170 |

RECENZIJOS

Vaskelaitė, R. 2003: Lietuvių kalbos daiktavardiniai junginiai sintaksinių ryšių požiūriu. Acta Linguistica Lithuanica 48, 143–158.

Vytautas Ambrazas Litván Nyelvi Intézet P. Vileišio g. 5, LT-10308 Litvánia

Beérkezett 2005. 04. 22.

A litván nyelvjárások szöveggyűjteménye

Szerkesztette Rima Bacevičiūtė, Audra Ivanauskienė, Asta Leskauskaitė, Edmundas Trumpa

Vilnius: Lietuvių kalbos institutas, 2004, 328 [16] p., ISBN 9986-668-56-5

Nagy nyelvtudósaink, Juozas Balčikonis, Zigmas Zinkevičius, Adelė Laigonaitė és mások sokáig tanítottak bennünket a népi nyelv (az élő nyelv, a nyelvjárások) nagy jelentőségéről a nemzeti élet kultúrája és tudománya szempontjából; minden, a nyelvjárásokról szóló könyvet örömmel fogadtunk. Így örülünk az új A litván nyelvjárások szöveggyűjteményének is. A kötetet a nyelvészek fiatalabb, nyelvjáráskutató nemzedéke állította össze, akik gyakran új módszerekkel vizsgálták és vizsgálják nyelvjárásainkat, nyelvjárásocskáinkat (tudományos szerkesztője Laima Grumadienė docens, PhD).

Az anyag egésze magnetofonfelvételekből származik (ezért az 1970-es régi szöveggyűjteményről teljesen hallgatnak), és nem kerülik a nyelvjárási rendszer sérüléseit mutató szövegek közlését sem (Juozas Balčikonis professzor már régen arra tanított, hogy manapság a nyelvjárásokban már mindenfélét lehet találni, mert az írás és az iskola sok mindent elrontott). Mivel már szinte nincsenek falusi közösségek, ma mindenki a rádióból, a televízióból és a legkülönbözőbb iskolákban tanul, ezért a nyelvjárást beszélőkkel folytatott beszélgetésekben is hallani, hogy igyekeznek a „helyes” nyelvhez igazodni – (15–20 perc alatt még csak le sem lehet jegyezni semmit, mert ez csupán néhány perces beszéd, a „műveltség” fitogtatása, nem pedig örökölt nyelvjárás. Ebben a szöveggyűjteményben vannak ilyen jelenségek, az „Előszó” erre figyelmeztet – hiszen mindannyian ismerjük a mai helyzetet, és tudjuk, hogy korábban is előfordultak ilyenek a felvételeken és különféle cikkekben. Ez félrevezetheti a többi nyelvészt, akik az örökölt elemek mellett nagyon újakat is találnak.

A teljes használt átírási rendszert közlik, noha sok kérdés megoldatlan (különösen a mássalhangzócsoportok lágyságának jelölése ankščiau, kel'ti stb., a redukált magánhangzók írása Chylinskio kora óta vaikas Dv, maišas Drsk, Rtn stb.). Hibák is láthatók: deŋ'.kt' = deŋgt', mėːdis = mėːd'is, uːks = u̯o̯ks (18., 19. o.); a šiauliai nyelvjárásnak nincs ž'uŋkšn'us = ž'uŋkšn'us alakja, hanem a kelet-litvániai žiuŋgsnys (lásd még LKŽₓₓ, LD 67, Grv alapján).

Azt mondják, hogy „a köznyelv szókezdő hangsúlyú i, u + l, m, n, r kettőshangzóinak első tagja rövid, ezért a hangsúlyt gravisszal (`) jelölik, például: gìrtas, kùrmis, de a könyvben már nem maradt olyan hely, ahol ez így szerepelne: a kaunasi, jurbarkasi és žagarėi nyelvjárásban az első szótagok csak hosszúak vagy félhosszúak (csupán az ùi kettőshangzó maradt figyelmen kívül).

Vajon Aleksas Girdenis alkotta meg az új nyelvjárásneveket, vagy Zigmas Zinkevičius professzor is közreműködött (26. o.)? A tudományos munkákban a gondosság és az igazmondás elengedhetetlen.

A „Nyugati aukštaitiai” című fejezettel kezdődik (ennek alfejezete: „A kaunasi és a Klaipėda-vidéki aukštaitiai”). Érdekes bevezető tanulmány szól e nyelvjárások történetéről, és megemlíti a Kis-Litvánia nyelvjárási változatait, a striūkiai és baltsermėgiai csoportokat. A kaunasiak közé a jurbarkasi nyelvjárást is besorolják (összefoglalva

RECENZIJOS | 171

Már arra sem emlékeznek, hogy ott így mondják: mā.ta ~ māto, sā.k'e, és ezek különösen eltérnek a kaunasiaktól). Vajon Jurbarkasban, akárcsak egész Porosz Litvániában, valamint a zanavyk népcsoportnál és Šakiai környékén pí.rmas, dú.nda alakban ejtik és ejtették-e (ezt sem támasztják alá sem a Zanavyk nyelvjárási szótárának Aldonas Pupkis és Vilija Sakalauskienė szerkesztette kötetei, dr. Rima Bacevičiūtė vezetésével, sem sok más megkérdezett ember) (40. o.)? A CD felvételeit meghallgatva világosabban hallható az i, u megnyúlása (Marijampolė és Prienai környékén hosszabbítják meg, másutt inkább nem); a szerzők maguk mondják a külön térképen (a 36. o. után), hogy Kybartai és Pajevonys településeken is röviden ejtik, itt pedig valami zűrzavar van: ki mond valótlant, Rima Bacevičiūtė, a térkép, vagy Frydrichas Kuršaitis, Jonas Jablonskis, illetve az LKA? A térképen Eglinė és Vaiponys falvait a punskai nyelvjáráscsoporthoz sorolják, holott valójában Liubavas–Kalvarija vidékéhez tartoznak; a Népszövetség szakította el őket Franciaország segítségével. Nagy igazságtalanság, hogy JRB szerint mā.tu, mā.ti alakban mondják – valójában csak mā.ta, sā.k'e és hasonlók (ezért sorolták őket az északnyugati felső-litván nyelvjáráshoz, most pedig a kaunasiakhoz sorolták át).

Nagyon érdekes a Katyčiai nyelvjárás szövege (a szerző ott 1964-ben, a Vainutas melletti Buikiškė faluból odalátogatva beszélgetett): ott így mondták: būva ~ būvo, išvā.r'e ~ išvārė, sā.k'e ~ sākė, šė.n'd'ie šā.lta ~ šiandien šalta, a könyvben azonban másképp szerepel. A Šakiai járásbeli Baltkojai szövegében minden hangsúlytalan e ę-vé, a žemait nyelvjárás hangzójává alakul (a szöveget hallgatva ez csupán valamivel hátrébb képzett e, nem pedig žemait ę), az í.r pedig ī.r alakú. (51–52. o.) A Garliava-szöveg átírása kifogásolható: az āštuntais, devintais inessivusi alakok a második hangsúlyozási osztályba tartoznak, az átírásban viszont āštuntāis, devintāis szerepel; a kā.turez'dāe.šims számnév -de- szótagjának másodlagos hangsúlyát főhangsúlynak vették (51–52. o.) és így tovább. A Žemaitkiemis faluból származó birštonasi szövegben nem hallható ua ~ uo kettőshangzó, pedig a Kederis gazdaságban néhány férfi így ejtette, a városban pedig a templom mellett a nők (még Jonas Kazlauskas professzor néhai bátyja, Kajetonas is). Lehet, hogy a 54. oldalon ua helyett uo szerepel? Az í.rgi is kifogásolható (Garliavában ī.rgi lesz).

A šiauliai nyelvjáráscsoport bemutatása szintén rövid bevezetéssel és térképpel kezdődik; ez igazán értékes és érdekes (csupán a muziká.nc = muzikāntas (Žagarė), valamint az összes nyelvjárásban előforduló pasiž'ā.uk't' = pasiž'āukt', bė.k't' = bė'kt' alakok kifogásolhatók; a teljesen hangsúlytalan magánhangzók kissé előrébb képzettek, vagyis žemait ę hangzók lesznek, a plāukai pedig aligha plāukai (63. o.), plākas ~ plēkas (az l megkeményedett) (65. o.) és így tovább).

A Žagarė környékéről származó szövegekben nem vették észre, hogy az emelkedő lejtésű hangsúly nem hosszabbítja meg a kettőshangzó első elemét – ezek csupán a zenei hangsúly dallamjegyei: īšein, šāugdava és hasonlók (erről a dialektológusok sokat beszéltek). Nagyon meglepő a rövid magánhangzók általános megnyújtása a bū.va, ži.na alakokban (sokat beszélgettem šakyniaiakkal, ilyet nem hallottam, talán mostanra már összekeveredett a beszédük), a pa'kíla és pa'kíla alakokat viszont világosan megkülönböztették és különböztetik meg (Šakynában és Žagarėben sok a mindenfelől érkezett betelepülő); így ejtették: š'v'ėlp'n, š'v'il'p'n.

Az átírásokkal kapcsolatban is vannak kétségek: mušó.ika (1), nem mušėikā; trō.ba, nem trōba; a gi.lei szón nincs ilyen visszahúzódó hangsúly; a ta.s (tas, ’az’) valamiféle meglepetés, a tu.s (kelmus, ’tuskókat’) szintén; az ū.žlips' lā.kstā.r nem inkább a lā(k)stās igenév-e, nem pedig visszaható ige; tēmi nem tame, hanem egészen más tő, és ráadásul másfajta egyenetlenség is (például paš'l'auž' ~ pašliaužia, nem pedig pašliaužia (70. o.) és így tovább). Látszólag ugyanolyan alakok, a kiejtésük mégis más: bā.ndo.s ganī't' és bāndas než'u.rėsi (71. o.). Váratlanul messze kerültek a žemaitoktól a tuos átírásával: tuōs.

Krakiuose a dúos alakot dúos (!!) formában adták meg; a braj.gus mokeš'č'ei alakot brāngūs mókeščiai, az ū.li'č'os alakot ūlýčios, a rėi.škē alakot reiškia formában és így tovább (75. o.).

A déli felső-litvánok az igazi dzsukok; lakóterületük egyre zsugorodik – hol szlávosodik, hol keleti vagy kaunasi módra felső-litvánosodik. A bevezetés jól készült, legfeljebb a bė'kti = begtė és lań.k'e = lań.k'e alakokat kellene javítani (77. o.). Az sem érthető, hogyan jelöli a térkép a ʒ. hangzó területének keleti határát a Nemunas mentén, miközben a ʒ'škā ~ ožkā, kǝ'pa ~ kǝ'pǝ alakokat messze keletre, Varėnāban, Maceliuose, Valkininkaiban, Paparčiuose és Ramaškonyse is ejtik (78. o.); vö. a 76. o. utáni térképpel (ezt a hangzót a BrS, DrS, sőt a vilniusi nyelvjárások is ejtik – miféle játék ez?).

172 |

RECENZIJOS

A szövegekben mindenféle előfordul: dr. Asta Leskauskaitė Paparčiai, Mačėliai és Varėna szövegeit teljesen szabályosan írta át (legfeljebb a „dabar” hangsúlyozását is jelölni kellene; az attrūktu alakban a két t-t nem sikerült ott hallania; a parvaž iav[o] alakot át kellene írni; ri.tōːi = ri.tɔːj (92. o.), namōpi = namɔːp'i (93. o.), pauõːk = pauõːk (93. o.), ti·če = ti·če); a Kučiūnai-szövegben aligha volt dúos ~ duõs (95. o.), dalí·kas = dal'i·kas (95. o.) és így tovább. A bibliográfiában számos pontatlanság van: A. Jonaitytė és T. Sudnik tanulmánya az Apso (keleti felső-litván) nyelvjárásról szól, nem a déli felső-litvánokról (86. o.).

A leghosszabb fejezet minden bizonnyal a „Keleti felső-litvánok” (100–171. o.). Itt a legnagyobb a nyelvjárások változatossága, a szerzőknek bőven akadt munkájuk. A térkép nagyon jól készült, a nyelvjárások határai világosak és meglehetősen pontosak (térkép a 100. o. után). A bevezetés is gondosan készült; csak a laukúošna = laukúosna és dantýsan = dantýsan hangsúlyozása kétséges (105. o.), és nem érthető, hogyan kerül az e magánhangzó mássalhangzó-előrehúzódáskor k, s előtt még előrébb képzetté, majd a-vá alakul: seserės > sasaras (?) (105. o.).

A Pastovys járásbeli falu neve (a belaruszországi litvánok lakóhelye) Juravas, nem Jūravas (113. o.) (ellenőrizve); nešìės = nešìės (115. o.); nem merik elismerni a bèks ~ bègs alakot mint a „lenni” ige jövő idejű egyes szám harmadik személyű alakját (115. o.); ugyanez érvényes a uždės alakra (115. o.); a vilkas didzú.use(s) egy határozószói alak (korábbi névszói forma), és a szókezdő mássalhangzó előtti s-nek nincs jelentősége (115. o.); a žósti alakot nagyon ritkán hangsúlyozzák így; jobb a žósti ’megszólalni, beszélni’ (130. o.) és így tovább. A bibliográfiával kapcsolatban ismét váratlan hír: aligha alkalmas a Tauragė közelében, 9 km-re fekvő Lauksargiai nyelvjárásának vizsgálata arra, hogy akár gyerekek a keleti litván nyelvjárások jellemzőit keressék benne (130. o.).

A szövegekben a ma.mi·tæ. alakot momýtė-ként kellene átírni (136–137. o.), kótas (137. o.) = kótas; állítólag a smalė·kai nem smalėkai (137. o.); namúošna = namúosna, pir'k'õ·sna = pirkiõsna (138. o.), svietas = svietas (139. o.); a dalokban a langą, kiaulės szavak hangsúlyozása is szerepel (139. o.), žìnta., vagyis ’vőlegény’ (139. o.), dú.kte, vagyis ’lány’, šu.ni(s), vagyis ’kutyák’ (ugyanott).

Ugyanez érvényes az olyan fontos Baltmuižės-szövegre is (Daugpils közelében): durnì·s'te = durnýstė (2), nedó·ra.s ă.ki.s = nedó·ra.s ă.ki.s; kaimí.nka, nem kaiminkà, apibū.ra. = apibū·ra. ~ apibūro. Ugyanez az anykščiai szövegeiben: bú.dava = bú·dava.; liktarne.la.s = liktarnėlės; az išplė·ždava alakot legalább kétszer átírták plėšdavo formában? Az ustāvas alak a Žadininkai nyelvjárásából hiteles-e – ustā·vas (ustā·vas) alakban ejtik, Rk: ustɔ·vas ~ užstovas (147. o.); suplā·iš'ā.ji. = supleišėję; aždun.cū = uždunsu (n után az s mássalhangzó gyakran c-vé alakul) (148. o.).

A kupiškėnai szövegek nagyon érdekesek, de ezekhez is vannak megjegyzések: bagõ·tas = bagõ·tas, gera = gera, važúos = važiuos; krikš't'i·nɔ.s = krikštynɔ.s, jí ~ jy (nem ji) (157. o.); atɔ.gal'u ranku = atāgalia rankà (159. o.).

A širvintiškiai luŋ'·kt' = luŋ.kt' alakja olyan, mint egy szög a cipőben (162. o.); vìlko būta =...būta, laukúos(na) = laukúosna (163. o.); pakin'k'l'u.kai = pak'in'kl'u.kai; a mergi·tes, suknì·te, nabagì·ču alakokban vajon mindenütt az -ytė képző szerepel-e (166. o.); rit'ōi = rit'ōi (166. o.); dirvó·na (csak K. írta így) = dirvó·na (170. o.) és így tovább.

A jelenleg még életben lévő panevėžysi nyelvjárások közül a legerősebben fennmaradók bevezetése és szövegei a legpéldásabbak közé tartoznak (ők kifogásolták nálam a panevėžiškiai szó használatát); legfeljebb a blógūs alakot kellene blógūs-ra javítani (180. o.). A panevėžysiek dúos = duõs (legalább háromszor), abžó·t' = ab'žó·t', ž'ūrė·t' = ž'ūrė·t' (185. o.); ė·dal's = ė·dal's (186. o.); d'i·k's = d'i·k's, blō·ga = blō·ga, apibė·ks = apibė·ks; az á.ic'vars valóban á.ic'vars (?).

A žemaitelių-vargeteliai gondjai még nagyobbak; a bevezetőben legalább az àv'ieč'ė, kàmu.li·s, sú.nòs alakokat kellett volna kijavítani (196. o.). A č, dž affrikáták előfordulási területeit itt nem írják le megfelelően (198. o.). A melléknévi névmási alakok sok helyen az északi és a varniai nyelvjárásokban plāt'ė·s'is, žāl'ė·sis, nem pedig plačiā­sis, žāliasis alakúak (201. o.). A balandis ’galamb’ szó egész Litvániában ismert, nem csak a žemaitoknál (203. o.); a soda jelentése ’szétszóratlan falu’, nem akármilyen falu (203. o.).

RECENZIJOS

| 173

A térkép úgyszólván kifogástalan. A šaukėnai žunsis alakokról és egyebekről Albertas Rosinas professzor írt; a Vaiguva szövegeiben is vannak ilyen példák az „Atlasz” számára.

Azt mondják, hogy az i˙, u˙ és az i˙, u˙˙ különbséget jelölnek, az írásmód viszont uoki.č'ū. (mindegyiknél -i˙t'is | -i˙t'e – vajon mit hagynak el a déli nyelvjárások? (208. o.). A jövő idő metatóniája nem következik be az éles hangsúlyú tő- vagy toldalékszótagú szavakban (dįrbs, aūgs, gyvēns), a cirkumflex hangsúlyú és a rövid szótagú alakok pedig változatlanok maradnak (209. o.). Ugyanott nem jelölik a többes szám részes és eszközhatározói esetének -ums végződését; ez nagy területen elterjedt, nem csupán Nemakščiaisban, hanem a fejedelemség felében, Jurbarkasszal és más szomszédos településekkel együtt.

Az i˙ < ie nagyfokú megkülönböztetéséből ered a vyresnyjai = vir'es'n'i˙jai ~ vyresnieji (210. o.), majd tovább: nuri˙t'ėje = nurietėjo, megint vi˙resni˙j'ė (!), uoki.t'i (?) (219. o.); seni˙je: Varniųból (230. o.), ani˙je ~ anyjai (?), didi˙je ~ didyjay (3 alak) (231. o.)!

A névmás alakja nem mūsų, hanem mu˙su | mu˙su | mu˙sa és egyebek ~ mūsų, mūsų és egyebek (212. o.). Ezek az alakok is meglepők: skerdī˙nes = skerdynės; ga˙l' ~ galia; aŋ'kš'č'ā.u = aŋkš'č'āu | ankščiau jelentése „nagyon korán”, és ott van az a g' a kemény k előtt; kā.r.šls = kā.r.šc (215–216. o.); jū˙s'us ~ jūsius (az összes žemaitiai nyelvjárásban; vajon miben különbözik itt Nemakščiai?); drū˙c = drū˙kc (a szerző maga hallotta 1998-ban); tuoki˙s, egyáltalán nem hallott alak (220. o.); Šv: n'eši, vė˙ž'i, nem pedig nešė, vė˙že (224. o.); malū˙i már nem tartalmaz u˙u-t (230. o.); plū˙ga = plū˙ga, ši˙mta li˙tu =...li˙tu (232. o.); vā˙kū˙ szintén már nem tartalmaz u˙u-t (233. o.), l'u˙b későn jelent meg, Kv-ben pedig a susišukūos átírásával ismét előfordul (233. o.); még a lágyító jel is hangsúlyt kap a žiūburius alakban (233. o.), és így tovább.

Az észak-žemaitiai nyelvjárásokban hasonló hiányosságok vannak: mė˙ŋkəs = mė˙ŋ'k'ęs (238. o.), de m'i˙n'ku = mi˙ŋ'ku; ott nem hallani a tộp'ò alakot, csak a tốpò ~ tupù, tôpâ.m ~ tūpam alakokat és így tovább (242. o.). Újabb névmási kísértetalakok jelentek meg: pilkėjai, gerėjai, didėjai a p'elk'ė˙je alakból (ėi + i˙e- – az i és az i összeolvadt), tehát pilkėjai, gerėjai, didėjai (242. o.); dâ.inas-t mondanak, nem dā.inàs-t (248. o.); i˙štū˙r ~ iš tū˙ra, nem iš tūri (248. o.); a klỹkoliškiai nyelvjárás beszélői így mondják: mô.n šā.lt palė.ka, nem šalt(a) (249. o.); a Tirkšliai-beli skambà gyanús, a tôupi˙te vagy taupyti viszont megnyugtató (251. o.) — valóban így értette E. Trumpa, a latvianista? Sedoje i˙ bažn'i˙č'ė (!) varā˙, dę.rps' = d'i˙rpsi, jį˙ms = ji˙ms (252. o.); ugyan miért šuoks, šiesā.s Telšiaiban (252. o.), ožō.us (253. o.) — a tudományos átírásban šōks, šėsas, užuōs; jaunė˙jė, csakhogy a jaunėjai alak szerepel, jaunā.s's = jā.unā.s's, vėšos = višūs (253. o.); ɔnti˙rto = ant rytù (254. o.); trôpėnė˙l's = trupinėlius, nem pedig trupinėlius (254. o.); vė˙iŋok'ūos = vienokios, nem pedig vienokios (253. o.).

A kretingaiak igen érdekes szövegeiben úgyszólván hihetetlen dolgok szerepelnek: ė(š)~šėrdė˙j ~ iš širdie = iš širdė (263. o.); dōuses ~ duōsis = duosis (264. o.); ugyanott n'ories állítólag norės, a šiedėis valójában sėdes(is), nem pedig sėdės vagy sėdėdama (265. o.); on tou kā.rtė = an tā karčia (nem an ta kartė); liŋgōus = lingūos, nem linguōs (265. o.). Pryšmančiai pontján a devintais alak hangsúlya a 2. szótagon van, de a 4.-re tették (265. o.); āudrūos lehetetlen alak – ā.udras (egyes számú birtokos eset); a jog szót nem szabad juk-ként fordítani (265. o.). A plungiškiai nyelvjárásban gyakrabban ė.žis, nem ėži˙s fordul elő (266. o.); a lūos-t lōs-ként írják át (266. o.); žėnōtumė mū˙sa gi.vė.nimā = žinōtumi mūsų gyvenimą, nem pedig žinōtumei mūsų (?) gyvenimą (267. o.); i.dūomė. = idōmiai (267. o.); továbbá padįrbs, nem padįrbs, nem beprōtis, hanem bėprōt'is = bėprōtis (267. o.).

Endriejavas pontján (Judrėnai környéke, Lelėnai falu) mutatkoznak meg legvilágosabban a žemaitiai dzsukák. Kezdetben „modernebb” beszédmód: papā.sakuos'ō (hagyományos: papāsakuoso), vėl'nes (hagyományos: v'ė.l'n'c'), vā.ka.rs (hagyományos: vākā.rs) és egyebek; az ėšė˙t(u) alakot azonban nem lehet átírni (268. o.); ė˙t'ō ~ eitū, nem eitū; pāka.l'nė = pākalnė[je], nem pākalnėje (ugyanott) és így tovább.

A nyugat-žemaitiai (donininkai) fejezet már összekuszálódott nyelvjárások példája. Történetüket W. Fenzlau Klaipėda vidékén a családnevek elnémetesítéséről szóló könyve és a folklórfeljegyzések is bemutathatják (még a donininkai nyelvjárásra jellemző u-zés előfordulását sem vették észre – erre utal a Sausgalviai-beli u.dinē „ūdinėti” alak < uo-dinėti (284. o.). A nagyra becsült J. Užpurvys beszédmódját csak emlékezetből idézik, kijavított morfológiával

174 |

RECENZIJOS

(A szerző 1958-ban három hetet töltött a bátyja családjánál; a nővére és a bátyja nyelve tehát sokkal archaikusabb és rendszeresebb.) Ott az „ūsai” ó:zná· ~ uõznai, nem užnai (275. o.), az „auštrinis” (áuštrenis), nem áuštrinis. Természetesen a palangai beszédmód az északnyugati žemaitiai nyelvjáráshoz tartozik (ez Litvánia földrajzának harmadik összekeverése, lásd a 276. o.-t). Degučiai pedig az úgynevezett dūnininkai-vidék, nem klaipėdaiak. Doutù, invali.dọ.m(a), vã·ikã. nem ebből a nyelvjárásból valók: dọ·tọ, invaledọma, vã·kõ, a többes szám lokatívusza: šeš·õ·s m'etõ·s — ezt a lejegyző vagy valaki más alkotta.

A könyv kialakítása nagyon szép, sok munkát és reményt fektettek bele, de a részletekre nem fordítottak kellő figyelmet; az átírás messze elmarad a kívánatostól, és sok a tévedés is. A munka vezetője, a szociológus-nyelvész, nyelvjárást nem beszélő vilniusi Laima Grumadienė docens, PhD, a számos egyéb munkája és a nyelvjáráskutatásban szerzett csekély gyakorlata miatt láthatólag nem tudott legalább valamennyit segíteni az összeállítóknak. Tudományos célra használva legyünk kissé óvatosak ezzel a könyvvel.

Vytautas Antanas Vitkauskas

Litván Nyelvi Intézet

P. Vileišio g. 5, 10308 Vilnius, Litvánia

Beérkezett: 2005. 06. 09.

A zanavykai nyelvjárás szótára II, L–R

A szöveg szerzői: Rima Bacevičiūtė, Giedrė Čepaitienė, Vilija Sakalauskienė, Janina Švambarytė, Klementina Vosylytė

Szerkesztők: Vilija Sakalauskienė (főszerkesztő), Klementina Vosylytė.

Vilnius: Mokslo ir enciklopedijų leidybos institutas, 2004, 595 p., ISBN 5-420-01550-1 (2 tomas), ISBN 5-420-01506-6 (bendras).

Már a A zanavykai nyelvjárás szótárának második kötete is megjelent; ez az L–R betűkkel kezdődő szavakat tartalmazza. Ez a teljességre törekvő (átfogó) típusú nyelvjárási szótár a köznyelv alapjául szolgáló nyelvjárásból az expedíciók során feljegyzett, valamint az LKŽ-ből kigyűjtött teljes szókincset közli, egyszerűsített fonetikai átírással (kár, hogy nem szerepel benne a nem feszes ɔ magánhangzó, valamint az ŋ, ŋ’, x mássalhangzó). Nagyon helyes, hogy elhagyták a szépirodalmi alkotók mondatait és szavait (hiszen még a vidék íróinak új szóalkotásai, illetve más tájakról összeszedett szavak is bekerültek – ezek nem tartoznak a nyelvjárási szótárak tárgykörébe).

A szótár valóban sok megbízható és teljesen új nyelvjárási anyagot, az élő és rendkívül kifejező népi nyelvhasználat számos példáját közli; ezeket kétségtelenül sok litván nyelvész, különösen a nyelvjárások kutatói használják majd és értelmezik munkáikban. A szótár a mai történelmi helyzetben is fontos, amikor az örökölt nyelvjárási rendszereket erőteljesen befolyásolja a köznyelv, illetve annak közvetítő eszközei, különösen a rádió, a televízió, a közigazgatás és a politika. Ez különösen jól látható a suvalkiai vidéken, ahol élvezettel kapnak rá az újdonságokra; a helyiek, Jono Jablonskio földjének lakói ajkán a szleng és a különféle jövevényszavak, tükörfordítások csak úgy áradnak! Ezekből itt néhányat közölnek; talán figyelmeztetni kellett volna a szótár használóit az ilyen szavak és alakok újszerűségére. Ez a hivatalnoki kar „hozzájárulása” nyelvünk teljes szókincséhez: mašiniai Šk „tömegesen” (130. o.); pramatyti („előre látni” jelentésben: numatyti) (135. o.); frazeológiai kifejezés: valdymo mazgas „agy” (139. o.); [nő] apsivė·dus (157. o.); mišiuginis „bolond” (zsidó életből vett szó) (201. o.); motininė [sertés] „koca” (216. o.); pamušti blatą „alaposan elverni,”