DALIA PAKALNIŠKIENĖ

Klaipėdai Egyetem

Kutatási területek: baltisztika, geolingvisztika, az ige története.

SIMAS KARALIŪNAS

A balti etnonimák

Vilnius: Lietuvių kalbos institutas, 2015, 620 p.

ISBN 978-609-411-150-1

A balti törzsek és népek neveinek klasszikus etimológiáit, amelyeket leggyakrabban a hidronímiával hoztak összefüggésbe¹, a 20. század második felében kezdték aktívan ellenőrizni. A balti névanyag egyik legkiemelkedőbb „felülvizsgálója” a híres baltista, Simas Karaliūnas², aki évtizedeken át „felkavarta” az etnonimák problematikáját.

A monográfia a balti etnonimákat rendkívül tág történeti-összehasonlító kontextusban tárgyalja. A sok éven át rendkívüli alapossággal kutatott téma a litvániai és a világ tudományos közössége számára konferencia-előadásokból, cikkekből³, opus magnum, „A balti múlt a történeti forrásokban”⁴ révén ismert; itt alapvető-

¹ Kazimieras Būga, Janis Endzelynas, Antanas Salys, Jerzy Nalepa, Kazimieras Kuzavinis, Jonas Kabelka, Bronys Savukynas, Vilius Pėteraitis, Zigmas Zinkevičius és mások.

² A monográfiáról a tisztelt szerző életében is írtak. Ma is él a világ nyelvészközösségének emlékezetében.

³ Karaliūnas S. A porosz etnonima jelentése és eredete. – Baltistica, 13(2), 1977, 372–373; Karaliūnas S. Az aisztek és nevük (A nyelvészeti kutatások kritikai áttekintése). – Mokslas ir Lietuva, 1991, nr. 2(3), 4–12; Karaliūnas S. Litvánia nevének eredete. – Lietuvių kalbotyros klausimai 35, 1995, 55–99; Каралюнас С. Из проблематики формирования балтийских и славянских этнонимов. – Slavistika Vilnensis [= Kalbotyra 47(2)], 1998, 7–28; Каралюнас С. Этнонимы в т. н. польско-ятвяжском словарике. – Полутропон. К 70-летию Владимира Николаевича Топорова, Москва, 1998, 154–156; Karaliūnas S. A gudai etnonima eredete. A balti–germán és balti–szláv múltbeli kapcsolatokból. – Darbai ir dienos 10(19), 1999, 7–54; Karaliūnas S. Etnonimák Lettország területén. – Tarptautinis baltistų kongresas „Baltų kalbos amžių kaitoje“. Az előadások tézisei. Rīga, 2000, 125–129; Karaliūnas S. Az Aismarės név eredete és képzése. – Leksikografijos ir leksikologijos problemos. Antanas Salys születésének 100. évfordulójára. A konferencia-előadások tézisei, Vilnius, 2002, 7–8; Karaliūnas S. Dainava. A név jelentése, története és eredete. – Baltistica 41(1), 2006, 103–117.

⁴ Karaliūnas S. A balti múlt a történeti forrásokban 1, 2. Vilnius: a Litván Nyelvi Intézet kiadója, 2004, 2005.

Straipsniai / Articles

297

DALIA PAKALNIŠKIENĖ

… jelentősen kibővült és új kutatásokkal egészült ki. A 14 fejezet következetesen mutatja be az etnonimák historiográfiáját, változataik areális eloszlását, valamennyi etimológia kritikai áttekintését, valamint új, eredeti hipotéziseket kínál az etnonimák eredetére.

Az első fejezet a balti etnonimák első említéseire vonatkozó adatokat tárgyalja néhány fontos történeti forrásban: Klaudiosz Ptolemaiosz „Geográfiájában” (II. század, Γαλίνδαι καὶ Σουδινοί, Βορούσχοι), Brémai Ádám „A hamburgi egyház püspökeinek tettei” című művében (XI. század, Churland, Chori, Semland, Sembi vel Pruzzi), a skandináv forrásokban (XI–XIV. század, SæimgaliR, Kūrland, Vitland, Sámland, Ermland, Lifland), a dán forrásokban (XII. század, Pruscia, Prycia, Prussia, Samland, Semlandia, Sembi, Kurland, Semigalia), Alberik „Világkrónikájában” (XIII. század, Prutia, Curlandia, Lethovia, Withlandia et Sambia), egy ismeretlen szerző „A világ leírásának kezdete” című művében (XIII. század, Pruscia, Prutheni, Jetwisia, Ituesi, Zambia, Curlandia, Samoitia, Lectauia, Lectaui és Nalsani), Dusburgi Péter „A porosz föld krónikájában” (XIV. század, Sudowia, Galindia).

A második fejezet a galindák problematikáját mutatja be. A Német Lovagrend dokumentumai és más földrajzi, illetve történeti források, olykor pedig régészeti adatok alapján lokalizálja a galindák lakta területet és történelmi eseményeket; vizsgálja a név változatainak adatolását és azok megbízhatóságát, az antroponimákkal, toponimákkal és köznevekkel való kapcsolatait, valamint a nyugati és keleti galindák viszonyát. S. Karaliūnas az ismert etimológiákat nem kellően megalapozottnak ítélve elveti, és új hipotézist javasol. A galindák etnonimájának *Galindā / *Gelindā, *Galendā / *Gelendā vagy *Galandā / *Gelandā, *Gilandā alakjaihoz a ‘távoli vidék, félreeső táj lakói mint oszthatatlan egész’ ősi jelentést feltételezi, amelyből a terület ‘távoli vidék, félreeső táj’ jelentése fejlődött ki. E toponima motivációját az azonos tövű, a balti, görög és szláv nyelvekben a belső részeket (gyomrot, beleket) jelölő szavak történeti összehasonlításával támasztja alá; ezek a ‘has, gyomor; belső részek’, ‘belsőségek; belek’, ‘mély hely, mélyedés’, ‘mélység, fenék’ és ‘föld, talaj, termőréteg; alap, fundamentum…’ jelentésjegyek szemantikai leszármazását világítják meg.

A monográfia harmadik fejezete a sūdaviakkal foglalkozik. A források névalakjait és a sūdavi név poroszországi és litvániai oikonimákban tükröződő változatait gondosan megvizsgálva, valamint a sūdavi etnonima lehetséges etimológiáit áttekintve a szerző ismét új eredethipotézist kínál. Rekonstruálja a balti *sūd̄as melléknevet ‘dús, buja, termékeny; testes, gömbölyded (férfiról, gyermekről, lányról); kemény, tömör, sűrű (vászonról, fonalról, vetülékfonalról)’ jelentéssel (vö. litván sūd̄ras / sūd̄rūs), amely a sūd̄yti ‘sót szór, sóssá tesz, sóval tartósít…’ igéből képzett alak, és ebből származtatja a Sūdava és Sūduva etnonimát és tájnevet. Az ilyen motiváció szemantikai-tipológiai párhuzamaként más népek etnonimáinak eredetét idézi: a szibériai enciek, a nyenyecek rokonainak моду погой незва mondását, ‘az én nemzetségem kövér (vagyis népes, sok tagú)’, továbbá az ó­török türk főnevet ‘törzsszövetség’ jelentéssel, valamint az azonos türk melléknevet ‘erős, szilárd, hatalmas; népes’ jelentésben.

298

Acta Linguistica Lithuanica LXXV

Simas Karaliūnas. Baltų etnonimai

A szerző hozzáteszi Dusburgi Péter által említett sūdavi földek neveinek, a Pokima, Kymenov és Kisrnovia neveknek az eredetére vonatkozó értelmezéseket is.

A negyedik fejezet a jatvingok etnonimáját tárgyalja. A szerző fáradhatatlan kitartással veszi számba a jatving név valamennyi etimológiáját, és rámutat hiányosságaikra. Elveti a jatving etnonima kapcsolatát a Jatfa, Jotupis, Jotija, Jotūlė folyónevekkel, azzal érvelve, hogy az etnonima és a hidronimák egymástól függetlenül, ugyanabból a *jā- ‘menni, utazni, lovagolni’ igei tőből keletkeztek. Kazimieras Būga azon hipotéziséből kiindulva, amely a jatving nevet a köznevekkel rokonítja – orosz ямба́, я́мбо ‘nagy halraj’, bolgár я́мо ‘sor, lánc, tömeg’, szerbhorvát jàto ‘csapat, raj (halaké, madaraké); nyáj, csorda (juhoké, szarvasmarháké, lovaké)’, szlovén játo, játa ‘azonos fajhoz tartozó, úszó vagy repülő élőlények (halak, madarak…) nagy csoportja, csapata’ –, S. Karaliūnas rekonstruálja a jatving *jātvā ‘harcosok, harcoscsapat’ alakot, és valamennyi köznevet ugyanabból az igei tőből vezeti le, mint a hidronimákat. A kutató szerint a balti nyelvekben a *jā- ‘menni, utazni, lovagolni’ igéből i- és u-tövű főnevek keletkeztek: *jāti- és *jātu-, ‘csapat, (mozgó élőlényekből álló) nyáj’ és ‘lovas harcosok, lovasság’ jelentéssel. A jatving nyelvben a u-tövű *jātu- alak felvette a gyűjtőformánst: *-ā (< ide. *-aH); az u-tövű alakból pedig a *jā́tv-ingas ‘a jatvingokhoz tartozó’ forma jött létre.

Az ötödik fejezet a Dainava és a dainavok neveinek eredetét mutatja be. A szerző azt javasolja, hogy a történeti források adatolt alakjait ne kapcsoljuk össze a balti területen található litván oikonimákkal, Dainava, Dainiai, illetve a megfelelő hidronimákkal. A litván dieni ‘vemhes, elleni készülő, vemhes (kancáról)’ és dienė ‘vemhes, hamarosan elleni készülő (kancáról)’ melléknevek használatára és jelentésére, valamint az indo-iráni nyelvekbeli megfelelésekre alapozva a nyelvész egy balti *dēi-n- tövet tételez fel, és rekonstruálja a litván *diena, *dienė főneveket ‘tehén’ jelentéssel, amelyek elsődleges, etimológiai jelentése ‘amely szoptat, szoptató’. Így a *dainiai ‘dainavok’ népnevet a balti *dáinē, *dēinā, *dēinē nőnemű főnévvel ‘elleni készülő; fiatal, fejhető tehén’, valamint a *dēinī nőnemű melléknévvel ‘vemhes, elleni készülő, vemhes (kancáról)’ hozza kapcsolatba. A képzett Dainavà, Dainuvà alakok a törzsi közösség gyűjtő jelentését fejezhették ki. A *dainiai etnonima szemantikai motivációja a *dáinē ‘tehén’ főnévből azzal magyarázható, hogy ‘a tehenekhez tartozók, a tehenekkel kapcsolatban állók, vagyis pásztorok, csordások’.

A hatodik és hetedik fejezet folytatja a jatving témát: a nyelvi maradványokat tárgyalja, amelyeket Dél-Litvánia és Belarusz nyelvjárásaiban, valamint a névanyagban, különösen a hidronímiában jegyeztek fel. A történeti dokumentáció és a régészet alapján kísérletet tesznek a jatvingok lakta terület lokalizálására, továbbá új hipotéziseket fogalmaznak meg a Polesziához, valamint a szláv вельняне, древляне, dregoviči, Pollexiani etnonimák eredetéről. Elemzik a Pripjaty bal oldali mellékfolyóinak neveit, amelyek azt mutatják, hogy az északon a Némantól délen a Pripjatyig és annak bal oldali mellékfolyóiig terjedő terület a legrégibb időktől balti jellegű volt. Újra

Recenzijos / Reviews

299

DALIA PAKALNIŠKIENĖ

a balti és szláv kapcsolatok problematikája⁵: a szláv etnosz kronológiájának, őshazájának és migrációinak kérdései, amelyek egyébként jelentősen ellentmondanak a régészek újabb kutatási eredményeinek⁶.

A monográfia nyolcadik fejezete a porosz etnonima és a porosz földek neveinek problematikájával foglalkozik. A porosz témát célszerűen a prūsas lexéma régi litván és lett szótárakban, egyéb írásos emlékekben és nyelvjárásokban, valamint a folklórban való előfordulásával kezdi. Részletesen bemutatja az etnonima jelentésének alakulását (az ősi balti törzstől a kelet-poroszországi németig, illetve egy vallási felekezethez tartozó személyig) és formai szerkezetét. A történeti források részletes elemzése után arra a következtetésre jut, hogy a poroszok társadalmi presztízscsoportot, a vitingek egyik fajtáját alkották: lovas harcosok voltak, akik a lovakhoz, azok tenyésztéséhez és idomításához kötődtek, nem pedig valamelyik tájhoz vagy földhöz. A hipotézist a germán és szláv nyelvekben adatolt, ‘porosz; ló, paripa, mén’ jelentésű prus- tőhöz tartozó lexémák támasztják alá. Miután kritikusan értékelte a porosz etnonima eredetére vonatkozó összes értelmezést (még saját korábbi magyarázatát is⁷), S. Karaliūnas kiemeli az etnonimával összefüggő névadások rekonstruálható alapigéjének, a *prus- ‘fröcskölni, loccsantani, permetezni; (lóról) prüszkölni’ szemantikáját, különösen a víz öntésével való kapcsolatát, amelyet az óind pruṣṇóti ‘fröcsköl, permetez, csepegtet, nedvesít’, a szerb-horvát prskām, prskati ‘kitör, előtör’, a litván praūšti (–ia, –ė) ‘vízzel tisztítani, mosni, arcot mosni; (kezet, lábat, fejet, az egész testet) mosni, fürdetni; (ruhaneműt, edényt) mosni’ stb. is tükröz. A germán, indo-iráni, anatóliai és más indoeurópai nyelvek tipológiai párhuzamaira támaszkodva a kutató új etimológiát javasol: a porosz etnonima eredeti jelentése ‘nedvesítők, permetezők, magot kibocsátók (semina emittentes)’, azaz ‘férfiak’ lehetett.

Ezután új értelmezést ad a Péter Dusburgi krónikájában felsorolt porosz földek neveinek eredetére. Az idegen eredetűnek tartott Kulm és Löbau balti etimológiát kap. A Löbau litván liubėti igével való összekapcsolása azonban nem megbízható, mivel az LKŽ ezt az igét egyetlen mondattal adatolja, egyetlen jelen idejű alakból rekonstruálták, a vele összefüggő liūbyti pedig szláv jövevényszónak számít⁸. S. Karaliūnas véleménye szerint a porosz földek neveinek motivációját leggyakrabban a lakosok foglalkozása, tevékenysége határozta meg (Liubavas, Varmė, Notanga, Semba, Nadruva, Barta, Skalva), ritkábban pedig fiziográfiai, topográfiai sajátosságok (Kulmas, Pamedė, Pagudė). A más forrásokban említett Sasna föld nevét a víznévi és a „nyulas” eredet elvetése után,

⁵ Lásd az alapos és ma is aktuális tanulmányt: Karaliūnas S. A balti és szláv nyelvek legrégebbi kapcsolatainak néhány kérdése. – Lietuvių kalbotyros klausimai 10, 1968, 7–100.

⁶ Például Eugenijus Jova a szlávoktól való származást az 5. századra datálja (Jova E. Aisčiai. Kilmė. Vilnius: Edukologija, 2012, 44–55).

⁷ Karaliūnas S. A porosz etnonima jelentéséről és eredetéről. – Baltistica 13(2), 1977, 372–373.

⁸ Fraenkel E. Litauisches Etymologisches Wörterbuch 1. Heidelberg: Winter; Göttingen: Vandenhoec & Ruprecht, 1962, 378.

300

Acta Linguistica Lithuanica LXXV

Simas Karaliūnas. Baltų etnonimai

szintén új értelmezést kap – a rekonstruált porosz *sasnā ‘faháncs; fenyő’ lexémát a szláv *sosna ‘fenyő’ lexémával hozzák összefüggésbe.

A történeti forrásokban említett Vitlandot S. Karaliūnas a vitingek társadalmi csoportnévvel kapcsolja össze; ezt a *vītā (vagy vītia- ‘űzés, védelem, elűzés, távol hajtás...’) és az -ing- képző alapján magyarázza: a vitingai jelentése ‘az űzőkhöz tartozók, űző férfiak’.

A Lietuva név és a litvánok etnonimája a kilencedik fejezetben Artūras Dubonis történésznek a leičiai csoportról és társadalmi funkcióikról szóló kutatásai, valamint a történeti forrásokban említett, a litván uralkodó szolgálatában álló valószínűsíthető személyekre vonatkozó adatok alapján kap magyarázatot. A litvánok mint etnosz nevét éppen ez a hivatásbeli-társadalmi kategória adhatta. Karaliūnas elveti Zigmas Zinkevičiusnak a hangsúlybeli különbségre vonatkozó érvét, amely szerint a leitį és a Lietuvą nem kapcsolható össze: ezt jelentéktelennek tartja, mondván, hogy a litván nyelv tőmagánhangzó-váltakozásának és intonációs rendszerének szabályos jelenségéről van szó, ami nem akadálya annak, hogy a neveket azonos tövűnek tekintsük. Strukturális analógiai változatokra is hivatkozik, vö. vienas, vič-vienas ir vič-veinėlis, šiekštas ir šeíkštis, príemenė ir preímenė, miélas ir meīlas stb.

A litván *leitīs szót a szerző az indoeurópai *leit- ‘menni, utazni, vándorolni; kísérni’ gyökre vezeti vissza (vö. gót ga-leiban ‘(el)utazni, (ki)menni’, óészaki líða ‘elhaladni, (el)utazni; eltűnni, elveszni’, óangol (ze)līðan ‘(ki)menni, (el)utazni, (el)vándorolni; hajózni’, óalszász līthan, līðan ‘menni, utazni’, ófríz lītha ‘elviselni, vonakodva engedni’, ófelnémet ga-līdan ‘elutazni’ stb.). A litván *leit-(i)jai alak egyes litván nyelvjárásokban leičiai ‘az uralkodó szolgálatában álló emberek, lóetetők’, másokban pedig *liečiai ‘litvánok’ alakra fejlődött. Egyes litván nyelvjárásokban a tőmagánhangzók mennyiségi váltakozásával *leit(i)jai > *leit(i)jai alak jött létre, amelyből az -uv- képző hozzáadásával keletkezett a litván Lietuvà ‘Litvánia’ mint az egész megnevezése (vö. bernavà ‘fiatal férfiak, legények csapata’, brolavà, broliavà ‘testvériség, fivérek és gyermekeik’).

A tizedik rész a lettek és latgalok etnonimáinak problematikáját tárgyalja, három részre tagolva: a történeti forrásokban előforduló adatok és tanúsított alakok értelmezésére, az etnonimák eredetére, valamint a lata közszó balti eredetének igazolására.

A kutató a lett etnonima eredetére vonatkozó, a VII. Nemzetközi Baltisztikai Kongresszuson, Rigában javasolt hipotézist⁹ követi; ezt a lett la. lata ‘földdarab; mező, termőföld’, illetve late ‘a termőföld, szántóföld, mező egy része’ közszavak támasztják alá. A latuvā ‘lettek’, *latā ‘lettek’ név etimológiai jelentése ‘a föld emberei’ volt. A szerző ugyanazon nyelvterület tipológiai párhuzamait is bemutatja: az észt marahvas ‘saját földjük emberei (die Leute (unseres) Landes)’, valamint a zemgali (zemgali), žemaičiai (žemaiši) népnevek.

A tizenegyedik fejezet a séliai elhelyezkedésének, etnikai hovatartozásának és a történeti források adatainak elemzésével kezdődik. A hagyományos, víznevekből kiinduló etnonima-etimológia helyett új eredethipotézist javasol, amely Ptolemaiosz Σάλοι népnevét a litván salà ‘falu’ és a lett sala ‘ugyanaz’ közszavakkal kapcsolja össze; a szerző véleménye szerint,

VII Starptautiskais baltištu kongress 1995. g. 13.–15. jūnijā. Referātu tēzes, Rīga, 1995, 47–49.

Recenzijos / Reviews

301

DALIA PAKALNIŠKIENĖ

lehetett a **salā ‘a falu mint oszthatatlan egész’ kollektív többes számú alakja; később a nevet a lakóira vitték át. Az említett köznevek a litván salà ‘minden oldalról vízzel körülvett szárazföld; a mocsárban, lápban található magasabb, száraz földdarabocska…’, latin solum ‘föld, talaj; (szoba) padlója; (láb) talpa; alap; fenék; alj’, ófelnémet sal hímnemű ‘lakás; szállás, lakóhely; terem’, ószláv selo ‘talaj, mező; legelő; falu, település’, orosz село ‘falu, templomos falu; lakás, szállás, lakóhely; település, falu; mező, megművelt föld, földterület’ stb. alakokkal hozzák kapcsolatba, amelyek az indoeurópai **sel- ‘lakni, lenni’ igetőből erednek. Lettország, Litvánia és Kurföld számos víz- és helynevében (Sēlnieki, Sēļi, Sēlietis, Sēļu muiža, Sēļēķi, Sēlis, Sēles, Sēļi, Sēļa purvs, Sēlieši, Sēliškas, Sēlieši, Sēļi, Sēleši, S. Karaliūnas nem a sėlių etnonimát látja, hanem egy balti köznevet rekonstruál: *sėlā ‘sziget; kiemelkedés, domb a mocsárban; erdős terület; mocsár, láp stb.’; a tőmagánhangzók mennyiségi váltakozása összefügg a litván *selā, *selio-, *seliā- ‘falu’ és az ószláv selo ‘talaj, mező; legelő; falu, település’ szavakkal. Véleménye szerint „a történeti forrásokban szereplő, a sėliaiakra vonatkozó latin etnonim Selones, a német Sēlen és a lett Sēlpils településnév egyaránt visszavezethető a balti alapnyelvi *sēl(i)iai alakra, amely a hovatartozást kifejező *-(i)ia- képzővel valószínűleg a *sėlā, illetve a *sēl(i)iā ‘sziget; kiemelkedés, domb a mocsárban; mocsár, láp stb.’ alakból származik, de a balti *sėlā nom. plur. neutr. ‘a sėliaiak mint oszthatatlan egész’ alakra is.”

A sėliaiak problematikáját egy rövid fejezet zárja a sėliai nyelv maradványairól, amelyek egyébként más kutatásokból ismertek.

A monográfia tizenkettedik része a zemgálok etnonimájának eredetét tárgyalja. A kutató úgy véli, hogy a zemgálok földjének nevéhez etimológiailag a Raseiniai környéki Žemýgala településnév állhat közel; így a zemgálok földjének neve a lit. žẽmė, lett zeme ’föld’ és a gãlas, lett gals ’vidék, táj’ szavakból áll össze – a zemgálok jelentése ’a föld népe’. A nyelvhasználók tudatában a hasonló hangzás miatt a lit. žẽmė, lett zeme ’föld’ és a lit. žiemiai ’észak’, lett ziemeļi ’észak’ szavak összekapcsolódásával a zemgál törzs és föld neve újraértelmeződhetett ’északon, az északi vidékeken élő’ jelentésben. Tipológiai párhuzamként a žemaitis, *latuvā, *latā bei *talavā etnonimákat hozza fel, amelyek ugyanezen szemantikai modell alapján alakulhattak ki a földet (talajt, mezőt) jelentő köznevekből: žẽmė, *lat(av)ā, *talavā.

Részletesen tárgyalja a zemgál nyelv nyelvjárásokban és a névanyagban fennmaradt reflexeit: az anaptixist, az n-t tartalmazó tautoszillabikus kapcsolatok fejlődését, a balti š, ž, valamint a palatalizált k, g folytatásait stb.

A tizenharmadik fejezet az utolsó balti etnonim, a kuršių ’kurók’ problematikáját mutatja be. Az etnonimát a *kuršā- köznévvel hozzák kapcsolatba, vö. lit. kuršas ’horog (Haken)’. A hipotetikus alapszó, a kuršas ’ék, horog’, ’karó, rúd; oszlop’ jelentése az ’hasítani; hasadni’ jelentésű igei tőből vezethető le; ennek alapján a kuršas jelentése ’ami lehasadt, letört’, ’ami elágazik’ lehetett. Ez a jelentés szolgálhatott alapul a ’embercsoport, közösség’, ’nemzetség, törzs’ jelentések kialakulásához,

302

Acta Linguistica Lithuanica LXXV

Simas Karaliūnas. Baltų etnonimai

(emberek) nemzedéke’, ’törzs’ jelentéseknek. A balti alapnyelvi *Kuršā ’a kurók törzse mint oszthatatlan egész’ alakból (amely olyan adatok alapján rekonstruálható, mint Kursa Dunika, népdalok; tamnieki Kuorsa ’a kurók földje (Kurland)’) származhattak a lakosságot jelölő lit. kuršiai, kuršai, lett kursi nevek. Az új etimológiát bőségesen illusztrálják az indoeurópai és finn nyelvek tipológiai szemantikai párhuzamai, amelyek az ’hasított, horog’, ’karó, rúd; oszlop’ és az ’embercsoport, közösség’, ’nemzetség, törzs, (emberek) nemzedéke’, ’törzs’ jelentések közötti levezetési kapcsolatot világítják meg. Emellett sajátos módon kapcsolja össze Jonas Kazlauskas és Max Vasmer hipotéziseit, azt állítva, hogy a lit. kuršas ’horog’ és a szláv *kъrchъ (< indoeurópai *ḱr̥so-) ’görbe, meggörbült, ferde’ (> ’bal oldali, balkezes’) szavak azonos tőből származnak.

Új etimológiai magyarázatot kap két kuró földnév: Ceklis ir Vannenia.

A rövid tizennegyedik fejezet a baltiak szomszédaival, a lyviami néppel foglalkozik. A lív līva, lība, az észt liivi, liivilane ’lív’, a finn liivi, Liivinmaa ’Lívföld’, liiviläinen ’lív’ etnonimákat és tájneveket az észt liiv, finn liiva ’homok; iszap, sár’ köznevekkel hozzák összefüggésbe, amelyeket a finn etimológiai szótár balti jövevényszavaknak tekint¹⁰, vö. lett glūve ’zöld nyálka a vízen, moszat, iszap; szín’ (ME I 628) és lit. glyvas (hangsúlytalan) ’nyálka?’ (LKŽ III 428). A gl mássalhangzó-kapcsolat a finn nyelvek fonotaktikai szabályai miatt l-re változott. Ebben a fejezetben helyet kaphatna a kurókról szóló fejezetben említett másik etimológia is, amely a lívek etnonimáját a lett köznevekkel kapcsolja össze: līvis (līve, līvens) ’vontatóháló, sekély vízben gázolva történő halászathoz használt háló (ein Stossnetz); háromszögletű varsaháló, varsa (eine dreieckige Garnreuse); négyszögletű háló’ (ME II 491), slīvo ’szintén’ (Rauna – ME II 937), a lit. nu-leiŏvėti, su-lei-vėti (-lėvi, -ėjo) ’elgyengülni, leromlani, elernyedni’ (< *’meggörbülni, meghajolni’) (LKŽ VII 297), (iš-)làiveti (-ėja, -ėjo) ’szétszórni, feldönteni (a rozsra vonatkoztatva); eldőlni, kidőlni’, iš-laivoti (-ója, -ójo) ’kanyarokat tenni (Biegungen machen)’ (LKŽ VII 74), orosz nyelvjárási ливый ’lejtős, meredek, vízlefolyásos’, óegyházi szláv левъ ’bal oldali, balkezes’, latin laevus ’bal oldali, bal’, továbbá ’görbe, hajlott, lefelé hajló’, görög λαίός ’bal oldali, bal’. A szerző úgy véli, hogy az észt līv ’háló’ lett kölcsönszó lehet (akárcsak a lit. nyelvjárási lyvas ’több, sekély vízi halászathoz használt, rúdra erősített merítőháló együttese’ (LKŽ VII 631)), amely alapul szolgálhatott a lív līva, lība, az észt liivi, valamint A. Breidaks által rekonstruált, Északkelet-Lettországban élő nyugat-finn törzs leivi nevének kialakulásához.

A balti etnonimák etimologizálására vonatkozó módszertanát és gyakorlatát összefoglalva S. Karaliūnas a híres francia szociológus, Pierre Bourdieu kulturális kapitalizmuselméletére támaszkodik, amely lehetővé teszi az etnonimák funkcionális és szerkezeti viszonyainak magyarázatát: „Az ősi patriarchális közösség által birtokolt tőke a földjük volt žemė, az anyaföld, a tápláló föld, amelyet a különböző balti közösségek különböző neveken neveztek. Az ilyen közösségek habitusa

Suomen sanojen alkuperä. Etymologinen sanakirja 2. Helsinki, 1995, 75, 76.

Recenzijos / Reviews

303

DALIA PAKALNIŠKIENĖ

az általuk birtokolt föld és annak jellege formálta. Ezt a habitus a törzsi közösség tulajdonviszonyai, valamint a családon belüli és más családokkal fennálló kapcsolatok, a kultúra (vallás) és a nyelv mint a kölcsönös érintkezés és információcsere eszköze tágította és mélyítette; az a szó pedig, amely az általuk birtokolt földet vagy patrimoniumot jelölte, sok esetben egyúttal a törzs nevévé is vált.” A monográfiában tárgyalt balti etnonimák azonban korántsem mind tükrözik ezt a modellt.

A litván akadémiai közösség régóta érezte egy átfogó balti etnonima-gyűjtemény szükségességét. A balti nyelvek bevezető köteteiben és a nyelvészeti tankönyvekben felsorolt etnonimaeredet-hipotézisek, valamint a cikkekben és az előadások téziseiben elszórt megjegyzések nem képesek teljes képet nyújtani, és nem teszik lehetővé az egyes etimológiák megbízhatóságának értékelését. S. Karaliūnas monográfiája precízen összegyűjti és ellenőrzi az összes kutatási eredményt. A bibliográfia és a források bősége a kutatás teljességéről és mélységéről tanúskodik. A belső rekonstrukciónak nagy figyelmet szentelve, valamint széles történeti-összehasonlító kontextust és tipológiát felhasználva a tudós új, merész etimológiákat javasol, amelyek elvetik az etnonimák domináns víznévi eredetének modelljét: „<...> a rendelkezésre álló adatok alapján egyetlen balti etnonima sincs, amely víznévi eredetű volna.” A tudomány és a szélesebb közvélemény döntheti el, elfogadja-e vagy elutasítja az új etimológiákat.

Ez a monográfia kétségtelenül a társadalom habitusának részévé válik, és hatást gyakorol kultúránk mezejére. Ezért őszinte köszönet illeti a tisztelt szerzőt, Simas Karaliūnast.

Benyújtva 2016. szeptember 30-án.

DALIA PAKALNIŠKIENĖ

Klaipėdos universitetas

Salomėjos Nėries g. 5, LT-92227 Klaipėda

[email protected]

304

Acta Linguistica Lithuanica LXXV