A TERMINOLÓGIA TÖRTÉNETE

Stasys KEINYS

Litván Nyelvi Intézet

A nyelvtudományi terminusok Petro Kriaušaitis 1901-es „A litván nyelv grammatikája” című művében

A XX. század első éveiben, amint az a Litvánia bibliográfiájából látható, 134 litván könyv jelent meg¹. További, a XIX. század végén és a XX. század elején megjelent könyv és füzet pontos kiadási éve nem ismert², így közülük legalább néhány szintén 1901-re eshet. A címek alapján az adott év könyveinek mintegy harmada kizárólag vallási tárgyú volt, körülbelül tíz pedig az ismeretterjesztést szolgálta. Utóbbiak közül érdemes megemlíteni A. Gykis „Geológiáját” (fordította St. Matulaitis), V. Lunkevičius „Honnan származnak háziállataink és termesztett növényeink” és „Hogyan élnek a növények” című műveit (mindkettőt J. Adomaitis-Šernas fordította és állította össze), St. Matulaitis „Hogyan épül fel az emberi test” című munkáját, J. Nusbaum-Hilarowicz „Biológia, avagy az élőlények tudománya” című művét (fordította J. Adomaitis-Šernas), Pr. Mašiotas idegen nyelvekből fordított „Beszélgetések az égről és a földről” című művét, valamint A. Vileišis „Mi a szántóföld? Hogyan keletkezett, milyen részei vannak, és hogyan ismerhetjük fel őket?” és „Rövid beszélgetés a ragályos betegségekről és arról, hogyan védekezzünk ellenük” című műveit. A. Vileišis füzetein kívül mindezeket Amerikában adták ki (A. Vileišis műveit Tilsitben). Emellett Amerikában jelent meg E. Roemer (Remeris) „Jobbágyság Litvániában” című munkája is, amelyet A. Janulaitis rövidítve fordított.

A termés nem nagy. De hiszen ekkor még tartott a sajtótilalom időszaka, ráadásul általában is csak nemrégiben (1891-ben) haladta meg az évente kiadott litván könyvek száma a százat³.

¹ Litván SZSZK bibliográfiája: Litván nyelvű könyvek [1862–1904] 2 (2), Vilnius, 1988, 844.

²Ugyanott, 469–478.

³Ugyanott. Lásd még: Litvánia bibliográfiája: Litván nyelvű könyvek [1547–1861] 1, Vilnius, 1969, 550–574.

50

Mindegyik, száz évvel ezelőtt kiadott könyv a maga módján fontos és érdekes lehet kultúránk és tudományunk, valamint nyelvünk és terminológiánk szempontjából. Ezúttal azonban különösen az a három, abban az évben megjelent, nyelvi tárgyú könyv közül az egyik érdekel bennünket (egyébként ez az egyetlen litván nyelvű): „Lietuviškos kalbos gramatika. Rašytojams ir skaitytojams vadovėlis. Parašė Petras Kriaušaitis. Tilžėje 1901. Spauzdinta pas Otto v. Mauderode” (ezek a borítón és a címoldalon szereplő szavak)⁴. Ez a 88 (+4) nagyméretű oldalból álló könyv ugyanis olyan nagy szerepet játszott a mai köznyelv kialakításában, hogy a litván nyelvtudomány és a nyelvtanok történetében, sőt magának a nyelvnek a történetében is mindig említeni fogják. Kulturális értéke az első litván nyelvtanéval, D. Klein „Grammatica Litvanica” című művéével (Königsberg, 1653) mérhető össze. Ennek az az oka, hogy a „Lietuviškos kalbos gramatika” az első, a mai köznyelvet kodifikáló litván nyelvtan. Véglegesen lefektette a köznyelv nyelvjárási alapját („ennek a nyelvtannak a nyelve a „közönséges suvalkiai nyelvjárás” lesz, de ahol szükséges, más nyelvjárások is megerősítik és alátámasztják”⁵), és kiemelte a beszélt nyelv elsődlegességét, amely rendkívül fontos a nyelv sajátosságainak megőrzéséhez (egyúttal rámutatott arra is, hogy „a régtől fogva az emberek között használt, valóban litván szavak és jelenségek [„szókapcsolatok” – St. K.] mellett sok szemét is van a beszélt nyelvünkben. Ezt a szemetet meg kell tanulni elválasztani a magtól, mert a nyelvtanhoz csak az emberek nyelvének magját kell felhasználni”⁶), és magyarázatot adott a nyelvtanban tapasztalható ingadozásokra („Írott nyelvünk még nincs kellőképpen kidolgozva, helyesírása annyira változó, hogy egyelőre nagyon nehéz szilárd szabályokat adni hozzá. Mindig emlékeztetni kell arra, hogy más népek nyelvtanaiban is, bár helyesírásuk sokkal kidolgozot-

⁴ Tilžėje nyomtatták ki azt a másik két könyvet is: J. Šykop (Schiekopp) „Litauische Elementar-Grammatik” című műve első részének második kiadását (ez F. Kuršaitis nyelvtanának német nyelvű összefoglalója), valamint V. Gaigalaistis „Die Wolfenbütteler litauische Postillenhandschrift aus dem Jahre 1573” című doktori értekezésének második részét, amelyet a königsbergi Albertus Egyetem Filozófiai Karán védett meg (szóképzés, ragozás, szövegpéldák, szótár). Emellett abban az évben két ábécéskönyv is megjelent.

⁵ K r i a u š a i t i s P. [Jablonskis J.]. Lietuviškos kalbos gramatika, Tilžė, 1901, 2.

⁶ Ugyanott, 1.

51

tabb, számos ingadozás található”⁷). Ez a nyelvtan rendkívül fontos és jelentős lépés volt az akkoriban gyorsan formálódó, fejlődő és növekvő köznyelv kodifikálásában, emellett helyesírási mintaként is szolgált. Sajátosságait és szerepét sokan, több alkalommal vizsgálták, vagy legalább áttekintették és értékelték⁸. A legnagyobb terjedelemben J. Jablonskis legjelentősebb kutatója, A. Piročkinas tárgyalta „Prie bendrinės kalbos ištakų” című könyvében. J. Jablonskis munkája⁹ a nyelv megnevezésében használt melléknévvel vonult be a történelembe: a könyv címében nyelvünket lietuviška kalba néven nevezi. Később ő maga helyesbítette ezt: 1911-ben megjelent a „Lietuvių kalbos sintaksė”, 1918-ban (1919-ben), majd 1922-ben pedig nyelvtani munkásságának legfontosabb műve, a „Lietuvių kalbos gramatika” – és ezt 1912-ben, a „Viltis” című újságban írva meg is magyarázta: „Kaz. Jaunius és utána P. Kriaušaitis egykor lietuviškus nyelvtanokat, a lietuviškos nyelv nyelvtanait írták; később, miután sokkal jobban megtanulták az emberek nyelvét, mindketten mertek már „lietuvių kalbos gramatikas” is írni; most K. Būga, P. Kriaušaitis, J. Šlapelis, Rygiškių Jonas … mindnyájan „lietuvių kalbos žodynus, gramatikas, sintakses” írnak. A „Lietuviškas žodynas, lietuviška gramatika” csupán olyan tankönyveket jelentene, amelyeket litvánul írtak”¹⁰. Egyébként a melléknévi alakú nyelvmegnevezés csak az említett nyelvtan címében fordul elő. Már az előszó első mondatában elvetették ezt a nyelvmegnevezést: „A litván nyelvtan a l i e t u v i ų k a l b o s [kiemelés tőlem – St. K.] törvényeiről és sajátosságairól szóló tudomány”¹¹. Később is a lietuvių kalba forma szerepel: 28., 69., 76.¹²; továbbá a rusų kalba forma: 28., 63.; valamint többes számú alakban

⁷ Ugyanott, 2.

⁸ A fontosabb munkák közül a következők említendők: P a l i o n i s J. J. Jablonskis és litván nyelvi tankönyvei. – In: J a b l o n s k i s J. Rinktiniai raštai 1, Vilnius, 1957, 17, 23–32; P i r o č k i n a s A. Prie bendrinės kalbos ištakų: J. Jablonskio gyvenimas ir darbai 1860–1904, Vilnius, 1977, 147–175; S a b a l i a u s k a s A. Lietuvių kalbos tyrinėjimo istorija: Iki 1940 m., Vilnius, 1979, 193–195. J. Jablonskis terminus, amelyeket „Lietuvių kalbotyros terminų istorija” című filológiai kandidátusi értekezésében (gépirat; Vilnius, 1961) használt, A. Balčaitis vizsgálta meg.

⁹ P. Avižonis szerepéről e nyelvtan elkészítésében lásd az előző jegyzetben említett munkákat és az azokban hivatkozott szakirodalmat.

¹⁰ Jablonskio raštai 4, Kaunas, 1935, 91.

¹¹ K r i a u š a i t i s P. Id. mű, 1.

¹² A példák mellett feltüntetett számok a jelen cikkben mindenütt a „Lietuviškos kalbos gramatika” (Tilžė, 1901) azon oldalait jelölik, amelyekről a példákat idézik.

52

A nyelvjárások és nyelvi jelenségeik megnevezései birtokos esetben, például: aukštaičių tarmės 47, ryt iečių tarmės 64, žemaičių tarmės 36, žemaičių veiksmažodis 30 stb., de vö. még: lietuviška gramatika 1, 69, slaviškos kalbos 65, žemaitiški sakiniai 61. Mindenesetre a lietuviška kalba mintha csupán a grammatika címében éktelenkedne, akár salak a tiszta lapon. Ebből látható, hogy már akkor is csaknem megérett a helyzet arra, hogy a grammatika címében is a lietuvių, ne pedig a lietuviška kalba ragyogjon.

A tanulmány további részében a „Lietuviškos kalbos gramatikos” terminusait tekintjük át. A könyvben összesen közel 300 különböző nyelvészeti terminust használnak, nem számítva az önálló, kisebb nyelvtani kategóriák, konkrét szófajok, egyes nyelvek és nyelvjárások megnevezéseit és egyebeket, például: aukštesniojo laipsnio galūnė 20, dviskaitos naudininkas 18, pereito apsakomojo laiko veiksmažodis „būtojo kartinio laiko dalyvis“ 33, pirmoji būsimojo laiko ypata „pirmasis būsimojo laiko asmuo“ 33, pirmojo linksniavimo daiktavardis 10, trečiojo linksniavimo būdvardis 18, lietuvių kalba 1, rytinių aukštaičių tarmės 5, rusų kalba 28, saulėtekinių žemaičių tarmės 26, žemaičių tarmės 34 stb.

1901, a „Lietuviškos kalbos gramatikos” megjelenésének éve, a mai köznyelv gyors kialakulásának időszaka volt. Sok minden még nem szilárdult meg, így a terminológia sem. Maga J. Jablonskis is, miközben egyre szélesebb körben kapcsolódott be a nyelvi munkába, gyorsan fejlődött a nyelv normáinak megállapítójaként. Ezért nem kell meglepődnünk azon, hogy a „Lietuviškos kalbos gramatikos” terminusainak nagyjából a fele nem honosodott meg; ráadásul ezek közül csaknem egyik sem került be J. Jablonskis későbbi nyelvtanaiba.

Első pillantásra feltűnik a J. Jablonskisra általában jellemző, a használt terminusokban megmutatkozó litván jelleg. Itt mindössze néhány nemzetközinek nevezett terminus szerepel – forma 7, grafika 84, gramatika 1, infinit yvas 71 (egyetlen alkalommal, az egyébként mindenütt használt nere iškiamasis sakymas terminussal együtt), valamint sintaksis 69 (sintaksio 75), vagyis összesen körülbelül 1,5%. Szinte nincsenek összetett terminusok sem (csak a žodžio formos 7 fordul elő), amelyek kölcsönzött szót tartalmaznának. A terminológia litván jellege J. Jablonskis és iskolája alapvető vonása, és már első nyelvtanában is egyértelműen megmutatkozik. Az olvasónak talán nagy meglepetést okoz, de valóban megtörtént, hogy a XX. század végén egy másik szakterület

53

csaknem félezer terminust tartalmazó szótárát kellett lektorálni, amelyben mindössze mintegy 1,5% volt a nem kölcsönzött terminusok aránya. Micsoda ellentét a terminológia és általában a szókincs forrásairól alkotott felfogásban!

A nemzetközi terminusok használatával hozható talán összefüggésbe, hogy a nyelvtanban gyakran a litván terminus mellé zárójelben odaírták a latin megnevezést. A litván terminusok csaknem harmada mellett szerepel latin terminus (többnyire csak az első előforduláskor, és csak kivételesen fordul elő, hogy valamelyiket két-három alkalommal is feltüntetik egymástól nagyon távoli helyeken) – a szófajok, a jelentés szerinti névmás- és igeosztályok, a ragozási módok, számos nyelvtani kategória (esetek, fokok, módok, igeidők, igealakok), a mondatrészek, egyes kifejezések és más megnevezések mellett. E latin terminusok közül sokat ma is használ a nyelvtudomány, különösen a nyelvtörténeti munkák, valódi nemzetközi terminusként, litvánosított vagy eredeti alakban. Például:

1) fonetikai terminusok: balsės (vocales) 3, pusbalsės (semivocales) 3, priebalsės (consonantes) 3, skiemuo (syllaba) 3 (a latin syllaba a görög συλλαβή szóból átvett jövevényszó);

2) morfológiai terminusok: daiktavardis (Nomen substantivum) 8, būdvardis (nomen adjectivum) 15, skaitvardis (nomen numerale) 20, įvardis (pronomen) 22, veiksmažodis (verbum) 27, prieveiksmis (adverbium) 55, prielinksnis (praepositio, postpositio) 58, sąjunga (coniunctio) 67, jausmažodis (Interiectio) 69; ypatiniai įvardžiai (pronomina personalia) 23, grįžtamasis įvardis (pr. reflexivum) 23, savinamieji¹³ įvardžiai (pr. possessiva) 24, rodomieji įvardžiai (pr. demonstrativa) 24, klausiamieji įvardžiai (pr. interrogativa) 26, apsakom ieji įvardžiai (pr. relativa) 26, nere iškiamieji įvardžiai (pr. indefinita) 27; veiksmas (actio) 27, stovis (status) „állapot” 27, priežastiniai veiksmažodžiai (verba causativa) 53, priežastiniai neveikiamosios prasmės veiksmažodžiai (verba passivo-causativa) 53, priežastiniai veikiamosios prasmės žodžiai [igeidők – St. K.] (verba activo-causativa) 54, t ankinamieji veiksmažodžiai (verba frequentati-

¹³ A nyelvtanban a melléknévi igenévi alakok hímnemű többes számú alanyesetének végződése -ieji, de sok terminusban ezt az esetet nem használták. Az ilyen esetekben azonban itt ez az eset a nyelvtanban szokásos végződéssel szerepel. A nyelvtanban használt terminusok írásmódját sem változtattuk meg.

54

stb.) 54; ragozás (declinatio) 8, (igék) ragozása (coniugatio) 28; esetek (casus)¹⁴ 8, fokok (gradus)¹⁴ 20, számnevek vagy számlálószavak (numeri) 28, személyek (personae) 28, igeidők (tempora), igealakok (genera) 28, módok vagy igei módok (modi) 28 (egyébként másutt szükség esetén a mód terminust használja); alanyeset (casus nominativus) 8, megszólító eset (c. vocativus) 8, birtokos eset (c. genitivus) 8, részes eset (c. dativus) 9, tárgyeset (c. accusativus) 9, eszközhatározói eset (c. instrumentalis) 9, nem valódi helyhatározói eset vagy második eset (c. locativus) 9; középfok nélküli vagy első fok (gradus positivus) 20, felsőbb vagy második fok (gradus comparativus) 20, legfelső vagy harmadik fok (gradus superlativus) 20; kijelentő mód (m[odus] indicativus) 28, felszólító mód (m. imperativus) 29, óhajtó mód (m. optativus) 29, megengedő mód (m. permissivus) 29, feltételes vagy lehetséges mód (m. conditionalis, potentialis) 29, kérő mód (m. orativus) 29, nem kijelentő mód (m. infinitivus) 29, célhatározói mód (supinum) 29; jelen idő (t[empus] praesens) 30, elbeszélő múlt idő (t. praeteritum narrativum, aoristus) „egyszerű múlt idő” 30, egyszerű múlt idő (t. praeteritum frequentativum) „gyakori múlt idő” 30, jövő idő (t. futurum simplex) 30, befejezett jelen (t. perfectum praesens, praesens resultativum) 31 (pl.: hoztak, láttál), kísérleti múlt idő (t. praeteritum de conatu) 31 (pl.: éppen menni készültem), befejezett múlt (t. plusquamperfectum, praeteritum resultativum) 31 (pl.: parancsot adott), befejezett jövő (t. futurum exactum, futurum resultativum) 32 (pl.: lefeküdtem majd); kopulaige (verbum copulativum) „segédige” 29, participiumok (participia) 19, 28, ragozható participiumok (participia declinabilia) 29, ragozható aktív participiumok (participia activa declinabilia) 33, ragozható passzív participiumok (participia passiva declinabilia) 34, passzív participiumok (participia passiva) 80, passzív szükségességi participium (partici-

¹⁴ Így (a litván terminus többes számban, a latin egyes számban) szerepel a nyelvtanban.

55

pium passivum necessitatis, gerundivum) „szükségességi participium” 34, ragozhatatlan aktív igenevek (participia activa absoluta) „határozói igenevek” 34, egyidejű igealak (participium contemporale activum) „folyamatos melléknévi igenév” 33; cselekvő igealak (genus activum) 35, visszaható igealak (genus reflexivum) 35, szenvedő igealak (genus passivum) 35; tárgyatlan igék (verba intransitiva) 80; 3) mondattani terminusok: alany (subjectum) 9, 72, állítmány (praedicatum) 72, 75, jelző (attributum) „minőségjelző” 75, tárgy (obiectum) „tárgy” 35, 71, közvetlen tárgy (p[r]oximum obiectum) „közvetlen tárgy” 9, 28 (a szinonim közeli tárgy mellett), közvetlen tárgy (proximum obiectum) 75, körülmény (Umstand; circumstantia) „körülmény” 79, függő beszéd (oratio obliqua) „közvetett beszéd” 77, [jelenség] „alanyeset főnévi igeneves szerkezettel” (nominativus cum infinitivo) 72 és jelenség: „részes eset főnévi igeneves szerkezettel” (dativus cum infinitivo) 71.

A fent említett terminusokon kívül a példákból arra is következtethetünk, hogy a határozói igeneveket nemcsak ragozhatatlan aktív igeneveknek (participia activa absoluta) 34, hanem ragozhatatlan igeneveknek (participia absoluta) 80 is nevezték, jóllehet ez utóbbi megnevezés egyébként a határozói és a folyamatos igenevekre együtt is illene. Néhány esetben nem adtak meg litván terminust, csupán magyarázatot, amelyet latin terminus követ, például: 1) „A tárgyatlan igékből is képezhetők okozó igék, csak mindig kezdő értelmük van (v. inchoativo-causativa)” (54. o.). 2) „A z e l ő i d é z ő s z e n v e d ő é r t e l m ű igék (verba passivo-causativa) néhány szenvedő igéből (sverdėti, skeldėti) és különféle, átmeneti értelmű cselekvő igékből (v. transitiva) képződnek” (53. o.). Ebben az esetben csak az idézett mondatban hiányzik a litván terminus; a verba transitiva megfelelője, a átmeneti igék egyébként használatos a nyelvtanban (28. o. és másutt). 3) „Ha a körülmény cselekvését, amelyet az ige fejez ki, nem a mondat alanya, hanem valamilyen más, a mondatban világosan kifejezett dolog hajtja végre, akkor az igével kifejezett körülményi cselekvést végző dolog részes esetben áll, maga az igei körülmény pedig csak ragozhatatlan ige lehet (dativus absolutus)” (80. o.).

Miért tett J. Jablonskis viszonylag gyakran latin terminusokat is a litvánok mellé-

56

terminusokat? Nem szabad megfeledkezni arról, hogy akkoriban a litván nyelvtani terminusok még nem szilárdultak meg, és a nyelvtanírók közül többen is számos saját alkotású terminust használtak. A latin terminusok itt tehát egyértelműen a jelentések magyarázatát szolgálják, amelyet sok tanuló, egyetemi hallgató és művelt ember, akik az iskolában latint tanultak, könnyen megértett. Bár száz év elteltével ez talán sokak számára furcsának tűnik, akkoriban ezek a latin terminusok kulcsot jelentettek a litván terminusok megértéséhez (szigorúan véve máig sem veszítették el teljesen ezt a szerepüket). Ezenkívül J. Jablonskis maga is a klasszikus nyelvek szakértője volt, hosszú ideig tanított latint gimnáziumokban, így a latin terminusok teljesen megszokottak voltak számára.

Néhány esetben a nyelvtan végén nem latin, hanem német megfelelőket is közölnek, például: 1) „Ha a bevezető mondat engedményt fejez ki (Concessivsatz), vagy engedményt kifejező mondat értelmében áll, akkor az utána következő főmondat [„főmondat” – St. K.] gyakran a „viszont” kötőszót kapja, csak (tikt)” (68. o.). 2) „Az indulatszavak, különösen a hangutánzó szavak (Nachahmungswörter), igen gyakran használatosak a beszélt nyelvben” (69. o.). 3) „A melléknévi állítmány kifejezésére használt ige mellett gyakran megtalálhatók mindazok a névmások és határozószók, amelyekkel teljes mondatokat vezetünk be, s amelyek az alany- és tárgyi mellékmondat helyén állnak (in Subjekt- und Objektsätzen)” (76. o.). 4) Végül a mondattani példáknál fent már említett egyetlen eset, amikor a litván „körülmény” terminust német és latin megfelelőkkel magyarázza: körülmény (Umstand; circumstantia) 79. Ezek nyelvtanba illesztésének okai kétségkívül azonosak: a terminus vagy a kifejezés (a harmadik mondatban) jelentését magyarázzák.

Figyelemre méltó, hogy a „Litván nyelvtanban” kevés terminusszinonima található. Következetesen csak az önálló szófajok elnevezései mellett szerepelnek, például: főnév (dolognév) 8, melléknév (tulajdonságnév) 8, számnév (számlálónév, számolónév) 20, névmás (névhelyettesítő) 8, ige (cselekvésnév) 8, 19, 27, míg a többi nem alkot világosabb csoportokat, például: legfelső vagy harmadik fok 20, felsőbb vagy második fok 20, visszaható vagy öncselekvő ige „visszaható ige” 28, infinitívusz vagy ki nem fejezett mód 71, középfok nélküli vagy első fok 20, nem valódi vagy határozói névutók „új névutók” 59, nem valódi vagy vegyes kettőshangzók 4, elöljárószó és név előtti szó 58,

57

igeragozás vagy időzés „személyragozás” 28, módok vagy mondásmódok „módok” 28 (itt rögtön mellette fordított sorrendben is szerepelnek), számok vagy számnevek 28, 9 (egyes szám), feltételes vagy elképzelt igealak „feltételes mód” 29, egyszerű vagy nem kettőzött melléknevek „egyszerű melléknevek” 15, hamis helyhatározói eset vagy második „belső mozgásirányú helyhatározói eset” 9 (a 61. oldalon a második helyhatározói eset mellett zárójelben feltüntetett célhatározói eset aligha tekinthető az eset újabb elnevezésének – túlságosan eltér a nyelvtan hasonló típusú terminusaitól; itt valószínűleg csupán magyarázatról van szó), valódi helyhatározói eset vagy első „belső nyugalmi helyhatározói eset” 9. Egyébként a nyelvtanban ezekből az összekapcsolt szinonimákból mindig csak az egyiket használják, többnyire az elsőként írottat (talán csak az említett főnévi igenév, mód és hamis helyhatározói eset kivételével; a valódi helyhatározói esetet pedig rendszerint egyszerűen helyhatározói esetnek nevezik). A „közvetlen tárgy” megnevezése a leginkább következetlen: egyenes bővítmény 9, egyenes vagy közeli bővítmény 28, közeli bővítmény 28, 75, végül pedig ismét egyenes bővítmény 80. Egyébként, hogy miért szerepelnek ezek az alapvető terminusok változatai, annak külön vizsgálatot kellene szentelni. Most csak feltételezhetjük, hogy e szinonimák egyikét J. Jablonskis más forrásokból ismerhette (mint például a kölcsönös ige terminust K. Jauniustól), de valamilyen okból nem tartotta megfelelőnek; egyébként aligha lett volna értelme annak, hogy maga is, ha csak alkalmanként is, két terminust alkosson ugyanarra a fogalomra. A felvett szinonimák tehát a nyelvtan olvasóinak tájékozódását szolgálhatták, akik más terminusokat használtak, vagy legalább találkoztak azok használatával.

Hozzá kell tenni, hogy a nyelvtanban néhány olyan szinonim terminus is van, amelyek nincsenek összekapcsolva, például: zöngétlen mássalhangzók 6 és zöngétlen mássalhangzók „zárhangok” 84, zengő mássalhangzók 6 és hangos mássalhangzók „zöngés mássalhangzók” 84, eszközhatározói eset ^9¹⁵, 18 és eszközhatározói eset 34, 83, kötőszó 8, 67 és kötőszó „kötőszó” 29, egyszerű melléknév 18 (a 15. oldalon összekapcsolva szerepel az egyszerű és a nem kettőzött melléknevek), teljes melléknév 16 és valószínűleg egyszerű melléknév 22. Inkább változatoknak, mint szinonimáknak kell tekinteni a sorban szereplő lágyítójel 4, lágyító jelölő 6 és lágyító jel 14 (mindhárom esetben

¹⁵ Ezen a helyen eszközhatározói eset van nyomtatva, de ez kétségtelenül sajtóhiba, mivel később az eszközhatározói eset terminust használja.

58

esetben az i betűt értjük) tagjait.

Világos változatok azok a terminusok, amelyekben ugyanannak a jelölt szónak a jelzőjeként egyszerű és határozott alakú szóformákat használnak, például: kemény mássalhangzó¹⁶ 10, 35 és határozott alakú kemény mássalhangzó 35, nőnem 8 és női nem 16, intranzitív igék 28 és intranzitív igék „tárgyatlan igék” 28, indirekt beszéd 77 és indirekt beszéd „függő beszéd” 77, tranzitív igék 28 és tranzitív igék „tárgyas igék” 28, írott nyelv 1 és írott nyelv 23, írott litván nyelvjárás 60 és írott nyelvjárás 4, közvetlen beszéd 77 és közvetlen beszéd „egyenes beszéd” 79, lágyított mássalhangzó 35 és lágy mássalhangzó 10, 35, egyszerű igeidők 30 és egyszerű igeidők 29, 35, hímnem 8 és férfinem 16 stb. A nyelvtani terminusokban leggyakrabban melléknevek, számnevek és igenevek határozott alakjait használják, így egy-egy helyen a határozatlan alakok egyszerű jelzők is lehetnek, amelyek nem jelölnek megkülönböztető sajátosságot. Íme egy nyelvtani részlet, amelyben az egyszerű és határozott alakokat éppen úgy használják, mint a köznyelvben (nem szaknyelvi nyelvben):

„§ 76. A valódi igék lehetnek tárgyasak és tárgyatlanok.

A tárgyas igék olyan cselekvést jelölnek, amely valamilyen más dologra irányul; a mondatban ezt a cselekvés által érintett dolgot egyenes vagy közeli bővítménynek nevezik (p[r]oximum obiectum). A közeli bővítményt csak tárgyeset (mit?) vagy birtokos eset (minek?) fejezi ki. <...>.”

A tárgyatlan igéknek nincs közeli bővítményük; mellettük csak más esetekkel kifejezett távolabbi bővítmény, vagy elöljárószóval álló bővítmény szerepelhet. <...>” (28. o.).

Egyébként az egyszerű és névmási alakok használatának nagyon érdekes tendenciája, hogy a terminusokban az egymás mellé helyezett két egyeztetett jelző közül a távolabbi többnyire egyszerű alakú, míg a jelzett szóhoz közelebb álló névmási, például: jövőbeli befejezett idő 32, szenvedő kötelező ige 34 (vö. azonban a szenvedő múlt idejű igealak „szenvedő múlt idejű mellékal-

¹⁶ A „Lietuviškos kalbos gramatikoję” című műben ugyanazok a terminusok, magánhangzó, kettőshangzó, mássalhangzó, félhangzó jelölik mind a hangokat, mind a betűket.

59

„vis“ 34), befejezett átmeneti idő 31, befejezett múlt idő 31, befejezett próbálkozó idő 31, egyszerű múlt idő 30, elbeszélő múlt idő 30 stb., jóllehet önállóan csak a jövő idő 30, az átmeneti idő 30, a múlt idő 34 stb. terminusokat használja. Ez nem általános jelenség, hiszen más használati esetek is vannak, például: ragozható szenvedő igenevek 34, ragozható cselekvő igenevek 33, nem ragozható cselekvő igenevek 34, sőt múlt idejű szenvedő igenév 34 stb., de az ilyen példák terminusok összeillesztései lévén, és egyes alakokat vagy azok csoportjait megnevezve, nómenklatúrai elnevezésnek vagy azokhoz közeli terminuskapcsolatoknak is tekinthetők. Az egyszerű és a névmási alakok viszonyának tárgyát külön, alaposabban, különféle források alapján kellene megvizsgálni – hiszen valóban érdekes, hogy vajon valamely egykori nyelvi tendenciát tükröz-e, vagy csupán véletlen jelenségről van szó (J. Jablonskisnak azonban volt bizonyos rendszere – az ilyen időmegnevezések egységesen képződtek).

Vien a žodžių bei sudėtinių terminų santykis gramatikoje, galima sakyti, sutinka su bendruoju mūsų terminologijos polinkiu – vien žodis tėra beveik kas ketvirtas terminas. Panašiai du trečdaliai visų terminų yra dvižodžiai ir net dešimtad alio nesudaro ilgesni terminai (dažnesni trižodžiai ir daug retesni keturžodžiai). Darybos atžvilgiu vienažodžiai terminai ir sudėtinių terminų dėmenys yra įvairūs – čia remiamasi ir priesagų (darinys „papildinys“ 35, t arinys 72, sakinys 76; kiltininkas „kilmininkas“ 8, vardininkas 8; linksniavimas 8; ištartis 6, rašyba 6; būdvardžiai būdvardinis, -ė, ypatinis, -ė „asmeninis“, išvardinis, -ė „įvardinis“ terminuose būdvardiniai prieveiksmiai 57, ypatiniai išvardžiai 23, išvardiniai veiksmažodžiai „tik sangrąžiniai veiksmažodžiai“ 28 ir kt.), ir priešdėlių (išvardis 8, priebalsė 3, prielinksnis 8, prieveiksmis 8; būdvardžiai beypatis, -ė „beasmenis“, bevardis, -ė terminuose beypatis sakinys 73, 80, beypatis veiksmažodis 72, bevardė gimtis 16 ir kt.) daryba, neven giama dūrinių (būdvardis 8, daiktavardis 8, daugskaita 9, dvibalsė 5, dv is kaita 9, gars ažodis 69, jausmažodis 8, lie mengalys 37, 54, pusbalsės 3, skaitvardis 8, veiksma vardis 19, veiksmažodis 8, viens kaita 9, žodgalys (ar žodgalis?) 37 ir sudėtinių terminų būdvardžiai pusilgė balsė 61, savyveiksmis veiksmažodis „sangrąžinis veiksmažodis“ 28, tvirtapradis ilgumas 3, tvirtagalis ilgumas 3, vienskiemenis žodis 83). Sudurtiniai daiktavardžiai sudaro apie penkta-

60

az adott szófaj terminusainak egyötödét, számuk itt jóval meghaladja az előtaggal képzett szavakét. Emellett J. Jablonskis ebben a nyelvtanban az előtaggal képzett szavakat is nyilván összetett szavaknak tekintette, vö.: „Az összetett szavak írásakor többnyire e szavak eredetét is feltüntetjük; a iš, už elöljárókból összetett szavakban az š és ž mássalhangzó az s, š, ž előtt kiesik, de az ilyen szavak írásakor az š-t és ž-t mégis meghagyjuk. Példák: pūssalė (félsziget), žvākgalis, išsūnkti (kiejtése: išūnkti), iššēmti (kiejtése: išēmti), išžirgas (kiejtése: išžirgas = išsižerges), užžōkti, užžēngti, užsieniai (kiejtése: ušōkti, užžēngti, ušieniai)”¹⁷ (7. o.). Ez mintha nem engedné azt állítani (még fenntartásokkal sem), hogy J. Jablonskis itt kerülte volna az összetett szavakat¹⁸.

A nyelvtani terminusok egy része más nyelvekből származik. Valódi tükörfordítások közé azonban – feltehetően megszorításokkal – csak egy-két terminust lehetne sorolni, például: apystova „határozó” 7, 9, lankstymas 8 (és lankstyti „ragozni” 25, nelankstomieji žodžiai 55), sąjunga „kötőszó” 8, sąjungojimas 28 (és sąjungoti „ragozni” 29), vardavietė 8 (ez a szó azonban csak egyszer szerepel, mellékterminusként a išvardis mellett, és helytelenül is van írva) stb. Jóval több lehet a mintakövető szó, vagyis olyan szó, amelyet egy másik nyelv vagy nyelvek megfelelő alakjait követve alkottak (de nem szolgai fordítással!), például: įrankininkas 18 (és įnagininkas 83), linksniavimas „ragozni” 9 (ez a terminus a nyelvtanban kétértelmű: a „ragozás” jelentésében is használatos), pabaiga „végződés” 10 (a galūnė terminust a nyelvtan meglehetősen tág értelemben, talán leggyakrabban az „alakok munkájának formátuma” jelentésében használja), šauksmininkas 8, tarinys 72 stb. Kétségtelenül ide sorolhatók az olyan összetett terminusok is, mint grįžtamasis išvardis „visszaható névmás” 23, grįžtamasis veiksmažodis 28, nepereinamieji veiksmažodžiai „tárgyatlan igék” 28, nere iškiamasis sakymas „főnévi igenév” 29, pereinamieji veiksmažodžiai „tárgyas igék” 28, pereitas pasakojamasis laikas „elbeszélő múlt” 30, pridedamasis sakinys „mellékmondat” 67 stb. A nyelvtani terminusok összességét szem előtt tartva nem tűnt úgy, hogy legalábbis…

¹⁷ Igaz, a nyelvtan egy másik helyén az igekötős igéket összetett igéknek nevezik (17. o.), itt az előtag terminus is szerepel. Továbbá a 24. oldalon összetett szavaknak nevezik az igékhez sorolt viens-an tro, viens-antrām, kits-kito, kits-kitām, viens-kito, viens-kitām alakokat.

.

¹⁸ Vö. Piročkinas A. Prie bendrinės kalbos ištakų [...], 170.

61

a máig fennmaradt terminusok nagyobb részéről elmondható volna, hogy „nehézkesek, homályosak”, „gyakran latinból vett tükörfordítások”, vagy „egyébként szerkezeti vagy szemantikai szempontból sikertelenek”, és hogy „az ilyen sikertelen terminusokból” sok van¹⁹. Mint említettük, J. Jablonskis a 20. század legelején gyorsan érett nyelvművelővé; nem sokkal később mélyen bekapcsolódott a litván iskolai és egyéb terminológia megalkotásába, és megszilárdultak fogalommegnevezéseinek ma is elismert alapjai. Ezért nem meglepő, hogy az új „Lietuvių kalbos gramatika” 1918-as (1919-es) és 1922-es kiadásaiban számos terminus megváltozott. Egyébként e nyelvtanok szinte valamennyi terminusa ma is használatos, és mindegyikkel megismerkedik minden litván.

A kétszavas terminusok legnagyobb részét egyeztető jelzős szerkezetek alkotják. A jelző többnyire melléknév, ritkábban (közel egyharmad részben) igenév, legritkábban pedig számnév (egy tizenharmad részben). Egyes melléknevek, igenevek és számnevek – a első és a második – egynél több terminusban is előfordulnak, például: valódi kettőshangzók 4 és nem valódi, illetve kevert kettőshangzók 4 (a nyelvtan további részében a második változat szerepel), tulajdonnév „tulajdonnév” 8 és nem valódi főnév „köznév” 8, valódi számnevek „tőszámnevek” 20, valódi igék „cselekvő igék” 28 és nem valódi igék „állapotigék” 28, valódi elöljárók „régi elöljárók” 59 és nem valódi, illetve határozói elöljárók „új elöljárók” 59, valódi mondat „főmondat” 67, valódi helyhatározó vagy első „jelen idejű belső helyhatározó” 9 és nem valódi helyhatározó vagy második „mozgást jelölő belső helyhatározó” 9; hosszú magánhangzók 3, hosszú szótagok 3; egyszerű vagy nem kettőzött melléknév „egyszerű (nem névmási) melléknév” 15 (és egyszerű melléknév 18), egyszerű igeidők „egyszerű igeidők” 29 (és egyszerű igeidők 30); visszaható névmás „visszaható névmás” 23, visszaható ragozás „visszaható személyragozás” 35, visszaható ige 33, visszaható ige 33, visszaható igenem (genus reflexivum) 35; kapcsolóige „segédige” 29, kapcsolószó „úgyszintén” 31, kapcsoló magánhangzó 35

¹⁹ Lásd P a l i o n i s J. J. Jablonskis ir jo lietuvių kalbos vadovėliai [...], 28–29.

62

(a vegyes igék főnévi igenévi alakjának képzője -ti előtt álló ė magánhangzóra gondolva); felsőfok vagy második fok 20 (a továbbiakban az első terminust használjuk), második ragozás „második ragozási osztály” 10, második helyhatározói eset „belső helyhatározó, amely a mozgás irányát jelöli” 9, 10, 61, második személy „második személy” 29 stb.

Mindössze körülbelül minden tizenharmadik kétszavas terminus jelzője nem egyezik a jelzett szóval, rendszerint főnév birtokos esetével fejezik ki, például: szófajok 8, hangsúlyjelek 3, mondatrész „a mondat része” 67, emberi nyelv 1, szóalakok 7 stb. E típus másféle terminusai rendkívül ritkák; például talán terminusnak tekinthető a elöljárós szerkezet szókapcsolat, azaz „elöljárószóval álló szókapcsolat” 63.

A „Lietuviškos kalbos gramatika” nyelvészeti terminusainak jó kétharmada a morfológia területéről származik. Ezzel kapcsolatban nem szabad szem elől téveszteni, hogy magában a könyvben is a legtöbb helyet (a szöveg háromnegyedét, vagyis a 84 oldalból 62-t) a morfológiának, a szófajok tárgyalásának szentelték. A morfológiai terminusok J. Jablonskis későbbi munkáiban jobban megváltoztak, mint az itt használt fonetikai, szintaktikai és általános nyelvészeti terminusok. Egyébként a többi terminus fele fonetikai terminus, a szintaktikai és az általános nyelvészeti terminusok pedig nagyjából egyenlő arányban szerepelnek (az utóbbiak közé itt az olyan terminusokat soroljuk, mint nyelvtan 1, nyelv 3, helyesírás 6, írott nyelvjárás 1, írott nyelv 1, idegen nyelvek 1, 69, beszélt nyelv 1, nyelvjárás 1, nyelvjáráska 1, emberi nyelv 1, szó 3 stb.).

Ebben a tanulmányban csupán az 1901-es Petro Kriaušaitis-féle „Lietuviškos kalbos gramatika” terminusainak néhány kérdését vizsgáltuk meg. Egyiküket-másikukat szélesebb körben és alaposabban is elemezni kellene. Emellett számos érdekesség, köztük a terminusok forrásainak és hatásainak kérdése, ezúttal általában is tárgyalatlan maradt. A. Piročkinas, miután alaposan megvizsgálta a „Lietuviškos kalgramatika” és K. Jaunius által használt terminusokat, arra a következtetésre jutott, hogy „K. Jauniust e nyelvtan terminológiai szellemének atyjának nevezhetnénk”, és hogy „a nyelvtan terminusai köztes láncszemet képeztek, amely összekötötte a régi, Jablonskis előtti terminológiát az 1919-es nyelvtan terminológiájával, egyúttal pedig a mai nyelvészeti terminusokkal”²⁰. Ha ez így van, talán feltehető, hogy tizenkét évvel később, az 1913-as „Lietuvių tauta” című kiadványban megjelent, az 1911-esről szóló tanulmányban

²⁰ Piročkinas A. Min. veik., 171, 172.

63

K. Jaunius nyelvtanáról szólva J. Jablonskis szenvedélyesen szakított K. Jaunius terminológiai hagyományával, és megmutatta a terminusalkotás lényegi és időtálló alapelvét: „az újonnan alkotott terminusokat úgy kell megalkotni, ahogyan az emberek az egyszerű nyelvi szavakat alkotják”²¹ (véleménye szerint ez hiányzott K. Jaunius nyelvtanának terminusaiból). De vajon J. Jablonskis valóban ilyen negatívan tekintett volna akkor a saját, 1901-es terminusaira is? Terminológiánk fejlődésének és érlelődésének ezt a rendkívül fontos kérdését mindenképpen célzottan és behatóan kell megvizsgálni. Most pedig merjük kijelenteni, hogy az 1901-ben kiadott Petro Kriaušaitis-féle „Lietuviškos kalbos gramatika” száz év elteltével sem tűnik elavultnak (és így csupán a nyelvtörténészek érdeklődésére számot tartónak), sem pedig terminusai miatt érthetetlennek (noha jelentős részüket a 20. század elejének alig másfél évtizede alatt megváltoztatták; egyébként ezt másként is megfogalmazhatjuk: a nyelvtan terminusainak nagy része, mintegy fele, ma is használatos a nyelvtudományban). Ez csupán egy szűk körű nyelvtan volt, elsősorban morfológia, de nagyon örülnénk, ha a mai középiskolákat és gimnáziumokat végző fiatalok legalább annyit tudnának ezekből a tárgyakból, amennyi benne olvasható.

A nyelvészeti terminusok Petras Kriaušaitis „Lietuviškos kalbos gramatika” (1901) című művében

Summary

A tanulmány áttekinti a terminusok bemutatását, vizsgálja a terminusok szinonimáit és változatait, továbbá szerkezetükkel és képzésükkel kapcsolatos kérdéseket, valamint elemzi e terminusok további sorsát. Rámutat arra, hogy a nyelvészeti terminusok csaknem egyharmadához zárójelben latin megfelelőket adnak meg, amelyek a litván terminusok jelentésének magyarázataként értelmezhetők. E nyelvtan terminusainak hozzávetőleg fele ma is használatos litván morfológiai (ezek alkotják a legnagyobb csoportot), fonetikai, szintaktikai és általános nyelvészeti terminusként.

Stasys KEINYS Lietuvių kalbos institutas Antakalnio g. 6, 2055 Vilnius E. paštas [email protected]

Beérkezett: 2001. 09. 19.

²¹ Jablonskio raštai 3, Kaunas, 1934, 37.

64