Ilona Mickienė, Birutė Briaukienė A LITVÁN TERMINOLÓGIA ASPEKTUSAI: MÓDSZERTANI TANKÖNYV [Elektronikus forrás] Vilnius: Vilniusi Egyetem, 2016. – 67 o. ISBN 978-609-459-710-7

JOLANTA GAIVENYTĖ-BUTLER

Litván Nyelvi Intézet

A Vilniusi Egyetem Kaunasi Bölcsészettudományi Kara 2016-ban adta ki Ilona Mickienė és Birutė Briaukienė által készített elektronikus módszertani tankönyvet, A litván terminológia aspektusai címmel. A kiadvány megjelentetését a Vilniusi Egyetem Kaunasi Bölcsészettudományi Karának Tanácsa jóváhagyta, két bíráló recenzálta.

A kiadvány nagyon aktuális. A litván terminológiának szentelt kiadványból, különösen tankönyvből, nincs sok. A hallgatóknak valószínűleg leginkább Stasys Kein o 1980-ban megjelent Terminológiai ábécé című művére és Kazimieras Gaivenis Litván terminológia: az elmélet és a rendezés vázlata (2002) című könyvére kell támaszkodniuk. Az interneten elérhető volt Jūratė Lubienė terminológiai előadásainak jegyzete; továbbá megtalálhatók Antanas Smetona és Egidijus Zikauskas egyes terminológiai témáknak szentelt előadásainak összefoglalói, az Európai Bizottság Fordítási Főigazgatósága Litván Nyelvi Osztályának 2006-ban készített rövid terminológiai kézikönyve fordítók számára, valamint a szaknyelvnek szentelt tankönyvek fejezetei tárgyalják a terminológia elméleti és gyakorlati kérdéseit, a-

240

Jolanta Gaivenytė-Butler |

azonban mindeddig nem volt külön, a litván terminológiának szentelt, átfogó oktatási segédanyag.

Az A litván terminológia aspektusai című tankönyv a terminológia legfontosabb kérdéseit tárgyalja – az elméleti aspektusoktól indul, majd a gyakorlatiakra tér át. A könyv tizenegy fejezetből áll, amelyek bemutatják a litván terminológia fejlődését, a terminológia mint tudományos és gyakorlati diszciplína kialakulásának történetét, megmagyarázzák a terminológia alapfogalmait, tárgyalják a terminusok forrásait, képzését, követelményeit és hiányosságait, valamint rendezésük módjait. A kiadvány végén megtalálható a felhasznált és ajánlott szakirodalom jegyzéke.

A könyv előszava a szerzők következő szavaival kezdődik:

„A tudomány nagy és örök, az emberi élet pedig rövid. Egyes tudományágak gyorsan megerősödnek és fejlődésnek indulnak, mások fejlődése pedig hosszú és lassú. A terminológia az alkalmazott tudomány egyik ága. Világszerte lassan és nehezen formálódik, mintha nem tudná, mihez csatlakozzon – a nyelvtudományhoz, az informatikához vagy valamely más tudományághoz” (5. o.).

Szépen van megírva. Majdnem olyan szépen, ahogyan K. Gaivenis írt „Néhány gondolat a terminológiáról” című cikkében, amely a Terminologija folyóiratban jelent meg:

„Azt mondják, hogy a Sorbonne Egyetem udvarán áll egy napóra, rajta latin felirattal: „Sicut umbra dies nostrae” („Napjaink olyanok, mint az árnyék”). A tudomány valóban nagy és örök, az emberi élet pedig rövid. A tudomány azonban nem egyforma. Egyes tudományágak gyorsan megerősödnek megjelenésük után, és rögtön nagy fejlődést érnek el, mások fejlődése pedig hosszú és lassú. A terminológia az alkalmazott tudomány egyik ága. Világszerte lassan és nehezen formálódik, mintha nem tudná, mihez kellene csatlakoznia – a nyelvtudományhoz, az informatikához vagy valamely más tudományághoz” (Gaivenis 1998: 89).

Tegyük fel, hogy a szerzők egyszerűen elfelejtették hozzátenni a hivatkozást.

A kiadvány első fejezete a litván terminológia fejlődésének van szentelve. Olvasásakor először az tűnik fel, hogy a szerzők a terminológiáról szólva felváltva használnak két szót – terminologija és terminija. A terminusok összességét litvánul valóban kétféleképpen nevezik meg: a terminologija két jelentését rögzíti a A mai litván nyelv szótára (DLKŽ 2015), a Nyelvészeti terminusok szótára (KTŽ 1990) és a Idegen szavak szótára (TŽŽ 2013). Stasys Šalkauskis már 1925-ben, „A terminológia elmélete és a litván filozófiai terminológia” című tanulmányában felhívta a figyelmet a terminologija szó két jelentésére, és két szó használatát javasolta. Terminija alatt S. Šalkauskis szerint „egy adott tudomány vagy művészet műszaki terminusainak összességét” kell érteni, míg a terminologija „a terminija tudománya, vagy legalábbis elmélete” (Šalkauskis 1991: 10). Ilyen

Terminologija | 2016 | 23

241

A terminologijos és a terminijos megkülönböztetése a modern litván lexikológiai és terminológiai munkákban, valamint a köznyelvi vagy szaknyelvi használatra szánt tankönyvekben megszokott (vö. Gaivenis 2002; Jakaitienė 2010; Rutkienė 2015; Vladarskienė 2013; Bielinskienė et al. 2014). A terminologija szó két jelentésének megkülönböztetése a köznyelvi szótárakban, illetve a terminologijos használata a terminijos jelentésében nem terminológiai munkákban aligha kifogásolható, egy terminológiának szentelt munkában azonban ez a váltakozás zavaró. Nem volna meglepő, ha a hallgatókban felmerülne a kérdés, vajon a litván terminológia nem különösen régi tudományág-e, hiszen a szerzők, akik azt írják, hogy „a litván terminológia kezdete nem az első nyomtatott litván könyvekhez, hanem sokkal korábbra tehető”, ugyanazon az oldalon még hozzáteszik, hogy „az európai nyelvek terminológiáját akkor kezdték kialakítani, amikor az első litván könyvek íródtak” (6. o.). Úgy tűnik, a szerzők minden olyan szót terminusnak tekintenek, amely speciális vagy absztrakt fogalmat nevez meg. Martynas Mažvydas, Mikalojus Daukša és Konstantinas Sirvydas munkáit említve ezt írják:

„Az első litván könyvek szerzői <...> jó alapokat teremtettek a köznyelv további fejlődéséhez. Munkájuk nyomot hagyott a litván terminológiában is. Bár a korabeli litván terminológusok munkája sem szervezett jelleggel, sem világos elvekkel nem rendelkezett, és a [sic] fordított források határozták meg, mégis számos terminusuk ma is e könyvek szerzőire emlékeztet” (7. o.).

M. Mažvydas, M. Daukša és K. Sirvydas munkásságának jelentősége a litván nyelv fejlődése szempontjából kétségtelen, de aligha nevezhetők terminologaisnak. Itt nem volna helytelen ismét felidézni S. Šalkauskist, aki ezt állította: „Ahhoz, hogy egy fogalmat kifejező szó napjainkban terminusnak minősüljön, szükséges, hogy az általa kifejezett fogalom <...> valamely tudomány vizsgálati tárgyainak körébe tartozzék. Ily módon nem minden fogalmat kifejező szó tudományos terminus, jóllehet minden terminus fogalmat kifejező szó” (Šalkauskis 1991: 14). Később, a harmadik fejezetben a szerzők elmagyarázzák, miben különbözik a terminija a terminologijostól (S. Šalkauskist is megemlítik), a további fejezetekben azonban ismét felváltva használják ezt a két terminust. Talán célszerűbb lett volna a könyvet a terminus, a terminija és a terminológia fogalmának ismertetésével kezdeni, majd a litván terminija és terminológia fejlődéstörténetét bemutatni.

A tankönyv második fejezete szinte darwini módon a „Terminológia eredetelméletei” címet kapta. Eredetelméletekről nem esik benne szó, de kísérletet tesz a terminológiának mint a terminusok tudományának fejlődését áttekinteni. Ebben a fejezetben leginkább K. Gaivenisre támaszkodtak, és röviden ismertették S. Šalkauskis, Eugen Wüster, Dmitrij Lotte és Valerija Danilenko terminológiai elméleteit.

242 Jolanta Gaivenytė-Butler |

Az elméletek. Pontosítani lehetne azoknak a szerzőknek a nevét, akiknek munkáira S. Šalkauskis támaszkodott: nem Venderyes, hanem Vendryes; a középkori filozófust, D. Scotust litvánul általában Jonas Dunsu Škotu néven említik (Joannes Duns Scotus). K. Gaivenis, amikor a nemzedéke terminológusai számára legismertebb orosz tudósok munkáiról írt, felhívta a figyelmet arra, hogy a külföldi terminológusok munkái nem jutottak el a litván könyvtárakba, ezért keveset tudtak róluk. Manapság a litván egyetemi könyvtárakban könnyű külföldi terminológusok munkáira bukkanni. Legalább néhány nevet meg lehetett volna említeni. A fejezet valamiért a tudományos nyelv főnevesítő és terminusalkotó tendenciáinak bírálatával zárul. A tudományos nyelv sajátosságairól valószínűleg az ötödik, „A terminusok – a tudományos nyelv alapjai” című fejezetben lett volna megfelelőbb írni. A fejezet elején hivatkozás szerepel J. Gaivenytė E. Wüster-ről szóló rövid írására (10. o.), de abban semmi hasonló nem olvasható. Valójában a szerzők K. Gaivenis könyvének E. Wüster és Helmut Felber terminológiai elméleteiről szóló alfejezetére támaszkodtak (Gaivenis 2002: 110–111).

A terminija és a terminológia fejlődésének áttekintése után a termino értelmezésére térnek át. A harmadik, „Terminust. A terminus és a szó, a terminus és a fogalom viszonya” című fejezetben sok mindent próbálnak meghatározni: a terminiját mint rendszert tárgyalják, megemlítik a terminusokkal szemben támasztott követelményeket (ezekről a kilencedik fejezet szól majd), meghatározzák a terminust, megkísérlik bemutatni a terminus és a szó viszonyát, elmagyarázzák a terminus szűkebb és tágabb értelmezését, beszélnek kvázi-terminusokról és pszeudoterminusokról, megmondják, mi a terminija és a terminológia, megkülönböztetik a terminológia két irányzatát, elmagyarázzák a terminográfia fogalmát, tárgyalják a professzionalizmusok fogalmát, és ismertetik a fogalmak és a terminusok közötti viszonyokat. A terminus és a szó viszonyáról szólva a szerzők kissé összezavarodnak. A könyvben ez áll:

„A szó és a terminus faj–nem viszonyban áll egymással – a szó fogalma tágabb; a terminusok a szavak egy bizonyos fajtáját, pontosabban funkcionális és szemantikai fajtáját alkotják. A terminus fogalma azonban túlterjed a szó határain, mivel a terminus nem feltétlenül szó. Vagyis a nyelvben bizonyos szókapcsolatoknak (vagy szimbólumkapcsolatoknak) is meghatározott jelentésük és használati területük van. Az ilyen szókapcsolatokat összetett terminusoknak tekintik. Ebből következik, hogy a terminus fogalma túlmutat a szó határain” (12. o.).

Ha a szó és a terminus faj–nem viszonyban (pontosabban faj és nem viszonyában) áll egymással, és a szó fogalma tágabb, túlterjedhet-e a terminus fogalma a szó határain? A szerzők a szó és a terminus viszonyának tárgyalásakor K. Gaivenis könyvére hivatkoznak, ám abban éppen az ellenkezőjét állítják: „A „szó” és a „terminus” fogalma nem áll nem–faj viszonyban, mert

Terminologija | 2016 | 23

243

a terminusok nem csupán egy bizonyos szófajt alkotnak. Emellett a „terminus” fogalma a „szó” határai közé sem fér bele, mert a terminus lehet egyetlen szó, de állandósult szókapcsolat is” (Gaivenis 2002: 14). Valójában St. Keinysre támaszkodtak (Keinys 1980: 15–16), csupán hivatkozással meg nem jelölt gondolataihoz K. Gaivenis könyvéből fűztek hozzá néhány mondatot. Egyébként a „szó” és a „terminus” fogalma közötti viszonyt Evalda Jakaitienė sem tekinti tisztán nem- és fajviszonynak (Jakaitienė 2010: 182). Érdekes volna tudni, hogy a tankönyv szerzői melyik álláspontot osztanák. Pontosítani kellene azt az állítást, hogy „a terminija és terminologija szavaknak a köznyelvben több jelentésük is van” (13. o.) (a terminija szót csak egy jelentésben használják).

A negyedik fejezet azt magyarázza el, mi a meghatározás, és ismerteti a meghatározások hiányosságait. Az utóbbi években a fogalom megkülönböztető jegyeinek megadását nevezik meghatározásnak, eredményét pedig definíciónak. Ezt a terminust nemcsak terminológusok használják (vö. Jakaitienė 2010; Rutkienė 2015). A tankönyv harmadik fejezete szerint „a fogalmat meghatározó, leíró kijelentést, amely segít megkülönböztetni a kapcsolódó fogalmaktól, definíciónak nevezzük” (16. o.), és megkülönbözteti az intenzionális (=intenzionális) és az extenzionális (=extenzionális) definíciókat, a negyedik fejezetben viszont a definíciókat meghatározásoknak nevezik.

A „A meghatározás fogalma” című alfejezet így kezdődik:

„A meghatározás a fogalom tartalmának feltárása <...>. A terminuscikket alkotó kijelentésnek meg kell magyaráznia, mi a fogalom. A fogalmak kiválasztása után ki lehet gyűjteni a fogalommeghatározásokat, és pontosítani lehet, hogy a terminusok megfelelnek-e a fogalmaknak. Ez azonban nem ilyen egyszerű.”

A terminográfiai munkában egyetlen tudományterület fogalommeghatározásainak csoportjára sem lehet támaszkodni, mert: a) sok fogalomnak nincs meghatározása; b) a szakirodalomban a meghatározásokat csak hozzávetőleges magyarázatok helyettesítik; c) sok meghatározás elavult és logikátlan; d) számos meglévő meghatározás nem tartalmazza azokat a szükséges és elégséges jegyeket, amelyek kiemelik a meghatározott fogalom sajátosságát. Következésképpen a meghatározásokat és a fogalmakat folyamatosan felül kell vizsgálni, vagyis el kell vetni az elavultakat és a tudománytalanokat, és újakat kell alkotni” (18. o.).

Ez a kezdés nem túl világos. Mit, honnan és miért választanak ki, illetve gyűjtenek ki? Hol találhatók ezek a nem megfelelő definíciók – szótárakban, tudományos munkákban, tankönyvekben? Miért nem lehet a terminográfiai munkában „fogalommeghatározások csoportjára” támaszkodni? A terminográfiai munkát végzők általában képesek megfogalmazni és pontosítani a definíciókat (vagy ebben terminológusok segítik őket).

Az alfejezet végén ez áll: „A meghatározás nem korlátozhatja a tudományos gondolkodást. Leggyakrabban szóbeli, a matematikai képletek például

244

Jolanta Gaivenytė-Butler |

csupán segédanyagok. Tehát ha valamely fizikai jelenséget csak matematikailag írunk le, lényegében nem tárjuk fel a fogalom tartalmát. Vannak azonban olyan fogalmak, amelyek meghatározásakor nem nélkülözhetjük a matematikai képleteket” (19. o.). Hogyan korlátozzák a definíciók a tudományos gondolkodást? Miért leggyakrabban szóbeli formájúak? A definíciók mindig nyelviek. A szakemberek alighanem a képletből is megérthetik a fogalom lényegét. A következő bekezdésben ez áll: „Ha a meghatározásokban többjelentésű terminusokat kell használni, meg kell jelölni, hogy a terminust melyik jelentésében használjuk” (19. o.). Nehéz elképzelni, hogyan alkalmazható a gyakorlatban az a követelmény, hogy a definícióban meg kell adni a többjelentésű terminus jelentését.

„A meghatározásalkotás elvei és hiányosságai” című alfejezet csak a hiányosságokról szól. Az elveket „A meghatározás fogalma” című alfejezet sorolja fel. Ebben az alfejezetben ez olvasható: „A terminusok hibái azért keletkeznek, mert a terminus megalkotásához felhasznált meghatározásnak is voltak hiányosságai. Minden tudományos fogalomnak pontosnak kell lennie” (19. o.). Elvárható-e egy fogalomtól a pontosság? A fogalmat megnevező terminusnak kell pontosnak lennie, a definícióknak pedig pontosan kell tükrözniük a fogalmak lényegi, megkülönböztető jegyeit. Emellett a terminusok hibái nem csupán a hiányos definíciók miatt keletkezhetnek.

A rövid, ötödik, „A terminusok – a tudományos nyelv alapja” című fejezet két bekezdésből áll. Az első bekezdés általános megfontolásokat tartalmaz a terminusok tudományos haladásban és a nyelv fejlődésében betöltött szerepéről; a második a litván terminusok rendezéséről szól, és felsorolja azokat a litván nyelvészeket, akik terminológiai témából védték meg disszertációjukat. Egyébként Aušra Rimkutė és Markas Paura kimaradt a felsorolásból. 2016-ban Liudmila Mockienė is a terminológia területéről védte meg disszertációját. A terminológiai kutatásokról alighanem inkább a második fejezetben kellett volna szólni. Zavaró, hogy K. Gaivenis könyvéből kiragadva szerepel az a tájékoztatás, hogy „10 000 szabványosított terminusszótár” készült (22. o.). Úgy tűnik, mintha a Litvániában kiadott terminusszótárakról lenne szó, K. Gaivenis azonban ezt a számot E. Wüster és munkásságának a terminológia nemzetközi szintű szabványosítására gyakorolt hatásáról szólva említette.

A hatodik, „A terminusok osztályozása” című fejezet a terminusokat formai, tartalmi és egymáshoz való viszonyuk alapján osztályozza. Az egyszavas terminusok következő felosztását mutatja be: „1) egyszerű (alapszó) szavak (akis); 2) származékos szavak (képzett szavak) (akiniai); 3) összetett szavak (összetételek) (kreivaakis)” (23. o.) (vajon a kreivaakis terminus?). Ezt a felosztást javítani kellene, mert az összetett szavak is származékok. Úgy tűnik, egyszerű szavakra, képzett szavakra és összetett szavakra gondoltak.

A hetedik, „A terminológia forrásai” című fejezet három fő forrást tárgyal: a saját nyelv szókincsét, a szóalkotási eszközöket és más nyelvek

Terminologija | 2016 | 23

245

lexika. A nemzetközi és a litván terminusok viszonyát szemléltető példák K. Gaivenis könyvéből származnak. Lehetett volna jellegzetesebb eseteket keresni. Ahhoz az állításhoz, hogy „a litván szó mellett megvan annak nemzetközi megfelelője, de ez a szópár passzív tagja” (27. o.), a nuomaris – epilepsija példát hozzák fel. Aligha használatos manapság gyakrabban a nuomaris. A Raštija.lt honlapon elérhető Psichologijos terminų žodyne (PTŽ 1993) és a Medicinos terminų žodyne (MTŽ 1980) a nuomaris címszónál lásd: epilepsija. A nemzetközi terminusok valóban a nuovala – placenta és a perdanga – diafragma szókapcsolatok aktív tagjai, de kétséges, hogy léteznek-e egyáltalán ilyen párok a mai terminológiában.

A tankönyv kétféle nemzetközi terminust különböztet meg: „az igazi nemzetközi terminusokat, amelyeket a világ tudományában latinosított formában használnak, és egyik nyelvben sem változtatják meg sem az írásmódjukat, sem nem írják át őket más ábécével”, valamint a más nyelvekből közvetlenül vagy közvetítő nyelveken át kölcsönzött „nem latin” terminusokat (27. o.). Kár, hogy a szerzők nem hoztak példákat ezekre a terminusokra, mert nem világos, milyen „latinosított” terminusokról van szó. Pontos ez a felosztás? K. Gaivenis szerint „a terminológiánkba bekerülő nemzetközi szavak főként az ógörögből és a latinból származnak. A nyelvünk fonetikai, morfológiai és helyesírási törvényeihez és szabályaihoz igazítják őket, így normatívvá válnak” (Gaivenis 2002: 58–59). A nemzetközi terminusokról szóló további fejtegetés azt állítja, hogy „jelenleg igen intenzíven alkotnak litván megfelelőket a nemzetközi terminusokhoz”, aminek következtében „növekszik a nemzetközi és a saját terminusok szinonímiája” (27. o.). Az ilyen szinonímiára példaként hozott terminusok vaakumas (=vakuumas) és tuštuma azonban nem szinonimák. Igaz, hogy készülnek litván megfelelői a nemzetközi terminusoknak, ám igen kétséges az az állítás, hogy ez „igen intenzíven” történik. K. Gaivenis és Angelė Kaulakienė már 1996-ban, a KTU-n elhangzott előadásukban felhívták a figyelmet az ellentétes tendenciára: a terminológia nemzetközivé válására és a litván megfelelőkeresés iránti vonakodásra (Gaivenis, Kaulakienė 2014: 232). Aligha tűnt el ez a tendencia. A terminológiában előforduló jövevényszavakról szóló áttekintés helyesen zárul a következő megállapítással: „A legfontosabb, hogy a jövevényszavak ne szorítsák ki a használatból a meghonosodott litván terminusokat, és a terminusrendszerben megfelelő arány maradjon fenn a saját (nemzeti) és az idegen (nemzetközi) terminusok között” (30–31. o.). Ugyanez olvasható a Lietuvių kalbos enciklopedijos terminologija című szócikkében is (LKE 2008: 553), ezért hivatkozást kellene hozzáadni (erre az enciklopédiacikkre hivatkozás nélkül az első fejezetben is támaszkodtak (7–8. o.)).

246 Jolanta Gaivenytė-Butler |

A terjedelmes nyolcadik fejezet a terminusalkotásról szól. A könyv körülbelül egyötödét teszi ki. A fejezet bevezető része meglehetősen elnyújtott és szétszórt; ugyanazokról a dolgokról esik szó benne újra meg újra: például háromszor említik a fő terminusalkotási módokat, kétszer állapítják meg, hogy „a terminológiában a szóalkotásnak óriási szerepe van, hiszen az egytagú terminusok és az összetett terminusok többsége származék” (az egyik alkalommal St. Keiniust nevezik meg forrásként, a másik alkalommal nem) (32. o.), majd K. Gaivenisre hivatkozva azt is rögzítik, hogy „a származékok teszik ki az egytagú terminusok túlnyomó részét” (33. o.). A fajfogalmak megnevezéséről szólva azt írják, hogy „a tudomány nyelvében az összetettebb fogalmakat, köztük a fajfogalmakat is meg kell nevezni. Az ilyen fogalmakat egytagú terminusok jelölik, de ezekből összetett terminusok képezhetők, például: aibė – abstrakti aibė, atvira aibė, begalinė aibė” (33. o.). Mi történik itt? Bár nincs hivatkozás, látható, hogy a gondolatot pontatlanul másolták át a Terminologijos abėcėlė című műből (onnan valók a példák is). St. Keinys azt írta, hogy a fajfogalmakat gyakran „egytagú terminusok jelölik, de ennek ellenére többnyire összetett megnevezésekkel élnek” (Keinys 1980: 17). Egyébként a matematikai terminusok: abstrakčioji aibė, atviroji aibė. A rész további részében a terminusokkal szembeni egyik követelményre emlékeztetnek: „Új szó alkotásakor tudni kell, hogy a helyesség a terminusokkal szemben támasztott egyik legfontosabb követelmény. A köztársasági szabvány a helyességet a hangsúlyozási, helyesírási, nyelvtani, szóalkotási, grammatikai és használati szabályoknak való megfelelésként határozza meg (LR standarts, 2009) [sic]” (33. o.). Furcsa meghatározás egy még furcsább dokumentumban. Mi az a „köztársasági szabvány”? Valószínűleg nem tudunk meg többet erről a kiadványról, mivel nem szerepel a felhasznált irodalom jegyzékében.

Az első, „Egytagú terminusok” című alfejezet, amely meglehetősen aprólékosan kisebb részekre tagolódik, az egyszerű terminusok képzését tárgyalja (képzőkkel, ragokkal és előtagokkal alkotott származékok, valamint összetételek). A képzőkkel alkotott származékokat két kisebb alfejezetben vizsgálják: az egyik az igéből képzett, a másik a főnévből képzett származékokról szól. Emiatt például a főnévi tulajdonság hordozóinak és a helyeknek a megnevezése két külön helyen szerepel. Talán célszerűbb lenne egy helyen tárgyalni őket. Gondosabban kellene példákat választani: az igéből képzett tulajdonsághordozó példájaként a tyrimas szó szerepel, a spontán cselekvés példájaként pedig a gydymas. Kétséges az az állítás, hogy a -tė, -(i)uotė képzőt a mai litván nyelvben „csak a terminusalkotásban használják” (36. o.). Egyet kell érteni azzal az állítással, hogy „az összetett terminusok könnyen és rendszeresen segítenek az egynemű fogalmak megnevezésében”. Ez jól látható a bemutatott példákból (savidulka, vėjodulka). Az azonban aligha helytálló, hogy…

Terminologija | 2016 | 23

247

az állítás: „Az összetett terminus jelentését tekintve gyakran egységesebb, pontosabban meghatározott és speciálisabb, mint az alapjául szolgáló szószerkezet. Ezért az összetett szavak pontosabb, tartalmasabb és jelentésgazdagabb kifejezésmódot tesznek lehetővé” (43. o.). Az összetételekről szóló alfejezet végén kifejtik, hogy mely szófajok lehetnek összetett szavak. A példák (dalgiakotis, rudauodegis (katinas), kažkas, dvidešimt, bukagalvis, silpnaširdis, proligė) alig kapcsolódnak a terminológiához. Ebben az alfejezetben további, nem igazán terminológiai (legalábbis a mai terminológiában nem használatos) példák is előfordultak: žabaras, skystimas, kartumynai, vočiukė, apysakaitė, rankytė, upokšnis, užkandinė, dainius stb.

A nyolcadik fejezet második alfejezete, „A terminusok mint szókapcsolatok”, az összetett terminusokkal foglalkozik. Figyelmet érdemel, hogy az összetett terminusok tagjait a fejezet elején komponentais, a végén pedig elementais néven említik. Kétséges helyességű példákat is közölnek: iris žirklikes, minus stiklai, augalai-indikatoriai. Az alfejezet röviden bemutatja, milyen szintaktikai viszonyok kapcsolhatják össze az összetett terminusok tagjait, de az összetett terminusok szerkezetét és tagjaik számát nem tárgyalja. A hallgatóknak hasznos lenne a tagok sorrendjéről is tájékoztatást kapniuk.

A kilencedik fejezet a terminusokkal szembeni követelményeket tárgyalja. A szerzők hét követelményt különítenek el, amelyeket melléknevekkel neveznek meg. A szövegben nem volna szokatlan azt írni, hogy „a terminusnak tikslusnak kell lennie”, ám a követelmények (és az alfejezetek) címeként a főnevek jobban megfelelnének, különösen, hogy e fejezet első alfejezete azzal az állítással kezdődik: „a helyesség a terminusok egyik legfontosabb nyelvi követelménye” (47. o.). Az alfejezetben említett szabványok azonosítóit pontosan kellene feltüntetni: a „Terminologijos principai ir metodai” szabvány azonosítója (1115–90) helyett LST 1115-90 a helyes; ezt a szabványt nem a 980: 704-87, hanem az ISO 704-87 nemzetközi szabvány alapján dolgozták ki. A helyesség, a pontosság, a rendszerszerűség, a rövidség, a stiláris semlegesség és a képzésbeli alkalmasság leírása meglehetősen részletes – néhány bekezdéstől csaknem három oldalig terjed –, ezzel szemben az érthetőséget egyetlen mondat jellemzi. Vagy többet kellett volna írni erről a követelményről, vagy egyáltalán nem kellett volna megemlíteni. Az érthetőséget így határozzák meg: „az a követelmény, hogy a terminus belső formája világosan közvetítse a fogalmat” (47. o.). Az érthetőségből hiányzik az érthetőség. Mit jelent a „terminus belső formája”? A terminus pontosságának jellemzésekor a szerzők három terminuscsoportot különítenek el: a helyes irányba eligazító terminusokat, a semleges terminusokat és a téves irányba eligazító terminusokat. A semleges terminusok meghatározása javításra szorul: „Semleges terminusnak tekinthető minden olyan terminus, amelynek szóbeli jelentése nem állapítható meg. Az ilyen termin…”

248 Jolanta Gaivenytė-Butler |

terminusok lehetnek fogalmak és más nyelvekből származó szavak is” (48. o.). Jellemzőbb példákat kellene keresni a terminusok rendszerszerűtlenségére (valóban rendszerszerűtlen terminusok-e a garvežys és a šilumvežis, skridininis suvirinimas (használatos-e ez a terminus?) és a taškinis suvirinimas?). A rendszerszerűség magyarázata a következő állítással zárul: „Egy meghonosodott terminus használatát nagyon nehéz megtiltani. Ezt akkor szükséges megtenni, ha a terminus helytelen, és hozzájárul a fogalmak instabilitásához, ami gyakorlati hibákhoz vezethet” (49. o.). Vajon a hallgatók megértik, mi a „fogalmak instabilitása”, és hogyan „járulnak hozzá” ehhez a terminusok? A rövidséget tárgyaló alfejezet szemléltető példáit felül kellene vizsgálni. Jelentős részük kétséges: vagy nem megfelelő példákat választottak, vagy pontatlanul magyarázzák őket. A „összetett rövidüléses” terminusok, a metro ir taksis (a használatban a változatlan alak, a taksi szokásos, a DLKŽ 2015-ben is ez szerepel) nem összetettek. A akceleratoriaus valdymas droseline sklende ir droselinis akceleratorius terminuspár nem mutatja az egyik tárgy valamely jellemzőjének átvitelét egy másik tárgyra. A karštasis apdirbimas terminus aligha az „apdirbimas karštame būvyje vagy a karštų ruošinių apdirbimas kifejezés rövid formája”, amelyben a karštasis elem a tárgy jellemzőjét jelöli, és „nem fejez ki a folyamathoz kapcsolódó jellemzőket” (50. o.). Az Aiškinamajame elektrotechnikos terminų žodyne (AETŽ 2010) a karštojo apdirbimo definíciója a folyamathoz kapcsolódó jellemzőt mutat: „a fém képlékeny alakítása olyan sebességgel és olyan hőmérsékleten, hogy ne keletkezzenek keményedési feszültségek”. A tiesioginis rezonansinis greitintuvas su stovinčiomis bangomis ir rezonansinis (=rezonansinis) greitintuvas terminuspár nem mutatja az egyik jellemző másikkal való helyettesítését. A leghosszabb és legfolyékonyabban megírt alfejezet a stilisztikai semlegességről szól. Nyilván azért, mert szövegének nagy része St. Keinio és K. Gaivenio munkáiból származik. A St. Keinio-féle Terminologijos abėcėlę való hivatkozás helyes, és megfelelő helyen szerepel. Azt, hogy K. Gaivenio könyvére támaszkodtak, az alfejezet közepén jelzik, további hivatkozások azonban már nem szerepelnek, jóllehet az alfejezet nagy része nem a tankönyv szerzőinek munkája. Ez K. Gaivenio „Lietuviškų terminų vaizdingumo klausimu” című tanulmánya, amely a Lietuvių kalbotyros klausimų 29. kötetében jelent meg. Az utolsó alfejezet röviden jellemzi a használat praktikus voltát. Az alfejezet végén K. Gaivenio könyvére utaló hivatkozás áll; az idézett szöveget azonban idézőjelbe kellett volna tenni.

A tizedik, „Terminijos klaidos” című fejezet a többértelműségről, a szinonímiáról, „a terminus és a fogalom közötti ellentmondásról vagy eltérésről”, valamint „a terminus nehéz kiejthetőségéről” szól. Pontosítani kellene e jelenségek megnevezését, és mérlegelni, vajon mind a négy „hiba” egyformán fontos-e. Furcsán hat, hogy egy olyan összetett és sokrétű jelenséget, mint a terminusok szinonímiája, a terminus kényelmetlen kiejtésével állítanak párhuzamba-

Terminologija | 2016 | 23

249

állítani. Sem a többértelműség, sem a szinonímia nem ítélhető meg egyértelműen; mindkét jelenség fontos a tudományos gondolkodás és a terminológia fejlődése szempontjából. Ebben a fejezetben az állításokat is pontosabban kellett volna megfogalmazni, a példákat pedig körültekintőbben kiválasztani. A többértelműség egyik fő okát így magyarázzák: „a terminusokat helytelenül, kritikátlanul kölcsönzik más nyelvekből. Egy saját szó vagy egy másik nyelvből átvett, és mintegy sajátunkká vált (a nyelvben elterjedt) szó, például a benzinas, jelentésében nem egyezik meg a francia benzine szóval, mivel sok szerző e terminust a benzolas értelemben használja; a kokszkémiai terminológiában pedig létezik a benzinė terminus. Így a benzin- tő egészen más jelentést kap” (54. o.). Miért kellene a benzinas szónak egyeznie a franciával? A benzine terminusról még nem hallottam; a kőszén kokszosításából származó termékekben előforduló anyagot litvánul benzenu-nak nevezik. A Chemijos terminų aiškinamajame žodyne (CHTŽ 2003) a benzolas nem ajánlott terminusnak minősül, és benzenas alakra javítják. E szavak töve nem benzin-, hanem benz-. A szinonímiával foglalkozó alfejezetben ezt írják: „a szinonimák mindig bizonyos veszélyt jelentenek, mert egyes szerzők helytelenül kezdik megkülönböztetni őket. Például a fizikai terminológiában sokáig a következő szinonimákat használták: dielektrinis jautrumas, dielektrinis įspūdingumas, dielektriko polarizacijos koeficientas” (55. o.) (a dielektrinis szóban feltehetően sajtóhiba van). A. Kaulakienė Lietuvių fizikos terminijos raida című könyvének (Kaulakienė 2009: 281) szójegyzéke csak egy szinonimát ad meg a jautrumo terminushoz: jautris. Sem ebben a könyvben, sem más forrásokban nem sikerült megtalálni a dielektrinis jautrumas, dielektrinis įspūdingumas ir dielektriko polarizacijos koeficientas szinonimákat.

A tizenegyedik fejezet a terminusok rendezésével foglalkozik. Tág témaköröket ölel fel: a terminográfiát, a terminusok szabványosítását és a terminusok számítógépes rendezését.

A „Terminografija” alfejezet tizennégy bekezdésből áll; ezek közül három alatt K. Gaivenio nevét, kettő alatt pedig Jonas Klimavičius nevét találjuk. És mi ebben a különös? Talán semmi sem lenne különös, ha a szerzők legalább néhány bekezdést például ilyen szavakkal kezdtek volna: Gaivenio nuomone, Klima-vičius pastebėjo vagy hasonló. Ebből az alfejezetből nem tudhatjuk meg, mit gondolnak vagy tudnak a szerzők a litván terminográfiáról, mert szinte minden, ami benne szerepel, K. Gaivenio (a Lietuvių terminologija: teorijos ir tvarkybos metmenys című könyv III. fejezetének I. alfejezete) és J. Klimavičius („Lietuvių terminografija: praeities bruožai, dabarties sunkumai ir uždaviniai” című tanulmányának következtetései) gondolata. Az alfejezet utolsó három bekezdésében nincsenek hivatkozások. Felcsillan a remény, hogy a szerzők megvizsgálták a terminusszótárak kiadásának tendenciáit, és megállapították, hogy „a második Litván Köztársaság éveiben (1990-től) igazi

250 Jolanta Gaivenytė-Butler |

terminográfiai fellendülés kezdődik – több mint 200 szótár és szójegyzék jelent meg” (60. o.). Sajnos ez csupán J. Klimavičius tanulmányának hivatkozás nélkül közölt következtetése, amelyet 2003-ban fogalmazott meg (Klimavičius 2003: 29). J. Klimavičius ezen következtetésén kívül a fejezet még egy tényt említ K. Gaivenio könyvéből: „a háború utáni években Litvániában több mint 150 különböző szakterület terminusszótárát állították össze és adták ki” (59. o.). Melyik időszakról van szó? Amint a Lietuvių kalbos terminų žodynai bibliográfiai mutatóban (LKTŽ 2008) látható, ha 1945-től számítjuk, 150 szótár 1988-ra jelent meg. Ha a hallgatók meg akarnák tudni, hány litván terminusszótár jelent meg napjainkig, ebben a tankönyvben nem találnák meg a választ; át kellene lapozniuk a már említett bibliográfiai mutatót, valamint a Terminologijos folyóiratban évente közzétett terminusszótár-jegyzékeket. 2015-ig több mint 600 litván terminusszótár jelent meg, ezek közül mintegy 440 1990 és 2015 között. Egyébként úgy tűnik, hogy a függetlenséggel kezdődött terminográfiai fellendülés valamelyest alábbhagy. 1990 és 2005 között évente átlagosan 20 szótár és szójegyzék készült, 2010 és 2015 között pedig átlagosan 12. Pontosítani kellene az alfejezet még egy állítását: „a terminusszótárakat a Litván Nyelvi Állami Bizottság Terminológiai Albizottságához nyújtják be értékelésre, amely kidolgozta a terminusszótárak értékelésének szabályait. E szabályokat legutóbb 2004. június 3-án vizsgálták felül, egészítették ki és hagyták jóvá.” A Valstybinė nem albizottság, hanem bizottság; a szabályzat új változatát 2015-ben hagyta jóvá.

A terminusok szabványosításáról ebben a fejezetben annyi szó esik, amennyit K. Gaivenis a könyve megfelelő fejezetében ír róla. A „Terminų standartizacija” alfejezet azzal az állítással kezdődik, hogy „a terminusok szabványosítása terminusszabványok kidolgozását jelenti. <...> Évente néhány tucat terminusszabvány készül”. Ezt az állítást pontosítani kellene. A terminusok szabványosításának hatóköre valamivel tágabb. A szabványosított terminusokat nemcsak terminusszabványokban közlik. A terminusszabványok az összes szabvány kis részét alkotják. A nemzetközi és európai szabványügyi szervezetek szabványainak többsége, amelyeket Litvánia nemzeti szabványként vesz át, valamint a Litvániában kidolgozott eredeti litván szabványok is tartalmaznak terminológiai fejezeteket, amelyekben rendszerint néhánytól néhány tucat terminusig terjedő mennyiség szerepel. Ezért a terminusok szabványosítását nemcsak a terminusszabványok kidolgozásaként, hanem a terminusok szabványok terminológiai fejezeteiben való közzétételeként is kellene értelmezni. Ha Litvániában évente néhány tucat terminusszabvány készülne, a litván terminológiai állomány jelentősen gazdagodna. Sajnos nem készül ennyi terminusszabvány. 1990 és 2016 között Litvániában mintegy 100 terminusszabvány jelent meg. Az alfejezet további részében a termin-

Terminologija | 2016 | 23

251

a terminológiai szabványosítás problémái: „Minél több terminológiai szabvány van, annál nehezebb újakat kidolgozni és a már meglévőket felülvizsgálni. A probléma abból is adódik, hogy a terminológiai szabványokat többnyire nem terminológusok, hanem más területek szakemberei dolgozzák ki, akik nem ismerhetik és nem értékelhetik a nyelv valamennyi újítását. Másfelől a terjesztés és a korlátozott lehetőségek miatt a terminológiai szabványokat nagyon kevesen használják” (60. o.). Az átfogalmazás következtében a terminológia szabványosítását kétes problémák övezik. Érdemes volna idézni K. Gaivenis könyvének teljes bekezdését:

„A terminológusok már megfigyelték, hogy minél több terminológiai szabvány van érvényben, annál nehezebb újakat kidolgozni és a régieket felülvizsgálni (Griniov 1993: 255). Az egyik szabvány terminológiája ellentmondásba kerül a másik szabvány terminológiájával. Ráadásul a terminológiai szabványokat többnyire nem terminológusok, hanem más területek szakemberei dolgozzák ki, akik sem követni, sem értékelni nem tudják a nyelvi újításokat. Ezért a terminológiai szabványok tervezeteinek szakértői vizsgálata sokkal nehezebbé válik. Továbbá Litvániában jelenleg nagyon kevesen használják a terminológiai szabványokat, mivel terjesztésük korlátozott” (82. o.).

A terminológiai szabványok számának növekedése megnehezíti a terminológiai szabványok kidolgozását – ezt Szergej Griniov orosz terminológus már 1993-ban megállapította. Akkoriban Litvániában a terminológiai szabványosítás éppen csak elkezdődött. Bár azóta a terminológiai szabványok száma tovább növekedett, ma már jóval könnyebb ilyen szabványokat kidolgozni, mint 1993-ban, mivel a Litván Szabványügyi Hivatalban már mintegy 20 éve működik egy szabványosított terminusokat tartalmazó, ma már szabadon, interneten hozzáférhető adatbázis.

A „Terminológia számítógépes kezelése” című alfejezet bevezetése K. Gaivenis 2002-es könyve, valamint Rūta Marcinkevičienė 1999-es cikke alapján készült. Tekintettel arra, milyen gyorsan változnak az információs technológiák, nem ártott volna tájékozódni arról, mi újdonság történt az említett munkák megjelenése óta eltelt másfél évtizedben. A módszertani könyv szerzői azt állítják, hogy „jelenleg a világ legismertebb és legkorszerűbb terminológiai adatbankjai a belgiumi, spanyolországi, németországi, franciaországi, finnországi, svájci stb. adatbankok” (61. o.). Ez talán 2002-ben igaz volt, de Európában azóta bizonyosan új terminológiai adatbankok jöttek létre, nemzeti és nemzetközi szinten egyaránt. Egyáltalán nem könnyű megállapítani, melyik a legkorszerűbb vagy a legismertebb. Nagyon jó, hogy említést tesznek a korpuszok terminológiai kezelésben betöltött fontosságáról, de érdemes lett volna tájékozódni a VDU és a VU munkatársainak kutatásairól is.

A terminológia számítógépes kezelése ezután önállóan, más publikációkra való hivatkozás nélkül kerül tárgyalásra. Megállapítják, hogy „Litvániában a tudományos terminológia gyorsan számítógépesedik” (61–62. o.), és bemutat-

252

Jolanta Gaivenytė-Butler

nak két terminológiai erőforrást – a Litván nyelv terminológiai adatbázisát és a Litván Köztársaság Terminológiai Adatbankját. Megtudjuk, hogy a terminológiai adatbázis „már működik”, és hogy a Matematikai és Informatikai Intézet szakemberei hozták létre, a Litván Nyelvi Intézet Terminológiai Osztályának tanácsadása mellett (a következő bekezdésben már Terminológiai Központ szerepel) (61. o.). Az adatbázis létrehozása meglehetősen hosszú ideig tartott – ezalatt a Terminológiai Osztály Terminológiai Központtá alakult. A VU Matematikai és Informatikai Intézete Informatikai Módszertani Osztályának honlapja a Litván nyelvi terminológiai adatbázis projektjéhez a következő dátumokat tünteti fel: 2004–2014. Az adatbázist jelenleg már nem bővítik. A szabadon hozzáférhető internetes Terminológiai Adatbankba és a 2014-ben induló Raštija.lt honlapra átvitték az adatbázisban található szótárak jelentős részét, ezért a jelentősége csökkent. Úgy tűnik, a szerzők nem gyakran használják ezt a terminológiai adatbankot, máskülönben aligha állítanák, hogy „az adatbázis használata kényelmes a felhasználók számára, hiszen a Litván nyelvi terminológiai adatbázis minden olyan internethasználó számára elérhető, aki számítógépére telepítette az adatbázis programját, amely internetes hozzáférést biztosít a terminológiai adatbázishoz” (61. o.). A Litván Köztársaság Terminológiai Adatbankjáról azt írják, hogy 2005-ben mutatták be, és arról számolnak be, hogy már megkezdték terminológiai szócikkgyűjtemények benyújtását az Adatbank számára. Igen, ezek benyújtása már megkezdődött, és tizenegy éve folyik, ezért meglehetősen furcsa, hogy a módszertani könyv a továbbiakban jövő időben beszél a Terminológiai Adatbankról. A Terminológiai Adatbankról jelen időben szóló írásokat például a 2013-ban a Terminologijos folyóiratban megjelent Alvydas Umbrasas-cikkben érdemes elolvasni (lásd Umbrasas 2013).

A módszertani könyv végén a felhasznált és ajánlott szakirodalom nem rövid jegyzéke található. Azokat a kiadványokat áttekintve, amelyekre a szerzők nem támaszkodtak, de feltehetőleg ajánlott olvasmányként kerültek a listára, felmerül a kérdés: miért éppen ezek a kiadványok? Miért például az angol nyelvű ISO 1087-1:2000 szabvány, Terminology work – Vocabulary – Part 1: Theory and application, és miért nem annak litván változata, az LST ISO 1087-1:2005, Terminologijos darbas. Aiškinamasis žodynas. 1 dalis. Teorija ir taikymas? A jegyzékben számos cikk szerepel a Terminologijos folyóiratból; a legújabb a tizennegyedik számból való (2007). 2015-ben jelent meg a huszonkettedik szám, a tizenötödik számtól kezdve pedig a folyóirat PDF-formátumban elérhető a Litván Nyelvi Intézet honlapján. Nyolc év alatt a Terminologijos folyóiratban számos érdekes cikk jelent meg. A hallgatókat például Heribert Picht terminológiaelméleti cikkei érdekelhetnék. Miért kellene nekik a Terminologinis darbas. Pagrindai ir metodai. Pagalbinė priemonė, sudaryta pagal D. Lotės ir TSRS Mokslų akademijos Mokslinės-techninės terminologijos komiteto darbus (1973) című művet olvasniuk? A terminológiai munkáról és annak módszereiről

Terminologija | 2016 | 23 253

is vannak újabb publikációk. A módszertani könyv V. Danilenko, Vladimir Lei čik és S. Griniov munkáira hivatkozik. Miért éppen ezek a szerzők? Miért nem Maria Teresa Cabré, Rita Temmerman vagy Kyo Kageura? Egyébként a 21. századi Oroszországban már nem jelennek meg terminológusok munkái? Valamiért az a gyanúm támad, hogy ezeket a szerzőket csak azért említették, mert K. Gaivenis rájuk támaszkodott (a módszertani könyv szerzői jelentős mértékben támaszkodtak az ő könyvére). Manapság szokás feltüntetni az idézett kiadványok megjelenési helyét és kiadóját. Az irodalomjegyzékben szereplő orosz terminológusok munkáinak adataiból ezek az információk hiányoznak (K. Gaivenis könyvének irodalomjegyzékében sem találhatók meg). V. Danilenko, V. Lei čik és S. Griniov munkái kétségtelenül érdekesek, de a hallgatóknak – akik közül a többség nem olvas oroszul – alternatívákat is ajánlani kellene.

Az egyetemi kiadású módszertani könyvekkel szemben valószínűleg alacsonyabb követelményeket támasztanak, mint a tankönyvekkel, nemhogy a monográfiákkal szemben. Egy módszertani könyvtől aligha várható, hogy új felismeréseket tartalmazzon, de jó volna látni a szerzők személyes álláspontját a tárgyalt kérdésekről. Sajnos a szerzők sem a saját véleményüket, sem más szerzőkét nem igyekeztek hangsúlyozni ebben a munkában. Vannak olyan részek, amelyekben az eredetiség hiánya csak akkor válik nyilvánvalóvá, ha összevetjük a módszertani könyv és más kiadványok szövegét.

A „Lietuvių terminologijos aspektai” olvasása közben önkéntelenül is felmerül egy terminológiai kérdés: hogyan értelmezik az „idézés”, az „átfogalmazás” és a „kompiláció” fogalmát? A választ a Vilniusi Egyetem Kaunasi Bölcsészettudományi Karának 2016-ban kiadott másik módszertani könyvében találhatjuk meg: Mokslo darbų metodiniai nurodymai lituanistams (Baranauskienė, Šarkauskienė, Juzelėnienė 2016). Abban meglehetősen részletesen és nagyon világosan leírják, milyen követelmények vonatkoznak a tudományos munkákra, mi számít idézetnek, hogyan kell hivatkozásokkal megjelölni az idézetet és az átfogalmazott szöveget, hogyan kell jelölni a másodlagos forrásból származó idézést, milyen legyen a bibliográfiai leírás, hogyan nevezik azokat az eseteket, amikor nem tartják be a hivatkozások feltüntetésére vonatkozó előírásokat, és hogyan értékelik az olyan hallgatói munkákat, amelyekben ilyen esetek előfordulnak. A Lietuvių terminologijos aspektų szerzői nem lehetnek tudatlanok ezekben a kérdésekben. Egyikük egyébként a Mokslo darbų metodiniai nurodymai lituanistams című kiadvány egyik lektora volt. Ugyanezek a követelmények vonatkoznak az oktatókra és a hallgatókra is? Quod licet Jovi, non licet bovi?

Befejezésül jó volna azt írni, hogy „a kiadvány egy régóta tátongó űrt töltött be”, „a módszertani könyv hiányosságai nem lényegesek”, „a hallgatók jó taneszközt kaptak”, vagy valami hasonlót, de egyelőre csak abban lehet reménykedni, hogy ezek a jellemzések a könyv második kiadására már illeni fognak. A szerzőket egyelőre azért lehet dicsérni, hogy a kiadvány időszerű témával foglalkozik, és vállalkoztak egy terminológiai tárgyú módszertani könyv elkészítésére.

254 Jolanta Gaivenytė-Butler |

LITERATŪRA

AETŽ 2010: Aiškinamasis elektrotechnikos terminų žodynas: lietuvių k., vokiečių k., anglų k., prancūzų k., rusų k. Vyr. red. Stasys Žebrauskas, Kaunas: Technologija. Prieiga per internetą: http://terminai.vlkk.lt, [žiūrėta 2016-11-15].

Baranauskienė R., Šarkauskienė S., Juzelėnienė S. 2016: Mokslo darbų metodiniai nurodymai lituanistams: metodinė mokomoji knyga. Elektroninis išteklius, Kaunas: VU KHM, 79 p. Prieiga per internetą: http://www.knf.vu.lt/dokumentai/failai/katedru/lietuviu/MOKSLO_DARB%C5%B2_METODINIAI_NURODYMAI_LITUANISTAMS.pdf [žiūrėta 2016-12-08].

Bielinskienė A., Kazlauskienė A., Rimkutė E., Tamošiūnaitė A. 2014: Lietuvių bendrinė kalba: normos ir vartosena. Vadovėlis aukštųjų mokyklų studentams, Kaunas: VDU, Vilnius: Versus aureus, 416 p.

CHTŽ 2003: Daukšas K. et al. Chemijos terminų aiškinamasis žodynas. 2-asis patais. ir papild. leid., Vilnius: Mokslo ir enciklopedijų leidybos institutas. Prieiga per internetą: http://terminai.vlkk.lt [žiūrėta 2016-12-05].

DLKŽ 2015: Dabartinės lietuvių kalbos žodynas. 7-as patais. ir papild. leid.; elektroninis variantas, Vilnius: LKI. Prieiga per internetą: http://www.lkiis.lki.lt [žiūrėta 2016-11-15].

Gaivenis K. 1991: Lietuviškų terminų vaizdingumo klausimu. – Lietuvių kalbotyros klausimai 29, 26–31.

Gaivenis K. 1994: Kalbiniai ir loginiai terminų reikalavimai. – Terminologija 3, 204–213.

Gaivenis K. 1998: Keletas minčių apie terminologiją. – Terminologija 5, 89–92.

Gaivenis K. 2002: Lietuvių terminologija: teorijos ir tvarkybos metmenys, Vilnius: LKI 1-kla, 148 p.

Gaivenis K., Kaulakienė A. 2014: Ekstralingvistiniai terminų norminimo principai. – Kazimieras Gaivenis. Rinktiniai raštai, Vilnius: LKI, 229–235.

Jakaitienė E. 2010: Leksikologija. Studijų knyga. Antras pakartotinis leidimas, Vilnius: VU 1-kla, 351 p.

Kaulakienė A. 2009: Lietuvių fizikos terminijos raida, Vilnius: Technika, 439 p.

Keinys St. 1980: Terminologijos abėcėlė, Vilnius: Mokslas, 116 p.

Klimavičius J. 2003: Lietuvių terminografija: praeities bruožai, dabarties sunkumai ir uždaviniai. – Terminologija 10, 9–32.

KTŽ 1990: Gaivenis K., Keinys St. Kalbotyros terminų žodynas, Kaunas: Šviesa, 278 p.

LKE 2008: Lietuvių kalbos enciklopedija, Vilnius: Mokslo ir enciklopedijų leidybos centras, 634 p.

LKTŽ 2008: Gaivenytė-Butler J., Keinys St., Noreikaitė A. Lietuvių kalbos terminų žodynai. Anotuota 1900–2005 bibliografijos rodyklė, Vilnius: LKI, 260 p.

MTŽ 1980: Astrauskas V. et al. Medicinos terminų žodynas, Vilnius: Mokslas. Prieiga per internetą: https://www.raštija.lt [žiūrėta 2016-11-15].

PTŽ 1993: Psichologijos terminų žodynas, Vilnius: Mokslo ir enciklopedijų leidykla. Prieiga per internetą: https://www.raštija.lt [žiūrėta 2016-11-15].

Rutkienė L. 2015: Technologijų specialistų profesinė kalba: sistema ir vartosena. Vadovėlis, Vilnius: Technika, 160 p.

Šalkauskis S. 1991: Raštai 2, Vilnius: Mintis, 351 p.

TŽŽ 2013: Tarptautinių žodžių žodynas, Vilnius: Alma littera, 896 p.

Umbrasas A. 2013: Lietuvos Respublikos terminų bankas: 10 metų po įstatymo priėmimo. – Terminologija 20, 96–122.

Vladarskienė R. 2013: Kūrybinių industrijų specialybės kalbos kultūra. Vadovėlis, Vilnius: Technika, 127 p.

Gauta 2016-12-19

Jolanta Gaivenytė-Butler Lietuvių kalbos institutas P. Vileišio g. 5, LT-10308 Vilnius E. paštas [email protected]

Terminologija | 2016 | 23

255