LIETUVIŲ KALBOTYROS KLAUSIMAI, II

LIETUVOS TSR MOKSLŲ AKADEMIJA

A MIEŽIŠKIAI NYELVJÁRÁS VOKALIZMUSÁNAK JELLEGZETESSÉGEI

J. ŠUKYS

Átírás

A cikk a „Litván nyelvatlasz anyaggyűjtési programjának” átírását használja. Az eltérések a következők:

1. A hang időtartamát a betű jobb felső oldalán elhelyezett pont jelöli (a betű fölötti vonás csak a hang történeti időtartamát jelöli). Az időtartamot nemcsak a hangsúlytalan, hanem a hangsúlyos hangok esetében is jelölik.

2. Mássalhangzócsoportban csak annak a mássalhangzónak a lágyságát jelölik, amely közvetlenül egy hátulsó sorú magánhangzó előtt vagy a szó végén áll.

3. A mássalhangzók aspirált ejtését nem jelölik.

4. Kiegészítésként bevezették a ъ betűt; ez egy hátulsó sorú magánhangzót jelöl, amely valamivel nyíltabb, mint a litván köznyelvi u.

A Miežiškiai nyelvjárás annak a keleti aukštaitiai puntininkai nyelvjárásnak a része, amely nem tartozik sem a rotininkai, sem a dadininkai, sem a žalininkai, sem a žadininkai csoportba¹. Panevėžystől délkeletre fekszik, és Miežiškiai (Mieškai) és Raguva városkáit, valamint a környező falvakat foglalja magában.

Miežiškiai nyugati szomszédai a pontininkai, Raguva szomszédai pedig a pantininkai. A puntininkai területével szomszédos, peremvidéki pontininkai falvak közül a következők említendők: Pakruošiniai, Tautkūnai, Pajūodžiai, Preidžiai, Kabėliai, Klepšiai, Velykiai; a puntininkaihoz viszont már Pučekai, Bajoriškiai, Trakininkai és Būkališkiai falvai tartoznak. Ezt a határvonalat azért kell hangsúlyozni, mert nyelvészeti földrajzunkban nem egészen pontosan húzták meg. Például A. Salys térképén² Miežiškiai (Mieškai) városkája a pontininkaihoz van sorolva. P. Būtenas „Aukštaičių tarmės okuojančiosios pašnektės sienos” című cikke³ is tartalmaz néhány pontatlanságot (Pučekai, Bajoriškiai és Kūlbagalis falvainak a pontininkaihoz sorolását).

I. A nyelvjárási vokalizmust meghatározó tényezők

Több feltétel is van, amelytől függ a leíró nyelvjárás valamely magánhangzójának vagy kettőshangzójának kiejtése.

§ 1. A magánhangzó helye a szóban. A köznyelvi szóvégi magánhangzó vagy kettőshangzó rendszerint más nyelvjárási hangoknak felel meg, mint a köznyelvi szótő magánhangzója vagy

¹A nyelvjárás északi részének vokalizmusáról lásd: I. Jašinskaitė, Kirtis, priegaidė ir jų poveikis vokalizmui Biržų tarmėje. — Lietuvių kalbotyros klausimai, 1. Vilnius, 1957.

²Lásd: Archivum Philologicum, 4, Kaunas, 1933.

³Lásd: Archivum Philologicum, 3, 185, Kaunas, 1932.

151

kettőshangzó. Ez azért történik, mert a hangsúlytalan szótagok általános rövidülésének törvénye mellett a szóvégre a végződések rövidülésének sajátos törvénye is hat, a szótőre pedig a hangsúlyos rövid szótagok megnyúlásának sajátos törvénye. Emiatt a szó végén újonnan megjelenő nyelvjárási magánhangzók rendszerint más köznyelvi magánhangzóknak felelnek meg, például: pi˙evo~piejove, má˙ta~mãto. A szóvégen az is fontos, hogy melyik kategóriába tartozik a szó, például: főnevek šakàs~šakõs, névmások katràs~katrõs.

§ 2. Hangsúly és hanglejtés.

A Miežiškiai-nyelvjárás, amely a feltételes hangsúly-visszahúzási zónába tartozik, öt hanglejtéssel rendelkezik.

Az emelkedő hanglejtésű (') kettőshangzók lehetnek ai, au, ei, ui és a vegyes kettőshangzók, például: lá˙ibus~láibas, lá˙uža~láužo, sé˙ilas~séilės, smú˙ike~smúikė, šá˙ltu~šálta, lẽ˙mpu~lẽmpa, tri.ni~trinti, kū.rmi.s~kūrmís.

Az ereszkedő hanglejtésű (~) kettőshangzók lehetnek ai, au, ei, ui és a vegyes kettőshangzók, például: žai˙bus~žaibas, láu˙kos~laukas, šveit˙ši~šveisti, muí˙lus~mui-las, kal˙tus~kaltas, kem˙šu~kemša, pn˙ktus~penktas, bur˙bu~burba. Ezenkívül ereszkedő hanglejtése van minden olyan hosszú szótőnek, amelyben a fent felsorolt kettőshangzók szerepelnek, még az eredendően emelkedő hanglejtésűeknek is, ha a hangsúly rövid végződésről visszahúzódik rájuk, például: lá˙ibu~laibą, šáu˙ki~šauki, svei˙kus~sveikus, puí˙kus~puikus, kal˙n~kalnė, ver˙ki~verki.

Rövid (˘) hanglejtésűek: a szóvégi rövid magánhangzók, például: sukì~sukį, šakù~šaką, katràs~katràs, katè~katę; egyes egy szótagú szavak rövid magánhangzói, például: àš~aš, kàt~kad, bèt~bet, nègi~nėgi, tìk~tik, dù~dū; a hangutánzó szavak és a pillanatnyi cselekvést kifejező igék, amelyek hirtelen, de gyenge cselekvést jelölnek, például: bákši~bãkšt, bákštelė~bãkštelėti, žìpi~žìbt, žìptelė~žìbtelėti; a jelen idő egyes szám harmadik személyű hangutánzó igéi, amelyek főnévi igenévi alakja az -ėti képzőt tartalmazza, például: žãksi~žaksia, trẽpsu~trėpsia; a jövő idő egyes szám harmadik személyű alakja, például: nèš~neš, bū's~būs, matìs~matýs; a feltételes mód megrövidült egyes szám harmadik személyű alakja, például: rãst „találna”, nẽšt „vinne”, bùt „lenne”⁴.

Középső (˙) hanglejtésűek a köznyelvi i, u hangot tartalmazó, megnyúlt hangsúlyos szótövek, például: kì.tus~kitas, nù.neše~nunešė, bernù.kus~berniukas. Középső hanglejtésűek továbbá a hosszú magánhangzók és az ie, uo kettőshangzók, akár eredendően hangsúlyosak, akár azután kaptak hangsúlyt, hogy az a rövid végződésről a hosszú szótőre húzódott vissza, például: rá˙te~ratai, žẽ˙me~žemė, kė˙le~kėlė, pi˙kstu~pyksta, žõ˙džius~žodžius, krū˙me~krūmai, pienus~pienas, juõdu~juoda. A nyelvjárás hosszú magánhangzóinak, valamint az ie, uo kettőshangzóknak az emelkedő és ereszkedő hanglejtése nem hallható.

Középső, metsző (˙) hanglejtésűek a szóvégi hangsúlyos hosszú magánhangzók, amelyeket a köznyelv ereszkedő hanglejtéssel ejt, például: žìnė~žinai, akì~aký, maũ~matau, miškù~miškų. A metsző hanglejtés a középsőtől csak a hangsúlyos szótag erőteljesebb kiemelésében különbözik. Meg kell jegyezni, hogy a hangsúlyos végződés rövid hanglejtésének is van metsző színezete.

⁴A nyelvjárásban a feltételes mód teljes egyes szám harmadik személyű alakjai is megvannak, amelyekben megmaradt a régi, végződésre eső hangsúly, például: raštų~rašty, neštų~neštų, būtų~būtų.

152

A leíró nyelvjárás kettőshangzóinak hosszúsága főként a hangsúlytól függ. A hangsúlytalan köznyelvi magánhangzók vagy kettőshangzók rendszerint más nyelvjárási hangoknak felelnek meg, mint a hangsúlyosak.

§ 3. A mássalhangzók hatása. A j és a palatális mássalhangzók után, amelyeket korábban j követett, a miežiškiai nyelvjárásban – más nyelvjárásokhoz és a köznyelvhez hasonlóan – a hátul képzett magánhangzók előrébb képződnek, az előrébb képzetté vált hátul képzett u pedig akár elöl képzett i-ként is ejtődik.

A leíró nyelvjárás egyes magánhangzói kemény mássalhangzók előtt nyíltabbá válnak. Az i és u magánhangzók nyílása nagyon csekély, a köznyelvi e-t viszont kemény mássalhangzó előtt az e és az a közötti közbülső hangként ejtik.

II. A nyelvjárás magánhangzórendszere

A. A szó tövének magánhangzórendszere

1. Magánhangzók

§ 4. A miežiškiai nyelvjárás a, e, amelyek a köznyelvi a, e, hangoknak felelnek meg, hosszúak és rövidek is lehetnek. Mind a hosszú, mind a rövid e kemény mássalhangzó előtt erősen nyíltabbá válik, és az e és a közötti közbülső hangként ejtik, például: gė'ras~gėras, ma'dus~medus, nėš~nėš. Lágy mássalhangzó előtt az e ejtése olyan, mint a köznyelvben, de hosszú változata kissé feszesebb és zártabb a köznyelvinél, például: kė·li.s „kėlias“, mė·džių~mėdžių. A nyelvjárás hosszú és rövid a hangja minőségében nem különbözik a köznyelvi hosszú és rövid a hangoktól, például: bà·dus~bàdas, žàdė·ti~žadėti.

§ 5. A rövid a, e rendszerint csak hangsúlytalan, például: vakarė'lis~vakarėlis, nebegerė'~nebegerai. Hangsúlyosan a következő esetekben fordulnak elő: néhány egy szótagú szóban, például: aš~aš, kàt~kad, bèt~bet, nėgi~nėgi; indulatszókban és a pillanatnyi cselekvést kifejező igékben, amelyek hirtelen, de gyenge cselekvést jelölnek, például: bàkst~bakst, bàkštelė't~bakštelėti, trėkšt~trėkšt, trėkštelė't~trėkštelėti, olyan onomatopoetikus igék jelen idejű, egyes szám harmadik személyű alakjaiban, amelyek főnévi igeneve -ėti képzővel jár, például: žàksi~žaksia, trèps~trepsia, a jövő idő egyes szám harmadik személyű alakjában, például: ràš~raš, nėš~nėš; valamint a feltételes mód egyes szám harmadik személyű, megrövidült alakjában, például: ràst „rašytų“, nėšt „neštų“.

§ 6. A hangsúlyos a, e a köznyelvihez hasonlóan hosszú, például: mã·žus~mažas, svẽ·či.s~ „svẽčias“. Bizonyos esetekben azonban a nyelvjárásban hosszú a, e áll ott is, ahol a köznyelvben rövid hangsúlyos a, e van, mégpedig: az igék és az igéből képzett alakok (cselekvő melléknévi igenevek és határozói igenevek) igekötőiben, például: ã·tkase~atkàse, nebė·kepu~nebėkėpa, pà·likus~pàliktas, nė·pirkus~nėpirktas, prà·lakin~pràlekian, bė·šnėkunt~bėšnekant; az egyszerű igék főnévi igenevében és annak származékaiban – a múlt idejű gyakorisági alakban és a fél-igenevekben –, például: rà·ši~ràšti, nė·šti~nėšti, là·gdava~làkdavo, kà·bdava~kėpdavo, plà·gdamus~plakdamas, vė·ždàmus~vėždamas. Ezenkívül a nyelvjárásban a köznyelvi rövid hangsúlyos a helyett hosszú a· található a birtokos névmásokban: mã·na~mãno, tã·va~tãvo, šã·va~šãvo, a köznyelvi rövid hangsúlyos e helyett pedig hosszú e· a melléknevek középfokában, például: didė·sni.s~didėsnis, gražė·sne~gražesnė.

153

§ 7. A litván köznyelvi ą, ę-nek megfelelő hosszú a, e hangok nincsenek meg a Miežiškiai nyelvjárásban. Ennek a nyelvjárásnak – a többi puntininkas nyelvjáráshoz hasonlóan – a régi an, en hangjai, amelyekből a litván köznyelvi ą, ę kialakult, un, in-né változtak. A n mássalhangzó kiesett, megnyújtva az előtte álló u, i magánhangzót, például: užžūlus~ąžuolas, grįžti~gręžti. A hangsúlytalan szótagokban ezek az u, i hangok megrövidültek, például: kusnėliš~kasnėlis, grįžtiš~gręžiotis. A nyelvjárásba újonnan bekerült szavakban a litván köznyelvi ą, ę nem változik át, például: sąjungu~sąjunga, spręsti~spręsti, bręstu~bręsta.

§ 8. A szókezdő hosszú vagy rövid e-t a leírt nyelvjárás leggyakrabban a-ra változtatja. Kemény mássalhangzók előtt a szókezdő e szabályosan a-vá válik, például: asũ~esą, ãgla~ėglė. Lágy mássalhangzók előtt az e néha a-vá változik, máskor viszont változatlan marad, például: aketė~aketė, Alū.ne~Eliūnė, (j)ėžĩs~ežys, (j)ėrziĩ~ėrzyti, (j)ėžas~ėžios.

A nyelvjárás e hangja az le kapcsolatban is a-vá változik a megkeményedett l hatására, például: lākĩ~lėkia, ladanĩ~ledan.

§ 9. A nyelvjárás ė˙, o˙ hangjai, amelyek a litván köznyelvi ė, o hangoknak felelnek meg, minőségükben kissé eltérnek a köznyelvi ė, o hangoktól. A ė˙ hang valamivel kevésbé feszes, mint a köznyelvi ė, az o˙ hang pedig kevésbé labializált, mint a köznyelvi o. A nyelvjárás szó tövében álló ė˙, o˙ csak hangsúlyos lehet, ezért értelemszerűen csak hosszú lehet, például: dė˙den~dėdė, našlaitėliš~našlaitėlis, stō˙vn~stōvia, žō˙gus~žiōgas. A hangsúlytalan ė˙, o˙ a hangsúlytalan szótagok megrövidülésének általános törvénye szerint röviddé válik. A hosszú, hangsúlytalan ė˙, o˙ megrövidülés közben minőségét is megváltoztatta. A leírt nyelvjárásban – a szomszédos pontininkas nyelvjárásokhoz hasonlóan – ez a folyamat a magánhangzók zártabbá válása útján ment végbe. A zártabb ę, o hangokból ɪ, ʋ lett; ezek a jelek szerint hátrébb képzettek és nyíltabbak, mint a litván köznyelvi i, u, például: vỹžĩs~vėžys, mirkėlã~mirkėlė „a levesbe mártott héjdarab”, kujĩte~kojytė, žmugōs~žmogaus. Meg kell jegyezni, hogy a leírt nyelvjárás egy részében (Raguva környékén) a litván köznyelvi szó tövének hangsúlytalan ė hangjának e felel meg, ez az e azonban feltehetően nem a ė-ből, hanem a régi hosszú ē-ből származik, annak megrövidülése után, például: sedėĩ~sėdėti, mesĩte~mesytė.

Azt, hogy a ɪ, ʋ nem a régi, megrövidült ē, ā hangokból, hanem a ė, o hangokból keletkezett, az bizonyítja, hogy a nyelvjárás régi ē, ā hangjai megrövidülve sem változtatják meg minőségüket, például: mā˙ta<*matā~māto, mā˙te<*matē~mātė. Ebből arra lehet következtetni, hogy a Miežiškiai nyelvjárás szó tövében a hangsúlytalan szótagok hosszú magánhangzóinak rövidülése később, a régi ē, ā ė, o-vá válása után kezdődött.

§ 10. A kelet-litván nyelvjárásokra jellemző lė kapcsolat keményítése egyúttal a vokalizmus kérdése is, mivel a megkeményedett l az ė magánhangzót az elülső sorból a középső sorba tolta, és új hangot, egy középső sorbeli e˙ magánhangzót hozott létre, amely a köznyelvben nincs meg, például: lė˙k~lėk, tilė˙ĩ~tylėti. A hangsúlytalan e˙ redukálódik: mennyiségi redukció révén röviddé válik, minőségi redukció révén pedig megváltozik a minősége. Hangsúlytalan helyzetben, a velarizált nem szóvégi l után valamilyen bizonytalan, rövid, u és ʋ közötti magánhangzó hallható, például: plukė˙~plekai, lukė˙-mus~lėkimas, priėkuti˙s~priekletis. A pillanatnyi cselekvést jelölő igékben a hangsúlytalan e erősen zártabbnak hallatszik, például: ka˙ukštelėĩ~kauštelėti, trūktelė˙ĩ~trūktelėti.

154

§ 11. A nyelvjárás rövid i, u hangjai hasonlók a litván köznyelvi i, u hangokhoz, csak a nyelvjárási i valamivel kevésbé feszes, az u pedig csaknem nem labializált. Kemény mássalhangzó előtt az i, u kissé nyíltabbá válik⁵.

§ 12. A rövid i, u általában csak hangsúlytalan lehet, és a litván köznyelvi i, u hangoknak felel meg, például: vis̃~visi, žinõ~žinau, suku~suki, žuváuti~žuvauti. Mivel a nyelvjárásban a hangsúlytalan hosszú magánhangzók megrövidülnek, a nyelvjárási i, u a litván köznyelv hangsúlytalan i, y, u, ū hangjainak is megfelel, például: grįžõ~grįžau, linõ'ji~lynoja, skustũ~skųstų, grūdė~grūdai. Amint a § 7-ből látható, a nyelvjárási i, u a litván köznyelv hangsúlytalan ą, ę hangjainak is megfelelhet, például: grįžtũs~gręžiotis, kusnė.li.s~kąsnėlis. Ezenkívül a nyelvjárási i, u megrövidült ė, o hangokból is származhat (lásd § 9).

§ 13. A j után, valamint azok után a palatális mássalhangzók után, amelyeket korábban j követett, a Miežiškiai nyelvjárás u hangja (ideértve azt az u hangot is, amely a litván köznyelv hangsúlytalan hosszú ū, ą, ū, o hangjainak felel meg) igen erősen előrébb képzetté vált, például: u̇žkliuvõ~užkliuvau, žiūrėk~žiūrėk, bliovi.mus~bliovimas, és napjainkra többnyire teljesen elülső sorbeli i hanggá alakult, például: u̇žkliuvõ~užkliuvau, žiūrėk~žiūrėk, bliovi.mus~bliovimas. Ennek a napjainkban zajló érdekes folyamatnak az lehetett az oka, hogy a nyelvjárás szinte nem labializált, hangsúlytalan u hangja artikulációjában a nyelvjárás fesztelen i hangjára emlékeztet.

§ 14. A litván köznyelvi hangsúlyos i, u hangok a nyelvjárásban megnyúlnak. A fül nem különbözteti meg a megnyúlt i, u hangokat a hosszú i, u hangoktól. Hallás alapján például nem lehet megállapítani, hogy a nyelvjárási sudžiūva a litván köznyelvi sudžiūvo-nak vagy a köznyelvi sudžiūvo-nak felel-e meg, mivel úgy tűnik, nincs különbség a vi̇.sus~visas és vi̇.rus~výras, išdū.ža~išdūžo és išdū́me~išdū́mė közötti eltérésben sem. Amíg e magánhangzók hosszúságát nem mérték meg, a megnyúlt hangsúlyos i, u hangokat a hagyomány szerint félhosszúként jelölik, például: du.ri.s~durys, klu.va~kliuvo.

§ 15. A hangsúlyos i, u hangok a következő esetekben nem nyúlnak meg: egyes egyszótagú szavakban, például: ti̇k~tik, dù~dū; indulatszókban és pillanatnyi cselekvést jelölő igékben, amelyek hirtelen, de gyenge cselekvést fejeznek ki, például: ži̇pì~žibt, žiptelė~žibtelėti, trūkt~trūkt, trūktelė~trūktelėti; olyan jelen idejű hangutánzó igékben, amelyek főnévi igenevének képzője -ėti, például: grikš~grikšia, tūks~tūksia; a jövő idő harmadik személyében, például: lis~lis, matis~matys, būs~bus, siūs~siūs; a feltételes mód harmadik személyű alakjának megrövidült formájában, például: dript „driptų”, pikt „pyktų”, sukt „suktų”, būt „būtų”.

§ 16. A nyelvjárás hosszú i̇, u̇ hangjai csak hangsúlyosak lehetnek, és a litván köznyelv hangsúlyos i̇, e, y, ū, ą, ų hangjainak felelnek meg, például: li̇sĩ~lįst, gri̇šĩ~gręžt, ri̇tus~rytąs, skūst~skųst, kūst~kąst, dū.me~dūmai. A nyelvjárás hosszú i̇, u̇ hangjai, akárcsak a nyelvjárás összes hosszú magánhangzója, a jelek szerint valamivel rövidebbek a litván köznyelvi y, ū hangoknál.

§ 17. Ha áttekintjük a szó tövének összes magánhangzóját, láthatjuk, hogy a leírt nyelvjárásban a szó tövében álló magánhangzók mennyiségének általános szabálya a következő: a hangsúlytalan magánhangzók mindig rövidek, a hangsúlyosak pedig – néhány kivételtől eltekintve – hosszúak.

Nehéz megválaszolni, miért nyúltak meg a hangsúlyos rövid magánhangzók a nyelvjárásban, miközben a hangsúlytalan hosszú magánhangzók megrövidültek. L. Ščerba az orosz nyelv vokalizmusának hasonló szabályszerűségét magyarázva azt írja⁶, hogy egy időben, ismeretlen okokból

⁵ Ez a nyílás grafikusan nincs jelölve.

⁶ Lásd: Л. В. Щерба, Русские гласные въ качественномъ и количественномъ отношеніи, 151, С. Петербургъ, 1912.

155

az okok miatt az orosz nyelvben a hangsúlyos szótag magánhangzója kapta a legnagyobb hangerőt, amely hosszabbodni kezdett, míg a hangsúlytalan szótagok magánhangzói ellenkezőleg, mennyiségileg, sőt minőségileg is redukálódtak.

Valójában a hangsúlytalan magánhangzók redukciója a miežiškiai nyelvjárás egyes magánhangzóinak minőségét is megváltoztatta. Például a hangsúlytalan hosszú ė, o rövidülésük során más magánhangzókká váltak.

A vizsgált nyelvjárás szó tövének magánhangzó-minősége a magánhangzót körülvevő mássalhangzóktól is függ.

A hátulsó képzésű magánhangzó ejtése attól függ, milyen mássalhangzó után áll. j vagy palatális mássalhangzó után, amelyet korábban j követett, a hátulsó képzésű magánhangzók előrébb képzetté váltak. A hangsúlytalan u előrébb képzése egészen új minőségű magánhangzót eredményezett: ɨ.

Egyes magánhangzók ejtése attól is függ, milyen mássalhangzó előtt állnak. Kemény mássalhangzó előtt a rövid i, u kissé nyíltabbá válik, az e nyílttá válása pedig olyan jelentős, hogy a hangot az e és az a közötti átmeneti hangként ejtik.

2. Kettőshangzók

Diftongusok. A diftongusokról szólva el kell tekinteni az egybeeső diftongusoktól, ie, uo, amelyek mind artikulációjukban, mind megfeleléseikben különböznek a többi diftongustól.

§ 18. A ai, au, ei, ui diftongusok elemeinek időtartamát a hangsúly határozza meg. A kezdőhangsúlyú lejtő hanglejtés hangereje az első elemre összpontosul, ezért az első elem hosszú, például: káìlis~káilis, sáula~sáulė, kéìktis~kéiktis, smuĩkė~smuikė. A végsőhangsúlyú lejtő hanglejtés hangereje ellenben a második elemre összpontosul, ezért a második elem hosszú, például: kràitis~kráitis, lãũkas~laukas, rèikì~reĩkia, muĩlus~mūilas. A hangsúlytalan diftongusok mindkét eleme rövid, például: daiktẽlis~daiktelis, šaukõ~šaukiau, meĩlùmus~meilumas, púikybė~puikybė.

§ 19. A szó tövének ai, au, ei, ui diftongusai végsőhangsúlyú lejtő hanglejtés esetén minőségileg is valamelyest eltérnek az irodalmi nyelvbeliektől. Mivel a hangerő a második elemre összpontosul, az első elem redukálódik, és kissé hasonlóvá válik a másodikhoz. Az au diftongus nyílt a eleme a zárt u előtt zártabbá válik, és o-szerű színezetet kap, például: pãũkštis~paukštis, dãũg~daug. Az ei diftongus e eleme a zárt i előtt szintén kissé zártabb, például: peĩkti~peikti, meĩši~meišia ’keveredik’. Az ai diftongus nyílt a eleme a zárt i előtt garatias, fúvott magánhangzó, például: baĩsus~baisūs, vaĩkus~vaikas. Az ui diftongus zárt u eleme kissé nyíltabbá válik, például: kuĩnas~kunas, puĩkus~puikus. Az első elem ilyen asszimilációja a hangsúlytalan szótagokban is érzékelhető, például: maiši~maišyti, lãukė~laukai, rèikės~reilės, puikumẽlis~puikurėlis, pãbaigė~pabaigė, atãsmaukė~atãsmaukė, pri.reikė~prireikė.

§ 20. Az ei diftongus a szó elején ai-já alakul, például: aĩnu~aina, aĩk~eik, aĩlia~eilia, valamint a megkeményedett l után, például: lá risk~léisk, pláiskanas~plėiskanos.

⁷ Az ui diftongus, különösen kezdőhangsúlyos változata, nem jellemző a vizsgált nyelvjárásra.

156

§ 21. A ie, uo kettőshangzók artikulációjuk és megfelelőik alapján az egyszerű magánhangzókhoz állnak közel. Ezek a magánhangzó-kapcsolatok úgy hangzanak, mint a szűk magánhangzótól a köztesen át a nyíltig észrevétlenül átmenő magánhangzósor: a ie lágy mássalhangzó előtt sajátos hármashangzóként, iėe-ként hangzik, kemény mássalhangzó előtt pedig iėa hármashangzóként; az uo pedig uoa hármashangzóként hangzik. Emiatt a nyelvjárás ie, uo kettőshangzóinak éles vagy eső hanglejtése nem hallható — középső, akárcsak az egyszerű magánhangzóké.

§ 22. Az ie, uo kettőshangzók csak hangsúlyosak, például: Pienus~pienas, dienu~dieną, dūodu~dūoda, juokus~juokas. A hangsúlytalanok a hangsúlytalan szótagok magánhangzóinak rövidülési szabálya szerint megrövidülnek, vagyis egyszerű magánhangzóvá válnak és megváltoztatják minőségüket: az egyszerűsödött ie rövid e-vé válik (kemény mássalhangzó előtt — æ-vé), például: penė.li.s~pienėlis, kietū.mus~kietumas; az egyszerűsödött uo kemény mássalhangzó után rövid, hátul képzett u magánhangzóvá válik, például: puodė.li.s~puodėlis, dubė-tus~duobėtas; lágy mássalhangzó után pedig rövid, elöl képzett i magánhangzóvá, például: paindā.vi.s~pajuodavęs, apsī.libō.~apsiliuobiau. Vagyis a köznyelvi uo hangsúlytalan megfelelői megegyeznek a köznyelvi o hangsúlytalan megfelelőivel, a köznyelvi ie hangsúlytalan megfelelői azonban eltérnek a köznyelvi ė megfelelőitől (lásd § 9).⁸

§ 23. Vegyes diftongusok. A vegyes diftongusok, akárcsak az ai, au, ei, ui kettőshangzók esetében, a tagok időtartama a hanglejtéstől függ. Az éles hanglejtés hangnyomatéka az első tagra összpontosul, ezért az első tag hosszú, például: kā.lnus~kalnas, supī.ntus~supintas, kė.lī~kelti, dū.rī~durti. Az eső hanglejtés hangnyomatéka ellenben a második tagra esik, ezért a második tag szonoráns mássalhangzói, l, m, n, r, feszítettek és hosszúak, továbbá az r többszörösen pergő, például: kar’tus~kartus, pėn’kus~penktas, rūm’ta~raimto, kur’či.s~kurčias. A hangsúlytalan vegyes diftongusok mindkét tagja rövid, például: kalnāo-tus~kalnuotas, delnē’li.s~delnėlis, šiltū’mus~šiltumas, pulkūot~pulkuoti.

§ 24. Az eső hanglejtésű vegyes diftongusok hangnyomatéka a második tagra összpontosul, ezért az első tag redukálódik, és kissé hasonul a másodikhoz. Ha az első tagot i, u alkotja, ezek, különösen kemény mássalhangzó előtt, nyíltabbá válnak, például: vil’kus~vilkas, pul’kus~pulkas, kin’či~kenčia, dul’ki~dulkia; az e pedig lágy mássalhangzó előtt hajlamos zártabbá válni, például: vēr’ki~verkia, kēr’tu~kerti. Ha a vegyes diftongus kemény mássalhangzó előtt áll, az e nyílt marad, akárcsak a diftongust nem tartalmazó alakokban, például: taēn’ku~tenka, vēl’ku~velka. Az első tag a magánhangzója kissé garatias, például: mai’tu~marti, kai’tus~kaitas.

§ 25. A leírt nyelvjárásban, akárcsak a többi puntininkai nyelvjárásban, az am, an, em, en um, un, im, in-né válik, például: sū.mtī.s~samtis, rūm’sti.s~ramstis, kumpē.li.s~kampėlis; sprū.ndus~sprandas, run’ku~ranką, lunki’ī~lankyti; ūi.mī~vėmti, tūm’pī~temp­ti, kimpī.ne~kempinė; gīvī.nī~gyventi, švīn’te~šventė, kantē.jo.~kentėjau.

§ 26. Vannak azonban olyan esetek, amikor az am, an, em, en nem alakul át, mégpedig:

⁸ A leírt nyelvjárás szomszédainak — a pontininkaiaknak — peremvidékén (Piniava, Pažagieniai) a köznyelvi ie hangsúlytalan megfelelői megegyeznek a köznyelvi ė megfelelőivel, például: pne’lī.s~pienėlis, mint a tvē’lī.s~tėvelis.

157

a) azokban a szavakban, amelyek az am, an, em, en um, un, im, in-vé válásának korszakát követően kerültek a nyelvjárásba, például: lė'mpu~lėmpa, lė'nkus~lėnkas, žė'ntus~žėntas;

b) azokban az alakokban, amelyekben az am, an, em, en másodlagos eredetű, vagyis nemrég keletkezett a szóvégi magánhangzó kiesésével: a névmási egyes számú datívuszi végződésben, például: gerá'm<geramui, antrá'm<antramui, tá'm<tamui; az o-tövű főnevek többes számú datívuszának végződésében, amely a régi kettős számú datívuszi alakból ered, például: namá'm<*namamu, vi'ram<*vīramu; a névmási egyes számú jelen idejű inessivusi végződésben, például: senam̃<senamė, pirmam̃<pirmamė, katram̃<katramė; a jelen idejű inessivusi végződésben⁹, például: miškáñ<miškana, miestañ<miestana; az a- és ia-tövű igék jelen idejű többes szám első személyű végződésében, például: dirbam<dirbame, sėdžiam<sėdžiame;

c) azokban a jelen idejű igékben, amelyek főalakjaiban a tőben im || em, in || en váltakozás figyelhető meg, például: kėm̃sū~kemša, lėñdu~lenda, reñku~renka;

d) a jelen idejű betoldásos igékben, például: rañdu~randa, pakañku~pakanka, geñdu~genda, teñku~tenka. Néha így is mondják: bar-žlūm̃pu „átázik”, pakuñku~pakanka, de ritkán.

§ 27. Érdekes tény, hogy a köznyelvi en a megkeményedett l után a nyelvjárásban un-ként jelenik meg¹⁰, például: lùntù~lenta, luntė'la~lentelė, lùngvus~lengvas lùngvāi~lengviaū. Úgy tűnik, hogy az en az l után an-né alakult, az an pedig szabályosan un-né vált, vagyis: lùngvus<langvas<lėngvas. Ebből arra lehet következtetni, hogy a leírt nyelvjárás vegyes diftongusai, az am, an, em, en, később alakultak át um, un, im, in-né, mint ahogy az le, lė. kapcsolatok megkeményedtek.

§ 28. A magánhangzós és vegyes¹¹ diftongusok áttekintése után a következő következtetéseket vonhatjuk le:

1. A kettőshangzók (a homofonikus ie, uo kivételével) és a vegyes diftongusok időtartamát és minőségét a hanglejtés határozza meg: az éles hanglejtésű diftongusok első tagja hosszú, az eső hanglejtésűeké pedig a második. Az eső hanglejtés megnyúlt második tagja gyengíti és részben hasonítja az első tagot.

2. A leírt nyelvjárásra jellemző a puntininkai nyelvjárásvonás. Miután a történeti am, an, em, en diftongusok um, un, im, in-né alakultak, az ezután a nyelvjárásba került szavakban, valamint az e diftongusokkal újonnan létrejött alakokban az am, an, em, en többnyire változatlan maradt.

3. Az ie, uo kettőshangzók artikulációjuk, hanglejtésük és megfelelőik alapján az egyszerű magánhangzókhoz állnak közel.

B. A szóvégi vokalizmus

1. Magánhangzók

§ 29. A szóvégi ė, o magánhangzók, amelyek a köznyelvi ė, o hangoknak felelnek meg, a Miežiškiai nyelvjárásban rendszerint hiányoznak. Mind a hangsúlyos, mind a hangsúlytalan köznyelvi ė, o hangoknak a nyelvjárás rövid e, a hangjai felelnek meg, például: vuvėrė~vovėrė, bá're~bārė, lunkas~lankos, blāũzdas~

9 Raguvában már így ejtik: miškū̃~miškāñ, miestuñ~miestan.

10 Kivétel a lìn'kti~lenkti szó.

11 A nyelvjárásban újonnan kialakult diftongusokat és triftongusokat ez a cikk nem tárgyalja, mivel sok nyelvjárásra jellemzőek, és nem szolgáltatnak semmilyen újabb, érdekesebb anyagot.

158

blauždos. Valószínűleg abban az időben, amikor a nyelvjárás szó tövében a régi ē, ā ē, o hangokká vált, a nyelvjárás szóvégi ē, ā hangjai megrövidültek vagy rövidülőben voltak, ezért már nem válhattak ē, o hangokká, például: dė:dė<*dėdė, brō:la<*brālį. Ezt az állítást az a tény is alátámasztja, hogy a köznyelvi szóvégi lė-nek nem a nyelvjárási le (lásd § 10), hanem a nyelvjárási la felel meg, amely csak a le alakból keletkezhetett (lásd § 8), például: sá:ula~sáulė, varlā~varlē.

§ 30. A szó végén újonnan megjelent ē, o hangok megőrzik minőségüket: hangsúlyosan hosszúak, például: pakapē~pakapēję, lunkō~lankojė, tšō~tōja; hangsúlytalanul félhosszúak, például: žė:mē~žemėje, pièvo.~pievóje, šī.to~šitója. Szó végén ē, o magánhangzók még a főnévi igenevekben és azok származékaiban is előfordulnak, például: birē?~byrėti, birē:s~byręs, birē:k~byrėk, žinō:t~žinóti, žinō:s~žinos, žinō:k~žinók.

§ 31. A nyelvjárás szóvégi a, e hangjai többnyire a régi ā, ē hangok megrövidülésével keletkeztek (lásd § 29). A köznyelvi a, e hangoknak rendszerint a nyelvjárási u, i felelnek meg, amelyek hátrébb képzettek és nyíltabbak, mint a köznyelvi u, i, továbbá különösen hangsúlytalan helyzetben redukáltak. Egyes esetekben ez a megfelelés történetileg magyarázható (a puntininkavimo törvényével), mégpedig: a nőnemű o-tövű névszók egyes számú eszközhatározói ragjában, például: šakù<*šakum<*šakān~šaką, lū:pu<*lūpun<*lūpān~lūpą, katì<*katin<*katēn~katę, kà:rvu<*karvin<*karvén~karvę; a nőnemű o-tövű névszók többes számú tárgyeseti ragjában, például: šakùs<*šakuns<*šakāns~šakas, lū:pus<*lūpuns<*lūpāns~lūpas; az egyes és többes szám helyhatározói ragjában, például: miškì<*miškin<*miškēn~miške, aruodà<*aruodin<*aruodēn~aruóde, pièvous<*pievosin<*pievośēn~pievose.

§ 32. Történetileg nem magyarázható a nyelvjárási a-tövű hímnemű és o-tövű nőnemű szavak egyes számú alanyesetének ragjában megjelent u a köznyelvi a helyett, például: dā'rbus~dárbas, mā:žus~mãžas, šakù~šakà, bō:bū~bóba. Talán különösen a nőnemű szavak alanyeseti ragjában jelenhetett meg az u az a helyett az egyes számú eszközhatározó és a többes számú tárgyeset analógiájára, de valószínűbb, hogy a szóvégi a hangot, különösen hangsúlytalan helyzetben, a redukció következtében alig hallhatóan, bizonytalanul kezdték ejteni, ezért a redukált u hanghoz hasonult. Kivételt csak a hímnemű névmások képeznek, amelyek a szóvégi hangsúlyos a hangot megőrzik, például: kàs~kàs, tàs~tàs, anàs~anàs, katràs~katràs, visakàs~visakàs.

§ 33. A nyelvjárásnak nincs szóvégi hosszú a, e hangja. Kivételt a megőrzött, hosszú és hangsúlyos régi névmási végződések képeznek, például: katrā~katrō, anū~anō, tūhā~tokió. A köznyelvi a, e a puntininkavimo törvénye alapján a u, i hangoknak felel meg; hangsúlyos helyzetben hosszú u:, i: hangoknak, például: anū~anā, manī~manē; hangsúlytalanul félhosszú u., i. hangoknak, például: miēstu.~miēstą, kà:ti.~kàtę, bù.vi.s~bùvęs.

§ 34. A köznyelvi szóvégi e hangnak a le kapcsolatban a nyelvjárási o felel meg. Ez a megfelelés az l keményedésének és a puntininkavimónak az eredménye. A szóvégi l megkeményedve az előtte álló kettőshangzót *ēn an hanggá alakította, az an un hanggá vált, majd az un hangból az n kiesésével u maradt, például: *pelēn > *pelan > *pelun > pelù ~ pelė, *galēn > *galan > *galun > galù ~ galė, *šilēn > *šilan > *šilun > šilù ~ šilė. Ez ismét megerősíti, hogy a Miežiškiai nyelvjárásban az l előbb keményedett meg, mint az an > un (lásd § 27).

159.

§ 35. A köznyelvi szóvégi lę-nek azonban nem a nyelvjárási lu., hanem a lot.¹² felel meg, például: sã’ulb. ~ saulę, bačkė’lot. ~ bačkėlę, prapãbłot.s ~ prapuolęs, suskł.lot.s ~ suskilęs.

Lehetséges, hogy a régi cirkumflexes végződésben az en kettőshangzó korábban alakult in-né, mint az akut végződésben (lásd § 34), vagyis még az l megkeményedése előtt. Ekkor azonban felmerül a kérdés, hogy az l, amely rendszerint csak e, ė előtt keményedik meg, miért keményedett meg i előtt is.

§ 36. A leírt nyelvjárás szóvégi i-je és u-ja lehet rövid, félhosszú és hosszú. A rövid i, u, amelyek a köznyelvi i-nek, u-nak felelnek meg, hátrébb képzettek, kissé nyíltabbak, és különösen hangsúlytalan helyzetben redukáltak, például: mažì~mažį, akìs~akis, ti’li~tylia, sukù~sukų, smagùs~smagus, di.rbù~dirbu.

§ 37. Van néhány eset, amikor a köznyelvi i-nek a nyelvjárásban félhosszú i: felel meg, amely nyilvánvalóan a hosszú ī-ből ered, mégpedig: a rövidülés nélküli¹³ igei főnévi igenév végződésében, például: aī’ii.<*eit(?), dī.rpti.<*dirbti(?), az ia-tövű névszók alanyesetének végződésében¹⁴, például: brō.lì.s<*brōlis, ratē’li.s<*ratelis.

§ 38. A nyelvjárás szóvégi u-ja, amely a köznyelvi szóvégi u-nak vagy a köznyelvi szóvégi a-nak felel meg (lásd § 31 és § 32), j, illetve olyan palatális mássalhangzó után, amelyet korábban i követett, erősen előrébb képzetté válik, és többnyire teljesen elöl képzett i magánhangzóként ejtik (vö. § 13), például: turiu~turiu, žãlis~žalius, sū’ris~sūrius, žãli~žalia, kó’ji~koja, brū.ngis~brangias. Miežiškiai vidékén azonban a hímnemű ia-tő alanyesete, amelynek a köznyelvben -ias a végződése, és a szabály szerint a nyelvjárási -is-nek kellene megfelelnie, a nyelvjárásban -i.s-ként jelenik meg, például: vẽji.s „vėjas”, svẽči.s „svečias”, žãli.s „žalias”. Ez valószínűleg analógia azokkal az ia-tövű alanyesetekkel, amelyekben a félhosszú i. történetileg alakult ki (lásd § 37).

§ 39. A köznyelv hangsúlyos szóvégi i, y, į, ū hangzóinak a nyelvjárásban hosszú i:, u: felel meg, például: īː~į, užī!~ožį!, tūː~tū, stačūː~stačių, būtūː~būtų; a hangsúlytalanoknak félhosszú i., u. felel meg, például: aũ.si.~ausį, lunkė’li.~lankelį, grã’žu.s~gražus, ã’ču.~ačiū. A nyelvjárás hosszú és félhosszú i-je, u-ja a köznyelvi ę-nek, ą-nak is megfelelhet (lásd § 33).

§ 40. A nyelvjárás összes szóvégi magánhangzójának áttekintése után megállapítható, hogy a szóvégi magánhangzók mennyiségének általános szabálya a következő: a hangsúlyos magánhangzók hosszúak, a hangsúlytalanok rövidek vagy félhosszúak. Az e, a magánhangzók, amelyek a régi ē, ā hangzókból származnak, minden esetben rövidek.

A nyelvjárás szóvégi magánhangzóinak minőségét a magánhangzó előtt álló palatális mássalhangzó változtatja meg (az u-t i-vé előrébb képzi), valamint a puntininkai hangtani szabály (ą>ų, ę>i; emellett a nyelvjárási u, i a régi szóvégi *ān, *ēn alakokból is származhat).

2. Kettőshangzók

Diftongusok. A nyelvjárás szóvégi kettőshangzóit külön csoportokba kell sorolni. Az első csoportot az ai, ei, au kettőshangzók, a másodikat az ie, uo egybeeső kettőshangzók, a harmadikat pedig az ui kettőshangzó alkotja.

¹² A középgeneráció a nőnemű egyes szám tárgyesetet lu-val is mondja, például: sã’ulu. ~ saulę, bačkė’lu. ~ bačkėlę. Ez feltehetően az o-tövű főnevek tárgyesetével való analógia, például: vã’rnu. ~ varną.

¹³ A főnévi igenév megrövidült alakja a nyelvjárás fiatalabb beszélőinek nyelvhasználatában gyakoribb, például: aī’ī~eiti, dī.rpti~dirbti.

¹⁴ Ez a jelenség nem a leírt nyelvjárás egész területén, hanem csak Miežiškiai környékén fordul elő. Narbutai és Raguva környékén így mondják: brō’lis~brolis, ratē’lis~ratėlis.

160

§ 41. Az ai, ei, au kettőshangzók csak szókezdő hangsúllyal maradnak épek, például: táˑi~tái, gerái~gerái, gražėˑi~gražiai, pačėˑi~pačiai, táˑu~táu, sáˑu~sáu. A szóvégi, szóvégi hangsúlyú és hangsúlytalan ai, ei, au kettőshangzók egyhangzóvá válnak. Az egyhangzósodás feltételei kedvezőek voltak. A nyelvjárás szóvégi hangsúlyú kettőshangzójának első eleme redukálódott, mert a hangerő a második elemre összpontosult. A széles és szűk magánhangzókból álló ai, ei, au kettőshangzók nehézkes kiejtésük miatt asszimilálódtak: mindkét elemük egyetlen, a nyílásfok szempontjából a szűk és a széles magánhangzó közötti közbülső magánhangzóvá olvadt össze, mégpedig ɛ-vé, é-vé vagy o-vá. Az au kettőshangzó mindkét eleme hátul képzett magánhangzó; asszimilációjuk eredményeként hátul képzett ɑ magánhangzó keletkezett¹⁵ (hangsúlyos szóvégben hosszú, például: sakóˑ~sakaũ, medõˑs~medaũs, hangsúlytalan helyzetben félhosszú, például: sėˑjo.~sėjau, tūrˑgo.s~tūrgaus). Az ei kettőshangzó mindkét eleme elöl képzett magánhangzó; asszimilációjuk eredményeként elöl képzett é jött létre (hangsúlyos szóvégben hosszú, például: r̃kėˑ~rėkėi, gražėˑ~gražiai, hangsúlytalan helyzetben félhosszú, például: kãˑtė.~kātėi, kelėlė.s~kelėliais). Az ai kettőshangzó egyik eleme hátul, a másik elöl képzett; asszimilációjuk eredményeként középső ɛ magánhangzó jött létre, amely a köznyelvben nincs meg (hangsúlyos szóvégben hosszú, például: žinãˑ~žinai, nagėˑs~nagais, hangsúlytalan helyzetben félhosszú, például: mãˑme.~mãmai, dĩ.rbe.~dirbai).

A kettőshangzók egyhangzósodása feltehetően újabb keletű jelenség, újabb, mint például a le, lė kapcsolatok keményedése, például: pėˑle<pelai<pelei, azˑeˑle<avelai<avelei. Az l mássalhangzó nem keményedik meg az olyan egyhangzósodott ei előtt, amely az egykori ai-ból keletkezett, és amely előtt j állt, például: pėˑi.le.s~peiliais, smãˑi.lė.~smailiai. Ez azt mutatja, hogy a j később esett ki, miután a le, lė kapcsolatok keményedésének korszaka már lezárult.

§ 42. Az ie, uo egybeeső kettőshangzók többnyire egyhangzósodtak. A köznyelvi ie-nek mindig a nyelvjárási rövid e felel meg, például: akėˑs~akiės, petėˑs~petiės, nóˑses~nosies; a köznyelvi uo-nak a nyelvjárási o felel meg (hangsúlyos helyzetben hosszú, például: pamõˑ~piemuo, sesõˑ~sesuo, hangsúlytalan helyzetben félhosszú, például: úˑndo.~vanduo, mėˑno.~mėnuo). A nyelvjárás egyes beszélői, különösen az idősebbek, a köznyelvi jövő idő III. személyű ie helyett e (æ)-t, az uo helyett pedig a-t ejtenek, például: lėˑps~lieps, kvės~kvies, dãs~duos, važãs~važiuos.

§ 43. Az ie, uo kettőshangzók két esetben maradnak épek: a névmási végződésekben, például: tie~tie, kurie~kokie, katrūo~katruo, anuõs~anuos; valamint azokban a végződésekben, amelyekben a hangsúlyos ie, uo kettőshangzók nemrégiben, a szóvégi szótagban keletkeztek¹⁶, például: bardamẽs~bardamiesi, visõs~visuose, láukios~laukuose, sukúos~sukúosi. A második esetben, ha az ie, uo kettőshangzók hangsúlytalanok, egyhangzósodnak, de nem a nyelvjárás szóvégi, hanem a szó tövére vonatkozó szabályai szerint (lásd § 22), például: Miškus || Miškuos~Miškuose, Gitėˑnus || Gitėˑnos~Gitėnuose. Ez arra vall, hogy a nyelvjárás megrövidült helyhatározói alakja nemrégiben keletkezett, amikor az ie, uo kettőshangzók már egyhangzósodtak.

§ 44. A szó tövére vonatkozó szabályok szerint (lásd § 22) az ie, uo kettőshangzók az egyszótagú elöljárókban is megrövidülnek, például: prį_tvoràs~prie tvoros,

¹⁵ A leírt nyelvjárás egy részében (Miežiškiai környékén) kivételt képeznek a felsőfokú határozószók, például: gražāũ~gražiau, toliāũ~toliau.

¹⁶ A nyelvjárás beszélői, különösen az idősebbek, továbbra is használják a nem rövidült alakokat is.

II. Kalbotyros klausimai II.

161

nu ká:lna~ nuo kálno. Ez azért történik, mert az elöljárószók a hangsúlyos szóhoz kapcsolódva mintegy egységes szerkezetet alkotnak vele, és ezáltal úgy jelennek meg, mintha a szó tövéhez tartoznának.

§ 45. A leírt nyelvjárásban a szóvégi ui kettőshangzó nem fordul elő. A leírt nyelvjárás egyes a és u tövű főneveinek egyes számú részes esetű végződése -u¹⁷, például: žmó'gu~žmogui, vā'nagu~vā nagui, sū'nu~sūnui. Mint a nyelvjárás minden szóvégi u hangja, ez az u lágy mássalhangzó után i-vé válik, például: bró'li~bróliui, vā'gi~vāgiui. Mivel a leírt nyelvjárásban szó végén nem fordul elő szótagalkotó i¹⁸, feltehető, hogy a részes esetű -u végződés az -ui alakból keletkezett a szóvégi, nem szótagalkotó i kiesésével.

§ 46. Amint látható, a szóvégi kettőshangzók nagyrészt a hanglejtéstől függenek. Az emelkedő hanglejtésű kettőshangzók épek maradnak, az ereszkedő hanglejtésűek rendszerint egyszerű magánhangzóvá válnak. A nyelvjárásban szó végén nincs ui kettőshangzó.

§ 47. Vegyes hangkapcsolatok. Szó végén a vegyes hangkapcsolatok ritkán fordulnak elő. A szóvégi vegyes hangkapcsolatok többnyire nemrég alakultak ki, az am, an um, un-ná való átalakulása után, például: má'n<manie, mažá'm<mažamui, vaika'm<vaikamu, kaira'm<ka ramė, ai'nam<einame. Az egy szótagú szavak hangkapcsolataiból gyakran kiesik a második elem, a mássalhangzó, például: dā'<dár, i<īr.

III. A nyelvjárási magánhangzórendszer új jelenségei

§ 48. Ebben a munkában a hagyományos nyelvjárás magánhangzórendszerét írtuk le. Mint tudjuk, minden nyelvjárás változik, különösen napjainkban, az irodalmi nyelv hatására. A miežiškiai nyelvjárás fiatalabb beszélői az iskola, a sajtó, a rádió, az összejövetelek, a művészeti öntevékenység és más tényezők hatására egyre inkább igyekeznek kerülni a nyelvjárási alakokat. Az irodalmi nyelv hatására kialakult új magánhangzórendszeri jelenségek közül a következők említhetők:

1. Időnként visszaállítják az am, an, em, en, ą, ę alakokat, amelyek um, un, im, in, ų, į alakokká változtak, például: sá'mti.s~sámtis, lá'ngus~lángas, pé'mpę~pémpę, givė'nti~gyvénti, kā'~ką, švė'sti~švęsti. Alkalmanként, talán túlzott igyekezetből, az un helyett an-t mondanak ott, ahol an sohasem volt, például: plánksnu „plunksna”, paá'nksni.s „paunksnis”.

2. Az le, lė hangkapcsolatokat egyes „műveltebbé” vált nyelvjárási beszélők már nem ejtik keményen, például: sáule~sáulė, lė'dus~lėdas. Amint látható, a szó végén a várt irodalmi nyelvi lė helyett le áll, mert a nyelvjárás szóvégi la alakja valójában le-ből ered, nem pedig lė-ből (lásd § 29).

3. A fiatalabb nemzedék, különösen a tanulók, megpróbálja visszaállítani az irodalmi nyelvi végződésbeli ą, ę változatokat, például: vā'rna~vārna, júoda~júoda. A hosszú, hangsúlytalan irodalmi nyelvi szóvégi ą helyett azonban többnyire a nyelvjárás szóvégére jellemző rövid a hangot ejtik.

¹⁷ Narbutus és Raguva környékén, akárcsak a Debeikiai nyelvjárásban, megőrződött az a-tövű főnevek egyes számú részes esetének -ai végződése, amely feltehetően a régi -*oi végződésből származik, például: žmó'ga~žmogai, pār'še~paršai, vaī'ke~vaikai.

¹⁸ A megrövidült helyhatározói alakok, pėvoj, viduj helyett pėvo, vidu alakot ejtenek; a paskui határozószót pedig paskū.

162

4. A tanuló fiatalok a nyelvjárásban szokásos a- és o-tövű névszók alanyesetében a szóvégi u magánhangzó helyett a-t mondanak, pl.: kãras~kãras, žẽmas~žẽmas, mažã~maža. A nyelvjárási szóvégi, cirkumflex diftongusokból származó magánhangzók helyett olyan diftongusokat ejtenek, amelyek második elemét igen erősen hangsúlyozzák, pl.: mataũ~mataũ, matẽi~matẽi, namãi~namãi.

§ 49. A nyelvjárásnak azonban vannak olyan fonetikai vokalizmusjelenségei is, amelyek nem mutatják az eltűnés semmilyen tendenciáját. A megnyúlt magánhangzókat soha nem ejtik röviden, pl.: ši.tus~šitas, bū.va~buvo, kẽp'ti~kẽpti, mã.na~mano. Másfelől a megrövidült magánhangzókat soha nem ejtik hosszan, pl.: viŕ'u.si.õ~vyriausias, grudũ~grūdų. Emiatt a szó tövében az egyelemű ie, uo diftongusok sem állnak vissza, pl.: pudẽ.li.s~puodėlis, šẽnaũti~šienauti.

§ 50. Az elmondottakból kitűnik, hogy a nyelvjárás fiatalabb beszélői kezdenek lemondani a nyelvjárási vokalizmus egyes minőségi sajátosságairól, a magánhangzók mennyiségét azonban nem változtatják meg.

A leírt nyelvjárás vokalizmusrendszere jóval újabb keletű, mint az irodalmi nyelvé. Úgy tűnik azonban, hogy az irodalmi nyelv hatása gátat szab (és már szab is) a nyelvjárási vokalizmus további változásának.

A MIEŽIŠKIAI NYELVJÁRÁS VOKALIZMUSÁNAK JELLEMZŐI

И. Л. ШУКИС

Összefoglalás

A cikk a Panevėžystől délkeletre fekvő Miežiškiai falu környékének vokalizmusrendszerét tárgyalja. Ez a vidék a keleti aukštaitiai puntininkai nyelvjárási csoporthoz tartozik, amely nem sorolható sem a rotininkai, sem a dadininkai, sem a žalininkai, sem a žadininkai nyelvjárások rendszerébe. E nyelvjárás nyugati szomszédai a pontininkai és a paantininkai.

A magánhangzók és a diftongusok kiejtése a leírt nyelvjárásban a következő feltételektől függ: fonetikai helyzetüktől, a szóban elfoglalt helyüktől (a magánhangzó a szó elején, végén vagy belsejében áll-e), a hangsúlytól és az intonációtól.

A Miežiškiai-nyelvjárásban a szótövek magánhangzóinak mennyiségére vonatkozó általános szabály a következő: a hangsúlytalan magánhangzók mindig rövidek, a hangsúlyosak pedig néhány kivételtől eltekintve hosszúak.

A mennyiségi redukció hatására megváltozott a szótövek néhány hangsúlytalan magánhangzójának minősége. A szótövek hosszú ē, o magánhangzói megrövidülésük során zártabbá váltak, és ъ, ь magánhangzókká alakultak.

A hátsó magánhangzók kiejtése az előttük álló mássalhangzóktól függ. A j vagy olyan palatális mássalhangzók után, amelyeket j követett, a hátsó magánhangzók előrébb képződnek. Az erősen előrébb képzett, hangsúlytalan hátsó u magánhangzóból egészen új minőségű, elöl képzett ь magánhangzó lett.

163

A szűk magánhangzók kiejtése a következő mássalhangzóktól függ. Kemény mássalhangzó előtt az i, u magánhangzók kissé nyíltabbá válnak, az е magánhangzó nyílása pedig annyira feltűnő, hogy a е és az а közötti átmeneti magánhangzóként ejtik.

A diftongusok (az ie, uo kivételével) és a diftongikus kapcsolatok minősége és időtartama a szó tövében az intonációtól függ: ereszkedő intonációjú diftongusoknál az első komponens megnyúlik, emelkedő intonációjúaknál pedig a második. Az emelkedő intonációjú diftongus első komponense redukálódik, és részben hasonul a másodikhoz.

Az ie, uo diftongusok artikulációjuk módja, intonációjuk és az irodalmi nyelv normáival való megfelelésük alapján a monoftongusokhoz állnak közel.

A leírt nyelvjárás, akárcsak minden puntininki nyelvjárás, az am, an, em, en diftongikus kapcsolatok és az ə, ẹ magánhangzók im, un, im, in, ų, i alakokká való változásával tűnik ki. Új szavakban és nemrég kialakult alakokban ez a jelenség általában nem fordul elő.

A szóvégi magánhangzók időtartamára a következő szabály érvényes: a hangsúlyosak hosszúak, a hangsúlytalanok rövidek vagy félhosszúak. Az ősi ē, ā hangokból eredő е, а magánhangzók mindig csak rövidek.

A szóvégi diftongusok az intonációtól függnek. Az ereszkedő intonációjú diftongusok nem változnak, az emelkedő intonációjúak pedig általában monoftongussá válnak. A szóvégi hangsúlytalan diftongusok szintén monoftongussá válnak. Az ui diftongus ebben a nyelvjárásban szó végén nem fordul elő.

A szóvégi diftongikus kapcsolatok a legtöbb esetben nemrég alakultak ki.

Az irodalmi nyelv hatására a nyelvjárás közép- és fiatalabb nemzedékei elhagyják a nyelvjárás vokalizmusának egyes minőségi sajátosságait; például az am, an, em, en, ẹ, ə hangkapcsolatokat néha nem változtatják meg, hanem a fentiek szerint az irodalmi nyelvnek megfelelően ejtik.

A Miežiškiai nyelvjárás vokalizmusrendszere újabb, mint az irodalmi nyelv vokalizmusrendszere.