LIETUVIŲ KALBOTYROS KLAUSIMAI, IV

LIETUVOS TSR MOKSLŲ AKADEMIJA

J. JABLONSKIS — A LITVÁN IRODALMI NYELV MŰVELŐJE¹

K. ULVYDAS

A 19. század utolsó és a 20. század első évtizedei rendkívül jelentősek a litván irodalmi nyelv történetében: ekkor zajlott le a legintenzívebben, és fejeződött be véglegesen a litván nemzet és nemzeti nyelv kialakulásának folyamata; a litván irodalmi nyelv, amely fejlődésének útjára már a 16. század közepén lépett, ekkor emelkedett a nemzeti nyelv új fokára, és megkezdődött a nemzeti litván irodalmi nyelv fejlődésének új szakasza.

J. Jablonskis a litván nemzeti irodalmi nyelv kialakulásának történetében a nyelvészek közül a legkiemelkedőbb helyet foglalja el. A litván nyelvi kultúráért és a litván nyelvtudományért szerzett érdemei oly jelentősek és nagyok, hogy megvilágításukhoz részletes monografikus kutatásokra volna szükség. Nem véletlenül nevezték gyakran a litván irodalmi nyelv atyjának, legnagyobb művelőjének. Valóban, egész alkotói tevékenysége az egyetemi tanulmányok éveitől egészen életének utolsó lélegzetvételéig a litván irodalmi nyelv felélesztését és művelését, valamint a litván nyelvtudomány fejlesztését szolgálta.

1860. december 30-án született a K. Naumiestis közelében fekvő Kubiliai faluban, litván parasztcsaládban. Csecsemőkorát és kora gyermekkorát szülőhelyén töltötte; 12 és 17 éves kora között (legalábbis a nyári vakáció idején) Meištuose, közvetlenül K. Naumiestis mellett élt, később pedig vakációra hazautazott Rygiškiai faluba, Griškabūdis környékére, ahol szülei birtokot vásároltak. J. Jablonskis gyakran használt álneve — Rygiškių Jonas — Rygiškiai falu nevéből ered.

J. Jablonskis tehát első szavait már azon a nyelvjáráson mondta ki, amelynek történelmi alapjául az volt rendeltetve, hogy a nemzeti litván irodalmi nyelv kialakuljon. J. Jablonskis egész életében hű maradt anyanyelvéhez, a déli aukštaitiaiak nyugati, más néven suvalkiai nyelvjárásához; ebből merítette a legtöbb anyagot valamennyi nyelvhasználati és tudományos munkájához.

Ahhoz, hogy jobban kirajzolódjék J. Jablonskis jellemének szilárdsága már gyermek- és ifjúkorában is, fontos felidézni a litván nyelv és a litván nyelvtudomány akkori helyzetét.

¹Az előadás rövidített változata. Elhangzott 1960. december 24-én a Litván SZSZK Tudományos Akadémiájának Litván Nyelv és Irodalom Intézete által rendezett tudományos konferencián, amelyet J. Jablonskis születésének 100. évfordulója alkalmából tartottak.

5

Az urak, az elnemzetietlenedett papok és a városi lakosság nagy része által elfeledett és megvetett, a cári hatalom által üldözött és pusztított litván nyelv csak a szalmatetős kunyhókban csendült fel. Itt ősidők óta a munkásember nehéz életútját dallamos és vágyakozó népdalok kísérték és könnyítették meg, amelyek emelték a dolgozó emberek lelkét, és reményt adtak nekik egy jobb és világosabb élet elérésére; itt a hosszú téli estéken, gyakran csak égő fáklyával világítva, a legfantasztikusabb meséket mondták, a legképszerűbb találós kérdéseket találták ki, és kimeríthetetlen népi humor csendült fel. Rendkívül kevés iskola volt, és ezekben nem tanították a litván nyelvet. Csak a marijampolėi (ma Kapsukas) gimnáziumban (amelyet J. Jablonskis 1881-ben végzett el) engedélyezte a cári hatalom — hogy a tanuló litván gyermekeket elvonja a lengyel befolyástól — egy fakultatív, heti egyórás litván nyelvóra megtartását.

Bár J. Jablonskis gyermek- és ifjúkorában már megjelentek a litván szépirodalom olyan jelentős klasszikusainak művei, mint K. Donelaitis halhatatlan „Évszakai”, A. Baranauskas „Az anykščiai erdő”, M. Valančius „A palangai Juzė” című műve és mások, mindez azonban még oly ritkán terjedt el, és oly nehezen volt hozzáférhető, illetve megszerezhető, hogy J. Jablonskisra gyakorolt hatásukról nem is érdemes beszélni.

Nyugat-Európában A. Schleicher tette ismertté a litván nyelvet, amikor 1856-ban megírta az első tudományos litván nyelvtant. Pontosan 20 évvel később, azaz 1876-ban (amikor J. Jablonskis gimnáziumba járt) F. Kuršaitis adta ki a litván nyelv átfogó és igen gondosan megírt nyelvtanát. A litván nyelvet fontos és időszerű kutatási tárgynak tekintették nemcsak Nyugat-Európa, hanem Oroszország legjelesebb nyelvészei is — olyan, az indoeurópai vagy a szláv nyelvek összehasonlító-történeti kutatásának képviselői, mint A. Potebnja, F. Fortunatov, I. Baudouin de Courtenay, valamivel később pedig A. Sahmatov és mások.

Maguk közül a litvánok közül A. Baranauskas és tanítványa, a kivételes nyelvész K. Jaunius merült el leginkább az anyanyelv tanulmányozásában.

Mindezt szem előtt tartva nem szabad megfeledkezni arról, hogy a cári reakció minden litván nemzeti megnyilvánulást elfojtott; már önmagában a litván betűkkel nyomtatott litván könyvek olvasását is súlyos politikai bűntettnek tekintették, amelyért a legszigorúbban büntettek.

Az egyház azt a nyelvet erőltette a népre, amelyen a „Broma, atverta ing viečnastį”, a „Živatai šventųjų”, a „Pekla”, a kancionálék és más egyházi könyvek íródtak. És ez még a legjobb eset volt, mert egyébként Litvánia számos vidékén, különösen a középső, keleti és délkeleti országrészekben, mindenekelőtt talán a vilniusi vidéken, a papok nagy része teljesen elnemzetietlenedett, és litvánul semmiféle kapcsolatot nem tudott tartani a néppel; itt a népet erőszakkal lengyelesítették, nemzeti öntudatát elfojtották.

Még magában a marijampolėi gimnáziumban is — amely egyébként jelentős kulturális központ volt Litvániában — reakciós szellem uralkodott, és mélyen gyökerezett a lengyel burzsoá nacionalizmus és sovinizmus. Sok litván parasztgyermek szégyellni kezdte szüleit és azok nyelvét, idővel pedig teljesen megtagadta nemzetiségét és anyanyelvét.

6

Érthető, hogy J. Jablonskis már fiatalon szilárd jellemet alakított ki, és komolyan tekintett az életre. Szülei és rokonai biztatására nem lépett be a papneveldébe, hanem a Moszkvai Egyetemen klasszika-filológiát kezdett tanulni, abban a reményben, hogy az egyetem elvégzése után tanári állást kap Litvániában. Ha gimnazistaként még csodálta T. Narbutt, A. Mickiewicz és I. Kraszewski romantikus Litvánia-képét, és olykor maga is olyan litvánnak tartotta magát, amilyet legjobban az ismert régi formula jellemez gente lituanus, natione polonus, akkor a Moszkvai Egyetemen tanulva, az előremutató orosz professzorok nevelő hatása és az egyetem egészséges, alkotó légköre közepette, valamint a kibontakozó litván nemzeti mozgalom hatására végleg elhatározta, hogy minden erejét a litván kultúra felemelésének szenteli. Ezért 1885-ben, diplomája megszerzése után visszatért Litvániába, abban a reményben, hogy bekapcsolódhat a nép műveléséért végzett munkába.

Az egyetem elvégzésével azonban J. Jablonskis mozgalmas, tartalmas és alkotó élete vette kezdetét, tele nélkülözéssel, fájdalommal, csalódással, szenvedéssel, valamint a világosságért és a tudásért folytatott küzdelemmel. Tanári álláshoz csak néhány év múlva jutott, de nem Litvániában, ahogyan remélte, hanem Lettországban, a mitaui gimnáziumban. Mivel nem nyerte el a cári hatalom tetszését, még távolabb helyezték Litvániától, Tallinnba. Az Orosz Tudományos Akadémia rábízta A. Juška szótárának szerkesztését, amely a kor legnagyobb és legjelentősebb litván lexikográfiai munkája volt. A szótári anyag ellenőrzése és kiegészítése érdekében a nyári szünetben visszautazott Litvániába. 1900 nyarán, Litvániában élve, P. Avižonisszal együtt megírta a „Litván nyelvtant”, amely 1901-ben jelent meg, és óriási szerepet játszott a litván irodalmi nyelv történetében. Pusztán azért, mert a cári csendőrség kezébe került L. Vaineikis palangai orvosnak a litván forradalmi mozgalom ismert alakjához, V. Mickevičius-Kapsukashoz írt levelében az állt, hogy J. Jablonskisnál litván könyvekhez lehet jutni, elbocsátották állásából, a következő évben pedig Litvániától még távolabbra száműzték. Apjával együtt idősebb fia is száműzetésbe ment (Konstantinas Jablonskis, a Litván SZSZK Tudományos Akadémiájának akadémikusa, aki 1960-ban halt meg). A család többi tagja Litvániában maradt. A száműzött J. Jablonskis Pszkovban telepedett le.

Megjegyzendő, hogy száműzetésében — akárcsak korábban az egyetemen és Tallinnban — továbbra is élvezte az előremutató orosz tudósok támogatását: az Orosz Tudományos Akadémia F. Fortunatov és A. Sahmatov akadémikusok közbenjárására havi 100 rubel fizetést biztosított neki A. Juška szótárának szerkesztéséért. Ugyanez az Orosz Tudományos Akadémia szerezte meg számára az engedélyt, hogy a száműzetésből visszatérjen Litvániába. 1903-ban Šiauliaiban telepedett le.

Miután 1904-ben családjával Vilniusba költözött, J. Jablonskis megpróbált bekapcsolódni a sajtómunkába, de a burzsoá kiadók kihasználták, így még családját sem tudta eltartani; ezért egy ideig Vilnius gimnáziumaiban tanított litván nyelvet, munkájáért pedig csak csekély, a közösség által összegyűjtött segélyt kapott. Később szabad alkalmazású tanárként a panevėžysi tanítóképzőben helyezkedett el, ahol litván nyelvet tanított. Az igazgató intrikái miatt Brestbe kellett költöznie, ahol állandó latin nyelvtanári állást kapott. Itt egészségi állapota teljesen megromlott, krónikus vesebetegsége súlyosbodott, ezért Grodnóba költözött. 1911-ben kiadta egy másik, rendkívül jelentős nyelvtani munkáját —

7

„A litván nyelv szintaxisát”. Az első világháború kitörésekor egy ideig a vitebszki kormányzóságban, Veližében dolgozott, később pedig Voronyezsben, ahová sok litván, különösen diákok menekültek. Itt a betegsége már annyira előrehaladt és legyengítette, hogy járni sem tudott, az órákra pedig kis tolókocsin vitték. Litván nyelvet tanítva más tanárokkal együtt elkészítette a „Vargo mokyklai” olvasókönyv két részét, emellett kiadta „Mūsų rašybą” című művét és más nyelvészeti munkákat.

1918 nyarán J. Jablonskis visszatért Litvániába, és Vilniusban telepedett le, ahol a német megszállók továbbra is garázdálkodtak. A betegség által elgyötörten, minden vagyon nélkül ismét nyomorba került családjával. Fél év sem telt el azonban, és Litvániában kihirdették a Tanácshatalmat. A Kommunista Párt és a Litván Tanácsköztársaság Ideiglenes Forradalmi Kormánya, méltányolva J. Jablonskis érdemeit a litván nép kultúrája és tudománya terén, jelentős egyszeri segélyt és rendszeres juttatást ítélt meg neki. Vilniusban élve 1918-ban kiadta terjedelmesebb „Lietuvių kalbos gramatika” című művét. Sokáig azonban nem örülhetett a megteremtett munkafeltételeknek. Litvániában elfojtották a Tanácshatalmat. 1919 nyarán J. Jablonskis Vilniusból Kaunasba költözött, ahol tanítóképző tanfolyamokon tanított litván nyelvet, 1922-ben pedig az újonnan alapított Kaunasi Egyetem Bölcsészettudományi Karának tiszteletbeli professzorává választották. Bár a betegség teljesen a tolószékhez kötötte, nem elégedett meg a tiszteletbeli professzori címmel: amíg csak tudott, litván irodalmi nyelvi kurzust tartott a hallgatóknak. Amikor már a tollat sem tudta megfogni, gondolatait másoknak diktálta.

A nehéz körülmények között végzett munka és súlyos betegsége ellenére J. Jablonskis 1922-ben Kaunasban kiadta a bővített „Lietuvių kalbos gramatika” című művet, 1925-ben a „Lietuvių kalbos vadovėlis pirmosioms vidurinių mokyklų klasėms” című tankönyvet, 1928-ban pedig a „Linksnius ir prielinksnius” című munkát.

E művein kívül J. Jablonskis élete utolsó éveiben tovább folytatta az 1883-ban megkezdett, termékeny sajtómunkát: számos cikket írt és jelentetett meg a nyelvművelés, a nyelvtudomány és a társadalmi élet különféle kérdéseiről, irodalmi és pedagógiai témákról, valamint sok könyvismertetést.

J. Jablonskis 1930. február 23-án halt meg Kaunasban, családjára semmiféle vagyont, házat vagy birtokot nem hagyva; maradandó emlékművet csak munkáival emelt magának. Özvegye számára a Kaunasi Egyetem vezetősége csak nagy erőfeszítések árán tudott megélhetési segélyt kieszközölni.

J. Jablonskis írásos hagyatékának legnagyobb és legjelentősebb részét ötkötetes műveinek² és kétkötetes válogatott műveinek³ formájában adták közre. Más művei, például a „Lietuvių kalbos vadovėlis pirmosioms vidurinių mokyklų klasėms”, a „Vargo mokyklai” olvasókönyv I. és II. része, a „Trumpas žemės aprašymas”, a „Pasakėčios”, a „Visuomenės įnamiai”, a „Baisusis milžinas”, az „Urvinis žmogus”, a „Keli moksleivių vertimai”, valamint a fordítások és munkák egész sorozata⁴, amelyek J. Jablonskistől sok időt és erőt követeltek, itt fel sem kerültek…

² Jablonskio raštai (redagavo J. Balčikonis), 1—5, Kaunas, 1932—1936.

³ J. Jablonskis, Rinktiniai raštai (sudarė J. Palionis), 1—2, Vilnius, 1957—1959.

⁴ J. Jablonskio darbų bibliográfiáját lásd: „Archivum philologicum”, 2, 15—37, Kaunas, 1931.

8

folytatódik. Jablonskis a szöveg közös, tanulókkal osztályban vagy előadóteremben végzett fordítását és megvitatását választotta a nyelvtanítás egyik eszközéül. Bár e fordítások egy része tartalmi szempontból mára már jócskán elavult, annak idején nagy jelentőségük volt a litván irodalmi nyelv fejlesztésében, helyesírási, morfológiai és mondattani normáinak megszilárdításában; nyelvi szempontból ma sem veszítették el jelentőségüket, ezért gyakran össze sem lehet hasonlítani őket sok más fordító pusztán alkalmi fordításaival. J. Jablonskis életében számos olyan nyelvművelő munkát is végzett, amelynek nagy jelentősége volt a litván irodalmi nyelv fejlesztésében, és amelyet sem kötetekben, sem oldalakban és ívekben nem lehet kifejezni. Itt mindennapos tanácsadására, valamint hosszú éveken át folytatott, eredményes pedagógiai tevékenységére gondolunk, amely különösen sok egészséget és erőt követelt tőle.

Most, amikor J. Jablonskis születése óta száz év telt el, halála óta pedig több mint harminc év, úgy áll előttünk, mint a legnagyobb személyiségek egyike nemcsak a litván irodalmi nyelv, hanem a litván nép kultúrtörténetében is.

Ha felidézzük, hogy állandóan, kényszerűen egyik városból a másikba helyezték át, száműzték és üldözték, hogy a mindennapi kenyérért vívott, súlyos küzdelme egyenesen tönkretette az egészségét, hogy sok éven át, egészen haláláig súlyosbodó betegséggel küzdött, majd mindezzel együtt szemügyre vesszük a litván irodalmi nyelv fejlesztése és a litván nemzeti kultúra felemelése terén végzett hatalmas munkáját, valóban el kell csodálkoznunk, honnan merített – ilyen korán megfáradt testtel és teljesen legyengülten – munkájához ennyi lankadatlan akaratot, energiát, önfeláldozást és lelki erőt, és mi ösztönözte egész életében arra az elhatározásra, hogy a litván irodalmi nyelv és a litván nyelvtudomány fejlesztésén dolgozzék. Egész nehéz, de nemes élete, egész munkássága azt mutatja, hogy semmit sem becsült és szeretett jobban a tudomány igazságánál és szülőföldjénél, annak népénél. A szülőföld és népe iránti szeretet erkölcsi erőt adott neki, hogy – ahogyan ő maga írta – a kizsákmányolt nép kenyeréért, világosságáért és szabadságáért küzdjön. Ez a szeretet adott személyiségének olyan emberi fényt, nemességet és vonzerőt is, amely mindenkit csodálattal töltött el, aki közelebbről kapcsolatba került vele; ma is csodálja őt mindenki, aki valamelyest megismerkedik életével és munkásságával.

A közéleti tevékenységben J. Jablonskis nem azonosult egyetlen burzsoá párttal sem, pedig az ő korában már nem volt belőlük hiány. Más korabeli értelmiségiekhez hasonlóan azonban társadalmi-politikai nézeteinek korlátozottsága miatt nem értette meg sem az osztályharcot, sem a dolgozók forradalmi mozgalmának jelentőségét. Őszintén hitte, hogy a népet pusztán az oktatás fejlesztésével boldoggá lehet tenni.

J. Jablonskis személyiségét jellemezve még hozzá kell tenni, hogy nemcsak anyanyelvét és saját népét szerette, hanem más népek nyelveit, az e nyelveken beszélő embereket és kultúrájukat is. Nemcsak egykori litván tanítványai, hanem más népek képviselői is nagy tisztelettel nyilatkoznak róla. J. Jablonskis maga is rendkívüli tisztelettel beszélt a Moszkvai Egyetemen tanító professzorairól, a legkiválóbb orosz nyelvészekről: F. Fortunatov akadémikusról, és különösen T. Kors professzorról. Hálás volt nekik azért, hogy nagyra becsülték a litván nyelvet, és arra ösztönözték, hogy annak fejlesztésének és kutatásának szentelje magát.

9

Emellett nagyra értékelte az orosz nyelvtudományt, irodalmat és a haladó orosz kultúrát. Az orosz nyelvtudomány hozzájárult ahhoz is, hogy litván nyelvész váljék belőle.

J. Jablonskis nyelvészeti munkásságának legfontosabb forrása, valamint az általa fejlesztett nemzeti irodalmi nyelv normáinak mércéje a nép beszélt nyelve volt. Ezt ő maga már első nyelvtanának előszavában világosan megfogalmazza a következő szavakkal: „...az írónak, aki nyelvi tankönyvet akar összeállítani, alaposan meg kell vizsgálnia a beszélt nyelvet, mert az írott, vagyis a könyvek nyelvét csupán annak szabályaira kellene alapozni... amikor az emberi beszédet és az írók műveit használjuk fel, nagyon óvatosnak kell lennünk: a nyelvtan számára ezekből a művekből csak olyan apróságokat szabad átvenni, amelyek közvetlenül az emberek nyelvéből származnak, és annak szabályaira épülnek.”

Az emberek nyelvét nyelvtani célra felhasználva is óvatosnak kell lennünk: népünket ősidők óta mindenféle idegen hatás érte, amelyek jócskán megrontották a nép nyelvét is. Röviden szólva, az emberek beszédében sok minden idegen nyelveken alapul: az idegen nyelvekből nemcsak számos idegen szó hatolt be nyelvünkbe, hanem sok olyan jelenség is, amely szennyezi az emberek beszédét. Így a régtől fogva használt, valóban litván szavak és jelenségek mellett beszélt nyelvünkben sok a hulladék is. Ezt a hulladékot meg kell tanulni elválasztani a gabonaszemektől, mert a nyelvtan számára csak az emberek nyelvének gabonaszemcséit szabad felhasználni⁵.

A litván nemzeti irodalmi nyelv alapját, valamint a nyelvjárások és az irodalmi nyelv viszonyát J. Jablonskis így fogalmazza meg: „Az írott nyelv igazságait mindig valamelyik nyelvjárás sajátítja el; a többi nyelvjárás csupán a maga legjobb apróságaival járul hozzá... Ha az írott nyelvjárásból hiányzik egy szó, amely csak más nyelvjárásokból ismert, az írónak azt a szót kell használnia, bárhol is találja; ha az írott nyelvjárásban hiányoznak bizonyos, más nyelvjárásokban használt, valóban litván jelenségek, az írónak a többi nyelvjárásból kell merítenie; ha az író tudja, hogy az általa használt szót szinte mindenütt másként értik, amennyire csak lehet, az olvasókhoz kell igazodnia, és mindig arra kell törekednie, hogy a többség megértse. Ha így járunk el a többi nyelvjárással szemben, és „egy” nyelvjárásban írunk, remélhetjük, hogy az írott nyelvjárást az olvasók megértik, és az elnyeri az „írott nyelv” valamennyi igazságát. Így e nyelvtan nyelve „az egyszerű szúvalki nyelvjárás” lesz, de ahol szükséges, más nyelvjárások is megerősítik és megszilárdítják”⁶.

J. Jablonskis alkotó tevékenységének szinte teljes időszaka egybeesett a litván nemzeti irodalmi nyelv kialakulásának korszakával. Így közvetlenül figyelhette a litván nemzeti irodalmi nyelv kialakulásának folyamatát, és tevékenyen részt is vehetett benne. Nyelvészeti műveltségének, józan ítélőképességének és mély intuíciójának köszönhetően részvétele igen gyümölcsöző és jelentős volt. Természetesen nem szabad túlértékelnünk J. Jablonskis szerepét, és a litván nemzeti irodalmi nyelv egyetlen fejlesztőjének, sőt atyjának tartanunk, ahogyan olykor nevezték; mindazonáltal nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy Litvániában nem volt még egy ilyen energikus, rátermett, elméletileg ilyen kiválóan felkészült nyelvész, aki ilyen odaadással dolgozott volna a litván nemzeti irodalmi nyelv fejlesztésén.

⁵ Petras Kriaušaitis, Litván nyelvtan... 1, Tilžė, 1901.

⁶ Ugyanott, 1—2.

10

nem volt. Ebben az értelemben J. Jablonskis messze megelőzte a másik két kiváló litván nyelvészt — A. Baranauskast és K. Jauniust, akik nem tudták érzékelni a formálódó litván nemzet eleven és széles körű igényeit, és nem tudták összekapcsolni azokat kutatómunkájukkal. Az itt tárgyalt értelemben még e kiváló négyes legfiatalabb tagja, K. Būga sem érhetett fel J. Jablonskihoz. Míg A. Baranauskas, különösen pedig K. Jaunius és K. Būga a nyelvtudomány csúcsait ostromolták, és következtetéseik újszerűségével, eredetiségével egyaránt ámulatba ejtették Nyugat-Európa és Oroszország nyelvtudományának tekintélyeit, J. Jablonskis a nemzeti litván irodalmi nyelv gyakorlatának legegyszerűbb, mindennapi kérdéseinek szentelte magát. E kérdések gyors, hatékony és tudományosan megalapozott megoldásától igen nagy mértékben függött a litván nemzeti irodalmi nyelv további fejlődésének iránya, e nyelv tökéletesedése.

A polgári kutatók J. Jablonskist olykor eklektikus nyelvésznek nevezték. Meg kell jegyezni, hogy ez a jellemzés pontatlan és téves: bár különböző nyelvjárásokból és írott forrásokból gyűjtötte össze a nyelvi tényeket, és azokat értelmezte, szigorú rendszert követett, mindig világos célt tűzött maga elé, és egész életében az irodalmi nyelvi normák ellenőrzésének egyetlen mércéjéhez igazodott — a nép érintetlen beszélt nyelvéhez. Munkásságában mindenekelőtt a gyakorlatiasság és a realitás érvényesült, mégis pontatlan volna őt pusztán gyakorlati nyelvésznek nevezni, ahogyan azt gyakran teszik. Igaz, a litván irodalmi nyelv egész történetében ő a legnagyobb és legtermékenyebb gyakorlati nyelvész; eddig senki sem érhetett fel hozzá. De ahogyan A. Juška valamennyi egyéni szerző közül a legjelentősebb litván lexikográfus volt és maradt, K. Jaunius a legélesebb fonetikus és a fonetika szigorú rendszerezője, K. Būga pedig a legkiemelkedőbb összehasonlító-etimológus, akcentológus és lexikológus, úgy J. Jablonskis mindmáig felülmúlhatatlan mondattanász. Vagyis nem csupán az irodalmi nyelv gyakorlati megalkotója, hanem elméleti mondattanász is.

Igaz, J. Jablonskis mondattani munkáit egyes nagyképű és beképzelt emberek az eredetiség hiányával, a logikai és nyelvtani kategóriák el nem különítésével, az elavult orosz mondattani tankönyvek követésével és hasonlókkal vádolták, illetve vádolják ma is. E gőgös embereknek azonban meg kell mondani, hogy bár más, kedvezőbb körülmények között dolgoztak, mégsem voltak képesek eredetibb mondattani munkákat írni, amelyekben ne keverednének össze a logika és a nyelvtan kérdései. A J. Jablonskis után megjelent litván nyelvtani iskolai tankönyvek közül sok (M. Durio, P. Klimas, Z. Kuzmickis, P. Meškauskas és mások munkái), bár szerzőik előszavaikban és egyéb írásaikban olykor sokat beszéltek a mondattan különféle régi és új irányzatairól, tankönyveikben pedig olyan fordulatokkal dobálóztak, mint Korábban (például az azonos mondatrészeket tartalmazó mondatokról) ezt gondolták..., a tudomány (valamiféle elvont, meghatározatlan „tudomány”!) pedig bebizonyította, hogy másként van és így tovább, nem egyebek, mint J. Jablonskis mondattani munkáinak átdolgozásai; többnyire még ugyanazt a szemléltető anyagot is megismétlik — ugyanazokat a nyelvi példákat, amelyeket J. Jablonskis gyűjtött össze.

Bátran kijelenthetjük, hogy J. Jablonskis valamennyi külön könyvként megjelent nyelvtani munkája napjainkig megőrizte — ha nem is mindig gyakorlati, de legalább elméleti és történeti — értékét. J. Jablonskis teljes írott életművében

11

a nyelvtani munkák foglalják el a legjelentősebb helyet. A litván irodalmi nyelv fejlesztése szempontjából ezeknek volt a legnagyobb jelentőségük, mert a legszélesebb körben használták, olvasták és dolgozták át őket. Gyakori átdolgozásuk és követésük leginkább azzal magyarázható, hogy egyik sem felelt meg kellőképpen az iskolai igényeknek. A nem alkotó szellemű tanárnak valóban nehéz volt ezek alapján tanítania, különösen az alsóbb osztályokban. Egyikükben sincsenek gyakorlatok, és hiányzik belőlük a tananyag szigorú tematikus-módszertani elrendezésének rendszere is. Tartalmuk tömörsége, nyelvük világossága és helyessége, terminológiájuk egységessége, valamint példáik szinte klasszikus megválasztása miatt azonban hosszú éveken át a tanítás és a tanulás nélkülözhetetlen eszközei voltak, az anyanyelv oktatásában egyaránt az iskolában és a mindennapi életben. J. Jablonskis művei közül ezek járultak hozzá leginkább a litván irodalmi nyelv fonetikai és helyesírási, morfológiai és mondattani normáinak elterjedéséhez és megszilárdításához.

Hogy jobban érzékeljük J. Jablonskis nyelvtani munkáinak haladó jellegét, nyelvük világosságát és egyszerűségét, nézzük meg, hogyan határozza meg a főnevet 1. A. Baranauskas, 2. K. Jaunius és 3. J. Jablonskis.

1. „Daiktovardis yra tai žodis susilėjęs iš dviejų žodžių: daikto-vardis ir pasidaro vėnas žodis: daiktovardis. Daiktovardis yra praminimas arba pravardinimas kokio norint daikto. Daiktai vėni yra gyvi, kurė savo valą gali persikelti iš vėnos vietos kiton vėton, kaip va: žmogus, žvėris, pauksztis, kirmėlė ir kiti...; kiti-gi negyvi, kurė savo valą negali pereiti iš vėnos vietos kiton: medis, stalas, namai, saulė, geležis ir kiti... Dar yra daiktai nūmane numanomi, kaip tai: Dėvas, duszia, aniolas, dvasia, szaltis, kantrybė ir t. t. Tė tai daiktai dalijasi: vėni yra gyvi, kiti-gi negyvi.”

Gyvi: Dėvas, Aniolas ir t. t.

Negyvi: karsztis, szaltis, meilė, teisybė ir tt⁷.

2. „Főnév vagy lény-név (nomen substantivum); e fejezet szavai látható és láthatatlan dolgok neveit jelölik, például: férfi, nő, ló, juh, tölgy, kő, értelem, bölcsesség stb.⁸”

3. „Azokat a szavakat, amelyek egy dolog nevét jelentik, főneveknek vagy dologneveknek nevezzük.”

A dolgok lehetnek élők (ember, állat, madár) és élettelenek (tanya, vagy ház, föld, tó), láthatók (ember, föld) és láthatatlanok (Isten, értelem, emlékezet). Minden ilyen dolog neve főnév⁹.”

Bár az itt idézett szövegek forrásai a kiadás évét tekintve nem sokban különböznek egymástól, nyelvük és helyesírásuk mégis nagyon eltérő. Igaz, a források inkább a megírásuk idejében különböznek, de véleményem szerint ez sem magyarázza nyelvük különbségeit. Már ezek a rövid idézetek is megmutatják, hogy J. Jablonskis könyvének nyelve a legegyszerűbb és számunkra a legkönnyebben érthető, noha ez a könyv, mint tudjuk, rendkívül sietős munka eredménye: mindössze egy nyár alatt íródott, P. Avižonis rövid nyelvtankézirata alapján.

⁷ Kalbamokslis lėtuviszkos kalbos, išzdūtas per LL Tilžėje 1896, 22.

⁸ К. Явнис, Грамматика литовского языка, литовский оригинал и русский перевод, 47, Петроград, 1908—1916 (liet. dalis).

⁹ Petras Kriaušaitis, Lietuviškos kalbos gramatika, 8, Tilžėje, 1901.

12

J. Jablonskis nagy előnye (más nyelvészekkel összehasonlítva) az, hogy munkássága során képes volt megkülönböztetni és előtérbe állítani mindazt, ami a litván nemzeti irodalmi nyelv fejlődésében haladó és életképes volt. Igyekezett azonnal felismerni és kiküszöbölni a fejlődési folyamat minden akadályát. Megértette, hogy a papok által évszázadokon át a népre kényszerített, egyházi írások zsargonokkal teli nyelve semmiképpen sem szolgálhat a nemzeti litván irodalmi nyelv alapjául. A zsargonokkal szennyezett egyházi írásnyelv elemei még különösen nagy számban fordultak elő a XIX. század végi és a XX. század eleji klerikális sajtóban. A burzsoá liberális sajtó nyelve sem volt aranyat érő. Bár a déli aukštaitiai nyugatiak (suvalkiaiak) nyelvjárásához igazodott, mégis jelentős felügyeletre és tökéletesítésre szorult. Még hemzsegtek benne az olyan szókincsbeli idegenszerűségek és szerencsétlen neologizmusok, mint a parėdkas, rėdytojas, rėdikas, tavoras, metturgis, nabas-ninkas, grekonis, rymionis, kritikuoti, ateitinė (ateitis), apšviestūnas, tamsūnas, sandarbininkas, antgalvis, guodojimas, šėnavojimas, mokslinyčia (mokykla), mokslainė (t. p.), mokslinčius és így tovább, valamint az olyan nyelvtani hibák és nehézkes szerkezetek, mint „einu ant vakzalo” (vasúton utazom), „mokėjo ne brangiau trijų rublių” (nem fizetett többet három rubelnél), „iš priežasties sausos vasaros” (a száraz nyár miatt), „apsivedė su latvėmis” (lett nőkkel házasodott össze), „tyčia ilgai tęsia” (giedodami), „kad neduoti lietuviams giedoti” (hogy ne engedjék a litvánokat énekelni), „važinėja šiluose kailiniuose”, „atsiduoḍa nuomon malūnas mieste Radviliškyje”, „kalbėti prigimtoje kalboje” és így tovább.

J. Jablonskis mintegy fél évszázadon át elszántan küzdött a nyelv ilyen eltorzulásai ellen. És el kell ismerni, megtisztította tőlük a litván irodalmi nyelvet. Miután alaposan tanulmányozta a klasszikus, a szláv és más nyelveket, gyorsan és könnyen felismerte, mi került kívülről a litván nyelvbe, mi idegen tőle, mi károsítja és torzítja nemzeti sajátosságait.

Bár J. Jablonskis rendkívül nagyra értékelte az idegen hatásoktól meg nem rontott népi beszélt nyelvet, és az irodalmi nyelvi normák mércéjének tekintette, a legjobb litván írók — a klasszikusok — nyelvét sem hagyta figyelmen kívül. Különösen nagyra tartotta K. Donelaitist, S. Daukantast, M. Valančiust, Žemaitėt, J. Biliūnast és más írókat. A szépirodalmi művek nyelve nyelvművelő munkájának egy másik fontos forrása volt. Kutatói és gyakorlati munkájának forrásait igen kritikusan szemlélte, mindent ugyanazzal a mércével ellenőrzött: az idegen szennyeződésektől megtisztított népi beszélt nyelvvel. Egész életében kitartóan törekedett a litván irodalmi nyelv egységére és tisztaságára, és a nyelvhasználatban semmiféle anarchiát nem tűrt. Talán ezért vetette szemére néha néhány, szerényebb nyelvészeti képzettségű ember, hogy túlságosan mereven ragaszkodik a kialakított kánonokhoz, és túlságosan megköti azokkal az irodalmi nyelvet. Ha azonban figyelembe vesszük az akkori irodalmi nyelvi normák ingatagságát és hullámzását, J. Jablonskis szigorúsága csakis haladó jelenségnek tekinthető. Szigorú irányvonala nélkül aligha sikerült volna kiirtani az olyan szókincsbeli, frazeológiai és mondattani hibákat, mint a betvarkė (rendetlenség), bedarbė (munkanélküliség), belaisvė (fogság), priparodyti, prisiųsti (elküldeni), „kiaulių užlaikymas žiemą” (sertések téli tartása), „virš dešimties” (több mint tíz), „įsitėmyti” (megjegyezni), „skaityti ką kaltų” (valamit valakinek a terhére róni), „pirmšėdis” (elnök), „įteikti pinigus sulig nurodyto adreso” (a pénzt a megadott cím szerint átutalni) és még számtalan más. Ha ezeket a hibákat nem irtották volna ki idejében, valóban nehéz megmondani, merre haladt volna a litván irodalmi nyelv fejlődése.

13

Ha J. Jablonskis külön könyvként megjelent nyelvtani munkáival főként a fonetika, a helyesírás, a morfológia és a mondattan normáit tette világossá és segítette meghonosítani, akkor cikkeivel és recenzióival megtisztította az irodalmi nyelv szókincsét és mondattanát az idegenszerűségektől és más hibáktól. Ezek a cikkek és recenziók a litván irodalmi nyelv fejlődésének sajátos krónikáját alkotják: csaknem fél évszázadot fognak át, bemutatják e nyelv bajait, azok kiküszöbölésének módját, valamint azt, mi hátráltatta és mi segítette az irodalmi nyelv fejlődését.

J. Jablonskis óriási mértékben járult hozzá a litván terminológiához, amelyről így vélekedett: a szakterminológiát az egyes tudományterületek szakembereinek kell megalkotniuk és javasolniuk, a nyelvészek pedig legfeljebb tanácsadóként működhetnek közre.

A nemzeti litván irodalmi nyelv kialakulásakor különösen érezhető volt, hogy hiányoznak a különféle új életjelenségek és elvont fogalmak elnevezései (valójában mikor nem érezhető ez a hiány?). A ma számunkra legtermészetesebb terminusoknak és egyéb szavaknak, mint például a mokykla (iskola), ligoninė (kórház), turinys (tartalom), įspūdis (benyomás), įtaka (hatás) és sok más szónak, olykor több, sőt akár egy tucatnyi változata is volt. Érdekes, hogy J. Jablonskis e változatok közül mindenki másnál jobban tudta kiválasztani a legmegfelelőbbeket — éppen azokat, amelyek a legjobban meghonosodtak.

J. Jablonskis terminológiai hatása ma is élénken érezhető. Maga is számos különféle terminust alkotott és terjesztett el. Elmondható, hogy a ma használt nyelvtani terminusok nagyobb részét ő alkotta meg; például a morfológia területén: vardininkas (alanyeset), kilmininkas (birtokos eset), naudininkas (részes eset), galininkas (tárgyeset), vietininkas (helyhatározói eset); asmenavimas (ragozás), asmenuotė (ragozási osztály); vienaskaita (egyes szám), daugiskaita (többes szám); esamasis (jelen), būtasis kartinis (egyszerű múlt), būtasis dažninis (gyakorisági múlt), būsimasis (jövő), ištisinis, sudurtinis laikas (folyamatos és összetett igeidő); jungtukas (kötőszó), jaustukas (indulatszó), ištiktukas (hangutánzó szó), prielinksnis (elöljárószó), dalelytė (partikula) és sok más; a mondattanban: veiksnys (alany), tarinys (állítmány), pažyminys (jelző), papildinys (tárgy); pagrindinis, šalutinis sakinys (fő- és mellékmondat); kablelis (vessző), klaustukas (kérdőjel), šauktukas (felkiáltójel) és így tovább.

Más litván nyelvészek (A. Baranauskas, K. Jaunius) is intenzíven alkottak nyelvtani terminusokat, munkájuk azonban ezen a téren nem volt eredményes. Az általuk megalkotott terminusok közül sokat nemcsak a litván szóalkotás törvényei nem támasztottak alá, hanem gyakran érthetetlenek is voltak; vö. például A. Baranauskas ilyen terminusaival: rašteilis (betű), siaudis (mássalhangzó), lankstygaliais (végződés), savivardžiai daiktavardžiai (tulajdonnevek), skundalankis (tárgyeset); Jauniuséi: tarsnis (hang), santara (mássalhangzó), santaika (mondattan), apysaka (állítmány), apskųstinis (tárgyeset) és így tovább.

Még számos, ma általánosan használt természet- és matematikatudományi terminus is Jablonskis szóalkotása, például: deguonis (oxigén), dauginamasis (szorzandó), daugiklis (szorzó), sandauga (szorzat) és mások.

J. Jablonskis egész életében a helyesírás szabályozásán és egységesítésén is fáradozott. Erőfeszítéseinek köszönhetően meghonosodott az ie és uo kettőshangzók írása a korábban használt į és ū helyett. Bevezette az ū (hosszú) jelölését is, az időközben már elterjedt y mellett. Néhány javaslata nem honosodott meg, például a vezdamas, mezdams írásmód.

Nem szabad megfeledkezni J. Jablonskisnak a litván szépirodalmi művek nyelvének fejlesztéséhez való hozzájárulásáról sem. Hiszen jórészt ő vezette be a litván irodalomba Žemaitė írónőt. Éleslátó javításaival és útmutatásaival

14

Žemaitė műveit ő tette hozzáférhetővé és könnyen érthetővé egész Litvánia társadalma számára. Egész életében arra törekedett, hogy a litván szépirodalmi művek nyelvezete fejlődjék.

Befejezésül emlékeztetni kell arra, hogy a litván irodalmi nyelv egészének növekedésével és tökéletesedésével párhuzamosan J. Jablonskis írásainak egyéni nyelve is folyamatosan fejlődött és gazdagodott. Ha írásainak nyelve tevékenysége első évtizedében alig különbözött, vagy egyáltalán nem különbözött korának más művelődési szereplői és írói nyelvétől, akkor később egyre könnyebben felismerhetővé vált nyelvének és stílusának sajátossága és eredetisége, olykor annyira szembetűnően, hogy már egyetlen mondatból is könnyű megérezni és kitalálni a szerző személyét. Ez a vonás rendszerint csak a nagy írókra jellemző, akik sokat fáradoztak műveik nyelvének tökéletesítésén. Ezért nem véletlen, hogy J. Jablonskis nyelvi példáit a nyelvtudományi és nyelvhasználati munkákban a legjelesebb írók nyelvi példáival egyenrangúan használják.

J. Jablonskis munkásságának hatása még ma is elevenen érezhető mind a litván irodalmi nyelv kultúrájának, mind a litván nyelvtudomány fejlődésének terén.

J. JABLONSKIS SZEREPE A LITVÁN IRODALMI NYELV FEJLŐDÉSÉBEN

К. М. УЛЬВИДАС

Összefoglalás

A XIX. század vége és a XX. század eleje rendkívül fontos időszak a litván irodalmi nyelv fejlődésében. Ebben az időben ment végbe és zárult le a legintenzívebben a litván nemzet kialakulásának folyamata. A litván irodalmi nyelv, amely fejlődésének útjára már a XVI. század közepén lépett, ebben az időszakban új fokra emelkedett: a nemzeti irodalmi nyelv fejlődésének fokára.

I. Jablonskis (1860—1930) a litván nemzeti irodalmi nyelv kialakulásának történetében a legjelentősebb helyet foglalja el. Minden tudását és erejét a litván irodalmi nyelv felélesztésének és fejlesztésének, valamint a litván nyelvtudomány gazdagításának szentelte. I. Jablonskis egész alkotói tevékenységével szorosan kötődik a litván nemzeti irodalmi nyelv fejlődéséhez.

I. Jablonskis alkotói örökségének nagyobbik és legjelentősebb részét ötkötetes műkiadás¹ és válogatott műveinek kétkötetes kiadása² tette közzé.

¹ Jablonskio raštai (redagavo J. Balčikonis), 1—5, Kaunas, 1932—1936.

² J. Jablonskis, Rinktiniai raštai (sudarė J. Palionis), 1—2, Vilnius, 1957—1959.

15

J. Jablonskis nyelvészeti munkáinak legfontosabb forrása, valamint az általa fejlesztett litván nemzeti irodalmi nyelv mércéje a litván nép beszélt köznyelve volt.

J. Jablonskis alkotótevékenységének csaknem teljes időszaka egybeesett a litván nemzeti irodalmi nyelv kialakulásának időszakával. Így közvetlenül figyelhette meg a litván nemzeti irodalmi nyelv kialakulásának folyamatát, és aktívan befolyásolhatta azt. Hangsúlyozni kell, hogy ez a befolyás a nyelvész nagy műveltségének, mély intuíciójának és nyelvi érzékének köszönhetően igen termékeny és jelentős volt. Abban az időben Litvániában nem volt J. Jablonskison kívül más olyan energikus, elméletileg ennyire felkészült és ilyen szenvedéllyel dolgozó nyelvész. E tekintetben messze felülmúlta a két másik kiváló litván nyelvészt, A. Baranauskast és K. Jauniust, akik nem tudták mélyebben megérteni a formálódó litván nemzet eleven és széles körű érdeklődését. E kiváló litván nyelvészek négyesének legfiatalabb tagja, K. Būga sem érhetett fel e tekintetben J. Jablonskishoz. Míg A. Baranauskas, különösen pedig K. Jaunius és K. Būga a nyelvtudomány csúcsait ostromolta, és következtetéseinek újszerűségével vagy eredetiségével egyaránt ámulatba ejtette az orosz és a nyugat-európai nyelvészeket, J. Jablonskis nem szakadt el a mindennapi nyelvhasználattól, és nagy figyelmet szentelt a nyelvművelés kérdéseinek. A litván irodalmi nyelv további fejlődésének útja nagymértékben e kérdések időszerű, tudományosan megalapozott megoldásától függött.

Bár J. Jablonskis valamennyi munkájában a valóságosság és a gyakorlatiasság dominál, mégis helytelen volna őt pusztán gyakorlati nyelvésznek tekinteni, ahogyan ez gyakran előfordult és előfordul. J. Jablonskis kétségtelenül a litván irodalmi nyelv egész történetének legtermékenyebb gyakorlati nyelvésze. De ahogyan A. Juška a litván nyelvészek közül a legkiválóbb lexikográfus, K. Jaunius a legkiválóbb fonetikus, K. Būga pedig a legkiválóbb összehasonlító-etimológus, akcentológus és lexikológus, úgy J. Jablonskis mindmáig páratlan szintaktikus marad.

J. Jablonskis tehát nemcsak gyakorlati nyelvész, hanem teoretikus is.

Bátran állíthatjuk, hogy J. Jablonskis valamennyi különálló könyvként megjelent nyelvtani munkája³ megőrzi, ha nem is mindig gyakorlati, de legalább elméleti és történeti jelentőségét. J. Jablonskis teljes alkotói örökségében a nyelvtani munkák foglalják el a legfontosabb helyet. Ezek nagyobb mértékben, mint a többi mun-

3 J. Jablonskis következő munkáiról van szó: 1) Lietuviškos kalbos gramatika... Petras Kriaušaitis. Tilžėje 1901; 2) Rygiškių Jono Lietuvių kalbos sintaksė pirmoji dalis, Seinai, 1911; 3) Rygiškių Jono Lietuvių kalbos gramatika... Kaunas, 1922 (a könyv első kiadása —P. Kriaušaičio ir Rygiškių Jono Lietuvių kalbos gramatika, Vilnius, 1919); 4) Rygiškių Jono Lietuvių kalbos vadovėlis, Kaunas, 1925; 5) Rygiškių Jono Linksniai ir prielinksniai, Kaunas, 1928.

16

J. Jablonskis munkái hozzájárultak a litván irodalmi nyelv fonetikai, helyesírási, morfológiai és szintaktikai normáinak elterjesztéséhez és megszilárdításához.

J. Jablonskis alkotótevékenységének nagy érdeme, hogy a litván nemzeti irodalmi nyelv fejlődése során felismerte, megkülönböztette és felszínre hozta azt, ami a legéletképesebb és legprogresszívebb volt. Mindent, ami akadályozta ezt a folyamatot, azonnal eltávolított. J. Jablonskis jól értette, hogy az egyházi irodalom zsargonnal szennyezett nyelve nem szolgálhat a litván nemzeti irodalmi nyelv alapjául. A XIX. század végén és a XX. század elején a litván klerikális sajtó nyelvét elárasztották az egyházi irodalom nyelvének zsargonszerű elemei. A polgári-liberális sajtó nyelve lényegében nem különbözött ettől; bár a nyugati aukštait nyelvjárásra (suvalkai nyelvjárásra) támaszkodott, még mindig szabályozásra és tökéletesítésre szorult. Egyszóval a XIX. század végi és a XX. század eleji írott litván nyelvben egész sorozatokban fordultak elő olyan barbarizmusok és szerencsétlen lexikai újítások, mint a parėdkas (vö. orosz порядок; a mai litván irodalmi nyelvben tvarka), tavoras (vö. orosz товар; a mai litván irodalmi nyelvben prekė), meturgis (vö. „vásár”, németül Jahrmarkt; a mai litván irodalmi nyelvben preky metis), nabašnikas (vö. lengyel nieboszczyk; a mai litván irodalmi nyelvben velionis), rymionis (vö. „római”, lengyelül rzymianin; a mai litván irodalmi nyelvben romėnas), kritikavoti (vö. „kritizálni”, lengyelül krytykować; a mai litván irodalmi nyelvben kritikuoti), šėnavojimas (vö. „tisztelet”, lengyelül szanowanie; a mai litván irodalmi nyelvben gerbimas), ap šviestūnas ‘értelmiségi’ (a mai litván irodalmi nyelvben šviesuolis, inteligentas), sandarbininkas (vö. „munkatárs”; a mai litván irodalmi nyelvben bendradarbis), antgalvis (vö. „cím”, lengyel na(d)główek; a mai litván irodalmi nyelvben antraštė), mokslinyčia ‘iskola’ (a mai litván irodalmi nyelvben mokykla), mokslinčius ‘tudós’ (a mai litván irodalmi nyelvben mokslininkas) stb.; valamint olyan solecizmusok, mint az einu ant vakzalo (vö. „a pályaudvarra megyek”; a mai litván irodalmi nyelvben einu į stotį), jis mokėjo ne brangiau trijų rublių (vö. „legfeljebb három rubelt fizetett”; a mai litván irodalmi nyelvben jis mokėjo ne daugiau kaip tris rublius), jis važinėja šiltuose kailiniuose (vö. „meleg bundában utazik”; a mai litván irodalmi nyelvben jis važinėja apsivilkęs šiltais kailiniais), atsidavoda nuomon malūnas mieste Radviliškyje (vö. „bérbe adatik a radviliškisi malom”; a mai litván irodalmi nyelvben išnuomojamas malūnas Radviliškyje), kalbėti prigimtoje kalboje (vö. lengyel mówić w ojczystym języku, „anyanyelven beszélni”; a mai litván irodalmi nyelvben kalbėti gimtąja kalba) stb.

J. Jablonskis határozott harcot folytatott a litván irodalmi nyelv hasonló elszennyezése ellen, és el kell ismerni, hogy ez a küzdelem sikeres volt.

J. Jablonskis jelentősen hozzájárult a litván terminológiához. A litván nemzeti irodalmi nyelv kialakulásának időszakában nagy hiány mutatkozott az egyes tudományágak szakkifejezéseiből.

2. Kalbotyros klausimai, IV

17

Az olyan (ma már egységes szakkifejezésként meghonosodott) szavak mellett, mint a mokykla ’iskola’, ligoninė ’kórház’, turinys ’tartalom’, įspūdis ’benyomás’, įtaka ’hatás’ és sok más, több változat is használatban volt. Érdekes, hogy J. Jablonskisnak mindenki másnál jobban sikerült ezek közül a legmegfelelőbbeket kiválasztania – éppen azokat, amelyek a legkönnyebben honosodtak meg az irodalmi nyelvben.

J. Jablonskis jótékony hatása a litván terminológiára még ma is érezhető. Ő alkotta meg és honosította meg a ma használatos litván nyelvtani szakkifejezések legnagyobb részét, például a vardininkas ’alanyeset’, kilmininkas ’birtokos eset’, galininkas ’tárgyeset’, vietininkas ’helyhatározói eset’, asmenavimas ’ragozás’, vienaskaita ’egyes szám’, esamasis, būasis kartinis, būasis dažninis, būsimasis laikas ’jelen, egyszeri múlt, ismétlődő múlt, jövő idő’, jungtukas ’kötőszó’, jaustukas ’indulatszó’, prielinksnis ’elöljárószó’, veiksnys ’alany’, tarinys ’állítmány’, pažyminys ’jelző’, papildinys ’tárgy’ stb.

Más litván nyelvészek (A. Baranauskas, K. Jaunius) is alkottak szakkifejezéseket, de nagyon sikertelenül. E terminusok közül sok nemcsak a litván nyelv szóalkotási törvényeivel megalapozatlan, hanem teljesen érthetetlen is; vö. például A. Baranauskas olyan új szóalkotásait, mint a raštėlis ’betű’, siaudis ’mássalhangzó’, lankstygalis ’rag’, skundlankis ’tárgyeset’; K. Jauniuséit: tarnis ’hang’, santara ’mássalhangzó’, santaika ’szintaxis’, apysaka ’állítmány’, apskūstinis ’tárgyeset’ stb.

J. Jablonskis számos, ma is használatos matematikai és természettudományi szakkifejezést alkotott, például: deguonis ’oxigén’, dauginamasis ’szorzandó’, daugiklis ’szorzó’, sandauga ’szorzat’ stb.

J. Jablonskis jelentős mértékben hozzájárult a litván helyesírás fejlődéséhez is. A kényelmetlen į és ų betűket a kényelmesebb ie és uo betűkre cserélte. Ő vezette be az ū-t is (az y mellett).

J. Jablonskis egész életében a litván szépirodalom fejlődését szolgálta. Gondosan szerkesztette Žemaitė írónő műveit, és ezzel hozzáférhetővé tette őket a nyilvánosság számára.

J. Jablonskis munkásságának jótékony hatása ma is megfigyelhető mind a nyelvhasználatban, mind a litván szovjet nyelvtudományban.