LIETUVIŲ KALBOS SANDAROS TYRINĖJIMAI

LIETUVIŲ KALBOTYROS KLAUSIMAI, XXVI (1987)

I

KAZYS ULVYDAS

J. BALČIKONIS TUDOMÁNYOS, IRODALMI ÉS PEDAGÓGIAI TEVÉKENYSÉGE

1985. március 12-én (25-én) volt J. Balčikonis születésének 100. évfordulója. Ezt az évfordulót az egész köztársaságban megünnepelték. Ennek szentelték a „Lietuvių kalbotyros klausimai” XXVI. kötetét is; megjelenése alkalmából érdemes még egyszer, legalább röviden felidézni a közönség előtt e jeles nyelvész tudományos, irodalmi és pedagógiai tevékenységét, amellyel jelentős mértékben hozzájárult a litvánisztikához.

Kisparasztcsaládból származott, J. Balčikonis gyermekkorát szülőfalujában, Ėriškiaiban (Ramygalos közelében) töltötte. A Panevėžysi Reáliskola elvégzése után elhatározta, hogy a filológiai tanulmányoknak szenteli magát. Ehhez azonban még el kellett végeznie a klasszikus nyelvek tanfolyamát, amely nélkül lehetetlen volt indoeurópai nyelvészetet tanulni. Magánúton tanult, majd letette a gimnáziumi latin nyelvi vizsgát; 1906-ban rendkívüli hallgatóként felvételt nyert a Peterburgi Egyetem Történet- és Filológiai Karának szlavisztikai tanszékére. Egy évvel később, miután az ógörög nyelvi vizsgát is letette, rendes hallgatóként vették fel.

A Peterburgi Egyetem, akárcsak az Orosz Tudományos Akadémia, abban az időben mind a szlavisztika, mind az összehasonlító indoeurópai nyelvészet terén híres volt. Itt dolgozott az Orosz Tudományos Akadémia többek között F. Fortunatov, A. Šachmatov, J. Boduenas de Kurtenė, S. Buličius, A. Sobolevskis és más jeles nyelvészek. Ezek a világhírű tudósok (különösen F. Fortunatov) tudtak litvánul is, tanulmányozták és összehasonlították a litván nyelvet más indoeurópai (főként balti és szláv) nyelvekkel. A Peterburgi Egyetem Történet- és Filológiai Karán ekkor tanult a jeles litván nyelvész, K. Būga is, aki egy évvel J. Balčikonis előtt iratkozott be a szlavisztikai tanszékre.

A Peterburgi Egyetem alkotó szellemi közege, a már említett és más haladó orosz tudósok nagy hatással voltak J. Balčikonis tudományos és társadalmi nézeteinek kialakulására. 1911-ben elvégezte az egyetemet, és 1915-ig Litvániában dolgozott, főként pedagógusként (középiskolában, illetve tanítóképző tanfolyamokon tanított latin és litván nyelvet). 1915-ben a háború miatt Voronyezsbe evakuálták, ahol 1918-ig litván és latin nyelvet tanított a menekült fiúk és lányok gimnáziumaiban, valamint a tanítóképző intézetben. Ugyanebben az időben Voronyezsben tanított J. Jablonskis, a litván irodalmi nyelv jeles megteremtője, Z. Žemaitis matematikus és más litván értelmiségiek is; J. Balčikonist őszinte barátság fűzte hozzájuk. Különösen nagy szeretettel és tisztelettel emlékezett egész életében jeles nyelvészünkre, J. Jablonskisra, akit mesterének tekintett. Általában emlékeztetni kell arra, hogy az akkori kevés litván nyelvészt a legőszintébb barátság kötötte össze. J. Balčikonis például szívből emlékezett jeles nyelvészünkre, valamivel idősebb kollégájára, K. Būgára is.

4

A nyelvészek barátsága erősítette őket a litván nyelv jogaiért és kultúrájáért vívott küzdelemben, a cári elnyomás viszonyai között.

1918-ban visszatért Litvániába, J. Balčikonis Panevėžysben telepedett le, ahol néhány évig tanított és igazgatói feladatokat látott el (előbb a gimnáziumban, később a tanítóképző szemináriumban is). 1924-ben a Kaunasi Egyetem Bölcsészettudományi Karának docensévé választották, és megkezdte a litván nyelv általános kurzusának oktatását.

K. Būga halála után (1924-ben) az általa megkezdett nagy „Lietuvių kalbos žodynas” munka teljesen leállt. K. Būga cédulakatalógusát és kéziratait hat év alatt már vastag porréteg borította. Ki tudja, meddig maradt volna még félretéve az általa elkezdett munka, ha J. Balčikonis nem igyekszik folytatni, ha abban az időben nem lett volna ilyen ember, mint J. Balčikonis. Ismételten és energikusan fordult a korabeli közvéleményhez és a polgári kormányhoz, bizonygatva, hogy a litván népnek égető szüksége van szótárra, és hogy folytatni kell a K. Būga által megkezdett munkát. Ehhez jól felkészült és elkötelezett emberre volt szükség. Így történt, hogy 1930 végén J. Balčikonist bízták meg a „Lietuvių kalbos žodynas” kiadásának újjászervezésével. Megkezdődött K. Būga lexikográfiai hagyatékának gondos tanulmányozása. Hamar kiderült, hogy K. Būga hátrahagyott szótári cédulakatalógusa, bár meglehetősen nagy (mintegy 17 pūd súlyú, 617 553 cédulát tartalmaz), távolról sem elegendő egy nagy litván szótárhoz. Újra meg kellett szervezni a szavak gyűjtését mind a népi beszélt nyelvből és a folklórból, mind a különböző korszakok és műfajok irodalmából. E szervezőmunkába J. Balčikonis nagy lelkesedéssel vetette bele magát. Emellett tanulmányozta K. Būga hagyatékát és általában a lexikográfiai szakirodalmat, különösen a szótárakat¹. E szótárak és általában a lexikográfiai szakirodalom tanulmányozása segített J. Balčikonisnak kialakítani a készülő szótár típusát, hiszen kiderült, hogy K. Būga megkezdett szótárának típusát az akkori körülmények között nem lehet fenntartani, és módosítani kell. A szótártípus megváltoztatását valószínűleg leginkább az indokolta, hogy a munka folytatója más hajlamú és más felkészültségű nyelvész volt, mint maga az alapító, K. Būga. K. Būga fő kutatási területe ugyanis elsősorban a történeti összehasonlító baltisztika és indoeuropeisztika volt, J. Balčikonis viszont mindenekelőtt gyakorlati litván nyelvész volt, aki főként a litván nyelv normálásával foglalkozott. J. Balčikonis által választott szótártípus tehát inkább az említett lengyel, orosz vagy részben akár lett szótárakra emlékeztet, mint K. Būga megkezdett szótárára.

Miután meghatározta a készülő szótár típusát és kibővítette a cédulakatalógust, J. Balčikonis — kezdetben a Szótárszerkesztőség főállású titkára, N. Grigas, később pedig a nem főállású segítők, főként litván szakos hallgatók közreműködésével — hozzákezdett a „Lietuvių kalbos žodynas” szövegének megírásához. A szöveg megírásába a segítők is bekapcsolódtak. Ez a szótár, amely jelentősen eltért K. Būga szótárának útjától, és egyetlen más litván vagy más nyelvű szótár megoldását sem ismételte, teljesen sajátos, eredeti, egyenesen egyedülálló munka lett, amilyen még nem volt a litvánisztika történetében.

Említésre méltók a következő szótárak: Słownik języka polskiego // Ułożony pod redakcją Jana Karłowicza, Adama Kryńskiego i Władysława Niedźwiedzkiego. — Warszawa, 1900—1927, t. 1—8; Słownik gwar polskich/Ułożył Jan Karłowicz. — Kraków, 1900—1911, t. 1—6; Mühlenbachs K. Latviešu valodas vārdnīca/Rediģējis, papildinājis, turpinājis J. Endzelīns. — Rīga, 1923—1932, t. 1—4; Даль В. И. Толковый словарь живого великорусского языка / 3-е изд. под ред. проф. И. А. Бодуэна де Куртене. — С.-Петербург—Москва, 1904—1909, т. 1—4.

5

J. Balčikonis legnagyobb érdeme ezen a téren az, hogy megakadályozta K. Būga lexikográfiai hagyatékának pusztulását, azt felhasználva új, eredeti és egyedülálló szótártípust alkotott, megírta a „Lietuvių kalbos žodynas” első kötetei szövegének jelentős részét, főszerkesztőként az eredeti útmutató alapján szerkesztette az első három teljes kötetet és a negyedik egy részét (az iš szóig), egész életében támogatta a szótárt: megszervezte a szógyűjtő segítők munkáját, és maga is gyűjtött szavakat az élő nyelvből és az írott forrásokból.

J. Balčikonis több mint 20 évet szentelt a „Lietuvių kalbos žodynas” szerkesztésének és a szótárírók képzésének. A szótár első kötetének megjelenéséig a cédulakatalógus egymillió cédulával gyarapodott. Különösen sok szó és mondat került bele a népnyelvi társalgásból, gyakran olyan vidékekről, ahonnan korábban egyetlen szó, egyetlen mondat sem jutott be a nyelvészeti munkákba. 1959-ben bekövetkezett nyugdíjba vonulásáig J. Balčikonis volt a Vilniusi Egyetem legbuzgóbb szógyűjtő segítőinek szervezője. Az ő ösztönzésére és útmutatása mellett a litván szakos hallgatók évente jelentős mennyiségű szót gyűjtöttek a szótár számára Litvánia különböző vidékeiről. J. Balčikonis által megteremtett szógyűjtési hagyomány ma is él az Egyetemen: a litván szakos oktatók, A. Pupkis, B. Stundžia, O. Kuosienė és R. Venckutė, valamint V. Mačiekus közgazdász és mások már sok éve, a hallgatók szakmai gyakorlatát vezetve, vagy egyszerűen expedíciókon és kirándulásokon részt véve, a hallgatókkal együtt (vagy egyedül) gyűjtik a szavakat és a hozzájuk tartozó mondatokat az élő népnyelvből.

J. Balčikonis érdemei a litván lexikográfia terén még világosabban kirajzolódnak, ha felidézzük, hogy az első szótárkötetek írásakor Litvániában úgyszólván egyáltalán nem voltak képzett lexikográfusok. Szinte egyedül szervezte a szógyűjtő segítők munkáját, alakította ki a szótártípust, és összeállította legalább az ideiglenes szerkesztési útmutatót. A képzett munkatársak hiánya miatt az első lépések különösen nehezek voltak; a szótár készítése nagy önfeláldozást követelt a főszerkesztőtől.

Néhány év alatt egy kisebb létszámú, de igen összetartó és alkotóképes fiatal lexikográfuscsoportot neveltek ki (a Szótárszerkesztőség titkárán, N. Grigón kívül különösen olyan segítőket kell megemlíteni, mint J. Mikeliūnas, Z. Uoselis, A. Lyberis, K. Vosylius, E. Mikalauskaitė és J. Senkus. Kár, hogy a háború és a német fasiszta megszállás nehéz körülményei miatt ez a segítői csoport nagyon megfogyatkozott).

J. Balčikonis tudományos munkásságának egy másik igen fontos, kedvelt területe az onomasztika, különösen a helynévkutatás volt. E területen érdekes tanulmányt közölt a folyónevekből származó litván településnevekről, és cikkeket írt egyes helynevek eredetéről, illetve eredeti, hiteles alakjáról. A helynevek magyarázata és pontosítása, irodalmi alakjuk helyreállítása nagy gondosságot és elmélyült munkát igényel. J. Balčikonis úgyszólván egész életében ezt a munkát végezte. Gyakran többször is személyesen elutazott valamely településre, és közvetlenül az emberektől ellenőrizte az őt érdeklő helynév kiejtését, majd helyreállította annak irodalmi alakját. A közvetlen megfigyelés és a kikérdezés módszerével a Litván TSR településneveinek nagy részét a lehető leggondosabban ellenőrizte, és megállapította e nevek irodalmi alakját.

Itt azt is meg kell említeni, hogy még a háború előtt, főként J. Balčikonis erőfeszítéseinek és gondoskodásának köszönhetően összeállították Litvánia valamennyi településnevének szótárát

6

amelyet az akkori közigazgatási-területi egységek nevei szerint rendeztek el. A szótár helyneveinek alakját főként maga J. Balčikonis ellenőrizte, szabályozta és látta el hangsúlyjelekkel. Jelentősen hozzájárult a háború előtti időszak más onomasztikai munkáihoz is: a nem lakott helyek neveinek, különösen a folyóneveknek a szabályozásához.

J. Balčikonis jelentős munkát végzett a litván nyelv története és a litván nyelvi kultúra szempontjából fontos írásművek szerkesztésével. Elsőként az 1598-as M. Petkevičius-katekizmust kell megemlíteni („Polski z Litewskim Katechism… Malchera Pietkiewicza“, V., 1598), amelyet J. Balčikonis 1939-ben Kaunasban fakszimile kiadásban jelentetett meg. Emellett szerkesztette D. Klein első litván nyelvtanának („Grammatica Litvanica… à M. Daniele Klein“, 1653) latinból készült fordítását is. Ez a fordítás D. Klein rövidített, német nyelvű litván nyelvtanának (M. Danielis Kleinii „Compendium Litvanico-Germanicum…“, Königsberg, 1654) litván fordításával és az eredeti művek teljes fakszimile szövegével együtt külön kötetben jelent meg („Pirmoji lietuvių kalbos gramatika“, V., 1957). J. Balčikonis szerkesztői munkája jelentősen javította D. Klein nyelvtanának litván fordítását.

Kiváló stilistaként J. Balčikonis nagyra értékelte azokat az írókat, akiktől világos, élő, népies nyelvet és jó stílust lehet tanulni. Kétségkívül M. Valančius is ilyen író. Hogy M. Valančius írásait szélesebb olvasóközönség számára is hozzáférhetővé tegye, J. Balčikonis összegyűjtötte és kiadta műveit („Valančiaus raštai“, K., 1931), ezzel nagy szolgálatot téve az iskolának és a litván nyelvi kultúrának.

Mind a litván irodalmi nyelv története, mind a litván nyelvi kultúra szempontjából igen jelentősek J. Jablonskis írásai, amelyek 1932-ig különféle újságokban, folyóiratokban és egyéb kiadványokban szétszórva jelentek meg, némelyikük pedig külön könyvként vagy füzetként. Többségük teljesen hozzáférhetetlen volt az olvasók számára. J. Balčikonis összegyűjtötte és megszerkesztette J. Jablonskis valamennyi fontosabb írását, amelyek az olvasók számára rendszerint már nem vagy csak nehezen voltak hozzáférhetők, majd öt kötetben kiadta őket². E munka megjelentetésével hatalmas kincsesbánya nyílt meg a litván közönség előtt, a litván irodalmi nyelv gazdag tárháza.

J. Balčikonis irodalmi tevékenységéről alkotott kép nagyon hiányos volna, ha nem említenénk kiváló fordításait. Ki ne olvasta volna, és ki ne gyönyörködött volna a litván nyelvre fordított Andersen-, Hauff-, Grimm testvérek- és Perrault-mesékben, valamint Jules Verne és Jonathan Swift műveiben? Némelyik fordítása több kiadást is megért. Ezek révén a közönség megismerhette a világirodalom kincsestárába bekerült legkiválóbb meséket. J. Balčikonis mesefordításai valóban rendkívüliek. Világosan megmutatkozik bennük nemcsak a fordító tökéletes litvántudása, hanem nagy irodalmi műveltsége és tehetsége is. E mesék fordításainak nyelvét nemcsak a helyesség, hanem a rendkívüli világosság, elevenség, szemléletesség és népiesség is jellemzi. J. Balčikonis és tanítványai mesefordításai (a mesék egy részét tanítványaival együtt fordította) a tökéletes litván irodalmi nyelv, valamint a litván szépirodalmi művek tökéletes nyelvezetének példái; az emberek nemzedékei tanulják belőlük a nyelvi kultúrát. Így kiváló mesefordításaival J. Balčikonis hathatósan hozzájárult a

² Jablonskio raštai / Red. J. Balčikonis. – K., 1932–1936, t. 1–5.

7

a teljes litván irodalmi nyelvi kultúra emeléséhez, az irodalmi nyelv normalizálásához. Ezekkel a fordításokkal sok elevenséget, természetességet és egyszerűséget vitt a litván irodalmi nyelvbe, amit egyenesen a friss litván falusi levegőhöz lehet hasonlítani.

E mesefordítások nyelvének elevenségét, szemléletességét, egyszerűségét és népiességét kétségkívül a fordító anyanyelvjárásának hatása is meghatározta. J. Balčikonis jól ismerte szülőföldje, Ėriškiai nyelvjárását, egész életében kapcsolatban maradt vele, és képes volt annak szókincsbeli, frazeológiai és nyelvtani gazdagságát rendkívül alkotó módon felhasználni: mesék fordításakor, különféle nyelvi helytelenségek javításakor, valamint általában a litván irodalmi nyelv jobbításakor és tökéletesítésekor. J. Balčikonis mesefordításai, valamint a nyelvművelés és -normalizálás terén végzett egész tevékenysége kiválóan szemlélteti, hogy a népi beszélt nyelv valóban az irodalmi nyelv gazdagításának és fejlesztésének élő, kimeríthetetlen forrása.

Itt feltétlenül meg kell említeni J. Balčikonis két utolsó nagy munkáját is: J. Otrębski háromkötetes „Gramatyka języka litewskiego“ (Warszawa, 1956—1958, t. 1—3) című művének litvánra fordítását, valamint a „Druskininkų dainos“ című munkát. Az előbbi munkából csak a kézirat maradt fenn. Valójában páratlan fordítás. A fordítás nyelve különösen kiváló. Mondhatni, egyenesen a litván tudományos nyelv mintapéldája. A fordító ezenfelül sok mindent kijavított, pontosított és kiegészített, sőt a fordítást még azzal is sikerült hitelesíttetnie, hogy elküldte a Lengyelországban élő J. Otrębski professzornak. Vagyis a fordítás minőségével felülmúlja magát az eredetit. Ha valamilyen sokszorosítási eljárással közzétennék, ez a fordítás igen hasznos lenne minden litván filológus (és általában mindenki) számára, aki tud litvánul, értékes litvánisztikai forrásként.

A másodikként említett mű, amely J. Balčikonis halála után jelent meg (1969-ben hunyt el), a „Druskininkų dainos“ (V., 1972), amelyet a Mizarai falubeli J. Jurkonienė énekestől jegyzett le. Kiváló tudományos gyűjtemény litván népdalokból, amelynek nagy jelentősége van mind a folklorisztika, mind a nyelvtudomány számára. Ez a népdalgyűjtemény olyan, mint jeles nyelvészünk hattyúdala; még zengőbbé teszik B. Uginius lejegyzett és a kötet szövegébe illesztett dallamai, továbbá L. Sauka bevezető tanulmánya, P. Jokimaitienė mutatója és egyebek.

J. Balčikonis akkor tanult és dolgozott egy ideig, amikor a litván irodalmi nyelv még nem szilárdult meg, normái még nagyon ingadoztak, és a nyelv oktatása, mondhatni, még csak az első, bizonytalan lépéseket tette. Ezért magától értetődő, hogy a népi beszélt nyelvet tartotta a legnagyobb tiszteletben, amely valóban igen hasznos, amikor az irodalmi nyelvi normákat még megfelelően jó írásművek hiányában kell kialakítani. Ilyenkor a népi beszélt nyelv gyakran az irodalmi nyelvi normák ellenőrzésének egyetlen megbízható mércéje. Hiszen éppen ezt a mércét követte a litván irodalmi nyelv valamennyi jeles megteremtője: az írók, M. Daukša, K. Sirvydas, K. Donelaitis, S. Daukantas, M. Valančius, Žemaitė, Vaižgantas és sokan mások, valamint a nyelvészek: D. Kleinas, K. Jaunius, J. Jablonskis, K. Būga, P. Avižonis orvos, P. Matulionis erdész és mások. E mérce figyelembevétele óriási jelentőséggel bírt a litván irodalmi nyelvi normák megszilárdításában és az irodalmi nyelv egész fejlődésében.

Magától értetődik, hogy manapság, amikor a litván irodalmi nyelv normái megszilárdultak, és mind a szépirodalom, mind a tudományos irodalom jelentősen gyarapodott, nem lehet kizárólag az

8

népi beszélt nyelvre támaszkodni a normák mércéjeként. Figyelembe kell venni a megszilárdult irodalmi nyelv tényeit, és szem előtt kell tartani fejlődésének tendenciáit. A népi beszélt nyelv azonban ma sem veszítette el óriási jelentőségét mint az irodalmi nyelv gazdagításának pótolhatatlan forrása, amelyből még mindig marokszám meríthetők a szókincs, a frazeológia és a mondattan olyan tényei, amelyek az irodalmi nyelv fejlesztéséhez szükségesek.

J. Balčikonis sokoldalú pedagógiai tevékenységét csak külön tanulmány vagy legalább egy külön cikk keretében lehetne részletesebben bemutatni. Itt csupán arra hívhatjuk fel a figyelmet, hogy őszinte és elhivatott nevelője volt a fiatal szakembereknek. Közel 50 pedagógiai munkával töltött év alatt J. Balčikonis litvántanárok nagy seregét nevelte ki. Egykori tanítványai Litvánia minden szegletében, különféle iskolatípusokban megtalálhatók.

J. Balčikonis pedagógiai tevékenysége különösen sokrétűvé és jelentőssé vált, miután litván nyelvi szakos aspirantúrákat hoztak létre a Vilniusi Állami Egyetemen, valamint a Litván SZSZK Tudományos Akadémiájának Litván Nyelvi és Irodalmi Intézetében. Az Egyetemen 1959-ig professzorként tanított (a professzori címet közvetlenül a Nagy Honvédő Háború után ismerték el számára), közben pedig 1952-ig a Litván Nyelvi Intézet igazgatói tisztét töltötte be (1946-ban a Litván SZSZK Tudományos Akadémiájának akadémikusává választották); J. Balčikonis így kezdte el a litvánisztikával foglalkozó aspiránsok vezetését. Ezt a munkát egész életében folytatta. Egykori aspiránsai közül sokan nemcsak kandidátusi, hanem doktori értekezést is megvédtek, és a köztársaság felsőoktatási intézményeiben professzorként vagy docensként, illetve a Litván Nyelvi és Irodalmi Intézet tudományos munkatársaiként dolgoznak.

Az Egyetemen a mai litván irodalmi nyelv általános kurzusát tanítva és az aspiránsokat vezetve J. Balčikonis a tanítási eszközök egész sorát alkalmazta: elméleti előadásokat, írásbeli feladatokat és azok javítását, más nyelvekből végzett fordításokat, szavak és mondatok lejegyzését az anyanyelvjárásból, beszélgetéseket a nyelv elméleti és gyakorlati kérdéseiről, valamint kirándulásokat a nyelvjárást beszélők lakóhelyeire. Mindez az anyanyelv oktatásának teljes rendszerét alkotta, amelyet bátran nevezhetünk a J. Balčikonis által megteremtett litvánnyelv-oktatási iskolának. Ez teljes egészében hasonlít ahhoz a litvánnyelv-oktatási iskolához, amelyet J. Jablonskis, a litván irodalmi nyelv jeles fejlesztője teremtett meg. Érthető, hogy a J. Jablonskis által kialakított litvánnyelv-oktatási iskola nagy hatással volt legbuzgóbb tanítványára, J. Balčikonisra, aki nemcsak átvette, hanem változatosabbá is tette azt.

Ahogyan J. Jablonskis legjobb és legbuzgóbb tanítványai a legnagyobb tisztelettel emlékeznek vissza az általa teremtett litvánnyelv-oktatási iskolára, amelyben tanulhattak, ugyanúgy J. Balčikonis tanítványai is örömmel és büszkeséggel gondolnak arra, hogy az ő litvánnyelv-oktatási iskoláját végezték el.

J. Balčikonis, aki önmagával és tanítványaival szemben egyaránt igényes és szigorú volt, ugyanakkor mindig egyszerű, közvetlen, segítőkész és őszinte maradt. Képes volt tanítványaiba oltani az anyanyelv iránti szeretetet és a tanulmányozása iránti elkötelezettséget. Mindenki szerette és tisztelte, aki közelebbről kapcsolatba került vele. Senkitől sem tagadta meg értékes tanácsait a nyelvelmélet és a nyelvgyakorlat kérdéseiben. Az anyanyelv biztos ismeretét és tanulmányozása iránti elkötelezettséget minden litvánisztikával foglalkozó ember szent kötelességének, egyenesen szükségszerűségnek tartotta. Szerette anyanyelvét, és arra törekedett, hogy minden diáknak is—

9

hogy szeretetet és tiszteletet ébresszen iránta, már az elsőéveseknek is azt tanácsolva, hogy mondjanak le minden szórakozásról és élvezetről (kirándulásokról, utazásokról, táncról, mulatságokról) mindarra az időre, amely az akcentológia, a fonetika, a grammatika és a stilisztika anyagának alapos elsajátításához szükséges.

A Kommunista Párt és a Szovjet Kormány nagyra értékelte J. Balčikonis tudományos és pedagógiai tevékenységét, valamint a litván nyelvtudomány és a nemzeti kultúra terén szerzett érdemeit. A Munka Vörös Zászlója Érdemrenddel tüntették ki, és megkapta a Litván SZSZK Érdemes Tudományos Dolgozója címet. Nevét viseli Panevėžys 1. számú középiskolája, sírján, Ėriškiai településen emlékművet állítottak, a házra, amelyben lakott, emléktáblát helyeztek el, és megjelentek Válogatott írásai³.

J. Balčikonis litván tárgyú munkái jelentős hozzájárulást jelentenek a litván nyelvtudományhoz. Egész tevékenységével szorosan összefonódott Litvániával és annak népével. És most, születése után több mint egy évszázaddal, halála után pedig tizenhét évvel, rendkívül jól látható a litván lexikográfiára, a litván nyelv történetére, az onomasztikára, a néprajzra és a litván nyelv egész kultúrájára gyakorolt hatása. E kultúrát nemcsak a nyelvtanok, szótárak, jó litván nyelvkönyvek, időszaki nyelvművelő kiadványok, számos gyakorlati nyelvi kézikönyv és füzet, valamint nyelvi cikkek megléteként értjük; nem csupán a rádió- és televízióbemondók, illetve a színházi színészek szép beszédeként, hanem olyan gazdag, kifejező, széles körben elterjedt írott és beszélt nyelvként is, amely a társadalom közéletében, a tudományban, az irodalomban és minden litván családban jelen van. A nyelvi kultúra ott virágozhat, ahol virágzik az emberek anyanyelvük iránti szeretete. J. Balčikonis egész életében nyelvünk szeretetére nevelt bennünket: arra a nyelvre, amely szüleink legdrágább öröksége és a nemzeti kultúra legnagyobb értéke. A litván nép, különösen pedig a jövője — az általános műveltséget egyre szélesebb körben elsajátító szovjet fiatal nemzedék — valóban el nem múló, bármely gránitnál szilárdabb emléket állít majd J. Balčikonisnak azzal, hogy szereti, tiszteli, becsben tartja és ápolja az anyatejjel és vérrel örökölt nyelvet.

J. Balčikonis tudományos, irodalmi és pedagógiai tevékenysége

Összefoglaló

A neves litván nyelvész, J. Balčikonis születésének századik évfordulója alkalmából írt cikk tudományos, irodalmi és pedagógiai tevékenységét mutatja be.

1906-ban J. Balčikonis felvételt nyert a Pétervári Egyetem Történeti-Filológiai Karának szlavisztikai tanszékére. Abban az időben a Pétervári Egyetem — az Orosz Tudományos Akadémiához hasonlóan — a szlavisztikai és az indoeurópai nyelvészet összehasonlító-történeti kutatásairól volt híres. Ott dolgozott F. F. Fortunatov, A. A. Sahmatov, I. A. Baudouin de Courtenay, A. I. Szobolevszkij és más akadémikusok. Néhányan közülük (például F. F. Fortunatov) jól tudtak litvánul, és tanulmányozták is a nyelvet. A Pétervári Egyetem alkotó légköre és a haladó orosz tudósok jótékony hatással voltak J. Balčikonis tudományos és társadalmi nézeteinek kialakulására.

Az egyetem 1911-es elvégzése után J. Balčikonis középiskolákban kezdett tanítani, majd 1924-ben a Kaunasi Egyetem Bölcsészettudományi Karának docensévé választották. Közvetlenül a Nagy Honvédő Háború után megkapta a cí-

³ Balčikonis J. Rinktiniai raštai / Sud. A. Pupkis. — V., 1978—1982, t. 1—2.

10

professzori kinevezése, és tovább folytatta oktatói munkáját a Vilniusi Állami Egyetemen, ahol 1959-ben történt nyugdíjba vonulásáig dolgozott.

J. Balčikonis legnagyobb és legfontosabb érdemének az kell tekinteni, hogy alkotó módon és eredményesen folytatta K. Būga lexikográfiai munkáját. E munka eredményeként jelentősen gyarapodott és gazdagodott a K. Būga halála után fennmaradt szótári cédulaanyag, továbbá elkészült a nagy akadémiai „Litván nyelv szótára” első három kötete. A J. Balčikonis által előkészített három szótárkötet nem egyszerű folytatása K. Būga szótárának, amelynek második kiadása 1925-ben jelent meg, hanem teljesen új, eredeti és egyedülálló mű. A litván nyelvtudomány történetében első ízben teremtették meg a litván nyelv többkötetes tezauruszának szilárd alapját. A szótár a 16. századtól kezdődő valamennyi írott emlékből, valamennyi nyelvjárásból, valamint a hozzáférhető folklórforrásokból gyűjtött szókincset öleli fel.

A IV. kötettől kezdődően (az iš szó után) a Litván Nyelv- és Irodalomtudományi Intézet munkatársai sikeresen folytatják a Szótáron végzett munkát. 1952-ben Vilniusban tartották az össz-szövetségi lexikográfiai konferenciát, amelyen kiegészítették és pontosították a Szótár szerkesztési útmutatóját. A harmadik és az azt követő kötetek már az új útmutató alapján készültek; ezt alkalmazták az első két kötet újrakiadásakor is. 1986-ban jelenik meg nyomtatásban a Szótár 14. kötete. A teljes kiadvány húsz kötetre van tervezve.

J. Balčikonis tevékenységének másik fontos területe a nyelvművelés volt. Számos tudományos, alaposan megalapozott cikket írt, amelyek a litván irodalmi nyelv szókincsének, nyelvtanának és stilisztikájának időszerű kérdéseivel foglalkoznak.

A lexikográfia és a nyelvművelés mellett J. Balčikonis egész életében érdeklődött a névtudomány iránt. Számos helynevet és víznevet gyűjtött össze és szabványosított. Még a második világháború előtt elkészítette Litvánia valamennyi településnevének szótárát. A benne szereplő valamennyi helynév hangsúlyjelekkel van ellátva és szabványosítva.

J. Balčikonis a litván nyelv és irodalom emlékeinek tudományos előkészítésével és kiadásával jelentősen hozzájárult a lituanisztikához. Tudományosan előkészítette és kiadta J. Jablonskis öt kötetes „Műveit” („J. Jablonskio raštai” … I—V т., Каунас, 1932—1936), amelyek elsőrendű jelentőségűek a litván nyelv kultúrája szempontjából. J. Balčikonis más fontos litván írásos emlékeket is előkészített és kiadott: Valančius „Műveit” („Valančiaus raštai” … Каунас, 1931); M. Petkevičius „Katekizmusát” („Polski z Litewskim Katechizm” … 1598, fakszimile-kiadás, Каунас, 1939). Szerkesztésében jelent meg a litván nyelv első nyelvtanának latinról litvánra készült fordítása: „Grammatica Lituanica” … a Daniele Klein… 1653). Ez a fordítás az eredeti fakszimile szövegével, valamint D. Klein rövidített nyelvtana német eredetijének fakszimiléjével együtt („Compendium…“ 1954) külön kötetben jelent meg („Pirmoji lietuvių kalbos gramatika“… Vilnius, 1957).

J. Balčikonis páratlan Andersen-, Hauff-, Grimm testvérek- és Perrault-mese-, valamint Jules Verne- és Jonathan Swift-műfordításaival nagyban hozzájárult a litván nyelv kultúrájához. Ezek a fordítások nemcsak arról tanúskodnak, hogy a fordító kiváló stiliszta és a litván nyelv nagy tudója, hanem jelentős irodalmi tehetségéről is. E fordításokon generációk sora tanulja az irodalmi nyelv mintaszerű használatát.

Itt meg kell említeni J. Balčikonis két utolsó munkáját is: a neves lengyel nyelvész, J. Otrębski alapvető művének litvánra fordítását („Gramatyka języka litewskiego” (I—III. köt., Warszawa, 1956—1958)), valamint a J. Balčikonis által Druskininkai környékén gyűjtött dalok folklórkiadását („Druskininkų dainos“. Užrašė Balčikonis J. Vilnius: Vaga, 1972).

J. Balčikonis az említett nyelvtant nemcsak lefordította litvánra, hanem ki is egészítette, javította és tökéletesítette az eredeti szöveget. A fordítást a szerző jóváhagyta, de az mindmáig kéziratban van.

11

Az említett dalok gyűjteménye mintaszerű folklórkiadvány. A dalok mellett dallamaik kottái is szerepelnek, amelyeket a kiadvány társszerzője, B. Uginčius jegyzett le. J. Balčikonis tanulmányai, részben pedig önálló tevékenysége arra az időszakra estek, amikor a litván irodalmi nyelv normái még nem szilárdultak meg, ezért érthető, hogy e normák mércéjét az élő népi beszélt nyelvben látta, amelyet az irodalmi nyelv alapjának tekintett.

Oktatómunkája során J. Balčikonis számos módszert alkalmazott (elméleti előadásokat, írásbeli feladatokat, azok hallgatókkal közös, tantermi javítását, idegen nyelvről való fordítást, szavak és mondatok lejegyzését a szülőföldi nyelvjárásból, beszélgetéseket a litván nyelv elméleti és gyakorlati kérdéseiről, utazásokat az egyes nyelvjárások képviselőinek szülőhelyére stb.). Mindez az anyanyelv oktatásának iskoláját alkotja.

J. Balčikonis számos litvánnyelv-tanárt képzett. Tanítványai közül ma többen a köztársaság felsőoktatási intézményeiben dolgoznak docensként és professzorként, és tudományos fokozatuk a tudományok doktora.

J. Balčikonis munkássága jelentősen hozzájárult a litván nyelvtudományhoz, különösen a litván lexikográfiához, névtanhoz és beszédkultúrához.