LIETUVIŲ KALBOTYROS KLAUSIMAI, XXVIII (1989)

KALBŲ RYŠIAI IR SĄVEIKOS

KAZYS MORKŪNAS

AZ APSO KÖRNYÉKI LITVÁN NYELVJÁRÁS FŐNEVEINEK RAGOZÁSA*

A szláv – belarusz, lengyel, orosz – nyelvek (nyelvjárások) közegében elhelyezkedő, a BTSR Breslauja járásának Apso környékén beszélt litván nyelvjárás több szempontból is érdekli a kutatókat: a nyelvjárás viszonya a litván nyelv más nyelvjárásaihoz, a nyelvtörténet szempontjából fontos régebbi maradványok fennmaradása benne, a környező nyelvekkel való állandó érintkezés eredményei, a nyelvjárás további fejlődése és sorsa stb. Ezért a litván nyelvészek belarusz filológusokkal együttműködve az elmúlt évtizedekben több tudományos expedíciót és terepgyűjtést szerveztek Breslauja és a szomszédos járások területére. Talán a legjobb eredményeket a Litván SZSZK Tudományos Akadémiájának Litván Nyelvi és Irodalmi Intézete érte el, amely 1956 júniusában komplex expedíciót végzett a járásban. Résztvevői a helyi litván nyelvjárásnak a „Litván nyelvatlasz” számára szükséges adatait Bužionai, Juodelėnai, Petkūniškė, Ražavõs, Ūsionys (Jadvyga Lonskaitė¹ és Aloyzas Vidugiris kutatása), Dvārčiniai, Ignotiškė, Misai, Šalakan­džiai (Juozas Senkus és Kazys Morkūnas), Damõšiai, Rimašėnai (Elena Grinaveckienė) és más falvak lakóitól jegyezték fel; számos helynevet is összegyűjtöttek, amelyek többsége litván (balti) eredetű. Értékes néprajzi anyagot is feljegyeztek ezekről a helyekről (Angelė Vyšniauskaitė), valamint folklórt és daldallamokat (Bronius Uginčius).

A megkérdezettek közül sok idősebb (70–90 éves), többé-kevésbé jól litvánul beszélő személy elbeszéléseiben (saját, valamint szüleik és nagyszüleik emlékeire támaszkodva) több nemzedéknek – a XIX. század végétől a XX. század ötvenes éveinek közepéig – a különféle politikai, gazdasági és társadalmi eseményeit, közigazgatási változásait elevenítette fel, amelyek így vagy úgy az adott régió nyelvi helyzetét és annak fejlődését is meghatározták. Egyébként a helyi litván nyelvjárás használata ez idő alatt visszaszorult, a beszélők száma csökkent. Bár az expedíció résztvevői megállapították, hogy akkoriban még a Breslauja járás több mint ötven falujában akadtak olyanok, akik tudtak vagy értettek litvánul, ezt a nyelvet már csak kevés helyen használták aktívan. Ezért fontos, hogy a kihalófélben lévő litván nyelvjárás minél több adata váljon ismertté a nyelvtudomány számára. Az Apso és a szomszédos környékek litván nyelvjárásának helyzetéről, valamint az említett expedíció és más terepgyűjtések során feljegyzett nyelvi tényekről már közöltek némi információt különféle kiadványokban (Grinaveckienė 1960; Lie-

* A tanulmány Juozas Senkus (1907 07 18–1970 10 29), litván nyelvész, az Apso nyelvjárás egyik kutatója emlékének szól.

¹ J. Lonskaitė (az expedíció idején a Vilniusi Állami Pedagógiai Intézet hallgatója) a Breslauja járásbeli Ražavas faluból származik.

91

t litván nyelvjárásai 1970; Jonaitytė, Sudnik 1973; Litván nyelvatlasz 1977, 1982, 1990).

A tanulmány szerzője az Apso nyelvjárás főnévragozásának leírásakor elsősorban a saját maga és J. Senkus által 1956-ban Dvārčiniai, Ignotiškiai, Mišiai, Šalakan(d)žiai és más közeli falvakban rögzített adatokra támaszkodott.

A főnevek egyes és többes számban a következő eseteket különböztetik meg: alanyeset (alany.), birtokos eset (birt.), részes eset (részes.), tárgyeset (tárgy.), eszközhatározói eset (eszk.), belső helyhatározó eset, azaz inessivus (hely.), belső irányt jelölő helyhatározó eset, azaz illativus (ill.), valamint megszólító eset (megszól.).

A belső irányt jelölő helyhatározó eset az Apso nyelvjárásban, akárcsak a többi keleti litván nyelvjárás nagy területén, igen gyakori. Az Apso környékén nem jegyezték fel a külső helyet jelölő (adessivus) és a külső irányt jelölő (allativus) helyhatározó esetet, amelyek maradványait más, a keleti és délkeleti peremvidékeken beszélt litván nyelvjárások (Gervėčiai, Lazūnai, Zietela) megőrizték.

A megszólító esetből kevés alakot hallottak, és nem minden tőtípusból. A többes számú megszólító eset alakja megegyezik a többes számú alanyesetével. Megszólító jelentésben olykor egyes számú alanyeseti alakokat is használnak, például: ku·mū·t′i.s m′eilu.t′i.s n′e:š′ (=nešk) mán′i; trūb′i·k trūb′i·k (szláv: „fújj, fújd meg a dudát”), mā·nd·t′e·v′ē·l′i.s.

Egyes esetragok fonetikailag eltérnek a megfelelő irodalmi nyelvi ragoktól, és kisebb-nagyobb mértékben morfonológiailag is módosultak (különféleképpen megrövidültek).

Fonetikailag leginkább az irodalmi nyelvtől azok a hangsúlytalan ragok térnek el, amelyekben ė, o magánhangzó szerepel, továbbá azok a hangsúlyos és hangsúlytalan ragok, amelyekben ė, e magánhangzó áll a szabályosan (l), illetve szórványosan (r, s, olykor más) keményedő mássalhangzók után.

A ė magánhangzót nem mindenki ejti mindig azonosan: hangsúlyos ragokban olykor csaknem úgy hangzik, mint az irodalmi nyelvi ė (egyes mássalhangzók után akár ′e, ie is), máskor annál kevésbé feszes, szűk hangként (a dialektológiai munkákban ẹ-vel jelölik), vagy csaknem e magánhangzóként; megkeményedett mássalhangzók után középállásúvá húzódó ė vagy e (ẹ-vel vagy ə-val jelölve), olykor ą. A hangsúlytalan ragok ė hangját többnyire e-ként, ritkábban ẹ-ként (ė) ejtik; megkeményedett mássalhangzók után a-ként, ritkábban ə-ként (e). A hangsúlyos rag o magánhangzója olykor majdnem úgy hangzik, mint az irodalmi nyelvi o, máskor kisebb-nagyobb a-színezettel (ɔ, ɑ jelöléssel); a hangsúlytalan pedig a-ként, olykor o-színezettel² (å) hangzik. A tanulmányban az átírás egyszerűsítése érdekében az említett hangsúlyos magánhangzókat ė-vel (megkeményedett mássalhangzók után ẹ-vel), o-val, a hangsúlytalanokat e-vel (megkeményedett mássalhangzók után a-val), ą-val³ jelöljük.

A szó különböző helyzeteiben álló hangsúlytalan hosszú magánhangzók időtartama sem mindig egyértelmű: a nyelvjárás különböző beszélői, sőt gyakran ugyanaz a beszélő is, ezeket a magánhangzókat olykor hosszabban, vagyis hosszan, máskor rövidebben, félhosszan ejtik. A tanulmányban ezeket a magánhangzókat hosszúként jelöltük (például a· ~ o, e· ~ ė, i· ~ y, u· ~ ū, y), a megnyújtott hangsúlyos rövid magánhangzókat pedig félhosszúként (például i· ~ i, ū· ~ ū).

²Az Apso és a szomszédos környékek litván nyelvjárásaiban a ė, o ejtésének szó bizonyos helyzeteiben tapasztalható változatosságához vö. Litván nyelvatlasz, 1982. 44–58. o. (27–40. térkép).

³ Az említett magánhangzókat többnyire J. Senkus és e cikk szerzője jelölte, amikor 1956-ban Dvārčinių, Mišių, Šalakan(d)žių és a szomszédos falvakban feljegyezte a nyelvjárás adatait.

92

A nyelvjárás főnévragozási rendszerében a régebbi ragozás bizonyos maradványai találhatók, vagyis olyan ragok, amelyek a mai litván irodalmi nyelvben már nem használatosak (vö. a mássalhangzós tövű főnevek ragozásával). Az egyes tövek keveredésére (az egyik ragozási paradigma másikba való átmenetére) meglehetősen erős tendencia mutatkozik.

Az alábbiakban az összes tőtípus esetragjait adjuk meg, valamint a nyelvjárási ejtést (t.), ha az eltér az irodalmi nyelvitől. Egyúttal közöljük az összes eset lejegyzett példáinak fonetikai átírását is (ugyanannak a szónak nem mindig jegyezték fel az összes esetalakját, ezért az egyes eseteknél ugyanazon tőtípus különböző szavai szerepelnek).

ō-tő

Egyes szám: alanyeset -as (lú.ngas ~ lángas, mʼī.škas, nʼū.kasmas ‘beszéd, nyelvjárás’), birtokos eset -o, helyhatározói eset -a, t. (laũka), részes eset -ui (gā.lui), tárgyeset -ą, t. -u (dā.rbu; lú.ngu), eszközhatározói eset -u (vaikù, lú.ngu), helyhatározói eset -e, t. -i, a megkeményedett l mássalhangzó után -u (laũki, šō’n’i, galbī), illatívusz -an (mʼīškān, šō’nan), megszólító eset -e (par’še, vaik’e).

Többes szám: alanyeset -ai (s’n’iegai, v’īrai), birtokos eset -ų (vaikų, v’īru), részes eset -am (vaikám, vaik’el’ēnam ‘gyermekeknek’), tárgyeset -us (ratùs, vā’karus), eszközhatározói eset -ais (mʼīškais, rā’tais), helyhatározói eset -uos(e), -uosa, illatívusz -uosna.

Megjegyzések: 1. Az egyes szám helyhatározói esetének galbī alakja mellett előfordul az elöljárószóval bővült galbīi alak is, például: žīr uš’v’īda (= meglátta) galbī d’īrvas labāi d’īd’el’ī žmō’gur. 2. Az egyes szám megszólító esetében az -ai partikula is szerepelhet, például: t’ē’vai. Egyes főnevek egyes számú megszólító esetét csak ezzel a partikulával adatolták, például: kū’mai, p’ē’trai ‘Petrai’. A több szótagú főneveknek rövidült (rag nélküli) alakjai is használatosak, például: bral’ū.k, d’iedū.k a kaim’īn’e mellett.

3. A többes számú helyhatározói esetben leginkább a -uos végű csonkult alakot jegyezték fel (ritkábban -uos’ végűt), például: daržùos (a hangsúly nem egyértelmű), k’et ur’az’d’eš’imtuos m’ē’tuos, m’īškuōs, namuōs ‘az én házamban’, š’auduōs. Ritkábban jegyeztek fel olyan esetet, amikor e eset hosszabb alakjai használatosak, -uose vagy -uosa végződéssel, például: m’īškuos’e || m’īškuōs’e, muštū’nuos’e, kumpuōsa ‘sarkokban’. Vö. továbbá más szófajokból határozószóvá vált alakokkal: d’v’īejes’e ‘ketten’, k’et ur’ūosa || k’et ur’ūos ‘négyen’.

4. A többes számú illatívuszban leginkább -uosna végű alakok használatosak, például: m’īškuosna, namuosna, rā’tuosna, š’auduosna, šō’nuosna, vain’ū’nuosna ‘Vainiūnusba’, zarasūosna ‘Zarasusba’. Ritkábban -uosnan végű, illetve csonkult (a többes számú helyhatározói esettel egybeeső), -uos végű alakot mondanak, például: m’īškuōsna, p’el’ekūos (|| p’el’ekūosna) ‘Pelekba’.

(i) iō tő

Egyes szám: alanyeset -ias (k’ē’l’as, s’v’ē’čas ~ svēčias), -is, t. -i-s⁴ (b’r’ied’is, brō’l’is, k’īr’v’is, mō’l’is, pū.n’t’is ~ pantis), -ys (arkl’ī’s, gaid’ī’s, šul’n’ī’s ‘kút’), birtokos eset -io, t. -a (k’ē’l’a, dal’g’ā’ka’č’a ~ dalgiakōčio, gaidz’ā || gaid’ā),

⁴ Az egyes számú alanyeset -is végződésében az i magánhangzó megnyúlása nem mindig olyan egyértelmű, mint más északkelet-litván nyelvjárásokban — néha egészen hosszú i-vé nyúlik (= iː~y), néha pedig szinte röviden ejtik.

93

Részes eset -iui (k’ė’l’ui, pū.n’c’ui, gaidz’ui; elöljárószóval p’r’ie mó’l’i ‘a sár mellé’, p’r’ie s’m’ė’l’i ‘a homok mellé’ is mondható), tárgyeset -ią, t. -’u (k’ė’l’u), -i, t. -i (k’į:š’k’i, gaid’į), eszközhatározói eset -iu (k’ėl’ù, k’ir’v’ù, mó’l’u, gaidz’ù), helyhatározói eset -y (k’ėl’į, mó’l’i; šul’n’į), illativus -ian (k’ėl’an ‘az útra’), -in (padus’in, šul’n’in), megszólító eset -i (bról’i, braluž’ėl’i ‘öcsikém’, gaid’ėl’i), -y (t’in’g’in’i). Többes szám: alanyeset -iai (k’ėl’ai, pū.n’c’ai, gaidz’ai), birtokos eset -ių (k’ėl’ù, ž’ō’dz’ù, ma’k’es c’ù), részes eset -iam (s’v’ec’ám, bról’am, pū.n’c’am, gaidz’ám), tárgyeset -ius (s’v’ec’ùs, b’r’iedz’ùs, gaidz’ùs, ā’rkl’ùs), eszközhatározói eset -iais (k’ėl’ais, ž’ō’dz’ais, gaidz’ais), helyhatározói eset -iuos(e) (rug’uoš’e, šalakun’dz’uos ‘Šalakandžiuose’), illativus -iuosna(n) (s’v’ec’-iuosna, kū.p’įs’k’uosna ‘į Kupiškį’, a’buol’iuosna ~ obuoliuosna, puod’el’iuosnan ‘į puodelius’). A helyhatározói esetről és az illativusról lásd még az ō tőhöz fűzött megjegyzéseket.

ā, iā tövek

E tövek főneveinek esetragjai azonosak; az ā-tövű szavakban azonban kemény, az iā-tövűekben pedig lágyult mássalhangzó után állnak.

Egyes szám: alanyeset -a (l’intā ~ lentā, naudā ‘gabona’, bó’ba; p’ir’k’ā, val’dz’ā ~ valdžia, kó’ja), birtokos eset -os, t. -ō’s, -a’s (galvō’s, duona’s; p’ir’k’ō’s, kó’ja’s), részes eset -ai (runkai ~ rankai, val’dz’ai), tárgyeset -ą, t. -u (gálvu, val’dz’u), eszközhatározói eset -a, t. -u (lazdū, diōnu; val’dz’ù, kó’ju), helyhatározói eset -oj, t. -ōj, -aj (l’intōj, runkāj; p’ir’k’ōj, sā’ujaj), illativus -on, t. -ō’n, -a’n (galvō’n, kāktā’n; p’ir’k’ō’n, sā’ujan), megszólító eset -a (k’ėl’tava ‘te jószág’).

Többes szám: alanyeset -os, t. -a’s (d’ienā’s, val’dz’ā’s), birtokos eset -ų, t. -u (av’ižū, mā’lku; val’dz’ù, kó’ju), részes eset -om, t. -ó’m, -a’m (d’ienó’m, runka’m; val’dz’ó’m, sā’uja’m), tárgyeset -ās (tru’šās ~ trąšās, ā’v’izās; val’dz’ās, kó’jas), eszközhatározói eset -om, t. -ōm, -a’m (barzdōm, maš’in.dm; val’dz’ōm, kó’jam), helyhatározói eset -os(e), t. -o’s’e, -a’s’e, -o’s, -a’s (av’izo’s’e, runka’s’e, sā’mana’s’e a av’izo’s, runka’s mellett; p’ir’k’o’s’e, sā’uja’s’e a p’ir’k’ō’s, sā’uja’s mellett), illativus -osna, t. -ó’sna, -a’sna (av’izó’sna, įena’sna ~ ienósna; p’ir’k’ó’sna || p’ir’k’a’sna). Az utóbbi eset egy példáját -osan végződéssel jegyezték fel (daubō’san). A többes számú helyhatározói esetről és az illativusról lásd még az ō tőhöz fűzött megjegyzéseket.

ē-tövű

A megkeményedett mássalhangzók utáni e, ē végződő magánhangzók kiejtésével és átírásával kapcsolatban lásd a 92. oldalt.

Egyes szám: alanyeset -ė, ill. -ē, ė̄, -e, -a (buož’ė, skrud’el’ė: ‘skruzdėlė’, vū.p’e ~ ūpė, skara’la, pumpu.ra, pū.sa), birtokos eset -ės, ill. -ē’s, -ē’s, -e’s, -a’s (kat’ė’s, skruđ’el’ės, ž’ė.m’e’s, skara’la’s), részes eset -ei, ill. -ei, -ai (vū.p’ei, ž’ō’lai), tárgyeset -i, ill. -i, -bl (kār’v’i, kum’ė-lbi, pū.sbi), eszközhatározói eset -e, ill. -i, -bl, -i, -bl (dal’g’i, ras’ėlbi, pušbi, kār’v’i, ž’ōlbi ~ žolė), helyhatározói eset -ėj, ill. -ēj, -ēj, -ej, -aj (draug’ėj, ža’lēj, pō’gl’i n’ej ‘paeglynėje’, skara’laj, pakałna’i, k’ėpū.ra’j), illatívusz -ēn, ill. -ē’n, -ē’n, -e’n, -a’n (paup’ēn, s’k’i’ēn, ž’ė.m’ēn, sā’ulan, k’ėpū.ran || k’ėpū.r’en), megszólító eset -e, ill. -e, -a (kāt’e, kurmūt’e, k’aula, s’esut’ėla ‘sesutėle’). A több szótagú főnevek megszólító esete végződés nélkül is kifejezhető, például bū’but (= bobute, hibr.).

94

Többes szám: alanyeset -ės, ill. -ės, -as (kár'v'es, rāgut'es ‘rogės’, k'aūla's), birtokos eset -ių, ill. -ų, -ų (raguc'ų; lāp'ų), részes eset -ėm, ill. -ėm, -ėm, -əm, -am (buož'ėm, varl'ėm, kár'v'ēm, av'ėl'am), tárgyeset -es, ill. -ès, -às, -es, -as (ž'em'ės, av'ėlàs, kár'v'es, skrū.d'ėlas), eszközhatározói eset -ėm, ill. -ėm, -ėm, -em, -am (kat'ėm, stabulėm ‘stebulėmis’, v'ir'v'ēm, ak'ė'la'm), helyhatározói eset -ės (e), ill. -ės'ė, -ės'ė, -e's'e, -a's'e, -ė's, -ė's, -e's, -a's (draug'ė's'ė, stabulės'ė, kuok'in'e's'ė, skarā'la's'ė, duob'ės, s'k'īlės, rāgut'es), egyszer adatolva -ėsa végződéssel (rāgut'esa), illatívusz -ėsna, ill. ė'sna, -ė'sna, -e'sna, -a'sna (duob'ėsna, stabulė'sna, kuok'in'e'sna, skarā'la'sna).

i-tövű

A hímnemű i-tövű főnevek egyes eseteinek végződéseit gyakran az (i)ō-tövű főnevek végződései váltják fel, a nőneműekét pedig az iā- vagy ē-tövű főneveké. Az egyes szám birtokos esete és a többes szám alanyesete olykor mássalhangzótövű végződéssel is előfordul (vö. „Mássalhangzótövek”).

Egyes szám: alanyeset -is, hímnemben -ys az ižō-tőből (duñ't'is ~ dañtis || dun't'is, d'ė'b'es'is || d'ėb'es'īs, vag'is; ak'is, aus'is, vū.n't'is ~ ántis || vū.n't'ė; žu's'is || žū's'is ~ žąsis, žuv'is); birtokos esetben a régebbi, i-tövű -ies végződés csak nőnemű főneveknél adatolt (vū.n't'ies, s'īr'd'ies, žuv'ies), a hímneműek az (i)ō-tő végződését veszik fel (duñta', d'ė'b'es'a', vā'g'a'); a részes esetben csak újabb végződések vannak: a hímnemű szavak az -iō-tőhöz tartoznak (duñ'c'ui || dunčui, vā'g'ui, ž'v'ė'r'ui), a nőneműek az iā-, olykor az ē-tőhöz (aūsaī ~ aūsei, p'ir'-c'ī, vū.gn'ai ~ ugniai, žū's'ai ~ žāsiai || žū'sai ~ žāsei); tárgyeset -į (vā'g'į, vū.gn'į); eszközhatározói eset -im (š'ir'd'im, v'i't'im, žuv'im), mellette a nőnemű szavak újabb és feltehetően gyakoribb -ia, ill. -ų végződése (š'ir'd'ž'ū || š'ir'd'ž'u, v'i't'ū, aus'ū, nakc'ū, puš'ū, vugn'ū, no's'ū, vū.n'c'ū, ak'ū || ak'į, ahol az -i ~ -e az ē-tő egyes számú eszközhatározói alakjából ered), a hímnemű szavaké pedig -iu (vag'ū); helyhatározói eset -y (p'ir't'ī, š'ir'd'ī, krū's'n'ī ‘krūsn'yje’, no's'i), egyes helyeken -yj, ill. -ī'i, -ī'į (ak'ī'i, š'ir'd'ī'i, no's'ī'i); illatívusz -in (p'ir't'in, krū's'n'in, no's'in); megszólító eseti alakokat nem jegyeztek fel.

Többes szám: alanyeset -ys, ill. -is (duñ't'is, aū's'is, dù.r'is, n'īt'is, smā'g'en'is ‘smegenys’, šā'kn'is, vū.gn'is, vū.n't'is || vū.n't'es ~ ántes, žū.v'is), a hímnemű szavaknál az újabb -iai végződés is (vag'ai); birtokos eset -ių, egyes szavaknál -ų, vagyis a végződés előtt kemény mássalhangzóval, a mássalhangzótövű többes szám birtokos esetének alakjai szerint (duñ'c'ū || duntū, vag'ū, p'ir'c'ū, kár'c'ū, aus'ū || ausū, žuv'ū || žuvī; de csak dù.ru', šaknū, žu'sū); részes eset -im (duñ't'īm, d'ė'b'es'īm, vag'īm || vag'ūm, krut'īm, dù.r'īm, vū.n't'īm); tárgyeset -is (duñ't'is, vag'is, ak'is, dùr'is, žuv'is, kár't'is és žuršas ~ žąsės az ē-tőből való -es végződéssel); eszközhatározói eset -im (duñ't'īm, d'ėb'es'īm, ak'īm, aš'īm, aus'īm, žuv'īm, b'ī.t'īm, dù.r'īm, nó's'īm), a hímneműeknél az (i)ō-tőből eredő -(i)ais végződéssel is (duñ'c'ais || duntais, d'ėb'es'ais); helyhatározói eset -ysu, -yse, -ysa (aš'm'en'i'su, p'ir't'i's'ė, u's'on'is'ė ‘Ūsionyse’, ak'is'ė, aus'is'ė, dù.r'is'ė); illatívusz -ysna (ak'isna, dùr'isna; ezzel a végződéssel jegyezték fel a žmonės ‘emberek’ főnév többes számú illatívuszát is: žma'n'īsna).

95

(į)ų tő

Az u és iu tövek végződései következetesebben használatosak az egyes számú alakokban. A többes számú esetekre jobban hatottak az o és io tövek. Egyes és többes számú esetekből kevés különálló példát jegyeztek fel (szinte mindegyik itt szerepel).

Egyes szám: alanyeset -us, -ius (alùs, dungùs ~ dangùs, l'ietùs, m'edùs, su'nus || sū'nus, v'idùs, v'iršùs, tūrgus, žmògus; jāujus 'jauja', p'ė'č'us, s'p'ieč'us || s'p'ieč'us 'spiečius', val's'č'us ~ valščius, ž'v'i'r'us); birtokos eset -aus, -iaus (alaũs, dangaũs, l'ietaũs, tūrgaũs || turgaũs, žmogaũs; p'ė'č'aus, sō'dz'aus), ritkább alakok ō tővégződéssel (m'ė'da; sū'na); részes eset -ui, -iui (sū'nui, žmō'gui; p'ė'č'ui); tárgyeset -ų, -ių (sū'nų, žmō'gu; p'ė'č'u); eszközhatározói eset -um (sū'nūm || sū'num, v'iršūm, žmō'gum) és -iu az io tőből (val's'č'iu); helyhatározói eset -uj, -iuj (v'iduj ar v'idui, v'iršuj; jāujaj, sō'dz'uj); illatívusz -un, -iun (v'i-dūn, v'iršūn, tūrgun; p'ė'č'un); megszólító eset -au (žmogaũ || žmō'gau).

Többes szám: alanyeset -ūs (p'ietūs), gyakoribbak az (i)ō tővégződésű alakok (p'ietai, sū'nai, turgai; s'p'ieč'ai || s'p'ieč'ai, val's'č'ai); birtokos eset -ų, -ių (p'ietų, sū'nų; s'p'ieč'u, val's'č'u), a részes esetben feljegyzett alakok kizárólag (i)ō tővégződésűek (p'ietám, sū'nám; s'p'ieč'am); tárgyeset -us, -ius (p'ietūs || p'ietus, sū'nus; s'p'ieč'us); eszközhatározói eset -um (sū'nūm) az (i)ō tővégződésű alakok mellett is (p'ietais, sū'nais; s'p'ieč'ais); a helyhatározói és az illatívuszi alakokat nem jegyezték fel.

Mássalhangzó-tövek

A mássalhangzó-tövű főnevek egyes esetekben még megőrizték a régebbi végződéseket. Különösen gyakoriak az egyes számú birtokos és a többes számú alanyeseti alakok a mássalhangzó-tövek maradványával — az -es végződéssel (r, s után néha -as-nak ejtik). A régebbi alakok mellett azonban gyakran használatosak újabbak is, más tőtípusok végződéseivel. Egyes esetek már teljesen igazodtak más tőtípusokhoz: a hímnemű főnevek többnyire (i)ō vagy i, a nőneműek pedig többnyire i, olykor iā, ē tövű végződéseket vesznek fel.

Az alábbiakban olyan szavak következnek, amelyek kisebb-nagyobb mértékben megőrizték a mássalhangzó-tövek ragozásának maradványait, és amelyek ragozási paradigmái (vagy az egyes esetekből feljegyzett alakjai) a tőkeveredés jellegzetesebb eseteit mutatják. A régtől fogva mássalhangzó-tövű főneveken kívül más tőtípusú szavak is szerepelnek, amelyek egyes esetei újabban vették fel a mássalhangzós ragozás végződéseit. Az új mássalhangzós ragozási végződések leginkább i tövű szavaknál fordulnak elő.

Egyes szám: alanyeset akmenō (rt. akm'en'i's), p'iemuō, rudūō, sūō || dž. šuva (rt. šun'is), t'ėšmuō, vanduō || (nj.?) vanduō, dukt'ė, s'esuō || dž. sasuō; birtokos eset rud'en'ės (|| rū.d'en'es), dukt'erãs (|| dū.kt'er'as), sasar'ės || sasaràs és újabb alakok: ā'km'en'ā, p'iem'en'ā, sū.n'ā, v'ū.n'd'en'ā, ū.n'd'en'ā (|| van'dēns), t'ėš-m'en'aus; a mássalhangzó-tövek -es végződésével az i tövű főnevek közül is feljegyezték a dun't'ės || dūṅ't'ės (b'ē v'iena dun't'ės), sāk'n'ės, s'ir'd'ės alakokat; részes eset p'iem'en'ui, rū.d'en'ui (elöljáróval — lig rū.d'en'ei), sū.n'ui, vū.n'd'en'ui, dū.kt'erai ~ dūkterel || dū.kt'er'ai ~ dūkteriai, sā'sarai || sā'sar'ai; tárgyeset ā'km'en'i, rū.d'en'i, sū.n'i,

96

vū.n'd'en'iː; dù.kt'er'iː; sãːsar'iː; in. ãːkm'en'u, p'iem'en'u, šun'u, vū.n'd'en'u, dù.kt'er'u~dùkteria; helyhatározórag: vūn'd'en'īː || vūn'd'en'ī'i, illativus: m'é·nas'in ’hónapban’, vūn'd'en'in; megszólító alakokat nem jegyeztek fel.

Többes szám: alanyeset: ãːkm'en'es, ãːs'm'en'es, p'iem'en'es, šun'es, dù.kt'er'es || dù.kt'eras, sãːsar'es || sãːsaras és újabb alakok: ãːkm'en'iːs, akm'enai, ãːs'm'en'iːs, aš'm'enai, p'iem'enai, t'eš'm'enai, dù.kt'er'iːs; mássalhangzó-tövű végződéssel -es még följegyezték: dūn'es, auš'es, dù.ras, pū.š'es, žūːs'es || žūːsas, žū.v'es; birtokos eset: akm'enū, vūn'd'enū, dùkt'erūː; részes eset: rud'en'i.m, šun'i.m, dùkt'er'i.m || duk-t'er'ēm, sasar'i.m; tárgyeset: p'iem'en'is, dù.kt'eras~dùkteres (-es az ē-tőből); eszközhatározói eset: akm'en'im, dùkt'er'im, sasar'im a hímnemű alakok mellett akm'enais, p'iem'enais; helyhatározói és illativusi alakokat nem jegyeztek föl (vö. az i-, o- és más tövek ezzel az esettel képzett alakjait).

A főnevek egyes és többes számú esetein kívül időnként a kettős szám alanyeset-tárgyesete is használatos. Kevés olyan mondatot vagy kifejezést jegyeztek föl, amely kettős számú alanyeset-tárgyeseti alakokat tartalmaz, és nem minden tő főneveivel: jáːi dù dáːiktu dãːr'eː; jau š'iem'et bū.vaːm du kartù; m'étruː du š'imtù; paː du šim-tù grãːmuː; du ž'en'iːkù (lit. ’két fiatalembert, két házasodásra alkalmasat’) tur'ū; paː du rub'l'ū; sokkal gyakoribb azonban, hogy a du (dvi), abu (abi) számnevekkel és változataikkal együtt többes számú alanyeseti vagy tárgyeseti alakokat használnak, például: mãːnaː du sūːnuːs jįr dùkt'ė jiːrà; dū.jenaː (~dūjano) suːnaĩ bū.vaː; š'it'ie dù vaik'el'ėːnai g'erai n'ūːk'a (beszél) l'ietù.v'iškai; až až'er'ėːl'aː du v'ėrstai būs (a kis tavon túl két verszta lesz); du š'imtaĩ bū.vaː; du š'imtùs gavau; ãːnas v'erktūːb'e (ő sírna) d'v'i diė-nas; dū.kt'eras (~dùkteres ’lányok’) d'v'i l'i.kaː; ab'i sãːsaras (~šė-seres ’nővérek’) g'i'v'ėːna.

* * *

Āpso nyelvjárásának főnévi ragozása lényegében alig különbözik Dūkštas, Tverečius és a szomszédos litván vidékek más nyelvjárásainak főnévragozásától (Lietuvių kalbos atlasas 1990). Ez azt mutatja (akárcsak bizonyos hangtani és egyéb nyelvtani jelenségek), hogy az Āpso nyelvjárás az említett litván nyelvjárások folytatása. Egyes főnévi tövek ragozási paradigmáiban a párhuzamos alakok nagyobb számban való megjelenésére (vö. még az olyan, igaz, az idősebb beszélők által ritkán mondott alakokat, mint a žuːsaĩ ’ludak’) más okok mellett a litván nyelvtudás gyengülése is hatással lehet.

LITERATŪRA

Grinaveckienė E. Kai kurios Apso tarmės būdingesnės ypatybės // Lietuvos TSR Mokslų Akademijos darbai. A serija. 1960. T. 2 (9). P. 173–191.

Jonaitýtė A., Sudnik T. Apie vieną lietuvių–lenkų kalbų interferencijos atvejį // Baltistica. 1973. T. 9 (1). P. 75–77.

Lietuvių kalbos atlasas T. 1: Leksika. V., 1977; T. 2: Fonetika. V., 1982; T. 3: Morfologija. V., 1990.

Lietuvių kalbos tarmės. Chrestomatija. V., 1970. P. 392–394.

7. 678

97

ФЛЕКСИЯ ИМЕН СУЩЕСТВИТЕЛЬНЫХ В ЛИТОВСКОМ ГОВОРЕ ОКРЕСТНОСТЕЙ ОПСЫ

Резюме

На основе диалектологических данных, собранных во время комплексной экспедиции сотрудников Института литовского языка и литературы АН ЛитССР в Браславском р-не (БССР) в 1956 г., описывается система склонения имен существительных литовского говора окрестностей Опсы (лит. Āpsas). Наиболее характерными особенностями склонения имен существительных данного говора являются следующие:

1. Наличие некоторых архаических форм, напр., родительный падеж единственного числа и именительный падеж множественного числа с окончанием -es имен существительных с основой на согласный (ср. род. п. ед. ч. rud'en'es ‘осени’, sasar'es || sasaras ‘сестры’, им. п. мн. ч. ak'men'es ‘камни’, sā'sar'es || sā'saras ‘сестры’); предложный (местный) падеж (инессь) множественного числа с формантом -su (правда, зафиксированный только в именах существительных с основой на -i: as'm'en'i'su ‘в лезвиях’ наряду с более часто употребляемыми формами p'ir't'i's'e ‘в банях’, ak'i'sa ‘в глазах’, а также сокращенными формами m'iškuos ‘в лесах’, rañka~rañkos ‘в руках’) и др.

2. В парадигмах имен существительных с основами на -i, -(i)и и на согласный часто употребляются параллельные формы, т. е. наряду с более древними формами — и различные новые, возникшие под влиянием других парадигм.

3. Кроме форм единственного и множественного числа, изредка употребляются формы двойственного числа (чаще всего формы именительного и винительного падежей с числительным du ‘два’, напр., bū.va'm du kartù ‘были два раза’).

В сущности система склонения имен существительных данного говора мало отличается от склонения соседних литовских говоров на территории ЛитССР, т. е. говоров окрестностей Дукштаса (Dūkštas), Тверячюса (Tverečius) и др.