LIETUVIŲ KALBOTYROS KLAUSIMAI XXXV (1995)

LIETUVIŲ LEKSIKOLOGIJOS TYRINĖJIMAI

Rita Šepetytė

A FŐNEVEK ESETEINEK ADVERBIALIZÁCIÓJA ÉS MEGJELENÍTÉSÜK A „LIETUVIŲ KALBOS ŽODYNAS”-BAN

Az adverbializáció, vagyis a határozószóvá válás „más szófajok átmeneteként a határozószó kategóriájába” határozható meg (LKM: 204); a litván nyelv morfológiájáról szóló legújabb munkákban pedig „funkcionális határozószóképzésként”, amikor „bizonyos szemantikai és funkcionális körülmények miatt a különböző szófajok alakjai és szókapcsolatai határozószókká válnak” (Paulauskienė 1994: 380—381). A litván nyelv eseteinek határozószóvá válását K. Ulvydas kutatta és írta le részletesen; ezt a nyelvi jelenséget a nyelvtanok is rendszerint tárgyalják. Az ilyen jellegű nyelvészeti munkákban a határozószóvá válás kapcsán a következő jellemzések szerepelnek: „nem szakította meg véglegesen a kapcsolatot a főnévvel”, „köztes szakasz”, „a legközelebb kerül a határozószókhoz” (Ulvydas 1967: 7, 28, 30, Ulvydas 1959: 80) és hasonlók.

A „Lietuvių kalbos žodynas” szerkesztésekor el kell dönteni, hogy az eset megtartsa-e a státuszát, vagy a lexikai egység rangjára emeljék, és határozószóként kezeljék. Természetesen a lexika osztályokra (szófajokra) tagolása (csoportosítása) nagyon összetett nyelvészeti probléma. A határozószók tovább bonyolítják a helyzetet, mivel nem formálisan meghatározható lexikai osztályt alkotnak, hanem kizárólag a cselekvés körülményének kategóriális jelentése fogja össze őket; pontosabban az, hogy a határozószók egy dolog dinamikus (igei) vagy statikus (melléknévi) jegyét jellemzik. Ha figyelembe vesszük, hogy az állandósult szókapcsolatokat, például a iš karto, iš pagrindų, iš pradžios kifejezéseket az LKŽ határozószóként tartja számon, nem világos, miért nem minősül határozószónak az į šalį szókapcsolat (egyébként az LKG helyhatározószóként sorolja be), amely szemantikailag megfelel az šalin illatívusznak, és azokban a nyelvjárásokban használatos, amelyekben nincs illatívusz mint paradigmatikus eset. A szófajok elkülönítésének problémáját a funkcionális nyelvtan megoldja; a nyelvi folyamatban egyáltalán nem merül fel. A hagyományos nyelvtanokban (például LKM: 204), amelyek felsorolják, meghatározzák és példákkal szemléltetik a szófajokat, szintén nem okoz különösebb nehézséget a határozószóvá válás tárgyalása. A nehézségek akkor kezdődnek, amikor a szavakat olyan szótári jegyzékbe kell felvenni, mint a „Lietuvių kalbos žodynas”, ahol a szóhoz morfológiai szófaji címkét kell rendelni.

Először át kell tekinteni az adverbializálódott főnévi esetek megjelenítését az LKŽ-ben (1), másodszor értékelni kell azt (2), majd bizonyos következtetéseket kell levonni (3).

1. Amint már említettük, a szótárírók valamely főnév leírásakor igen gyakran szembesülnek a problémával: a szemantikailag eltávolodott paradigmatikus esetet határozószónak tekintsék-e, és külön szócikkben szerepeltessék, vagy „beszorítsák” a megfelelő főnév példái közé (néha, igaz, külön

142

a használat sajátosságait külön megmagyarázva). A „legbonyolultabb” esetek az egyes szám tárgyesete, eszközhatározói esete és helyhatározói esete, valamint a többes szám eszközhatározói esete. E probléma megléte jól látható az LKŽ-ben, ahol egy-egy eset kezelése gyakran a szótáríró vagy szerkesztő véleményétől függ.

Ezt a helyzetet azzal lehetne magyarázni, hogy a szótáríróknak lényegében nincs mire támaszkodniuk, vagyis a litván nyelvtanok hagyományosan nem határozzák meg pontosan, mely szavak „igazi” határozószók, és melyek csupán határozószóvá vált vagy „a határozószókhoz közel került” névszói esetek. Az első litván nyelvtan a helyhatározószók között említi a viduj, apačioj alakokat (PG: 506), az időhatározók között pedig a kartais, vakarais, naktimis alakokat (PG: 507); azt is megjegyzi, hogy „ahogyan a görög nevek részeshatározója gyakran határozószói jelleget ölt, úgy sok név egyes és többes számú ablativusa, különösen pedig eszközhatározói ablativusai határozószókká váltak, például: pulku ir pulkais, vardu, skyriu, atviromis...” (PG: 508). A modern litván nyelvtanok, amikor egyes főnevek eseteinek határozószói státuszt tulajdonítanak, azt állítják, hogy „a névszók és a határozószó között e szófaj kialakulásának kezdetétől fogva voltak, ma is vannak (és kétségtelenül a jövőben is lesznek) átmeneti jelenségek — szavak és szerkezetek, amelyekben már megfigyelhető a névszói vagy igei jelleg gyengülése, de a teljes határozószóvá válás még nem állapítható meg, például:... pulku (vö. PG: 508 — R.Š.), ratu, stulpu..., krante,..., viduryje..., užpakalyje, apačioje,..., krūvoje” (LKG: 428). A litván nyelv legújabb nyelvtana, mondhatni, még inkább összezavarja a határozószók elkülönítését; azt írja, hogy „a névszók és a határozószó között e szófaj kialakulásának kezdetétől fogva voltak, vannak (és kétségtelenül a jövőben is lesznek) átmeneti esetek — szerkezetek és szavak, amelyekben a valódi határozószói jelentés csak akkor jelenik meg, ha nincsenek bővítményeik, például: iš matymo, iš ryto, ratu, būriu, šonu, žaibu. Ám amint az ilyen szerkezeteket és szavakat bővítményekkel használjuk, szó sem lehet határozószói jellegükről, például: iš ankstyvo ryto, dideliu būriu, dešiniuoju šonu” (DLKG: 411). Ezt a két hosszú idézetet azért közöltem, hogy rámutassak: a litván nyelvtanok nem indokolják meg a főnévi esetek határozószók közé sorolását (például azt, hogy a bővítmény miért szünteti meg a „valódi határozószói jelentést”). Érthető tehát, hogy a szótárírók és szerkesztők gyakran saját belátásuk szerint sorolják be (vagy nem sorolják be) egyes főnevek eseteit a határozószók osztályába.

Például az LKŽ rendszeresen főnévi példaként közli az úgynevezett időbeli tárgyesetet, amely szemantikailag kikerült a paradigmából. Az LKG által időhatározószónak tekintett dieną (LKG: 458) az LKŽ-ben a diena főnév szócikkében egyszerű példaként szerepel (Kam lengva dieną, kam naktį, o kam niekados Žr). A Kartą szintén nem önálló szócikként szerepel az LKŽ-ben, míg az ehhez hasonló sykį, amelyet az LKG az időhatározók között említ (LKG: 455), az LKŽ-ben szintén külön szócikkben, adv. jelöléssel szerepel. Az Apačioje nincs határozószóként elkülönítve az LKŽ-ben; a šaly (ir šalyje) határozószóként szerepel (feltehetően így járnak majd el a viduje, viduryje, viršuje alakokkal is). Az LKŽ megjelent köteteinek áttekintése azt mutatja, hogy a legújabb kötetekben egyre következetesebben különítik el a szemantikailag „a paradigmából kiesett” eseteket, és külön szócikkekben közlik őket mint

143

határozószókat. Ezekben azonban a következetesség sem nagy. Általában azokat az eseteket emelik ki, amelyek időt vagy helyet jelölnek, pl.: pavakarė adv. „este előtt” (lásd még a pavakarė fn. 1. szócikket: „az este körüli idő, alkonyat előtt”); pavakariais adv. „este tájban, este előtt”; pagiriomis „alkonyat felé”; šalyje „közel, mellette”; šalinis „oldalról, oldalakról”; kairėn „balra”; kartais „néha, időnként”; prieblanda „alkonyatkor”; prieblandžiu „ua.”; priebrėkšmiu, priebrėkšmiais „szürkületkor, alkonyatkor”; priekin „előre, a haladás irányában”; priešryčiu „közvetlenül hajnal előtt”; šonais „mellette”; šonan „oldalra, távolabb”; tamsėje „az esti vagy éjszakai sötétben, besötétedés után”; tarpais 1 „helyenként, foltokban, szakaszosan”, valamint tarpais 2 „néha, olykor, időnként”; daiktais „helyenként”; amžiais 1 „mindvégig, nagyon sokáig”; oran 1 „kifelé”; lauke „a mező felőli oldalon” stb. Egy-két módot kifejező esetet is határozószóként emeltek ki, pl.: drauge 1 „egy csoportban, együtt, nem külön”; mainais „cserélve, cserével”; skyrium „külön”; choru „mind együtt, egybehangzóan”; balsu „hangosan, kórusban”; raštu „írásban”; šuoliais „ugrálva, ugrásokkal, rohanvást”; risčia „gyors, sűrű léptekkel (futni, lovagolni, utazni)” stb.

2.1. A főnévi esetek adverbializálódott alakjainak LKŽ-beli bemutatását értékelve mindenekelőtt rá kell mutatni az e szótár és az LKG közötti eltérésre. Az LKG és az LKŽ 1–8. kötete közötti jelentős eltérés azzal magyarázható, hogy az LKG még nem jelent meg ezen szótárkötetek kiadásakor (1971). Az LKŽ 9. kötetétől kezdve ez az eltérés csökken, de továbbra is fennáll. Például az LKŽ nem önálló lexémaként tüntet fel olyan alakokat, amelyeket az LKG határozószóként említ (pagrioviais, patakiais — LKG: 443, senybėj, senybėse — LKG: 455, pradžioje — LKG: 456, popiečiu, prievakarėj — LKG: 458, prieblandelėj, prietemelėj, prietemeliais, prietemelytėj — LKG: 459, šešiose — LKG: 436), illetve átmeneti esetként (paavyzdžiais, pabalais, padebesiais, padirviais, pakluonėm, pakampėm stb.).

2.2. A „Lietuvių kalbos gramatika” határozószók elkülönítésére vonatkozó megállapításait nem vitatva, a mű és a szótár közötti eltérés kissé meghökkentő. Ha azonban a szótárkészítők kritikusan értékelik az LKG adatait, szívesen látnánk pontosabb kritériumokat az adverbializálódott esetek LKŽ-beli elkülönítésére. Jó volna, ha érvényesülne valamiféle rendszer. Éppen ez hiányzik az LKŽ-ből ezen a téren is.

2.3. Feltételezhető, hogy az LKŽ a lexikográfiai hagyományra támaszkodik. F. W. Haack szótárában (Haack 1730) például határozószóként különül el: drauge adv., iš vidaus, iš viršaus, lauke adv. loci, laukan adv. loci, priešais (jelölés nélkül), rytmečiais adv. temp., rytą metą adv. temp., šalin adv. loc., vakarais adv. temp., vargu adv. dubit., Pil. Ruigys szótárában (Ruhig 1747) ezeken kívül még a következők szerepelnek: apačioj adv., kartais (jelölés nélkül), čėsu adv., rytmetyj adv. Az LKŽ-ben nem önálló lexémaként csupán az apačioj, rytmečiais és rytmetyj hiányzik (a megjelent kötetekre gondolok). G. H. F. Nesselmanno szótárában (Nesselmann 1851) külön szócikkben szerepel a laukan, priešais (jelölés nélkül), čėsu,

¹ Az LKG az átmeneti többes számú eszközhatározói alakok között a pabobais alakot is említi, holott ez nem esetforma — a *pabobys főnévnek egyáltalán nincs paradigmája.

144

drauge, greta, lauke (az eredetiben laukia), šalia, šalimis, šalin adv. jelöléssel; lauke adv. jelöléssel és „eig. locat. von laukas” magyarázattal; az apačioj, kartais, risčia, rytmečiais, suoliais, tarpais, prysokiais alakok a megfelelő főnevek szócikkeiben; az iš vidaus, iš viršaus, iš pradžios kifejezések szintén a megfelelő főnevek szócikkeiben. Az LKŽ-ben NdŽ rövidítéssel jelölt szótárban határozószóként különül el a drauge, greta, laukan, oran; priešais, šalia, šalį, šalim, šalimis, šalin, šoriais, tarpais, iš karto, iš pradžios (az eredeti helyesírás szerint — R.Š.); a truputį pedig a truputis főnév 2. jelentéseként különül el. Az LKŽ határozószóként megadott kruopą, kuliais, šuoliais, choru, laiku, mainais, metu, nakčia, paryčiais, pavakare, risčia, raštu, šonais alakjai nem szerepelnek az NdŽ-ben a megfelelő főnevek szemléltető példái között. Tehát nem volna pontos azt állítani, hogy az LKŽ követi a lexikográfiai hagyományt. Egyébként a mai nyelv szótárának kiadásaiban (DŽ¹, DŽ²) — amelyek, úgy tűnik, az LKŽ-re és annak cédulaanyagára épülnek — szintén nem őrizték meg a hagyományt: nem különült el az adv. choru, balsu (csak a többes számú eszközhatározói alak határozószói jelentése van feltüntetve), laiku (a DŽ²-ben különült el), iš karto, iš pradžių, paryčiais, pavakare, raštu stb.

2.4. Így tehát az LKŽ-ben, mondhatni, továbbfejlődik a lexikográfiai hagyomány, vagyis a korábbi litván szótárakhoz képest egyre több esetforma kerül át a szavak — a határozószók — osztályába. Ugyanakkor szembetűnő a rendszer következetlensége: nem világos, miért tekintik egyes főnevek eseteit határozószóknak, más, szemantikailag hasonló főnevekét pedig miért nem. Néhány példával illusztrálom ezt. A pašalėje alak „mellette, közelében” jelentésben határozószóként szerepel; a nuošalėje a nuošalis főnév adverbializálódott 2. jelentéseként van megadva; a priešakyje és a priekyje nem szerepel önálló szócikként, valamiért azonban a prieky alak igen (jóllehet az időjelentés a priekis főnévre is jellemző). A priekin alak szerepel, az analóg priešakin („Jis žengia priešakin”) viszont nem. A daiktais határozószó szerepel („Upė daiktais išdžiūvusi K”); úgy látszik, a vietomis esetében is így járnak majd el, az analóg plotais alakot azonban („Rugiai plotais išplikę K”) nem különítik el. Az LKŽ adatai szerint a šoriais határozószó jelentése: „szakaszosan, rohamokban” és „sávokban, csíkokban”; a gūsiais és a ruožais alakot azonban nem tekintik határozószónak. A Nuorudeniu „az ősz elején, ősszel” határozószóként szerepel; az apyrudeniu („Apyrudeniu numirė Grž”) a főnévi szócikkben; az aptemiais adv., az apytamsiais pedig fn. jelöléssel szerepel stb.

2.5. Megjegyzendő, hogy az LKŽ-ben leggyakrabban az idő- és helyjelentésű eseteket kezelik határozószóként; nyilván úgy vélik, ezek válnak ki legkönnyebben a paradigmából. A módot kifejező esetek (az egyes és többes számú eszközhatározói alakok) ebből a szempontból jóval „hátrányosabb helyzetben vannak”. Következetesen csak a mozgás módját kifejező szavakat emelik ki — risčia, šuoliais; úgy látszik, a žingine is önálló címszóként szerepel majd. A módot kifejező egyéb főnévi esetek (néhány kivételtől eltekintve — choru, balsu, mainais és hasonlók) nem kapnak önálló szócikket: ilyen alakok a ratu (vö. Paulauskienė 1994: 378), a būriu, apskritimu, srove, jėga, lašais, vamzdžiu, tūta, glėbiais, gniužulais stb. Nem szívesen különítik el a mennyiséget jelentő tárgyesetet sem (a kruopą kivételével), vagyis a kąsnį, krūvą, kupetą alakokat stb.

2.6. Amint az LKŽ-ből látható, a szótárkészítők számára problémát jelentenek a kicsinyítő

145

azoknak a főnévi alakoknak a határozószók közé sorolása, amelyek rendszerint az alapszó szócikkében, a példaanyagban szerepelnek. Például az adv. kruopą a kruopelę, kruopelytę származékokkal van illusztrálva. A szótár későbbi köteteiben, elismerve, hogy az -elis, -ė, -ytis, -ė és hasonló képzők mindenképpen főnévképző formánsok, a kicsinyítő képzős származékok határozóragos alakjai, amelyeket határozószóként kezelnek, külön szócikkekben szerepelnek, például: adv. riščia ir ristėlė, ristutė, adv. šuoliais, šuoliu ir šuoleliais, šuoleliu (de nincs šuoliukais), adv. tarpais ir tarpėliais, tarpučiais, tarpukais. Ez a rendszer azonban még így sem érvényesül következetesen, például a šalele a šalis szócikkében szerepel.

3.0. Miután áttekintettük a főnévi esetek adverbializációjának az LKŽ-ban való bemutatására jellemző néhány sajátosságot, szeretnénk bizonyos következtetéseket levonni.

3.1. Mindenekelőtt: az LKŽ egyértelmű kritériumok nélkül (vagy azok következetlen alkalmazásával) készült arra nézve, hogy mely szavak mely eseteit kell határozószóként kezelni, mikor válik egy eset szemantikailag elszigeteltté (Ul vydas 1967: 7), illetve mikor „veszíti el végződése az esetjelölő funkcióját” (Ul vydas 1959: 84).

Az, hogy a főnév egyik esete a mondat alanyaként, a másik tárgyként, a harmadik határozóként szerepel, még nem jelenti azt, hogy valamelyikük szemantikailag elszigetelt volna (diena prašvito; aš mėgstu dieną, nekenčiu nakties; dieną dirbu). Az időjelentésű főnevek inessivusa, instrumentálisa és accusativusa időhatározói jelentést kaphat; a helyjelentésűeké helyhatározói, a mód- és mennyiségjelentésűeké pedig módhatározói jelentést. Ezek az esetek paradigmatikus jelentései; a nyelvtanok ugyanis megadják az időhatározói accusativust (Jablonskis 1928: 73—74; LKG I: 197), az időhatározói instrumentálist (Jablonskis 1928: 81—83 — példa: nakčia, protarpiais, gaidgyste stb.; LKG I: 201 — példa: kartais (sic!)), az út (hely) instrumentálisát (Jablonskis 1928: 79—81 — példa: tarpais, daiktais, ruožtais stb.; LKG I: 203), a mód instrumentálisát (Jablonskis 1928: 86—88 — példa: balsu, šuoliais, kuliais; LKG I: 203—204), valamint az időbeli inessivust és illativust (LKG I: 206, 208). Véleményem szerint az ilyen alakok jelző nélküli használata – amelyet a „határozószósodás” egyik fő mutatójaként említenek (Ul vydas 1963: 8; LKM: 204; DLKG: 411) – nem elegendő érv ahhoz, hogy határozószónak tekintsük őket; ellenkezőleg, a jelzővel való használhatóságuk éppen azt mutatja, hogy csupán esetek, nem pedig lexémák. Például a didokais šuoliais kifejezés az LKŽ-ban a šuolis főnév szócikkében szerepel, míg a šuoliais külön határozószóként van kiemelve; a tarpučiais határozószóként szerepel (Tarpučiais geriau, kai negeria. Jrb), míg az azonos (idő-)jelentésű kifejezés — (Tokiais tarpučiais užeina lyt Jrb) — a tarpas főnév jelentésének példájaként jelenik meg. Úgy tűnik, ez csupán a szótár szerkezetét bonyolítja. Azok a határozószók, amelyek formailag csupán esetalakok, rendszerint nem kaphatnak semmiféle jelzőt, például: retkarčiais, priešokiais (a priešokis főnév feltehetően csupán visszaképzés), pašokom stb. A mennyiséget kifejező accusativusok, mint például trupuči, kruopą, kasnelį, valandėlę stb., ragozási paradigmához való tartozását az is mutatja, hogy tagadószóval használva genitivussá válnak (palauk trupučio, nelauksiu nė trupučio), vagyis úgy viselkednek, mint a rendes paradigmatikus esetek.

3.2. Az adv. jelölést csak annak alapos mérlegelése után kellene alkalmazni, hogy az eset valóban kikerült-e a paradigmából, vagy még nem lehet-e „hozzáilleszteni” a főnév más eseteihez.

146

ragok. A litván nyelv használójaként a néha² szó jelentését a alkalom főnév szócikkében kerestem (mindkettőt az időjelentés kapcsolja össze), a együtt szóét pedig a szótár egy másik helyén. Egymás mellett álltak (sorban) – módot jelölő jelentés (a egymás mellett a tárgyak elrendezésének módja, hasonló példák lennének: sorban állt meg, sorokban, libasorban megy stb.); ezekkel a szókapcsolatokkal a egymás mellett. Az Én leültem, ő pedig mellém állt mondatban az egymás mellett határozószó lenne (helyjelentés).

3.3. Az adverbializáció bemutatásának legtöbb egyenetlenségét mégis azzal kellene indokolni, hogy e tekintetben nincs elméleti alap: a nyelvtanok nem támasztják alá kellőképpen a főnévi esetek „határozósodását és határozószóvá válását”.

LITERATŪRA

DLKG — Dabartinės lietuvių kalbos gramatika, Vilnius, 1994.

DŽ¹ — Dabartinės lietuvių kalbos žodynas, Vilnius, 1972.

DŽ² — Dabartinės lietuvių kalbos žodynas, Vilnius, 1993.

Haack F. W. 1730 — Vocabularium Litthuanico-Germanicum et Germanico-Littvanicum, Halle.

Jablonskis J. 1928: Rygiškių Jono. Linksniai ir prielinksniai, Kaunas.

LKG — Lietuvių kalbos gramatika 2, Morfologija, Vilnius, 1971.

LKGI — Lietuvių kalbos gramatika 1, Fonetika ir morfologija, Vilnius, 1965.

LKM — Jakaitienė E., Laigonaitė A., Paulauskienė A. Lietuvių kalbos morfologija, Vilnius, 1976.

LKŽ — Lietuvių kalbos žodynas 3—15, Vilnius, 1956 — 1991; II leid. 1—2, 1968—1969.

NdŽ — Lietuvių rašomosios kalbos žodynas. Lietuviškai-vokiška dalis 1—5. Sudarė H. Niedermnas, A. Sennas, F. Brendris, A. Saly s, Heidelberg, 1932—1968.

Neselmann G. H. F. 1851 — Wörterbuch der Littauischen Sprache, Königsberg.

Paulauskienė A. 1994: Lietuvių kalbos morfologija, Vilnius.

PG — Pirmoji lietuvių kalbos gramatika, Vilnius, 1957.

Ruhig P. 1747 — Littauisch-Deutsches und Deutsch-Littauisches Lexicon..., Königsberg.

Ulvy das K. 1959: Dėl vienaskaitos galininko prieveiksmėjimo dabartinėje lietuvių kalboje. — Lietuvių kalbotyros klausimai 2, 75—89.

Ulvy das K. 1967: Vienaskaitos vietininkų prieveiksmėjimo klausimu.— Lietuvių kalbotyros klausimai 9, 6—42.

ADVERBIALIZATION OF SOME SUBSTANTIVAL FORMS AND THEIR PRESENTATION IN THE DICTIONARY OF THE LITHUANIAN LANGUAGE

Summary

The article deals with the lexicographical problem of adverbialization. The author presumes that only those substantival forms which cannot be related to declensional paradigm of corresponding substantive, must be given separate entries in the dictionary as adverbs. The possibility of having attributes (bego šuoliais — bėgo dideliais šuoliais) and the usual transformation that takes place in negative sentences (davė truputį — nedavė nė trupučio) show that spoken forms belong to the class of nouns and not to the one of adverbs.

² Beje, J. Jablonskis šį žodį pateikia kaip laiko įnagininko iliustraciją: Kartais ir vilkai moka pasirodyti meiliūs (Jablonskis 1928: 81).

147