LIETUVIŲ KALBOTYROS KLAUSIMAI XXXVII (1997) LEKSIKOGRAFIJOS IR LEKSIKOLOGIJOS PROBLEMOS

Algirdas SABALIAUSKAS

KAZIMIERAS BŪGA ÉS A LITVÁN LEXIKOGRÁFIA

A litván lexikográfia története bonyolult és gyakran tragikus kultúrtörténetünk része. Már négy évszázada maguk a litvánok és más nemzetiségű barátaik (néha ellenségeik is) írnak litván szótárakat. Egyesek számára a szótárak a tanulás eszközei voltak. Mások azért írták őket, hogy jobban megmagyarázzák a Biblia szavait. Megint mások számára a litván nyelv szótára egy haldokló nemzet és nyelv emlékműve volt. Emlékezzünk Ferdinand Nesselmann 1846-ban megfogalmazott gondolatára: „Ötven év múlva a litván nyelv szótárának elkészítése már lehetetlen dolog lesz” (Nesselmann 1846: 149) – vagyis a litván nyelv addigra már eltűnik... Litván szótárakat papok, orvosok, külföldi egyetemek professzorai, valamint többé-kevésbé művelt litvánok írtak. Dionizas Poška leendő szótára olvasóitól így kért elnézést:

Nepėyk tum mana rasztu! nes raszi artois, Su Žagre, ne Su Plunksna Žiemes Rasztois (Poška 1959: 86).

Harminc évet szentelt a litván szótárnak, de sajnos munkája gyümölcsét nem láthatta Jokūbas Brodovskis. Antanas Juška szintén úgy került be a litván lexikográfia történetébe, mint egy szép legenda alakja, aki nem érhette meg munkája gyümölcsét. Csak a szorgalmas Frydrichas Kuršaitis fejezte be sikeresen nagy munkáit, és az 1883-ban megjelent utolsó lexikográfiai művében, a „Litván–német szótárban” elégedetten írhatta: „Így fejezem be irodalmi munkámat a litván nyelvért, áldást kívánva népemnek, amelyhez születésem révén tartozom, és amelyért hosszú életem során becsülettel dolgoztam” (Kurschat 1883: XII).

A litván lexikográfia kérdései iránt nagyon érdeklődtek, sőt olykor maguk is írtak szótárakat a litván nemzeti ébredés XIX. század végi – XX. század eleji ösztönzői. Hogy a szótár eszméje milyen mélyen hatolt be az akkori litván értelmiségiek tudatába, arról talán egy ilyen tény is tanúskodik. A litván nemzeti ébredés neves képviselője, a marijampolėi gimnázium tanára, Petras Kriaučiūnas, aki maga is litván szótárt állított össze, 1903-ban a „Varpas”-ban (9/10, 229. o.) felidézi, hogy egykori tanítványa, az író Antanas Vilkutaitis-Keturakis, már halálos betegen, idegösszeroppanással azt írta neki, hogy mintha hatalmas összeget nyert volna a lottón, és „saját zsebéből vállalja, hogy minden nagyobb litvániai városban litván újságokat indít, bőséges fizetést biztosítva a szerkesztőknek és az íróknak; azt is ígérte, hogy saját pénzén nyomtat ki egy jó litván szótárt és más fontos litván könyveket” (Kuzmickas 1981: 213–214).

A litván nyelv szótárához a leendő litván elnök gyűjtött anyagot

1

Kazys Grinius, a leendő érsek, Jurgis Matulaitis boldog, valamint az akkori Litvánia sok más kiválósága.

Amikor a XIX–XX. század fordulójának litván nyelvkutatóira gondolunk, alighanem akarva-akaratlanul két csoportra osztjuk őket: egyrészt a neves európai egyetemek más nemzetiségű professzoraira, akik kiváló nyelvészeti képzettséggel rendelkeztek, ám nem ismerték eléggé, vagy egyáltalán nem ismerték az élő litván nyelvet; másrészt a mieinkre, akik munkájuk lelkes hívei voltak, jól tudták anyanyelvüket, olykor annak nyelvjárásait is jól ismerték, de nem rendelkeztek megfelelő nyelvészeti felkészültséggel. Az első litván nyelvkutató, akinek semmiben sem volt hiánya – sem a kiváló iskolázottságban, sem az anyanyelv csodálatos érzékében és ismeretében, sem a tehetségben, sem a lelkesedésben –, Kazimieras Būga volt.

K. Būga, akinek még középiskolai érettségi bizonyítványa sem volt, már több füzetnyi litván szótári anyagot gyűjtött össze. 1902-ben a szótári anyagot „már nem füzetekbe, hanem cédulákra” kezdte írni. Ezt a dátumot joggal tekintik az akadémiai „Litván nyelv szótára” cédulakatalógusa kezdetének.

1912-ben K. Būga elvégezte a Sankt Peterburgi Egyetemet, és ott maradt, hogy Jan Baudouin de Courtenay professzor vezetése alatt, az összehasonlító nyelvészet tanszékén professzori pályára készüljön. Ez a dátum K. Būga lexikográfusi tevékenységével is összefügg. Éppen ebben az évben jelent meg első lexikográfiai munkája: „Litovsko-russkij slovarčik k pervym 20-ti litovskim skazkam v izdanii „Lietuvių pasakos” (Vilnius, 1905), sostavlennyj K. K. Bugojų pri učastii I. A. Boduèna-de-Kurtenė” (S.-Peterburg, 1912). Ez tisztán gyakorlati célt szolgáló tankönyv volt: J. Baudouin de Courtenay Sankt Peterburgi Egyetemén és a Felsőbb Női Tanfolyamokon tartott litván nyelvi kurzusához készült. Természetesen ma már csak fontos részlet, hogy K. Būga neve itt nagy tanítómesterének neve mellett szerepel. Sokkal fontosabb esemény volt K. Būga életében 1912-ben, hogy abban az évben a Sankt Peterburgi Tudományos Akadémia megbízta Antanas Juška szótára II. kötetének szerkesztésével és kiadásával. K. Būga ettől kezdve, mondhatni, kizárólag ennek a munkának szentelte magát. K. Būga munkáját ezen a litván lexikográfiai művön Birutė Tolutienė részletesen ismertette (Tolutienė 1961: 261–272). Ez volt K. Būga nagy lexikográfiai munkásságának kezdete. B. Tolutienė így értékelte ezt a munkát: „K. Būga jelentősen kibővítette A. Juška szótári szócikkeit új anyaggal. Az újonnan bevezetett jelentések és a megjelölt írott források számos fontos adatot szolgáltattak a címszó történetének és használatának kutatásához. K. Būga nem sajnálta sem a rendelkezésére álló anyagot, sem tudását, sem a rengeteg munkát, és A. Juška egyes szócikkeiből egész kis tanulmányokat formált” (Tolutienė 1961: 263). Érthető, hogy az ilyen szerkesztői változtatások után a szótár jelentősen eltávolodott A. Juška eredetijétől, amivel a Tudományos Akadémia nem volt elégedett. K. Būga A. Juška szótárának anyagából tökéletes litván szótárt akart készíteni. Hamarosan azonban rájött, hogy ez lehetetlen, mert az anyag nem elegendő, nem mindenütt megbízható, ráadásul Litvániának csak kis részéről gyűjtötték. Az ellenőrzések és kiegészítések rendkívül sok időt vettek igénybe. A munkát a főszerkesztő is hátráltatta

2

a szerkesztő, Filipo Fortunatovo munkájának lassúsága. K. Būga a permi és tomszki egyetemeken dolgozik. 1918-ban professzori címet kap. Nagy lendülettel gyűjti az anyagot a most már saját leendő szótárához. 1920-ban négy pudnyi szótári cédulával tér vissza Litvániába. Hamarosan a kartotékja négyszeresére nő. 1923. május 13-án K. Būga nekilát saját szótára megírásának; elhatározta, hogy minden egyes szóról mindent leír, amit akkoriban a nyelvtudomány tudott. K. Būga munkája tragikus véget ért. A szótár második füzete már a szerző halála után jelent meg.

K. Būga maga igen kritikusan nyilatkozott a szótáráról: „A »Litván nyelv szótárában« senki se keresse a tökéletességet és a következetességet. Mindezt sietve dolgozva aligha érheti el bárki is […] A »Litván nyelv szótára« piszkozatnak tekintendő, amelyet Litvánia jobb életkörülményei között nem mernék közzétenni anélkül, hogy előbb alaposan át ne dolgoznám és ki ne egyenlíteném. Azt gondoltam, utódaink nem fognak megvetni e piszkozatért, mert még a piszkozat is jelentős anyagot nyújt” (Būga 1961: 696).

1930-ban újonnan megszervezik a szótárszerkesztőséget. A Művelődési Minisztérium Juozas Balčikonist nevezi ki annak vezetőjévé. A szerkesztőség titkára, Napalys Grigas, a fokozat és felsőfokú végzettséget igazoló oklevél nélküli ember, amikor átveszi az egyetemtől K. Būga szótári kartotékját, még egykori professzorát, Vincas Krėvė-Mickevičiust is megrémíti: „Most már tudni fogjuk, ki folytatja a szótár szerkesztését, amelyet Būga óta mindmáig senki sem mert vállalni” (Grigas 1981: 23).

Az új szerkesztőség rögtön egy problémával szembesült: milyen jellegű szótárt készítsen. Folytathatták volna K. Būga összegyűjtött anyagának kiadását. De ki helyettesíthette volna — Jānis Endzelīns szavaival élve — K. Būgát, aki ilyen mélyen átlátta és magyarázta ezt az anyagot? (Endzelīns 1979: 669). A szótár jellege alapvetően megváltozott. A kartotékja gyarapodott. A szótár szerzőjévé, mondhatni, az egész nemzet vált. Ma már örömmel mondhatjuk, hogy a szótárnak tizenhét kötete jelent meg. Ez a szótár kétségkívül századunk litván nyelvészeinek legfontosabb műve. A Jungtinių Amerikos Valstijų lietuvių dramaturgas ir kritikas Kosto Ostrausko szavaival „talán a legnagyszerűbb litván könyv”, amelyet „lapról lapra kell olvasni, nem csupán akkor elővenni, amikor szükség szorít, hogy megkeressük benne egy szó jelentését” (Ostrauskas 1989: 7–8). Bronė Vosylytė, aki K. Būga lexikográfiai tevékenységét kutatta, és élete jelentős részét az akadémiai „Litván nyelv szótárának” szentelte, helyesen állította, hogy „Būga szótára a litván lexikográfia fejlődésének új szakaszát indította el: a nagy »Litván nyelv szótára« kiadásának korszakát” (Vosylytė 1956: 113).

A szótárt már a litván lexikográfusok több nemzedéke írja. E mű szempontjából azonban két személyiség érdeme a legnagyobb: Kazimieras Būga és Juozas Balčikonis.

LITERATŪRA

Būga K. 1961: Rinktiniai raštai 3, Vilnius: Valstybinė politinės ir mokslinės literatūros leidykla.

Endzelīns J. 1979: Darbu izlase 3, 1 d., Rīga: Zinātne.

Grigas N. 1981: Kaip aš tapau žodynininku. – Mūsų kalba 1, 21–25.

Kurschat F. 1883: Littauisch-deutsches Wörterbuch, Halle A. S.: Verlag der Buchhandlung

3

des Waisenhauses.

Kuzmicka S. V. 1981: Antanas Vilkutaitis-Keturakis, Vilnius: Mokslas.

Nesselmann G. H. F. 1846: Zum littauischen Lexikon. – Neue Preussische Provinzial-Blätter B. 2, H. 2.

Ostrauskas K. 1989: “Žodžiai, žodžiai, žodžiai...” – Metmenys 56, 3–15.

Poška D. 1959: Raštai, Vilnius: Valstybinė grožinės literatūros leidykla.

Tolutienė B. 1961: Antanas Juška leksikografas. – Literatūra ir kalba 5, 87–377.

Vosyl y tė B. 1956: K. Būga žodynininkas. – Literatūra ir kalba 1, 84–113.

KAZIMERAS BŪGA AND LITHUANIAN LEXICOGRAPHY

Summary

Kazimieras Būga (1879–1924) was the first specialist in the Lithuanian language who lacked neither excellent training nor the knowledge of and feeling for his mother tongue. Būga’s life and the history of the Academic Lithuanian Dictionary are two things which are inseparable. In 1902 Būga, still a secondary school student, began to rewrite his collections of words on special slips. This date is considered to be the beginning of the card index of the Academic Lithuanian Dictionary.

In 1912 Būga got his degree from the University of St. Petersburg and started preparing for a professorship in the department of comparative linguistics headed by Jan Baudouin de Courtenay. In 1918 he was granted the rank of professor. In 1920 Būga returned to Lithuania. He brought with him a large file of cards for his future dictionary. On May 13, 1923, Būga began to write the dictionary. He tried to record everything that was known up to that time about each word. In 1924 the first book of his dictionary was published. On December 2, 1924, Būga’s untimely death was a tragedy for Lithuanian linguistics.

In 1930 the Ministry of Education directed Juozas Balčikonis to continue Būga’s work. It was decided to increase as much as possible the card of index accumulated by Būga and to write the dictionary anew. In 1996 the seventeenth volume of the Academic Lithuanian Dictionary was published. All in all, there will be twenty volumes of the dictionary. The Academic Lithuanian Dictionary is the most important work of Lithuanian philology of our century. It has been prepared by several generations of Lithuanian linguists. But the greatest contribution to this work was made by Kazimieras Būga and Juozas Balčikonis.

4