Jono Bretkūno „Postilės“ perikopių autorystė: „Kosanies“ šaltiniai

Ona Aleknavičienė

Preparing document pages…

2 short passages of this localized version are shown in the original language because they could not be localized reliably.

LIETUVIŲ KALBOTYROS KLAUSIMAI XXXIX (1998)

ALEKNAVIČIENĖ Ona

Vytauto Didžiojo Egyetem, Kaunas

**JONAS BRETŪNAS POSTILLÁJÁNAK PERIKÓPÁI SZERZŐSÉGE:**

A „Kosanies” forrásai

1. A Bretkūnas Postillája perikópái¹ szerzőségének kérdése

1.1. Liudvikas Gediminas Rėza a litván irodalomtörténet-írásban talán elsőként említette, hogy Jonas Bretkūnas a Postillát (1591, a továbbiakban: BP) Baltramiejus Vilentas fordításában megjelent könyv, az Euangelias bei Epistolas (1579, a továbbiakban: EE) alapján állította össze. A Geschichte der litthauischen Bibel című könyvében (1816: 9), áttekintve a Biblia és más vallásos művek litvánra fordításának történetét, egyik lábjegyzetében arra utalt, hogy a tanult férfiak hiánya miatt nem lehetett minden plébániára papot kinevezni, ezért különösen szükségessé vált egy olyan prédikációgyűjtemény, amelyből a templomokban fel lehetett olvasni. Erről Jonas Bretkūnas gondoskodott: Vilentas lefordított evangéliumai alapján kiadott egy postillát². Erre később régi írásbeliségünk más kutatói is felfigyeltek: Adalbertas Bezzenbergeris (1893: 128), Eduardas Hermannas (1923: 119–20), Jurgis Gerulis (1927: 110) és mások. Megpróbálták azt is megmagyarázni, miért írt Bretkūnas prédikációkat egy másik szerző által lefordított evangéliumok és episztolák alapján, noha 11 évvel korábban már lefordította az egész Újszövetséget (a fordítás 1580-ban készült el, a továbbiakban: BNT).

¹Gör. ἡ περικοπή ‘részlet’; περικόπτειν ‘körös-körül levágni, körülmetszeni, körbevágni’. A perikópa fogalma a Bibliában nem adatolt. A keresztény istentiszteleteken felolvasott bibliai részleteket csak a XVI. századtól kezdték így jelölni. Ezt a fogalmat elsőként Jusztinosz használta bibliai részlet jelentésben (NBI 1997: 113). A külön erre a célra kiadott liturgikus olvasókönyvek perikópákból állnak (RŽ 1991: 292). Az első ilyen litván olvasókönyv Baltramiejus Vilentas Euangelijos bei Epistolos című műve, amelyet 1579-ben adtak ki Königsbergben.

² Rhesa 1816: 9: „Da nicht bey allen Gemeinden, wegen Mangel an wissenschaftlich gebildeten Männern, Pfarrer und Prediger angestellt werden konnten, so war es wohl höchst nothwendig, ein Homiliarium oder eine Predigtsammlung […] zum Ablesen in den Kirchen, zu veranstalten. Janus Bretke sorgte auch dafür, indem er zu den Evangelien von Willentus eine Postille […] im Jahr 1591 herausgab“.

1.1.1. Eduardas Hermannas (1923: 119–120), azt mérlegelve, mi késztethette a Postilla összeállítóját arra, hogy lemondjon saját szövegeiről, felvetette, hogy talán Vilentas litván fordítását jobbnak tartotta a sajátjánál; ezért ezt a tényt még annak egyik érveként is hajlott értelmezni, hogy Bretkūnas német, nem pedig litván volt. Véleménye szerint e szövegek nyelve is megbízhatóbb lehet a prédikációkénál, hiszen nem világos, hogy azokban mi a fordítás és mi a szerző saját írása, míg a perikópák alapját a Litvániából származó Vilentas fordítása képezi. Ez utóbbi két állítás hosszú viták és kutatások tárgya lehet, Hermann azon gondolatát azonban, hogy Bretkūnas kételkedett saját fordításában, nem vethetjük el teljesen. Bretkūnas egész, javításokkal sűrűn teleírt bibliafordítás-kézirata, különösen az Újszövetségé, arról tanúskodik, hogy folyton kereste a megfelelőbb szó- vagy kifejezésváltozatot, és gyakran nem tudott dönteni. Még a Postillában is találunk kerek zárójelben megadott változatokat, illetve szavakat és kifejezéseket, amelyeket más szavakkal is megmagyaráz, rendszerint az alba kötőszóval, illetve a tatai elti szókapcsolattal. Talán saját munkája alkalmasságában kételkedve, vagy talán Martynas Liuteris példáját követve, Bretkūnas maga kérte, hogy az általa összeállított Postillát tapasztalt, németül és litvánul jól tudó teológusok értékeljék. Kérését az Államtanács 1589. 10. 14-i levelében továbbította Georgui Frydrichui³, a fejedelem pedig e célra több papot jelölt ki. Az 1590. 05. 13-án Ragainėben összehívott konferencia résztvevői már az 1590. 06. 01-i levélben közölték véleményüket a fejedelemmel erről a prédikációgyűjteményről. Azt írták, hogy nyíltan elmondták a szerzőnek a Postilla tartalmával és stílusával kapcsolatos kétségeiket, Bretkūnas pedig jóindulattal beleegyezett abba, hogy nemcsak ő maga javítja a kéziratot, hanem a korrektúrázóknak is szívesen megengedi ezt⁴.

A teljes Biblia ekkor még nem készült el – az utolsó könyvek 1590. november 29-én fejeződtek be. A Biblia kiadásának ügyében csak 1592. 09. 20-án hívtak össze konferenciát. Résztvevői természetesen azt kívánták, hogy ez a protestánsok számára rendkívül fontos könyv minél hamarabb nyomtatásban megjelenjen, a konzisztórium azonban ekkor már azt kérte, hogy Bretkūnas ellenőrizze a fordítást. 1593. 05. 18-i levelében azt írja, hogy már átnézte, és reméli, a fejedelem „további, a litván nyelvet nálam jobban ismerő emberek segítségével és az én közreműködésemmel elrendeli majd, hogy teljesen készítsék elő nyomtatásra, és […] nyomtassák ki” (kiemelés tőlem – O.A.). Ez arról tanúskodik, hogy maga Bretkūnas még 1593-ban is úgy vélte: bibliafordítása nincs véglegesen előkészítve, és nem alkalmas nyomtatásra. A fejedelemhez írt későbbi leveleiben is (1595. 07. 11., 1598. 12. 10., 1599. 09. 19.) újra és újra azt kéri, hogy a kéziratot „adják át másoknak, akik jobban tudják ezt a nem német nyelvet, vagy egyébként bővebben […] meg vannak áldva Isten adományaival és tehetséggel, hogy kijavítsák” (Bretkūnas 1983: 324), és ha a fordítás alkalmatlannak bizonyulna, küldjék vissza neki

³ Ištrauką iš šio laiško pateikia Falkenhahn 1941: 98.

⁴ Ezt a korrektúrázók 1590. 06. 01-i, a porosz fejedelemhez írt levele is tanúsítja (Falkenhahn 1941: 103–104).

vissza. A későbbi levelekben ezeket a kételyeket természetesen az is indokolhatta, hogy továbbra is a fejedelem döntésére várt, a nyomtatás ügyei pedig nem haladtak előre. Bretkūnas csak az 1602. 03. 01-jei levelében közli, hogy munkáját még egyszer átnézte, lehetőségeihez mérten kijavította, és hozzáteszi: „remélem, hogy a litván olvasó most elégedettebb lesz ezzel a fordítással”. Fennmaradt levelei tehát arról tanúskodnak, hogy bizonyos fokú bizalmatlanságot érzett saját munkájával szemben, és más teológusok segítségére, tanácsaira kívánt támaszkodni.

1.1.2. Paulius Salopiata (1929: 45–56) Mikalojaus Daukšas Postilės (1599) és Konstantinas Sirvydas Punktų Sakimų című művének perikópáit a lengyel, latin és görög eredetikkel összevetve Vilentas Euangelijomis bei Epistolomis. című művével is összehasonlította. Egyáltalán nem tartja meglepőnek, hogy ezekre a vilentasi szövegekre időnként katolikus kiadványok szerkesztői is támaszkodtak, noha fordítójuk protestáns volt. Ez állítólag annak a jele, hogy Vilentas könyve nagy tekintélynek örvendett – hiszen Bretkūnas is Vilentas fordította szövegeket illesztett prédikációi elé, nem a sajátjait. A XVI–XVII. századi litván írásbeliség történetírásában azonban nem ilyen kedvezőek a Vilentas fordításáról szóló vélemények. A „Visuotinis nuostatas” (1639) például a litván írásművek előkészítéséről szólva hangsúlyozza Bretkūnas Újszövetsége kinyomtatásának szükségességét, mert megjelenésekor „a vasárnapi evangéliumok és episztolák is rendelkezésre állnának és elkészülnének, amelyek az evangéliumok és episztolák könyveiben egyébként⁵ nagyon rosszul fordítva jelennek meg” (LLICh: 15). Theodoras Lepneris az 1690 körül írt Prūsų lietuvyje (1744) című művében szintén úgy véli, hogy ugyanezen okból legalább a Bretkūnas által lefordított Újszövetséget hozzáférhetővé kell tenni a közönség számára: abban az evangéliumok és episztolák is benne lennének, hiszen „az evangéliumok és episztolák régi könyvei nagyon hibásan és nehézkesen vannak lefordítva” (LLICh: 22). Másfelől mindkét forrás megemlíti, hogy az Euangelijų bei Epistolų példányai elhasználódtak és elfogytak, a könyvesboltokban már nem kaphatók, és nem lehet hozzájuk jutni (LLICh: 15, 22). Ez tehát arra utalhat, hogy Vilentas könyve nagyon fontos és népszerű volt a papok körében. Birtokában nem kellett saját maguknak litvánra fordítaniuk a bibliai szövegeket és kifejezéseket⁶. Továbbá köztudott volt, hogy a nyomtatás előtt a fordítást litvánul tudó papok ellenőrizték (erről a szerző az EE előszavában ír⁷). Ezt a könyvet később felhasználta az 1600-as református posztilla (Morkūnas-posztillaként ismert) fordítója, valamint egyes katolikus kiadványok szerkesztői is.

1.1.3. Vaclovas Biržiška (1953: 160; 1960: 110) azzal magyarázza Bretkūnas Vilentasra való támaszkodását, hogy az első litván nyelven kiadott evangéliumok és episztolák

⁵Vilentas EE-je, valamint Lázorius Sengstakas 1612-es, kissé javított újranyomása értendő.

⁶ Tokią praktiką dar mini Ch. Hartknochas „Preussische Kirchen-Historia“ (1686), žr. LLICh: 20.

⁷ EE: III „[...] e fordítást az adott nyelv legnagyobb tapasztalattal rendelkező ismerői és e tudomány szakértői hagyták jóvá, és a szövegek gondos összevetése ezt majd megmutatja.” (Koženiauskienė 1990: 86).

azonnal hivatalos, a Porosz Hercegség templomaiban felolvasandó szövegekként tették közzé. A Ragainėben összegyűlt papi konferencia igyekezett meggyorsítani Bretkūnas Postilės című művének kiadását, mert útját akarta állni a litván katolikus könyvek terjedésének. Ezért sürgősen pénzt kerítettek, és már 1591-ben a többi könyvnél jóval nagyobb példányszámban kinyomtatták. Biržiška (1953: 142) véleménye szerint „a nyomtatás során […] Bretkūnas szövegét csupán annyiban változtatták meg, hogy a Bretkūnas által lefordított evangéliumi szövegek helyére Vilentas 1579-es evangéliumi szövegeit illesztették”. Ezt az állítást semmilyen dokumentum nem támasztja alá, és nem tűnik túl megbízhatónak, mivel a BP és az EE perikópái között meglehetősen sok eltérés van. Egyes EE- és BP-perikópák versetszáma különbözik: például az EE-ben Lk 1,26–38-ból kimarad a 36. vers egy része, a BP-ben viszont szerepel; az EE egy vasárnapra Lk 1,39–55-öt jelöl ki, a BP pedig Lk 1,39–56-ot, vagyis a BP-ben eggyel több vers van. Másfelől olyan helyeket is találtak, ahol a BP fél verssel kevesebbet tartalmaz, mint az EE: Jn 16,26, Mt 9,4, Mt 7,18, noha a BNT-ben ezek a versrészek is szerepelnek. Néhány helyen a mondat értelme tér el: Apd 2,3, Lk 5,9, Lk 8,13, Jn 6,11, Jn 10,14. Mivel a bibliai részleteket a prédikáció előtt olvasták fel a híveknek, Bretkūnas néhol az első vers elé magyarázó kifejezést illeszt (például Jefus biloia mokintinium fawa Mt 5,20 elé), noha ez az EE-ben és a BNT-ben sem szerepel, vagy pontosítja a cselekvő személyét (ghis, anas helyett Jefus-t ír). Ezenkívül az EE és a BP szövegei között számos helyesírási, morfológiai, lexikai és szintaktikai különbség van⁸. Ha az egyik szöveget egyszerűen a másikkal cserélték volna fel, még a nyomtatás során sem keletkezhetett volna ennyi és ilyen következetes helyesírási, morfológiai, lexikai, szintaktikai, különösen pedig magát a szöveget érintő eltérés. Egyes különbségek abból is adódhattak, hogy a konferencia résztvevői maguk javították a kéziratot, és azt is megjelölték, mit kell a szerzőnek kijavítania (erről 1590. 06. 01-jei, a porosz fejedelemnek írt levelükben számolnak be (Falkenhahn 1941: 103–104)).

Az EE szövegeit tehát inkább a Postilės összeállításakor vehették át, miközben Vilentas fordítását más forrásokkal is összevetették. Annál is inkább, mert a prédikációk szövegében vannak olyan helyek, amelyek megegyeznek az EE szövegével, noha magának a BP-nek a perikópájában az adott hely eltér az EE-től. Vilentas könyve tehát valószínűleg ott feküdt az asztalon, és a prédikációk írásakor is bele-belelapoztak. Biržiška fő érve azonban, miszerint Vilentas szövegeit kötelezőként fogadták el, kellően megalapozottnak tekinthető⁹. Hiszen kinyomtatták őket, ezért könnyen hozzáférhetők voltak

⁸Azt, hogy Bretkūnas miként alakította át helyenként Vilentas mellékmondatát absolutivusos dativusszá, és ebben milyen hatást gyakoroltak az eredeti szövegek, vagyis Luther Bibliája és a Vulgata, Vytautas Ambrazas vizsgálta (1962: 34).

⁹A posztillába illesztett bibliai szövegek és kifejezések egyházi jóváhagyású szövegekhez való igazításának szükségességéről tanúskodik J. Quandt bevezetése is Christian Langhanzen „Trumpas ir prastas išguldymas vissų nedelės ir šventu dienu evangeliu...” című posztillájához, amely 1750-ben jelent meg Königsbergben. Amikor új litván posztillát kívánt készíteni (mert még a XVIII. század elején is Bretkūnas prédikációgyűjteményéből olvastak vasár- és ünnepnapokon, „bár szűken és egyszerűen para-

a lelkészeknek; ezenfelül nyomtatás előtt „a nyelv legnagyobb tapasztalattal rendelkező ismerői és e tudomány szakértői” is jóváhagyták. Ezeket az evangéliumi és episztolai szövegeket már 12 éve olvasták a templomokban, miközben Bretkūnas Bibliájának nyomtatásra való alkalmasságáról akkor még csak tanácskoztak, és várták a korrektori értékeléseket és javaslatokat.

1.2. Salopiata (1929: 45) állítja, hogy Postilės perikópái szinte pontosan megegyeznek Vilentas szövegeivel, Guido Michelini (1995: 250) pedig úgy véli, hogy azokat az EE-ből nyomtatták újra, ezért jelentéktelenek (véleménye szerint a Postilės nyelvének vizsgálatakor figyelmen kívül lehet hagyni őket, csakúgy, mint a prédikációkba beillesztett mondataikat), ám e szövegek részletesebb összevetése azt mutatja, hogy a Postilės perikópáinak szerzőségi kérdése nem ilyen egyszerű. Mindenekelőtt nem közvetlen újranyomásról van szó: a BP perikópái nem teljesen azonosak a megfelelő EE-szövegekkel. Másodszor, a Postilėje két olyan perikópa is van, amely Vilentas EE-jéből hiányzik. Vilentas könyve 94 evangéliumi és 87 episztolai perikópából áll¹⁰ (összesen 181-ből), a BP-ben pedig 67 evangéliumi és 2 episztolai perikópa található (összesen 69). Ezek közül 65 evangéliumi és 2 episztolai perikópa (összesen 67) Postilėje megegyezik az EE megfelelő szövegeivel. Bretkūnas tehát ebből a könyvből 181-ből 67-et vehetett át, főként evangéliumi perikópákat¹¹, kettőt pedig maga illesztett hozzá.

1.3. Mindkét, nem az EE-ből átvett perikópa a Postilės első részében jelent meg. Az egyik három szinoptikus evangélista, Máté, Márk és Lukács evangéliumaiból, valamint Pál korinthusiakhoz írt első leveléből áll, címe pedig: „KOSANIS APE VVÆCŽÆ-||re Pono muſu Ieſaus Chriſtaus, Dienoie || kaledu ant

...írta), készen állt arra, hogy lefordítsa Langhanzen postilláját, de számos nehézségbe ütközött. Tervét leginkább az akadályozta, hogy nem volt litván nyelvű Biblia. Csak 1727-ben, az Újszövetség kiadása után bízott meg egy lelkészt a fordítás átnézésével és a benne található bibliai fordulatok összevetésével a Bibliával, mivel a fordítás nemcsak tökéletlen volt, és nem felelt meg a „tiszta litván nyelvjárásnak”, hanem „az elkészült és minden gyülekezetbe bevezetett Bibliával” sem volt összehangolva (LLICh: 40–41).

¹⁰ Senojo Testamento vertėjas į lietuvių kalbą arkivyskupas Juozapas Skvireckas (1991: 448) krikščionių bažnyčiose jau nuo pirmųjų amžių šventadieniais skaitomas Evangelijų bei Apaštalų raštų dalis vadina tokiais lotyniškais terminais: pericopae evangeliorum et lectiones. Čia jos bus vadinamos evangelinėmis ir epistolinėmis perikopėmis.

¹¹ Nem tekinthető teljesen pontosnak az az állítás, hogy a BP-ben nincsenek episztolai perikópák (vö. Range 1992: 33). A több evangéliumi perikópa kiválasztására valószínűleg az 1570-es „Kirchenordnung” azon rendelkezése ösztönözte, amely szerint a nem német templomokban nem célszerű episztolákat olvasni. Helyettük a lelkészeknek a katekizmusból vett részletek felolvasását és magyarázatát ajánlották, hogy az emberek megtanulják a hit alapjait (Zieger 1967: 66). Ezzel az előírással azt akarták elérni, hogy a hívek jobban megismerjék Martin Luther Kis katekizmusát, vagy legalább annak alapvető részeit; ezért itt különös hangsúlyt kap a Luther által elismert két szentségről, a keresztségről és az Eucharisztiáról szóló tanítás (Zieger 1967: 48). A szentségekről vallott nézeteit a teológusoknak szánt programadó művében, az 1520-ban írt „De captivitate Babylonica ecclesiae praeludium” („Bevezetés az egyház babiloni fogságába”, WA 6, 497–573) című munkában fejtette ki (KBI II 1997: 12–13; Heussi 1991: 284). Éppen ezeket a szentségeket magyarázzák Bretkūnas kiegészítésként beillesztett perikópái és az azokat kommentáló prédikációk.

Milchparo fakama“ (BP I 62)¹². Ez a szöveg szintén perikópának tekinthető, mivel a prédikáció előtt, templomi felolvasásra szánták, ugyanazzal a betűtípussal nyomtatták, mint a többi bibliai részletet, és egy 6,5 oldalas prédikáció magyarázza. A másik, nem az EE-ből átvett perikópa a Mt 3,13–17, amelyet az újév utáni első vasárnapra szántak.

Felmerül a kérdés, honnan származhatnak ezek a perikópák: valamely korábban megjelent kiadványból vették-e őket, vagy talán maga Bretkūnas fordította le és illesztette be. A Porosz Hercegségben már a legelső litván írások megjelenése óta megfigyelhető az a tendencia, hogy a már meglévő litván könyvekre és kéziratokra támaszkodnak, más szerzők kiadatlan munkáit átveszik, rendezik és megjelentetik; ezért célszerűnek tűnt a megfelelő szövegeket az 1591 előtt készült fordításokban és a már megjelent kiadványokban keresni.

A Mt 3,13–17-et nem sikerült megtalálni a Postilei megjelenése előtt kiadott könyvekben. Az első, 16. századi evangélikus prédikációkat tartalmazó kéziratos gyűjteményben, a Wolfenbüttelio postilėben (WP, másolását 1573-ban fejezték be) csupán az első mondat kezdete olvasható¹³. Bár a prédikáció címe szerint János evangéliumának 3. fejezete alapján is elmondható, valójában itt a Mt 3,13 kezdete szerepel (WP 285a). A teljes perikópa csak Bretkūnas lefordított Újszövetségének kéziratában található meg, ám e szövegek részletesebb összevetése azt mutatja, hogy a BP perikópáját valószínűleg újrafordították, nem pedig a BNT-ből vették át¹⁴. Ezzel szemben legalább 4 könyvben és legalább 5 alkalommal találunk a „Kosanis”-hoz hasonló szövegeket. A kiadás éve szerint a következőképpen sorakoznak:

1. Martynas Mažvydas Catechismvsa prasty szadei című műve (1547, a továbbiakban: MžK).

2. Martynas Mažvydas Gesmes Chriks czoniskas című műve, II. rész (1570, Baltramiejus Vilentas kiadásában, a továbbiakban: MžG).

3. Baltramiejus Vilentas Enchiridionas című műve (1579, a továbbiakban: E); két szöveg található benne:

a) a „Sacramentas Altoriaus / kaip ‖ tȏ Hukinikas ʃcheimina fawa ‖ praſchcziaufei tur ‖ mokinti” című fejezetben (E 33,3–17);

¹² A kozonis sf (vagy kozonius sm) szó a BP-ben és más régi írásokban, valamint a mai litván nyelv egyes nyelvjárásaiban is a „prédikáció” jelentésében használatos (LKŽ VI 1962: 392). A kényelem kedvéért azonban ebben a tanulmányban „Kosanis”-nak a fent említett perikópát nevezzük, nem pedig az utána következő prédikációt. Hasonlóképpen a BP más részeiben is közös címe van a perikópának és a prédikációnak (akkor is, ha maga a perikópa hiányzik, és csak az evangélium fejezete van megadva, utána pedig a prédikáció következik, például BP I 69–78 vagy BP I 78–86).

¹³ Ebben a postillában nem közlik az összes perikópát; minden prédikáció címében megadják az evangéliumot és annak fejezetét, a prédikáció előtt pedig csupán az első mondatot vagy annak kezdetét írják le, és rövidítésjelet tesznek utána.

¹⁴ E Postilės és a BNT perikópája közötti különbségekről és azok okairól részletesebben a „Jono Bretkūno Postilės perikopių autorystė: Mt 3,13–17 šaltiniai” című tanulmány ír (Aleknavičienė 1998).

b) a „Rövid kérdés és felelet azok számára, akik az oltár szent szentségét kívánják felvenni. M. M.” című fejezetben (E 68,10–21).

4. Martynas Mažvydas Paraphrasis című műve (1589; J. Bretkūnas illesztette be a Giesmes Duchaūnas című kiadványba, és a Kancionalu és a Kollectomis együtt jelent meg; a továbbiakban: MžP). Mivel ez a perikópa abban különleges, hogy az Újszövetség négy részletéből áll, hasonló töredékeket Bretkūnas Újszövetség-fordításának megfelelő helyein is találunk.

1.4. Jelen tanulmányban e perikópa, vagyis a „Kosani” összehasonlítására teszünk kísérletet az említett, a Porosz Hercegségben a Postile megjelenése előtt kiadott vagy előkészített litván nyelvemlékekkel; célunk a különbségek és hasonlóságok megállapítása, okaik lehetőség szerinti magyarázata, valamint annak megválaszolása, hogy az itt felsorolt kiadványok közül melyik lehetett a fő forrása.

A különbségek nyelvészeti elemzése során a Litván Nyelvi Intézetben 1996–1998-ban készített, a Postilės, Enchiridiono, továbbá részben az Evangéliumok és levelek szóalakjainak számítógépes konkordanciáira támaszkodunk. Ezeket a Litván Köztársaság Seimasának alárendelt Állami Litván Nyelvi Bizottság finanszírozásával, „A Litván Köztársaság államnyelvének használatára és fejlesztésére vonatkozó 1996–2005. évi program” keretében a Nyelvtörténeti és dialektológiai osztály munkatársai készítették: habilitált doktor Saulius Ambrazas (a munka vezetője), Ona Aleknavičienė, Ričardas Petkevičius és Vytautas Zinkevičius (programozó)¹⁵.

A szövegek összehasonlító elemzése azt mutatja, hogy a „Kosanis” Vilentas egyik, kérdés-felelet formájában írt szövegéhez áll a legközelebb, amely az Enchiridiono „Sacramentas Altoriaus...” című fejezetében található (E 33); ezért itt részletesen áttekintjük a „Kosanies” és e fejezet szövegének viszonyát. Előbb azonban azt is meg kell vizsgálni, vajon Bretkūnas nem az első litván könyvre, Martynas Mažvydas Katekizmusára támaszkodott-e.

2. A „Kosanies” és Mažvydas Katekizmusának szövege közötti viszony

2.1. Bretkūnas Postilės című művének „Kosani” szövegéhez hasonló szöveget első ízben Mažvydas Katekizmusában találunk nyomtatásban. A negyedik rész „Ape Swetaltį alba Sacramenta altariaus...” című, az Eucharisztia jelentését magyarázó fejezetében így szerepel: „tefiaūfelis liudimas ir tefta=mentas nogi kieturiu Evangelijųtų parapchitas” (MžK 25,23–25).

E két töredéket összehasonlítva először maguknak a szövegeknek az eltérései tűnnek fel. A fordításokban ezek rendszerint akkor jelennek meg, amikor a fordítók különböző eredeti szövegeket használnak. A Katekizmus negyedik részét, amint azt bizonyította

¹⁵Előkészítésük elveiről lásd a 18. lábjegyzetet, valamint Ambrazas, Aleknavičienė, Zinkevičius 1998-at, amely e konkordanciák példáit is közli.

Christianas Stangas (1929: 6, 179), Mažvydas vertė iš 1545 m. išleisto Jano Seklucjano katekizmo Katechismv text prosti dla prostego lvdu wkrolewczv. 1.5.4.5. (toliau – SK), kai kur pasiremdamas ir Jano Maleckio katekizmu Catechismvs to iest. Nauka Krzescijanska... Wkrolewczv 1546 (toliau – MK). Seklucjano Katekizmas taip pat nėra originalus – į lenkų kalbą jis verstas iš dvikalbio – lotyniško ir vokiško (niederdeutsch) Martyno Liuterio Mažojo katekizmo, 1531 m. išleisto Magdeburge, – lotyniškosios dalies (ją išvertė Georgas Majoras), atsižvelgiant dar į pirmąjį lotynišką 1529 m. ir vokišką 1531 m. Wittenbergo leidimus (Neumann 1941: 84). Vilento Enchiridiono skyrius „Sacramentas Altoriaus...“ verčtas iš vokiško Liuterio Mažojo katekizmo. Reinholdo Trautmanno (1909: 478–479) nuomone, pagrindinis Vilento Enchiridiono šaltinis yra 1543 m. Leipzigo leidimas ENCHIRIDION Der Kleine Catechifmus. Fur die gemeine Pfarherr vnd Prediger. D. Mart. Luther. Leipzig. (toliau – LK), bet jis gali būti naudojęsis ir visais ar keliais Wittenbergo leidimais.

2.2. A BP, az E és a MžK összehasonlító szövegei általában egybeesnek azokban az esetekben, amikor a lengyel és a német eredeti is megegyezik, és egyértelműen eltérnek, amikor a német és a lengyel eredeti különbözik. Az eltérések elsősorban a MžK és az E között mutatkoznak meg, és mivel Bretkūnas Vilentust követte (amint az alábbi példákból kiderül, részletesebben pedig a tanulmány 4. fejezete tárgyalja), a BP és a MžK között is láthatók. Íme néhány, a MžK-val nem egyező BP- és E-részlet, valamint a megfelelő német és lengyel eredeti¹⁶ szókapcsolatai, amelyek feltárják az eltérés okát:

BP I 62,4–6 azon az éjszakán, amelyen elárultatott / Eme ‖ dona

E 33,4–5 azon az éjszakán, amelyen eláru=ltatott / Eme ‖ dūna

MžK 26,3–5 azon az éjszakán \ amikor ‖ el kellett árultatnia \ e=‖me dona

LK 389 Inn der nacht, da er Verraten ward, Nam er das brod

SK 13,2–3 tej nocži \ ktorei miał bijć ‖ widan \ wział chlep

BP I 62,12–13 odaadta nekik / mondván / ‖ Vegyétek és igyátok / mindnyájan ebből

E 33,11–13 odaadta nekik bi=‖lodams / Vegyétek és igyátok / mindnyájan ebből ‖

MžK 26,13–15 adta nekik \ mondván \ ‖ Igyatok ebből mindnyájan

LK 389–90 nekik adta, és így szólt: Vegyétek, és igyatok belőle mindnyájan

SK 13,12–13 nekik adta \ mondván \ ‖ igyatok ebből mindnyájan

¹⁶ Luther 1543-as Kis katekizmusa (LK) idézve innen: Martin Luther. Werke. Kritische Gesamtausgabe. Bd. 30(I). Weimar, 1910 (a számok a kötet oldalait jelölik), Seklucjan katekizmusa (1545) pedig a Litván Tudományos Akadémia Könyvtárában 1997-ben megtalált (Baniulienė 1997) példányból.

BP I 62,16–17 Ezt tegyétek / || valahányszor isztok, az én emlékezetemre

E 33,16–17 Ezt tegyétek / valahányszor || isztok, az én emlékezetemre

MžK 27,5–7 ezt tegyétek, ahányszor csak isztok, az én emlékezetemre

LK 390 Ezt tegyétek, valahányszor az én emlékezetemre isztok

SK 14,3–4 akkor igyatok || valahányszor isztok || az én emlékezetemre

BP I 62,15–16 értetek kiontatik / || a bűnök bocsánatára

E 33,14–16 értetek || kiontatik / a bűnök || bocsánatára

MžK 27,3–5 értetek kiontatik=||a bűnök || bocsánatára

LK 390 értetek kiontatik a bűnök bocsánatára

SK 14,1–3 ez a bor az én akaratom szerint=||a bűnök bocsánatára=||a tiétek

BP I 62,11–12 Ugyanígy vette a kelyhet a vacsora után=||

E 33,10–11 Ugyanígy vette a kelyhet a vacsora után=||

MžK 26,12–13 Ugyanígy, vacsora után || vette a kelyhet

LK 389 Hasonlóképpen a kelyhet is vette a vacsora után

SK 13,10–11 Ezeket a szavakat vacsora után=||vette, a kelyhet

BP I 62,12–14 Ez a ke=||hely az én véremben kötött új szövetség

E 33,13–14 Ez a kehely az én véremben az új testamentum=||a

MžK 26,15–27,1–2 Ez || a kehely az új testament=||um az én véremben

LK 390 Ez a kehely az új testamentum az én véremben

SK 13,13–15 Ez || a kehely az új testamentum || az én véremben

Kaip matyti iš čia pateiktų pavyzdžių¹⁷, BP ir E fragmentai paprastai sutampa, bet aiškiai skiriasi nuo Mažvydo Katekizmo, ir skiriasi būtent dėl to, kad Mažvydas ir Vilentas vertė ne iš tų pačių originalų, o jie šiose vietose nesutampa. Kadangi pirmajame sakinyje Seklucjano katekizme yra miat bijč || widan, tai Mažvydas šią vietą verčia tureia buti iſchdotas, tuo tarpu Vilentas, Liuterio katekizme radęs Verraten ward, verčia buwa iſchdū=||tas. Bretkūnas čia seka Vilentu ir rašo buwa iſchdotas. Mažvydo frazė Gierkiet iſch ta wilſij atitinka Seklucjano pijcie ſtego wſilcžij, o Vilento Imkite ir gerkite / wilſi iſch to sutampa su Liuterio Nemet hin und trincket alle dar aus. Bretkūnas čia tiksliai pakartoja Vilentą. MžK fragmente ant atleidima greku || juſſu įvardis jūsų atsiradęs dėl to, kad jis yra ir SK: na od=||pvybžcženie grzechow wa=||ſchich, o E (ir BP) šio įvardžio nėra: ant atleidima || grieku, nes jo nėra ir LK: zur vergebung der funden. Skirtinga žodžių tvarka MžK ir E (ir BP) taip pat susijusi su žodžių tvarka atitinkamuose originaluose. Šitokie akivaizdūs teksto

¹⁷ Ezekből még több is van, különösen a szórendet illetően, de itt nem közöljük az összes példát.

az eltérések arra is ösztönöznek, hogy arra következtessünk: Mažvydas Katekizmo című művének „Ape Swetafti arba Sacramenta altariaus…” fejezetében található szöveg nem lehetett a „Kosanies” fő forrása.

2.3. A „Kosanies” és az MžK szövege között meglehetősen sok (mintegy 80), különféle eltérést találtunk. Ezek száma csaknem 3,5-szerese, és az eltérések jóval jelentősebbek, mint e perikópa és az Enchiridiono „Sacramentas Altoriaus...” című fejezetének szövege közötti eltéréseké (vö. 4.1). Leginkább az igék felszólító módú, többes szám 2. személyű alakjainak különbségei szembetűnőek: ahol Mažvydas igéjén a tipikus žemaitiai felszólító módú -ke- képző szerepel, ott Bretkūnas és Vilentas igéjén -ki- képző áll. Ez alól mindkét kiadványban mindössze egy azonos alak kivétel, amelyben -ke- szerepel: dariket a BP I 62,13-ban és az E 33,16-ban, noha e szövegek első bekezdésében darikite szerepelt a BP I 62,9-ben és az E 33,9-ben:

MžK

BP I

vegyetek 26,7 egyétek=||igyátok 26,7–8 tegyétek 26,10 — igyatok 26,15 tegyétek 27,5

Vegyétek 62,7 egyétek=||igyátok 62,7–8 tegyétek 62,9 Vegyétek 62,13 igyátok 62,13 tegyétek 62,16

Vegyétek 33,7 egyétek 33,7 tegyétek 33,9 Vegyétek 33,12 igyátok 33,12 tegyétek 33,16

A Bretkūnas Postilės mindkét kötetében előforduló négy ige felszólító módú, többes szám 2. személyű alakjait áttekintve kiderült, hogy ezekben az igékben mégis gyakrabban fordul elő a žemaitiai -ke- képző, illetve gyakrabban a rövidebb alak, mint a hosszabb. Így például az imket Postilėje összesen 10-szer fordul elő, az imkite pedig 6-szor; a dariket 13-szor, a darikite pedig 7-szer; a walgiket 6-szor, a walgikite viszont csak egyszer, és csak ebben a perikópában. Szintén csak ebben a perikópában találjuk a gerkite alakot (1-szer), míg a gerket Postilėje háromszor fordul elő¹⁸. E formák gyakorisága

¹⁸ Az itt és a tanulmány további részeiben közölt adatok a Postilės, Enchiridiono, és esetenként az Evangelijų bei Epistolų számítógépes szóalak-konkordanciái alapján készültek. A Postilės szóalak-konkordanciájának elkészítésekor figyelembe vettük, hogy a könyv verso- és félig eredeti szövegrészletekből áll, valamint azt is, hogy szerzőségét különböző nevekhez kötik. A Postilės szövegének számítógépes rögzítésekor a perikópákat és a prédikációkban azonos betűtípussal szedett idézeteiket speciális jelekkel láttuk el; így a konkordanciában látható, mely szóalakok származnak a BP perikópáiból, amelyek a Vilento-féle EE-ben is megtalálhatók (a sorszám után a metrikában ∇ jel áll), melyek a „Kosanės”-ből (a metrikában k betű), Mt 3,13–17-ből (◊ jel), az imákból (m betű), illetve a „Passijų”-ból (# jel). A prédikációk szavai semmilyen jelet nem kapnak; a táblázatokban a prédikációkat Ø jelöli. Ez lehetővé teszi a BP összetett szerkezetű szövegében a szavak és szóalakjaik eloszlásán alapuló, meglehetősen megbízható statisztikai elemzés elvégzését. Kisebb pontatlanságot okozhatnak a sajtóhibák, különösen a szó elején, amikor emiatt a szó a konkordanciában a betűrend egy másik betűjéhez került.

a BP különböző töredékeiben, vagyis azokban a perikópákban, amelyek Vilento EE-jében (▽), a „Kosanyje” (k), a prédikációkban (∅), a „Passijose” (#), valamint az E és MžK¹⁹ anyagaiban is megtalálhatók, az alábbi táblázatban közölt számok mutatják:

1. táblázat

BP | E | MžK | ∇ | ∅ | # | k | BP összesen | | imket | 3 | 5 | 2 | | 10 | 0 | 0 imkite | | 2 | 2²⁰ | 2 | 6 | 7 | 0 imkiet | | | | | 0 | 0 | 3 walgiket | | 4²¹ | 2 | | 6 | 0 | 0 walgikite | | | | 1(!) | 1(!) | 4²² | 0 walgikiet | | | | | 0 | 0 | 1 dar iket | 2 | 8²³ | 2 | 1 | 13 | 1 | 0 darikite | 2 | 4²⁴ | | 1 | 7 | 7 | 0 dar ikiet | | | | | 0 | 0 | 3 gerket | | 2 | 1 | | 3 | 0 | 0 gerkite | | | | 1(!) | 1(!) | 4²⁵ | 0 gerkiet | | | | | 0 | 0 | 1

Amint az táblázatban szereplő számokból látható, Mažvydas Katekizme című művében csak a -ke- formánst tartalmazó alakok fordulnak elő (írásban: -kie-). A Postilėje szövegének szinte valamennyi töredékében szintén gyakoribb e igék felszólító módú, többes szám 2. személyű, žemaitai változata: összesen 32 példában szerepel benne a -ke- formáns, és 15-ben a -ki-, vagyis a žemaitai alakok száma körülbelül 2,1-szerese az aukštaitai alakokénak.

betűk, vagy amikor tévedésből a BP-ben egybeírt szó második tagjává vált. Ezt a hibát a szóalakok fordított konkordanciája segít kijavítani (1998-ban készült). Nagyon hasznos a morfológiai sajátosságok vizsgálatához. A tanulmányban hasonló elvek alapján összeállított számítógépes konkordanciákra is támaszkodunk, amelyek Vilento Evangelijų bei Epistolų ir Enchiridiono című műveinek szóalakjait, valamint ezek fordított változatait tartalmazzák. Bővebben lásd: Ambrazas, Aleknavičienė, Zinkevičius 1998.

¹⁹ Skaičiuota pagal Dominyko Urbo Martyno Mažvydo raštų žodyną, Vilnius, 1996, sudarytą iš J. Gerulio 1922 m. išleisto fotografuotinio Mažvydo raštų leidimo.

²⁰ E formák egyike a -gi: Imkitegi BP I 376,12.

²¹ Ebbe a számba a newalgiket BP II 467,19 is beleszámít.

²² Közülük egy rövidített: walgikit E 39,15.

²³ Ebbe a számba a ne dariket BP II 241,14 és a nedariket BP II 250,3 is beleszámít.

²⁴ Ebbe a számba a nedarikite BP II 357,7–8 is beleszámít.

²⁵ Közülük egy rövidített: gierkit E 39,15.

A -ke- formánssal képzett felszólító mód más BP-beli igékre is jellemző: például a eiket Postilėje alak összesen 40 alkalommal fordul elő (ebből 11-szer perikópákban, 25-ször prédikációkban, 4-szer a „Passijose” című részben), míg az eikit(e) mindössze 6 alkalommal (ebből 3-szor perikópákban, 2-szer a „Passijose” című részben; az összesítésbe beleszámítva egy további, -gi: Eikiteghi BP II 470,9 partikulaelemmel álló alakot is, amely prédikációban fordul elő); az fakiket összesen 7-szer fordul elő (ebből 3-szor perikópákban, 3-szor prédikációkban, egyszer a „Passijose” című részben), a fakikite pedig csupán 3-szor (ebből 2-szer perikópákban és egyszer a „Passijose” című részben). A Postilėje összesen 242, a felszólító mód többes szám 2. személyű, -ket formánsú alakot, 112 -kite formánsú alakot és 10 -kit formánsú alakot találtak. Így benne csaknem kétszer gyakoribbak a -ke- zsamogit formánssal képzett alakok.

A „Kosanyje” című részben ezzel szemben az igék felszólító módú, többes szám 2. személyű alakjai között 5 felvidéki formát találunk -ki- formánssal, és mindössze egyet -ke- formánssal; tehát itt ötször gyakoribbak a felvidéki alakok. A „Kosanyje” című részben tehát a felvidéki formák gyakoribb használata nem felel meg a teljes Postilėje egészében érvényesülő általános használati tendenciának. Ebben a perikópában az említett igék -ki- és -ke- formánsú alakjainak aránya ugyanaz (5:1), mint Vilento Enchiridiono című műve „Sacramentas Altoriaus…” fejezetének szövegében.

Vilento Enchiridione című művében az imti, valgyti, daryti, gerti igék felszólító módú, többes szám 2. személyű alakjai közül -ki- formánssal 24-et, -ke- formánssal pedig csak egyet találtunk. Így e négy ige felvidéki alakjai az egész Enchiridione című műben 24-szer gyakoribbak a zsamogit alakoknál²⁶. Az, hogy az E fejezet „Sacramentas Altoriaus…” című szövegében szereplő hat ilyen alak a „Kosanyje” című részben is pontosan megismétlődik (öt felvidéki és egy zsamogit alak, közülük pedig kettő – walgykite ir gerkite – a Postilės e részletében fordul elő egyedül), nem lehet véletlen egybeesés. Bár a BP-ben a -ke- formánsú alakok is gyakoribbak, mégis jóval kevesebb van belőlük, mint -ki- formánsú alakból; ebben különbözik a „Kosanis” az MžK szövegétől, miközben teljesen megegyezik Vilento E szövegével. Ez a tény amellett szóló egyik érvnek tekinthető, hogy a Postilės e perikópájára nem Mažvydas Katekizme, hanem Vilento Enchiridiono című művének „Sacramentas Altoriaus…” fejezetében található alakok gyakoroltak nagy hatást (lásd még a 4.6., 4.9–10. pontot).

²⁶ Az összes Enchiridiono igéjének felszólító módú, többes szám 2. személyű alakjait általánosságban összevetve azonban azt látjuk, hogy a -ki- és a -ke- formánsú alakok között nincs ekkora különbség: csupán valamivel több az -ki formánsú alak. A -ki- formánssal összesen 33 példát találtunk (közülük 26 -kite, 7 pedig -kit formájú). A zsamogit -ke- formánssal 31 példát találtunk (közülük 28 -ket, 2 -keteli, egy pedig -kiet formájú). Gordon Ford (1969: 31–32) kissé eltérő számokat közöl: Vilento E szövegében 19 felszólító módú, többes szám 2. személyű -kite alakot és 7 -kit alakot jelez (összesen 26, -ki- formánssal), továbbá 21 -ket alakot és 2 -ketefi alakot (összesen 23, -ke- formánssal). Az általa regisztrált példákból látható, hogy néhány szó elkerülte a figyelmét, például: darikite E 8,9 és E 8,13, Imkite E 75,9 és E 75,10; DEkawoket E 38,4, Pallifeminuket E 44,4, nejnarinket E 42,16, auginket E 42,17 stb.

Az E következő, „Trumpas klausimas ir priepravimas...” című fejezetében is e igék felszólító módú, többes szám 2. személyű felvidéki alakjai szerepelnek (5 alkalommal): Imkite E 68,13, valgikite E 68,13, darikite E 68,14 és E 68,20, Gerkite E 68,17; zsamogit alak azonban egy sincs benne. Ugyanezeket az alakokat találjuk Mažvydas 1570-ben Vilento által kiadott Gesmių Chriksčzoniškų című műve II. részének „Sźodźei ape S. Wecźere…” című szakaszában is, amely szinte teljesen megegyezik az E fejezet „Trumpas klausimas ir priepravimas...” című szövegével. Nehéz pontosan és teljes bizonyossággal megmondani, hogy az itt említett három szöveg közül melyik befolyásolta e formák használatát a BP perikópájában, de az alakok E „Sacramentas Altoriaus...” című fejezetében tapasztalható, ugyancsak 5:1 aránya leginkább éppen erre a szövegre irányítja a figyelmet. Ezenkívül a „Kosanies” és az MžG, illetve az E másik fejezetének megfelelő szövegei között több az eltérés, mint a „Kosanies” és az első E-szöveg között (erről lásd a 3. és 5. fejezetet). Az -ke- formáns ezekben az igékben következetesen (5 alkalommal), az MžK-t nem számítva, csak Bretkūnas 1589-ben kiadott Mažvydas-féle Paraphrasyje. című művében marad meg.

2.4. A „Kosanis” Mažvydas Katekizmo című művének szövegétől a duoti ige egyszerű múlt idejű, egyes szám 3. személyű alakjában is különbözik: ahol Mažvydas zsamogit dewe alakot ír (MžK 26,4 és MžK 26,14), ott Bretkūnas a felvidéki dawe alakot használja (BP I 62,6 és BP I 62,12). Az egész Postilėje című műben szintén csak a dawe alakot találjuk (81 alkalommal). A MžK 26,14 zsamogit, névmási többes számú részes esetű gims alakja helyett ebben a perikópában a felvidéki ghiemus áll a BP I 62,12-ben (a Postilėje másutt is csak a ghiemus alak fordul elő, 62 alkalommal, valamint a ghiems egyszer). Vilento katekizmusában ezeken a helyeken szintén a dawe alakot találjuk: E 33,6 és E 33,11; a ghiemus alak pedig az E 33,11-ben szerepel.

2.5. A „Kosanies” és az MžK szövege között számos írásjelhasználati (13), valamint részben ezekhez kapcsolódó, a szavak nagybetűs írásmódját érintő (6), továbbá más jellegű nagybetűhasználati eltérés (5) van. Ezzel szemben a „Kosanies” és az Enchiridiono „Sacramentas Altoriaus...” című fejezetének szövege között mindössze egyetlen írásjelhasználati eltérés van, és a nagybetűs írásmódban egyetlen eltérés sincs (lásd 4.1).

2.6. A számos eltérés ellenére azonban akad néhány példa, amely azt a feltevést támogatja, hogy Bretkūnas Mažvydas Katekizmu című művét is használhatta. Már a „Kosanies” első bekezdésében feltűnik, hogy a duona, išduotas ir išduodamas szavakban az uo kettőshangzó helyett o magánhangzó szerepel: acc. sg. dona BP I 62,5, ifchdotas BP I 62,5 és ifchdodams BP I 62,9; Mažvydas Katekizme című művében ugyancsak az acc. sg. dona MžK 26,5, ifchdotas MžK 26,4 és ißldotas MžK 26,9–10 található, Vilento Enchiridione című művében viszont itt a dūna E 33,5, a ifchdū=||tas E 33,4–5 és az ifchdūtas E 33,8 szerepel.

Az ū és az o betűk közötti különbség kérdése meglehetősen összetett. Általában a Postilėje című műben ezekben a szavakban az ū betű az elterjedtebb. E szavak grafikai változatait és azok gyakoriságát a teljes BP-ben és MžK-ban a 2. táblázat mutatja be:

2. táblázat

BP MžK ∇ Ø # k BP összesen dõna 17 1 1 19 5 dūna 60 7 67 0 ifchdotas 2 1 3 2 ifchdūtas 15 4 19 0 ifchdodams 1 1 0 ifchdūdams 1 1 2 0

Amint a táblázatból látható, a duona főnév a Postilėben összesen 86 alkalommal fordul elő: ebből 67-szer ū-val (60-szor a prédikációkban és 7-szer a „Passijose” szövegében), 19-szer pedig o-val (18-szor a perikópákban, és csupán egyszer a prédikációkban). Az išduotas befejezett melléknévi igenév ū-val 19-szer fordul elő (ebből 15-ször a prédikációkban és 4-szer a „Passijose” szövegében), o-val pedig 3-szor, kizárólag a perikópákban. Az išduodamas jelen idejű melléknévi igenév ū-val 2-szer fordul elő (egyszer-egyszer a prédikációkban és a „Passijose” szövegében), o-val pedig egyszer (azaz csak ebben a szövegben). Az o betű használata a diftongust jelölő ū helyett ([uo], <ide *ō) az acc. sg. dona, ifchdotas és ifchdodams szóalakokban Mažvydas Katekizmusa felé mutat: abban ezekben a szavakban szintén o betűt találunk. A MžK-ban a dona összesen ötször fordul elő, kizárólag o betűvel; későbbi írásaiban már csak dūna (16-szor) és duna (3-szor) alakban írja²⁷; az o-val írt išdotas szintén csak a MžK-ban fordul elő: ifchdotas 26,4 és iſſǁdotas 26,9–10; későbbi írásaiban szintén kizárólag ū-val írja (6-szor). A ū betű a Mažvydas második könyvecskéjében, a Giesmę S. Ambrazejiaus címűben sem szerepel (Dini 1994: 58), amely 1549-ben jelent meg (a szerző életében). Mažvydas csak az 1559-ben kiadott Formoje Chrikshtima vezeti be (Palionis 1967: 22).

Mažvydas Katekizmusa kivételével a „Kosanis”-hoz hasonló többi litván szöveg egyikében sem írják a magánhangzó o-t a kettőshangzós uo helyett az említett szóalakokban: mind a MžG-ben, mind a két E-szövegben, mind pedig a MžP-ben az acc. sg. dūna és ifchdūtas (2-szer) alakot találjuk. Csak a BNT Lukács evangéliumában, amely szintén az Eucharisztia megalapításáról szól, Lk 22,19-ben szerepel o az uo helyett ezekben a szavakban: acc. sg. dona, dodamas. Mivel a „Kosanies” e töredéke abban is hasonlít a BNT Lk 22,19-re, hogy ugyanazt a jelen idejű összetett szenvedő igealakot használja:

²⁷ Formos duna skaičių reikėtų patikslinti atsižvelgiant į Pietro U. Dini (1996: 21) pastabas dėl neaiškiai atspaustos ū raidės Gerulio parengtame Mažvydo raštų leidime. Dominykas Urbas kaip tik iš jo sudarinėjo Mažvydo raštų žodyną. Palyginęs Upsalos universitete saugomą Paraphrasia originala su Gerulio išleistu tekstu, Dini nustatė, kad MžP 137,9 ir 140,8 šiame žodyje yra rašmuo ū. Vadinasi, formos duna Mažvydo raštuose telieka vienas atvejis – Gesmėse Chriksconiskose, II d. (1570) (Gerullis 1922: 380,19).

ige jelen idejű szenvedő melléknévi igenévvel: BP I 62,9 ira ilchdodams, BNT Lk 22,19 ira dodamas; és egyértelműen különbözik a MžK-tól és minden más összehasonlító szövegtől – ezekben a szenvedő jövő idő összetett alakja áll múlt idejű szenvedő melléknévi igenévvel: bus ilchdūtas²⁸ –, ezért feltételezhetjük, hogy Bretkūnas e mondat írása előtt a BNT megfelelő szöveghelyére is rápillanthatott (erről még a 7. fejezetben is szó lesz).

Jochenas D. Range (1992: 49) yra atkreipęs dėmesį, kad iš lotynų kalbos Bretkūno verstai Evangelijai pagal Luką būdingas rašmens o rašymas žymint iš indoeuropietiškojo *ō kilusį dvibalsį [uo]. Zigmo Zinkevičiaus (1987: 32) nuomone, dalies Prūsijos lietuvių, gyvenusių buv. Nadruvos ir Skalvos srityse, kalboje, fiksuotoje nuo XVI a. antrosios pusės, pasitaikantį [o·] ir [uo] (iš baltų *ā ir *ō) sumišimą reikėtų laikyti prūsų kalbos įtaka. Ar BP tai yra tik rašybos dalykas, ar ir fonetikos, nustatyti be specialių tyrinėjimų sunku. Danielius Kleinas savo gramatikoje, išėjusioje 1653 m., t.y. po 64 m. nuo Postilės pasirodymo, raidės o tarimo išsamiau neaprašo, tik skyriuje „Apie raides, jų rašybą, tarimą ir skirstymą“ nurodo, kad raidės „m, n, o, p, r, w su lotynų ir vokiečių raidėmis reiškia tuos pačius garsus“, o dvibalsės „uo, arba ū“ tarimą jis palygina su hebrajų j tarimu ir greta hebrajiškų pateikia du lietuviškus pavyzdžius: akmū ir dūna (PLKG: 425). Be to, autorius pamini, kad kitose kalbose ši dvibalsė visai nevartojama, išskyrus čekų. Kadangi ši gramatika skirta pirmiausia svetimšaliams, kad galėtų įvairuojančią lietuvių kalbą „lengviau ir teisingiau tvirtai įsisavinti“, tarimą stengiamasi aprašyti kuo išsamiau ir aiškiau. Kai kur jis nurodo ir tarmėse pasitaikančius skirtumus, kaip, sakykim, kitokį a tarimą Klaipėdos krašto tarmėje, lietuvių kalbos faktus lygina su lotynų, graikų, vokiečių bei kitomis kalbomis. Tačiau o ir uo kitoniško tarimo Prūsų Kunigaikštystėje, sekančioje „kauniečių tarme, kaip visų geriausia ir tinkamiausia“ (PLKG: 406), nei Grammaticoje nei Compendiume Kleinas nemini. Be to, ir kitame skyriuje „Apie įvairias raidžių padetis, arba akc idencijas“ kalbėdamas apie raidžių (=garsų) kitimus, jis tvirtina, kad „Dvibalsių atžvilgiu lietuviams jokių pasikeitimų nepasitaiko...“ (PLKG: 428)²⁹. Vadinasi, darytina prielaida, kad Bretkūnas rašmeniu o žymėjo ir balsį [o·] (<ide *ā), ir dvibalsį [uo] (<ide *ō), t.y., kad tai yra rašybos dalykas – laikymasis ankstesnės, nuo Mažvydo pirmųjų knygų prasidėjusios tradicijos.

²⁸ Csak az írásmód tér el: MžK 26,9–10 bus iß||dotas; E 33,8 būs ilchdūtas.

²⁹ Érdekes, hogy Kleinas nem vette fel a két szintes ū betűt a betűjegyzékeibe, noha maga mind a Grammaticában, mind a Compendiumban használta. Jonas Palionis (1996: 34) szerint ezt valószínűleg azért tette, mert a ū nem külön magánhangzót, hanem két magánhangzó kapcsolatát jelölte, ami ellentmondott volna az ábécé általános felfogásának, amely szerint az ábécé az egyes hangokat jelölő grafikai jelek rendszere.

2.7. A már említett acc. sg. dona MžK 26,5, ifchdotas MžK 26,4 és iſ||ldotas MžK 26,9–10 mellett van még néhány példa, ahol a BP szövege megegyezik a MžK-éval, de eltér az E-szövegtől:

BP I 62,8 Ez az én testem

E 33,7–8 Ez az én testem ||

MžK 26,8–9 ez az én tes||tem

LK 389 Az az én testem

SK 14,6–7 tocƶ ielt || cƶialo moje

BP I 62,15 amelyet értetek bus pralietas

E 33,14–15 amelyet értetek pralietas būs

MžK 27,3–4 amelyet értetek bus ifchle=||tas

LK 390, amely értetek kiontatik

SK 13,15–14,1 amely || vére kiöntetik

Az első töredékben a BP-ben és az MžK-ban szereplő tatai nemcsak a lengyel tocƶ szónak felel meg, hanem annak a hoc³⁰ szónak is, amely valamennyi latin Luther-katekizmusban megtalálható. A második töredékben a BP eltér az E-től, viszont a MžK-val egyezik az összetett igealak szavainak sorrendjében. Csak arra érdemes felfigyelni, hogy ebben a szintagmában Mažvydas, noha megtartotta a Seklucjanéhoz hasonló szórendet, az ige jövő idejű összetett szenvedő alakját használta múlt idejű szenvedő melléknévi igenévvel: bus ifchle=||tas; ezzel eltávolodott katekizmusától – abban jelen idejű alak áll: ielt wilana. Mažvydas itt közelebb áll Jan Malecki katekizmusához, amelyet 1546-ban szintén Königsbergben adtak ki: ktora za waß wylana be=||dzie MK 10,4–5³¹.

A Seklucjan katekizmusának 1997-ben a Litván Tudományos Akadémia könyvtárában megtalált példányában³² ez a töredék javítva van: az ielt szót kézzel, barna tintával áthúzták, fölé pedig beírták: beƶdzie. Neumann (1941: 17) szerint az ielt szót a königsbergi SK-példányban is áthúzták³³, amelyet vörös tintával javított

³⁰ Itt és másutt Luther latin nyelvű Kis katekizmusaival vetjük össze, amelyek műveinek kritikai kiadásában szerepelnek: Martin Luther. Werke. Kritische Gesamtausgabe. Bd. 30(I). Weimar, 1910.

³¹ Az idézet Neumann „Studien zum polnischen frühreformatorischen Schrifttum” (1941) című könyvében újraközölt Malecki-katekizmusból való.

³² Megtalálásáról Daiva Baniulienė számol be a „Nepaprastas Mažvydo metų atradimas” című cikkében, amely a „Lietuvos aidas” című újság 162. számában, 1997. 08. 20-án jelent meg.

³³ Sprendžiant iš Stango (1929: 13) ir Neumanno (1941: 7 ir 9) aprašymų, Vilniuje rastasis yra ne šitas jų minimas, o kitas egzempliorius: Karaliaučiaus valstybinio archyvo bibliotekoje iki Antrojo pasaulinio karo saugotas vienintelis išlikęs egzempliorius buvo įrištas kartu su keturiais kitais įvairaus turinio ir formato leidiniais, tomo Nr. 784. II. Be to, šio egzemplioriaus tekste ir

Janas Maleckis. Egy másik kéz (nem Janas Maleckis³⁴) és más tintával felül ugyancsak ezt írta: bėdžie. Azt, hogy melyik időszakból származik ez a két bejegyzés, és mindkét példányban ugyanaz a kéz írta-e őket, még meg kell állapítani. Az, hogy a ieft alakot bėdžie alakra javította, Mažvydas pedig a bus szót Seklucjanótól eltérve, de Maleckihez közelítve fordította, arra utal, hogy Mažvydas itt figyelembe vehette Malecki Seklucjano Katekizmo kapcsán megfogalmazott észrevételeit, vagy esetleg más forrást is használhatott³⁵. Luther latin nyelvű kiskatekizmusaiban rendszerint a praesens indicativi passivi effunditur alakját találjuk, a német nyelvűekben pedig a vergolten wird alakot. A „Kosanies” szórendje eltér Vilentas német változatot pontosan követő Enchiridiono-jának szórendjétől, és Mažvydaséval egyezik.

2.8. Figyelembe véve a „Kosanies” és Mažvydas Katekizmo című művének 4. részében, az „Ape Swetafti alba Sacramenta altariaus...” című fejezetben olvasható szövege közötti számos eltérést, arra a következtetésre juthatunk, hogy ez a szöveg nem tekinthető a „Kosanies” fő forrásának; Bretkūnas azonban felhasználhatta a legelső litván könyv szövegét kiegészítő forrásként.

3. A „Kosanies” viszonya Mažvydas Gesm̃ių Chriksčioniškų című műve II. részének „Sźodzei ape S. Weczere…” című fejezetéhez

3.1. A második könyv, amelyben a „Kosanis”-hoz hasonló szöveget nyomtattak ki, Mažvydas Gesm̃ių Chriksčioniškų című művének II. része, amelyet Vilentas adott ki 1570-ben. A kötet végére illesztett „Catechifma pral̄tas Textas” című fejezetben található a „Sźodzei ape S. Wecze=||re Pona Ieſaus Chriſtaus / taip || ralcha S. Ewange-||liſtai S. Matth. 26 || S. Mar. 14. S. Luc. 22. S. || Pawilas. 1. Cor. II. || Paguldi-||muſu.” című alfejezet (MžG 633–634). Egyelőre nem állapították meg, ki illesztette be ezt a fejezetet: maga Mažvydas vagy Vilentas. Gerulis (1922: XXV) hajlott arra, hogy a prózai részt maga az összeállító illesztette az énekeskönyvbe: „Ennyi liturgikus prózát az énekeskönyvekbe zsúfolva Mažvydas a hiányzó litván agenda pótlására törekedett”.

A margókon vörös tintával számos javítás és kritikai megjegyzés szerepel, az első oldalakon pedig különböző kézírású bejegyzések találhatók. A vilniusi katekizmus, noha ugyanaz a 784. II. 4° jelzet szerepel rajta (ceruzával a borító belső oldalára írva, majd ismét egy fehér papírra feljegyezve és a gerincre ragasztva, az utolsó „4” számjegy azonban lekopott), öt, különböző formátumú, XVIII. és XIX. századi kiadvánnyal van egybekötve (közülük kettő – az első és a második – ugyanaz az 1808-as kiadás). Csak az egyetlen, már említett javítást tartalmazza: két barna tintás vonallal kihúzták a ieft szót, és fölé írták: bėdžie SK 14,1. Egy másik szót – a lafka szót az SK 11,13-ban – szintén két vonallal, úgy tűnik, ugyanazzal a tintával, csak valamivel élénkebben húzták ki, de semmit sem írtak a helyére. Stanisław Rospond is megjegyzi (Seklucjan 1979: 29), hogy a Malecki javításaival ellátott példány a háború előtt a königsbergi állami levéltárban volt, további sorsáról azonban nem számol be. Lehetséges, hogy a Lengyel Tudományos Akadémia könyvtárában őrzött Seklucjan-katekizmus jelenleg az egyetlen ismert eredeti példány.

³⁴ Stango (1929: 15) nuomone, minėtame egzemplioriuje ieft į bėdžie taisęs Janas Maleckis.

³⁵ Stangas (1929: 12–16) nurodo ir daugiau pavyzdžių, kur Mažvydas skiriasi nuo Seklucijano, bet sutampa su Maleckiu.

Az énekeskönyvekbe ennyi éneket belezsúfolva Mažvydas a hiányzó litván agenda pótlására törekedett.” Vaclovas Biržiška (1960: 86) szerint az 1566-os énekeskönyv második részét maga Mažvydas állította össze, ide illesztve valamennyi korábbi írását is. Ugyanakkor nem zárja ki annak lehetőségét, hogy a gyűjtemény kiadásakor Vilentas is „hozzátett valamit a maga részéről, bár nem saját munkát, hanem másokét, talán olyat, amelyet szintén Mažvydas írásainak hagyatékában talált”.

Bretkūnas perikópája és az énekeskönyv szövege között 56 eltérést találtak. A „Szọdžei ape S. Wecžere…” jelentősen különbözik mind a „Kosanies”-től, mind Mažvydas Katekizmo című művének szövegétől. A „Kosanies” és az énekeskönyv szövege közötti néhány eltérés arra utalhat, hogy az utóbbi bizonyos kapcsolatban áll az MžK szövegével és annak fő forrásával, a Seklucjan-katekizmussal. A lengyel eredetiből való fordítás egyértelmű nyoma megmaradt az első mondatban:

BP I 62,4–6 azon az éjszakán, amikor elárulták / vette a ‖ kenyeret

E 33,4–5 azon az éjszakán, amikor eláru=‖lták / vette ‖ a kenyeret

LK 389 azon az éjszakán, amikor elárulták, vette a kenyeret

MžG 589,13–14 azon az éjszakán, amelyen el kellett=‖árulni / vette a kenyeret

MžK 26,3–5 azon az éjszakán, \ amelyen ‖ el kellett árulni \ v=‖ette a kenyeret

SK 13,2–3 azon az éjszakán \ amelyen el kellett ‖ árulni \ vette a kenyeret

MžG el kellett=‖árulni megfelel az MžK el kellett árulni és a Seklucjan-féle el kellett ‖ árulni alaknak, míg a „Kosanies” elárulták alakja megfelel az E eláru=‖lták és Luther elárulták. fordulatának.

Mivel ennek az MžG-fejezetnek a forrásait nem azonosították, néhány helyen nehéz pontosan megmondani, miért tér el a „Szọdžei ape S. Wecžere…” a „Kosanis”-tól. Egy másik, a „Kosanimi”-val nem egyező MžG-fordulatnak szintén megfelelhet a lengyel Seklucjan-katekizmus:

BP I 62,12–13 odaadta nekik / mondván / ‖ Vegyétek és igyatok / mindnyájan ebből

E 33,11–13 odaadta nekik / mo=‖ndván / Vegyétek és igyatok / mindnyájan ‖ ebből

LK 389–90 odaadta nekik, és így szólt: Vegyétek, és igyatok mindnyájan belőle

MžG 590,2–3 nekik adta, =‖dicsérve: Igyatok ebből mindnyájan

MžK 26,13–15 odaadta nekik, mondván: ‖ Igyatok ebből mindnyájan

SK 13,12–13 adott nekik, mondván: ‖ igyatok ebből mindnyájan

Ez a MžG-fordulat azonban megfelel annak a fordulatnak is, amely mindkét, 1529-ben Wittenbergben megjelent latin Luther-féle Kis katekizmusban, valamint Georg Major (1531) és Justus Jonas (1539) későbbi, latinra fordított katekizmusaiban szerepel: dedit illis dicens, Bibite ex hoc omnes. Ezek egyikében sem találhatók meg a BP és az E „Sacramentas Altoriaus…” című fejezetében előforduló szavak: Imkite és, míg az LK-ban Nemet hin

und megfelelői. Így nem világos, hogy ebben az esetben a MžG a Seklucjan-féle vagy valamelyik latin Luther-katekizmusra támaszkodhatott-e.

Nehéz megállapítani a „Kosanės” és az énekeskönyv szövege közötti másik eltérés okát is:

BP I 62,8–9 amely tiérettetek || kiontatik

E 33,8 amely tiérettetek lesz kiontva

LK 389 amely érettetek adatik

MžG 589,17–18 amely tiérettetek lesz || kiontva

MžK 26,9–10 amely tiérettetek lesz kiont⟦ldotas

SK 13,7–8 amely kiadatik || kiadatik

MžG lesz || kiontva megfelel a MžK lesz kiont⟦ldotas és az SK kiadatik alakjának, míg a „Kosanės” ira ifchdodams eltér az E būs ifchdūtas alakjától, és közelebb áll a Luther-féle latin Kis katekizmusokban, valamint a Vulgata Lk 22,19-ben található datur. Ebből a szempontból a Postilės perikópája mind az öt összehasonlított litván szövegtől eltér (lásd még 2.6 és 7.1).

3.2. Az énekeskönyvbe illesztett szakasz mondatainak többsége azonban már eltávolodott a lengyel változattól, és közelebb került a német Luther-katekizmushoz, valamint természetesen a Postilės és Vilento Enchiridiono szövegeihez:

BP I 62,16–17 Ezt tegyétek / || valahányszor isztok, az én emlékezetemre

E 33,16–17 Ezt tegyétek / valahányszor || isztok, az én emlékezetemre

LK 390 Ezt tegyétek, valahányszor isztok, az én emlékezetemre.

MžG 590,6–8 Ezt || tegyétek, ahányszor isztok, az || én emlékezetemre.

MžK 27,5–7 ezt tegyétek, valahányszor isztok, az én emlékezetemre

SK 14,3–4 ezt tegyétek || valahányszor isztok, az én || emlékezetemre

BP I 62,11–12 Így vegyétek a kelyhet az utolsó=||vacsora után

E 33,10–11 Így vegyétek a kelyhet az utol=||só vacsora után

LK 389 Hasonlóképpen a kelyhet is vette a vacsora után.

MžG 590,1–2 Így vette a k=||elyhet a vacsora után

MžK 26,12–13 Így a vacsora után || vette a kelyhet

SK 13,10–11 Mindketten a vacsora=||után vették a kelyhet

BP I 62,15–16 ki lesz ontva / || a bűnök bocsánatára

E 33,15–16 ki lesz ontva / a bűnök || bocsánatára

LK 390 ki lesz ontva a bűnök bocsánatára

MžG 590,5–6 kiöntetett || a bűnök bocsánatára

MžK 27,3–5 ki lesz ont=||va a ti bűneitek || bocsánatára

SK 14,1–3 van rendelve a b=||űnök bocsánatára=||

Amint a bemutatott példákból látható, Mažvydas Katekizme című művében szereplő együtt, Seklucjano menetenként, fordítása helyett az énekeskönyv szövegében milyen gyakran, a német oly gyakran megfelelője áll. Az MžK-beli lesz elrejt=‖ve helyett (SK 14,1–3 azt akarja; MK 10,4–5 akarva le=‖szen) itt átsuhanva les áll (LK el lesz rejtve). Ebben az MžG-szókapcsolatban hiányzik a személyes névmás te többes számú birtokos esete, tiétek is, noha MžK-ban és fő forrásában, az SK-ban szerepelt. Az MžG szövegének szórendje is általában megegyezik a német változatéval. Természetesen ahhoz, hogy meghatározzuk a Mažvydas énekeskönyvében kinyomtatott szöveg valódi forrásait, részletes elemzésre van szükség, ez azonban nem célja ennek a tanulmánynak.

3.3. Egyes helyeken ez a szöveg még inkább hasonlít a Luther-féle német Kis katekizmusok megfelelő szövegére (ezekben az érintett részek lényegében nem különböznek), ezért kissé eltér Vilentas Enchiridiono „Sacramentas Altoriaus...” című fejezetének, illetve a „Kosan ies” szövegétől:

BP I 62,6–7 elküldte =‖nekik a szavát / dicsérve

E 33,6 kenyeret adott tanítványainak / mondván

LK 389 adott tanítványainak és szólt

MžG 589,15–16 kenyeret adott tanítványainak / ‖ és mondta

BP I 62,8 Ez az én testem

E 33,7–8 Ez az én testem

MžG 589,16–17 Ez ‖ az én testem

LK 389 Ez az én testem

Azt sem lehet kizárni, hogy valamely latin forrás is hatott az énekeskönyv szövegére. Például az MžG első példája megfelel Justus Jonas 1539-ben Wittenbergben kiadott katekizmusa deditaue discipulis suis et dixit fordulatának is (más latin katekizmusokban a participium praesentis activi dicens szerepel).

3.4. Figyelmet érdemel az MžG egy további töredéke, amely nemcsak a „Kosan ies” és az ahhoz legközelebb álló E szövegétől, hanem MžK-től, valamint a német és lengyel katekizmusoktól is eltér:

BP I 62,13–15 Ez a pohár =‖az új szövetség az én ‖ véremben

E 33,13–14 Ez a pohár az új szövet=‖ség az én véremben

LK 390 Ez a kehely az új szövetség az én véremben

MžG 590,3–5 Ez ‖ az én vérem / az új szövet=‖ség

MžK 26,15–27,1–2 Ez ‖ az új szövetség kelyhe=‖az én véremben van

SK 13,13–15 Ott ‖ az új szövetség kelyhe ‖ az én véremben van

MK 10,2–3 Ott az én véremben van az új szövetség kelyhe

Mivel a Mažvydas, a német nyelvű Luther-, a lengyel Seklucjan-, valamint a Malecki-katekizmusokra támaszkodva ezt a különbséget nem tudjuk megmagyarázni, tekintetünk ismét a latin nyelvűek felé fordul. Ez a mondat megfelel Justas Jonas 1539-es latin katekizmusának változatával: hic est sanguis meus novi testamenti. Ezzel szemben a BP-ben és E-ben szereplő változat lényegében megegyezik a német nyelvűekkel, az 1529-es latin nyelvűekkel, valamint Major 1531-es fordítású katekizmusával: Hic calix Novum Testamentum eft in meo fanguine (B)³⁶.

3.5. Amint az itt közölt példákból látható, a Vilentas által 1570-ben kiadott Mažvydas Gesmių Chriksčoniškų II. részének végére illesztett „Catechifma praftas Textas” című fejezet „Szodzei ape S. Wecżere...” című alfejezete mintegy kompiláció, vagyis olyan mondatokból áll, amelyek lengyel (vagy latin), illetve német eredetik fordításain alapulnak. Egyelőre nem világos, mi a szöveg fő forrása, és ki illesztette be – maga Mažvydas vagy Vilentas – (ennek megállapításához részletesebb elemzés szükséges), de a Seklucjan katekizmusából való fordítás fennmaradt nyomai arra utalnak, hogy ez a szöveg kapcsolatban áll Mažvydas Katekizmu című művével, ezért megalapozottak lehetnek Gerulis és Biržiška feltevései, miszerint a prózai szövegeket maga Mažvydas fordította, és ő illesztette be az énekeskönyv második részébe. Néhány helyesírási és morfológiai jellegzetesség azonban már egybeesik Vilentas mindkét Enchiridiono-fejezetének szövegével.

3.6. Mivel Bretkūnas „Kosan ies”-e és a Mažvydas Gesmių Chriksčoniškų című műve II. részébe illesztett szöveg között meglehetősen sok eltérés van (mintegy 56, tehát jóval több, mint a „Kosanies” és az E „Sacrementas Altoriaus…” című fejezetének szövege között), ráadásul ezek egy része eltérő eredetik használatával függ össze, ezért ez a szöveg nem tekinthető a „Kosanies” fő forrásának.

4. A „Kosanies” és Vilentas Enchiridiono című műve „Sacramentas Altoriaus…” fejezetének szövege közötti kapcsolat

4.1. A tanulmány bevezető részében (1.4) már említettük, és a „Kosanies” Mažvydas Katekizmo című művének szövegével való kapcsolatát bemutató példákkal (2.2), valamint néhány ténnyel (2.3–2.4) már meg is mutattuk, hogy a „Kosanis” Vilentas Enchiridiono című művéhez áll a legközelebb.

³⁶ Mivel a vizsgált szöveg abban különleges, hogy Máté, Márk és Lukács evangéliumából, valamint Pál Korinthusiakhoz írt első leveléből áll, e töredék alapjául nem ugyanazok a bibliai helyek szolgálhattak, amelyek az Eucharisztia alapításáról szólnak. Például az MŽG-vel azonos megfelelő a Mk 14,24: G τοῦτό ἐστιν τὸ αἷμά μου τῆς διαθήκης; V Hic est sanguis meus novi testamenti; LB Das ift mein Blut, des newen Teftaments. Nagyon közeli párhuzam a Mt 26,28 is: G τοῦτο γάρ ἐστιν τὸ αἷμά τῆς διαθήκης; V hic est enim sanguis meus novi testamenti; LB das ift mein Blut des newen Teftaments. A BP, E, MŽK, LK és SK változatával egyező változatot a Lk 22,20-ban találjuk: G τοῦτο τὸ ποτήριον ἡ καινὴ διαθήκη ἐν τῷ αἵματί μου; V Hic calix novum testamentum est in sanguine meo; LB Das ift der Kelch, das newe Teftament in meinem Blut.

A „Sacramentas Altoriaus...” című fejezetben (E 33,3–17) található szöveghez képest. Ez a BP-perikópa viszonylag kevéssé tér el tőle – 23 eltérést találtunk; ezek közül csak egy vonatkozik a szórendre, egy pedig az írásjelezésre. Nincsenek jelentős szövegbeli eltérések, egyetlen nagybetűs írásmódbeli különbség sincs, és szavakat sem toldottak be vagy hagytak el, ezért nagyon valószínű, hogy ez a szöveg lehetett a „Kosanies” fő forrása.

Miben különböznek mégis egymástól ezek a viszonylag rövid szövegek? Következetesek-e az eltéréseik? Hogyan viszonyulnak ugyanazon nyelvi tényekhez a két kiadvány többi részében? E kérdések megválaszolásához meg kell állapítani az egyes eltérő nyelvi egységek általános használati tendenciáit mindkét forrásban. Ezért először itt közöljük e szövegek összes megfigyelt eltérését (az írásjelezésiek kivételével):

3. táblázat

E BP I éjszaka 33,4 naktjie 62,5 kurio 33,4 kurioie 62,5 ifchdū=||tas 33,4–5 ifchdotas 62,5 dūna 33,5 dona 62,6 paliuntiniems 33,6 paliunti=||nems 62,6–7 Tas 33,7 Tatai 62,9 jus (2x) 33,8; 33,15 ius (2x) 62,9; 62,15 būs ifchdūtas 33,8 ira ifchdodams 62,9 ifchdūtas 33,8 ifchdodams 62,9 atminima (2x) 33,9; 33,17 atminimo (2x) 62,10; 62,17 Schitūgi 33,10 Schitoiu 62,11 eſti naujas 33,13 eſtinaujas 62,14 vſch 33,14 uſ 62,15 būs 33,15 bus 62,15 pralietas 33,15 prelietas 62,15 pralietas būs 33,15 bus prelÍetas 62,15 Tatai 33,16 Tadai 62,16

4.2. A táblázatból látható, hogy az eltérések többsége helyesírási jellegű. Számukat a Postilės három egyértelmű eftinauias BP I 62,14, prelietas BP I 62,15 és Tadai BP I 62,16 sajtóhibája növeli. A prelietas alak a BP-ben mindössze egyszer fordul elő; a pralieti ige és a praliejimas igéből képzett főnév valamennyi alakját csak a pra- előtaggal írják (számuk rendre 17 és 4), a pre- előtag pedig más igék és főnevek képzésében sem fordul elő. A hímnemű-

ű névmás, a Tadai (=tatai) szintén csak egyszer fordul elő a tatai (999x) és a tatai (2x)³⁷ mellett.

4.3. Ebben a perikópában a főnév dat. pl. paliuntinėms végződésében Bretkūnas – Vilentastól eltérően – nem jelöli a lágyságot. Az említett szó -iems Postilėje alakjai egyáltalán nem fordulnak elő a Postilében, míg a pal(f)juntinėms alak 8 alkalommal szerepel. Nem találunk lágyságjellel írt másik, ijo tövű főnév többes számú részes esetét sem: itt csak a moki(n)tinys alak moki(n)tinėms (6x)³⁸ fordul elő, továbbá waikelėms (2x), pawargulems (2x), nebagelems (2x), nebagielems (1x), ßodžems (2x), lautems (1x) stb. A BP-ben lágyságjelet csak morfológiailag írásban i̇jo tövű főnevek többes számú részes esetének -ams: broliams (2x), braliams (1x), pawarguliams (2x), ßiniams (1x), ßodjiams (2x) végződés előtt írnak, és így tovább.

Vilento Enchiridione című művében a pasiuntinys főnévnek egyetlen többes számú részes esetű alakja szerepel -iems végződéssel, E 33,6, és egy -ems végződéssel, E 68,12. Az E-ben más, e ragozási formájú ijo tövű főnevek végződésében is ritka a lágyságjel. További megfigyelt alakok: Wirifchkems E 42,3; Hertikems E 41,18, ßatiewainems E 42,6, ßodžems (5x), de warnikfcżiems E 38,7. Az Enchiridione című műben nem található e tőtípusú főnév morfológiai helyesírással írt többes számú részes esete. Vilento szövegében tehát a paliuntiniems szóban az e betű előtt álló lágyságjel ugyan ritka, de nem tekinthető teljesen véletlenszerűnek; ezzel szemben a Postilėje i̇jo-tövű főnevekben, ahol a [aː] magánhangzót lágy mássalhangzó után fonetikusan, azaz e betűvel írják, a lágyságjelet nem használják következetesen.

4.4. A Bretkūnas és Vilentas összehasonlított szövegeiben néhol csak az írásjegyek térnek el: ŋ / i; ū / u; v / u; fch / ß; ü / o. Az E és a BP közötti különbségek rendszerint szabályosak. Így például az Enchiridiono szövegében kétszer találjuk a tu személyes névmás többes számú tárgyesetének grafikai változatát, a jus alakot, míg a „Kosanyje” szövegében az ius szerepel. Vilentas írásaiban a ŋ39 betű az [i], [iː] magánhangzókat és a [j] mássalhangzót jelöli, és gyakori a szó elején, közepén és végén egyaránt. Bretkūnas szó elején egyáltalán nem használja, közepén viszonylag ritkán (37x) – rendszerint csak nem litván helynevekben és személynevekben-

³⁷ Ezt a két tatati alakot feltehetőleg szintén a BP sajtóhibáinak kell tekintenünk.

³⁸ Ez utóbbi főnév ilyen alakját időnként csak Bretkūnas Újszövetség-fordításában figyelhetjük meg: Mokintiniems Mt 16,20, Mt 17,24, de Mt 14,19-ben már Mokintinems alakra javítja. Arra is érdemes felfigyelni, hogy Bretkūnas az Újszövetség javítása során meglehetősen gyakran törli az e és ė magánhangzók előtti lágyságjelet, különösen a k, g, d mássalhangzók után, valamivel ritkábban az s és l után: u̇chieltas→u̇chkel tas Mt 11,25; u̇ßmokes→u̇ßmokes Mt 6,4; gieras→geras Mt 1,19, Mt 7,17; pagiend→pagenda Mt 5,13; Todiel→Todel Mt 5,23; 6,25; 7,24; 12,27; 14,7; Apfieftuofius→Apfelftuofius Mt 4,24; lietu→ietu Mt 13,14; Dwalies→Dwales Mt 1,19; palileptos→palileptos Mt 6,18.

³⁹ ŋ = y; Vilento Enchiridione című művében mindkét írásjegy használatos: ŋ és y.

tövekben, népnevekben és idegen szavakban (pl. gen. sg. Egipto BP I 102,22; gen. sg. Tjra BP II 364,15; nom. sg. Sjyrachas BP I 190,24; acc. pl. Egypciakus BP I 225,19; Sjmbolum BP I 71,20; Kjrieleifon BP I 61,18). A szó végén ezt a betűt a Postilében összesen 4 alkalommal találjuk, és csak a beŋ kötőszóban (BP I 30,13; BP I 46,18; BP II 332,4 és BP II 466,10). A tu névmás többes számú tárgyesete a Postilében nem mutat grafikai változatokat; kizárólag a jus alak fordul elő benne (84x). Az Enchiridionban 3 grafikai változat használatos: jus (15x), ius (3x) és yus (3x)⁴⁰, de a leggyakoribb maga az ŋ betűs változat. Vilento EE-jében szintén 3 változat van: jus (52x), ius (3x) és jus (1x), de itt is a jus a leggyakoribb. Bretkūnas tehát a „Kosanyje” szövegében következetesen követi a Postile egészére jellemző gyakorlatot: a szó elején nem használja az ŋ betűt, és az acc. pl. ius írásmódját alkalmazza.

4.5. Bretkūnas az ū⁴¹ betűt nem használja a hosszú [uː] jelölésére úgy, ahogyan Vilentas a būs szóban. A Postilében az u fölötti vonás rövidítésjel, amely egyébként mindössze egyszer, a cond. 3 pl. paiūk=||tu ‘szokásos’ alakban fordul elő (BP I 244,9–10). Ford (1969: 112) a būs alakot žemait nyelvjárásinak tekinti. A Postilében a būti ige jövő idejének 3a. alakja nem mutat grafikai változatokat: csak a bus fordul elő benne (309x); az Enchiridionban viszont 3 változat van: bus (9x), būs (6x) és bufs (1x), az Evangéliumokban és az Epistolákban pedig 2: būs (74x) és bus (35x). A BP perikópéjában található bus alak tehát megfelel annak az általános elvnek, amely a forma írásmódját az egész Postilében meghatározza.

4.6. Az összehasonlított szövegekben az už elöljáró 2 alkalommal fordul elő. Első alkalommal a BP és az E írásmódja megegyezik (vłch E 33,8 és vłch BP I 62,8), másodszor viszont már eltér (vłch E 33,14 és uβ BP I 62,15). A különbség kétféle: 1) v / u, valamint 2) /ch / β írása, de mindkét esetben szabályos.

1) Vilento Enchiridionában a szó eleji v rendszerint a [uː] magánhangzót jelöli: ebben a pozícióban 76 példát találtunk v-vel, és csak egyet u-val (uβ E 75,10). A Postilében a szó eleji v-t a [u, uː] magánhangzók jelölésére sokkal ritkábban használják: 869 u-s szót találtunk, és csak 7 v-set (a 7-ből 5 a perikópékban, 2 a prédikációban fordul elő)⁴². Az už elöljárót itt szintén u-val írják: a perikópékban és a prédikációkban, a „Passijose” és az imák szövegében egyaránt leggyakrabban az uβ fordul elő (77x). A BP-ben mindössze egyetlen példa van – ez is ebben a perikópéban –, amelyben az už elöljárót kis v-vel írták.

⁴⁰ Közülük 2 az E első oldalain található (E 2,7 és E 2,15). Ezeket a szóalakok számítógépes konkordanciájának összeállításakor Fritz Bechtel 1882-ben újranyomott Vilento-féle Enchiridionából gyűjtötték ki, mivel a Vilniusi Egyetemi Könyvtárban őrzött példány első 4 oldala hiányzik. Bechtel mindenütt az ŋ helyett ezt a betűt használja.

⁴¹ A BP-ben, az EE-ben és az E-ben az u betű fölötti diakritikus jelet vonásnak, nem pedig cirkumflexnek tekintik (vö. Bechtel 1882: XVIII, Gerullis 1927: 68–75, Palionis 1967: 25–26 stb.); ugyanez érvényes az a, o, i, e, m, n betűk fölötti jelre is, amelyek fölött a vonás a BP-ben (az u fölöttihez hasonlóan) rövidítésjel.

⁴² A nagy V-vel írt elöljárószók nincsenek beleszámítva ezekbe az adatokba, mert az U betű sem a BP-ben, sem az E-ben nem használatos, a V pedig a [u, uː] magánhangzókat és a [v] mássalhangzót egyaránt jelöli.

2) Ugyanez mondható el az ſch és a β betűkapcsolatok viszonyáról is ebben az elöljáróban: az egész Enchiridionban 24 példát találunk ſch-val, és 19-et β-val; az EE-ben megfelelően 126, illetve 47 példa van. Ezzel szemben a Postilėje mindössze egyetlen példa van ſch-val – ez ismét ebben a perikópéban fordul elő –, β-val viszont 81. Bretkūnas tehát itt egy kivétellel megőrzi ennek az elöljárónak a morfológiai írásmódját. A szóvégi zöngés és zöngétlen mássalhangzók semlegesedésének e helyzetében a Postilėje következetesen a zöngés mássalhangzót írja.

Az už elöljáró grafikai változatait és azok gyakoriságát azokban a BP-perikópékban, amelyek az EE-ben is szerepelnek (∇), a prédikációkban (∅), a „Passijose” (#), a „Kosanyje” (k), az imákban (m), valamint az E-ben és az EE-ben az alábbi táblázat mutatja be:

4. táblázat

∇

∅

BP összesen

uβ

vſch

1(!)

126

vβ

Vβ

VS₃

Tehát az, hogy a teljes Postilėjeben mindössze egyszer található meg a v és a ſch betűkapcsolat együttes használata az už elöljáróban⁴³, egyike azoknak a tényeknek, amelyek arra utalnak, hogy Bretkūnas felhasználhatta Vilento ezen Enchiridion-szövegét. A „Kosanies” második bekezdésében már megvizsgáltuk, hogy Vilento vſch alakját (E 33,14) Bretkūnas a számára szokásos uβ alakra változtatta (BP I 62,15).

Befolyásolhatták-e ezt más, a „Kosanihoz” hasonló szövegek? Hogyan írták bennük ezt az elöljárót? Vilento által kiadott Mažvydas-féle Giesmių Chriksčoniškų II. részének „Sźodžei ape S. Wecžere…” című fejezetében, valamint az Enchiridion „Trumpas klaufimas ir prieprowimas…” című fejezetében található szövegben csak a vſch változat fordul elő (mindkettő 2x). Ezzel szemben a Bretkūnas által kiadott Mažvydas-féle Paraphrasyjeben és az ő Katekizmeében is, mindkét bekezdésben vβ szerepel. Következésképpen a „Kosanies” első bekezdésében nyomtatott vſch Vilento írásmódjához kapcsolható, és természetesen leginkább az E „Sacramentas Altoriaus…” című fejezetének szövegéhez, amely ettől a perikópétól csak kis mértékben tér el.

4.7. Az ū és az o betűk közötti különbség összetett kérdése a duona, išduotas, išduodamas szavakban már szóba került a 2. fejezet 2.2. pontjában. Azt az állítást, hogy a o Postilėje az [oˑ] magánhangzót és az [uo] kettőshangzót egyaránt jelöli, egy másik „Kosanies”-beli példa sem cáfolná,

⁴³ A BP-ben ennek a névutónak a hosszabb változata is használatos uβu (110 előfordulás), de írásmódja nem változik (ebbe a számba nem számítottuk bele a nagy V-vel kezdődő VS₃u (5 előfordulás) és Vβu (3 előfordulás) alakokat sem; az EE-ben vβunieke 215,4-ben fordul elő, az E-ben pedig egyáltalán nem található meg a uβu.

amely az o betű írásában az ū helyett különbözik az Enchiridiontól, sőt az itt összevetett összes többi szövegtől is. A mutató névmás šitas egyes számú eszközhatározói esetének határozott alakja Schitoui a BP I 62,11-ben; az E-ben Schitūgi áll az E 33,10-ben (más forrásokban Schitugi MžK 26,12, Schitū MžG 590,1 és E 68,16, SChitū gi MžP 8(142),4). A BP-ben ennek az alaknak mindössze két példája van: az imént említetten kívül még egy a „Passijose” című műben, BP I 358,23. A határozatlan alak végződése a BP-ben kétféle írásmódú: -ū (8 előfordulás, csak prédikációkban) és -u (6 előfordulás, szintén csak prédikációkban).

A „Kosanės” e névmása abban is különbözik az Enchiridionban találhatótól, hogy nincs rajta posztpozíciós partikula: -gi. Az E 33,10-ben szereplőhöz hasonló, a šitas névmás egyes számú eszközhatározói alakjából, a Schitūgi formából a teljes Postilėje egyetlen példát sem tartalmaz. A Hermann (1926: 116) által összeírt, -gi partikula nélvvel álló névmásokból kitűnik, hogy a BP-ben általában is nagyon kevés van belőlük: a mutató névmások csupán háromszor fordulnak elő: tiegi BP I 188,9 és BP II 360,16, valamint Tamgi BP II 396,2044. Vilento írásaiban is nagyon ritkák: az Enchiridionban a -gi partikulával mindössze ez az egy példa található, az EE-ben pedig csak a tailgi 190,9 (Hermann 1926: 111)45.

4.8. Az o betű írása a BP-ben az atminimo „emlékezet” szó egyes számú birtokos esetének végződésében Vilento atminimo alakjától és annak -a végződésétől szintén rendszeres eltérésnek tekinthető: a BP egészében ennek a szónak 7 egyes számú birtokos esetű alakját találjuk -o végződéssel, és csak 2-t -a végződéssel, míg az E-ben és az EE-ben mindenütt csak -a végződésű alakok szerepelnek: rendre 4-szer (E 33,9; E 33,17; E 68,15; E 68,21), illetve 1-szer (EE 171,4). A „Kosanėje” azonban van még egy o-tövű főnév egyes számú birtokos esete is, melynek végződése – az E-hez hasonlóan – szintén o-tövű főnév... -a: atleidima BP I 62,13 és E 33,15. Melyik alak gyakoribb a BP-ben ebből a főnévből? A BP-ben a gen. sg. atleidima 4-szer fordul elő, az atleidimo viszont 18-szor. Vagyis mindkét szót sokkal gyakrabban írják -o végződéssel a BP-ben.

Az itt összevetett szövegek közül az atleidimo alak csak Bretkūnas által kiadott Mažvydas-féle atleidimo alakban található meg a Paraphrasvie. című műben. A többi forrásban más elöljárós szerkezet használatos: ing tárgyesettel. Az összes forrásban – természetesen a „Kosani” kivételével – megtalálható a gen. sg. atminima. Figyelemre méltó, hogy a BP-ben az atminimo szó előtt álló névmás gen. sg. mana alakja megtartja az mana végződést: -a. E névmás -a és -o végződésű alakjainak aránya a BP-ben egészen más, mint az említett főnévé: itt a mana alak 319-szer, a mano pedig mindössze 8-szor fordul elő. Klein nyelvtanára támaszkodva megkísérelhetjük megállapítani, miért változik a BP-ben az o-tövű főnév egyes számú birtokos esetének o-tövű végződése: -a helyett -o. Klein rámutat, hogy nem minden litván......

⁴⁴ Ide még hozzá kell venni a mutató névmások semlegesnemű alakjait: Tataigi (3 előfordulás) és Įchitaigi (2 előfordulás).

⁴⁵ Ezzel szemben az MžK-ban e névmás egyes számú eszközhatározói alakja háromszor is előfordul: Schitugi 26,12, schitogi 37,16 és Schytogi 34,12, továbbá más írásokban még két alkalommal: Schytogi 103,12 és 142,4 (Urbas 1996: 365). Vajon Vilentust nem befolyásolta Mažvydas Enchiridion-fordításában az Enchiridion? Annál is inkább, mert több példát is találunk arra, hogy Vilentas eltér Luthertől, és közelebb kerül Mažvydas Katekizmo-ához (vagy annak forrásaihoz).

a birtokos eset végződését o-ként ejti; az Įsrūtė környéki lakosok egy része, akik Nagy-Litvánia határvidékén élnek, „kölcsönvette” az első ragozási osztály egyes számú birtokos esetének és az első igetípus múlt idejű egyes szám harmadik személyének -o végződését, ám a tilziti, ragainei és részben az įsrūtėi járásban az -a végződés szokásosabb. Nyelvtanában azonban az -o alakot hagyja meg, hogy az egyes számú birtokos esetet megkülönböztesse a tárgyesettől, a múlt idő harmadik személyét pedig a jelen idő harmadik személyétől (PLKG: 406, 439). Feltehetőleg Bretkūnas is azt akarta, hogy a nyomtatott szövegben e két eset elkülönüljön (sok helyütt a szövegkörnyezet egyértelműséget kívánt⁴⁶), és ugyanezen okból Kleinhez hasonlóan gyakrabban kezdte írni az -o-t az -a helyett.

4.9. A BP és az E szövegének első mondatában két, a szerzők eltérő nyelvjárásával összefüggő morfológiai különbséget látunk: Vilentusra a nőnemű egyes számú inessivus rövid alakjai jellemzők, naktie és kurio⁴⁷, amelyeket Bretkūnas teljes alakokra cserél: naktije és kurioje; feltehetőleg azonban figyelmetlenségből megmarad a névmás rövid alakja, fchito. A BP két részében ennek a névmásnak csak ez az egyetlen rövid alakja, valamint hat teljes alakja van feljegyezve; valamennyi a prédikációkban: fchitoie BP I 92,15; BP I 154,12; BP II 121,12; BP II 488,4 és Schitoie BP I 90,8; BP II 149,15. Az Enchiridionban Ford (1969: 41) számításai szerint 45 rövid és 23 hosszú egyes számú inessivusi alak szerepel az ā-tövű névszóknál. A vizsgált névmásból szerinte egy hosszú és egy rövid alak van: fchito E 33,4; fchitoie E 68,10. Ford azonban az iā-tövű alakokat nem rögzítette, és a kétszer előforduló nőnemű egyes számú inessivusi kurio alakot, amely az E 33,4-ben és az E 68,11-ben található, tanulmányában nem vette számba. Az egész Postilėje hiányzik a nőnemű kuri névmás rövid egyes számú inessivusi alakja, noha a rövidítésre való hajlam már észrevehető: az öt alak közül kettő megrövidült, de még mindig megőrzi az i-t: Kurioje BP I 54,4, kurioje BP I 62,5 és BP I 131,1; kurioi BP II 205,12, valamint kuroi BP I 415,3⁴⁸. Tekintettel arra, hogy...

⁴⁶ Hogy Bretkūnas szükségesnek tartotta az egyes számú birtokos eset és tárgyeset megkülönböztetését, és megértette e két eset különbségét, az akár a következő példával is szemléltethető: Hiszek […] egy Úr Jézus Krisztusban / Isten egyszülött Fiában / és az Atyától születettben / minden idők előtt / Istentől, Istent / világosságot a világosságtól / igaz Istent az igaz Istentől / született, nem teremtett […]= || mo / Diewa tikra iſch Diewo tikro / gimdita / nedarita […] BP II 184,4–10.

⁴⁷ Figyelemre méltó, hogy az E-ben szereplő egyes számú inessivus, a kurio alak itt nemcsak az LK-tól, hanem az MžK-tól és annak egyik forrásától, Seklucjan katekizmusától is eltér, miközben Malecki katekizmusához és annak forrásaihoz közelít:

E 33,4–5 azon az éjszakán, amikor kiöntetett=||tas

LK 389 Inn der nacht, da er Verraten ward

MžK 26,3–4 fchitage nakteie / kuria || tureia buti ifchdotas

SK 13,2–3 tei noczi \ ktorei mial bijč || widan

MK 9,4–5 azon az éjszakán amelyen kiadták || őt

⁴⁸ A (i)ā-tövű főnevek egyes számú inessivusának rövidült végződésváltozatait, a -oj-t vagy -o-t ma a litván nyelv nyelvjárásainak teljes területén használják, kivéve a nyugati žemaitokat és

A rövidült fchito alak a BP-ben csak egyszer fordul elő, és a szöveg Enchiridionból való másolásakor maradhatott benne; ezért nem tekinthető Bretkūnas nyelvi morfológiája sajátosságának. Ma ez az alak olykor más 16. századi szerzők példái között szerepel, amelyek a rövidült egyes számú inessivusi végződéseket szemléltetik (vö. Rosinas 1995: 60, ahol a fchito BP I 62-ből Mažvydas Scho Mž 408 és Kurio Mž 296, valamint Vilentas kobno E 22, to EE 143 alakjaival együtt szerepel stb., mint a nőnemű névmások žemait nyelvjárási egyes számú inessivusa).

Vilentas naktie alakját, akárcsak a kurio formát, Bretkūnas Postilėjében egyetlen alkalommal sem találjuk. Összesen csupán e szó 2 inessivusi alakja fordul elő benne: naktije BP I 62,5 és nakteie BP I 394,19. Az idő megjelölésére itt rendszerint a tárgyesetet, nakti (37x), és a nakcze határozószót (2x) használják. Mivel mindkét inessivusi alak fordított szövegben szerepel, más nyelvek hatásával magyarázhatók (pl. németül in der Nacht; lat. in nocte). Az Enchiridionban a naktie mellett található még egy i-tövű főnév egyes számú inessivusa: macie E 8,21⁴⁹.

A „Kosanyje” fennmaradt rövid nőnemű egyes számú inessivusi alakja, a fchito arra utal, hogy Bretkūnas nem maga fordította németből ezt az „összeállított” szöveget, hanem Vilentas már lefordított katekizmusszövegét használta. E szöveg használata a BP perikópéjában további nyomokat is hagyott. Jelentős hatását mutatja, hogy a BP szövegében ötször fordulnak elő ugyanazok a felvidéki, -ki- képzőjű, többes szám második személyű felszólító módú alakok, egyszer pedig egy -ke- képzős változat, jóllehet az egész Postilėben a -ke- képzős žemait alakok gyakoribbak (erről részletesebben a 2.3. részben, a „Kosanė” és Mažvydas Katekizmo szövegének viszonyáról szólva). A „Kosanyjében” található öt alak közül kettő, amelyek az Enchiridion alakjaival is megegyeznek, kizárólag a Postilė e töredékében fordulnak elő: walgikite és gerkite. A többes szám második személyű felszólító módú alakok ilyen teljes egyezése, amely nyilvánvalóan eltér a Postilėben általánosan megfigyelhető használati tendenciától, nem lehet véletlen jelenség. Bretkūnas törekvése arra, hogy megőrizze ezeket az alakokat, azzal magyarázható, hogy ezt a szöveget rendszeresen ismételték az istentiszteleteken, számos pap már fejből tudta, ezért nem kívánták változatossá tenni az alakokat.

Továbbá, ha az Enchiridion „Sacramentas Altoriaus…” című fejezetének szövegét fő forrásával, Luther 1543-ban Lipcsében kiadott Kis kátéjával vetjük össze—

a Klaipėda-vidék egy részét, míg a teljes végződés a mai litván nyelvjárások meglehetősen kis területén, és csak rövidült változata mellett adatolt (LKA III 1991: 49. térkép, 44. sz.).

⁴⁹ Ezek a végződések a mai žemait nyelvjárások i-tövű nőnemű inessivusának régi végződése, az -ėje rövidült változatának, a -ė-nek felelnek meg (kiejtése: -ie). A terület legdélibb peremén csak -y-os párhuzamos alakokat is használnak; a žemait nyelvjárási határ közelében fekvő északnyugati aukštait nyelvjárások — Aukščuičiai, Kruopiai, Šakyna — pedig az e tő egyes számú inessivusának aukštait alakjai mellett žemait végződésű formákat is használnak, -ie-vel (a köznyelvi alakba fonetikailag átírva -ė) (LKA III 1991: 52. térkép, 46. sz.). Mažvydas is ilyen inessivusi alakot használt a Katekizmában (1x), valamint más írásaiban (4x).

A kátéval összevetve látható, hogy Vilentas helyenként nem szigorúan Luther szövegét követve fordított. Bretkūnas ezeket az eltéréseket rendszerint nem javítja ki, hanem Vilentast követi:

E 33,4–5 azon az éjszakán , amikor elárulták=||őt

BP I 62,4–5 azon||az éjszakán, amikor elárulták

LK 389 Azon az éjszakán, amikor elárulták

E 33,6 adta tanítványainak, mondván: bilodams

BP I 62,6–7 adta tanítvá=||nyainak, mondván: bilodams

LK 389 adta tanítványainak, és szólt und sprach

E 33, 11–12 megköszönte, és nekik adta, mond=||ván

BP I 62,12 megköszönte, és nekik adta, mondván: bilodams

LK 389 hálát adott és nekik adta a és ezt mondta

E 33, 5–6 hálát ad / és || odaadja az övéinek

BP I 62,6–7 hálát ad / és odaadja =||az övéinek

LK 389 hálát ad és megtöri, és odaadja tanítványainak

E 33,10–11 vette a kelyhet a vacsora=||után

BP I 62,11–12 vette a kelyhet a vacsora=||után

LK 389 vette szintén a kelyhet a vacsora után

Ha Bretkūnas ezt a szöveget Luther Kis katekizmusának valamely német változatából maga fordította volna, vagy legalább összevetette volna valamelyik kiadással (ez a hely a különféle német kiadásokban rendszerint nem tér el), valószínűleg felfigyelt volna az ilyen, akár csekély eltérésekre, és néhányat ki is javított volna. Aligha valószínű, hogy ezeket a töredékeket pontosan ugyanúgy fordította volna le, mint Vilentas.

Vilento helyesírásának nyomaként tartható számon a már említett (4.6) v és ſch betűkapcsolat írása az „už” elöljárószóban: vſch BP I 62,8 és vſch E 33,8. Amint a 4. táblázat mutatja, a vſch a BP-ben mindössze egyszer fordul elő. A „Kosanies” második bekezdésében Vilento vſch E 33,14 alakját Bretkūnasra jellemző uſ̌ alakra cserélte BP I 62,15. Vilento által kiadott Mažvydas-féle Gesmių Chriksčoniškų II. részének „Sʒodʒei ape S. Wecʒere…” című fejezetében, valamint az Enchiridiono „Trumpas klaulimas ir prieprowi-mas…” című fejezetében található szövegben is megtaláljuk a vſch változatot (mindkettőben kétszer).

Érdemes még egy érdekes, a Postilės szókincséhez kapcsolódó tényre is felfigyelni, amely szintén érvként szolgálhat amellett, hogy Bretkūnas nem maga fordította a „Kosanies”-t, hanem Vilentas által készített szövegeket használt. A Postilės mindkét kötetében mindössze egyszer fordul elő a dažnai időhatározó, mégpedig a „Kosanyje” szövegében. A BP-ben mindenütt egy másik időhatározót használnak, amely a cselekvés gyakoriságát jelöli, és egyúttal jelzi

a cselekvés ismétlődése(önmaga). Ez a határozószó tankiai: koſnam pareitiſi tankei ir be paliowimo || meltfiſi BP II 99,16–17; kita ilchwili || tankei didi keli keliauenti / nu ſeme nu wandeimi BP II 377,1–2; Tacżiau tankei ſchitokie || ſchturmai nuramdamni BP I 199,19–20 stb. Középfok nélküli alakját kétféleképpen írják: tankei (35-ször) és tankiei (11-szer); a két változat összesen 46 alkalommal fordul elő. Itt e határozószó -iaus képzővel alkotott középfoka is előfordul: tankiaus (3-szor). Bretkūno Újszövetség-fordításának azokban a részeiben, amelyekből a perikópák származnak, a Postilėje szövegében is rendszerint a tank(i)ei határozószó és a tankiaus található, amelyek Luther Bibliájának (1546) offt és ofter alakjainak felelnek meg: Mt 17,15 (2-szer), Apd 26,11, 2 Kor 8,22, 2 Kor 11,23 (2-szer), 2 Kor 11,26 (2-szer).

A mondat, amelyben a Postilėje egyetlen időhatározója, a daſnai szerepel, alig különbözik Vilento E című művének „Sacramentas Altoriaus…” fejezetében található mondattól:

BP I 62,16–17 Ezt cselekedjétek / || valahányszor esztek az én emlékezetemre

E 33,16–17 Ezt cselekedjétek / valahányszor || esztek az én emlékezetemre

A dažnai határozószó Vilento E című művének „Trumpas klaufimas ir prieprovimas…” fejezetében, E 68,20-ban is előfordul. Az E egészében összesen 2 alkalommal található meg, a tankiai viszont egyáltalán nem fordul elő. Az EE-ben azonban a 2 alkalommal használt daſnai (125,10 és 189,7) mellett 7 tankei alakot is találunk; Vilentas tehát mindkét időhatározót használta. A daſnai határozószó Vilento kiadásában megjelent Mažvydas-féle Gesmių Chrikščonišku II. részének végére illesztett „Sżodżei ape S. Wecżere…” című fejezetben is szerepel; ez csaknem azonos az Enchiridiono második szövegével (erről lásd az 5. fejezetet). Mažvydas Katekizme című művében és Bretkūno általa kiadott Paraphrasyje című művében viszont a lo. quotiescunque és a le. ile krocz jelentésének megfelelő kiek kartu⁵⁰ szerepel.

A Postilėje időhatározója, a tankiai csak a prédikációkban használatos, egyetlen, a „Passijose” című részben található példától eltekintve. Ha a perikópákban is előfordulna, összevethetnénk a Vilento EE-jében található megfelelő helyekkel, és megállapíthatnánk, hogy Bretkūnas következetesen tankiai alakra cseréli-e Vilento dažnai alakját. Ilyen helyek azonban ezekben a könyvekben nincsenek; az EE „Hiftoria apie Muka || ir Smerti Pona muſu Ieſaus || Chriſtaus / pagal ketu=||riu Euangeliftu” fejezetében Vilento által használt dažnai helyett a Postilės „Passijose” című részének megfelelő mondatában mégis tankiai szerepel:

EE 189,6–8 Ne=||ſa Ieſus daſnai fuſſieidawa ſu paliuntines ſa=||wa.

BP I 365,12–14 nes || IEſus the tankiei fuſſieidawa ſu ſawa Apaſchta=||lais.

Az a tény, hogy a BP-ben a 49 alkalommal előforduló tankiai időhatározó mellett mindössze egyetlen dažnai található, ráadásul csak egy olyan mondatban, amely Vilento E-szövegeiben is szerepel

⁵⁰ Luther Bibliájának (1546) wie offt alakját Bretkūnas az Újszövetségében néhány helyen szintén kiek || kartu formában fordítja: Mt 23,37 és kiekas || kartu Lk 13,34.

valamint az általa kiadott Mažvydas-énekeskönyv egyik fejezetében is, megerősíti azt a feltételezést, hogy a BP összeállítója e szövegek valamelyikét használta.

Mellékes érvként amellett, hogy Bretkūnas nem maga fordította ezt a szöveget, többek között a Kristus személynév írásmódját is felhozhatnánk. Mind a fordított, mind a félig eredeti BP-szövegben egyértelmű tendencia figyelhető meg arra, hogy a Kristus személynevet (valamint a krikštas, krikštyti, krikščionis, krikščioniškas, krikščionystė szavakat is) K-val írják: a Kristus a Postilės mindkét kötetében 1793-szor, míg a Christus mindössze 34-szer fordul elő. Az alábbi táblázat azt mutatja, hogyan írja Bretkūnas ezt a személynevet a perikópákban, a prédikációkban, a „Passijose”-ban és az imákban, valamint Vilentas az Enchiridione-ban, továbbá az Euangeliose-ban és az Epistolose-ban, Mažvydas pedig írásaiban (Mž):

5. táblázat

BP | E | EE | Mž ∇ | ∅ | # | k | m | BP összesen Kriſtus | 16 | 1765 | 6 | | 5 | 1792 | 0 | 0 | 0 Krjſtus | | 3 | | | | 3 | 0 | 0 | 0 Chriſtus | 6 | 17 | 10 | 1 | | 34 | 61 | 110 | 332

Vagyis, az eredeti szövegek helyesírásának jelentős hatása ellenére, Bretkūnas igyekezett ezt a személynevet K-val írni (1792×), Vilentas viszont az E-ben és az EE-ben, Mažvydas pedig írásaiban kizárólag a Chriſtus alakot használja (61, 110, illetve 332 alkalommal). Ha Bretkūnas maga fordította volna ezt a szöveget, valószínűleg a K betűt írta volna a személynévben, nem pedig a Ch betűkapcsolatot. Egyébként Klein később a nyelvtanában szintén ezt az írásmódot javasolta, mivel a ch csak idegen szavakban fordul elő, és a litvánok „ezt a betűt⁵¹ alig tudják helyesen kiejteni” (PLKG: 421). A mai litván nyelvjárásokban is új és ritkán használt mássalhangzónak számít a [ch] (ahogyan a [h] és a [ʃ] is)⁵².

5. A „Kosanies” viszonya Vilentas Enchiridiono című műve „Trumpas klaufimas ir priepro wimas…” fejezetének szövegéhez

5.1. A vizsgált Postilės-perikópához hasonló második Enchiridiono-szöveg a „Trumpas klaufi=||mas ir priepro wimas tu kurie || nor

51 A példák azt mutatják, hogy a h és a ch hangra egyaránt gondol.

52 Litvánia szinte egész területén a [ch] mássalhangzó helyett rendszerint [k]-t ejtenek; kivételt képez a Klaipėda-vidék, ahol a beszédet hosszú ideig a német nyelv befolyásolta, valamint a nyelvjárásterület délkeleti és keleti peremvidékei, ahol erőteljesen érvényesül a szláv nyelvek hatása (LKA II 1982: 108–109). A žemaitiai dūnininkai és dounininkai nyelvjárást beszélők közül csak néhányan ejtenek [ch]-t, és ők is csak a fiatalabb generáció képviselői (Grinaveckis 1973: 284–285).

elfogadni a szent Sacra=||menta Altoraus. M. M.“ (E 68,10–21). A kérdések és válaszok közlésével az Eucharisztia jelentését magyarázza. Ez a részlet a harmadik kérdésre adott válaszként szerepel, jóllehet az csupán azt kéri, hogy mondják el „a végrendelet szavait a [szent=||oltár szentségéről”. Fritz Bechtel (1882: IV) már felvetette, hogy az M.M. Martynas Mažvydas kriptonimája lehet, mivel köztudott volt, hogy Mažvydas liturgikus írásokat is fordított litvánra. Bechtel azt feltételezte, hogy Vilentas csupán saját nyelvjárására írta át ezt a fejezetet. Jurgis Gerulis (1927: 68) és Vaclovas Biržiška (1957: 159; 1960: 108) az egész fejezetet Mažvydas 1547-es Katekizmo című művéből „A szentségről, vagyis az oltár szentségeiről…” szóló rész saját maga által kibővített változatának tekintette; Vilentas ezt Mažvydas fennmaradt kéziratából nyomtatta ki.

5.2. Az Enchiridiono e fejezetében szereplő összehasonlító szöveg azonban jelentősen eltér nemcsak a „Kosanies” és az E „Sacramentas Altoriaus…” című fejezetének szövegétől, hanem Mažvydas Katekizmo című művének megfelelő szövegétől is. Szinte teljesen azonos a cikk 3. fejezetében már említett, Vilentas által 1570-ben kiadott Mažvydas-féle Gesmių Chriksconiskų II. részének „Szodzei ape S. Weczere…” című szövegével (MžG 589–590), amely az énekeskönyv végére illesztett „Catechifma praftas Textas” című fejezetben található. Mindössze néhány jelentéktelen helyesírási részletben térnek el: Ponas E 68,10 – POnas MžG II 633,12; Kjlika E 68,16 – kjlika MžG II 634,1; po wecžeres E 68,16 – powe=||cžeres MžG II 634,1–2; ghiemus E 68,17 – iemus MžG II 634,1; to E 68,18 – to MžG II 634,3; kraujes E 68,18 – kraujes MžG II 634,4; ius E 68,19 – ijus MžG II 634,5; pralietas E 68,19 – praletas MžG II 634,5; ghriekų E 68,20 – ghreku MžG II 634,6 (itt az összes megfigyelt eltérés szerepel).

Mivel a Gesmių Chriksconiskų II. része 9 évvel korábban jelent meg, mint az Enchiridionas, Vilentas ezt a szöveget kateizmusába a fent említett Mažvydas-énekeskönyvből is átemelhette, nem csupán közvetlenül Mažvydas kéziratából, ahogyan Gerulis (1927: 68) és Biržiška (1957: 159; 1960: 108) állítja.

A „Kosanies” és az E „Trumpas klaufimas ir prieprowimas…” című fejezetének szövege között legalább 55 eltérés van. Mivel a többi eltérés hasonló azokhoz, amelyek a „Kosanies” és a Mažvydas-énekeskönyv II. részében található „Szodzei ape S. Weczere…” című szakasz között mutatkoznak (erről lásd a 3.1–3.6. pontot), ezeket itt nem tárgyaljuk részletesebben.

6. A „Kosanies” és Mažvydas Paraphrasio című művének szövege közötti kapcsolat

6.1. Az ötödik, a Postilės „Kosani” szövegéhez hasonló szöveg, amely 1591 előtt megjelent kiadványokban található, Mažvydas Paraphrasyje című művében olvasható. Ezt a Mažvydasnak tulajdonított fordítást Bretkūnas már beillesztette a Giesmes Duchau nas című művébe, és 1589-ben a Kancionalu és a Kollectomis együtt adta ki. Feltételezések szerint Vilentas már 1572-ben vagy 1574-ben kiadta (Gerullis 1927: 2; 89), de a kiadvány nem maradt fenn. Gerulis megállapította, hogy a Paraphrasis az 1558-as porosz agenda, a „Preußische Kirchenordnung” fordítása.

(a továbbiakban: KO). Bármilyen furcsának tűnik is, ez a „Kosani”-hoz hasonló szöveg azonban nem a fent említett agenda fordítása. Ugyanazok a példák, amelyekre fentebb (2.2) hivatkoztunk, itt is megmutatnák, hogy nem német forrásból fordították. A Paraphrasio szövege nagyon közel áll Mažvydas Katekizmo című művének szövegéhez és annak fő forrásához, Seklucjan katekizmusához. Íme néhány szókapcsolat, amelyek a MžP és MžK szövegeinek hasonlóságát, valamint a porosz agendától és a „Kosanies”-től való eltérését szemléltetik. Mivel ugyanezeket a részleteket már bemutattuk a BP, E és MžK szövegeinek összevetésekor (2.2), az 1543-as német Luther-féle Kis katekizmusból és az 1545-ös lengyel Seklucjan-katekizmusból, itt nem ismételjük meg őket, hanem a porosz agenda példáit közöljük:

BP I 62,4–5 azon az éjszakán ‖ amelyen elárultatott

MžP 7,4–5 azon az éjszakán, amelyen el kellett árultatnia

MžK 26,3–4 azon az éjszakán, amelyen \ el kellett árultatnia

KO 141 azon az éjszakán, amikor elárultatott

BP I 62,11–12 E módon a kehely a kenyér fölött=‖Ires

MžP 8,4–5 ugyanígy, a vacsora után ‖ vette a kelyhet

MžK 26,12–13 ugyanígy, a vacsora után‖ vette a kelyhet

KO 143 hasonlóképpen vette a kelyhet ‖ a vacsora után

BP I 62,12–13 odaadta nekik, mondván: ‖ Vegyétek és igyátok mindnyájan ebből

MžP 8,5–9,1 – adta nekik ‖ mondván / Igyatok / ebből mindnyájan

MžK 26,13–15 adta nekik \ mondván \ ‖ Igyatok \ ebből mindnyájan

KO 143–144 odaadta nekik, és ‖ mondta / Vegyétek és ‖ igyatok belőle mindnyájan

BP I 62,15–16 ti lesztek a papok / ‖ a bűnök bocsánatára

MžP 9,3–5 értetek ‖ ontatik ki a bűnök bocsánatára =‖ a tiétek

MžK 27,3–5 értetek ki=‖ontatik a bűnök bocsánatára a ti bűneitek

KO 144 értetek ontat=‖ik ki / a bűnök ‖ bocsánatára

BP I 62,16–17 Ezt tegyétek / ‖ olyan gyakran, ahányszor isszátok az én emlékezetemre

MžP 9,5–10,1–2 Ezt tegyétek / ahányszor csak i=‖sszátok az emléke‖zetemre

MžK 27,5–7 ezt tegyétek ahányszor csak is‖ztok az emlékezetemre ‖

KO 144–145 Ezt tegyétek ‖ olyan gyakran, ahányszor isztok / az én ‖ emlékezetemre

6.2. A Paraphrasis szövegében megmaradtak Mažvydasra jellemző, a -ke- képzővel ellátott, felszólító módú 2. személyű többes számú igealakok: Imket walgiket MžP 7,7, dariket MžP 8,2; 9,5, Gerket MžP 9,1; továbbá, akárcsak a Katekizme esetében, az elöljárószót is így írja: už: vſ MžP 8,1; 9,3. Ahol azonban Mažvydas Katekizme című művében nyelvjárási, žemaitiai alak szerepelt

a duoti ige múlt idejének 3. személyű alakja dewe volt (MžK 26,4; 26,14), ott MžP-ben már a felső-litván dawe szerepel (MžP 7,6; 8,5). A žemaitiai névmási többes részes eset gims alakja helyett (MžK 26,14) a Paraphrasio szövegében a felső-litván iems található (MžP 8,5). Az itt említett eltéréseken és még néhány helyesírási sajátosságon kívül MžP szövege mindössze egyetlen prefixumban (ifchle=||tas MžK 27,3–4, wilana SK 14,1 – pralietas MžP 9,4, vergolten LK és KO) és egy mondat szórendjében tér el jelentősebben. E töredék szórendjét esetleg valamelyik Luther-katekizmus vagy az 1558-as porosz agenda alapján változtathatták meg (talán a későbbiek⁵³ alapján is), a nagybetűk használata alapján azonban feltételezhető, hogy mégis az agendát vették alapul:

MžK 26,15–27,1–2 Ez a kehely az új szövetség=||az én véremben

MžP 9,2–3 ez a kehely az új szövetség=||az én véremben

KO 144 ez a kehely az új=||szövetség az én véremben

LK 390 Ez a kehely az új szövetség az én véremben

6.3. A Paraphrasyje, a porosz agendákhoz hasonlóan, ezt a szöveget kottával közlik, a kották azonban az agendákban találhatóktól is eltérnek. Feltehetően azért, mert a szöveget már korábban lefordították, ráadásul kottához kötődött és a templomokban énekelték, Mažvydas nem fordította le még egyszer németből, hanem a mindenki számára megszokott, talán már fejből is megtanult változatot illesztette be⁵⁴.

6.4. A „Kosanies” Postilės-beli szövege és Mažvydas Postilės megfelelő Paraphrasio-szövege között még több az eltérés, mint a „Kosanies” és Vilentas mindkét Enchiridiono-szövege között.

⁵³ Az 1558-as, 1568-as, 1583-as és 1598-as porosz agendákban a liturgikus szövegek szavai és dallamai azonosak; csak a helyesírás tér el (Hubatsch 1968: 135).

⁵⁴ Kár, hogy Dainora Pociūtė könyvében ez az MžP-szöveg énekként észrevétlen maradt: XVI–XVII a. protestantų bažnytinės giesmės. A könyv végén közölt, a XVI–XVII. századi Poroszország-Litvánia egyházi énekeit felsoroló jegyzék az 1612-ben megjelent Lázár Sengstako énekeskönyvet tekinti a „Ponas musu Jefus Kriftus” című ének első forrásának (Pociūtė 1995: 169). Az utána álló vert. rövidítés azt jelzi, hogy az ének fordítás, bár az eredetit nem nevezi meg; a Vert.? rövidítés pedig azt jelenti, hogy a fordító ismeretlen. A szerző ezt az éneket felvette az anonim énekek mutatójába, és a XVI–XVII. századi, ismeretlen eredetű és szerzőjű énekek közé sorolta (: 178). Amint azonban említettük (6.3), kottával már 1589-ben kinyomtatták Bretkūnas Giesmės Duchaunose című művében, azaz 23 évvel korábban, mint ahogyan Sengstako énekeskönyvében újra megjelent a teljes Paraphrasiu-val együtt. A fordítás szerzősége sem lehet kétséges, hiszen a Paraphrasis a szerző által aláírt mű: „per Martina Moſwida ifchgulditta”. Annál is inkább, mivel egyelőre azt sem vonták kétségbe, hogy az első litván könyv 4. részének „Ape Swetaſti alba Sa=||cramenta altariaus…” című fejezetét (amelyben a szöveg először jelent meg nyomtatásban) nem Mažvydas fordította. Hasonló szöveg, de kotta nélkül és a német változathoz valamivel közelebb álló formában, Mažvydas 1570-ben kiadott Gesmių Chrikščoniškų című művének II. részében (lásd 3.1), valamint Vilentas Enchiridione-jában is szerepel. Ezt az éneket feltételesen első forrásának (amelyben még kotta nélkül jelent meg) Mažvydas Katekizmą tekinthetnénk. Ebben az esetben a megjelenés éve 1547, nem pedig 1612, és a XVI., nem pedig a XVII. század lenne.

szövegek, valamint Mažvydas Keresztény énekei II. részének fejezete között – ezekből mintegy 62-t számoltak össze, vagyis körülbelül 2,5-szer többet, mint e Postille perikópája és a hozzá legközelebb álló Enchiridion szövege között. Ezek a különbségek a „Kosanies” és az MžK közötti eltérésekhez hasonlók: ugyanazokon a szövegbeli eltéréseken túl a Paraphrasis a BP perikópájától abban is különbözik, hogy megőrizte a többes szám 2. személyű felszólító módú igék žemaitė alakjait (mind az öt ige itt -ke- képzőt tartalmaz), az už elöljáró v és β betűkkel való írásában, valamint az atleidimo gen. sg. -o végződésében. Ugyanakkor benne az MžK-tól és a BP-től eltérően az acc. sg. dūna, ilchdūtas alakot nem o, hanem ū betűvel találjuk, továbbá SChitū gi, nem pedig Schitoiu, mint a BP-ben.

A különbségek nagy száma, különösen a szövegben található eltérések, amelyek arra utalnak, hogy e szövegeknek különböző eredetijeik voltak, miatt a Paraphrasis, akárcsak Mažvydas Katekizmusa, nem lehetett a „Kosanies” fő forrása.

7. A „Kosanies“ viszonya a BNT Lk 22,19-hez

7.1. Lukács evangéliuma 22. fejezetének 19. verséhez a „Kosanies“ egyik mondata vezet el, amely az „elárul“ ige összetett szenvedő szerkezetű alakjában és igeidejében egyaránt különbözik mind a hozzá legközelebb álló „Enchiridiono“ fejezet, a „Sacramentas Altoriaus…“ szövegétől, mind az MžK-tól, mind az itt említett összes többi litván forrástól:

BP I 62,8–9 kurſai vſch || ius ira ifchdodams BNT Lk 22,19 kurſai uſ ius ira || dodamas E 33,8 kurſai vſch nus būs ifchdūtas MžK 26,9–10 kurſſai vſ jus bus iſſldotas MžG 589,17–18 kurſai vſch ius bus || ifchdūtas MžP 8,1–2 kurſſai vſ || ius bus ifchdūtas

A BP-ben és a BNT Lk 22,19-ben ugyanazt az összetett, szenvedő szerkezetű, jelen idejű igealakot használták jelen idejű szenvedő melléknévi igenévvel, csakhogy a BP-ben az igenév az ifch- előtagot kapta (talán az E hatására, mivel ott az igenév szintén az ifch- előtaggal szerepel: E 33,8).

A Lukács evangéliumát Bretkūnas a latin Vulgatából fordította. Az kiadni ige összetett alakja a BP-ben és a BNT-ben megfelel a Vulgata Lk 22,19-ben található praesens indicativi passivi alakjának: quod pro vobis datur. Ugyanezt a változatot találjuk a Vulgatához hasonlóan az 1529-es első latin, valamint Georg Major és Justus Jonas későbbi, latinra fordított Luther-féle Kis katekizmusaiban is: quod pro vobis datur. Ez a hely lényegében a Luther-féle Kis katekizmusok német változataiban sem tér el: der für euch gegeben wird, azonban ez lehet

a folyamatot kifejező jelen idejű passzívummal, illetve az állapotot (eredményt) kifejező jövő idejű passzívummal.

Nehéz pontosan megmondani, hogy a Postilla szerkesztője melyik forrásra támaszkodik – saját fordítású BNT-jére, a Vulgatára vagy valamelyik latin Luther-katekizmusra –, mivel e tekintetben megegyeznek. A BP és a BNT változatától csak Malecki és Seklucjan lengyel katekizmusai térnek el egyértelműen: SK 13,7–8: ktore żawas || będzę wydano; MK 9,8–9: kto =||re za was wydano bodzie.

7.2. A BNT Lukács evangéliumára utal ugyanennek az evangéliumnak ugyanebben a mondatában az is, hogy a kettőshangzó uo helyett o magánhangzó szerepel: acc. sg. dona, dodamas. Amint a cikk 2. fejezetében (2.2) említettük, a „Kosanyje” szövegében is uo helyett o áll: acc. sg. Dona BP I 62,6; ifchdotas BP I 62,5; ifchdodams BP I 62,9, noha a Postilla egészében ezeket a szavakat sokkal gyakrabban (3,8-szor annyiszor) írják ū-val. Ebben Mažvydas Katekizmujával is egyezik. Utóbbiban rendre ezt találjuk: acc. sg. dona MžK 26,5; ifchdotas MžK 26,4 és ifƀ||dotas MžK 26,9–10. Mivel ebben a mondatban mind a BP-ben, mind a BNT-ben összetett, jelen idejű, szenvedő igeragozású alak szerepel jelen idejű szenvedő melléknévi igenévvel, ám a BP igeneve az ifch- előtaggal áll, míg a MžK-ban összetett, jövő idejű, szenvedő igeragozású alak szerepel múlt idejű szenvedő melléknévi igenévvel, feltételezhetjük, hogy Bretkūnas ezt a mondatot saját BNT-fordításának Lk 22,19 versével vetette össze.

7.3. Bretkūnas a BNT-t akkor is megnézhette, amikor egy másik versetrészletben megváltoztatta a szórendet. Bár a BP szórendje az MžK-éval is megegyezik, mivel azonban ebben más előtag szerepel (ifchle=||tas MžK 27,3–3, a SK 14,1-ben szereplő wilana alaknak felel meg), ez a példa is inkább a BNT Lk 22,19-hez való igazodásra utal:

BP I 62,15 amely értetek kiontatott

E 33,14–15 amelyet értünk kiontottak lesz

MžK 27,3–3 amely értetek lesz ki=||öntve

BNT Lk 22,19 amely || értetek ki lesz öntve

8. Következtetések

1. Jono Bretkūno Postilėje (BP) 67 evangéliumi és 2 episztolai perikópája közül 65 evangéliumi és 2 episztolai azonos Baltramiejus Vilentas Ewangelias bei Epistolas című könyvének (EE) perikópáival, kettőt azonban Bretkūnas illesztett hozzá. Ezek egyike, amelynek címe „KOSANIS APE VVAECZAE-||re Pono mufu Iefaus Chriſtaus, Dienoje || kaledu ant Miſchparo ſakama” (BP I 62), hasonló szöveggel megtalálható négy, 1591 előtt megjelent kiadványban: 1) Mažvydas Katekizme (1547; MžK); 2) Mažvydas Vilentas által kiadott Giesmių Chrikščoniškų című művének II. részében (1570; MžG); 3) Vilentas Enchiridione című művében (1579; E), ahol két fejezetben szerepel

a) „Sacramentas Altoriaus / kaip || tô Hukinikas ſcheimina ſawa || praſcheȝiaufei tur || mokinti” (E 33,3–17); b) „Trumpas klauſi=||mas ir prie= prowimas tu kurie || nor prijmti ſchventaȝghi Sacra=||menta Altoraus. M.M.“ (E 68,10–21), valamint 4) Mažvydas Paraphrasyje című művében (1589; MžP).

2. E perikópa fő forrásának Vilentas Enchiridiono című művének „Sacramentas Altoriaus...” fejezetében található szöveg tekinthető. A „Kosanis” ettől viszonylag kevéssé tér el: 23 eltérés található (többségük helyesírási és morfológiai), nincs jelentős szövegbeli eltérés, sem hozzáadott, sem kihagyott szó, és a nagybetűk használata sem különbözik. Hogy Bretkūnas éppen az Enchiridiono „Sacramentas Altoriaus...” című fejezetében található szöveget használta, azt a következő tények mutatják: a) a Postilės perikópájában fennmaradt a nőnemű egyes számú inessivus rövid alakja: ſchito; b) ugyanolyan az arány a imti, daryti, gerti, valgyti igék felszólító módú, többes szám 2. személyű alakjai között, mindkét szövegben aukštaitis és žemaitis képzővel (mindkét szövegben 5 azonos, -ki- képzős és 1 -ke- képzős alak van), noha az egész Postilėje ezekben az igékben a žemaitis -ke- képző a gyakoribb (amint azt az 1. táblázat mutatja); c) a perikópa azon szövegrészletei, amelyek lényegében megegyeznek e fejezet megfelelő részleteivel, noha Vilentas fordítás közben némileg eltávolodott Luther Kis katekizmusától (1543).

A „Kosanyje” nemcsak az Enchiridiono „Sacramentas Altoriaus...” című fejezetének, hanem az Enchiridiono egy másik, „Trumpas klauſimas ir prieprowimas...” című fejezetének szövegére, valamint Mažvydas Vilentas által kiadott Gesmių Chriksčoniškų című műve II. részének „Sʒodʒei ape S. Wecʒere...” című fejezetére jellemző helyesírási és lexikai sajátosságokat is megőrzött: a) a v és ſch írásmódja az už elöljárószóban: vſch BP I 62,8, noha az egész Postilėje rendszerint uſ̌ alakban szerepel, a vſch pedig csak a „Kosanyje” szövegében fordul elő (ezt a 4. táblázat szemlélteti); b) a dažnai időhatározó szintén csak a „Kosanyje” szövegében található meg, noha az egész Postilėje a cselekvés gyakoriságát és ismétlődését a tankiai. időhatározó fejezi ki.

3. A „Kosanė” és az Enchiridiono „Sacramentas Altoriaus...” című fejezetének szövege közötti eltérések azt mutatják, hogy Bretkūnas következetesen a Postilei jellemző helyesíráshoz és morfológiához igazította a szöveget: acc. sg. alakban ius-t írt BP I 62,9; 62,15, nem pedig jus-t, ahogy E 33,8; 33,15; bus-t BP I 62,15, nem pedig būs-t, ahogy E 33,15; uſ̌-t BP I 62,15, nem pedig vſch-t, ahogy E 33,14; naktije-t BP I 62,5, nem pedig naktie-t, ahogy E 33,4; kurioje-t BP I 62,5, nem pedig kurio-t, ahogy E 33,4.

4. A többi említett litván szöveg a következő okokból nem tekinthető a „Kosanė” fő forrásának:

a) e perikópa és Mažvydas Katekizmo megfelelő szövege között számos helyesírási, központozási, hangtani és morfológiai eltérés van (összesen mintegy 80), továbbá jelentős szövegbeli eltérések is, amelyek a különböző fordítási alapul szolgáló szövegekből erednek. Mindazonáltal bizonyos hatást gyakorolhatott Bretkūnasra. Erre utalhat az o betű használata az uo helyett (<ide *ō) az acc. sg. dona, ichdotas, ichdodams szavakban, valamint talán a tatai alakban is

…tás helyett Vilento Enchiridiono „Sacramentas Altoriaus…” című fejezetében szereplő tas névmás.

b) A „Kosanės” és a Vilentas által kiadott Mažvydas Gesmių Chriksczoniszkų II. részében található „Szodžei ape S. Weczere…” című fejezet között legalább 56 eltérés van. E szövegek főként azért különböznek, mert az utóbbi olyan mondatokból áll, amelyek alapját a lengyel Seklucjan, valamint Luther német katekizmusainak fordításai és egy további, nem azonosított forrás képezik.

c) A „Kosanės” és a Vilento Enchiridiono „Trumpas klausimas ir prieprowimas…” című fejezetében nyomtatott szöveg között 55 eltérést figyeltek meg. Mivel az utóbbi nagyon közel áll a Mažvydas említett énekeskönyvi fejezetéhez, a „Kosanės” és az Enchiridiono második szövege közötti eltérések megegyeznek a „Kosanės” és az említett énekeskönyvi fejezet közötti eltérésekkel.

d) Mažvydas Paraphrasio (MžP) szövege közel áll Mažvydas Katekizmo szövegéhez, de jelentősen eltér a „Kosanės”-től – 62 eltérést találtak közöttük; ezek közül néhány (a szamogit nyelvjárásban az igék felszólító módú, többes szám 2. személyű -ke- toldaléka, a vβ elöljárószó, a gen. sg. atminima) hasonló ahhoz, amit e Postilės perikópája és Mažvydas Katekizmo szövege között tapasztalunk.

5. Bretkūnas a „Kosanis” írásakor talán a saját fordítású Újszövetségének (BNT) Lk 22,19 versét is figyelembe vette, mivel mind a „Kosanyje”, mind a BNT ugyanazt az összetett, a (iš)duoti ige jelen idejű, szenvedő értelmű alakját használja jelen idejű szenvedő melléknévi igenévvel: ira ilchdodams; az Enchiridione és Mažvydas Katekizme viszont a német és a lengyel eredetinek megfelelő, összetett, jövő idejű szenvedő alakot használ múlt idejű szenvedő melléknévi igenévvel: būs ilchdūtas, bus ifždotas. Bretkūnas Újszövetsége, akárcsak Mažvydas Katekizmusa, hatással lehetett az o betű használatára is az uo helyett⁵⁵, valamint az egyik szövegrész szavainak sorrendjének megváltoztatására.

Beérkezett: 1998. 06. 16.

ŠALTINIAI

BP I – Bretkūnas J. 1591: POSTILLA Tatai eſti Trumpas ir Praſtas Iſchguldimas Euangeliu / ſakamuiu Bažniczoje Krikſchczioniſchkoie / nūg Aduento ik

⁵⁵ Pastaba. Straipsnį jau parengus spaudai, buvo atkreiptas dėmesys į tai, kad ir kitose Postilės perikopėse dvigarsis [uo] rašomas raide o, o ne rašmeniu ū. Visos BP perikopės išspausdintos aukštesniu šriftu (~18 punktų) nei pamokslai ir gali būti, kad spaustuvė neturėjo šio šrifto ženklo ū.

Nuoširdžiai dėkoju prof. habil. dr. Zigm[u]i Zinkevičiui ir habil. dr. Sauliui Ambrazui už vertingas redakcines pastabas, Vilijai Gerulaitienei už santraukos vertimą į vokiečių kalbą, Audronei Stanislovaitienei ir Vytautui Zinkevičiui už nuolatinę pagalbą, man teikiamą dirbant kompiuteriu filologinius darbus.

Wæliku. Per Iana Bretkuna Lietuvos Plebona Karaliaucȥiuie Pruſſu. Iſſpaude Karaliaucȥiuie Iurgis Oſterbergeras. Mæta Pono 1591.

BP II – Bretkūnas J. 1591: POSTILLA tatai eſti Trumpas ir Praſtas Iſchguldimas Euangeliu / ſakamuiu Baſnicȥoie Krikſcȥioniſchkoie / nūg Wæliku ik Aduento. Per Iana Bretkuna Lietuvos Plebona Karaliaucȥiuie Pruſſu. Iſſpauſta Karaliaucȥiuie / Iurgio Oſterbergero. Mæta Pono 1591.

BNT – Bretkūnas J. 1580: NAVIAS TESTAMENTAS. Ing Lietuwiſchką Lieſʒuwį perraſchitas. per Ianą Bretkūną Labguwos Plebona. 1580. Cituojama iš: NAVIAS TESTAMENTAS Ing Lietuwiſchką Lieſʒuwį perraſchitas. per Ianą Bretkūną Labguwos Plebona. 1580. DAS NEUE TESTAMENT in die litauische Sprache übersetzt von Johann Bretke, Pastor zu Labiau 1580: Faksimile der Handschrift, Band 7 und 8, Labiau, i. Pr. 1580. Hrsg. von J. D. Range und Fr. Scholz. 1991. Paderborn–München–Wien–Zürich.

E – Vilentas B. 1579: ENCHIRIDION Catechiſmas maſʒas / dæł paſpalitu Plebону ir Koʒnadiju / Wokiſchku lieſʒuwiu paraſchits per Daktara Martina Luthera. O iſch Wokiſchka lieſʒuwia ant Lietuwiſchka pilnai ir wiernai pergulditas / per Baltramieju Willentha Plebona Karalauȥiuie ant Schteindama. Iſchſpaultas Karalauȥiu per Iurgi Oſterbergera / Metu Diewa M. D. LXXIX.

EE – Vilentas B. 1579: Euangelias bei Epiſtolas / Nedeliu ir ſchwentuju dienoſu ſkaitomoſias / Baſnicȥoſu Chrikſcȥoniſchkoſu / pilnai ir wiernai pergulditas ant Lietuwiſchka Sʒodʒia / per Baltramieju Willenta / Plebona Karalauȥiui ant Schteindama. Priegtam / ant gala priedeta ira Hiſtoria apie muka ir ſmerti Wieſchpaties muſu Ieſaus Chriſtaus pagal kieturiu Euangeliſtu. Iſchſpaultas Karalauȥiui per Iurgi Oſterbergera / Metu M. D. LXXIX.

LB – Luther M. Das Newe Teſtament Deutʒſch. Vuittemberg. 1546. Cituojama iš: Luther M. Werke. Kritische Gesamtausgabe. Die Deutsche Bibel. Bd. 6. Weimar, 1929. Skaitmenys rodo šio tomo puslapius.

LK – Luther M. 1543: ENCHIRIDION Der Kleine Catechiſmus. Cituojama iš: Luther M. Werke. Kritische Gesamtausgabe. Bd. 30¹. Weimar, 1910. Skaitmenys rodo šio tomo puslapius.

MK – Malecki J. 1546: Catechiſmvs to ieſt. Nauka Krzesczianska od Apostolow dla prostich ludzi we trezech cząstkach zamkniona, y z drugiemi cząstkami ku teyże nauce krzesczianskie przileżącemi, z Lacinskiego jęzika pilnie przełożona. Przez Jana Maleckiego S. […] VV Krolevcv. M. D. XLVI. Cituojama iš: Neumann F.W. 1941: Studien zum polnischen frühreformatorischen Schrifttum. T. 1: Die Katechismen von 1545 und 1546 und die Polemik zwischen Seklucyan und Maletius. Leipzig.

MžK – Mažvydas M. 1547: CATECHISMVS PRAſty Sʒadei, Makſlas ſkaitima raſchta yr gieſmes del krikſcȥianiſtes bei del berneliu iaunu nauiey ſugulditas KARALIAVCʒVI VIII. dena Meneſes Sauſia, Metu vſgimima Diewa. M. D. XLVII. Šis ir visi kiti Mažvydo darbai cituojami iš: Martynas Mažvydas 1993: Katekizmas ir kiti raštai. Vilnius.

MžG – Mažvydas M. 1570: GESMES Chrikſcȥoniſkas gedomas baſnicȥoſu per Welikas ir Sekminias ik Aduenta. Iſchſpaultas Karalauȥiui / nūg Iona Daubmana. Metu Diewa / M. D. LXX.

MžP – Mažvydas M. 1589: PARAPHRASIS. Permanitina poter aus malda / per Martina Moſwida iſchguldita. [Karaliaučius, 1589].

KO – Preußische Kirchenordnung 1558: Cituojama iš: Hubatsch W. Geschichte der evangelischen Kirche Ostpreussens. Bd. 3: Dokumente. 1968, Göttingen. Skaitmenys rodo šio tomo puslapius.

SK – Seklucjan J. 1545: Katechizmv text profiti dla proftego lvdv wkrolewczy. 1.5.4.5.

V – Vulgata. Cituojama iš: Nestle-Aland 1994: Novum Testamentum Graece et Latine. Stuttgart.

G – Graikiškas Naujasis Testamentas. Cituojama iš: Nestle-Aland 1994: Novum Testamentum Graece et Latine. Stuttgart.

LITERATŪRA

Aleknavičienė O. 1998: Jono Bretkūno Postilės perikopių autorystė: Mt 3,13–17 šaltiniai. In: Baltistica, V priedas.

Ambrazas S., Aleknavičienė O., Zinkevičius V. 1998: Istorinis lietuvių kalbos žodynas ir senųjų raštų kompiuterizavimas. In: LKK XXXIX.

Ambrazas V. 1962: Absoliutinis naudininkas XVI–XVII a. lietuvių kalbos paminkluose. In: LKK V, 3–106.

Baniulienė D. Nepaprastas Mažvydo metų atradimas. In: „Lietuvos aidas“ Nr. 162, 1997 08 20.

Bechtel F. 1882: Bartholomäus Willent’s litauische Uebersetzung des Luther’schen Enchiridions und der Episteln und Evangelien, nebst den Varianten der von Lazarus Sengstock besorgten Ausgabe dieser Schriften. Göttingen.

Bezzenberger A. 1893: Zur litauischen Litteraturgeschichte. In: Mitteilungen der Litauischen Litterarischen Gesellschaft. Bd. 3. Hf. 13–18. Heidelberg.

Biržiška V. 1953: Senųjų lietuviškų knygų istorija. D. 1. Chicago.

Biržiška V. 1957: Senųjų lietuviškų knygų istorija. D. 2. Chicago.

Biržiška V. 1960: Aleksandrynas: Senųjų lietuvių rašytojų, rašiusių prieš 1865 m., biografijos, bibliografijos ir biobibliografijos. T. 1: XVI–XVII amžiai. Čikaga.

Bretkūnas J. 1983: Rinktiniai raštai. Parengė J. Palionis ir J. Žukauskaitė. Vilnius.

Dini P. 1994: L’Inno di S. Ambrogio di Martynas Mažvydas: Studio filologico-linguistico del testo antico lituano (1549) e delle sue fonti latine e polacche. Roma.

Dini P. 1996: Apie J.Gerullį – Mažvydo (GA, MPr) leidėją. In: LKK XXXVI. Vilnius.

Falkenhahn V. 1941: Der Übersetzer der litauischen Bibel Johannes Bretke und seine Helfer: Beiträge zur Kultur- und Kirchengeschichte Altpreussens. Königsberg (Pr) und Berlin.

Ford G. 1969: The Old Lithuanian Catechism of Baltramiejus Vilentas (1579): A Phonological Morphological and Syntactical Investigation. The Hague–Paris.

Gerullis J. 1922: Mažvydas Seniausieji lietuvių kalbos paminklai iki 1570 metams. Kaunas.

Gerullis J. 1927: Senieji lietuvių skaitymai. I dalis: Tekstai su įvadais. Kaunas.

Grinaveckis V. 1973: Žemaičių tarmių istorija. Vilnius.

Hermann E. 1923: Bemerkungen zum altlitauischen Schrifttum in Preussen. In: Die Nachrichten der K. Gesellschaft der Wissenschaften zu Göttingen. Philologisch-historische Klasse. Göttingen.

Hermann E. 1926: Litauische Studien: Eine historische Untersuchung schwachbetonter Wörter im Litauischen. Berlin.

Heussi K. 1991: Kompendium der Kirchengeschichte. 18 Aufl. Tübingen.

Hubatsch W. 1968: Geschichte der evangelischen Kirche Ostpreussens. Bd. 3: Dokumente. Göttingen.

KBI 1997: Lenzenweger J. ir kt. Katalikų bažnyčios istorija. T. 2. Vilnius.

Kleinas D. 1653: Grammatica Litvanica … Regiomonti. Cituojama iš: Pirmoji lietuvių kalbos gramatika 1957. Parengė T. Buchienė ir J. Palionis. Vilnius.

Koženiauskienė R. 1990: XVII–XVIII amžiaus prakalbos ir dedikacijos. Vilnius.

Лихачев Д. 1983: Текстология: На материале русской литературы X–XVII веков.

LKA II 1982: Lietuvių kalbos atlasas. T. 2: Fonetika. Vilnius.

LKA III 1991: Lietuvių kalbos atlasas. T. 3: Morfologija. Vilnius.

LKŽ VI 1962: Lietuvių kalbos žodynas. T. 6. Vilnius.

LLICh: Lietuvių literatūros istoriografijos chrestomatija (iki 1940 m.). Parengė L. Gineitis. Vilnius, 1988.

Luther M. 1910: Werke. Kritische Gesamtausgabe. Bd. 30^I. Weimar.

Luther M. 1929: Werke. Kritische Gesamtausgabe. Die Deutsche Bibel. Bd. 6. Weimar.

Michelini G. 1995: Über die Stellung des Objektes in der Postille von Bretkūnas. In: Analecta Indoevropaea Cracoviensia Ioannis Safarewicz memoriae dicata. Krakow. S. 249–256.

NBL 1997: Neues Bibel-Lexikon. Lieferung II. Obadja – Qudschu. Hrsg. von Manfred Görg, Bernhard Lang. Zürich und Düsseldorf.

Nestle-Aland 1994: Novum Testamentum Graece et Latine. 3. neubearb. Aufl. Stuttgart.

Neumann F. W. 1941: Studien zum polnischen frühreformatorischen Schrifttum. T. 1: Die Katechismen von 1545 und 1546 und die Polemik zwischen Seklucyan und Maletius. Leipzig.

Palionis J. 1967: Lietuvių literatūrinė kalba XVI–XVII a. Vilnius.

PLKG: Pirmoji lietuvių kalbos gramatika. Parengė T. Buchienė ir J. Palionis. Vilnius, 1957.

Pociūtė D. 1995: XVI–XVII a. protestantų bažnytinės giesmės: Lietuvos Didžioji Kunigaikštystė ir Prūsų Lietuva. Vilnius.

Range J. 1992: Bausteine zur Bretke-Forschung: Kommentarband zur Bretke-Edition (NT). Paderborn–München–Wien–Zürich.

Rhesa L. 1816: Geschichte der litthauischen Bibel. Königsberg.

Rosinas A. 1995: Baltų kalbų įvardžiai: morfologijos raida. Vilnius.

RŽ 1992: Religijotyros žodynas. Vilnius.

Salopiata P. 1929: Das Verhältnis der Evangelien-Texte in den ältesten katholisch-litauischen Drucken. Göttingen.

Seklucjan J. 1979: Wybór pism. Dokonał, opracował i wstępem poprzedził S.Rospond. Pojezierze–Olsztyn.

Skvireckas J. 1991: Bendrasis įvadas į Šventąjį Raštą. In: Šventasis Raštas. Senasis Testamentas. T. 3. P. 439–505.

Stang Chr. 1929: Die Sprache des litauischen Katechismus von Mažvydas. Oslo.

Trautmann R. 1909: Die Quellen der drei altpreussischen Katechismen und des Enchiridions von Bartholomaeus Willent. In: Altpreussische Monatsschrift. Bd. 46. Königsberg.

Urbas D. 1996: Martyno Mažvydo raštų žodynas. Vilnius.

WP: Wolfenbüttelio postilė. Parengė J. Karaciejus. Vilnius, 1995.

Zieger A. 1967: Forschungen und Quellen zur Kirchen- und Kulturgeschichte Ostdeutschlands. Bd. 5: Das religiöse und kirchliche Leben in Preussen und Kurland im Spiegel der evangelischen Kirchenordnungen des 16. Jahrhunderts. Hrsg. von Bernhard Stasiewski. Köln Graz.

Zinkevičius Z. 1987: Lietuvių kalbos istorija. T. 2: Iki pirmųjų raštų. Vilnius.

Zinkevičius Z. 1966: Lietuvių dialektologija: Lyginamoji tarmių fonetika ir morfologija. Vilnius.

**DIE FRAGE NACH DEM ÜBERSETZER DER PERIKOPEN IN DER POSTILLE VON JONAS BRETĶUNAS: QUELLEN VON „KOSANIS“**

Zusammenfassung

In diesem Artikel wird der Frage nach dem Übersetzer der Perikopen in der Postille (BP) von Jonas Bretkūnas nachgegangen und ein Versuch gemacht, festzustellen, was die Hauptquelle der Perikope „Kosanis“ gewesen sein könnte. Eine vergleichende Textanalyse ermöglicht folgende Schlußfolgerungen:

1. Von den 67 evangelischen und 2 epistolischen Perikopen in der Postille von Jonas Bretkūnas (BP) sind 65 evangelische sowie 2 epistolische Perikopen dieselben wie die im Buch von Baltramiejus Vilentas Evangelias bei Epistolas gedruckten, zwei Perikopen sind aber von Bretkūnas hinzugefügt worden. Den Text, der einer Perikope („KOSANIS APE VVÆCZE-||re Pono mufu Iefaus Chriſtaus, Dienoie || kaledu ant Miſchparo ſakama“; BP I 62) nahe kommt, finden wir in vier bis zum Jahre 1591 erschienenen Ausgaben: 1) im Katechismus von Mažvydas (1547; MžK); 2) im 2. Teil der durch Vilentas veröffentlichten Gesmes Chriksczoniskas von Mažvydas (1570; MžG); 3) im Enchiridionas von Vilentas (1579; E), wo er in zwei Kapiteln zu finden ist: a) im „Sacramentas Altoriaus / kaip || tō Hukinikas ſcheimina fawa || praſchczi aufei tur || mokinti“ (E 33, 3–17), b) im „Trumpas klaufi=||mas ir prieprowimas tu kurie || nor priimti ſchwentaghi Sacra=||menta Altoraus. M. M.“ (E 68, 10–21) und 4) im Paraphrasis von Mažvydas (1589; MžP).

2. Die Hauptquelle für diese Perikope sollte der im Kapitel „Sacramentas Altoriaus…“ des Enchiridionas von Vilentas enthaltene Text sein. „Kosanis“ weist ganz unwesentliche Unterschiede dazu auf: es wurden 23 Unterschiede festgestellt, vor allem in der Rechtschreibung und Morphologie, es gibt keine bedeutsamen Abweichungen im Text, weder fehlen Wörter noch wurden welche hinzugefügt, der Gebrauch von großen Buchstaben unterscheidet sich nicht. Folgende Tatsachen lassen schlußfolgern, daß Bretkūnas gerade den im Kapitel „Sacramentas Altoriaus…“ von Enchiridionas gedruckten Text herangezogen hat: a) die in der Perikope der Postille erhalten gebliebene Kurzform ſchito im Lokativ Singular Femininum; b) das gleiche Verhältnis zwischen den Imperativformen der Verben imti, daryti, valgyti, gerti in der 2. Person Plural mit dem aukštaitischen und žemaitischen Formans (in beiden Texten gibt es fünf gleiche Formen mit -ki- und eine mit -ke-), obwohl in der ganzen Postille das žemaitische Formans -ke- kennzeichnender ist (Tabelle 1); c) die Fragmente von dieser Perikope, die im Prinzip mit entsprechenden Fragmenten dieses Kapitels übereinstimmen, obwohl Vilentas sich bei ihrer Übersetzung in einigem vom kleinen lutherischen Katechismus (1543) entfernt hatte.

In „Kosanis“ sind die nicht nur dem Kapitel „Sacramentas Altoriaus…“ von Enchiridionas, sondern auch dem Text eines anderen Kapitels davon („Trumpas klaufimas ir prieprowimas…“) sowie dem Kapitel „Ṡodžei ape S. Wecžere…“ des 2. Teiles der durch Vilentas veröffentlichten Gesmes Chriksczoniskas charakteristischen Tatsachen der Rechtschreibung und Lexik erhalten geblieben: a) der Gebrauch von Buchstaben v und ſch in der Präposition už: vſch in BP I 62, 8, obwohl in der ganzen Postille üblicherweise uſch geschrieben wird, und vſch nur in „Kosanis“ gebraucht wurde (dazu Tabelle 4); b) darüber hinaus das Temporaladverb dažnai, das nur in „Kosanis“ verwendet wurde, obwohl die Häufigkeit und Wiederholung einer Tätigkeit in der ganzen Postille durch ein anderes Temporaladverb – tankiai – wiedergegeben wird.

3. Die Unterschiede zwischen „Kosanis“ und dem Text des Kapitels „Sacramentas Altoriaus…“ von Enchiridionas zeigen, daß Bretkūnas die Rechtschreibung und Morphologie der für die Postille typischen konsequent angeglichen hatte: Acc. Sg. hat er als ius in BP I 62, 9 sowie in BP I 62, 15 und nicht nus wie in E 33, 8 sowie in E 33, 15 geschrieben; uſch in BP I und nicht vſch wie in E 33, 14; naktije in BP I 62, 5 und nicht naktie wie in E 33, 4; kurioie in BP I 62, 5 und nicht kurio wie in E 33, 4.

4. Die anderen zum Vergleich herangezogenen Texte können nicht für die Hauptquelle für „Kosanis“ gehalten werden aus folgenden Gründen:

a) diese Perikope und der entsprechende Text des Katechismus von Mažvydas unterscheiden sich in Vielem in der Punktuation, Phonetik und Morphologie (es gibt etwa 80 Unterschiede), es gibt auch deutliche inhaltliche Unterschiede, was an unterschiedlichen Vorlagen für die Übersetzung liegt. Andererseits kann er auf bestimmte Weise Bretkūnas beeinflußt haben. Davon zeugt die Schreibung von o anstelle von uo (<ide *ö) in den Wörtern Acc. Sg. dona, ichdotas, ilchdodams sowie vielleicht auch der Gebrauch von tatai anstelle des Pronomens tas, das im Kapitel „Sacramentas Altoriaus...“ des Enchiridionas von Vilentas verwendet wurde.

b) „Kosanis“ und das im 2. Teil der durch Vilentas veröffentlichten Gesmes Chriksczoniskas von Mažvydas gedruckte Kapitel „Sʒodʒei ape S. Wecʒere...“ weisen nicht weniger als 56 Unterschiede auf. Diese Texte unterscheiden sich vor allem dadurch, daß der letztere aus Sätzen besteht, deren Grundlage Übersetzungen aus dem polnischen Seclucjanus und der deutschen Katechismen von Luther sowie noch einer weiteren nicht festgestellten Quelle bilden.

c) Beim Vergleich von „Kosanis“ und dem Text im Kapitel „Trumpas klaufimas ir prieprowimas...“ wurden 55 Unterschiede festgestellt. Der Text von diesem Kapitel ist dem Kapitel im Gesangbuch von Mažvydas besonders ähnlich.

d) Der Text von Paraphrasis von Mažvydas kommt dem Text des Katechismus von Mažvydas nahe, doch unterscheidet sich ziemlich von „Kosanis“, – dabei können 62 Unterschiede verzeichnet werden. Einige von diesen Unterschieden (daszematische verbale Formans -ke- im Imperativ der 2. Person Pl., die Präposition vʒ, Gen. Sg. atminima) sind denen zwischen dieser Perikope der Postille und dem Text des Katechismus von Mažvydas ähnlich.

5. Bei der Arbeit am „Kosanis“ kann Bretkūnas im von ihm selbst übersetzten Neuen Testament (BNT), im 19 Vers des 22 Kapitels des Evangeliums nach Lukas, nachgeschaut haben, denn sowohl im „Kosanis“ als auch im Lk 22,19 des BNT wurde dieselbe zusammengesetzte Passivform vom Verb (iš)duoti mit dem passiven Partizip von Mažvydas die deutsche und polnische Vorlage entsprechende im Präsens ira ichchodams gebraucht, indem in Enchiridionas und im Katechismus zusammengesetzte Passivform im Futur mit dem passiven Partizip im Präteritum būs iʒdūtas, bus iʒdotas zu finden ist. Das Neue Testament von Bretkūnas wie auch der Katechismus von Mažvydas kann den Gebrauch von o anstelle von uo sowie die Änderung der Wortfolge in einem der Fragmente beeinflußt haben.