ACTA LINGUISTICA LITHUANICA

XLV (2001), 39–61

Szociolingvisztikai megközelítés a XVI–XVII. századi Kelet-Litvánia antroponímiájához

Laima Grumadienė

Litván Nyelvi Intézet, Vilnius

A Linkmenys (Kelet-Litvánia) 1554-es és 1636-os bírósági jegyzőkönyveiben feljegyzett személynevek elemzése alapján felvethető, hogy legalább a 16. századtól kezdve a mai Litvánia területén is működhetett a ruténosítás mechanizmusa, hasonlóan a később működő polonizációs folyamathoz. A hercegi kancellária nyelvének beszélt változata, a rutén, státuszszimbólumként terjedhetett el a nemesség körében. Ez a folyamat a parasztság egy részét is érinthette. Az a tény, hogy a keresztény nevek rövidített alakjai litván és szláv formában egyaránt megjelenhetnek, azt mutatja, hogy mindkettőnek használatban kellett lennie: ez nem magyarázható az írnoki szokással. Ez azt jelenti, hogy a 16. században a litván–rutén kétnyelvűség központjai jóval északabbra is lehettek a litván–rutén nyelvhatártól. Ha így volt, akkor felül kell vizsgálnunk azt a nézetünket, hogy miként kerültek be (a) szláv elemek a kelet-litván nyelvjárásokba: bekerülhettek az élet mindennapi új elemeivel együtt, az írott hagyomány (különösen az egyházi szláv) hatására, vagy a 16. századtól kezdve terjedő kétnyelvűség következtében.

1. A SZOCIOLINGVISZTIKAI HELYZETRŐL

Több évszázados múltú, a litván nyelvet vagy annak egyes nyelvjárásait, különösen a keletieket érintő fonetikai változásokról szólva általánosan elfogadott, hogy „a keleti szlávokkal fenntartott nagyon szoros és régi kapcsolatoknak és mindenféle keveredésnek hatással kellett lennie a litván nyelv fejlődésére” (Zinkevičius 1987: 68). A szókészlet számos szláv jövevényszavának létrejöttét rendszerint a kultúrák kölcsönhatásával, a civilizáció fejlődésével, vagyis ÚJÍTÁSOK kölcsönzött vagy tükörfordítással létrejött szavakkal való megnevezésével magyarázzák. Ilyen esetekben nincs szükség különösen szoros és aktív kapcsolatokra, a kölcsönszavak közvetítők útján is terjedhetnek: „[…] a litvánok Mindaugas koráig már valamelyest megismerkedtek a kereszténységgel, nyilvánvalóan leginkább a keleti szláv szomszédok révén: ismerték és használták a keleti szlávoktól átvett keresztény terminusokat, a keresztény ünnepek elnevezéseit, és néhány keresztény személynév sem volt idegen számukra. Mindezt a litvánok valószínűleg úgy sajátították el, hogy természetes módon érintkeztek keresztény szomszédaikkal, kereskedtek velük és kulturális értékeket cseréltek, mivel az akkori Litvániában végzett missziós tevékenységre nincs közvetlen adatunk” (Zinkevičius 2000: 14). Köztudott, hogy az aktív kapcsolatok révén történő szókölcsönzésre az is jellemző, hogy átvesznek vagy idegen szóval helyettesítenek olyan szavakat, amelyek az adott nyelvben már megvoltak, illetve a szó olyan további jelentést kap, amellyel az adott nyelvben korábban nem rendelkezett, és amelyet idegen nyelvből kölcsönöztek, miközben ugyanerre a jelentésre már létezett egy másik (saját) szó; vagyis az egyszerű, természetes kölcsönzés mellett túlzó kölcsönzés is végbemegy.

40 |

LAIMA GRUMADIENĖ

nis kölcsönszavakat igyekeztek elkerülni a nagy Litván nyelv szótárának megírásakor. Ha megpróbálnánk ebből összeállítani az egyes nyelvjárások vagy beszédváltozatok szótárait, és összehasonlítanánk őket a már meglévő, csekély számú írott szótárral, mindenekelőtt a már említett jellegű kölcsönszavak hiányát vennénk észre. A nyelvjárások szláv jövevényszavainak és kronológiájuknak kutatása azonban (a kérdés irodalmáról és saját megfigyeléseimről bővebben lásd Kardelis 1999) egyáltalán nem cáfolja azt a hipotézist, hogy a szókészlet egyes szláv elemei régebben és nem csupán kulturális kölcsönszavakként, vagyis új vagy új jelentéssel felruházott reáliákkal együtt kerülhettek be a mai déli és keleti aukštait nyelvjárások némelyikébe (mindenekelőtt a vilniusi és az utenai nyelvjárásokba). Hiszen a nyelvjárásokban vannak régi szláv jövevényszavak, amelyek egyszerűen kiszorították a kétségtelenül használt saját szavakat (a megnevezések rendszereiben és alrendszereiben, mind a szemantikai, mind a grammatikai területen, sajátos „hézagok” tátonganak, amelyeket a szláv jövevényszavak töltenek be). Ezek tehát a kétnyelvűség és az aktív nyelvi kapcsolatok tipikus jelenségei. Az ilyen, folyamatosan és hosszú ideig használt szláv jövevényszavak csiszolódtak, változtak, ezért keletkezésük idejét nehéz megállapítani (vö. Urbutis 1992, 1993), de feltételezhető, hogy egy részük már a XVI–XVII. században bekerülhetett. Az akkori kelet-litván nyelvjárások tisztán beszélt változatából nem maradtak fenn emlékek; az úgynevezett keleti írott nyelvi változatban viszont, amely a kialakulóban lévő vilniusi interdialektuson alapult, az írásbeliség a nyelv magasabb, vagyis írott regiszterét tükrözi, amelyet a szláv (és nemcsak a szláv) nyelvek hatása is ért, részben az azokkal a forrásnyelvekkel való kölcsönhatás révén, amelyekből az írott művek nagy részét fordították. A nyelvhasználat bizonyos, bár jelentős fenntartásokkal kezelendő emlékei a közigazgatási és egyházi szervek által készített különféle lakossági és helynévjegyzékek.

Nyilvánvaló, hogy a litván és a gud nyelv kapcsolata nagyon régi. Itt a XVI. század közepéről és a XVII. század elejéről származó források adatai alapján kívánom tárgyalni. Újszerű felvetés volna, hogy az akkori beszélt gud nyelv jelentős hatást gyakorolhatott a mai Kelet-Litvánia nyelvjárásaira, különösen a szókészletre, a társadalom legalacsonyabb rétegéhez tartozó lakosság – a parasztok – közvetlen érintkezésein és az adott időben helyenként lehetséges aktív kétnyelvűségen keresztül: NEMCSAK A TÖRTÉNELMI LITVÁNIA (Zinkevičius 1987: 112) KELETI PEREMVIDÉKÉN (vö. Vidugiris 1983: 53), HANEM ATTÓL JÓVAL NYUGATABBRA IS, EGY SOKKAL SZÉLESEBB SÁVBAN. A felvetett hipotézis visszafogottabb megfogalmazása is lehetséges: ha a tények igazolnák, hogy a XVI–XVII. században a mai Kelet-Litvánia területén (talán csak egyes helységekben) valóban voltak aktív litván–gud nyelvi kapcsolatok és kétnyelvű esetek, akkor talán a … egy részének is

¹ Jelenleg a litván nyelvészetben a belarusz terminus elterjedtebb, de általában a mai állam, Belarusz és lakói elnevezéséhez kapcsolódik; a XVI. század közepétől a XVII. század elejéig terjedő időszak kérdéseit tárgyalva azonban valószínűleg az etnonimát, a gud szót célszerű használni, amelynek a litván nyelvben szintén régi hagyománya van; e népcsoport nyelvét pedig gud nyelv néven említeni (vö. Gudavičius 1999: 436). A litvánok gudoknak nevezték a Litván Nagyfejedelemség szláv nyelven beszélő lakóit, akik az úgynevezett Fekete-, Fehér- és Vörös-Rusz egy részén éltek. A Moszkvai Nagyfejedelemség oroszai, a moszkvaiak egyszerűen litvánoknak hívták őket, oroszul: литвины; ők magukat ruszoknak nevezték, oroszul: русские (Čekmonas 1988: 42), a Litván Nagyfejedelemség alattvalóiként önmagukra tekintve pedig egyszerűen litvánoknak. Be kell vezetnünk a litván nyelvészetben szokatlan rövidítést: gu. – gud nyelv. Az 1554-es vizsgált forrásban egyébként szerepel a Gudiškiai uradalom (dworu jego Gudziśzek In₁₅₅₄ 121), ami arra utal, hogy mások nem gudok voltak; etnonimából eredő személynevek is előfordulnak: Szczepan Gudelis In₁₅₅₄ 84; Jezioru Tanu miedzy polu Mosią Nareykowicz, ktore zowią Gudziskiego In₁₅₅₄ 123; Janielis z Mosiem bratem Melancy, ludzi gudziskie In₁₅₅₄ 122, noha az utóbbi kettő a Gudiškiai uradalomhoz való tartozást is jelentheti. Van még egy etnonimából eredő személynév: Andrzey Tatarzyn In₁₅₅₄ 86; a Lach In₁₅₅₄ 104 robi személynév pedig egyaránt összefügghet az etnonimával, illetve Aleksėjus vagy Ilja rövidített alakjával; vö. Б II, 24, 71. Említésre méltók J. Ochmanski (1996: 66–7) fejtegetései az ilyen elnevezések kialakulásának lehetséges kronológiájáról és történetéről.

XVI–XVII a. Rytų Lietuvos antroponimija | 41

a szlavizmusok tájnyelvi megjelenése éppen velük magyarázható-e, vagyis egyes esetekben korábbi időkre tehető-e? Az ilyen szlavizmusok keresése már egészen más téma. Itt azt kívánjuk tisztázni, van-e bizonyíték arra, hogy akkoriban kialakulhattak ilyen körülmények a kétnyelvűség létrejöttéhez. Hozzá kell tenni, hogy senki sem tagadja a litván és a belarusz nyelv kölcsönhatását (bővebben lásd Zinkevičius 1987: 54–75), de általában vagy a későbbi időszak aktív kapcsolatairól esik szó, vagyis arról, hogy a XVIII. század elején Litvániát sújtó pestisjárvány és háborúk után már nagyobb számú belarusz telepedett át a mai Litvánia elnéptelenedett keleti és délkeleti peremvidékeire, vagy pedig igen régi időkről. Itt az antroponímiai adatokra támaszkodva szeretnénk megkísérelni annak bizonyítását, hogy a mai Kelet-Litvánia egyes helységeiben már a XVI. század közepén és a XVII. század elején is lehettek aktív kapcsolatok a belaruszokkal.

Arról, hogy a XVII. század elején Vilniusban jelentős számú belarusz élt, Zinkevičius írt (1977: 6–7), ő azonban a katolikus egyház dokumentumát vizsgálta, ezért nem tárgyalta azokat a pravoszláv személyneveket, amelyek oda egyszerűen nem kerülhettek be (és a belaruszok legalább egy része – akárcsak a litvánok – akkoriban feltehetően pravoszláv volt, hiszen csak Vilniusban 9 pravoszláv templom állt). Általában véve is sok akkori belarusz, akik – egyébként még viszonylag nemrég, a XIV–XV. században – a nyugati orosz nyelvjárásokból kialakult saját nyelvű néppé váltak, a Litván Nagyfejedelemségben élt, és az akkori vilniusi vajdaság lakosságának jelentős részét alkotta. Nincs adat arról, hogy mindannyian felvették-e már a bizánci keresztséget (a pravoszláv vallást 988-ban vezették be): úgy tartják, hogy a pravoszláv vallás akkori nyugati határa a Polock–Minszk–Grodnó vonal mentén húzódott (Zinkevičius 2000: 13). Néhány belarusz, a pravoszláv litvánokhoz hasonlóan, később áttérhetett a katolikus hitre. Keveset tudunk a távolabbi vidékeken akkoriban élő pravoszlávokról, de az mindenesetre világos, hogy bár egyes helyeken kis számban, a mai Litvánia egész területén éltek, különösen a főúri birtokokon (Gudavičius 1999: 68, 96, 358, 436–439, 452 és másutt). És természetesen minél keletebbre, annál többen. Nem szeretnénk azonban egyenlőségjelet tenni a belaruszok és a pravoszlávok közé: hogy később nem így volt, az egyértelmű, ahogyan ma sem így van; a katolikus és a pravoszláv területek határa azonban nagyjából ugyanott húzódik, ahol a litvánok és a belaruszok fő etnikai lakóterületei is. Egyébként a határvidék lakóinak egy része a XIV. századtól unitus lett (Gudavičius 1999: 318–321). A pravoszláv vallás befolyásának gyanúját a pravoszláv kánoni nevek, azok rövidült alakjai, valamint az ezekből később kialakult családnevek jelenléte veti fel. Zinkevičius (1977: 89) szerint: „Mivel akkoriban a kereszteléskor meglehetősen szigorúan ragaszkodtak a katolikus kánoni keresztnevek formáihoz (latinul vagy lengyelül írva), a keleti szláv változatok csak véletlenül kerülhettek be az okiratokba, mégpedig azok, amelyeket az emberek (a katolikusok) akkoriban széles körben használtak.” Ugyanazon az oldalon a szerző 57 keleti szláv eredetű keresztnév-rövidült alakot sorol fel, amelyeket a XVII. század eleji apanévi alakok (patronimikumok) őriztek meg, mivel utóbbiakat nem szabályozták. Maciejauskienė, a XVI. századi forrásokban a mai Litvánia szinte egész területéről feljegyzett neveket tárgyalva megjegyzi, hogy akkoriban nem mindegyik volt egyformán népszerű, és példaként az alábbiakat említi: Асмафей, Ярмола, Калукстъ, Климентъ, Прокопъ, Владиславъ és mások (1979: 86); azt is megjegyzi, hogy az akkori mintegy 10 000 átvizsgált bejegyzésben 70 különböző keresztnevet lehet elkülöníteni, amelyeknek sokféle rövidült alakjuk van, míg az ilyen típusú neveknek szinte egyáltalán nincs rövidült alakjuk. E nevek egy része a pravoszláv névkészletből vagy az ősi szláv nevekből származik. Nem teljesen világos azonban, hogy a XVI. században a katolikusok körében is elterjedtek-e, anélkül, hogy különbséget tettek volna.

42 |

LAIMA GRUMADIENĖ

Maciejauskienė (1991: 230) taip pat pažymi, kad „Reti XVI a. slaviškos bei germaniškos kilmės asmenvardžiai greičiausiai rodo lietuvių pavardžių atsiradimą skolinimo keliu. Be to, kai kurie iš slavų kalbų kilę antroponimai gali būti vertinami ir kaip lietuviškų asmenvardžių slavinimo rezultatas“. Bet pavardžių skolinimo sąvoka dabartinės Rytų Lietuvos teritorijoje komplikuotusi, jeigu būtų priimta prielaida, kad tame pačiame pavardžių formavimosi procese dalyvavo tiek lietuviai, tiek ir gudai, tiek vieniems, tiek kitiems buvo tiesiog prisegamos patroniminės -evič, -ovič priesagos, nes tokia buvo bendra Lietuvos Didžiosios Kunigaikštijos nuostata, kai oficialioji jos kalba iki 1696 m. buvo slavų kanceliarinė (šios nuostatos neatsisakyta ir vėliau). Taigi ir gudų arba sugudėjusių lietuvių, Lietuvos Didžiosios Kunigaikštijos gyventojų, pavardės galėjo tapti sunkiai beatidaloma ir todėl tik sąlygiškai vadintina skolinta lietuvių antroponimijos dalimi.

A keresztény nevek névkészlete országonként eltér, bár a magja nagyrészt közös. Litvániában, amikor a XVI. század végétől a naptárakban a szentek nevét a haláluk napján kezdték feltüntetni, fokozatosan a lengyelhez igen hasonló névkészlet alakult ki (Kuzavinis, Savukynas 1994: 36–40). Aligha következik ebből, hogy korábban ne tartották volna be a szigorúbb szabályokat. Így nyitott kérdés marad, hogy a mai Kelet-Litvánia területén a XVI. század közepén – a XVII. század elején a szláv neveknek, illetve az ezekből származó későbbi családneveknek a rétege, amelyek pravoszláv kánoni vagy ősi szláv nevekből erednek, miért volt jóval vastagabb, mint Litvánia egészében (amit Zinkevičius (1977) a XVII. század eleji vilniusi lakosok családneveiről végzett kutatása sem cáfol): azért, mert itt több, a pravoszláv valláshoz kötődő ember (belarusz vagy litván – egyelőre nem tudni) élt, vagy más okból. A tanulmány azt feltételezi, hogy azok, akik az akkor jellemző szláv névrövidüléseket – különösen az ősi szláv két tövű és a pravoszláv kánoni nevekből származókat – használták, valószínűleg nem litvánul beszéltek, vagy legalábbis kétnyelvűek voltak.

Általában véve számos kérdés merül fel az akkori beszélt nyelvek használatával kapcsolatban. Zinkevičius (1987: 144–146), aki talán a legrészletesebben írta le a mai Litvánia területének nyelvi helyzetét és nyelvhasználatát a XVI. század közepén – a XVII. század elején, olyan tényeket közöl, amelyek szerint a beszélt litvánt akkoriban a közéletben nemcsak a nép, hanem a főurak is használták, a lengyel és az orosz mellett. Nem sokkal később a litván már csak az alsóbb néprétegek nyelve maradt. A katolicizmussal és a nagyfejedelmi udvarral érkezett lengyel nyelvet az iskolák és az írnokok terjesztették, és egyre inkább presztízsnyelvvé vált, egyre inkább elterjedt. Az orosz nyelv, amely addig (ó)szláv kancelláriai nyelvként terjedt, pravoszláv ügyekben pedig az ószláv egyházi nyelvként, a XVI. század elejétől a Litván Nagyfejedelemségben nem mást jelentett, mint a belarusz nyelvet (Gudavičius 1999: 436–439). A hivatalos írásbeliségben használt szláv kancelláriai nyelvből, amelyre az ószláv egyházi nyelv is hatást gyakorolt, valamint a belarusz nyelvvé vált nyugati orosz nyelvjárásokból álló keverékből, amelyre a litván nyelv is jelentős hatást gyakorolt, már kialakult egy meglehetősen egységes interdialektális írott nyelvváltozat. Hatással volt rá a polocki–szmolenszki és a volhíniai–kijevi nyelvterületek kancelláriáiban használt nyelv is; ebből a nyelvből kellett fordítani az akkori moszkvai nyelvre. Ezen a nyelven folyt a kancelláriai írásbeliség, és vallási, jogi, valamint világi irodalmat is fordítottak, illetve írtak rajta (gondoljunk P. Skorina és az általa 1525-ben Vilniusban alapított nyomda szerepére). Kétségtelen, hogy az ilyen nyelv, amelyet ósbelarusz nyelvnek is neveznek (lásd Čekmonas 1988: 44–45), már

XVI–XVII a. Rytų Lietuvos antroponimija | 43

nemcsak írott, hanem beszélt változata is volt; ezt a műveltebb litván nemesség és főúri réteg, valamint a tisztviselők és írnokok is ismerték. Egy részük egynyelvű volt, más részük viszont kétségtelenül kétnyelvű. Általában azt állítják, hogy a lengyel nyelv az udvarházak révén terjedt, és érvényesült a hatása. A XVI. században (sőt korábban) azonban elképzelhető, hogy a fehérorosz nyelv is hatott az udvarházakon keresztül – ha ez volt az urak nyelve, akkor a névadásra is hatással kellett lennie. Ezzel részben megkísérelhetnénk megmagyarázni, hogyan kerülhettek elő Vilniustól meglehetősen messze nyugatra olyan nemesi (vagy jómódú) emberek családnevei, amelyek alapjául a keresztény nevek fehérorosz rövid alakjai szolgáltak, hiszen nem mindegyikük lehetett a keleti szláv országrészekből érkezett jövevény. Így óvatosan megfogalmazható az a gondolat – amely a litván nyelvtudományban mindeddig legalábbis nem kapott világos megfogalmazást –, hogy a XVI. században (talán már korábban is) a mai Litvánia területén a későbbi elpolonizáláshoz (és lengyellé váláshoz) hasonló elfehéroroszosítási (és fehérorosz nyelvűvé válási) mechanizmus működhetett: a fehérorosz nyelv presztízsnyelvként terjedhetett az udvarházakon keresztül (a lengyel nyelv esetében az iskolák és az egyház révén is), és ezt az irodai szláv nyelv beszélt változataként a főnemesség használta². E cikk adatai sajnos túl szűkösek ahhoz, hogy alátámasszák ezt a hipotézist. A fehérorosz nyelv harmadik változata a nyelvjárásoké volt; a Vilnius környékén élő és azokat beszélő egyszerű parasztok perifériára kerülve nem tudatosították, hogy a közös fehérorosz területhez tartoznak, ezért mindmáig – más elnevezést nem fogadva el – az XIV–XVI. századi helyzetüket tükröző kifejezéssel nevezik meg őket: KÖZÖNSÉGES NYELV, EGYSZERŰEN BESZÉLŐK (fehéroroszul no-procmy). Ez a középkorban más európai országokban is használatos kifejezés a helyi emberek etnonima helyébe lépő megnevezésével, a гу-мутэйцы fogalmával együtt arra utal, hogy a nyelv egy másik, tekintélyesebb, talán az urak által használt változatával állítják szembe. Hangsúlyozandó, hogy ez a nyelv beszélt formája lehetett, hiszen a parasztok többsége minden bizonnyal írástudatlan volt. A fehérorosz nyelv három rétege a litván nyelvre is háromféle hatást gyakorolt. A keleti litván nyelvjárásokra a fehérorosz nyelvjárások hathattak a legnagyobb mértékben, amikor beszélőik közvetlen kapcsolatba kerültek egymással. Így a jövevényszavak jellege is eltérő lehetett: nem csupán az új vagy átnevezett reáliák – különösen a vallással kapcsolatosak – olyan nagy számban átvett megnevezéseiről volt szó, amelyek a keleti szlávok révén kerültek be (ezeket gyakran ők maguk is más nyelvekből kölcsönözték; bővebben lásd Zinkevičius 1987: 68–75).

Itt az 1554-es vilniusi tijūnija – a nemenčinėi és linkmenųi járás – leltárának fennmaradt, Konstantinas Jablonskis gondozásában 1934-ben előkészített és kiadott másolatainak egy részét tárgyaljuk; ez a Linkmenųi járásra (83–131. oldal) vonatkozó falvak és lakosok jegyzéke (a kézirat sajnos a XX. század elején elveszett³), továbbá a Vilniusi Egyetemi Könyvtárban őrzött, 43 ívből (86 oldalból) álló, 1636-os kéziratos leltár egy részét (IN₁₆₃₆),

² Čekmonas utal az irodai szláv nyelv beszélt változatára, de nem fejti ki azt a gondolatot, hogy ezt az etnikai Litvánia területén is használták: „A régi fehérorosz nyelv mindenekelőtt a Litván Nagyfejedelemség fő államnyelve volt, ezen írták a jogi dokumentumok többségét (az etnikai Litvánia területén is). E funkciója miatt a régi fehérorosz nyelvet a Litván Nagyfejedelemség kancelláriai (vagy hivatali iratokban használt) nyelvének is nevezik. Sokkal több funkciója volt azonban ennél. A feudális főnemesség számos képviselője – ortodoxok és katolikusok egyaránt – BESZÉLTE (kiemelés tőlem – L. G.) a régi fehérorosz nyelvet; ezen írták a krónikákat és a teológiai értekezéseket, és szépirodalmi műveket is fordítottak rá” (1988: 44, fordítás tőlem – L. G.). A szerző ugyanott emlékeztet a Litván Nagyfejedelemségben élő tatárokra és vallási irodalmukra is, amelyet a XVII. század elejétől fehéroroszul, de arab írással jegyeztek le – a kitábokra. Ekkor természetesen felmerül a kérdés: kivel beszéltek fehéroroszul, ha nem a szomszédaikkal? (Lásd még Kričinskis 1993: 196 és köv.; Potasčenko, szerk., 2001: 78–79 és köv.)

³ Az átírások történetét részletesebben K. Jablonskis könyve ismerteti (IN₁₅₅₄: 30–31).

44 |

LAIMA GRUMADIENĖ

szintén a Linkmenųi járásra vonatkozik (15–31v. oldal). A kelet-litvániai litván antroponímia alakulásának vizsgálatakor a nevek eredetére vonatkozó adatokat mindenekelőtt a Lietuvių pavardžių žodynas (LPŽ) alapján közöljük, mivel ez hatalmas kollektív munka eredménye; más forrásokhoz csak akkor folyamodunk, ha az adatokat ki akarjuk egészíteni vagy más véleményt kívánunk alátámasztani, leggyakrabban M. Biryla munkáihoz (Б_I, Б_II).

2. AZ 1554. ÉVI LINKMENŲI JÁRÁS LELTÁRA

A XVI. század közepén, pontosabban 1543-tól (Zinkevičius 1987: 137) a Litván Nagyfejedelemség közigazgatási dokumentumait lengyelül is elkezdték írni, korábban pedig a szláv irodai nyelv uralkodott. Az itt tárgyalt vilniusi tijūnija – Nemenčinė és Linkmenų járásának – leltára az első lengyelül írt leltárak egyike. Feltételezhető, hogy aki ezt a leltárt írta⁴, még nem rendelkezett kellő gyakorlattal, és az irodai szláv nyelv is hathatott rá. Igaz, a betűkészletek összekeveredését nem tapasztalták, de ez az eredeti vagy a korábbi évszázadokban készült másolatok XX. századi átírása során eltűnhetett, mivel az eredeti szinte teljes egészében elveszett. Az írnok lengyel nyelve nem hibátlan: nem következetes szabályokat követ, az l használata jelentősen ingadozik, és más ékezetes jeleket sem mindig ír következetesen; ezért itt egyszerűen úgy közöljük az alakokat, ahogyan az eredetiben, pontosabban a másolatokban szerepelnek. Az 1554-es forrásban lengyelül írt személyneveket vizsgálva – amelyek akkoriban vagy pusztán keresztnévből, vagy keresztnévből és a személyt megnevező második elemből álltak, és ez utóbbi gyakran még nem volt valódi családnév, hanem patronimikum, azaz az apa bármelyik (nem feltétlenül első) néveleméből patronimikus képzővel alkotott személynév (egyes szerzők, például Vanagas és Zinkevičius, a „TEVAVARDIS” terminust használják, de ma már a „PATRONIMIKUM” gyakoribb; lásd Maciejauskienė 1991: 16), vagy patronimikus képző nélküli más megnevezés, illetve ragadványnév –, feltételezhető, hogy a lakosság akkoriban legalább két nyelvet beszélt: litvánt és fehéroroszt. Ennek egyik bizonyítékforrásaként az antroponímiai adatokat tartalmazó dokumentumok szolgálhatnak. Erre utalhatnak a litván és szláv keresztény nevek, valamint a régi szláv nevek, különösen azok rövid vagy becéző alakjai. Már maga az a tény, hogy rövid alakokat és az azokból képzett patronimikumokat használtak, arra utal, hogy mind a litván, mind a szláv használatban éltek; ezeket az elnevezéseket nem csupán az írnokok találták ki. Az írnok bizonyos dolgokat megváltoztathatott, például elhagyhatta a végződést⁵, átírhatta a nevet lengyelül, például Szczepan I₁₅₅₄ 84, Andrzej I₁₅₅₄ 123, lefordíthatta vagy szláv patronimikus képzőt illeszthetett hozzá, például -evič vagy -ovič, és így tovább, de aligha változtatta meg a név rövid alakjának tövét, legfeljebb a név teljes alakjára cserélte. A kutatók megjegyzik, hogy a használat hitelesebben tükröződhetett az uradalmi leltárakban és más közigazgatási, illetve jogi dokumentumokban, mint az egyházi anyakönyvekben (Zinkevičius 1977: 67); ezekbe nemcsak katolikusokat jegyeztek be. A Litván Nagyfejedelemség fehéroroszul beszélő lakói ugyanabban a kö-

⁴ A leltár címlapján ez áll: „[…]niżej mianowanych przez mię, Jerzyka Zacharyaszewicza, dzierżawcę zoslienskiego […]“ I₁₅₅₄ 31 (vagyis Zasliából származott, nem helybéli).

⁵ Ugyanezt az embert a Linkmenųi leltár ugyanazon oldalán kétféleképpen jegyezték fel: Petrelis Urbanowicz és Petrel Urbanowicz I₁₅₅₄ 107.

XVI–XVII a. Rytų Lietuvos antroponimija

45

az írásos névalakok kialakulásának folyamatában (a litván családnevek kialakulása korábban kezdődött és másként zajlott) ugyanúgy, mint a litvánul beszélők esetében, vagyis már korábban kirajzolódott, és ekkor különösen erősödött a szláv patronimikus -evič, -ovič képzők „hozzákapcsolásának” tendenciája a lakosság nyilvántartásba vételekor; ezt a szláv kancelláriai nyelv használata befolyásolta. Maga a folyamat kissé eltért a Litván Nagyfejedelemség nagy részén végbement hasonló folyamattól, mivel ott csak az előkelőbbek számára engedélyezték az ilyen képzők hozzákapcsolását, az alsóbb rendűeknek pedig a rövidebb -ev, -ov alakokat (Zinkevičius 1987: 134).

A tanulmány feltételezése szerint a szláv nevek rövidült alakjait az akkoriban az említett helyeken élő, kizárólag belaruszul (vagy belaruszul is) beszélő emberek hozták magukkal (vagy vették át úgy, hogy sehová sem kellett elmenniük), mivel a litván nyelvi közegben aligha alakulhattak ki ilyen rövidült alakok. Figyelemre méltó Zinkevičius (1977: 81; vö. még 82–88) megjegyzése: „A bejegyzések apai nevei alapján rekonstruálhatjuk a XVI–XVII. századi litvánok által használt keresztnevek számos alakját, amelyeknek nem a szláv kanonikus keresztnevek, hanem azok népi változatai szolgáltak kiindulópontul. E formák közül néhányat maguk a litvánok is alkothattak kanonikus nevekből, mindenekelőtt azokat, amelyeknek nincs megfelelőjük a szomszédos szláv nyelvekben.”

Nem szabad szem elől téveszteni azt a tényt sem, hogy a vizsgált összeírás az 1547–1566 között a litván nagyfejedelem birtokain végrehajtott volokreform dokumentuma. Ebből az 1554-es dokumentumból kiderül, hogy a Linkmenys járásnak a litván nagyfejedelem tulajdonában álló földjeit⁶ feltehetően két-három évvel korábban mérték ki, a korábbi, 2–4 háztartásból álló falvak parasztjait pedig nagyobb településekre költöztették, mivel elsősorban a majorsági földek célszerű rendezésére törekedtek (a volokreform menetéről bővebben lásd Ochmanskis 1996: 188 és köv.). Ez a forrás nem említi a parasztok távolabbról történő áttelepítését, bár az egyes személynevek mellett szereplő le. nowik ‘újtelepes’ megjelölés, valamint a falu neve Nowosady In₁₅₅₄ 87 természetesen bizonyos fokú helyi idegenségre utal. Egyébként a nowik megjelölést viselő személynevek semmiben sem különböznek lényegesen a többitől.

A litván történeti antroponímiában nem szokás a bejegyzések litván vagy szláv (illetve germán) jellegének fokát az adott kor tényleges nyelvhasználatához kötni, bár a név vagy a rövidült alak eredetét vizsgálják⁷. Ez érthető, hiszen évszázadokon át nem litván nyelven készültek a bejegyzések, többnyire nem litván írnokok vagy egyházi szolgálattevők által, gyakran azzal a szándékkal, hogy szlávosítsák vagy germanizálják őket. Szociolingvisztikai szempontból azonban talán azt is érdemes volna megvizsgálni, honnan származtak például a XVI. század közepén a mai Kelet-Litvánia azon településein, amelyek kétségtelenül litván lakosságúak voltak⁸, a beszélt nyelvben használt olyan keresztény névrövidülések, amelyek nem litván képzésűek.

⁶ A vizsgált összeírás címlapján ez áll: „Rejestr dworow jego k. mości ciwunstwa Wilenskiego [...]“ In₁₅₅₄ 31.

⁷ A keresztény nevek litvániai eredetét és megjelenésük kronológiáját J. Dumčius (1957) írta le a legrészletesebben, azt azonban nem vizsgálta, HOGYAN terjedtek el ezek a nevek.

⁸ Egyes helynevek a lakosság nyelvének megváltozása után is fennmaradnak, de azt, hogy az említett területeken valaha litvánok éltek, például a következő helynevek is jelzik: Sioto Mewranskie In₁₅₅₄ 89, Sioto Minducze In₁₅₅₄ 103, od sianożęci Czuyszek y Kudrolanek In₁₅₅₄ 96, Jeziora Strawinoicia In₁₅₅₄ 132, za rzeką Wirynta In₁₅₅₄ 105, Jezioro Żusklinis In₁₅₅₄ 130, W tey ziemi Ligotowkach In₁₅₅₄ 99, niwa, ktorą zowią Wierzmieli In₁₅₅₄ 123 és egyebek.

46 |

LAIMA GRUMADIENĖ

Figyelemre méltó, hogy az 1554-es Linkmenys járási összeírásban, M. Biryla munkáiban⁹ (Б₁, БⅡ) a XVI–XVIII. századi Litván Nagyfejedelemség írásos emlékeiben, a korabeli, a mai Belarusz területéről származó dokumentumokban és/vagy a mai Belarusz lakosságának névhasználatában tanúsított szláv nevek, rövidült alakjaik és az ezekből képzett, szláv patronimikus -evič, -ovič képzős személynevek közül számos kizárólag régi ortodox kanonikus név vagy annak rövidült alakja (rövidítése: st.), például: Dosis, Dosia (Gen.) žонка In₁₅₅₄ 116, 127: gu. Дасⁱ⁰: st. Дасий¹¹ Б₁ 60; БⅡ 140 vagy st. Феодосий _БⅡ 124; Micewicz In₁₅₅₄ 114: gu. Міц: st. Димитрий _БⅡ 169; Micowicz In₁₅₅₄ 114: gu. Міц: st. Димитрий _Б₁ 62; Procewicz In₁₅₅₄ 93: gu. Проц: st. Прокоп, Протас _БⅡ 243; Szerg-ut-owicz¹² In₁₅₅₄ 108: gu. Сяргуля, Сяргуня, Серусь: st. Сергей _БⅡ 115; a litván -ut- kicsinyítő képzővel álló alak, ezért talán óvatosan a Sopowicz sopa¹³ In₁₅₅₄ 120 esetében is feltehető az eredet:? vö. gu. Сафончык, Сахончык, Сапончык: gu. Сафон, Сахон, Сапон: st. Софония, Софоний _Б₁ 153; БⅡ 209, 138 és egyebek. A Niestoya (Nom.) In₁₅₅₄ 119 név az st. Нестор névvel hozható kapcsolatba _БⅡ 98.

Természetesen a szláv kanonikus nevek többségének más névjegyzékekben is van megfelelője, különösen a lengyelben; emellett idővel maguknak a szlávoknak a névhasználatában is változtak, vagy egybeestek a katolikus nevekkel, például az olyanok, mint Feliksas, Martynas, Motiejus, Petras, Silvestras, Simonas és mások. Így némelyikük még pontosan sem sorolható egyik vagy másik csoportba; besorolásuk rendszerint csak a fonetikai megfelelések alapján történik, például: f és t (st. Феодор, Фома és le. Teodor, Tomasz), n és m (st. Николай és le. Mikołaj), l és v (st. Лаврентий és le. Wawrzyniec), v és b (st. Василий és le. Bazyli), vagy mások.

Ezért a Chwiecko In₁₅₅₄ 104 rövidült alak nagyobb valószínűséggel a gu. Хведзька alakból származik: XVI–XVIII. századi gu. Хведор: st. Феодор, nem pedig le. Teodor _БⅡ 123; Josys In₁₅₅₄ 87: XVI–XVIII. századi gu. Ецун: st. Иосиф, nem pedig le. Józef (minden z-t tartalmazó rövidült alak) БⅡ 76; Matewicz In₁₅₅₄ 108: gu. Mam: st. Матфей, nem pedig le. Maciej _Б₁ 118; hasonlóképpen Matulewicz In₁₅₅₄ 117; Mosis In₁₅₅₄ 110, Moysis In₁₅₅₄ 104, z Mosiem (Instr.) In₁₅₅₄ 122, z Moyszeм (Instr.) In₁₅₅₄ 103, Mosiewicz In₁₅₅₄ 110: XVI–XVIII. századi gu. Мосей, Моцей: st. Моисей, nem pedig le. Maś: le. Mateusz _БⅡ 85, LPŽⅡ 172, kivéve talán a Masiem (Instr.) In₁₅₅₄ 89 esetét; Pieczulis

⁹ Szándékosan választottuk az összehasonlítást elsősorban a belarusz antroponímiával, mivel a feladat éppen az ahhoz fűződő kapcsolatok feltárása volt, bár más szláv nyelvekben is találhatók megfelelő alakok. Ne feledjük, hogy M. Biryla jegyzékei – bármilyen gazdagok is – nem teljes körűek. Figyelembe vettük azt a tényt, hogy keletről az ortodox, a lengyelek közvetítésével pedig a katolikus nevek terjedtek.

¹⁰ Az, hogy itt az o helyett a áll, amely a szláv alakokban o, a keleti szláv nyelvek – ebben az esetben a belarusz – o magánhangzójának litván a-val (többnyire félig hosszúval) történő adaptációja is lehet (bővebben lásd Kardelis 1999: 39 és köv.). Megjegyzendő továbbá, hogy a belarusz megfelelők itt többnyire csak M. Biryla két forrásából származnak; ezekben előfordulhat, hogy egy-egy név vagy rövidült alak nincs adatolva, ilyenkor a legközelebbi, az adott időszak írásos emlékeiben is előforduló analóg alakot adjuk meg (ha a mai Belarusz területén írt XVI–XVIII. századi forrásból származik, a századot római szám jelöli; hivatkozás nélkül a mai névhasználatból vett példa).

¹¹ Az átírást itt és a továbbiakban annak a forrásnak az írásmódja szerint közöljük, amelyből az idézet származik.

¹² A mai nyugat-belarusz nyelvjárásokra is jellemző az átmeneti hangok – különösen a lágyak – kiejtése az s és š, c és č, z és ž között; ezért az Sz- itt az ilyen kiejtés rögzítése lehet.

¹³ Lásd a 10. lábjegyzetet.

¹⁴ Ez az alak M. Biryla munkáiban nem adatolt, de lásd megjegyzését arról, hogy a XVI–XVIII. században tendencia volt az s-re végződő név végződésének megváltoztatására vagy elhagyására; a szláv végződés -uń, például gu. Іса(а): st. Исаия _БⅡ 158. Mindazonáltal e névből patronimikus alakok is képződtek: Bolulis Niestajewicz In₁₅₅₄ 112 z Stanisławem bratem; Piotr Niestajewicz In₁₅₅₄ 112.

XVI–XVII a. Rytų Lietuvos antroponimija | 47

In₁₅₅₄ 97, Pieczul¹⁵ In₁₅₅₄ 108 (a litván kicsinyítő -ul⁻ képzővel): belarusz Пеш, Пецюля: ószláv Петр БⅠ 137, БⅡ 101, nem pedig a lengyel Piotr névből, mert a lengyeleknek nincs ilyen rövid alakjuk. A keleti szlávokra jellemzőbb az In₁₅₅₄ 83 Michnowicz személynévben szereplő rövid alak is, amely az összes szláv által használt ószláv Михаил, lengyel Michał БⅡ 232 névből ered.

A Sioto Miksztewiczow (Gen.) In₁₅₅₄ 113 falunév a Miksžta rövid alakból: ószláv Николай, XVI–XVIII. századi belarusz Миколай, lengyel Mikołay БⅠ 129, БⅡ 88¹⁶ származik; az átiratokban (nem tudni, milyen volt az eredetiben) váltakozik a Niksztewiczow alakkal, amely viszont a keleti szláv Николай névből eredeztethető. Más esetekben M- kezdetű alakok fordulnak elő: z Mikszą (Instr.) In₁₅₅₄ 101; z Mi­xą (Instr.) In₁₅₅₄ 116; Mixtowicz In₁₅₅₄ 123.

Az l és v hangok (és betűk; lengyel ł és w) keleti szlávokra jellemző használatára példa a név hosszú alakja (és a megfelelő patronimikumok): Ławryn In₁₅₅₄ 96; z Ławry­nem (Instr.) In₁₅₅₄ 87: XVI–XVIII. századi belarusz Лаврин: ószláv Лаврентий, de a XVI–XVIII. században a belarusz Ваврын is használatos volt, amely a lengyel Wawrzyniec БⅡ 82 névvel hozható kapcsolatba.

A g helyett használt réshangú h a belaruszokra jellemző. A forrásban a Gryciem (Instr.) In₁₅₅₄ 88; z Gryczem¹⁷ (Instr.) In₁₅₅₄ 117, 118 rövid alak mellett Hryc In₁₅₅₄ 86, 102, illetve Hrycz In₁₅₅₄ 84; z Hryczem (Instr.) In₁₅₅₄ 98 is szerepel (bár a lengyel források is h-s alakot adnak meg, vö.: belarusz Грыц, lengyel Hryć: ószláv Григорий, lengyel Grzegorz БⅡ 107; LPŽⅠ 709). Nyilvánvaló, hogy ebben a helyzetben a h váltakozott a g-vel, emellett a g-s alakok a litván kiejtést is tükrözhetik. A belarusz réshangú h-val hozható kapcsolatba a Hryhora In₁₅₅₄ 102 név hosszú alakjának írásmódja is, ahogyan a Bohdan In₁₅₅₄ 84, ennek Bohdiusz In₁₅₅₄ 96 rövid alakja, valamint az -ewicz patronimikus képzőt tartalmazó Bohdziewicz In₁₅₅₄ 97 személynév is. Megbízhatóbb bizonyíték lehetne a réshangú h jelenléte az Ihnatowicz In₁₅₅₄ 118 személynévben: ószláv Игнатий, lengyel Ignacy БⅡ 70.

A belarusz használatot mutatja a többször feljegyzett Batromiey In₁₅₅₄ 119 személynév ltr mássalhangzó-kapcsolata is (XVI–XVIII. században használt kanonikus Балатромей: lengyel Bartłomiej БⅡ 132), ám a vizsgált forrásban mellette a Barttomiey In₁₅₅₄ 96 és Barth­omȯiey In₁₅₅₄ 129 alak is előfordul. E név Bartko¹⁸ In₁₅₅₄ 83, Bortko In₁₅₅₄ 111 rövid alakjaiban az rt(l) mássalhangzó-sor maradt fenn.

Néha a fonetikai megfelelések alapján nem lehet megállapítani, hogy az alak a belaruszból vagy a lengyelből került-e át, például: a Daniewicz In₁₅₅₄ 115, z Daniulem In₁₅₅₄ 110 alakok egyaránt kapcsolatba hozhatók a XVI–XVIII. századi belarusz Данило, Данько: ószláv Даниил és a lengyel Daniel БⅡ 57, 202 alakokkal; Macko In₁₅₅₄ 83; Macieyko In₁₅₅₄ 99; z Maciulem (Instr.) In₁₅₅₄ 97; z Maczulem¹⁹ (Instr.) In₁₅₅₄ 100: XVI–XVIII. századi belarusz Мац, Матцей: ószláv Матфей és lengyel Maciej БⅡ 88; Mosis Mielewicz In₁₅₅₄ 119: belarusz Мель: ószláv Емельян és lengyel Melko: lengyel Emilian БⅡ 62. A Misius In₁₅₅₄ 88 rövid alak: XVI–XVIII. századi belarusz Мись: ószláv Михаил egybeesik a lengyel Miś: lengyel Michał alakkal, mivel közös ősi szláv -s kicsinyítő képzőt tartalmaz БⅡ 92, 235.

Mind a XVI–XVIII. századi belaruszok, mind a lengyelek használják a gu. Яша: ószláv Иаков, lengyel Jaksza: lengyel Jakub БⅡ 129 rövid alakot. A Linkmenys forrásában három hasonló, de nem azonos alak szerepel e rövid-

¹⁵ Lásd a 12. lábjegyzetet.

¹⁶ Részletes áttekintést közöl az N- és M- kezdetű nevek szláv nyelvekben való kiejtésének értelmezéseiről; az utóbbi hang használatát nem csupán a lengyel nyelvhez kapcsolja.

¹⁷ Lásd a 12. lábjegyzetet.

¹⁸ M. Biryla csak o-val ír példákat – Bortko (I₁ 37), ezért ismét lásd a 10. lábjegyzetet.

¹⁹ Lásd a 12. lábjegyzetet.

48 |

LAIMA GRUMADIENĖ

… bejegyzések: Janulis Jurgiewicz z Jaxte(m (INSTR.) IN₁₅₅₄ 103 [Jurgiewiczem; ludzi dzisienskich Jkazkta (GEN.) IN₁₅₅₄ 122 y Stanka Rostaniewiczow ir Jakszta IN₁₅₅₄ 112 Piotraszkiewicz z Howienem Mikołajewiczem. Vanagas (1974: 115–116) a jakšt-, jokšt- alakokat a német Jaxt: Jacobus-szal hozza kapcsolatba, amely talán a letteken keresztül került át; azt is megjegyezte, hogy e tőből szláv képzőkkel alkotott személynévi származékok szinte egyáltalán nincsenek, és a lettekhez közelebbi területen vagy Užnemunėben fordulnak elő, vagyis ott, ahol német kapcsolatok voltak. M. Biryla csak a -t nélküli Jokūbo rövid alakot jelöli szláv eredetűként. Így a Jokūbas -t-s rövid alakjának eredetét a Linkmenų-i forrásban nehéz megmagyarázni. Vanagas hasonló kettős alakpárként a gud Mikša és Mikšta formákat említi, amelyek egyébként mindketten szerepelnek az 1554-es Linkmenų-i leltárban: z Mikszą synem IN₁₅₅₄ 101, de a falu neve Miksztewiczow (Niksżtewiczow) (GEN.) IN₁₅₅₄ 113. A Mixta IN₁₅₅₄ 123 és a Mixtowicz IN₁₅₅₄ 123 alak is előfordul.

A neveknek többféle etimológiája is lehetséges, mivel olykor nem világos, melyik név rövid alakjából erednek, például: Juchno IN₁₅₅₄ 88: gud. XVI. századi Юхно, lengy. Juchno: ószláv Евфимий, de eredhet a lengy. Jurij alakból is БII 232, LPŽII 852; Milewicz IN₁₅₅₄ 103: gud. Миль: ószláv Милай vagy Емельян, de a lengy. Emilian alakból is БII 61, 141, 244; Pacz IN₁₅₅₄ 118: gud. Пац: ószláv Игнатий БII 168, de később a gudban használt bolg. Па(ц): Павел LPŽII 358 rövid alakja is lehet; továbbá például a With IN₁₅₅₄ 96 elsősorban az ószláv Bum, lengy. With alakból eredeztethető, de az ószláv Виталий, lengy. Witalis, illetve a kanonikus Виктор, lengy. Wiktor БII 48–50 alakokkal való kapcsolata, akárcsak a lit. Vytautas névvel való összefüggése sem zárható ki.

Két név mintha megkövült volna a litván nyelvben: a Grigas és a Jurgis. A görögből, a szomszédos szláv népek közvetítésével kerültek át, amelyek később maguk is jelentősen átalakították őket. A Linkmenų-i leltárban szerepel a Grygis (Grygul) IN₁₅₅₄ 118; Gryg IN₁₅₅₄ 109; Grygalewicz IN₁₅₅₄ 108: XVI–XVIII. századi gud. Григор: ószláv Григорий, vö. lengy. Grzegorz БII 108. A Jurgis IN₁₅₅₄ 92; Jurgielis IN₁₅₅₄ 94; Jurgiel IN₁₅₅₄ 89; z Jurguciem (INSTR.) IN₁₅₅₄ 96 rövid alakok az ószláv Jurgъ, Jurgij formákkal függnek össze (Kuzavinis, Savukynas 1994: 215). A Grigas és a Jurgis tehát igen régies formák, de nem állítható biztosan, melyik irányból kerültek át. Ugyanezen név rövid alakja, amely a Jurewicz IN₁₅₅₄ 117 személynévben szerepel, a gud nyelvben a XVI–XVIII. században Юр, Юри formában is használatos volt; ezek a keleti szlávokra jellemzőbbek, és az ószláv Юрий alakból erednek БII 129, 140.

Vannak kétségtelenül a gudoknál és a lengyeleknél, valamint az ortodoxoknál és a katolikusoknál egyaránt használatos nevek, amelyek rövid alakjainak gud jellege nem kétséges, például: Alechnowicz IN₁₅₅₄ 89; z Olechnem (INSTR.) IN₁₅₅₄ 108: XVI. századi gud. Олехно: kanonikus Александр, lengy. Aleksand(e)r БII 20, 233; Lesis (Lesius) IN₁₅₅₄ 119: gud. Лесь: kanonikus Александр, lengy. Aleksand(e)r БII 22; Pieleyko IN₁₅₅₄ 83: gud. Пилецка: ószláv Филипп БII 197, valamint Puszkiewicz (Puskiewicz) IN₁₅₅₄ 115: a gud. Пусь-, Пусик: gud. Пятрусь: ószláv Петр kontaminációs alakból БII 101, vö. lengy. Piotr stb. (e név további származékai, amelyekkel mindössze két embert neveztek meg, biztosan nem gud eredetűek: Petrelis IN₁₅₅₄ 107, Petrel IN₁₅₅₄ 107, Petrek IN₁₅₅₄ 108, a név teljes alakja Piotr IN₁₅₅₄ 108; a Piotraszkiewicz IN₁₅₅₄ 112 inkább a lengyelekre jellemző).

A lengyelekre jellemzőbb nevek és rövid alakok közül említendő a Domaszewicz IN₁₅₅₄ 103: XVI–XVIII. századi gud. Дамаш: ószláv Дамиан, Доментиан, lengy. Damasz: lengy. Damijan БII 248; Heliasz IN₁₅₅₄ 112: lengy. Eliasz, míg a gud. Гелиаш rövid alak maga is a lengy. Eliasz formából ered, amely az ószláv Илья névre vezethető vissza БII 71; Joc IN₁₅₅₄ 115; Jocz IN₁₅₅₄ 90: lengy. Jakub LPŽII 782; Szczepanowicz IN₁₅₅₄ 117: lengy. Stefan. Egyes rövid alakokat vagy magukat a neveket az ortodoxok és a katolikusok egyaránt használták a XVI–XVIII. században igen nagy területeken; gyakran lengyel formáról volt szó. Például a Лука, Лукиан neveknek megvan a lengyel megfelelőjük, a Łukasz,

XVI–XVII a. RYTŲ LIETUVOS ANTROPONIMIJA

49

Łucjan (mindkét nyelvben a lengyelnek tekintett Łukasz alakot használták BII 84), és ez a Linkmenų-i forrásban is szerepel – Łukasz IN₁₅₅₄ 116; ugyanez történt a Szymko IN₁₅₅₄ 97: lengy. Szymon (vö. az ószláv Cumeon alakkal) BII 114; T(h)omasz: Tomasz IN₁₅₅₄ 110; Thomasz IN₁₅₅₄ 114; z Tomkiem (INSTR.) IN₁₅₅₄ 100; Tomaszko IN₁₅₅₄ 122: lengy. Tomasz (vö. az ószláv Фома alakkal BII 121).

M. Biryla nem köti szigorúan kizárólag a lengyel keresztnévhez a Jan nevet (ortodox megfelelője: Иоанн) és rövid alakjait; megjegyzi, hogy a gudoknál is széles körben használatos volt a XVI–XVIII. században a Jan és rövid alakjai (BII 64–69). A vizsgált forrásban csak a Jan és rövid alakjai szerepelnek: Jan IN₁₅₅₄ 100; Janielis IN₁₅₅₄ 110; Janiel IN₁₅₅₄ 95; Janulis IN₁₅₅₄ 99; Janu(j)lis IN₁₅₅₄ 93; Janiul IN₁₅₅₄ 95; Jankus IN₁₅₅₄ 119 (Jankiewicz IN₁₅₅₄ 112; Jankowicz IN₁₅₅₄ 84); Januszko IN₁₅₅₄ 115; továbbá Jasis IN₁₅₅₄ 92; Jasius IN₁₅₅₄ 94; Jasz²⁰ IN₁₅₅₄ 90.

A nevek és rövidített alakjaik egy része az ősi szláv kéttagú nevekből (rövidítése: ó. szl.) származtatható, például Богдан, Болеслав, Радислав, Станислав, Вячеслав, Войтех stb. Néha hasonlítanak (vagy valóban azok) a görög vagy más nyelvekből vett tükörfordításokra, illetve ezek latinosított változataira, például az ó. szl. Богдан vö. a latin Theodotus, az óegyházi szláv Феодом ‘Isten adta’ szóval (egyébként a BII 38 szerint a XVI–XVII. században ezt a nevet még pogánynak tartották). A forrásban Bohdan IN₁₅₅₄ 87, rövidített alakjai közül Bohdiusz IN₁₅₅₄ 96, Baniul IN₁₅₅₄ 112, Boniulis IN₁₅₅₄ 116 (az utóbbi kettő a Bonifác rövidített alakja is lehet), valamint a Bohdziewicz IN₁₅₅₄ 97 patronimikus név szerepel. Például Радислав nem vált szentté avatott névvé, a vizsgált forrásban azonban megtalálható a Rodzius IN₁₅₅₄ 96 rövidített alak, míg a patronimikus képzőt tartalmazó személynevekben szereplő Radziewicz IN₁₅₅₄ 106 és Radoszewicz IN₁₅₅₄ 96 ugyanígy a másik ortodox Родион BII 105, 170, 230 névhez is kapcsolható; a Rotkiewicz IN₁₅₅₄ 112 pedig talán az ó. szl. Радислав névhez, vagy az óegyházi szláv és lengyel közös Kondrat LPŻII 580 névhez is. A forrásban a Woytko IN₁₅₅₄ 92 rövidített alak szerepel; hosszú formája, a z Woyciechem (INSTR.) a XVI–XVIII. században a rutének körében is használatos volt, de egyébként ez a név a lengyelek körében népszerűbb (BII 51). Vannak olyan ősi szláv kéttagú nevek, amelyeket csak a katolikusok kanonizáltak, például az ó. szl. Болеслав – lengyelül Bolesław, de csak a XIX. századtól (BII 38); a forrásban e név rövidített alakja, a Bolulis IN₁₅₅₄ 112 szerepel: ruténul Болесь, Боліс, Бол-юс. A Linkmenys járás leltárában alighanem a legnépszerűbb az ó. szl. Станислав név és Stan- és Stas- tővel képzett rövidített alakjai²¹ (BII 112), amely később kizárólag katolikussá vált – lengyelül Stanisław, litvánul Stanislovas.

Két személynév nagyon problematikus, de Zinkevičius (1977: 49) nyomán talán kereshető a kapcsolat a Szczęśny IN₁₅₅₄ 110 és az ószláv Вячеслав között, amely a lengyel nyelvben Więcestaw alakra változott; a Maczuda IN₁₅₅₄ 128 pedig összefügghet a Motiejus név olyan rövid alakjával, amelyet régi szláv képzők borítanak (vö. BII 241, 243).

Az 1554-es forrásban szereplő nevek eredetének áttekintése után tehát világossá válik azok sokfélesége, és az is, hogy ortodox, illetve ősi szláv kéttagú nevek vagy azok rövid alakjai is előfordultak. Külön …

20 Lásd a 12. jegyzetet.

21 Teljes alakban 18 alkalommal szerepel: Stanisław IN₁₅₅₄ 83, 84 és köv., Stanisław IN₁₅₅₄ 112, 118 és köv., Stanisławiem (INSTR.) IN₁₅₅₄ 88, 95, 96, 112, 115, Stanisławowi (NOM. PL.) IN₁₅₅₄ 128, továbbá számos rövid alakban: Stas IN₁₅₅₄ 86, 87, 97, 108, Stasia (GEN.) IN₁₅₅₄ 121, Staszem (INSTR.) IN₁₅₅₄ 88, 96, 103, 111, 112, 118, Staś IN₁₅₅₄ 83, 84, 92, 94, 128, Stasis IN₁₅₅₄ 92, 100, 110, 113, Stasius IN₁₅₅₄ 95, Stasko IN₁₅₅₄ 120, Stasiel IN₁₅₅₄ 101, 122, Stasielem (INSTR.) IN₁₅₅₄ 121, Staszel IN₁₅₅₄ 101, 120, Stanis IN₁₅₅₄ 110, 112, 113, 114, Stanko IN₁₅₅₄ 106, 110, 113, 115, 116, Stanka IN₁₅₅₄ 122, Staniulis IN₁₅₅₄ 97, 103, 105, 106, Staniul IN₁₅₅₄ 92, 110, 115, z Staniułem (INSTR.) IN₁₅₅₄ 88, 100, 115, 118, Staniel IN₁₅₅₄ 98, 103.

50 |

LAIMA GRUMADIENĖ

a személynevek képzésének sajátossága. A litván képzést a litván képzők és végződések jelzik. Ez utóbbi ismérv nem megbízható, mivel a személynevek leírásakor gyakran egyszerűen elhagyták a végződéseket. A továbbiakban litvánnak tekintjük azokat a keresztneveket, amelyek litván képzőkkel, rendszerint kicsinyítő -el-, -ul-, és végződésekkel (-is, -us) rendelkeznek, noha maguknak a személyneveknek az alapja többnyire belarusz rövid alak (és csak olykor lengyel), például: Bolulis In₁₅₅₄ 112 Niestajewicz z Stanisławem bratem²²; Boniulis In₁₅₅₄ 118 Piotrowicz z Grygiem bratem; Janielis In₁₅₅₄ 95 Witkowicz (Woytkowicz) z Janem²³ bratem; Janiulis In₁₅₅₄ 93 Procewicz; Janulis In₁₅₅₄ 104 Goyżewicz z Janem bratem; Jurgielis In₁₅₅₄ 113 Pietraszewicz; Pieczulis In₁₅₅₄ 117 Szczepanowicz z Piotrem synem; Petrelis In₁₅₅₄ 107 Urbanowicz; Staniulis In₁₅₅₄ 97 Misiewicz; Woyciech (Woyciulis) In₁₅₅₄ 108 Andrzejewicz z Walentym synem.

A kicsinyítő litván képzőket tartalmazó rövid alakokat ebben a forrásban gyakran, a szokásos módon, végződés nélkül írták le, például: Baniul In₁₅₅₄ 112 Piotrowicz; Grygis (Grygul) In₁₅₅₄ 118 Minciewicz; Janiel In₁₅₅₄ 84 Juniewicz z syniem; Janiul In₁₅₅₄ 95 Misiewicz; Janul In₁₅₅₄ 117 Kuniszkis z Bartłomiejem Marcinowiczem; Jurgiel In₁₅₅₄ 109 Konratowicz; Matel In₁₅₅₄ 98 Piktewicz z Piotrem bratem; Pieczul In₁₅₅₄ 108 Mateykowicz z Tomaszem bratem; Pietrel In₁₅₅₄ 119 Stani ewicz z Maciejem bratem; Staniel In₁₅₅₄ 103 Bernatowicz z Stasiem Mielewiczem; Staniul In₁₅₅₄ 115 Woytkowicz z Batromiejem bratem; Staśiel In₁₅₅₄ 122 Piotrowicz przysiężny z Woyciechem synem; Staszel In₁₅₅₄ 120 Piotraszewicz. A leltárban ezek közül mindössze négy szerepel végződés nélkül is: Baniul, Grygul, Matel és Stašiel (Staszel). Két névalak csak eszközhatározói esetben szerepel: Marcin Ambrożewicz z Jurguciem In₁₅₅₄ 96 Stanowicz(em); Pieczulis Radoszewicz z Maczułem In₁₅₅₄ 100 Bohdanowicz(em).

Vannak olyan alakok, amelyek nem tartalmaznak kicsinyítő litván képzőket, de litván -is, -us végződésük van, például: Dosis In₁₅₅₄ 116 Woytkowicz z Niewiastą Janową; Grygis (Grygul) In₁₅₅₄ 118 Mincewicz; Janis In₁₅₅₄ 103 Butkiewicz, Jasis In₁₅₅₄ 92 Piotrowicz; Jasius In₁₅₅₄ 92, Staś Goyzetowicz; Josys In₁₅₅₄ 87 Piotrowicz z Pawłem synem; Jurgis In₁₅₅₄ 88 Klimontowicz; Lesis In₁₅₅₄ 92 Jankowicz; Misius In₁₅₅₄ 88 Janowicz; Mosis In₁₅₅₄ 112 Januszkowicz; Rodzius In₁₅₅₄ 96 Staniewicz z synem swym; Stanis In₁₅₅₄ 110 Janowicz z Szczepanem Pawłowicz(em); Stasis In₁₅₅₄ 100 Piotrowicz; Misius, Stasius In₁₅₅₄ 95 Symonowicz.

Jelentős számban vannak olyan rövid alakok, amelyek nem tartalmaznak litván képzési elemeket. A belarusznak tekinthető rövid alakok választéka nem nagy: Bohdiusz In₁₅₅₄ 96 Migowicz; Chwiecko In₁₅₅₄ 104 Masiłowicz; Bohdan Stankowicz z Olechneм (INSTR.) In₁₅₅₄ 108 bratem; Pacz In₁₅₅₄ 118 Staniewicz z Piotrem synem; Pielęyko In₁₅₅₄ 83 Auxinowicz.

Valamivel több olyan rövid alak van, amely közös a belarusz és a lengyel nyelvben. A Linkmenų-i leltárban litván képzési elemek nélkül feljegyzett alakok: Bortko (Boreytko) In₁₅₅₄ 111 Woytkowicz; Stanisław Staniewicz z Grygiem (Grycem) (vajon a G- éppen a litván használatra utal?) In₁₅₅₄ 88 Kasperowiczem; Hryc In₁₅₅₄ 102 Zagierdowicz z Piotrem synem; Hrycz In₁₅₅₄ 84 Maciejewicz; Juchno In₁₅₅₄ 88 Rutkowicz (Rackowicz); Macieyko In₁₅₅₄

22 A személynevek képzésének tárgyalásakor itt és a továbbiakban a kontextust is tartalmazó kivonat szerepel, ezért olykor a családtagokat is felsoroljuk. Megpróbáltuk feltárni az apa és a fiúk, illetve a testvérek nevei közötti összefüggést – például ha az egyik litván alakú, akkor talán a többieké is az –, de ez nem így van.

23 A két testvérnek ugyanaz a keresztneve; talán ezért tüntették fel egyikük nevét kicsinyítő alakban?

XVI–XVII a. Rytų Lietuvos antroponimija | 51

99 Marcin Giernewiczyval; Macko In₁₅₅₄ 83 Rymszewicz; Miś In₁₅₅₄ 96 Radoszewicz; Stanko In₁₅₅₄ 113 Talminowicz; Staś In₁₅₅₄ 83 Niekraszewicz; Stasko In₁₅₅₄ 120 Bohdanowicz.

A litván képzési elemek nélküli rövid alakok egy része lengyelnek tekinthető, M. Biryla azonban csaknem valamennyiük XVI–XVIII. századi előfordulásáról adatokat közöl Vilniustól jóval keletebbre vagy délkeletebbre. Közös bennük, hogy katolikus keresztnevek rövid alakjai, amelyeknek vannak megfelelőik a kanonikus ortodox névkészletben, vagy régi szláv, két tagból álló nevek; ezért a különböző korszakok rövid alakjai hasonlíthatnak egymásra, sőt egybe is eshetnek: Heliasz In₁₅₅₄ 112 Rotkiewicz; Janek In₁₅₅₄ 119 Łukaszewicz; Januszko In₁₅₅₄ 113 Jakubowicz; Greycius Stankowicz z Jasiem (Instr.) In₁₅₅₄ 89, Stasiem, synmi swemi; Jasz In₁₅₅₄ 90 Jocewicz; Jerzy In₁₅₅₄ 104 robi; Joc In₁₅₅₄ 115 Jakubowicz; Jocz In₁₅₅₄ 90 Maciewicz; Łukasz In₁₅₅₄ 116 MuraleWicz z Urbanem bratem; Petrek In₁₅₅₄ 108 Wraszowicz; Szymko In₁₅₅₄ 97 Bohdanowicz; Tomasz In₁₅₅₄ 110 [Juteykowicz] z Misiem, synem swym; Tomaszko In₁₅₅₄ 122 Pawłowicz, człowiek pana wojewoda bielskiego; Woytko In₁₅₅₄ 92 Daugutowicz.

A hosszú névalakokat végződés nélkül írják, de itt egészen más a helyzet, mivel a 24-ből csak 3 – Bohdan, Hregorya (Gen.), Niestoia – nem tartozik a lengyel keresztnevek szokásos névkészletéhez: Bohdan In₁₅₅₄ 101 Pietkiewicz z Marcinem synem; Od ziem Hrehorya In₁₅₅₄ 101 Pukienia; talán Niestoia is In₁₅₅₄ 119 Govlewicz.

Mint már említettük, fonetikai szempontból a belarusz nyelvterülethez tartozik a Baltromiej In₁₅₅₄ 88 Tomaszewicz; Ławryn In₁₅₅₄ 96 Radoszewicz z Marcinem synem. M. Biryla szerint a With nem csupán rövid alakban, hanem hosszú névalakként is előfordul a XVI. századi forrásokban (B₁₁ 148); a Linkmenų-i leltárban is megtalálható: With In₁₅₅₄ 96 Lesiewicz (Liesewicz) z Szczepanem synem.

A többi hosszú névalak a lengyel katolikus keresztnevek névkészletében használatos formában szerepel, bár nem zárható ki, hogy némelyiket az összeíró „kijavította”, annál is inkább, mert ez a gyakorlat valóban létezett: Adam In₁₅₅₄ 105 Bernatowicz z Maciejem synem; Ambrożey In₁₅₅₄ 120 Staskowicz; Ambroży In₁₅₅₄ 97 Staniulewicz z Andrzejem synem; Andrzej In₁₅₅₄ 123 Mixtowicz; Symon Taleykowicz z Bartłomiejem (Instr.) In₁₅₅₄ 99 Leszowie; Mażej (Błażej) Micowicz In₁₅₅₄ 114; Jakub In₁₅₅₄ 113 Talminowicz z Raginowa; Jan In₁₅₅₄ 96 Mikołajewicz z Piotrem pasynkiem; Kasper In₁₅₅₄ 96 Stankowicz; Maciej In₁₅₅₄ 83 Marcinowicz; Marcin In₁₅₅₄ 96 Ambrożewicz z Jurguciem Stanowicz(em); Mikołay In₁₅₅₄ 96 Ławrynowicz z Stanisławem synem; Paweł In₁₅₅₄ 84 Andrzejewicz; Piotr In₁₅₅₄ 87 Juriewicz z Maciejem Pawłowiczem; Symon In₁₅₅₄ 85, Piotr Michnowiczy (Michowiczy); Szczepan In₁₅₅₄ 100 Juchnowicz z Marcinem bratem; Stanisław In₁₅₅₄ 108 Grygalewicz z Subaczem Szergutowiczem; Urban In₁₅₅₄ 115 Janowicz z Staniulem Maciejewiczem; Woyciech (Woyciulis) Andrzejewicz z Walentym In₁₅₅₄ 108 synem; Wenstaw In₁₅₅₄ 120 Mikołajewicz.

A XVI. században a családnevek még csak kialakulóban voltak, ezért nem mindig lehet pontosan megmondani, mikor válhatott a személy megnevezésének második eleme családnévvé. A következőkben a vizsgált Linkmenų-i forrás azon személyneveit tekintjük át, amelyek alapját keresztnevek patronimikus képzőkkel ellátott alakjai alkotják.

A litván képzési elemeket tartalmazó rövid alakokból származtatható személynevek száma igen csekély: [Jurgis] (Jurgi) Janielowicz In₁₅₅₄ 116; z Marcinem Jurgielewicz(em) In₁₅₅₄ 112;

52 |

LAIMA GRUMADIENĖ

Urban Jurgielowicz In₁₅₅₄ 108 z Janem synem; Maciej Maczulewicz In₁₅₅₄ 96; Janel Matulewicz z synmi dwiema In₁₅₅₄ 117; Paweł Pieczulewicz In₁₅₅₄ 117; z Subaczem Szergutowiczem (Instr.) In₁₅₅₄ 108; Stasis Stanielewicz In₁₅₅₄ 110; Łukasz Stasulewicz In₁₅₅₄ 122. Talán az egyik személynév a Jurgis névből (az -is végződéssel) alakult, de esetleg a Jurgi szláv rövidülésből is: Janulis Jurgiewicz z Jaxtem [Jurg]iewiczem In₁₅₅₄ 103.

A patronimikus képzővel ellátott személynevek nagy része litván képzőelemek nélküli rövidült alakokból keletkezett. Az ilyen rövidülések egy része, amint arról már szó volt, rutén eredetűnek tekinthető, például: Andrzej Alechnowicz In₁₅₅₄ 89; Narusz (Narucz) Lesiewicz In₁₅₅₄ 114 z Jakubem Juchnowicz(em); Symon Michnowicz In₁₅₅₄ 83; Stanis Micewicz In₁₅₅₄ 114 z Marcinem bratem; Mažey (Błażey) Micowicz In₁₅₅₄ 114; Bohdan Pietkewicz In₁₅₅₄ 101; Janulis Procewicz In₁₅₅₄ 93; Urban Puszkiewicz (Puskiewicz) In₁₅₅₄ 115; Staniulis Radziewicz In₁₅₅₄ 106; Heliasz Rotkiewicz In₁₅₅₄ 112; Juchno Sopowicz sopa In₁₅₅₄ 120.

Valószínűleg rutén eredetűnek tekintendő (vö. LPŽ¹ 849) a Juciewicz személynév is (In₁₅₅₄ 88), noha ilyen rövidült alak M. Biryło munkáiban nem adatolt. Feltehető, hogy a Minczewicz személynév eredete valószínűleg egy hidronimához vagy oikonimákhoz kapcsolódik²⁴, de óvatosan arra is következtethetünk, hogy létezett a Muha, Минай régi szláv rövidült alak, vö. Мунчук БII 92, 224.

A rutének és a lengyelek körében egyaránt használatos rövidült alakokból képzett személynevek közül a következőket találtuk: Piotr Daniewicz In₁₅₅₄ 115; Stanisław Juchnowicz In₁₅₅₄ 88; Goczutis Jurewicz In₁₅₅₄ 117; Jocz Maciewicz In₁₅₅₄ 90; Jan Mackiewicz In₁₅₅₄ 88; Piotr Mateykowicz In₁₅₅₄ 108 z Łukaszem; Mosis Mielewicz In₁₅₅₄ 119; Jan Milewicz In₁₅₅₄ 103; Janiul Misiewicz In₁₅₅₄ 95; Andrzej Mixtowicz In₁₅₅₄ 123; Lesis (Lesius) Mosiewicz In₁₅₅₄ 119; Jurgielis Pietraszewicz In₁₅₅₄ 112; Jakszta Piotraszkiewicz In₁₅₅₄ 112; Kasper Stankowicz In₁₅₅₄ 96; Ambrozey Staskowicz In₁₅₅₄ 120; Bortko (Boreytko) Woytkowicz In₁₅₅₄ 111.

A kifejezetten lengyel rövidült alakokból képzett személynév kevés: Piotr Domaszewicz In₁₅₅₄ 103; Stanis Jankiewicz In₁₅₅₄ 112; Bohdan Jankowicz In₁₅₅₄ 84; Mikołay Januszkowicz In₁₅₅₄ 88.

A patronimikus képzővel ellátott személynevek egy része a teljes névalakokból keletkezett: Stanisław Adamowicz In₁₅₅₄ 108 z Maciejem a Janem synmi; Juchno Ambrożewicz In₁₅₅₄ 93; Stasko Bohdanowicz In₁₅₅₄ 120; Stanisław Grygalewicz In₁₅₅₄ 108; Maciej Ihnatowicz In₁₅₅₄ 118; Staniulis Jakubowicz In₁₅₅₄ 103; Piotr Janowicz In₁₅₅₄ 88; Jurgis Klimontowicz In₁₅₅₄ 88; z Jurgielem Konratowicz(em) In₁₅₅₄ 108; Jakub Ławrynowicz In₁₅₅₄ 83; Marcin Maciejewicz In₁₅₅₄ 84; Pawet Matewicz In₁₅₅₄ 108, z Misiem, wnukiem swym; Maciej Marcinowicz In₁₅₅₄ 83; Andrzej Mikołajewicz In₁₅₅₄ 88; Stas Pawłowicz In₁₅₅₄ 108 z synmi trzema; Jasis Piotrowicz In₁₅₅₄ 92; Maciej Rakowicz In₁₅₅₄ 96 z Jakubem pasynkiem; Maciej Szczepanowicz In₁₅₅₄ 117 z synmi dwiema; Piotr Symonowicz In₁₅₅₄ 92; Janiel Stanisławowicz In₁₅₅₄ 95; Maciey, Jakub Urbanowiczy In₁₅₅₄ 92.

Bár az 1554. évi Linkmenys járási leltárban a keresztnévi eredetű személynevek vannak túlsúlyban, más típusok is előfordulnak. Ezek nem képezték e tanulmány vizsgálatának tárgyát, ezért részletesebb áttekintésükre nem kerül sor. Csupán azért, hogy ne alakuljon ki az a téves következtetés, miszerint ott kizárólag egyféle személynevet használtak, röviden megemlítjük a többit is.

Néhány régi balti kételemű név is előfordul, például: Dawiat In₁₅₅₄ 111; Narbutha (Gen.) In₁₅₅₄ 128; Tharwid In₁₅₅₄ 101 stb.; ezek rövidült alakjai, valamint a patronimikus képzővel ellátott származékok

24 Ezeken a vidékeken ma is megtalálhatók Minčia és Minčiakampis falvai, valamint a Minčia-erdő. Vanagas (1981: 216–217) a Salakas vidékének Minčia folyónevét a litván minti vagy mentė szóból eredezteti.

XVI–XVII a. Rytų Lietuvos antroponimija | 53

utótagokkal, például: Butrymowicz In₁₅₅₄ 105; Mongierdowiczow (Gen. Pl.) In₁₅₅₄ 120; Nargielowicz In₁₅₅₄ 117; Talminowicz In₁₅₅₄ 113; Tarwidowiczem (Instr.) In₁₅₅₄ 101 stb.

Kevés a litván közszói eredetű személynév, például: Botus In₁₅₅₄ 106; Goylis In₁₅₅₄ 83; Grevius In₁₅₅₄ 89; Goyzutis In₁₅₅₄ 110; Kuniszkis In₁₅₅₄ 117; Oszkinis In₁₅₅₄ 85; Pozeymis²⁵ In₁₅₅₄ 113; Pukienia (Gen.) In₁₅₅₄ 101 stb. Több az olyan személynév, amelynek egy része akár a régi balti kéttagú nevek rövidített alakja is lehet, és szláv patronimikus -evič, -ovič utótaggal áll, például: Budrewicz In₁₅₅₄ 115; Daugutowicz In₁₅₅₄ 92; Doylewicz In₁₅₅₄ 88; Goyżewicz In₁₅₅₄ 104; Greycewicz In₁₅₅₄ 103; Kieylowicz In₁₅₅₄ 111; Pikłewicz In₁₅₅₄ 98; Rymeyszewicz In₁₅₅₄ 105; Rymoszewicz In₁₅₅₄ 96; Rymszowicz In₁₅₅₄ 85; Rostaniewiczow (Gen. Pl.) In₁₅₅₄ 122; Rukszewicz In₁₅₅₄ 94; Szyleykowicz In₁₅₅₄ 89; Taleykowicz In₁₅₅₄ 99; Wayszniewicz In₁₅₅₄ 106 stb.

Az 1554. évi linkmenųi uradalmi leltár személyneveinek áttekintése után a következőket állapíthatjuk meg:

1) a keresztnévi eredetű személynevek vannak túlsúlyban; a keresztnevek, illetve rövidített alakjaik kis hányada ortodox vagy óegyházi szláv név, de többségük mind a katolikusok, mind az ortodoxok körében használatos közös név;

2) a keresztnevek rövidített alakjainak jelentős része a belarusz nyelvre jellemző, vagy régi szláv rövidítés; a 16. században mind a belarusz, mind a lengyel (és más szláv) nyelvekben elterjedt;

3) a keresztnévi eredetű nevek kétféle litván képzőelemet tartalmaznak: kicsinyítő képzőket (-el-, -ut-) és nem mindig kiírt szóvégi -is, -us elemeket. A képzők a patronimikus utótagokkal ellátott személynevekben is megmaradnak, litván patronimikus utótagokat azonban nem találtunk: csak a szláv -evič, -ovič alakokat használták;

4) nincs összefüggés ugyanazon személyek többelemű (rendszerint kételemű) nevében a litván eredetű, illetve litván képzőelemeket tartalmazó névelemek és a szláv eredetű és/vagy képzésű névelemek között; ugyanez mondható el az egyazon család tagjainak elnevezéséről is; az egyes falvak lakóinak személynevei nem mutatnak különbséget.

3. AZ 1636. ÉVI LINKMENŲI URADALMI LELTÁR

A közel száz évvel később (pontosabban 82 évvel később), azaz 1636-ban írt linkmenųi uradalmi leltár kézirata mindmáig fennmaradt. Az ebben szereplő keresztnévi eredetű személynevek összevetése ugyanazon uradalom 1554. évi leltárának hasonló személyneveivel lehetővé teszi a 16–17. században a Linkmenų vidékén feltételezhető belarusz hatásra vonatkozó feltevések ellenőrzését.

A kéziratot egyetlen ember írta²⁶, lengyelül; egy vezetéknév cirill betűkkel szerepel benne: Іоцевич In₁₆₃₆ 16v. Az 1554. évi leltárhoz hasonlóan a lengyel helyesírási készség hiányos. Itt gyakoribb a személynevek kisbetűs írása, de lehet, hogy az 1554. évi leltárt e tekintetben többszöri másolása során javították. Több ékezetes jelet használnak, például: két ponttal felül jelölt ÿ, ù, egy ponttal felül jelölt ỳ, ý, éles ékezettel jelölt á, kalapos ékezettel jelölt ý, ō, ū, ñ, ȳ, felül vonással jelölt ž, felül ponttal jelölt ẹ stb. A tanulmány nem vizsgálja részletesebben a helyesírást; a példákban csupán arra törekszünk, hogy a lehető leghívebben adjuk vissza.

²⁵ Említi a Žeimena folyót (egyébként minden esetben Z-vel írják): w rzekę Zeymianę; a rzeką Zeymioną In₁₅₅₄ 132.

²⁶ A címlapon ez áll: „[...] przez mię Gerzega Kazimirza Jawgiela”.

54 |

LAIMA GRUMADIENĖ

Az 1636. évi leltár személynevei jelentősen különböznek a korábbiétól (1554). Mindenekelőtt változatosabbak, több közöttük a litván közszavakból képzett név, a képzési elemek is változatosabbak, mivel litván patronimikus képzőkkel alkotott származékok is előfordulnak. Mivel az 1554. évi leltár személynevei közül csak az ott domináló keresztségi neveket tekintettük át, az 1636. évi Linkmenys járás személyneveit is ugyanezen szempont szerint hasonlítjuk össze.

Eredetük szempontjából kevés az új keresztnév; minden újítás a névképzéshez kapcsolódik. Talán a régi szláv kételemű név Гоццислав rejtőzik az Gasiewicz személynévben: In₁₆₃₆ 16v, LPŽ₂ I 628.

Vannak belarusz rövidülések, amelyek igen régi ortodox nevekből származtathatók, de eredetük másként is értelmezhető, például: maknienas In₁₆₃₆ 26v; makniunas In₁₆₃₆ 26: belarusz, ukrán Махно: óegyházi szláv Епимах БII 232, de kapcsolatba hozható a lengyel Maciej névvel is (LPŽII 139), továbbá a litván maknys ’beszéd közben dadog, hebeg’ szóval (uo.). Óvatosan felvethető az óegyházi szláv Мамон név rövidülésének lehetősége a Mamenas személynévben is: In₁₆₃₆ 27, vö. БII 151. Hasonlóképpen a Palanis személynév eredetéről is elmondható (In₁₆₃₆ 25v): alapjául talán az Апполлон, Инполит vagy Полин keresztnevek belarusz rövidülései szolgálhattak, mint Аполлон, Инполит, illetve Полин megfelelői: Паланец БII 242, Поля БII 76, Пол БI 137 vagy hasonlók, de más eredetmagyarázat is lehetséges. Nem tudni pontosan, melyik keresztnév rövidülése lehet a Jodka személynév alapja (In₁₆₃₆ 30v): talán az Евдоким БI 64, de akár egy másiké is. Az Allik (In₁₆₃₆ 19) a kanonikus Олег névből is származhat (БII 19), de a lengyel Aleksander névből is (uo.), illetve a kanonikus Алексий БII 24, Илья БII 71 vagy Орест БII 37 nevek valamelyikéből.

A belarusz Baca rövidülésből, amely a wasowicz személynév alapjául szolgált (In₁₆₃₆ 16v), a belaruszok által használt Василий keresztnévforma ered, nem pedig annak lengyel megfelelője, a Bazyli (БII 43). Ugyanez mondható el a belarusz Ильяш: Илия rövidülésről (БII 71) is, amely az 1636. évi linkmenysi leltárban szerepel: az Iliasz (In₁₆₃₆ 26) a belarusz használathoz sorolandó, mert lengyel megfelelője az Eliasz (БII 71). Noha a lengyelben és a belaruszban egyaránt vannak megfelelői a Leontius, Leon névnek, a łowczyś személynév (In₁₆₃₆ 26v) éppen a belarusz rövidülésből származtatható, vö. Лейчанок, Лейчьк БI 107, БII 209. A belarusz Пилька: ст. Филипп, lengyelül Filip (БII 103) rövidülésből származtatható a Pilkiūnas (In₁₆₃₆ 29), bár a litván pilkas szóval való kapcsolat sem zárható ki.

A Wolan (In₁₆₃₆ 17) és a belarusz Вален: Валентин (БII 42, 168) közötti kapcsolat meglehetősen kétséges, de lehetséges; a Валерий névvel való kapcsolata is felvethető (LPŽII 1154). Egyébként az utóbbi névvel megpróbálható kapcsolatba hozni a wiralunas alakot is (In₁₆₃₆ 29v), amelyben litván kicsinyítő és patronimikus képzők vannak, mivel a belaruszban létezett a nevének kontaminációs rövidülése: Вир (БII 41).

Ugyanannak a keresztnévnek lengyel és belarusz megfelelője a Gasper (In₁₆₃₆ 19), illetve a Kasper (In₁₆₃₆ 18v; lásd БI 95). Ugyanez érvényes a Bernard név Bernat változatára (In₁₆₃₆ 16v), hiszen a lengyel Biennat, Barnat és a belarusz Бернат (БI 34) is létezik; hasonlóképpen a Leonard tájnyelvi formája: lengyelül Lenart, belaruszul Ленарт (БI 107), vö. Lenart (In₁₆₃₆ 19).

A Damišzys személynév (In₁₆₃₆ 28v) a lengyelek és a belaruszok által egyaránt használt Damasz, Дамаш: Доментиан, Дамиан rövidülésből ered (БII 248), ahogyan a belarusz Гяніц és a lengyel Genus is az Eugeniusz névből ered (LPŽI 652), ha ezekből származtatnánk a Gienalis személynevet (In₁₆₃₆ 29), mivel az közszói eredetű is lehet. Hasonló eset áll fenn a miloszunas személynévben szereplő rövidüléssel is (In₁₆₃₆ 27): lengyel Milosz: le. Emilian, gu. Милош: óegyházi szláv Милий (БII 141, 248). Mindkét nyelvben használatos a Klemens lengyel, illetve a Климент(ий) belarusz keresztnév rövidülése, a Klim, Клим (БI 98, БII 81), vö. Klimas (In₁₆₃₆ 30v).

XVI–XVII a. Rytų Lietuvos antroponimija

55

A hosszú névalak Krzyszto(ph) In₁₆₃₆ 26v a lengyel Kristupo lejegyzés, bár a fehéroroszok is rögzítették a Криштоф Б₁ 104 alakot. Blažis In₁₆₃₆ 22 szintén lengyel keresztnevű forma (LPŽ₁ 274).

Ilyenek az 1636. évi leltárban említett új nevek vagy rövidítéseik, amelyek az 1554. évi Linkmenai járás leltárában nem szerepeltek, hacsak nem számítjuk a Valentingą említését. Más nevek vagy rövidítéseik már szerepeltek az 1554. évi forrásban, de az alábbiakban további, korábban nem említett írásmódjaik, rövidítéseik vagy belőlük képzett alakjaik következnek.

Az 1554. évi forrásban András nevének csak a lengyel Andriejaus alakja, az Andrzej szerepelt; itt viszont megtalálható a keleti szlávokra jellemző Andrey (In₁₆₃₆ 21), valamint annak szláv képzőjű rövidülése, amely egybeesik a litván végződéssel: Andrus (In₁₆₃₆ 27, Б₁₁ 31).

Egy korábban már említett név másik hosszú alakja, a Walęty (In₁₆₃₆ 16v), nemcsak kissé más írásmódú – vagyis az -en- helyett -ę- szerepel benne –, hanem litván nyelvjárási ejtését is rögzítették -in- hanggal: Walint (In₁₆₃₆ 16v). A 17. századi forrásban e név rövidülései is megtalálhatók: a litván végződéssel egybeeső szláv kicsinyítő képzős Walis (In₁₆₃₆ 19), valamint a litván -uk- képzős Waluk (In₁₆₃₆ 18v).

Vannak már említett neveknek új rövidülései is. Ezek jóval nagyobb része a lengyelre jellemzőbb rövidüléseket mutat, például: Brazulis In₁₆₃₆ 29: lengyel Brozik, Brożek: lengyel Ambroży LPŽ₁ 302; Czep In₁₆₃₆ 25v; Czepolis In₁₆₃₆ 28v: lengyel Czep: lengyel Szczepan LPŽ₁ 411; mitenas In₁₆₃₆ 22, vö. lengyel Mita: Dywmit LPŽ₁₁ 258, de vö. a belarusz Mimko: Димитрий Б₁ 61 alakokkal is; Piotrokal In₁₆₃₆ 16v, de vö. lengyel Piotrat: lengyel Piotr, belarusz Пятрок: óegyházi szláv Петр Б₁₁ 101; Szym In₁₆₃₆ 16v: lengyel Szym: lengyel Szymon LPŽ₁₁ 930; Tumas In₁₆₃₆ 31, vö. a lengyel Tomasz és az óegyházi szláv Фома alakokkal Б₁₁ 121.

Egyes rövidüléseknek mind a belarusz, mind a lengyel nyelvben vannak megfelelőik, például: Alexa In₁₆₃₆ 29v: lengyel Aleks, óegyházi szláv Алексей LPŽ₁ 80; Jakutys In₁₆₃₆ 27v: lengyel Jak: lengyel Jakub, belarusz Як, Якуma: óegyházi szláv Яков Б₁₁ 129, 241; Joszko In₁₆₃₆ 16v, vö. lengyel Jeszo: lengyel Jan, belarusz Яша: óegyházi szláv Иаков LPŽ₁ 820; Jurka In₁₆₃₆ 26v; Jurko In₁₆₃₆ 22v: lengyel Jurka, belarusz Юрка: óegyházi szláv Юрий LPŽ₁ 870; Marcel In₁₆₃₆ 16v, vö. a 16. századi belarusz Марцин és a lengyel Marcin alakokkal Б₁₁ 87; Stakun In₁₆₃₆ 22v, vö. lengyel Stach: lengyel Stanisław, belarusz Стах: Станислав Б₁₁ 110; wąsowicz In₁₆₃₆ 17, vö. az óegyházi szláv Иоанн névből való származtatással Б₁ 83 (más etimológiákról lásd LPŽ₁₁ 1159).

Néhány rövidülés inkább a belaruszra jellemző, bár a lengyel kapcsolatok sem zárhatók ki, például: Czasiuk Czasenas In₁₆₃₆ 22 – belarusz Часок: óegyházi szláv Вячеслав Б₁₁ 51; maciuta In₁₆₃₆ 16v: belarusz Мацума: óegyházi szláv Матфей, Мацей; lengyel Mac: lengyel Maciej Б₁₁ 240; a stepsalis In₁₆₃₆ 28v alapja lehet a lengyel Stefan vagy az óegyházi szláv Стефан név Steps rövidülése, amelyhez a régi szláv -s kicsinyítő képző járult; vö. Б₁₁ 112, 235.

Képzési szempontból a keresztségi eredetű személynevek meglehetősen változatosak. Néhány patronimikus képző nélküli személynévben litván -el-, -ul- kicsinyítő képző és litván végződés is van: Czepulis In₁₆₃₆ 22 Szymkunas; Borkunas Janelis In₁₆₃₆ 29v; Matulis In₁₆₃₆ 22 niekiszkis; Mikialis In₁₆₃₆ 20 maszkiozna; Stasulis niekisakis In₁₆₃₆ 22. A korábbi (1554. évi) forrásban nem fordult elő olyan eset, hogy a keresztnév-rövidülések a személymegnevezés második tagjaként szerepeljenek, az 1636. évi leltárban azonban vannak ilyenek. Némelyeknél mindkét névtag keresztnévi eredetű, például: Jurgis Jakutys In₁₆₃₆ 27v; Iliasz matulis In₁₆₃₆ 26; Czepolis stepsalis In₁₆₃₆ 28v; mások első tagja pedig közszói eredetű is lehet, például: Duda woyčiulis In₁₆₃₆ 21; Kuta matulis In₁₆₃₆ 22 stb.

Azokból, amelyek csak kicsinyítő képzőt tartalmaznak – a már említetteken kívül még -uk- és -ut- képzőt is (a Petrokal esetében talán -el-, de az írásmódból ez nem állapítható meg) –, és végződés nélkül vannak lejegyezve, valamivel több van: Czasiuk

56 |

LAIMA GRUMADIENĖ

IN₁₆₃₆ 22 Czasenas; Januk IN₁₆₃₆ 21v Alksnianis; Jasul IN₁₆₃₆ 22v maciucenas; Jasiuk IN₁₆₃₆ 28 mikszan; Marcel Piotrokal IN₁₆₃₆ 16v; Matul IN₁₆₃₆ 22v Baltromieikis; Piatru IN₁₆₃₆ 22v Gaýžas; Stasiuk IN₁₆₃₆ 20 Stýmberelis; Stasul IN₁₆₃₆ 29v Berziulenas; Waluk IN₁₆₃₆ 18v Lepeta. Két ilyen forma személymegnevezés második tagja: Ławryn Staniul IN₁₆₃₆ 16v; Marcel Piotrokal IN₁₆₃₆ 16v.

A litván végződésekkel ellátott rövidített formák, amelyek olykor a keresztnév hosszú alakjaivá is váltak, például: Baltrus IN₁₆₃₆ 27 molerunas; Jurgis Bernat IN₁₆₃₆ 16v; Szymaś IN₁₆₃₆ 27 Żýmonas; ilyenekből is akad: Błażis IN₁₆₃₆ 18v Dwakinis; Czepas IN₁₆₃₆ 29v Czepulenas; Damusžys IN₁₆₃₆ 28v nowik; Jasus IN₁₆₃₆ 21 Grugalus; Klimas IN₁₆₃₆ 30v Baczenas; Tumas IN₁₆₃₆ 31 milenis. Jurgis egyszer a személymegnevezés második tagjaként is fel van jegyezve – Woÿciech Jurgis IN₁₆₃₆ 26. A név hosszú alakjává vált továbbá Grýg IN₁₆₃₆ 16v Krzywopust; Grig IN₁₆₃₆ 28v wizelis. Két rövidített alak kettősen értelmezhető, mivel a litván végződések egybeesnek a szláv képzőkkel: Andrus IN₁₆₃₆ 27, B₁ 31 milūnas; Walis IN₁₆₃₆ 19, B₁ 36 Allik.

Az 1554-es leltárral ellentétben nem sok olyan rövidített alak van, amelyben semmiféle litván képzőelem nem szerepel: Alexa IN₁₆₃₆ 29v Kiautenas; Czep IN₁₆₃₆ 25v Palanis; Iliasz IN₁₆₃₆ 26 matulis; Jodka IN₁₆₃₆ 30v Blażenas; Jurka IN₁₆₃₆ 26v Kimbar; Jurko IN₁₆₃₆ 22v Stakun; Luksza IN₁₆₃₆ 16v Kulewicz; Szym Joszko IN₁₆₃₆ 16v; Tomasz IN₁₆₃₆ 27 milošzunas. Az egyik rövidített alak a lengyel nyelvben hosszú alakká vált: Jerze IN₁₆₃₆ 18v woÿciech; Jerzi IN₁₆₃₆ 22 kudenas.

Fel vannak jegyezve olyan keresztnévi eredetű személynevek, patronimikus képző nélkül, amelyek a személymegnevezés második tagjává váltak. Ilyen például az olyan, inkább a litvánhoz hasonló (talán az írásmód miatt), mintsem valóban litván végződésű forma: Piotr Joczes IN₁₆₃₆ 19; Kowal tołczyś IN₁₆₃₆ 26; Mikołay: Woÿciech maciuta IN₁₆₃₆ 16v; Rodzios IN₁₆₃₆ 21v; valamint litván végződés nélkül: Walis Allik IN₁₆₃₆ 19; Szym Joszko IN₁₆₃₆ 16v; Jasiuk mikszan IN₁₆₃₆ 28; Kasper Tomasz IN₁₆₃₆ 18v.

Sok hosszú névalak van. Közülük három nem lengyel, noha van megfelelőjük: Andreÿ IN₁₆₃₆ 21 Ławnik; Baltromiei IN₁₆₃₆ 18v Niemonìun; Ławryn IN₁₆₃₆ 16v Staniul. Egy névalak fonetikailag módosult – Czapan IN₁₆₃₆ 30v Jušenas (a várható lengyel Szcz- helyett). Egyikük – Lenart IN₁₆₃₆ 19 Iaszkėnas – Leonardo nyelvjárási változata, amelyet mind a belarusz, mind a lengyel nyelvben használnak (lásd B₁ 107, LPŽ II 55). Az egyik katolikus név litván végződéssel szerepel: Karolis IN₁₆₃₆ 29v Bezdenas; Karulis IN₁₆₃₆ 21v Karpis, egy másik pedig litván kicsinyítő képzőt kapott – steponalis IN₁₆₃₆ 28v. A többi közönséges lengyel, némelyik belarusz keresztnév is: Adam IN₁₆₃₆ 21v Balinski; Ambrożey IN₁₆₃₆ 26v masenas; Błażey IN₁₆₃₆ 22v mtenas; Gasper IN₁₆₃₆ 19 Jakubowicz; Jakub IN₁₆₃₆ 19 Ambrozieiewicz; Jan IN₁₆₃₆ 16v Gasiewicz; Kasper IN₁₆₃₆ 18v Tomasz; Krzyszto ph IN₁₆₃₆ 26v Plenius; Marcin IN₁₆₃₆ 26 Podwoński; Mikołay IN₁₆₃₆ 21v Rodzios; Paweł IN₁₆₃₆ 22 Żesinas; Piotr IN₁₆₃₆ 17v Gaużutys; Stanisław IN₁₆₃₆ 16v woÿskun; Stephan IN₁₆₃₆ 16w Ioceвич; Szyman IN₁₆₃₆ 16v lach; Urban IN₁₆₃₆ 19v miteÿkis; Wałęty IN₁₆₃₆ 16v kowal; Walint IN₁₆₃₆ 16v kulewicz; Woÿciech IN₁₆₃₆ 16v maciuta; Wolan IN₁₆₃₆ 17 Kulewicz. A hosszú alakok a személymegnevezés második tagjává is válhatnak litván végződéssel, például: Aszkinis Ambr as as IN₁₆₃₆ 22; Rukas Czapanas IN₁₆₃₆ 31, Jasus Grygalus IN₁₆₃₆ 21, illetve végződés nélkül – Jurgis Bernat IN₁₆₃₆ 16v; Swidren Krýsz toph IN₁₆₃₆ 22; Jerze woÿciech IN₁₆₃₆ 16v.

A nők nevét rendszerint nem tüntetik fel, csak azt, hogy kinek az özvegye, például: Wdowa Stasio-wa IN₁₆₃₆ 16v. Két olyan bejegyzés van, amelyben női nevek szerepelnek, ezek egyértelműen szlávok: Aksania Batt-

XVI–XVII a. Rytų Lietuvos antroponimija | 57

romiejowa In₁₆₃₆ 22, Milowa Uliana In₁₆₃₆ 29. Ez utóbbi névalak (J- nélkül) később Kelet- és Délkelet-Litvániában terjedt el (Kuzavin is, Savukynas 1994: 213).

Többségben vannak azok a személymegnevezések második tagjai, amelyek patronimikus képzőt tartalmaznak. A különbség az, hogy az 1636-os forrásban litván patronimikus -ėn-, -ūn- képzős keresztnévi származékok is megjelennek, valamint egy -yn- képzős származék. Van egy összetétel is, amely rövidített alakból és litván kicsinyítő képzőből, -ok-, valamint a žentas „vő” főnévből áll: Grig mikszakzentis In₁₆₃₆ 29.

Nem túl sok az olyan személynév, amelyben több litván képző (kicsinyítő és patronimikus) szerepel; ezeknek a személyneveknek litván végződésük is van: Poszenas Andrulenas In₁₆₃₆ 29; Czepas Czepulenas In₁₆₃₆ 29v; Jasul maciulenas In₁₆₃₆ 22v; Adam Pečiulenas In₁₆₃₆ 29v; ilyen személynév végződés nélkül is előfordul – Ławryn Staniulin²⁷ In₁₆₃₆ 17. Két olyan személynevet találtunk, amely litván kicsinyítő és szláv patronimikus képzőt tartalmaz (az 1554-es forrásban több ilyen volt): Szym Czepulewicz In₁₆₃₆ 19; Januk manulewicz In₁₆₃₆ 22.

Ezzel szemben meglehetősen népes az a személynévcsoport, amelynek alapjául litván kicsinyítő képző nélküli, de litván patronimikus képzővel ellátott keresztnévi rövidített alakok szolgálnak (itt még az -ait- képző is megjelenik), például végződéssel feljegyezve: Andrey Blažėnas In₁₆₃₆ 25; Borkunas In₁₆₃₆ 29v Janelis; Czasiuk Czasenas In₁₆₃₆ 22; Szym Domaszunas In₁₆₃₆ 30v (Lat 100); Sžyman Gryčiunas In₁₆₃₆ 21v; Jurgis Jakavītis In₁₆₃₆ 27; Jan Jaczunas In₁₆₃₆ 26; Lenart Jas zkenas In₁₆₃₆ 19; Jan Jociunas In₁₆₃₆ 21; Czapan Jušėnas In₁₆₃₆ 30v; Kržysz-toph maknienas In1636 26v; marcin makniunas In1636 26v; Sžyman marczenas In1636 29; Walulis masenas In1636 26v; Tomasz miłoszunas In1636 27; Blažis miten as In1636 22; Jan Sžymkienas In1636 21; Czepulis Sžymkunas In1636 22; egy személy esetében pedig a név mindkét tagja patronimikus képzőt tartalmaz – Poczenas In1636 29 Andrulenas. Ilyen képzésű személynevek litván végződés nélkül is vannak: Bogdžun nowik In1636 22; Marcin Domaszun In1636 19v; Jan Jaciun In1636 26v; Wojciech maňčiun In1636 18v; Jurko Stakun In1636 22v; Adam Stasun In1636 22v. Az egyik rövidített alakból képzett személynév -in- képzője nem patronimikus – Stanisław Sžymkinis In1636 21; talán feltételezhető, hogy egy másik személynév nem patronimikus²⁸ -išk- képzőjű tövének eredete is keresztnévi – Ambrožey miližkis In1636 28v.

Az 1554-es leltárral ellentétben néhány olyan személynév is van, amely litván képzőelem nélküli rövidített alakból és szláv patronimikus képzőből áll; ezeket végződés nélkül jegyezték fel: Jan Gasiewicz In1636 16v; Stephan Joweyu In1636 16v; Marcin Łukaszewicz In1636 18v; Grýg wasowicz In1636 16v; Grýg wąsowicz In1636 17; Jan wołtkiewicz In1636 24v.

A hosszú névalakokból képzett, litván patronimikus képzős személynevekből csupán kettő van – Krzysztoph Karalunas In1636 24v; Andrus martynenas In1636 29v; egy további név képzője nem patronimikus – Matul Baltromieikis In1636 22v. Nagyon kevés maradt a szláv patronimikus képzős személynevekből, ezek végződés nélkül állnak: Jan Alekseiewicz In1636 21v; Jakub Ambrozieiewicz In1636 19; Gasper Jakubowicz In1636 19; Stanisław Jozephowicz In1636 24v; Krzysztop marcinowicz In1636 19.

²⁷Ugyanaz a személy, mint Ławryn Staniul In1636 16v.

²⁸ Maciejauskienė (1991: 227–228) teigia priesagą -išk- turėjus patroniminę reikšmę, ypač kai asmenvardžiai buvo daromi iš krikšto vardų.

58 |

LAIMA GRUMADIENĖ

Összességében az 1636. évi leltárban szereplő személynevek jóval litvánosabbak, mint az 1554. éviek; ezt a litván közszavakból alkotott személynevek nagy száma is mutatja. Az 1554. évi leltár áttekintéséhez hasonlóan ezek nem képezik a vizsgálat tárgyát, csupán néhányat említünk meg közülük, például litván patronimikus képzők nélkül: Urban Auksla IN₁₆₃₆ 24; Jan Dewelis IN₁₆₃₆ 19; Piat­ruc Gaižas IN₁₆₃₆ 22v; Karulis Karpis IN₁₆₃₆ 21v; Waluk Lepeta IN₁₆₃₆ 18v; Jan Pilwialis IN₁₆₃₆ 29v; Piotr ragialis IN₁₆₃₆ 19; Stasiuk Stymbirelis IN₁₆₃₆ 20; Jan Szakalis IN₁₆₃₆ 24v; Mikotay wilkas IN₁₆₃₆ 27; Grig wizelis IN₁₆₃₆ 28v; Pawel Žešinas IN₁₆₃₆ 22; Grýg Žýburys IN₁₆₃₆ 20v stb. Összetett nevek is vannak, például: Matulis Dzwiniakis IN₁₆₃₆ 24v; Stasulis niekisakis IN₁₆₃₆ 22 stb. Néhány személynévnek nem patronimikus litván képzője van, például: Blažis Dwak inis IN₁₆₃₆ 18v; Jan Gaužutenis IN₁₆₃₆ 17v; Piotr Goyžut IN₁₆₃₆ 24; Jan kupietis IN₁₆₃₆ 28; Matulis niekizskis IN₁₆₃₆ 22 stb.

Nehéz megmondani, hogy ezek a személynevek már elvesztették-e patronimikus képzőiket, vagy soha nem is kaptak ilyeneket: egész Litvániában jellemző az ilyen személynevek nagy száma a korábbi, XVI. századi forrásokban (vö. Maciejauskienė 1991: 151 és köv.; 225), az 1554. évi Linkmenai-forrásról azonban ez nem mondható el.

A -ėn-, -on-, -ūn- patronimikus képzővel ellátott, litván közszói eredetű személynevek jelentős részét végződéssel jegyezték fel, például: Januk Alksnianis IN₁₆₃₆ 21v; Stasiul Beržulenas IN₁₆₃₆ 29v; Jurgis Beždenas IN₁₆₃₆ 29v; Pawel Dikienas IN₁₆₃₆ 28; Pawel Dýkunas²⁹ IN₁₆₃₆ 28; Jasus Kauten as³⁰ IN₁₆₃₆ 29v; Alexa Kiautenas IN₁₆₃₆ 29v; Piotr Kupre-nas IN₁₆₃₆ 26; Marcin Purienenas IN₁₆₃₆ 29; Jan Rukszenas IN₁₆₃₆ 20v; Marcin Sžykszniūnas IN₁₆₃₆ 29; grig wizatanis IN₁₆₃₆ 28v; Piotr Žýtenas IN₁₆₃₆ 25; Žýtenas marcin IN₁₆₃₆ 25 stb. Vannak végződés nélküli ilyen személynevek is, például: Jan Szakutan IN₁₆₃₆ 24; Sžym Stulgian IN₁₆₃₆ 28 stb. Szláv patronimikus képzővel ellátottból nagyon kevés van, például: Marcin Gribewicz IN₁₆₃₆ 16v; Jan Rugaýszewicz IN₁₆₃₆ 16v; Jurgis stemborowicz IN₁₆₃₆ 19v stb.

Néhány régi balti kéttövű személynév is előfordul, például: Jurka Kimbar IN₁₆₃₆ 26v; Stanisław minat IN₁₆₃₆ 22v; Jan woýsznaras IN₁₆₃₆ 22; Sžýmas Žýmonas IN₁₆₃₆ 27 stb.

A nyelvhasználat lehetséges váltakozására vagy a kétnyelvűségre vonatkozó gondolatokat vet fel a ragadványnevek, illetve az azokból litván patronimikus képzőkkel alkotott személynevek lejegyzése is, például: a Ławryn kalwis mellett IN₁₆₃₆ 25 ott van a Wałety kowal IN₁₆₃₆ 16v; a Battro-mieý kotwenas mellett IN₁₆₆₃ 21 ott van a Kawatenas IN₁₆₆₃ 24v, azaz litvánul kalvis, szlávul pedig kowal, de a lejegyző is módosíthatta ezeket. Az etnonimát, a gudas ‘belorusz’ megnevezést tartalmazó személynevek a kisebb-nagyobb fokú nyelvi heterogenitásra vonatkozó feltevést erősítik meg, például: Gudas Sawicki IN₁₆₃₆ 26, Jurgis Gudunas IN₁₆₃₆ 21v.

Csak az 1636. évi forrásban jelentek meg -ski képzős személynevek, amely inkább a lengyelre, mint a beloruszra jellemző, például: Adam Balinski IN₁₆₃₆ 21v; matul Dirwanski, tenze Dýrwinski IN₁₆₃₆ 24v; Woýciech Grzybowski IN₁₆₃₆ 19v; Urban Łapaczinski IN₁₆₃₆ 30v; Marcin Podwoýski IN₁₆₃₆ 26; Adam Pokulewski IN₁₆₃₆ 26; Gudas Sawicki IN₁₆₃₆ 26; Woýciech Sopkowski IN₁₆₃₆ 21v; Swiderski IN₁₆₃₆ 16v; Andreý zawacki IN₁₆₃₆ 21; egy lejegyzés pedig az adaptáció bizonyos fokát mutatja, mivel végződés is kapcsolódik hozzá: Ambrozeý Kilbowskis IN₁₆₃₆ 28v.

29 Itt Dikienas és Dýkunas ugyanaz a személy; ebből arra lehet következtetni, hogy a XVII. századi Linkmenai környékén a litván -ėn- és -ūn- patronimikus képzőket felváltva használhatták.

30 Ugyanebben a faluban Kiaulėnas is élt, ezért feltehetően itt is a kiaulė ‘disznó’ szó a közszói eredetű családnév alapja.

XVI–XVII a. Rytų Lietuvos antroponimija | 59

Az 1636. évi Linkmenai járási leltár keresztnévi eredetű személyneveinek áttekintését összefoglalva a következők állapíthatók meg:

1) bár itt is, akárcsak az 1554. évi leltárban, a keresztnévi eredetű személynevek dominálnak, és csak kis részük keresztnév vagy annak rövidített alakja, amelyek ortodox vagy óegyházi szláv nevekből származnak, többségük a katolikusoknál és a keresztényeknél egyaránt használatos közös név. Az 1663. évi forrásban több olyan személynév szerepel, amely a litván közszói szókinccsel hozható kapcsolatba;

2) a keresztnevek rövidített alakjainak egy része a belarusz nyelvre jellemző, vagy közös, régi szláv rövidített alakokról van szó, amelyek a XVII. században mind a belarusz, mind a lengyel (és más szláv) nyelvekben elterjedtek voltak, sokuk azonban a litván személynévképzés elemeit tartalmazza;

3) a keresztnévi eredetű nevek kétféle litván képzőelemet tartalmaznak: kicsinyítő képzőket -el-, -uk-, -ul-, -ut-, valamint nem mindig kiírt végződéseket -is, -us. Ezek a képzők az apanévképzőkkel ellátott személynevekben is megmaradnak; számos személynévben fordulnak elő litván apanévképzők, például -ėn-, -ūn-, míg az 1554. évi forrásban gyakran használt szláv képzők, -evič, -ovič, ritkábbá válnak. Megjelennek lengyel apanévképzővel ellátott személynevek is: -ski;

4) nem mutatható ki összefüggés ugyanazon személy többelemű (rendszerint kételemű) megnevezésében a litván eredetű vagy litván képzőelemeket tartalmazó névelemek, illetve a szláv eredetű és/vagy képzésű névelemek között; ugyanez mondható el az egyazon családhoz tartozók megnevezéséről is; az egyes falvak lakóinak személynevei nem különülnek el egymástól.

4. A KÖVETKEZTETÉSEK HELYETT

Az 1554. és 1636. évi Linkmenai járási leltárakban vizsgált, keresztnévi eredetű személynevek némileg eltérnek az akkori, a mai Litvánia területén feljegyzett többi személynévtől. Ez mindenekelőtt a XVI. századi forrásra igaz: jóval szlávosabb, kevés olyan népnevet tartalmaz, amely más, korabeli forrásokra jellemző; a keresztény nevek alakjai kevéssé igazodtak a litván képzéshez; nincsenek bennük litván apanévképzős személynevek; túlnyomórészt szláv, különösen belarusz névrövidítések használatosak, némelyik nem is a katolikus névkészletből (vö. Maciejauskienė 1991: 33 és másutt). Az 1636. évi leltár személynevei képzésük tekintetében jóval litvánosabbak: nemcsak a litván kicsinyítő képzők használata gyakori, hanem sok személynévben litván apanévképzők is szerepelnek, így a szláv apanévképzős személynevek ritkábban fordulnak elő. Eredetüket tekintve a XVII. századi forrás személynevei hasonlóak a XVI. századi forráséihoz, de valamivel több olyan névalak fordul elő, amely vagy kizárólag lengyel hosszú névalakokból, vagy a lengyelek és a belaruszok közös névkincséből származtatható.

Óvatosan felvethető, hogy a XVI. században Linkmenai vidékén érvényesülhetett a belarusz nyelv hatása, amely a XVII. századra már jelentősen meggyengült. A belarusz keresztény névrövidítések gyakran a nem litvánul beszélő szomszédokkal való közvetlen érintkezés révén is bekerülhettek.

60 |

LAIMA GRUMADIENĖ

R Ö V I D Í T É S E K

B₁ – M. V. BIRYLA, Беларуская антрапанімія 1. Уласныя імёны, імёны-мянушкі, імёны па бацьку, прозвішчы. Мінск: Навука і тэхніка, 1966.

B₁₁ – M. V. BIRYLA, Беларуская антрапанімія 3. Структура уласных мужчынскіх імён. Мінск: Навука і тэхніка, 1982.

bulg. – bolgár

GEN. – genitivus (birtokos eset)

gu. – belarusz

IN₁₅₅₄ – Vilnius 1554. december 4-i tijūnija – Nemenčinė és Linkmenys körzetek – leltára. K. JABLONSKIS, szerk., Istorijos archyvas (XVI a.), Kaunas, 1934, 30–131.

IN₁₆₃₆ - Inwentarz Wszystkiego Ciwuństwa Wilenskiego ýy Miasteczek powierzonych Niemenczyńskiej Łyngmanskiej ýy kończąžyna Woytówstwa Przez ýy Poddanych z ich (…) przez mię Gęzega Kazimirza Jawgiela Dworzai (…) 1636. VUBRS, F 14.

INSTR. – instrumentalis (eszközhatározói eset)

kan. – kanonikus

le. – lengyel

lie. – litván

LPŽ_I, LPŽ_II – A. VANAGAS, szerk., Lietuvių pavardžių žodynas (A-K), 1. köt.; Lietuvių pavardžių žodynas (L-Ž), 2. köt., Vilnius: Mokslas, 1985, 1989.

lo. – latin

NOM. – nominativus (alanyeset)

PL. – pluralis (többes szám)

óegyházi szláv

ortodox

ukrán

német

LITERATŪRA

ČEKMONAS, V. 1988: Введение в славянскую филологию, Vilnius: Mokslas.

DUMČIUS, J. 1957: Antikiniai vardai lietuvių liaudies kalboje. Vilniaus valstybinio V. Kapsuko universiteto Istorijos-filologijos fakulteto mokslo darbai 3, 178–183.

GUDAVIČIUS, E. 1999: Lietuvos istorija 1. Nuo seniausių laikų iki 1569 metų, Vilnius: Akademinio skautų sąjūdžio Vydūno fondas Čikagoje, Lietuvos rašytojų sąjungos leidykla.

KARDELIS, V. 1999: Fonetinės slavizmų ypatybės ir jų raida rytinėse lietuvių šnektose. Daktaro disertacija, Vilnius: Vilniaus universitetas.

KRIČINSKIS, S. 1993: Lietuvos totoriai. Istorinės ir etnografinės monografijos bandymas, Vilnius: Mokslo ir enciklopedijų leidykla.

KUZAVINIS, K., SAVUKYNAS, B. 1994: Lietuvių vardų kilmės žodynas, Vilnius: Mokslo ir enciklopedijų leidykla.

MACIEJAUSKIENĖ, V. 1979: XVI a. lietuvių vardai. Kalbos kultūra 36, 84–89.

MACIEJAUSKIENĖ, V. 1991: Lietuvių pavardžių susidarymas, Vilnius: Mokslas.

MACIEJAUSKIENĖ, V. 2001: Dėl lietuvių pavardžių vertinimo darybos požiūriu. Acta linguistica Lithuanica 44, 167–188.

OCHMANSKIS, J. 1996: Senojį Lietuva, Vilnius: Mintis.

XVI–XVII a. RYTŲ LIETUVOS ANTROPONIMIJA

61

Potašenko, G., red., 2001: Lietuvos tautinės mažumos. Kultūros paveldas, Vilnius: Kronta.

Urbutis, V. 1992: Senosios lietuvių kalbos slavizmai. Baltistica 27 (1), 4–14.

Urbutis, V. 1993: Senųjų slavizmų kilmės įvairovė. Baltistica 28 (1), 91–101.

Vanagas, A. 1974: Pavardės iš hebrajiškos kilmės vardų. Savukynas, B., red., Žodžiai ir žmonės, Vilnius: Mintis, 87–152.

Vanagas, A. 1981: Lietuvių hidronimų etimologijos žodynas, Vilnius: Mokslas.

Vidugiris, A. 1983: Dėl kalbų kontaktavimo pietryčių Lietuvoje. Lietuvių kalbotyros klausimai 23, 46–60.

Zinkevičius, Z. 1977: Lietuvių antroponimika. Vilniaus lietuvių asmenvardžiai XVII a. pradžioje, Vilnius: Mintis.

Zinkevičius, Z. 1987: Lietuvių kalbos istorija 2. Iki pirmųjų raštų, Vilnius: Mokslas.

Zinkevičius, Z. 2000: Lietuvių potėriai, Vilnius: Mokslo ir enciklopedijų leidybos institutas.

Laima Gr umadienė

Gauta 2001 12 12

Lietuvių kalbos institutas

Antakalnio g. 6, 2055 Vilnius, Lietuva

[email protected]