IŠ LIETUVIŲ LEKSIKOLOGIJOS IR LEKSIKOGRAFIJOS LIETUVOS TSR MOKSLŲ AKADEMIJA

NÉHÁNY LITVÁN NYELVI JÖVEVÉNYSZÓRÓL

S. KARALIŪNAS

Mint ismeretes, az indoeurópai nyelvek etimológiai kutatásának hagyományos megközelítéseiben elsősorban arra irányult a figyelem, hogy más indoeurópai nyelvekben megfelelőket találjanak, az indoeurópai nyelvek lexikájának legrégibb rétegét vagy több rokon nyelvcsoportot átfogó innovatív lexémákat feltárva. Azokat a szavakat, amelyeknek nem sikerült megfelelőket találni más indoeurópai nyelvekben, félretették mint késői, a történeti rekonstrukció szempontjából értéktelen újításokat. A tárgyi kultúrával kapcsolatos realitásokat jelölő lexémákat, amelyek felületes szemlélődésre a nyelvi rendszerben elszigeteltnek látszottak, de más (indoeurópai vagy nem indoeurópai) nyelvekben könnyen fellelhető megfelelőik voltak, sok esetben hajlottak kölcsönszónak tekinteni. Jól ismert jelenség, hogy a tárgyi kultúra tárgyai és az azokat megnevező szavak népről népre, illetve nyelvről nyelvre vándorolnak (vö. például gatvė, pipiras, šilkas, turgus stb.). Ez azonban nyelven kívüli tényező, és magától értetődően nem elegendő; önmagában erre támaszkodva nem célszerű megállapítani, hogy egy szó saját vagy kölcsönzött-e, még ha valamely kulturális realitást jelöl is.

Az utóbbi időben, amikor fokozódott a figyelem a nyelvi lexikai elemek rendszerbeli helyzete és más elemekhez fűződő viszonya iránt, valamint növekedtek az erőfeszítések arra, hogy a lexémákat mindenekelőtt magának a nyelvi rendszernek az adatai alapján etimologizálják, gyakran újra felvetik és felülvizsgálják a kölcsönszavak kérdését is. Így például J. Otkupščikov a balti nyelvek adataira támaszkodva cáfolja azt a nézetet, hogy a litván karštas állítólag szláv közvetítéssel átvett finnugor szó, és igen meggyőzően bizonyítja balti eredetét: „Mivel a litván nyelvben a keŕstas/kaŕstas ’koporsó’ váltakozás teljesen egybeesik a keŕstas/kaŕstas ’cickány’ váltakozással, felvethető az a feltevés, hogy a litván keŕstas ’koporsó’ és a lett šķīrsts balti eredetű. A litván keŕ-s-tas ’koporsó’ összevetése a keŕ-s-las ’véső’ és a kìrsti ’vágni, kivágni’ szóval kellőképpen megvilágítja a vizsgált balti szavak etimológiáját. Az o magánhangzós alak (litván kār-s-tas) jelentésében, valamint genetikai szempontból is megfelel a litván prā-kar-tas ’jászol’ szónak (=’kivájt fatörzs’). A lett šķīrsts etimológiája a litván skērsti ’vágni’ szóval összevetve válik világossá; jelentéstani szempontból pedig az összes felsorolt balti szó összevethető az orosz колода ’koporsó’, ’jószágnak való etetővályú’ szóval

¹²*

179

’stb. — litván kálti ’kivájni’¹. Hasonlóképpen V. Urbutis is, a nyelvjárásokban fellelhető számos azonos tövű szóra támaszkodva, teljes joggal veti fel annak lehetőségét, hogy a litván áčiū, áčiū, áčiuo stb. – amelyeket E. Fraenkel szláv jövevényszavaknak tart² – saját, litván szavak lehetnek³.

Az itt megadott módszertani elvek alapján ez a rövid tanulmány néhány olyan litván szót kíván megvizsgálni, amelyet a kutatók egyöntetűen kölcsönszónak tartanak (dėka, kūbilas, poškia, šišavà), és előtérbe állítja a balti nyelvek eddig figyelmen kívül hagyott vonatkozó anyagát, amely azt mutatja, hogy a vizsgált litván szavakat nem szükséges kölcsönszónak tekinteni.

1. dėka

duōkia, duōkė, duōkti ’kitalálni, milyen munkát kell elvégezni’ LKŽ II 612; van olyan változata, amelynek tővégi mássalhangzója -g-, vö. nūduogia ’kitalálja’ Išlaužas; összefügg a duōgas ’ész, felfogóképesség; csekély értelmű ember’ (Daugėliškis, Kuktiškės, Linkmenys, Subačius, Vidiškės), duoga ’ua.’ (Kiaukliai, Panevėžys), duōgis, duōgius ’csekély értelmű ember’ (Daugėliškis), lásd LKŽ II 611, duōkas ’csekély értelmű ember; tökfilkó, tudatlan, ostoba’ (Ignalina, Kirdeikiai, Kuktiškės, Linkmenys, Tauragnai)⁵.

Az o tőmagánhangzójú dokia, dokė, dokti ’érteni, felfogni’ LKŽ II 412, valamint a savo dokià ’önként, jó szándékból’ R II 149, M II 196 áll vele kapcsolatban. Azonos vele a savo dėką kifejezés, vö. Rugių kirsti jis ir savo dėka (saját akaratából, kérés nélkül) ateis ’eljön’ LKŽ II 262; ez utóbbiban már ė a tőmagánhangzó. A dėka (és dėka) főnév ’köszönet, hála; kegy; akarat’ jelentésben széles körben használatos mind a nyelvjárásokban, mind a régi írásokban; vö. továbbá dėkas ’köszönet, hála’ LKŽ II 262, ezek denominatív igéit, dėkóti, dėkúoti ’köszönetet mondani’ LKŽ II 264, valamint a dėkui, dėku, dėkuo határozószókat LKŽ II 264 (ez utóbbiak eredetileg valószínűleg o-tövű főnevek egyes számú részes esetei, vö. dėkas). Különösen fontos, hogy a lett nyelvben szintén található ē tőmagánhangzós szegmentum, vö. a lett dēka ’szabad akarat; természet, jellemvonás’ ME I 46, amelynek sajátos jelentése nem teszi lehetővé, hogy akár a litvánból, akár a szláv nyelvekből származó kölcsönszónak tekintsük. Talán ide sorolható a lett dāgā (nyj. duogā) ’haszonra, előnyre’ (egyes számú lokatívusz) ME I 461, EH I 318 is.

Mivel a d és t kontrasztja a litván nyelvben fonematikus státuszú, vö. például dégti: tékti, daryti: tarýti, és mivel az itt tárgyalt tő szavai nem tartoznak az expresszív lexikához, amelyben a zöngés és zöngétlen mássalhangzók gyakran elveszítik megkülönböztető funkciójukat, az említett szavakat külön tőhöz tartozónak tekintjük, és nem kapcsoljuk össze őket azokkal, amelyek fonetikai és szemantikai szempontból…

¹ Ю. В. Откупщиков, Из истории индо-европейского словообразования, Ленинград 1967, р. 221—2. Liet. karštas, lat. š, kirstis senais baltiškais žodžiais dar 1911 m. taip pat laikė ir K. Būga, žr. K. Būga, RR, I, p. 308—9. Šios savo nuomonės, deja, jis vėliau atsisakė, žr. K. Būga, RR, II, p. 192—4.

² E. Fraenkel, LEW, p. 1.

³ V. Urbutis, — Baltistica, V(1), 1969, p. 48—9.

⁴ Lásd E. Fraenkel, LEW, p. 86, 304, 641, 990—991, valamint az ott hivatkozott szakirodalmat.

⁵Duōkas egyébként megkülönböztethető volna a dvākas „ostoba, félkegyelmű” LKŽ II 663, dvākti „vezetődik, dúdol, lélegzik; butul, elbutul” LKŽ II 664 (a tő magánhangzóinak viszonyához vö. kerek és kerekded), használati területeik azonban nem esnek teljesen egybe: a dvākas a duōkas használati területétől északra (Biržai, Dusetos, Kupiškis stb.) használatos, ez pedig lehetővé teszi megkülönböztetésüket.

180

… szavakkal, mint tūokas „értelem, leleményesség”, (m)tuōkti „kitalálni, megérteni, megsejteni” stb.⁶ E gyök, amelyhez a duōkti (-k- az -g- helyén tenu­es előtt), a duōgas, doktī, dėka, dėkas és a lett dēka tartozhat, az ide. *dēg- „megfogni” tőre vezethető vissza (Pokorny 183); képviseli a gót tēkan „érinteni” (múlt idő: taikōn), az óészaki taka (angol take) „venni”, a toch. B tek- „érinteni” (múlt idő: teksa ē vagy o gyökhangzóval).

Az „(el)venni” és a „gondolkodni, vélekedni, gondolni; gondolkodás, leleményesség, értelem” tartalmi síkbeli szegmensek genetikai kapcsolata az ide. nyelvekben jól adatolt, vö. például a német annehmen „elfogadni, beleegyezni; vélekedni” szót a nehmen „venni” mellett; görög δέχομαι, ión δέχομαι „elfogadom, kapom”: δοκέω „vélem, gondolom”, δόξα „vélemény”, δοκεῖ μοι „úgy tűnik nekem (azaz elfogadható számomra)”. A „gondolkodni, vélekedni, gondolni stb.” tartalmi síkbeli szegmensből kialakulhat a „köszönetet mondani” szegmens, vö. gót þagkjan, ófelnémet denken, óangol þencan „gondolni”, amelyekből az ófelnémet danc (német Dank), az óangol þanc (angol thank), a gót þagks „hála, köszönet” főnevek származnak (vö. különösen az óangol þanc jelentéseit: „gondolat, vélekedés, gondolkodás; kegy, jóindulat; öröm, élvezet, vidámság; hála, köszönet”). Eszerint a hála, a köszönet úgy értelmezhető, mint „das in gedenkenkender Gesinnung sich äußernde Gefühl”, vö. a német Dank wissen és a francia savoir gré „hálásnak lenni (azaz hálát ismerni)” kifejezést.

Általánosságban az ē tekintendő elsődleges vokalizmusnak, az ō pedig másodlagosnak. Ellentmondás adódik: a másodlagos vokalizmusú szegmensek az elsődleges „gondolkodni, vélekedni” tartalmi síkbeli szegmenst fejezik ki, míg az ē elsődleges vokalizmusú szegmensek a másodlagos „hálásnak lenni; hála, köszönet” tartalmi síkbeli szegmenst.

Mivel a „venni, érinteni” tartalmi síkbeli szegmens a balti nyelvekben nem adatolt, fel kell tételeznünk, hogy a *dēg- (-k- tenu­es előtt) gyök a balti nyelvi közösségben azt jelentette: „gondolkodni, vélekedni, felfogni”. Ebből szabályosan keletkeztek a duōgas, duōkas főnevek „értelem, felfogóképesség” jelentésben, amelyek elősegítették az uo vokalizmusú igék kialakulását, vö. duōgti, duōkti. Főnevek azonban a gyök vokalizmusának megváltoztatása nélkül is képezhetők, vö. litván slėgti: slėgą, slėgas (a sluogą, sluōgas mellett). A *dēg- (-k-) „gondolkodni, vélekedni, felfogni” ige szabályos főnévi származékai szintén a dėkā, dėka, dėkas voltak, amelyek kissé módosult jelentése úgy viszonyul az alapul szolgáló ige jelentéséhez, mint a gót þagks főnév jelentése a gót þagkjan alapszó jelentéséhez⁷.

2. kūbilas

A litván kūbilas szót egyöntetűen a szláv nyelveken keresztül (vö. óorosz къбьлъ) átvett germanizmusnak tartják (vö. német Kübel „hordó”; vö. még ófelnémet miluh-chubili „tejeshordó”⁸).

A litván kūbilas jelentéstartománya széles: „széles fenekű hordó liszt, gabona betöltésére, zöldség savanyítására, folyadékok tárolására; ruhák számára szolgáló, zárható hordó-

⁶ Etimológiájukat lásd E. Fraenkel, LEW, p. 1141.

⁷ A régi írásos emlékek dėkuju, dėkjam alakjai „köszönöm, köszönjük”, vö. például M. Mažvydas egyik énekének sorait: Diekui tau Diewe tiewe / Jog mane /che nakti /saug ojei /Nuog /kadu wi /siu bei priegadu; ezek valójában szláv kölcsönszavak is lehetnek (vö. ófehérorosz дзякую, дзякуем).

⁸ E német szó maga is a latin cupella „kis hordó” kölcsönszavának tekinthető; lásd A. Walde — J. B. Hofmann, Lateinisches etymologisches Wörterbuch, I, Heidelberg, 1938, p. 310; vö. Fr. Kluge, Etymologisches Wörterbuch der deutschen Sprache, 17. Aufl., Berlin, 1957, p. 408.

181

… tárolására; kelengyés kád; kivájt nagy faedény, betétfenékkel, vájt edény; kenyértartó zsák, kenyérkád, kenyérsütő kemence; beton kútgyűrű; nagy hordó, amelyet a malomban a malomkövek alá helyeznek; ilyen népi litván tánc; fiatal férfiak lándzsahajításhoz hasonló játéka; dobszerű ütős hangszer (feneke és oldalai különböző fafajtákból készült, eltérő vastagságú deszkákból állnak)“ LKŽ VI 749–750. A litván nyelv egész területén használatos, a žemaitiai és az aukštaitiai nyelvjárásokban egyaránt. Régi írásos emlékekben (például M. Daukša „Postilla Catholic-ka” című művében, 170. o.), valamint szótárakban (P. Ruigio és Kr. Milkaus szótáraiban) is előfordul. A népköltészetben is elterjedt (például A. Juška által gyűjtött dalokban). Számos családnév keletkezett belőle: Kubilas (20 család), Kubilius (361 család), Kubilis (12 család), Kubilėnas (4 család), Kubilinas (2 család), Kubiliūnas (39 család), Kubiliavičius (2 család), Kubilevičius (5 család), Kubilinskas, Kubilinskis (20 család), Kubilskis, Kubilskas (4 család), Kubilnikas (2 család). Mindez megalapozottan veti fel a kérdést, vajon a kūbilas valóban jövevényszó-e.

Mindenekelőtt meg kell jegyezni, hogy a szó néhány változata is létezik. P. Ruigio és Kr. Milkaus szótáraiban a kubilis forma szerepel: Kubbilis, lo „ein stehend offenes Gefäß; ein Kiefen“ R I 69, Kubillis, lio, Kubilas, lo „ein offenes Böttcher-Gefäß, ein Kiefen zum Bier“ M I 133; F. Neselmano szótárában pedig a Kubilis, io „ein Kübel, ein offenes Böttchergefäß, das oben an der Oeffnung enger ist als am Boden“ mellett egy különös Kublulis, io „ein aus einem Stücke Holz gehöhltes Gefäß“ (Ragnit) N 207 forma is található. Ez talán a *kubululis vagy *kubululis kicsinyítő alakból származik, az i és u kiesésével.

Laukuvából ismert a szó kūbelas változata is, LKŽ VI 748 (ha az e itt nem az i-t jelöli, amelyet a žemaitiai nyelvjárásban nyíltan ejtenek).

A kūbilas szóval azonos tőből származhatnak a következők: litván kub-árka „faedényke, doboz; abrincs, v ogonė”, kubarkis „favödör” LKŽ VI 748 (talán a *kub-ara szláv -ka képzős alakja, vö. kaukara „domb, halom”, kūkštara „púp; sorköz; teher”), kūbikas „agyag- vagy faedényke”, kubikė „fa vajtartó”, kūbikis „dara és liszt tárolására szolgáló edény; kétfülű főzőfazék” LKŽ VI 749, kubilkė „vaj tárolására szolgáló faedényke” LKŽ VI 750 (valószínűleg a kūbilas szóból, litvánosított szláv -ka képzővel), kuborė „nagy fa merőkanál főtt étel kimérésére”, kaborkà „faedényke, doboz; abrincs, v ogonė” LKŽ VI 751 (feltehetően a kuborė alakból, szláv -ka képzővel; a kub-ara és kub-orė szavak -ar- és -or- képzőinek váltakozására vö. kaūkaras „dombocska, domb, halom”: kaū-koras „ua.”), kubūrka „faedényke, doboz; abrincs, v ogonė”, kubūrkė „ua.” LKŽ VI 754 (talán a *kub-ura / *kub-urė alakból, szláv -ka képzővel; az -ara: -ura képzők váltakozására vö. kaūkaras: kaūkur as), kubūlkė, kubulkė, kubulkis „faedényke, doboz; abrincs, v ogonė” LKŽ VI 753 (a *kubula / *kub-ulė alakból, vö. lett kubuls; a *kub-ula / *kub-ulė és kūb-ilas szavak -ul-: -il- képzőváltakozására vö. jūnd-ulas: jūnd-ilas „aki folyton mozog; nyughatatlan, csintalan”, továbbá kib-uras: kib-iras „apró száraz ágacska”).

A litván kūbilas megfelelője a lett nyelvben rendkívül változatos, vö. lett kubIs „der Kübel, Bottich“ ME II 297, kublis, kubla EH I 666. Ezekben a formákban kétségkívül kiesett az u, vö. a teljes lett nyelvjárási kubuls és kubulis formákat, EH II 666. A lett kublītis, kublins kicsinyítő alakokban is kiesett a magánhangzó: „ein aus Holz verfertigtes Gefäss zur Aufbewahrung von Milch, Grütze“ ME II 297, vö. a teljes kubuliņš formát, ibid.,

182

és ez nyilván megerősíti a litván kubulis származtatását a *kubulis vagy *kubululis alakból. Az -ulis képző mellett a lett nyelv az -als (vö. kubals EH I 665), az -els (vö. a kicsinyítő kubelelis „ein kleiner Kübel“ EH I 665) és az -ils képzőt is használja (vö. J. Kurmino szótárának kubils⁹ alakját).

A kubilis szóval feltehetően azonos tövű a lett kubucis is: „eine grosse ciba (toks indas); ein hölzernes Trinkgefäss; ein mit einem Deckel versehenes Gefäss aus Birkenrinde, worin man Beeren sammelt od. Tabak bewahrt“ ME II 297.

Vagyis a litván és a lett nyelvnek a következő változatai közösek: kūbilas|kubuls (az -il-|-ul- formánsok váltakozása meglehetősen gyakori), kūbikis|kubucis (az -ik-|-uk- formánsok váltakozására vö. durūkas „aki szúr” a dūrīkas mellett), valamint ugyanazzal a képzővel kūbelas|kubel-elis.

E gazdag szóképzés alapszavának a litván kūbti „lehajlik (a föld felé)” igét tekinthetjük: Kubstu, jau suvisum kubstu (Tauragnai) LKŽ VI 753, lett kubinât „decken“ ME II 297, ap-kubinât „umlegen“: lakatu ap galvu ap-kubinâties „sich umdecken“ ME I 96 (szemantikai kapcsolataikhoz vö. a litván gaūbti „körülvesz, befed, letakar, beburkol; hajlít, görbít” LKŽ III 159). Ezek az igék továbbá az ide. *keu-b|bh- „biegen“ Pokorny 589 gyökre vezethetők vissza, amelyhez a gör. κύπτω „meghajlok, lehajlok” és a κυφω „hajlítok” is tartozik.

Viszonylag gyakori jelenség, hogy a különféle faedényeket jelölő lexémák a hajlítást, görbítést, beborítást jelentő gyökökkel állnak kapcsolatban; vö. litván guobinūkas „fából kivájt edény” LKŽ III 736: guobti „vájni, kivájni, faragni” ibid.; dibuō „a tányérnál mélyebb levesesedény” LKŽ II 549: dūbti „süllyed, belesüpped, lehajlik” LKŽ II 547; duobīnys „kivájt faedény betétfenékkel” LKŽ II 609: duobti „mélyedést készít; kiváj, kifarag” LKŽ II 610; gūbužis „fül nélküli faedény tej szűrésére” LKŽ III 692: gūbti „behorpad, lehajlik” LKŽ III 691; kaukorė „faedény szalonna törésére; mozsár, törő; zsírt vagy összetört szalonnát tároló faedény” LKŽ V 424: kūkti „lehajlik, megereszkedik, megbotlik, meggörnyed” LKŽ VI 808: óind kumbháh „fazék, korsó”, gör. κύμβος „edény, eszköz”: ang. hump „púp”, lat. cumbo „lefekszik” (< „meghajlik”, illetve „meggörbül”); lat. cūpa „kád, hordó”: óind kūpáh „gödör, barlang”, amely az ide. *keu-p- „hajlít, boltoz” gyökhöz kapcsolódik.

Különösen nyomós érv amellett, hogy a litván kūbilas és a lett kubls balti eredetű szavak lehetnek, hogy a litván nyelv az edény, használati tárgy megnevezésére a kūb-ti gyök szabályos, au gyökhangzós ablautváltozatát is használja – azt a gyököt, amelyhez itt éppen a litván kūbilas és a lett kubls szavakat soroltuk; vö. litván kaubarė, kaubo-rė „fából kivájt edény, fa tál” Tverečius, lásd LKŽ V 417. A litván kūbilas és a lett kubls szemantikai kapcsolata a kūbti „lehajlik” igével, akárcsak a fent említett edény- és használatitárgy-nevek esetében, teljesen érthető volna, mivel a litván kūbilas eredeti jelentése nyilván „betétfenekű, kivájt nagy faedény” volt; ebben a jelentésben Prienai vidékéről jegyezték fel, lásd LKŽ VI 750.

⁹ J. Kurmin, Słownik polsko-łacinsko-łotewski, Wilno, 1858, p. 233. — Dėl jos tikrumo abejoja J. Endzelīnas, žr. K. Mühlenbach–J. Endzelin, Lettisch-deutsches Wörterbuch, II, p. 297 s. v. kub[s]ls.

183

3. pošnia

A megfelelő litván nyelvi adatok – e szó más nyelvjárási változatai, hangsúlyozása és jelentései – alaposabb megismerése kétségessé teszi, hogy valóban idegen eredetű-e. A kételyt tovább erősíti, hogy ez a szó ráadásul viszonylag könnyen etimologizálható a litván nyelvi anyag alapján.

Mindenekelőtt megjegyezhető, hogy a litván pošnia és a szláv *pašnja jelentése, amelyből a feltevések szerint a litván szó származik, nem teljesen azonos. Az „szántás; felszántott föld; gabona” jelentéseken kívül például az orosz па́шня/пашня jelentése még „kenyér, rozs; mézgyűjtés, lépek a kaptárban, a méhek munkája”¹⁰. A litván pošnia-nak nincsenek ilyen jelentései.

A litván pošnia jelentéstartománya jóval tágabb; vö. pošnia (acc. sing. pošnią) „uradalmi földek” Liškiavában (vö. még Pošnia, egy falu Paberžė parókiájában), pošnėlė „uradalmi földek” Punskban, Seinai környékén (vö. még Pošnėlė, a Seirijai járás erdeje, valamint a Simnas járás erdeje), pošnia „uradalmi föld” Lazdijai környékén (Barčiai), pošnia (acc. sing. pošnią) „föld, ahol korábban az uradalom legelői voltak” Gudeliai, Kalvarija környékén, pošnia „mező, szántóföld” Kazlų Rūda, Salakas környékén, pošnia „vetés” Tauragnai környékén, pošnia „tavaszi vetésű gabona” Strūnaitis környékén, pošnia „gabona” Daugai, Kuktiškės, Linkmenys, Palūšė, Ramaškonys környékén, pošnia (acc. sing. pošnią) „jószág, vagyon” Dusetos környékén, pošnia (acc. sing. pošnią) „javak” Jūžintai környékén, pošnia (acc. sing. pošnią) „hely, ahová a megtisztított gabonát öntik” Onuškis környékén. Dieveniškėsen (vö. pošnis „vetés”) és Šimonysban (vö. pošnis „gazdaság”) i-tövű alak használatos. A. Juška szótárának kéziratában Veliuonából a következőt találjuk feljegyezve: Pošmė „wielkość pola” [a mező nagysága]: Pošmė yra lauko didumas=liolės.

Itt tehát már -m- képzővel van dolgunk, és ebben az esetben, ha a litván pošnia szláv eredetű volna, aligha lehetne kielégítően megmagyarázni a szláv -n- képző helyettesítését. A litván nyelvjárásokban használatos e szó i-tövű alakja, amely általánosságban beilleszkedik a névszói ragozás rendszerébe (vö. pošnia, pošnė, pošnis és mūsià, mūsė, mūsis), szintén ellentmond annak, hogy a szót szláv jövevényszónak tekintsük. Végül még hozzá lehet tenni, hogy az említett szó akut hangsúlyú, ami nem jellemző a szláv eredetű litván jövevényszavakra, egy-két kivételtől eltekintve (vö. bėsas a szláv *běsъ-ból).

A litván pošnia, pošmė alakok -n-, -m- vagy -sn-, -sm- képzőkkel (mivel a -n- és -m- képzők mássalhangzó-tövű szavakban is előfordulhatnak, vö. például barnìa, barnė, barnis ir barmė LKŽ I² 661; bėgsnis, bėgsnė ir bėgsmė LKŽ I² 724; dogmis, dógsnis ir dogmė LKŽ II 411) a pošyti (-ija, -ijo) „szántani, dolgozni” Breslauja, „szorgalmasan dolgozni, fáradozni” Rokiškis, Šimonys, valamint a pošinti „törni, megrongálni” Lazdijai, Šėta igékben rejlő tőből keletkeztek, a kopnia: kópti, smuknia: smūkti stb., krósnis: lett krât stb. mintájára. Megfigyelhető a litván pošnia jelentésváltozása a feltehetően eredeti „föld, mező” jelentéstől a „jószág, vagyon”, „gazdaság”, sőt a „sok” jelentésig (vö. a délnyugat-aukštaitis nyelvjárások pošnis szavát „sok” jelentésben). A „föld, mező” és a „szántani, dolgozni” szemémák kapcsolata könnyen érthető, vö. arimai: árti; dirvà: dirti stb.

A pošyti/pošinti ige tőhangzója o, amely az alaptő magánhangzójának megnyúlt fokát képviseli. Az alapszintű a vokalizmus a įpašyti (-ija, -ijo) „felszántani, megművelni” igében található: Žemė gera, tik reikia ją įpašyti, tai ir derės Tverečius, továbbá a pašyti „kártolni (gyapjút)” Rimsė igében, valamint kétségtelenül a velük rokon pašyti (pašo, pašė) „tépdesni, kártolni (például gyapjút, lent, kócot stb.); keverni (kártyát)” DLKŽ 556 igében. A pašyti ige a pašyti igétől ragozásában különbözik (az első

¹⁰ В. Даль, Толковый словарь живого великорусского языка, III, 1955, p. 25.

184

-o-tövű) és a hangsúly helyében. Ezen igék etimológiai azonosítása nem okoz különösebb nehézséget, mivel mind a ragozás, mind a hangsúly helyének ingadozása meglehetősen gyakori; vö. pašūti, -ija, -ijo|pašūti, pašū, -ė és lópyti, -ija, -ijo| lópyti, -o-, -ė LKŽ VII 651, lúodyti, -ija, -ijo| lúodyti, -o, -ė LKŽ VII 690 stb.; a hangsúly helyére vonatkozóan vö. pašyti| pašyti és maigyti|maigyti, mangytis|mangytis.

Mivel a pašyti és az eredeti pėšti ige közötti kapcsolat teljesen nyilvánvaló, a pašyti „kártolni (gyapjút); szántani, dolgozni”, pošyti „szántani, dolgozni; szorgalmasan dolgozni, fáradozni”, pošinti „törni, megrongálni”, valamint a Liškiava vidékén adatolt pošinti és a Švent-ežeris környéki pošinti „keverni (kártyát)” (: pašyti „keverni (kártyát)”) igék is az eredeti pėšti ige származékai.

A pošnia névszó szemantikai-derivációs kapcsolatára a pošyti, pašyti, pašyti igékkel, végső soron pedig a pėšti igével a lettből is hozható párhuzam. B. Jēgers bebizonyította, hogy a lett puōsums „kiirtott erdőrész, irtás, tisztás” a puōst „reinigen, säubern, fegen, aufräumen; roden; putzen, schmücken etc.” igéből származik (vö. még puōst „einen Baum beschneiden; roden”: kuokus puōst „aushauen” EH II 347); ennek a litvánban a puōšti, puōšti „díszíteni, szépíteni; öltöztetni, felöltöztetni” felel meg, és a lett puōst, tehát a litván puōšti, puōšti is tovább kapcsolható a litván pėšti „tépni, húzni (hajat, tollat, szénát stb.)” igéhez¹¹. Azt is meg kell jegyezni, hogy a „kiirtott erdőrész, irtás, tisztás” tartalmi jegyekhez a „parlag” és a „szántóföldek, föld” jegyek is kapcsolódnak. Éppen ilyen jelentése van a nyelvjárási litván puōšumas (hangsúlytalanul) „parlag, elhagyott hely” szónak: Puošumuose auga varnažolės Tirkšliai.

Mivel – amint itt bizonyítani kívántuk – a litván pošnia, pošmė feltehetőleg a litván nyelvben keletkezett, a szláv nyelvek szavai, az orosz пашня, nyelvjárási пашня, a belarusz пашня (vö. még az óorosz pašьnja) tipológiai párhuzamot alkotnak. A balti és a szláv nyelvek földrajzi érintkezése, közvetlen kapcsolatai és a balti–szláv határvidék bizonyos nyelvjárásainak konvergenciája révén ezekben a nyelvekben tipológiailag közeli, de genetikailag különböző alapokon (vö. a pėšti igéből eredő litván pošyti, pošinti, valamint a szláv pachať igét, amelyet hol a szláv pasti „legeltetni”, hol a pacháť „szántani; söpörni” igével¹², hol pedig a cseh para ti „tépni” igével¹³ hoznak kapcsolatba) új, szemantikailag és képzésmódjukban egymáshoz közel álló lexémák jöttek létre. Ez a konvergencia nemcsak párhuzamos közös vonások kialakulásában nyilvánul meg, hanem úgy tűnik, az egyik nyelvjáráscsoportnak a másikra gyakorolt domináns hatásában is: például a litván pošnia „uradalmi föld” jelentése az uradalomban használt szláv nyelv hatására alakulhatott ki.

4. šišavà

J. Otręmbski tverėčiai nyelvjárásának leírásában rábukkant a litván šišavà „kisgyermekek csoportja” alakjára¹⁴; F. Specht az 1951-ben közölt megjegyzésében ősi örökségnek tartotta: „Lit. šišavà ist regelrechte Ableitung aus einem u- Stamm *šišus, der genau ved. šišu- „Kind, jugendlich“ entspricht“¹⁵. Egy évvel később megjelent rövid cikkében E. Fraenkel ezzel szemben úgy vélte, hogy a litván *šišis, amelyből a šišavà származik, szláv nyelveken keresztül (vö. orosz шиши „csavargó”) az uráli nyelvekből átvett szó.

¹¹ B. Jēgers, Verwandte Bedeutungsverwandtschaften baltischer Wörter, KZ, 80, 1966, p. 13 tt.

¹² M. Vasmer, Russisches etymologisches Wörterbuch, II, Heidelberg, 1955, p. 326–7.

¹³ Georg Y. Shevelov, A Prehistory of Slavic, Heidelberg, 1964, p. 133.

¹⁴ J. Otrębski, Wschodniolitewskie narzecze Twereckie, I, p. 166.

¹⁵ Fr. Specht, Litauisch šišavà, KZ, 69, 3/4, 1951, p. 184.

185

szó (vö. észt sišš „rabló”)¹⁶. Nem kétséges, hogy E. Fraenkel vélekedését K. Mülenbach — J. Endzelyno „Lett szótárára” alapozta, amely a következőket közli: „sisís „1) ein Mörder, Räuber etc.; 2) ein kleines Kind“; In der Bed. I direkt oder durch r. usu „Vagabund, Francitreur“ aus estn. sišš „Räuber““¹⁷.

Mi is a helyzet valójában?

A litván sišavà (acc. sing. sišavą) „gyermekek” kizárólag Kelet-Litvánia egy kis területén használatos (Mielagėnai, Paringys, Tverečius, Vidiškės). Ez azonban még nem alap arra, hogy idegen szónak tekintsük. Világos gyűjtőjelentése van. Ez jól látható a mielagėnai nyelvjárás adataiból: a rosszcsont, nyughatatlan gyermeket šišas szóval nevezik, a csoportjukat pedig šišavà-nak, vö. azonos jelentésű šunavà „szukák”, velniavà „ördögök”, žydavà „zsidók” Tverečius, bernavà „legények” Ceikiniai, Daugėliškis stb.¹⁸. A šišavà tehát egyértelműen a šišas „gyermek” főnévből képzett alak, vö. a már említett šišas „rosszcsont, nyughatatlan gyermek” Mielagėnai. A šišas főnévnek további jelentései is vannak, vö. šišas „kölyök, pásztorfiú, hitvány ember, béka”: Kožnas šišas visur kišas „Minden kölyök mindenbe beleüti az orrát” Troškūnai; šišas „engedetlen, indulatos ember”: Tokio šišo neperkalbėsi „Ezt az indulatos embert nem lehet meggyőzni” Lyduokiai; šišas „őrjöngés, düh; alkotó ihlet” DLKŽ 810. Ezek a főnevek, vö. még šišus „mérges, morgós” (hangsúlytalan) Tauragnai, šišūs „gyúrt, megdolgozott (agyagról)” Gegužinė, továbbá a šišti, šišta/šiša, šišo (hangsúlytalan) „haragudni, tombolni, dühöngeni” Tauragnai igékkel kapcsolódnak össze (lehetne šyšti, šyšo is, mivel a hangsúlyos magánhangzók megnyúlása miatt a tő vokalizmusának mennyisége nem világos); šišti, šišti „excandesco, fellángolok, megharagszom” Kvėdarna (K. Jaunius tanúsága szerint), és feltehetőleg még tovább a šišta „kezd varasodni” Bg II 244, šišti, šyšti, šišau „varasodik” NdŽ IV 501, (nu)-šišęs „grindig, räudig” N 520, K 278, 429 alakokkal. A „haragudni, dühöngeni, tombolni, őrjöngeni” és a „varasodni, tönkremenni, rothadni” tartalmi síkbeli szegmensek (vö. litván šašas „kelés, fekély” Upyna, lett sasi „kleine Geschwüre; eiternde Drüsen (hauptsächl. im Genick)” ME III 745) egyetlen kifejezési síkbeli szegmenssel való megjelenítése teljesen lehetséges, vö. litván áidytis „veszekedni, civakodni, marakodni, nem kijönni egymással”, szlovén jād „harag, düh; méreg”, jādīti „haragra ingerelni, bosszantani, izgatni”: ófelnémet eiz „kelés, fekély, gennyes duzzanat”, eitar „genny”, görög οἶδος „tályog, duzzanat”: lett idra, idrs „das faule Mark eines Baumes”; ószláv gnĕvъ „harag, düh, indulat”: óorosz egyházi gnĕvъ „rothadás”, ószláv gniti „rothadni, tönkremenni”.

A fent említett litván szavak továbbá ugyanahhoz a tőhöz tartoznak, mint a litván šašas „seb vagy fekély felületén kialakuló pörk stb.”, a lett sass „Schorf auf einer halbverheilten Wunde etc.”¹⁹, és feltehetőleg a litván šešti „ok nélkül haragudni, hibát keresni, piszkálni” (hangsúlytalan) Tauragnai.

A litván šiš-, illetve šeš- tő szócsoportjában a „varasodni, tönkremenni, rothadni; pörk” és a „(rosszcsont) gyermek; kölyök, tejfelesszájú, hitvány ember” tartalmi síkbeli szegmensek állnak szemben egymással. Ez olyan szemantikai jelenség, amelynek más esetekben is vannak párhuzamai, ahol ezek a tartalmi síkbeli szegmensek szintén egyetlen kifejezési síkbeli szegmenssel jelennek meg; vö. šaša-vaikis „éretlen alma vagy éretlen ember, gyermek” Biržai, amelynek első tagja kétségtelenül a šašas (vö. ennek további jelentését is).

¹⁶ E. Fraenkel, Zwei Nachträge. 2) Ostlit. šišavà „Schar kleiner Kinder,“ KZ, 70, 3/4, 1952, p. 240; vö. LEW, p. 990–991.

¹⁷ K. Mühlenbach — J. Endzelin, Lettisch-deutsches Wörterbuch, III, p. 849.

¹⁸ Plačiau žr. P. Skardžius, Lietuvių kalbos žodžių daryba, Vilnius, 1941, p. 379 tt.

¹⁹ Vö. E. Fraenkel, LEW, p. 966.

186

„jelentése: jelentéktelen ember, tejfelesszájú” DLKŽ 798); krāmas „var, pattanás; gazember, csintalan; gyerekrontó” LKŽ VI 409; vö. még gebene (és gebėnė (?), gebenė) „pattanás, kiütés, apró kiütés; kis tárgy, apróság” LKŽ III 191. Az említett szemantikai szembenállás legszembetűnőbb párhuzama a lit. šašavà „kisgyermekek” Mielagėnai, amely kétségkívül a főnév šašas kollektív jelentését jelöli. Ezt szépen szemlélteti a lett sass, amelynek sok más jelentése mellett az „ein Kind, ein Jüngling (verächtlich)” EH II 450 jelentése is megvan, s ez a „Schorf auf einer halbverheilten Wunde” jelentéssel él együtt. Összefoglalva tehát sematikusan megállapítható:

krāmas „var”: „(csintalan) gyermek” šašas + + (šašavà) 1a. sass + + šašas 0 + (šišavà)

A nulla (0) helyére a séma szimmetriája a „var, illetve varasodás” szemémát kívánja beírni, amelyet éppen a šišti lexéma hordoz.

Ebből következően az itt bemutatott anyag alapján a lit. šišavà „gyermekek, gyermekcsapat” a litván nyelv kollektív jelentésű szavának tekinthető, és összekapcsolható a lit. šišas „csintalan gyermek, örökmozgó; siheder, pásztorfiú, jelentéktelen ember, hajcsár stb.” szóval; šišti „varasodni”, šėsti „ok nélkül haragudni, kötekedni, bosszankodni”, šašas, lett sass stb. szavakkal.

A lett sisis „gyilkos, rabló stb.; megvetett emberek; kisgyermek” eredete nagyon homályos. Nincs komoly alapja annak az állításnak, hogy az észtből kölcsönözték, vö. észt sišš, siššik „rabló, fosztogató”, annál is kevésbé, mert sem e szó, sem finn megfelelője, a sissi, sissika „excurs or militaris in silvis, latro, praedo silvestris” finnugor eredete nem teljesen bizonyos: J. Mikkola forrásuknak az orosz съльник „nyomkereső” szót tartja²⁰. Másfelől azt sem lehet bátran feltételezni, hogy balti eredetű, bár egyes körülmények (lásd alább) emellett szólnak. A lett sisis morfológiailag megfelelhet a lit. šišis „fösvény” szónak Alsėdžiai, Žilinai nyelvjárásában (vö. még šišė „fösvény asszony” J I 405), bár jelentésük eltér. A lett sisis „kisgyermek” jelentésében különösen közel áll a lit. šišavà „gyermekek, gyermekcsapat” és šišas „siheder, pásztorfiú, jelentéktelen ember, hajcsár” szavakhoz, és ez nyomós érvnek tekinthető balti eredete mellett. A „gyilkos, rabló; fosztogatók” jelentés lett nyelvi közegben is kialakulhatott, vö. a lit. šašvàlka „gazember, csavargó” Baisogala, Kuršėnai, Skirsnemunė, Upyna, valamint šāšvalka „csavargó” Tverai szavak jelentéseit. Amint azt a lett sass (= lit. šašas) mutatja, a lett nyelvben korábban szintén lehettek e tőmagánhangzós alakok; mellettük könnyen, különösen betoldás útján, i tőmagánhangzós formák is kialakulhattak, hasonlóan ahhoz, ahogyan ez a litvánban történt.

NÉHÁNY LITVÁN NYELVI KÖLCSÖNSZÓ KÉRDÉSÉHEZ

С. КАРАЛЮОНАС

Összefoglaló

Új litván és lett nyelvi anyagot közöl, amely arra utal, hogy nincs elegendő alap a lit. dėkà „hála”, kūbilas „kád, dézsa”, pošnià „szántóföld, szántó; gabona, rozs stb.”, šišavà „(gyermek)csapat” szavakat kölcsönszónak tekinteni.

²⁰ J. J. Mikkola, Berührungen zwischen den westfinnischen und den slavischen Sprachen. I. Slavische Lehnwörter in den westfinnischen Sprachen, Helsingfors, 1894, p. 167.

187

NÉHÁNY LITVÁN JÖVEVÉNYSZÓRÓL

S. KARALIUNAS

Összefoglalás

A litván dėka „köszönet, hála”, kūbilas „hordó, kád; söröshordó”, pošnia „szántóföld; termés, gabona stb.”, šišava „gyermekek” szavakat rendszerint jövevényszavaknak tekintik. Mint az etimológiai kutatásokban jól ismert, a litván szavakat korábban inkább a többi indoeurópai nyelv szavaival vetették össze, nem pedig magának a litván (vagy más balti) nyelvnek az adataival. Mivel a balti nyelvek adatait nem mindig vették kellőképpen figyelembe, egyes litván (és lett) szavakat jövevényszavaknak véltek. A tanulmány célja, hogy bemutasson néhány olyan litván (és lett) nyelvi adatot, amelyek azt mutatják, hogy nincs alapja az itt tárgyalt szavakat jövevényszavaknak tekinteni.