GRAMATINĖS KATEGORIJOS IR JŲ RAIDA

LIETUVIŲ KALBOTYROS KLAUSIMAI XVIII (1978)

V. AMBRAZAS

A LITVÁN NYELVI NOMINATIVUS CUM PARTICIPIO SZERKEZETE ÉS FEJLŐDÉSE

A hagyományos „nominativus cum participio” (a továbbiakban: VD) terminussal általában azokat a szerkezeteket jelölik, amelyekben a magyarázó jelentésű igék¹ mellett álló participium nominativusa a mondatban predikatív attribútum (adjunktum) pozícióját tölti be, és kettős szintaktikai kapcsolatban áll: az igével, valamint egy főnév vagy névmás nominativusával, például: az apa betegnek érezte magát, a vendég úgy tett (úgy tettette), mintha nem vette volna észre, azt mondta, hogy nehéz munkát végzett, a testvére azt mondta rólam, hogy nem tértem vissza. A participium nominativusa itt az igétől függ, és annak tartalmát nevezi meg; ugyanakkor szemantikailag kapcsolódik, formailag pedig egyezik egy főnév vagy névmás nominativusával, amely egyszerre jelöli az igei cselekvés és maga a participium által kifejezett cselekvés alanyát.

A VD szerkezete és fejlődése régóta foglalkoztatja a nyelvészeket. Ezt a szerkezetet már D. Klein nyelvtanaiban tárgyalta (KlG 165; KlC 111), később pedig a XVII–XIX. századi litván nyelvtanok többsége megemlíti (SC 82–4; R 150; MG 188–9; OsG 162, 165; HG 336; SchG 317). A mai litván nyelvből számos VD-példát közölt J. Jablonskis (1957: 456–7, 557), aki ezeket a participiumos beszéd bizonyos formáinak tekintette, valamint J. Balkevičius (1963: 101–3; 403 kk.); a régi írásos emlékekből pedig K. Būga (1959: 116–7, 122–3), különösen pedig J. Palionis (1967: 152–3). A VD-t a nominativus használatának külön eseteként E. Fraenkel írta le (1928: 18–9). A litván és lett nyelvi VD-ket a megfelelő szláv nyelvi adatokkal összevetve A. Potebnia (Потебня 1958: 156–67) magyarázta e szerkezet eredetét; később E. Tanglis (1928: 48 kk.) és I. Marvan (1962; 1969: 18) ettől lényegesen eltérő magyarázatot adott. A predikatív igét vizsgálva V. Sirtautas (1965: 27–32; 1968: 305–38) jellemezte a VD fogalmát a mai litván nyelvben. A VD szintaktikai szerkezetét és használatát azonban a régi nyelvemlékekben rendszeresen nem írták le, eredetét és fejlődését pedig nagyon ellentmondásosan magyarázzák. Mivel e szerkezet története közvetlenül összefügg az egyszerű mondat fejlődésének fő folyamataival, valamint grammatikai központjának, az igének szintaktikai oppozícióiban végbemenő változással, érdemes külön vizsgálat tárgyává tenni.

1. A NOMINATIVUS CUM PARTICIPIO SZINTAKTIKAI SZERKEZETE

1.1. A VD-t kizárólag bizonyos szemantikai csoportokba tartozó igék² alkotják. Az egyes participiumformák nem egyformán kapcsolódnak hozzájuk.

¹ Vagyis olyan igék, amelyek képesek magyarázó mellékmondatokat vonzani. Az ilyen, frázisszintű vonzatot irányító igéket kommentálóknak is nevezik (a terminusról lásd a szerzőt, 1974: 210).

² Ugyanúgy, mint az ige ragozott alakjai, a VD-t participiumok és félparticipiumok is alkothatják, például: Jakūbas, miután felismerte a halált, összegyűjtötte valamennyi gyermekét Valanč (LKŽ IV 129); A kovács, tudván, hogy erős legényt kapott, nekiállt mindenféle holmit kovácsolni Lt III 239; Azoknak az ágai és maga a madár is megvannak Lt III 394.

7

1.1. A VD szerkezetben a cselekvő igenév rendszerint olyan igéktől függ, amelyek a következőket jelölik:

a) fizikai érzékelést, például: lát(ni), észlel(ni), érez(ni), megérez(ni); ide kapcsolódnak a (meg)mutat(ni), látszani, tűnni igék:

Az öreg láthatóan már nem bírja Dauk (LKŽ VII 916); Apja és anyja … úgy látta, hogy a fia nem beszél (MLLG I 362); úgy érezte, hogy az orvos háza előtt áll CvR III 108; nem érzi, hogy hibát követett el PaukštK 264; Először hallom, hogy urai vannak a földjén ŽemR I 24; az majd a legjobb szívűnek bizonyul ŠRagR III 233; (a gép) megmutatta, hogy elvégezte a munkáját ŽemR III 258; úgy tűnik, semmit sem tud Kps;

b) lelki érzékelést és tevékenységet, például: gondol(ni), feltételez(ni), vél(ni), beszélget(ni), tud(ni), megérteni, tapasztal(ni), észbe kap(ni), emlékezni, visszaemlékezni, elfelejteni; ide sorolhatók a döntést és a cselekvés megígérését jelölő igék is, például: vállalkozik, felajánlkozik, elhatároz(ni), megígér(ni), szándékozik, fenyegetőzik, biztosít; valamint a hitet és a kételkedést jelölők, például: hisz, meggyőződik, remél, kételkedik:

Azt hiszi, hogy Simona álmodik 321; arra következtetek, hogy semmi jót nem fogok hallani Klp; (MLLG I 75); azt hiheti, hogy híres orvosok közé került CvR IX 93; A maguk korabeliek mindent tudnak, mindent értenek Blv (LKŽ VII 833); azt hitte, hogy kévéket köt LKŽ II 385 azt álmodja, hogy a templomban van KatkR 223; Ez a megrémült ember tudni fogja, hogy nincs meg az a madár Lt III 394; hamar megértettem, hogy tévedtem CvR II 220; észbe kapott, hogy elszólta magát ŽemR I 220; észrevette, hogy túl sokat beszél SimonVK I 158; Vilkads emlékezett rá, hogy szerdán nem tartotta vissza LTRn 284; Petronėlė újból megtapasztalta, hogy égi szemei vannak ŽemR I 223; Rimeika… felajánlja a betegnek, hogy hazahozza a papot ŽemR III 88; azt szándékoztam, hogy mostanában válaszolok Baran (APh II 81); a pap azzal fenyegetőzött, hogy megátkozza őt Myk-PutS 304; megígérte nekem, hogy segíteni fog VaižgRR I 273; Degutis megígérte, hogy megöli őt BsRP 161; megígérte neki, hogy segíteni fog Jrk (LKŽ III 211); remélte, hogy jó munkásnője lesz ŽemR II 7–8; bízott benne, hogy legyőzi a tenger viharait VaižgRR I 368; remélem, hogy kapok Baran (APh VII 110); Vincas meggyőződött róla, hogy jól vásárolt VaižgRR I 276;

c) információt, például: mond(ani), kijelent(eni), hirdet(ni), állít(ani), említ(eni), tanúsít(ani), beszél(ni), mesél(ni), közöl(ni), ír(ni), beismer(ni), védekez(ni), mentegetőzik, megesküszik, istenkedik, dicsekszik, panaszkodik:

Te pedig azt mondtad, hogy nem tépted szét JD I 172; Az asszonyok azt mondták, nincs már mivel tüzelniük Lt III 378; A legény kijelentette, hogy királyi hintót szeretne kapni CvR V 34; Az apja… megmutatott engem, és azt mondta, hogy az iskolába vezetett ŽemR IV 31; azt állította, hogy átugrották a kerítést CvR III 168; azt mesélték, hogy látták Šts (LKŽ VII 913); a vendég mesélte, hogy megmaradt pénzét egy lett bankban helyezi el ŽemR III 7; kijelentette, hogy senkinek sem ad ajándékot SimonVK I 280; A hetman… kijelentette, hogy Litvániába küldi őket SimonŠL₂ 13; a kereskedő aláírta, hogy minden vagyonát átadja BsRP 59; azt írta, hogy ön… nem fogja tudni kinyomtatni Baran (APh VI 157); bevallották neki, hogy ellopták a király pénzét BsRP 33; Pečiūra megesküdött, hogy többé nem lop Vien IMA 77; úgy mentegetőzött, mintha semmit sem tudna Jrk 94; Antanas azzal védekezett, hogy nem látta ŽemR III 347; azzal dicsekedett, hogy a kakas elfogta a vezetőt Ppr 341; az ember panaszkodott, hogy elvesztette a birtokát TMPs 50; a farkas… arra panaszkodik, hogy nem működik a kanca ŽemR IV 455;

d) érzelmi és színlelt állapotot, például: örül(ni), fél(ni), retteg(ni), aggód(ni), törődik, bánkódik, sajnál(ni), sír(ni), szégyell(ni), csodálkozik; színlel(ni), tettet(ni), elárul(ni) magát, úgy tesz, titkol(ni), úgy vél(ni), lenni:

A róka… örült, hogy finom reggelije lesz LKŽ II 727; megörültem, hogy a gólya megcsókolta Šil; félnek, hogy nem keresték meg a kenyerüket (rs); néha (Petronėlė) félt, hogy elveszíti a férjét ŽemR I 225; aggódtam, hogy nincs mit betenni ŽemR I 232; sajnálom, és nem tudom megbocsátani magamnak, milyen ostobaságot tettem Kp (LKŽ III 25); sírt, mert nem váltotta be szülei reményét VienUT 34; amikor találkozott velem, úgy tett, mintha egyáltalán nem látott volna Alvt (LKŽ II 633); a két legidősebb úgy tett, mintha nagyon okos volna BsRP 102; az anya… úgy tett, mintha semmit sem vett volna észre Krėv Rg 193; ne szólj egy szót sem, tégy úgy, mintha nem hallanád Lt III 255; Milyen gyorsan tud megcsókolni, aztán megint úgy teszel, mintha semmit sem tudnál ŽemR I 221.

A VD-ben leggyakrabban jelen idejű cselekvő igenevek fordulnak elő, amelyek az említett igék mindegyikével állhatnak. A múlt idejű cselekvő igenevek ritkábbak; ezenkívül nem kapcsolódnak az ige-

8

olyan igékkel, amelyek döntést és cselekvésre tett ígéretet jelölnek (vállalkozik, elhatároz, megígér(i), fenyeget, biztosít). Éppen ezekkel az igékkel, továbbá a hisz, meggyőződik, reménykedik, kételkedik, védekezik igékkel, amelyek már önmagukban, lexikai jelentésüknél fogva egy bizonyos cselekvési szándékot és perspektívát fejeznek ki, gyakrabban fordulnak elő jövő idejű aktív participiumok. Másfelől a jövő idejű aktív participiumokat nem szokás olyan igékhez kapcsolni, amelyek jelenre vagy múltra korlátozott cselekvést jelölnek, például lelepleződik, észbe kap, vagy az ún. verba memoriae igékhez: emlékszik, felidéz, elfelejt (kivéve a modális jelentésű participiumokat tartalmazó szerkezeteket, pl. emlékezni fog rá, hogy vissza kell térnie). Csak jelen idejű aktív participiumokkal kapcsolódik a būtis ige (lásd 4.6.3.3). A VD a būt. gyak. jövő idejű aktív participiumokkal csak nagyon ritkán fordul elő.

1.1.2. A jelen és múlt idejű passzív participiumok a VD-szerkezetben csaknem ugyanazoktól az igecsoportoktól függnek, mint az aktív participiumok, de ritkábbak, és használati körük szűkebb. A mai nyelvben nem szokás őket egyes mentális észlelést jelölő igékkel társítani (emlékszik, felidéz, elfelejt); egyáltalán nem fordulnak elő döntést és cselekvésre tett ígéretet jelölő igékkel (vállalkozik, elhatároz, megígér(i), fenyeget, biztosít), egyes információs igékkel (említ, tanúskodik, beszél, jelent, megesküszik, esküdözik), valamint a būtis igével.

Gyógyultnak érezte magát LKŽ III 285; úgy érezték, hogy Normanték szándékosan bántják őket VaižgP, IV 194; az öreg mintha úgy érezte volna, hogy háttérbe szorították CvR III 156; az út ismerősnek tűnt neki Šl; reggel Jurgis úgy nézett ki, mint akit összevertek Kp.;

Az ember észre sem veszi, hogy nevetségessé teszik Šts; aztán az utas, miután rájött, hogy becsapták, azt mondta DaukRR 331; A kis sugár, mit sem sejtve arról, hogy elviselhetetlen, lefelé ereszkedett ŽemR I 262; (Katrė) visszaemlékezett arra, hogy már elválasztották a szüleitől ŽemR I 74; remélem, hogy felmentenek ŽemR III 284;

Azt mondja, hogy bántják, de ki tudja, mi igaz ebből Kltn; semmiképpen sem fogják bevallani, hogy legyőzték önöket JankKK 384; Ezek a kérdések… egyre csak azt követelik, hogy válaszolják meg őket JabIR II 256; az öreg apó azzal dicsekedett, hogy jól tartják és kezelik Krž; a gyermek pedig ott is panaszolja, hogy lökdösik Krž;

A nem vidám ember hallható, ne sírj, mert megdorgálnak VP 31; a katona halottnak tettette magát Ds; most úgy tesz, mintha bántanák Kv; talán rábeszélték, hogy térjen vissza Sd.

1.1.3. A jelen idejű passzív participiumok függhetnek olyan igéktől is, amelyek vágyat, igyekezetet (vagy éppen ellenkezőleg — vonakodást, kerülést, félelmet, kérést vagy megszokást) jelentenek, például: akar, enged, hagy, aláveti magát, szeret, vár, ellenáll, kér, könyörög, esedezik, hozzá(szokik), elvisel, eltűr, fél.

Mindketten öregek, mindkettőjüket gondozni kell Tv (LKŽ V 317); talán jobb, ha jobban gondozzátok? ŽemR II 351; hagyta, hogy meggyőzzék SimonVK I 40; a jó kutya is hagyja, hogy tanítsák Ds (LKŽ V 324); nem hagyjuk, hogy bántsanak ŽemR II 71; nem hagyta, hogy az orránál fogva vezessék Vlkv; Larsen szeret, ha dicsérik (rš.); ő pedig arra vár, hogy elvigyék Kv (LKŽ VII 185); A fiú nem várja, hogy megvesszőzzék (megdorgálják) Als (LKŽ VII 186); akkor nem fog ellenkezni, ha ajánlják ŽemR I 261; a ló fél attól, hogy orron vágják Škn³; azt kérte, hogy a barátjával együtt engedjék be Šlv (LKŽ VII 262); Pečiūra már nem kiáltott, és nem is kérte, hogy ajándékozzák oda VienIMA 78; könyörgött, hogy mentsék ki abból a pokolból ŽemR II 233; azért kiáltott, hogy engedjék vissza BaltSKVD I 138; A könyv annyira kérlelte a Niaurákat, hogy lapozzák VaižgR IX 47; a tehén borjút vezet, a csikó lovagolni való JabIRR I 457; Elviselik, ha így szidják önöket? Alk (LKŽ V 641); ki tudja elviselni, ha úgy szórják rá a szavakat, mint a botütéseket ČinlE III 122.

1.1.4. Amint a példákból látható, a VD-t maguknak az igéknek visszaható és nem visszaható alakjai is alkothatják, például: érez, érez(i) magát, lát, látja magát, gondol, gondol(i) magára, tud, tudja magáról, mond, mondja magáról stb. Gyakoribbak a visszaható alakok, amelyekkel a VD-k rendszerint a žemaitai nyelvjárásban képződnek. A nem visszaható igealakokkal alkotott szerkezetek, amelyek egyes északkelet-litvániai nyelvjárásokra jellemzők⁴, az irodalmi nyelvben is kezdenek elterjedni-

³ A bijoti igével múlt idejű passzív participiumot is megfigyeltek, például: korábban nem félnek attól, hogy korán kiássák Skr (LKŽ V 386), ezért az ilyen szerkezeteket az előző (1.1.2) csoporthoz is sorolhatnánk. A múlt idejű passzív participium azonban itt rendkívül ritka, míg a csoport többi szerkezetével a VD-t a bijoti igével az általános szinonímia és a transzformációs kapcsolatok is összekötik; lásd 1.3.2.

⁴ Žr. VD paplitimo lietuvių kalbos tarmių plote kartografinę schemą aut. 1977: 17.

9

produktívak. A VD-nek csak a visszaható alakjai használatosak a következő igékkel: prisiminti, apsimti, dievagytis, džiaugtis, stebėtis, baisėtis, apsimesti, išsižadėti, dėtis, tartis, girtis, skųstis, gintis, įsitikinti, būtis. Itt csak nem visszaható alakjuk van a következő igéknek: atrodyti, nuspręsti, grasinti, užtikrinti, tvirtinti, minėti, liudyti, kalbėti, pranešti, prisiekti, nuliūsti, abejoti; mėgti, vengti, maldauti, paprasti, kęsti.

1.2.1. A VD-szerkezetben a melléknévi igenév alanyesete (P) alá van rendelve az igének (V), amely predikatív viszonyban áll a főnévi vagy névmási alanyesettel (N). Emellett P és N között is fennáll egy félig predikatív viszony, kapcsolatuk azonban nem közvetlen, hanem közvetett — V-n keresztül valósul meg. A VD tagjai közötti viszonyokat, amelyek a külső szerkezetben válnak nyilvánvalóvá, és a szavak grammatikai alakjaiban tükröződnek, az alábbi séma ábrázolja:

1.2.2. A VD tagjai közötti ilyen összetett viszonyok úgy magyarázhatók, ha a szerkezetet szinkrón szempontból két egyszerűbb szerkezetű mondatból transzformációval létrehozott származtatott alakzatnak tekintjük. Ezek egyike (a konstitutív, vagyis beágyazott mondat) a másikba (a mátrixmondatba) épül be, és abban a propozicionális tárgy (vagy a magyarázó jelentésű szemantikai eset) pozícióját foglalja el, amelyet az ige valenciája tesz lehetővé. Például a tėvas sakosi dirbęs szerkezet úgy tekinthető, mint amely az alábbi alapszerkezetű mondatokból jött létre: tėvas sako (tėvas dirbo); szerkezetük és egymáshoz való viszonyuk belső szerkezetét mutatja⁵. A mátrixmondat igéje, a sako itt „megnyitja” a propozicionális tárgy (a magyarázó jelentésű szemantikai eset) pozícióját, amelyet a konstitutív (beágyazott) mondat foglal el: tėvas dirbo. A VD kialakításakor e mondat igéjét a melléknévi igenév alanyesete váltja fel, az alanyeset pedig — amely megegyezik a megfelelő mátrixmondatbeli alakkal — törlődik⁶. A külső szerkezetben az alanyok egyezését gyakran az igéhez kapcsolt visszaható partikula jelöli⁷. Pl.:

a brolis jaučia (brolis serga) ⇒ brolis jaučia(si) sergąs; vaikinas džiaugėsi (vaikinas grįžo) ⇒ vaikinas džiaugėsi grįžęs; tėvas grasino (tėvas nedovanos) ⇒ tėvas grasino nedovanosiąs; vaikas įprato (vaikas buvo mušamas) ⇒ vaikas įprato mušamas; draugas pripažino (draugas buvo nugalėtas) ⇒ draugas prisipažino nugalėtas.

A perifrasztikus passzív alakokat tartalmazó mondatok maguk is aktív mondatokból származtathatók, pl.: vaikas įprato (vaikas buvo mušamas) ⇐ vaikas įprato (x mušė vaiką).

A beágyazott mondat igéjének és a külső szerkezet melléknévi igenevének időalakja többnyire megegyezik, de nem mindig. Ha a VD olyan igétől függ, amely cselekvési szándékot fejez ki, vagy a jövőbe vetítést jelent, például: tikėti(s), viltis, norėti, laukti(s), bijoti(s), prašyti(s), maldauti, a beágyazott mondatban jövő időt kell feltételezni, például: berniukas laukė pavežamas ⇐ berniukas laukė (berniukas bus pavežamas) ⇐ berniukas laukė (x paveš berniuką).

⁵ A szerkezet belső struktúráját (angolul underlying structure, oroszul внутренняя структура) szintaktikai invariánsnak tekintjük, amelyet a nyelv más szerkezeteivel fennálló transzformációs viszonyok alapján határozunk meg. Az így értelmezett belső struktúra szintaktikai jellegű, és nem azonos a generatív szemantika által feltételezett mélyszerkezettel (deep structure, глубинная структура). A transzformációt általában csak a mondat szintaktikai elemzésének, nem pedig a generálásának eszközeként alkalmazzuk; vö. aut. 1974: 261 és a szakirodalom.

⁶ Az egyező főnévi csoport törlése (angolul Equi-Noun Phrase — Deletion, rövidítve END) az egyik legegyszerűbb transzformáció, amely az infinitívuszi szerkezetekre is jellemző (aš prašiau valgyti, eisiu dirbti stb.), vö. Rosenbaum 1967; Perlmutter 1971; Miller 1974: 224 kk.; Wegner 1975: 98.

⁷ Bizonyos esetekben a visszaható partikula segít elkerülni a homonímiát a megfelelő appozíciós melléknévi igenévi szerkezetekkel, vö.: tėvas sakosi papietavęs és tėvas sako papietavęs || pietau-damas.

10

Ha az igét (V) tekintjük a mondat grammatikai középpontjának és szintaktikai viszonyai csúcsának (Tesnière 1959; Fillmore 1968; Lehmann 1974; Нейд 1974), a beágyazott mondatot S-sel, a főnévi kifejezést NP-vel, a participiumot pedig P-vel jelölve, a VD belső szerkezetét a következő sémával ábrázolhatjuk:

A mondat felépítésének ige-központú modellje lehetővé teszi, hogy a beágyazott mondat pozícióját az ige valenciasajátosságaival magyarázzuk, és szemantikailag jellemezzük. Ezért előnyösebb N. Chomsky (1956) és iskolája dichotóm modelljénél, amelyet más nyelvek VD típusú participiális és infinitívuszi szerkezeteire is alkalmaznak (vö. Miller 1974: 232 kk.).

1.3.1. Belső szerkezete alapján a VD megfelel a tárgyesetű participiummal és gerundiummal alkotott szerkezetnek (GD), amelyet ugyancsak az NP₁ → S reprezentál (lásd aut. 1974: 261). A GD azonban abban különbözik, hogy a beágyazott mondat NP-je nem azonos a főmondat NP-jével, ezért nem törlődik, hanem a külső szerkezetben tárgyeseti alakot kap, vö.: a testvér érzi (az anya beteg) ⇒ a testvér érzi, hogy az anya beteg. Szinkrón szempontból a VD-szerkezetek jelentős része a megfelelő GD szintaktikai változatának tekinthető.

1.3.2. A VD-vel azonos belső szerkezetből, más transzformáció alkalmazásával, a kad vagy jog kötőszóval bevezetett magyarázó mellékmondat is levezethető. A magyarázó mondat alárendelt tagmondatában, akárcsak a VD-ben, az NP törlődik, például: a testvér érezte (a testvér beteg) ⇒ a testvér érezte, hogy (jog) beteg (vö.: betegnek érezte magát). Az ilyen magyarázó mondatok a VD szintaktikai szinonimáiként használatosak. Ugyanazokkal az igékkel alkothatók, mint a VD-k, az irodalmi nyelvben azonban inkább a participiális szerkezetek használatát részesítik előnyben, mivel ezek stilisztikailag kifejezőbbek és (különösen a visszaható igék mellett) egyértelműbbek. E tekintetben a VD viszonya a magyarázó mondatokhoz eltér a GD-étől.

A jelen idejű, nem ragozott participiumokkal alkotott VD-knek is vannak szinonim magyarázó mondataik, ha olyan igéktől függnek, amelyek vágyat, törekvést, félelmet, kérést vagy megszokást jelölnek (lásd 1.1.3). Az ilyen magyarázó mondatok kialakításakor a beágyazott mondatban nem történik passzív transzformáció; a V feltételes módú alakban áll, az NP pedig pronominalizálódik, például: a beteg azt akarta (x meglátogatja a beteget) ⇒ a beteg azt akarta, hogy meglátogassák; hasonlóképpen a leisti(s), mėgti, laukti(s), prašyti(s) stb. igékkel. E csoport másik sajátossága az infinitívuszi szerkezetekkel való szinonímia. Az infinitívuszi szerkezet egy passzívba transzformált beágyazott mondatból jön létre: az azonos NP törlődik, az ige pedig infinitívusszá válik, a segédige pedig ragozott alakban szerepel, például: a beteg azt akarta, hogy meglátogassák, vagy (a leisti(s), duotis, prašytis igék után) maga a szenvedő participiumi alak is, például: motina nesileido nė šūje pasakyti (SKr (LKŽ VII 245).

Szinonim infinitívuszi szerkezetek egyes, cselekvő participiumot tartalmazó VD-k esetében is előfordulhatnak, mégpedig az intenciót és a cselekvés perspektíváját kifejező apsiimti, nuspręsti, žadėti, grasinti, užtikrinti, tikėtis, viltis igéktől függően, például: az apa megígérte (az apa visszatér) ⇒ az apa megígérte, hogy visszatér.

A VD belső szintaktikai szerkezete tehát megegyezik a magyarázó mondatokéval, bizonyos lexikailag és szemantikailag meghatározott esetekben pedig az infinitívuszi szerkezetek belső szerkezetével is. Ugyanazokból az alapmondatokból különböző transzformációkat alkalmazva VD-k, valamint az említett típusú magyarázó mondatok és infinitívuszi szerkezetek egyaránt létrehozhatók.

1.3.3. A VD-szerkezetben a participium a magyarázó mondat alárendelt tagmondatában álló ragozott igealakhoz hasonló szintaktikai és szemantikai szerepet tölt be. Különféle eseteket és infinitívuszt vonzhat magához, és összetett szerkeze-

11

…ciók, amelyek összetételébe maguk is mellékmondati tagmondatok tartoznak. A magyarázó mellékmondat névszói állítmányának a VD-konstrukcióban a būti igei igenévi és névszói alanyesetű alakjai felelnek meg, például: panos pasijuto besą baltos iki juostai Lt III 253 (bővebben lásd a szerzőnél: LKG II 359). Az összetett igeidőalakoknak a teljes jelentésű igenevek és a segédige, a būti igei igeneveinek kapcsolatai felelnek meg, például: sakės esąs pavalgięs Skd; mama sakės buvusi sutikusi savo seserį Yl; Laumė… suprato apgauta esanti MLLG II 60; Jis laukė būsiąs kaip visados apibar tas ir iškoneveiktas VaizgP 16 (lásd még LKG II 359, 361). Ezek a kezdő és befejezett összetett igeidők megfelelőiként is előfordulhatnak, csak jóval ritkábbak, némely alakok pedig (például a múlt gyakori idő igei igenévi kapcsolataival) csak elméletileg tűnnek lehetségesnek. Így az egyes igeneves VD-k mellett a VD-nek olyan teljes paradigmája is van, amely a būti ige igei igenéveinek és különféle lexikai jelentésű más igeneveknek a kapcsolatából áll, például:

tėvas sakėsi buvęs, būsiąs beeinąs

„ „ esąs, buvęs, būsiąs atėjęs

„ „ „ „ „ mušamas

„ „ „ „ „ muštas

A VD-ben használt teljes jelentésű igeneves konstrukciók igei igenévi kapcsolatokkal teljesen megfelelnek az összetett függő módú alakoknak (lásd a szerzőnél 1977: 7–8).

1.4. Külső szerkezetük alapján a VD-hez közel állnak azok a konstrukciók, amelyeket a liautis, paliauti, baigti, nustoti, mesti és hasonló fázisigék, valamint a múlt gyakori idő aktív igenevei alkotnak; ezek rendszerint folyamatos aspektusú jelentésűek, például: liaukis barškėjus Gs; vėjas nustojo pūtęs Lzd; puodžius metė prekiavęs LTR. Az igei igenévi kapcsolatok ezekben az esetekben nem társulnak a múlt gyakori idő aktív igeneveihez. Belső szerkezetükben ezek a konstrukciók különböznek a VD-től. A liautis, baigti, nustoti lexémák bennük nem önálló cselekvést jelölnek, hanem csupán az igenév cselekvésének befejező fázisát határozzák meg. Az olyan mondatok alapigéjének, mint ar baigei lauką akėnes? (Rdm), az akenti igét kell tekinteni, a cselekvés befejezettségének jegyével; ezt itt lexikailag fejezik ki, más esetekben azonban képzési eszközökkel is kifejezhető, vö. ar suakenai lauką? Ebből a szerkezetből nem vezethető le magyarázó mondat (*baigei, kad akėnai), az igével vonzott főnévi igenéves konstrukciók azonban (baigei akenti, lioveisi pūsti, metė prekiauti stb.), akárcsak a cselekvés kezdetét jelölő fázisigékkel (pradėjo || ėmė akenti, pūsti, prekiauti…) és a modális igékkel alkotott konstrukciók (norėjo, galėjo, turėjo eiti) is. E konstrukciókról és fejlődésükről bővebben lásd a 4.1. pontot.

A cselekvés befejező szakaszát egyes önálló lexikai jelentésű igék is jelölik, amelyek szintén a múlt gyakori idő aktív igeneveinek alanyesetű alakjaival kapcsolódnak össze, például: sustok bėgęs, žirgūžėli LB 109; panačiai parėjo medžioje Plng; kada sugrįši krygaitėn joje? KlvD 250; jis atsikėlė klūpojęs ŠRagĮT 282 (lásd a szerzőnél 1964: 56). Belső szerkezetük szerint ezek a konstrukciók az állapot- és mozgásigéktől függő predikatív attribútumoknak felelnek meg. Két alapszintű mondatból származtathatók, de közöttük nem látunk magyarázó (propozicionális tárgyi) viszonyt, például: žirgas bėgo + žirgas sustojo ⇒ žirgas sustojo bėgęs; vö. a mellékneves megfelelő konstrukciókkal: tėvas grįžo + tėvas (buvo) piktas ⇒ tėvas grįžo piktas. Hasonlóan képződnek az (iš)(nu)kęsti, (iš)kentėti, ištverti, susivaldyti, susilaikyti igék konstrukciói is, valamint az ilyenek, amelyekben a múlt gyakori idő aktív igeneveinek tagadó alanyesetű alakjai szerepelnek, például: sesuo iškentė + sesuo nešnekėjo ⇒ sesuo iškentė nešnekėjusi (róluk bővebben lásd a 4.1.1. pontot). Valódi kettős tagadás esetén a belső szerkezetben a tagadószó nélküli igenévi alakot tételezzük fel: jis neiškentė + jis pasakė ⇒ jis neiškentė nepasakęs.

A mai litván nyelvben használt, igeneves nominativusi konstrukciók belső szerkezete tehát nem egységes. A VD jellegzetes vonása az alapszintű mondatokból kiinduló transzformációs deriváció, amely mondatok között magyarázó viszony áll fenn.

12

2. A NÉVSZÓI ALANYÉSETŰ FŐNÉVI IGENÉVVEL A XVI– XVII. SZÁZADI LITVÁN NYELVŰ EMLÉKEKBEN

A XVI–XVII. századi nyelvemlékekben a mai litván nyelvjárásokhoz képest valamivel korábbi fejlődési állapotban adatolt az alanyesetű főnévi igeneves szerkezet (VD), és bizonyos tekintetben e szerkezetnek más szintaktikai eszközökhöz való viszonya is eltérő. A régi írásos emlékek adatai segítenek jobban megérteni a VD kialakulását és további fejlődését.

2.1. Elterjedtsége és viszonya az eredeti szövegek szerkezeteihez

2.1.1. A VD a régi írásos emlékekben nem túl elterjedt. Az összes vizsgált XVI–XVII. századi nyelvemlékben mindössze mintegy 500 példát találunk, tehát a VD itt körülbelül hatszor ritkább, mint a GD (vö. aut. 1969). Az egyes szerzők írásaiban mért relatív használati gyakoriság tekintetében azonban a két szerkezet hasonló. A VD-t leggyakrabban B. Vilentas, J. Bretkūnas és S. Vaišnoras használja, vagyis olyan szerzők, akik a žemaitiai, illetve a Kis-Litvánia nyugati aukštaitiai nyelvjárásaiból származnak. A szerkezet gyakorisági mutatója (azaz a hozzávetőleg 40 000 nyomdai karaktert tartalmazó szövegrészletben előforduló szerkezetek száma) itt 5 és 2 között ingadozik. A legmagasabb érték a keleti aukštaitiai K. Sirvydas „Punktuose” című művében található (5,6), ahol még a GD gyakorisági mutatóját is megközelíti (7,7). Más, a keleti aukštaitiai nyelvjárást képviselő írásokban (pl. AK, Ev) azonban a VD sokkal ritkább, a kėdainiai nyelvjárásra jórészt alapozó református kiadványokban pedig már nagyítóval kell keresni ezt a szerkezetet (például a legnagyobb kálvinista kiadványokban — az 1600-as Postillában és Chylinski Újszövetségében — a VD gyakorisági mutatója mindössze mintegy 0,2). A VD gyakoribb használata a „Sumoje evangelijų” (1653) című műben összefüggésbe hozható e kiadvány más, számos žemaitiai nyelvi elemével (vö. Palionis 1967: 76), illetve a fordító feltételezhető žemaitiai vagy Žemaitija peremvidékéről való származásával. Mindez arra enged következtetni, hogy a VD — a GD-hez hasonlóan — a XVI–XVII. században a žemaitiai és a Kis-Litvánia nyugati aukštaitiai nyelvjárásaiban volt a legelterjedtebb, a keleti aukštaitiai nyelvjárásokban valamivel ritkább, az aukštaitiai nyelvjárás északi és középső nyugati területén (az újabb osztályozás szerint a nyugati aukštaitiai šiauliai nyelvjárásban) pedig ritka és nem produktív volt.

A régi írásos emlékek alapján megállapítható, hogy a VD használati területe a XVI–XVII. században nagyjából egybeesett a maival, csupán valamivel szélesebbnek tűnik, és a keleti aukštaitiai nyelvjárás egy részét is magában foglalja, ahol a VD-t jelenleg a visszaható igék után már szinte egyáltalán nem használják.

2.1.2. A szerzők nyelvjárásán kívül a VD XVI–XVII. századi írásokban való elterjedését más körülmények is befolyásolták; ezek közül a legfontosabbak a megfelelő eredeti szövegek szerkezeteihez való viszony, azok jellege és a műfaj.

Már a VD elterjedtségének statisztikájából (lásd az 1. táblázatot) világosan kitűnik, hogy ezt a szerkezetet az eredeti vagy részben eredeti művekben intenzívebben használják, mint a fordításokban. J. Bretkūnas kompilációs „Postillájában” négyszer gyakoribb, mint a bibliafordításban. S. Vaišnoras fordításainak litván nyelvű bevezetőiben 7 VD-példát találunk, míg a többször nagyobb terjedelmű „Apie popiežiškąją mišą” című fordításban (főként németből) 9-et. Különösen feltűnő a VD intenzív használata a „Punktuose sakymų” című műben. Ez annál is inkább figyelemre méltó, mert sem a mai Anykščiai—Ukmergė környéki beszélt nyelvjárásokban, ahonnan maga a szerző feltehetően származott (vö. Zinkevičius 1971: 153—167 su lit.), sem Vilnius közeli környékén, amelynek nyelvjárása hozzájárult a XVII. századi litván írásbeliség keleti jellegű nyelvének kialakulásához (Zinkevičius 1972: 90 tt.), nem használják ma a VD-t visszaható igékkel. Aligha valószínű, hogy a XVII. században is ez lett volna e szerkezet használatának fő központja — az valószínűleg akkor is Žemaitija és Kis-Litvánia volt. A VD nagyobb gyakorisága a teljesen vagy részben eredeti művekben azzal magyarázható, hogy ezekben a szerzőt kevésbé korlátozta az eredeti nyelv hatása. Ezt a fordított szövegek eredetikkel való összevetése is igazolja.

13

J. Bretkūnas németből fordított bibliai részeiben az eredeti következő szintaktikai eszközeit adta vissza VD-szerkezetekkel:

a) a magyarázó alárendelt mondatok mellékmondatait, például: szinnokes smertimi mirsens I Moz 20, 7 – so wisse / das du des tods sterben must; ghis dėiosi tho negirdins I Sam 19, 27 – er thet als hóre ers nicht;

b) a mellérendelő (kötőszós vagy kötőszó nélküli) mondatok tagmondatait, például: paleiskem, jei nenories mana uszmuschama I Sam 19, 17 – las mich gehen / oder ich tödte dich; kaip galli sakiti (nubr. -es) manne milins Teis 16, 14 – Wie kanstu sagen / du hast mich lieb.

c) infinitivusos szerkezeteket, például: welcziaus… kariaudiens Iz 27,4 – ich möcht… kriegen.

d) predikatív attribútumos szerkezeteket, például: ieib netartumbeis nekaltas esans Jer 30,11 – das du dich nicht vrschuldig haltest.

e) egyéb, különféle kifejezéseket, például: és randosi teipo esą V Moz 22,28 – und findet sich also; Ach welcziaus tą kardą turrins Rankoia IV Moz 22,29 – Ah / das ich itzt ein schwert in der hand hette.

A Lukács-evangéliumban szereplő négy VD közül hárommal latin infinitivusos szerkezeteket fordítottak le (például: tikities atgause 6,34 – speratis recipere (t. p. gr.: ἐλπίζετε λαβεῖν)), egy esetben pedig főnévvel alkotott igei szókapcsolatot: naritis sweikinami: dilig itis…salutationes 11,43.

.. Tehát sem J. Bretkūnas német, sem latin nyelvű fordítási eredetijében nem voltak a VD-hez külső formájukban hasonló szerkezetek. Azokat a szintaktikai eszközöket, amelyeket a szerző VD-vel fordított, megfelelő szerkezetű litván kifejezésekkel is vissza lehetett volna adni (alárendelt mondatok mellékmondataival, főnévi igeneves és egyéb szerkezetekkel), a litván nyelv szabályainak megsértése nélkül. Az a körülmény, hogy a szerző sok esetben a VD-t választotta, s így felülkerekedett az eredeti nyelv vonzásán, csak azzal magyarázható, hogy a VD abban az időben rendkívül produktív volt Kis-Litvánia nyugati aukštaitiai nyelvjárásában. A VD találó, stilisztikailag átgondolt megválasztása és váltakoztatása az alárendelt mondatok mellékmondataival², illetve más szerkezetekkel a fordító nagy hozzáértéséről és élő nyelvérzékéről is tanúskodik.

M. Daukša „Postillájában” 63 VD-t találunk; ezek legnagyobb részét (46, azaz 74%-át) a būti igenév alakjaival alkotott szerkezetek teszik ki (esąs, esanti, esą). Figyelemre méltó, hogy az utóbbiak közül 38-at a lengyel szöveg być igével álló accusativus cum infinitivójának fordításakor használták, vagyis egy latinból kölcsönzött szerkezet fordítására³, amelynek az élő litván nyelvben nincs azonos formájú megfelelője; például: idant’ paroditus essąs tikrūu anų Pranaszų 504₂ – aby się okazał być prawym onym Prorokiem W 857; kas… ręgis taw’ essąs artimu anám 322₂₀ – Ktoryż… zda się tobie bliżnym być onemu 534. A fordító törekvésével, hogy e szerkezetnek szemantikai megfelelőjét találja, magyarázható a būti igenévi alakjaival álló VD másuttinál gyakoribb használata. Mindössze 4 ilyen szerkezet fordít alárendelt mondati mellékmondatot a DP-ben, 2 pedig más szerkezetű kifejezést. A más igék igenévi alakjaival álló VD-k közül 8 szintén az eredeti infinitivusos szerkezeteinek felel meg, 7 pedig az eredetiben że, aby, iż, iakoby kötőszóval bevezetett alárendelt mondati tagmondatokat fordít, 2 pedig igenévi szerkezeteket. A VD és az eredeti viszonya tehát teljesen egybevág M. Daukša fordítói gyakorlatának általános tendenciájával: az eredeti szöveg lehető legpontosabb visszaadása —

¹J. Bretkūnas és B. Vilentas írásainak részleteit Luther Biblia-kiadásának 1549-es változatával vetették össze: Biblia: Das ist: die gantze heilige Schrifft… D. Mart. Luth. Wittemberg. Gedruckt durch Hans Lufft. A Vulgatával való összevetéshez a következő kiadásokat használták fel: Biblia Sacra Vulgatae editionis Sixti Quinti Pont. Max. iussu recognita atque edita Romae… MDXCIII; Novum Testamentum graece et latine… curavit Eberhard Nestle Stuttgart, ¹1921. Az ezekből a szövegekből vett idézeteket nem jelölik rövidítésekkel.

²A mellékmondatokat olykor a VD-vel helyettesítik a kézirat javításakor, pl.: O tu Mote ar szinnaisi ischgananti Wirą? (tais. iš bau ischganasi Wirą?) I Kor 7,16 – ob du den man werdest selig machen? – si virum salvum facies?

³ Dėl acc. c. inf. lenkų kalboje, kaip sintaksinės kalkės, žr. S. Kropaczek 1928: 424 tt.; J. Bauer 1972: 60; J. Safarewicz 1972: 148 tt. Kad VD senųjų raštų autorių buvo laikomas lenkų k. acc. c. inf. atitikmeniu, rodo ir „Punktų sakymų“ originalaus pamokslų teksto santykis su lenkišku vertimu: acc. c. inf. čia atitinka VD 21 atveju iš 51.

14

Nominativus cum participio a XVI–XVII. századi írásokban (statisztikai adatok)

1 lentelė

Šaltiniai

Apimtis (lankais)

Vardininkas su dalyviu

es. l. veik.

būt. k. į. veik.

bus. l. veik.

es. l. nev.

būt. l. nev.

bus. l. nev.

Bendras skaičius

Skaičius 1-me lanke

M. Mažvydo raštai (1547—1570)

6

1

—

1

—

—

—

2

0,3

B. Vilentas, „Enchiridion“ (1579)

1,2

4

—

1

—

—

—

5

4,2

B. Vilentas, „Euangeliac bei Epistolas“ (1579)

5

7

1

1

—

—

—

9

1,5

J. Bretkūnas, „Biblia…“ (1579—1590)

100

78(3)

26(1)

39(7)

14

4

—

161(11)

1,4

J. Bretkūnas, „Postilla…“ I-II (1591)

19

36(6)

25(2)

10(1)

14(3)

9(2)

—

95(14)

5

J. Bretkūnas, „Giesmes Duchau[n]as…“ (1589)

2,3

5

1(1)

1

—

—

—

7(1)

3

M. Daukša, „Katechismas…“ (1595)

1,5

3

—

—

—

—

—

3

2

Anoniminis 1605 m. katekizmas

1,5

2

—

—

—

—

—

2

1,7

M. Daukša, „Postilla…“ (1599)

40

59(2)

—

1

2

1

—

63(2)

1,5

Ischguldimas Evangeliv (1573) (ištraukos)

1,2

1

2

—

—

—

—

3

3,3

S. Vaišnoras, „Margarita Theologica…“, PM etc. (1600)

11,3

26(6)

5(1)

3

22(3)

1

1

58(10)

5

„Postilla Lietvwizska“ (1600)

41,5

5

1

—

—

1

—

7

0,17

„Punktay sakimu…“ I-II (1629—1644)

9

33(3)

20(3)

2

—

1

—

56

6,2

S. M. Slavčinskis, „Giesmes…“ (1646)

3,6

2

1

—

—

—

—

3

0,8

„Kniga Nobaznistes…“ (1653)

5,5

1

—

—

1

—

—

2

0,4

„Summa… Evangeliv…“ (1653)

7

4(1)

—

3

3(2)

—

—

10(3)

1,4

S. B. Chylinskis, „Novvm Testamentum…“ (1658…)

21,3

2

—

1

—

—

—

3

0,2

„Ewangelie Polskie y Litewskie…“ (1674)

3,5

2

1

—

—

—

—

3

0,8

J. Rikovijus, „Naujos… Giesmju Knygos…“ (1685)

6,5

4

2

—

—

1

—

7

1

275(21)

85(8)

63(8)

56(8)

18(2)

1

498(47)

Pastaba. Kai konstrukcijoje yra keli dalyvių vardininkai, tai antroje, trečioje ar tolesnėse vietose einančių vardininko formų skaičius pateikiamas skliausteliuose

15

ginalo sakinio sintaksinę sandarą, nutolstant nuo jos nebent tik tada, kai ji prieštarauja lietuvių kalbos dėsniams. Tokiomis aplinkybėmis palyginti reti VD atvejai M. Daukšos raštuose yra itin simptomiški ir reikšmingi.

Svarbiausių verstinių tekstų gretinimas su originalais rodo, kad VD paplitimas XVI–XVII a. raštuose tik iš dalies atspindi realią šios konstrukcijos vartojimo apimtį to meto gyvojoje kalboje. Vokiškų, lotyniškų, lenkiškų originalų kalboje konstrukcijų, savo išorine forma atitinkančių VD, visai nebuvo, todėl VD į raštus buvo ypač sunku patekti. Šiuo atžvilgiu VD vartosenai raštuose sąlygos buvo dar sunkesnės negu GD arba savaiminiam naudininkui, kurie turėjo stipresnę atramą lotynų kalboje. Turint omenyje tuo metu vyraujantį sakralinių tekstų vertimo pobūdį, net palyginti retą VD vartojimą verstiniuose raštuose galima paaiškinti tik dideliu konstrukcijos produktyvumu vertėjų tarmėje. VD senuosiuose raštuose – tai autochtoniškos, reikšmingos ir informatyvios to meto gyvosios kalbos konstrukcijos, prasiskverbusios pro aukštą originalų kalbos užtvarą.

2.1.3. Pagal pasiskirstymą įvairaus žanro tekstuose VD skiriasi tiek nuo GD, tiek nuo savaiminio naudininko ir kitų dalyvinių konstrukcijų. J. Bretkūno Biblijoje VD būdingesnis ne epinio, o didaktinio, filosofinio, teologinio stiliaus dalims. Pavyzdžiui, Povilo laiškuose jis dažnesnis negu evangelijose, Job, Pat, Sir knygose labiau vartojamas negu Moz, Kar, Mak. Žanro skirtumu veikiau reikėtų aiškinti ir dažnesnį VD vartojimą Naujojo testamento vertime (NT dažnumo rodiklis 2, 4, ST – 1,3). M. Daukšos Postilėje VD taip pat paprastai randamas pačiuose pamoksluose, o ne perikopių tekstuose (taigi vėl visai priešingai kaip GD ir savaiminis naudininkas, plg. aut. 1962: 41).

2.1.4. VD senuosiuose raštuose vartojami kaip aiškinamųjų sakinių su jungtukais jog, jeng, kad, kaip, bau ir kt. sintaksiniai sinonimai. Jų sinonimija yra pagrįsta vidinės struktūros bendrumu (plg. 1.3.2). Nuo tų pačių veiksmažodžių, kaip VD, priklauso ir aiškinamųjų sakinių šalutiniai dėmenys, plg.: passiszinūsi, ne ischmintingai kalbėiens BrB Job 42,3 – passiszinsta, jog tame sugrieschija BrB III Moz 5,4 ir pan. Šiuo atžvilgiu VD atitinka GD (žr. aut. 1974: 256 tt.). VD ir aiškinamųjų sakinių sinonimika ypač išryškėja J. Bretkūno Biblijos taisymuose. Daugelyje vertimo vietų, taisant rankraštį, aiškinamieji sakiniai pakeisti VD konstrukcija, pvz.:

Sakos, jog (užbraukta) Diewą paszista Tit 1,16 (Sie sagen / sie erkennen Gott; confitentur se nosse); Wire, er szinai, bau tu ischganisi (nuo bau pabr., paraštėje: ischganisens) Moterį? I Kor 7,16 (was weissestu ob du das weib werdest selig machen? si mulierem salvam facies?); ne tardios, ieng (pabr.) tau gawes bucziau (pabr.) Filip 3, 13 (Ich schetze mich selbs noch nicht / das ichs ergriffen habe; me non arbitror comprehendisse); Nes tikiūsi kaip (pabr., virš. iōg) te pareisiu (pabr., parašt.: pereisens) ir ius reges (-iu nūbr., parašt.: sens) Rom 15, 24 (ich hoffe das ich dadurch reisen vnd euch sehen werde; spero quod praeteriens videam)⁴.

Pažymėtina, kad priešingų atvejų, kur VD būtų taisomas į aiškinamąjį sakinį, J. Bretkūno Biblijos rankraštyje visai nepastebėta. Tai irgi rodo didelį VD populiarumą to meto gyvojoje kalboje, kuris tik iš dalies galėjo atsispindėti raštuose.

2.2. Nyelvtani forma

2.2.1. Igei tag

2.2.1.1. A VD a visszaható igékkel az XVI–XVII. századi írásokban talált, e szerkezet valamennyi példájának mintegy 90%-át teszi ki. Ezen igék többsége ugyanaz, mint amelyek nem visszaható alakjai a GD fő tagjaként szerepelnek. Szemantikai eloszlásukat a 2. táblázat mutatja. Mivel a VD-t alkotó valamennyi visszaható ige intranzitív, az általános valenciajellemzők alapján

⁴Hasonlóképpen: Filip 2, 23; I Kor 4, 7; Sir 32, 12; II Kron 19, 6; Rom 7, 15.

16

nem osztályozzák őket, hanem ugyanazokba a csoportokba sorolják, mint az 1.1. pontban tárgyalt mai nyelvi VD-ket. A VD-ben szereplő visszaható igék azonban a szerkezeten belüli disztribúciójuk tekintetében különböznek: a norėtis, geistis, melstis, privalytis igék csak jelen idejű, nem visszaható participiumokkal használatosak, és külön csoportot alkotnak.

A fizikai percepciót kifejező igék közül a VD-ben a regėtis dominál, amely általában is a leggyakoribb ebben a szerkezetben (a példák mintegy 20%-ában fordul elő). Jóval ritkább a rodytis és jaustis ige, a többi igére pedig csak elszórtan találni példát.

regėtis, rodytis, jaustis, justis, matytis, rastis

regėjauš su jumis edąs ir geriąs DP 196₅; (zdąlem się z wami jeść y pić W 332); o anas rodesi tolaus eysiąs SE 848; esch ne jauczias hadna alba verta santi BrP II 268; paiusies ęsęs maz ne praritu nūg nuludimo DP 400₂₆ (poczujesz się być mało nie požartym W₃ 657); Idant… asanti matićiaus potą danguose SIG I 146₄; ir randosi teipo esą BrB V Moz 22, 28 (und findet sich also).

A mentális percepció igéi közül a VD-ben gyakrabban fordul elő a žinotis és pasižinti; a többi igére elszórt példákat találunk.

žinotis, pasižinti, suprastis, (pra) (iš)manytis, dabotis, atmintis

Ghis szinnosi Szidu nemilims | bet beikiams (= peikiams) BrP I 110; Todelei passisznstusi, ne ischmintingai (fent „ostobán” aláhúzva) kalbeiens BrB Job 42, 3 (bekenne ich | das ich hab vmweislich geredt); ie supratosi, nūgi esą BrB I Moz 3, 7 (wurden gewar | das sie nackat waren); ižsimano tay wisa paniekinus SP I 156–7 (= rozumie się | że tym wszytkim pogardza); pramānes essą teisingais DP 364₃₆ (sie zmyślali być sprawiedliwymi W 599); Karalumi tad, essąs nedabōias DP 586₃₅ (Krolem się tedy być nie baczy W 998); idant wissadós atmintįs | sánczios awimis DP 209₂₉ (aby zawsze pamiętał że są owce W 353)

A mentális percepció igéihez kapcsolódnak a várakozást kifejező tikėtis, tartis igék is; ezek meglehetősen gyakran alkotnak VD-t, mégpedig különféle cselekvő és nem cselekvő participiumalakokkal.

tikėtis, tar(y)tis

Ne számíts…a meghallgatásra és a visszatérésre SE 601; hamarosan hozzád jövök BrB I Timot 3, 14 (hoffe auffß schirst zu dir zu komen); tartsátok magatokat halottnak a bűn számára BrB Rom 6, 11 (hallet euch da für | das jr der Sünde tod seid; existimate, vos mortuos quidem esse peccato)

Az érzelmi és színlelt állapotot kifejező igék a régi írásokban a participium coniunctum szerkezetben jóval ritkábban fordulnak elő, és többnyire a múlt idejű, aktív, egyes számú résztvevői alakokkal állnak.

örülni, sajnálni, szégyellni, tettetni, válni („tettetni”)

Örül, hogy megtalálta SIG II 72₅; sajnálta, hogy lányát Alexandrosznak adta BrB I Mak 11, 10 (Es hette jn gewenen | das er Alexandro die Tochter gegeben hette); De azoknak szégyenkezniük kell, amikor odaérnek BrB Job 6, 20 (sie… werden… sich schemen müssen | wenn sie dahin komen); úgy tett, mintha nem hallaná BrB I Sam 10, 27 (er thet als höre ers nicht); azt képzelve, hogy halott DP 459₄ (żeby się zmyślał być vmárłym W 766)⁵.

Az információt közlő igék közül a régi írások participium coniunctum szerkezeteiben a mondani dominál, amely használati gyakorisága alapján a harmadik helyet foglalja el (a látni vélni és a remélni után). A régi írásokban információs igékkel és nemváltozó participiumokkal alkotott participium coniunctum szerkezetek nem figyelhetők meg.

mondani, (el)dicsekedni, tisztelni „dicsekedni”, panaszkodni, megvallani, (meg)védeni, megígérni, (fel)jegyezni

Luther azt mondta magáról, hogy teológus lett MT3₁₇; Bizonyára azzal dicsekszik, hogy így fog állni KN 32₂₀; Azt állítja, hogy keresztény RG 347₂₂; Nem látja… gonoszságát | és nincs mivel dicsekednie (segíts neki, mert nincs neki) SP II 116₆; Dávid… panaszkodik, hogy közel van a pusztulás

⁵ Vö. úgy tettek („azt tettették”), mintha nem ismernék egymást Galbrasčiai MLLG VI 44.

2. Gramatinės kategorijos ir jų raida

17

megmenekülni (= közel érzi magát a pusztuláshoz) SP I 199₁₂; nem tudunk megmenekülni WP 142; Nem tagadja, hogy megtette (Nie przy śię kto wczyniwśzy) SP I 8₁₆; úgy tűnik, tanuló volt DP 162₃ (žipzal się být v́eziem W₂ P 26); ahogy néha egy… elhatározná, hogy mindnyájatokat megeszi MT (PM) 32–32²; Szent Ágoston… a platonikus filozófiához csatlakozva és azt megismerve írt MT 265; Isten… leírta… a világot, vízzel elárasztva MT LI XXXI₇.

A vágyat, igényt és kérést kifejező igék (verba voluntatis), mint már említettük, rendszerint csak jelen idejű szenvedő igenevekkel alkotnak VD-t.

kívánni, kívánkozni, imádkozni, kötelesnek lenni, várakozni

Ők azt kívánják, hogy tiszteljék, megbecsüljék és dicsérjék őket DP 497₃₆ (Oni chcą być czczeni y ważeni y chwaleni W 838)⁶; aki Krisztussal együtt akar feltámadni és lenni MT 186ᵃ₅; Dávid imádkozott, hogy visszahelyezzék a királyságba MT 193₆; az ő teste… vitetnie kell MT (PM) 31; Ne várj arra, hogy kérjenek és imádkozzanak | hanem nézd meg | a dolgot… magad vedd kézbe SE 168₁₅.

Mindazonáltal az ilyen szerkezetekben az aktív igenevek használatának nyomai is felismerhetők. S. Vaišnoras „Žemčiūga” című művének két helyén a jelen idejű szenvedő igenév mellett jelen idejű aktív igenév is szerepel, például: Ir Pomilas norisi ischrschamas ir su Christumi e ssąs 267ᵃ₁₅; lásd még a geistis igével idézett példát. A jelen idejű aktív igenév itt a főnévi igenévvel szinonim, vö.: Norįsi ischrschamas | ir buti su Christumi 261₁₅ (ugyanott 261ᵃ₁₃).

A (be)velytis ige, amely jelentésében a verba voluntatis-nak felel meg, jelen és múlt idejű aktív, valamint jelen és múlt idejű szenvedő igenevekkel alkot VD-t.

(be)velytis

De welicziaus, dabar su iumis esas ir iumus bekalbas BrB Gal 4, 20 (Ich wolt aber | das ich jetz bey euch were | vnd meine stimme wandeln kündte; vellem autem esse… et mutare vocem); ghe weltusi nekada gimte negimi WP 11 (Ger. 53); bewelijes… wargus kenteje MT 181ᵃ: daugia isch szmoniu… weliasi nuszawinami, nei apsibiauinoghe BrB I Myk 1, 66 (liessen sich lieber tödten | denn das sie sich ver-unreinigen); mana dusche welitunse pakarta BrB Job 7, 15 (meine seele wünd-schet erlangen zu sein).

Mindez arra enged következtetni, hogy a VD verba voluntatis utáni, jelen idejű szenvedő igenevekre korlátozása nem elsődleges. Az ilyen VD-kből a jelen és múlt idejű aktív, valamint a múlt idejű szenvedő igeneveket feltehetően a főnévi igenév szorította ki.

2.2.1.2. A VD nem visszaható igékkel a régi írásokban jóval ritkábbak. Ezekben rendszerint ugyanazokat az igéket használják, amelyek visszaható alakjai VD-t alkotnak. A szerkezet fő tagjaként a következők szerepelnek:

fizikai észlelést kifejező igék regėti, veizdėti, parodyti, jausti

Pharaonas regeia atsidwesens (fölötte: magához térve) BrB II Moz 8, 15 (sahe | das er lufft kriegt hatte); weisdeket (dabokities) ką weike (-t áthúzva) BrB II Kron 19, 6 (Sehet zu was ir thut); idant parodytu esas anu tikriiu Emanuelu DP 504₁₃ (hogy bebizonyosodjék, hogy… W 858); Kuris žmogus iauzdamas essąs tokioié…garbeie… DP 422₇ (úgy érezve, hogy ilyen… dicsőségben van W 690);

pszichikai észlelést kifejező igék žinoti, suprasti, atmintį, dūmoti, sapnuoti; tikėti, tarti

Szinok essas yszwaizdas BrGD LXXIV (126); Bet supratens, mirsens, adwa-dina sawensp Heretkius (kiemelés, margójegyzet: Kunigaikszcius) BrB I Mak 1, 6 (mercket | das er sterben würde); nótmena Karālumi essas ant’ žmonių DP 586₃₈ (nie pomni iż królem iest W 999); kuris… Prassidesti iau dumoti | Diewop noris prisiwersti BrGD

⁶ J. Bretkūnas Biblia-kéziratának egy helyén a norėti ’akarni’ igét felváltja az egyedülálló ieškoti ’keresni’ ige ebben a szerkezetben: Kurie ieschkas, milimi (kiemelés margójegyzetben: kurie naris milimi) pagal kuna, tie werzia ius BrB Gal 6, 12 (die sich wollen angenehme machen nach dem Fleisch; volunt placere).

18

2 lentelė

A XVI–XVII. századi írások nominativus cum participio szerkezeteinek osztályozása a fő tag szerint

Igék | A részt vevő alakja* | jelen idejű cselekvő | múlt idejű cselekvő | jövő idejű cselekvő | összes cselekvő | jelen idejű szenvedő | múlt idejű szenvedő | jövő idejű szenvedő | összes szenvedő | Összesen Visszaható jaustis, pajustis | 9 | 1 | — | 10 | — | — | — | — | 10 regėtis, matytis | 53 | 8 | 3 | 64 | — | 4 | — | 4 | 68 (pa) rodytis | 15 | 3 | 1 | 19 | — | — | — | — | 19 rastis | 2 | — | — | 2 | — | — | — | — | 2 (iš) (pra) manytis | 3 | 1 | — | 4 | — | 1 | — | 1 | 5 žinotis | 20 | 4 | 13 | 37 | 1 | 7 | — | 8 | 45 pasižinti | 15 | 3 | — | 18 | — | — | — | — | 18 suprastis, dabotis | 2 | — | — | 2 | — | — | — | — | 2 atmintis | 2 | — | — | 2 | — | — | — | — | 2 tikėtis | 26 | 3 | 20 | 49 | 2 | — | 1 | 3 | 52 tartis | 33 | 6 | 8 | 47 | 3 | 1 | — | 4 | 51 džiaugtis | 1 | 1 | — | 2 | — | — | — | — | 2 gailėtis | — | 7 | — | 7 | — | — | — | — | 7 gėdytis | — | 1 | — | 1 | — | — | — | — | 1 dėtis, darytis | 8 | — | — | 8 | 1 | — | — | 1 | 9 saky­tis | 34 | 18 | 3 | 55 | — | — | — | — | 55 (pasi) girtis, gerbtis | 8 | 1 | 1 | 10 | — | — | — | — | 10 skųstis | 2 | 1 | — | 3 | — | — | — | — | 3 (už)gintis | 1 | 4 | — | 5 | — | — | — | — | 5 išpažintis | 4 | — | — | 4 | — | — | — | — | 4 rašytis | — | 1 | 1 | 2 | — | — | — | — | 2 apsižadėti | 1 | — | — | 1 | — | — | — | — | 1 išsimanyti | — | 1 | — | 1 | — | — | — | — | 1 norėtis | — | — | — | — | 44 | — | — | — | 44 be (velytis) | 5 | 14 | — | 19 | 1 | 2 | — | 3 | 22 geistis, melstis, privalytis, lauktis | — | — | — | — | 4 | — | — | — | 4 244 | 78 | 50 | 372 | 56 | 15 | 1 | 72 | 444 Nem visszaható regėti | — | — | 4 | 4 | — | — | — | — | 4 veizdėti, jausti, parodyti, pakesti | 2 | 2 | — | 4 | — | — | — | — | 4 žinoti | 5 | — | 2 | 7 | — | — | — | — | 7 bevelyti | 1 | — | — | 1 | — | — | — | — | 1 Kiti psich. percepcijos v. | 5 | — | 1 | 6 | — | — | — | — | 6 tikėti | 1 | — | 4 | 5 | — | — | — | — | 5 sakyti | 3 | 3 | — | 6 | — | — | — | — | 6 Kiti informacijos v. | 2 | 1 | — | 3 | — | — | — | — | 3 norėti | 4 | — | — | 4 | — | 1 | — | 1 | 5 Pasyvinės formos | 8 | 1 | 2 | 11 | — | 2 | — | 2 | 13 Iš viso | 275 | 85 | 63 | 423 | 56 | 18 | 1 | 75 | 498

^*Vagyis a szerkezetbe elsőként belépő participiumi alak. A második, harmadik vagy további helyen álló participiumok száma nincs beleszámítva a táblázatba.

2*

19

LXVI (108); Azt álmodtam, hogy valamikor a parton állok a víznél BrB I Moz 41, 17 (Mir trewmete | Ich stunde);

mivel azt mondjátok (gondoljátok), hogy Istentől való… Próbáljátok hát meg BrB Judit 8, 30 (dafur haltet | das aus Gott sey);

közlő igék mondani, ígérni, megerősíteni „állítani”, „megvallani”

Megjelent Theudas, aki azt mondta, hogy ő valaki (javítva: önmagát valakinek) ChB Apd 5, 36 Isten megígérte nekünk, hogy nagy dolgokat tesz MT 118₁₈; …biztosítván minket afelől, hogy bűneinket megbocsátotta és az igazságot nekünk tulajdonította MT 71₆; …megvallván és világosan megismervén … hogy az ő szolgái és tanítványai vagyunk DP 254₂₄ (wyznawać… že są sludzy W 424)

A közlő igékkel álló VD-khez nagyon közel állnak a megköszönni igétől függő szerkezetek, például: Köszönöm neked, hogy megérkeztél | e vidám órán BrGD XLVII; vö. hasonló, de eltérő alannyal használt, a üdvözöl (üdvözöllek, hogy visszatértél típusú) vagy a köszönöm, hálás köszönet kifejezésekkel alkotott szerkezeteket, például: köszönöm, hogy eljöttél (= azért, hogy eljöttél) Kd; köszönet, hogy meghallgattatok OsG 162;

akarati igék akart, (meg)kívánt

Aki nem akarja, hogy Isten rettenetesen megbüntesse, az ne bűnözzék DP 285₄₉ (niechce byč, sadzon W 476); ezt akarod a kutyáknak adni MP II 328₃₈ (wolisz to dać psom RP 220₄₅); ha nem akarod megtenni, úgysem kerülöd el MT LLJ XXXII₁₄

2.2.1.3. A VD-knek a nem visszaható igék perifrasztikus nemű formáival, amelyekben jelen és múlt idejű nemű igenevek szerepelnek, külön csoportot alkotnak. Noha az ilyen szerkezetek meglehetősen ritkák, különböző nyelvjárásokhoz tartozó szerzők írásaiban mégis előfordulnak, és nincs okunk kételkedni abban, hogy a XVI—XVII. században az élőbeszédben is használatosak voltak. Bennük a nemű formákat ugyanazon igék nemű igenevei alkotják, amelyek a VD-k más szerkezeteiben is használatosak.

a) VD-k jelen idejű nemű igenevekkel:

mi magunkat most bűnösnek találtatunk BrB Gal 2, 17 (Solten wir … selbs Sünder erfunden werden; inventi sumus et ipsi peccatores); a bűnösök igazaknak találtatnak Mž 86 (= BrGD XXXVI); a halottakról azt mondják, hogy alszanak és megpihennek MT 262₁₁; mert élőnek mondatol, holott halott vagy BrB Apr 3, 1 (du hast den namen | das du lebest; nomen habes quod vivas); a búcsúztatás fájdalomnak számít BrB Išm 3, 2 (abschied wird für ein pein gerechnet);

b) VD-k múlt idejű nemű igenevekkel:

A gyermek Jézust nem a fogadóban találták meg… hanem az írástudók között ülve, hallgatva őket és kérdezve tőlük DP 66₂₀ (nálezion jest… siedząc… y słucháiąc ich y pytáiąc W₂ 66); mintha nem lett volna birtokában az igazságomnak MT 83₁₄; akit sohasem találtak hazugnak MP II 359₂₂ (omynym nie byl nalezon RP 241₉); vajon Krisztust úgy kellett volna kitalálni, hogy két teste van? MT (PM) 31₁₅.

2.2.2. Participiális tag

2.2.2.1. A VD-ben leggyakrabban jelen idejű cselekvő igeneveket használnak (az összes példa több mint felében). A múlt idejű cselekvő igenevek több mint négyszer ritkábbak, de egyes igékkel (gailėtis, gėdytis, pakęsti) a régi írásos emlékekben csak ezek fordulnak elő. A jövő idejű cselekvő igenevek használati köre csaknem ugyanilyen széles, bár az egyes igékkel való kapcsolatuk eltérő: leggyakrabban a tikėtis, žinoti, tartis igékkel szerepelnek; jövő idejű cselekvő igeneveket csak a regėti ige nem visszaható alakjaival jegyeztek fel.

A VD-kben a szenvedő igenevek a régi írásos emlékekben talált példáknak mintegy 13%-át teszik ki. Gyakoribbak a jelen idejű szenvedő igenevek. Csak ezekkel társulnak a geistis, melstis, privalyti, lauktis igék. Ezzel szemben a žinotis, tikėtis, tartis, gėdytis, regėtis igékkel álló szerkezetekben a szenvedő igenevek a cselekvőkkel párhuzamosan használatosak. A jelen idejű szenvedő igenevek a VD-ben rendszerint folyamatos, a múlt idejű szenvedő igenevek pedig befejezett aspektusú jelentést hordoznak. Jövő idejű szenvedő igenévvel csak egy szerkezetet figyeltek meg:

20

per malone Iesaus Christaus tikimes ischganisemi | kaip ir anie yra ischganiti MT 208₁₂.

2.2.2.2. Mivel a VD-szerkezet participiális tagja egy beágyazott mondat igéjének felel meg (vö. 1.2.), számos, a mondat állítmányára jellemző tulajdonsággal rendelkezik. A régi írásos emlékekben található VD-k mintegy 32%-a a būti ige igeneveivel képződik; ezek a névszókhoz és határozószókhoz ugyanúgy kapcsolódnak, mint ahogyan e ige ragozott alakjai kopulaként szolgálnak.

Azokban az esetekben, amikor a būti igenév modális jelentésű határozószókkal áll, lexikai, létezést kifejező jelentése világosabban érzékelhető, például: Ir randosi teipo esa BrB V Moz 22, 28 (vnd findet sich also); Awis... puschozie kleodama iauczesši negerai esanti BrP II 224. Hely- és időhatározókkal, valamint főnévi inessivusokkal és határozói jelentésű elöljárós szerkezetekkel együtt már közel áll a kopulához, például: Ius kurie toli tarities esa nūg piktos dienos BrB Am 6, 3 (Die jr euch weit vom bösen tag achtet); Kas sakosi Schwiesibeie esas BrB I Jon 2, 9 (saget er sey im liecht; dicit se in luce esse); regis éssas didime smurtę DP 80₂₃ (widzì žé iest w wielkim niebespiečenstwie W₂ 87); iaučiasi essus sunkiuose nusidėlimuose (sė czuié byé w wielkich grzechach) SP I 246₃. A tisztán relációs (azaz egy adott osztályhoz való hozzárendelést kifejező) funkció jól látható azokban a szerkezetekben, amelyekben a būti igenév főnevek, melléknevek és névmások nominativusi alakjaival áll.

Igenévi nominativusokkal állva a būti igenév összetett igealakok megfelelőit alkothatja. A jelen idejű cselekvő igenevek nem kapcsolódnak igenévi kopulákhoz (ahogyan manapság a ragozott igei kopulákkal való összekapcsolásuk sem jellemző), kivéve azokat, amelyek melléknévi jelentésben használatosak, például: nė žeminos... pasižindamas éssas teip niekam’ nedėrancziu (znaiąc sie byé ták nikczemnym) DK₁ 119. A múlt idejű cselekvő igenevek közül csak néhány, a nusidėjęs alakkal álló szerkezetet jegyeztek fel; ezek szintén a melléknevekhez közel álló jelentésűek, és a DP-ben az eredeti grzeszny szónak felelnek meg, például: pažìstas éssas nussidėisiųjų DP 291₂ (sie zna byé grzesznym), lásd még DP 280₁₉, 515₁₅, 586₃₃. A szenvedő igenevekkel alkotott szokásos szerkezetek például: žinnas essa ischklaúsomi MT 10₁₆; A ieigi kas rastusi essas neapsunkintas Vln 31₄; sakos essus aptaystas (powiada śię býc opuszczonym) SP I 199₁₂; rėgis éssa... izliźusį DP 84₃₅ (widzą býć wyzwoleni W₂ 94); Ghis gerrai szinnosi busens Ischdùts Apìukts | Ischgedents | Appiaudìts | Ischplakts | Numarints BrP I 257. Mindazonáltal az ilyen szerkezetek a szenvedő igenevekkel alkotott összes VD-nek csak kis részét (körülbelül 20%-át) teszik ki⁷. Ezenkívül egyes, igenévi kopulákkal használt szenvedő igenevek melléknévi jelentésűek, és nem alkotnak összetett igeidő-alakoknak megfelelő szerkezeteket, például: ažusleptas įzadas... regėsi essus regimas ir atwiras (sie zda býdź widomy) SP II 209₁₈.

2.2.2.3. A névszók és névmások n o m i n a t i v u s á h o z az igenévi kopulák ugyanúgy kapcsolódnak, mint a būti ige megfelelő ragozott alakjai; vö. sakosi esąs karalius || piktas ir sako, kad yra karalius || piktas. A főnevek (a) csaknem feleannyiszor fordulnak elő kopulákkal, mint a melléknevek (b); a névmások (c) még ritkábbak. Kopulaként leggyakrabban a būti ige jelen idejű cselekvő igeneve szerepel.

a) Phariseuschai... kitiems Szidams regėiosi... geri kunigai esa BrP II 58; Regisi čia žodžiuose kazto essunti priesziare (zda się tu byé... prze-ciwność) SP I 136₁₇; karoghimas... regisi mumus ne dzauksmas, bet tuszba esans BrB Hebr 12, 11 (düncket sie vns... trawrigkeit sein; videtur non esse gaudii, sed moeroris)

b) ghis pasiszinsta newertas esans BrP II 362; sakaus teisus esans BrB Job 9, 20 (Sage ich | das ich gerecht bin); kurie regisi essu kayp akmuo kieti (sie zdadą býc) SP I 349₁₆; Zinaus esąs griesznàs KN 55₂₂; Esch szinnaus Teisus busens BrB Job 13, 18 (Ich weis | das ich werde gerecht sein)

c) priezastis... tikriausia regis santi toii DP 496₁₀ (nawłasnieysza zda się být tá W 836); Teip iog iiemus regėjęs éssas kitókias DP 191₁ (Tak iż się

⁷A 2. táblázatban az igenévi kopulákkal álló szerkezetek az alapján kerültek külön fejezetekbe, hogy milyen alakú cselekvő igenév szerepel kopulaként.

21

im zdai byč w inszey pastawie W 324); Powilas sakosi / Wissiems wissas buwens BrP I 223.

2.2.2.4. A ragozott būti igealakokhoz hasonlóan a VD-ben a kopulaként használt participiumok predikatív instrumentálisszal is összekapcsolhatók. A főnevek instrumentálisa (a) itt még a nominativusnál is gyakoribb. Ezzel szemben a melléknevek instrumentálisa (b) jóval ritkábban fordul elő, a névmásoké pedig csak elszórtan (c).

a) úgy véltem, hogy annak szolgája vagyok MT LĮ XLI₁; nem ismerte fel, hogy nagy adós DP 481₁₂ (šie nie znai byé wielkim winowayę W 809); azt mondja, hogy apostolokesą Apaschtalais BrB Apr 2, 2 (sagen / sie seien Apostel; se dicunt apostolos esse); Ó, Alkimusz... nem remélte... hogy főpap lesz BrB II Mak 14, 3 (dacht | Das er... noch weder zum Hohenpriesternampt komen möchte);

b) önmagukat gazdagsággal rendelkezőknek tartva DP 291₁₆ (súlyban lévőnek értik W 485); Azt gondolod, hogy bűnös vagyok, és igazságtalan vagy MT II 193ₐ; Mikor bölcsnek tartották magukat BrB Rom 1, 22 (Da sie sich für Weise hielten, dicentes enim se esse sapientes)⁸; Ki gondolná, hogy te vagy az közeli hozzátartozója Ev 116₉;

c) De már hallottuk, hogy János nem ismerte fel, kicsoda DP 23₁₀ (slyszeli | czym się Ian być nie znal W 23) És azok közül ki véli magát valaminekneků essąs VEE 110₈ (lesst düncken | er sey etwas)¹⁰.

Általánosságban a régi írásokban az instrumentálisszal álló szerkezetek legalább olyan gyakoriak, mint a nominativusszal állók, egyes szerzők (pl. M. Daukša) pedig még inkább kedvelik őket (valószínűleg a lengyel predikatív instrumentális hatására – különösen a melléknevekkel alkotott szerkezetekben). E tekintetben a VD különbözik a GD-től, amelyben a participiumi kopulákkal álló instrumentális szerkezetek ritkábbak (lásd aut. 1974: 248), vö.: Látjuk, hogy nem minden keresztény, aki kereszténynek vallja magát BrP I 249¹¹; ugyanakkor közvetlenül mellette ezt is találjuk: kereszténynek vallja magát BrP I 247.

A kopulaként használt būti participiumi alakok olykor birtokos esettel is összekapcsolódnak, amellyel szintén összetett állítmány megfelelőit alkotják, például: Mert nem látszott úgy, mintha emberi arc volna rajta (nie zdála się bydź twarz ná nim ludzka SP 220₂₅; Mert Heródes tudta, hogy idegen nemzetségből való BrP I 110.

A būti ige participiumain kívül a VD-ben más, hasonló jelentésű igék participiumai is betölthetik a kopula szerepét, például: Lutherus sakessi Theologu tapens MT 3ₐ¹⁷.

A VD participiumi tagja tehát szintaktikai sajátosságait tekintve a régi írásokban teljesen megfelel a ragozott igealaknak.

2.2.3. Utótagos modellek

2.2.3.1. A VD három fő tagjának sorrendje a régi írásokban igen stabil: az ott talált több mint 450 példának (mintegy 92%-ának) a pozicionális NVP modell felel meg, és csak körülbelül 8%-uk más modelleknek. Néhány elszigetelt példától eltekintve valamennyi konstrukcióra jellemző a participiális tag (P) posztpozíciója a névszói taghoz (N) képest. E tekintetben a VD megfelel a többi félig predikatív participiális konstrukciónak (vö. aut. 1973: 170 kk.), ám felülmúlja őket a tagok sorrendjének szabályosságában, ami annál is inkább figyelemre méltó, mivel magának a VD szerkezetének sok esetben nincs jelentősége. A háromtagú konstrukció tagjai lehetséges elrendezésének hat esetéből a régi írásokban csak négy valósul meg.

Az alapvető pozicionális NVP modellt a történelmi korszakban uralkodó litván szórendi tendenciák határozzák meg: az alany megelőzi, a tárgy pedig követi az igét. A VD participiális tagja, amely magyarázó (tartalmi) jelentésű beágyazott mondatot képvisel, a propozicionális tárgy pozícióját foglalja el.

⁸ Hasonlóképpen BrB Pat 28, 11.

⁹ Hasonlóképpen DP 322₂₀ az éssąs alakkal.

¹⁰ Hasonlóképpen BrB Gal 6, 3: kuo esąs, lásd még Apd 5, 36.

¹¹ Vö. még Pasigir krikščionims essa RG 347₂₂.

22

pozíciót. Az NVP modell tehát közvetlenül tükrözi a mai litvánra, valamint sok más indoeurópai nyelvre jellemző SVO (subjectum-verbum-objectum) modellt. Stilisztikailag semleges, és a VD valamennyi participiális alakjával előfordul.

A konstrukció másodlagos tagjai a modellen belül jóval kevésbé tartják meg a VO szórendet. Amikor a participiális tagnak magának is van tárgya, sok esetben megfigyelhető az a tendencia, hogy ezt a tárgyat P elé, nem pedig utána helyezik (amit a következetes VO elv alapján várnánk), például:

Herodas… tares kaki szenkla nūg io regesens BrP I 378; Bet kad jau tikėsi wirszu gavęs | Ir iz wisso piktunno išbėges RG 550₃.

A tárgy prepozícióját olykor akkor is megfigyelhetjük, amikor az eredetiben más szórend szerepel, amely egybeesik a VO modellel, vö.: kiekwiens… tikiesis tarnawimu Diewuy darus (nniemac będzie że czyni posługę Bogu) Ev 85₈ (ugyanígy DP 231₂₉, VEE 91; SE 119₃). Az eredeti szöveg hatása a tárgy participium előtti helyzetét csak a németből készült fordításokban ösztönözhette, ahol a magyarázó mondatok forrásnyelveiben szabályos a mondatvégi igei pozíció. Ez részben megmagyarázza e szórend különösen nagy népszerűségét J. Bretkūnas írásaiban, ahol egész VD-sorozatokban találkozunk vele, például: Jei tu regiesi Diewo szodi nemilins | Basznczion ne eigans | poteru schwen-tu nemokans | Diewo kuna… reta karta imans | tadda szinok tikrai Welina nūg tawes Diewo szodi atimanti BrP I 250. E modell fennmaradásának láthatóan kedvezett a háromtagú, bővítetlen konstrukciókban uralkodó NVP tagi sorrend is, a participium végső pozíciójával. A participium előtti tárgy esetei más nyelvekből fordított és részben eredeti írásokban is gyakoriak. A népi beszélt nyelvben és a folklórban szintén előfordulnak, vö.: Vagis pasisakęs jaunojo žirgą vykas pavogti BsMt I 73; Jaunikaitis visą savo vakartį pasisakė pametęs End (VoL II 321); varinių papuošalų girias turįs Pp (LKT 62). Általában a mai nyelvben az ilyen konstrukciók jóval ritkábbak. Nagyon valószínű, hogy bennük a tárgy prepozíciója archaikus, és egy korábbi, mondatvégi igei pozíciójú (azaz OV) szórendi modellt tükröz, amelyet jelenleg számos kutató rekonstruál az indoeurópai nyelvek közös korszakára¹².

Figyelemre méltó, hogy hasonlóképpen a konstrukció végére kerül az a participiális kopula is, amely prepozíciósan használt névszókhoz kapcsolódik, például: esch ne iaucziūs hadna alba werta santi BrP I 268; ieib netartumbeis nekaltas esans BrB Jer 30, 11 (Das du dich nicht vnschüldig haltest); Simon… sakęs nėko didis esąs BrB Apd 8, 9 (gab fur | Er were atwas grosses; dicens se esse aliquem magnum); Po kieno akimis pasisizsti grieschnas essas? VE 72₁₃; kurie tikėimu gir-resi teisus essa MT 93₂.

Ez a szórend a régi írásokban szintén stilisztikailag semleges, és nem függ az eredeti szövegek hatásától; autochton jellegét a mai nyelvjárásokban és a folklórban található megfelelő konstrukciók is igazolják, például: Velniukas prapuolė, o ji pasijuto viena vidury šokančių bestovinti SI 117; Ale žmonės dedas tei(p) kytrūs esą Jrk 96. Figyelemre méltó, hogy a régi írásokban a participiális kopula gyakrabban áll a végén, ha nominativushoz kapcsolódik. Predikatív kapcsolatokban éppen a nominativusi forma a legarchaikusabb. Ezzel szemben az újabb instrumentalisos konstrukciókban, különösen a melléknévi szerkezetekben – amelyek közül sokat a régi írásokban a szláv nyelvek befolyásoltak (vö. Fraenkel 1926: 94 kk., 114; 1928: 201–4) –, a névszói instrumentalis gyakrabban követi a participiális kopulát, például: ne pažinęs ėssas didžiūniu skolininkū DP 48₁₂ (sie nie znal być wielkim winowaycą W 809); pažikimės ėssą ne naudigais tarnāis DP 97₃ (žesmy są niepożyteczni słudzy W 163); tureio… sakitis essu biaurumis ir izteptays (powiōdac śię być nieczystymi y pomāzānymi) SP I 256–7. Néha még ugyanabban a mondatban is eltérő a nominativusi és instrumentalisos konstrukciók szórendje, vö.: Asch pasisizstius takiop darbop per silpnas ir ne hadnas neigi tam tikras essas, taczu

¹²Az indoeurópai nyelvek mondatvégi igei pozíciójáról, amelyet már B. Delbrück is megjelölt, lásd Watkins 1963: 36 kk., 1964: 1037 kk.; Ибанов 1965: 194 kk.; az OV mint eredeti indoeurópai modell kérdéséről Lehmann 1972a: 984 kk.; 1973: 47 kk.; 1974: 30 kk.; Vennemann 1974: 345 kk.; másként Ross 1970: 258. Az antecedens (azaz OV) szórend archaikus jellegéről az általános nyelvészet szempontjából Балли 1955: 226–7 (§ 325–6); Müller 1957: 3–4, 22; Lehmann 1972.

23

kaipog (40) tudom magamat az én uram szolgájának MT LĮ XL–XLI. Természetesen ez nem szigorú szabály, csupán helyenként kirajzolódó tendencia, és még ugyanazokban a szövegekben is megfigyelhető a teljesen egyenletes, illetve a változó példák előfordulása, vö.: Powilas… sakossi tarnu essąs MT 70₂₃ ir szinausi tame essąs tarnu MT LĮ XL₁. A felsorolt adatok azonban azt mutatják, hogy a VD-ben a kopula végpozíciója sokkal gyakoribb és megszokottabb, mint a megfelelő igei szerkezetekben, amelyekben ezt csak a žemaitiai nyelvjárás őrizte meg jól. Úgy tűnik, a VD-szerkezet ebben az esetben is megőrizhette a szórend régebbi tendenciáit.

A felsoroltakon kívül a régi írásokban széles körben használatosak olyan szerkezetek is, amelyekben a tárgy a participium után áll (a), a predikatív kapcsolat alanyesetű vagy eszközhatározós esetű névszói tagja pedig a participiumi kopula után következik (b), például:

a) Mit használ, testvéreim, ha valaki azt mondja, hogy van hite BrB Jak 2, 14 (jemand sagt | er habe den glauben; si fidem quis dicat se habere); És a hívők | jelet kérnek tőle VEE 201₁₆ (und hoffet er wurde ein Zeichen von jm sehen); És azt írja, hogy vannak szemei | fülei | kezei és az ember egyéb testrészei (iž ma oczẏ | vszy | ręce…) SP 196₁₇; Az Úr… azt mondja, hogy gyűlöli az emberi szokásokat és szolgálatokat MT LĮ XXIV₁₅;

b) az okok | amelyek (327) látszólag ellentétesek (ktore śię zdadzą byč przeciwne) SP 327–8; Úgy látszik, bűnös vagyok MT 143₁₂; ezek a szavak… kicsinek látszanak (śię zdadzą byč małe) SP I 315₂; Tudom, hogy bűnös vagyok KN 55₂₃; Mert ő azt mondja magáról, hogy Isten Fia VEE 208₂₄.

A mai nyelvben az ilyen szerkezetek alkotják a VD összes előfordulásának túlnyomó többségét. Úgy tűnik, a VD-szerkezet szórendjének stabilizálódása az írott hagyomány korszakában éppen ebbe az irányba haladt.

A VD névszói tagja magában a szerkezetben kifejezetlen maradhat: az ige 1. vagy 2. személyű alakja sugallja, korábban ugyanabban a mondatban említették, illetve a szövegösszefüggésből vagy a helyzetből egyértelmű.

Mert szem előtt lévén azt mondhatja, hogy dolgozik SP I 328; Feküdj az ágyadra, és tettetd magad betegnek BrB II Sam 13, 5 (mach dich kranck); Mert inkább meghalnék, mint élnék BrB Tob 3, 6 (ich wil viel lieber tod sein | denn leben); reméljük, hogy hiszünk DP 291₄₄ (mniemamy że wierzymy W 486); A mi Urunk Jézus Krisztus | azt mondod, hogy már megostoroztak BrGD LXVIII

Figyelembe véve az alanynak az igéhez viszonyított szokásos prepozícióját, valamint a VNP modell abszolút túlsúlyát, az ilyen szerkezetek feltételesen e modell változatainak tekinthetők.

2.2.3.2. A NPV pozicionális modellt a régi írásokban mintegy 20 példa képviseli. Ez a modell az OV elvén alapul: a teljes szerkezet felépítését meghatározó igei tag a végén áll, például:

És megmutattad magad azoknak, akik vakmerően hívők voltak BrB Bölcs 12, 17 (die sich keck wusten); hogy kedvesnek mutatkozzam (aby śię wdzięcznym stawił) SP I 37₂₁; házában lévén | szülő nőnek látszott SE 18₁₇; az egész világ előtt elhagyottnak látszott MT 45₈₁₂; Aki nem akar látszani neked | miért ne félne RG 375₁₈.

Különösen figyelemre méltó példa található az 1605-ös eredeti, névtelen katekizmus előszavában, ahol az ige után még a participiumi tagtól függő tárgy is következik: A fülemhez jutott egy szó sem, amelyet a Daukša által lefordított katekizmus ne mondana ki AK I 11₂.

Eltekintve a példák mintegy harmadától, amelyekben az NPV szórend teljesen megfelel a fordítók által használt eredetinek (például M. Daukša Postillájában), a fennmaradó példákból nem látszik, hogy a szerkezeti tagok ilyen fordított elrendezését a kontextus vagy maga a mondatszerkezet sajátosságai befolyásolták volna (ahogyan a megfelelő GD-szerkezetekben, vö. a szerző 1973: 172). Ezek egy korábban produktív, igei végpozíciójú modell maradványai lehetnek. A későbbi írásokban és a mai nyelvben csak kivételesen fordulnak elő (vö.: Nagy félelemtől és aggodalmaktól megöregedve láttam magam Tat. (LŽK VII 919).

2.2.3.3. A VNP modell azon alapul, hogy az ige az alanyesetű alany elé kerül (vagyis VS-sorrend jön létre). Nem produktív (csupán néhány tucat példa fordul elő), és gyakrabban

24

csak jelen idejű, szenvedő melléknévi igeneves szerkezetekben fordul elő, pl.: jei norisi žmogus išsiklausams maldoje BrP II 101; norėios Dievas paszistamas, ir sawes klausomas MT LI XXVII₂₃. Megjegyzendő, hogy a GD-konstrukciók a norėti ‘akarni’ igével szintén sokkal gyakrabban fordított szórendűek, csakhogy ezekben a névszói tag ezzel ellentétesen, az ige elé kerül (ott az NVP szórend a szokásos), vö. aut. 1973: 176. Más esetekben – az eredeti nyelvek hatására utaló példáktól eltekintve – az ilyen szórendet az indokolja, hogy az igét fordított szórendben első helyre emeljék, és az előző szövegkörnyezethez kapcsolják, pl.: Gromata… ischsaka… santi ghi amsziniu wiriausiuiu Kunigu… neigi kittus tokius Kunigus sakos ta gromata paszistanti MT (PM) 18ₐ₁₈; Ir todin sakos Jonas S regies eiti pragaru (pavirada Jan S. že | widzial) SP II 42₁₅. Néha az ige és a névszó közé az igenév prepozíciós tárgya is beékelődik, pl.: Norint regisi ir tay Wieszpats ne kaday padaris (zda się Pan | že y to nie kiedy vczynil) SP II 41, tehát itt is az igenévi tárgy hasonló prepozícióját látjuk, mint az NVP-modellben.

A mai nyelvben a VNP-modell szintén használatos fordított szórendként: stilisztikailag jelölt vagy a szövegkörnyezet által meghatározott, pl.: Giriasi lapė kiški pagavusi, o šunys jau uodegom kimba PP 340; rodės pirmojo sesu ta esanti Jurgis Irk 85; Atsiminė Petras matęs Marcikę arklių ieškodamas ŽemR II 162; Pasisakė jisai turtingas kunigaikštis esąs KrėvSP 252.

2.2.3.4. A VNP-modellből, amelyben az igenév olyan prepozíciós helyet foglal el a névszóhoz képest, amely a félig predikatív szerkezetekre nem jellemző, a régi írásos emlékekben mindössze néhány elszórt példa ismert:

Aki semmi rosszat nem tett Mž 446₁₃; Azokból a szavakból következtetik ki az ördögöktől elvett hatalmat (die sie wiedzieć / že iest moc odieta Dyabłu) SP II 71.

A PNV- és PVN-modellek elméletileg lehetségesek (az igenévnek a névszóhoz képest prepozíciójával is), a vizsgált szövegekben azonban nem adatolhatók. A VP kéttagú, személytelen szerkezeti modellje is igen ritka (pl.: Ir randosi teipo esą BrB V Moz 22, 28 — vnd findet sich also), vö. a tárgyesetű főnévi igenévvel alkotott megfelelő szerkezeteket Er neszinai wissadai teipo buwus BrB Job 20, 4 (lásd aut. 1968: 197).

Tehát a VD tagjainak szórendje a régi írásos emlékekben a litván nyelv általános szórendi törvényszerűségein alapul, mindenekelőtt a domináns SVO-modellen és a félig predikatív igenevek névszóhoz (névmáshoz) viszonyított posztpozícióján. Ugyanakkor ebben a szerkezetben az OV-modell nyomai is megfigyelhetők: bizonyos esetekben az a tendencia, hogy a tárgy az igenév előtt álljon, időnként pedig maga az ige is a szerkezet végére kerül.

3. táblázat

A nominativus cum participio tagjainak szórendje a XVI—XVIII. században

Pozicionális modell

A szerkezetek száma

%

NVP

460

92,3

NPV

20

4,1

VNP

14

2,6

VPN

3

0,7

VP

1

0,3

3. A NOMINATIVUS CUM PARTICIPIO EREDETÉNEK PROBLÉMÁJA

A VD kialakulása iránt már a múlt század végén érdeklődni kezdtek, és azóta ezt a kérdést többször is tárgyalták és vitatták. Még ma sem tisztázódott teljesen. Bár a VD más rokon nyelvekben is megfigyelhető, a litván és lett nyelv

¹³Ugyanígy RG 89₁₄.

25

adatai itt különösen nagy jelentőségűek, mert ezekben a nyelvekben a VD élő, napjainkig jól fennmaradt jelenség, amelynek más szintaktikai eszközökhöz való viszonya és használata közvetlenül megfigyelhető, története pedig az írásbeliség több évszázadán át kétségtelenül hiteles tényekkel dokumentálható. A litván nyelvi VD szerkezetének és fejlődésének sajátosságai segítenek jobban megérteni a megfelelő konstrukciók keletkezését más nyelvekben, és fordítva. Ezért a VD mai nyelvben és régi írásokban megfigyelhető szerkezetének áttekintése után érdemes figyelmet fordítani a más rokon nyelvek megfelelő konstrukcióihoz való viszonyára.

3.2. Nominativus cum participio a balti és a szláv nyelvekben

3.1.1. A lett nyelvi VD szintén *ant > uot, us, m és t képzős igenévi formákkal képződik, különösen cselekvő igenévvel. A konstrukció fő tagját ugyancsak azonos szemantikai csoportokba tartozó igék alkotják, amelyek a fizikai és pszichikai percepciót jelölik (pl.: redzēties, rasties, zinoties, (ie)domāties), az ígéretet (pl.: vēlēties), az információ közvetítését (pl.: sacīties, teikties), az érzelmi és színlelt állapotot (pl.: priecāties, cerēties, šķisties, izlikties, lielīties) stb. Ezen igék kapcsolata bizonyos igenévi formákkal, valamint a konstrukción belüli eloszlásuk is szépen egybeesik. A litván nyelvhez hasonlóan a befejezett múlt idejű cselekvő igenevek us képzővel itt továbbra is összekapcsolhatók akarati erőfeszítést kifejező igékkel (különösen azok tagadó alakjaival), pl.: neciešu nesacij(u)se, nevaru nesnauduse, nevar atturēties nenēmīs Endzelīns 1951: 1015, a jelen idejű szenvedő igenevek pedig, amelyek m képzőt tartalmaznak, a vágyat, várakozást stb. jelentő igékkel állnak, pl.: nauda gribas skaitāma, gaidu tauta pieceļama ib. 997. Az utóbbi konstrukciók (a gribēties, gaidīt igékkel) a lett nyelvben a régi emlékek óta adatoltak (Glück, Mancelis és mások írásaiban találhatók; vö. Ta ne gribb dseedinajama Glück Jer 15, 18; ghaida Weesis meelojams Manz. L. P. I, 529, lásd P. Schmidts 1908: 34), és gyakran használatosak a népdalokban. Megjegyzendő, hogy a régi litván írások is, amint arra már K. Būga (1922: 93) rámutatott, az m igeneves konstrukciók széles körű elterjedtségét mutatják¹, és ma is használják őket nemcsak Žemaitijában, hanem Közép- és Kelet-Litvánia számos vidékén (Sirtautas 1965: 31). Különösen jellemző e ma már visszaszoruló, de egykor mindkét nyelvben széles körben használt konstrukciók megfelelése. Általánosságban mindaz, amit a litván nyelvi VD belső szerkezetéről mondtunk (1. 2), a lett nyelvre is érvényes. Szintaktikai szerkezetük azonossága mellett a litván és lett VD sok esetben azonos lexikai kifejezésmóddal rendelkezik, vagyis szemantikailag és etimológiailag azonos lexémák alkotják őket: vö. zinuos tēva klausījuse ME IV 722 — žinokis tėvo neklauses ŠĮ (LTR); sakas dzirdējis ME III 603 — sakos girdėjęs tą malodiją Ssk; vēlējās nepīnusī Schmidts 1908: 34 — bevelýčian nepyvnus Sd stb. Mindez nyilvánvalóan a litván és lett nyelvi VD közös eredetét mutatja. E nyelvek közötti különbségek a konstrukció későbbi fejlődésével függnek össze, és viszonylag közeli múltig nyúlnak vissza. A legfontosabb közülük az, hogy a lett nyelvi VD-ben széles körben használatosak a ragozhatatlan igenévi alakok, amelyek fokozatosan kiszorítják a ragozott nominativusi igenévi alakokat. A régi írásokban még uralkodó *nt képzős igenevek nominativusa mellett például Mancelisnél škietās… tuvi esuoši, apzinuos pareizi daruots Endzelīns 1951: 1009, egyre inkább meghonosodik a megfelelő ragozhatatlan alak, pl.: škita pili būvējuot ib. 1013 zinājuos nemākuot BW 7327 (ME IV 722). Ezt viszont a VD-ben egyre jobban terjedő, jelen idejű szenvedő igenévi, -m képzős ragozhatatlan alak szorítja ki (J. Bergmane MLLVG 26–27); ez csak akkor juthatott be ide, amikor a GD-konstrukcióban már meghonosodott (Endzelīns 1951: 1002), vö. likuos nieku nemākam (Endzelīns ib.). A lett nyelv akadémiai nyelvtana a mai nyelv VD-típusú szókapcsolatainak tárgyalásakor már csak néhány példát közöl us képzős igenévi nominativusszal,

¹J. Bretkūnas és S. Vaišnoras nyugat-aukštaitiai és žemaitiai nyelvjárásokat képviselő írásain kívül M. Daukša Postillájában is találunk ilyeneket (pl.: to del’ noris wadinami giaradieomis DP 497₂₆ — checą byc zwāni W 838), valamint az Evangéliumok összefoglalásában is (Ne laukis prāszomās meldžiāmas 168₁₅).

26

a többi pedig ragozhatatlan alakokkal áll (A. Bergmane MLLVG 23 skk.). A lett nyelvi VD tehát, amely eredeti szerkezetében megfelel a litván nyelvnek, a félig predikatív konstrukciók fejlődésének valamivel újabb szakaszát képviseli, amikor a balti igenevek ragozott alakjainak ragozhatatlanokkal való felváltása és alaki kiegyenlítődésük folyamata már előrehaladottabb.

3.1.2. Az óporosz nyelvben a VD feltehetően szintén használatos volt. Erre utal az 1561-es Enchiridion (III. katekizmus) mondata: Pirsdau Deiwan turridi wissans Grikans sien skellants dātunsi 177₁₇–₁₈ – Für Gott sol man aller Sünden sich schuldig geben 176₁₇–₈ (Mažiulis 1966)². A dāt (dātwei) ige visszaható alakja itt „bevallani” jelentésben szerepel, és a skellants igenév nominativusával társul, éppen úgy, mint a litván nyelvben a duodasi kaltas típusú konstrukciókban. A skellānts igenév a Nom. plur. rövidült alakjának tekinthető, azaz < *skelāntes alaknak (lásd erről Endzelīns 1943: 249), a német szöveg jelentése azonban azt is lehetővé teszi, hogy általánosított jelentésű Nom. sing.-ként értsük, vö. litván skelįs (a skelėti igéből). A visszaható főnévi igenév, a dātunsi mellett az ortotonikus visszaható névmás accusativusa pleonasztikusan, feltehetően a német nyelv hatására szerepel (vö. Jakulienė 1969: 40), bár itt bizonyos analógia is felfedezhető a litván igék „kétszeresen visszaható” alakjaival: pasimestis, prisipažintis stb., lásd 4.4. Egyébként itt olyan litván VD-nek van megfelelője, mint a sakosi (prisipažįsta) skelįs. Mindez lehetővé teszi, hogy a VD-t közös balti eredetű konstrukciónak tekintsük.

A litván nyelv XVI–XVII. századi írásaiban a duodasi kaltas típusú konstrukciókkal a megfelelő német (su sich geben) vagy lengyel (su dać się) kifejezéseket fordítják, pl.: dūmiesi kaltas mana grieku VE 69₁₉; dūmies iz wisso kaltas DK 131₁₈ (daįe sįe... winien DK₁ 122); dūmies kaltas AK 160; tēdałis kaltas DK 125₁₃ (niechay sįe da winien DK₁ 118)³; turėtų duotis kaltos DK 115₁₀ (by sįe miały winne-mi dawać DK₁ 112)⁴; impudus… nusideimosna niesidave kaltas (nie dawał sįe winnym) SP 75, 2; idant vž tay dutotus kaltās (aby sįe żadne dewał winien) PK LVII; Diukites Diewų kalti KN 5, 12; duosios | kaltās KN 36₂₆⁵.

3.1.3. A szláv nyelvek régi emlékeiben a fizikai és pszichikai percepciót, az információt, az érzelmi és színlelt állapotot jelentő igék visszaható alakjai igenévvel szintén a balti VD-nek megfelelő konstrukciót alkotnak⁶. Az óegyházi szláv nyelvben cselekvő igenevek tartoznak ide *-nt és *-us képzővel, amelyek a javiti sę, mьněti sę, obrěsti sę, slyšati sę, tvoriti sę igéktől függnek, stb., pl.: slьšaše sę… glagole Supr 162₁₈–₁₉; da obrěstemo sę prědъ toboju ugọždъše Euch 17₁₈–₂₀ (Večerka 1961: 65). Az igék szemantikáját és a cselekvő igenevek formáit tekintve az óegyházi szláv VD teljesen megfelel a balti konstrukcióknak. Belső szerkezetük is megegyezik: az 1.2.-ben tárgyalt modell a szláv nyelvekre is alkalmazható. Itt is használatosak igenévi kapcsolóelemes konstrukciók, pl.: tvoręšte sę pravedъnici sъše Luk 20, 20 (Havránek 1928: 158, Růžička 1963: 191–2). A szláv nyelvek nominativusi konstrukcióit alkotó alakok lexikai összetétele és használati köre azonban jóval szűkebb. A balti nyelvekre jellemző, akarati erőfeszítést, vágyat és várakozást kifejező igékkel alkotott VD-k egyáltalán nem figyelhetők meg; a *mo képzős igenevekkel alkotott esetek nagyon ritkák és szórványosak, pl.: veděaše… iskušaemъ Luk 4₁–₂ (τεσσεράκοντα πειραζόμενος), amelyek görög nyelvi hatásra jöhettek létre (Růžička i. m. 201); csekély produktivitásukat az óorosz nyelvben már Potebnia is megállapította (1958: 159). Magának a konstrukciónak a szláv jellege, autochton volta azonban kétségtelen: ezt a GD-vel való szoros kapcsolata igazolja, amely ugyanazon (de nem visszaható) igék után használatos, és ugyanazon képzők igeneveivel jön létre

²Vagy 43₂₃–₄ és 42₂₁–₂ Trautmann 1910 alapján.

³Ugyanott DK 121₁₁; 123₁₅; 128₁₇; 130₁₂.

⁴Hasonló példák: DK 119₁₇.

⁵Alkalmanként a nominativus helyett itt instrumentalisalakok is használatosak, pl.: iš ko turėtus (115) káltais dūtis DK 115–6 (sįe winni dác mieli DK₁ 112); duomisi kaltu iz septiniu grieku Ev 219₁.

⁶A szláv nyelvi VD-ről lásd Потебня 1958: 156 skk.; Jagić 1900: 62; Vondrák 1928: 406; Gebauer 1929: 597 skk.; Havránek 1928: 156–61; 181; 1963: 51–2, 61; Ломтев 1956: 141; Večerka 1961: 65–6; Růžička 1963: 191 skk., 194, 201–2; Борковский-Кузнецов 1965: 377.

27

(vö. Večerka 1961: 66), a görög eredetikkel való összevetés, amelyek megfelelő helyein gyakran infinitívuszi szerkezetek állnak (Večerka ib.; Ružička ib. 191. kk.), valamint a többi szláv nyelv megfelelői a fejlődésük legkorábban dokumentált időszakaiban (különösen az óoroszban és a csehben). Ezekben a VD leggyakrabban olyan igékkel alkotott, amelyek a fent említett óegyházi szláv lexémák (különösen vid-, obrět, tvor-, mьn-) reflexumai; hasonló állapot figyelhető meg az ó-szerb, ó-horvát, ó-szlovén és ó-lengyel nyelvben is (lásd Jagić 1900: 62; Havránek 1928: 158. kk., irodalommal). Figyelemre méltó, hogy némelyikükben e szerkezet szélesebb körű használatára irányuló tendenciákat is megfigyeltek. Az óoroszban például a VD érzelmi állapotot kifejező igékkel is előfordul, mint a довольны, радоватися, сожалитися stb., például: сожалимси отослав сына Ип. 190; не убоящаяся князя два умыще Лавр. 160 (Потебня 1958: 157). Figyelembe véve a belső szerkezet és egyúttal a külső forma (az igei lexémák, a participiumképzők) közös vonásait, valamint a balti párhuzamokat, szinte bizonyos, hogy a VD szintaktikai modellje ősszláv eredetű. A szláv nyelvek legkorábbi emlékeiben azonban a VD-ket feltehetőleg már hanyatló korszakukban jegyezték fel, és bizonyos esetekben a görög példák valamelyest aktiválták használatukat. Sem a formák változatosságát, sem a használat körét tekintve nem érik el a megfelelő balti nyelvi szerkezeteket, később pedig sok szláv nyelvben teljesen eltűnnek — magyarázó mellékmondatokkal, infinitívuszi szerkezetekkel vagy instrumentalisos kapcsolatokkal helyettesítődnek.

Mivel a litván nyelv az írott hagyomány teljes időszakán át egészen napjainkig őrizte meg a legjobban a VD szintaktikai szerkezetét, adatai a megfelelő szláv szerkezetek keletkezésének magyarázatához is nagy jelentőséggel bírnak.

3.2. K é t f e l t e v é s

A balti és a szláv nyelvek VD-jének eredetére vonatkozóan két különböző hipotézist fogalmaztak meg.

3.2.1. Az első hipotézis a VD-t közvetlenül a GD-ből vezeti le. A lett VD szerkezetét már A. Bielenstein is így magyarázta (1863: 265—6). A participiumos VD-ket, például šie teicās labi strādājoši, éppúgy, mint a megfelelő melléknévi szerkezeteket, például viņš teicās bagāts, olyanoknak tartotta, amelyek az igéből, annak a visszaható partikulával jelölt tárgyából és a névszói állítmányból állnak. Ez utóbbi a tárgyeset helyett az alanyeset alakját kapta az alany alanyesetének hatására (vonzás révén) (vö. lat. dixit se divitem). Hasonlóan magyarázta A. Bielenstein a pats névmás alanyeseti alakját is visszaható igékkel, például apskaties pats (uo. 266). Ezt a nézetet, amelyet A. Potebnia már a múlt század végén élesen bírált (1958: 167), később E. Tangl továbbfejlesztette és új érvekkel egészítette ki (1928: 48. kk.). Szerinte a visszaható partikula kezdetben a litván GD-szerkezetben tárgyeseti jelentésben szerepelt; e jelentés elhalványulása után a participiumot az alany alanyesetével kezdték egyeztetni. Így a GD-ből, žinojo si (= save) atėjusį, alakult ki a VD, žinojosi atėjęs. E. Tangl később keletkezettnek tartotta az olyan igékkel alkotott VD-ket, amelyekben a visszaható partikula nem hordoz tárgyeseti jelentést. Ugyancsak újabbnak tekintette a nem visszaható igékkel alkotott VD-ket is (sakė atėjęs, manė grįšiąs stb.). I. Marvan (1962; 1969: 18) egyetértett E. Tangl nézetével, miszerint a litván VD a visszaható névmásokkal alkotott GD-ből ered, és ezt a magyarázatot a szláv nyelvekre is kiterjesztette. E szerkezetek ilyen irányú fejlődését a balti és a szláv nyelvek közös sajátosságaként értelmezte, amelyet szintaktikai rendszereik genetikai kapcsolata alapoz meg. E hipotézis szerint a VD-t viszonylag új szerkezetnek kell tekinteni, amely a balti és a szláv nyelvekben azután jött létre, hogy az enklitikus visszaható névmások elvesztették tárgyeseti jelentésüket.

3.2.2. A második nézetet A. Potebnia fejtette ki a legvilágosabban (Потебня 1958: 156—67). A balti és a szláv nyelvek VD-jét egy régóta létező „második alanyeset” változatának tekintette, amely elválaszthatatlan a megfelelő, nem visszaható intranzitív igékkel alkotott szerkezetektől. Potebnia szerint a твориться ида ugyanolyan összetett állítmány, mint az останется творя (uo. 167), vö. litván dedasi bemiegas és liko bemiegas. Az ilyen kifejezésekben a visszaható partikula szerinte nem fejez ki tárgyat, hanem pusztán „mediális jelölő”. Ezért a VD-szerkezetben a participium alanyeseti alakja szabályosan egyezik az alannyal, akárcsak a latin nemo doctus nascitur. A visszaható

28

és nem visszaható igékkel alkotott VD-ket Potebnia olyan szerkezetekkel együtt említi, mint a lett palika kauts (163), a litván pasiliko bestovis (161), az óorosz самъ пребылъ еси с тѣлъ (157). B. Havránek (1928: 160; 181) szintén úgy véli, hogy a VD-típusú balti és szláv szerkezetek predikatív alanyesete igen régi lehet, és névszói mondatból eredhetett (mint a mondatban [Симонъ волхъ] u сам премѣня- шется, ово старъ, ово молодъ); a visszaható névmásnak az igével való összeolvadása pedig hozzájárulhatott ahhoz, hogy megőrizze alakját, és ne változzon tárgyesetté. Sok más kutató a balti és a szláv VD-ket rendszerint ugyanabba a csoportba sorolja, mint a „látszik”, „marad” stb. jelentésű igékkel álló predikatív alanyeset eseteit⁸.

3.2.3. Ha a VD eredetéről általában beszélünk, és nem kötjük a szintaktikai rendszer fejlődésének valamely meghatározott időszakához, e hipotézisek diametrálisan ellentétesnek tűnnek, és több alkalommal vitát váltottak ki (vö. Потебня 1958: 167; Tangl 1928: 48). A relatív kronológia szempontjából ez az ellentét csak viszonylagos. Ha elkülönítjük a grammatikai oppozíciók és a szintaktikai kapcsolatok fejlődésének egyes szakaszait, és megpróbáljuk mindegyikben meghatározni a VD helyét, észrevehetjük, hogy a két nézet e szerkezet keletkezésének és történetének különböző szakaszaira vonatkozik, és részben kiegészíti egymást.

3.3. Kapcsolatok más predikatív attribútumszerkezetekkel

3.3.1. A. Potebnya nézete a nominativus cum participio (VD) történetének legősibb, az indoeurópai nyelvközösség koráig visszanyúló szakaszára alkalmazható. A külső szerkezetben a mondatrészek közötti szintaktikai viszonyok tekintetében a VD teljesen megfelel azoknak a melléknévvel alkotott predikatív attribútumszerkezeteknek, amelyekben a melléknév főként olyan, állapotot és annak változását kifejező igéktől függ, mint az ülni, feküdni, állni, menni, futni, emelkedni, esni, születni, meghalni, növekedni, élni stb., például: az ember dühösen ül, kimerülten fekszik, piszkosan áll, részegen fut, boldogan alszik, nagyra nő, nyomorékként születik, öregen hal meg, gazdagon él; ritkábban (rendszerint a népköltészetben) főnevekkel is: a fiacskából munkás lett LTR; ő… megfordult, és tollas vitézként kibújt LTT 322 (Valeckienė 1967: 99); ãnas jau gimė ligonis Rk. E szerkezetek egyértelmű párhuzamai az indoeurópai nyelvek valamennyi ágában megtalálhatók, a legősibb emlékektől kezdve, vö.: óegyházi szláv padǫ ničb (Miklosich 1874: 16), slěpǫ rodi (uo. 136); óorosz стояще крѣпокъ Лавр. 82, паде мертвъ Лавр. 78; ide p’ишъ Ип. 438 (Потебня 1958: 168 tt.; Ломтев 1956: 142; Мельничук 1966: 133 tt.; Борковский 1968: 6; Стрингчак 1960: 67); gót (þiumagus) ligip uslipa „(a szolga) betegen fekszik“, „galaib gaurs „szomorúan távozott“ (Гухман 1958: 222; más germán nyelvekről lásd Wilmanns 1909: 666–7; Behaghel 1924: 383 tt. 409 tt.); latin felix vivas (Schmalz-Hofmann 1928: 467), óind (savitā) ’sthād ūrdvāh „egyenesen állt“, görög στῆ δ’ ὀρθός „ua.“ (Brugmann 1925: 93; 1911: 664 tt.; Delbrück 1888: 78; 1893: 453, szakirodalommal; Савченко 1974: 339) stb. A névszó kettős szintaktikai kapcsolatai miatt az ilyen szerkezetek nem állandóak, és idővel számos indoeurópai nyelvben átalakul a szerkezetük: a predikatív attribútumként szereplő névszó szorosabban kapcsolódik az igéhez, az attól függő eset alakját ölti (például a szláv nyelvekben instrumentálisba kerül), vagy elveszíti az egyeztetést, és határozószóvá válik (a germán és román nyelvekben). A predikatív attribútumszerkezetek ősi volta nem kétséges: B. Delbrücktől (1893: 393—4, 453 tt.) és A. Meil lettől (1934: 359—60) napjaink összehasonlító mondattani áttekintéseinek összegzéseiig (például Lehmann 1974: 42 tt.; Савченко 1974: 340) ősi indoeurópai szerkezeteknek tekintik őket. Számos kutató úgy véli, hogy archaikus névszói mondatok és verbális, azaz igei mondatok kontaminációja révén jöttek létre.

⁷ Beje, kitoje vietoje (1928: 161) B. Havránekas nurodo, kad predikatinio atributo ir subjekto derinimas kai kur gali būti ir antrinės kilmės, t. y. iš divitem se facit tipo konstrukcijų.

⁸Vö. Miklosich 1868—74 IV: 344—5, 822 tt.; Jagić 1900: §§ 27, 34; Endzelīns 1951: 553, 997, 1013—4; más indoeurópai nyelvekről Brugmann 1897—1916 II²: 2: 643 tt.; Delbrück 1893—1900 I: 393—4. E. Fraenkel 1928: 16 tt. szintén a többi predikatív nominativusi eset közé sorolja a VD-t, 1947: 102-ben azonban E. Tangl feltevését is lehetségesnek tartja.

29

névszói (igei)⁹ mondatokkal. Például a latin perii miser Plt. Amph. 1039 az alábbi mondatokból származtatható: (ego) perii, (ego) miser (Schmalz-Hofmann 1928: 467–8); a cseh bratr leží nemocen pedig a bratr nemocen, leží mondatból (Zubatý uo.; Trávníček 1956: 123). Ez a fejlődési út teljesen lehetséges, és a transzformációs deriváció is alátámasztja: a predikatív attribútum egy, a verbális mondat szerkezetébe beépített névszói mondatból vezethető le¹⁰, tehát (ego) perii + (ego sum) miser ⇒ (ego) perii miser. Ez a folyamat azonban feltehetően a nyelvtörténet igen távoli múltjáig nyúlik vissza, és az indoeurópai nyelvközösség fennállásának végére a predikatív attribútumszerkezetek közül soknak már megszilárdult szintaktikai egységnek kellett lennie.

3.3.2. A már említett predikatív attribútumos esetektől történetileg elválaszthatatlanok az olyan önállóan nem használt igékkel alkotott megfelelő kifejezések is, mint a litván at(iš)rodyti, likti, tapti, virsti. A litván nyelvben ezek mellett főnevek, melléknevek és névmások nominativusai is állnak, például: jis... senas ir atrodo KrėvP 197; aš našlė likau Skr; liko vienas Kp; neliks skolingas Jnš; brolis tapo lobingas; Jonelis pavirto kiškis LTR¹¹; hasonlóan más indoeurópai nyelvekben is, lásd Brugmann 1911: 644; 1925: 93 tt. Az ige szintaktikai és szemantikai instabilitását a predikatív attribútumszerkezetben, valamint ingadozását a „teljes jelentésű” igék és a szintaktikai kopulák között már B. Delbrück (1900: 12 tt.) is meggyőzően kimutatta. A névszóval egyetlen szerkezetté egyesülve az ige hajlik arra, hogy elveszítse önállóságát, és közelítsen a kopulához. Így a *bheu/*bhū gyök igéiből, amelyek egykor azt jelentették, hogy „növekedni, virulni” (Pokorny 1959: 146 tt.), a köztes „emelkedni, válni” jelentésen keresztül számos indoeurópai nyelvben, köztük a litvánban is, múlt és jövő idejű kopulák alakultak ki; az *ues gyök igéje pedig, amely az óindben még megőrizte konkrét „időzni, éjszakázni, valahol (el)élni” jelentését (vö. óind vásati „él, éjszakázik”), a germán nyelvekben már a legősibb emlékektől kezdve tiszta kopulaként használatos, az *es és *bhū gyök alakjaival váltakozva. Nagyon valószínű, hogy az *es gyök igéje is hasonló fejlődési utat járt be: feltehetően már az indoeurópai nyelvközösség idején kopulaként használták, és a konkrétabb lexikai jelentéstől és az önálló használattól a predikatív attribútumszerkezeteken át jutott el az absztrakt szintaktikai viszony jelölőjévé¹². Ebben az esetben az ige „létezni, élni” jelentésű használatát (vö. litván aš gerai esu Jrb; kaip ėstite? Lp (LKŽ I, 1213–4), amely számos rokon nyelvben is megfigyelhető, archaizmusnak kellene tekintenünk. Az ezzel ellentétes felfogás, amely az *es kopulai (azaz kopulatív) jelentését tekinti elsődlegesnek (Савченко 1974: 332–3), a régi indoeurópai nyelvemlékekben (például Homérosz eposzaiban) tapasztalható túlsúlyára és szemantikai érvekre támaszkodik¹³, ám nehezen egyeztethető össze a kopulává vált többi ige etimológiájával és az indoeurópai nyelvekben kirajzolódó általános fejlődési iránnyal, amely a predikatív attribútum mellett álló igék jelentésének elvontabbá válását, grammatikalizációját mutatja. A mai nyelv szempontjából eltérő szerkezetek, mint például tėvas buvo piktas („tiszta“ kopula), liko neramus („nem tiszta“ kopula), gyveno laimingas (predikatív attribútum, vö. Valeckienė 1967: 108–9), a grammatikalizáció eltérő fokozatait tükrözik, és feltehetően azonos genetikai alapjuk van.

3.3.3. A nominativushoz hasonlóan a predikatív attribútum az indoeurópai nyelvekben más, az igétől függő esetekkel is összekapcsolódott: dativusszal, accusativusszal, instrumentálisszal és locativusszal. E szerkezetek összetett szintaktikai felépítése miatt ezek a konstrukciók—

⁹Vö. Zubatý (1954: 126 tt.; Meillet 1934: 359 tt.; Meillet – Vendryes 1952: 596; Trávníček 1956: 123 tt., 179 tt.; Bauer 1958: 108 tt. és mások.

¹⁰A predikatív attribútummal álló mondatok transzformációs grammatikai értelmezéséhez vö. Harris 1964: 180–1; Růžička 1966: 56 tt.; Križková 1968: 106–7; Бархударов 1973: 59–60; Schwartz 1968: 757–8.

¹¹Lásd még Jablonskis 1957: 455 tt.; Fraenkel 1928: 12 tt.; 1926: 88 tt.; Balkevičius 1963: 106 tt.; Valeckienė 1967: 108 tt.

¹²Az *es ige eredeti, konkrét ’létezni’ jelentéséről és a kopulához való viszonyáról lásd Delbrück 1900: 13–14; Brugmann 1904: 627; 1925: 72 tt.; Meillet 1906–8: 23–6; Benveniste 1950: 28 tt.; 1960: 114 tt. (= Бенвенист 1974: 175 tt.; 203 tt.; lásd továbbá J. Stepanov megjegyzéseit a 433., 435. oldalon, szakirodalommal); Иванов 1965: 266 tt.

¹³ Pvz., Ch. Kahn (1973) aiškina „gyventi“, „tapti“ reikšmes kaip pirminės „būti“ reikšmės eksplikacijas, sudarytas iš „būti“ + semantinis operatorius.

30

ciók kezdettől fogva szintén változásra hajlottak; adverbializációjuk és absolutizációjuk folyamatai már a legősibb indoeurópai nyelvemlékekben megfigyelhetők. A VD fejlődése szempontjából közülük az akuzatívuszi szerkezetek a legfontosabbak, amelyek mind a litvánban, mind a többi rokon nyelvben a nominativuszi szerkezetekkel állnak korrelációban. Ahogyan a nominativuszi alak rendszerint állapotot jelölő igékkel álló predikatív jelző, úgy az akuzativuszi alak aktív cselekvést jelölő, gyakran kauzatív igékkel használatos, vö.:

(az apa) száraz gabonát szórt: a gabona szárazon pergett „ keresztben tépte az anyagot: az anyag keresztben szakadt „ piszkosan áztatta a ruhát: a ruha piszkosan ázott „ (szerencsétlenné) tette őt: ő (szerencsétlenné) vált „ keresztben törte a deszkát: a deszka keresztben tört

Az ilyen akuzativuszi és nominativuszi predikatív jelzős szerkezetek korrelációjának alapja a mai litvánban a tranzitív és intranzitív igék oppozíciója. A tranzitív igék rendszerint kauzatív folyamatot fejeznek ki, a megfelelő tőbeli intranzitív igék pedig a kauzált állapotot (Степанов 1975: 191). A tranzitív–intranzitív igék oppozíciója azonban a litvánban, akárcsak a többi indoeurópai nyelvben, nem elsődleges, hanem egy korábbi aktív–statív (állapotot jelölő) igei oppozíció alapján alakult ki. Néhány tranzitív és intranzitív jelentésű ige töve mindmáig differenciálatlan maradt; például a *leik* tő igéi a litvánban mindkét jelentésben használatosak (vö. Senn 1935 — 6: 73), és akuzativuszi, valamint nominativuszi predikatív jelzős szerkezeteket egyaránt alkothatnak, pl.: tėvas palieka (paliko) sūnų sveiką ir sūnus (pa)lieka (pa)liko) sveikas. J. Stepanov a balti és szláv igealakok morfológiai rekonstrukciója alapján meggyőzően kimutatta (1975: 182—97), hogy a tranzitív–intranzitív igék oppozíciója a különböző ablautfokú igék paradigmáinak átcsoportosításával kezdett megvalósulni: az e-fokú alakokat (ber-, vert- típus) tranzitív, az i-fokú alakokat (bir- virt- etc.) pedig intranzitív cselekvés kifejezésére használták. Később a tranzitív igékre jellemző kauzatív jelentést a -inti, -enti, majd a -dinti, -dyti speciális képzők tették hangsúlyossá, az intranzitív igék állapotjelentésének morfológiai jelölőjévé pedig az infixumos és sta tőalakok váltak¹⁴. Ebben az időszakban az olyan akuzativuszi predikatív jelzős szerkezeteknek, mint a grąžina jį nelaimingą, budina svečią girtą, gimdė kūdikį luošą ar diegia augalą gležną, olyan nominativuszi szerkezetekkel kellett korrelálniuk, mint a jis grįžta nelaimingas, svečias bunda girtas, kūdikis gimė luošas, augalas dygsta gležnas stb. Csak a visszaható igék kialakulása után vált a visszaható partikula is az intranzitivitás jelentésjegyévé. Így lehetővé vált az olyan szerkezetek korrelációja, mint a daro jį nelaimingą és a jis darosi (= tampa, virsta) nelaimingas; rodo jį gražų ir jis rodosi (= atrodo) gražus; vadina jį draugą ir jis vadinasi draugas stb. Mivel ekkorra a tranzitív–intranzitív igék oppozíciója már világosan kirajzolódott, szinte bizonyos, hogy a visszaható igékkel alkotott nominativuszi predikatív jelzős szerkezetek többsége a korábbi, intranzitív igéket tartalmazó szerkezetek (tapti, virsti, atrodyti etc.) mintájára jött létre, nem pedig akuzativuszi szerkezetekből (*daro save nelaimingą, *rodo save gražų, *vadina save draugą). Ezt az igék szemantikai különbsége is megerősíti: darytis, rodytis, vadintis ≠ daryti save, rodyti save, vadinti save; ezek egyszerűen a megfelelő nem visszaható alakok intranzitív korrelátumai (vö. Jakulienė 1967: 188). A visszaható igék használata a tranzitivitás–intranzitivitás oppozíciója és az akuzativuszi–nominativuszi szerkezetek korrelációja fejlődésének legkésőbbi szakasza, amely napjainkban is tart.

3.3.4. A nominativuszi és akuzativuszi predikatív jelzős szerkezetek korrelációja már fejlődésük legkorábbi időszakaiban is jellemző volt más indoeurópai nyelvekre. A töb-

¹⁴ Dėl šių kamienų intranzityvinės reikšmės susidarymo žr. Stang 1942: 131 tt.; 1966: 338 tt.; Топоров 1961: 57; Kazlauskas 1968: 316 tt.

31

bes esetben az igék ragozási különbségeivel függ össze. Ahogyan a litvánban a tő magánhangzójának különböző ablautfokát, illetve eltérő képzőket mutató igék esetében, az óind, ógörög, hettita stb. nyelvekben is szembeállíthatók az aktív és mediopasszív alakok, vö. óind dṛmhati „keménnyé teszi, megkeményít” és dṛmhate „megkeményedik”; várdhati „nevel, növel” és várdhate „növekszik, gyarapszik” (Borrow 1959: 293)¹⁵. Bár az intranzitív mediális jelentés az indo-iráni nyelvekben korántsem elsődleges, és csak néhány ige oppozíciójában mutatkozik meg, reliktum jellegű, és sok kutató régebbinek tartja az ezekben a nyelvekben uralkodó, az alany érdekében végzett vagy rá irányuló cselekvés jelentésénél (Kuryłowicz 1964: 74; Савченко 1960; 1960a: 15; Расторгуева и др. 1975: 305)¹⁶. A tranzitív aktív és az intranzitív mediopasszív alakok oppozíciója még világosabb az ógörögben és a hettitában, vö. ógörög λείπει „elhagyja” és λείπεται „ott marad”; κοιμάω „elaltat” és κοιμάομαι „alszik”; ἀπόλλυμι „megöl” és ἀπόλλυμαι „elpusztul”¹⁷; hettita sallanu(z)i „nevel” és sala[n]atari „növekszik”; paršiazi „eltöri”, paršittari „eltörik” (Friedrich 1952: 163; 178–9)¹⁸. Ezen oppozíciók alapján korrelálnak a nominativuszi és akuzativuszi predikatív jelzős szerkezetek (a nominativusziak mediopasszív, az akuzativusziak aktív alakokkal), vö.: óind saṃgrahītāro vadante „a (harci szekerek) hajtói annak nevezik magukat” (Delbrück 1888: 104) és anyó hyám nāpām avadan „egymást dühösnek nevezték” (Macdonell 1955: 304; hasonlóképpen a brū- „mond, nevez” igével, ib. 298 és 304)¹⁹; ógörög Κῦρος… κράτιστος ἐνομίζετο Xen. Anab. 1, 9, 3 „Kürószt… a legkiválóbbnak tartották” (Соболевский 1948:252) és μισοῦντές με ὀνομάζουσι Κακίαν Xen. Mem. 2, 1, 26 „az engem gyűlölők Gonoszságnak neveznek (tartanak)” (ib. 255; Schwyzer-Debrunnner 1950: 83).

Az ilyen, mediopasszív–aktív alakok és szerkezetek közötti korreláció mellett az említett nyelvekben megfigyelhető ugyanazon igealakok tranzitív és intranzitív jelentésű archaikus használata is (pl. óind váhati „visz, utazik”, ógörög κλίνω „hajlít, hajlik” stb.²⁰). A tranzitív (tárgyas) és intranzitív (tárgyatlan) jelentésű alakok oppozíciója tehát, noha meglehetősen archaikus, nem elsődleges. Az utóbbi évtizedek kutatásai, amelyek feltárták az indoeurópai mediopasszív alakok és a perfectum, valamint a hettita -ḫi ragozás kapcsolatát²¹, lehetővé tették egy még korábbi állapot felismerését: ekkor az állapotot kifejező (statív) igék, amelyek számos nyelvben a perfectum és a mediopasszív paradigmáinak alapjául szolgáltak, az aktív igékkel álltak szemben²². A balti nyelvekben ez az oppozíció nem vált ragozási oppozícióvá, hanem derivációs jellegű lett²³, és feltehetően ennek alapján alakultak ki később a tranzitív és intranzitív igék csoportjai, amelyek a tő magánhangzójának fokában, képzőikben és más szóalkotási eszközökben különböznek.

A tranzitivitás kategóriája ugyanezen az úton fejlődött a germán nyelvekben is. A korán eltűnt mediopasszív alakok mellett — amelyek külön paradigmát csak a gótban őriztek meg, és szembeállíthatók voltak az aktív alakokkal, vö. afdaupjaidau Mork 7, 10 „haljon meg” és (af)dauþjan „megölni, megölni”, inmaidjanda Kor 15, 51

¹⁵ Beje, J. Kuryłowicziaus (1964: 85 tt.) ir šių formų priešprieša laiko derivacine.

¹⁶ A cselekvés alanyhoz való kapcsolódását (vagyis „az alany részvételének jelentését”) Brugmann kora óta az indoeurópai médium fő jelentésének tekintik (Brugmann 1916: 686 tt.; Delbrück 1897: 425 tt.; hasonlóképpen Hirt 1934 I: 203 — 5, újabban Lehmann 1974: 127 su lit.).

¹⁷ Bővebben lásd Schwyzer 1938 I: 686; Десницкая 1951; Гухман 1964: 32; Савченко 1974; 306.

¹⁸ Žr. dar Фридрих 1952a: 116 tt.; Kronasser 1956: 201 tt.; Савченко 1974: 307–8.

¹⁹ Žr. dar Speyer 1896: 30–1; Шерцль 1883: 27; Whitney 1889: 268.

²⁰ Lásd Meillet 1934: 197; Delbrück 1897: 417 tt.; Десницкая 1951: 141; Савченко 1974: 308.

²¹ Az indoeurópai mediopasszív és perfectum közötti szemantikai összefüggéseket már J. Wackernagel (1926 I: 168) és P. Chantraine (1927: 26 tt.) megállapította; e formák hettita -ḫi ragozással való kapcsolatáról lásd Stang 1932; Kuryłowicz 1932; Rosenkranz 1958; Гизани 1956: 157–8 su lit.: másként Пельмутер 1974.

²² Žr. Kuryłowicz 1964: 56–89, ypač 61 tt., 72; Иванов 1965: 112 — 138 su lit., kur ši priešprieša siejama su rekonstruojamomis dviem fleksyvinėm formų serijomis (dėl to plg. dar Watkins 1969: 66); Савченко 1960a: 24 tt.; 1974: 306 tt., 324 tt.; Степанов 1975: 194 ir 21 išn. nurodytą lit.

²³ Vö. Kuryłowicz gondolatát arról, hogy a balti és szláv nyelvekben a régi perfectum inflexiós alakjai derivációs alakokká váltak (1964: 81 tt.).

32

A „változtatni” és inmaidian „megváltoztatni” jelentésű alakokhoz (Гухман 1964: 41; Макаев (ред.) 1966: 262)²⁴ erre a célra széles körben felhasználták a különböző ablautfokú és különböző szuffixumokkal ellátott igetövek produktív osztályait. A litvánhoz hasonlóan a gót intranzitív igék alacsonyabb ablautfokú alakjai szemben állnak a magasabb fokú tranzitív alakokkal, például: dis-skritnan „szétszakadni” és diskreitnan „széttépni”, ligan „feküdni” és lagjan „lefektetni”, sitan „ülni” és satjan „ültetni” (Гухман 1959: 130; 1964: 72 tt.; Макаев (ред.) 1966: 169—70), vö. lit. berti — birti (lásd 3.3.3.).

A szláv nyelvekben az állapot és az aktív, rendszerint tárgyra irányuló cselekvés jelentése szintén az igegyök megfelelő magánhangzó-váltakozási fokozataihoz (pl. szl. ber-: bbra-), valamint képző szuffixumokhoz és infixumokhoz kapcsolódik (vö. a nā- szuffixummal képzett állapotjelentésű alakokat, amely megfelel a germán mediális-intranzitív nō- szuffixumnak, valamint genetikailag azonos a litván jelen idejű infixummal²⁵). Bár ezek az eszközök itt elsősorban a folyamatos és befejezett aspektus megkülönböztetésére szolgálnak, az intranzitivitás fő jelölői pedig a később kialakult visszaható alakok, a befejezett aspektus jelentése mégis gyakran tranzitivitással, a folyamatos aspektusé pedig intranzitivitással és állapotjelentéssel függ össze (Степанов 1975а: 142). Ezért a szláv nyelvekben a folyamatos–befejezett aspektusú igék derivációs párjai alapul szolgálhatnak a predikatív attribútum nominativusi–akkuzativusi konstrukciói közötti olyan korrelációhoz, amilyet a litvánban látunk, vö.: óorosz ude n būti Инп. 438 (Потебня 1958: 169) és óbelarusz кого naštu в томъ… право (Борковский 1968: 117), bár az aspektus szempontjából fordított viszony is lehetséges, például: ószláv staše žvьrije nepostopyši Supr. 167, 15 (Miklosich 1874: 16), óorosz жона… стала права (Борковский 1968: 117) és диающне, кого царя поставлять Новг. I, 27 (Потебня 1958: 303)²⁶. Miután J. Stepanov (1975: 182—195; 1975a: 140—144) megállapította a balti tranzitív: intranzitív és a szláv folyamatos: befejezett aspektusú igék oppozícióinak genetikai és szemantikai kapcsolatát, teljesen világossá válik, hogy a cselekvés–állapot régi szembenállása a balti, szláv és germán nyelvekben ugyanabba az irányba fejlődött, és hasonló derivációs eszközöket általánosított. A predikatív attribútum nominativusi konstrukcióinak alapját képező intranzitív igék egy része a régi állapotigék leszármazottja.

4. A NOMINATIVUS CUM PARTICIPIO FEJLŐDÉSÉNEK JELLEMZŐI

4.1. Fázisigéket tartalmazó szerkezetek

A predikatív attribútum (adjunktum) funkciója a participiumok használatának jellegzetes területe. Régóta megfigyelték, hogy számos indoeurópai nyelv régi korszakában a participiumalakokat különösen gyakran használták kettős szintaktikai kapcsolatokkal rendelkező szerkezetekben. E használatot maga a participium morfológiai természete, a főnév és az ige közötti köztes helyzete teszi lehetővé. Mivel igetövekből keletkeztek, azok az indoeurópai névszók, amelyekből a participiumok kialakultak, jelentésükben kétségtelenül különböztek a többi névszótól, amelyek nem jelölhettek cselekvéseket és folyamatokat. Ezért érthető, hogy a cselekvés jelölésére a predikatív attribútum konstrukcióiban participiumalakokat használtak. A participiumok lényegesen szélesebb körű használatát állapították meg az accusativusi és dativusi konstrukciókban, mint a melléknevekét vagy főnevekét (szerző 1962; 1974). A nominativusi

²⁴ Ezen alakok oppozíciója alapján a gótban bizonyos esetekben a predikatív attribútum nominativusi és accusativusi konstrukciói között ugyanolyan korreláció jöhetett létre, mint az ógörögben vagy az óindben, vö.: Daweid ina fraujan haitip „Dávid úrnak nevezi őt” Luk 20, 44 és sei haitada Nazaraiþ „akit Názáretinek neveznek” Luk 1, 26 (Гухман 1958: 126, 119, 221).

²⁵ Nosinių afiksų ingresyvinę ir medialinę-intranzityvinę funkciją Ch. Stangas (1942: 58, 270; 1966: 338) laiko bendra prabaltų ir praslavų dialektų inovacija.

²⁶ Vö. az állapot- és cselekvésjelentések hasonló korrelációját az óindben: agnír hōtā ny āśidad yajñān „Agni, a tiszteletre méltó, papként telepedett le” és hōtāram agním mānuṣo ni ṣeduh „az emberek papként ültették le Agnit” Delbrück 1900: 197.

3. Gramatinės kategorijos ir jų raida

33

a konstrukcióban a participiumok szintén gyakran szerepelnek olyan esetekben, amikor főnévi vagy melléknévi alakokat nem használnak.

4.1.1.

Csak a melléknévi igeneves alakok fordulnak elő az 1.4-ben már említett, a cselekvés végét jelölő fázisigévekkel alkotott nominativusi szerkezetekben: liauti(s), paliauti, nustoti, baigti, mesti (hagyd abba az ivást, abbahagyta a járművel való utazgatást, leszokott a dohányzásról stb.). A mai nyelvben ezeket a szerkezeteket kizárólag a múlt idejű, folyamatos melléknévi igenév cselekvő alakjai alkotják. Csak elvétve fordulnak elő jelen idejű, folyamatos cselekvő melléknévi igeneves szerkezetek, pl.: a fiú nem hagyta abba a szükségét végezni, panaszkodni KrėvRg 152, vagy határozói igeneves szerkezetek, pl.: a ló nem hagyja abba, miközben megy Als (LKŽ VII 395); nem hagyta abba, hogy folyton azt kiáltsa MLLG VI 42; hasonló példákat már a 16. századi írásokban is találunk, pl.: idan tsch ichsu neliuduvnse tarnai mal-kas kapodami ir wandeni neschodami BrB Joz 9, 23 (mert nem hagyják abba | a szolgák a favágást és a vízhordást). A jelen idejű folyamatos cselekvő melléknévi igenevek és a határozói igenevek jelentésükben itt semmiben sem különböznek a múlt idejű folyamatos cselekvő melléknévi igenevektől. Az egyetlen, folyamatos aspektusú melléknévi igenévi alak általánosulását ezekben a szerkezetekben maguknak a fázisigéknek a szemantikája idézi elő: a liauti(s), nustoti, baigti stb. igék a cselekvés végének jelölésével egyúttal egy bizonyos ideig tartó korábbi cselekvést is feltételeznek. Megjegyzendő, hogy a jelen idejű folyamatos cselekvő melléknévi igenevekkel vagy határozói igenevekkel alkotott, megfigyelt szerkezetekben a fázisigék tagadó alakban állnak, vagyis nem a cselekvés végét jelölik, hanem ellenkezőleg, annak folytatódását hangsúlyozzák (ezt mutatja a jelen idejű folyamatos cselekvő melléknévi igenévhez járuló be- affixum is). Az említett egyetlen melléknévi igenévi alak általánosulása miatt azonban a tagadó szerkezetekben is csaknem mindig múlt idejű folyamatos cselekvő melléknévi igenév szerepel, pl.: nem hagyja abba, mint farkas, az üvöltéstől LTR.

A liautis kivételével valamennyi, a melléknévi igenévvel kifejezett cselekvés végét jelölő ige tárgyatlan. A liautis ige az első írásos emlékektől napjainkig tárgyatlan alakban is használatos, és a nominativusi szerkezetben ugyanazt jelenti, például: Palauk kalbėjus (Höre ein mahl auf zu reden) BŽ 138 (ST 254); Palauk (= paliauk) su rykszte plakęs mus RG 481; paliaukite verkę Donel 106; az állatok abbahagyták kérődzésüket a gyomrukban VaižgR I 77. A visszaható alak itt feltehetőleg későbbi.

Múlt idejű folyamatos cselekvő melléknévi igenevekkel nominativusi szerkezetet alkothatnak a multitli, nurimti, nuščiti, palsti, sustoti, perstoti, apsistoti, stabtelėti, atleisti stb. igék is, például: Jonienė abbahagyta a kiabálást ŽemR IV 464; Nyugodj meg, ne panaszkodj! An (LKŽ I 977); A nők kissé elhallgattak csevegés közben ŽemR I 306; A zsidó visszafogta magát, amint az ajtó felé indult KrėvRg 226; az idő, úgy tűnik, megállt a haladásban Vrn; A kutya… megállt az üvöltésben TD r III 54; A legények… megálltak, miután ledobták a kévéket VienR V 82; a gereblyézők abbahagyták a sietést ŽemR II 331; a hatalmat járás közben veszi figyelembe Jrk 86. Ezek az igék szintén a melléknévi igenévvel jelölt cselekvés végét jelzik, de önállóan is használhatók, és egymagukban a mondat grammatikai alapját alkothatják. A (pa)laukti, luktelėti igék is közel állnak a fázisigékhez, például: várjatok, amíg örvendeztek KrėvLŽ 252; várj egy kicsit az énekléssel Všt. Hasonlóképpen a cselekvés befejezését jelölő frazeologizmusokhoz is múlt idejű folyamatos cselekvő melléknévi igenevek kapcsolódnak, például: Susičnkp nasrus berėkus KrėvLŽ 250. Az ilyen esetekben a megfelelő jelentésű főnévi igenévi szerkezetek ritkábbak, vagy szinte egyáltalán nem használatosak (például a nurimti, apsistoti, stabtelėti igékkel).

Az igék lexikai és szintaktikai önállósága még kifejezettebb a visszatérést jelentő mozgásigékkel alkotott szerkezetekben. Ezek közül a népköltészetben és a nyelvjárásokban a pareiti igével alkotott szerkezetek a leggyakoribbak, például: hazatértem, miután ágyacskákat készítettem JD II 814; hiába térsz haza, miután voltál Plt; hazatért, miután kendert áztatott Pc (lásd a szerző 1964: 56); ritkábbak a grįžti, ateiti, eiti, atsikelti, pabusti stb. igékkel alkotott szerkezetek, például: az öreg már visszatért a medvevadászatról Ign.; visszatért a varrásból S I 182; a pásztorlány nem tér haza a legeltetésből Ds; térden állva kelt fel ŠRagIT 282; mintha nehezen ébredt volna fel, véget ér az álom ŠRagR III 126.

Azokban az esetekben, amikor a sustoti, apsistoti, stabtelėti a cselekvő által tudatosan, akarattal megszakított (vagy ideiglenesen félbeszakított) cselekvést jelöli, rokon értelmű velük a susilaikyti, susivaldyti ige (pl.: Gustė visszafogta magát a sírástól SimonNTP 128). Ezek az igék azonban leggyakrabban tagadó melléknévi igenévvel fordulnak elő, ezért az egész szerkezet nem a cselekvés megszakítását, hanem éppen ellenkezőleg, akarati erőfeszítéssel fenntartott állapotot fejez ki, például: alig tudtam visszatartani magam attól, hogy el ne essek DLKŽ 767; a kovács alig tudta megállni, hogy ne reszket-

34

sen a fogatlan száján keresztül LKŽ V 543. Ugyanígy kapcsolódnak a tagadó múlt idejű folyamatos cselekvő melléknévi igenevekhez az akarati önmegtartóztatást jelölő igék is: išgesti, iškentėti, nukęsti, pakęsti, ištverti, például: ha kibírtad volna három évig, hogy semmit se szólj BsMt I 115; (a szegény) három nap és három éjjel kibírta alvás nélkül LTR; a tolvaj... vajon kibírja, hogy ne vegyen el semmit Rk (LKŽ V 642)¹, vö. még az įtikti igét: nem vagyok neki megfelelő, miután dolgoztam Grg (LKŽ II 390). Ha a tagadás a melléknévi igenév és a ragozott ige alakján is megjelenik, a szerkezet a melléknévi igenévvel jelölt cselekvés megvalósulását állapítja meg, például: a lány nem bírja ki, hogy ne változzon hattyúvá LTt III 317; nem bírja ki, mint farkas, hogy ne üvöltsön Rz, Gs, Jrb (LKŽ V 642). Amint a példákból látható, az akarati erőfeszítést jelölő igékkel mind folyamatos, mind befejezett aspektusú melléknévi igeneves alakok használatosak.

A melléknévi igenevek nominativusi alakjaihoz hasonlóan a fázisigévekkel álló, múlt idejű határozói igenevek is előfordulnak személytelen mondatokban, például: egyelőre várni kell, miután írtunk VenclR III 729; azt mondod, abbahagyni a fecsegést ŠI; már ideje volna a tréfálkozást is abbahagyni (LKŽ IV 420); megunták az éneklést ŽemR III 94; vagy személytelenül használt, múlt idejű cselekvő melléknévi igenév semlegesnemű alakjai, például: az égen nem szűnt meg a villámlás LKŽ VII 395.

4.1.2. Az említett példákat összevetve fokozatos átmenet rajzolódik ki azokból a megnyilatkozásokból, amelyekben a finit jelentésű ige (például: pareiti, grįžti, dėti) még teljesen önálló, a melléknévi igenév pedig kiegészítő információt fejez ki (vö. dühösen érkezett haza, fáradtan tért vissza stb., lásd a szerző 1964: 55 kk.), az olyan eseteken át, amikor az ige, nutilti, nurimti vagy hasonló, megőrzi szemantikai önállóságát, de már szorosan kapcsolódik a melléknévi igenévhez, és annak cselekvése befejezését jelöli, egészen a liauti(s), nustoti igékkel alkotott szerkezetekig, amelyek már csupán a melléknévi igenév finit jelentésének jelölői. Többek között a népdalok példái is szépen szemléltetik e szerkezetek kapcsolatát: teljesen azonos mondatokban a visszatérést, illetve a cselekvés befejezését jelentő alakok szerepelnek, vö.: Hogyan térhetek haza a kocsmából, miután ittam KlvD 144 és Hogyan hagyom abba a kocsmázást, miután ittam JD I 79. Aligha kétséges, hogy mindezek a szerkezetek történeti szempontból azonos szerkezettípusból erednek, és a liauti(s), nustoti, mesti igék, amikor melléknévi igenevek nominativusi alakjaival állnak, egykor szintén önálló lexikai jelentéssel rendelkeztek, akárcsak ma a nurimti vagy pailsti. Ezek az igék más esetekben jól megőrizték önállóságukat; vö. a mesti egészen konkrét, „hajítani” jelentését, a nustoti „megállni, abbahagyni” jelentésű használatát, a liauti „elmúlni, elcsitulni” jelentését LKŽ VII 396 (vö. óporosz aulaut „meghalni” Trautmann 1910: 307; Fraenkel 1962 I: 362 a szakirodalommal), valamint önálló használatát, például: A tél hidegei akkor elülnek JD 332 (LKŽ VII 396); elült a mennydörgés RD 193 (uo.) stb. A régi írásokban a liautis ’befejezni’ jelentésben melléknévi igenév vagy főnévi igenév nélkül is használatos, például: tihnai lowesi Rubeszus BrB Joz 19, 47; Manna liowies antrą dieną Joz 5, 2; noriu užsities, ir potam liausosi Teis 15, 7. A fázisigévekkel alkotott melléknévi igenévi nominativusi szerkezetek tehát valószínűleg olyan megnyilatkozásokból fejlődtek ki, amelyek belső szerkezete ugyanolyan volt, mint a sustoti, pareiti, grįžti stb. igéket tartalmazó predikatív attribútumoké (lásd 1.4). Rekonstruálható belső szerkezetük alapjául szintén azok az alapmondatok tekintendők (egy igei és egy névszói-melléknévi igenévi mondat), amelyeket ugyanaz a viszony kapcsol össze, például: a gyermek abbahagyta a sírást ⇐ a gyermek abbahagyta + a gyermek sírt.

4.1.3. A konkrét lexikai jelentésüket elvesztett fázisigékkel alkotott melléknévi igenévi szerkezetek jelenleg rendszerint a népköltészetben, a népnyelvben (a nyelvjárásokban), valamint annak sajátosságaira építő szépirodalomban használatosak. Más környezetben nem produktívak, és általában a főnévi igenévvel alkotott szinonim kifejezések szorítják ki őket. Az írott nyelvben ezek már a legrégebbi nyelvemlékek óta túlsúlyban vannak². Jelenleg a főnévi igenévi szerkezetek a cselekvésfázis és a modalitás kifejezésének fő eszközei: stilárisan semlegesek, és egyaránt alkothatók a cselekvés kezdetét jelölő

¹ Emellett olykor főnévi igenévi szerkezetek is előfordulhatnak, de sokkal ritkábban, például: Ale jis negali išgest valgyt (= nevalgęs) BsP IV 7.

² Vö. J. Bretkūnas Bibliájának példáit: lowes prarakaut I Sam 10, 13; Netliaukesi… schaukti 7, 8; lowes pagimdti I Moz 29, 35; 30, 9; lio wes su jo kalbėti 17, 22; pamestu (pabr.) (liautumse) mane toliaus ieschkoti I Sam 27, 1 ginnies… pakarnu buti II Moz 10, 3; ginnaties, laikiti (margón: saugoti) mana Prisakinu II Moz 16, 28.

3*

35

(elkezdeni, nekifogni, belefogni, hozzákezdeni…), valamint a befejezést és a modalitást kifejező igékkel (akarni, tudni, kötelesnek lenni, kelleni…). Ezzel szemben a csak a cselekvés befejezését és szándékos folytatását jelölő igékkel használt igenévi szerkezetek a főnévi igenéves szerkezetek bizonyos részének stilisztikailag jelölt változataivá hajlanak válni.

4.1.4. A cselekvés végpontját jelölő igékkel alkotott nominativusos szerkezetek számos rokon nyelvben találnak megfelelőkre. A lett nyelvjárásokban a nostāt ige ugyanúgy kapcsolódik a múlt idejű aktív igenévhez, mint a litvánban, vö. nuostāja braucis (Endzelīns 1951: 1014). Az óegyházi szlávban a cselekvés végét jelölő igék, a prěstati, skončati, jelen idejű aktív igenévi nominativusokkal állnak, például: prěsta gl(agol)ę Luc 5, 4 (ἐπαύσατο λαλῶν); skonьča dobrotvorę Supr 481₂₁ (Večerka 1961: 67). Megfelelő szerkezetek más szláv nyelvekben — az óoroszban, az ócsehben — is használatosak voltak, és az igenéveket csak később szorították ki belőlük véglegesen a főnévi igenevek, például: óor. не престаи моляся Лавр. 255 (Barnet 1965: 58); сконча зижа (= окончил строить) Лавр. 52 (Потебня 1958: 158); ócseh (ritk.) čestuje nepřesta Jid 45 (Gebauer 1929: 595; Trávníček 1956: 167; Dvořák 1970: 155). A szerkezetek különböző szláv nyelvekben való elterjedtsége — nemcsak fordításokban, hanem eredeti művekben is — és a balti párhuzamok nem engedik, hogy ezeket a görögből kölcsönzöttnek tekintsük, ahogyan Th. Forssmannas (1877—8: 13) és A. Vaillantas (Вайан 1952: 397) gondolta; az óegyházi szláv igenévszintaxisának az elmúlt évtizedekben végzett külön kutatásai³ után szláv jellegük többé nem kétséges. A. Potebnia (ib. 161) és Nepokup­nas (Непокупный 1964: 135) összevetette őket azokkal a litván igenévi szerkezetekkel, amelyek a liautis, nutilti stb. igék után állnak. Némelyikük lexikai összetételében is egybeeshet, vö. óor. не престашемь … творя Ип. 167 (507) (Потебня 1958: 158) és a teljesen lehetséges litván neperstoja tveriąs. Ezek a szláv szerkezetek, akárcsak a megfelelő baltiak, szorosan összefüggenek azokkal, amelyek önállóan használt, a cselekvés befejezését vagy folytatódását jelölő, azaz fázisjelentésű igéktől függenek; például az óor. остатии, пришти, возвратитися; пробьти, събьти stb., vö. az eredeti művekben: остались сице творя („így maradsz cselekedve”, vagyis nem hagysz fel azzal, hogy így cselekedj; Потебня 1958: 158); пробысть негдь (Борковский-Кузнецов 1965: 376).

Az igenévek még szélesebb körben használatosak a fázisigék után az ógörögben. A cselekvés végét jelölő igékkel (például τελέ(ω) „elvégzem, véghezviszem, befejezem”, λήγω „visszatartom, befejezem”, παύω „visszatartom, megállítom, befejezem”, μεθίημι „eldobom, elengedem”) és igenévi nominativusokkal alkotott szerkezeteket már Homérosz eposzai óta adatolnak, például: οὐδ’ ἐπέσσε ἔφρων „nem fejezte be a gondolkodást” II XII 222; ὁπότε λήξειεν ἀείδων „amíg be nem fejezné az éneklést” II IX 191 stb.⁴ Az ógörögben az igenévi nominativusokkal a cselekvés kezdetét jelölő igék is állnak (szintén már Homérosz óta), például: ἐγὼ δ’ ἄρχον χαλεπαίνων „én pedig haragudni kezdtem (= viszályt szítani)” II II 378⁵. Ezek a szerkezetek az ógörög szintaktikai rendszerében sem elszigeteltek: a cselekvés kezdetét jelölő igék ugyanúgy igenévi nominativusokkal kapcsolódnak össze, mint a „próbálni”, „igyekezni” jelentésűek (például πειράω, σπεύδω), a cselekvés végét jelölők pedig úgy, mint a „kifáradni”, „felhagyni valamivel” jelentésűek (például κάμνω, ἀποκάμνω, ἀπαγορεύω, vö. Stahl 1907: 746—7), sőt a „felébredni” jelentésűek is (például ἐγέρετο … εὕδων „alvás közben ébredt fel” Od. XIII 187—9 (Овсянико-Куликовский 1898: 2); eközben a „tartózkodni”, „menni” jelentésű igék gyakran az igenévvel jelölt cselekvés kiemelésére használatosak, például ἦκω ἀγγέλλων szó szerint „hírül jőve megyek”, vagyis „hírt hozok” (Kühner 1870: 622); μένετε ἐσθίοντες καὶ πίνοντες ≈ óegyházi szláv пребывайте. édąste i pijõste Luk 10,7 Žogr, Mar (Večerka 1961: 67).

³ Különösen Růžicka 1963; Večerka 1961; Barnet 1965; Dvořák 1970, továbbá lásd A. Vaillant véleményének bírálatát. E szerkezeteket korábbi kutatók is szlávnak tekintették, vö. Потебня 1958: 156 skk.; Jagić 1900: 60 skk.; Vondrák 1912: 609.

⁴ Daug tokių pavyzdžių iš įvairių graikų k. raidos laikotarpių duoda R. Kühneris (1870: 618—9) ir J. M. Stahlias (1907: 745—6), žr. t. p. Schwyzer-Debrunner 1975: 393.

⁵ Az ilyen típusú példákat kommentálva J. M. Stahlias (ib. 744) rámutat, hogy az igenév itt nem teljesen azonos a főnévi igenévvel: az igenévi szerkezet a cselekvés kezdetét annak egészén belüli bizonyos részként fejezi ki.

36

A fent említett példákban a cselekvés befejezését és kezdetét jelölő igék nem csupán valamely fázis jelölői; a balti és a szláv nyelvekhez hasonlóan sok esetben megőrizték konkrét lexikai jelentésüket. Például feltűnő párhuzamot látunk a litvánnal a *met- gyökű ige használatában: egészen konkrét „elenged, eldob (valamilyen tárgyat)” jelentésében, például μεθίημι τόξον, ἄγκυραν „eldobom a nyilat, a horgonyt”, igenévi nominativussal alkotott szerkezetben a litván mesti igéhez hasonlóan a cselekvés befejezését jelöli, például: κλαύσας καὶ δυνάμενος μεθέηκεν „miután sírt és bánkódott, abbahagyta” II XXIV 48 (Schwyzer-Debr runner 1975: 393); az igenév főnév előtti helyzetére vö. bensyk ir verkusi liaudis DonR 33.

Az indoiráni hasonló szerkezetekben sem vesztek el az igék konkrét lexikai jelentései. Például H. Reichelt (1909: 330) által idézett aveszta szerkezet: āat tum nišhidōiš gāwāsca srāvayō apasca vanuhis yazamno „da hobst du an (szó szerint: leültél), die Gathas aufzusagen und die Wasser zu verehren” (vö. még Расторгуева 1975 I: 111) teljesen megfelel az óorosz Святославъ … сѣде княжа (= сел княжить) ту в Переяславци Лавр. 27 példának (Потебня 1958: 158).

A fázisigékkel (különösen a cselekvés végével kapcsolatos igékkel) alkotott szerkezetek szerkezeti és szemantikai azonossága a különböző indoeurópai nyelvcsoportokban, hasonló helyük az egyéb nominativusos szerkezetek között, valamint a jelentésük elvontabbá válásával összefüggő megfelelő fejlődési irány egyértelműen közös alapra utal. Ez az alap, amely még az indoeurópai nyelvek közösségének idején alakult ki, a konkrét lexikai jelentésű finit, inchoatív vagy duratív igékkel alkotott nominativusos szerkezet. Később, feltehetően már az egyes nyelvcsoportokban, e igék némelyike a cselekvés végének vagy (ritkábban) kezdetének kifejezésére specializálódott, részben desemantizálódott, és bizonyos fázisjelölővé vált. A közös alap és az azonos fejlődési irány következtében ez a párhuzamos folyamat a különböző nyelvcsoportokban (a balti, a szláv és az ógörög nyelvekben) igen hasonló eredményeket hozott. Az indoeurópai alapnyelvi korszakba való visszavetítésüket nem teszik lehetővé a fázisigék konkrét (önálló) lexikai jelentésének a fent említett nyelvek mindegyikében érezhető maradványai. Emellett az indoeurópai nyelvek régiségében világosan megfigyelhető az a tendencia, hogy a cselekvés modális, fázisjellegű és egyéb általánosabb jelentésjegyeit (szemantikai funktorait) igeképzőkkel, nem pedig „funkciószavakkal” alkotott analitikus szerkezetekkel fejezzék ki (vö. Lehmann 1974: 139 skk., 187 skk., 246).

Az ige desemantizálódása a nominativusos szerkezetben, vagyis elvont cselekvésfázis-jelölővé válása magának a szerkezetnek a belső átalakulásával függ össze. A mai litvánban a brolis baigė (ar metė) gėręs („a testvér abbahagyta az ivást”) mondat szinonimája a brolis nebegeria („a testvér már nem iszik”) mondatnak; ezzel szemben a brolis parėjo gėręs („a testvér ivás után tért haza”) mondat belső szerkezete a kopulatív módon összekapcsolt alapszintű mondatokon alapul: brolis (buvo) gėręs + brolis parėjo („a testvér ivott + a testvér hazatért”). E szerkezetek a külső szerkezetbeli szintaktikai szókapcsolatok szerint is különböznek: az első esetben a baigė ar metė („befejezte vagy abbahagyta”) ige tárgyesetet vonz, amelynek helyén az igenév nominativusa áll; a második esetben a parėjo („hazatért”) ige önálló.

4.2. Érzelmi állapotot kifejező igékkel alkotott szerkezetek

4.2.1. A múlt idejű cselekvő melléknévi igenevekkel leggyakrabban érzelmi állapotot kifejező igék kapcsolódnak: örülni, gyönyörködni, büszkélkedni; bánkódni, keseregni, sajnálni, emészteni magát, rettegni, csodálkozni, meglepődni, szégyellni stb. A legelterjedtebbek az örülni igével alkotott szerkezetek, pl.: örültem, hogy megszabadultam a gólyáktól Šll; örülök, hogy megmenekültem Rs; ne örülj, ha megtaláltad, ne sírj, ha elvesztetted. Más érzelmi állapotot kifejező igékkel is alkotnak szerkezeteket: Krizas nagymama is… nagyon örvendezett, hogy a lánya lakodalmát megérte DnR 67; büszke arra, hogy tudott tuskókat forgatni Kp; nem bánkódott, hogy elveszítette őt Myk-PutAŠ III142; sajnálom, hogy odaígértem a lányomat Jrk 133; emészti magát, hogy beleegyezett az indulásba Krš; csodálkoztam, hogy ilyen olcsón vásárolt Kps; bár szégyellnéd, hogy így eláztál! VaičiūnDK I 173 (lásd még 1.1.1. és a szerző 1964:58).

37

A múlt idejű alakok mellett, bár jóval ritkábban, jelen és jövő idejű cselekvő melléknévi igenevek alanyesetű alakjai is előfordulnak, pl.: a) jelen idő: örülj, hogy te magadnak van mit enned ŽemR II 168; (a falusiak) büszkék voltak arra, hogy ilyen hitük van VaižgRR I 50; Deveika arra panaszkodik, hogy betegeskedik CvMS 206; b) jövő idő: a róka… örült, hogy finom reggelije lesz LTR; örült, hogy mindenkinek megkötötte a nyelvét és megnyugtatta az urat ŽemR III 383; ő még annak is örült, hogy kinyújthatja a lábát ŠRagrR III 63; olykor szenvedő melléknévi igenevek is, pl.: Hát ti változtatok meg, hogy így szidnak benneteket? Alk; az a bolond örül annak, hogy verik Kps. A fázisigékkel alkotott szerkezetektől eltérően a melléknévi igenevek itt megőrizték a megfelelő igeidők jelentését. A jelen idejű cselekvő melléknévi igeneveket azonban ezekből a szerkezetekből erőteljesen kiszorítják az újabb határozói igenévi alakok; az örülj, hogy megkapod típusú szerkezetek mellett meghonosodott a sokkal produktívabb örülj, miközben megkapod típusú szerkezet, vö. még: ne örülj, miközben elsőként vágsz LTR; a pásztor bosszankodott, hogy nem tudta kihajtani a libákat és a juhokat Šr (LKŽ I 201) stb. Mind a melléknévi igenevek, mind a velük korreláló határozói igenevek függhetnek olyan szókapcsolatoktól is, amelyeknek jelentése érzelmi állapotot kifejező igékével rokon, pl. boldognak lenni = örülni, vö. boldogok voltunk, hogy megijesztettük a madarat CvR II 9; én boldog vagyok, hogy látlak Gruš ABP 104⁶.

A határozói igenév, mint ismeretes, az egyidejű cselekvés kifejezésének sajátos eszköze. Ezért az, hogy behatol ezekbe a szerkezetekbe (akárcsak a 4.1.-ben említett, fázisigékkel alkotott megfelelő kifejezésekbe), egyértelműen mutatja e szerkezetek kapcsolatát a melléknévi igenevek alanyesetű alakjainak egyidejű cselekvés kifejezésére való használatával. Például az olyan kifejezések belső szerkezetébe, mint a nem fogod megbánni, hogy korán keltél || kelve, az alábbi mondatok tartoznak: (te) nem fogod megbánni és (te) korán felkeltél; kapcsolatuk kétféleképpen értelmezhető. Az első esetben a második mondat a propozicionális tárgy pozícióját foglalja el, a szerkezet pedig szinonimája lesz ennek: nem fogod megbánni, hogy korán keltél. A második esetben a két mondatot csupán alárendelő viszony kapcsolja össze, a szerkezet pedig ennek lesz szinonimája: ha (amennyiben, mert) korán kelsz, nem fogod megbánni (az idő-, feltétel- vagy okjelentés ebben az esetben nem szintaktikai jellegű, hanem a kontextustól függ, lásd a szerző 1964: 66 kk.). A megfelelő szenvedő melléknévi igeneves szerkezetek is homonimak, pl.: a varjú elalél, amikor dicsérik LTRn 285. Gyakran elegendő a melléknévi igenevet és bővítményeit az ige utánra helyezni ahhoz, hogy az egyidejű cselekvést kifejező szerkezet propozicionális tárggyá váljon, vö.: ha fiatalon nősülsz, ne bánd; felnő a fiad, olyan lesz, mint a testvérei, és nem fogod megbánni, hogy korán keltél és korán nősültél (LK III 24). A posztpozíciós melléknévi igenevekkel alkotott szerkezetekben azonban gyakran továbbra is érezhető az egyidejű cselekvés jelentése. Ez különösen akkor válik nyilvánvalóvá, ha a szerkezetet nem visszaható igék alkotják (keseregni, sajnálni, meglepődni, sóhajtozni stb.).⁸

4.2.2. Bár jelenleg a melléknévi igeneves nominativusi szerkezetekben leggyakrabban az érzelmi állapotot kifejező visszaható igék alakjai fordulnak elő, ezek nem túl régiek. A nyelvjárásokban, a folklórban és a régi írásokban szinte mindegyikük nem visszaható megfelelőjét is megtaláljuk, amelyeket ugyanebben az érzelmi állapotot kifejező jelentésben használnak, vö. továbbment örvendezve Mrc (MLLG VI 66), ne ijeszd el a szegény embert Lp (LKŽ III 421), büszkélkedik, bánkódik Jnšk (LKŽ II 494); megfékezzük… az orrunkat, hogy ne gyönyörködjünk (= gyönyörködjünk magunkat) a lélegzésben DP 568⁴⁵; nem akarok lenni (…) félni⁶⁷ LKŽ I 567; én szégyellem J (LKŽ III 280); mitől félsz? J (LKŽ III 152); ne bánkódj PK 59³; az ilyen alakok a nominativusi szerkezetekben is előfordulnak, pl.: ne sajnáld, hogy elvesztetted Nj (LKŽ III 152). A visszaható partikula itt semmiféle esetjelentéssel nem rendelkezik, és természetesen genetikailag nem függhet össze a

⁶ Az itt említettekhez közel állnak a modális (leggyakrabban értékelő) jelentésű predikátumok tartalmát kifejező melléknévi és határozói igenevek is, pl.: hibás, hogy nem fáradozott időben jó munkássegítőket keresni JabIRR II 191; rosszul tettem, hogy válaszoltam neked Lt III 158 (a válaszolva alak is lehetséges), lásd még a szerzőtől: LKG II 381.

⁷ A régi írásokban a fázis- és modális igékkel alkotott szerkezetek mintájára ebben az esetben olykor főnévi igenév is előfordul, pl.: Esch galios gwenti po akim Dukterų Heth BrB I Moz 27, 46 (Mich verdenusst zu leben).

⁸ Ezért a tudatos nyelvhasználatban az ilyen igékkel alkotott szerkezeteket gyakran lecserélik, pl.: Petras Balsys és Pranaitis meglepődtek, amikor itt-ott gabonát láttak a piacon Myk-PutR VI 11; a szomszédok sóhajtoznak, miután bajba kerültek LKŽ VII 188.

⁹ Plačiau apie tai žr. Jakulienė 1968: 29–31, kur duota daug atitinkamų formų iš senųjų raštų.

38

dalyvinės konstrukcijos struktūra. Reikia sutikti su A. Jakuliene (1968: 14), kad ji yra tiesiog veiksmažodžio intranzityvumo papildomas rodiklis, pradėtas dėti prie emocinės būsenos veiksmažodžių jau sangrąžiniams veiksmažodžiams susiformavus ir virtus atskira morfologine formų grupe. Panašiai sangrąžos dalelytė buvo pridėta ir prie daugelio kitų intranzityvinių veiksmažodžių, pvz.: gultis, klauptis, stotis, liktis ir pan. Tokį pat procesą galima įžiūrėti ir latvių kalboje, kur greta sangrąžinių bitės, priecāties, brīnīties, smieties ir pan. formų sen. raštuose ir tarmėse dar pasitaiko ir nesangrąžinių, pvz.: Glücko siewa, bidama un drēbēdama Mork 5, 33, Mancelio sawu tēwu bistam Post III 114 (ME I 305); smejat, ļaudis, dziesminai (ib. III 906); plg. taip pat sangrąžos dalelytės pridėjimą prie kitų intranzityvinių veiksmažodžių: tupties, kustēties, sēsties, gulties, stāties etc. (Endzelins 1951: 987–8).

4.2.3. A szláv nyelvekben nagyon hasonló képet látunk: legrégebbi emlékeikben az érzelmi állapotot kifejező igék visszaható alakjai még félig analitikus jellegűek (Борковский-Кузнецов 1965: 288–9). Mellettük olykor a megfelelő nem visszaható alakok is használatosak, vö. óegyházi szláv plakati és plakati se; žaliti és sožaliti si; regati és regati se (Havránek 1928: 120 kk.), amelyek jelentése alig különbözik egymástól (ahogyan az ostati || ostati se ≈ lit. likti || liktis esetében is), és csak némely ilyen igének (pl. óegyházi szláv ubojati se, smējati se) nincs már nem visszaható megfelelője. A nominativus cum participio konstrukciókban a visszaható alakok dominálnak, pl. óorosz сожилъся Ип. 190, не убоявся князя два имуще Лавр. 160 (Потебня 1958: 157), bár nem visszaható alakok is előfordulnak, pl.: довѣть мѫжомъ напълнивъ уши (uo.). A visszaható formáns, amely még megőrizte a mondatban az önálló funkciószó helyét, funkcióját tekintve itt teljesen megfelel a balti nyelvek visszaható partikulumának.

Azt, hogy a balti és szláv nyelvek érzelmi állapotot kifejező igéktől függő nominativus cum participio konstrukciói eredendően nem kapcsolódnak a visszaható alakok használatához, más indoeurópai nyelvek megfelelői igazolják. Az ógörögben a participiumok nominativusai az azonos jelentésű igék mediális alakjaival fordulnak elő, vö. ἥσατο … πίνων „örült, hogy iszik” Od. IX 353; γέγηθας ζῶν Soph. Ph. 1021 „örömmel élsz” stb. (Kühner 1870: 616, 619–20; Schwyzer-Debrunner 1975: 392–3). J. Stahalis (1907: 737) az ilyen példákat kommentálva hangsúlyozza a participiumok eredeti predikatív jelentését (ursprünglich prädikative Bedeutung); Meillet-Vendryes (1952: 613) hasonlóan magyarázzák e konstrukciókat, köztes, átmeneti jellegüket emelve ki. A megfelelő balti és szláv konstrukciókhoz hasonlóan itt az érzelmi állapot oka egyben annak tartalma is. A litvánhoz hasonlóan az ógörögben is (már Homérosznál) „megelégedik, jóllakik” jelentésű igékhez kapcsolódnak a participiumok, pl.: ἔσθει τέρπεσθαι ἐς ἀλλήλους ὁρῶντες szó szerint: „miután megelégedtek (jóllaktak) azzal, hogy egymást látják (látva)” Il. XXIV 633¹⁰ (Schwyzer-Debrunner uo. 393). Az óindben a participiumok nominativusai a lajj- „szégyell”, nand- „örül” és hasonló jelentésű gyökigékkel a megfelelő affektusok alapját jelölik, teljesen ugyanúgy, mint a litvánban vagy az óegyházi szlávban, vö.: na lajajasa evam bruvāṇaḥ „nem szégyelled, hogy így beszélsz?” Pañc. II, 15, 17; nananduh siddhahāryāḥ „örültek, hogy végrehajtották szándékukat” Kathās. 20, 99 (Speyer 1886: 373; 1896: 63). Még a latinban is, ahol a participiumok használata jóval szűkebb körű, a gaudeo „örülök” igével olykor participiumi nominativus jár, pl.: gaudent perfusi sanguine fratrum Verg. Georg. 2, 510 „örülnek, hogy testvéreik vérével borították be magukat” (Schmalz-Hofmann 1927: 589).

Mindez arra enged következtetni, hogy az érzelmi állapotot kifejező igékkel alkotott nominativus cum participio konstrukciók ezen igék mediális jelentésén és az igei nomenek (később szorosabb értelemben vett participiumokká vált) félig predikatív használatán alapulnak, amelynek gyökerei az indoeurópai nyelvek közös korszakáig nyúlnak vissza. A visszaható alakok elterjedése a balti és szláv nyelvekben kétségkívül későbbi eredetű, párhuzamos jelenség. A VD keletkezésének tárgyalása szempontjából az érzelmi állapotot kifejező igékkel alkotott példák azért fontosak,

¹⁰ Vö. J. Ralio és mások fordítását: „Miután egymást ketten jóllakásig nézegették” (Homeras 1962: 522).

39

mert ezekben világosan kirajzolódik a kapcsoló láncszem a nominativusi appozíciós szerkezetek és a centralizáltabb VD típusú kapcsolatok között, amelyekben a participium az igétől függő propozicionális objektumot képvisel.

4.3. Konstrukciók az érzékelést és információt kifejező igékkel

4.3.1. Az érzékelést, gondolkodást, információt kifejező igékkel alkotott konstrukciókban a participium vagy a participiumi szókapcsolat az ige tartalmát jelöli. Az ilyen VD-k, mint már említettük, többnyire visszaható igékkel képződnek. Egyes kutatók a nem visszaható alakokkal alkotott konstrukciókat újabb keletűnek tartják (Tangl 1928: 50; Марьян 1962: 36). Vannak azonban adatok arra, hogy az ilyen jelentésű igékhez már ősidők óta, a visszaható alakok kialakulása előtt is kapcsolódtak participiumok. A žemaitiai és nyugat-aukštaitiai nyelvjárásokban a nem visszaható érzékelést, gondolkodást, különösen információt kifejező igék helyenként éppúgy alkothatnak VD-t, mint a visszahatók: a brolis sakos atėjęs „a testvér azt mondja, hogy eljött” mellett az ir brolis sako atėjęs „és a testvér azt mondja, hogy eljött” is használatos¹¹. A XVI–XVII. századi írásokban mintegy 40 példát találunk nem visszaható igealakokkal alkotott VD-re (kb. 9%). Északkelet-Litvániában napjainkban a VD-t szinte kizárólag nem visszaható igékkel alkotják¹². Itt a participiumok nominativusi konstrukciói elválaszthatatlanul összefonódnak az ugyanezen igéket gyakran követő függő beszéddel, amely maga is a participiumok régies predikatív használatán alapul (a szerző 1970: 6–12; 1977: 18 kk.). Nehéz elhinni, hogy a kelet-aukštaitiai nyelvjárásokban a nem visszaható alakú VD-k mind új képződmények lennének, annál is kevésbé, mivel más esetekben e nyelvjárásokban a visszaható igék igen elterjedtek, és még a megfelelő nem visszahatókat is kiszorítják a használatból (vö. kyla – keliasi, virsta – verčiasi, kinta – keičiasi stb.). Ráadásul, ha a nem visszaható érzékelést és információt kifejező igékkel alkotott VD-ket új képződményeknek tekintenénk, szigorúan el kellene különítenünk őket az érzelmi állapotot kifejező igékkel alkotott VD-ktől, noha szintaktikai szerkezetük közelsége nyilvánvaló.

A nem visszaható alakú VD-t (a visszahatók mellett) a lettben is használják, vö. zināju tēvu klausījušies (Bielenstein 1863: 377); cerējāt… paēduši ME I 375; duomādams viens pats esus (Endzelīns 1951: 1009). Megfelelő példák a szláv nyelvek régi emlékeiben is találhatók (vö. Потебня 1958: 156 kk.; Vondrák 1928: 406; Gebauer 1929: 597).

4.3.2. Különösen figyelemre méltóak a *men gyökű igékkel való párhuzamok. A szláv nyelvekben a mněti ige nem visszaható alakjai ugyanolyan nominativusi konstrukciókat alkothatnak, mint az ebben az esetben domináló visszaható alakok, pl.: óegyházi szláv mъně-ache dъchъ viděšte Mar Luk 24, 37 (Růžička 1963: 193; a görög szövegben infinitivus áll: ἐδόκουν... θεωρεῖν); ócseh mnieše oklamajíc čbána Hrad. 130a (Gebauer 1929: 597), vö. a visszaható alakokkal alkotott konstrukciókat: óegyházi szláv mnito sę imy Mat 25, 29; ócseh mniš sě kúpe DalC 50 (Gebauer uo.) stb. Főtagjuk, az ige alapján ezek a konstrukciók még etimológiailag is megegyeznek a litvánokkal, az utóbbiakban azonban a manyti ige nem visszaható alakjai dominálnak, amelyek különböző idejű participiumokkal használatosak, pl.: jis manė daugiau žinąs „azt hitte, hogy többet tud” VeinR V 250; gali manyti pakliuvęs tarp garsių daktarų „azt hiheti, hogy híres doktorok közé került” CvR IX 93; numanau nieko gero negadusius girdėjęt „úgy sejtem, hallottatok arról, hogy nem történt semmi jó” Klp (MLLG I 75) stb. (vö. manosi sapnuojanti „azt hiszi, hogy álmodik” LKŽ VII 832; manosi gerbiamas „azt hiszi, hogy tisztelik” Tl, lásd még a régi írások példáit a 2.2.1.1. pontban).

A rigvédai időktől adatolt az óindben egy teljesen azonos konstrukciótípus, amely ugyanazzal a gyökű és jelentésű man- igével fordul elő, pl.: sómam manyate

¹¹ A Litván Nyelvjárási Atlasz adatgyűjteményében az ilyen párhuzamos nem visszaható alakok használatára Plungė, Palanga, Vainutas, Tilžė, Rietavas, Užventis, Stulgiai, Tryškiai, Kuršėnai, Šilalė, Šilutė és más környékekről is vannak adatok.

¹² A visszaható és nem visszaható igealakokkal alkotott VD-k nyelvjárási elterjedésére vonatkozó adatokat (térképpel) lásd a szerzőnél 1977: 17.

40

papiván „megitta a somát” RV X 85, 3¹³. L. Renou (1936: 37) az ilyen példákat kommentálva rámutat, hogy a legrégibb verssorokba szedett szövegekben a participium itt még meglehetősen független az igétől, és csak később kapcsolódnak össze egyetlen szerkezetté. Más szóval, a participium itt részben még megőrizte a régi névszói állítmányi funkcióját.

A man-drš- „látni”, chad- „látszani”, vid- „tudni” tövű igékhez hasonlóan (Renou 1936: 10, 37). Ugyanez a használat az avesztában is adatolt (Reichelt 1909: 330—1), ahol a megfelelő szerkezetek szintén mediális man- alakokkal jönnek létre, például: maēda manyete jaɣnvā „úgy véli, hogy nem verték meg” Yt. 10, 71. Ez e szerkezetek indoiráni eredetére utal.

Az ógörögben a nominativusi participiumok olyan észlelést és gondolkodást kifejező igékhez kapcsolódnak, mint a φαίνομαι „látszom”, *εἴδω „tudok”, αἰσθάνομαι „érzek”, γιγνώσκω „megismerek, megtudok” stb.; vö. ἔσθι... ἀργιγμένος Arist. Plut. 962 „tudd... előtte”; οὐκ αἰσθάνεσθε ἐξαπατώμενοι Xen. Hist. 7, 1, 12 „nem érzitek, hogy becsapnak benneteket?” (Соболевский 1948: 347; Chantraine 1953: 326; Schwyzer-Debrunner 1975: 396). Megfelelő participiumos szerkezetek (a szokásos infinitivusosak mellett) a latinban is előfordulnak, például: sensit medios delapsus in hostes Verg. A. 2, 377. Meillet-Vendryes (1952: 616) ezeket a görög szerkezetekkel hasonlítja össze, más szerzők azonban görögös hatásnak tartják őket (Kühner-Stegmann 1912: 702—3), noha olyan eredeti kifejezések mintájára jöttek létre, amelyekben érzelmi állapotot kifejező igék szerepeltek (Schmalz-Hofmann 1928: 588—9).

4.3.3. Az itt említett rokon nyelvi párhuzamok arra engednek következtetni, hogy az észlelést és gondolkodást kifejező igékkel álló nominativusi participiumos szerkezetek ugyanolyan régiek, mint az érzelmi állapotot kifejező igékkel alkotottak. Ezekből kitűnik, hogy egykor ugyanazok az észlelést kifejező igék kapcsolódhattak mind az igenevek (később: participiumok) nominativusához, mind az accusativushoz, attól függően, hogy alanyuk azonos volt-e a ragozott igealak alanyával vagy különbözött attól. Például a már említett manyti ige különböző alanyú participiummal GD-t, azonos alanyúval pedig VD-t alkot; vö.: Kastis manė ją miegant ŠRaGr III 124 (a régi írásokban participiummal: numanė jauna Karaliu... gimusį BrP I 152, lásd a szerző 1974: 217) és jis tikrai manė niekam nesakysias KrėvAP 148; előfordulhatna a Kastis manė miegąs forma is. Ugyanígy viszonyul egymáshoz a megfelelő tövű ige által alkotott GD és VD az ószlávban, ahol a GD mellett — mъněvъša že i vъ družině sъstь Luk 2, 44 (Večerka 1961: 57) — megtaláljuk a már említett mъněacho dъchъ viděšte Mar Luk 24, 37 példát. L. Renou (1936: 10) rámutat, hogy a védikus prózában ugyanez a szerkezetkülönbség figyelhető meg a man- tövű igével; vö.: tiṣṭhantam manyeta „azt gondolja, hogy (az ellenség) áll” és sa riricāno manyata TS VI 6, 5, 1 „kimerültnek (elcsigázottnak) gondolta (érezte magát)”¹⁴. Az ógörögben az *εἴδω „tudok”, αἰσθάνομαι „érzek”, λέγω „mondok” és hasonló igék szintén kapcsolódhattak accusativusszal és nominativusszal is, az alanyok azonosságától függően (lásd Соболевский 1948: 346—7; Schwyzer-Debrunner 1975: 394 és 396).

A litvánban a regėti, jausti, žinoti, suprasti, dūmoti, tarti, atmin­ti, tikėti, sakyti igék és hasonlók mellett a VD a GD mellett már a XVI—XVII. századi írásos emlékekben is használatos; vö.:

És látta őt az összes ember járkálni BrB Apd 3,9 — Ez a vámszedő látván... elveszni... kezdett... imádkozni BrP II 363;

Mert ki tudja, hogy bölcs vagy bolond lesz-e BrB Pam 2, 19 — tudtam, hogy nálatok mindannyiatoknál (veletek) maradok BrB Filip 1, 25;

¹³ Plačiau apie tai žr. Delbrück 1888: 104; Whitney 1889—1964: 268; Щерцль 1883: 27—8; Speyer 1896: 63; Macdonell 1955: 298; уεά Oertel 1926: 25 ir Renou 1936: 10—11, 37 su tolesne lit. Konstrukcijos su šiuo veiksmažodžiu уεά perduktyvios Brahmanuose, kur, pasak L. Renou (ib. 10), jos vartojamos kaip tam tikros pastovios formulės. ¹⁴ Daugiau tokių pavyzdžių žr. Oertel 1926: 25.

41

Emlékezz az én életemre, amely múlandó BrB Job 7, 7 – tudom, hogy király vagyok

DP 586₃₈.

Nem mondtam-e neked, hogy ez nekem semmi jót nem jövendöl BrB I Kar 22, 18; Hát nem azt mondtad nekem... hogy Istennel beszélgetsz AK 62₁₅.

Az alany azonossága szerint megkülönböztetett GD és VD ugyanazzal a nem visszaható igével olykor akár egyazon mondatban is előfordul, például: Mert látta, hogy nem lesz király, és hogy a kard kiválik tőle BrB I Mak 15, 12.

Az ugyanazon igéktől függő nominativusi és accusativusi szerkezetek korrelációja ezen igék szemantikájával függ össze. Az észlelést kifejező igék többsége az érzelmi állapotot kifejező igékhez hasonlóan természeténél fogva jelenthette mind az alany lelkiállapotát, mind pedig egy adott észlelési tárgyra irányuló aktív mentális folyamatot. Például a galvoti ma is jelentheti azt, hogy „elgondolkodott állapotban lenni”, illetve azt, hogy „gondolkodni (valamiről)” (vö. LKŽ III 87); hasonlóképpen a matyt „látszik” jelentésű, az manyti pedig állapotjelentésben is használatos volt; vö. sokan gondolkodnak, kevesen tudnak Eržy (LKŽ VII 831), a megfelelő óind man- jelentésekkel (Cappeler 1955: 318–9), valamint a rekonstruált *men- „gondolkodni, szellemileg izgatott állapotban lenni” alakkal (Pokorny 1959: 726–7); az óegyházi szláv mъniti: mъně régi intranzitív jelentéséről lásd még Kurylowicz 1964: 79. A lelkiállapot jelentését számos más, észlelést kifejező ige etimológiája és használata is mutatja. Az ilyen jelentésű észlelést kifejező igékkel alkotott nominativusi szerkezetek külső szerkezetük alapján igen közel álltak az egyéb állapotigékkel alkotott predikatív jelzőkhöz. Némely, információt közlő ige szintén kétértelmű ilyen szempontból (vö. a kalbėti ir sakyti igék szinonímiájával: LKŽ V 113–4).

4.3.4. Az észlelést és információt kifejező nem visszaható igéktől függő VD-k sokféleségét a predikatív participiumhasználattal való kapcsolataik is megerősítik. A nyelvjárásokban és a régi írásos emlékekben a VD-k sok esetben nehezen különíthetők el a függő beszédet kifejező alakokban álló predikatív participiumoktól, különösen akkor, ha az ige ragozott alakja és a participium között szünet van. A A testvér azt mondja / elment (ott volt) típusú megnyilatkozások különösen gyakoriak Litvánia északkeleti részén (lásd a szerző 1977:17 kk.). Figyelemre méltó, hogy a XVI–XVII. századi írásos emlékekben is a sakyti „mondani” nem visszaható igealakja után a participium előtt többnyire szünetet jelző írásjel áll, például: az asszonyok... jönnek, mondván | angyalokat láttak VEE 675, Luk 24, 22–23 (vnd sagen | sie haben ein gesichte der Engel gesehen)¹⁶; hogy mondhatod (áthúzva: -es) szeretsz engem BrB Teis 16, 14 (Wie kanstu sagen | du hast mich lieb), olykor más igékkel alkotott szerkezeteket is hasonlóképpen választanak el, például: aki valóban tudná | hogy szenteket fogad be MT 108ᵃ²; már kezd arra gondolni | hogy Istenhez akar térni BrGD LXVI, 10, lásd még 2.2.1.2. A XVI–XVII. századi szövegekben a visszaható észlelést kifejező igék után hozzávetőleg 40 szerkezetben (körülbelül 10%-ban) használnak írásjelet; vö.: És ő maga mondta | nincs hová lehajtania a fejét BrP I 123; aki álomban éhezőnek látszik, eszik... aki álomban szomjazónak látszik, iszik BrB Iz 29, 8 (träumet | das er esse… das er trincke); ahogy egyszer valaki... leülne | mindnyájatokat meg akar etetni MT (PM) 32–32ᵃ stb. Bár az írásjeleket itt sugalmazhatták a fordítók által használt eredetik, viszonylag gyakori alkalmazásuk arra utal, hogy a régi írásos emlékek szerzői feltehetően érezték az észlelést vagy információt kifejező igék után álló egyes participiumok jelentésbeli önállóságát. Az olyan régi írásos példákban, mint a megfelelő mai nyelvjárási megnyilatkozásokban (a testvér azt mondja | ott volt, vagy azt gondolom | mindent hallott), a participiumok önálló, függő beszédet vagy az észlelés tartalmát kifejező állítmányoknak is tekinthetők, amelyek régi névszói mondatokból fejlődtek ki¹⁷. Feltehetően az olyan aszindetikus igei megnyilatkozások mellett, mint a testvér azt mondja (gondolja) | beteg vagyok || beteg, amelyek archaikus volta kétségtelen, a legrégibb időktől kezdve a megfelelő névszói típusú megnyilatkozások is használatban voltak, például: a testvér azt mondja (gondolja): beteg, amelyek

¹⁵Vö. a DK-ben már visszaható alakban: sakės mán... kalbas? 65–66. További példákat lásd 2.2.1.1 és a szerző 1974: 211–24.

¹⁶Az MP 164ᵃ⁴-ben ugyanez a szöveg már írásjel nélkül szerepel: sākidāmos Angelu weydą regeiusios.

¹⁷ Plačiau apie VD ryšius su predikatine dalyvių vartosena ir aut. 1970: 10; 1977:19 tt..

42

és megalapozta az itt tárgyalt nominativusi szerkezeteket. A mondat centralizációjának és részei közötti hipotaktikus kapcsolatoknak az erősödésével, a predikatív jelzői nominativusi szerkezetek más típusainak mintájára, az ige és a participium szoros intonációs és jelentésbeli egységgé kapcsolódott össze. Így a VD az észlelést és az információközlést kifejező igékkel a predikatív jelzői szerkezetek változataivá vált.

A nominativusi szerkezetek egyes típusainak áttekintése után kirajzolódnak genetikai kapcsolataik az indoeurópai nyelv közös szintaktikai modelljeivel. A fázisigéket és érzelmi állapotot kifejező igékkel alkotott szerkezetek történeti szempontból a predikatív jelzőknek felelnek meg, amelyeket ősidők óta más állapotot kifejező (statikus) igékkel használtak. A később participiummá vált igei névszó nominativusa ezekben második, alárendelt predikátumként működött. Az észlelést és információközlést kifejező igékkel alkotott szerkezetek alapját az érzés, gondolat vagy beszéd tartalmát kifejező participiumok adják, amelyek egykor viszonylag önálló névszói predikátumként szerepeltek. Ezek az igék később kapcsolódtak össze participiumaikkal szoros VD-szerkezetekké; mind a litvánban, mind más rokon nyelvekben (pl. az óindben és az ógörögben) még felismerhetők a participium önállóbb használatának nyomai.

4.4. Konstrukciók passzív formákkal

4.4.1. A VD megformálásának fő modelljét a statikus igékkel alkotott nominativusi predikatív jelzői szerkezetek képezték. Amint már említettük, ezek ősidők óta az aktív igékkel álló accusativusi szerkezetek ellentétei voltak. Az accusativus és a nominativus szembenállása, mint ismeretes, a passzív transzformációval függ össze: J. Kurylowicz szerint (1964: 74, 179 skk.) az accusativust azért tekintik grammatikai esetnek, mert passzív szerkezetben a nominativus ellenpárja (hostem occidit: hostis occiditur). Amíg a tranzitivitás kategóriája és a passzívum nem alakult ki a litván nyelvben, a nominativusi és accusativusi predikatív jelző (illetve a VD és a GD) szembenállása elsősorban az ige eltérő derivációs jelentésével és magának az esetnek a szemantikájával függött össze, vagyis szintaktikailag nem volt szigorúan motivált¹⁸. A passzívum kialakulásával az aktív igékkel álló accusativusi szerkezet (rodo jį piktą) és a statikus igékkel álló nominativusi szerkezet (jis atrodo piktas) mellett létrejött a körülírt passzív alakokkal álló nominativusi szerkezet is (jis rodomas piktas), amely szintaktikai alapon áll szemben az accusativusi szerkezettel, például:

(az apa) száraz szemet szór: száraz szemet szórnak „ ” keresztben tépi a szövetet: keresztben tépik a szövetet „ ” szerencsétlenné tette őt: szerencsétlenné lett téve „ ” keresztben töri a deszkát: keresztben törik a deszka

(vö. a derivációs virti, plyšti, virsti, lūžti alakokat tartalmazó mondatok korrelációját a 3.3.3. részben).

A XVI–XVII. századi írásokban számos passzív alakú szerkezetet találunk, például: nieks ne buvo atrastas vertas BrB Apr 5, 4; apsiwilkime | idant nugį nebutumbime rasti MT 139ᵃ; patinėlįs... tur būti Ponui schwenstas wadinats VEE 47ᵇ; sekma diena teipaieg bus schwensta wadinama BrB III Moz 23, 8 (sol auch heilig heissen); kuri skelbiama ira newaisinga BrP I 332 (= II 262). Ezekben a névszókhoz hasonlóan a participiumok nominativusát használják, vö.: mes... patis dabar griekinikais essą randami esme BrB Gal 2, 17 (selbs Sünder erfunden worden); bernelis... atrastas yra... beseidis DP 66₂₀ (nádležion iest... siedząc W₂ 66)¹⁹.

A XVI–XVII. századi írásokban a VD a tikėti, pramanyti, rokuoti, sakyti és skelbti igék passzív alakjaival is előfordul, például:

¹⁸ Plg. A. Meillet (1934: 359 tt.), L. Renou (1952: 355—6; 1965: 231—2), B. Havráneko (1968: 409 tt.) mintis apie sintaksinio valdymo silpnumą ir semantinį linksnių pobūdį senojoje ide. sakinio struktūroje.

¹⁹ Hasonlóképpen: BrB V Moz 22, 22, MT 83₁₄, ChB Apd 5, 39.

43

bizonyára azt hiszed, hogy el fog jönni BrGD XXXVI (52); Christus... meg akarta mutatni, hogy két teste van? MT (PM) 31^a15; a búcsúzás története a Kanczében van BrB Išm 3, 2 (abschied wird fur ein pein gerechnet); a halottakról azt mondják, alszanak és nyugszanak MT 262¹¹; mert azt mondják rólad, hogy élsz, holott halott vagy²⁰ BrB Apr 3, 1 (Denn du hast den namen / das du lebest).

Mindezen igék aktív alakjai GD-szerkezetekben szerepelnek, vö. nem hitte volna... Az ellenségek bejönnek BrB JerR 4, 12 stb. (lásd a szerző 1974: 216 skk.). A mai nyelvben a VD a látni, megpillantani, hallani, mutatni, hirdetni, közölni stb. igék passzív alakjaival szintén szembeállítható a szintaktikailag aktív GD-vel, vö.: látja őt menni: őt menőként látják; visszatérve mutatja őt: visszatértként mutatják őt; azt hirdette róla, hogy meg fog érkezni: úgy hirdetik, hogy meg fog érkezni; a participiumok nominativusaival párhuzamosan itt néha határozói igeneveket is használnak: menés közben látható.

4.4.2. A lett nyelvben is, a litvánhoz hasonlóan, már a régi írásos emlékektől kezdve passzív alakokkal képzik a VD-t, vö.: állva látták őt (Endzelīns 1951: 1009), az egyező, ragozhatatlan participiumokat tartalmazó szerkezetek mellett, pl.: nem látták őt utazni (Valmiera, Endzelīns ib. 1013), hallották a gyermeket sírni (ib. 1002). Hogy itt a névszói predikatív attribútum megfelelő szerkezeti változataival van dolgunk, az a következő latgall példák korrelációiból is jól látható, pl.: boldoggá tette szomszédait: a szomszédok boldoggá lettek téve; engem elsőként láttak meg: elsőként lettem meglátva és így tovább (Bukšs-Placinskis 1973: 303).

A tárgyesetű és alanyesetű szerkezetek hasonló szembeállítását látjuk a szláv nyelvek régi emlékeiben is, vö. óegyházi szláv viděchъ nebъstъvago prěvoznošęsta sję Ps Sin 36, 35 (Večerka 1961: 58) és vidimъ běaše prebъvaje prisno Supr 544, 25—6 (uo. 65). A kialakuló óegyházi szláv perifrasztikus passzívum formái szerkezetüket tekintve szintén teljesen megfelelnek a balti formáknak, bár erősen hatott rájuk a görög nyelv (Havránek 1928: 115 skk., Večerka 1961: 73 és az ott idézett irodalom). Magában a görögben azok a passzív alakok, amelyek megfelelő korrelációt alkotnak a tárgyesetű szerkezetek aktív alakjaival, közel állnak a 3.3.4. pontban említett mediális alakokhoz (Соболевский 1948: 252, 291—2, 345 skk., Schwyzer-Debrunn­er 1975: 396); ugyanez mondható az óind nyelvről is, ahol már a védikus kortól az aktív és mediopasszív igék alakjai alapján korrelálnak a tárgyesetű és alanyesetű szerkezetek (lásd 3.3.4.). A latin nyelvben a tárgyesetű szerkezet aktív alakokkal, az alanyesetű pedig passzív alakokkal alkot kifejezett szembeállítást; vö.: ego vos salvas sistam Pl. Rud. 1049 és omnia... salva sistentur uo. 1359 (Kühner-Stegmann 1912: 293); participiumokkal is: mandata dicam facta Asin. 913 és is nunc dicitur venturus Peregr. Truc. 84 (Schmalz-Hofmann 1928: 383—4), vö. még oppugnata domus... nunti abatur Cic. Mil. 66 (uo. 608)²¹. E szerkezetek latin nyelvbeli elterjedése maguknak a passzív alakoknak az intenzív használatával függ össze. A litvánban ezzel szemben a perifrasztikus passzívum kialakulása mintha félúton megállt volna: egyes nyelvjárásokban a passzívum még azelőtt hanyatlásnak indult, hogy szilárdan meghonosodott volna. Ezért a perifrasztikus passzív alakokkal alkotott VD sem terjedt el széles körben, és a GD-vel való, bár szintaktikai jellegű szembeállítása másodlagos maradt.

A balti és szláv nyelvek VD-jének további fejlődésében sokkal jelentősebb szerepet játszott a visszaható igék kialakulása. Ez a folyamat mindkét nyelvcsoportban önállóan ment végbe, de analóg előfeltételei és közös iránya volt.

4.5. A visszaható igék kialakulása

A litván visszaható igék genezise nehéz és összetett kérdés, amelyet már sokszor vizsgáltak és vitattak. W. Porzeziński tanulmánya óta (Поржезинский 1903), amely azonnal élénk vitát váltott ki, e kérdésben kialakult-

²⁰A margóra írva a szövegben aláhúzott helyett: mert a neved az, hogy élsz, és halott vagy.

²¹A régi korszak nyelvében az ilyen esetekben a participiumok és melléknevek nominativusa egyformán használatos, velük szemben pedig a kettős accusativus funkcionálisan egyenértékű a későbbi acc. c. inf. szerkezettel (Hofmann 1924: 79; Schmalz-Hofmann 1928: 383—4).

44

Széles szakirodalom foglalkozik a kérdéssel, amelynek puszta áttekintése is sok oldalt tenne ki. A visszaható formák eredetéről J. Endzelīns (1901, 1903, 1951 és másutt), J. Zubatý (1904), E. Hermann (1926), Chr. S. Stang (1966), J. Otrębski (1956), V. Mažiulis (1959), J. Kazlauskas (1968) és más baltisták fejtették ki véleményüket; az utóbbi évtizedekben a visszaható igéket külön monográfiákban P. Bernadišienė (1961) és A. Jakulienė (1968) vizsgálta. Mindazonáltal ezt a kérdést még nem tekinthetjük megoldottnak. A visszaható igék alakjainak és használatának részletesebb vizsgálata során az új adatokkal együtt új problémák is felmerültek, amelyek megnehezítik eredetük megállapítását.

4.5.1. A korábbi kutatások kimutatták, hogy mind a dativusi, mind az accusativusi funkciójú si távoli múltba nyúlik vissza, ám azok a kísérletek, amelyek valamelyiküket elsődlegesnek tekintették, és abból történetileg levezették a másikat, nem hoztak meggyőző eredményt. Az accusativusi funkció elsődlegesnek tekintését és a si visszaható névmási accusativusból való eredeztetését az alak, valamint a más nyelvekben található, dativusi funkciójú megfelelői nem teszik lehetővé: szl. si < *sei vagy *soi, hett. ši stb.²² Az accusativusszal kísérelték meg összekapcsolni a déli žemaitiai, a Paprūsė környéki nyelvjárások és a régi írásbeliség se alakját is (Hermann 1926: 83 kk., 87; Mažiulis 1959: 13), de úgy tűnik, hogy ez e nyelvjárások újabb hangtani és alaktani folyamataival magyarázható (Zinkevičius 1966: 331–2, Jakulienė 1968: 241–2); régiségével kapcsolatban már J. Endzelīns (1951: 914) is kételyeket fogalmazott meg. Nehéz az accusativusból levezetni a *se és az óporosz si alakot²³ is, mert ebben az esetben azt kellene feltételeznünk, hogy a keleti és nyugati balti nyelvekben a visszaható képző si a birtokos névmás különböző eseteiből alakult ki. Az enklitikus névmások megfelelő mi, ti alakjai szintén más nyelvek névmásainak dativusára utalnak (vö. óegyházi szláv mi, ti, gör. μοι, σοι (Hom. τοι), óind mē, tē (Endzelīns 1957: 148). Másfelől a si visszaható névmási dativusból való levezetését és a balti nyelvek visszaható igéinek kialakulását a dativusi jelentést elsődlegesnek tekintve más alaki és szemantikai érvek akadályozzák. A dativusi jelentésű si szuffixálása a žemaitiai tranzitív igékben (pl. atrasties „magának találni” az atsirasti „valahonnan eltűnve újra megjelenni” mellett; Zinkevičius 1966: 334) mintha azt mutatná, hogy később forrt össze az igével, mint az accusativusi jelentésű infixumos alakok (Kazlauskas 1968: 144–145; Jakulienė 1968: 65, 78, 220, 246). Az óporoszban egyáltalán nem található dativusi jelentésű si vagy sin-t tartalmazó tranzitív visszaható ige (Jakulienė 1969: 42), és a lettben is meglehetősen korlátozott a használatuk (Endzelīns 1951: 986; Lepika MLLVG I 557). A litvánban is jóval ritkábbak, mint a megfelelő intranzitív visszaható igék. E. Hermann (1926: 80 kk.) megfigyelése, miszerint a dativusi jelentésű mi, ti gyakoribb a XVI–XVIII. századi írásokban, mint az accusativusi, azzal magyarázható, hogy az ortotonikus névmási alakok, a mane, tave, hamarabb kiszorították a régi enklitikus alakokat a közvetlen tárgy (szintaktikai) esetének pozíciójából, míg a periférikusabb dativusi alakok tovább maradtak fenn; így ez a körülmény sem indokolta, hogy az accusativusi mi, ti, si jelentést újabbnak tekintsük.

4.5.2. Mivel nem sikerült meghatározni az enklitika si egységes, eredeti esetjelentését, felmerült az is, hogy egyáltalán névmási esetragnak tekinthető-e ez az enklitika. A. Jakulienė fontos és tartalmas munkájában (1968) meggyőzően kimutatta, hogy a mai litván nyelvben a si partikula gyakran az intranzitivitás jelölője, és nincs esetjelentése. A szerző arra irányuló kísérlete azonban nem tűnik meggyőzőnek, hogy ezt a si funkciót a legrégebbinek tekintse, és a balti alapnyelv távoli múltjába helyezze (1968: 227–8: 231 kk.; Skūvelė 1968: 17). Először is nehéz elhinni, hogy a si eredeti funkciója ennyire elvont lett volna. Ezt tipológiai érvek cáfolják, különösen a visszaható igék kialakulása a szláv, germán és – már történeti időkben – a neolatin nyelvekben, ahol világosan látható a visszaható képző eredete a visszaható névmások accusativusi és dativusi alakjaiból: a képző a mondatban gyakran még külön szó pozícióját foglalja el, a visszaható igék szemantikája pedig igen hasonló a balti nyelvekéhez (vö. hogy

²² Dėl formato si santykio su sangrąžinių įvardžių datyvo formomis žr. Поржезинский 1903: 88–9; Havránek 1928: 111; Endzelīns 1951: 915; Mažiulis 1959: 11–12; Stang 1966: 253–4.

²³ Dėl šios prielaidos žr. Zubatý 1904: 59–60; Endzelīns 1944: 131–2; 1957: 148; Havránek 1928: 114; Mažiulis 1959: 13.

45

valamint az ún. reflexiva tantum igék, például a bijotis, džiaugtis, gėdytis stb. szerkezeti és jelentésbeli párhuzamossága az összes említett nyelvcsoportban). Maga a tranzitivitás: intranzitivitás oppozíció sem különösebben archaikus, amint azt mind a legrégebbi indoeurópai nyelvemlékek²⁴, mind a litván nyelv saját adatai²⁵ mutatják. A legfontosabb azonban az, hogy az si enklitika történetileg nem választható el a mi és ti alakoktól, amelyek a régi írásokban, olykor pedig a népköltészetben is egyértelműen névmási dativusi, illetve accusativusi jelentésűek. E jelentések számos visszaható igében többé-kevésbé érzékelhetők.

Megjegyzendő, hogy más, különösen a legrégebben adatolt indoeurópai nyelvekben is különféle esetekben állhatnak a megfelelő enklitikus névmási alakok. Például az óind (védikus) mē, tē, a prakrit se, az avesztai mē, tē, hē, šē alakok, amelyek a litván (és szláv) mi, ti, si megfelelői, nemcsak dativusi, hanem accusativusi jelentésben is használatosak (Delbrück 1888: 205–6; 1893: 462; Wackernagel 1930: 471 kk., 484); ezenkívül az óind mē, tē szemantikailag genitivusi, az avesztai hē pedig ablativusi és instrumentálisi jelentésnek is megfelel (Wackernagel uo.; Havránek 1928: 112, szakirodalmi hivatkozásokkal). Sikertelennek bizonyultak azok a kísérletek, amelyek e enklitikák bizonyos jelentéseit (például a genitivusit) az eredeti dativusiból vezették le²⁶. A hettita névmási enklitikák, a mi, ti, ši (= si), amelyek V. Ivanov (1965: 230) szerint közvetlenül megfelelnek a litván mi, ti, si alakoknak, birtokos és dativusi jelentésűek (Friedrich 1952: 141–2, 192, 223; Kronasser 1956: 143–6); a luvi hieroglif mi pedig talán nominativusi jelentésű is (Дунаевская 1969: 72).

Ilyen körülmények között az a feltevés tűnik a legmeggyőzőbbnek, hogy a névmási enklitikák mi, ti, si különféle esetjelentésekben (különösen dativusi és accusativusi jelentésben) való használata archaikus jelenség, amely talán abból az időből öröklődött, amikor a névmások obliquus esetei még nem különültek el alaktanilag (Wackernagel-Debrunner 1930: 471, 485; Havránek 1928: 111, 113; Erhart 1970: 37)²⁷. Így a litván enklitikus névmások mi, ti, si dativusi és accusativusi jelentése egyaránt lehet ősi. Véleményünk szerint az enklitika si alakja és jelentése, a mi, ti alakokkal való viszonya, valamint a rokon nyelvek névmási megfelelői kellően világosan mutatják, hogy éppen a visszaható névmás tövét képviseli.

4.5.3. A fent említett két enklitikus névmási si jelentés közül azonban melyik játszott nagyobb szerepet a visszaható igék kialakulásában? Mivel minden olyan balti nyelvben, amelynek adatai ismertek, a visszaható igék mindenekelőtt a tranzitív igékkel állnak szemben (Jakulienė 1967: 199–200), feltehető, hogy ezt a szembenállást leginkább az akkuzatívuszi jelentés határozta meg. Ennek az enklitikus elemnek az akkuzatívuszi használata, amely kizárja egy másik közvetlen tárgy lehetőségét, magyarázza legjobban a tranzitivitást csökkentő, domináns funkcióját. Ezt a rokon nyelvekből vett tipológiai párhuzamok is megerősítik. Például a keleti szláv nyelvekben még világosan megfigyelhető a visszaható igék kialakulása az akkuzatívuszi jelentésű sen névmás és az igék összekapcsolódásából (Meie 1951: 263; Havránek 1928: 24 tt.; Гавранек 1963: 60 tt.; Борковский-Кузнецов 1965: 288–9). A germán nyelvek közül különösen szembetűnő párhuzamot találunk a skandináv nyelvekben, ahol a visszaható igék -sk formánsa egyértelműen az enklitikus névmás akkuzatívuszából ered; az óizlandiban az -s mellett is használatos, amely datívuszi eredetű is lehet. Ezek a túlnyomórészt akkuzatívuszi (egyes esetekben datívuszi) jelentésű formánsok morfológiai jelölőkké váltak, amelyek a cselekvésnek az alany körére való korlátozottságát jelölik, és már különböznek az ortotonikus névmások akkuzatívuszi alakjaitól (óizl. sik, nory. seg), amelyek pusztán az alanyra irányuló cselekvést jelölnek (Стеблин-Каменский 1953: 238 tt.; 1957: 124 tt.; Гухман 1964: 214 tt., 229–59). Sok más germán

²⁴Az óind, a görög és más nyelvekben az irányítási viszonyok gyengesége miatt fennálló tranzitivitás feltételeiről vö. Meillet-Vendryes 1924: 519 kk.; Renou 1965: 231; Chantraine 1953: 8, 16–7, 232, 319 kk. (némileg eltérően Савченко 1975: 336–7); az indoeurópai tranzitivitás kategóriájáról közvetlenül lásd Десницкая 1951: 143; Перельмутер 1974: 71–81.

²⁵Vö. a szerző 1974: 233–4; 1974a: 244–5; lásd még 3.3.

²⁶ Plg. Havers 1911: 19 tt., 323 ir Brugmann-Thumb 1913: 458 dėl s. ind. mē, tē genetyvinės reikšmės kilmės; motyvuoja šio požiūrio kritiką žr. Hermann 1926: 77 ir ypač Havránek 1928: 112–3.

²⁷Az enklitikus névmások archaikus voltával F. Bopp óta egyesek az atematikus igei személyragok, a -m, -t, -s eredetét is összefüggésbe hozzák (névmási elemek agglutinációjával magyarázva); újabban Савченко 1960: 48 kk.; Иванов 1963: 185; Erhart 1970: 12–3, 51 képviseli ezt a nézetet.

46

nyelvekben (még a gótban is, amely a legrégibb írásos hagyománnyal rendelkezik²⁸), akárcsak a román nyelvekben, a visszaható névmások accusativusa még megőrizte morfológiai önállóságát, jóllehet szemantikailag sok esetben elválaszthatatlan az igétől (mint a német sich freuen, sich fürchten, a francia se réjouir stb. esetében). Az ilyen típusú visszaható igék kialakulása a visszaható névmás accusativusával álló szerkezetekből már a népi latinban megfigyelhető, ahol a mediopasszív eredetű alakok, például a delectari, fieri mellett meghonosodik a se delectare, se facere is; vö. ubi se tamen montes … aperiebant Peregr. Aeth. I, 1 (Дынников и др. 1975: 282); facit se hora quinta ib. 60, 135). A visszaható igék kialakulásában az indoeurópai nyelvekben az accusativusi esetérték mellett nagy szerepe volt magának a visszaható névmás *s(e)- tövének inkluzív jelentésének is²⁹, amely lehetővé tette, hogy a visszaható igealakok az indoeurópai nyelvek egyes csoportjaiban (balti, szláv, germán, román) igen hasonló funkciókat vegyenek fel, és a régi mediopasszív szemantikai megfelelőivé váljanak.

A román és a legtöbb germán nyelvtől eltérően a keleti balti nyelvek enklitikus si névmása már az írásbeliség kezdete előtt elvesztette morfológiai önállóságát. Ez nem mond ellent a balti nyelvek archaikus jellegének, mivel bennük ez a névmás jóval korábban kapcsolódhatott az igéhez, mint például a germán nyelvekben. A balti nyelvek régisége sem abszolút, nem terjed ki az egész nyelvtani rendszerre. Mind a balti nyelvek visszaható igéi, mind más rokon nyelvek ilyen igéi nem tartoznak a régi indoeurópai maradványok közé, és kétségtelenül jóval újabbak, mint az indoiráni vagy a görög nyelvek megfelelő jelentésű mediális alakjai.

4.5.4. A litván igék visszaható alakjaiban fennmaradt régi tematikus személyragokból látható, hogy az si posztpozíciós enklitikus névmással bővült igét morfológiailag egységes alaknak tekintették az -ie végződésű - < *-éi, úo < *-ó megrövidülése előtt; vö. lit. velkuosi, velkiesi, lett velkuôs, velciês (Endzelīns 1951: 903 skk.). Egyetlen szóvá való igen régi összeforrásukra sajátos hangsúlyozási jellemzőik is utalnak (Skardžius 1935: 201 skk.; Kazlauskas 1968: 88 skk.; Girdenis-Žulys 1972: 199). A megrövidületlen végződések többnyire a régi írásokban rögzített, kihalóban lévő -t enklitika előtt is előfordulnak, például: duosiuot MP 85, KN 52₅, BrB Pat 3, 28, likčiut („neked kívánom”), rodiūt DP 514₁₁, meldžiuot N 379, duomiet MP 176ᵃ₁₀, BrB Apr 3, 18 (Hermann 1926: 50, 37 skk., 46 skk.). A mi enklitika előtt viszont, amely a legjobban megőrizte a névmási eset (különösen a dativusi) jelentését, a végződések már megrövidültek; vö. dosi mi ChB II Kar 20, 5, nedosi mi I Moz 30, 31, služysi mi I Moz 29, 27, budawosi mi II Sam 7, 5 stb., sőt kalbejọt mi ChB I Sam 12, 1, noha a rövidebb -m forma előtt még megőrzött alakok is előfordulnak; vö. galim „engem tudsz” BrB Ps 44, 7 és galiem „uo.” Teis 19, 18³⁰.

A -mi, -ti enklitikus elemek, különösen a datívuszi jelentésűek, egészen a végsőkig megőrizték morfológiai és szemantikai önállóságukat. Más a helyzet a si enklitikummal: a balti nyelvekben az igékkel és igei főnevekkel alkotott kapcsolatai már az első emlékektől kezdve szemantikailag oszthatatlan egységként működnek. Az -si végződésű igékhez kapcsolódó mi enklitikum, amely elvesztette a ragjelentését, ugyanúgy kapcsolódik, mint a nem visszaható igékhez, például: gailis mi ChB I Moz 6, 7, regis mi III Moz 14, 35 stb. (Hermann 1926: 37). Szemantikailag egységesek a porosz nyelv kevés -si és -sin enklitikummal ellátott igéi is; az eredeti visszaható szerkezetek fordításakor ezekkel – a nem visszaható igékhez hasonlóan – ortotonikus visszaható névmások akkuzatívuszi alakjai szerepelnek, például: Turei sien … maitātunsin 199₂₀–₁ — sollen sich … meeren 198₁₆ (Jakulienė 1969: 39–40). Úgy tűnik, hogy a litván nyelv akkuzatívuszi jelentésű si enklitikuma (a szláv és skandináv nyelvek megfelelő enklitikus alakjaihoz hasonlóan) már nagyon régen szemantikailag kezdett

²⁸ Dėl gotų k. sangražinių veiksmažodžių žr. Hermodsson 1952: 85 tt.; Buch 1958: 335 tt.

²⁹ Žr. Гухман 1964: 214. Plg. dar *s(e) kamieno formų vartojimą visų trijų vn. ir dg. asmenų savybine reikšme nuo pat seniausių ide. kalbų paminklų. Dėl negalimumo išvesti visas intranzityvinių sangražinių veiksmažodžių reikšmes iš akuzatyvinės sangražinio įvardžio vartosenos žr. dar Hatcher 1942: 44; Hermodsson 1952: 85 tt.

³⁰ Példák Hermann 1926: 19, 21 alapján.

47

olvadt, mint az ige bizonyos formánsa, amely a cselekvésnek az alany szférájára való korlátozottságát jelöli. Így olyan alakok jöttek létre, amelyek kölcsönös cselekvést fejeznek ki (lit. bartis, ginčytis, susitikti, lett bārties, kauties, kildoties, sastapties), spontán folyamatokat (lit. driektis, niauktis, sunktis³¹, lett stiepties, māk ties, sūkties, porosz sien audāt „történik” 169^22–3;³² etläikusin „tartózkodik” 210^11–2, embad dusisi „szúr” 227²² stb.), amelyek meglepően szorosan megfelelnek egyrészt az azonos jelentésű szláv és germán nyelvek visszaható alakjainak és szerkezeteinek, másrészt az óind és a görög mediopasszív alakoknak.

A sajátos szemantikai funkciót elnyerve az si enklitika új jelentést kapott, és morfológiai formánsként megszilárdult a nyelvtani rendszerben, míg a dativusi és accusativusi jelentésüket megőrző mi, ti alakokat már a litván írásbeliség időszakában kiszorították a megfelelő ortotonikus formák.

Az si formáns nemcsak általánosabb funkcióra tett szert, hanem használati körét is jelentősen kiterjesztette: már jóval az írásbeliség kezdete előtt számos intranzitív, különösen állapotot kifejező igéhez is kapcsolódni kezdett. Így keletkeztek olyan alakok, mint a liktis, gultis, sėstis, galėtis, džiaugtis, bijotis, liautis stb., amelyeknek kevés közük van a régi si esetjelentéséhez, és régebbi nem visszaható alakok mellett használatosak. Itt is igen szembetűnő párhuzamot látunk a szláv és a germán nyelvekben; vö. az óegyházi szláv bojati se, smb ja ti se, sъžaliti si alakokat, amelyek már a legrégibb emlékekben sem fordulnak elő enklitika nélkül (szemben a régebbi állapotot megőrző litván régi írásokkal), valamint a váltakozó moliti || moliti se, plakati || plakati se alakokat (Гавранек 1963: 61; Борковский-Кузнецов 1965: 288–9); hasonlóképpen az óizlandi fjask || fjá „gyűlölni”, undrask || undra „csodálkozni” alakokat, de már csak visszaható oásk „félni” alakot (Гухман 1964: 247 skk., irodalommal). Az enklitikus névmás morfologizációja magyarázza azt is, hogy miért terjedtek el a nominativusi participiumi szerkezetek ezen igék visszaható alakjaival.

4.5.5. Noha a balti (a szlávhoz hasonlóan) visszaható igék már régóta viszonylag állandó és szemantikailag felbonthatatlan egységeket alkotnak, a régi írásokban, a folklórban és a nyelvjárásokban mégis számos nyomát találjuk az si enklitika korábbi önállóságának. Ezek közül elsőként az si bizonyos pozicionális szabadsága említendő a litván és lett nyelv reliktumszerű, megkövült alakjaiban és szerkezeteiben, amelyekben más enklitikák ékelődnek az si és az igető közé³³; például lit. nesigibi iaus KN 79, pasigžiūrėjau, pasigiedėjau Pnm (Būga 1959: 44) a nesigėjau TŽ 3 11₁₅ mellett; delsi rangiančiu žmoniu SE 159₁₅ (Hermann 1926: 90); lett iz-sa gauži raudājuos BW 205; nuo sa skani gavilēju BW 632 (Endzelīns 1971: 187) stb.; talán ide tartozik a lit. wisesi tur išchpažinti MT (PM) 2ª₆–₇ is, ahol az si hasonló távoli pozícióban és dativusi jelentésben áll, mint az mi a wisur mi wilkai ap-spito KN 17₂ szerkezetben stb. (Hermann uo. 33); lett sa, például ap-sa pate duomājies! BW 4690 (Endzelīns 1951: 627), ezért nem szükségképpen tekintendő sajtóhibának (így Jakulienė 1969: 197–8): a távoli pozícióban az si ritkasága az mi-hez képest az utóbbi enklitika megőrzött önállóságával magyarázható. Természetesen az si ilyen pozicionális szabadságot mutató esetei, amelyek a távoli ókorból örökölt enklitikus elemek elhelyezési tendenciáit tükrözik, még nem teszik az említett visszaható alakokat kétszavas szerkezetekké³⁴ — éppúgy, ahogyan a mi, gi, nu vagy a jis névmás alakjainak a prefixum és a tő közé ékelődése³⁴ sem bontja meg a prefixumos igék vagy más összetett alakok szemantikai egységét; vö. atmileisk KG 376, pagidėk MP 112₃₆, praišpūlęs DP 169₂₁, nug-

³¹ Vö. a visszaható névmás accusativusával alkotott, egészen más jelentésű szerkezetekkel: barti save, sunkti save stb.

³²Így az enklitikával is: sir: Audāsin 163₃, audaseysin 105₁₆ „geschehe“ (Jakulienė 1969: 39).

³³ Apie šias konstrukcijas žr. Bezzenberger 1877: 165; Būga 1959: 44; Hermann 1926: 90; Endzelīns 1951: 627, 903; 1971: 187; pastaruoju metu Иванов 1965: 227 tt.; 1974: 106–10.

³⁴ A közbeékelt enklitikákat tartalmazó prefixumos igék és a jis névmásalakok infixációjának közelségére már K. Būga is felhívta a figyelmet (1959: 44–5). A mondatbeli enklitika-második pozícióhoz, J. Wackernagel törvényéhez és az ősi indoeurópai szórendhez fűződő kapcsolatukról lásd Hermann 1926: 1 skk., 264 skk., 399 skk.; Иванов 1965: 227 skk.; 1974: 106–10.

48

hiewargie KN 186₁₉ (Zinkevičius 1957: 7–8), komidel KN 49₅₂, togidel BrB III Moz 26, 41, tegigu KN 76₂₀, M.Kr 20₁₂ és még kanugidel WP 118^a24, kanugirdin WP 17^a20 118^a13 — két közbeékelt enklitikával. Ezek azonban egyértelműen az enklitikus si egykori relatív önállóságának maradványai.

4.6. Visszaható alakokat tartalmazó szerkezetek

4.6.1. Konstrukcijos su si

Az si enklitika relatív önállóságának és esetjelentésének nyomai néhány tárgyeseti predikatív jelzős szerkezetben is felismerhetők. E. Tanglis (1928: 50) J. Bretkūnas Postillájából idézett egy ilyen esetet: Ponas Iesus Kristus szinoiosi didzu daiktu ir darbu delei isch dangaus ant szemes atejusi, ir isch Marios gimusi I 267. Az óorosz jegda že vidê se skrušena, glagola (Потебня 1958: 309) példával összevetve úgy vélte, hogy az ilyen GD-szerkezetek képezték a VD előzményét (Vorstufe): amikor az si enklitika elveszítette tárgyeseti jelentését, a reflexív igékkel alkotott GD VD-vé alakult.

A XVI–XVIII. századi nyelvemlékek alaposabb vizsgálata meggyőzhet arról, hogy ez a példa nem véletlen. Olyan eseteket, amelyekben a si reflexív képző tárgyeseti szerkezetben jelentését tekintve a save reflexív névmásnak felel meg, nemcsak melléknevekkel, hanem főnevekkel és infinitívuszokkal is találunk. Íme néhány példa:

Mondd, valljad be nekem, hogy a nővérem vagy BrB I Moz 12, 13 (Lieber, so sage doch / Du seiest meine Schwester; dic ergo, quod soror mea sis). Hogy itt ennek a visszaható névmás tárgyeseti jelentése van, azt a mellette álló konstrukció is megerősíti: mondd neki, hogy a nővéred vagy I Moz 12, 19; vö. a verba dicendi igékkel alkotott más konstrukciókkal (aut. 1974: 201), valamint a megfelelő, magát tartalmazó példákkal: A nővér pedig úgy látta, hogy ő maga meddő MP 68_a3 (meddőnek látván önmagát RP 42₃₆);

Bei schis (a fent aláhúzott ghis) suprata, sawe sugautą, noreiosi patsai nudurti BrB II Mak 14, 42 (wolt er sich selbs erstechen); vö. még az olyan típusú szerkezeteket, mint ghis dūsis rasti BrB II Kron 15, 43^b, bár ezekre a német nyelv is hathatott (wird er sich finden lassen); itt a si és a save olykor párhuzamosan fordul elő ugyanabban a mondatban, vö.: ... sawe... noreia affierawotiesi MT (PM) 20₁₆ (nem infinitívuszi szerkezetekben is: patsai sawe… ira issidawes MT (PM) 11^a22; alkalmanként -t enklitikával is, például: aš tavę papiešuot Vn, LKŽ IX 898).

Az si enklitikának itt ugyanaz a tárgyeseti jelentése, mint a mellékneves szerkezetekben, például: Togidel ir mes krikschczonis nessitikekem wissad gero schehme giwenime turresenczius BrP I 258; duosi materischkei Iesabel kuri sakosi Prancschiene esanczia (később esanti alakra javítva) makiti BrB Apr 2, 20 (spricht | sie sey ein Prophetin; quae se dicit propheten). A GD-szerkezetekben ugyanígy tárgyeseti jelentésű enklitikus névmások, a mi ir ti is használatosak, vö.: Sztai iszmiwisk báymey mirsztánti KN 76₂₀; Ans mi ápsaugos biūánti KN 78_10–21; Sunau te girdziu raudanti SIG I 97₁₆³⁶.

Az ilyen példákból arra lehet következtetni, hogy azokban az időkben, amikor az si enklitikának még megvolt a reflexív névmási esetjelentése, a tárgyeseti főnévi és melléknévi szerkezetekben a save ortotonikus alakhoz hasonlóan használták.

4.6.2. Konstrukciók a save névmással

4.6.2.1. Jelenleg a GD-k a visszaható ortotonikus névmások accusativusi alakjaival már szinte egyáltalán nem használatosak; csak alkalmanként fordulnak elő egyes igékkel

³⁵ Hasonlóképpen a II Krón 15, 15-ben és másutt is.

³⁶ te < ti Slavočinskis énekeskönyvében feltehetően ugyanilyen rasėniškių nyelvjárási sajátosság, mint a se < si; az utóbbiról lásd Zinkevičius 1974: 145.

4. Gramatinės kategorijos ir jų raida

49

vagy bizonyos kontextusokban (pl. más névmások accusativusi alakjaival): úgy érzem, hogy minden alkalommal egyre inkább semmivé, gyengébbé válok Sln; Úgy tűnt, látta magát nagyon-nagyon magasan a mélybe süllyedni CyR II 42; Amikor látták, hogy ők maguk és mások is így változtak meg, az emberek kitalálták a változás okát is Bil (LKŽ VII 741). A XVI–XVII. századi írásokban azonban az ilyen szerkezetek még meglehetősen gyakoriak: mintegy 90-et figyeltünk meg³⁷, vagyis a GD-k körülbelül 4%-át, illetve a visszaható igékkel álló VD-k 20%-át teszik ki. Ez azt jelenti, hogy az esetek mintegy egyötödében, amikor az ige és a melléknévi igenév cselekvésének alanya azonos volt, a régi írások szerzői a visszaható névmás accusativusi alakjával álló GD-t választották, míg négyötödében a visszaható igével álló VD-t.

Grammatikai alakjuk szerint a visszaható névmással álló szerkezetek a GD-nek felelnek meg. Fő tagjuk leggyakrabban a tudni, hinni, (meg)mondani igék, amelyek általában az objektum nélküli típusú GD-k között dominálnak; ritkábban a látni, megpillantani, hallani, állítani igék. Ezek jelen, múlt idejű egyszeri és jövő idejű cselekvő melléknévi igenevekkel kapcsolódnak össze, például: O kaip regeida, save ne pritenkanti pinnigdis … bijojos BrB I Mak 3, 29 (sahe | das er nicht Geld genug hatte). Rahel regedama save Jakubui nieka nepagimdancze, peike ghi Sesserį sawa BrB I Moz 30, 1 (sahe | das sie dem Jakob nichts gebar); idant ir tu | regiedams jau ant paties wikja (arba galą švieta save esanti tay weyktumby SE 242²⁴; išwisite … pacius save izmestus oran ChB Luk 13, 28; szinoia Jesus jog iam Tiewas wis buwa ing io (359) rankas padawes | ir save nog Diewo ateijusi BrP I 359–60; Ianas … szinoddamas save idu ne ilgai giwa busenti | nor BrP I 31; zinodami | save tikrai sanczus prijmtus MT 130; idant … anus priwestu tiketi save reginczius szmogu BrP II 37; Nesa kada tikietu turinti save taip daug piktiby | ir taip be gwiel (8) daug gera save priwalanti VE 8–9; ghis sadkie | save santi Karaliumi Szidu VEE 207²²; Nesa ghis iemus buwa pakasens, save Szidą sანტį BrB Est 3, 4 (hatte jnen gesagt | das er ein Iüde were)³⁸; materischkes … atdija biladamas, save regejima Angelu regeiuses BrB Luk 24, 23 (dicentes se etiam visionem angelorum vidisse)³⁹; idant to szenklintu save tas szmones milinti BrP I 144.

A visszaható névmással álló szerkezetekben jelen és múlt idejű szenvedő melléknévi igenevek is használatosak: Paszinkimeg tada | sawe teisei korojemus MT 186; ieng nepabasznieghi … sawe praszudomus paszintu MT 249^a; idant ir Moterischkiu ingme szinotu | sawe Diewa milima | ir dali turresnczes dangaus Karalistoie BrP II 34; tiketi … sawe nūg Diewa malonena prijmama MT 138¹⁴; nuog Aniola girdeiauy | Sawe Diewuy pažénklinta | Vz Motiną paszlowinta SIG II 71_16–7.

A legtöbb objektum nélküli típusú GD-hez hasonlóan az ilyen szerkezetekben az ige és a visszaható névmás accusativusa között nincs közvetlen vonzatviszony, a névmás melléknévi igenévvel alkotott szerkezete pedig szemantikailag tárgyi értelmező mellékmondatnak felel meg. Ezért a szerkezetekben olyan tagadó(a), illetve visszaható(b) igék is előfordulnak, amelyek nem vonzanak accusativusi tárgyat.

a) Jakubas … neki nem mondta meg, hogy ő menekül BrB I Moz 31, 20 (nicht ansaget das er flohe); némelyek úgysem hiszik, hogy ilyen bajban maguk életben vannak BrP II 220; elmenvén, nem tudván, hogy mit fog kapni az Úrtól BrP II 102;

b) a gonoszok … maguknak semmit sem ígérve | hiába reménykednek MT 254²⁰; reménykednek … hogy maguk megmenekülnek BrB Jer 8, 15 (verlasset euch drauf … das jr sollet heil werden); így tanácskoztak vele. Akik magukat kívánták … már alkonyodott BrB II Mak 13, 13 (beratschlagt er mit jnen | Er wolte … jm entgegen ziehen); Mindenki azt gondolja, hogy megtalálták BrB Sir 29, 4 (meinet | Es sey gefunden); amely okból azt keresi (nagyjából: hogyan tudna) magát ilyen szentnek dicsérni BrB II Kor 11, 12 (rhühmen möchten | sie seien wie wir).

³⁷ Ebbe a számba beletartoznak azok a szerkezetek is, amelyekben a személyes névmások accusativusi alakjai, a mane, tave, mus reflexív jelentésben szerepelnek; lásd 4.6.2.3.

³⁸ Nagyon hasonló példák: BrB I Moz 29, 12; Apr 3, 9; lásd még BrP II 263, BrB Judit 2, 3; I Mak 7, 33.

³⁹ Hasonlóképpen BrP I 404; II 263.

50

4.6.2.2. A GD-k közel egynegyedét a save-vel alkotott szerkezetek teszik ki (70-ből 17). Ezzel szemben azokban a GD-szerkezetekben, amelyekben a participium és az ige alanya különbözik, a visszaható igék aránya mindössze körülbelül 2,6%⁴⁰. A régi írások szerzői tehát a save-vel alkotott szerkezetekben csaknem tízszer gyakrabban használtak visszaható igéket. Ez a különbség nem lehet véletlen. Arra enged következtetni, hogy legalább egyes szerkezetekben az save névmás ortotonikus alakja az si enklitikum elhalványult esetjelentésének megerősítésére szolgált, ahogyan olykor más esetekben is használják, vö.: kursaị patsai sawe nepateptu per Dwasę schwenkta affjerawosi VEE 52³. Ebben az esetben itt a si korábbi accusativusi használatának maradványait látnánk, csakhogy elhalványultabb jelentéssel, mint a már említett, nesitikėkim turėsiančius típusú szerkezetekben. A visszaható alakok így értelmezhetők akár a következő példákban is:

piktieghi sawe nůg Diewa amszinai su welnais reģesis atmestus MT 254²; Ghis... Neatboiasi (užbr. iog) sawe noprosnai dirbanti BrB Job 39, 16 (Achtets nicht | das er vmbsonst erbeitet); tie sawe... tulomis Įauties bilancius kalbomis SIG I 125^14–6.

A save-vel alkotott szerkezetek használatát a XVI–XVII. századi nyelvemlékekben (különösen J. Bretkūnas írásaiban) a latin nyelvi minták is élénkítették, mindenekelőtt az accusativus duplex (dixit se divitem típusú) és az accusativus cum infinitivo a visszaható névmás megfelelő se alakjával. J. Bretkūnas Újszövetség-fordításában az ilyen szerkezetek szinte mindegyike megfelel a latin eredeti acc. c. inf. vagy acc. duplex szerkezetének, vö.: atsake sawe neszinanczius – responderunt se nescire Luk 20, 7; sakis, sawe Szidus sanezius – dicunt se Iudeos esse Apr 3, 9; bilanti sawe santi Christu Karaliu – dicentem se Christum regem esse Luk 23, 2; atsake... sawe wel trumpai the eisenti – respondit... se autem maturius profecturum Apd 25, 4. Az ilyen típusú GD-k tehát akkoriban valószínűleg kevésbé voltak elterjedtek a népnyelvben, mint az írott forrásokban.

4.6.2.3. A save visszaható névmás mellett az igei és a participiumi cselekvés azonos alanyú szerkezeteiben ugyanebben a jelentésben a személyes névmások accusativusi alakjai is előfordulnak: mane, tave, mus, például:

parodisiu, mane schwentą santį BrB Ezech 28, 25 (erzeigen | das ich heilig bin); prisiekiau, mane ne norintį... rustauti Iz 54, 9 (hab... geschworen | das ich nicht... zürnen... wil)⁴².

megvizsgálta és meggyőződött | sok bűnöd van BrP II 285; De emlékezz, hogy Egyiptom földjén szolga voltál BrB V Moz 24, 18 (sollt gedenken | das du Knecht... gewesen bist)⁴³; Vajon tudja-e, mikor kellett volna megszületned? Job 38, 21 (Wustestu | das du zu der zeit soltest geboren werden?)⁴⁴;

ieng pasiroditumbime, mus pažistančzus | tą santį tikrūii Diewu MT 119⁵; Ischkoghi galime zinoti | mus... sanczius ischrinktus? MT 171¹; idant... atleidima ghreku mus apturinczus tiketumbim Mž 376⁴⁵.

Az utolsó három példától eltekintve az összes többi ilyen szerkezet J. Bretkūnas írásaiban található. Az első és második személyű névmások visszaható jelentésű használata általában nem jellemző a litván nyelvre; rendszerint csak nyomatékosítás esetén figyelhető meg. A régi írásokban ezt valószínűleg a latin és a német nyelv, különösen a fordítók által használt német eredetiek hatása ösztönözte.

4.6.2.4. A régi írások itt tárgyalt adatai arra engednek következtetni, hogy az azonos alanyú két cselekvés közötti tárgyi viszony kifejezésére a VD mellett egykor GD-szerkezeteket is használtak a visszaható névmás accusativusi alakjaival: a klitikus (atonikus) si és az ortotonikus save alakkal. Miután a si klitikum elvesztette esetjelentését, és morfológiai formánssá – visszaható partikulává – vált, a participium accusativusa elveszítette a szin-

⁴⁰ Plg. GD sudarančių veiksmažodžių statistiką (aut. 1974: 235–8).

⁴¹ A save fakultatív használatával talán J. Bretkūnas következő javítása is magyarázható: kursai pitm isch didzos Puikistes tikėjos, (pabraukta sawe) norinti Mariams prisikati II Mak 9, 8 (düncken lies | Erwolte dem Meer gebieten).

⁴²Lásd még V Moz 26, 3; Job 31, 21; Jer 16, 21.

⁴³Teljesen hasonlóan V Moz 24, 22; 15, 15; 5, 15.

⁴⁴Hasonlóan II Sam 19, 6; Job 36, 24; Judit 6, 15; BrP II 360; 413.

⁴⁵Hasonlóan BrP II 325; 412; BrB I Jon 4, 13; 5, 2; 5, 15 (a latin szövegben alárendelt tagmondatok szerepelnek a quoniam kötőszóval).

4*

51

a taxinómiai motiváció révén, és a régtől fogva létező nominativusi szerkezetek mintájára nominativusra változott, vagyis az ő azt állította magáról, hogy fut típusú szerkezetekből az ő azt állította magáról, hogy futott típusúak lettek, olyan VD-k hatására, mint úgy tűnik, megy, azt hiszem, él, azt mondta, fut, örvendezve tért vissza. Ez a változás nem történhetett hirtelen: valószínűleg meglehetősen hosszú időszakon át – amelynek legvégét az első írásos emlékek rögzítik – mindkét szerkezetet párhuzamosan használták. A visszaható igék kialakulását követő időszakra vonatkoztatható A. Bielenstein és E. Tanghi hipotézise is, amely szerint bizonyos, visszaható enklitikus névmással álló GD-k VD-vé alakultak. A részes esetű igenévi alak accusativusról nominativusra cserélődését azonban az tette lehetővé, hogy a nyelvben már régtől fogva használatosak voltak nominativusi szerkezetek az érzelmi állapotot, az észlelést és az információt kifejező igékkel. A visszaható enklitikus névmással álló GD-k nem a nominativusi szerkezet alapját képezték, hanem azok közé a tényezők közé tartoztak, amelyek meghatározták későbbi fejlődésének irányát.

4.6.2.5. A GD az ortotonikus visszaható névmás accusativusával, a save alakban, jóval tovább fennmaradt, mint a megfelelő jelentésű enklitikummal, a si alakban, és a régi írásos emlékekben – mint láttuk – még meglehetősen gyakran adatolt. Mindazonáltal a XVI–XVII. században már kiszorították a használatból a megfelelő nominativusi szerkezetek. A korabeli beszélt nyelvben használati köre még szűkebb lehetett, mint az írott nyelvben, amelyben bizonyos mértékig a latin példák tekintélye tartotta fenn. D. Klein „Grammatica Litvanica” című művében jelezte a két szerkezet jelentésbeli megfelelését, ugyanakkor hangsúlyozta a visszaható igével álló VD választékosságát: „Post verba reciproca eleganter sequitur Participium Nominativi casus, qui per Accusativum cum Pronomine reciproco et verbo finito simplici explicari potest, ut: sakosi turįs / dicit se habere, taresi / teisu esąs / putavit se justum esse, pro sako / sawe turinti, tare / sawe teisu santi“ KIG 165; hasonlóképpen a Compendiumban is, ahol a save alakú GD-t már egyáltalán nem említi (KIC 111).

J. Bretkūnas Biblia-kéziratában a visszaható jelentésű névmással álló GD-ket helyenként VD-re javítják (ellenkező irányú javításra egyáltalán nem találtunk példát), például:

Prieszinkes … statasi ing Baszniczen … radidomasi (-masból), sawe (aláhúzva) Diewu santį (aláhúzva) essans (később hozzáírva) II Tes 2, 4 (gibt sich für / er sey Gott; ostendens se tamquam sit Deus); Jei sakomies (-ies később hozzáírva, utóbb kihúzva: mus) Draugiste su iuo turinczius (aláhúzva, margón: turi) … mėliudam I Jon 1, 6 (sagen / das wir Gemeinschafft mit jm haben; Si dixerimus quoniam societatem habemus).

A GD save alakkal VD-re cserélődését a két szerkezet ritkán előforduló kontaminációs esetei is tükrözik, például: idant sergans … tiketu sawe Ponip … atleidima (460) gausens BrP II 460–1.

Általában azokban az esetekben, amikor az ige és az igenév cselekvésének alanya azonos, a XVI. században a VD az írott és – kétségtelenül – a beszélt nyelv normája volt. A nyelv további fejlődése során szinte teljesen kiszorította a használatból a megfelelő, save alakú szerkezeteket. Például ott, ahol J. Bretkūnas még GD-t használ a save alakkal, S. Bytnetis (1701) és J. Rėza (1824) már rendszerint a VD-t választja, például: sakis, sawe Szidus sanczius BrB Apr 3, 9 – sákos Žydais esą Bt – sakos, esą Žydai RB (lásd még a szerzőnél 1974: 266).

4.6.3. A visszaható alakok elterjedése

4.6.3.1. A visszaható névmások ortotonikus és enklitikus (atonikus) alakjaival álló GD-k VD-vé alakulása még tovább bővítette a visszaható igék használatát a nominativusi szerkezetekben. Az aktív: statív igék oppozícióját, amely ősidők óta meghatározta az accusativusi és nominativusi szerkezetek korrelációját, a tranzitív: intranzitív visszaható igék oppozíciója váltotta fel.

Éppen ezt az állapotot tanúsítják a XVI–XVII. századi litván nyelvű emlékek. Amint a 2. 2. 1. és a 2. táblázat adataiból látható, ezekben a visszaható igék az összes VD mintegy 90%-át teszik ki (498 VD-ből 444 visszaható igével áll, és mindössze körülbelül 50 nem visszahatóval).

52

…-ban). A VD-ben előforduló összes visszaható ige intranzitív. A VD leggyakrabban a következő igékkel alkotott: regėtis (67), tikėtis (52), tartis (51), sakytis (55), žinotis (45), pasižinti (18), (pa)rodytis (19). Figyelemre méltó, hogy éppen ugyanezen igék visszaható nélküli alakjait találjuk leggyakrabban a régi írások GD-szerkezeteiben is: regėti (519 — mindkét esetben messze ez a leggyakoribb), žinoti (264 — az egyik leggyakoribb), sakyti (229), tikėti (118) (aut. 1974: 235—8). A GD és a VD ugyanezen igék alakjaival szabályos oppozíciót alkot:

látja őt menni: ő menni látszik; azt mondja róla, hogy eljött: azt mondja magáról, hogy eljött; azt hiszi róla, hogy el fog jönni: azt reméli, hogy el fog jönni, stb.

Még az olyan akuzatívuszi szerkezetekkel is, amelyek igéi a XVI—XVII. századi nyelvben már nem kapcsolódnak tárgyesethez, de GD-t alkothatnak, például a norėti, velyti igékkel, szembeállítható a visszaható alakokat tartalmazó VD, vö.: kurie Mosaischkus įstati-mus nareia laikomus MT 208₁₄ — Tu Kriste nories didziu laikoms BrP II 205.

A visszaható alakok mellett az ilyen VD-kben visszaható nélküli formák is használatosak, vö.: Tatáis kas ne nor báisei nug Diéwo súditas DP 285. Az utóbbiak a mai žemaitis nyelvjárás megfelelő szerkezeteiben is túlsúlyban vannak, például: svéčias... nor pavai-šindmas Kv (LKŽ VIII 860); mergos nori laistomos ŽemR II 207₄₆; a lett nyelvben is, vö. es teicama negribēju BW 8803; visas grib precējamas 11705; visi grib sē-dināti 19137 (ME I 653); a „norėti” jelentésű igékkel alkotott megfelelő nominativuszi szerkezetek az óindben is adatoltak, vö.: pradjijisamānó ’venat „vágyott megszületni” Renou 1936: 10, jegyzet: „születőben volt, és ezt kívánta”. Tehát a visszaható nélküli igék használata az ilyen VD-kben feltehetően archaikus. A visszaható partikula a GD: VD oppozíció említett jellegéből adódóan kerülhetett ide, noha a norėti régi kapcsolata is lehetséges a visszaható jelentésű névmás tárgyesetével, vö. a latin volo me venire típusú szerkezetekkel (Miller 1974: 228—9).

A visszaható igék nominativuszi szerkezetekben való elterjedését az a körülmény is elősegítette, hogy a si formáns — elveszítve esetjelölő szerepét és intranzitivitásjelölővé válva — már jóval az írásbeliség kezdete előtt nemcsak tranzitív, hanem állapotot kifejező intranzitív igékhez is járult. Így a visszaható alakok elterjedtek a 4.2.2. pontban tárgyalt érzelmi állapotot kifejező igékkel alkotott szerkezetekben is: džiaugtis, gailėtis, didžiuotis stb. Némelyikük a régi írásokban nemcsak nominativuszi, hanem akuzatívuszi szerkezetet is alkothat. Ilyenkor a tranzitív és visszaható igék említett oppozíciója a GD- és VD-szerkezetekben semlegesítődik, az alany azonossága vagy különbözősége pedig az igealakban kifejezetlen marad, vö.: Džiaugies ana atradusi SIG II 72; ir džiaugius, tawę sweiką namump parejusį KIG 165 (=KIC 111).

A visszaható igék VD-beli használatát az si enklitikus névmás régi inkluzív jelentése is ösztönözte (vö. 4.5.3.3.). Nemcsak az állapotot, hanem az észlelést és az információt kifejező igék visszaható alakjai is előfordulnak a VD-vel szinonim magyarázó mondatokban (különösen, ha az alanyok azonosak), például: daktarai sotug neszimnos / kaip tas nauias liggas giditi BrP II 459; tada ghis taresei / tataigi nu gerai laimeiau BrP II 377; pats norėtus išditi ii miletu (chčial bych milowan) DK₁ 120; passiszinsta, jog tame sugriéschija BrB III Moz 5,4; a visszaható alakok a mai nyelvjárásokban is használatosak, vö.: jaučiaus, kad aš ne viena Vrn; drįsti sakytis, kad buvai karalium BM 246; brolis sakės, ką pardavė trobas Dr (ugyanígy Krš, Mžk, Pn, Šlu stb.), hasonlóan a közvetett mód alakjaival is (lásd aut. 1977: 19). Az ilyen szerkezetek bizonyítják, hogy a visszaható névmások akuzatívuszával alkotott GD korántsem volt az egyetlen kiindulópont, ahonnan a visszaható igealakok elterjedtek a VD-ben.

4.6.3.2. A visszaható igealakok az írásbeliség kezdetétől fogva a főnevekkel, különösen melléknevekkel alkotott nominativuszi szerkezetekben is megtalálhatók. Ilyeneket az észlelést, az információt és a látszólagos állapotot kifejező igék alkotnak, például:

⁴⁶ Plačiau žr. Būga 1959: 116—7; Sirt tautas 1965: 28 tt.; aut. LKG II 361.

53

Regisi iż wirszaus kartays duona balta ir grażi (zdá śie... chleb biały) SP II 106⁴⁷; Ana... rodose teip biauri, kaip maischas BrB Sir 25, 24 (olyan csúnyának látszik); a különvált föld... (40ª) száraznak mutatkozott MT 40–41; Dievas algojasi stebuklingas (zowie się dziwny) SP I 177⁴⁷; mes kalti sakomės RG 435; szmogus i tares tiesus / geras ir Dievui intinkams BrP II 91⁴⁸; kodel desies swetima BrB I Kar 14, 6 (miért viselkedsz olyan idegenül?)⁴⁹.

A régi írásokban sok ilyen szerkezet korrelál a megfelelő akuzatívuszi szerkezetekkel, ugyanúgy, mint a VD, vö.:

Kad ius regi grinūs DP 484¹⁹ (Amikor őket szegénynek látják) — Kosznam sawd (azaz: „Kosznam sawd”) kelis tikras regessi BrB Pat 21, 2 (mindenki a maga útját tartja helyesnek);

Isch to nu palaiminga mane sakis BrP II 259– (Mária) to ne vertà sakos DP 600³⁹ (méltatlannak tartja magát W 726);

Tadda tare Eli ię-girta BrB I Sam 1, 14 (Eli részegnek gondolja őt) — Kaddelei ir pats tarjaus ne wertas BrB Luk 7, 7 (nem tartottam magam méltónak).

A korreláció harmadik tagját a megfelelő körülíró passzív alakoktól függő nominativuszi szerkezetek alkotják, például: niekas ne buvo atrastas wertas BrB Apr 5, 4 (senkit sem találtak méltónak).

Ugyanígy korrelálnak a faktitív igéket, például a daryti, palikti, vadinti stb. igéket tartalmazó szerkezetek is (lásd aut. 1974: 201–2), vö.: wadina palaymintus grinūs (boldognak nevezik a szegényeket) SP 303¹⁶ – Alwienas patinelis... tur būti Ponui schwentas wadintas VEE 39⁸; Iod palikka gwus atlikiusius Mieste BrB I Kron 12, 8 (a többieket életben hagyta) — Ir passilikos wiens BrB I Moz 32, 24 (és egyedül maradt).

A névszói nominativusi szerkezetek azonban csak részét alkotják azoknak a visszaható igéknek, amelyek a VD fő tagjaiként szerepelhetnek. Ilyenek az igék: érezni magát, látszani, érezni magát, látszani, megjelenni, mondani magát, vélni, tettetni magát, színlelni (valamint a nem visszaható tettetni), elárulni magát és ezek szinonimái. Az ezekkel alkotott nominativusi szerkezetek mindmáig használatosak (például: dühösnek, gazdagnak érzi magát, főnöknek érezte magát, öregnek tűnt, boldognak mondta magát, szegénynek tettette magát, ostobának tettette magát stb.), noha a megfelelő akuzatívuszi szerkezetek (dühösnek érzem az apát, ilyennek mondott engem stb., lásd aut. 1974: 200 skk.) mára már archaizmussá váltak, és csak időnként figyelhetők meg a folklórban vagy a népnyelvben (kivéve a valamivel elterjedtebb, a mutatni igével alkotott kifejezéseket, például: meztelenül mutatta meg őt mindenkinek stb.). Sem a régi írásokban, sem a mai nyelvben nincsenek akuzatívuszi megfelelőik az olyan, színlelt állapotot kifejező visszaható igékkel alkotott szerkezeteknek, mint a tettetni magát vagy a színlelni.Az látszani igét kivéve (például: furcsának tűnik), névszókkal csak az említett igék visszaható alakjai alkotnak nominativusi szerkezeteket. A visszaható alakok ilyen kizárólagossá válása azzal magyarázható, hogy már korán általánosultak az alany körére korlátozódó cselekvés kifejezésére; így a predikatív attribútummal alkotott szerkezetekben is annak eszközévé váltak, hogy a szóban forgó tulajdonságot ugyanahhoz az alanyhoz rendeljék. Csak a mellékes cselekvés (nem pedig tulajdonság) jelentésű igenevekkel alkotott megfelelő szerkezetekben maradtak fenn a visszaható alakok mellett a nem visszaható alakok is, például: azt mondta, hogy visszatért, de nem: *dühösnek mondta (természetesen kivéve a VD-t azokkal a színlelt állapotot kifejező igékkel, amelyeknek nincs nem visszaható megfelelőjük). Egyébként belső szerkezeti modelljük alapján a névszókkal és igenevekkel alkotott nominativusi szerkezetek nem különböznek: dühösnek érezte magát ⇐ érezte (ő dühös), vö. 1.2.2.

4.6.3.3. Miután a visszaható partikula az alanyi szférára korlátozott cselekvés kifejezésének sajátos eszközévé vált, alkalmanként nemcsak egyébként is intranzitív, hanem már eleve visszaható, infixált š-t tartalmazó igékhez is kezdték hozzátenni. Ez a jelenség már az írásbeliség kezdetétől megfigyelhető, különösen J. Bretkūnas és S. Vaišnoras írásaiban, például: passigeilias (3. személy egyes szám) BrB I Moz 43, 30; neapsijims 39, 8; nessibijokities IV Moz 14, 9; prassideiosi 16, 46; atsikreipsities 32, 15; nussiwesęs Teis 4, 6; nusidūs-

⁴⁷ Hasonlóképpen BrB Pat 16, 2; 30, 12; III Moz 14, 37; II Mak 12, 16; Joz 22, 19; Sir 8, 18 stb.

⁴⁸ Hasonlóképpen BrB Sir 6, 1; 8, 11.

⁴⁹ Hasonlóképpen BrB I Moz 42, 7; I Kar 14, 5.

54

tis MT 93₁₂, 105ᵃ₁₀; prasidėstissi 138₁₅; pasimegstasi 90₆; atsiskiresssi 118₁₇, issimamosi 85₈; PM 20₂₁; saseitėsi (3 pl.) MT 71₂₂; passisawinnamesi 145₆; pasibagissi 98₁₉ és hasonlók.⁵⁰ Az ilyen „kettősen visszaható” igékkel nominativus cum participio szerkezetek is alkothatók, például: pasizištūsi essąs kalts MT 143₁₂; pasiszistūs … per silpnas … essąs MT LĮ XL–XLI⁵¹.

Úgy tűnik, hogy a visszaható képzőnek a lenni igéhez való utólagos hozzáadása miatt a žemaitiai nyelvjárásban sajátos szerkezetek alakultak ki, amelyekben ennek az igének a visszaható alakjai a úgy tenni, színlelni igékhez hasonló jelentésűek, és szintén jelen idejű aktív melléknévi igenevek alanyesetű alakjaival kapcsolódnak össze, például: Szándékosan úgy tesz, mintha nem látná, Krš; Ő veszekszik, mi pedig úgy teszünk, mintha semmit sem hallanánk, Š; tégy úgy, mintha nem hallanád! ŽemR II 306; Jöjjenek be az üzletbe, tegyenek úgy, mintha vásárolni akarnának valamit Š (LKŽ I₁ 1216)⁵². A kuršėnai, tryškiai, raudėnai és más žemaitiai nyelvjárásokban e szerkezetekben a jövő idejű 3. személy szokásos visszaható végződése -ės ~ köznyelvi -ias(is): bū'sė's ~ būsias (būsis), mint a du'sė's ~ duosias (duosis) Krš (Vitkauskas 1960: 68; 1965: 17). Megjegyzendő, hogy ezekben a szerkezetekben a lenni igének csak jövő idejű és felszólító módú alakjai használatosak; továbbá az említett igealakok csak jelen idejű aktív melléknévi igenevekkel kapcsolódnak össze (sem *būnas, sem *buvos nematęs, sem *būsis nematęs típusú megnyilatkozásokra nem találtak példát). A grammatikai szerkezet korlátozottsága világosan megkülönbözteti ezeket a szerkezeteket a VD-től, és arra enged következtetni, hogy sajátos eredetűek.

Mint ismeretes, a lenni ige nem visszaható alakjai jelen idejű aktív igenevek alanyesetével együtt az úgynevezett összetett kezdeti jövő időt alkothatják, amelyet leggyakrabban nem valós, feltételezett jelen- vagy jövőbeli cselekvés kifejezésére használnak, például: csak gyújts lámpát, már befelé fog igyekezni LzPR I 367 (Slizienė 1961: 68; LKG II 147). Az olyan kijelentéseknek, mint az már bizonyára nem lát, mindenekelőtt modális jelentésük van: „az már valószínűleg (talán) nem lát”. A felszólító mód alakjai, a légy, legyünk, legyetek jelen idejű aktív igenevekkel szintén olyan állapotot fejeznek ki, amely a beszéd idején nem áll fenn, és amelynek megvalósítására csupán felszólítás történik. Következésképpen a jövő idő és a felszólító mód lenni igéjének nem visszaható alakjai jelen idejű aktív igenevekkel nem valós állapotokat jelölnek, és kifejezett modális jelentésük van. Ha az igenév tagadószóval szerepel, színlelt cselekvést is kifejezhetnek. Például az olyan kijelentések, mint ne lássék (ne tudjon róla, ne halljon róla) sokféle szövegkörnyezetben és helyzetben ugyanabban az értelemben használhatók, mint tettesse magát (= tegye úgy) nem látónak (nem tudónak, nem hallónak). Éppen a tagadó jelen idejű aktív igenévi alakok fordulnak elő rendszerint a būtis-szel alkotott szerkezetekben is. Ezek a körülmények arra engednek következtetni, hogy a būsis || būkis nematęs, -anti típusú szerkezetek úgy jöttek létre, hogy visszaható képző járult a lenni igéhez, amely jelen idejű aktív igenevekkel együtt összetett kezdeti jövő idejű és felszólító módú alakokat alkot. A jövő idő 3. személyű alakjának magánhangzó-hosszúsága (būsis) a visszaható alakban teljesen szabályos, vö. siūs, de siūsis; a žemaitiai nyelvjárásban a megfelelő nem visszaható alakok magánhangzója is ugyanilyen hosszú: būs, gįs „gis”, vö. Zinkevičius 1966: 361. A visszaható képző, a -s(i), olykor más esetekben is hozzájárul a lenni ige alakjaihoz, de nem kölcsönöz nekik színlelő jelentést, vö.: Az öregek vannak, de nem ismerik a jót Dr (LKŽ I₁ 1213); Mialatt ott voltam (várakoztam), haza is ment Šts (uo. 1215). A XVI. századi írásokban még előfordulnak olyan példák, amelyekben ennek egyértelműen visszaható névmási részes esetű jelentése van – még az igenévi szerkezetekben is, például: magamnak dicsőséget szereztem a fáraótól BrB II Moz 14, 18 (wenn ich Ehre eingelegt habe; cum glorificatus fuero)⁵³. Amikor a lenni ige visszaható partikulumot vett fel, az említett összetett jövő idejű és felszólító módú alakok egybeestek a VD-vel. Szemantikailag ezekhez a VD alcsoportjai közül a színlelt állapotot kifejező szerkezetek álltak a legközelebb

⁵⁰ Dėl atitinkamų formų dabartinėse tarmėse žr. Zinkevičius 1966: 332; ypač jos paplitusios Žemaičiuose, žr. Vitkauskas 1978.

⁵¹ Vö. passisizti grieschnas essas VE 72₁₃.

⁵² Daugiau pavyzdžių žr. Vitkauskas 1965: 17; 1976: 57; aut. LKG II 360.

⁵³ Vö.: asch saw Garbę gawusiu BrB II Moz 14, 17 (so wil ich Ehre eingelegen). Hasonlóképpen, a si más (nem participiális) szerkezetekben is használatos, például: Mana Sunaus Hemora schirdis norisi (fölötte: geidulauja) iusų Dukteres BrB I Moz 34, 8.

55

igékkel is gyakoriak Žemaitijában, vö.: būsis nematąs, būkis nematąs és dėsis nematąs, dėkis nematąs. Ezért teljesen érthető, hogy a bū-tis szerkezetek ehhez a VD-alcsoporthoz csatlakoztak, amely megszilárdította színlelt cselekvést kifejező jelentésüket. Így a VD-hez egy egészen eltérő szintaktikai eredetű szerkezet kapcsolódott, amely máig megőrizte sajátos szerkezeti korlátozásait. Az a körülmény, hogy a színlelés jelentését csak a būtis ige bizonyos alakjai, és csak jelen idejű, aktív participiumokkal alkotott szerkezetek hordozzák, megerősíti e jelentés kialakulásának szintaktikai indítékait.

4.6.4. Kapcsolat a szláv szerkezetekkel

A visszaható igék kialakulása a litván nominativus cum participio számára hasonló szerepet játszott, mint a szláv nyelvek nominativusi szerkezeteiben. Mint ismeretes, a szláv nyelvek visszaható igéi a se (kezdetben feltehetően ortotonikus, később enklitikus⁵⁴), illetve si (enklitikus) visszaható névmási alakok agglutinációjával jöttek létre. A keleti szláv nyelvekben ezek a visszaható névmások az igével egyetlen szóvá olvadtak össze, más nyelvekben (pl. a csehben, bolgárban, macedónban, lengyelben) megőrizték pozicionális mozgékonyságukat, szemantikai egységük azonban sok esetben már a legrégibb emlékekben is észlelhető. Az óegyházi szláv nyelvben a si, gyakran pedig a se már nem hordoz esetragot, egyes esetekben felváltva használatosak (pl. mьniti si || se; sъžaliti si || se), és visszaható képzőként működnek (Гарбнак 1963: 50 tt., 62). A visszaható igealakokkal álló predikatív attribútumos szerkezetekben leggyakrabban melléknevek és participiumok nominativusa szerepel, pl.: utvrъdi se rъka ego čela Mork 3, 5; naučiťo sъ veli narečete se Mat 5, 19; mьnitъ se imy Mat 25, 29 (Havránek 1928: 157–8)⁵⁵ — akárcsak a 4.3.1-ben említett, intranzitív igékkel alkotott szerkezetekben. A visszaható névmás accusativusi alakja, a se azonban, amely mindhárom személyben használatos, melléknevek és participiumok accusativusával is állhat, vagyis éppen úgy, mint a litván save... kogo se samo ty tvoriši Jon 8, 53 (Havránek ib. 157). Hasonló szerkezetek a régi írásos emlékektől napjainkig időnként a csehben és a bolgárban is előfordulnak, ahol a se bizonyos fokú önállóságot őrzött meg, pl.: óegyházi szl. vidě se sъkrušena (Потебня 1958: 309)⁵⁶, ócseh Josef nedoustoina sé mně Kruml. 17 (Havránek ib. 157), mai cseh viděl se ležícího a a szokásos viděl se ležet mellett (ib. 160). Az accusativusi és nominativusi szerkezet közötti kapcsolat a szláv nyelvekben még szembetűnőbb, mint a litvánban, mivel mindkét szerkezetben ugyanaz az eredetileg ortotonikus névmási alak, a se szerepel. A visszaható névmások accusativusi jelentésű használata, amely mindkét nyelvcsoportban párhuzamos, ezért jelentősen hozzájárulhatott a visszaható igék nominativusi szerkezetekben való elterjedéséhez. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a balti és szláv nyelvek nominativusi szerkezetei általában véve a visszaható névmással álló accusativusi szerkezetekből lennének levezethetők, ahogyan I. Marvan vélte (Марван 1962: 35). Az ilyen accusativusi, visszaható névmásos szerkezet ezt a szerepet már csak azért sem tölthette be, mert maga is legkésőbb másodlagos fejlemény, amely a különböző alanyt jelölő névmásokkal álló szerkezetek mintájára jött létre, azaz a vidim se nucena a vidim tě zdráva alapján.

A szláv nyelvek névmásainak mę, tę, sę accusativusi alakjai enklitikus jellegének kérdését többféleképpen ítélték meg. E. Berneker, J. Zubatý és A. Marguliès eredendően ortotonikusnak, K. Mülenbach, Š. Kulbakin, V. Vondrák és J. Rozwadowski enklitikusnak tartották őket; kezdetben A. Meillet is ezt vallotta, később azonban megváltoztatta véleményét. Miután B. Havránek (1928: 25 tt. su lit.) alaposan megvizsgálta a kérdést, az óegyházi szláv sę eredendően ortotonikus jellege meglehetősen világosnak tűnik.⁵⁴

Bővebben e szerkezetekről a szláv nyelvekben: Miklosich 1868–74 IV: 345, 822–3; Потебня 1958: 156 tt.; Jagić 1900: 61 tt.; Gebauer 1929: 197–8; Trávníček 1956: 186; Борковский-Кузнецов 1965: Dvořák 1970: 155–6; Bauer 1972: 59; Večerka 1961: 65 tt.; Růžička 1963: 191 tt., 198; Рожновская 1970: 43 tt.⁵⁵

M. Rožnovskaja megjegyzi, hogy a mai bolgárban a се alak a visszaható névmás accusativusi jelentésében is előfordulhat, és a közvetlen tárgy attribútumaként állhat, pl.: kamo се видя омотан (Рожновская 1970: 24 tt.). A névszói forma ragozhatatlansága miatt a predikatív attribútum alanyhoz vagy tárgyhoz való kapcsolódása itt csak a mondat jelentéséből állapítható meg. A visszaható képzőként szereplő се és a visszaható névmásként használt се között a bolgárban máig nincs éles határ (Костов 1939: 123–4).⁵⁶

56

(Zubatý 1919⁵⁷), a déli és nyugati szláv irodalmi nyelvekben pedig a latin dixit se divitem típusú szerkezetek is újra aktiválódnak⁵⁸. Sokkal megalapozottabb B. Havránek feltevése, miszerint az accusativusi jelentésű visszaható névmás igével való összeolvadása, vagyis visszaható képzővé (partikulává) válása a szláv nyelvekben megerősítette és megőrizte az archaikus nominativusi szerkezetet, amely talán másodlagos névszói predikáción alapult (Гавранек 1963: 61).

A visszaható alakok elterjedése következtében a szláv nyelvek régi írásos emlékeiben a nominativusi szerkezetek az accusativusiakkal ugyanúgy alkotnak korrelációt, mint a litvánban, vagyis a visszaható igékkel álló VD szemben áll a megfelelő nem visszaható igékkel alkotott GD-vel, vö.: óegyházi szl. viděaše se to strážde Supr. 553₅ (Večerka 1961: 65) és viděše i juže umrъšь Jon 19, 33 Zogr., Mar. (Večerka 1961: 58)⁵⁹; mellettük egy harmadik korrelációs tagot is találunk: a perifrastikus passzívummal alkotott nominativusi szerkezetet, amely az óegyházi szlávban a visszaható alakok változataként is állhatott, pl.: vidimъ běaše přěbyvaje Supr. 544₂₅.

A VD-típusú szerkezetek tehát a balti és a szláv nyelvekben nemcsak közös genetikai alappal rendelkeznek, hanem a visszaható igék kialakulásával összefüggő őstörténeti fejlődésük párhuzamosan, azonos irányban zajlott, és meglepően hasonló eredményekhez vezetett. A litván és a legrégebbi szláv nyelvi emlékek VD-szerkezetei megegyeznek a szintaktikai eszközök rendszerében elfoglalt helyük (mindenekelőtt az accusativusi szerkezetekhez való viszonyuk), szintaktikai struktúrájuk, sőt morfológiai megvalósulásuk nagy része tekintetében is.

4.6.5. A további fejlődés iránya

A VD további története a balti és a szláv nyelvekben, amely már az írásbeliség korszakában zajlott, eltérően alakult. A keleti szláv nyelvekben a rövid (nem jelzős) igenévi alakok eltűnésével és megmerevedésével az accusativusi és nominativusi igenévi szerkezetek viszonylag gyorsan kikerültek a használatból, a predikatív jelzőként álló melléknév, valamint az igenév nominativusa pedig sok esetben instrumentalisra cserélődött (Fraenkel 1926: 77 kk.; Мразек 1962: 347 kk.; 1958: 15 kk.). Nagyon is lehetséges, hogy az élő keleti szláv nyelvekben a nominativusi igenévi szerkezetek még korábban tűntek el, mint az írott szövegekből, amelyekben egy ideig még fenntartotta őket az óegyházi szláv nyelv hagyománya és a görög példák hatása. A déli és nyugati szláv nyelvekben ezek a szerkezetek szintén erősen visszaszorultak, de hosszabb ideig fennmaradtak, sőt némelyikben (pl. a csehben és a bolgárban) használatuk maradványai ma is előfordulnak.

A litván és a lett nyelvben a VD a GD-hez hasonlóan napjainkig széles körben használatos, e szerkezetek egymáshoz való viszonya, részben pedig szerkezetük is, az írásbeliség korszakában szintén megváltozott. Az accusativusi szerkezetekben a határozói igenévi forma elterjedésével az igenév csak azokban az esetekben maradt fenn, amikor a főnévi vagy névmási accusativus közvetlen tárgyi jelentésű (aut. 1974: 265 kk.). Így a ragozott igenévi alakok accusativusi szerkezetekben való használata jelentősen visszaszorult. Ezzel együtt gyengült az accusativusi-nominativusi szerkezetek szembeállítása is. Ma az olyan VD-k, mint sakėsi || žinojosi grįžęs, már nem állíthatók párhuzamba a GD-vel sakė || žinojo jį grįžtantį úgy, mint a XVI–XVII. században, mert az utóbbiak helyett rendszerint határozói igeneves szerkezeteket (sakė || žinojo jį grįžtant) vagy mellékmondatokat használnak (sakė || žinojo, kad jis grįžta). Ilyen körülmények között a si partikula funkcionális terhelése csökkent. Nyilván ezért kezdték a mai litván nyelvben ismét szélesebb körben használni a nem visszaható észlelést és információközlést kifejező igékkel álló VD-t, például: jis sakė || žinojo grįžtas.

⁵⁷ Straipsnyje, išsp. žurnale Naše Řeč, 1919, Nr. 3, p. 29 pagal Havránek 1928: 160.

⁵⁸ Vö. Havránek ib. 160. A latinban azonban az ilyen típusú, se névmással álló szerkezeteket is, például: imperatorem se appellaverat Caes. B.G. 3, 31; se miserum praedicat Pl. Men. 909 (Kühner-Stegmann 1912: 294), a me, te névmással álló, eltérő alanyt jelölő megfelelő példák hatására létrejötteknek tekintik (Miller 1974: 229).

⁵⁹ Vö. a megfelelő cseh korrelációval: zříš se stojě – zří tě stojiec(e) (Dvořák 1970: 155).

57

Így a VD még inkább közeledett a függő beszédhez, amelyet szintén a megfelelő jelentésű igék után használnak, például: sakau || žinau, kad jis grįžtas.

A nem visszaható alakú VD különösen produktív az északkeleti felsőlitván nyelvjárásokban, ahol a GD-t már szinte egyáltalán nem használják, ezért a nominativusi szerkezetek és az accusativusiak közötti korreláció itt ma már egyáltalán nem lehetséges. Ezzel szemben a függő beszéd ezekben a nyelvjárásokban nagyon elterjedt. K. Sirvydas írásaiból kitűnik, hogy a visszaható igékkel álló VD-t a XVI–XVII. században a keleti felsőlitvánok még széles körben használták. A „Punktai sakymų” 51 VD-je közül csak egyben találunk nem visszaható igealakot: idant žmogus... gailėtas... bewelidams ing kū- norint kito pikto impuolys essus / negi Dievu pažiedys I 158₁₆. A többi, visszaható igékkel álló VD a „Punktai sakymų”-ban az alany azonossága vagy különbözősége szerint olyan GD-vel alkot korrelációt, amely itt még meglehetősen gyakori és produktív (mintegy 70 szerkezet, vö. aut. 1969: 53 kk.). Jelenleg K. Sirvydas nyelvjárásában, akárcsak egész Litvánia északkeleti szegletében, sem a visszaható igékkel álló VD, sem a GD nem fordul elő szinte egyáltalán, noha a nem visszaható igék után az olyan nominativusi igenévi szerkezetek, mint Janė sakė Petrą sutikus Kp; žmonės kalbėjo matę Kraujelį ir pan., teljesen megszokottak. Ez persze még nem jelenti azt, hogy ezek újak, és a visszaható igékkel álló szerkezetekből származnak. A VD-ben megfigyelhető visszaható alakok elterjedése, amely leginkább a žemaitiai nyelvjárásra jellemző, valószínűleg csak részben érintette a keleti nyelvjárások nominativusi szerkezeteit, amelyek közül sok megőrizhette a régebbi alakot. Az azonban, hogy a nem visszaható alakok ezekben a nyelvjárásokban csaknem teljesen kiszorították a VD-ből a visszaható alakokat, amelyek a XVI–XVII. században még használatosak voltak, nem lehet véletlen. A GD használatból való visszaszorulása és a nominativusi-accusativusi szerkezetek említett korrelációjának eltűnése nyilván e jelenség egyik legfontosabb oka volt.

Az accusativusi szerkezetekkel való korreláció jelentősége a visszaható igealakok használatában a mai irodalmi nyelvben is megmutatkozik. A legtöbb olyan ige, amelynek VD-jében csak nem visszaható alakjai vannak (lásd 1.1.4), nem alkot GD-szerkezetet, némelyikük pedig – például: atrodyti, grasinti, nuliūsti, abejoti, vengti, paprastai – rendszerint egyáltalán nem kapcsolódik accusativusi bővítménnyel. Az olyan információközlő igék, mint tvirtinti, liudyti, kalbėti, pranešti, prisiekti, GD-je rendszerint határozói igeneves kapcsolattal fordul elő (esant, buvus, būsiant).

Bár a mai irodalmi nyelvben megfigyelhető az a tendencia, hogy egyes nem visszaható igékkel valamivel szélesebb körben használják a VD-t, a visszaható alakok ebben a szerkezetben mindmáig túlsúlyban vannak. A visszaható partikula a szerkezetben markáns, bár gyakran fakultatív grammatikai jelölőként működik, amely az igeragozott ige és az igenév cselekvésének alanyazonosságát jelöli.

A litván nyelvi VD eredete és története azt mutatja, hogy az igenévi szerkezetek fejlődését nagymértékben morfológiai folyamatok és az általánosabb szintaktikai oppozíciók változása határozza meg.

KÖVETKEZTETÉSEK

1. A VD-t a fizikai és pszichikai percepciót, információt, valamint érzelmi és színlelt állapotot kifejező igék alkotják, amelyek képesek magyarázó alárendelt tagmondatokat vonzani. Emellett a jelen idejű, passzív participiumokkal olyan igék is előfordulnak, amelyek vágyat, igyekezetet (illetve nem kívánást, kerülést, félelmet), kérést és megszokást fejeznek ki. A participium alanyesete (önmagában vagy függő szavakkal) ebben a szerkezetben egy magyarázó jelentésű beágyazott mondatot képvisel, amely a propozicionális tárgy pozícióját foglalja el. Belső szintaktikai szerkezetét tekintve a VD megfelel a tárgyesetű participiumnak (GD), de attól abban különbözik, hogy a ragozott igealak és a participium alanya azonos.

2. A VD a legkorábbi litván nyelvemlékektől kezdve adatolt. A XVI–XVII. században leggyakrabban a žemaitiai és nyugat-aukštaitiai nyelvjárásokat képviselő szerzők (J. Bretkūnas, S. Vaišnoras) írásaiban fordul elő. A régi írásos emlékek alapján megállapítható

58

hogy a VD használati területe a XVI–XVII. században nagyjából egybeesik a maival, ám a kelet-aukštaitiai nyelvjárás egy részére is kiterjed, ahol jelenleg a VD-t visszaható igék után alig használják.

3. A XVI–XVII. századi fordítások latin, német és lengyel eredetikkel való összevetése azt mutatja, hogy a VD használata a régi írásos emlékekben az akkori élő nyelven alapult, és lényegében nem befolyásolták más nyelvek. Az eredetik magyarázó mellékmondatainak alárendelt tagmondatait leggyakrabban VD-vel fordították. Az eredeti nyelvek hatása nem ösztönözte, hanem éppen ellenkezőleg, korlátozta és szűkítette a VD használatát a régi nyelvemlékekben. Ezért a VD elterjedtsége a XVI–XVII. századi szövegekben csak részben tükrözi e szerkezet élő nyelvi használatának tényleges terjedelmét. Ezt ugyanazon szerzők eredeti és kompilációs írásaiban a VD jóval szélesebb körű használata is megerősíti.

4. A XVI–XVII. századi írásokban a VD-t leggyakrabban visszaható igék alkotják (mintegy 90%), amelyek közül a legelterjedtebbek a regėtis, tikėtis, sakytis, žinotis, vagyis azok az igék, amelyek nem visszaható alakjai a tárgyesetű participium (GD) szerkezetében is dominálnak. A régi írások VD-használatában mellettük a megfelelő igék nem visszaható alakjai és a körülírt passzív alakok is előfordulnak.

5. A VD participiális tagja szerkezeti sajátosságai alapján a magyarázó alárendelt tagmondat állítmányának felel meg. A régi írásos emlékek VD-szerkezeteinek mintegy 32%-a a būti participiumaival jön létre, amelyek az igei kopula megfelelőiként szerepelnek.

6. A VD tagjainak sorrendje a régi írásokban viszonylag stabil. Az uralkodó pozicionális modell, az NVP (a példák 92%-ában), a litván szórend általános törvényszerűségein (az SVO elven) alapul. Ugyanakkor a VD-szerkezetekben az OV modell nyomai is megfigyelhetők.

7. A litván és a lett VD nyelvtani szerkezete, és sok esetben lexikai kifejezése is megegyezik, a lett VD-nek azonban újabb jegyei vannak, amelyek a ragozhatatlan participiumalakok elterjedésével kapcsolatosak. E szerkezet nyomai az óporosz nyelvben is megfigyelhetők. A megfelelő szláv szerkezetekkel a balti VD-t azonos belső szerkezet, a fő tagok igen hasonló szemantikája és morfológiai felépítésük számos sajátossága (az ige visszahatóvá válásának tendenciái, genetikailag azonos participiumalakok stb.) kapcsolja össze.

8. A belső rekonstrukció és más indoeurópai nyelvekkel való összevetés azt mutatja, hogy a VD szintaktikai alapját a predikatív jelző alkotta statikus állapotigékkel, amelyekből az indoárja, a görög és az italikus nyelvekben mediopasszív paradigmák alakultak ki. A predikatív jelzős szerkezetekben a participiumok nominativusai névszói eredetű alakokként használatosak. A statikus állapotigékkel alkotott predikatív jelzős nominativusi szerkezetek a legrégibb időktől fogva szembeálltak az aktív igékkel alkotott accusativusi szerkezetekkel. Ezen alapul a VD és a GD eredeti korrelációja.

9. A fázisigékkel és érzelmi állapotot kifejező igékkel alkotott nominativusi szerkezetekben a később participiummá vált igei névszó alanyesete egykor másodlagos állítmányi funkciót töltött be. A percepciós és információt kifejező igékhez olyan participium-nominativusok kapcsolódtak, amelyek viszonylag önálló névszói mondatokként működtek; ezek később szoros VD-szerkezetekké egyesültek az igékkel. Mindezekben az esetekben már régtől fogva nem visszaható igealakokat használtak.

10. A körülírt passzívum kialakulásával a tranzitív igékkel alkotott accusativusi szerkezetek (látta őt feküdni) mellett nominativusi szerkezetek is megjelentek az új passzív alakokkal (fekve találtatott).

11. A VD fejlődése szorosan összefügg a visszaható igék kialakulásával, amelyben nagyon fontos szerepet (különösen a legutóbbi időszakban) játszott az enclitikus si névmás accusativusi jelentése. Bár az enclitikus si névmás már az írásbeliség kezdete előtt összeolvadt az igével, jóval korábban, mint a mi, ti, a régi írásokban még fellelhetők egykori önállóságának maradványai.

59

12. A régi írások adatai azt mutatják, hogy amikor két, azonos alanyú cselekvés közötti objektív viszonyokat fejeztek ki, egykor a VD mellett a GD-t is használták a visszaható névmások tárgyesetű alakjaival: az enklitikus (atonikus) si-vel és az ortotonikus save-val. Miután az enklitikus si végleg elvesztette esetragjelölő szerepét, a participium tárgyesetét a régtől fogva létező VD és más nominativusi szerkezetek mintájára alanyeset váltotta fel. Ez hozzájárult a visszaható igealakok elterjedéséhez a VD-szerkezetekben.

13. Miután a visszaható partikula morfológiai formánssá vált, amely a cselekvésnek az alany szférájára való korlátozottságát jelöli, a VD-ben – más szerkezetekhez hasonlóan – olyan igékhez is kezdték hozzátenni, amelyek természetüknél fogva intranzitívak. A visszaható intranzitív igékkel álló VD a tranzitív igékkel álló GD-vel alkotott oppozíciót; ez különösen a XVI–XVII. századi írásokban volt szembetűnő: az akuzatív és nominativusi szerkezetek a szláv nyelvekben is hasonló irányban fejlődtek.

14. A visszaható partikula ige melletti, járulékos hozzáadásának következtében a būti összetett, kezdő jövő időjű alakjaiban a žemaitiai nyelvjárásokban būsis nematas típusú szerkezetek alakultak ki, amelyek később a VD-hez kapcsolódtak.

15. Az írott hagyomány időszakában a GD használatának beszűkülésével meggyengült a VD-vel szembeni oppozíciója is. Ennek megfelelően a nominativusi szerkezetekben a visszaható alakok funkcionális terhelése is csökkent. A mai litván nyelvben a VD-t gyakran ismét nem visszaható észlelési, illetve információközlő igékkel alkotják.

További rövidítések

AfsIPh — „Archiv für slavische Philologie“. BrB — Biblia tatai esti Wissas schwentas Raschtas Lietuwischkai pergulditas per Ianą Bretkuną (1579–1590 m. kézirat, idézve a VVU és az LKI fénymásolataiból). BrGD — Giesmes Duchauanas / isch Wokischka ing Lietuwischka lieszuwi … pergulditas. Isspaustas Karaliaucziuje … 1589 (J. Bretkūnas énekeskönyvének, az Uppsalai Egyetemi Könyvtárban őrzött példányáról készült, a Litván SZSZK Könyvtári Központjában őrzött fénymásolat). BrP I–II — Postilla … Per Ianą Bretkuna … Karaliaucziue … 1591. BSL — „Bulletin de la Société de linguistique de Paris“. BW — Kr. Barons un H. Wissendorfs. Latwju dainas. I–VI. kötet. Jelgavā un Petrogradā, 1894–1915. ChB — Versionis Bibliorum in Lingvam Lithvanicam. Tomus VII. Novm Testamentum… Lithvanicā Lingvā donatum (B. Chylinskio bibliai Újszövetségének kézirata, megjelent a következő kiadványban: Biblia litewska Chylińskiego, Nowy Testament. II. kötet. Tekst, wyd. Cz. Kudzinowski-Jan Otrębski. Poznań, 1958). HG — W. Haack. Vocabularium … Nebst einem Anhang einer kurtzgefaßten Litthauischen Grammatic. Halle, 1730. IF — „Indogermanische Forschungen“. KIC — M. Danielis Kleinii Compendium Litvanico-Germanicum … Königsberg, 1654. KIG — Grammatica Litvanica … edita à M. Daniele Klein … Regiomonti, 1653. KZ — „Zeitschrift für vergleichende Sprachforschung auf dem Gebiete der indogermanischen Sprachen, begründet von A. Kuhn“. LKG — Lietuvių kalbos gramatika. I–III. kötet. Szerk. K. Ulvydas. V., 1965–76. LKK — „Lietuvių kalbotyros klausimai“. LKT — Lietuvių kalbos tarmės. Chrestomatija. Szerk. E. Grinaveckienė, K. Morkūnas. V., 1970. Mar — Quattuor Evangeliorum versionis palaeoslovenicae, Codex Marianus glagoliticus. Ed. V. Jagić. Berolini, 1883. ME — K. Mūlenbacha latviešu valodas vārdnīca. Szerk., kiegészítette és folytatta J. Endzelīns. I–IV. kötet. Rīgā, 1923–32. MG — Anfangs-Gründe einer Littauischen Sprach-Lehre … von Christian Gottlieb Mielcke … Königsberg, 1800. MLLG — Mitteilungen der Litauischen Litterarischen Gesellschaft. I–VI. kötet. Heidelberg, 1883–1912. MLLVG — LPSR ZA Valodas un literatūras institūts. Mūsdienu latviešu literārās valodas gramatika. I–II. kötet. Rīgā, 1959–62. MT LĮ — S. Vaišnoro litván nyelvű bevezetése a következő könyvben: Margarita Theologica … perguldita per Simona Waischnora warnischki … Karaliaucziue … 1600. MT(PM) — Ape popieszischkaie missche. Az MT-vel együtt kiadva.

60

OsG – Neue Littauische Grammatik ans Licht gestellt von Gotfried Ostermeyer… Königsberg, 1791.

R – Ph. Ruhig. Anfangsgründe einer Littauischen Grammatik. Königsberg, 1747.

RB – L. J. Rhesa. Biblia, Tai esti: Wissas Szwentas Rásżtas… ketwirta Kartą išspáustas. Tilžėje 1824.

RP – Świętych słów ásprav Pańskich… Kroyniká albo Postillá… 1556 (M. Réj „Postillája“, idézve a Litván SZSZK Tudományos Akadémiájának könyvtárában található hiányos példányból).

SC – Compendium Grammaticae Lithvanicae Theophili Schultzen… Regiomonti… 1673.

ST – Apró litván népköltészet a XVII–XVIII. században. Összeállította Jurgis Lebedys. Vilnius, 1956.

Supr – Супрасльская рукопись. Памятники старославянского языка. Т. II. I. Изд. С. Северьянова. Санктпетербург, 1904.

VE – Enchiridion… per Baltramieju Willentha… Ischspaustas Karalauczui… 1579.

VEE – Euangelias bei Epistolas… perguldıtas… per Baltramieju Willenta… Ischspaustas Karalauczui… 1579.

W₂ – Postilla Catholicka mnieysza… Przez D. Jakuba Wuyka… w Poznaniu… 1582 (antrasis leidimas).

W – Postilla… Przez D. Jakoba Wuyka… w Krakowie… 1617 (Šeštasis leidimas).

Zogr – Codex glagoliticus olim Zographensis nunc Petropolitanus… edidit V. Jagić. Berolini, 1879.

LITERATŪRA

Aleksandravičius J. Kretingos tarmės veiksmažodis. — „Vilniaus valst. pedagoginio instituto mokslo darbai. Lietuvių kalba ir literatūra“, 1959, t. VIII, p. 107—141.

Ambrazas V. Absoliutinis naudininkas XVI—XVII a. lietuvių kalbos paminkluose. — „Lietuvių kalbotyros klausimai“, 1962, t. V, p. 3—146.

T. p. Lietuvių kalbos dalyvių atributyvinė-predikatyvinė vartosena. — Kn.: Lietuvių kalbos morfologinė sandara ir jos raida („Lietuvių kalbotyros klausimai“, t. VII). V., 1964, p. 47—79.

T. p. Galininkas su dalyviu XVI-XVII a. lietuvių kalbos paminkluose (paplitimas ir santykis su originalų konstrukcijomis). — Kn.: Lietuvių kalbos gramatikos tyrinėjimai („Lietuvių kalbotyros klausimai“, t. XI). V., 1969, p. 41—56.

T. p. Dėl lietuvių kalbos netiesioginės nuosakos (modus relativus). — In: Donum Balticum to Prof. Chr. S. Stang. Stockholm, 1970, p. 6—13.

T. p. Lietuvių kalbos galininko su dalyviu poziciniai modeliai. — Kn.: Baltų kalbų veiksmažodžio tyrinėjimai („Lietuvių kalbotyros klausimai“, t. XIV). V., 1973, p. 169—182.

T. p. Galininko su dalyviu (accusativus cum participio) struktūra ir vartosena senojoje lietuvių kalboje. — Kn.: Žodžių formos ir jų vartosena („Lietuvių kalbotyros klausimai“, t. XV). V., 1974, p. 195—275.

T. p. Zur Entwicklung der Partizipialkonstruktionen mit obliquen Kasus im Litauischen. — „Zeitschrift für Slawistik“, 1974 (a), Bd. XIX, Hf. 2. S. 241—251.

T. p. Netiesioginės nuosakos paplitimas ir kilmės problema. — Kn.: Lietuvių kalbos arealinės lingvistikos klausimai („Lietuvių kalbotyros klausimai“, t. XVII. V., 1977, p. 7—54.

Balkevičius J. Dabartinės lietuvių kalbos sintaksė. V., 1963.

Barnet V. Vývoj systému participií aktivních v ruštině. Praha, 1965.

Bauer J. Staročeská věta a staročeské souvětí na základě srovnávacím. — In: K historicko-srovnávacímu studiu slovanských jazyků. Praha, 1958, s. 108—123.

T. p. Syntactica slavica. Brno, 1972.

Behaghel O. Deutsche Syntax. Bd. II. Die Wortklassen und Wortformen. Heidelberg, 1924.

Benveniste E. La phrase nominale. — „Bulletin de la Société de Linguistique de Paris“, 1950, t. XLVI, f. 1., p. 19—36.

T. p. „Être“ et „avoir“ dans leur fonctions linguistiques. — Bulletin de la Société de linguistique de Paris“, 1960, t. XLI, f. 1.

Bernadišienė P. Sangražinių veiksmažodžių reikšmė ir vartosena dabartinėje lietuvių kalboje. Kand. dis. rankr. V., 1961.

Bezzenberger A. Beiträge zur Geschichte der litauischen Sprache. Göttingen, 1877.

Bielenstein A. Lettische Grammatik. Mitau, 1863.

Borrow T. The Sanskrit Language. London, 1959.

Brugmann K. Kurze vergleichende Grammatik der indogermanischen Sprachen. Strassburg, 1904.

T. p. Grundriss der vergleichenden Grammatik der indogermanischen Sprachen. Strassburg, 1906, Bd. II, T. 1; 1911, Bd. II, T. 2; 1916, Bd. II, T. 3.

T. p. Die Syntax des einfachen Satzes im Indogermanischen. Berlin-Leipzig, 1925.

Brugmann K., Thumb A. Griechische Grammatik. München, 1913.

61

Buch T. Die reflexive Konstruktion der Verba im Gotischen. — „Kwartalnik Neofilologiczny“, 1958, V, 4, S. 335–345.

Būga K. Rinktiniai raštai. T. II. Sud. Z. Zinkevičius. V., 1959.

Bukšs M., Placinskis J. Latgaļu volūdas gramatika un pareizraksteibas vōrdneica. München, 1973.

Cappeler C. Sanskrit-Wörterbuch. Neudruck. Berlin, 1955.

Chantraine P. Grammaire homérique. T. 2. Syntaxe. Paris, 1953.

Chomsky N. Aspects of the Theory of Syntax. Massachusetts, 1965.

Delbrück B. Altindische Syntax. Halle, 1888.

T. p. Vergleichende Syntax der indogermanischen Sprachen. Bd. I. Strassburg, 1893; Bd. II. Strassburg, 1897; Bd. III. Strassburg, 1900.

Dvořák E. Vývoj prechodníkových konštrukcií ve starší češtině. Praha, 1970.

Endzelynas J. Baltų kalbų garsai ir formos. V., 1957.

Endzelīns J. Par latviešu valodas refleksīvām formām. Rakstu krājums, Rīgā, 1901, lpp. 13–22.

T.p. [Rec.:] B. K. Поржезинский. Возвратная форма глаголов в литовском и латышском языках. Москва, 1903. — „Известия Императорской Академии Наук по отделению русского языка и словесности“, 1904, т. IX, ч. 2, с. 376–388.

T. p. Senprūšu valoda. Rīgā, 1943.

T. p. Altpreussische Grammatik. Riga, 1944.

T. p. Latviešu valodas gramatika. Rīgā, 1951.

T. p. Darbu izlase. T. I. Rīgā, 1971.

Erhart A. Studien zur indogermanischen Morphologie. Brno, 1970.

Fillmore Ch. J. The Case for Case. — In: Universals of Linguistic Theory. New York, Chicago etc., 1968, p. 1–88.

Forssman Th. Die Übertragung der griechischen Partizipialkonstruktionen in dem Ostromir-schen Evangelium. Strassburg, 1877–8.

Fraenkel E. Der prädikative Instrumental im Slavischen und Baltischen und seine syntaktischen Grundlagen. — „Archiv für slavische Philologie“, 1926, S. 77–117.

T. p. Syntax der litauischen Kasus. K., 1928.

T. p. Sprachliche, besonders syntaktische Untersuchung des kalvinistischen litauischen Katechismus des Malcher Pietkiewicz von 1598. Göttingen, 1947.

T. p. Litauisches etymologisches Wörterbuch. Bd. I. Göttingen, 1962.

Friedrich J. Hethitisches Wörterbuch. Heidelberg, 1952.

Gebauer J. Historická mluvnice jazyka českého. T. IV. Skladba. Praha, 1929.

Girdenis A., Žulys V. [Rec.:] J. Kazlauskas. Lietuvių kalbos istorinė gramatika (kirčiavimas, daiktavardis, veiksmažodis). V., 1968. — „Baltistica“, 1972, t. VIII (2), p. 193–202.

Harris Z. S. Co-occurrence and Transformation in Linguistic Structure. — In: The Structure of Language. Englewood Cliffs—New Jersey, 1964, p. 155–210.

Hatcher A. Reflexive Verbs. Latin, Old French, Modern French. Baltimore—London, 1942.

Havers W. Untersuchungen zur Kasussyntax der indogermanischen Sprachen. Strassburg, 1911.

Havránek B. Genera verbí v slovanských jazycích. T. I. Praha, 1928.

T. p. Žodis diskusijoje. — In: Otázky slovanské syntaxe. T. II. Brno, 1968, S. 409–411.

Hermann E. Litauische Studien. Berlin, 1926.

Hermodsson L. Reflexive und intransitive Verba im älteren Westgermanischen. Uppsala, 1952.

Hirt H. Indogermanische Grammatik. Bd. VI. Syntax. T. I. Heidelberg, 1934.

Hofmann J. B. Syntaktische Gliederungsverschiebungen im Lateinischen infolge Erstarrung ursprünglich appositioneller Verhältnisse. — „Indogermanische Forschungen“, 1924, Bd. XLII, S. 75–87.

Homeras. Iliada. Vertė J. Ralys ir kt. Red. A. Dambrauskas. V., 1962.

Jablonskis J. Rinktiniai raštai. T. I. Sudarė J. Palionis. V., 1957.

Jagić V. Beiträge zur slavischen Syntax. — „Denkschriften der Akademie der Wissenschaften. Philos. — historische Klasse“, 1900, Bd. XLVI.

Jakulienė A. Apie lietuvių kalbos sangrąžinių veiksmažodžių funkcijas. — „Baltistica“, 1967, t. III (2), p. 185–200.

T. p. Lietuvių ir kitų baltų kalbų sangrąžinių veiksmažodžių istorija. Filol. kand. disert. rankraštis. V., 1968.

T. p. Prūsų kalbos sangrąžiniai veiksmažodžiai. — „Baltistica“, 1969, t. V(1), p. 37–42.

T. p. Dėl wisęsi tur ischpazinti. — „Baltistica“, 1969(a), t. V(2), p. 197–8.

Kahn Ch. The Verb “be” in Ancient Greek. — “Foundations of Language”. Suppl. ser. 16. The Verb “be” and Its Synonyms. Philosophical and Grammatical Studies, V. 6. Dordrecht—Boston, 1973.

Kazlauskas J. Lietuvių kalbos istorinė gramatika (Kirčiavimas, daiktavardis, veiksmažodis). V., 1968.

Kronasser H. Vergleichende Laut- und Formenlehre des Hethitischen. Heidelberg, 1956.

Kropaczek S. Zwrot accusativus cum infinitivo w języku polskim. — „Prace Filologiczne“, 1928, t. XII, s. 424–93.

Křižková H. Adverbiální determinace slovesná a větný vzorec. — In: Otázky slovanské syntaxe, z. II. Brno, 1968, s. 103–109.

Kühner R. Ausführliche Grammatik der griechischen Sprache. Bd. II. T. I. Hannover, 1870.

62

Kühner R. Stegmann C. Ausführliche Grammatik der lateinischen Sprache. Bd. II. T. 1. Hannover, 1912.

Kuryłowicz J. Les désinences moyennes de l’indo-européen et du hittite. — „Bulletin de la Société de linguistique de Paris“, 1932, t. XXX, p. 1—4.

T. p. The Inflectional Categories of Indo-European. Heidelberg, 1964.

Lehmann W. P. Converging Theories in Linguistics. — “Language“, 1972, V. 48, No 2, p. 266—75.

T. p. Contemporary Linguistics and Indo-European Studies. — In: “Publications of the Modern Language Association“, 1972(a), V. 87, p. 976—993.

T. p. A Structural Principle of Language and its Implications. — “Language“, 1973, V. 49, p. 47—66.

T. p. Proto-Indo-European Syntax. Austin—London, 1974.

MacDonell A. A. A Vedic Grammar for Students. London, 1955.

Mažiulis V. Pastabos baltų ir slavų kalbų seniausių santykių klausimu. — „Lietuvių kalbotyros klausimai“, 1959, t. II, p. 5—16.

Mažiulis V. Prūsų kalbos paminklai. V., 1966.

Meillet A. La phrase nominale en indo-européen. — „Mémoires de la Société de linguistique de Paris“, 1906—1908, t. XIV, f. 1, p. 1—26.

T. p. Introduction à l’étude comparative des langues indoeuropéennes. Paris, 1934.

Meillet A., Vendryes J. Traité de grammaire comparée des langues classiques. Paris, 1952.

Miklosich F. Vergleichende Grammatik der slavischen Sprachen. Bd. IV. Syntax. Wien, 1874.

Miller G. On the History of Infinitive Complementation in Latin and Greek. — „The Journal of Indo-European Studies“, 1974, V. 2, No 3, p. 222—245.

Müller D. Studies in Modern English Syntax. Two Aspects of Synthesis. Winterthur, 1957.

Oertel H. The Syntax of Cases in the Narrative and Descriptive Prose of the Brāhmanas. V. I. The Disjunct Use of Cases. Heidelberg, 1926.

Otrębski J. Gramatyka języka litewskiego. T. III. Nauka o formach. Warszawa, 1956.

Palionis J. Lietuvių literatūrinė kalba XVI-XVII a. V., 1967.

Pedersen H. Hittitisch und die anderen indoeuropäischen Sprachen. Köbenhavn, 1938.

Perlmutter D. M. Deep and Surface Structure Constraints in Syntax. New York, 1971.

Pokorny J. Indogermanisches etymologisches Wörterbuch. Bd. I. Bern—München, 1959.

Reichelt H. Aw estisches Elementarbuch. Heidelberg, 1909.

Renou L. Études de grammaire sanscrite. T. I. Paris, 1936.

T. p. Grammaire de la langue védique. Lyon—Paris, 1952.

T. p. Remarques générales sur la phrase védique. — In: Symbolae linguisticae in honorem G. Kuryłowicz. Wrocław—Warszawa—Kraków, 1965, p. 230—234.

Rosenbaum P. S. The Grammar of English Predicate Complement Constructions. Cambridge, Mass., 1967.

Rosenkranz B. Die hethitische ḫi — Konjugation und das idg. Perfekt. — „Zeitschrift für vergleichende Sprachforschung auf dem Gebiete der indogermanischen Sprachen, begründet von A. Kuhn“, 1958, Bd. LXXV.

Ross J. R. Gapping and the Order of Constituents. — In: Progress in Linguistics. Ed. M. Bierwisch, K. E. Heidolph. The Hague—Paris, 1970, p. 249—259.

Růžička R. Das syntaktische System der altslavischen Partizipien und sein Verhältnis zum Griechischen. Berlin, 1963.

T. p. Studien zur Theorie der russischen Syntax. Berlin, 1966.

Safarewicz J. Wpływ łaciński na system gramatyczny polszczyzny. — In: Symbolae Polonicae in honorem St. Jodłowski. Wrocław, 1972, s. 145—150.

Schmalz J. H., Hofmann J. B. Syntax und Stilistik. — In: Stolz-Schmalz. Lateinische Grammatik. München, 1928, S. 345—850.

Schmidts P. Glūka bībeles valoda. — „Rakstu krājums“, 1908, s. XIV, lpp. 21—100.

Schwartz A. Derivative Functions in Syntax. — “Language“, 1968, V. XLIV, p. 747—783.

Schwyzer E. Griechische Grammatik. Bd. I. München, 1938.

Schwyzer E., Debrunner A. Griechische Grammatik. Bd. II. Syntax und syntaktische Stilistik. München, 1950, 1975.

Senn A. Zu den litauischen Zahlwörtern für 11—19. — „Studi Baltici“, V. Roma, 1935—1936.

Sirtautas V. Konstrukcijų duodasi įkikiamas, laukia pavežamas ir pan. sandara bei vartosena. — „Kalbos kultūra“, 1965, sąs. 9, p. 27—32.

T. p. Veiksmažodinis tarinys dabartinėje lietuvių literatūrinėje kalboje. Kand. disert. rankraštis. V., VVU bibl., 1968.

Skardžius P. Daukšos akcentologija. K., 1935.

Sližienė N. Apie sudurtines pradėtines veiksmažodžių formas. — „Lietuvių kalbotyros klausimai“, 1961, t. IV, p. 67—72.

Speyer J. S. Sanskrit Syntax. Leyden, 1886.

T. p. Vedische und Sanskrit-Syntax. Strassburg, 1896.

Stahl J. M. Kritisch-historische Syntax des griechischen Verbums der klassischen Zeit. Heidelberg, 1907.

Stang Chr. S. Perfektum und Medium. — „Norsk Tidsskrift for Sprogvidenskap“, 1932, t. VI, p. 29—39.

63

T. p. Das slavische und baltische Verbum. Oslo, 1942.

T. p. Vergleichende Grammatik der baltischen Sprachen. Oslo—Bergen—Tromsö, 1966.

Tangl E. Der Accusativus und Nominativus cum Participio im Altitaluischen. Weimar, 1928.

Tesnière L. Éléments de syntaxe structurale. Paris, 1959.

Trautmann R. Die altpreussischen Sprachdenkmäler. Göttingen, 1910.

Trávníček F. Historická mluvnice česká. T. III. Skladba. Praha, 1956.

Valeckienė A. Predikatyvinis pažyminys kaip atskira sakinio dalis. — Kn.: Lietuvių kalbos gramatinė sandara. — „Lietuvių kalbotyros klausimai“, t. IX, 1967, p. 97—116.

Večerka R. Syntax aktivnich participiů v staroslověnštině. Praha, 1961.

Vennemann Th. Topics, Subjects, and Word Order: from SXV to SVX via TVX. — In: Historical Linguistics. V. I. Ed. J. M. Anderson, C. Jones. Amsterdam — Oxford etc., 1974, p. 339—376.

Vitkauskas V. Kuršėnų tarmės kirtis ir priegaidė. — „Lietuvių kalbotyros klausimai“, 1960, t. III, p. 61—77.

T. p. Dėl vienos Lazdynų Pelėdos raštų kalbos smulkmenos. — „Kalbos kultūra“, 1965, sąs. 8, p. 17.

T. p. Šiaurės rytų dünininkų šnektų žodynas. V., 1976.

T. p. „[P]+[s]+V+s“ tipo sangrąžiniai veiksmažodžiai rytinėse žemaičių šnektose. — Kn.: Gramatinės kategorijos ir jų raida („Lietuvių kalbotyros klausimai“, t. XVIII). V., 1978, p. 171—175.

Vondrák W. Vergleichende slavische Grammatik. Bd. II. Formenlehre und Syntax. Göttingen, 1928.

T. p. Altkirchenslavische Grammatik. Berlin, 1912.

Wackernagel J. Vorlesungen über Syntax mit besonderer Berücksichtigung von Griechisch, Lateinisch und Deutsch. Bd. I. Basel, 1926; Bd. II. Basel, 1928.

Wackernagel J., Debrunner A. Altindische Grammatik. Bd. III. T. 1, Göttingen, 1929; Bd. III. T. 2. Göttingen, 1930.

Watkins C. Preliminaries to a Historical and Comparative Reconstruction of the Syntax of the Old Irish Verb. — „Celtica“, 1963, V. VII, p. 1—49.

T. p. Preliminaries to the Reconstruction of Indo-European Sentence Structure. — In: Proceedings of the IX International Congress of Linguists. London—the Hague—Paris, 1964, p. 1035—1042.

T. p. Indogermanische Grammatik. Bd. 3. Formenlehre. T. 1. Geschichte der indogermanischen Verbalflexion. Heidelberg, 1969.

Wegner A. Noun Phrase Analysis of the Infinitive Complement Sentences. — „Studia Anglica Posnaniensia“, 1975, V. 6, No 1—2, p. 91—106.

Whitney W. D. A Sanskrit Grammar. Leipzig, 1889.

Willmanns W. Deutsche Grammatik Gotisch, Alt-, Mittel-, und Neuhochdeutsch. Bd. III. T. 2. Strassburg, 1909.

Zinkevičius Z. Lietuvių kalbos įvardžiuotinių būdvardžių istorijos bruožai. V., 1957.

T. p. Lietuvių dialektologija. V., 1966.

T. p. Dėl K. Sirvydo „Punktų sakymų“ genezės ir kalbos. — „Baltistica“, 1971, t. VII(2), p. 153—168.

T. p. Rytietiškoji XVII a. lietuvių raštų kalba, jos kilmė ir išnykimas. — „Baltistica“, 1972, t. VIII(1), p. 79—100.

T. p. S. M. Slavčinskio giesmyno (1646 m.) kalba. — Kn.: Gramatinės formos ir jų vartosena. V., 1974, p. 135—170.

Zubatý J. [Rec.:] Поржезинский В. К. К истории форм спряжения в балтийских языках. М., 1901; Возвратная форма глагола в литовском и латышском языках. М., 1903. — „Indogermanische Forschungen“, 1904, Bd. XVI, S. 50—64.

T. p. Studie a články. T. II. Praha, 1954.

Балли Ш. Общая лингвистика и вопросы французского языка. М., 1955.

Бархударов Л. С. К вопросу о поверхностной и глубинной структуре предложения. — „Вопросы языкознания“, 1973, № 3, с. 50—61.

Бенвенист Э. Общая лингвистика. Ред. Ю. С. Степанов. М., 1974.

Борковский В. И., Кузнецов П. С. Историческая грамматика русского языка. М., 1965.

Вайан А. Руководство по старославянскому языку. М., 1952.

Гавранек Б. Залог (genus verbi) в старославянском языке. — В сб.: Исследования по синтаксису старославянского языка. Прага, 1963, с. 15—100.

Гухман М. М. Готский язык. М., 1958.

Ее же. Развитие залоговых противопоставлений в германских языках. М., 1964.

Десницкая А. В. Из истории развития категории глагольной переходности. — В сб.: Памяти акад. Л. В. Щербы. Л., 1951, с. 136—144.

Дунаевская И. М. Язык хеттских иероглифов. М., 1969.

Дынникова Н. Н. и др. Народная латынь. М., 1975.

Иванов Вяч. Вс. Хеттский язык. М., 1963.

Его же. Общеиндоевропейская, праславянская и анатолийская языковые системы. М., 1965.

64

Его же. Реконструкция общебалтийских синтаксических структур. — В сб.: Балто-славянские исследования. М., 1974.

Костов Н. Българска граматика. София, 1939.

Кузьмина И. Б., Немченко Е. В. Синтаксис причастных форм в русских говорах. М., 1971.

Ломтев Т. П. Очерки по историческому синтаксису русского языка. М., 1956.

Сравнительная грамматика германских языков. Под ред. Э. А. Макаева. Т. IV. М., 1966.

Марван И. О некоторых предикативных функциях литовского причастия. — „Kalbotyra“, 1962, t. IV, p. 33—42.

Его же. К вопросу о лингво-географическом положении балто-славянских языков. — „Baltistica“, 1969, t. V(1), p. 17—20.

Мейе А. Общеславянский язык. М., 1951.

Мельничук О. С. Розвиток структури слов’янського речення. Київ, 1966.

Непокупный А. П. Ареальные аспекты балто-славянских отношений. М., 1964.

Овсянико-Куликовский Н. Д. Синтаксические наблюдения. — „Журнал министерства народного просвещения“, 1898, т. 317, с. 1—47.

Перельмутер И. А. Об оппозиции „переходность-непереходность“ в системе индоевропейского глагола. — „Вопросы языкознания“, 1974, № 3, с. 70—81.

Пизани В. Общее и индоевропейское языкознание. — В кн.: Общее и индоевропейское языкознание. Ред. В. А. Звегинцев. М., 1956, с. 83—199.

Поржезинский В. К. Возвратная форма глаголов в литовском и латышском языках. М., 1903.

Потебня А. А. Из записок по русской грамматике. Т. I—II. М., 1958.

Опыты историко-типологического исследования иранских языков. Т. I—II. М., 1975. Авт.: В. С. Расторгуева (отв. ред.), Д. И. Эдельман и др.

Рожновская М. Г. Синтаксис прилагательного в болгарском литературном языке. М., 1970.

Савченко А. Н. Происхождение среднего залога в индоевропейском языке. Ростов-на-Дону, 1960.

Его же. Категория среднего залога в индоевропейском языке. Автореф. докт. дис. Л., 1960(а).

Его же. Сравнительная грамматика индоевропейских языков. М., 1974.

Соболевский С. И. Древне-греческий язык. М., 1948.

Спиринская Я. А. Очерк русского исторического синтаксиса. Киев, 1960.

Сравнительно-исторический синтаксис восточнославянских языков. Члены предложения. Под. ред. В. И. Борковского. М., 1968.

Стеблин-Каменский М. И. История скандинавских языков. М.—Л., 1953.

Его же. Грамматика норвежского языка. М.—Л., 1957.

Степанов Ю. С. Принципы и методы современной лингвистики. М., 1975.

Его же. Об исторической зависимости между балтийской категорией переходности—непереходности и славянской категорией глагольных видов. — Kn.: III Sajungine baltų kalbotyros konferencija. Pranešimų tezės (III Всесоюзная конференция по балтийскому языкознанию. Тезисы докладов). V., 1975(а).

Топоров В. Н. К вопросу об эволюции славянского и балтийского глагола. — „Вопросы славянского языкознания“, 1961, т. V, с. 35—70.

Фридрих И. Краткая грамматика хеттского языка. М., 1952.

Чейф У. Л. Значение и структура языка. М., 1975.

Шерцль В. И. Синтаксис древнеиндийского языка. Харьков, 1883.

Якулене А. История возвратных глаголов в литовском и в других балтийских языках. Автореф. канд. дис. Вильнюс, 1968.

В. АМБРАЗАС

СТРУКТУРА И РАЗВИТИЕ ИМЕНИТЕЛЬНОГО С ПРИЧАСТИЕМ (NOMINATIVUS CUM PARTICIPIO) В ЛИТОВСКОМ ЯЗЫКЕ

Резюме

Конструкцию именительного с причастием (в дальнейшем — ИП) образуют глаголы физического или умственного восприятия (в том числе и мышления), информации и эмоционального состояния (напр., tėvas jautėsi sergas), а со страдательными причастиями настоящего времени — также глаголы, выражающие волеизъявление, усилие, просьбу или привычку (norėti, leistis, duotis, laukti(s), įprasti, apsimesti и под.). Причастие в этой конструкции имеет двойную синтаксическую связь (с именем и с глаголом) и занимает позицию пропозитивного объекта с изъяснительным (экспликативным) значением.

На основании статистического анализа конструкции с ИП, извлеченных путем полного выбора из древнелитовских памятников, установлено, что ареал распространения ИП в XVI—XVII вв. примерно соответствовал теперешнему, однако охватывал также часть

5. Gramatinės kategorijos ir jų raida

65

восточно-аукштайтских диалектов, где ИП после возвратных глаголов в настоящее время уже не употребляется.

Сопоставление переводных текстов с латинскими, немецкими и польскими оригиналами показало, что ИП в древнелитовской письменности не зависит от влияния других языков. Использование переводчиками иноязычных оригиналов препятствовало проникновению этого оборота в переводы, поэтому статистические данные по памятникам XVI—XVII вв., приведенные в таблицах 1 и 2, только частично отражают его широкое употребление в живой речи этого периода.

Для структуры ИП в XVI—XVII вв. характерно преобладание возвратных форм глаголов (около 90% всех примеров), особенно regētis, tikėtis, sakytis, žinotis, и широкое употребление оборотов с причастными связками от глагола būti. Господствующий порядок членов конструкции имя — глагол — причастие основан на позиционной модели SVO, характерном для литовского языка исторического периода, однако в ИП обнаружены также реликты более древнего порядка SOV.

Синтаксическая структура, морфологическое оформление главных членов, а во многих случаях и лексический состав ИП в литовском и латышском языках совпадают. Латышская конструкция отличается только некоторыми инновациями, связанными с более широким распространением несклоняемых форм причастий. Следы употребления ИП обнаружены и в древнерусских памятниках.

Путем синтаксической реконструкции в работе установлено, что в основу ИП легли номинативные конструкции предикативного атрибута (адъюнкта) со статичными глаголами, которые противопоставлялись аккузативным конструкциям с активными глаголами. На этом древнем противопоставлении основана более поздняя корреляция ИП и ВП. В конструкциях с фазовыми глаголами (liauti, baigti, nustoti и под.) и глаголами эмоционального состояния причастия первоначально выполняли функцию второстепенного именного предиката. ИП с глаголами восприятия и информации образовались из предложений с относительно самостоятельными именными предикатами, которые только позже вступили в тесное синтаксическое единство с глаголом.

Дальнейшее развитие ИП связано с возникновением возвратных форм глагола путем присоединения энклитической формы возвратного местоимения si к глагольной основе. Превратившись в морфологический формант, обозначающий ограничение действия сферой субъекта, возвратная частица стала прилагаться ко многим интранзитивным глаголам. Однако в древнелитовских памятниках еще сохранились некоторые реликты употребления местоимения si со значением аккузатива, в том числе в конструкциях ВП (напр., nesitikė-ket wissado geo... turresenczius BrP). После того, как энклитическая форма местоимения в ВП окончательно потеряла падежное значение, аккузативы причастий были заменены номинативами по аналогии с древними конструкциями ИП. Это способствовало распространению возвратных форм глагола в ИП и образованию оппозиции ИП с безвозвратными глаголами: ВП с транзитивными глаголами, особенно характерной для языка древнелитовских памятников.

Сравнение со славянскими языками выявляет общую генетическую основу ИП и указывает на параллелизм раннего развития этой конструкции. ИП литовского языка соответствует старославянскому, древнерусскому и старочешскому обороту по своему месту в синтаксической системе (прежде всего — по отношению к ВП), по синтаксической структуре, а в большинстве случаев — и по ее морфологической реализации.

В период письменной традиции вследствие сужения сферы применения ВП оппозиция ВП: ИП стала ослабевать, и функциональная нагрузка возвратной частицы в ИП уменьшилась. В связи с этим ИП с невозвратными формами глаголов стали опять более продуктивными.

V. AMBRAZAS

THE STRUCTURE AND DEVELOPMENT OF NOMINATIVUS CUM PARTICIPIO IN LITHUANIAN

Summary

The Nominativus cum participio construction (NP) is formed with verbs of physical and mental perception (including verbs of thinking), verbs of information and emotional state (e. g. tėvas jautėsi sergąs), and in case of passive participles — also with verbs expressing will, effort, request, and habit (e. g. norėti, leistis, duotis, laukti(s), apsiskęsti). The participle in the said construction is subjected to a double linking (it is linked with both the noun and the verb); it takes the position of a prepositional object with an explicative meaning.

On the basis of a statistical analysis of the NP constructions drawn from old Lithuanian writings, it has been found that the area of the distribution of NP in the 16th—17th centuries roughly corresponded to the present area, but it also covered part of East Lithuanian dialects where NP is at present no longer used after reflexive verbs.

66

The comparison of translations with their Latin, German and Polish originals has shown the NP of old Lithuanian writings to be independent of the influence of other languages. The foreign originals only hampered the use of the construction in translations. In view of this, the statistical data as presented in tables 1, 2 only partially reflect wide use of NP in the colloquial Lithuanian of that period.

The notable feature about the structure of the 16th–17th century NP is the considerable predominance of reflexive verbs (they make up about 90% of the examples) – notably regėtis, tikėtis, sakytis, žinotis – as well as the wide use of constructions with participial copulas derived from the verb būti. The dominating order of the constituents in the construction noun—verb—participle is based on the positional pattern SVO, which is characteristic of the Lithuanian language of the historical period. Relics of SOV pattern relating to a much earlier period were also found in the construction.

The syntactic structure, the morphological expression of the main constituents and in many cases the lexical structure of NP coincide in Lithuanian and Latvian. The Latvian NP differs from its Lithuanian counterpart only in certain innovations arising from the wider distribution of indeclinable participial forms. The use of NP can also be traced in Old Prussian texts.

Applying the method of syntactic reconstruction, we found NP to have been based on predicative adjunct nominative constructions with statative verbs which were opposed to accusative constructions with active verbs. This ancient opposition serves as the basis of a much later correlation of NP and AP (i. e. accusative with the participle). In constructions with phase verbs (liauti, baigti, nustoti, etc.) and with verbs of emotional state, participles originally performed the function of a secondary predicate. NP used with verbs of perception and information resulted from relatively independent sentences with nominal predicates which only later formed close syntactic units with the verb.

The subsequent development of NP is connected with the appearance of reflexive verbs resulting from the addition of the enclitic form of the reflexive pronoun si to the verb forms. Having turned into a morphological element marking the restriction of the action to the sphere of the subject, the reflexive particle came to be used with many intransitive verbs. In old Lithuanian writings, however, we can still find relics of the pronoun si with an accusative meaning; such relics can also be found in AP (e. g. nessitikėkem wissad gero... turesenczius BrP). After the enclitic form of the pronoun in AP finally lost its case meaning, the accusatives of the participle were replaced by nominatives by analogy with the old NP constructions. This favoured the distribution of reflexive verb-forms in NP as well as the formation of the opposition NP with reflexive intransitive verbs: AP with non-reflexive transitive verbs, which is characteristic of old Lithuanian writings in particular.

Comparison with Slavic languages reveals a common genetic basis of NP and points to a parallelism of the early development of the construction. The Lithuanian NP corresponds to Old Slavic, Old Russian and Old Czech NP constructions according to its place in the syntactic system (above all according to its relationship to AP), according to its syntactic structure, and in most cases according to its morphological realization.

Owing to the narrowing of the use of AP during the period of the written tradition, the opposition AP: NP grew weaker, and the functional load of the reflexive particle decreased. As a result, NP with non-reflexive forms of the verb became more productive again.

5*