MOKSLO KALBOS KULTŪROS IR TERMINOLOGIJOS PROBLEMOS LIETUVIŲ KALBOTYROS KLAUSIMAI, XXIV(1985)

Ajna Blinkena

HAGYOMÁNY ÉS ÚJÍTÁS A NYELV NORMALIZÁLÁSÁBAN

A nyelvi normalizáció kérdésének tárgyalásakor rendszerint hangsúlyozzák a szigorú rendszer követésének, a nyelv teljes logikussá és pontossá tételének szükségességét. A nyelvi anyag azonban azt mutatja, hogy a nyelvben nem minden engedelmeskedik a rendszerszerűségnek, és nem minden „logikus” a szó közvetlen értelmében; nem véletlen, hogy minden nyelv nyelvtana számos, különféle kivételeket tartalmazó jegyzéket foglal magában, vagyis olyan szavakét, amelyek nem illeszkednek a rendszerszerű paradigmába, és sajátos nyelvtani jellemzőik vannak. Például a lett III. ragozási osztályba tartozó mācīt, mīcīt, mocīt, locīt, slodzīt, tūcīt igék különbözőképpen ragozódnak: az mācīt, mīcīt, tūcīt (es mācu, mīcu, tūcu, tu māci, mīci, tūci, viņš māca, mīca, tūca stb.) igékben nincs mássalhangzó-váltakozás, az mocīt, locīt, slodzīt igék esetében viszont váltakozó mássalhangzós alakok (es moku, loku, slogu; tu moki, loki, slogi; viņš moka, loka, sloga…) és váltakozás nélküli alakok is használatosak (es mocu, locu, slodzu, tu moci, loci, slodzi; viņš moca, loca, slodza…), noha az irodalmi norma csak a mássalhangzó-váltakozással járó alakokat fogadja el. Ismert szabálytalanság nemcsak a morfológiában, hanem a szintaxisban is megfigyelhető, különösen a különféle szavak vonzatában. Nemcsak a nyelvtan logikája határozza meg, hogy mit mondunk: repülővel, villamossal utazni, de vonattal menni; Moszkvából, Leningrádból megérkezni, de az Urálból jönni. A formális logikai rendszernek egyáltalán nem engedelmeskednek a frazeologizmusok, amelyeknek „saját logikájuk” van; például a lett saule lec szó szerint: a nap ugrik, jelentése: „felkel a nap” stb.

F. P. Filin ezt írta: „A nyelv sajátos rendszer, amelyben a rendszerszerűség dialektikusan ötvöződik az antirendszerszerűséggel, a szabályok pedig a kivételekkel. Ha a nyelvi rendszerben nem lennének ellentmondások, holt és megmerevedett séma volna, amely képtelen a fejlődésre és a haladásra. Ezt az ellentmondásos rendszert csak a dialektikus és történelmi materializmus szemszögéből lehet megérteni és megmagyarázni. A nyelv szinkrón vizsgálata, amely mindig is jelen volt a nyelvtudományban, és számos célra szükséges, csupán leírja annak állapotát; a történeti tanulmányozásnak viszont magyarázó ereje van, mivel megmutatja, mi előzte meg a másikat, miért mentek vagy mennek végbe bizonyos változások, és miért lett a nyelv olyanná, amilyennek ismerjük”¹.

1 Филин Ф. П. Об актуальных задачах советского языкознания.— ВЯ, 1981, № 1, с. 5.

22

Jonikas Petras litván nyelvész már 1937-ben² hangsúlyozta a társadalmi és egyéni tényezők összehangolásának szükségességét egy olyan irodalmi norma kialakításához, amely egy adott közösség számára optimális. Elismerte a norma stabilizálásának szükségességét, de csak olyan mértékben, hogy ez a stabilizáció ne fajuljon stagnálássá, amely a nyelv elnémulásához vezethet. P. Jonikas szavai szerint a nyelvben nem létezik matematikai szabályosság; a norma meghatározásában más szempontok is érvényesülnek, például a célok és a funkcionalitás, amelyek a modern irodalmi nyelvben a normalizáció folyamatában egyre inkább elsődleges szerepet kapnak, és ezek a szempontok már túlmutatnak egyetlen nyelv határain. Ezért P. Jonikas már akkor elismerte a nyelvi változatok és párhuzamos alakok lehetőségét, egyetértve a Prágai Nyelvészeti Kör képviselőjének, Vilém Mathesiusnak szavaival: „Lehet vitatkozni a megközelítés elveiről, de nem lehet olyan nyelvellenőrző rendszert létrehozni, amely egy automatikus villanykapcsolóhoz hasonlóan pontosan és zökkenőmentesen működik”³.

V. Mathesius cseh nyelvész, az irodalmi nyelv önállóságának elméletét valló kutató, sok figyelmet szentel a nyelv normalizálása elveinek, és elutasítja a normalizálásban az egyenes vonalú szabályosság elvét: „A történeti tisztaság elve és az egyenes vonalú szabályosság követelménye tehát sem külön-külön, sem együtt nem lehet megbízható alapja a cseh irodalmi nyelv stabilitásának megteremtéséhez. Ha túlságosan támaszkodunk rájuk, végül megbomlik a már elért stabilitás, és ezzel aláássuk a nyelvi kidolgozottság egyik legfőbb feltételét”⁴.

Nem szükséges valamennyi nyelvi jelenséget szigorú rendszerbe kényszeríteni, ha a nyelvhasználatban már meggyökeresedtek. Így például a lett nyelvben az -igs képzős, igéből származó melléknevek rendszerint a múlt idejű igealakból képződnek (dot, dodu, devu — devīgs; smiet smeju, smēju — (iz)smējīgs; ņemt, ņemu, ņēmu — pieņēmīgs), a nyelvben azonban olyan esetek is előfordulnak, amikor a hagyomány megszilárdított hasonló, jelen idejű alakból képzett származékokat (mirt, mirstu, miru — mirstīgs; šķirt, šķiru, šķīru — atšķirīgs), ezért kudarcot vallottak azok a nyelvészi kísérletek is, amelyek a jūtīgs, lidzjūtīgs mellékneveket irodalmon kívülinek akarták minősíteni, holott ezek az ige jelen idejű alakjából képződtek. Hasonlóképpen nem sikerült kiirtani a nyelvből az rīpot és slēpot igéket sem, amelyek a hagyomány révén megszilárdultak a „helyesebb” rīpēt, slēpēt alakok és hasonlók helyett. Annak ellenére, hogy a nyelvészek már mintegy 50 éve küzdenek a patreiz szó ellen (a helyes pašreiz helyett), ez a küzdelem

² Jonikas P. Mūsų bendrinės rašomosios kalbos kultūros problema. Kalbos normalizacija, funkcinė struktūra ir kalbininkai.— Židinys, 1937, Nr. 12, p. 529—544.

³ Mathesius V. Az irodalmi nyelv stabilitásának szükségességéről.— In: Prágai Nyelvészeti Kör. Moszkva, 1967, 392. o.

⁴ Uo., 385. o.

23

terméketlen marad. Nyilvánvaló, hogy a nyelvi rendszer megengedi a pat- és paš- változatokat még azokban az alakulatokban is, amelyekben nehéz szemantikai vagy szóalkotási különbségeket megállapítani. A lett nyelvben vannak olyan szavak, amelyeknek alkotóeleme a paš- (<paša, pašu): pašlaik, pašlabums, pašsavaldība, pašlepnums, pašdarbība, pašgājējs stb.; ezekben ez az alkotóelem „szabályos” alakban szerepel. Ugyanakkor léteznek olyan szavak is, amelyek első alkotóeleme a pat- (a pats⟧ alanyesetű tövéből): patlabāk, patmīlība, patvaļība, patvarīgs, patvaļīgs, patsautene és hasonlók; közéjük tartozik a patskanis „magánhangzó” nyelvészeti szakkifejezés is, amelyet minden nyelvész kifogás nélkül használ. Ezért mindkét változatot irodalmi nyelvinek kellene elismerni: pašreiz és patreiz. Hasonló példák is hozhatók.

A nyelvben nagy jelentősége van az idegen szavak, különösen a tulajdonnevek adaptálásának hagyományának. A lett nyelvben elvileg mindmáig azok a szabályok és módszerek vannak érvényben az idegen tulajdonnevek átírására, amelyeket Juris Alunans mintegy 120 évvel ezelőtt dolgozott ki: olyan alakban kell adaptálni őket, amely lehetőség szerint megfelel az eredeti nyelv kiejtésének⁵. Néhány esetben azonban a hagyomány megszilárdította a pontatlan alakokat, például a Maskava, Parīze, Pērnava, Florence, Brails, Meterlinks, Lāgerlefa és más formákat. Úgy véljük, ezeket a szavakat abban az alakban kellene megőrizni, amelyben a hosszú hagyomány megszilárdította őket; nincs szükség arra, hogy a mai elvek szerint Moskva, Parī, Peru, Firenze, Bratijs, Māterlinks, Lāgerlēva alakra változtassuk őket. Ellenkező esetben elveszhet a történeti folytonosság: a szóval együtt egy konkrét objektumhoz fűződő kapcsolat is odavész.

Az elmondottak nem jelentik azt, hogy ne kellene tanulmányozni az idegen tulajdonnevek átírásának kérdését — ez még szükséges is; az átírási szabályok kodifikálásakor azonban nem szabad megfeledkezni a hagyomány jelentőségéről. A meghonosodott szavak esetében teljesen indokolt a szigorúan egyedi megközelítés. Az újabban a nyelvbe került neveket viszont lehetőség szerint a nyelvi rendszer hatásának kell alávetni.

A használati hagyomány igen fontos a szókincs normalizálásában, különösen a terminológia normalizálásában. E tekintetben kétféle példa hozható.

Az első típust azok a szakszavak alkotják, amelyek meghatározott jelentéssel honosodtak meg a nyelvben, és akkor is fennmaradnak, amikor a tudomány fejlődésével a fogalom új ismérvei válnak ismertté. Így az atom, latinul atoms, a görög atomos „oszthatatlan” szóból eredő kifejezés minden nyelvben tovább él azután is, hogy kiderült: az atom osztható.

Hasonló tartalmi változások mentek végbe abban a fogalomban is, amelyet hosszú ideig a ves (lettül svars, litvánul svoris, észtül

⁵ Alunāns J. Kāds vārds par latviešu valodu.— In: Izlase. Rīgā, 1956, 45.—52. lpp.

24

kaal, angolul weight, németül Gewicht) jelölt. Amikor a tudósok megállapították, hogy az említett terminusok nem tükrözik teljes mértékben a kifejezett fogalmat — amelyben nemcsak a tömeget, hanem a földgömb vonzóerejétől függő gyorsulást is figyelembe kell venni —, 1961-ben a Nemzetközi Nómenklatúra- és Szimbólumbizottság úgy döntött, hogy elveti a súly terminust (és a különböző nyelvek megfelelő kifejezéseit), és helyette a tömeg terminust használja. Ennek a határozatnak megfelelően minden országban áttérnek a tömeg terminusra — nemcsak a tudományban, hanem a nyelv általános használati területein is (pl. a Szovjetunióban az édességesdobozokra ezt írták: tömeg 500 g). Ez nehézségeket okoz a nyelvhasználatban. Így az indoeurópai eredetű svars szó mélyen meggyökerezett a lett nyelvben, számos szóalkotás és szókapcsolat alapjául szolgál, például: svarīgs, piesvars, tīrsvars, līdzsvars, svarcelšana, svara kategorijas, svara vienības, nepilns svars; ezekben nehéz, sőt lehetetlen a masa terminust használni (bezsvara stāvoklis). Arra, hogy e terminus lecseréléséről szóló döntés még a szakemberek körében is kétségeket ébreszt, N. I. Holdennek, a Nemzetközi Atomtömeg- és Izotópgyakorisági Bizottság elnökének cikke utal⁶, amelyben megjegyzi: a bizottság ebben a kérdésben konzervatív álláspontot képvisel — mindig igyekszik elkerülni a szükségtelen változtatásokat, és arra törekszik, hogy minden újítás jelentősen javítsa a jelenlegi helyzetet; e két feltétel egyelőre nem teljesült. N. I. Holdennel együtt kételkedhetünk a hagyomány megtörésének sikerében.

Másfelől a nyelvi normák alakítójának nem szabad megfeledkeznie arról, hogy a norma történeti kategória, amely a nyelv fejlődésével együtt fejlődik és változik. Ami ma nem irodalmi nyelvi formának számít, holnap irodalmi nyelvi státuszt nyerhet. A prágai nyelvészek munkáiban már megjelenik a konzervativizmus elvetése mint az irodalmi nyelv ismérve, és egy forma történeti megalapozottságát nem tekintik a norma kimerítő forrásának. R. A. Bu shagov az „irodalmi nyelv” fogalmát vizsgálva felhívja a figyelmet a „nyelv megművelt formája” fogalmának történeti változékonyságára, valamint az irodalmi nyelvi normák rögzítettségéről alkotott elképzelés bizonyos dinamizmusára. Hangsúlyozza, hogy a norma bármily fontos is, történetileg változékony⁷.

Ha összevetjük például a V. Rukė és J. Endzelīns által 1940-ben a helyes irodalmi beszédről adott útmutatásokat⁸, láthatjuk, hogy ezek közül sok már nem felel meg a fejlődés tényleges folyamatának

⁶ Холден Н. И. Атомный вес: быть или не быть? — Химия и жизнь, 1982, № 6, с. 30—31.

⁷ Будагов Р. А. К вопросу о месте советского языкознания в современной лингвистике. — ВЯ, 1981, № 3, с. 16.

⁸ Valodas un rakstības jautājumi / Rediģējis J. Endzelīns, sakārtojusi V. Rūķe. — Rīga, 1940, 64. lpp.

25

a lett irodalmi nyelvnek. Ebben a füzetben helytelen képzésűként bírálják a következő szavakat: celtnis, ēdnīca, izdevniecība, izlietne, lozungs, rēķins, rivmaize stb., amelyek napjainkra kétségtelenül meghonosodtak az irodalmi nyelvben.

B. Havránek véleménye szerint: „A szaknyelvi szavak, különösen a gyakorlati nyelvben használatosak létjogosultságát a megszokott használat biztosítja. A meghonosodott szavaknak — keletkezésük módjától függetlenül (akár helytelenül képzettek, akár eltorzultak, mint a baulna, vö. Baumwolle) — joguk van a nyelvben való létezéshez”⁹.

Ugyanez mondható el néhány olyan szóról és kifejezésről is, amelyek ellen a 40-es években V. Ruke és J. Endzelīns szemantikai össze nem illésük miatt emelt kifogást, például: aizdomīgs „gyanús” a cselekvés tárgyára vonatkoztatva, izpildīt „teljesíteni” (pienākumu, solījumu, priekšnesumu); a szerzők elutasítják a krist acīs kifejezést, és a durties acīs használatát javasolják, a nyelvben azonban mindkét kifejezés létjogosultsággal bír — mindkettő frazeológiai jellegű.

A lett nyelvtudományban olykor megfigyelhető, hogy egyes formákkal és kifejezésekkel szemben túlságosan szigorú álláspontot képviselnek. Ezeket korábban elfogadhatatlannak minősítették, a mai nyelvben azonban az irodalmi nyelv beszélői gyakran használják őket. Az úgynevezett hipernormalizálás azért káros, mert a valóságtól elrugaszkodott ajánlások csökkentik azoknak az ajánlásoknak a tekintélyét és hatékonyságát, amelyek valóban elősegítik a beszédkultúra javulását. Az ilyen túlzó normalizáló korlátozások közé sorolható egyes melléknevek fokozásának tiltása, például: ievērojamāks, apdāvinātāks, vispieredzējušākais és hasonlók; továbbá az az ajánlás, hogy az összehasonlító szerkezetekben kizárólag alanyesetet használjanak, például: tādu gārīšu kā kobra un pitons audzēšana, nem pedig: tādu gārīšu kā kobru un pitonu audzēšana.

Ahogy M. M. Makovszkij rámutat: „A nyelv használata és fejlődése során a köznyelvi, kollektív minták az egyéni használat keretei között folyamatosan átalakulnak és módosulnak; különösen a nemzeti norma korábbi tilalmai idővel normává válhatnak, a normatív jelenségek pedig gyakran elveszítik köznyelvi jelentőségüket”¹⁰.

Bizonyos mértékig olykor megfigyelhető az idegen szavak átvételével szembeni ellenérzés, különösen olyan valóságokra utaló szavak esetében, amelyek nálunk korábban nem léteztek és ismeretlenek voltak, például divatcikkek nevei: bluzons, šorti; valamint olyan tárgyak és jelenségek megnevezései, mint kruizs, voljers, stress stb. B. Mathesius véleménye szerint „a nyelvi kultúra szempontjából,

⁹ Гавранек Б. Задачи литературного языка и его культура.— В кн.: Пражский лингвистический кружок. М., 1967, с. 370.

¹⁰ Маковский М. М. Системность и антисистемность в языке.— М., 1980, с. 149.

26

az az idegen nyelvből átvett szó, amely kifejezőerejével gazdagítja a cseh irodalmi nyelv árnyalatainak tárházát, a puristák anyanyelvi alapú neologizmusaihoz képest kisebb rossz — ha egyáltalán rossznak tekinthető”¹¹.

A lett nyelv normalizálása során, akárcsak bármely más nyelv esetében, nagyobb figyelmet kell fordítani a nyelvi változatokra, és szabadabb választást kell lehetővé tenni a beszédeszközök között. A lett nyelvtudományban e téren kevés történt, noha más nyelvek esetében a változatosság kérdése az elmúlt évtizedben az egyik központi problémává vált. Az orosz irodalmi nyelv változataival különösen sokat foglalkoznak L. K. Graugyina, K. Sz. Gorbacsovics és más nyelvészek.

A marxista nyelvtudomány módszertanában a folyamatos mozgás, változás és fejlődés dialektikus elve játssza a legfontosabb szerepet; a nyelvben az egység és az ellentétek törvénye hat a fejlődés belső forrásaként. E törvény betartása és e elv alkalmazása a nyelvi normalizálók fontos és összetett feladata.

„A végtelenül sokféle változatosság a fejlett nyelv gazdagsága, amely lehetővé teszi a kommunikáció során fontos szemantikai és stilisztikai árnyalatok, finomságok sokaságának kifejezését” ¹². A változatok elfogadásával hozzájárulhatunk ahhoz, hogy a nyelv elérje optimális fejlettségi szintjét, megőrizhessük a hagyományokat, és utat nyithassunk az új, pozitív tendenciáknak. A hagyomány és az újítás optimális összhangja az a cél, amelyre nyelvészeinknek törekedniük kell.

¹¹ Матезиус В. Указ. соч., с. 387.

¹² Филин Ф. П. Противоречия и развитие языка.— ВЯ, 1980, № 2, с. 18.