LIETUVIŲ KALBOS SANDAROS TYRINĖJIMAI

LIETUVIŲ KALBOTYROS KLAUSIMAI, XXVI (1987)

STASYS KEINYS

J. BALČIKONIS MUNKÁSSÁGÁNAK JELENTŐSÉGE

1985. március 25-én volt száz éve, hogy megszületett Juozas Balčikonis, a neves litván nyelvész, akadémikus és professzor. Hat évtizeden át buzgón foglalkozott anyanyelvünk ügyeivel, és a nyelvművelés, valamint a nyelvtudomány különböző területein kitörölhetetlen nyomot hagyott. A J. Balčikonis halála óta eltelt másfél évtizedben már sok minden történt örökségének megőrzése és mindenki számára könnyen hozzáférhetővé tétele érdekében, valamint azért, hogy munkásságát elfogulatlanul értékeljék, és meghatározzák helyét és jelentőségét.

Mi történt eddig? 1972-ben megjelent J. Balčikonis által lejegyzett népdalok gyűjteménye, a „Druskininkų dainos”¹, amely a legszembetűnőbben tanúsítja a nép iránti végtelen szeretetét, kultúrája iránti odaadását, valamint az egyszerű emberek iránti tiszteletét, akiket egész életében nagyra becsült, és másokat is erre tanított. 1978 és 1982 között jelent meg J. Balčikonis „Válogatott írásainak” két kötete², amelyet a köztársasági Minisztertanácsnak J. Balčikonis emlékének megörökítéséről szóló határozata alapján készítettek elő és adtak ki („Tiesa”, 1970. március 24.). A gyűjtemény a nyelvész valamennyi fontosabb nyelvi tárgyú cikkét és rövidebb írását tartalmazza, továbbá előadásai jegyzeteinek egy válogatását, valamint a nyelvtudomány számára fontos leveleket. Megjelentek J. Balčikonis által fordított mesék, valamint néhány más szépirodalmi mű új kiadásai is. Tudományos kiadványokban, újságokban és folyóiratokban számos cikk látott napvilágot a professzor életéről és munkásságáról.

J. Balčikonis születésének századik évfordulója alkalmából különösen sokféle közlemény és rendezvény szólt róla. Vilniusban a Vilniusi V. Kapsukas Állami Egyetem és a Tudományos Akadémia Litván Nyelvi és Irodalmi Intézete jubileumi tudományos konferenciát rendezett; a köztársaság fővárosában, más városokban és járásokban, valamint a professzor szülőfalujában, Ėriškiaiban ünnepi megemlékezéseket tartottak. Az évfordulóra a „Kalbos kultūra” 48. füzete egészében az alkalomnak szentelte oldalait; néhány tanulmány mellett számos visszaemlékezést közölt a nyelvészről³. A jubileumi cikk és J. Balčikonisról szóló visszaemlékezések válogatása a „Mūsų kalba” című kiadványban is megjelent⁴. A „Šviesa” kiadó pedig V. Vitkauskasnak a nyelvész életéről, tudományos és pedagógiai tevékenységéről szóló könyvecskéjét adta ki az iskolák számára⁵. Az évfordulóról széles körben megemlékezett a köztársasági, városi és járási sajtó, valamint a köztársasági rádió és televízió.

¹ Druskininkų dainos / Užrašė J. Balčikonis. — V., 1972. — 216 p.

² Balčikonis J. Rinktiniai raštai / Sudarė A. Pupkis. — V., 1978, t. 1. — 408 p.; 1982, t. 2. — 332 p.

³ Kalbos kultūra, 1985, sąs. 48. — 80 p.

⁴ Mūsų kalba, 1985, Nr. 1(119), p. 3—31.

⁵ Vitkauskas V. Juozas Balčikonis. — K., 1985. — 112 p.

61

Mindez lehetővé tette mind a nyelvészek, mind a közvélemény számára, hogy jobban megismerjék és megértsék J. Balčikonis munkásságát, annak jelentőségét nemcsak a nyelvtudomány, az irodalmi nyelv fejlődése és művelése, hanem általában a nemzeti szellemi kultúra szempontjából is.

A jövőben J. Balčikonis hagyatékának még kiadatlan részéről sem szabad megfeledkezni. A jubileum alkalmából többen is említették, hogy a nyelvtudomány számára hasznos volna kiadni J. Otrembskio „Lietuvių kalbos gramatika” című művét, amelyet a nyelvész fordított és egészített ki. A folkloristák felvetették, hogy célszerű volna közzétenni J. Balčikonis által lejegyzett elbeszélő népköltészeti anyagot. Talán érdemes volna elgondolkodni a kéziratokban fennmaradt vagy régen megjelent fordításainak kiadásán is. Részletes J. Balčikonis-bibliográfiára van szükség. Keresés és idővel végzett munka során bizonyára további közlésre érdemes anyagok is előkerülnek. Így J. Balčikonis hagyatékának közzétételét, valamint annak részletes tudományos vizsgálatát és értékelését a nyelvész születése utáni második évszázad kezdetével is folytatni kell.

J. Balčikonis korán bekapcsolódott a nyelvművelő munkába. Már diákként megismerkedett a század elejének legjelesebb litván nyelvészeivel, J. Jablonskisuval, K. Būgával és másokkal, és osztozott a nyelv közös ügyeiben. Kétségtelen, hogy ez fordította egész életét a litván nyelv, annak kutatása, ápolása és fejlesztése felé.

J. Balčikonis a litván nyelvészek utolsó olyan nemzedékének képviselője, amelynek nem volt lehetősége felsőoktatási intézményben litván nyelv és irodalom szakon tanulni, mivel a cári Oroszország egyetemein érthető okokból ilyen szak nem is létezett. Máshol sem volt ilyen. Az anyanyelv kutatásának és fejlesztésének szentelt nyelvészeknek önállóan kellett elvégezniük az adott nyelv tanulmányait; számukra a litván nyelvi egyetemek falusi kunyhókban voltak. Egyébként az elmúlt és a jelen században más országoknak is nem egy nyelvésze végzett ilyen egyetemeken, aki meg akart tanulni litvánul, és jobban meg akarta ismerni magát a litván nyelvet. Az elmúlt század végi és a jelen század eleji litván nyelvészeknek maguknak kellett elmerülniük a nyelv forrásaiban, alaposan megismerniük annak elsődleges forrásait — az emberek élő nyelvét, a régi írásbeliséget és a közelmúlt legjobb íróinak műveit. Ezek a tényezők a valódi egyetemeken megszerzett munkamódszertani ismeretekkel együtt határozták meg az akkori litván nyelvészek munkájának sikerét. Végül kétségtelenül ez volt az egyik oka annak is, hogy ezek a nyelvészek mindenki másnál jobban becsülték, tisztelték és értékelték a nép, az egyszerű falusi dolgozó emberek nyelvét. Ezt a szemléletet, a régi nyelvművelők örökségét, J. Balčikonis a mai litván nyelvtudományra is hagyta.

A pétervári egyetem elvégzése után J. Balčikonis litván újságok szerkesztőségeiben végzett gyakorlati nyelvművelő munkát, nem sokkal később pedig litván gimnáziumokban kezdett tanítani; később a panevėžysi tanítóképző szemináriumban, a kaunasi Litván Egyetemen és a Vilniusi Állami Egyetemen folytatta munkáját. J. Balčikonis nemcsak az anyanyelv híres tanítójaként, hanem oktatásszervezőként is bevonult a litván iskolák történetébe. Az első világháború után tevékenyen részt vett a panevėžysi litván iskolák — előbb a fiúgimnázium, majd a tanítóképző szeminárium — létrehozásában, és igazgatójuk volt. 1970 óta a róla elnevezett középiskola emlékeztet J. Balčikonis Panevėžysben töltött éveire (itt végezte el ő maga is a reálgimnáziumot).

J. Balčikonisra a második világháború után rendkívül nagy tudományos és állampolgári jelentőségű feladatok hárultak. Megbízták azzal, hogy újjászervezze a litván nyelv kutatását a köztársaság Tudományos Akadémiáján. 1945-től 1952-ig J. Balčikonis a Tudományos Akadémi-

62

a Litván Nyelvi Intézetének igazgatója volt (1946-ban az Akadémia rendes tagjává választották), és különösen a litván lexikográfia alapvető munkáinak szentelte magát. J. Balčikonisnak sok időt kellett fordítania a litván szakos tanárok képzésére is. Egyike volt a Litván Nyelvi Tanszék újjászervezőinek a Vilniusi Állami Egyetemen (1944—1950 között tanszékvezető, 1948-ban professzori címet kapott); a háború utáni 15 évben sokat tett azért, hogy másokkal együtt kinevelje az ország számára létfontosságú litván nyelv- és irodalomtanárokat. A legtekintélyesebb nyelvészként J. Balčikonisra hárult a legnagyobb teher a litván nyelvészek képzésében is. A szovjet korszak első húsz esztendejében filológiai tudományok kandidátusi disszertációt védő litván nyelvészek közül több mint húszat vagy ő irányított, vagy ő opponált. J. Balčikonis fiatalabb munkatársainak kis csoportjával együtt a nehéz háború utáni években megszervezte és fejlesztette a litván nyelv kutatását, valamint képzett és ápolt egy litván szakos szakembergárdát. J. Balčikonisnak ez a tevékenysége különösen fontos és jelentős, mert elősegítette a litván nyelv kutatásának gyors előrehaladását és fejlődését, valamint a mai litván nyelvtudomány kibontakozását és felvirágzását.

J. Balčikonis pedagógiai tevékenysége csaknem öt évtizeden át tartott. Nem csoda hát, hogy a mai litván nyelvészek többsége és az idősebb litván nyelv- és irodalomtanár-nemzedék jelentős része számára J. Balčikonis tanító és professzor. Egyik tanítványának emlékezetéből sem halványul el soha a professzor alakja. Lassú járás, nyugodt, halk hang… És a szeretet, az anyanyelv szeretete, amely egész lényéből sugárzott. Kevés felsőoktatási oktató tudott ilyen állandó szakmai kapcsolatot fenntartani hallgatóival. Egyedül ő hívta fel rendszeresen diákjai figyelmét az írott nyelv életének kimeríthetetlen forrására — a szülők, az öregek, az egyszerű emberek nyelvére. A „Lietuvių kalbos žodynas” cédulagyűjteményének készlete soha nem fogyott ki a professzor táskájából. Minden diákját megtanította arra, hogyan és milyen szavakat kell gyűjteni. A szógyűjtés nemcsak a szótár munkájához nyújtott segítséget, hanem élő, megszakítás nélküli kapcsolatot is jelentett a diákok számára az élő nyelvvel, és fejlesztette a hozzá fűződő aktív viszonyukat. Csak azok nem kedvelték a professzort, akik nem figyeltek rá; akik litván nyelv- és irodalomszakértővé, íróvá vagy szerkesztővé, tudóssá vagy tanárrá akartak válni, de nem akarták saját nyelvtudásukat tökéletesíteni. Ők csak a professzor különcségeiről terjesztettek híreket, gúnyolódtak az általa adott fogalmazási témákon, sőt fel is háborodtak miattuk; nem értették meg ezt a nemes embert és odaadó tanárt, akinek legfőbb vágya az volt, hogy megtanítsa diákjait a leghelyesebb, legszebb és legélőbb nyelv használatára. Számukra az újságok vagy hivatalok stílusa tűnt minden tekintetben követendőnek és a nyelv egyetlen eszményének. Voltak olyan diákok is, akik J. Balčikonistól semmit vagy szinte semmit sem tanultak, és csak a remegésre emlékeztek a terem ajtaja előtt, ahol a professzor beszámolókat kért számon vagy vizsgáztatott, illetve a tanulmányi könyvecske asztalra csúsztatására — gyere el legközelebb. De vajon ebből kellene megítélnünk, milyen pedagógus volt J. Balčikonis? Vajon el lehet felejteni, hogy rendkívül tapintatos volt, és soha senkire nem erőltette rá a véleményét! Hát még a diákokra! Hiszen mindig akadnak olyan diákok is, akik azt hiszik, bármelyik professzornál többet tudnak. J. Balčikonis azt mondta, hogy a diákoknak nem kell feltétlenül pontosan úgy gondolkodniuk, ahogyan ő gondolkodik és magyaráz. Azt azonban feltétlenül tudniuk kell, hogyan bizonyítsák gondolkodásuk helyességét. A professzor igyekezett részletes és kézzelfogható bizonyítékokkal alátámasztani magyarázatait. Mindig az egyenesség megtestesítőjeként marad meg emlékezetünkben,

63

a véleménye védelmének képessége, az önzetlenség, valamint az igényesség, a helyes szigor és az elvhűség példája.

J. Balčikonis őszintén örült tanítványai sikereinek. Felejthetetlen, megható beszédet mondott Z. Zinkevičius filológiai doktori értekezésének védésekor. Általában véve J. Balčikonis a tudományos fokozatokat odaítélő tanács tagjaként gyakran felszólalt az értekezések védésekor. Talán nem egy jelölt nagyon félt ezektől a beszédektől, hiszen a professzor igényesen és engedmények nélkül mindenkitől megkövetelte az anyanyelv alapos ismeretét. Különösen szigorú volt a tudományos fokozat megszerzésére törekvő nyelvészekkel. Ma is intésként hangzanak a professzor szavai: „A filológiai tudományok kandidátusának minden írásműről pontos véleményt kell tudnia mondani — meg kell mondania, jó-e annak a nyelve, mi hiányzik belőle. Ahhoz, hogy ezt megtehesse, neki magának nem szabad hibáznia a saját nyelvhasználatában, elevenen kell beszélnie”⁶ és „A lituanistáknak kellene elsőként helyesen, elevenen és gördülékenyen írniuk”⁷.

J. Balčikonis alkotói hagyatékában az anyanyelv oktatásának kérdéseivel foglalkozó cikkek, valamint tankönyvkritikák is találhatók. Ezekből világosan kitűnik, milyen komolyan vette a professzor a nyelvoktatás kérdéseit, magukat a tanárokat és képzésüket is („Hát mindenki lehet a litván nyelv tanára, aki meg tudja különböztetni a betűket a boronától?” — kérdezte némi gúnnyal J. Balčikonis az 1927-ben megjelent „A litván nyelv egyetemünkön” című cikkében⁸). Saját pedagógiai tevékenysége ezekkel a cikkekkel együtt a litván pedagógia és módszertan gyakorlati történetének kiemelkedő fejezete, amely a mai különféle iskolák számára is fontos és jelentős. Az anyanyelv oktatásának tökéletesítéséhez és javításához alaposan tanulmányozni kell legjobb tanárainak tapasztalatait, és figyelembe kell venni azokat. E tekintetben úgy tűnik, a mai módszertan is sokat meríthetne még J. Jablonskis és J. Balčikonis pedagógiai hagyatékából.

A közép- és idősebb generációhoz tartozó lituanisták közül sokan nagy megtiszteltetésnek tartják, hogy J. Balčikonis tanítványainak nevezhetik magukat. Ez a tanári munka legjobb elismerése. Általában azok a tanárok érdemlik ki ezt az elismerést, akiktől sokat lehetett tanulni. J. Balčikonis feltárta tanítványai előtt a nyelv igazi kincsesbányáit, meggyőzően megmutatta, hogy az anyanyelvet semmivel sem kisebb odaadással kell tanulni, mint más nyelveket és más tantárgyakat.

J. Balčikonisra nyelvészként és pedagógusként különleges küldetés hárult. Az első hivatásos litván nyelvészek kortársaként és harcostársaként mintegy hidat képezett, amely összekötötte a század eleji litván nyelvtudomány hagyatékát a jelenkori nyelvtudománnyal. A nemzedékek közötti kapcsolat, a saját tudományterület hagyatéka iránti tisztelet és annak figyelmes tudományos értékelése, a legjobb hagyományok továbbörökítése — úgy tűnik — a litván nyelvtudomány gyors minőségi fejlődésének legfontosabb biztosítékai közé tartozott. J. Balčikonis egész életében nagy becsben tartotta J. Jablonskis és K. Būga emlékét. A nagy litván nyelvészek iránti tiszteletet és szeretetet folyamatosan tanította növendékeinek, munkásságukat példaként állította mindenki elé, ő maga pedig munkájuk leghűségesebb és legkövetkezetesebb folytatója volt. Ma már J. Balčikonis neve is méltó módon került be a litván nyelvtudomány történetébe, e tudomány legkiválóbb művelői és a professzor harcostársai neve mellé.

⁶ Balčikonis J. Válogatott írások, 1. köt., 302. o.

⁷ Ugyanott, 362. o.

⁸ Ugyanott, 61. o.

64

J. Balčikonis csaknem négy évtizeden át folytatta K. Būga által megkezdett „A litván nyelv szótára” munkálatait; ennek az időnek több mint a felében a szótár főszerkesztője, a munka vezetője és fő szervezője is volt. A szótár lett J. Balčikonis legnagyobb munkája.

A szótár történetének van egy különös vonása: készítőit mindvégig sürgette a kényszer, hogy minél hamarabb átadják a közönségnek, ahogy mondani szokás, a befejezett művet. Az 1920-as évek elején K. Būga sürgetői és ösztökélői között maga J. Balčikonis is ott volt. Később, miután 1930 végén átvette ennek a litván filológiai műnek az irányítását, J. Balčikonist is mások ösztönözték, sőt mindenféleképpen siettették. Az elhatározott hatalmas munka — a szótári cédulagyűjtemény lényegi kiegészítése (valójában annak összeállítása, mivel a korábbi, K. Būga által birtokolt gyűjteményt többszörösen felülmúlta), a szótárkészítés alapjainak lefektetése (a J. Balčikonis által készíteni kezdett szótár egészen más jellegű volt, mint K. Būga alig elkezdett munkája, így tulajdonképpen nem is annak folytatása; K. Būga szótára csupán a nagy „A litván nyelv szótára” forrása) és maga a szótár megírása, szerkesztése, valamint a korrektúrák hegyeinek olvasása — sokkal több erőt és időt igényelt, mint amennyit még maga a főszerkesztő is kezdetben gondolt. Az első szótárkötet elkészítése egy egész évtizedet vett igénybe. A munka mintha gyorsabb ütemben haladt volna, J. Balčikonis azonban csak az első két kötetet tudta kiadni (I. köt. — 1941, II. köt. — 1947). Ezután, a harmadik kötet elkészítése és a negyedik megkezdése után, mások már a szótár szerkezetének bizonyos módosítását tűzték ki célul; ez ismét egy időre lelassította a szótár készítését (a III. kötet, az újonnan, immár J. Balčikonis nélkül átszerkesztett változatban, 1956-ban jelent meg).

Mostanáig megjelent „A litván nyelv szótára” 14 kötete. A szótár már régóta a litván nyelvtudomány legnagyobb, legimpozánsabb és legfontosabb műve, amely széles körű elismerést vívott ki nemcsak Litvániában, hanem annak határain túl is. A szótárírók becsületbeli ügye, hogy igyekezzenek az olvasók kezébe adni az akadémiai szótár utolsó kötetét ebben az évszázadban.

A szótár és J. Balčikonis ma is elválaszthatatlanok, sokéves fáradozásának pedig jó gyümölcsei vannak. J. Balčikonis a litván nyelvtudomány történetébe az egyik legnagyobb lexikográfusként, a nagy szótár szervezőjeként, vezetőjeként és készítőjeként vonult be. Ezért jelképes és méltányos, hogy a Litván Nyelvi és Irodalmi Intézet Szótári Osztályának nagy termébe belépőket J. Balčikonis portréja fogadja.

J. Balčikonis J. Jablonskis leghűségesebb munkatársa is volt, halála után pedig munkájának legkövetkezetesebb folytatója. Nem csupán J. Balčikonis gondos szerkesztésében, öt kötetben megjelent J. Jablonskis-cikkek csaknem teljes gyűjteményére gondolunk⁹. Mindenekelőtt J. Balčikonisnak az irodalmi nyelv és annak kultúrája fejlesztéséért végzett saját munkáját sem szabad elfelejteni. Nyelvészi életének egészében következetesen őrizte az irodalmi litván nyelv népi jellegét, s kétségkívül maga is a népnyelv legjobb ismerője volt. Ahogyan J. Jablonskis számára, J. Balčikonis számára is idegenek voltak a purista nézetek, amelyeket mindig és mindenütt, mind a terminológiai munkában, mind a nyelvi javításokban és a pedagógiai munkában határozottan elítélt. J. Jablonskishez hasonlóan J. Balčikonisnak is mindvégig szigorú bírái voltak. Ő azonban soha nem adta fel, mindig a végsőkig és becsülettel küzdött.

⁹ Jablonskio Raštai / Redagavo J. Balčikonis. — K., 1932–1936, t. 1–5.

3. 1835

65

A nyelvi javítás összetett, nagy hozzáértést igénylő munka. A mai irodalmi litván nyelv történetében sokan fogtak hozzá kisebb-nagyobb mértékben ehhez a munkához. Javították a nyelvet a legnagyobb tapasztalattal rendelkező nyelvészek — akiket ma bátran az irodalmi nyelv kodifikálásának klasszikusainak tekinthetünk —, kezdő nyelvkutatók, sőt nem nyelvészek is; hozzáértők és teljesen illetéktelenek egyaránt. Ma is vannak különféle javítók. Mint minden munkában, ebben is könnyű hibázni. Másfelől a nyelvi javítók javaslatai közül korántsem mindegyik, még a nagyon jók sem honosodnak meg. Ez éppúgy elmondható J. Jablonskis tevékenységéről, mint a halála után összegyűlt „Gimtoji kalba” nyelvészeiről. J. Balčikonis javításainak egy részével is ez történt. Egyes javításai furcsának tűntek a diákok, bizonyos nyelvészek, valamint az olyan emberek számára is, akik más ügyekben is tevékenyen hangot adtak véleményüknek. Valóban különösnek tűnhettek azok a javaslatok, hogy a már kialakult irodalmi nyelv szókészletében például a svogūną cibuli, a gandrą gužą, a skėtį parasonu vagy a kolūkį kolchozu alakra cseréljék. J. Balčikonis egyes javításait nagyon élesen bírálták¹⁰. Igaz, a vita hevében a bírálók sem tudtak minden kérdésben tárgyilagosak maradni. Most, több mint negyedszázaddal azok után a napok után, ezt sokkal könnyebb észrevenni és mérlegelni is. Az idő ebben a tekintetben is a legjobb bíró.

Ma mind a nyelvészek, mind a nyelvi kérdések iránt érdeklődők könnyen hozzáférhetnek J. Balčikonis nyelvművelésnek szentelt munkáihoz. Ezek az említett „Válogatott írások” köteteiben találhatók. Világosan látható belőlük, hogy a javítások túlnyomó többsége rendkívül értékes és szükséges. Minden hozzáértő nyelvi normaalkotó aláírná őket.

J. Balčikonis nyelvművelő tevékenységét nem lehet csupán az említett cikkekre korlátozni. Gondoskodva arról, hogy a fiataloknak minél több, élő és helyes nyelven írt könyv álljon rendelkezésükre, sajtó alá rendezte és újraszerkesztette M. Valančius „Műveit” (Kaunas, 1931). Ám a legfontosabb, hogy Litvánia minden gyermeke számára J. Balčikonis a mesék nevezetes nagyapja. Őszintén szólva már fiatalkorában azzá vált, és egész életében az is maradt. Litvánok több nemzedéke gyönyörködik H. K. Andersen, a Grimm testvérek, V. Hauff és Ch. Perrault J. Balčikonis által litvánul elmesélt meséiben. Emellett lefordította „Az Ezeregyéjszaka meséit”, J. Verne „Nyolcvan nap alatt a Föld körül” című művét, J. Swift „Gulliver utazásait”, nem is szólva A. Csehov, G. de Maupassant, L. Tolsztoj és más szerzők néhány kevéssé ismert, fiatalkorában készült fordításáról.

J. Balčikonis szép és helyes nyelvű fordításai kiváló anyanyelvi iskolát jelentenek, amelyen ma alighanem minden gyermek végigmegy. A nyelvészek, amikor élő nyelvből, a litván irodalom klasszikusainak műveiből, a népköltészetből és más forrásokból gyűjtenek anyagot különféle munkáikhoz, J. Balčikonis fordításairól sem feledkeznek meg. Ezek a fordítások még egy igen fontos előnnyel is rendelkeznek sok más forrással szemben: egyetlen szóról vagy mondatról sem lehet kétségünk, hogy népi és helyes. Ha a professzor kilencszer megmérte, és tizedszerre vágta el, akkor az ilyen kifejezés vagy az élő nyelvből való, vagy teljesen összhangban van vele.

¹⁰ Plačiau žr.: Kalbininkų pasitarimas. — Tarybinis studentas, 1959, gegužės 7 d.

66

J. Balčikonis fordításaival jelentős, pozitív munkát végzett az anyanyelvi kultúra fejlesztéséért. Valójában a nyelvi kultúra legfontosabb iskolája nem a nyelvhelyességi javítás, a nyelvészek feddései és tanácsai arról, hogyan nem szabad, illetve hogyan kell írni és beszélni, hanem a kifogástalan nyelvhasználat példái, a teljes szövegek. Ezt jól megértették a litván nyelv jeles tanítói, J. Jablonskis és J. Balčikonis. E tekintetben J. Balčikonis még magát J. Jablonskist is felülmúlta. Csak ha együttesen vesszük számba J. Balčikonis közvetlen pedagógiai munkáját (különösen a litván nyelv- és irodalomtanárok képzését), fordításait, nyelvi javításait, lexikográfiai tevékenységét (beleértve a „Dabartinės lietuvių kalbos žodynas” első, Vilniusban 1954-ben megjelent kiadásának megszervezését és előkészítését is), a tulajdonnevek normálását, valamint J. Jablonskis írásainak szerkesztését és kiadását, akkor érthetjük meg, milyen sokat és milyen eredményesen dolgozott a professzor az irodalmi nyelv fejlesztésén és kultúrájáért. A litván nyelvtudomány történetében e tekintetben is mindig a legjelesebb művelői között tartják majd számon.

J. Balčikonis sok időt szentelt a litván helyneveknek és személyneveknek; közülük sokat maga jegyzett fel, és aktívan normált. E témában cikkeket is publikált. A helynevek normálásakor a professzor következetesen maga is az eredetiség elvét követte, és másokat is buzgón erre tanított. Minden esetben a helybéliek által használt névváltozatokat részesítette előnyben, és határozottan fellépett az újonnan alkotott, mesterséges helynevek ellen. Felhívta a figyelmet arra, hogy a Vilniusnál a Nerisébe ömlő patakot a litvánok ősidők óta Vilnia néven hívták, nem pedig Vilnėlė-nek; továbbá hogy a Vilnius közelében fekvő kisváros neve nem Maišiogala, hanem Maišiagala, és így tovább. J. Balčikonis az irodalmi nyelvhasználatba is bevezetett számos hiteles litván helynevet, bár javaslatait itt sem fogadták el minden esetben fenntartás nélkül, sőt némelyiket bírálták is. Abból kiindulva, hogy „minden helynév múltunk emlékműve, az egykor élt nemzedékek hagyta dokumentum”¹¹, több ízben hangsúlyozta, hogy a helynévkutatás legelső feladata valamennyi helynév összegyűjtése, a legnagyobbaktól a legkisebbekig. A Litván Nyelv- és Irodalomtudományi Intézet helynévkutatói számos segítőjükkel együtt jelenleg már a munka befejezésén dolgoznak.

J. Balčikonis széles érdeklődésű nyelvész és filológus volt. Érdekelte a litván nyelv és írásbeliség története; cikkeket írt litván nyelvészekről és orosz tudósoknak a litván nyelv kutatásához való hozzájárulásáról. Különböző alkalmakkor a litvánisztikához kötődő más nemzetek tudósairól is írt, örömmel fogadott minden új, a litván nyelvről szóló munkát, és közülük többet kedvezően mutatott be a közönségnek. J. Balčikonisnak a litván nyelvemlékek iránti gondoskodása feledhetetlen. J. Otrembski által összeállított, régi litván nyelvi szövegeket tartalmazó „Teksty litewskie. I. Teksty dawne” (Varsó, 1957) című gyűjteményről írt recenziójában világosan fogalmazott: „Ahhoz, hogy jól megismerjük mai nyelvünket, meg kell ismernünk a történetét. Ma általában kevéssé ismerjük régi nyelvünket. A megismerés akadályai között szerepel a könnyen hozzáférhető szövegek hiánya, legfőképpen pedig a kommentárok锹². Ezt felismerve már a háború előtt elkészítette M. Petkevičius katekizmusának fakszimile kiadását, az első litván nyelvtan háromszázadik évfordulójára pedig…

¹¹ Balčikonis J. Rinktiniai raštai, t. 1, p. 73.

¹² Ten pat, p. 278.

3*

67

… éves évfordulójának megünneplésére aktívan segített előkészíteni a nyelvtan és annak összefoglalója litván fordítással ellátott kiadását is. Ezenkívül J. Balčikonis egyes nyelvemlékekről, különösen azok új kiadásairól, számos rövid cikket publikált.

A professzor filológiai hagyatékában fontos helyet foglal el a népköltészet. A régi nemzedék számos filológusához hasonlóan J. Balčikonis nemcsak nagyra becsülte a népköltészetet, tudományos munkáiban és pedagógiai tevékenységében felhasználta, hanem gyűjtötte is. Amikor L. Sauka bemutatta az olvasóknak a professzor által gyűjtött és nyomtatásra előkészített „Druskininkų dainos” című kötetet, azt írta, hogy a gyűjtemény „jelentős lépés a litván népdalok földrajzi koordinátáinak feltárásában. Ez a kiadvány az énekes népköltészetet közreadó munkák térképén egyaránt figyelemre méltó az északi, feltáratlan régióból származó anyag bősége és hitelessége miatt”¹³; egyúttal kiemelte a közlés sajátosságát és értékét is, amely a szövegek nyelvészeti lejegyzésmódjából adódik: „Manapság kevés nyelvészeti profilú népköltészeti kiadvány jelenik meg. A XIX. században a nyelvészek – A. Schleicher, F. Fortunatov, F. Kuršaitis, A. Leskyn, K. Brugman, J. Jablonskis és mások – litván népköltészet iránti érdeklődése szép eredményeket hozott. Később ez a kutatási irány elhanyagolttá vált. Ezért J. Balčikonis professzor „Druskininkų dainos” című kötete ebből a szempontból is jelentős könyv: újjáéleszti a tudósok érdeklődését a dalok nyelve iránt”¹⁴.

J. Balčikonis munkásságát és tevékenységét – a tudományban szokásos módon – mindenekelőtt annak alapján kell értékelnünk, hogy kora viszonyai között ki volt és mit tett, hogy munkái és tevékenysége előmozdították-e a tudomány fejlődését, továbbá milyen maradandó értékkel és jelentőséggel bírnak a mai tudomány és nyelvhasználat számára. Most, közel két évtizeddel J. Balčikonis halála után, világosan láthatók a litván nyelvtudomány és maga a nyelv terén szerzett kivételes érdemei. Igaz, nem minden történik pontosan úgy, ahogyan J. Balčikonis javasolta, vagy ahogyan ő elkezdte és eltervezte. A „Lietuvių kalbos tyrinėjimo istorija” című áttekintő munkájában, J. Balčikonis tevékenységének vitatható vonásaira utalva, A. Sabaliauskas ezt írta: „Nem minden nyelvhelyességi javításával értettek egyet sem a korábbi, sem a mai litván nyelvészek. Az akadémiai „Lietuvių kalbos žodynas” szerkesztése nem teljesen azok szerint az elvek szerint folyik, amelyeket Balčikonis a munka kezdetén követett. Fordításai, bár a népnyelv valóban kiváló példái, talán nem mindig tükrözik pontosan az eredeti stílusát. Mindez azonban semmiképpen sem kisebbítheti Balčikonis hatalmas érdemeit a litván nyelv, annak tudománya és gyakorlata terén”¹⁵.

J. Balčikonis tudományos gondolatainak többsége szilárdan beépült a litván nyelvtudományba, és annak elválaszthatatlan részévé vált. Fő műve, a nagyszabású „Lietuvių kalbos žodynas”, amelynek munkálatait ő kezdte el, sikeresen folytatódik. J. Balčikonis tudományos hagyatékának – a nyelvhasználat gyakorlatát szolgáló részével együtt – kétségtelen a maradandó értéke; elősegítette és ma is elősegíti a litván nyelv kutatását, az irodalmi nyelv fejlesztését és tökéletesítését. Az anyanyelvi tanárok képzésében, valamint a modern litván nyelvtudomány fejlesztésében és színvonalának emelésében szerzett érdemei soha nem merülnek feledésbe.

¹³ Sauka L. Prof. J. Balčikonio „Druskininkų dainos“. — Kn.: Druskininkų dainos / Užrašė J. Balčikonis, p. 7.

¹⁴ Ten pat, p. 8.

¹⁵ Sabaliauskas A. Lietuvių kalbos tyrinėjimo istorija. 1940–1980 m. — V., 1982, p. 42.

68

J. Balčikonis professzor élete tartalmas és jelentős volt. Nagy hobbiméhészként egész életében maga is, akár a szorgos méhecske, zajtalanul, szüntelenül és egyre nagyobb odaadással dolgozott anyanyelve javára. Jelképes volt utolsó útja is: visszatérése a szülőföld földjére, amelyhez szorosan hozzánőtt, és amelytől sohasem szakadt el. A régi Vilniusból gyászautók indultak a mesebeli királykisasszonyok ruhájához hasonlóan fehér, szülőföldi utakon; professzor tanítványainak és munkatársainak népes csoportja egész Litvánián át kísérte tanítóját, a neves nyelvészt szülőfalujába. Ott, szülei, rokonai és szomszédai között kívánt örökre visszatérni. Ott, a családi sírok között, a zord téli szélben 1969. február 8-án emelkedett a homokhalom, amely egész Litvániának drága.

J. BALČIKONIS TUDOMÁNYOS MUNKÁSSÁGÁNAK ÉS TEVÉKENYSÉGÉNEK JELENTŐSÉGE

Összefoglaló

A Litván SZSZK Tudományos Akadémiájának rendes tagja, J. Balčikonis professzor (1885–1969) hat évtizeden át fáradhatatlanul tanulmányozta anyanyelvét. A nyelvész halála után számos munkáját kiadták (1972-ben megjelent a professzor által gyűjtött és kiadásra előkészített litván népdalok gyűjteménye. 1978–1982-ben megjelent válogatott tudományos munkáinak kétkötetes kiadása, és sorra jelennek meg az általa litvánra fordított mesék és egyéb szépirodalmi művek új kiadásai). Tudományos és társadalmi-politikai sajtóban számos cikk jelent meg, amelyek J. Balčikonis életét és tevékenységét ismertetik. A nyelvész születésének 100. évfordulójára a „Kalbos kultūra” („Beszédkultúra”, 1985, 48. szám) és a „Mūsų kalba” („Nyelvünk”, 1985, 1. szám) című kiadványokban cikkeket közöltek J. Balčikonis tevékenységéről és munkásságáról, valamint közeli hozzátartozóinak és tanítványainak visszaemlékezéseit; megjelent V. Vitkauskas „Juozas Balčikonis” („Juozas Balčikonis”. — Kaunas, 1985. — 112 o.) című könyve is. Mindez lehetővé teszi, hogy mélyebben megértsük és értékeljük a nyelvész alkotói örökségét és tevékenységét.

A cikk J. Balčikonis jelentős pedagógiai, tudományos és szervezői tevékenységét emeli ki a XX. század elejétől kezdve. A Nagy Honvédő Háború után pedig az ő vállára nehezedett a litván nyelvvel kapcsolatos kutatások megszervezése az újjáalakított köztársasági Tudományos Akadémián (1952-ig a Litván Nyelvi Intézet igazgatója volt); 15 éven át aktívan részt vett az anyanyelvi tanárok képzésében a Vilniusi Állami Egyetemen, és nagy érdemeket szerzett a tudományos, valamint tudományos-pedagógiai szakemberek képzésében. Az idősebb és középgenerációhoz tartozó litván szovjet nyelvészek és litván szakemberek többsége J. Balčikonis tanítványa.

Tudományos munkásságában J. Balčikonis a jeles litván nyelvészek, J. Jablonskis (1860–1930) és K. Būga (1879–1924) által megkezdett munkát folytatta. 1930-tól J. Balčikonis volt a litván nyelv monumentális, többkötetes szótárának főszerkesztője, szervezője, ösztönzője és irányítója, később pedig a litván lexikográfia legkiemelkedőbb művelőjévé vált. Erőfeszítéseinek köszönhetően létrejött a hatalmas cédulagyűjtemény, kidolgozták a szótárkészítés alapelveit, és megjelent az első két kötet. A J. Balčikonis által elkezdett szótári munkát napjainkban sikeresen folytatják a litván nyelvészek (az akadémiai szótárból 14 kötet jelent meg).

J. Balčikonis egész életében aktívan kutatta a litván irodalmi nyelvet, J. Jablonskisnak, a nyelvi norma klasszikusának munkatársaként és követőjeként. J. Balčikonisnak a litván irodalmi nyelv és kultúrája érdekében szerzett érdemeiről pedagógiai, tudományos, fordítói és szerkesztői tevékenysége tanúskodik. Sajtó alá rendezte J. Jablonskis műveit öt kötetben (Kaunas, 1932–1936), maga is írt cikkeket és ismertetéseket a beszédkultúra kérdéseiről, valamint megfelelő rádió-

69

adásokat vezetett, több mesekönyvet fordított litvánra, valamint J. Verne, J. Swift és más írók néhány művét; aktívan közreműködött a modern litván nyelv normatív szótára első kiadásának előkészítésében („Dabartinės lietuvių kalbos žodynas”. — Vilnius, 1954) stb. J. Balčikonis nagy figyelmet fordított a litván tulajdonnevek gyűjtésére és normalizálására is.

J. Balčikonist széles körű filológiai érdeklődés jellemezte. Újrakiadásra előkészített néhány, a litván írásbeliség és nyelvtudomány történetéből származó emléket; fiatal korától gyűjtötte a folklórt, és szerette a parasztok beszédét vizsgáló terepmunkát. Úgy hozta a sorsa, hogy mintegy híddá váljon, amely összekötötte a litván nyelvtudomány klasszikus örökségét a XIX. század végétől a XX. század elejéig a modern litván nyelvtudománnyal. Pedagógiai, tudományos és tudományszervezői tevékenységével J. Balčikonis jelentős mértékben hozzájárult a litván szovjet nyelvtudomány kialakulásához és fejlődéséhez.