LIETUVIŲ KALBOTYROS KLAUSIMAI, XXVIII (1989)

KALBŲ RYŠIAI IR SĄVEIKOS

STASĖ KRINICKAITĖ

A litván nyelv alapigéi tranzitivitás szempontjából (az infinitívusz homoformái)

Számos nyelv kölcsönhatását vizsgálva megfigyelték, hogy ennek egyik jellegzetes vonása a vonzatkeretek, különösen az elöljárószós vonzatok interferenciája (Гавранек 1972, 103; Ыым 1982, 30—31; Михальченко 1984, 185; Кононенко 1985, 26; Пути повышения культуры русской речи на Украине, 1986, 105—120; Панькин 1987, 13; Исаченко-Лисовая 1987, 118). Ide tartoznak az igék vonzatkereteinek nem ritka ingadozásai is, amelyek más nyelvek hatására keletkeznek, amikor bizonyos vonzatmintákat átvesznek, vagy amikor használatuk gyakorisága megnő. Úgy tűnik, a vonzatváltozatok a nyelvben maguktól is kialakulhatnak, és nehéz megkülönböztetni őket az interferencia eredetű jelenségektől. Például úgy vélik, hogy az intranzitív igék tranzitiválására irányuló, régóta érzékelhető német nyelvi tendencia a Német Szövetségi Köztársaságban az amerikai angol változat hatására öltötte mai, nyilvánvaló formáját (Бок, Гарниш, Лангнер, Штарке 1979, 277).

Ahhoz, hogy előre jelezhessük legalább a lehetséges interferenciaesetek többségét (valószínűleg mindet nem is lehet), a jelenlegi nyelvhasználat tanúsága szerint nemcsak a litván ige valenciáját, hanem morfológiai rendszerének sajátosságait és fő működési csoportjait is szem előtt kell tartanunk. A litvánban, akárcsak más szintetikus típusú nyelvekben, a szemantikai valencia mellett formális valenciáról is beszélnünk kell: ez a nyelv karakterológiai tulajdonsága, és vagy egybeesik a szemantikai valenciával, vagy ellentmond neki (Кацнельсон 1987, 21—22). A szemantikai és formai jegyek kölcsönhatásai és ellentmondásai a nyelvtörténet különféle tényezőinek következményei, ugyanakkor a további változások kiindulópontjai is.

Ha a mondatot – a megnyilatkozást – a kommunikáció alapegységének tekintjük, a szemiológiai grammatika szerint a mondatra csak úgy tekinthetünk, mint valami szemantikailag egységes és osztatlan egészre. Ha ezt a szemantikai egységet részekre, azaz szavakra bontjuk, akkor az egyes szavak jellemzésekor sem szabad megfeledkeznünk arról, hogy az egész egység tükröződései. Más szóval, minden szóban látnunk kell azt, ami szemantikailag összekapcsolja egy másik, hozzá kapcsolódó szóval, és amit szemantikai egyeztetésnek nevezünk. (Степанов 1981, 250). Ebből a szempontból nem létezik a szavak előzetesen adott szemantikai összetartozása; szemantikai összetartozás lényegében csak a megnyilatkozásra jellemző. Ha egy szó bizonyos szavakkal való kapcsolódási hajlamáról beszélünk, az csak azért van, mert ezt a hajlamot a szó megnyilatkozásokban való használatából elvonatkoztatjuk, és a szó valamiféle sajátosságaként általánosítjuk.

167

A szemantikai egyeztetés (szemantikai kapcsolódás) minden olyan megnyilatkozásban megmutatkozik, amelyet egynél több szó alkot. A megnyilatkozás tartalmának egyeztetett részét folytonos szemantikai komponensnek (длинный семантический компонент) nevezik. Ezt a folytonos komponenst értelmezhetjük úgy, mint amely a szavak közös szemantikai jegyeiből tevődik össze (szintetikus megközelítés), vagy úgy, mint amelyet a mondat egységéből vonatkoztatunk el (analitikus megközelítés) (Uo., 257–258). A folytonos szemantikai komponens az egész megnyilatkozáson végighúzódva annak különböző részeiben eltérő módon nyilvánul meg. Az egyik irányban erősödik – akár a korábbi szótól a későbbi felé, akár a későbbitől a korábbi felé haladva –, attól függően, hogy a megnyilatkozásban melyikük dominál. A másik irányban haladva viszont gyengül, majd megszakad, ha a megnyilatkozás későbbi része ellentétet alkot az elsővel (Uo., 261).

Az ige rendszerint olyan főnevekkel egyeztetődik, amelyek alanyokat vagy tárgyakat jelölnek. Ez az egyeztetés különböző nyelvekben és különböző korszakokban eltérő. A protobalti és protoszláv korszakra két szintagmatípus, vagyis egyszavas mondattípus rekonstruálható, amelyek a főnevek és igék korábbi szemantikai egyeztetését szemléltetik. Az egyik ilyen típust élőlényeket jelölő főneveknek a megfelelő „élő” diatézisű (igenemű) igékkel alkotott kapcsolatai alkották. Ezeket a kapcsolatokat az „élőség” („одушевленность”) folytonos szemantikai komponense egyesítette. A kapcsolatok másik típusa élettelen tárgyakat jelölő főnevekből és a megfelelő „élettelen” diatézisű igékből állt. Ez utóbbi típus folytonos szemantikai komponense az „élettelenség” („неодушевленность”) volt. Később ez az egyeztetés felbomlott. A szláv nyelvekben az „élő–élettelen” szemantikai komponens a főnevekhez kapcsolódott, az igék számára pedig jelentéktelenné vált. Ezért a szláv nyelvekre jellemző a főnevek lexikai-szemantikai felosztása két csoportra az „élő–élettelen” jegy alapján („одушевленные – неодушевленные”). Az igék között viszont nem különülnek el az ennek megfelelő diatézisek. A balti nyelvekben másként történt. Itt az „élő–élettelen” szemantikai komponens az igékre összpontosult, és ennek következtében kialakult az „élő, vagy aktív” diatézisű és az „élettelen” diatézisű igék szembenállása (vö. daūžti (élőlényekről) | dūžti (élettelen tárgyakról), továbbá laužti | lūžti). Ebből a szembenállásból idővel az igék tranzitív (kauzatív, vagyis okozó) és intranzitív diatézise fejlődött ki. A balti nyelvekben az élőlényeket és élettelen tárgyakat jelölő főnevek semmilyen formai jegyben nem különböznek.

A szláv nyelvekben, amikor az igéknek már nem kellett kifejezniük az élő és élettelen közötti szembenállást, a -ā és -ē tővégű második múlt idők az aspektuskategória szerint szembeállított igék jelölőivé specializálódtak. Emiatt a balti és szláv nyelvek alapige-párjai ugyanazt a cselekvést eltérő szempontból jelenítik meg. A balti nyelvekben a cselekvés az alany | tárgy (tranzitivitás | intranzitivitás) szempontjából jelenik meg, valamely aspektuális jelentés mellett; például a litván beriu žirnių | žirniai byra „borsót szórok | pereg a borsó” aspektuális kezdő mozzanattal (vö. barstyti folyamatos vagy ismétlődő cselekvés aspektuális árnyalatával; továbbá merkti, de mirkyti). A szláv nyelvekben a cselekvés aszerint jelenik meg, hogy van-e cselekvési határa, vagy nincs (meghatározott vagy meghatározatlan időtartam), valamely tranzitív vagy intranzitív jelentés mellett; például az óegyházi szláv соуму сопе | -сыпати, -сыпна ’szórni’ (Uo., 322–323).

168

A tranzitív és intranzitív diatézisek megkülönböztetése magyarázatot ad az alapszókincsbe tartozó¹ igék szemantikai és képzésbeli szembenállásaira is (Степанов 1975; Грамматика литовского языка 1985; Paulauskienė 1979; Криницкайте 1980). J. Stepanov összefoglaló osztályozásában a litván igék két fő osztályát különbözteti meg: az intranzitív és a tranzitív igéket. E két osztály között négy tulajdonság tekintetében van különbség. Az első osztály jellemzői: 1) rövid magánhangzós TAT-, TET-, TIT-, TIR-típusú gyökök (T – zárhangot, R – szonoránst, A, E, I – az adott típus magánhangzóit jelöli); jelen időben e gyökökbe -n- betét vagy -st- formáns, esetleg mindkettő bekerül; 2) jelen idejű végződésük -a; 3) múlt idejű végződésük -o; 4) hatékony intranzitív jelentés (az ige nem vonzhat tárgyat), pl.: à˙nka, à˙ko, à˙kti; geñda, geñdo, geñsti. A második osztályba tartozó igéket a következők jellemzik: 1) kettőshangzós vagy hosszú magánhangzós TER(T)-típusú gyökök; 2) jelen idejű végződésük -ia; 3) múlt idejű végződésük -ė; 4) hatékony tranzitív jelentés (az igének általában van tárgya, amely a cselekvés által megváltoztatott objektumot jelöli, pl. „földet ásni”): baigia, baigė, baigti; braukia, braukė, braukti. (Степанов 1975, 169). Ez a két, forma és jelentés tekintetében ellentétes igecsoport a legnépesebb, és a litván igerendszer fejlődésének fő irányát mutatja. Az összes többi kialakuló igecsoportot az jellemzi, hogy a fő osztályoktól a fent említett tulajdonságok közül egy, kettő vagy három tekintetében különböznek. Így a litván nyelv összes igéje összesen 13 osztályba sorolható.

Az első fő osztályhoz (I, 1) mind a négy tulajdonság alapján olyan példák is tartoznának, mint a bÿra, biro, birti; liñksta, liñko, liñkti stb. Többségüknek van megfelelője a második fő osztály tranzitív igéi között, pl.: bÿra, biro, birti | bẽria, bẽrė, bẽrti; liñksta, liñko, liñkti | leñkia, leñkė, leñkti stb. A második osztály (I, 2) egy tulajdonságban tér el az elsőtől: ebbe az osztályba tartozó igék minden alakjukban hosszú gyökmagánhangzóval rendelkeznek, pl.: grįžta, grįžo, grįžti; nyksta, nyko, nykti. Ezen osztály tranzitivitás tekintetében korreláló igéiből kevesebb van, és rendszerint csak képzett igékkel hozhatók kapcsolatba, pl.: nyksta, nyko, nykti – naikina, naikino, naikinti; sprógsta, sprógo, sprógti – sprogdina, sprogdino, sprogdinti. A harmadik osztályt (I, 3) mindössze két ige alkotja, amelyek múlt idejű végződése eltérő: -o helyett -ė: miršta, mirė, mirti; gimsta, gimė, gimti. A negyedik osztályba (I, 4) a jelen idejű alakokban -n- betétet tartalmazó igék tartoznak. Emellett szemantikájuk rendhagyó: nem állapotváltozást, hanem mozgást vagy a cselekvés eredményére irányuló tevékenységet jelölnek, pl.: kañka, kãko, kãkti; rañda, rãdo, rãsti. Azt a grammatikai jelentést, amikor az ige a cselekvés eredményére, nem pedig a ténylegesen megváltoztatott objektumra irányuló cselekvést jelöl, nem hatékony tranzitív jelentésnek nevezzük. Az ötödik osztályt (I, 5) olyan igék alkotják, amelyekben már nincs -n- betét, de szemantikájuk ugyancsak nem hatékony tranzitív, pl.: brūka, brūko, brūkti; lipa, lipo, lipti. A hatodik osztály (I, 6) ettől egy tulajdonságban, múlt idejű végződésében (-ė) tér el, a fő osztálytól pedig egy további, szemantikai tulajdonságban is, pl.: dẽga, dẽgė, dẽgti; kẽpa, kẽpė, kẽpti.

¹ Pirminiais, kaip ir „Lietuvių kalbos gramatikoje“ (V., 1971. T. 2.) vadinami tie veiksmažodžiai, kurie dabartinės kalbos požiūriu laikomi neišvestiniais, nes neturi priesagų nei priešdėlių, iš kurių visos trys pagrindinės formos yra dviskiemenės.

169

A második fő osztályhoz viszonyítva szintén hat osztályt különböztetnek meg. Az elsőt (II, 1) a fentieken kívül az intranzitív igék mellett előforduló hatékony tranzitív igék többsége alkotja, pl.: keičia, keitė, keisti (vö. kinta, kito, kisti), merkią, merkė, merkti (vö. miršta, mirko, mirkti). A második osztályt (II, 2) egy megkülönböztető tulajdonság jellemzi: jelen idejű gyökük e-típusú magánhangzót tartalmazó kettőshangzó, míg múlt idejű gyökükben hosszú magánhangzó van, pl.: bėria, bėrė, bėrti; karia, korė, karti. A harmadik osztályt (II, 3) olyan igék alkotják, amelyek a fő osztálytól szintén csak a gyökszerkezetükben térnek el. A jelen, múlt és főnévi igenévi gyök viszonya itt megegyezik a második osztályéval, de itt a gyök általános alakja TIR (nem pedig TER), vagyis i-típusú magánhangzót tartalmaz. Pl.: giria, gyrė, girti; iria, yrė, irti; duria, dūrė, durti; kulia, kūlė, kult. A negyedik osztályt (II, 4) olyan igék alkotják, amelyeknek két megkülönböztető tulajdonságuk van: jelen idejű végződésük -a (nem pedig -ia), valamint gyökszerkezetük más. A főnévi igenév gyökének a múlt és a jelen idejű gyökhöz való viszonya a harmadik osztályéval azonos, pl.: gina, gynė, ginti; mina, mynė, minti; pina, pynė, pinti. Az ötödik osztályra (II, 5) az jellemző, hogy a hosszú gyökmagánhangzó nem terjed ki az egész paradigmára (mint a fő osztályban), hanem csak a múlt idejű és a főnévi igenévi gyökben található meg. Pl.: drėbia, drėbė, drėbti; drėskia, drėškė, drėksti; gręžia, gręšė, gręžti. A hatodik osztály (II, 6) két igecsoportból áll: a) sėja, sėjo, sėti; spėja, spėjo, spėti; joja, jojo, joti; b) bliauna, bliovė, bliūti; džiaunga, džiovė, džiūti; griauna, griovė, griūti. E csoportok igéinek jelen és múlt idejű tőalak-képzése a nyelvjárásokban változatos (bliauna < bliaują). Jellemző jelentésük a nem hatékony tranzitív jelentés. Végül marad még egy osztály, amely csak mindkét fő osztályhoz viszonyítva különíthető el (I, 7 — II, 7), mivel jelen idejű gyökükben az eredetileg erős fokú magánhangzó, múlt idejű gyökükben pedig a gyenge fokú magánhangzó található, pl.: kemša, kimšo, kimšti; kerpa, kirpo, kirpti; keršta, kirto, kirsti. Szemantikailag ezek az igék sem egységesek: egyesek hatékony tranzitív, mások hatékony intranzitív igék (Uo., 169—179. o.).

Az ebben az osztályozásban tükröződő jelentés- és alakbeli szabályszerűségek azt mutatják, hogy a tárgyalt, eltérő gyökszerkezetű és különböző végződésű, s ennek megfelelően eltérő szemantikájú két igecsoport az igéknek csak egy részét foglalja magában (mintegy 42 párt). Az intranzitív igéknek csupán egy része mellett vannak olyan tranzitív igék, amelyek mind a fent említett négy tulajdonság tekintetében megfelelnek nekik. A többi csak képzett igékkel vagy egészen más gyökű, más lexémákkal állítható párhuzamba. A balti nyelvek korábban erős intranzitivitás–tranzitivitás szembenállása meggyengült, egyes lett nyelvjárásokban pedig teljesen felbomlottnak tekinthető (Kazlauskas 1968, 355).

Különösen az utolsó köztes litván igecsoportot figyelembe véve a litván ige tranzitivitása három esetben írható le: 1) a TeRT — | TiRT gyökviszony előfordulhat ugyanazon ige paradigmájában (mint az utolsó osztály igéinél), pl.: perka, pirko, pirkti; perša, piršo, piršti; 2) két különálló, egymással korreláló igére jellemző, pl.: sv(e)rti | svĭrti, ž(e)rti | žirti; 3) az igék jelentésük alapján összekapcsolhatók, alakjuk tekintetében azonban egyáltalán nem függnek össze, teljesen különböző lexémák. Lényegében az utolsó esetet azok az igék is szemléltetik, amelyek kapcsolata nem szabályos, vagy

170

alakjuk vagy jelentésük szempontjából. Például a gėlti, ir gilti igéknek a mai nyelvben ugyanaz a jelentésük: „fullánkját ereszti, harap”, jóllehet szabályszerűen ez csak az elsőre volna jellemző. Az elsőnek emellett más jelentései is vannak, például „nagyon fáj”, „nagyon fázik”, amelyek inkább a másodikhoz illenének, az utóbbira viszont egyáltalán nem jellemzők. Az alaki szempontból szabályos viszonyban álló nėria, nėrė, nérti („vízbe merül”) és nyra (nirsta), niro, nirti igék összevetésekor arra lehetne számítani, hogy az első tranzitív lesz. Ez azonban nincs így. Mozgást jelentő ige, amely nem vonz tárgyesetben álló bővítményt. A szabályos viszonyban álló igék némelyike csak a litván nyelv különböző nyelvjárásaiban fordul elő (az egyik az egyikben, a másik a másikban), vagy akár különböző balti nyelvekben, például a litván svilti és a lett svel’u svelt (Степанов. Указ. соч. 180—183).

Az igék szabálytalanságainak egy másik sajátossága, hogy – amint az osztályozásból látható – a tő magánhangzóiban, valamint a jelen és a múlt idő ragjaiban különböznek, de mindegyiknek ugyanaz a -ti főnéviigenév-ragja. Néhány hasonló hangzású szerkezetű ige főnévi igeneve teljesen egybeesik, homoformává válik, azaz teljesen különböző szavak azonos hangzású alakjaivá lesznek (Jakaitienė 1980, 43), vö. lipti (limpa, lipo) (I, 4) || lipti (lipa, lipo (I, 5). Egyébként ezeknek az igéknek, még néhány másikkal együtt, a múlt idejű alakjai is megegyeznek.

Elsőre úgy tűnhet, hogy az ilyen egybeeső alakok (vö. a jövő idő alakjaival is: virs (vėrda, virė) (I, 6) || virs | virsta, virto (I, 1)) összeegyeztethetetlenek a nyelvi jel célszerű természetével. Mégis léteznek ilyen alakok a nyelvben, és azt mondhatjuk, hogy egybeesésük rendszerint észrevétlen marad. Ez talán részben azzal is magyarázható, hogy az egyes szó valamennyi alakját a beszélők tudatában szemantikai alapjuk révén egyetlen különálló egységként társítják össze. V. Vinogradov szerint a jelentések („értelmek”) a nyelvben belső kapcsolatokkal összefüggő paradigmákat (sorokat) alkotnak, amelyeket közös elemük vagy jegyük kapcsol össze, és mindenekelőtt e paradigmákon belül állnak viszonyban egymással. Ezek a sorok ugyanezen az alapon magasabb rendű paradigmákba illeszkednek, és így tovább. A paradigmák nemcsak egymással állnak kapcsolatban, hanem összefüggnek egymással és kölcsönösen függnek is egymástól. Így nyilvánul meg a nyelv rendszerszerűsége. Ezért ebben a rendszerben a homonímia különféle esetei lehetségesek: két, különböző, olykor igen távoli paradigmához tartozó jelentést azonos alakú formák fejeznek ki (Виноградов 1975, 297—298).

Ezt példázhatja a „Dabartinės lietuvių kalbos žodyne” (V., 1972; a továbbiakban — DLKŽ) található négy olyan alapszóige-pár is, amelyeknek a múlt idejű alakja és a főnévi igeneve homoforma: 1. Dūja, dūjo, dūiti (I, 1) 1. valamilyen porral, köddel bevonódik. 2. elveszíti az eszét, megbolondul. 2. Dūja, dūjo, dūiti (II, 6) sebesen fut, vágtat: Dūiti namo. 1. Kērpa, kirpo, kirpti (I, 7—II, 7) 1. ollóval vág: Plaukus, barzdą, nagus kirpti. Avių kerpamos žirklės. 2. ollóval szabja az anyagot, előkészíti a varráshoz: Marškinius kirpti. 3. átv. eszik, csíp, fájdalmat okoz: Gira liežuvį kerpa. Šaltis ausis kerpa. 4. biz. fürgén megy: Kad kerpa per lauką. 2. Kirpsta, kirpo, kirpti (I, 1) lásd gižti. Lipa, lipo, lipti (I, 5). 1. felfelé vagy lefelé megy, lépked; mászik: Lipti į kalną. Lipti į kalną vis aukštyn. Lipti į medį. Lipti iš traukinio. Lipti nuo stogo. Lipti per slenkstį, per tvorą. Iš lovos nelipti (sirgtį). Ant palinkusio karklo visos ožkos lipa (fik.). 2. átv. felduzzadva túlcsordul: Tešla iš geldos lipa. 2. Lim-

171

pa, lipo, lipti (I, 4) 1. ragad, odatapad: Tie klijai gerai limpa. Sniegas limpa prie kojų. 2. vonzódik hozzá, ragaszkodik hozzá: Vaikinai limpa prie jos. 3. fertőző: Limpamoji liga. Šiltinė limpa. 1. Žūva (žūsta), žuvo, žūti (I, 1) 1. elpusztul, meghal: Žuvo fronte, kovoje. Žuvo nuo priešo rankos. 2. eltűnik, odavész: Žuvo visos brangenybės. Kur tu buvai žuvęs? Žuvo paskutinė viltis. Kilnūs darbai nežūsta. 3. fáradozik, küszködik: Žūva moteriškė per dienas su vaikais. 2. Žūsta, žuvo, žūti (I, 4) kelet-Litvánia. halászik: Žuvome ežere su tinklu. Vyrai išėjo žūti.

Amint látható, az utóbbi két ige szinte valódi homonimának tekinthető, mivel a jelen idejű alakjuk is megegyezne, ha nem különböznének a változatok gyakoriságában.

Úgy tartják, hogy a nyelv kerüli a lexikai homonimákat, vagyis az olyan szavakat, amelyeknek valamennyi alakja egybeesik (Степанов 1975, 27). Ez a már bemutatott példákból is látható: az egybeeső alakokkal rendelkező igék eltérő lexikai jelentésű szavak lévén legalább egy hangban vagy akár csak a hangsúlyozásban különböznek egymástól. Eltérő hangsúlyú (homográf) jelen idejű és főnéviigenév-alakból kettőt találunk a DLKŽ-ben:

1. Bręsta, brendo, bręsti (I, 1) 1. alkalmassá válik a felhasználásra; érik (gyümölcsről): Javai, riešutai bręsta. || átv.: Planas bręsta (körvonalazódik); 2. értelmileg fejlődik, megerősödik: Augęs, bet nebrendęs. || átv.: Idėjiškai bręsta. 2. Brėsta, brėto, brėsti (I, 1) rohad, korhad: Raštai lauke brėsta. Természetesen ezeknek az igealakoknak a homonímiájáról csak az ékezet nélküli szövegek olvasását szem előtt tartva beszélhetünk.

E két ige paradigmájában a hangsúlyozásbeli különbség mellett a múlt idejű tő végződései (-d-, -t-) is eltérnek. Mindkét jegy révén megkülönböztethetők egymástól mint eltérő lexikai jelentésű szavak. Amint láttuk, a nyelvtani osztályozás négy, fent említett általánosabb ismérven alapul, amelyek a bizonyos lexikai jelentéscsoportokat felölelő nyelvtani szemantikához kapcsolódnak. Ezért ebben az osztályozásban a bręsti és a brėsti ugyanabba az osztályba sorolandó.

Az igék jelentős részének (23 párnak) csak a főnévi igeneve esik egybe. Közöttük – a korábban bemutatott példákhoz hasonlóan – vannak az osztályozás azonos osztályába tartozó, valamint különböző osztályokba sorolt igék is. A legérdekesebb, hogy többségük (18 pár) esetében az egyik ige az alapvető tranzitív osztályhoz (-ia, -ė végződésekkel), a másik pedig az alapvető intranzitív osztályhoz (-a, -o végződésekkel) tartozik.

Az ugyanabba az osztályba (I, 1) sorolható, -a, -o végződésű igék közül két párnak van homoforma főnévi igeneve: 1. Genėda, gėdo, gėsti (I, 1) 1. alkalmatlanná válik, elveszíti jó tulajdonságait: Mašina pradėjo gesti (meghibásodik). Dantys genėda (kilyukadnak). Nešiūdyta mėsa greit genėda (megromlik). 2. átv. elpuhul, züllik: Žmogus, nieko nedirbdamas, genda. 3. veszettségben szenved, megveszik: Šuo genda. 2. Gęsta, gęso, gęsti (I, 1) 1. a tűz, a fény kialszik; kihuny: Ugnis, žvakė, žarijos gęsta. Vakaro žara gęsta. 2. átv. gyengül, fogyatkozik: Sveikata jau gęsta. Negėstantis skausmas. Gęsta paskutinė viltis. 1. Kinta, kito, kisti (I, 1) 1. változik, átalakul: Gamtoje viskas nuolat kinta. Oras kinta. Žmonių sąmonė kinta. 2. Ki̇nda, ki̇do, ki̇sti kopni, mállik, szakad: Marškiniai ki̇nda.

172

További két igepárnak a főnévi igenévi alakja homofón a jelen és múlt idő azonos -ia, -ė végződései mellett. Pl.: Jaučia, jautė, jausti (II, 1) 1. belső élményeket, érzéseket átélni, érezni: Jausti malonumą, skausmą, simpatiją. || visszaható alak: Jaučiuosi pailsėjęs. 2. képesnek lenni külső benyomások megtapasztalására, érzékelésére: Jausti šaltį, kvapą, skonį. 3. sejteni, megérezni: Jausti pavojų. Jaučiu jį turint pinigų. || visszaható alak: Nesijaučiu kaltas. 2. Jaušia, jaušė, jaušti (II, 1) keleti nyj. rendetlenséget csinálni, összekuszálni, felforgatni: Jausti spintas, skrynias. 1. Siaudžia, siaudė, siausti (II, 1) 1. betakarni vagy kitakarni valakit, miközben ringatják: Siaudžia pečius skara. Siaudžia skarą ant pečių (nuo pečių). || visszaható alak: Siaūškis kailinidis. 2. ringatni: Kariuomenė priešą siaudžia. 3. gabonát a szélbe szórni, hogy a pelyva vagy a gyengébb szemek elkülönüljenek: Siausti rugius. Atnešk siaudžiamą geldą. 4. szaladgálni, rosszalkodni, hancúrozni: Vaikai siaudžia. 5. tombolni, dühöngeni: Siaudžia baisi audra. Siaudžia vėjas, pūga. 6. féktelenül uralkodni, önkényeskedni, elhatalmasodni: Plėšikai siaudžia. Ligos, epidemijos siaudžia. 7. dobni, hajítani: Popierius siaudžia į krosnį. 8. fejet növeszteni (káposztáról): Kopūstai pradėjo siausti. 9. átv. vidáman csinálni valamit (menni, ütni, inni): Siausk, vyru, namo! Kad siautė diržų (kirto)! Po truputį ir jis siaudžia (geria). 2. Siaudžia, siaudė, siausti (II, 1) 1. kellemesen susogni, zúgni, morajlani: Kur tik klausai, vis linksma: šlama, siaudžia, ūžia. Vėjelis pūtė, pušelės siaudė. 2. hangzani (rendszerint kellemesen): Ramiai siaudė žmonių giesmelės. Siaudžia trake bitinėlis (d.). Paukščiai karklyne siaudžia. Két ige főnévi igenévi alakja azonos írásképű, miközben azonos (-a, -ė) végződésük mellett különösen a tőmagánhangzók váltakozásában különböznek a paradigmában, és különböző osztályokhoz tartoznak, vö. 1. Mina, mynė, minti (II, 4) 1. lábbal taposni, tiporni: Minti pievą. Minti purvyną (klampoti). Vaikščioja kasdien mintais takais. Molį, durpes minti (minkyti). Vežimą, šiaudus stirtoje minti. || visszaható alak: Bulvės minasi po kojomis. 2. lábat tenni, rálépni, lábbal megtámaszkodni: Mink ant šio akmens. Minti į purvyną. 3. a rostot elválasztani a pozdorjától: Linus minti || visszaható alak: Ar gerai minasi linai? 4. megmunkálni, puhítani: Kailius, odą minti. 5. lábítót, pedált nyomni: Minti ratelį (verpti). Minti dumples. Koja minima mašina. 6. menni, lépkedni: Jis tankiai mina. Mina vietoje. 2. Mėna, minė, mini (I, 7–II, 7) 1. észben tartani, nem elfelejteni: Menu savo vaikystę. Nemenu, kada tai buvo. 2. felidézni a tudatban, emlékeztetni: Vaikystė mėna kiekvieną kertę. 3. kitalálni: Mįslę minti. Menu, kad rytoj bus giedra. 4. nevet adni: Kas tau minė vardelį? Más esetekben az azonos főnévi igenévi alakkal rendelkező igék végződései különböznek. Két ilyen igepárban az egyik ige végződése -a, -ė, a másiké pedig -da, -o. Pl.: 1. Rāka, rākė, rākti (I, 6) 1. szúrni, piszkálni: Skylę rākti: Rākė, rākė ir prarākė skaudulį. 2. átv. csúnyán, ügyetlenül csinálni, piszkálni valamit: Pirštinė rākti. 3. keleti dzs. ásni, kitépni: Burokus rāk­ti. 4. átv. közny. megkárosítani, becsapni; kártyán kifosztani: Žiūrėk, jis tave rāka. 2. Rāka, rāko, rākti (I, 1) (I, 1) lyuk keletkezik, összeráncolódik, szemcsésedik: Ežeras baigia rāk­ti. 1. Sėka, sėkė, sėkti (I, 6) 1. menni, haladni valaki után: Prašom sekti paskui mane (man iš paskos). Sekti kieno pėdomis. Šuo seka žmogų. Paskui arklą sekti (arti). 2. szemmel követni egy mozgó tárgyat: Sėka akimis plaukiojančių žuvų šešėlius. Sekti lėktuvo skridimą. 3. (rendszerint titokban) figyelni valakinek a tevékenységét, hogy leleplezzék: Sekti prieš judėjimą. Sekti priešą agentą. Budrios akys jį seka. 4. elmélyedni valamiben, érdeklődni iránta: Sekti paskutines mokslo naujienas. 5. (a helyes úton) maradni: Geras arklys ir naktį kelią seka. 6. úgy tenni, ahogy más tesz, utánozni, hasonlítani: Jis

173

sėka savo mokytoju. Mergaitė senelės žodžius sėkė (ismételte). Sėk mano patarimu. 7. elmesélni: Pasaką sekti. 8. örökölni, valamelyik szülőre ütni: Sūnus tėvų sėkės. 2. Sėnka, sėko, sėkti (I, 1) 1. csökkenni, apadni (vízről): Upė jau senka || átv. A nyersanyagkészletek erősen senka. 2. átv. fogyni, gyengülni: Sveikata senka.

Más igék (15 pár) főnévi igenévi homofón alakjai olyanok, amelyek közül az egyik az alapvető tranzitív osztályhoz tartozik, és -ia, -ė végződésű, a másik pedig az intranzitívhez, és -a, -o végződésű. Pl. (a rövidség kedvéért a következő példákban a főnévi igenév szerepel elsőként, ahogyan a szótárakban is): 1. Barškšti, -škia, -škė (II, 1) 1. zörögni: Lietus jau barškia. 2. zörögve haladni: Plentu barškia vežimas. 2. Barškšti, -ta, barško (I, 1) keleti nyj. A borsó már zörög. 1. Būbti, -ia, -ė (II, 1) 1. búgni, zümmögni: Lėktuvas burbia. Ratelis verpian t burbia. 2. érthetetlenül beszélni, mormogni. 3. beszennyezni (legyekről): Musės langus burbia. 2. Būbti, -sta, -o (II, 1) keleti nyj. megdagadni, feldagadni, felpuffadni: Votis burbsta. Nušalusi nosis burbsta. 1. Kaisti, -čia, -tė (II, 1) 1. edényt a tűzre tenni, hogy melegedjen, forrjon: Kaisti puodą, katilą, vandenį. Kaišk vak arienę. 2. közny. gyorsan menni, utazni, futni: Kad kaičia, tai kaičia vyras! 2. Kaisti, -sta, -to (I, 1) 1. forróvá válni, melegedni (tűztől, súrlódástól): Krosnis jau kaista, tuoj bus karšta. 2. átfülledni, megrothadni: Kaista šienas, miltai, grūdai (drėgni). 3. izzadni: Jis greit kaista. Arklys kaista. 4. elpirulni, szégyenében vagy más izgalomtól égni: Mėluojant ausys kaista. 1. Kaũšti, -ta, -o (I, 1) gir részegedni, megszédülni az alkoholtól: Įgėrusių galvos kaušo. 2. Kaũšti, -ia, -ė (II, 1) 1. mohón inni, enni: Pieną kaušti. Vaikas košę kaušia. 2. szeszes italokat inni: Jie alų kaušia. 3. Kaũšti, -ia, -ė (I, 1) vájni, kivájni: Akmenyje duobę kaušti. 1. Niũkti, -ia, -ė (II, 1) 1. nyögni, hümmögni: Girdžiu, kad kažkas niūkia už durų. Nebylis tik niūkia ir daugiau nieko. Ligonis vos benū́kia. 2. tompán zúgni, morajlani: Niūkė rudens miškas. Niūkia vėjas. 3. dzs. keleti nyj. beszélni: Seniai visą vakarą niūkė. 4. közny. valamire buzdítani: Tingini vis reikia niūkti. 5. közny. ütni, szidni: Jis niūkia ir niūkia savo vaikus. 6. közny. nehéz terhet vinni, cipelni vagy egyéb nehéz munkát végezni: Niūk ir niūk tą vandenį. 2. Niũkti, -sta, -o (I, 2) felhőssé válni, beborulni: Dangus pradėjo niūkti. 1. Nók ti, -sta, -o (I, 1) 1. érni: Uogos, vaisiai, javai noksta. Sūriai noksta. 2. gyengülni, hanyatlani: Motina tebenoko ligos patale. 3. hervadni: Noko rūta, noko mėta, noko lelijėlė (d.). 4. táj. éhezni, koplalni. 2. Nók ti, -ia, -ė (II, 1) táj. valaki mögött haladni, üldözni: Tu aną turi vis nokti. 1. Parp­ti -ia, -ė (II, 1) ismétlődő, rendetlen, monoton hangot kiadni; búgni, berregni: Motociklas parpia. Senis traukia iš parpiančios pypkės dūmus. Griežlė parpia. 2. prüszkölni, szuszogni: Arkliai parpia. Jis tik parpia pro nosį. 3. hörögni, rekedtesen hangzani: Gerklė parpia. Balsas parpia. 4. horkolni, aludni. 2. Parp­ti, -sta, -o (I, 1) közny. megdagadni, felpuffadni: Ridikai pradėjo parpti. 1. Pėpti, -ia, -ė (II, 1) vékony hangon kiabálni, csipogni: Žąsiukai piepia. Ji tik piepia, o ne dainuoja. 2. Piẽpti, -sta, -o (I, 1) közny. fogyni, gyengülni, elsatnyulni. Pūrpti, -ia, -ė (II, 1) 1. horkolva aludni; horkolni: Purpia kaip katinas. Ar nebus gana purpti, kelkis! 2. zümmögni, berregni: Mot oras, motociklas purpia. 3. dorombolni (macskáról). 4. közny. hangosan szürcsölni: Gražiai valgyk sriubą, nepū́rpk. 5. repülni, szárnycsapásokkal haladni: Putpelės pū́pdam os pakilo iš po kojų. 2. Pūrpti, -sta, -o (I, 1) lásd: pursti. 1. Raũsti, -ia, -ė (II, 1) ásni, túrni, felforgatni: Duobę, žemę rausti. Šernas pievą rausia. || visszaható alak: Vėžys rausiasi po dumblą. 2. Raũsti, -sta, -do (I, 1) 1. vörössé válni: Pomidorai jau rausta. Rytai rausta. 2. hidegtől, szégyentől

174

vörösödik: Ő vörösödik, és [a tócsába?]. Vörösödnek az arcai. Szégyenében elvörösödött. 1. Skaudžia, skaudė, skausti (II, 1) lásd: skriausti: Mindenki bánt engem. 2. Skausta, skaudo, skausti (I, 1) fájni kezd: Fáj a fejem. A sörtől fáj a fejem (népkölt.). 1. Skilti, skyla, -o (I, 1) 1. hasad, reped: A hasadó fa jól hasad. A tölgy nem hasad. 2. kicserepesedik, berepedezik: A szél kicserepesíti az ajkakat. 3. kikel a tojásból: A kislibák már kikelnek. 4. szétválik, részekre bomlik: A szervezet csoportokra szakadt. 5. részekre hullik, szétesik: Egyes anyagok atomjai maguktól hasadnak. 2. Skilti, skýla, skýlė (II, 3) 1. kovakővel tüzet csihol: A kovakővel csiholtak tüzet. 2. vág, hasít: Hasíts a fülére. 3. bizalmas, gyorsan fut, lovagol, száguld: Nézd, hogy száguld a nyúl a mezőn. 1. Skuisti, -sta, -to (I, 1) nyelvjárási: hancúrozik, rosszalkodik. 2. Skuisti, -čia, -tė (II, 1) nyelvjárási: lásd kuisti 2. 1. Sūnkti, -ia, -ė (II, 1) folyadékot szűr; sajtol, hogy a lé kifolyjon: A burgonya már megfőtt, le kell szűrni. Mézet, viaszt sajtolni. 2. Sūnkti, -sta, -o (I, 1) elnehezül: Már elnehezül a fejem, álmos vagyok. 1. Tinti, -a, týne (II, 4) 1. kaszát kalapál: A férfiak kalapálják a kaszákat. 2. bizalmas: üt, ver: Fogta a botot, és verte az oldalát. Kapsz majd egy verést. 2. Tinti, -sta, -o (I, 1) rendellenesen kitágul, megduzzad (szövetekről): Megduzzad a keze. Az éhségtől megdagad.

E példák alapján arra lehet következtetni, hogy a különböző osztályokba tartozó tranzitív és intranzitív igék azonos infinitivusi alakjai elfogadhatók a nyelvben. Ez feltehetően azért van így, mert a beszélők érzékelik a paradigmatikus alakok kapcsolatát, és azt, hogy az infinitivusok különböző paradigmákhoz tartoznak. Emellett a nyelvtudomány régóta az igeparadigma támaszformáinak az es jelen és a múlt idejű alakokat tekinti, nem pedig az infinitivust; vö. a rendelkezésre álló 4 párt: kaisti (kaǐčia, kaǐtė) || kaisti (kaista, kaito); kaušti (kaušia, kaušė) || kaušti (kaušta, kaušo); skaūsti (skaudžia, skaudė) || skaūsti (skaūsta, skaūdo); skilti (skilia, skylė) || skilti (skyla, skilo).

Látva, hogy a homofón formák így fennmaradnak, a paradigmák pedig következetesen elkülönülnek, nehéz elképzelni, hogy valamiképpen változhatnának. A korábban bemutatott igecsoportosításból azonban már látható volt, hogy a korábbi paradigmák meglehetősen szétestek és meggyengültek. Nem mutat-e e paradigmák és egymáshoz való viszonyuk további változásra való hajlamot?

A változás egyik feltételezhető oka, hogy a paradigmák a nyelvben nemcsak elkülönülnek egymástól, hanem bizonyos mértékig össze is kapcsolódnak, kölcsönösen függenek egymástól. Az összekapcsolódásuk mind az alak, mind a jelentés hasonlóságán alapul. A szavak hangzása, fonetikai hasonlóságuk hatással van észlelésükre, és szemantikai kapcsolataikra is kihat (Виноградов 1976, 298). Az itt tárgyalt, rokon tövű igék fonetikai szempontból nagyon hasonlóak. Ha az infinitivusok azonosak, sok olyan alakjuk is egybeesik, amely az infinitivusból képződik: a múlt ismétlődő alakja és e múlt idő cselekvő melléknévi igeneve, a jövő idő és mindkét típusú melléknévi igeneve, a célhatározói igenév és a feltételes mód, a felszólító mód, a határozói igenév, a múlt idejű szenvedő melléknévi igenév, a szükségességet kifejező melléknévi igenév, valamint az igeneves határozó. Következésképpen e sok igealak formai tranzitivitás szempontjából semleges. Az egybeeső infinitivusok ebben az értelemben az ellentét semlegesítésének forrásaként tekinthetők. Itt nem arról beszélünk, hogy az infinitivus azért hat az ellentét kiegyenlítődésére, mert általa kiegyenlítődhetnek a jelen idejű alakok tőhangzói (Zinkevičius 1981, 90).

Ha csupán az eltérőbb infinitivusokat tartjuk szem előtt, már akkor is számítani lehet paradigmáik nagyobb fokú különbözőségére, még ha az infinitivusok csak a hangsúlyozásban térnek is el. A DLKŽ-ben található

175

öt ilyen igepár (az -ia, -ė és -a, -o végződésekkel), amelyeknek homográf infinitivusi alakjaik vannak. Egyikről sem mondható azonban, hogy az őket alkotó igék tranzitivitás szerint összefüggenének, vagyis rokon tövűek lennének. Például: 1. Dulk­ti, -ia, -ė (II, 1) finoman esik az eső: Itt aztán nem esik rendesen, csak szitál, és ennyi. 2. Dulk­ti, -sta, -o (I, 1) porzik: Porzik az út, a tollak. 1. Juosti, -ia, -ė (II, 1) 1. szalaggal, övvel stb. körbeköt, körülvesz: Kösd át a derekadat övvel ‖ visszaható: Az apa felövezi magát (leveszi vagy felköti az övét). 2. átv. vág, üt, ver: Korbacssal, övvel, bottal ütni. 2. Juõšti, -sta, -do (I, 1) feketévé válik: Feketedik a keze. A dohányzástól feketedik a foga. 1. Kaŕšti, -ia, -ė (II, 1) 1. meghatározott eszközökkel gyapjút kártol (fonás előtt): Gyapjút kártolni. 2. lenfejeket gerebenez: Már befejezik a len gerebenezését. 3. bizalmas: valamit hevesen csinál (megy, utazik, eszik stb.): Vágtat a mezőkön. Falja a káposztát. Szakad az eső. Valakinek a bundáját kártolni (megverni, elpáholni). 2. Káršti, -ta, -o (I, 1) 1. megöregszik, öregkorát éli: Egészségesen öregedett meg a fia mellett. 2. már semmit sem képes tenni, gyenge, és öregségénél fogva nincs ereje. 1. Kliõkti, -ia -ė (II, 1) 1. szakad az eső, ömlik, csobogva folyik: Zuhogott az eső. Patakok csobognak. 2. bőven önt: Miért öntik úgy azt a vizet? 3. forr, bugyog. 4. hangosan kiabál, szid; csúnyán énekel. 2. Kliõkti, -sta, -o (I, 1) nyelvjárási: összehúzódik, összeesik: Összeesik az üres hasa. 1. Skóbti, -sta, -o (I, 1) kellemetlenül savanyodik: Savanyodik a sör. 2. Skóbti, -ia, -ė (II, 1) 1. farag, kiváj: Vályút faragni. Kanálat faragni. 2. szed, csipked: Almát szedni.

Azokról az itt és korábban említett igepárokról, amelyek homonim infinitivusszal rendelkeznek, de tranzitivitás szerint nem kapcsolódnak egymáshoz, elmondható, hogy némelyikük újonnan képzett névszói származékok következtében jött létre, amelyek infinitivusi alakjukban hasonlóvá váltak a már meglévő igékhez; vö. rausti (rausia, rausė) ‖ rausti (rausta, raudo). E származékok másodlagos jellege a mai nyelv szempontjából is érzékelhető lehet, mivel mellettük névszók is használatosak, például: dulk­ti (: dulkė), juosti (: juodas), niūkti (: niūkus), rausti (: rausvas), skausti (: skaudūs), sunk­ti (: sunkūs). Vagyis itt az infixumos és -sta tövű igék produktivitásának bizonyos tükröződésével állunk szemben. Másfelől egyes -ia végű igék szintén hangutánzó származékoknak tekinthetők, vö. barškėti (barškia, barškė), parpti (parpia, parpė), purpti (purpia, purpė), piepti (piepia, piepė), kliokti (kliokia, kliokė). Ezek az igék pedig a -ia tő, vagyis a legproduktívabb tő képzőerejét tükrözik (Uo., 89).

Ez egyúttal arra utalna, hogy a névszókból újonnan képzett tranzitív és intranzitív igék infinitivusukban és más megfelelő alakjaikban hasonlóvá válhatnak más, már meglévő igékhez, sőt akár azok vonzáskörébe is kerülhetnek.

A rokon tövű tranzitív és intranzitív igéknek sokkal reálisabb lehetőségük van a hasonlóvá válásra. Ez elsősorban azért mondható, mert e szóban forgó igék egy része, amint azt a DLKŽ mutatja, jelentésük tekintetében nem áll következetes ellentétben egymással. Bizonyos szempontból némelyikük között több a jelentésbeli közös vonás, mint a különbség (Urbutis 1981, 60).

Ezenkívül a DLKŽ-ben szereplő tranzitív igék többsége intranzitív módon is használható. A tranzitív jelentések mellett a szemantika törvényszerűségei alapján nem

176

Kevés ige rendelkezik intranzitív jelentésekkel is. Ebből az következik, hogy egyes igék, amelyeket intranzitív módon használnak, intranzitívvá válhatnak (ha tranzitív jelentéseik népszerűtlenné vagy elavulttá válnak). Az intranzitív igékkel ez, úgy tűnik, ritkábban történhet meg, mert nehezebben használják őket tranzitív módon, és közülük ritkábban szerez valamelyik tranzitív jelentéseket. Vö. a kétféleképpen használatos žerti, žerti igét (Krosnį žerti. Žarijas žerti. Saulutė spindulius žeria ir Kur taip sveikas žeri? (mész, utazol)), valamint a kizárólag intranzitív módon használatos žirti igét (Žiežirbos žyra į šalis. Akys žyra (szikrázik, káprázik)). Az ilyen igék esetében azonban továbbra is különbség van az alannyal való szemantikai egyeztetésben: a žerti aktív alanyokat jelölő főnevekkel használatos, a žirti pedig élettelen dolgokat, inaktív alanyokat jelentő főnevekkel.

Mindazonáltal egyes tranzitív igék nagyobb szemantikai rugalmasságot mutatnak, és ugyanazokkal az alanyokkal is egyeztethetők, mint az intranzitív igék. Vö. a korábban említett, három jelentésű nerti igét, amelynek két jelentése teljesen megegyezik a nirti mindkét jelentésével: 1.1. vízbe ereszkedik, merül: Nerk, kur giliau. Nėrė į gilumą; Jis niro gilyn. 3.2. gyorsan megy, fut, menekül: Vaikai nėrė pro duris. Lėktuvas neria į debesis; Vaikas niro iš akių. Jei matysi, kad blogai — nirk. Amint látható, e két igét a mondatokban teljesen azonos módon használják, és szemantikailag ugyanazokkal a főnevekkel egyeztetik.

A markáns szemantikai szembenállás hiánya teljesen összhangban áll az -ia tő nagyobb térnyerésével. Ezért semmi sem akadályozza például a kelet-aukštaitiai nyelvjárás beszélőjét abban, hogy az irodalmi nyelv skauda szavát átvéve tudattalanul az -ia tőhöz igazítsa, és skaudžia alakra formálja, legalábbis addig, amíg meg nem érti az irodalmi nyelv skaudžia alakját. ([Gydytojas] klausia: kur tau skaudžia?). A nyelvhasználatban olykor összekeverik a dulkia ir dulksta alakokat, különösen akkor, ha olyan alanyokkal használják őket, amelyek „élő–élettelen” vagy „aktív–inaktív” jellege nem markáns (kelias, lietus). Kontextus nélkül nem világos, melyik paradigma szerint kell ragozni a barškšti I ir barškšti II igét, ha nem tudjuk, miről lesz szó. Végül még a barškia ir baršksta alakok is paronimának számítanak a nyelvoktatás gyakorlatában, amely az interferencia egyik leggyakoribb esete (Михальченко 1984, 181—188).

A homoformák különösen jól mutatják, hogy a szótárakban minden igei jelentésnél meg kell adni az alanyokat, és természetesen lehetőség szerint a tárgyakat is, hogy a szótárak hasznosak legyenek a nyelvtanításban vagy -tanulásban. A pszichológia megállapította, hogy a vizuális ingerek felismerése a legáltalánosabb jellemzőikből indul ki, amelyeket aztán fokozatosan egyre újabb, észlelt részletek egészítenek ki (Гофман 1986, 25). A beszélő éppúgy, mint a hallgató, az alanyt teszi cselekvővé, és arra irányítja a figyelmét (Engelkamp, Zimmer 1983). Minél aktívabb az alany, annál nagyobb a tranzitivitás valószínűsége (Hopper, Thompson 1982, 3). A szótárak nemcsak a homoformák vagy homonimák alanyaival és tárgyaival kapcsolatban különösen nélkülözhetetlenek, hanem a szövegek automatikus elemzéséhez is (Пиотровский 1987, 73). A beszélő és a nyelvész nyelvre irányuló figyelmének legalább annyira közel kellene állnia egymáshoz, hogy se a szemantikát, se a formát ne feledjék.

LITERATŪRA

Engelkamp J., Zimmer H. D. Dynamic Aspects of Language Processing: (Focus and Presup- position). B., etc.: Springer, 1983.

12. 678

177

Hopper P. J., Thompson S. A. (eds.) Studies in Transitivity (Syntax and Semantics 15). N. Y.: Academic Press, 1982.

Jakaitienė E. Lietuvių kalbos leksikologija. V., 1980.

Kazlauskas J. Lietuvių kalbos istorinė gramatika. V., 1968.

Lietuvių kalbos gramatika / Vyr. red. K. Ulvydas. V., 1971. T. 2.

Paulauskienė A. Gramatinės lietuvių kalbos veiksmažodžio kategorijos. V., 1979.

Urbutis V. Baltų etimologijos etiudai. V., 1981.

Zinkevičius Z. Lietuvių kalbos istorinė gramatika. V., 1981. T. 2.

Бок Р., Гарниш Г., Лангнер Г., Штарке Г. К вопросу о современном немецком языке в ГДР и ФРГ // Актуальные проблемы языкознания ГДР. М.: Прогресс, 1979. С. 267—281.

Виноградов В. В. Избранные труды. Исследования по русской грамматике. М., 1976.

Гофман И. Активная память. Экспериментальные исследования и теории человеческой памяти / Пер. с нем. М.: Прогресс, 1986.

Грамматика литовского языка / Гл. ред. В. Амбразас. Вильнюс, 1985.

Золотова Г. А. Коммуникативные аспекты русского синтаксиса. М., 1982.

Золотова Г. А. Очерк функционального синтаксиса русского языка. М., 1973.

Исаченко-Лисовая Т. А. Номоконан с толкованиями Вальсамона в переводе Евфимия Чудовского (конец 17 в.). Особенности языка и перевода // ВЯ. 1987. № 3. С. 111—121.

Кацнельсон С. Д. К понятию типов валентности // ВЯ. 1987. № 3. С. 20—32.

Кононенко В. И. Функционирование русского языка на Украине // ВЯ. 1985. № 5. С. 25—34.

Красикова Т. И. Историческое развитие омонимии в английском языке. Владивосток, 1984.

Криницкайте С. А. К общей теории глагольной переходности (на материале литовского языка): Автореф. дис.... канд. филол. наук. М., 1980.

Михальченко В. Ю. Проблемы функционирования и взаимодействия литовского и русского языков. Вильнюс, 1984.

Панькин В. М. Русский язык в межнациональном общении. Проблема интерференции // ВЯ. 1986. № 2. С. 7—15.

Пиотровский Р. Г. Лингвистические автоматы и машинный фонд русского языка // ВЯ. 1987. № С. 69—73.

Пути повышения культуры русской речи на Украине. Киев, 1986.

Розенталь Д. Э. Управление в русском языке: Словарь-справочник. 2-е изд., доп. М.: Книга, 1986.

Степанов Ю. С. Имена. Предикаты. Предложения. М., 1981.

Степанов Ю. С. Методы и принципы современной лингвистики. М., 1975.

Степанов Ю. С. Основы общего языкознания. М., 1975.

Ыйм А. Отражение семантики слова в переводном словаре // Вопросы сопоставительного изучения лексики и грамматики (на материале эстонского и русского языков). Таллин, 1982. С. 24—41.

ПЕРВИЧНЫЕ ГЛАГОЛЫ ЛИТОВСКОГО ЯЗЫКА С ТОЧКИ ЗРЕНИЯ ПЕРЕХОДНОСТИ (ОМОФОРМЫ ИНФИНИТИВА)

Резюме

В статье представлены все омоформы первичных глаголов литовского языка с точки зрения формальной и семантической переходности. Для предупреждения ошибок управления, характерных для взаимодействия языков, а также для автоматического анализа текстов рекомендуется в словарях указывать при глаголах употребительные субъекты и объекты. Обращается также внимание на возможные случаи смешения парадигм переходных и непереходных глаголов. Утверждается, что взгляды на язык говорящего и языковеда должны совпадать хотя бы в такой мере, чтобы одинаковое внимание уделялось как семантике, так и форме.

178