LIETUVIŲ LEKSIKOS IR TERMINOLOGIJOS PROBLEMOS

LIETUVIŲ KALBOTYROS KLAUSIMAI. XXIX (1991)

KAZIMIERAS PAKALKA

D. POŠKA SZÓTÁRÁNAK EREDETE ÉS SORSA

Dionizas Poška (kb. 1757–1830) nemcsak jeles költő, hanem kiváló szótáríró és etnográfus is volt. Felismerte egy új litván nyelvi szótár szükségességét, és erről többször is írt. 1821-ben arra kérte a Vilniusi Egyetemet, hogy törődjön Litvánia történelmének, a litván nyelv szótárának és nyelvtanának megírásával (Poška, 1959, 271). Poška úgy vélte, hogy pontos szótár nélkül nem lehet jó nyelvtant írni. A szótár a nyelv alapja (Poška, 1959, 489). Poška kereste azt, aki megírhatná ezt a szótárt. Mivel nem talált írót, idős korában maga fogott hozzá a szótáríró munkájához. Lexikográfiai tevékenységét más szamogit irodalmárok is támogatták. A címlap tanúsága szerint 1825. március 8-án kezdte írni a lengyel–latin–litván nyelvi szótárt.

A szerző a szótárt „Słownik języka Litewskiego, Polskiego i Łacinskiego“ címmel látta el. Valójában a szótár lengyel–litván–latin nyelvű.

M. Brenšteinas (1874–1938) 1825-öt annak az évnek tekinti, amikor Poška hozzáfogott a szótár „tisztázati példányának” megírásához (Brensztejn, 1934, 20–21). Brenšteinas valószínűleg L. Jucewicz (1813–1846), D. Poškát jól ismerő író állításából jutott erre a következtetésre: „Élete minden óráját teljes munkásságának arra szentelte, hogy a litván nyelv szótárát írja” (Jucewicz, 1837, 23). Jucewicz állítását maga Poška is megerősítette a „Szótár anyagában” (Notose). Ezt írta: „A szótáron még sokat kellett dolgoznom – saját kezűleg írtam és másoltam át” (Poška, 1959, 199).

V. Maciūnas úgy véli, hogy Poška már 1825 előtt elvégezte a szótár előkészítő munkálatait. „[1825-ben] valószínűleg csak a korábban már összegyűjtött szótári anyag átmásolásához fogott hozzá, mert aligha hihető, hogy egy idős ember öt év alatt, haláláig, képes lett volna megírni egy ilyen terjedelmes (több mint 2000 kéziratos oldalból álló) szótárt” (Maciūnas, 1981, 31).

Poška azzal a céllal dolgozott a készülő szótáron, hogy a lehető legtöbb szót vegye fel bele. A szótárt erdőhöz hasonlította: ahogy a nagy erdőben mindenféle fát kell találni, úgy a szótárban minden keresett szót. A szótár címlapjának hátoldalán a következő, általa írt négysorost közölte:

Az az erdő nyeri el az igazi, jó erdő nevet, / Amelyben minden fát megtalál, aki keres: / Így legyen a mi szótárírónk is, azt kívánom, / Találja meg mindenki azt a szót, amelyet keres (Poška, 1959, 87).

8. Lietuvių kalbotyros klausimai 29 t.

113

Szótárához a lengyel szavak jegyzékét S. B. Linde hatkötetes „Słownik języka polskiego” című művéből (1807—1814) merítette. Linde szótárát megismerve Poška belátta, hogy nem érhet Linde nyomába. Ezért a címlapra mintegy szerény mentségül a következőket írta:

Linde a lengyeleknek remek szótárat írt, Méltó a jó írnok dicső nevére, De a most készülőről majd ezt mondja nem egy kölyök: „No, se így, se úgy — rajzolta egy vén žemaitis” (Poška, 1959, 85).

A Poška készülő szótáráról szóló hír — mint Brensztejn megjegyzi — hamar elterjedt Poška barátai között: S. Valiūnas (1789—1831) költő irodalmi levelet írt (Valiūnas, 1957, 293—294). Ebben a levélben Valiūnas lelkesen támogatta Poška szótártervét, és jelentős tanácsokkal látta el a szótáron dolgozó szerzőt.

Poška szótárának híre eljutott a Vilniusi Egyetemre is. Az egyetem professzora, J. Loboika (1786—1861) tájékoztatta N. Rumjancevet Poškáról és szótáráról. Loboika ugyanis 1825-ben Žemaitijába utazott, hogy láthassa Poška szótárát (Maciūnas, 1981, 32).

Poška nem fejezte be a szótár írását. Öt év alatt több mint a felét írta meg, a „sianie” lengyel szóig. Még a szótár befejezése előtt gondolt annak kinyomtatására. Erre utal a szótárban a nyomda számára elhelyezett megjegyzés („Przestroga dla drukarni”), amelyben Poška azt tanácsolja, hogy a nyomtatás során olyan nyomdai jeleket alkalmazzanak, amelyek segítségével az olvasó felismerheti a különbségeket az egyes szófajok között (Słownik..., I t., 163, 671).

Poška súlyos betegen is gondoskodott kéziratai és szótára sorsáról. Végrendeletében valamennyi litván kéziratát Kajetonas Nezabitauskisre (1800—1876) hagyta. Lengyelül írt végrendeletének utolsó pontjában ezt írta: „Azt kívánom, hogy litván kézirataimat, bármelyiket is találják meg, adják át a Tisztelt Kajetonas Nezabitauskisnek, aki a Lengyel Királyság Varsó városában él, és a litván nyelv javára munkálkodik” (Poška, 1959, 672—677).

A végrendelet végrehajtását elhunyt felesége, Uršulė bátyjára, Vincentas Sosnovskisre, az orosz hadsereg alezredesére bízta (Brenštejn, 1934, 17). Amint a szótár további történetéből látni fogjuk, ő nem teljesítette Poška végrendeletét.

A szerencsés sors úgy hozta, hogy Poška szótárának kézirata — amelyet nem egyszer elveszettnek nyilvánítottak — különféle vándorlások után eljutott napjainkig. A szótár kézirata sok ember kezén ment át. Útját azonban az adatok hiányossága miatt nem lehet pontosan nyomon követni.

Poška litván nyelvi szótáráról elsőként Jucevičius számolt be 1837-ben megjelent, „Részletek az új lengyel költőktől, és néhány szó a litván nyelvről és irodalomról” című füzetében (Jucewicz, 1857, 23).

Ezt a tényt e könyv ismeretlen szerzőjének „Új mű” című recenziója is megismétli (Magazyn Powszechny“, 1837, 229).

A „Magazyn Powszechny” című folyóirat szerkesztősége a következő megjegyzést fűzte Poška szótárának kéziratához: „Megbízható forrásokból értesültünk, hogy ezt a kéziratot, amelyet Kajet. Nezabitauski számára végrendeletileg hagytak, még 1830-ban el kellett volna küldeni neki, ám előre nem látható körülmények Kaunasban tartóztatták fel a kéziratot, az ügyvéd [Jurgevičius]

114

kezében. Kívánatos volna, hogy a kézirat eljusson rendeltetési helyére, mert ezzel teljesülne a boldogult szerző utolsó akarata, a litván–žemaitiai irodalom pedig kétségtelenül csak nyerne vele” (Jucevičius, 1959, 667).

Poška szótárának további történetéhez némi adatot szolgáltatott a kéziratos litván nyelvtan szerzője, Juozas Čiulda (1796–1861). „Rövid vázlatok a žemaitiai nyelvtan szabályairól” című munkájában Poška szótárkéziratának sorsáról írt. „Az itt említett szótárt némelyek pusztán képzeltnek tartják, ez azonban téves. Nem tudom, miként került maga a szótár autográfja Kaunasba, egy olyan emberhez, aki egyáltalán nem tudott žemaitiaiul. Tőle én is kölcsönvettem néhány napra. A szótár két nagy, 4° minori formátumú kötetből állt, A betűtől P-ig bezárólag, három nyelven: litvánul, lengyelül és latinul. Szerettem volna megvenni, de a 18 rubel ezüstben akkori számomra túl magas ár volt. Jurgevičius szerencsétlen, őszintén szólva a legnagyobb nyomorban és magányban bekövetkezett halála után minden holmija, ez a kézirat is, tudni sem lehet, hová tűnt. És úgy tűnik, örökre elveszett” (Jurgutis, 1960, 25).

Čiulda megkísérelte értékelni Poška szótárát: „Noha kétkötetes, véleményem szerint a szótár talán csak az adott betűkkel kezdődő szavak felét foglalta magában. Ez nem egyetlen ember munkája, és nem is rövid idő alatt készült” (Jurgutis, 1960, 25).

Čiulda jobban ismerte Poška szótárát, mint mások. Nyelvtana „Rövid vázlatok…” című munkájának hatodik fejezetében, „A žemaitiai versek írásáról” címmel, Poška szótárának verses példáira támaszkodott (Čiulda, 70–72).

Čiulda állítása, miszerint Poška szótára két kötetből állt, nem keltett kétséget. Két kötet érte el napjainkat is. Az első kötet az A — Oziębło szócikkeket foglalta magában (1116 o.), a második kötet: Oziębłość — Sianie (969 o.). A teljes kézirat 2040 oldal. Nem tudni, miért nem említi Čiulda Poška szótárának R — Sianie részét. Talán Čiulda tévedett, amikor a szótár terjedelmét a betűk alapján adta meg, vagy Jurgevičius nem a teljes szótárkéziratot adta kölcsön Čiuldának. Poška maga nem kötetekre és oldalakra vagy lapokra, hanem arkušokra osztotta a szótárt. A teljes kézirat 255 arkušból áll. Egy arkuš 4 lap.

Poška szótára iránt – ahogyan általában a litván tudományosság iránt is – érdeklődött J. Karlovičius (1836–1903) lengyel nyelvész. „A litván nyelvről” című tanulmányának „A litván bibliográfia vázlatai” című fejezetében adatokat közölt Poška szótáráról. Karlovičius nem látta a kéziratot. Megelégedett azzal, hogy megismételte Jucevičius és Čiulda Poška szótáráról szóló adatait.

Karlovičius maga jelezte, hogy a Čiulda nyelvtanának „Rövid vázlatok…” című, nyomtatásra előkészített kézirataival való megismerkedéshez J. Zavadskis vilniusi könyvkereskedő adta oda neki azokat (Karlovicz, 1875, 226–227).

Karlovičius Čiulda közlését teljes egészében megismételve kihagyta azt a tényt, hogy Poška szótárát maga Čiulda akarta megvenni Jurgevičiustól. Ahogy Čiulda maga írta, Jurgevičiusszal nem tudtak megegyezni a szótár árában.

Karlovičius véleménye szerint Poška szótárának Kaunasba vezető útjáról Jucevičius „Részletek az újabb lengyel költőkből…” című füzetének névtelen recenzense adott hírt. Valójában nem a recenzens, hanem maga a „Magazyn Powszechny” szerkesztősége közölte, hogy Poška kézirata Kaunasba került.

Tolesnį Poškos žodyno likimą, nenurodydamas šaltinių, atskleidė K. Jokantas (1880–1945), rašęs slapyvardžiu A. Miškonis (Miškonis, 1905).

9.

115

Poškos žodyno rankraštį, Jokanto liudijimu, rado A. Juška (1819–1880) kažin kokiame dvare Žemaitijoje užmestą su visokiu šlamštu ant užlų. Matyt, Poškos žodynas paskui ir buvo pas A. Jušką. Mirus A. Juškai, Poškos žodynas su visais kitais Juškos rankraščiais likęs jo broliui Jonui (1815–1886). Mirus J. Juškai, Poškos žodynas atiteko jo žmonai Felicijai Juškienei, gyvenančiai Dorpate.

Poška életrajzírója, Brensztein adatai szerint Juška halála után felesége 1908-ban férje kézirataival együtt a vilniusi Litván Tudományos Társaságnak ajándékozta Poška szótárát (Brensztejn, 1934, 27). Brensztein tanúsága szerint Poška szótárának A—P betűs kiegészítéseit, a „Notas”-t, Jablonskis (1860—1930) 1912-ben adta át ennek a társaságnak (Brensztejn, 1934, 28).

A Litván Tudományos Társaság könyvtárát Poška szótárának kéziratával együtt a Litván Tudományos Akadémia Litván Nyelvi és Irodalmi Intézete örökölte.

Poška szótárának kéziratát és fénymásolatait ma a Litván Nyelvi és Irodalmi Intézet könyvtárának kézirattárában őrzik.

LITERATŪRA

Brensztejn M. Dionizy Paszkiewicz, pisarz polsko-litewski na Żmudzi w pierwszej połowie XIX wieku. Wilno, 1934.

Čiulda J. Krótkie pomysły o prawidłach gramatycznych języka Żmudzkiego (rankraštis).

Jucewicz L. Wyjątki z nowoczesnych poetów polskich tłumaczone na język litewski z przydaniem kilku słów o języku i literaturze litewskiej. Wilno, 1837.

Jucevičius L. A. Raštai. V., 1959.

Jurgutis V. Rasta Juozo Čiuldos 1854 metų gramatika // Bibliotekų darbas. 1960. Nr. 1.

Karłowicz J. O języku litewskim // Rozprawa, 1875 (išspausdinta atskiru atspaudu).

Mačiūnas V. Vilniaus universitetas ir lietuviškasis XIX a. pr. sąjūdis // Lituanistikos instituto 1979 m. suvažiavimo darbai. Chicago Illinois, 1981.

Miškonis A. [K. Jokantas]. Dionizas Poška // Vilniaus žinios. 1905. Nr. 18.

Nowe Dzieło //Magazyn Powszechny, dziennik użytecznych wiadomości. Rok czwarty w Warszawie 1837.

Poška D. Raštai. V., 1959.

Słownik języka Litewskiego, Polskiego i Łacińskiego przez Dionizego Paszkiewicza Żmuydzina (rankraštis).

Valiūnas S. Kaszanten lietuwiszka żodini // Lietuvių literatūros istorijos chrestomatija / Feodalizmo epocha / Sudarė K. Korsakas, J. Lebedys. V., 1957. P. 293—295.

К. ПАКАЛКА

ГЕНЕЗИС И СУДЬБА СЛОВАРЯ Д. ПОШКИ

Резюме

Д. Пошка (ок. 1757—1830) был не только поэтом, но и лексикографом. Он хорошо осознал нужду в новом литовском словаре. Чтобы заполнить этот пробел, в 1825 г. он начал составлять трехъязычный литовско-польско-латинский словарь „Słownik języka litewskiego polskiego i łacinskiego“. Но по существу словарь является польско-латинско-литовским. Реестром польских слов послужил известный словарь С. Б. Линде „Słownik języka polskiego“ (1807—1814).

Пошка ставил перед собою цель подготовить полный словарь. Но этой цели не достиг. Рукопись словаря обрывается на слове „Sianie“. Составил два тома: I A — Ozjębło, II Ozjębłość — Sianie. Всего в словаре 2040 с.

116

По завещанию Пошки рукопись словаря перешла к литератору Каетонасу Незабитайскису, который жил в Варшаве. Однако непредвиденные обстоятельства помешали передать рукопись по назначению. Она досталась адвокату Юргявичюсу в Каунасе. Адвокат собирался словарь продать. После смерти Юргявичюса рукопись исчезла. По сведениям К. Йокантаса, рукопись словаря А. Юшка обнаружил в одном имении в Жемайтии. После смерти Юшки рукопись попала в руки его брата Йонаса. В 1908 г. вдова Й. Юшки подарила словарь Пошки Литовскому научному обществу в Вильнюсе. Библиотека общества была передана Институту литовского языка и литературы Академии наук Литвы. В рукописном отделении упомянутого института словарь хранится и поныне.