LIETUVIŲ LEKSIKOS IR TERMINOLOGIJOS PROBLEMOS LIETUVIŲ KALBOTYROS KLAUSIMAI, XXIX (1991)

SAULIUS AMBRAZAS

A LITVÁN NYELV NOMINA AGENTIS-EINEK TÖRTÉNETI KAPCSOLATAI A KICSIKÉPZŐKKEL

A cselekvésbeli tulajdonság hordozóinak megnevezései (nomina agentis, a továbbiakban — NAg) a képzés egyik legrégebbi kategóriáját alkotják. Az indoeurópai NAg-képzési formánsok közül azonban úgy tűnik, a litván nyelvben csak az -as végződés maradt fenn. Az összes többi képzési affixum, amellyel ma NAg-ok képezhetők a litván nyelvben (számuk meghaladja a 190-et), a balti nyelvek talaján alakult ki. Többségük a *-lo-, *-no-, *-to-, *-ro-, *-uo-, *-jo- formánsokból fejlődött ki a igei melléknevek főnevesedése során. Más képzők a következő képzési kategóriákból kölcsönződtek: igékből képzett absztrakt főnevek, eszköznevek, névszói tulajdonság hordozóinak megnevezései és kicsinyítő képzős alakok. Ebben a tanulmányban a kicsinyítő képző eredetű képzőkkel alkotott NAg-okat tekintjük át. Az NAg-ok és a kicsinyítő képzős alakok nemcsak formailag, hanem jelentésükben is közel állnak egymáshoz; az NAg-ok jelentős részének, különösen az állapotot kifejező igékből képzetteknek, pejoratív árnyalata van, ami a kicsinyítő képzős alakokra is jellemző (vö. a -ėlis képzővel alkotott számos NAg-ot: išp̌akėlis, suskrėtėlis, susnūdėlis stb.).

Az -ikas, -ikis képzővel alkotott származékok

Az -ikas képzővel (akárcsak az -ėjas képzővel) a mai litván nyelvben elsődleges igékből cselekvőneveket képeznek (Urbutis, 1965, 320—321). Az ilyen típusú származékok a nyugati aukštaitis nyelvjárásra a legjellemzőbbek, a keleti aukštaitis nyelvjárásokban pedig valamivel ritkábbak (LKA III Žemėl. Nr. 114). K. Sirvydas szótárából kiderül, hogy ez már a XVII. században is így volt: mindössze egyetlen ilyen típusú származékot találunk benne: lojikas (kundel, szczekacz) SD¹ 57; SD³ 141.

Kis-Litvánia nyugati aukštaitis nyelvjárásában igen sok NAg képződött az -ikas képzővel. J. Brodovskis fennmaradt német–litván szótárrészében az ilyen típusú származékok száma csak valamivel marad el az -ėjas képzős NAg-okétól (arányuk itt 22:29). F. Kurschat litván–német szótárában az -ikas képzős NAg-ok száma jóval meg is haladja az -ėjas képzős származékokét (arányuk 167:133). Az -ikas képzővel alkotott NAg-ok termékenységét a kis-litvániai nyugati aukštaitis nyelvjárásban számos ritka származék mutatja.

⁹ Az ilyen típusú származékok csak F. Kurschat szótárából ismertek: bružikas (wer scheuert)¹, cypikas, kuukikas, klykikas, knaisikas, kvėpikas (der Haucher), likikas (wer zurückblät), plėlikas (wer züchtigt, prägelt), virtikas (wer fällt).

¹ A német és más nyelvű megfelelőket csak azoknál a litván származékoknál adjuk meg, amelyek jelentése képzésük alapján nem világos. Helytakarékossági okokból F. Kurschat és néhány más szótár oldalszámait sem tüntetjük fel, mivel ezek könnyen megkereshetők a címszavak alapján (F. Kurschat az -ojas, -ėjas és az -ikas képzős származékokat többnyire a megfelelő igéknél tünteti fel).

4

Az -ikas képzővel alkotott NAg-ok már A. Kurschat szótárában is fel vannak jegyezve. Többségük igekötő nélküli, egyszerű igéből képzett: -ikas, például avikas (der Anzieher der Fußbekleidung), bėrikas, cirpikas, gynikas (der (Vieh-) Treiber), gnybikas, gobikas, gremždikas, griejikas, grumzdikas, gujikas (der Jäger, oder Treiber), kimšikas, kišikas, kleipikas, knarkikas, košikas, kreikikas, krypštikas, maukikas, merkikas (wer einweicht), miežikas, mojikas, movikas, pliekikas, rėkikas, riekikas, siekikas, smeigikas, sosikas (wer quält), spendikas, splėtikas (wer breitet, breit legt), šlamštikas, šleikikas, šliejikas, trenkikas, trieškikas (wer quetschto der presst), žengikas, žergikas, žėrikas, žindikas, žvelgikas.

Két ilyen származék igekötős igéből keletkezett: apvilkikas, atkirti-kas; három származék pedig vegyes típusú igéből: bildikas, blazgikas, čiulbikas.

Mažosios Lietuvos raštuose pasitaiko NAg ir su priesagos -ikas paradigminiu variantu -ikis, -ė. 4 šio tipo vedinius randame F. Kuršaičio žodyne: kulikis (der Drescher) (dar Kin – LKŽ VI 831), paganikis, -ė (Laufbursche oder Laufmädchen) (dar C I 952; N 256), pagunikis „t. p.“², pjovikis (wer schneidet) (t. p. R I 106; N 303; RD 142; BR 1 Sam 7, 12), plg. dar lopikis (Altflicker) C I 77, lupikis (Räuber) C II 268; (Schindler) N 378. Nežinia, ar iš būdvardžio skubùs, ar iš veiksmažodžio skubėti padarytas vedinys skubikis „kas skubėdamas dirba“ B 387; Kal. Vieną NAg su priesaga -ikis randame M. Daukšos Postilėje – siuvikis (krawiec) 142₃, 378₂₁, 582₄₉.

A lett nyelvben alig használatos egy-két megfelelő képzős, -ikis végű NAg -ikis (feltehetően egy régebbi -ikas alakból), például: minikis „aki tapos” (vö. lit. mynikas), lāpikis „foltozó” (vö. lit. lopikas, lopikis; lásd Endzelīns, 1951, 358).

A litván NAg közvetlen megfelelői az -ikas (illetve -ikis) képzővel a porosz nyelvben találhatók: mynix (Gerwer) E 511 (vö. lit. mynikas), schwuwikis (Schuhwert) E 496 (vö. siuvikas, siuvikis). A widekausnan (Gezeūgnis) I 5₂₁ igei absztraktum alapján rekonstruálható az NAg *widikas ’aki lát, tanú’: por. widdai (sahe) III 113₃. V. Mažiulis (1974, 215—217) szerint NAg (nem kicsinyítő képzős alak) lehet a por. genix (Specht) E 742 is (vö. lit. genėti). Figyelembe véve, hogy a balti nyelvek legtermékenyebb NAg-képzői, a *-tāio- és a *-ēio- (bővebben lásd róluk: Ambrazas, 1989), a porosz nyelvemlékekben mindössze két származékban fordulnak elő: artoys (Ackermann) E 236 és gewineis (Knecht) E 191; feltehető, hogy a *-iko- képzős NAg a poroszban legalább olyan elterjedt volt, mint a litván nyugati aukštaitis nyelvjárásban.

A balti nyelvek *-iko- képzős NAg-jainak rokonai a szláv nyelvekben is megtalálhatók. A -ьсь képzővel (< *-iko-) mintegy 20 ősszláv NAg keletkezett (Wojtyła-Świerzowska, 1974, 82—87). Némelyiküknek pontos balti megfelelője van. Különösen régi a lit. siuvikas, amelynek nemcsak a por. schuwikis felel meg, hanem az összes szláv nyelvben megtalálható *šьvьcь⁴ képzett alak is; vö. még lit. mynikas, lett minikis, por. mynix és szl. *mьnьcь; lit. badikas és szl. *bodьcь; lit. ėdikas és szl. *ědьcь; lit. paganikas és szl. *gonьcь⁵.

² Dėl darbovos žr. Būga, 1959, 277; Skardžius, 1943, 131; Otrebski, 1965, 277.

³ Endzelins, 1943, 49, 273; Mažiulis, 1981, 70.

⁴ Brugmann, 1906, 490; Būga, 1958, 275; Trautmann, 1923, 86; Endzelynas, 1957, 88 ir kiti.

⁵ Trautmann, 1923, 185; Wojtyła-Świerzowska, 1974, 82, 83, 84—85, 88; Мартынов, 1973, 30.

5

Kai kuriose slavų kalbose yra NAg ir su priesaga -bč (< *-ik̑io-, žr. Sławskį, 1974, 102), atitinkančia lie. -ikis, plg. lie. paganikis ir ukr. погонич, serb.-chorv. погонић (Мартынов, 1973, 31).

A *-iko- (illetve *-ik̑io-) képző használata az NAg-képzésben általános balti és szláv nyelvi innováció. Azt azonban még nem tisztázták, hogy melyik szóalkotási kategóriából kölcsönződött ez a képző. Az óind, a görög, a latin és néhány más indoeurópai nyelvben a *-iko- képzővel főnevekből képzett melléknevek jönnek létre, például: óind vār-sikah ’esős’, görög ἱππικός ’ló-’, latin patricus ’apai’ stb. K. Brugmann (1906, 488–490) és néhány későbbi kutató⁶ azt állította, hogy a balti és a szláv nyelvek NAg-jei (valamint a névszói tulajdonság birtokosait megnevező szavak) a *-iko- képzővel szintén főnevekből képzett melléknevek. Ha elfogadjuk ezt a feltevést, azt kellene feltételeznünk, hogy ezek nagyon régen főnevesültek, mivel sem a balti, sem — úgy tűnik — a szláv nyelvekben nem képeznek főnevekből mellékneveket a *-iko- képzővel. Ezért ez a feltevés nem tűnik meggyőzőnek.

A *-iko- képző alighanem a kicsinyítő képzők kategóriájából került át az NAg-képzési paradigmába. A mai litvánban a -ikas képzős kicsinyítő alakok nagyon ritkák. J. Gerullis és Ch. Stang (1933, 25) két ilyen származékot közölt Kis-Litvánia halászainak nyelvjárásából: puodikas ’kis fazék’, staldikas ’kis istálló’. Máshonnan még a következők említhetők: bernikas ’kamasz’ Vlk (LKŽ I² 769), brolikas, brolykas (Bruders Sohn) Lex 401; B 295; N 346; [K] (’kamasz’ V. Kud ir. – LKŽ I² 1070), karalikas (Neßelkönig) B 944; (Zaunkönig) R I 54; N 179; K II 367, stirnikas (Rehbock) N 502; [K], tarnikas (szolga) DP 160₃₂, žandikas ’kis zsandár’ N 538; vö. a további származékokat is: bernikūtas ’kisfiúcska’, paršiūkūtas ’malacka’ Zt (Vidugiris, 1969, 151).

Valaha az -ikas képzős kicsinyítő alakok elterjedtebbek voltak. Ezt mindenekelőtt paradigmatikus változata, az -ikė mutatja, amelyet a kicsinyítőképzésre még ma is rendszeresen használnak a žemaitiai nyelvjárásban és a szomszédos nyugati aukštaitiai nyelvváltozatokban (LKA III Žemėl. Nr. 116). A Zietela nyelvjárásban erre a célra az -ikas képző egy másik változatát, az -yka alakot használják (Vidugiris, 1969, 149–150).

A lett nyelv nyugati nyelvjárási területén a kicsinyítő alakokat olykor az -iķis képzővel alkotják (Rūķe-Draviņa, 1959, 300–305).

Még egyértelműbb és viszonylag bőséges párhuzamok találhatók a porosz nyelvben a litván -ikas (illetve -ykas) képzős kicsinyítő alakokhoz: n. pl. brātīkai (Brüder) III 89₅ (: brote ’Brud[er]’ E 173), acc. sg. gannikan (Frewlein) III 105₂₅ (: genno ’Wip, t. y. Weib’ E 187), acc. sg. madlikan (Gebetlein) III 79₁₀ (: madla ’Gebet’ III 47₁₄), malnijkix (Kindlein) III 113₆ (: malnijks ’Kind’ III 115₂₃), stūndix (Stündlein) III 56₉ (vö. a német Stunde szóval), acc. sg. vijrikan (Menlein) III 105₂₄ (: wijrs ’Man’ III 87₂).

A következő származékoknak valószínűleg szintén kicsinyítő jelentésük volt: dellijks (Artickel) III 39₁₆, acc. sg. dellikans (Stück) III 65₈ (vö. lit. dalýkas, amely a régi írásos emlékekben és egyes nyelvjárásokban megőrizte ’rész’ jelentését LKŽ II² 243), grandico (Bole) E 632

⁶ Hirt, 1927, 284; Skardžius, 1943, 130; Wojtyła-Świerczowska, 1974, 89; Vaillant, 1974, 301; Сазненко, 1974, 181 és mások.

6

(vö. lit. grandis), instix (Dume, azaz Daumen) E 114 (vö. lit. nyj. inkštys, lett inkstis ’hüvelykujj’) és talán menig (Monde) E 8, amelyet V. Mažiulis (1981, 288) *meniks alakra rekonstruál, és az óindoeurópai *mēnes- szó kicsinyítő képzős származékának tart; vö. lit. mėnukas ’hold’ Prn; Gs; Ktė (LKŽ VII 20): mėnuo.

A szláv nyelvekben a megfelelő -ькъ (illetve -ьсь) képző a kicsinyítő képzős alakok létrehozásának egyik legfontosabb eszköze⁷. V. Ivanov a toch. -śke képzőt (< *-kik-, vö. szl. -čikъ) a *-iko- képzővel hozza összefüggésbe; a B dialektusban széles körben használták a kicsinyítő képzős alakok képzésére (Иванов, 1958). *-iko-/-ikā- képzős származékok (< i + *-ko-/-kā-), amelyek kicsinyítő vagy ahhoz közeli jelentésűek, az indoiráni⁸, a görög⁹ és más indoeurópai nyelvekben is előfordulnak (Ewald, 1924); vö. lit. nyj. avikė, avẏka ’bárányka’ és szl. *ovьca, óind avikāh, avikā ’juh’, talán továbbá kimr. ewig ’anyajuh’; szl. *děvica és óind devikā- ’istennő’, a gall Divico személynév, szl. *myšьka és óind mūṣikah, mūṣikā ’légy’¹⁰.

Tehát a *-iko- képzővel régóta nemcsak mellékneveket, hanem kicsinyítő alakokat is képeztek. Általában az indoeurópai nyelvek valamennyi kicsinyítőképző eleme (*-ko-, *-lo-, *-to-, *-no-, *-jo-) egybeesik a melléknévképző elemekkel. Eszerint feltehetően volt olyan korszak, amikor ugyanazt a képzőelemet mind kicsinyítő alakok, mind melléknevek képzésére használták (vö. Doroszewski, 1928, 239).

Amikor a *-iko- képző kicsinyítő funkciója a balti (és a szláv) nyelvekben gyengülni kezdett, a képzővel névszói tulajdonsággal rendelkező személyeket megnevező szavakat kezdtek alkotni:

a) főnevekből, például: lit. kaukarikas ’tarkó’ Sb. (: kaũkaras ’domb, halom; hegycsúcs; homlok; tarkó’ LKŽ V 420), kaukorikas ’nagy fejű gyerek’ Šmn (: kaũkoris ’halom, rakás’ Klvr – LKŽ V 424), tarpikas ’a csűr középső része a végek között, átjáróhely a szérűben’ Pl; Slnt; Brs (: tárpas, lásd Skardžius, 1943, 127), lett namikis ’kertész’ (: nams ’ház’), porosz preiksiks (Feindt) III 79₂₀ (vö. lit. priešas ’ellenség’ és priešininkas ’ellenfél’);

b) melléknevekből, például: lit. didikas (: didis ’nagy’), naujikas (nowak, nowatny) SD³ 226 (ugyanígy K.; Vaižg.; ’új telepes’ J; Kik; Vkš – LKŽ VIII 587: nau̇jas ’új’), raudonikas ’vörös hajú/arcú’ (: raudõnas ’vörös’), šventikas (: šveñtas ’szent’), porosz acc. pl. swintickens (Heyligen) III 133₈–₉ (: swints ’heilig’ III 39₁₀), lett melnikis ’fekete (ló)’ (: melns ’fekete’) (Endzelynas, 1957, 89).

Hogy a balti nyelvekben sok ilyen, névszói tulajdonsággal rendelkező személyt megnevező szó lehetett, azt a -inykas képző mutatja (amely egyes nyugati litván nyelvjárásokban -ininkas alakot öltött, lásd LKA III Žemėl. Nr. 115); ez úgy jött létre, hogy a *-iko- képző hozzátapadt a *-ino- melléknévképzőhöz. A -inykas képzőnek egyértelmű megfelelői vannak a porosz és a szláv nyelvekben¹¹.

Mivel az NAg-képzés a *-iko- képzővel már a proto-balti nyelvben is folyt, nehéz megállapítani, hogy ez a képző közvetlenül a kicsinyítő alakokból került-e át az NAg-képzési paradigmába, vagy...

⁷ Vondrák 1924, 620 tt.; Doroszewski, 1928; Бошкович, 1984, 206–245.

⁸ Edgerton, 1911; Wackernagel, Debrunner 1954, 311–318; Герценберг, 1972, 247.

⁹ Chantraine, 1933, 385–386; 1966; Risch, 1937, 149–150.

¹⁰ ЭСРЯ III 116; Mayrhofer 1956, 59; 1963, 668; Wackernagel, Debrunner, 1954, 313; Slawski 1974, 95; ЭССЯ V 19–20.

¹¹ Leskien, 1891, 520–521; Vondrák, 1924, 630 tt.; Endzelīns, 1943, 49–50; Endzelynas, 1957, 90; Skardžius, 1943, 140; Vaillant, 1974, 306–310; Slawski, 1974, 90–91 ir kiti.

7

ategóriáján (mint rokonai – a -(i)ukas, -okas képzők), vagy a névszói tulajdonság birtokosait megnevező kategórián keresztül (mint az említett -inykas képző, amellyel a nyelvjárásokban ma már nemcsak a névszói tulajdonság birtokosait megnevező szavakat, hanem NAg-okat is képeznek)¹².

A *-iko- képző fejlődését áttekintve láthatjuk, hogy a szláv nyelvekben annak régebbi állapota maradt fenn: a) a szláv nyelvekben ma is gyakran képeznek diminutívumokat a *-iko- képzővel; b) a szláv nyelvekben jóval több és másféle, e képzővel alkotott névszói származék található; c) a *-iko- képzős NAg-ok a szláv nyelvekben (a balti nyelvektől eltérően) viszonylag ritkák, és szinte mindegyikük az ősszláv korban keletkezett. Úgy tűnik, hogy a *-iko- képzős NAg-ok képzése a balti nyelvek nyugati dialektusaiban kezdődött, ahonnan ez az újítás átterjedt a szláv nyelvekbe.

Az -eika képzővel alkotott származékok

A -eika képző (illetve -eikas, -eikis) az -ikas képzőnek (illetve az -ikis képzőnek) ablautváltozata; vö. jauneikà Lnkv; O (LKŽ V 306), továbbá jaunikis, jüodeikis Kitn; Ut, valamint jüodikis „keserűvel főzött véres leves” Dglš (uo. 399, 401), óegyházi szláv agnьcь: агньсь (Būga, 1959, 99)¹³. Ezt a képzőt a balti nyelvekben leginkább tulajdonnevek (személynevek, helynevek, víznevek) tartalmazzák, például: Gedeikas, -à, Noreikas, -à stb.¹⁴ A -eika képzővel alkotott köznevek száma nagyon csekély. Ezek között néhány NAg is akad. Közülük a legelterjedtebb származék a mušéika (mušeika LKŽ VIII 446). A többi egészen ritka, például: audeikà „szövőnő” B 865; N 14; LTR (Grl) (LKŽ I² 456), čiupéi-ka „csipegető” Vkš (II² 164), kabeikà „aki mindenbe beleköt” Brt (V 12), lindeikà „csavargó, csavargásra hajlamos” On (Skardžius, 1943, 159), pagiréika „dicsekvő” Grv (LKŽ IX 84), pluveikà „bolondozó, bolondos ember” Žl (Skardžius, 1943, 160). A fent említett származékok némelyikének kifejező, a diminutívumokra jellemző árnyalata van.

A -(i)ukas, -(i)ūkas képzős származékok

Az -(i)ukas képző akkor jött létre, amikor a *-ko- formáns a tővégi u-hoz kapcsolódott; vö. lit. žmogiùkas: žmogùs, szláv *synъko „fiacskát“: *synъ „fiú“, *sladъkъ (vö. lit. saldùs), óind. tanukah „vékony, apró“: tanus „vékony; lapos; apró; csekély, gyenge, kicsi“ (Brugmann, 1906, 491; Ewald, 1924, 26–27). A régi -ikas képzős kicsinyítő származékokat a litvánban nagyítóval kell keresni, az -(i)ukas képzővel viszont a litván nyelvjárások szinte mindegyikében meglehetősen rendszeresen képeznek ilyeneket (különösen a déli aukštaitiai nyelvjárásokban; lásd LKA III, 116. térkép). Másfelől az NAg-ok a

¹² Például az óoroszban a -ць-, -а képzős NAg-ok némelyike (köztük a protoszláv eredetűek is) képzési szempontból nemcsak igékhez, hanem névszókhoz is kapcsolódott, pl. гонѣц: гонь, ёдща: ёдъ (Варбот, 1969, 82). A litván lopìkas is ősidők óta nemcsak a lõpyti igével, hanem a lõpas főnévvel is összefügghet; a bėgìkas pedig nemcsak a bėgti igével, hanem a bėgùs melléknévvel is, stb.

¹³ Itt arra is emlékeztethetünk, hogy a litván -inykas képző (< -inas+-ikas) megfelelője a lettben a -(i)nieks képző (< -inas+-eikas), amelyben a -eikas képző rejlik (Endzelīns, 1951, 361–365; Vaillant, 1974, 310; Sławski, 1974, 91).

¹⁴ Būga, 1958, 140–142; Trautmann, 1925, 171 tt.; Endzelīns, 1943, 49; 1951, 301; Skardžius, 1943, 159–160; Vanagas, 1970, 107–110.

8

Az -(i)ukas képzőből jóval kevesebb van, mint az -ikas képzőből, és többségük megőrizte kicsinyítő jelentésárnyalatát, például: atžindūkas „az anyamellről elválasztott, majd egy idő múlva ismét szoptatott gyermek“ Užp; Srv (LKŽ I² 454), badžiūkas „bojtorján-bogáncs, ragadós bogáncs“ Vik (I² 553), burzdūkas „nyugtalan, sokat mozgó gyermek“ Ut (I² 1206), drėbūkas „aki reszket“ Nč (II² 674), grabštūkas „tolvaj“ Rm; Srv; Mrj; Er; Pn (III 495), kiščūkas „csintalan gyermek“ Ob (V 880), klausūkas „aki szeret másokat hallgatózni“ Aln (VI 9), laižūkas „talpnyaló, intrikus“ Nč (VII 80), mitūkas „kissé megnőtt állatkölyök“ Ut (VIII 300), murmūkas „morgolódó gyermek“ Ank (VIII 428), purkštūkas „aki könnyen felcsattan, aki hamar megharagszik“ Švnč; Rm (X 961), rinkūkas „koldus“ Kal (XI 649), skundūkas „feljelentő“ Vilkv; Žvr; Alk; Jrb; Rs (XII 1131), snaūdūkas „aki szunyókál“ Drsk; Azr (XIII 244), spirdūkas „aki rugdalózik“ Alk (XIII 420) és mások (lásd még Skardžius, 1943, 136—137; Urbutis, 1965, 328).

A lett nyelvben egy-két -ucis képzős NAg is megfigyelhető (a litván -ukas rokona), például: rāpučis „kis, mászó gyermek“: rāpt „mászni, kúszni“ (Endzelīns, 1951, 360).

A szláv nyelvekben az -ъkъ képzővel nemcsak kicsinyítő képzős alakokat, hanem NAg-okat is képeznek. Ez utóbbiak különösen az ólengyelben voltak elterjedtek (Doroszewski, 1928, 28—31). Egy-kettő a protoszlávra is rekonstruálható, például: *godъkъ „aki kellemetlen hangokat ad ki“, „aki hangszeren játszik“: *gosti „játszani“, *svědъkъ „tanú“: *svěděti „tanúskodni“ (Wojtyła-Świerzowska, 1974, 70—79).

A -(i)ūkas képzőnek a litván nyelvjárásokban van egy -(i)ūkas változata is; ezzel is alkottak néhány cselekvő főnevet (NAg), például: ėjūkas Plng (LKŽ II² 1113), klabūkai „kis szánkók” Lp; Lš; Kb; Drsk; Švnč, klabūkas „valamilyen ócska tárgy, állat” Vilkv; Ig; Bgt; Gž; Rdm; Pns „a kasza pengéjének behorpadása” Pls; Rod (V 940), pakarūkas „aki/ami lóg” End (IX 157), slapūkas „aki kerüli a nyilvánosságot, rejtőzködik” Tt; Kv; Užv; Up; Kltn; DūnŽ (LKŽ XII 1195—1196), verčiūkas „aki kiforgatja a szót” Kv; Als; Šts (Skardžius, 1943, 139).

A -(i)ūkas képző ugyanabból a *-ko- formánsból ered, amely a hosszú (vagy megnyúlt) tővégi ū-hoz kapcsolódott¹⁵; vö. a szláv *kamykъ és *kamy „kő”, *(i)ęzykъ és a porosz insuwis (Czunge) E 94 (< *en-ghū-¹⁶; vö. az ind. madhūkāḥ „méh”: madhu „méz” (Brugmann, 1906, 498). A *-ūko- képzős, igékből (vagy később igékhez kapcsolódó névszókból) képzett származékok más rokon nyelvekben is vannak, például a szláv *vol-dyka „uralkodónő”: *volsti „uralkodni”¹⁷, latin cadūcus „hulló”: cado „esem”.

¹⁵ A hímnemű u-tövű névszókon kívül az indoeurópai nyelvekben ū-tövű névszók is voltak (többségük nőnemű). Legnagyobb számban a szláv, indoiráni és görög nyelvekben maradtak fenn, például: szláv svekry, óind śvaśrū „anyós”, szláv *ljuby „szeretet”, óind tanūṣ „test”, görög ζῶς „irány, nézet” stb. (Brugmann, 1906, 209—210; Specht, 1932, 217—221; Wackernagel, Debrunner, 1954, 491—498; Бернштейн, 1974, 220—241 és mások). A balti nyelvekben a hosszú ū-tő összeolvadt az u-tő paradigmájával, és teljesen eltűnt (Specht, 1935, 255—257; Kazlauskas, 1968, 218—220). Az ū-tő meglétét ma már csak az -ūkas, -ūtas (< ū + *-to-), -ūstas (< ū + *-sto-), -ūnas (< ū + *-no-) képzők és hasonlók mutatják.

¹⁶ Brugmann, 1905—1906, 382; Specht, 1935, 257; Топоров, 1980, 55—59; ЭССЯ VI 74—75; IX 140.

¹⁷ A *voldyka származék minden bizonnyal az eltűnt ū-tövű ige absztraktumából, a *voldy alakból keletkezett (Brückner, 1927, 626; Отрембски, 1962, 63—64; másként lásd ЭСРЯ I 327 és az ott idézett irodalmat).

9

mandūcus „falánk”: mando „eszik, fal”, óind. jaipūka- „szüntelenül mormolt (ima)”: jañpyate „mormol” (Osthoff, 1896, 38–39; Brugmann, 1906, 498; Wackernagel, Debrunner, 1954, 498).

A -(i)okas képzős származékok

Az -(i)okas képző a *-ko- formából alakult ki, amely az ā tővégi elemhez járult, vö. lit. stirniōkas: stirna, szl. *rybako: *ryba, óind. bhikṣā́kah „aki alamizsnát kér”: bhikṣā „alamizsnakérés”, lat. fugāx „futó”: fuga „futás” (Brugmann, 1906, 498–501; Ewald, 1924, 21–22; Wackernagel, Debrunner, 1954, 266–267). Ezzel a képzővel a litván nyelv egyes nyelvjárásaiban (különösen a keleti és déli aukštaitiai nyelvjárásokban) meglehetősen gyakran képeznek közepes méretű tárgyakat vagy élőlényeket jelölő kicsinyítő alakokat¹⁸. A XVI. századtól adatolt, -(i)okas képzős NAg-ok többsége is megőrzött bizonyos kicsinyítő jelentésárnyalatot.

J. Bretkūnas Bibliájában egy ritka származékot találunk: rijokas „aki sokat eszik, falánk” Mt 11, 19 (uott J). J. Brodovskis szótárában két ilyen típusú származékot közöl: a ma is elterjedt NAg viliokas „csaló” 243, 846, valamint a csak Kis-Litvánia írásbeliségére jellemző penokas „aukietinis” 976 (uott R II 277; MŽ II 371; N 284; [K]).

A mai nyelvjárásokban -(i)okas képzős NAg-ok egész sora használatos, például: bliūvokas „aki bőg” Vlk (LKŽ I² 932), brūžiokas „aki súrolgat” Šv (I² 1105), ejokas „aki fürge” Kv (II² 1113), gerōkas „jószívű” Mrk (III 261), grajokas „aki turkál, keres, el akar kapni” Lkv (III 507), klaidōkas „kóborló, vándor” Brb (V 943), kraustōkas „aki minden tárgyat átvizsgál” Žvr (VI 476), mušōkas „aki szeret verekedni” Ds; Ut; Sdk (VIII 453), plyšōkas „aki kiabál, lármázik” Ut (X 247), sapaliōkas „aki ostobaságokat beszél” VIkv; KĮvr; Alk (XII 141), sėjokėlis „vető” Onš (XII 317), sketrōkas „hártya” Dkš (XII 851), strapaliōkas „strapaila” Šn; Alkr (XIII 936), stumōkas „csökönyös ló” Mrc; „nehézkes, lusta ember” Alv; Švn; Lzd; Kps; Nmn; Lp; Al; Pns (XIII 1038), svajōkas „csavargó, lusta” Dkš (XIV 269), šaipōkas „aki gúnyolódik” Sdb; Lnkv (XIV 395).

A megfelelő -akъ (illetve -’akъ < *-(i)āko-) képzővel egyes szláv nyelvekben is képeznek NAg-okat, például: szl. *pros’akъ „aki kér, koldus”: *prositi, óegyházi szláv težakъ „földműves”: težati „dolgozni”, cseh žebrak „koldus”: žebrati „koldulni”. A szláv nyelvekben ennél is elterjedtebb e képző paradigmatikus változata, az -ačъ (< *-ākio-), amely az NAg-képzés egyik fő eszköze¹⁹. A szláv nyelvekben azonban az *-āko- képzővel ritkábban képeznek kicsinyítő alakokat. Ezért ez a képző a szláv nyelvekben nem a kicsinyítő alakok kategóriájából került be az NAg-képzés paradigmájába (ahogyan a litvánban), hanem a névszói tulajdonság hordozóit megnevező főnevek révén, amelyeket a szláv nyelvekben meglehetősen gyakran képeznek *-āko- képzővel. Így az *-āko- képzős NAg-ok a litván²⁰ és a szláv nyelvekben párhuzamos fejlődés eredményei.

¹⁸ Skardžius, 1943, 133–134; Urbutis, 1965, 279–280. Deminutyvų su priesaga -āks yra ir kai kuriose latvių kalbos tarmėse (Endzelīns, 1951, 360–361; Rūķe-Draviņa, 1959, 289–294).

¹⁹ Vondrák, 1927, 609–611; Wojtyła-Świerzowska, 1974, 66–74; Vaillant, 1974, 321–324: 326–329; Slawski, 1974, 89–90.

²⁰ A lett és a porosz nyelvben nem adatoltak ezzel a képzővel alkotott NAg-okat.

10

Az -utis, -utas, -uta, -ūtas képzős származékok

A litván nyelv nyelvjárásainak jelentős részében (különösen Litvánia délnyugati és déli területein, lásd LKA III Žemėl. Nr. 118) meglehetősen gyakran képeznek kicsinyítő alakokat²¹. A -utis, -ė képzős NAg-k is kicsinyítő képzős eredetűek.

Már a XVI—XVII. századi írásos emlékekben is elterjedt volt a truputis származék, amelynek leggyakoribb jelentése ma ritka: „morzsa” (például: pripilė dwilika pintiniu trupuczu VlnE 59₁₉; Surinkite kurie liko trupučius adunt ne pražutu SP II 78₁₆), és jóval ritkábban a ma szokásos jelentése: „valaminek kis mennyisége” (például: patruputi imtu VlnE 58₂₀).

M. Daukša Postiljében megtaláljuk az egyedülálló gintutis származékot (uporny) 533₂₅. S. B. Chilinskas Újszövetségének végéhez csatolt magyarázatokban a žydutė (herba) 414₁ alakot. K. Sirvydas szótárában egy meglehetősen ritka NAg, az abejutis (wątpliwy) SD¹ 190 (ugyanígy Ch¹ Mt 14,31; C II 1107; Gšč; Aln; vö. az abejūtis, -ė melléknevet: „közepes; változékony; ingatag; ravasz” LKŽ I² 6).

J. Brodovskis szótárában az említett truputis mellett további 3, ma is elterjedt ilyen származékot találunk: barškutis, skambutis 797, sukutis 821; F. Kurschat szótárában pedig az tarškūtis, žibutė NAg-k és a ritka treškutis származék (ein Schatterer, Pläpperer) K (ugyanígy C II 407; Q 457; N 112; J; NdŽ; LTA(Rkš); Ds — LKŽK).

A nyelvjárásokban ma több tucat, képző nélküli igékből alkotott, -utis, -ė képzős NAg használatos, például: blaškūtis „aki hánykolódik, széllel bélelt” Mrk (LKŽ I² 890), burkūtis „galamb” J; Brž (I² 1192), čiauskūtis „aki csacsog, csiripel” Rs; Vl; Čk; Nm (II² 98), čiulbūtis „csicsergő” Gr; Všn; Kp (II² 148), davūtis „aki ad” J; Vkš; Užv (II² 343), draskūtis „aki gyorsan szaggatja a ruhát; szemtelen” Brt; Alvt (II² 648), gaišūtis „időhúzó” SmI (III 44), gaudūtis „olyan játék, pörgettyű” Pln (III 167), ieškūtis „kereső” Gs (IV 18), keikūtis „káromkodó” Kps (V 489), klegūtis „csörgő”: „aki szeret csörömpölni” Lnkv; Sd; Br; Varn; kne būtis „görnyedt, meghajlott” J; Skr (VI 212), krapštūtis „aki lassan dolgozik” Ig (VI 439), kvarkūtė „kacsa” Skr (VI 1054), pražūtė „aki kéreget” PnmA (X 574), purškūtis „aki könnyen felmérgesedik” Alk; Vlkv; Skr (X 975), spindūtė „csillagszóró” Ply (XIII 412), sudžiūtis „aszalódott ember” Jrb (XIV 47) és mások (lásd még Skardžius, 1943, 362—364; Urbutis, 1965, 324).

Egyes déli aukštaitiai nyelvjárásokban a kicsinyítő alakokat a -utis, -ė képző régebbi paradigmatikus változatával, a -utas, -a képzővel (< u + *-to-), is alkotják, például: langūtas „langutis”, kiškūtas „kiškutis”, mergutà „leányka” (LKA III Žemėl. Nr. 118). Elképzelhető, hogy a -utas képzős abejūtas „aki állandóan kételkedik” Jz; Kair; Kp; Svn; Bsg (LKŽ I² 6, vö. abejūtis), valamint a -uta képzős, igen ritka NAg-k is kicsinyítő eredetűek: varguta „szegény, nyomorult” GDK 14, 47, 159, vėkuta „menyhal” Antr (Skardžius, 1943, 362).

Ahogyan a -ukas képzőnek van -ūkas változata, úgy a -utas képzőnek is van -ūtas változata; ez utóbbival egy-két NAg képződött, például: šikūtas „hitvány ember” Jnšk (vö. šikūtė „fenék” Plng; Klt; Tvr; Arm; TDr IV 301 (Rš), šikūtis „gyenge ember” Vrn — LKŽ XIV 777).

²¹ A -utis képzős kicsinyítő alakoknak vannak megfelelőik a lett, a porosz (Endzelīns, 1943, 52; 1951, 386, Rūķe-Draviņa, 1959, 243—244), és úgy tűnik, a szláv nyelvekben is (Belić, 1901, 183; Отрембский, 1968, 137; Мартынов, 1973, 43—44).

11

Következtetések

1. A cselekvőnevek (NAg) képzésére a litván nyelvben a következő kicsinyítő képzőket használják: -ikas (illetve -ikis), -eika, -(i)ukas (illetve -(i)ūkas), -(i)okas, -utis (illetve -utas, -uta, -ūtas).

2. Közülük a -ikas képző került be legkorábban a cselekvőnév-képzés paradigmájába. Ez már a balti alapnyelvben megtörtént. A *-iko- képzővel valószínűleg a nyugati balti nyelvjárásokban kezdték képezni a cselekvőneveket. Innen ez az újítás átterjedt a többi balti nyelvjárásra és a szláv nyelvekre is, amelyek megőrizték a *-iko- képző régebbi állapotát: a szláv nyelvekben ma is sok kicsinyítő képződik vele (a balti nyelvekben csak maradványai maradtak fenn), míg a *-iko- képzős cselekvőnév nagyon kevés van, és szinte mindegyik az ősszláv korban keletkezett. Elképzelhető, hogy a *-iko- képző nem közvetlenül a kicsinyítőkből, hanem a névszói tulajdonsággal rendelkező személyek megnevezéseinek kategóriáján keresztül került be a cselekvőnév-képzés paradigmájába.

3. A más, kicsinyítő eredetű képzőkkel alkotott cselekvőnevek többsége kicsinyítő vagy pejoratív árnyalatú jelentést hordoz, és jóval újabb keletű. A -ukas képzős cselekvőnevek rokonságban állnak a lett nyelv -ucis képzős cselekvőneveivel, míg a litván -eika, -(i)okas, -utis képzős cselekvőneveinek más balti nyelvekben nincs megfelelőjük. Igaz, a cselekvőneveket olykor a szláv nyelvekben is a *-uko- (illetve * -ūko-), *-(i)āko- képzőkkel alkotják. Ezek a képzők azonban valószínűleg párhuzamosan kerültek be a cselekvőnév-képzés paradigmájába a balti és a szláv nyelvekben.

RÖVIDÍTÉSEK

BR — Biblia, Tai esti: Wissas Szwentas Rāsżtas, Seno ir Naujo Testamento… Nū kel- lū Mokytojų Lietuwoj’ Lietuwiszkay pérstatytas … Karaláučzuje, 1755.

GDK — Giwatas Didžiųjų Karwaidų senowės surasze łotyniszkay Kornelius Nepos. Iszgulde… I. Dewinakis… Petropilie, 1846.

IF — Indogermanische Forschungen. Strassburg etc.

KZ — Zeitschrift für vergleichende Sprachforschung auf dem Gebiete der indogermanischen Sprachen, begr. von Kuhn. Berlin etc.

LKA III — Lietuvių kalbos atlasas / Ats. red. Morkūnas K. V., 1991. T. 3.

LKK — Lietuvių kalbotyros klausimai.

LKŽ — Lietuvių kalbos žodynas. V., 1968–1986. T. 1–14.

ZfSl — Zeitschrift für Slawistik. Berlin.

ЭСРЯ — Фасмер М. Этимологический словарь русского языка. М., 1986–1987. Т. 1–4.

ЭССЯ — Этимологический словарь славянских языков. Пра славянский лексический фонд / Ред. Трубачев О. Н. М., 1974–1987. Вып. 1–14.

A többi rövidítés megegyezik a Litván nyelv nagyszótárában használtakkal.

LITERATŪRA

Ambrazas S. Priesagų -tojas ir -ėjas vedinių raida // Lietuvos TSR Mokslų Akademijos darbai. Serija A, 1989. T. 2. P. 105–112.

Belić A. Zur Entwicklungsgeschichte der slavischen Diminutiv- und Amplifikativsuffixe // Archiv für slavische Philologie, 1901. Bd. 23. S. 134–206.

Brückner A. Słownik etymologiczny języka polskiego. Kraków, 1927.

Brugmann K. Varia // IF, 1905–1906. Bd. 18. S. 381–382.

Brugmann K. Grundriss der vergleichenden Grammatik der indogermanischen Sprachen. Strassburg, 1906. Bd. 2. T. 1.

Būga K. Rinktiniai raštai / Par. Zinkevičius Z. V., 1958–1963. T. 1–3.

12

Chantraine P. La formation des noms en grec ancien. Paris, 1933.

Chantraine P. Finales Mycéniennes en -iko // Proceedings of the Cambridge colloquiums on Mycenaean studies / Ed by L. R. Palmer, J. Chadwick. Cambridge, 1966. P. 161–179.

Doroszewski W. Monografie słowotwórcze. Formacje z podstawowym -k- w części sufiksalnej // Prace Filologiczne, 1928. T. 13.

Eckert R. Zu den nominalen -i- Stämmen im Altpreussischen // ZfSl, 1974. Bd. 19. S. 221–240.

Edgerton F. The -k- suffixes of Indo-Iranian. Part I: The k- suffixes in the Veda and Avesta // Journal of the American Oriental Society, 1911. Vol. 31. P. 93–150, 296–342.

Endzelīnas J. Baltu kalbų garsai ir formos. V., 1957.

Endzelīns J. Senprūšu valoda, Rīga, 1943.

Endzelīns J. Latviešu valodas gramatika. Rīga, 1951.

Gerulis J., Stang’as Ch. Lietuvių žvejų tarmė Prūsuose. K., 1933.

Hirt H. Indogermanische Grammatik. Heidelberg, 1927. Bd. 3.

Kazlauskas J. Lietuvių kalbos istorinė gramatika. V., 1968.

Leskien A. Die Bildung der Nomina im Litauischen. Leipzig, 1891.

Mayrhofer M. Kurzgefasstes etymologisches Wörterbuch des Altindisches. Heidelberg, 1956–1976. Bd. 1–3.

Mažiulis V. Altpreußische Etymologien // ZfSl, 1974. Bd. 19. S. 212–220.

Mažiulis V. Prūsų kalbos paminklai. V., 1981. T. 2.

Osthoff H. Griechische und lateinische Wortdeutungen // IF, 1896. Bd. 6. S. 1–47.

Otrębski J. Zwei Etymologien // Die Sprache, 1962. Bd. 8.

Otrębski J. Gramatyka języka litewskiego. Warszawa, 1965. T. 2.

Risch E. Wortbildung der homerischen Sprache. Berlin, 1937.

Rūķe-Draviņa V. Diminutiven im Lettischen. Lund, 1959.

Skardžius P. Lietuvių kalbos žodžių daryba. V., 1943.

Sławski F. Zarys słowotwórstwa prasłowiańskiego // Słownik prasłowiański. Wrocław etc., 1974. T. 1. S. 44–141.

Specht F. Die Flexion der n-Stämme im Baltisch-Slavischen und Verwandtes // KZ, 1932. Bd. 59. S. 213–298.

Specht F. Zur baltisch-slavischen Spracheinheit // KZ, 1935. Bd. 62. S. 248–258.

Trautmann R. Baltisch-Slavisches Wörterbuch. Göttingen, 1923.

Trautmann R. Die altpreußische Personennamen. Göttingen, 1925.

Urbutis V. Daiktavardžių daryba // Lietuvių kalbos gramatika. V., 1965. T. 1. P. 251–473.

Vaillant A. Gramaire comparée des langues slaves. Paris, 1974. T. 4.

Vanagas A. Lietuvos TSR hidronimų daryba. V., 1970.

Vidugiris A. Zietelos tarmės daiktavardis // LKK, 1969. T. 11. P. 147–182.

Vondrák W. Vergleichende slavische Grammatik. Göttingen, 1924. Bd. 1.

Wackernagel J., Debrunner A. Altindische Grammatik. Göttingen, 1954. Bd. 2. T. 2.

Wojtyła-Świerzowska M. Prasłowiańskie nomen agentis. Wrocław etc., 1974.

Бернштейн С. Б. Очерк сравнительной грамматики славянских языков: Чередования. Именные основы. М., 1974.

Бошкович Р. Из сравнительной грамматики славянских языков. М., 1984.

Варбот Ж. Ж. Древнерусское именное словообразование. М., 1969.

Герценберг Л. Г. Морфологическая структура слова в древних индо-иранских языках. Л., 1972.

Иванов Вяч. Вс. Тохарская параллель к славянским уменьшительным формам // IV Международный съезд славистов: Славянская филология. М., 1958. Т. 2.

Мартынов В. В. Праславянская и балтославянская деривация имен. Минск, 1973.

Отрембский Я. С. (Ред.:) Stang Ch. S. Vergleichende Grammatik der baltischen Sprachen// Вопросы языкознания, 1968. № 4. С. 135–140.

Савченко А. Н. Сравнительная грамматика индоевропейских языков. М., 1974.

Топоров В. Н. Прусский язык: Словарь (I–K). М., 1980.

13

С. АМБРАЗАС

ИСТОРИЧЕСКИЕ СВЯЗИ NOMINA AGENTIS С ДИМИНУТИВАМИ В ЛИТОВСКОМ ЯЗЫКЕ

Резюме

Для образования названий носителей профессионального признака (nomina agentis, в дальнейшем – НП) в литовском языке используются следующие суффиксы диминутивного происхождения: -ikas (resp. -ikis), -eika, -(i)ukas (resp. -(i)ūkas), -(i)okas, -utis (resp. -utas, -uta, -ūtas).

Суффикс *-iko- был включен в словообразовательную парадигму НП уже в прабалтийскую эпоху. Вероятнее всего, что очагом зарождения данной инновации были западно-балтийские диалекты, откуда она распространилась в восточно-балтийские, также и в славянские языки, в которых зафиксировано более древнее положение суффикса *-iko-, чем в балтийских языках: во многих славянских языках с суффиксом *-iko- и в настоящее время широко образуются диминутивы (в балтийских языках от диминутивов данного типа остались лишь реликты), а НП с *-iko- немногочисленны, большая часть их образована в праславянскую эпоху. Возможно, что суффикс *-iko- в словообразовательную парадигму НП был включен при посредстве категории названий носителей качественного признака.

Многие НП с другими диминутивными суффиксами в литовском языке до сих пор сохранили оттенок ласкательного или пейоративного значения и являются более поздними по происхождению. Литовские НП на -ukas родственны латышским НП на -ucis, а литовские НП на -eika, -(i)okas, -utis не имеют соответствий в других балтийских языках. НП с соответствующими суффиксами *-iko- (resp. *-īko-) в славянских языках, видимо, являются результатом параллельного развития балтийских и славянских языков.