Priegaidžių defonologizacijos tendencijos Gervėčių tarmėje

Danguolė Mikulėnienė

Go to original

Preparing document pages…

LIETUVIŲ KALBOTYROS KLAUSIMAI, XXX (1993)

PERIFERINĖS LIETUVIŲ KALBOS TARMĖS

Danguolė MIKULĖNIENĖ

A GERVĖČIAI NYELVJÁRÁSBAN MEGFIGYELHETŐ HANGSÚLYTÍPUSOK DEZONOLÓGIZÁCIÓS TENDENCIÁI

§ 1. Gervėčiai környékének nyelvjárása nemcsak archaizmusaival, hanem újításaival is felkelti a nyelvészek figyelmét. Z. Zinkevičius szavaival élve, a nagy litván nyelvterülettől elszakadt többi szigethez hasonlóan természetes laboratórium a nyelvi keveredés és hanyatlás különböző fázisainak vizsgálatához (Zinkevičius, 1966, p. 29).

Gervėčių tarmės bruožai aprašyti P. Arumos (Arumaa, 1930), J. Kardelytės (1975), T. Sudnik (Судник,1975), A. Vidugirio (1972, 1974, 1989), J. Lipskienės (1972, 1989), E. Grinaveckienės (1973), A. Romančiuk (Романчик,1988), A. Jonaitytės (1989) ir kitų kalbininkų. Remiantis jų darbais, nesunku nustatyti pokyčius, naujai besirandančius tos tarmės atstovų kalboje.

§ 2. A hangsúlyozás szempontjából a Gervėčiai nyelvjárás teljesen közel áll a többi keleti aukštaitis-vilniški nyelvjáráshoz (bővebben lásd Kardelytė, 1975, p. 6; Jonaitytė, 1989, p. 230). A helyiek, különösen az idősebb generációhoz tartozó litvánok, kiválóan megkülönböztetik a hangsúlyokat — az emelkedőt és az esőt (vö. Zinkevičius, 1966, p. 33; Kardelytė, 1975, p. 13)¹.

A leírt akut és cirkumflex hanglejtési eseteken kívül J. Kardelytė monográfiája, valamint más nyelvészek munkái is említik a középső hanglejtést, amely az i, u magánhangzókra jellemző, amelyek hangsúlyos helyzetben félhosszúvá nyúlnak: iˑ, uˑ (visas, bū.va)². Ez a középső hanglejtés a rövid magánhangzó megnyúlásával („félhosszúságával”) függ össze, ezért a hangsúlyos magánhangzó mennyiségi jellemzőjének tekintendő (vö. Garšva, 1977, p. 77-78).

Tehát fonológiai szempontból ez a középső hanglejtés egyáltalán nem hanglejtés: a hosszú, hangsúlyos szótaggal nem alkot fonológiai oppozíciót hanglejtések révén (vö. Kazlauskas, 1968, p. 6; Girdenis, 1981, p. 188-189; Garšva, 1982, p. 65).

§ 3. E nyelvjárás rendszerjelenségének csak a hosszú, hangsúlyos szótagok oppozíciója tekinthető. Ezt vették figyelembe annak megállapításakor is, hogy Gervėčiai környékén, valamint a litván nyelvterület más keleti peremvidékein az emelkedő hangsúlyt „minden esetben jól megkülönböztetik az eső hangsúlytól” (Zinkevičius, 1966, p. 33; lásd még a nyelvjárási szövegeket — Lietuvių, 1970, p. 394-395; Kardelytė, 1975, p. 120-140).

¹ A hangsúlyok mint kizárólag a litván nyelvre jellemző jelenségek elhagyásra kerülnek T. Sudnik monográfiájában (Судник, 1975), amely a fehérorosz, litván és lengyel nyelvjárások fonológiai rendszereit tipológiai szempontból hasonlítja össze az egyazon területen elterjedt nyelvjárások körében.

² A középső hangsúly jele az idegen szavak hangsúlyhelyét is jelöli, például: o čitat’ lietu.viskai čito.us’u. A középső hangsúly más esetekben történő jelöléséről lásd Zinkevičius (1974).

A nyelvjárás fonológiai rendszere változatlan. A szláv nyelvek övezte környezetben azonban különféle, a rendszert megingató tényezők hatnak rá.

§4. Mivel szociolingvisztikai szempontból a Gervėčiai környéki helyi lakosok nyelve nem egységes, a nyelvhasználók legalább három csoportja különíthető el:

1) litván lakosok, akik nem tudnak, vagy alig tudnak belaruszul (a háztartásról, a kenyérsütésről és a lentermesztésről belaruszul nem hajlandók mesélni — "gadnai nemoku");

2) litván lakosok, akik otthon litvánul beszélnek, de anyanyelvükön kívül belaruszul és lengyelül is tudnak (a középkorú és a fiatalabb generáció oroszul is);

3) nem litván lakosok, akik vegyes családokban tanultak meg valamennyire litvánul.

Érthető módon az egyes csoportok által használt litván nyelv nagyon különböző, és a többi nyelv ismeretének, illetve használatának mértéke is eltérő. Az összes csoport képviselőinek nyelvi sajátosságait összehasonlítva azonban kirajzolódnak a nyelvjárás újonnan kialakuló változásai. Ezeket nemcsak észre kell venni, rögzíteni vagy modellezni, hanem előre is kell jelezni — fel kell mérni, milyen hatással lehetnek a nyelvjárás hangsúlyozási rendszerére.

§5. Az első csoport adatközlőinek beszédében tisztán hallhatók mind a hangsúlyos hosszú magánhangzók, mind a kettőshangzók hanglejtései (lásd az 1. szöveget). Ezek minden hangsúlyhelyzetben jól megkülönböztethetők: a szó végén (žirgais / ark'l'ais / t'enais / tais / san'aa / tai / ragai / klanañ / gaiž'ai / vel'n'ai / žinat), az utolsó előtti szótagban (á.rkl'us / ei.na / ei.nam / is'imá.ud'e's) és a szó elején (p'é.reina / p'é.rn'eš'u³). Tehát a két hangsúlytípus közötti különbség minden esetben megvalósul, ami azt mutatja, hogy a nyelvjárás hangsúlyozási rendszere jól fennmaradt.

§6. J. Kazlauskas véleménye szerint Dél-, Délnyugat- és Kelet-Litvánia nyelvjárásaiban a hangsúlyos kettőshangzó egyik elemének megnyúlása vagy hosszúsága feltehetően a hangsúllyal, rövidsége pedig a hangsúlytalan helyzettel függ össze (Kazlauskas, 1968, p. 8-9). Így a hanglejtés-oppozíció a kettőshangzó elemei közötti mennyiségi kontrasztként is értelmezhető.

Ekkor a balról induló hangsúlyú kettőshangzó hanglejtése az első, hosszú és a második, rövid elem szembenállásaként fogható fel (á:R = L̄ ˘), a jobbról induló hangsúlyúé pedig az első, rövid és a második, hosszú elem oppozíciójaként (aR̄ = ˘ L̄)⁴.

§7. A Gervėčiai környéki litvánok, sok kelet-aukštaitis beszélőhöz hasonlóan, a szóvégi helyzetben a jobbról induló hangsúlyú kettőshangzókat rövidebben ejtik, második elemüket nem nyújtják meg teljesen. Például a délnyugati aukštaitis beszélők kiejtésével összehasonlítva ez nyitottabbnak és saját mennyiségi értékét elvesztett hangnak hallatszik. Ekkor a hangsúlyos elem elveszíti hosszúságát, a folytonos hanglejtés pedig saját allotonjává alakul, amelyet a nyelvészek középső hanglejtésnek is neveznek: aR̄⁽˙⁾ ⇒ aR̄⁽˙⁾, azaz ˘L̄ ⇒ ˘L̄ (vö. Gerullis, 1930, p. 48-49).

³ Itt csak hangsúlyos kettőshangzókkal (aR, eR vegyes kettőshangzókkal és összetett diftongusokkal) szerepelnek példák, amelyek hanglejtését hallás alapján valamennyi nyelvjárás képviselői kiválóan meg tudják különböztetni.

⁴ A mennyiség jelölésére az „Európai nyelvatlasz” („Atlas linguarum Europae”) egyezményes jeleit használják (Лингвистический, 1981, c. 24).

— a kettőshangzó hangsúlyos (hosszú) eleme,

— a kettőshangzó hangsúlytalan (rövid) eleme,

— hangsúlyos, de hosszúságát elvesztett („félhosszú”) kettőshangzó-elem.

Ez a középső intonáció — a cirkumflex intonáció alotonja — sem fonetikailag, sem fonológiailag nem azonos azzal a középső intonációval, amely a hangsúly alatt megnyúlt rövid magánhangzó jelölője (lásd § 2)⁵.

§8. Igaz, a két azonos nevű intonáció elsősorban a hangsúlyos magánhangzó mennyiségi változásait jelöli, ám eltérő módon nyilvánulnak meg: a hangsúlyos rövid magánhangzó allofónja a mennyiség növekedésével (+ megnyúlás), a folyamatos intonáció allofónja pedig annak csökkenésével (- megnyúlás) jár⁶.

Mondhatjuk, hogy a vizsgált folyamatosintonáció-aloton a folyamatos intonáció pozicionális változata. A helyi, egynyelvű litván beszélők beszédében rendszerint szóvégi helyzetben, szünet előtt hallható — a frázis vagy a mondat intonációjának ereszkedésekor, például: p’irm’au / paskuĩ / beveik (lásd az 1. szöveget). A kétnyelvű és háromnyelvű adatközlők beszédében még több ilyen eset fordul elő (lásd a 2., 3. szöveget).

§ 9. A cirkumflex intonációnak ezzel az alotonnal való megvalósulása szóvégi helyzetben természetes prozódiai jelenség, amely eredetét tekintve általában a szóvégekre jellemző intonációsemlegesülési tendenciákhoz kapcsolódik (vö. Girdenis, 1981, p. 191). Vagyis a gervėčiai nyelvjárás prozódiai rendszerének tárgyalásakor figyelembe kell venni, miként valósul meg az intonációk szembenállása a nem végső (azaz a szó tövében lévő) szótagokban.

Másodszor. A hangsúlyos diftongus összetevőjének mennyiségi változásai szóvégen elősegíthetik az intonációk további defonologizációját, vagyis a szembenállásuk megszűnését a szó más, nem végső szótagjaiban.

§10. A kétnyelvű és háromnyelvű litvánok beszédében a szóvégi cirkumflex intonáció változásai jóval gyakoribbak és feltűnőbbek. Itt a hangsúlyos, cirkumflex intonációjú diftongust gyakran úgy ejtik, hogy a hangnyomás a második szótagról az első összetevőre tevődik át, más szóval: aR₍ˌ₎ ⇒ àR₍ˌ₎, vö.: vaikái / labài / vaikài / vaistài. Gyakran a hangsúlyt kapó első összetevő megnyúlik, azaz aR₍ˌ₎ ⇒ ǎːR₍ˌ₎, például: jinái / daug’ǎ.u / p’irm’ǎ.u / labǎ.i / dabǎ.r / san’ǎ.u / t’e.vǎ.i / vaikǎ.i / lungv’ǎ.u (lásd a 2., 3. szöveget).

Ekkor a diftongus cirkumflex intonációja csak az első összetevő eltérő megvalósulásában különbözik az akut intonációtól, vö. ǎ₍ˌ₎R (ˌˌ) és ǎːR (ˌˌ). Az akut hangsúlyú magánhangzót intenzívebben, élesebben ejtik, de például az á.u és az à.u közötti hallási különbség nem különösebben szembetűnő, vö. á.uk és à.uk (‹ àd.k). Legfontosabb ismérve az időtartam (bővebben lásd Грумадене, Стунджа, 1987, 97-98).

§ 11. A második csoport adatközlőinek beszédében ezt a gyakori prozódiai jelenséget nemcsak szóvégi, hanem az utolsó előtti szótagban is rögzítették, például: žaid’ė. / skáito. / skǎ.usmo. / pǎ.ukšč’ài / paskǎ.ito. / r’e.ik’á / rù.ṅko.m / l’î.nksma / sù.nk’ái (lásd a 2., 3. szöveget).

⁵ Šiuos abu atvejus A. Salys vadino antrine tęstine priegaide (Salys, 1992, p. 125). Antrinės terminas ypač tinkamas tvirtagalės priegaidės alotonui.

⁶ Feltehetően ezt figyelembe véve Z. Zinkevičius a középső intonációt heterogén intonációnak tekinti (Zinkevičius, 1966, p. 36), ám ebben az esetben megkülönböztető jegyei teljesen tisztázatlanok. Továbbá kísérletileg mindmáig nem bizonyított, hogy a középső intonáció mindkét esetében mennyiségileg és minőségileg ugyanaz a hang keletkezhet, ahogyan heterogén intonáció esetén várható volna.

Vagyis a nyelvjárásra jellemző fonológiai hangsúly-oppozíció az áR: aR⁽ⁱ⁾ között a litván nyelvű diftongusokban és triftongusokban már jelentősen meggyengült — á.R: ǎR (⊥ ∪: ∪ ∪).

§ 12. Különösen gyakran kerül a hangnyomás az első elemre a vegyes diftongusokban, például: pi.ļβo. / sū.ŋk’ai / rū.ŋko.m / k’etvī.rtu. / deši.mts / ji.-rgī / l’i.ŋksma / v’isu.r (lásd a 2. és 3. szöveget).

Ez azt mutatja, hogy a hangsúlyok defonologizációját erősen támogatják a környező szláv nyelvek: a belarusz és a lengyel nyelv mintájára a hangsúlyos szótag magját csak a magánhangzó alkotja (ezekben a nyelvekben nincsenek vegyes diftongusok). Így a litván szavak hangsúlyos szótagjának alapját képező vegyes diftongust — annak hangsúlyától függetlenül — már a hangsúly hatására megnyúlt magánhangzó és egy egyszerű mássalhangzó kombinációjaként kezelik; vö. píl’t’ (í·ə R = ⊥∪) és pi.rk’t’ (i·ə R = ∪́).⁷

Ezt a feltevést a harmadik csoport adatközlőinek beszédét vizsgáló kutatás is alátámasztja. A hangsúlyos diftongusokat egyformán ejtik — a hangnyomás mindig az első komponensre összpontosul (lásd a 4. szöveget).

§13. A diftongusok hangsúlyainak defonologizációja a nyelvjárás terjedő jelensége. Ezt a fiatalabb helyi lakosokkal végzett kísérlet adatai tanúsítják⁸.

A litván iskolát végzett adatközlő nők, miután megkérték őket egy szöveg felolvasására, könnyen felismerik a heterotonokat — azokat a szavakat, amelyek hangsúlyukban különböznek, például: šauk és šaũk, aũk és aũk, kaũšo és kaũšo, kaũkė és kaũkė. Amikor azonban arra törekednek, hogy helyesen ejtsék ki őket, többnyire a cirkumflex hangsúly esetében hibáznak: mindig a diftongus első elemét hangsúlyozzák.

Különösen gyakran — feltehetően a belarusz nyelv oỹ alakjához való hasonlóság miatt — defonologizálódik a cirkumflex hangsúlyú aũ (⇒ ǎ.u): šaũk, a.ũk, kã.ušo.

§14. Ha tehát összehasonlítjuk az összes csoport adatközlőinek beszédét, világosan látható, hogyan defonologizálódnak jelenleg a hangsúlyos diftongusok hangsúlyai. Minden csoport képviselőinek beszédében találtunk prozódiai változásokat, amelyek a hangsúly-oppozíció eltűnésének bizonyos fokaként értelmezhetők; vö.: ⊥ ⇒ ⊥̩ ⇒ ∪̩ ⇒ ⊥̩ ∪ ⇒ ⊥̩ (∪̩).

§15. Feltételezhető, hogy a diftongusok hangsúlyainak fonológiai oppozíciója gyengülésével a hosszú, hangsúlyos magánhangzók hangsúlyai is hasonló változáson mennek majd keresztül. (Legalábbis jelenleg) azonban nem ez a helyzet: mind az egynyelvű, mind a kétnyelvű (háromnyelvű) helyi litvánok világosan megvalósítják mindkét hangsúlyt — a kezdőhangsúlyt és a folytonos hangsúlyt is; vö. s’ú· s’ím és s’·a s’ím, m’íŋkštó·kas és šeštó·kas⁹.

⁷ — az összeadás jele.

⁸ 1988 nyarán a kísérletet dr. L. Grumadienė végezte. Adatközlők: Joc Valda, szül. 1950-ben Petruki faluban, litván; Karalienė Valentina, szül. 1954-ben Gudinykų faluban, litván. A magnetofonfelvételt a Litván Nyelvi Intézet Nyelvtörténeti és Dialektológiai Osztályának fonotékájában őrzik. A felvétel nyilvántartási száma: 673.

⁹ Ez a tény alátámasztja A. Pakeris állítását, miszerint a hangsúlyos hosszú magánhangzók és diftongusok hangsúlyai nem azonos fonetikai természetűek (Pakerys, 1982, p. 154). Emellett ismét megerősíti, hogy a keleti aukštaitis területen a hosszú magánhangzók hangsúlyait nemcsak ejteni, hanem megkülönböztetni is kellett (bővebben lásd Zinkevičius, 1974, p. 93-94; Eidukaitienė, 1977, p. 18-23).

A defonologizációs folyamat előrehaladtával idővel a nyelvjárásban feltehetően a hosszú, hangsúlyos magánhangzók intonációs oppozíciója is eltűnne, egy ideig azonban a helyi lakosok beszédében még mindkét intonáció létezne — a hosszú, hangsúlyos magánhangzók őrzik meg legtovább az intonációk fonetikai jegyeit (vö. Labov, 1978, p. 297).

§ 16. Az intonációs oppozíció felbomlása azt mutatja, hogy a belarusz és a lengyel nyelv hatására a Gervėčių környéki nyelvjárások intonációi fokozatosan elveszítik legfontosabb, megkülönböztető (disztinktív) szerepüket, ezért idővel csupán a hosszú, hangsúlyos magánhangzó (illetve kettőshangzó) időtartamának kiegészítő fonetikai jellemzőjévé válhatnak.

A hangsúlyos és hangsúlytalan magánhangzók fonológiai oppozíciója a hosszú és rövid magánhangzók egyszerűbb mennyiségi oppozíciójává alakulhat (lásd a sémát).

Séma

Ez utóbbi a szomszédos szláv nyelvekre jellemző. J. Kazlauskas véleménye szerint pedig, ha tekintetbe vesszük az intonációk csekély funkcionális terhelését, ez a helyzet a hangsúly további fejlődésére nézve végzetes lehet (Kazlauskas, 1968, p. 9). Nem csupán egyetlen gervėčiai nyelvjárás számára — könnyen lehet, hogy az összes litván és szláv nyelv határvidéki nyelvjárás számára.

Szövegek¹⁰

Az adatközlők beszédének eltéréseit igyekeztünk a lehető legpontosabb fonetikai átírással rögzíteni. Ezért az alábbi ritkább jeleket használjuk:

α — „elhalványult”, rövid, az a magánhangzó allofónja,

æː — nyílt, hosszú, az e magánhangzó allofónja,

ɛ — hátrahúzott, velarizálódott e magánhangzó-allofón,

β — ajakkerekítéses, a v mássalhangzó allofónja,

w — kétajkú, a v mássalhangzó allofónja.

¹⁰ Valamennyi szöveget L. Grumadienė és A. Romančuk jegyezte le 1988 nyarán. A magnetofonfelvételt a cikk szerzője írta át.

A mássalhangzó lágyságát a betű fölé tett aposztróf jelöli (kivéve a mindig lágy j mássalhangzót). Elülső képzésű, minőségileg meg nem változott magánhangzó előtt a mássalhangzó kemény is lehet. A mássalhangzó keménységét külön nem jelölik, pl. šit iei, žinau.

A frázisintonációt nyilak jelölik: ↗ — emelkedő, ↘ — ereszkedő.

Lukaitienė Genė, szül. 1923-ban, Galčiūnų faluban. A felvétel nyilvántartási száma: 673.

100

Petrikienė Vanda, gim. 1922. Petrikų k. Įrašo registracijos Nr. 674.

I. osztályban tanultam, akkor nagyon nehéz volt; a szüleim szegények voltak. Nyolc gyermek voltunk, nem volt mit ennünk. Így hát, amikor… például amikor apám elment a földekre dolgozni, aratni, a búzát sarlóval vágták kézzel. Anyám otthon maradt, kenyeret sütött. A gyerekeknek kenyeret vett, de hideg volt. Csak egy ablak volt. A gyerekek mind éhesek voltak, és… Na, akkor anyám kenyeret sütött, az illata betöltötte a házat, odaadta a gyerekeknek. Nyolc gyereknek, ha egy kenyeret adott, darabonként osztogatta, és nem maradt semmi. Akkor aztán mind kimentek az udvarra, éhesek voltak, mint a madarak, meg a többiek… Egyesek megették, mások pedig… És harmadikként… Anyám olvasott, olvasott, aztán még többet olvasott, nem is tízszer; és a gyerekek mind éhesek voltak. Azt mondta: „Elég! A gyerekek sírnak, nem adok nekik.” „Majd hazajön apátok a földekről, a lovaknak is kell abrak, és nektek is kell ennivaló.” „Ti mind megeszitek.” A gyerekek még azt mondták: „Mi még nem ettünk.” „Na” – mondta. „Semmit.” „Még főzök valamit, akkor majd…” Utána már megint… Na, akkor apjuknak maradt, a gyerekeknek még adott. És így voltunk. Nehéz volt. Akkor kicsik voltunk, de amikor felnőttünk, már fiatalok voltunk, lányok, fiúk, és bár nehéz életünk volt, nagyon vidámak voltunk. Mindenféle dalt énekeltünk. Amikor este kimentünk, mindenütt, mindenfelé fiatalok voltak. […] Még… könnyebbnek és jobbnak tűnik.

101

Mažeikienė Marija, szül. 1923-ban, Petrikų faluban. A felvétel nyilvántartási száma: 674.

Petrikienė Marija, szül. 1911-ben, Petrikų faluban. A felvétel nyilvántartási száma: 674.

Literatūra

Arumaa P. Litauische mundartliche Texte aus der Wilnae Gegend mit grammatischen Anmerkungen. Dorpat, 1930.

Kudukaitienė E. V. Kupiškėnų monoftongų priegaidės (Audicinis tyrinėjimas) // Kalbotyra. V., 1977. T. 28(1). P. 18-23.

102

Garšva K. Akcentuacijos ir vokalizmo sąryšis šiaurės vakarų panevėžiškių tarmėje // Lietuvių arealinės lingvistikos klausimai (Lietuvių kalbotyros klausimai. T. 17). V., 1977. P. 76-88.

Garšva K. Svarbesnės šiaurės vakarų panevėžiškių fonologijos ypatybės // Baltistica, V., 1982. T. 18(1). P. 65-74.

Gerullis G. Litauische Dialektstudien. Leipzig, 1930.

Girdenis A. Fonologija. V., 1981.

Grinaveckienė E. Kai kurios Gervėčių tarmės veiksmažodžio ypatybės // Baltų kalbų veiksmažodžio tyrinėjimai (Lietuvių kalbotyros klausimai. T. 14). V., 1973. P. 221-229.

Jonaitytė A. Tarmės apžvalga // Gervėčiai. V., 1989. P. 230-237.

Kardelytė J. Gervėčių tarmė. V., 1975.

Kazlauskas J. Lietuvių kalbos istorinė gramatika. Kirčiavimas, daiktavardis, veiksmažodis. V., 1968.

Labov W. On the Use of the Present to Explain the Past // Readings in Historical Phonology. Chapters in the Theory of Sound Change. The Pennsylvania University Press, 1978. P. 275-312.

Lietuvių kalbos tarmės. Chrestomatija. V., 1970.

Lipskienė J. Gervėčių tarmės frazeologizmai // Leksikos tyrinėjimai. (Lietuvių kalbotyros klausimai. T. 13). V., 1972. P. 111-141.

Lipskienė J. Gervėčių tarmės ištiktukai // Kalbų ryšiai ir sąveikos. (Lietuvių kalbotyros klausimai. T. 28). V., 1989. P. 118-122.

Pakerys A. Lietuvių bendrinės kalbos prozodija. V., 1982.

Salys A. Raštai. T. 4. Lietuvių kalbos tarmės. Roma, 1992.

Vidugiris A. Iš Gervėčių tarmės semantinių dialektizmų // Leksikos tyrinėjimai (Lietuvių kalbotyros klausimai. T. 13). V., 1972. P. 19-29.

Vidugiris A. Gervėčių tarmės leksiniai dialektizmai // Lietuvos TSR Mokslų Akademijos darbai. A Serija. V., 1974. T. 1(46). P. 117-127.

Vidugiris A. Iš kalbinių kontaktų raidos // Gervėčiai. V., 1989. P. 238-254.

Zinkevičius Z. Lietuvių dialektologija. V., 1966.

Zinkevičius Z. Dėl akūto ir cirkumflekso skyrimo rytų Lietuvos tarmėse // Baltistica, 1974. T. 10(1). P. 93-94.

Грумадене Л., Стунджа Б. Динамика оппозиции слоговых интонаций в фонологических системах диалектной и городской речи (на материале литовского языка) // Proceedings XIth International Congress of Phonetics Sciences. August 1-7 1987. Tallin. Vol. 5. P. 95-98.

Лингвистический атлас Европы. Второй вопросник. М., 1981.

Романичук А. Фамилии в условиях многоязычия (на материале говоров д. Гервят и окрестностей) // Lietuvių kalba ir bilingvizmas (Lietuvių kalbotyros klausimai. T. 27). V., 1988. P. 55-66.

Судник Т. М. Диалекты литовско-славянского пограничья. Очерки фонологических систем. М., 1975.

103

TENDENCIES OF DEPHONOLOGIZATION OF INTONATION IN THE DIALECT OF GERVĖČIAI

Summary

The present article deals with the changes of prosody that were noticed in the language of unilingual and polylingual local Lithuanians. It discusses the reasons that could determine the decline of opposition of intonation in diphtongs (ǎR: aŘ). Allotones (aŘ / ǎR) that appeared as a result of the alteration of the circumflex (aŘ(.)) differ from the acute (ǎR) only in duration.

The dephonologization of intonation in the dialect of Gervėčiai is strongly maintained by the neighbouring slavonic languages. In due course, after the loss of its most important distinctive function intonation may become only an additional phonetic characteristic of duration in a long stressed vowel (resp. diphtong).

104