Л И Е Т У В И Ų K A L B O T Y R O S K L A U S I M A I, III

L I E T U V O S T S R M O K S L Ų A K A D E M I J A

ÓBELORUSZ JOGI SZÓKINCS LITVÁN EREDETTEL

A. A. VERZSBOVSZKIJ

Sokáig eleve adottnak tekintették, hogy mivel az óorosz állam jóval korábban alakult ki, mint a Litvánia területén létrejövő állami egyesülés első kísérletei, mivel létezett az „Orosz igazság” (Russzkaja pravda), és a Litván Nagyfejedelemség első litván fejedelmei törvényesítették az óorosz irodalmi normák alapján kialakult óbelorusz irodalmi nyelvet, ezért kizárólag az óorosz jog gyakorolhatott jelentős hatást a jogi normák kialakulására a Litván Nagyfejedelemségben. Rendszerint az óorosz jogi normák megőrzésére és az óorosz jogi terminusok használatára hivatkoztak a Litván Nagyfejedelemség törvényhozási aktusaiban.² Ez azonban korántsem így van. A kulturális hatások sohasem egyoldalúak. Az olyan állami egyesülések összállami törvényhozása, amelyek különböző népek konglomerátumai voltak – mint amilyen a Litván Nagyfejedelemség is –, jelentős mértékben magába olvasztotta az egyes területek helyi hagyományait. A szláv elemnek kellett túlsúlyban lennie, mert több volt a szláv terület, és a lakosság száma is jóval nagyobb volt azokon a szláv területeken, amelyekre a törvényhozás kiterjedt. A litvánok azonban nemcsak a szlávok (a lengyelek, valamint az óorosz kultúra hordozói – a későbbi beloruszok, ukránok és oroszok) szokásait vették át, és rögzítették azokat törvényhozásukban valamelyik szláv nyelven, hanem a szlávok is átvették a litvánok szokásait, és velük egy államban élve nem kerülhették el a sajátosan litván jogi terminológia használatát.

Meg kell jegyezni, hogy a nyugat-orosz írásbeliség emlékeinek hatalmas mennyiségéből mindössze jelentéktelen részt kutattak fel. Ez a kis rész is jelentős számú litván eredetű jogi terminust tárt fel:

1. Lányhozományok vagy wianowne pieniądze a wiano szóból ered, amely közös szláv eredetű. Emellett a szomszédos szláv területeken akkoriban széles körben használtak szinonim kifejezéseket: куница (1494–1796) – Belarusz keleti részén és egész Ukrajna területén; куницы и сорочки поймные (1588) a vlagyimiri járásban. Így a крены девотчие kifejezés nyugaton honos, ezért eredetét

269

a litván krienai szóig nyúlik vissza (a szó a legrégibb litván és lett emlékekben is adatolt): nem véletlen, hogy ezt a szláv rendszerektől idegen terminust a hryeni devocsi terminussal helyettesítették (ez a népetimológia kritériuma; a hren „torma” szóval hozták kapcsolatba). A kölcsönzést emellett a nyelvföldrajzi kritérium, a fonetikai-morfológiai kritérium (ólitván krienai a következőben: quod Kriens a Samagitis vocatur... etc. 1550>óbelorusz kreny, ahol az ie helyén e áll, az ai helyén pedig y), valamint a szemantikai-csoportkritérium (számos, adóbeszedéseket megnevező terminus kölcsönzése) is alátámasztja.

2. mezleva, mezlevscsina, mezlevoje³ (1447–1537)<ólitván mēzliava („közös hozzájárulás”, Hvejdanai, vagy mēsliava, Olsjad)<*mestliava: pass. mez- d-inu (Būga, RR. 1, 287), a mėsti szóból: „pénzt dob össze valamire”.

A mezleva³ eredetileg a földesuraknak a hozzájuk tartozó falvakban tett látogatásai alkalmával alakult ki. Az összegyűjtött pénzből, vagyis a mezlevából (közös hozzájárulásból) hústermelő állatokat és más efféle vendégséghez szükséges dolgokat vásároltak a földesúr számára. A 16. század első felében azonban a földesúr lemondott arról, hogy birtokain évente vendégséget rendezzen, és pénzbeli kárpótlást követelt érte – iš sumestų pinigų.

Sumesti pinigai, az ifjú pár javára, az esküvőn szintén mezlevának nevezték (a belorusz emlékekben eddig nem találtak rá adatot).

3. óbelorusz rinkleva³, rinklevoje (:mezleva, mezlevoje) és esetleg rinklevscsina (a mezlevscsinához és a szvirenscsinához hasonlóan), lengyelül rynklaw (M.) rynklowe (pieniądze) – melléknévből képzett főnév (1691–1795); a litván rińkliava „meghatározott adóbeszedés” terminusra vezethető vissza (a közösségi szükségletekre történő pénzgyűjtés szokásából alakult ki), a rińkti igéből (a mezlevát beszedő személy megnevezése, a befizetők szemszögéből).

4. свиро́нщина³ vagy свирьно́вщина (Polock, 1533) „meghatározott illeték”. A szó a litván eredetű свирен szóból képződött, a régi litván *sverinė (F.) alapján, ahogyan a régi orosz овин, овина a keleti balti *javinė>belarusz ёвня, ёўня alakjai, amelyekben a ja ё-val, az a о-val való jelölése, valamint az i redukált hang kiesése figyelhető meg. A melléknevekből képzett ilyen litván eredetű főnév igen sok van az óbelarusz emlékekben. Lengyel szövegekben és a vilniusi vidék mai lengyel nyelvjárásában is előfordulnak. A maga részéről a *sverinė (troba) a sveŕ-ti „felakasztani” igéből képződött, és azonos a šalinė „oldalsó kamra” szóval>; szláv szalinia, ahogyan a lengyel szw iernia³: litván svirmā (F.) „свирон, свирен”.

A litván *sverinė> és a lengyel szw iernia egyrészt az óbelorusz szvirnya (Novogrudok) és szviren, birtokos esete: szvirna hatására alakult, másrészt arra a hangtörvényre, hogy bizonyos helyzetekben kiesik a hangsúlytalan i, amint azt a šul-in-ýš>šulnýš „kút” típus mutatja. Ezért a mai litván nyelvben az svirnà és svir̃nas alakokat találjuk, a mā/-no- végű legrégibb képzések mintájára: vaĩ-na-s „holló” és vār-na „nőstény holló”.

5. A pentenyike pénzeket³ 1516–1593 között a Litván Nagyfejedelemség keleti szlávjai poszekercsinának vagy mostovnyicsijnek is nevezték; vagyis ez minden fejsze- vagy szekercefok után kivetett adó volt, amelyet hidak építésére és javítására szedtek. Az összegyűjtött poszekercsinát pentenyikinek is nevezték < litván pentininkai: péntis „fejszefok, sarok”.

270

6. дакло (1350—1450), ³ és ⁵, vagy дзякло szerkezetileg csak a lit. *dėklas szóra vezethető vissza. Ebben az esetben a nőnemű *dėkla alakból képzett hímnemű forma, amely (K. Jablonskis professzor szerint) saikas-ot (6 garniec) jelentett, majd mindig azonos mennyiségű (a feudális úr javára) összeöntött gabonát. Szamogitiában nem дзякло-t, hanem соёкт-ot, azaz < *saiktas-t szedtek³. Tehát a lit. dė-ti „tenni, elhelyezni, letenni” > dėkla > *dėklas. A дак-ло alak a даковати „hálálkodni, köszönetet mondani” szóra vonatkozó népetimológia. A dúo-klė forma a dúoti igéből ered, és jelentése jelentős természetbeni adó (rendszerint gabona és széna), amelyet csak később váltott fel pénzbeli illeték; a hangzásbeli hasonlóság elősegítette a *dėklas és a dúoklė szó összeolvadását.

7. поседь (посадь vagy посад)³ — a litván fejedelmek uralma idején szedett meghatározott természetbeni adó. Abból állt, hogy a nagyfejedelem, egy mágnás vagy magas rangú tisztviselőik valamely településre érkezésekor a lakosok (elsősorban a leggazdagabb réteg) összegyűjtötték a vendégek és kíséretük számára szükséges javakat. Mivel a látogatások nem voltak gyakoriak, a поседь-t ritkán szedték, néha évente egyszer. A 15. század végén azonban a lengyel királyok különadóként törvényesítették ezt a szokást, mert egyes tisztviselők már túl gyakran szálltak meg ugyanazon a helyen поседь címén, és kifosztották a lakosokat; emiatt számos panasz érkezett³. Szóképzési szempontból a поседь (akárcsak a ДАКЛО) létrejöhetett volna tisztán szláv összetételi elemekből is, de litván szokások hatására. Ezért a litván lakosság körében szükségképpen léteznie kellett egy megfelelő, ugyanezekből az indoeurópai eredetű morfémákból álló litván szónak is, azaz a *pā-sēd-is és *pā-sod-is szónak: a mai lit. pa-sėd-as „ülés” (vö. az óorosz посад szóval). A terminus összefügg a lit. sėdyba (udvarház, birtok), illetve sodūba, sodà stb. és a sėd-ė-ti „ülni” szavakkal.

8. илгки vagy гилкги³ (1592—1687) az ólitván ilgės < Ilgių šventės szóra vezethető vissza (valószínűleg a halottak emléknapjára, november 2-ára), és a koldulás szokása szerinti, a feudális úr javára szedett adót jelölte: lit. ilgas „hosszú”, valamint lit. ilgėtis „vágyakozni, epekedni stb.”.

9. lengyel osiowe³ (N.) — a szamogit ašies pinigai tükörfordítása, vagyis pénz a feudális úr javára a föld egy volokájáról szolgáltatandó, tengelynyi tűzifa természetbeni beszolgáltatása helyett < jem. ašis „tengely” ≈ kūbinis sieksnis malkų, azaz 2,13 m³.

10. lengyel łażowe < lit. lȧżu..., a lažas „jobbágyság, robot” szóból, lengyel łaża. Képzési típusa szerint az osiowe, rinklowe pieniądze csoportjába tartozik.

11. a lengyel jesienina (tükörfordítás) és a rudonaje³ < rudenoju (Lettországban és Litvániában), valamint a lnowaniem a helyi hatóságok által ősszel (rudens laike), a betakarítás után végzett paraszti sarcolás formái voltak. Kétségtelen, hogy a Litván Nagyfejedelemség minden lakosa számára közös jelenségnek olyan, azonos vagy eltérő tövű, de szemantikailag azonos értelmű szavakat kellett életre hívnia, amelyek e fogalmakat jelölik: tükörfordításokat.

12. iszymtynia vagy ишымтыня³ „a gyermekeknek átadott gazdaságból a szülőknek járó jövedelemrész”: lit. iš-imt-inė, az iš-imti „kivenni” igéből.

13. палукно vagy palukno³ „kamatpénz”: lit. palūkanos, palūkos, elavult forma a palūketi „kiek palaukti” kifejezésből.

271

14. kopa „feudális, ún. kopnij bíróság a V. L. K.-ban” (1460—1754)³ < lit. kùopa. A kölcsönzésre a következő kritériumok utalnak: 1) szemantikai és nyelvtani kritérium (kaũptis és kūõrtis, kūõpinis); 2) fonetikai (pl.: клӯня és клӯня³ a klūonas-ból, оруд és ород³ az arúodas-ból); 3) morfológiai (pl.: поганские копища, Sreznevszkij, Mat. 1, 1281; 14. század), mivel az óorosz nyelvben sehol sem fordul elő a копа szó „emberek gyülekezete” jelentésben; 4) a nyelvföldrajz kritériuma (a kopnij bíróságok hiánya az orosz államban a V. L. K. korában, azaz az orosz állam sajátos jellegzetességeivel egyedi jogszabályokkal, valamint az azokat tükröző terminusokkal is rendelkezett); 5) a kultúrtörténeti fejlődés kritériuma (a V. L. K.-ban kialakultak a saját jogi normák, amelyek az ősi helyi szokásokat tükrözték); 6) szemantikai-csoportos kritérium (lásd a torposta és ludnik litvánizmusokat) – ismertek litvánizmusok, vagyis bírósági terminusok.

A копа terminus nemcsak az orosz, hanem a galíciai ukrán emlékekben sem ismert (K. Jablonskis professzor szerint).

15. людник „tanú” (Chr. Stang, Die altrussische Urkundensprache der Stadt Polotzk, 141—145, Oslo, 1939, 156. és 293. sz. okirat) < lit. liūdi-ninkas: liudyti „tanúskodni”: liáudis „emberek” (iu: iau váltakozás).

16. торпо́стай < торпоста³ „az a személy, aki jelen volt, amikor a bűncselekményt elkövető személyre vonatkozó adatokat egy feljelentő tanú közölte” (1389—1529) közvetlenül a régi litván tarpūstojas: tárpininkas, tarpinininkauti „közvetítő”, „közvetítőként működni” alakra vezethető vissza, a tãrp „között” tőből): fehérorosz торп снапоу у гумне <lit. tárpas (+ „kötőhangzó”, akárcsak a tarp-ī-pēdē szóban (=régi fehérorosz торпедя, торп jelentésben)+egy második tő, ugyanaz, mint a stó-ti „állni” igében+az -oj(as) képző a tarpininkas szó mai -ininkas képzője helyett. Az -oj- képző az órtai litvánizmusban is tanúsított, a régi orosz ратай és a fehérorosz ара́ты helyett. A торпоста alak szláv formák, például a староста vagy a lengyel starosta hatására jött létre.

17. гарме́на „napló, folyóirat, feljegyzések, egy magas rangú személy szóbeli utasításainak másolatai a V. L. K.-ban” (Kmita Chernobylski naplója alapján, 1574; semmi köze a latin eredetű тэрмин(к)а polonizmushoz, amely „kis feljegyzés” jelentésű Nosovich szerint)<régi litván *tar-m-enā a tar̃ti „szóban mondani” igéből (sok szövegösszefüggésből kitűnik, hogy tartottak attól, nehogy a jelentés az ellenség kezébe kerüljön; a naplót pedig egy írnok vezette), a staig-m-enà=staigmūō (: tarmuō) alak szerint, a staig-ùs mellett.

18. konigista³ „robot, úrbéri szolgálat” < lit. kunigýstė: kùnigas „elavult: úr, földesúr; lett kungs (ponas)” (Būga, R. R., 1, 545—546), vö. fehérorosz vitebszki кунега „kényeskedő” (1927) < lett vitebszki *кипеда.

19. pawarýmas „квалтъ vagy толока (kényszerű, az eredeti teĩkti szóból; > talkà „önkéntes, meghatározott jellegű kölcsönös segítség”) – nem asszimilálódott litvánizmus a varýti „űzni, hajtani” igéből; a толока korai balti jövevényszó.

20. лейтъ, többes szám лейти, -еве, лейцы „a földesúr istállójának dolgozói” (15–16. század)³ < régi litván *leistis /laitis (Zaičiškių kaimai), esetleg német eredettel: cumleutey, 1407 (Ateneum Wileńskie 1, 257): Leute.

272

21. tekun³ (1510—1580) < ólitván. — litván tekūnas „a falu elöljárója, a volokokra vonatkozó reformmal bevezetett ławnik tisztség előtt a falu vezetője“, (a hűbérúr akaratának kihirdetésekor való futkosás motiválta, vö. „küldönc, futár“ jelentéssel és tėkūnas, DZKŽ 848—9).

22. Szláv лавник > lit. lavnikas (> lavininkas) > lengyel (a forrásokban) lawnikaitis, -ciowi (Dat.) „a лавник fia“ > lawnikaič — litván — ait képzővel.

23. (с)кердь vagy skierdž (a vilniusi régió szláv nyelvjárásaiban maradt fenn nyelvjárási alakban) < lit. sker̃džius = (1748—1765) viršininkas > lengyel virszynik „főpásztor“; litván viršininkystė > lengyel wirs zyni-ko(w)stwo „a w. tisztség betöltésének időszaka“.

24. рыкунья vagy рыкуния³ (és más alakok) „az udvarház felügyelőnője, aki a földesúr jószágállományának növekedéséért felelt; kulcsárnő; gazdasszony“ (1544—1773); подрыкунья és подрыкунянка „a подрыкуня lánya, a рыкунья segítője“, рыкунич és порыкунич vagy рыкуноитис (a рыкунья, illetve a подрыкунья fia) a litván rykūnė, rykūnaitis alakokra vezethető vissza, a rikiuoti „rendet tesz, gazdálkodik stb.“ igéből. A річка „tejesasszony“ alakot (Poltavai terület) a 19. század végén jegyezték fel.

25. ошвинник (мн. ч. ошвинники)³ „a nagyfejedelem kancájának felügyelője parasztként (a tisztség a волоках reformjáig állt fenn) <ólitván ašvininkas: ašva „kanca”.

26. ройтйник (többes számban ройтйники)³ „a nagyfejedelem úton lévő бояринја (út)“ (1510—1703) < lit. raitininkas levélküldönc (a nagyfejedelem); a fejedelmet lóval szolgáló ember.“

27. жибентяй³ (többes számban жибентяи) vagy жибентай „fűtő és olyan személy, aki a nagyfejedelmi paloták világításáról gondoskodott, valamint egyéb udvari szolgálatokat végzett“ (1519—1530, vitebszki terület; lásd a Жибентяи falut J. Trusman könyvéhez⁶) az ólitván žibin-t-ėjas vagy žibin-t-ojas: žibinti „fényt gyújt“ alakra vezethető vissza.

Megjegyzendő, hogy az ошвинники, ройтйники és жибентяи szabad parasztok voltak, és a nagyfejedelemnek végzett szolgálatukért földeket kaptak, fokozatosan meggazdagodtak, majd a litván боярин-rétegbe emelkedtek.

28. койминник vagy койминец (többes számban койминцы) „hasonló emberek“: kezdetben föld nélküli szabad parasztok, a mágnás szomszédai, akik meghatározott feltételekkel az ő földjein éltek (1514—1463); < lit. kaimininkas: kaimynas = óbelorusz коймин „szomszéd“. A Койминцы (vagyis a hasonló emberek) nagy szerepet játszottak a földesurak üresen álló földjeinek betelepítésében Belarusz és Litvánia, valamint a В. Л. К. más területein, mivel adómentességet kaptak (a királyoktól legfeljebb 12 évre, a mágnásoktól legfeljebb 4 évre); mindezt a későbbi teljes jobbágysorba taszítás reményében tették: Коймино falu Bobrujszk közelében (Атлас БССР 111—112).

29. lengyel werg „rabszolga“, „szolga, jobbágy“ (1695—1766); litván vér-gas; wergowstwo (N.) „jobbágyság stb.; lásd a Bielski járásbeli Вергулы falut (Акты ВАК, 3. köt. Mutató).“

30. антры́ник, онтры́ник³ (és számos más alak), hímnem; антры́ница nőnemű alak: „az adott parasztgazdaságból való második munkás (rendszerint a feleség)“

18. Kalbotyros klausimai, III

273

(1620 — 1794) < lit. antrininkas, -ė: antra „második“; untrynnik >unter-nicstvo³: nyj. untrininkas, „második, nem főállású munkás“.

31. бѐндр vagy бѐндра³ „себр(а), azaz társ, résztvevő az adott gazdaságban végzett munkában stb.” < lit. bendras (M.): bendras melléknév „közös”, bendráuti „себровать, дружить”; бендровство vagy бяндровство, lengyelül bendro(w)stwo „barátság” (1571 — 1665).

32. ófehérorosz bićul, lengyelül bičiul³ — az, akinek valakivel közös méhei vannak = aki közös, sebrként tartott méhekkel vagy méhekkel rendelkezik: (1553 — 1767) < lit. bičiulis: bitė „méh“. Említsük meg a litván eredetű, bírósági iratokban gyakran előforduló következő frazeologizmusokat: a) sebrként tartott kaptárak vagy méhek, illetve bicsuli-méhek; „közös sebr-méhek“; b) a méheket fele-fele arányban sebr-közösségbe adni; a méheket fele-fele arányban barátságra szétosztani; méheket fele-fele arányban barátságra átvenni; a méheket fele-fele arányban barátságban tartani; a közös méheket sebr-közösségben tartani; fele-fele arányban sebrként tartott méhek; г) lengyelül w barciach siabrować; д) a sebr-közösség szerint mézet gyűjteni; a méheket fele-fele arányban sebr-közösségben tartani; ж) miód połowiczny.

Mindezek a frazeologizmusok a következőkből erednek: a) a sebreny(й) melléknév — a litván bičiulinis tükörfordítása; б) bičiuliškai bites duoti, gauti, imti, prašyti stb. A szláv frazeologizmusok alapján ma már nehéz rekonstruálni a litván előformákat. A méheket fele-fele arányban sebr-közösségben tartani azonban a litván turėti bičiulystę tükörfordítása, a méhek sebr-közössége kifejezés pedig a litván bičiulystė tükörfordítása,

A kölcsönzés meghatározásának fő kritériuma a nyelvföldrajzi kritérium (lásd az adott korszak orosz jogi dokumentumait). Az ókori litvánok és más szomszédos balti népek körében ugyanis szokás volt méheket ajándékozni a barátoknak és a szomszédoknak, a mézet pedig egyenlő arányban osztották el. A feudális urak azonban hamarosan ezt a szokást is olyan kötelezettséggé alakították, hogy a földesúrnak be kellett szolgáltatni a saját vagy sebrként tartott (a földesúrtól kapott) méhek által gyűjtött méz felét. Sok szempontból érdekes megjegyezni, hogy a legrégibb bírósági iratokban előfordul, hogy az úgynevezett méhek sebr-közösségének tagjai rendszerint egy lengyel és egy litván, vagy egy lengyel, egy fehérorosz és egy tatár voltak, amint a vezetéknevek is mutatják: Kurpesha és Mikel Rimdzevics Šimko Torkatsmmal (tatárral), 1553. Kovnói kerület³.

33. Végül említsünk meg négy szinonim terminust a „primak“ fogalmára (özvegy vagy lány gazdaságába befogadott férj): 1) ófehérorosz užkur vagy uškur < lit. už-kurys; 2) ófehérorosz preikš < lit. preikšas (vö. prei-kurys); 3) ófehérorosz ulaz (csak Litvániában) — a litván už-kur-ys: už-si-kur-ti tükörfordítása, és a fehérorosz ulazic „(idegen) házba beköltözik stb.“ 4) ófehérorosz preikur.

* * *

Csak a litván tudós, K. Jablonskis professzor által a 14–18. századi levéltári dokumentumokból kiemelt litván jövevényszavak csekély hányadát mutattuk be. E kölcsönszavak között azonban közvetlen átvételeket, nyelvről nyelvre többször átkerülő szavakat, tükörfordításokat és frazeologizmusokat egyaránt találunk. Az ilyen terminusokat nemcsak azért kölcsönözték, mert a szláv lakosságnak nem voltak saját, a litván

274

szokást tükröző terminusai, hanem azért is, mert kölcsönös asszimilációs folyamat zajlott, amelynek során több mint kétezer éven át a szlávok kerültek fölénybe. Ez az oka annak, hogy a litván nyelvben több a szláv jövevényszó, mint amennyi balti elem a szomszédos szláv nyelvekben található. Míg a szláv jövevényszavak az egyházi és oktatási hatás révén megerősödtek a litván nyelvben, mivel e területeken a szláv nyelvek uralkodtak, a balti elemek fokozatosan eltűntek a szomszédos nyelvekből, mert nem támaszkodhattak e nyelvek rendszereire. A maguk idejében azonban sok balti elem volt mindegyik szomszédos szláv nyelvben; ugyanazok a balti elemek mind az ófehérorosz, mind a lengyel írásbeliségben előfordulnak.

A legfontosabb felhasznált szakirodalom:

1. Е. Карский, Белорусы, 1, Вильня, 1904.

2. В. Костельницкий, Русско-литовские языковые связи по словарным материалам литовского языка, disszertáció, Vilnius, 1954.

3. K. Jablonskis, Lietuviški žodžiai senosios Lietuvos raštinių kalboje, Kaunas, 1941, valamint kéziratos anyagok.

4. J. Endzelьnas, A balti nyelvek hangjai és alakjai, § 115, 73, Vilnius, 1957.

5. Chr. Stang, Die westrussische Kanzleisprache, Oslo, 1935.

6. Ю. Трусман, A Vityebszki kormányzóság helyneveinek etimológiája, Revel, 1897.

7. А. Дембовский, Опыт описания Могилевской губернии.... Могилев 1882, 1, 471 stb.; 2, 57, 191, 189 (lásd: hasonló emberek).

8. K. Būga, Rinktiniai raštai, 1, Vilnius, 1958.

9. А. Вяржбоўск, „Беларуска — літоўскія лексічныя ўзаемасувязі“, Мінск, 1960 (kétkötetes monográfia): „Балтизмы у беларускай мове“, Весці АН БССР, 2, 117—134, 1959 (kutatási módszertan).