LIETUVIŲ KALBOS SANDAROS TYRINĖJIMAI

LIETUVIŲ KALBOTYROS KLAUSIMAI, XXVI (1987)

KAZIMERAS AMBRASAS-SASNAVA

RECENZIÓ – A KRITIKA ALFÁJA

A nyelvi hibák kijavítása során J. Balčikonis nemegyszer érintette a fordítások különféle hiányosságait. Például, amikor L. Valkūnas görögből fordított könyvét recenzálta¹, alaposan kipellengérezett egy sor lexikai, ragozási és egyéb hibát². E cikk szerzőjének is nemegyszer kellett elpirulnia és fészkelődnie a széken, mintha parázs fölött ülne, amikor a professzor súlyos betegen fekve, kezébe véve az általam fordított könyvet, nyugodtan, meggyőzően és lassan kihúzta azokat a szavakat, kifejezéseket és mondatokat, amelyek nem feleltek meg ízlésének, a nyelv szellemének és az anyanyelv követelményeinek³. A szigorú recenzensnek még egy keresztbe tett szót sem mertem mondani — fejemet ingatva csak helyeselni tudtam mindent. A professzor állandó figyelme nemcsak az eredeti, hanem a fordított szövegre is arra ösztönzött, hogy közelebbről szemügyre vegyem fordításban megjelent könyveink recenzióit, amelyek ma néha (és mennyi fordítás, még kiváló mű is marad ilyen értékelés nélkül!) egyedüli alkalmat kínálnak arra, hogy a sajtóban megismerkedjünk az ilyen típusú kritikai írással.

Nemrég R. Gamzatov ezt írta: „A fordítás nem készülhet csupán kézzel, lélek és szív nélkül; őszinteségre és egyéniségre van szükség”⁴. De mit mondjunk a kritikai munkákról, mindenekelőtt a recenzióról? Itt kétszer annyi figyelemre, őszinteségre és egyéniségre van szükség. Hiszen bizonyos értelemben ezúttal nem egy, hanem több személynek — a kommunikációs folyamat résztvevőinek —, a szerzőnek, a fordítónak, a szerkesztőnek és másoknak a munkáját értékeljük. Tehát valójában: milyen is a fordításban megjelent könyveink recenziója?

A fordított irodalom sokféleképpen elemezhető és értékelhető. A tudós vagy a kritikus irodalmi vagy kizárólag nyelvi, szemiotikai vagy strukturális szempontból vizsgálhatja. Érdekes kritikai elemzés készülhet akár filozófiai szempontból is: vajon megőrizték-e például a filozófiai koncepciót⁵. Irodalmi szempontból: pontosan adták-e vissza az eredeti képeit, a szereplők jellemét, a mű egész hangulatát, a szerző sajátos stílusát, világképét⁶. Minden recenzens találhat olyan értékelési szempontokat, amelyek az ő megítélése szerint az adott fordítás szempontjából a legfontosabbak, ame-

¹ Longas. Dafnis ir Chlojė / Iš graikų k. vertė L. Valkūnas. — V., 1958. — 191 p.

² Balčikonis J. Rinktiniai raštai. — V., 1978, t. 1, p. 331—332.

³ J. Balčikonis különös gonddal, ceruzával aláhúzva, hangosan is rámutatott Dž. Darelo „Perkrautas laivas” (A túlterhelt hajó) című könyvének számos nyelvi „szálkájára és forgácsára” (K. Ambrasas fordítása. — V., 1967). Kár, hogy akkoriban nem jegyeztem föl ezeket a javításokat, és az ajándékba kapott, javításokkal ellátott könyvet valahová elkevertem. Ma felbecsülhetetlen értéket képviselne, és élő emlékeztetője volna a szigorú recenzensnek.

⁴ Тамзатов Р. Высокие звезды. — Литературная газета, 1983, 24 авг.

⁵ Prustas M. Prarasto laiko beieškant. Svano pusėje. — V., 1979.

⁶ Dantė A. Dieviškoji komedija. Skaistykla. — V., 1970.

83

lyek az ő megítélése szerint az adott fordítás szempontjából a legfontosabbak. Ezért különösen érdekes bepillantani azoknak az írásaiba, akik éppen ilyen munkára készültek fel. A „Nuo ištakų ligi nūdienos” („A kezdetektől napjainkig”) című recenzióban⁷ az olvasó amerikai novellákkal ismerkedik meg⁸. A szerző arra törekedett, hogy a lehető legteljesebben és tárgyilagosabban emelje ki azokat a válogatási elveket, amelyeket a gyűjtemény szerkesztője, L. Vanagienė követett; az amerikai irodalom tágabb összefüggésében tekintett a lefordított novellák eszmei-tematikus rendeltetésére, és kiemelte alapvető vonásaikat. A fordítás minőségéről vagy művészi értékéről azonban egyáltalán nem esett szó. J. Kunčinas T. Četrauskas fordításában megjelent könyvéről ír⁹. A 186 sorból mindössze öt foglalkozik a fordítással: „Végül még azt kell elmondani, hogy T. Četrauskas fordító szépen megbirkózott a nem könnyű fordítással; szembesülnie kellett a stílusok sokféleségével, a differenciált szókinccsel és a gazdag terminológiával is.” Bizonyára nem egy olvasót érdekel majd, hogy megtudjon néhányat a regény szerzőjének életrajzi tényei közül, megismerje a mű rövid tartalmát, a szereplők jellemét és a mű eszmei jelentőségét. E sorok írója azoknak az olvasóknak az igényét is kielégíti, akik néhány évtizeddel ezelőtt a „Literatūra ir menas” hasábjain ezt írták: „A „Pergalė”-ben az új fordításos könyvekről megjelent recenziók közül egyik sem mélyítette el vagy bővítette azokat a benyomásokat, amelyeket mi, egyszerű olvasók, közvetlenül a könyv elolvasásából szereztünk. Szinte semmit sem tudtunk meg a szerzőről, a mű helyéről a szovjet irodalomban, a könyv művészi értékeiről. Világosan látszik, hogy sem a szerkesztőség, sem a recenzensek nem törődnek azzal, hogy az új fordításban megjelent könyvekről mélyebb, komolyabb elemzést adjanak. Ezekből a hideg, közömbös hangnemben írt recenziókból — amelyekből még a könyv tartalma sem derül ki — látható, hogy a folyóirat szerkesztőségében a fordításban megjelent könyvekről írni harmadrangú kötelességnek számít”¹⁰. Milyen irányt vettek ezek a recenziók két-három évtized alatt? A lett novellákat értékelve¹¹ a recenzens ezt írja: „mi történt az előzetes várakozásokkal — beigazolódtak és teljesültek-e, otthonosan érezted-e magad, bölcsen vezettek-e végig Lettországon, annak gondolatain, emberein és hangulatain keresztül, illetve szakmai szempontból hatott-e rád?”¹² A folyóirat közel három oldalán ezek a kérdések kerülnek boncolgatásra. Ha az oldal alján nem volna ott a kiadóra és a megjelenés évére vonatkozó lábjegyzet, azt hihetnénk, hogy eredeti műről van szó, hiszen a szerző még a „fordítás” szót sem említi. Lett és litván műveket, témákat és problémákat állít egymás mellé, érdekesebb gondolatokat hangsúlyoz, megemlíti a válogatás erősségeit és gyengeségeit, néhány szóban pedig megfogalmazza annak a műnek a jelentőségét, amely a litván irodalomba került.

Ma a litván folyóiratok nagyjából mintha elkülönítenék tevékenységük területeit: a „Naujos knygos” kiadóink termékeit népszerűsíti és reklámozza, a „Literatūra ir menas” és a „Pergalė” tematikai-eszmei-kritikai szempontból foglalkozik velük, a fordításban megjelent könyvek nyelvét pedig talán csak időnként veszi kezelésbe a „Mūsų kalba”.

⁷ Plg. Kuosaitė-Jašinskienė E. Nuo ištakų ligi nūdienos. – Pergalė, 1981, Nr. 7, p. 176–178.

⁸ Amerikiečių novelės. – V., 1980, 520 p.

⁹ Kunčinas J. Tarp realybės ir fikcijos. – Pergalė, 1981, Nr. 3, p. 178–179 (Rec.: Andersas A. Vinterspėltas. – V., 1980, 419 p.).

¹⁰ Krasauskas V., Jurevičiūtė J. Rimtą recenziją verstinei knygai. – Literatūra ir menas, 1950, gruod. 10.

¹¹ Žaliosios iliuzijų burės. – V., 1983, 517 p.

¹² Aputis J. Amalas Latvijos pusėje. – Pergalė, 1983, Nr. 8, p. 182–184.

84

A fordításoknak azonban egyetlen újság vagy folyóirat sem szentel folyamatos, kritikus, objektív, megérdemelt, szakszerű értékelést és figyelmes vizsgálatot. Ezért aztán, ha az ember elolvas egy-egy könyvet az eredeti irodalomról szóló kritikák közül, önkéntelenül is összeveti egy fordított könyv recenziójával. Az irodalmi folyamatok és az eredeti művek alkotói fordulatainak elemzése során érdekes feltevések, tartalmas összehasonlítások, éleslátó és merész következtetések, az irodalmi fejlődés nyilvánvaló mutatói, a művészi keresés lényegi vonásai, a gondolati absztrakció és az általánosítások frissessége, a meggyőző szintézis és az elemző tömörség kerülnek felszínre. Hiszen éppen itt mutatkozik meg a recenzens látókörének szélessége, saját véleményének meggyőző ereje, intellektusa stb.¹³ Egészen más a hozzáállás a lefordított könyvhöz: egy csipetnyi életrajzi tény, egy kis cselekmény, egy darabka a szereplők jellemzéséből és a kompozíció elemzéséből, és ha még hozzátesszük a mű helyét az irodalom fejlődésében, eszmei-művészi tartalmát vagy az irodalmi kapcsolatok kölcsönhatásának morzsáit — ez a recenzió teljes terjedelme. Mindez persze szükséges, talán sokak számára még érdekes is, de évről évre, évtizedről évtizedre nem kellene ugyanazt ismételni. Az igazat megvallva, akadnak rendeltetésüknek és céljuknak megfelelő recenziók is. Ezek egyike J. Lebedys írása Donelaitis „Évszakok” című művének német fordításáról¹⁴. A hagyományos, szabványos recenzió megszokott keretei közül konkrétságával és szakszerűségével emelkedik ki. Röviden, de pontosan ismerteti a mű fordításának történetét, megemlíti és objektíven értékeli az „Évszakok” korábbi fordításait, kifejti a fordító elméleti felfogását a fordításról és annak elveiről. „A művésziesség és a kreativitás, a pontosság mellett — Budenzig legfőbb törekvése” — ismeri el a recenzens. Világosan hangsúlyozza az adekvátság kérdését: egyetlen sor sem maradt ki, az eredeti nemzeti sajátosságai és a szerző egyénisége megőrződött, a sok képszerű ige, az eszmei-tematikus tartalom, az urak jellemzése és Donelaitis nyelvének legjellemzőbb sajátosságai pedig igen tökéletesen kerültek átültetésre. A lényeges hiányosságokról sem feledkezik meg: az eredeti líraisága nem maradt meg, akadnak prozódiai zökkenők, pontatlanságok a hiperbolákban és a hasonlatokban, különösen pedig lexikai, szemantikai, korrektúra- és egyéb hibák. Ez természetesen nem a recenzió eszménye, de már valóban komoly értékelése egy fordított könyvnek, értékében egy másik, hasonló, a „Faust” fordításáról szóló recenzióval vethető össze¹⁵. Nem a litván, hanem a lett Faust útjának kezdetével indul. Rögtön látható, hogy a recenzens nem csupán gyorsan ki akarja elégíteni a kíváncsi olvasót, hanem tágabb perspektívából tekint a műre: bemutatja, miért lépte át Goethe műve a mi küszöbünket jóval később, mint a lett, az orosz, az ukrán, a finn, az örmény, a grúz, a szerb és más nyelveken. Körültekintően áttekinti az első fordítási kísérleteket, a kritikai véleményeket, a német költő művének a litván irodalomra és szerzőire gyakorolt hatását, sőt azokat az okokat is megjelöli, amelyek miatt a fordító, A. Churginas több évtizedes, hatalmas szakmai munkásságát nem merték objektíven értékelni. V. Kubilius problematikusan közelít a fordításhoz. A recenzens nem elégszik meg a fordító munkájának egyoldalú értékelésével

¹³ Zalatorius A. Menant Borutos mįslę. — Pergalė, 1981, Nr. 4, p. 167–171; Girdzi-jauskas J. Brandi teorinė mintis. — Pergalė, 1981, Nr. 6, p. 167–171.

¹⁴ Lebedys J. Naujas K. Donelaičio „Metų“ vertimas į vokiečių kalbą. — Pergalė, 1966 Nr. 10, p. 120–129; Lituanistikos baruose. — V., 1972, p. 48–61.

¹⁵ Kubilius V. „Faustas“ keliauja į Lietuvą. — Pergalė, 1980, Nr. 3, p. 133–154; Susitikimas su J. V. Gėte. — Kn.: Lietuvių literatūra ir pasaulinės literatūros procesas. V., 1983, p. 220–256.

85

hanem a fordítást A. Churginas eredeti költői alkotásainak teljes ívének, hangulatainak és a lírai „én” élményskálájának összefüggésében vizsgálja. Ez az egyik legtermékenyebb, ugyanakkor legnehezebb fordításelemzési módszer, amellyel recenziókban, sőt monográfiákban sem találkozunk gyakran¹⁶. V. Kubilius, figyelembe véve A. Churginas korábbi fordításait, találóan és körültekintően értékeli a szakmailag kivitelezett munkákat: bár nagy tapasztalat, fenomenális memória és tehetséges személyiség áll mögöttük, a fordítónak nem mindenütt sikerült megőriznie a szereplők egyéni gondolkodásmódját, közvetítenie a jellemek pszichológiáját és intellektuális feszültségét; helyenként túlságosan hangsúlyos Mefisztó durvasága, Margaréta gyengédségét pedig „megremegteti” a harsány szó. A recenzens véleménye szerint még a filozófiai mű fő vezérmotívumai is kilépnek a kanonikus mederből – a litván „Faustból” hiányzik a német köznyelv elemi ereje, merészsége és egyszerűsége. A fordításon a klasszicista poétika és a modern európai líra gondolkodásmódjának bélyege is jól látható.

Két nagy költői egyéniség — Adomas Mickevičius és V. Mykolaitis-Putinas — alkotását összevetve I. Kostkevičiūtė sajátos, könnyed és egyben éleslátó recenziót írt¹⁷. Az érzékeny lelkű és eleven eszű recenzens egy hetilapoldalon képes volt bemutatni két költői egyéniség alkotói kölcsönhatásának ötvözetét a fordítás szempontjából. Nem hiányoznak belőle sem a példák, sem az adekvátság kérdésének tárgyalása, sem annak konkrét elemzése, mennyire sikerült Putinasnak lefordítania Mickevičius műveit. Bizonyára kevesen képesek ilyen finoman, irodalmi érzékkel, érzékenyen, ugyanakkor szakszerű és óvatos tárgyilagossággal elemezni és értékelni a hatalmas tehetségű alkotók művét.

Talán nem mindenkinek sikerül úgy írnia, mint J. Lebedysnek, V. Kubiliusnak vagy I. Kostkevičiūtėnek. Mindenekelőtt azonban emlékeznünk kell arra, hogy a latin recensio szó jelentése: értékelés, áttekintés, ellenőrzés. A recenzióban tehát nem a felszínes megállapításokra és kommentárokra, hanem mindenekelőtt az értékelésre és a kritikai szemléletre kellene törekedni. E műfaj kritikai munkáit érdemes volna sokkal változatosabbá tenni. Nem szabad ragaszkodni az évek során meggyökeresedett, a hetilapok és folyóiratok oldalain diadalmasan menetelő, unalmas, sablonos fordulatokhoz és kritikátlan mércékhez. Ahogyan E. Parolekas cseh professzor, irodalmunk cseh nyelvre fordítója javasolja, hasznos volna figyelembe venni, hogy a fordító tisztázta-e, „milyen esztétikai és etikai értékítéletek formálják a modellezett valóságot a szerző művében. Mit szeret és mit gyűlöl, mit emel a szépség rangjára, mit értékel le esztétikailag, és mi iránt közömbös. Néha maga a szerző kommentálja és nyíltan kifejti álláspontját, de többnyire közvetetten, utalásokkal teszi ezt”¹⁸. Egyesek ezt a modellezett valóságot a mű kulcsának, mások hangulatának, megint mások a mű szellemének nevezik. Lényegében, ahogy az említett cseh tudós rámutat, ahhoz, hogy megérezzük és tisztázzuk a szerző valósághoz való viszonyát, nem szükséges gondosan tanulmányozni sem a kéziratokat, sem az emlékiratokat, sem a leveleket vagy az író, költő egyéb levéltári anyagait. Ezek a jelzések magában a műben is megtalálhatók: különféle jelzők, egyeztetett és nem egyeztetett jelzők, visszatérő vezérmotívumok, valamint számos más részlet, belső érzelmi, erkölcsi és esztétikai értékelő jelzés

¹⁶ Егиазарян А. Поэт и перевод. – Ереван, 1979.

¹⁷ Kostkevičiūtė I. Putinas ir Adomas Mickevičius. – Literatūra ir menas, 1969 rugpj. 23.(Rec.:) Mykolaitis-Putinas V. Raštai. – V., 1968, t. 9.

¹⁸ Parolekas E. Pasaulio meninio modelio evokacija vertime (Apie tai, kas iš tikrųjų verčiama). – Pergalė, 1981, Nr. 24, p. 148–157.

86

megmutatja, hogyan értékelte a szerző a környezetet, a szereplőket, az eseményeket és művében ábrázolt egyéb valóságot. J. Lebedys recenziójában éppen ilyen értékelést találunk: „Budenzigas a legapróbb részletekig rekonstruálja a poemavilág népi szemléletét, az emberek, a környezet és a természet ábrázolását. Amit az eredetiben elítélnek és megvetnek, illetve magasztalnak, azt a fordításban is ennek megfelelően ítélik el és magasztalják, arra törekedve, hogy ugyanazt a mértéket, fokozatot és árnyalatot őrizzék meg”¹⁹.

Ha valamelyik fordítónak V. Jasukaitytė „Ballada a hídon állóról” című elbeszélését kellene németre, angolra, spanyolra vagy más nyelvre lefordítania²⁰, érdemes volna alaposan elolvasnia, és ráhangolódnia kedvelt, visszatérő vezérmotívumaira: „Boldog vagyok. Boldog vagyok, boldog vagyok, és még egyszer elmondhatom: boldog vagyok.” Ezek az ismétlések tehát azt tanúsítják, hogy az írónő, kitörve a mindennapokból, romantikusan, valamiféle elvont kitörésekkel festi meg a valóságot. Világfelfogása nem mindennapi, mintha elszakadt volna az unalomtól és a hétköznapiságtól. Éppen ez volna a fordító sajátos feladata, a kritikus számára pedig a recenzió kulcsa.

Hogy ne kelljen meghatároznunk, milyennek kellene lennie ma egy fordításban megjelent könyv recenziójának, ismét fel kellene idéznünk V. Kras tausko és V. Jurevičiūtė szavait: „Komoly recenzióra van szükség egy fordításban megjelent könyvről, amely feltárja a könyv eszmei tartalmát, a mű jelentőségét és gondolatvilágának sajátosságait. Lelkesítő stílusban, tiszta nyelven megírt, művészi recenzióra van szükség.” Itt egyet kell értenünk A. Merkyte-vel, aki, hogy megmutassa, miként nem kellene könyvekről recenziót írni, kénytelen volt egyetlen recenzióról egész cikket írni — egy antirecenziót²¹. Egy említésre méltó gondolat kerül itt előtérbe: „A recenzió talán nem csupán a műveltség fitogtatása, találó idézetek és a fordítástudomány állandó emlegetése, hanem az eredeti és a fordítás szövegéhez való komoly hozzáállás, konkrét elemzésük és őszinte törekvés arra, hogy fordításaink általános színvonala emelkedjen.”

Ahhoz tehát, hogy fordítóink munkáit megfelelően, szakmai szempontok szerint értékeljék, hasznos volna, ha a szerkesztőségek gondosan válogatnák ki és képeznék, nevelnék a recenzenseket, recenzióíró versenyeket hirdetnének, a sajtóban szélesebb körű vitákat szerveznének, valamint speciális kérdőívek segítségével szociológiai vizsgálatot végeznének arról, hogy mely recenziókra van a legnagyobb szükség, melyeket olvassák a legtöbben, és melyek a leginkább időszerűek a mai igények szempontjából.

РЕЦЕНЗИЯ — АЛЬФА КРИТИКИ

Összefoglaló

A jelen cikk kísérletet tesz a fordításban megjelent könyvekről szóló recenziók helyzetének értékelésére. J. Lebedkis, V. Kubilius, I. Kostkevičiūtė és mások írásainak tanulmányozása alapján követelményeket fogalmaz meg a folyóiratokban közölt további cikkekkel szemben is, amelyek nem mutatnak változatosságot és tudományosságot. A cikk a megjelent recenziók minőségének érdemi javítását, a legjobb fordításkritikai recenzióért kiírt verseny megszervezését, valamint a recenziók időszerűségének és egyéb kérdéseknek szociológiai vizsgálatát javasolja.

¹⁹ Lebedys J. Új K. Donelaitis „Metų” című művének német fordítása. — In: Lituanistikos baruose, p. 50—51.

²⁰ Jasukaitytė V. Baladė apie stovinčiąją ant tilto. — Pergalė, 1981, Nr. 6, p. 12—57.

²¹ Petrauskas V. Prusto pusėje. — Pergalė, 1981, Nr. 4, p. 126—142.

²² Merkytė A. Kelias į Prusto pusę. — Pergalė, 1981, Nr. 10, p. 150—160.

87