LIETUVIŲ KALBOTYROS KLAUSIMAI, XXX (1993)

PERIFERINĖS LIETUVIŲ KALBOS TARMĖS

[Rec.]: Druviete I. Kārlis Mīlenbachs. Rīga: Zinātne, 1990, 283 lpp.

Ez a szép monográfia Karlis Mīlenbachsról az 1985-ben megvédett kandidátusi értekezésből nőtte ki magát. A szerző korábban már több érdekes tanulmányt is közölt a jeles lett nyelvészről, amelyekben különösen nyelvészeti nézeteire és a lett irodalmi nyelv normalizálásáért szerzett érdemeire irányította a figyelmet¹.

A lett nyelvtudomány és az irodalmi nyelv történetében K. Mīlenbachsot előkelő hely illeti meg barátja, Janis Endzelīns mellett, és csak csodálkozhatunk azon, hogy a lett nyelvészeti szakirodalomban az 1927-ben L. Adamovičs által K. Mīlenbachsról közölt részletesebb tanulmány² és az 1933-ban A. Augstkalns által munkáiról összeállított bibliográfia³ után mindmáig nem jelentek meg komolyabb publikációk.

A monográfia szerzője rendkívül lebilincselő formában mesél a nyelvész életéről, érdekes, gyakran mindeddig ismeretlen részleteket közölve, például a Mīlenbachs család lív eredetéről. Természetesen a legtöbb figyelmet K. Mīlenbachs nyelvészeti tevékenységének szenteli: nyelvészeti szakkifejezések megalkotásának, a lett helyesírás reformjáért folytatott küzdelmének, szintaktikai kutatásainak, a lett nyelvi tankönyveknek és K. Mīlenbachs életműve legfontosabb alkotásának, a lett nyelv nagyszótárának, amelyet a szerző halála után Janis Endzelīnsnek kellett befejeznie.

Rövid ismertetőben lehetetlen részletesebben bemutatni a monográfia tartalmát; igyekszünk csupán néhány olyan tényt megemlíteni, amely érdekesebb és időszerűbb lehet a litván nyelv történetével foglalkozó kutatók és általában a litván olvasók számára.

Mint tudjuk, a lettek a litvánokkal ellentétben jelenleg nemzetközi eredetű esetragokat használnak. K. Mīlenbachs azonban, akárcsak a mi A. Baranauskasunk, K. Jauniusunk és J. Jablonskisunk, lett elnevezéseket alkotott: sakulis, attiecūlis, virzulis, papildulis, vietulis, saukulis. Az esetnevek ilyen használatát a neves író, Jekabs Janševskis (1865–1931) támogatta, a lett kulturális élet más szereplőinek többsége azonban élesen bírálta K. Mīlenbachs újítását.

A litván nyelv kutatói számára különösen érdekes lehet I. Druviete könyvének „Valoda un vārda māksla” (Nyelv és a szó művészete) című fejezete, amelyben a szerző igen óvatosan, nagy tapintattal és a lett nemzeti kultúra iránti tisztelettel ismerteti a K. Mīlenbachs és Janis Rainis közötti vitát J. W. Goethe „Faust”-jának fordítási nyelvéről.

¹ Druviete I. Néhány megállapítás K. Mīlenbahstól a lett nyelv normalizálásáról // A lett nyelv kulturális kérdései. 1982. Ld. 17. o. 38–49; A nyelvi normalizálás elméleti megalapozása Kārli Mīlenbahs műveiben // A Lett SZSZK Tudományos Akadémiájának Közleményei, 1984. 5. sz. 51–61. o. stb.

² Adamovičs L. Kārļa Mīlenbacha dzīve un darbi // Filologu biedrības raksti. 1927. S. 7. Lpp. 74-97.

³ Augstkalns A. Kārļa Mīlenbacha raksti // Filoloģijas materiāli. 1933. Lpp. 19-23.

216

⁴és egyes irodalomtörténeti munkákban Janis Rainisról a nyelvész K. Mīlenbachs szerepét indokolatlanul igen negatív színben tüntették fel. Ez a vita többek között nagyon emlékeztet a litván nyelvészek és írók vitájára, amely Faustas Kirša J. S. Kraszewski „Vitolio rauda” című művének fordítása kapcsán robbant ki. Ebben a vitában V. Krėvė-Mickevičius „bolhászoknak” nevezte a nyelvészeket (J. Rainis inkvizítorokhoz hasonlította őket).

Amikor befejezték K. Mīlenbachs szótárának kiadását, amelyet mindmáig csodálnak a balti nyelvek kutatói, az egyik lett újságban megjelent egy cikk, amely szerint a szótárból „hiányzik a lett nyelvérzék és intuíció”. Kell-e túlzottan csodálkoznunk K. Būga szótárának egyes bírálatain?

K. Mīlenbachs jól ismerte Jonas Jablonskist: mindketten ugyanabban a mintaui (jelgavai) gimnáziumban dolgoztak. I. Druviete a következőket írja e nyelvészek kapcsolatáról:

„A tudományos nyelvészet iránti igazi elköteleződés végül csak 1889 körül kezdődött, amikor Karlis Mīlenbachs a jelgavai gimnázium vezető tanára lett. Életében kivételes helyet foglalt el Jonas Jablonskis, a litván irodalmi nyelv megteremtője, aki 1889 és 1897 között klasszikus nyelveket tanított a jelgavai gimnáziumban. A litván nyelvész és a nemzeti újjászületés mozgalmának szereplője, aki hét évvel volt fiatalabb Karlis Mīlenbachsnál, már több nyelvészeti tárgyú tanulmányt publikált. Abban az időben a gimnáziumi tanárok tudományos kutatás iránti elkötelezettsége ritkaságszámba ment; ki tudja, talán Jonas Jablonskis példája késztette K. Mīlenbachsot arra, hogy határozottabban hallassa a hangját a nyelvtudományban. J. Jablonskis könyvekkel látta el K. Mīlenbachsot, tájékoztatta a litván nyelvjárásokról, és „a litván élet forrása” volt számára (35. o.).”

E nyelvészek kapcsolatának jellemzésekor I. Druviete főként K. Mīlenbachs Josef Zubatnak, a neves cseh balti nyelvésznek írt levelére támaszkodik. Ehhez hozzáfűzhető, hogy K. Mīlenbachs leveleiből a cseh nyelvész megtudta: Obelaitis litván nyelvész és Jonas Jablonskis ugyanaz a személy.

A litván nyelv alapjaival K. Mīlenbachsot nemcsak J. Jablonskis ismertette meg; a lett nyelvész a litván nyelvet akkor is tanulta, amikor Tauragėben sógoránál lakott.

Örömmel üdvözöljük ezt a kiváló monográfiát, és reméljük, hogy már nincs messze az az idő, amikor Karlis Mīlenbachs nagy munkatársáról, Janis Endzelīnsről is olvashatunk egy hasonló könyvet.

Algirdas Sabaliauskas

⁴ Latviešu literatūras vēsture. Rīga, 1957. S. IV. Lpp. 477-480.

217