A litván nyelvjárásokat maga kutatta, másokat pedig kutatásukra buzdított

(J. Rozwadowski 130. születésnapja alkalmából)

1997 végén (december 7-én) lesz 130 éve annak, hogy megszületett Jan Rozwadowski, a legjelentősebb lengyel nyelvészeti litvánkutatók egyike. Tudományos tevékenységének skálája meglehetősen széles volt: a klasszikus nyelvek kiváló ismerője, neves indoeurópai nyelvész, szlavista és litvánkutató munkáit lengyelül, latinul, franciául és németül írta. A litván nyelvészet területén tudományos pályafutásának szinte teljes ideje alatt dolgozott. Nemrég jelent meg litván tárgyú munkái közül az egyik legnagyobb, „A Zietela környéki litván nyelvjárás a Naugarduko-vidéken (Naugardia)”¹.

J. Rozwadowski 1867-ben született Czarnában (Tarnów és Dębica között), mérnök családjában. 1885–1889 között a krakkói egyetemen klasszika-filológiát tanult. 1891–1894 között Lipcsében képezte tovább magát, ahol A. Leskien, E. Sievers és E. Windisch előadásait hallgatta, valamint K. Brugmann szemináriumaira járt. 1895-ben hazatérve ugyanabban a krakkói gimnáziumban tanított, amelyet maga is elvégzett. 1897-ben habilitációs értekezésének megvédése után a krakkói egyetem docensévé nevezték ki, 1900-tól pedig professzora volt.

J. Rozwadowski élete végéig Krakkóban dolgozott. Kétszer (1912–1913-ban és 1915–1916-ban) választották meg a krakkói egyetem rektorává. 1903-tól a Lengyel Tudományos Akadémia tagja, 1920-tól alelnöke, 1925–1929-ben pedig elnöke volt. Emellett számos európai ország nemzeti akadémiájának és különféle társaságoknak, köztük a Litván Tudományos Társaságnak is tiszteletbeli tagja volt. 1935. március 13-án halt meg.

J. Rozwadowski egyetemi évei alatt érdeklődött a litván nyelv iránt. Kiválóan meg is tanult litvánul. A krakkói Lengyel Tudományos Akadémia levéltárában számos, apró és jól olvasható kézírással (K. Būgáéra emlékeztető írással) készült jegyzet és összefoglaló maradt fenn, amelyeket különféle, főként régi litván írásos emlékekből készített. Ez önmagában is azt mutatja, hogy J. Rozwadowski komolyan tanulmányozta a litván nyelvet. 1895-ben egy könyvtárban rábukkant az „Universitas linguarum Litvaniae” („A litván nyelvek összessége”) című, névtelen nyelvtan 1737-es kiadására, felismerte jelentőségét a litván akcentológia szempontjából, majd 1896-ban újra kiadta Krakkóban. Ugyanebben az évben németül és lengyelül terjedelmes tanulmányt közölt a nyelvtanban használt hangsúlyozási rendszerről, részletesen összehasonlítva azt F. Kuršaitis hangsúlyozási rendszerével.

Felismerve, milyen óriási jelentőségük van a litván nyelvjárásoknak a nyelvtudomány számára, J. Rozwadowski a gyorsan eltűnő délkeleti litván nyelvterület kutatásának egyik legfőbb kezdeményezője volt. Elsősorban azt akarta tisztázni, hol használják még a litván nyelvet. E célból az 1890-ben A. Plater által gyűjtött, a

¹ Jan Rozwadowski. A Zdziecioł környéki litván nyelvjárás a Nowogródzki-vidéken. Posztumusz mű. / Szerkesztette Adam Gregorski. Szakmai tanácsadó Jan Safarewicz, Krakkó: 1995, 181. Lengyel Tudományos Akadémia – Krakkói részleg. Nyelvtudományi Bizottság Munkái, 59. sz.

242

A litván nyelv vilniusi kormányzóságbeli elterjedéséről 1904-ben térképet is készített és tett közzé „A litván nyelv térképe a vilniusi kormányzóságban” („Mapa języka litewskiego w gubernii Wileńskiej”) címmel. Feltehető, hogy J. Rozwadowski már 1898-ban Anonimo álnéven, A. Plater gyűjtött adatait feldolgozva kiadta „A litván nyelv elterjedési területe a vilniusi kormányzóságban” („Obszar języka litewskiego w gubernii Wileńskiej”) című munkáját; nevét akkoriban a litvánok és lengyelek közötti kiéleződött viszonyok miatt (pontosabban: a lengyelesedést elutasító és a lengyelesedett litvánok közötti ellentétek miatt) nem merte feltüntetni, mert nem akart belekeveredni a politikába. Nem sokkal később (1914-ben) elkészítette a litván nyelv Nagy- és Kis-Litvániában való elterjedésének térképét is, „A litván nyelv térképe” („Mapa języka litewskiego”) címmel.

A Krakkói Egyetem professzoraként J. Rozwadowski elutazott a Zietela környéki településekre, ahol 1901-ben és 1903-ban jelentős mennyiségű nyelvjárási szöveget jegyzett le. Más litván nyelvjárásokat is kutatott. A krakkói levéltárban fennmaradt kéziratai között egy, a Šakiai járás Sudargas környékéről lejegyzett szövegekből (mesékből és elbeszélésekből) álló gyűjtemény található (dátum nélkül). Ezeket a nem Rozwadowski kezével tisztázott szövegeket sokszorosították, és oktatási segédanyagként használták. J. Rozwadowski hosszú ideig tanított litván nyelvet a Krakkói Egyetemen.

J. Rozwadowski tudományos érdeklődési köre igen széles volt. Külön vizsgálta a görög, latin, szláv, kelta és cigány nyelvek kérdéseit. Számos munkájában támaszkodott a litván nyelv tényeire. Fontos művei közé tartozik a „Szóképzés és a szavak jelentése” (Heidelberg, 1904), a litván „Draugija” folyóiratban (16. szám, 1908) megjelent, K. Jauniusnak szentelt tanulmány a skutulė szóról, „A lengyel nyelv történeti fonetikája” (Kraków, 1915 és 1923), valamint a szláv és iráni nyelvek lexikai kapcsolatáról szóló érdekes tanulmány (1915). Ugyanebben az évben, 1915-ben, a Lengyel enciklopédia 3. kötetében közölte „A balti nyelvek” című összefoglaló jellegű munkáját. J. Rozwadowski halála után T. Lehr-Słaviński és J. Safarewicz gondozásában jelent meg jelentős műve, „Tanulmány a szláv vizek neveiről” (1948). J. Rozwadowski kezdeményezésére 1908-ban Krakkóban megalapították a lengyel szlavisták folyóiratát, a „Szlavisztikai évkönyvet” („Rocznik slawistyczny”). K. Nitschcsel együtt 1913-ban megalapította a polonisztika egyik legnépszerűbb folyóiratát, a „Lengyel nyelvet” („Język polski”).

J. Rozwadowski még magas tisztségeket elérve és sokféle munkával elfoglalva sem szűnt meg érdeklődni a litván nyelv iránt, és különösen a Lengyelország által megszállt délkeleti peremvidék litván nyelvjárásainak és sorsuknak viselni gondját. Megpróbálta megszervezni e nyelvjárások átfogó kutatását. E célból megbízást adott, hogy gyűjtsék össze a litván nyelv használatáról szóló legfrissebb adatokat az akkori úgynevezett vilniusi vidéken. 1928 és 1933 között O. Chomiński elkészítette „A litván nyelv elterjedésének térképe a Lengyel Köztársaságban” („Mapa obszaru językowego litewskiego w Rzeczypospolitej Polskiej”) című térképet, amelyből mindössze néhány példány maradt fenn. A térkép legfontosabb forrásai és a befejezetlen kommentárok töredékei J. Rozwadowski levéltárában találhatók (ezeket közzé kellene tenni).

J. Rozwadowski kezdeményezésére 1926-ban összehívták a legjelentősebb lengyel nyelvésze-

243

ket (J. Baudouin de Courtenay, V. Porzeziński, K. Nitsch, J. Otrębski), és elhatározták, hogy leírják az akkori Lengyelország különböző litván nyelvjárásait. Maga Rozwadowski feltehetően a Zietela nyelvjárás leírását tervezte előkészíteni kiadásra, szövegekkel együtt. V. Porzeziński a lazúnai nyelvjárás kutatásába kezdett, J. Otrębski pedig a Tverečius környéki beszédet vizsgálta. Közülük azonban csak J. Otrębski érte meg, hogy közzétegye „A keleti litvánok tverečėnai nyelvjárása” („Wschodniolitewskie narzecze twereckie”, 1934) című leírását.

J. Rozwadowski „A Zietela környéki litván nyelvjárás a Naugardukas-vidéken” című munkája több mint 60 évvel a szerző halála után jelent meg. V. Porzeziński kéziratainak sorsa egyelőre ismeretlen.

J. Rozwadowski volt a második nyelvész, akit érdekelni kezdett a Zietela környéki beszéd. 1901 előtt csak E. Volter járt itt (1886-ban és 1888-ban). Harmadikként K. Būga 1906 nyarán kutatta a Zietela környéki beszédet.

J. Rozwadowskit valószínűleg a neves lengyel etnográfus és helytörténész, Michał Fedorowski ösztönözte a Zietela környéki beszéd kutatására (1853–1923). Fedorowski agronómusként dolgozott, és birtokokat igazgatott Ašmena, Gardinas, Lyda, Naugardukas, Slanimas, Sluckas, Valkaviskas és más helyek környékén; tájnyelvi alakban jegyezte le a belarusz nép folklórját, szokásait és hiedelmeit, vizsgálta a növény- és állatvilágot, régi könyveket, különféle dokumentumokat, kéziratokat és műalkotásokat gyűjtött, halomsírokat ásatott és így tovább. Számos lengyel tudóssal és művésszel tartotta a kapcsolatot. Hagyatékának legjelentősebb része a „Lud białoruski” („A belarusz nép”) című, lenyűgöző, nyolckötetes mű. Fedorowskira legnagyobb hatással olyan lengyel kulturális személyiségek voltak, mint O. Kolberg, Z. Gloger és J. Karłowicz. A Zietela közelében fekvő Podolében álló birtokát, ahol ezeket a kincseket összegyűjtötte, számos neves lengyel kulturális személyiség látogatta. Éppen ekkor szolgált Podolében a kiváló mesemondó, a zasečiškėi Regina Dargevičiūtė (1876–1958). Maga Fedorowski próbált tőle litvánul tanulni. Talán éppen ez a litván lány ösztönözte M. Fedorowskit arra, hogy meghívja Podolébe vendégeskedni a litván nyelv ismert szakértőjét, J. Rozwadowskit, aki később (1904-ben) így írt: „Podolében tett látogatásomat (1901-ben) a Zietela (Diatlovo) környéki, haldokló litván nyelvjárás kutatásának szenteltem.”

A cikk szerzője véletlenül találkozott Regina Dargevičiūtė-val, aki Zietelában egy kisgyermeket ápolt, 1957 őszének egyik alkonyán. Regina apró termetű volt; tekintélyes kora ellenére meglehetősen egyenes tartású, magas termetű és fiatalosan fürge. Szenvedélyesen, kissé túláradóan, gyors beszéddel beszélt, és gyakran nem jutottak eszébe a szavak (régóta nem beszélt litvánul). Úgy tűnt, rövid idő alatt egész életét el akarta mesélni. Nyilvánvalóan szolgálatának nyolc éve „Federauskas úrnál” volt számára a legszebb időszak; a férfi két évig engedte Reginát kulináriát, háztartásvezetést és az illem finomságait tanulni. Regina nem véletlenül büszkélkedett azzal, hogy litván nyelvre tanította a gazdáját, Federauskast és a „krakkói professzort” (J. Rozwadowski nevét nem idézte fel). Később még kétszer beszélgettem Reginával. Kár, hogy akkor még alig tudtam azokról az emberekről, akiket említett. Mire pedig megtudtam, Regina már nem volt az élők sorában.

Mire J. Rozwadowski Zietela környéki beszédének szövegei megjelentek, eltel-

244

… nem egy egész évszázadot. E munka korábbi megjelentetését alighanem a szövegek meglehetősen összetett, nem hagyományos átírása akadályozta. Ezt a korlátot feltehetően sem maga a szerző, sem más szerkesztők nem tudták leküzdeni, amíg meg nem jelent a számítógép. Az átírás egyszerűsítésére ő maga nem vállalkozott, másokat pedig J. Rozwadowski tekintélye tartott vissza ettől. J. Rozwadowski halála után archívumát K. Nitsch lengyel nyelvész vette át. 1945-ben átadta azokat Jan Safarewicz (1904–1992) nyelvésznek és baltistának, a volt vilniusi István Báthory Egyetem egykori munkatársának, aki Lengyelországba költözött; Safarewicz bevonta a klasszikus nyelvek szakértőjét, Adam Gregorskit (1906–1993), J. Rozwadowski egykori tanítványát is. Utóbbi nyelvész elkötelezett munkájának köszönhetően a Zietela-szövegek már 1956-ra nyomdakész állapotba kerültek. Az átírás, különösen a hangsúlyok nem hagyományos jelölése miatt azonban senki sem vállalta a nyomdakész kézirat kiadását. Végül megkezdődött a mű számítógépes szedése. A. Gregorski halála után a nyomtatás alatt álló munkát Leszek Bednarczuk krakkói nyelvészprofesszor szerkesztette és rendezte sajtó alá. A munkához egy másik lengyel baltista, a litván nyelv kiváló szakértője, Wojciech Smoczyński professzor is hozzájárult tanácsaival.

J. Rozwadowski „Litewska gwara okolic Zdziecioła na Nowogródczyźnie” című könyve a következőkből áll: J. Safarewicz előszavából, A. Gregorski bevezetőjéből, a J. Rozwadowski által lejegyzett zietelai nyelvjárási szövegek fakszimiléiből (79. o.) és azok átírásából (a kéziratot A. Gregorski írta át), J. Rozwadowski „Anyagok a zasecsei (falusi) nyelvjárás leírásához” című írásából, A. Gregorski „Megjegyzések a nyelvjárás nyelvéről” című munkájából, az általa összeállított litván–lengyel szójegyzékből, valamint L. Bednarczuk zárszavából – a Post scriptumból. A végén rövid bibliográfia található a zietelai nyelvjárás kutatásáról, a rövidítések jegyzéke és egy francia nyelvű összefoglaló.

A szövegek témája változatos: dalok, versek vagy románcok fordításai, mesék, mondák, anekdoták, siratók, egyes szokásokról vagy kalandokról szóló elbeszélések. A végén szép közmondások és szólások kis gyűjteménye szerepel. A legtöbb szöveget alighanem (vö. 12–34. o.) a zasecsei Regina Dargevičiūtė-től jegyezték le. J. Rozwadowski R betűvel jelölte őket. A többi szöveg a pagiriai Mikalojus Tilvikistől, Jonas és Vincentas Dicevičiustól, valamint a Teteikiuose lakó Kiprijona Bagdelytė-től származik. A pontosabb adatközlői adatok azonban hiányoznak.

A J. Rozwadowski által rögzített zietelai nyelvjárási szövegek hiteles formában maradtak fenn, vagyis úgy, ahogyan a nyelvész annak idején hallotta és le tudta jegyezni őket (később nem szerkesztette, nem javította és nem vetette össze őket). Az elbeszélések és dalok lejegyzésekor csak saját tudására támaszkodhatott. Akkoriban még nem alakult ki a litván nyelv egységes helyesírása, ahogyan az átírásnak és a hangsúlyozásnak sem volt egységes hagyománya. Mai szemmel különféle egyenetlenségeket róhatnánk fel neki az átírásban, a hangsúlyozásban, valamint a magánhangzók minőségének és hosszúságának jelölésében stb. Például az ė magánhangzót négyféleképpen írta, vagyis e alakban (b’élg ’bėk’, s’ėdo, zm’ėji), ė-ként (jém’ė, nùm’irė, us’s’inorėi), è-ként (m’ėgo, s’ėd’ei, šėnavoti ‘gerbti, saugoti’) vagy jelöletlenül (pon’, sùkn’, pràmulk’ ‘prarijo’). A hangsúlyos hosszú magánhangzók hosszúságát külön nem jelölte. Hosszúságukat a hanglejtés jele mutatja. A betű fölötti vonást csak a hangsúlytalan magánhangzók hosszúságának jelölésére használta. A lengyel nyelv mintájára a kemény vagy megkeményedett l-et következetesen ł-ként írta (bróhuks, gulėj, fái-

245

dō), a lágy l-et pedig változatosan. A mássalhangzók lágyságát többnyire a betű fölötti vesszővel jelölte (apšišākė, bōčīs, mañē), ritkábban a betű jobb oldalán, fent (b'en'el'ū, m'erg'ātė, vād'ē). Nem tudni, mi alapján, a kv, sv, tv mássalhangzó-kapcsolatok, valamint olykor az emelkedő hanglejtésű au kettőshangzó második elemét f-ként írta, például: k'etvirtōs ~ ketvirtōs, nakfōt ~ nakvōt, sfet'imām ~ svetimām, dangōfs ~ dangaũs. A szláv nyelvek mintájára a ne tagadószót többnyire külön írta az igéktől: n'e būs, n'e pasak'ei, n'e turi ~ nēturi, ritkábban n'ēvedei, n'ērink.

J. Rozwadowski viszonylag jól megkülönböztette a hanglejtéseket. A többnyelvű zietelaiak különféle kiejtési árnyalatainak jelölésére tett erőfeszítések azonban jelentős következetlenséghez is vezettek. Olykor úgy tűnik, mintha a hanglejtések összekeveredtek volna, például: b'eg'in'ēdam'i, būs'i, iškūfė, l'iep'e m'ielitkas, n'ieko, nutēk'ā, pōnas, slūžīt’szolgálni’, tavōrišas ‘barát’, vīras, ezek mellett būča, išb'eg'in'ėjau, l'iep'e, m'ielitkas, n'ēks, pōna, slūžina, tavōrišo. Elképzelhető, hogy ezt a váltakozást egyes szavak mondatbeli kiemelése, a beszédtempó, a szöveg diktálása stb. okozta.

A lejegyző három magánhangzó-hosszúságot különböztetett meg: a hosszúakat, a rövideket és a félhosszúakat. A meg nem nyúlt rövid magánhangzókat leggyakrabban kettős balra dőlő ékezettel (gravisszal) jelöli, például: ajš’i, ajšū, anà ‘ő (nőnemű)’, būs, dūrės, dūris, g'erēst ‘jobban’, mōmā, mo-mūt'ė, pašouk'ė, sūrū, v'īsa. Egyszeres, egyetlen gravisza leggyakrabban a nem eléggé megnyúlt hangsúlyos (defonologizálódott) a, e hangoknak van, például: ānas ‘ő (hímnemű)’, àn'is ‘ők’, gràž'ā ~ gràžiā, pō krūm'ālu, lāk'e ~ lēkia, p'irk'āfēn, stālō, užrāk'ē ‘bezárta’, valamint hānas, kōjātēm'i, pasāk'ēt, us'irāk'ē. Olykor ezzel a hangsúllyal jelölte az egyébként mindig rövid i, u magánhangzók alkalmankénti megnyúlását (b'īt ‘volt’, bōč'ūlō, gùli), sőt a hosszú magánhangzókat is (athēlē ~ atlēkė, iā ~ iā, jēm'ē ~ ēme, ji ~ ī, namōp, sūrī ~ sūri). A šlūbō mellett ott van a jā, namōp, sūris és így tovább. A hanglejtések defonologizálódása miatt olykor az egyébként természetüknél fogva emelkedő hanglejtésű kettőshangzó vagy vegyes kettőshangzó első elemére kerül a hangsúly, például: āj ‘megy, menni’, inlīndo ~ inlīdo, īmtū ~ īmtu, p'irkō ~ pirkō, továbbá ktāus ~ klāus, m'élzas'i ~ meldžiasi, paklāus'ē ~ paklausė, pam'iršō ~ pamiršo, šūnt'ē ~ šu in tė, v'ērk'ē ~ verkė és így tovább.

A második elemként álló likvidák hanglejtését J. Rozwadowski sohasem jelölte circumflexszel. Ehelyett rendszerint a rövid első elemet hangsúlyozta kettős gravisszal, például: dabārg'i, dānt'i, d'iržas, m'ērgā, pav'ērktū, rask'īrs, šēn, š'īlt'ī, tēn. Néha a tiszta, emelkedő hanglejtésű kettőshangzókat is különféleképpen írta: aīs, aīj'im, sakōū, de labāi, vāikō és így tovább. Kissé szokatlanul hatnak az új keletkezésű, emelkedő hanglejtésű ēj, ōj kettőshangzók, amelyek az o végződés lekopásával megrövidült, -ējo, -ojo képzős igék múlt idejének egyes szám harmadik személyű alakjaiban jöttek létre, például: gut'ēi, m'iegōi, n'ēžinōi ‘nem tudta’, norēi, stōi, valamint gutēi, nuorēi, stōi. Talán J. Rozwadowski ezzel próbálta jelölni a į félhangzó ejtését vagy dominanciáját.

A hanyatló zietelai nyelvjárás sajátosságainak tükrözésére használt, itt említett és számos másféle jelöléskombináció ellenére J. Rozwadowski számunkra szokatlan átírásának valós alapja van. Lehetővé teszi, hogy közvetlenül szemügyre vegyük a zietelai nyelvjárás fonetikai rendszerének felbomlását.

246

Valószínűleg az adatközlők hibájából (a litván nyelv elfelejtése miatt) a szövegekben előfordulnak egyeztetetlen beszédrészek, például: a fiúk selyemruhája (=selyemruhákat) ingecskéket (5. o.), mind (mind a) vásárolt megrongálódott (38. o.), az asszony okosabb (=okosabb) mint (=mint) kért (74. o.); fed (=fedj) a rabokat, de ez a szó jó, mint a raboskodás (74. o.); ha nincs baj, akkor pénzt (=pénzt) nincs (76. o.).

A Zietelai nyelvjárás számos beszélője kétnyelvű vagy többnyelvű volt. Közülük sokan vegyes családban nőttek fel, mások pedig felnőttként már a saját családjukban sem beszéltek litvánul. K. Būga szerint még a tisztán litván családban felnőtt emberek is jobban beszéltek belaruszul, mint litvánul, mert litván nyelvtudásuk hiányos volt. J. Rozwadowski egyik fő adatközlője, Regina Dargevičiūtė korán árvaságra jutott, és egész életében idegen, szláv nyelvű embereknél szolgált. Az adatközlők nyelvhasználata tehát nem volt kifogástalan. J. Rozwadowski változó átírása ezért az ő kutatói munkájának, az emberek kiejtésének és a lejegyzés összehangolására tett erőfeszítésének eredménye.

Az, hogy a lejegyző nem a legegyszerűbb, egységesítésre törekvő utat választotta, a szövegek legnagyobb erénye. Más kérdés, hogy a nyelvész nem mindenütt tudta jelölni a magánhangzók hangsúlyát és időtartamát, a mássalhangzók lágyságát és egyebeket, de az ilyen esetek nem túl gyakoriak. J. Rozwadowski Zieteláról készült hiteles szöveglejegyzései sok nyelvészt ámulatba ejthetnek azzal, milyen rendezett és összetett átírással tudott rögtönözve összefüggő szöveget lejegyezni egy idegen nyelven. Az itt-ott előforduló tévedések és következetlenségek nem árthatnak J. Rozwadowski hírnevének, aki elismert litvánkutató volt.

J. Rozwadowski Zietela nyelvjárásáról lejegyzett szövegeinek kéziratát viszonylag gondosan fejtették meg. Mint minden összetett munkában, itt is előfordulnak átírási tévedések és apró hibák. Gyakran elmaradt a hangsúlyjelölés, például: k'āik'e = k'āik'e (1. o.), m'ergā = m'ėrgā (24. o.), žantō = žantō (50. o.); olykor más helyre került a hangsúly: g'ītā = g'ītā (6. o.), namōp = namōp (9. o.), nor'ēs = nor'ēs (58. o.); a mássalhangzók lágysága nincs jelölve: kūmėt = kūm'ėt (4. o.), mo'mūtā = mo'mūt'ā (6. o.), važ'āugi = važ'āug'i (8. o.); a magánhangzók hosszúsága (időtartama) nincs jelölve: m'ėrga = m'ėrga (4. o.), sūn'alīs = sūn'alis (7. o.), tok'ė = tōk'ė (8. o.). Betűkihagyások is előfordulnak, például: jūk'es'i = jū'k'es'i (2. o.), jū = jū° (10. o.), do = dor (<do és, 14. o.); szavak felcserélése: Potām kab an'es jėm'ė kūlt'is = Potām kab jėm'ė an'ės kūlt'is (52. o.) stb.

A bibliográfiai részben hiányoznak K. Būga Zietela nyelvjárásáról szóló munkái; E. Volter ugyanazt a művét a cím kettébontásával kétszer említik. Broch „Zum Litauischen südlich von Wilna” című tanulmányában csupán a Lida járásbeli Asava és Žirmūnai plébániák nyelvét írta le, Zietela környékén pedig nem járt.

Ezek és más pontatlanságok nem csökkentik a kiadvány értékét. J. Rozwadowski egykor lejegyzett, most pedig közzétett, Zietela nyelvjárásáról szóló szövegeinek jelentősége óriási. Amikor ezeket a szövegeket lejegyezték, Zietela környékén még különböző nemzedékek beszéltek litvánul: nagyszülők, szülők és gyermekek. A litvánul tudók és értők száma még majdnem elérte az ezer főt, akik közül a legtöbben Zasečiai faluban, kevesebben Pagiriai, Narčiai, Streloja, Teteikiai falvakban és másutt éltek. Nem tudni, hogy a lengyel nyelvészek J. Rozwadowski hagyatékának archívumában találnak-e még közlésre érdemes anyagokat, de a „Zietelos apylinkių lietuvių tarmė Naugarduko krašte” című kiadvány J. Rozwadowski egyik legértékesebb litván tárgyú munkájaként marad fenn, gazdagítva a litván dialektológiát. Ezért a munkának a nyomdai előkészítésében részt vevő valamennyi lengyel nyelvésznek a legnagyobb hálánkat fejezzük ki.

247

A litvánul értők száma még csaknem ezer főt tett ki; legtöbben Zasečiai faluban éltek, kevesebben Pagiriai, Narčiai, Streloja, Teteikiai falvakban és másutt. Nem tudni, hogy a lengyel nyelvészek J. Rozwadowski hagyatékának archívumában találnak-e még közlésre érdemes anyagokat, de a „Zietelos apylinkių lietuvių tarmė Naugarduko krašte” című kiadvány J. Rozwadowski egyik legértékesebb litván tárgyú munkájaként marad fenn, gazdagítva a litván dialektológiát. Ezért a munkának a nyomdai előkészítésében részt vevő valamennyi lengyel nyelvésznek a legnagyobb hálánkat fejezzük ki.

Aloyz as Vidugiris

JELENTŐS MUNKÁK A KIEMELKEDŐ NYELVÉSZ CENTENÁRIUMÁRA

A 20. századi európai nyelvtudomány elválaszthatatlanul összefonódik a lengyel nyelvész, Jerzy Kuryłowicz nevével. Ez a rendkívül széles látókörű kutató a strukturális elemzés módszereire támaszkodva új távlatokat nyitott az összehasonlító és az általános nyelvészetben, újító gondolatait pedig számos monográfiában és más munkában valósította meg; ezek témájukat tekintve nemcsak az indoeurópai, hanem más nyelvcsaládok (különösen a sémi) nyelveit is felölelik. Két nagy tanulmánykötet szemléletesen mutatja, milyen elevenek ma is az elképzelései és az általa teremtett hagyományok; a Wojciech Smoczyński által szerkesztett köteteket Kuryłowicz születésének századik évfordulójára adták ki. Az egyik, amely a baltisztikának és a szlavisztikának szentelt, a nyelvészeink által jól ismert nemzetközi folyóirat, a „Linguistica Baltica” negyedik köteteként jelent meg (Kuryłowicz Memorial Volume Part Two, Kraków, 1995, 333 p.). A másik, még terjedelmesebb kötet a nyelvtudomány általános és módszertani kérdéseivel, valamint különféle nyelvek (főként indoeurópai nyelvek) fejlődésével foglalkozik (Kuryłowicz Memorial Volume Part One. Analecta Indoeuropaea Cracoviensia Vol. II, Kraków,1995, 593 p.). Ezt a kötetet szeretnénk itt röviden ismertetni. A benne megjelent tanulmányokból kitűnik, hogyan élnek tovább Kuryłowicz gondolatai, és miként tükröződnek a különféle nyelvek fejlődésének mai kutatásában.

Kuryłowicz munkássága módszertani és elméleti alapelvei miatt különösen fontos a litván történeti nyelvészet számára. A kötetben megjelent számos tanulmány közül itt azokra szeretném felhívni a figyelmet, amelyekben tárgyalt kérdések arra ösztönözhetnék nyelvészeinket, hogy elgondolkodjanak a litván és más balti nyelvek megfelelő jelenségeinek fejlődésén, és alaposabban megvizsgálják azt.

A kiváló nyelvész életrajzát, tudományos munkásságát és annak módszertani posztulátumait a kötet szerkesztője, Smoczyński tárgyalja bevezető tanulmányában („Jerzy Kuryłowicz 1895–1978. On the hundredth anniversary of his birth“, XI–XXIV). Az indoeurópai nyelvek összehasonlító grammatikájában funkcionális nyelvszemléletet alkalmazva Kuryłowicz elsősorban nem az egyes nyelvi elemeket kutatta, hanem azok egymáshoz való viszonyát és rendszereik genealógiáját; a nyelvi egységek közötti viszonyokat pedig opozícióik, neutralizációs eseteik és hierarchiájuk figyelembevételével határozta meg.

248