ACTA LINGUISTICA LITHUANICA

LIETUVIŲ KALBOTYROS KLAUSIMAI XLIII (2000)

Ineta KURZEMNIECE

Latvijas Universitātes Latviešu valodas institūts, Rīga

GULŽOGU NOSAUKUMI LATVIEŠU VALODAS IZLOKŠŅU LEKSIKĀ

Az ősidőktől napjainkig az emberek igyekeztek körülkeríteni és megvédeni valamely említésre méltó helyet, települést, később tanyát vagy magányos házat. E célból Lettország területén számos, eltérő szerkezetű kerítést építettek, köztük gulžogut is (lásd például a kerítéstípusokról szóló etnográfiai kutatásokat: Cimmermanis; Jaunzems; Krastiņa; Kundziņš).

A régészek megállapításai szerint a gulžoguk készítésének kezdetei az i. e. 1. évezred második felére nyúlnak vissza (Sedovs 1992: 34). A régészeti ásatások leírásai szerint Lettország földvárainak szélein széles körben használtak gulžogukat; maradványaikat például az 5–9. század között lakott Ķente földvárban (Stubavs 1976: 40), a 830 körül épült āraiši tóvárban (Apals 1993: 6), valamint a 8–9. század körül létesített Mežotne földvárban találták meg (Sedovs 1992: 105).

A gulžoguk a lett városokat is körülkerítették. Ezt tanúsítja például J. K. Broce 1499-es rajza Rīga városáról és mások (Broce 1992: 19).

A későbbi időkben gazdaságok és állatjárók mentén gulžogukat építettek az erdős vidékeken élő parasztok. A gulžoguk építésének jellemzően két változata volt: 1) a földbe körülbelül 3 láb mélyre ásott, 1,5–2,0 m hosszú oszlopok, amelyek mindkét oldalába széles élű, fejszeszerű szerszámmal hornyokat véstek. Az oszlopokat egymástól körülbelül 3–7 m távolságra ásták le. Az oszlopok közé különböző vastagságú fatörzseket fektettek, amelyek végeit az oszlopok hornyaiba szorították; 2) az oszlopokat kettesével egymás mellé ásták a földbe, a fekvő fákat pedig vesszőkkel erősítették hozzájuk. A faanyag megtakarítása érdekében a fekvő fák közé fahasábokat illesztettek.

A gulžoguk Lettország egész területén ismertek voltak, de az etnográfusok megállapításai szerint Kurzemében, Észak-Vidzemében és Latgaléban maradtak fenn a legtovább. Napjainkban már nem készítenek gulžogukat.

Bár napjainkban a gulžogukat már nem használják, megnevezéseik mind az írott forrásokban, mind a nyelvjárási lexikában megtalálhatók. Ez a cikk e kerítéstípus megnevezéseinek változatosságát vizsgálja Lettország különböző régióiban és a szótárakban, elsősorban a megnevezések szemantikai és etimológiai vonatkozásaira összpontosítva.

Az irodalmi nyelvben a gulžoguk megnevezésére több elnevezés használatos – gulžogs, gulšeta, gulkuoku žuogs (LLVV 3, 173), slita ‘fekvő rönkökből készült kerítés’ (LLVV 71, 597), míg tájszóként a szótár a kritenis elnevezést is tartalmazza (valamint a krītenis alakot), jelentése: ‘olyan kerítés, amelyben a keresztgerendák végei az oszlopok hornyaiba támaszkodnak’ (LLVV 4, 439).

1. A lett nyelvjárásokban leggyakrabban olyan gulžogu-megnevezések használatosak, amelyek a kerítést az alábbiak alapján jellemzik: 1) a benne felhasznált kerítéselemek; 2) a kerítéselemek elhelyezésének módja;

136

3) a kerítéselemek megmunkálásának módjára; 4) régiségére; 5) a kerítés készítésére jellemző műveletre.

Ezek többnyire olyan szókapcsolatok, amelyekben az alárendelt tag a kerítés általános megnevezése (sēta, amelyet Zemgaléban, Vidzemében és Latgale nyelvjárásainak egy részében használnak; ž uogs, amelyet Kurzeme, Zemgale, valamint néhány vidzemei és latgalei nyelvjárásban használnak; sētiņa, amelyet a sēliai nyelvjárásokban használnak; és sētmali, amelyet általános kerítésmegnevezésként Latgale nyelvjárásainak egy részében használnak).

1.1. A nyelvjárási lexikában feljegyzett fekvőkerítés-megnevezések és azok változatai, amelyekben a gerendákra vagy vastag rudakra való utalás szerepel:

A balkēnu sēta szókapcsolatot Észak-Vidzემében jegyezték fel, például Kūdumában: – balkēnu sēt’s like leideriēm un cūkām, tur jau vaiga tād’s stiprāks. stabiem katrā pusē rievina. lika tād’s pusbalkēn’s iekšā tomū renē, vai nu plesc’s vai apaļ’s (Apv.).

A bālkis szótőből a kicsinyítő képzővel – ēns képzett balkēns szó jelentése ‘gerenda’; a litván bālkis és az észt pal’k szóval együtt az alsónémet balke ‘gerenda’ szóból kölcsönözték (ME I 261; Sehwers 1936: 8; LEV I 105; Lgr 147§).

A kritiņu žuogs szókapcsolat, amelynek alárendelt tagjában az -in- képző szerepel, ma már csak a ME II 281-ben, Nīcában van adatolva; az alárendelt tagban az -en- képzővel alkotott kritēņu žuogs változatot a nyelvjárási szótárak Grobiņában jegyezték fel: – bi tādi kritiņāti žuogi – rešni stabi, izzina a tādu platu ēveli tādu rievu un ta lik tā kritiņaja iekšā apaļus kuōkus (Apv.). Az -en- képző feltehetően a régies -in- képzőt váltotta fel (Rudzīte 1964: 105).

A kritēņu žuogs változatot, amelynek szókapcsolati alárendelt tagjában egyes számú birtokos eset szerepel, az EH I 656 szakirodalmi forrásként tartja számon.

A kritenis, kritiņis szavak a fenti megnevezésekben ‘egy gerenda vagy vastag rúd, amelynek végeit felülről egy kerítés két oszlopának vájataiba eresztik’ jelentésben szerepelnek, és a krist igéből képződtek az -enis, -iņis végződéssel (vö. litván krìsti) (ME II 281; Lgr 144–5§).

A lett nyelv egyes nyelvjárásaiban olyan fekvőkerítés-megnevezések fordulnak elő, amelyek vastag deszkákra utalnak.

A fekvőkerítésekhez a sima, vastag deszkákat a gömbfa helyett később kezdték használni, amikor lehetővé vált a fűrésztelepeken a gerendák deszkává fűrészelése.

Vārdkopnosaukums blanku sēts reģistrēts apvidvārdu vā kumos 1936. g. Svētc iemā – blānk šēç. stabu sāņuos ir ruobi, kuruos saliek blankas, tagad gluudus apaļus dēļus, agrāk rešnas apaļas kārtis, kam tad aptēsa tikai galus, kas nāk ruobuos (Apv.).

A blānka szó jelentése ‘deszka, palló’, és az alsónémet blanke ‘ua.’ szóból származó jövevényszó (ME I 309; Sehwers 1936: 13).

A dēļu sēta ‘fekvőkerítés’ jelentésű szókapcsolatot a lett nyelv egyes nyelvjárásaiban is feljegyezték, például Kūdumában: – ziemel galā ar dēļu sēt’ nuo vien’s sien’s līdz

137

A másik változat a fatörzsekből készült (Grabis 1991: 67); a dēļu žuogs szókapcsolatként ismert Pļaviņából (A.), míg a dēļu sētmalis szókapcsolat Latgale egyes részein fordul elő, például Ciblában: dieļu sàtmals. ap laidaru (A.).

A dēlis szó a középalsónémet dele ‘deszka’ szóból származó jövevényszó (ME I 462; Sehw ers 1936: 26; LEV I 207).

A lett nyelvben olyan fekvőgerendás kerítéselnevezést jegyeztek fel, amely utal a kerítés oszlopaira.

Vārdkopnosaukums stulpeņu žuogs pierakstīts Kārsavā un Gaigalavā (Strods 1991: 49). Tā atkarīgais komponents ar deminutīva izskaņu -enš darināts no substantīva stulps ‘der Pfosten’ celma un izplatīts Latvijas austrumdaļas izloksnēs, piem., Kalupē – ka stat'ēnč tāisa, to sadzān stūlp'ēnč i pi stūlp'ēnu pīsyt kuorc (Reķēna 1975: 191) (par izskaņu -enš sīkāk skat. Lgr 146§, Rudzīte 1964: 317).

A stulps² szó eredete nem világos. A stulp- tő feltehetően a stelp- és a stup- tövekből származik. Vö. a litván stulpas, az orosz столб és a lett stulbs szóval (ME III 1104; LEV II 313).

1.2. A lett nyelvjárások szókincsében elterjedtek azok a fekvőgerendás kerítéselnevezések, amelyek a kerítés részeinek vízszintes elhelyezkedésére utalnak.

Így az irodalmi nyelvben használt elnevezéseken kívül (lásd fent) a nyelvjárásokban helyenként a következő szókapcsolatokat is feljegyezték: gulā sēta, például Kaugur osban: gulā sēta (R.-Dr. 46); guldeļu sēta, például Jaunpiebalgában (A.).

A gulū ‘fekvő’ szó a guļt igével függ össze (ME I 678; LEV I 324).

1.3. A nyelvjárásokban a fekvőgerendás kerítés megnevezésére olykor olyan elnevezést használnak, amely a kerítés elemeinek megmunkálási módjára utal.

A gruopū žuogs szókapcsolat egyelőre csak Kursīšiből ismert (VMP).

A gruōpe szót ‘horony, nút, ereszték, falc’ jelentésben használják; a középalsónémet grope szóból kölcsönözték (ME I 671).

1.4. A nyelvjárások szókincsében helyenként olyan fekvőgerendás kerítéselnevezést jegyeztek fel, amely a kerítés régiségére utal.

A tēvu sēta szókapcsolatot a valmierai tájszói gyűjteményekben jegyezték fel: gyerekkoromban láttam még fekvő fatörzsekből készült kerítést is, amelyet tēvu sētának neveztek. Ehhez sok és jó vastag fatörzsre van szükség.

A tēvs szó vö. a litván tēvas szóval, és öröklött elem (ME IV 177).

1.5. A lett nyelvjárásokban olyan fekvőgerendás kerítéselnevezéseket használnak, amelyek a kerítésépítésre jellemző műveletre utalnak.

Az ME IV 289 Mēmeléből a tvāra, Mēmeléből és Neretából pedig a tvāre elnevezést jegyzi fel. A mai nyelvjárásgyűjtésekben a tvora változat található (LVDA).

A tvāra ‘vízszintesen fekvő rudakból készült kerítés’ szó az -a, -e képzői végződésekkel a tvert igéből képzett (a litván tvorà jelentése ‘kerítés’) (ME IV 289). Mivel az elnevezést a litván határvidéken jegyezték fel, a litván tvorà ‘kerítés, sövény, határfal’ szóból kölcsönözhették; ez összefügg a szláv tvarm ‘alkotás, tárgy, teremtmény’, a porosz twarz ‘arc, ábrázat’ stb. szavakkal (Fraenkel 1962: 1155).

138

ā-tövű megnevezés slita ‘fekvő rönkökből készült kerítés’ jelentéssel már csak szótárakban fordul elő – ME III 933–4 Latgaléban, Mētrienében és Zasában, míg az o-tövű megnevezés, a slits – ME III 933 szerint Lubānāban és Neretāban, valamint a VMP asūnei anyagaiban. A slitu sētiņa ‘fekvő fákból készült kerítés’ jelentésű összetett megnevezést a ME III 934 Zasában jegyezte fel; a slita vagy slits szó pontosító változatának tekinthető.

A sliet igéből (litván šlieti) hangváltással és a -ts, -ta végződéssel képzett archaikus megnevezés a nyelvjárásokban újabb kerítésformákra tevődött át (ME III 933–4; LEV II 230; Fraenkel 1962: 1006; Lgr 199, 201§; Skardžius 1943: 181–3§).

2. A már említetteken kívül a lett nyelvjárások lexikájában olyan fekvő rönkkerítés-megnevezések is használatosak, amelyek metonimikus átvitel révén, a valóság elemei közötti kapcsolat alapján keletkeztek. A fekvő rönkkerítések megnevezéseiben szinekdoché érvényesül – „…olyan metonímia, amelynek alapját a jelenségek közötti mennyiségi viszonyok képezik” (Paegle,1980: 11).

2.1. Több fekvő rönkkerítés-megnevezés a ‘kerítés része’ → ‘kerítés’ metonimikus átvitel eredményeként jött létre.

A gerenda vagy vastag rúd nevei: kritenis, kritinis (lásd fent) a nyelvjárásokban magának a fekvő rönkkerítésnek a megnevezésére is használatosak; például a ME II 281-ben a kritenis szó a szakirodalomban a ‘vékony gerendákból vagy vastag rudakból készült kerítés, amelyek végeit felülről két oszlop vájataiba ejtik’ jelentésben is szerepel, az EH I 656 pedig Dunikában jegyezte fel a kritinis szót ugyanezzel a jelentéssel (vö. a LLVV 4, 439-ben rögzített kritenis, kritinis megnevezés jelentésével is).

A kivehető kerítésrúd neve, a vārstulis, a nyelvjárásokban fekvő rönkkerítés megnevezésére is használatos; például a ME IV 509 a vārstulis szót Gudeniekosban a ‘=galšēta’ jelentésben jegyezte fel.

A vārstulis szó -ulis képzővel a vārstīt ige tövéből származik (ME IV 509; Lgr 163§).

2.2. A lett nyelvjárásokban egy fekvő rönkkerítés-megnevezés a ‘kerítés’ → ‘a kerítés része’ metonimikus átvitel révén keletkezett.

Így a bulverķis megnevezést a nyelvjárásokban a kerítés fekvő rönkjeire használják; például a Kurzeme vidékéről szóló néprajzi leírásokban előfordul a bulverķu žuogs összetett megnevezés (Jaunzems 1940: 20; Kundziņš 1974: 254); a nyelvjárási szótárak Stendēben is feljegyezték: bulvērķ žuoks ‘vastag farudakból készült kerítés’, ahol a bulvērķs jelentése ‘vastag kerítésrúd’ (Mund. St II 75).

A megnevezés függő tagjában egyes számú birtokos esetet használó változatát, a bulvērķa žuogs alakot a VMP anyagaiban Laidzēben, Strazdēben, Spārēben, Lubezerēben és Libāgosban jegyezték fel. Egyes nyelvjárásokban ez a megnevezés a bulverķis szó pontosító változataként használható: vö. a lett nyelvben nem motiválható fekvő rönkkerítés-megnevezés, a bulverķis, amelyet ‘bástya, erődítmény’ jelentésben a 18. század óta említenek írott források, például St I 31; U I 40; a bulverķis szó ‘hosszú, vastag fákból készült kerítés’ jelentésben Blīdienēben (Etn. III 162). A megnevezés egy Rundālēben feljegyzett népdalban is szerepel –

Mit tegyünk, testvérek? / Fogjuk el azokat a vénlányokat. Amíg lakodalmat tartunk, / Addig boldogan élünk; Ha már véget ért a lakodalom, / Üss homlokon, lökj a hordóba,

139

Üsd a homlokát, dobd a hordóba, / törd porrá! Ősszel a vándorkereskedők / fontonként megveszik, tavasszal pedig / elsütik vele a rigai bástyákat (LD II 13017 8. változat).

A fekvő gerincű kerítés megnevezésének bulverķis változatára számos nyelvjárási alakot jegyeztek fel, például a fonetikai változatot, a bulveķis alakot, amelyet a Mežotnéből származó LD II 13017 8. változata rögzít; a bulvērģis Zvārde és Lutriņi nyelvjárásában fordul elő (LVDA), a bulvēģis alak pedig Ciecere nyelvjárási gyűjtéseiben található (būlvēģis: egy karó két oldalán vájatok vannak, azokban a rudak végei; a rudak között egy lábnál rövidebb hasábok, hogy a disznó ne tudjon átbújni; LVDA). A változatok gazdagsága rendszerint a jövevényszavakra jellemző, mivel „... ha valaki beszéd közben egy idegen, kevéssé ismert szót hall, nem mindig úgy érzékeli azt, ahogyan a beszélő kiejti, ezért különféle egyéni átalakítások lehetségesek” (Kagaine 1993: 12; lásd még erről Jansone 1998: 75).

A bulverķis szó és változatai a közép-alnémet bolwerk ‘sánc, erődítmény, védmű’ szóból származnak (Sehwers 1936: 20). A közép-alnémet bolle ‘deszka’ + rick ‘hosszú rúd’ szavakból kölcsönzött, ezért a būldrīkis elnevezés sem motiválható a lett nyelvben; ezt az EH I 250 Dundagában a ‘viszonylag magas, épületek között elhelyezkedő, nagy cölöpökből készült fekvő kerítés’ jelentésben jegyzi fel.

3. A lett nyelv egyes nyelvjárásaiban olyan fekvő kerítésre utaló elnevezéseket is feljegyeztek, amelyek szemantikai motivációja és eredete tisztázatlan.

Ezek egyike a kreteņu šēta szóösszetétel, amely egyelőre csak az ME II 274-ben ismert, helymegjelölés nélkül: kreteņu šēta ‘=kerítés, amelyben a hasított fadarabok egymásra vannak rakva’.

Az 1995-ben végzett felmérés során Mērdzenében feljegyezték a lūkņu sētmalis szóösszetételt. Ennek függő tagja szintén tisztázatlan eredetű és szemantikai motivációjú.

4. Helyenként a lett nyelvjárások szókészletében és írott forrásaiban fennmaradtak a fekvő gerincű kerítések alkotóelemeinek megnevezései, amelyekből esetleg magukat a kerítéseket jelölő elnevezéseket is alkották.

Egyelőre csak írott forrásokból ismert a kamp- tőből képzett elnevezés: kampine ‘keresztrúd, kerítésfa, amelyet vízszintesen két karó közé helyeznek’ (Etn. I 121 Ničāból és ME II 151). Az elnevezés feltehetőleg a kampt ige tövéből, az -ine képzővel jött létre, és talán a kerítés készítésekor végzett jellegzetes műveletre utal (Lgr 144–5§§).

Ebben az esetben a fekvő gerincű kerítés készítésekor a kerítésfákat vízszintesen illesztették be, vagyis nem egyetlen karó vájatába szorították, hanem két karó közé.

A VMP anyagában Dvietéből feljegyezték a kerítés fekvő fáinak žerģi elnevezését. A nyelvjárási gyűjtésekben és az írott forrásokban nem található ez a szó kerítésmegnevezésként.

A žerģi szó az orosz жердь ‘kivágott, megtisztított fa’ szóból kölcsönzött (Даль 1989: I, 534); például az egykori vlagyimir-szuzdali fejedelemség 12–13. századi területén Oroszországban a név a ‘kerítésfa’ → ‘kerítés’ jelentésátvitellel már a fekvő gerincű kerítést is jelöli (Мельниченко 1974: 129).

140

Mint látható, Lettország területén különféle elnevezéseket használtak a fekvő gerendákból készült kerítés megnevezésére. Az elnevezésekhez örökölt, valamint főként a német nyelvből kölcsönzött szavakat használtak. A fekvő gerendákból készült kerítések eltűnésével a lettországi lakosság mindennapi életéből a leírt elnevezések is elkerülhetetlenül kikopnak a mai beszélők nyelvéből, vagy más jelentést kapnak.

RÖVIDÍTÉSEK

g. – év

gs. – évszázad

g.t. – évezred

ig. – észt

kr. – orosz

latv. – lett

liet. – litván

piem. – például

p.m.ē. – időszámításunk előtt

p. – lengyel

saist. – összefüggésbe hozható

sal. – összehasonlítandó

skat. – lásd

skat. iepr. – lásd fentebb

óegyházi szláv

ugyanaz

és mások

változat

közép-alnémet

LITERATŪRA

A.: 1995. autores organizētā aptauja par žogu nosaukumiem.

Apals J. 1993: Āraišu ezెrpils, Cēsis.

Apv.: Latviešu apvienotā apvidvārdu kartotēka.

Broce J. K. Zīmējumi un apraksti 1–2, Rīga, 1992–1996.

Cimermanis S. 1994–1998: Būves un to izmantošana lībiešu ciemos. – Līvli, Rīga, 1994, Nr. 8–12; 1995, Nr. 1–7; 1996, Nr. 1–12; 1997, Nr. 1–4; 1998, Nr. 1–2.

Cimermanis S. 1990: Latvijas sēta gadsimtu gaitā. – Dabas un vēstures kalendārs 1991, Rīga, 187–197.

EH: Endzelīns J., Hauzenberga E. Papildinājumi un labojumi K. Mīlenbaha Latviešu valodas vārdnīcai 1–2, Rīga, 1934–1946.

Etn.: Etnogrāfiskās ziņas par latviešiem. – Laikraksta „Dienas lapa“ pielikums 1–4, Rīga.

Fraenkel E. 1962: Litauisches etymologisches Wörterbuch 1–2, Heidelberg-Göttingen.

Grabis R. 1991: Kūduma izlokšnes teksti, Rīga.

Jansone I. 1998: Vārda cilme un tā semantiskā motivācija (latv. piedurkne). – Lietuviešu kalbotyros klausimai 40, Vilnius, 74–79.

Jaunzems J. 1943: Kurzemes sēta. Etnogrāfisks apcerējums, Rīga.

Kagaine E. 1993: Dialektālās un vispārlietojamās leksikas attieksmju raksturojums. – LZA Vēstis, Nr. 7., 8–17.

141

K r a s t i ņ a A. 1963: Zemnieku celtnes Vidzemē 19. un 20. gs. – Arheoloģija un etnogrāfija 5, Rīga, 159–192.

K u n d z i ņ š P. 1974: Latvju sēta, Stokholma.

LD: B a r o n s K., V i s e n d o r f s H. Latvju Dainas 1–6, Jelgava-Pēterburga, 1894–1915.

LEV: K a r u l i s K. Latviešu etimoloģijas vārdnīca 1–2, Rīga, 1992.

Lgr: E n d z e l ī n s J. Latviešu valodas gramatika, Rīga, 1951.

LLVV: Latviešu literārās valodas vārdnīca 1–8, Rīga, 1972–1996.

LVDA: Latviešu valodas dialektu atlanta materiāli.

ME: M i l e n b a h s K. Latviešu valodas vārdnīca 1–4, Rediģējis, papildinājis, turpinājis J. E n d z e l ī n s, Rīga, 1923–1932.

Mund. St.: D r a v i ņ š K., R ū ķ e V. Leute und Nominalformen der Mundart von Stenden 1–2, Lund, 1955–1956.

P a e g l e Dz. 1980: Motivācijas aspekts nominācijā, Rīga.

R.-Dr.: R ū ķ e - D r a v i ņ a V. Senie žogi Ziemeļvidzemē ap Valmieru. – Baltu filoloģija 5, Rīga, 1995, 44–51.

R e ķ ē n a A. 1975: Amatniecības leksika dažās Latgales dienvidu izloksnēs un tās sakari ar atbilstošiem nosaukumiem slāvu valodās, Rīga.

R u d z ī t e M. 1964: Latviešu dialektoloģija, Rīga.

S e d o v s V. 1992: Balti senatnē, Rīga.

S e h w e r s J. 1936: Sprachlich-kulturhistorische Untersuchungen vornehmlich über der deutschen Einfluss im Lettischen, Leipzig.

S k a r d ž i u s P. 1943: Lietuvių kalbos žodžių daryba, Vilnius.

St: Lettisches Lexicon... von Gotthard Friedrich S t e n d e r 1–2, Mitau, 1789.

S t r o d s H. 1991: Latgales etnogrāfisko terminu skaidrojums, Rīga.

S t u b a v s A. 1976: Ķentes pilskalns un apkārtne, Rīga.

U: Lettisches Wörterbuch. Teil 1. Lettisch-deutsches Wörterbuch von Bischof C. C. U l m a n n, Riga, 1872.

VMP: Latvijas Vēstures muzeja Etnogrāfijas nodaļas bīj. Pieminekļu valdes (V) dokumentu kolekcija Nr. 2503; 2592; 2415; 2904; 2748; 2671; 1932; 2945; 2822; 3153; 1918.

Д а л ь В.: Толковый словарь живого великорусского языка 1–4, Москва, 1989–1991.

М е л ь н и ч е н к о Г. Г. 1974: Слова обозначающие изгородь. – Некоторые лексические группы в современных говорах на территории Владимиро-Суздальского княжества XII– нач. XIII в., Ярославль.

GULSČIŲ TVORŲ PAVADINIMAI LATVIŲ KALBOS TARMIŲ LEKSIKOJE

Santrauka

Daugiausia latvių kalbos tarmėse vartojami gulščių tvorų pavadinimai, kurie apibūdina tvorą pagal:

1) jos vartojamas tvoros dalis, pvz., balkēņu sēta, stulpeņu žuogs;

2) tvoros dalių išdėstymo būdą, pvz., gulšēta;

3) tvoros dalių apdirbimo būdą, pvz., gruōpu žuogs;

4) senumą, pvz., tēvu sēta;

5) veiksmą, kuris būdingas darant tvorą, pvz., slita, tvāre.

Keli gulščių tvorų pavadinimai atsirado kaip metonimiško perkėlimo rezultatas: ‘tvoros dalis’ → ‘tvora’, pvz., kritinis, bei ‘tvora’ → ‘tvoros dalis’, pvz., bulverku žuogs.

Pavadinimai – tai ir paveldėti, ir dažniausiai iš vokiečių kalbos pasiskolinti žodžiai. Kadangi gulščių tvoros kaip realijos nebelieka Lietuvos gyventojų buityje, ir jų pavadinimai dingsta iš dabartinės kalbos vartotojų kalbos arba jie įgauna kitą reikšmę.

142

BENENNUNGEN DES ZAUNES AUS LIEGENDEN HÖLZERN IN DER LEXIK DER LETTISCHEN MUNDARTEN

Zusammenfassung

Im Artikel werden mundartliche Benennungen für Zäune aus liegenden Hölzern behandelt.

Am meisten werden in den Mundarten des Lettischen solche Benennungen des Zaunes aus liegenden Hölzern gebraucht, die den Zaun folgendermaßen charakterisieren:

1) nach Gebrauch der Zaunteile, z. B. baļķēnu sēta, stulpeņu žuogs;

2) nach der Weise der Unterbringung von Zaunteilen, z.B. guļsēta;

3) nach der Bearbeitung von Zaunteilen, z.B. gruopu žuogs;

4) nach Altertümlichkeit, z.B. tēvu sēta;

5) nach der Tätigkeit, z.B. slīta, tvāre.

Mehrere Benennungen des Zaunes aus liegenden Hölzern sind als Ergebnis der metonymischen Übertragung ‘Zaunteile’ → ‘Zaun’, z.B. kritinis, ‘Zaun’ → ‘Zaunteile’, z.B. bulverku žuogs, entstanden.

Als Benennungen werden sowohl ererbte als auch hauptsächlich aus dem Deutschen entlehnte Wörter verwendet. Mit dem Verschwinden des Zaunes aus liegenden Hölzern aus dem Alltagsleben der Bevölkerung Lettlands verschwinden auch ihre Benennungen aus der Sprache heutiger Mundartträger, oder aber sie erhalten eine andere Bedeutung.

Ineta KURZEMNIECE

Gauta 1999 05 22

Latvijas Universitātes Latviešu valodas institūts Akadēmijas lauk. 1 LV–1050, Rīga, Latvija El. pastas [email protected]

143