Go to originalLocalized version was produced by AI. It may contain inaccuracies.
Preparing document pages…
Page 1
ACTA LINGUISTICA LITHUANICA
XLVIII (2003), 35–47
A sztenderd litván nyelv hangsúlytalan magánhangzóinak időtartama
Lidija Kaukėnienė
Vilniaus universitetas
Kauno humanitarinis fakultetas, Kaunas
A cikk a sztenderd litván nyelv hangsúlytalan magánhangzóinak időtartamával foglalkozik. Figyelmet fordít az első és a második hangsúly utáni, valamint a hangsúly előtti magánhangzókra és a hangsúlyos magánhangzókhoz való viszonyukra.
1. Régóta ismert és kétségbevonhatatlan, hogy a hangsúlyos hosszú magánhangzók hosszabbak a megfelelő rövideknél. Ezt a kérdést a sztenderd litván nyelvben vizsgálták, elemezték és bizonyították (lásd Vaitkevičiūtė 1960: 207–217; Svecevičius 1964: 14–32; Dambrauskaitė-Urbelienė 1967: 17–25; Pakerys, Plakunova, Urbelienė 1970: 27–28, 30). A litván magánhangzók időtartamát elsők között Valerija Vaitkevičiūtė mérte meg és írta le (1960: 207–217). Kísérletei kimutatták, hogy a magánhangzók időtartama a hangsúlytól és a hanglejtéstől függ: a hangsúlyos magánhangzók hosszabbak a hangsúlytalanoknál, az emelkedő hanglejtésűek pedig rövidebbek az ereszkedőknél. Kutatásaiból kiderül, hogy a sztenderd litván nyelv hosszú magánhangzói 1,5–2-szer hosszabbak a rövideknél. Bronius Svecevičius megállapította (1964: 17), hogy a hangsúlyos hosszú magánhangzók 2,1–2,5-szer hosszabbak a rövideknél. Antanas Pakerys (1982: 92–103) megmérte és statisztikailag értékelte a hosszú és rövid magánhangzók időtartamának arányait. Adatai szerint az emelkedő hanglejtésű magánhangzók átlagosan 1,7-szer, az ereszkedő hanglejtésűek pedig több mint 2-szer hosszabbak a megfelelő hangsúlyos rövid magánhangzóknál. Pakerys szerint (1982: 94) a sztenderd litván nyelvre nem jellemző a hangsúlytalan, hangsúly előtti tőmagánhangzók időtartamának redukciója, ugyanakkor megjegyzi, hogy más pozíciókban a mennyiségi redukció jelei kifejezettebbek lehetnek. Általában véve a hangsúly helyének a litván magánhangzók időtartamára gyakorolt hatását alig vizsgálták, a hangsúlyos és hangsúlytalan magánhangzók időtartam-különbségeinek elemzésekor pedig rendszerint csak egyetlen hangsúlytalan pozícióra támaszkodtak. Csak Vaitkevičiūtė említi (1960: 207), hogy minél távolabb van a hangsúlytalan magánhangzó a hangsúlyostól, annál rövidebb. Janina Urbelienė véleménye szerint (1967: 461) a sztenderd litván nyelv hangsúly utáni hosszú magánhangzói akár 50%-kal rövidebbek a megfelelő hangsúlyosaknál. Lilija Anusienė (1984: 19), aki a litván összefüggő beszéd hangsúlytalan magánhangzóit vizsgálta, megállapította, hogy a hangsúly utáni rövid magánhangzók 10%-kal, a hangsúly előtti rövidek pedig 20%-kal redukálódnak; leginkább a hosszú magánhangzók rövidülnek: az első hangsúly előtti magánhangzók 50%-kal, a másodikak 40%-kal, a második hangsúly utániak pedig 40%-kal. A hangsúlytalan vokalizmust tárgyaló említett munkák egyikében sem értékelték azonban statisztikailag a kísérleti időtartam-adatokat, Pakerys kutatásainak kivételével.
1.1. Ez a cikk a sztenderd litván nyelv hangsúlytalan magánhangzóinak időtartamát írja le és értékeli statisztikailag, valamint összehasonlítja a rövid és a megfelelő hosszú magánhangzók időtartamát hangsúlyos és hangsúlytalan pozícióban.
Page 2
36 |
LIDIJA KAUKĖNIENĖ
Az elemzéshez a sztenderd litván nyelv három szótagú szavait választották ki¹. A hangsúlyos magánhangzók időtartamának átlagértékeit a három szótagú szavak első szótagjaiból számították ki². A vizsgálathoz a következő szavakat választották: fikūsas, kilimas, sinusas, tikimas, dėmonas, ēpinis, bėmolis, kàsimas, ràšimas, àtneša, pàdeda, dò noras, kò mikas, lōtosas, gùmulas, mùzika, ùbagas, džėzelis, lỹdalas, lỹrika, ēdalas, žėralas, sėlenos, tēpalas, ēžeras, lės atalas, ādāta, gātavas, bātika, dōbilas, sōminis, pōsēdis, dūminė, ūkana, rūk alas.
1.2. A vizsgált magánhangzókat a Litván Állami Kaunasi Akadémiai Drámai Színház színészei, P. V. (szül. 1949) és E. L. (szül. 1976) olvasták fel. A szavakat véletlenszerű sorrendben adták a színészeknek. Mindegyiket háromszor ismételték meg. A színészeknek a beszélt nyelvre jellemző tempóban, lehetőség szerint semleges intonációval kellett olvasniuk, a szavak között rövid szüneteket tartva.
1.3. A vizsgált magánhangzók átlagos időtartamát a PRAAT 4.0.11 programmal mérték. Méré-
1 Bizonyított, hogy a sztenderd litván nyelvű szövegekben a három szótagú szavak fordulnak elő a leggyakrabban (lásd Karosienė, Girdenis 1990: 36–48).
2 Visų žodžių tartis tikrinta remiantis V. Vitkausko (2001) „Lietuvių kalbos tarties žodynu“.
3 A magánhangzók időtartamát a közvetlenül előtte vagy utána álló ereszkedő és emelkedő hanglejtésű szótagok szerint külön-külön nem számították ki.
4 A megfelelő pozícióban nem találtak rövid [ɔ] magánhangzót tartalmazó három szótagú szavakat, ezért a vizsgálathoz a magánhangzókat négy szótagú szavakból vették.
Page 3
BENDRINĖS KALBOS NEKIRČIUOTŲ BALSIŲ KIEKYBĖ | 37
A kapott eredményeket matematikai statisztikai módszerekkel dolgoztuk fel: kiszámítottuk az időtartam számtani átlagát (x̄), a szórást (s), a variációs együtthatót (v) és a 95%-os konfidenciaintervallumot (÷). Az eredmények szignifikanciáját a Student-féle kritériummal ellenőriztük. A statisztikai elemzést Alekso Girdenio által készített „STUDENT” programmal végeztük (programozási nyelv: TURBO-PASCAL, v. 7.0).
2. Az időtartamra vonatkozó eredményeket táblázatokban mutatjuk be, és grafikonokon is ábrázoljuk.
1. TÁBLÁZAT. A LITVÁN KÖZNYELV HOSSZÚ, HANGSÚLYOS ÉS HANGSÚLYTALAN MAGÁNHANGZÓINAK MENNYISÉGE ÉS ANNAK STATISZTIKAI ÉRTÉKELÉSE5
5A táblázatokban szereplő jelek jelentése: n – a mérések száma, x̄ – számtani átlag, s – szórás, v – variációs együttható, konfid. interv. – konfidenciaintervallum, tₚ – a Student-féle kritérium számított értéke, tₐ – a Student-féle kritérium kritikus értéke, α – az eredmények szignifikanciaszintje.
A kapott mennyiségi adatok alapján két grafikont készítettünk (lásd az 1. és 2. ábrát), amelyekből látható, hogy a hosszú hangsúlytalan magánhangzók a hangsúlyosakhoz képest jóval nagyobb mértékben rövidülnek meg, mint a rövid hangsúlytalan magánhangzók.
2.1.A hangsúlyos hosszú magánhangzók közül kiemelkedik az [e·], az [a·] és az [e·], ezek mennyisége a legnagyobb (x̄ értékük 246 ms, 245 ms, illetve 229 ms). Amint látható, a hangsúlyos [e·] és [a·] magánhangzók átlagos időtartama szinte azonos. A hangsúlyos és hangsúlytalan szótagok centrumainak időtartama közötti különbség statisztikailag szignifikáns; ezt mutatják a konfidenciaintervallumok, amelyek kisebb-nagyobb mértékben elkülönülnek a hangsúlyos magánhangzók konfidenciaintervallumaitól, valamint a Student-féle kritérium kapott értéke, amely szintén jóval nagyobb a kritikus Student-értéknél. Ezenkívül minden magánhangzó szignifikanciaszintje azonos és nagyon magas: 0,001.
1. ÁBRA. A HOSSZÚ (HANGSÚLYOS ÉS HANGSÚLYTALAN) MAGÁNHANGZÓK MENNYISÉGE
2.2. Vizsgálatunk kimutatta, hogy a litván nyelv hangsúlytalan hosszú változatai jelentős mennyiségi redukción mennek keresztül. A hangsúlyos magánhangzók és a hangsúlytalan pozíciókban előforduló változatok mennyiségét összehasonlítva kiderült (lásd a 2. táblázatot), hogy leginkább az előhangsúlyos szótagokban álló magánhangzók redukálódnak. Ezekben a pozíciókban a hangsúlytalan változatok 2–3-szor rövidebbek a megfelelő hangsúlyosaknál. Leginkább a másodikak rövidülnek meg
Page 6
40 |
LIDIJA KAUKĖNIENĖ
az előhangsúlyos [aː] és [eː]. A hangsúlyos hosszúakkal hozzávetőleg a következő arányban állnak: [aː]: [aː]⁶ = 1: 3,1; [eː]: [eː] = 1: 3. Jelentősen megrövidül az első előhangsúlyos [aː] is; a hangsúlyoshoz viszonyított aránya: [aː]: [aː] = 1: 3,2. Az összes többi hangsúlytalan hosszú változat az előhangsúlyos pozíciókban 2–2,5-szeresére rövidül. A hangsúly utáni pozíciókban a mennyiségi redukció kisebb. Itt a magánhangzók 1,3–2,2-szeresükre rövidülnek. Ezenkívül az első előhangsúlyosak rövidebbek az első hangsúly utániaknál, a második előhangsúlyosak pedig a második hangsúly utániaknál. Az összesített átlagot kiszámítva azt kaptuk, hogy a második előhangsúlyos változatok átlagosan 2,5-szeresükre rövidülnek, az első előhangsúlyosak pedig 2,1-szeresükre; az első és a második hangsúly utániak 1,6-szeresükre.
Az összes hangsúlytalan hosszú magánhangzó időtartamának átlagát kiszámítva a következő eredményeket kaptuk: a standard litván nyelv első előhangsúlyos változatai átlagosan 59%-kal rövidülnek, a második előhangsúlyosak 53%-kal; az első hangsúly utániak 42%-kal, a második hangsúly utániak pedig 41%-kal.
2. TÁBLÁZAT. A STANDARD LITVÁN NYELV HOSSZÚ MAGÁNHANGZÓINAK MENNYISÉGI ARÁNYAI HANGSÚLYOS ÉS HANGSÚLYTALAN POZÍCIÓKBAN7
2.3. Időtartamuk szerint a hangsúlyos magánhangzók a következő sorrendben helyezkednek el: [eː] < [aː] < [ɛː] < [oː] < [iː] < [uː]. Mint már említettük, az [ɛː] és az [aː] mennyisége nem különbözik (x̄ értéke rendre 246 ms, illetve 245 ms). Ez a magánhangzósor azt mutatja, hogy a magánhangzók időtartamának viszonyai szinte megfelelnek az általános szabálynak: az alsó nyelvállású magánhangzók a leghosszabbak, a középső nyelvállásúak rövidebbek, a felső nyelvállásúak pedig a legrövidebbek. Számos nyelv kísérleti vizsgálatai szintén kimutatták, hogy az egyes nyelvállások hangjait olyan időtartam jellemzi, amely a nyelvállás emelkedésével csökken (lásd Malmberg 1963; Lehiste 1970; Mohr 1971; Liepa 1979; Ščerba 1983). Már 1925-ben
6 Mivel a hosszú magánhangzók abszolút időtartamát számítottuk ki, vagyis nem különítettük el a magánhangzók időtartamát a tvirtapradžiai és tvirtagaliai szótagok előtt, illetve után, a hosszú magánhangzó fölötti vonás azt jelzi, hogy a magánhangzó hangsúlyos. Az [aː] jelölést így kell olvasni: „hangsúlyos hosszú magánhangzó”.
7 A táblázatokban használt jelölések: K – hangsúlyos pozíció; 2 Pr – második előhangsúlyos változat, 1 Pr – első előhangsúlyos változat, 1 Pk – első hangsúly utáni változat, 2 Pk – második hangsúly utáni változat.
Page 7
BENDRINĖS KALBOS NEKIRČIUOTŲ BALSIŲ KIEKYBĖ | 41
Richardas Ekblomas megfigyelte, hogy a közép-aukštaitis nyelvjárás hangjainak időtartama a képzés módjától függ (Ekblomas 1925: 39). A litván köznyelv magánhangzóinak időtartamát mérő számos kutató eredményeit megvitatva Pakerys, Plakunova és Urbelienė (1970: 48) azt állították, hogy az alsó nyelvállású magánhangzók, azaz a nyíltak (szélesek) fizikai időtartama általában nagyobb, mint a felső nyelvállású magánhangzóké, azaz a zártaké (szűkeké). Így bátran kijelenthető, hogy ez a prozódiai törvényszerűség univerzális (lásd Pakerys 1982: 43). A hangsúlytalan hosszú magánhangzók időtartamuk szerint kissé másképp rendeződnek: az első hangsúly előtti pozícióban – [eː] < [iː] < [eː] < [uː] < [oː] < [aː]; a második hangsúly előtti pozícióban – [eː] < [oː] < [iː] < [aː] < [uː] < [eː]; az első hangsúly utáni pozícióban – [eː] < [eː] < [uː] < [aː] < [iː] < [oː]; a második hangsúly utáni pozícióban – [eː] < [aː] < [eː] < [uː] < [iː] < [oː]. A [eː] magánhangzó szinte minden pozícióban megőrzi a helyét – ez a leghosszabb –, a többi magánhangzó azonban változtatja a sorrendben elfoglalt helyét. Az első hangsúly előtti [aː] időtartama a legrövidebb. Ez talán azt is mutatja, hogy ez a magánhangzó jelentős mennyiségi redukción megy át. Emellett az első hangsúly előtti felső nyelvállású magánhangzók, a [uː] és az [iː] a leghosszabbak. Csak a második hangsúly utáni hosszú magánhangzók sorrendje felel meg nagyjából a magánhangzók időtartama és nyelvállása közötti univerzális összefüggésnek. Általában a hangsúlytalan hosszú változatok időtartamának különbségei kisebbek, mint a hangsúlyosaké, ezért feltehetően sérülékenyebbek (lásd Pakerys 1982: 47).
3. TÁBLÁZAT. A LITVÁN KÖZNYELV RÖVID HANGSÚLYOS ÉS HANGSÚLYTALAN MAGÁNHANGZÓINAK IDŐTARTAMA ÉS ANNAK STATISZTIKAI ÉRTÉKELÉSE
2. ÁBRA. A RÖVID MAGÁNHANGZÓK IDŐTARTAMA (HANGSÚLYOS ÉS HANGSÚLYTALAN HELYZETBEN)
3. Az adatok elemzéséből látható, hogy a rövid hangsúlytalan magánhangzók mennyiségi redukciója jóval kisebb, mint a hosszúaké; az időtartambeli különbségek nagyon csekélyek és statisztikailag nem szignifikánsak. A 2. ábrán látható, hogy a hangsúlyos és hangsúlytalan rövid magánhangzók időtartamának eltérése nem olyan nagy, mint a hosszúaké. Még azokban a pozíciókban is, ahol statisztikailag szignifikáns időtartam-különbségeket kaptunk (lásd a 3. táblázatot), a Student-féle kritérium számított értéke alig nagyobb a Student-féle kritérium kritikus értékénél, és talán ha tovább növelnénk az előfordulások számát, ez a szignifikáns különbség teljesen eltűnne. Emellett a rövid magánhangzóknál a szignifikanciaszint jóval alacsonyabb: 0,05, illetve 0,005, és csak néhány pozícióban a legmagasabb, 0,001.
3.1. A rövid magánhangzók hangsúlyos és hangsúlytalan pozíciókban kiszámított időtartam-arányai azt mutatták (lásd a 4. táblázatot), hogy a litván nyelv rövid, hangsúlytalan változatai igen csekély mennyiségi redukción mennek át. A második hangsúly előtti [e] valamivel jobban megrövidül. A hangsúlyos magánhangzóval összevetve aránya körülbelül a következő: [e]: [ė] = 1: 1,4. A többi pozícióban a rövid, hangsúlytalan magánhangzók 1,1–1,2-szeres mértékben rövidülnek, vagy időtartamuk megegyezik a hangsúlyos magánhangzóéval. A második hangsúly előtti magánhangzók mennyiségi redukciója valamivel nagyobb. Az általános időtartamátlag kiszámításával azt kaptuk, hogy átlagosan 1,2-szeres mértékben rövidülnek. Az első hangsúly előtti és a hangsúly utáni változatok is alig rövidülnek – körülbelül 1,1-szeres mértékben.
4. TÁBLÁZAT. A LITVÁN KÖZNYELV RÖVID MAGÁNHANGZÓINAK ARÁNYAI HANGSÚLYOS ÉS HANGSÚLYTALAN POZÍCIÓKBAN
Meglepő, hogy egyes hangsúlytalan pozíciókban a rövid, hangsúlytalan változatok kissé hosszabbak a hangsúlyosaknál. Ez inkább a második hangsúly utáni magánhangzókra jellemző. Ebben a pozícióban az [i] és az [a] hosszabb a hangsúlyos változatnál. A hangsúly utáni [u] átlagos időtartama majdnem megegyezik a hangsúlyoséval. Ezenkívül a második hangsúly utáni változatok összesített aránya a hangsúlyosakhoz viszonyítva 1: 1. Ez a tény arra ösztönzött, hogy összehasonlítsam az első és a második hangsúly utáni rövid magánhangzókat (lásd az 5. táblázatot); a hosszú, hangsúly utáni magánhangzók összehasonlítása nem indokolt, mert az első táblázat adataiból látható, hogy a hosszú, hangsúly utáni változatok kissé hosszabbak a második hangsúly utáni változatoknál, vagy időtartamuk nagyon hasonló. Csak a második hangsúly utáni [iˑ] és [aˑ] tér el, ezek hosszabbak az elsőknél.
5. TÁBLÁZAT. A HÁROM SZÓTAGÚ SZAVAK ELSŐ ÉS MÁSODIK RÖVID, HANGSÚLY UTÁNI MAGÁNHANGZÓINAK IDŐTARTAMA ÉS ANNAK STATISZTIKAI ÉRTÉKELÉSE
Pozíció | n | x̄ (ms) | s (ms) | v (%) | 95%-os konfidenciaintervallum (ms) | tₚ > t₀,₀₅
3.2. A második hangsúly utáni magánhangzók (lásd az 5. táblázatot) minden pozícióban hosszabbak az elsőknél; csak az [ɔ] magánhangzó időtartama azonos mindkét pozícióban. A kapott Student-kritérium értékei azonban nem nagyobbak e kritérium kritikus értékeinél; az időtartam-különbség valószínűsége ezekben a pozíciókban 80%. Ezek az adatok arra engednek következtetni, hogy a második hangsúly utáni szótagban mellékes ritmikai, vagyis morfémahangsúly van, mivel a rövid magánhangzó nem redukálódott; emellett a második hangsúly utáni magánhangzók hosszabbak az előhangsúlyosaknál és az első hangsúly utáni rövid változatoknál is. Az ilyen típusú hangsúly megjelenését a szó szerkezete és a főhangsúly helye határozza meg: e hangsúly kiemelése a mellékes ritmikai hangsúly legfontosabb funkciója. Az általunk vizsgált szavakban páratlan, azaz harmadik szótagban jelenik meg; feltehetőleg ez is befolyásolja a hangsúlytalan magánhangzók mennyiségi jellemzőit. A főhangsúlyhoz viszonyított helyzetük alapján a mellékhangsúlyok főhangsúly előtti és főhangsúly utáni típusra oszthatók. A vizsgált esetben a második főhangsúly előtti magánhangzók a legrövidebbek. Másfelől ezek az eredmények arra engednek következtetni, hogy a litván köznyelvben a főhangsúly utáni mellékhangsúlyok valószínűleg jóval hangsúlyosabbak és gyakoribbak, mint a főhangsúly előtti mellékhangsúlyok (legalábbis a három szótagú szavakban).
3.3. A hangsúlytalan rövid magánhangzók átlagos időtartamát kiszámítva azt kaptuk, hogy a második főhangsúly előtti rövid magánhangzók átlagosan 21%-kal rövidülnek meg, az első főhangsúly előtti és a második hangsúly utáni magánhangzók 7%-kal, az első hangsúly utániak pedig 14%-kal. Az első főhangsúly előtti és a második hangsúly utáni szótagok rövid magánhangzói azonos mértékben rövidülnek meg; ez csekély és jelentéktelen redukció. A legnagyobb mennyiségi redukció a második főhangsúly előtti rövid magánhangzókat éri: ugyanaz a tendencia figyelhető meg, mint a hosszú magánhangzóknál, amelyek közül szintén a második főhangsúly előtti változatok rövidülnek meg a legnagyobb mértékben.
3.4. Az időtartam szerint a hangsúlyos rövid magánhangzók így rendezhetők sorba: [e] < [ɔ] < [u] < [a] < [i]. A hangsúlyos rövid magánhangzók sorrendje nem teljesen felel meg az időtartam és a nyelvállásfok univerzális modelljének. A középső nyelvállású [ɔ] és a felső nyelvállású [u] hosszabbak az alsó nyelvállású [a] magánhangzónál. A hangsúlytalan változatok időtartam szerint a következőképpen rendeződnek: az első főhangsúly előtti helyzetben – [ɔ] < [e] < [u] < [i] < [a]; a második főhangsúly előtti helyzetben – [ɔ] < [u] < [e] < [a] < [i]; az első hangsúly utáni helyzetben – [e] < [a] < [ɔ] < [u] < [i]; a második hangsúly utáni helyzetben – [e] < [a] < [u] < [i] < [ɔ]. A hangsúly utáni magánhangzók időtartam szerinti sorrendje csaknem megfelel az időtartam és a nyelvállásfok univerzális modelljének.
4. A számítások után összehasonlítottuk a hangsúlyos hosszú és rövid, valamint a hangsúlytalan hosszú és rövid magánhangzók relatív értékeit azonos pozíciókban (lásd a 6. táblázatot).
Az eredmények azt mutatják, hogy a hangsúlyos rövid magánhangzók körülbelül 2,3-szor rövidebbek a megfelelő hosszúaknál. Általában a hangsúlyos hosszú magánhangzók 2–2,9-szer hosszabbak a rövideknél. A hosszú, hangsúlyos [aː] 2,9-szer hosszabb a hangsúlyos rövid [a]-nál, az [iː] pedig 2,5-szer hosszabb az [i]-nél.
4.1. A hangsúlytalan pozíciókban a hosszú és rövid magánhangzók közötti nagy időtartam-különbség semlegesítődik, a főhangsúly előtti pozíciókban pedig teljesen megszűnik, és csaknem minimálisra csökken: a hosszú, főhangsúly előtti magánhangzók (az elsők és a másodikak) átlagosan mindössze 1,1-szer hosszabbak a megfelelő rövideknél. Valamivel nagyobb időtartam-arányt csak a két főhangsúly előtti pozíció hosszú [iː] magánhangzói őriznek meg: ezek 1,4-szer hosszabbak az [i]-nél, és ahogy a statisztikai elemzés kimutatta, ez az időtartam-különbség statisztikailag jelentős. A többi főhangsúly előtti hosszú és rövid változat statisztikai elemzése nem mutatott ki jelentős időtartam-különbségeket. Mindez arra utal, hogy a litván nyelv hosszú, főhangsúly előtti magánhangzói jelentős mennyiségi redukción mennek keresztül,
Page 12
46
LIDIJA KAUKĖNIENĖ
6. TÁBLÁZAT. A LITVÁN KÖZNYELV RÖVID ÉS HOSSZÚ MAGÁNHANGZÓINAK MENNYISÉGI VISZONYAI HANGSÚLYOS ÉS HANGSÚLYTALAN HELYZETBEN
némelyikük időtartama alig különbözik a megfelelő rövid magánhangzókétól.8A hangsúly utáni hosszú változatok nagyobb mennyiségi szembenállást őriznek meg: átlagosan 1,5-szer hosszabbak a megfelelő rövid változatoknál. Általában a hangsúly utáni hosszú magánhangzók 1,2–1,8-szer hosszabbak a rövideknél. A hangsúly utáni valamennyi helyzetben a hosszú változatok időtartam-intervallumai elkülönülnek a rövidekétől, a Student-próbával kapott értékek pedig meghaladják a kritikus értékeket.
A litván nyelv hosszú magánhangzói tehát csak hangsúlyos, a félhosszúak pedig hangsúlytalan szótagokban fordulnak elő. A rövid magánhangzók hangsúlyos és hangsúlytalan szótagokban egyaránt előfordulhatnak. Hangsúlyos helyzetben a rövid magánhangzók a hosszúakkal, hangsúlytalan helyzetben pedig a félhosszúakkal állnak szemben. A félhosszú magánhangzók a hosszú magánhangzók allofónjai, mivel közöttük komplementer disztribúciós viszony áll fenn: a hosszú magánhangzók hangsúlyos, a félhosszúak pedig hangsúlytalan helyzetben fordulnak elő.
5. A kísérlet eredményei a következőképpen foglalhatók össze:
1. A litván köznyelv hangsúlytalan magánhangzói kétségkívül mennyiségi redukción mennek keresztül. Különösen a hosszú változatok redukálódnak: a második hangsúly előtti változatok átlagosan 2,5-szeresükre rövidülnek, az első hangsúly előtti változatok 2,1-szeresükre, az első és második hangsúly utáni változatok pedig 1,6-szeresükre.
2. A hangsúlytalan hosszú magánhangzók valamennyi első és második hangsúly előtti változata jobban megrövidül, mint a megfelelő hangsúly utáni változatok. Ezenkívül a második hangsúly előtti változatok rövidebbek az elsőknél.
3. A litván köznyelv hangsúlytalan rövid magánhangzói csak nagyon kis mértékben rövidülnek.
8Természetesen az általunk végzett kísérlet talán nem teljesen módszeres, mivel a magánhangzók mennyiségét eltérő hangfelépítésű szavakban mértük. Mint tudjuk, a magánhangzók időtartama különféle tényezőktől függ: a szótag felépítésétől és a szóban elfoglalt helyétől, a környező mássalhangzók minőségétől, a hangsúlyhelyzettől stb. (a tényezők összességéről és a litván magánhangzók mennyiségére gyakorolt hatásukról lásd Vaitkevičiūtė 1960: 207–208). Ha az abszolút időtartam mérésekor nem vesszük figyelembe ezeket, olykor igen ellentmondásos adatokhoz is juthatunk. Másrészt aligha találhatók teljesen ideális minimális párok a különböző helyzetben álló magánhangzók időtartamának vizsgálatához. Ráadásul az egyes emberek beszédtempója és más egyéni sajátosságai is igen változatosak. Véleményem szerint a hangsúlyos és hangsúlytalan magánhangzók időtartamának ez az összehasonlítása legalábbis a litván köznyelv három szótagú szavainak mennyiségi redukciójára jellemző fő tendenciákat mutatja.
Page 13
BENDRINĖS KALBOS NEKIRČIUOTŲ BALSIŲ KIEKYBĖ | 47
Valamivel nagyobb mennyiségi redukciót szenvednek el a második hangsúly előtti változatok: átlagosan 1,2-szer rövidülnek meg; az első hangsúly utáni és hangsúly előtti változatok 1,1-szer, a második hangsúly utániak pedig egyáltalán nem hajlamosak a rövidülésre. A vizsgált hangsúlytalan rövid magánhangzók pozícióinak többsége között sem mutatkoztak statisztikailag szignifikáns időtartam-különbségek. Ebből következik, hogy a hangsúly a rövid magánhangzók időtartamára jóval kisebb hatással van, mint a hosszúakéra. Az adatok arra is engednek következtetni, hogy a második hangsúly utáni szótagban másodlagos ritmikai, vagyis morfémahangsúly van, mivel a rövid magánhangzó itt szinte egyáltalán nem redukálódik.
4. Megfigyeltük, hogy a rövid magánhangzók második hangsúly előtti változatai rövidebbek az első hangsúly előtti változatoknál, a második hangsúly utániak pedig hosszabbak az első hangsúly utániaknál.
5. A hangsúlyos hosszú és rövid magánhangzók átlagos időtartamát összehasonlítva azt kaptuk, hogy a hangsúlyos rövid magánhangzók körülbelül 2,3-szer rövidebbek a megfelelő hosszúaknál. A hangsúlytalan pozíciókban a hosszú és rövid változatok közötti jelentős időtartam-különbség semlegesítődik: a hangsúly előtti hosszú változatok átlagosan mindössze 1,1-szer hosszabbak a rövideknél, a hangsúly utáni hosszú változatok viszont nagyobb mennyiségi szembenállást őriznek meg: átlagosan 1,5-szer hosszabbak a megfelelő rövid változatoknál.
LITERATŪRA
ANUSIENĖ [АНУСЕНЕ], L. 1984: Количественное соотношение слогоносителей как фактор ритмической структуры слов в литовском литературном языке. Автореферат канд. диссертации, Вильнюс: ВГУ.
DAMbrAUSKAITĖ-URBELIENĖ [УРБЕЛЕНЕ], J. 1967: Долгие гласные современного литовского литературного языка. Автореф. канд. диссертации, Вильнюс: ВГУ.
EKBLOM, R. 1925: Quantität und Intonation im zentralen Hochlitauischen. Uppsala: Lundequistiska Bokhandeln.
KAROSIENĖ, V., GIRDENIS, A. 1990: Bendrinės lietuvių kalbos žodžio ir skiemens statistinė struktūra. Kalbotyra 41 (1), 36–48.
LEHISTE, I. 1970: Suprasegmentals, Cambridge (Mass.) – London: M. I. T. Press.
LIEPA, E. 1979: Vokālizma un zilbju kvantitāte latviešu literārajā valodā, Riga: Zinātne.
MALMBERG, B. 1963: Phonetics, New York: Dover Publications.
MOHR, B. 1971: Intrinsic variations in the speech signal. Phonetica 23 (2), 65–93.
PAKERYS, A. 1982: Lietuvių bendrinės kalbos prozodija, Vilnius: Mokslas.
PAKERYS, A., PLAKUNOVA, T., URBELIENĖ, J. 1970: Относительная длительность гласных литовского языка. Kalbos garsai ir intonacija 4, 30–53.
SVECEVIČIUS, B. 1964: Простые гласные (монофтонги) современного литовского литературного языка: экспериментально-фонетическое исследование. Автореф. канд. диссертации, Вильнюс: ВГУ.
ŠČERBA, L. V. 1983: Русские гласные в качественном и количественном отношении, Ленинград: Наука.
VAITKEVIČIŪTĖ, V. 1960: Lietuvių kalbos balsių ir dvibalsių ilgumas, arba kiekybė. Lietuvių kalbotyros klausimai 3, 207–217.
VITKAUSKAS, V. 2001: Lietuvių kalbos tarties žodynas. Antrasis papildytas leidimas, Vilnius: Mokslo ir enciklopedijų leidybos institutas.
Lidija Kaučėnienė Vilniaus universitetas Kauno humanitarinis fakultetas Muitinės g. 8, 3000 Kaunas, Lietuva [email protected]
