Recenzijos

Egy ilyen szemlélet mellett érvként felhozható a litván ige zìntyti (-ija, -ijo) „kölcsönösen szidalmazzák egymást, civakodnak, veszekednek; habozik, tétovázik” (Dusetos, Daugėliškis, Užpalai – LKŽ_XIX 1037), amely a zìntas „veszekedő, civakodó ember” denominatív igéjének tekinthető. A vonatkozó kutatásokban régóta elfogadott felismerés, hogy Északkelet-Litvánia egyik része (Zarasai, Dusetos stb.) és a baltiak, valamint a poroszok délnyugati areája³ izoglosszaköteggel kapcsolódik össze.

Grasil da Blažienė „Baltische Ortsnamen in Ostpreußen” című tanulmánya, amely a német szerkesztők által finanszírozott és kiadott Hydronymia Europaea sorozatban jelent meg, eredeti és alaposan átgondolt tudományos kutatómunkának tekintendő.

Simas Karaliūnas

Litván Nyelvi Intézet

P. Vileišio g. 5, LT-10308 Vilnius, Lietuva

Giacomo Devoto

Baltistikos raštai · Scritti baltistici

Szerkesztette Pietro U. Dini és Bonifacas Stundžia

Vilnius: Tyto alba, 2004, pp. 263[1], ISBN 9986-16-383-8

Az előszó szerint (9. o.) itt jelenik meg először Giacomo Devoto valamennyi baltisztikai írása, amelyek többnyire történeti jelentőségűek, nemcsak a nyelvtörténet-írás szempontjából, hanem Olaszország és a Baltikum (különösen Litvánia) közötti kulturális kapcsolatok tágabb összefüggésében is. Napjainkra az újabb felfedezések és korszerűbb tudományos módszerek meghaladták a Devoto írásaiban található elméleti és tényszerű megállapításokat. Mindazonáltal az itt közölt művek megmutatják, milyen érettséget értek el az olasz baltisztikai tanulmányok a két világháború közötti időszakban, és mintha további fejlődésük irányát is hangsúlyoznák. Devoto cikkeit két csoportba sorolták: (i) nyelvészet, valamint (ii) irodalom és egyéb témák. Litván fordításban az első részben jelennek meg.

³ Vö. S. Karaliūnas, Baltų praeitis istoriniuose šaltiniuose II. Vilnius: Lietuvių kalbos institutas, 2005, 239–240, 310–311.

135

Recenzijos

a könyvben (37–128. o.), valamint olasz eredetiben a könyv második részében (165–263. o.).

Devotóról két bevezető tanulmány olvasható: az egyik Pietro U. Dini „Giacomo Devoto baltistas: Nuomonės ir citazioni su Giacomo Devoto baltista” (13–29. o.) = „Opinioni e citazioni su Giacomo Devoto baltista” (141–158. o.) című írása, a másik pedig Bonifacas Stundžia „Žymiojo italų neolingvisto baltiškoji trajektorija” (30–34. o.) = „La traiettoria baltica di un famoso neolinguista italiano” (159–164. o.) című tanulmánya.

Dini megjegyzi, hogy a baltisztika nem Devoto elsődleges érdeklődési területe volt, hanem az ókori nyelvek. Devoto maga a Studi Baltici első számában (1931: 3) azt írta, hogy a balti nyelvekhez fűződő egyetlen kapcsolata W. Schulze és M. Niedermann mellett folytatott tanulmányainak eredménye volt. Devoto balti nyelvekkel kapcsolatos kutatásai talán véget értek volna, ha nem nevezik ki a Studi Baltici szerkesztőjévé. Úgy tűnik, baltisztikai tanulmányai mind ekkor kezdődtek (14. o.). Ezek közé tartoznak olyan cikkek is, amelyeket ma tisztán ismeretterjesztőnek tekintenénk (15., 143. o.), bár az 1930-as évek Olaszországában valószínűleg nem tűntek annak. Dini szerint Devoto személyesen is ismerte a balti országokat (18., 146. o.). 1933 őszétől decemberig litvánul tanult, és a Kaunasi Egyetemen tanított. Ebben az időszakban több kitérőt is tett: Helsinkiben meglátogatta Mikkola professzort, Rigában Endzelins professzort, Tartuban pedig Kieckers professzort. Bár Devotót felkérték, hogy járuljon hozzá Endzelins emlékkötetéhez, erre nem tudott sort keríteni, de kívánt szerepelni a Tabula gratulatoria névsorában (19., 148. o.).

Dini azt írja (25., 153. o.), hogy Devoto korának egyik legkiválóbb indoeurópai nyelvésze volt, és a balti nyelvek iránti érdeklődése az indoeurópai tanulmányokhoz kapcsolódott. Devotót valószínűleg inkább a klasszikus nyelvek, az itáliai nyelvek és az olasz nyelv érdekelték. Talán ezért értékelik egyes, Firenzében Devoto mellett tanult tudósok a balti témájú munkásságát harmadrendű jelentőségűnek.

Bonifacas Stundžia tanulmánya kiemeli Devoto litván nemzet iránti pozitív érzéseit. Stundžia (34., 164. o.) Devoto litván nyelvről szóló cikkéből idéz: „Ma chi pensi che è occorso il prestigio di Dante e dei grandi artisti toscani per dare all’Italia la sua lingua lettereria; che ci son voluti secoli di lotte da parte dei re di Francia per consacrare il prestigio politico della città di Parigi non meno di quello linguistico del suo dialetto, rimarrà ammirato e sorpreso dall’ardimento con cui i patrioti lituani hanno voluto senza un genio letterario, con una autonomia politica ai primi passi, creare artificialmente queste condizioni, tentare per la prima volta la coltivazione in serra di una pianta che non era cresciuta se non attraverso i secoli, lenta e libera da ogni volontà umana.” – „De aki arra gondol, hogy Dante és a nagy toszkán művészek tekintélyére volt szükség ahhoz, hogy Itáliának legyen irodalmi nyelve; hogy a francia királyok évszázadokon át tartó küzdelmei kellettek ahhoz, hogy Párizs városának politikai tekintélye éppúgy megszilárduljon, mint nyelvjárásának nyelvi tekintélye, azt csodálattal és meglepetéssel tölti majd el az a merészség, amellyel a litván hazafiak irodalmi géniusz nélkül, még csak kezdeti szakaszban lévő politikai önállóságuk birtokában mesterségesen kívánták megteremteni ezeket a feltételeket, és elsőként üvegházban próbáltak nevelni egy olyan növényt (fát?), amely csak évszázadok alatt, lassan és minden emberi akarattól függetlenül nőtt.” Stundžia ezután hozzáteszi: valószínűleg egyetlen külföldi sem mondott még ennél szebbet.

136

Recenzijos

ha szem előtt tartjuk, hogy Dante és a nagy toszkán művészek tekintélyére volt szükség ahhoz, hogy Itáliának irodalmi nyelve legyen, és hogy a francia királyok évszázadokon át tartó küzdelmeire volt szükség ahhoz, hogy Párizs városának politikai tekintélye és nyelvjárásának tekintélye megszilárduljon, csodálattal és meglepetéssel adózunk majd annak a merészségnek, amellyel a litván hazafiak irodalmi géniusz nélkül, a politikai önállóság kezdeti szakaszában kívánták mesterségesen megteremteni ezeket a feltételeket, és először megpróbáltak üvegházban nevelni egy növényt (fát?), amely csak évszázadok alatt, lassan és minden emberi beavatkozástól szabadon nőtt.” Stundžia hozzáteszi, hogy valószínűleg egyetlen külföldi sem mondott még ennél szebbet.

A nyelvészeti rész első, „Lietuvių kalba” (37–49. o.) = „La lingua lituana” (167–179. o.) című cikke, amely a fenti idézetet tartalmazza (40., 170. o.), a litván nyelv rövid, nem szakembereknek szánt általános bemutatása. Devoto itt megemlíti Alfred Senn nyelvtanának, a Litauische Sprachlehre (Heidelberg, 1929) című műnek a megjelenését; akkoriban ez volt az egyetlen külföldiek számára hozzáférhető nyelvtan Leskien Lesebuch című művének megjelenése óta. Az apró pontatlanságokat – például Senn nyelvtana címének Kleine Litauische Sprachlehre formára való helyesbítését – Devoto cikkének litván fordításához fűzött lábjegyzetek közlik (48. o.), az eredeti viszont nem (178. o.).

Különösen érdekes a = „Presentazione” (180. o.), a Studi Baltici első kötetéből. Devoto itt felhívja a figyelmet arra, hogy ez a folyóirat az első, a balti országokon kívül megjelenő, a balti filológiának szentelt nemzetközi folyóirat. Devoto azt is bejelenti, hogy olasztól eltérő nyelveken is szándékozik cikkeket közölni. Dini azt írja (20., 148. o.), hogy a Studi Baltici első nyolc kötetében különböző nemzetiségű szerzők 102 cikke jelent meg, ezek hozzávetőleg 20%-át olaszok, 80%-át külföldiek írták (24., 153. o.). Jelenleg a balti országokon kívül csak egy másik folyóirat foglalkozik kizárólag a balti nyelvészettel és kultúrával: az olasz Res Balticae, a Studi Baltici méltó utódja. Az olasz Ponto-Baltica elvben szintén méltó utódnak nevezhető, de nem kizárólag balti témákra összpontosít.

A „Tauta ir ļaudis” (51–57. o.) = „Tauta e ļaudis” (181–187. o.) című cikkben Devoto azt írja, hogy a tauta szó az „állam” vagy „kormányzat” eredeti szervezetét jelöli, és a *teuta / * touta tőből származik; ezzel szemben a ļaudis közös örökséggel rendelkező népet jelöl, és a *leudh- „nőni” jelentésű tőből ered.

A „Lietuvių uošvis”, latv. uōsvis” (58–64. o.) = „Lit. uošvis, Lett. uōsvis ‘suocero’” (188–194. o.) című cikk megjegyzi, hogy eredetileg a balti szó csak a „feleség apját” jelentette, és nem – ahogyan később már lehetséges volt – a „férj apját” is. E szó esetében Devoto az ŌUKJ- tövet rekonstruálja (193. o.) (amely a mai átírásban

137

Recenzijos

*ōuk- lett volna hosszú kettőshangzóval és palatoveláris ḱ-vel). Devoto, többféle lehetséges fejlődést bemutatva, ugyanezt a gyököt egy másik ablaut-fokozatban találja meg a latin ūxor ’feleség’ szóban. Noha Fraenkel (1955: 1168) azt írja, hogy az úošvis etimológiája „zweifelhaft”, idézi Devoto cikkét és néhány más kutatót, akik elfogadják a latin uxor szóval való kapcsolatot. Bár az akut hangsúly fonetikailag hosszú magánhangzóra utal, felmerül a kérdés, hogy *ōúk- *ōk- alakba való átmenete során történt-e korai monoftongizáció (Schmalstieg 1980: 32–33).

A „Latvju ķilme ir kalba” című cikk (65–81. o.) = „Le origini e la lingua dei lettoni” (195–214. o.) rövid, népszerű ismertetést ad a lettek eredetéről és nyelvéről; a „Kvietimas į baltų filologiją” című írás (82–93. o.) = „Invito alla filologia baltica” (215–227. o.) pedig a tudományág néhány alapelvét fejti ki, amelyek közül sok — de nem mind — mindmáig érvényes maradt.

A „Baltai ir slavai” című cikk (94–105. o.) = „Balti i slavi” (228–240. o.) rövid régészeti értékeléssel kezdődik a kapcsolatokra vonatkozóan, majd nyelvészeti értékeléssel folytatódik, amely helyesen állapítja meg, hogy a balti nyelvek általában konzervatívabbak a szláv nyelveknél. A magánhangzórendszer rövid tárgyalása (97. o.; 231–232. o.) a mai strukturalista nézőpontból valóban nem kielégítő. Devoto szerint: „L’area baltica non è stata insensibile a contatti con l’ambiente germanico: l’avvicinamento delle vocali o a avviene con le stesse modalità presso i Germani e Lituani, e con altre modalità presso Lettoni e Slavi: indicando la a presso i primi le due vocali brevi o a, presso i secondi le lunghe ō ā; mentre presso i secondi è la o che rappresenta le brevi e la a le lunghe. Inoltre, per quello che riguarda la -ō in posizione finale, lituano e gotico vanno d’accordo nel trattarla in modo speciale nel gruppo -ōm.”

Az indoeurópai *ō és *ā fejlődését illetően elmondható, hogy ezek a fonémák a germán, a balti és a szláv nyelvekben összeolvadtak, a fonetikai eredmény azonban a balti és a germán nyelvekben azonos volt, a szláv nyelvekétől eltérően. A litván fordításhoz (az olasz eredetihez nem) tudományos szerkesztői lábjegyzet tartozik (97. o.; a 4. oldali előzéklap alapján feltehetően Bonifacas Stundžától), amely némileg helyesbíti Devoto állítását, megjegyezve, hogy a *ō és *ā mind a litvánban, mind a lettben *ā-vá olvadt össze, továbbá hogy a lett ā a hosszú *ā-nak, és csak esetenként a *ō-nak felel meg. Fel kell tételeznünk, hogy Devoto ismerte Endzelin ellenkező véleményét, hiszen az abban a folyóiratban jelent meg, amelynek ő volt a szerkesztője: Studi Baltici (1934–1935: 136): „Nach meiner festen Überzeugung dagegen kann ein ide. ō rein lautlich nur ein li.-le. uo ergeben...” Stang (1966: 47) ezt írta: „In Lit.-Lett. ist die Sache klar: ieur. ō ist durch uo vertreten.” Különös módon ez mintha

138

Recenzijos

be contrary to his opinion expressed earlier (1942: 196, fn. 1): “Ich rechne – im Gegensatz zu Endzelin – mit einer zweifachen Entwicklung des ieur. ō im Lit.-Lett., nämlich zu uo und ā, vgl. Gen. Sg. vilko = lat. lupō sowie lett. dāsns (lit. dosnius)...”. Mažiulis (1970: 21) has suggested that stressed Indo-European *ō gives Lith.-Latv. uo, whereas unstressed Indo-European *ō gives Lith. ō and Latv. ā. The statement that Lithuanian and Gothic have the same treatment for final -ōm is more or less true (i.e., when the Lith. final -ōm presupposes the earlier loss of a following vowel, as in the dat. dual ending -oma, cf. Zinkevičius 1980: 198). Devoto’s statement is not, however, particularly relevant. Indo-European *ā and *ō merged as *ō already in Common Germanic (Guxman et al. 1962, 116–117), whereas the passage of ā to ō in Lithuanian is relatively recent, examples of the retention of the etymological ā still being occasionally encountered in Mažvydas. Here we find, e.g., *-ā stem nom. pl. mald-as ‘prayers’ (Urbas 1996: 218) presumably with an -ā- in the final syllable (cf. contemporary māld-os), while Gothic has the etymological *-ā stem nom. pl. gib-os ‘gifts’. Gothic has a dat. pl. (with etymological -ōm) gib-om, but Mažvydas has an instr. pl. dawan-am-is ‘with gifts’ (Urbas 1996: 100) showing an -a- in both the first and third syllable as opposed to contemporary dovanomis. Thus the early Lithuanian passage of /ā/ to /ō/ has nothing to do with the Common Germanic merger of */ā/ and */ō/ or any imagined Gothic influence.

A „Tautos aplinkui Baltiją” című cikk (109–119. o.) = „Genti nel Baltico” (243–255. o.) rövid, együttérző történeti áttekintés a Balti-tenger partján élő népekről.

The preface to Storia delle letterature baltiche (Milan 1957) is reproduced on pp. 255–258 (with Lithuanian translation on pp. 120–123). This book contains articles on Lithuanian literature by Prof. Alfred Senn (my own teacher), on Latvian literature by Ern(e)sts (not Ernests as given on pp. 258, 263, 123, 128) Blese and on Estonian literature by Ants Oras. Devoto concludes his preface by saying that this book brings a word of solidarity, understanding and hope to all men of letters and their compatriots be they in their homeland or in exile (p. 258, 128). The preface to the second updated edition of this book entitled La letterature di Paesi Baltici. Finlandia, Estonia, Lettonia, Lituania (Florence, Milan 1969) is reproduced on pp. 259–263 (with Lithuanian translation on pp. 124–127). The authors of the articles are the same as above, but Prof. Edoardo Roberto Gummerus was added to write the article on Finnish literature. The conclusion of this preface is similar to the previous preface, but here the specific words “nelle tre repubbliche sovietiche, in Finlandia e all’estero” have replaced “in patria e in esilio” of the first edition.

139

Recenzijos

Itt közlik továbbá Giacomo Devoto fényképét (2. o.), a Studi Baltici különböző számainak borítóit ábrázoló fényképeket (129–132. o.), Devoto Scritti Minori című művének borítóját (133. o.), valamint egy Devoto által Vaclovas Biržiškának küldött képeslapot (134. o.).

Ez a könyv értékes segítséget nyújt a baltisztika történetének kutatásához, és méltó tisztelgés a nagy tudós, Giacomo Devoto előtt, akinek volt ereje és érdeklődése ahhoz, hogy szerkessze a Studi Baltici című folyóiratot, amely a maga idejében az egyetlen, a Baltikumon kívüli országban megjelent, balti nyelvészettel foglalkozó folyóirat volt. Köszönet illeti e könyv szerkesztőit, Pietro U. Dinit és Bonifacas Stundžiát, valamint fordítóit, Dainius Būrėt, Rasa Kliosto-raitytėt, Anna Karpit és Paola Fertolit, amiért Giacomo Devoto balti vonatkozású munkásságát könyv formájában könnyen hozzáférhetővé tették.

REFERENCES

Endzelin, J. 1934–1935: Was ist im altpreussischen aus ide. ō (und ā) geworden? Studi Baltici 4, 135–143.

Fraenkel, E. 1955: Litauisches etymologisches Wörterbuch. Heidelberg: Carl Winter – Göttingen: Vandenhoeck & Ruprecht.

Guxman, M. M., V. M. Žirmunskij, Ė. A. Makaev & V. N. Jarceva, 1962: Sravnitel’naja grammatika germanskix jazykov II. Fonologija. Moscow: Izdatel’stvo Akademii nauk SSSR.

Mažiulis, V. 1970: Baltų ir kitų indoeuropiečių kalbų santykiai. Vilnius: Mintis.

Mažiulis, V. 2004: Prūsų kalbos istorinė gramatika. Vilnius: Vilniaus universiteto leidykla.

Schmalstieg, W. R. 1980: Indo-European linguistics: A new synthesis. University Park & London: The Pennsylvania State University Press.

Urbas, D. 1996: Martyno Mažvydo raštų žodynas. Vilnius: Mokslo ir enciklopedijų leidykla.

Zinkevičius, Z. 1980: Lietuvių kalbos istorinė gramatika I. Vilnius: Mokslas

William R. Schmalstieg 814 Cornwall Road State College, Pa. 16803, USA

140