Endzelīna Darbu izlasē”, 38–39. o.).

A kiadványban más témákról megjelent cikkek közül elsőként P. Vanags „Az 1586-os lett katekizmus szövegének eredete” című írására szeretnénk felhívni a figyelmet („1586. gada latviešu katehisma teksta izcelsme”, 52–62. o.), amely a lett nyelvemlék forrásainak gondos elemzését közli.

A litván nyelv kutatói számára a közölt további cikkek is érdekesek lehetnek: M. Rudzytė „A braslaviešu leksikáról” („Par braslaviešu leksiku”, 40–43. o.); V. Rūke-Dravinija „Régi kerítések Észak-Vidzeme területén, Valmiera környékén” („Senie žogi Ziemeļvidzemē ap Valmieru”, 44–51. o.); A. Rekena „J. V. Goethe Faustja fordításának igealakjairól” („Verba formu īpatnības J. V. Gētes ”Fausta” atdzejojumā”, 63–71. o.); A. Kalnača „Az idő kategóriája a lett nyelvtanokban” („Laika kategorija latviešu gramatikās”, 72–80. o.); J. Grigorjev „A lett irodalmi nyelv magánhangzóinak akusztikai jellemzése” („Latviešu literārās valodas patskaņu akustisks raksturojums”, 81–83. o.).

P. Vanags recenzálja T. G. Fennell ausztrál nyelvész által készített, Adolphij 1685-ös lett nyelvtanának új kiadását. Emellett igen részletes áttekintést ad az 1993–1994-es litván nyelvészeti szakirodalomról. L. Baluodė beszámol az 1994-ben a Vilniusi Egyetemen megrendezett „Litvánisztika a világ egyetemein” című nemzetközi szemináriumról, valamint az ugyanabban az évben Kaunasban, a Vytautas Magnus Egyetemen tartott „Litvánia–Lettország: múlt, jelen, jövő” című konferenciáról. A. Stikanė a Lett Filológusok Társaságának tevékenységéről tájékoztat, T. Karma a Tartui Egyetemen tartott, a balti térség népeinek írott nyelveivel kapcsolatos problémáknak szentelt konferenciáról, S. Kliavinia pedig a Rigában rendezett „Nyelv és technológia Európában 2000 után. Balti perspektíva” című szemináriumról.

Megemlékezünk Alysė Laua (1914–1994), a neves lett nyelvész emlékéről.

Algirdas Sabaliauskas

LETT NÉPDALOK SZINTAXISA

Végre kézbe vehettük a neves lett nyelvész, Alfred Gateris több évtizeddel ezelőtt írt monográfiáját: „Lettische Syntax: die Dainas”¹ (Lett szintaxis: (nép)dalok). A rendkívül gazdag népdalanyag alapján a mű részletesen elemzi a lett népdalok nyelvének morfoszintaxisát. A. Gateris az egyetlen kutató, aki különálló, terjedelmes munkát szentelt a lett népdalok szintaxisának (a könyv analitikus és szintetikus része együtt 648 oldalt tesz ki).

Néhány szó a mű szerzőjéről. A. Gateris 1921. április 24-én született Lettország északkeleti részén, Kalnciems községben, Spīvuļiban. Miután 1941-ben elvégezte a madonai gimnáziumot, 1942-ben a germán filológia és az indoeurópai nyelvészetet tanul-

¹ Gāters A. Lettische Syntax: die Dainas. Herausgegeben von Hildegard Radtke. Frankfurt am Main; Berlin; Bern; New York; Paris; Wien: Lang, 1993. 679 p.

220

Tanulmányait a Litván Egyetemen kezdte. Többek között J. Endzelynas (Endzelīns) is tanára volt. 1943-ban Gaterist behívták a lett légióba. 1945-ben E. Frenkel (Fraenkel) professzor vezetésével a hamburgi egyetemen folytatta a germán filológia, a klasszikus nyelvek és az indoeurópai összehasonlító nyelvészet tanulmányozását. Itt 1949-ben megvédte doktori disszertációját is: „Beiträge zur Bedeutungsgeschichte der ins Lettische entlehnten mitteldeutschen Nomina” (A középnémetből kölcsönzött lett főnevek jelentéstörténete). 1957 és 1963 között ugyanott, Hamburgban, sikeresen elvégezte az orvosi tanulmányokat is, és haláláig — 1986. július 2-ig — orvosként dolgozott. A. Gateris a filológia területén is folytatta kutatásait: különböző országok folyóirataiban és enciklopédikus kiadványaiban számos cikket publikált a balti nyelvészetről és a lett irodalomról. 1977-ben jelent meg „Die lettische Sprache und ihre Dialekte”² (A lett nyelv és nyelvjárásai) című monográfiája. Sajnos utolsó művét, a „Lettische Literatur” (Lett irodalom) címűt nem fejezte be.

A. Gateris több mint harminc évvel ezelőtt fejezte be a „Lettische Syntax” című monográfia megírását, de az mindmáig nem jelent meg nyomtatásban. Miért történt ez? Akkoriban — az ötvenes évek végén — nem lehetett előteremteni a szükséges pénzt, és nem találtak olyan kiadót, amely vállalta volna a könyv kiadását. Később a szerző, miután nem volt hajlandó jelentősen megrövidíteni a kéziratot, csalódottságában már beszélni sem akart róla, mintha az nem is létezne. A. Gateris barátai ezért csaknem harminc éven át meg voltak győződve arról, hogy a „Lettische Syntax” kéziratát a szerző valószínűleg elégette. A. Gateris halála után azonban kiderült, hogy ez nem így van. A monográfia hosszú és bonyolult útjáról az olvasókhoz A. Gateris barátja, A. Dzenis írt a „Kāda manuskripta neparastais liktenis” (Egy kézirat különös sorsa — „Brīvā Latvija” hetilap, 1994. január 10–17.) című cikkében. A. Dzenis szerint a monográfia most három optimista és energikus nőnek köszönhetően jelent meg: A. Gateris nővére, J. Bergholce előteremtette a szükséges pénzt, R. Gryslė filológiai tudományok doktora (Grīsle) szerkesztette a kéziratot, H. Radtke orvostudományi doktor pedig kiadót talált, és irányította a technikai munkát.

Bár A. Dzenis szerint A. Gateris ellenezte a „Lettische Syntax” kéziratának rövidítését, valaki (talán mégis maga a szerző) kihúzott belőle ezt-azt³. Leginkább a példák sokaságát csökkentették, de helyenként a szerző szövegét is megrövidítették (néhol egész bekezdéseket húztak ki), különösen ott, ahol a főnevek esetragozási paradigmáinak viszonyairól (azaz párhuzamos használatuk eseteiről) esik szó, például a 123–124., 132., 157. és 175. oldalon, vagy egyes másodlagos jelentéseikről, illetve mondatbeli funkcióikról, például a 77., 157. és 187. oldalon. Néhol a lett nyelvjárásokban előforduló bizonyos alakokról és szerkezetekről szóló megjegyzéseket is kihúzták (ilyen megjegyzésből egyébként is nagyon kevés van a monográfiában), például a 131. és 303. oldalon; úgyszintén az indoeurópai nyelvek (latin, ógörög, gót) megfelelőiről szólókat, például a 78. és 120. oldalon, valamint egyes szavak eredeti jelentéséről vagy a gyökerek rekonstruálásáról szólókat, például a 120. és 224. oldalon. Nehéz megérteni, miért húzták ki a monográfia kéziratából ezeket és más részeket. Talán a szerző úgy vélte, hogy ezek nem olyan fontosak a lett népdalok mondattanának vizsgálatához, és hogy az efféle apró részletek elvonhatják a figyelmet a lényegről. Vagy talán az idő múlásával kételkedni kezdett egyes állításainak pontosságában, és úgy gondolta, hogy ezt-azt még

² K a b e l k a J. (Rec.) — Baltistica. T. 14(2), 1978. P. 159—161.

³ A nyomtatásban megjelent monográfia a kézirat teljes szövegét tartalmazza, a kihagyásokat azonban szögletes [] zárójel jelöli.

221

ellenőrizni kellene. Az is lehetséges, hogy a rövidítéseket csak azért végezték, hogy csökkentsék a könyv terjedelmét: csak azokat a mondatokat és bekezdéseket húzták ki, amelyek nélkül meg lehet lenni.

Sajnos mindez ma már csak találgatás. Összességében az említett rövidítések, valamint az, hogy maga a szerző csaknem harminc éven át nem akart sem beszélni erről a munkáról, sem hallani róla, arra engednek következtetni, hogy a lett népdalok mondattana befejezetlen kutatásnak tekintendő (ez azonban semmiképpen sem csökkenti a kiadvány jelentőségét). Mivel végül a kézirat teljes változata jelent meg, a könyvet egységes műnek tekinthetjük, és ennek megfelelően értékelhetjük.

A. Gateris „Lettische Syntax: die Dainas” című kutatása általában véve jelentősen eltér a hagyományos /mai/ mondattani vizsgálatoktól, mind felépítésében (különösen az első részében), mind bizonyos esetekben tartalmában (például nem fordított figyelmet a mondattan egyik alapvető tárgyára, a szövegre; nem tárgyalja a mondaton belüli szórendet, az egyes mondatrészek asszimilációjának és kontaminációjának eseteit stb.). A mű inkább morfoszintaktikai kérdéseket tárgyal (azaz részletesen és alaposan számba veszi ezeket). Ezt a monográfia részeinek aránya is mutatja: az első, elemző rész (a szófajok használatának vizsgálata) mintegy ötszáz oldalt tesz ki, míg a második, szintetizáló rész (a mondatok és mellékmondatok osztályozása, a szókapcsolatok elemzése) mindössze körülbelül másfél száz oldalas.

Úgy tűnik, A. Gateris J. Endzelynas professzor „A lett nyelv grammatikája” című művét vette mintául, hiszen abban is elsősorban a szóalakok mondattani szerepét vizsgálta: a főnevek eseteinek és az igealakoknak a használatát (noha ezt a szótanhoz, vagyis a morfológiához sorolta). A. Gateris monográfiája első részének nagyobbik felét is éppen a különféle szóalakok és használatuk leírása, ezeknek az alakoknak és a viszonyszóknak a paradigmatikus kölcsönös kapcsolatai (melyik alak vagy szó helyettesíthet egy másik alakot vagy szót) magyarázata, továbbá az egyes szófajok vagy azok alcsoportjai által betölthető funkciók felsorolása teszi ki. Mindezt számos érdekes és meglehetősen összetett lett népdalpélda szemlélteti, német fordításokkal (a monográfia németül íródott)⁴.

A. Gateris monográfiájának második, mint már említettük, jóval rövidebb részében mondatokat és szókapcsolatokat elemez. A mondatokat jelentésük, az őket alkotó szófajok, valamint az egyes összetevőik közötti szintaktikai kapcsolatok jellege (aszindetikus vagy szindetikus kapcsolás) szerint vizsgálja. Néhány elterjedt szókapcsolatot diakrón szempontból is elemez; például az 558. oldalon megmagyarázza, hogy a lett népdalokban igen gyakori tēvs māmīna ’szülők’ (szó szerint: ’apa anya’) kifejezésnek nemcsak a litvánban, hanem az óindben és a tokhár A nyelvben is vannak megfelelői. A monográfiában kevés olyan rész van, amely távoli nyelvek (óind, tokhár, albán) alakjainak megfeleléseivel, illetve az indoeurópai alapnyelv gyökeivel foglalkozik, ezért ezek kitűnnek a főszövegből (például a névmásokról szóló részben, a 206–207. és 231. oldalon,

⁴ A. Dzenis azt írja, hogy amikor megkérdezték tőle, miért vállal ennyi gondot, hiszen sokkal könnyebb lenne lettül írni, A. Gateris egyszerűen és logikusan válaszolt: „A dainák kis népünk egyik legnagyobb kulturális kincsei, de a világ nem ismeri őket, mert nincs róluk irodalom. Ha mi magunk nem teszünk itt semmit, akkor ez így is marad.” (Fordítás A. Dzenis említett cikkéből.) És mivel mindazok, akik megpróbáltak már lett népdalokat fordítani, tudják, milyen nehéz ez, nem szabadna szemrehányást tennünk a nem mindig sikerült fordítások miatt, hanem örülnünk kellene annak, milyen sokat tett A. Gateris azért, hogy a lett dalokat más nemzetekkel is megismertesse.

222

235., 238. o., a kötőszókról — 579. o.). A könyvben tárgyalt lett népdalok szövegeit leggyakrabban a hozzájuk legközelebb álló nyelv, a litván nyelv népdalaival és a mai nyelv példáival vetik össze⁵, ritkábban a germán, latin és ógörög nyelvek megfelelőivel. A lett nyelvészek közül elsősorban J. Endzelīns, A. Uozuols (Ozols)⁶, K. Draviņš, V. Rūķe—Draviņa és más szerzők kutatásaira, valamint a „Mūsdienu latviešu literārās valodas gramatika” (A mai lett irodalmi nyelv nyelvtana. Riga, 1959—1962. 1—2. köt.) című műre támaszkodott.

Bár a monográfia megírása és kiadása között sok idő telt el, szerzőjének széles látókörű megközelítése, az elemzés alapossága és a tárgyalt anyag örök aktualitása miatt nem avult el. Reméljük, hogy A. Gateris e tanulmányozó munkája, amely jó alapokat teremtett, ösztönzően hat majd a lett kultúra egyik legnagyobb kincsének, a népdaloknak további kutatására is. Maga a monográfia — mint A. Dzenis az említett cikkben kívánta — feltehetően elnyeri a megérdemelt figyelmet és hozzáértő bírálatokat.

Evija LIPARTĖ

ÚJ LETT FILOLÓGIAI DOKTOROK

Mivel a balti nyelvészethez nemcsak a litván, hanem a lett nyelvészet is hozzátartozik, beszámolunk az utóbbi évek néhány fontos lett nyelvészeti eseményéről is.

A függetlenség visszaállítása (1990) után a lett nyelvészet minőségileg és mennyiségileg is jelentősen fejlődött. 1990. november 13-án a Vilniusi Egyetemen védte meg filológiai tudományok doktora (ezt a fokozatot ma habilitált doktori fokozattal egyenértékűnek tekintik) című disszertációját: „Latviešu valodas latgalisko izloksņu fonētika: diahronija un sinhronija” („A lett nyelv latgali nyelvjárásainak fonetikája: diakrónia és szinkrónia”), a neves lett nyelvész Antonas Breidakas. Néhány évvel később, miután a Lett Köztársaságban új szabályokat alkottak a doktori és habilitált doktori fokozatok odaítélésére, jelentős számú új, mindkét fokozati szinten doktor csatlakozott hozzá.

Különösen gyümölcsöző volt az 1993 tavaszától 1994 őszéig tartó időszak. Ekkor 11 neves lett nyelvész nyerte el kutatásaiért a filológiai tudományok habilitált doktora fokozatot, 9 nyelvkutató pedig megvédte filológiai tudományok

⁵ E célból bőségesen felhasználták a néprajzi gyűjteményeket (J. Balys, J. Dovydaitis és A. Juška által gyűjtött népdalokat), M. D. Klein, A. Schleicher, K. Jaunius, Rygiškių Jonas, J. Otrębski (Otrębski) és más szerzők nyelvtanait, a litván nyelv szótárait, K. Būga, J. Jablonskis, S. Daukantas, E. Fraenkel, E. Hermann (Hermann), Z. Zinkevičius és más nyelvészek litván nyelvi kutatásait, valamint különféle litván kiadványokat.

⁶ Mivel az itt tárgyalt monográfia megjelenéséig A. Uozuols „Latviešu tautasdziesmu valoda” (A lett népdalok nyelve. Riga, 1961) című könyve volt a lett népdalok szókincsének és nyelvtanának (különösen mondattanának) legalaposabb rendszeres vizsgálata, érthető, hogy A. Gateris sok tekintetben támaszkodott A. Uozuols említett művére és e lett népdalok kutatójának más munkáira, amelyekben viszont A. Gateris kutatásait is említik.

223