Nuoret kielikuvassa: kouluikäisten kieli 2000-luvulla

ISMERTETÉSEK – REZENSIONEN – REVIEWS – KATSAUKSIA –ɊȿɐȿɇɁɂɂ203 kus jelenség bemutatása segíti (pl. a családnévviselés törvényi szabályozásáról, a névnapi ünneplés hagyományairól, a márkanevek helyesírási kérdéseirĘl). A monográfiát a felhasznált szakirodalom jegyzéke zárja (350–363). TAKÁCS JUDIT Routarinne, Sara–Tuula Uusi-Hallila (szerk.): Nuoret kielikuvassa. Kouluikäisten kieli 2000-luvulla Suomalaisen Kirjallisuuden Seura, Tietolipas 220. Helsinki 2008. 378 l. ISBN 978 951 746 963 0, ISSN 0562 6129 A kötet célja, hogy átfogó képet adjon a finnországi fiatalok nyelvéhez kapcsolódó kutatási eredményekrĘl. A kép sokoldalú: a kötet összesen 25 cikket tartalmaz. Rögtön kritikai megjegyzést kell azonban fĦzni ehhez, ugyanis vannak a cikkek között 3-5 oldalas – szerintem kihagyható – karcolatok is. Az ismertetĘmben nem fogom untatni az olvasót egy minden írásra és részletre kiterjedĘ leírással. Helyette inkább megpróbálom felvázolni, hogy milyen ismereteket kínál a könyv a finn ifjúság nyelvhasználatáról, továbbá néhány érdekesebb módszertani eljárást is górcsĘ alá veszek. A kötet különösebben nem definiálja a fiatalok nyelvét, de a hangsúly már az alcímben is az iskoláskorú fiatalokon van (Kouluikäisten kieli). Ugyanakkor a szerkesztĘk figyelmeztetnek, hogy az élethosszig tartó tanulás jegyében nincs felsĘ korhatára az iskolának. Az iskolán kívüli foglalkozások, például a gördeszkázás is jellegzetesen, de nem kizárólag, a fiatalokhoz köthetĘk. A cikkgyĦjteményt három blokkra osztották a szerkesztĘk. Az elsĘ rész „variáció és interakció” címet kapta. Finn nyelvészek még az 1970-es években is azt várták, hogy a modernizáció és az urbanizáció következtében a nyelvjárások eltĦnnek a fiatalok nyelvhasználatából, és a beszélt köznyelv közeledni fog az írott normához. Nem így történt, inkább egy sokkal bonyolultabb, akkoriban nehezen elképzelhetĘ nyelvi helyzet jött létre. A mai fiatalok nyelvében Harri Mantila négy alapvetĘ változatot különböztet meg: a sztenderdet, a beszélt köznyelvet, a helyi nyelvjárást és a regionális nyelvjárást. A négy nyelvváltozatot többnyire minden finn iskolás ismeri, és bizonyos elemeit használja. Azt, hogy ki melyik nyelvváltozatot kerüli, vagy igyekszik leginkább használni, illetve ezek mely elemeit, nem igazán lehet a hagyományos társadalmi okokkal magyarázni. Mantila szerint a fiatalok nyelvhasználata sokkal inkább az identitásépítéssel kapcsolható össze. Mantila leírja, hogy a finn kultúrában milyen konnotációk kapcsolód- ISMERTETÉSEK – REZENSIONEN – REVIEWS – KATSAUKSIA –ɊȿɐȿɇɁɂɂ204 hatnak egy adott nyelvváltozathoz. Innen tudhatjuk például hogy kulturális sztereotípiaként a dél-botteni (Etelä-Pohjanmaa) finneket a becsületesség, a gyökerekhez való ragaszkodás és a férfiasság jellemzi, ezért ha ezekre az erényekre szeretne apellálni akár egy rozskenyérrĘl szóló reklám, más nyelvváltozat, mint a dél-botteni nem lesz hatásos. Fontos választóvonal a dél (Helsinki és egyéb finn „nagyvárosok”) és észak, illetve ugyanazon a képzeletbeli tengelyen a városi és a vidéki Finnország. Mantila írása nem ad felvilágosítást arról – amirĘl általában sem szokott adni a kvantitatív szociolingvisztika –, hogy ezek mellett a trendek mellett, milyen helyzetekben használják a repertoár más – százalékok alapján marginális – részeit. Ezt a területet fedi le viszont Hanna Lappalainen, aki arról ad képet, hogy a fiatalok milyen beszédhelyzetekben használják a sztenderdközeli nyelvváltozatot. Ahhoz tudni kell, hogy a mai finn beszédben igen ritka az írott sztenderdhez közeli általános nyelvhasználat: már a bemondók és a politikusok is csak a leghivatalosabb helyzetekben használják a normatív nyelvváltozatot. Így érthetĘ, hogy fiataloknál a sztenderdközeli beszéd mindig valamilyen külön jelentést ad az adott beszédlépésnek (ang. turn), narratívának. Lappalainen a társalgáselemzés módszereivel olyan példákat vizsgál, amelyekben pl. távolságot vagy kontrasztot fejez ki a normatív nyelvváltozat. Azaz olyan beszédrészek, mint idézés, témaváltás stb. Más szóval, a beszédpartnernek egy normatív kódválasztás mindig azt sugallja, hogy másképpen áll hozzá a beszélĘ a mondottakhoz, mint korábban (nem a „saját szavait” használja, témát vált, hozzáállást vált stb.). Hasonló módszerrel dolgozik Sara Routarinne, aki annak a megfigyelésének járt utána, hogy a fiatalok mondathangsúlya nem mindig ereszkedĘ, hanem különösen a lányoknál megfigyelhetĘ az emelkedĘ intonáció. Routarinne megállapítja, hogy ez gyakori a hosszabb beszédlépéseknél, pl. narratívákban. Ott a szerepe gyakran egy olyan témának, történetnek stb. bevezetése, amelyhez a beszédtársnak valamilyen háttér-információra van szüksége. Az emelkedĘ intonációs megnyilatkozás után a beszédpartner rutinosan rövid partikulával jelzi, hogy rendelkezik a feltételes háttér-információval, de nem veszi át a szót. Mivel fiatal lányok beszédében lelhetĘ fel legjobban az emelkedĘ intonáció, azért feltehetĘleg egy terjedĘ nyelvi jelenségrĘl van szó. Tuula Uusi-Hallila rövid írásában a fiatalok köszönési szokásait veszi szemügyre. Érdekes megállapítása, hogy a terve (kb. ’szervusz’) köszönés a „vidéki Finnországban” élĘ fiatalok között ’férfias’, ’barátságos’ és ’laza’. Viszont a helsinkiek körében ’vidékies’ és ’szarkasztikus’. A fiatalok közt leggyakoribb (’neutrális’, ’fiatalos’, ’általános’) köszönés a moi (kb. ’szia’), ez valamivel gyakoribb Helsinkiben, mint „északon”, ahol a fiúk közti kö- ISMERTETÉSEK – REZENSIONEN – REVIEWS – KATSAUKSIA –ɊȿɐȿɇɁɂɂ205 szönésben a terve uralkodik. Uusi-Hallila megjegyzi, hogy Helsinkin kívül a moi általános használata miatt lehet, hogy helsinki identitásúnak tartják az illetĘt, mivel vidéken inkább ismerĘs, baráti viszonyt fejezheti ki a használata. Marianne Toriseva egy aktuális nyelvhasználati kérdést vizsgál: az angol nyelv terjedését a finn fiatalok körében a gördeszkások újságjain keresztül. A gördeszkások szövegeiben viszonylag sok az angol nyelvĦ elem, nemcsak a szokványos kölcsönszavak jelennek meg bennük, hanem mondatrészletek, mondatok és szövegek. A kölcsönszavak közt vannak hangalak és íráskép alapján meghonosodott példák (rani, kurbi, slaidi), illetve angol alakjukat megĘrzĘ, de finnül ragozott formák (run (-i-), curb (-i-), slide). A kölcsönszavak nagy része szokásosan fĘnév, de ezekben a szövegekben gyakoriak az igék (skeitata, dropata sisään), illetve a melléknevek (cool, smooth) is. A legérdekesebbek mégis a kódváltások: milyen funkciói vannak az angol nyelvĦ hosszabb elemeknek egy finn bázisnyelvĦ szövegben? Vannak köztük intertextuális utalások, nemzetköziségre, angol-amerikai kultúrához kapcsolódó részek, illetve imázsépítéshez tartózó elemek. A finn gördeszkások jellegzetesen nemzetközi körökben mozognak, a nemzetköziség az identitásuk, csoporthoz tartozásuk fontos része. Végül a gördeszkások szövegeiben elĘfordulnak az angolon kívül pl. spanyol és svéd nyelvĦ elemek is. Ez a kutatás rámutat arra, hogy hogyan használják a finn fiatalok a nyelvi repertoárjukat, amely a finn nyelv több regiszterén, változatán kívül más nyelveket is tartalmaz. Toriseva szerint a gördeszkások írásai rámutatnak arra, hogy a mai fiatalok jól ismerik az írott finn és angol nyelv konvencióit, mivel képesek ezeket játékosan és különféle funkciók érdekében megszegni. Ezért sem szabad az új nyelvhasználati színterek megjelenését a finn nyelvi kultúra meggyengülésének tekinteni. Heini Lehtonen a fiatal bevándorlók nyelvi helyzetével foglalkozik. Finnország sokáig nemigen fogadott bevándorlókat. 1990-hez képest ma négyszer annyi külföldön született lakos van Finnországban. Habár a számuk az egész országra vetítve európai viszonylatban ma is igen csekély, Helsinki iskoláiban már elĘfordulnak osztályok, ahol minden ötödik gyerek ilyen háttérrel rendelkezik. A finn nyelvpolitika két, nemzetközileg figyelemreméltó megoldást dolgozott ki a helyzetre. Egyrészt bevezették a finn mint második nyelv tantárgyat. Másrészt igen kis létszámmal lehet anyanyelvi órát indítani akármilyen nyelvbĘl. A két intézkedés azt a célt szolgálja, hogy a finn iskola olyan kétnyelvĦ egyéneket neveljen, akik képesek a társadalomban finnül boldogulni, de ugyanakkor fenntartják és megbecsülik a saját anyanyelvüket is. A mai Finnországban, több nyugat-európai országgal szemben, eddig nem alakultak ki olyan gettók, ahol a bevándorlók a többségi kultúrától és nyelv- ISMERTETÉSEK – REZENSIONEN – REVIEWS – KATSAUKSIA –ɊȿɐȿɇɁɂɂ206 tĘl elszigetelten élik az életüket, így a kitĦzött cél reális, valódi igényeket szolgál. A bevándorlók megjelenése új nyelvváltozatokat hozott létre a finn nyelvben. A vizsgált bevándorló fiatalok beszélt nyelvében a hasonló korú finn fiatalokéhoz képest pl. több írott nyelvi jelenséget találunk. Például alkoi, loppui, teroita típusú szóvégi diftongusoknál a Helsinkiben lakó finn fiatalok közel 100%-ban kihagyják az i-t (alko, loppu, terota). A bevándorlók beszédében viszont igen gyakori az amúgy írott nyelvben használatos -i-s változat. Azon kívül a többnyelvĦ környezetben kódváltások is elĘfordulnak. TöbbnemzetiségĦ csoportokban elterjednek pl. szomáli és orosz köszönések a finn beszédben a beszélĘk anyanyelvétĘl függetlenül. A „keveréknyelvet” nem kell negatívan értékelni, mivel a vizsgált fiatalok csoportjában a kódváltások vagy kölcsönszavak használata nem jelenti azt, hogy a használójuk ne ismerné, vagy ne lenne képes megtanulni a finn nyelv normatív változatát. Továbbá, ugyanúgy a csoporton belüli szolidaritást fejezi ki, mint egyéb csoportnyelvek vagy a szleng. Liisa Tainio írása ritka betekintést enged a finn iskola óráiba, mivel az iskolások óra közbeni spontán megnyilatkozásait elemzi. Kiderül, hogy óra közben a tanár gyakran hagy teret kisebb beszélgetésekre, amennyiben ezek valahogyan az órával kapcsolatosak, illetve amennyiben ezek nem akadályozzák túlzottan az óravezetést. Tainio egy jellegzetes cselekvéstípust vizsgál: az utánzást. Óra közben az iskolások gyakran utánozzák, idézik egymást, a tanárt, illetve mindenki által ismert egyéb személyeket (pl. humoristákat). Ennek a cselekvéstípusnak sokféle funkciója lehet, pl. lehet pozitív vagy ironikus fényben akárja feltüntetni az idézett személyt, továbbá, ha többen vesznek részt a cselekvésben, ez alkalmi csoportulásokat alkothat az osztályban. Akármennyire is meglepĘ, az elemzett beszélgetések mindig kapcsolódnak az óra anyagához. Tainio végül megállapítja, hogy a teljes csönd az osztályteremben nem megfelelĘ cél egy tanárnak, mivel a spontán beszélgetések teret adnak az iskolások kritikai gondolkodására és aktív közremĦködésére az órán. Továbbá, egy rutinos tanár tud ezekhez úgy kapcsolódni, hogy ezek hasznára váljanak az iskolai munka szempontjából. A könyv második része az új technológiák nyelvi oldalával foglalkozik. Az internet több újat hozott: olvashatunk a fórumokról, a rajongók szövegírói (ang. fanfiction) közösségeirĘl, illetve az ikonok használatáról. Kiderül, hogy a beszélt és az írott finn mellett van egy harmadik nyelvváltozat is: az internetes finn, amely azt a funkciót tölti be, hogy írott formában lehessen társalogni. Mivel szövegek alapján nehezebb kideríteni a beszélĘ hozzáállását (komoly, tréfás stb.) azért lettek ilyen népszerĦek az emotikonok. Többek ISMERTETÉSEK – REZENSIONEN – REVIEWS – KATSAUKSIA –ɊȿɐȿɇɁɂɂ207 között ez derül ki Ilmari Vauras írásából. Talán a legmeglepĘbb a Sirpa Leppänen által bemutatott ’fanfiction’ jelenség: több ezer finn iskolás ír különféle internetes portálokra verseket, történeteket vagy regényeket egyegy kultikus jelenséghez (könyv, film, játék stb.). Egymás írásait kommentálják, kritizálják, és az újakat tanítják, hogyan kell jó szövegeket írni. A mĦfajhoz tartozik az összes nyelvi repertoár használata: vannak köztük szellemes, beszélt nyelvben íródott dialógusok, funkcióval rendelkezĘ idegen nyelvĦ részek (pl. valaki beleképzeli magát egy amerikai sorozatba, az elbeszélĘi részeket finnül írja, a dialógusokat angolul). Természetesen találhatók benne hagyományos nyelvhasználati konvenciók, továbbá olyan blogíráshoz kapcsolódó készségek elsajátítása és gyakorlása, amelyek tanítása tipikusan az iskola feladata. A ’technoblokk’-hoz tartozik még két, a mobilkommunikációval kapcsolatos cikk. Az egyik bemutatja a Finn népköltészeti archívumban található sms-adatbázist. Ulla Lipponen bemutatja az sms-folklórt, és megállapítja, hogy nem sokban különbözik a hagyományostól, sĘt néhány példában igen régi rímek találhatók. A másik cikk bemutatja, hogy hogyan lehet kutatni a technológiai innovációk piaci lehetĘségeit. Egy olyan programot ismertet Antti Salovaara és Esko Kurvinen, amely képes több képet sorozattá szerkeszteni, így a fiatal, új technikai lehetĘségekre kíváncsi, kísérleti alanyok képregényeket küldhetnek egymásnak mobilon. A társalgáselemzés szerint egy üzenetre gyakran hasonlóképpen szokás válaszolni. Ezért most még talán nem jött el az ideje a tesztelt programnak: egyszerre kellene elérni nagyon sok felhasználót, mivel csak akkor szeretnek ilyen üzeneteket küldözgetni a fiatalok, ha hasonló (képregényre képregény) válaszra számíthatnak. A könyv, utolsó, harmadik része az iskolai írással foglalkozik. Az elsĘcikkben Mikko Aro felvázolja az írásés olvasászavarokkal és ezek enyhítésével kapcsolatos jelenlegi ismereteket. Érdekességként említhetĘ, hogy pl. a diszlexiáról szóló kutatások gyakran csak angol nyelvĦ adatokat, alanyokat vizsgáltak, de mivel az angol nyelvben kétféleképpen kell tanulni olvasni, írni: hangutánzással és szóképfelismeréssel (a kettĘ távol áll egymástól), azért pl. finn iskolásoknál – mivel a finn nyelvben a hang és betĦ megfelelése általános – más olvasási zavarok jellemzĘek. Nevezetesen, a finn diszlexiások a társaiknál lassabban olvasnak, de nem pontatlanul, ahogyan az angolok. Végül Aro rámutat az olvasás központi szerepére a kultúrában és az iskolában: hasonló, genetikailag és neurobiológiailag megállapítható gondok vannak pl. a zenetanulás területén is, de ezeket inkább tulajdonságként fogjuk fel és ritkán próbálunk segíteni azon hogy valaki legyĘzze vagy enyhítse a „botfülĦségét”. ISMERTETÉSEK – REZENSIONEN – REVIEWS – KATSAUKSIA –ɊȿɐȿɇɁɂɂ208 Két cikk foglalkozik a iskolában elĘforduló genre (mĦfaj, zsáner) kérdésével. Anneli Kauppinen elemzi egy iskolai irodalmi lapba iskolások által írt szépirodalmi kritikákat. Megállapítja, hogy az írások gyakran hasonló szerkezettel bírnak, egyrészt a lap tanácsai miatt, másrészt az iskolában tanultak miatt. A zsánerek tanítása segítheti az iskolások szövegalkotását, de valamelyest korlátozhatja is Ęket az egyéni megoldások megtalálásában. Hasonló keretben vizsgálja Aino Vuorijärvi a – gyakorlati jellegĦ képzésben részt vevĘ – fĘiskolások diplomamunkáit olyan szempontból, hogy hogyan látszik rajtuk a tanulmányok gyakorlati, alkalmazott jellege. A megállapítása az, hogy ezek a szövegek, elméleti következtetések mellett vagy helyett gyakran gyakorlati ajánlásokat állítanak konklúzióként. Többen írnak a fogalmazásról. Ez érthetĘ, mivel a finn iskolások anyanyelvtudásának értékelése gyakorlatilag kizárólag a fogalmazásokról szól. Többen kételkedtek már abban, hogy mennyire van értelme egy olyan mĦfajra koncentrálni amely csak az iskola falain belül fordul elĘ. A „fĘbĦnösön”, az érettségin, 2007-ben változtattak: hagyományos fogalmazáson (amely nem tárgyi tudásra kíváncsi, hanem arra, hogy a tanuló mennyire képes ezt a szövegtípust produkálni) kívül szövegelemzés – amihez ismerni kell pl. a vers vagy mĦelemzés alapfogalmait – is bekerült. Lasse Koskela ezt az új érettségit mutatja be. Az elsĘ tapasztalatok azt mutatják, hogy jelenleg a finn gimnazisták szövegelemzési képességei igen gyatrák. Koskela szerint jövĘben az érettségi fogja a tanítást oly módon megváltoztatni, hogy ezek a képességek javulásnak induljanak. Merja Karjalainen a (hagyományos) fogalmazáshoz kapcsolódó problémákkal foglalkozik: hogyan szokás elrontani a fogalmazást a felsĘ (7-9) osztályokban. Empirikus anyagok és a szövegtan segítségével rámutat például a kezdés és a befejezés jellegzetes buktatóira. A szövegelemzések tanulságosak, és ezek segítségével az iskolában is jól lehetne bemutatni a kiváló fogalmazásokhoz vezetĘ utat. Karjalainen is kételkedik abban, hogy mennyire van értelme egy ilyen életidegen mĦfajra helyezni a hangsúlyt az iskolában, de végül arra a következtetésre jut, hogy az iskolán kívüli szövegek írására hasonló szabályok vonatkoznak. Erkki Lyytikäinen bemutja, hogy az érettségin mi alapján osztályozzák a fogalmazásokat. Az érettségi pontozása Finnországban a – rettegett – központi „cenzorok” dolga. Lyytikäinen a saját cenzori tapasztalatait (és néhány kutatást) úgy összegzi, hogy a fogalmazások színvonala egyre rosszabb: helyesírási, mondatszerkesztési, tartalmi és szövegtani hibák a korábbinál nagyobb számban fordulnak elĘ. Lyytikäinen szerint ez amiatt van, hogy a fogalmazásíráshoz kapcsolódó tudás – pl. az írott nyelv normái, stilisztikai eszmények – már nagyon idegen a fiatalok mindennapi életétĘl. ISMERTETÉSEK – REZENSIONEN – REVIEWS – KATSAUKSIA –ɊȿɐȿɇɁɂɂ209 Összefoglalva elmondható, hogy az ismertetett mĦ széleskörĦ betekintést nyújt a fiatalok nyelvével kapcsolatos finnországi kutatásokba. A kutatás módszertana sokoldalú. A modern szociolingvisztika, a diskurzuselemzés különféle fajtái, társalgáselemzés, szövegtani kutatások vannak túlsúlyban. A kötet egyetlen komolyabb hiánya az – sajnos a szerkesztĘk is szó nélkül mennek el e mellett –, hogy egyáltalán nem tárgyalja az iskolai szóbeli készségek helyzetét. Tudniillik, hogy a finn iskolát, az általános iskolától az egyetemi diplomáig, el lehet végezni anélkül, hogy egyetlen szóbeli vizsgán részt kellene venni, vagy – sarkítva – egyáltalán meg kellene szólalni. Ez nagyban összefügghet a finnek nemzetközi kommunikációs (ön)imázsával: félszegek, hallgatagok, szégyenlĘsek. Továbbá, kínos kérdés, hogy ennek milyen következményei vannak például a finn fiatalok esélyeire az amerikai típusú vitákban, magyar típusú szóbeli vizsgákon, vagy a mindenképpen elkerülhetetlen állásinterjúkon. A könyv sokat foglalkozik az íráskészségekkel, így nem indokolható, hogy a beszédkészség fejlesztése továbbra is fehér folt maradjon. A szerzĘk nyelvfelfogása általában leíró és tudományos: arra kíváncsiak, hogy mibĘl – legyenek azok a finn nyelv változatai vagy egyéb nyelvek – áll a fiatalok nyelvi készlete, repertoárja és milyen helyzetekben, milyen célból használják annak egyes elemeit. Így például az emelkedĘ intonáció nem beszédhibaként kerül tárgyalásra. Továbbá általában optimista és a vizsgált csoporttal rokonszenvezĘ hozzáállás tükrözĘdik a könyvbĘl. Ahogy az egyik anyanyelvtanár szerzĘ megjegyzi: „Tulajdonképpen az anyanyelvtanár örök álma megvalósult – a mai fiatalok többet olvasnak és írnak, mint korábban.” (211 old.) PETTERI LAIHONEN Simon Valéria: MelléknévképzĘk morfoszemantikai sajátosságai a magyar és a finn nyelvben ELTE BTK Finnugor Tanszék, Budapest 2007. (Uralisztikai tanulmányok 16.) ISBN 978-963-463-920-6. 138 l. Az ELTE Finnugor Tanszékének kiadványában, az Urálisztikai tanulmányok 16. kötetében jelent meg Simon Valéria MelléknévképzĘk morfoszemantikai sajátosságai a magyar és a finn nyelvben címĦ munkája, mely anyagát tekintve megegyezik a szerzĘnek 2005-ben megvédett doktori diszszertációjával.