Dėl rytų aukštaičių tarmės skirstymo

LITVÁN NYELVÉSZETI KÉRDÉSEK XXXVIII (1997) Áttekintések. Recenziók. Megjegyzések Opinions. Reviews. Megfigyelések. Áttekintések. Recenziók. Megjegyzések RÓL KELET AUKŠTAIČIAK DIALEKTUSOK ELOSZTÁS A nyelvterület nyelvjárásainak megfelelő osztályozása csak akkor lehetséges, ha a nyelvterületet alaposan feltárták, és már ismertek az összes fontosabb izoglosszák. A nyelvjárások kutatásának gyakorlati munkája azonban arra kényszerít, hogy a nyelvjárásokat — még ha tökéletlenül is — már a munka kezdetén osztályozzuk (felosszuk). A keleti aukštaitis nyelvjárást a háború előtt összehasonlíthatatlanul kevésbé gu kutatták, mint a nem nyugati (és déli) aukštaitis és žemaitis ar nyelvjárásokat, ezért az ją alnyelvjáráį sok még kisebb ir egységekre való felosztása nehéz volt. Antanas Salys professzor, részben Kazimieras Jaunius nyomdokain haladva, a két világháború közötti időszakban azt javasolta, hogy a keleti aukštaitiseket (ő keleti aukštaitiseknek nevezte őket) három alnyelvjárásra osszák:1) a pantinininkusokra, akik a tőhangsúlyos am, am, en, em hangkapcsolatokat épen megőrzik, a mellékhangsúlyosakat pedig on, om, en, em-mé változtatják, továbbá a mellékhangsúlyos 3, ¢ jeleket 2, ejelekké változtatják; 2) a pontinininkusokra, akik az említett hangokat on, om, en, em, illetve 2, e“ hangokká változtatják (az ą, ¢-ből) nemcsak a mellékhangsúlyos, hanem a tőhangsúlyos szótagokban is,és3) a pūntinininkusokra, akik az an, am, en, em, 3, ¢ helyett un, um, in, im, 4, i hangokat használnak. Alaposabb kutatás után azonban kiderült, hogy az ő pantinininku-, pontinininkués peremvidéki puntinininku-területeiken a valóságban sokkal összetettebb a helyzet. Helyenként másféle változások is előfordulnak, amelyeket A. Salys még nem ismert. Így például Krekenava és Ramygala környékén a tőhangsúlyos an, am, en, em változatlanul megmaradnak, a mellékhangsúlyosak azonban un, vm, tn, tm hangokká változnak, tehát lényegében itt a pantinininkusok puntinininkusos változatáról van szó, amelyet A. Salys nem vett számításba. Panevėžys környékén ezeket a tőhangsúlyos hangokat úgy ejtik, mint a pontininkai, a végighangsúlyosakat pedig úgy, mint a puntininkai, tehát itt ismét a puntininkai és a pontininkai sajátos hibridje található. Pasvalys és Saločiai környékén ellenkezőleg: a tőhangsúlyosakat úgy ejtik, mint a puntininkai, a végighangsúlyosakat pedig úgy, mint a pontininkai; ez már a pontininkai és a puntininkai pontininkai jellegű hibridje. Ezenkívül az en, em átalakulása nem mindenütt analóg az an, am átalakulásával: vannak olyan nyelvjárások, amelyekben a 4n, dm Jn, dm hangokra változik, de az én, ém épségben megmarad (Joniškėlis, Vaškai...), tehát félig pontininkai- -, félig pantininkai- -jellegűek. Sőt, a végighangsúlyos en, erm átalakulása sok helyen a következő szótagtól függ: lágy mássalhangzó előtt ef, er, kemény előtt pedig —bf, 2m. A változatosságot tovább növelik a hangsúlytalan szótagokban tapasztalható számos különbségek. A 3, ¢ magánhangzók átalakulása sem követi sok helyen A. Salys tételét. A pantininkai és pontininkai többsége a hangsúlyos 4-et a hanglejtéstől függetlenül o-ra változtatja, a hangsúlytalant pedig >-ként ejti; csak Krekenava környékén, a peremvidéken található ž (hangsúly alatt), illetve a (hangsúlytalan szótagban- ). Pasvalys környékén # vagy 2» ejtendő, attól függően, hogy 237 hangsúlyé (nem a hanglejtésé !). A szó ¢ közepén sokan nyíltat ejtenek e (hangsúlyos hosszú, hangsúlytalan rövid, a hanglejtést figyelmen o kívül — hagyva), a szóvégben szűkebbet € (körülbelül Krekenavą e). Keleten, körülbelül Pasvalį környék7 én vagy a € hangsúlyt figyelembe véve ejtik (nem a hangsúlyok). Ilyen helyzetben lehetetlen pontosan megfogalmazni, hogy kik azok a pantininkai, kik pedig a pontininkai. ir Egymástól való megkülönböztetésük csak a hangsúlyos tvirtapradziai 4n, (e két 4m hang kiejtése !) alapján lenne lehetséges, de ennek elméleti, semmiképpen sem ne gyakorlati jelentősége volna. Ugyanis a tvirtapradziai su an, am szóhangsúlyokkal ejtett szavak, amelyeket a pontininkai iš valójában dm, dm alakban ejtenek, igen kevesen vannak, mindössze egy tucatnyian (a gyakoribbak: antis, langas, péntis, samtis...), a jų képzett származékokat nem számítva. Sokkal gyakrabban használják a pontininkai területén az egész (nem átalakított) tvirtapradžiai 4m, 4m, nevezetesen másodlagos eredetű (pl. tdmsta, dat.sg. tam, geram, dat. tsz. vaikam, 1. tsz. dirbam stb.), ir a köznyelvbe ir iš kölcsönszóként bekerült szavakban (dngelas, bankas, tankas stb.), hangutánzó ir eredetű szavakban (4mfelėti, bambtelėti...) ir uö. Képes lehet az ember egész nap beszélni anélkül, hogy ir egyetlen nė olyan iš tų néhány szavas, lefordítható szót is használná, 4n, 4m. Sőt, a következetesség kedvéért még a pūontininkusokat is meg ir kellene különböztetnünk, vö. a puontis kiejtését ‘pantis’ Jotainiai. Végül az ilyen felosztás értelmetlenségét az mutatja, hogy ez alapján csak a keleti aukštaitis terület jį északnyugati sarkát tudjuk felosztani; az összes többi, több ízben nagyobb terület, amely egyetlen puntininkus-csoporthoz o tartozik, így felosztatlanul marad. ' 1964 m. su Aleksu Girdeniu tikslindami tarmių klasifikaciją pasiūlėme ryaukštaičitų us skirstyti kitu pagrindu: vakarus į maždaug nuo Papilio-Vabalninko-Kavarsko-Giedraičių- -Maišiagalos linijos esančiame rytų aukštaičių plote, kur nekirčiuotuose skiemenyse neskiriami ilgieji trumpieji balsiai ir (jie visi būna tik trumpi), siūlėme išskirti panevėžiškių, kurie visus trumpuosius galūninius balsius suplaka vieną redukuotą balsį į (po kieto priebalsio užpakalinį, po minkšto —priešakinį),ir širvint iškių, kur tokio suplakimo nėra, patarmes, 0 į rytus nuo tos linijos, kur nekirčiuotuose skiemenyse balsių ilgumo skirtumas išlaikomas, mes siūlėme išskirti uteniškių, anykštėnų, kupiškėnų ir vilniškių patarmes pagal tuos pačius kriterijus kaip ir A. Salio klasifikacijoje, tik davus patarmėms kitus pavadinimus (ne pravardinės kilmės, bet pagal svarbiausią tame plote miestą). Toks rytų aukštaičių tarmės skirstymas, kaip ir visa patikslinta tarmių klasifikacija, ilgainiui įsigalėjo ir dabar, galima sakyti, visuotinai vartojama. Vėliau gilinantis į tarmių skiriamųjų ypatybių senumą bei kilmę ir apskritai tiriant lietuvių kalbos tarmių istoriją, išryškėjo nuomonė, kad susiformavusios anykštėnų ir kupiškėnų patarmės ilgainiui perskėlė pusiau senesnį uteniškių (tipiškiausių rytų aukštaičių) plotą. Po to iš vakarų atslinkusi inovacinė ! A. Salys felosztásának részletes kritikája a következő kiadványban található: Lietuvos TSR Mokslų akademijos darbai, A sorozat 3(31), 1969, 142-146. 238 a ir panevėžyski- –širvintiški hullám idővel elárasztotta a nyugati „uteniškiai” oldalt, északon azonban, a kupiškėnaiak közelében megmaradt az úgynevezett Vabalninkas-nyelvjárás, amelyet az északi panevėžyskiakhoz sorolnak, de még viszonylag közel áll az uteniškiaiakhoz. Be továbbá az is kiderült, hogy be a Vabalninkas-nyelvjárás mellett létezik egy másik „uteniškiai- ”-reliktum a Šventoji me jobb partján, Kavarskas ir Vidiškiai (Gelučiai ir és más falvak). ? Nemrég Žaneta Urbanavičiūtė-Markevičienė egy nagyon érdekes tanulmányt? tett közzé, amelyben azt állítja, hogy az utóbbi „uteniškiai” reliktumot Gelučiai körül nagyobb terület alkotja, mégpedig egész Kavarskas ir Vidiškiai plébániáinak falvai (nagyon fontos megjegyzés!), csak a területet véleménye šį szerint a déli panevėžiškiaiakhoz kellene sorolni, nem pedig a ne širvintiškiaiakhoz. Felvetette a kérdést, hogy egyáltalán érdemes volt-e a širvintiškiaiakat elválasztani a déli panevėžiškiaiaktól, hiszen e két keleti aukštaitis nyelvjárás nagyon közeli egymáshoz. Több alapja van annak, hogy az északi panevėžiškiaiakat elválasszuk a déliektől, és külön keleti aukštaitis nyelvjárásnak tekintsük. Most azonban már nem érdemes lerombolni a kialakult osztályozást. A felvetett kétségekkel és megfontolásokkal kapcsolatban a következő mondható el. Elsősorban a Kavarskas–Vidiškiai plébániáknak a širvintiškiaiakhoz való sorolásáról. Ahogyan a Vabalninkas környéke, úgy ezek a plébániák is a panevėžiškiaiak peremvidéki beszédei (a Vabalninkas környéke — északi, ezek a plébániák — déli panevėžiškiaiak), amelyeket a reliktuális uteniškiaiak (a Vabalninkas környékén), illetve azok mai folytatásának, a širvintiškiaiaknak (Kavarskas és Vidiškiai plébániái) a sajátosságai kevernek át. A Kavarskas–Vidiškiai nyelvjárás átmeneti jellege nyilvánvaló. Így például Vidiškiaiban a darbus ‘munka’, acc. pl. šakūs ‘ágak’ alakot mondják, akárcsak a déli panevėžiškiai területén mindenütt (vö. a širvintiškiai darbas, sakes alakjaival), de a šaka (vö. širvintiškiai Šaka, p. panevėžiškiai sakv), dirba (širv. dirba, p. pan. dirbv), koja (širv. koje, p. pan. ko) az -a „uteniškiai” reflexusát őrzi (a Saka esetében a širvintiškiaiban is). Ilyen helyzetben ezt az átmeneti nyelvjárást mind a déli panevėžiškiaihoz, mind a širvintiškiaihoz lehetne sorolni. Mivel azonban az -a végződésben a fejlődés iránya a -» a —u (v) volt, ezért ez a nyelvjárás, amelynek végső eredménye u (még ha nem is minden alakban), inkább a déli panevėžiškiaihoz sorolandó, mint a širvintiškiaihoz, akiknél ilyen u nincs (ott csupán az a fok található). Természetesen itt a dialektológusok megegyezésére van szükség, akárcsak más esetekben, amikor átmeneti nyelvjárásokkal találkozunk. A kérdésről: el kellett-e különíteni a širvintiškiait a déli panevėžiškiaitól? És ebben az esetben is megalapozottan merül fel a kétség. Valójában a déli panevėžiškiai, különösen a širvintiškiaihoz közelebb eső átmeneti nyelvjárásaik, meglehetősen közel állnak a širvintiškiaihoz. Azonban a szóvégi rövid magánhangzók sorsa világosan elválasztja egyiket a másiktól: a déli panevėžiškiai ezeket a magánhangzókat egyetlen hanggá olvasztották össze (a kemény mássalhangzók után ?Zinkevičius Z. Dėl rytų aukštaičių patarmių istorijos. —Ba/tistica 16(2), 1980, 138— 139. 3Urbanaviciaté-- Markeviéiené Z. Dar kartą apie rytų aukštaičių tarmių ribas. —Kalbotyra 43 (1), 1994, 85-87. 239 hátulsó v, po lágy elülső — ¢), o A širvintiškiek nem rendelkeznek ilyen összeolvadással. Ezt a végződésekben 2— a — v mutatkozó fejlődési fok különbözősége idézte elő: a panevėžiškieO knek vu-juk — van, a širvintiškiek pedig még csak a. Az átmeneti Kavarskas–Vidiškiai nyelvjárásban, amint láttuk, ez az összeolvadási folyamat még nem fejeződött be, egyes formák megőrizték a ir u, po a lágy mássalhangzók e (7a) ir 7 megkülönböztetését. Ha a širvintiškiekir et és a déli panevėžiškieį ket egyetlen nyelvjárásba egyesítenénk, nehéz lenne megfogalmazni annak megkülönböztető kritériumát. Valamennyi panevėžiškiekt — a délieket és az északiakat egyaránt — egyetlen nyelvjárásba kapcsolja a fonológia szempontjából igen fontos sajátosság — a rövid magánhangzók összeolvadása a végződésekben. A šiaurės panevėžiškių atskyrimas kaip atskiro į rytų aukštaičių patarmės, nepaisant gana didelio jų skirtumo nuo pietų panevėžiškių, sukėlė nemažai praktinio pobūdžio sunkumų. Paimkime ryškiausią šiaurės ir pietų panevėžiškių skirtumą — trumpųjų balsių virtimą murmamaisiais balsiais galūnėse ir jų išnykimą. Labai sunku, tiesiog neįmanoma nustatyti, kur garsas jau yra murmamasis, o kur dar tik stipriai redukuotas. Net ginčijamasi, kur jo apskritai nebėra, o kur dar esama tam tikrų liekanų. Aišku, kad tokia ypatybė, nesudaranti ryškios izofonos, negali būti patarmės skiriamuoju kriterijumi; ji gali būti laikoma tik tos patarmės dalių skirtumu. Tas pat pasakytina ir apie kitus svarbiuosius skirtumus, kurių daugelis taip pat nesudaro aiškiai apčiuopiamų izofonų (išskyrus gal tik visuotinį kirčio atitraukimą, tačiau šis būdingas ne visiems šiaurės panevėžiškiams — išimtį sudaro Biržų kampas), pavyzdžiui, straipsnio autorės nurodomą ryškesnį balsių tarimą šiaurės panevėžiškių plote (lyginant su pietų panevėžiškiais) kirčiuotuose skiemenyse, ryškesnes jų priegaides ir pan. Be to, visos skiriamosios izofonos yra labai išsisklaidžiusios ir nesudaro aiškios ribos. Kita vertus, diachroniškai žvelgiant, pietų panevėžiškiai tebėra, sakytume, ne visai tikri panevėžiškiai, jei tipiškais laikysime šiaurės panevėžiškius. Vö. a rövid magánhangzók fejlődését a panevėžysi területen a szóvégekben: a, u, e, 7 =v, ¢ —'. Ezért a cikk szerzőjének kétségei teljesen érthetők, különösen, ha ezeket a dialektusokat szinkrónia szempontjából vizsgáljuk. A nyelvjárások osztályozásakor azonban nem hagyhatjuk figyelmen kívül a diakróniát (a nyelvjárás történetét), és nem is ignorálhatjuk azt. Mindezek alapján világossá válik, hogy ha megváltoztatnánk a keleti aukštaitis nyelvjárás kialakult felosztását, semmit sem nyernénk, csupán zavart keltenénk. Egyébként a cikk szerzője is azt írja, hogy nem érdemes lerombolni a már kialakult osztályozást. A Kavarskas–Vidiškiai és Vabalninkas nyelvjárásait továbbra is a panevėžysi alnyelvjárás átmeneti nyelvjárásaiként kezeljük. A nyelvjárási egységek határán az izofonok nem mindig alkotnak jól körülhatárolható kötegeket, gyakran nagyon szétszóródnak (sőt elérik a nyelvjárás közepét is), ezért a nyelvjárások osztályozását meghatározó fontosabb izofonok kiválasztása nem könnyű feladat; nemegyszer segít a kutatók megegyezése. Az említett cikkemben (és az utóbbi időszak más munkáiban) rendszerint a nyelvjárási sajátosságok fejlődéséről beszélek, nem pedig a nyelvjárások osztályozásáról, ahogyan azt az olvasó néha értelmezni szeretné. Innen eredt Ž. Urbanavičiūtė-Markevičienė pontatlan állítása, miszerint a Gelučiai nyelvjárást az utenaiakhoz soroltam (85. o.). Én ilyet nem tettem. Csupán az utenaiakéhoz közelinek tartom (akárcsak a Vabalninkas környéki nyelvjárást), a širvintiškiaiakéra emlékeztető nyelvjárásnak 240 (o. 139). Egyébként az uteniškiai ir szót idézőjelben írtam, a nyelvjárásnak a kettéosztás előtti régi területére gondolva. Žanetos Urbanavičiūtė-Markevičienė tanulmányában más, a dialektológusok számára is ir fontos gondolatokat fogalmazott meg, amelyekkel nem lehet nem egyetérteni. su Érdekesek az okfejtései a Ukmergė város nyelvjárási hovatartozását a — širvintiškiai déli panevėžiškiai ir találkozási pontjának tekintettem. „Mindig ezt a nézetet ir aš vallottam”, Ukmergėt feltétel nélkül soha nem soroltam sem a panevėžiškiai, sem a širvintiškiai közé (a szerző láthatóan ir hajlik arra, hogy a širvintiškiai közé sorolja). A város három keleti aukštaitis nyelvjárási alnyelvjárásának (az északkeleti oldalról közeledő anykščėnaiak) találkozási mo helyén fekszik, de egyikhez sem tartozik. iš A város lakóinak nyelve kevert, mindhárom alnyelvjárás elemei megfigyelhetők benne. Mint ir minden városban, ji nagyon erősen hat rá a köznyelv befolyása. Mivel nyelvjárások metszéspontjában található, Ukmergė nevét nem használhattam az alnyelvjárás elnevezésére (amiért az to ukmergėiek néha szemrehányást tesznek nekem), noha ez a város a szülőföldem. — Érdekesek a szerző fejtegetései az úgynevezett „ruotininkusokról”, ahol az r-t „r”-ként ejtik, sőt a ruotas ‘kerék’ szót is így. Erről a kiejtésről ezt írja: „Az ok valószínűleg a két magánhangzó-hosszúsági rendszer. Ugyanis itt a vokalizmus lényegében olyan, mint a širvintiškiaiaké, a „rotininkavimast” kivéve” . Ha megmaradt volna a rdtfas, gėras, mint a többi anykštėnai esetében, az 2, e-nek meg kellett volna nyúlnia, és össze kellett volna olvadnia az a, e az o, €.lI helyett a /apas, és a lopaskirčiuotoje helyett hangsúlyos helyzetben ezt kapnánk /dpas, hangsúlytalan helyzetben /apė/'is. Mássalhangzók o ir Az a-val és e-vel való egybeesés nagyon kényelmetlen lenne, a magánhangzórendszer nagyon differenciálatlanná válna. Figyelembe kell venni, hogy ezekben a nyelvjárásokban hangsúlytalan helyzetben amúgy is egybeesik az a, az O és az uo, az e, az € és az Ie. Még két magánhangzópár egybeesése már valóban túl sok lenne. Ezért az o és e diftongizálódott“ (86. o.). Ezzel a következtetéssel egyet lehetne érteni. Megjegyzendő azonban, hogy az anykštėnaiak legdélibb része — a Lyduokiai plébánia délnyugati része Ukmergė irányában (Nūotekų, Juodausių, Jogvilų és más falvak) „nem ruotininkauja” (itt a rotas ejtendő), noha a vokalizmus közelebb áll a širvintiškiaiakéhoz, mint azokéhoz, akik „ruotininkauja” (náluk megfigyelhető a „žadininkavimas” iránti hajlam“). Emlékezzünk a „puontininkavimasra” is (Jotainiai). Az összes nyelvjárás vokalizmusát fonológiai szempontból alaposan meg kellene vizsgálni. Figyelemre méltóak a szerzőnek e vidék anykštėnasi és širvintiškiai nyelvjárásainak az au, ai, ei diftongusait érintő, a szóvégi nyomatékos és hangsúlytalan szótagokban – különösen a nyílt szóvégen – megfigyelhető monoftongizációjáról szóló gondolatai (ejtése: matd „matau”, misksr „miškai”, gdudi „gaudei”), amelyet a nyomaték teljes áthelyeződésével hoz összefüggésbe a diftongus második elemére. Nem lehet nem egyetérteni a szerzővel, aki hangsúlyozza a plébániák határainak jelentőségét az izofónok megszilárdulásában. Ezt már régen megfigyelték. A plébániák határai régiek, és állandóság jellemzi őket. Más a helyzet a járások vagy körzetek határaival, amelyek viszonylag újak, ráadásul állandóan változtatják őket. A dialektológusok az utóbbiakat figyelmen kívül hagyhatják, a plébániák határait azonban nem szabad ignorálni. د؟ extra Zigmas Zinkevičius „Lásd Zinkevičius Z. Az Ukmergėi járás nyelvjárása. —Mūsų kalba 4, 1978, 28–31. 241