Dvasiškos terminologijos klaidos

A MÚLT VISSZHANGJAI 1904--1994 év előtt, 90 1904 m. május 7 napján, po 40 m. A cárizmus a litván írás ne orosz ábécé alapjára helyezésével folytatott üldözésének idején aláírta vereségének okmányát, és — rendeletet hirdetett ki a litván sajtó tilalmának eltörléséről. A független Litvániában ezt a napot a sajtó visszaszerzésének, a nyelv és a könyv napjaként ünneplik. ir Tų maga 1904 m. végén Vilniusban megkezdték az első litván napilap, a „Vilniaus žinios” kiadását (kiadó P. Vileišis). Ez a napilap egyebek mellett nagyban hozzájárult az általános litván nyelv megerősödéséhez és megszilárdulásához. Kezdetben meglehetősen aktívan tárgyalták benne az egyházi nyelv kérdéseit. Akkoriban ez különösen aktuális volt, mivel a hit dolgait rendkívül eltorzított nyelven hirdették, és ilyen nyelven beszéltek, illetve írtak róluk. A sajtó visszaszerzésének és a „Vilniaus žinios” kilencvenedik évfordulójára emlékezve újraközöljük e lapból J. Gerutis „A lelki terminológia hibái” című cikkét. Hogy az olvasó láthassa, hogyan írtak akkoriban, a cikkben semmit sem javítottunk. A J. Geručiu néven aláíró cikk szerzője Jonas Balvočius kanonok (1842.111.2 —1915.XI.12), művelt viekšniškisi žemaitis, ismert írásművelő, egy kéziratos lengyel–litván szótár szerzője, aki szinte egész életében papként dolgozott a žemaitijai püspökség aukštaitijai földjén. St. K. A lelki terminológia hibái Az ókor követői erősen ragaszkodnak a hibás terminológiához. Azzal mentegetőznek, hogy régen így volt, és hogy az emberek állítólag hozzászoktak ahhoz, hogy így nevezzék. Nem minden, ami akkoriban volt, lehet ugyanígy most is. A világ minden ágon — tehát a nyelvben is — fejlődik, és mindenki azt akarja, hogy közelebb, jobb és helyesebb legyen. Mindenki maga gondolkodik, és többé nem tűri, hogy vezérfonalon vezessék. Mindenütt jobbra halad. Azért, mert az apám bocskort viselt, nekem is le kell vennem a cipőmet? Csak mert az anyám árpakenyeret evett, már nem süthetek magamnak 4—880 49 búzakenyeret? Egyáltalán nem! Ők azért tették így, mert másképp nem ar tudták, nem o aš ir akarták ir megtenni; akarom, megtehetem. Nem szabad elfelejteni, hogy a lelki terminológia hibái akaratlanul, nem szándékosan ir keletkeztek. O mi szándékosan, ir akarattal ir őrizzük meg őket. Kunigailenkai (akkoriban nem voltak sajátjaink), akik megkereszteltek minket, nem tudtak jól litvánul, és ir nem tanulhatták meg olyan gyorsan. Amennyire csak tudtak, elkezdték az újonnan megkeresztelteknek a hit dolgait hirdetni, gyorsan ir leírni legalább az imakönyveket. Hogyan gi csinálták? Hirdettir ék és írták, ki ahogyan tudta. Ir Keverék lett belőle. A prédikációs ir könyvek félig litvánná, félig lengyellé váltak, vagy litván végződésekkel ellátott su lengyel szavakká. Az egyházi imák és a katekizmus ki tudja, ir miféle zsargonná į változtak. O Mivel a litván rendkívül türelmes, engedékeny, és évszázadokir on át hozzászokott a szolgasághoz, a nyelv ir eltorzítása ellen nem tiltakozott. Undorító volt hallgatnia, ahogy a hirdető eltorzítja a litván szavakat, lengyeleket szurkálva jų közéjük; Az imakönyvet olvasva undorodott tőle. De mit ką tehetett a fogoly? Türelmes volt. Őszintén szólva, ha valaki ilyen zsargonban írna lengyel, német vagy francia imakönyvet, mind a ar három — a ar lengyel, a német és a francia — leköpné. A — szerencsétlen litvánnak el kell fogadnia, — mert régen így volt, és hozzászokott, hogy így ją nevezze. A megszokás mellett ez érv (bizonyíték), ne mégpedig vaskos. Ha az ember hozzá tud szokni a hibákhoz, akkor a hibátlan dolgokhoz még sokkal könnyebben. Mindenkinek természir etében van, hogy az igazságot keresve, annak megtalálása után megszeresse. A litvánnak is. Tą láttuk, mikor jelent meg az új korunka ir Mogilevi szupplikáció; az emberek mindkét kezükkel megragadva e kettőt, nem tudnak betelni tisztaságuir kkal és szépségükkel. Mi gi történt itt? Ar mit jelentett e két ének, milyen újdonságot közölt? Egyáltalán nem! A tartalom ugyanaz maradt, csak a jövevényszavaknak (barbarizmusoknak) nincs már ir nyomuk. Ez az egész titok. Iš to A példából látjuk, hogy a litván egyáltalán nem valamiféle keményfejű, aki már ne tudná megérteni, mi a tiszta, és mi az idegen ir anyaggal kevert. | A lelki terminológia hibáinak neve zagyvaság. Aš Itt csak néhányat fogok felidézni. Az alus, medus, vidus, dangus szavaknak nincs többes számuk. Honnan került az Úr imájába a danguose? A danguose kimondásával úgy tűnik, mintha nem egyetlen ég lenne. Latinul a guotidianum jelentése: mindennapi. — Miféle minden nap? Azt mondják: egész évi fizetés, egész havi nyereség; de ez csak a hónapot, azt az évet tą jelenti. Az emberek azt ir mondják: a nyomorúság és a (o ne könnyek az én mindennapi, minden napi) kenyerem. 50 A „pagirta” szó a Vulgata „benedicta” szavával. Megdicsérték a háziasszonyt az už ízletes skryliaiért, o a kiváló szövetért, a legszentebb Mária áldott. Hiszen nem gi azt mondjuk: nyolc dicséret, hanem nyolc boldogság. A Žyvatas egy kellemetlen hasi betegség, senkinek sem kellemes. Az emberek azt mondják: A Žyvatas gyötör engem, a gyermek Žyvatasban szenved. Tehát a „vaisius žyvato” egyáltalán nem szép kifejezés. Az elöljárószó po nem egyezik su Pilotuval. Úgy tűnik, először Pilátus szenvedett, o aztán jo szenvedett Jézus Krisztus. Vagyis, hogy Pilátus fenn volt, alul pedig o a Megváltó szenvedett. Szinte minden ima így végződik: örökkön örökké. Honnan fordította így a fordító, — nem tudni. Visszafordítva latinul ez į lenne: saecula secularium. A /n mondás nyomatékosítására a főneveket egymás mellé tesszük, du például: nyomorúságok nyomorúsága. Nem — mondhatjuk: nyomorúságok nyomorúságosai, — nyomorúságok nyomorúságo- — sainak. Ez abszurdum lenne. A leghelyesebb forma ez volna: örökkön örökké, — századokon át. A szintaxisról nincs is mit beszélni. Ez az egész vagy latin, vagy lengyel, néhol pedig még orosz is. Az énekek arra is ügyelnek, hogy csak a végső szótagok egyezzenek, a nyelv szelleme pedig nem érdekli őket. Naujalis úr énekeskönyve nagyszerű, kottákkal ellátott énekeket szándékozott adni Litvániának, de váratlanul elpusztult. A Vilniusban idén megjelent új imakönyv, a „Balsas Balandelės- ”, meglehetősen messzire jutott, de nem fejezte be útját egészen a végéig. Az ünnepekhez közeledve ez tiszta Lengyelország. Nos, mit jelent a litvánnak: gram, grom, gramnyčios? Semmit sem jelent. A pravadai kiűzték az Atvelykist; a pravadai — Atvedybas. A Traicė, bár semmit sem űzött ki — de nekünk, litvánoknak ez a szó idegen. Az egész litván nyelvben nincs olyan főnév, amelynek végződése aicė lenne. Ha megkérdeznénk Keistutis litvánt, mi a Traicė szó, semmiképpen sem tudná megmondani. Ha megkérdeznénk, mi a Treybé, azt válaszolná, hogy valamiféle kanakas, amely háromból áll. Lett testvéreink, a lettek így mondják: tritadiba szanszkritul — trimutra. A németek így mondják: Dreifaltigkeit, Dreieinigkeit. Mindenki megvan a lengyel Traice nélkül, csak mi — litvánok — mintha egyedül nem tudnánk meglenni nélküle. Hogy a Treybė tisztán litván, és hogy ebben a szóban nincs hitbeli tévedés, azt a „Pavasario Balsai” mutatja, amelyben a teológia doktora, az akadémia felügyelője kiválóan használja. Ki érthetne ehhez jobban, mint egy európai tudós. Kíméljük meg hátrányos helyzetű nyelvünket, javítsuk ki, amíg semmi sem akadályoz bennünket. Most kedvező az idő, ki kell használni. J. Gerutis 51