Terminologijos istorijos ir dabarties problemos

RECENZIÓK, ISMERTETÉSEK, TÁJÉKOZTATÁS, BIBLIOGRÁFIA A terminológia történetének és jelenének problémái Kazimieras Gaivenis emlékére Vilnius: Lietuvių kalbos instituto leidykla, 2004, 380 p. A vaskos terminológiai kötet komoly, ugyanakkor derűs, nem unalmas külsővel fogad (Alfonsas Žvilius grafikus), gondos tördeléssel (Neda Marcinkienė és Audronė Stanislovaitienė) – a tudományos irodalom kiadásában a Litván Nyelvi Intézet kiadója sajátos arculatával tűnik ki: humanista szellem hatja át. Ennek a szellemnek a visszfénye a külső borító alatt is meg-megcsillan, leginkább az I. – mintha öregített papíron megjelent – részben Kazimieras Gaivenis – az ember és a tudós (13–82). Ennek alapját a nyelvész terminológus (1934–2003) hetvenedik születésnapjára rendezett megemlékezés adta. Az in memoriam részt Jolanta Gaivenytė-Butler nyelvész emlékezése nyitja, amelyet édesapja elbeszéléseiből és feljegyzéseiből állított össze – a szülőhelyről, a Tauragnas-tó északi partján fekvő Stūčiai falucskáról, a család történetéről, a gyermekkoráról és az iskolás évekről. Az írást a szülői házról, a szülőkről, a legkisebb húgával együtt látható kis Kaziukáról, valamint a vagány hetedikesről készült fényképek egészítik ki. Ezután az időrendet sajnos figyelmen kívül hagyó ábécésorrendben vegyesen következnek az iskolatársak és a munkatársak visszaemlékezései, végül pedig egy osztálytárs 1953-as naplójának, valamint K. Gaivenis hozzá írt 1954–1959-es leveleinek részletei. A munkatársak és a terminológiai küzdőtársak írásai meglehetősen sokfélék: akad köztük tevékenységet összegző, portrévonásokat felvillantó, szinte tanulmány jellegű írás; szinte hivatalos együttműködési beszámoló, amelyet olyan frázisok emelnek fontossá, mint a mély barázdát szánt a munkában (26), a jelentős hozzájárulás (32) és a fénysugarak (32); emellett megértően bemutatott tények a közös terminológiai munkáról – olykor már-már elfeledettek, most váratlanul újra életre kelnek –, valamint a fiatalos, szép csodálat egy idősebb kolléga, vezető iránt, tudomány iránti odaadásáért, tudósi szerénységéért és emberségéért. A recenzens, akit csak egy kis beszélgetésre kértek fel, később meglepődött, hogy a rögzített szóbeli emlékekből és benyomásokból szöveget kell készítenie: beszélni készen álltam, könyvvé formálni lehetetlennek tűnt; a szerkesztett emlékiratok kedvelőitől azonban elnézést kérek… K. Gaivenis egykori diáktársainak emlékezései a távoli ifjúság idejének parazsát élesztgetve melengetnek. Köszönet Jonas Ivonisnak, Romualdas Šimkūnasnak, Rytis Trimoniusnak; Stasys Keinysnek, Palmira Zemlevičiūtėnek; Kostas Ušpalysnak, Adelė Trečiokaitėnek, Nijolė Dudlauskienėnek. Csak azt nem tudni, miért maradt egy szövegben minden szerkesztői jelzés nélkül a palutarka, kalnierius, galuląškis (az ágy vége), pagulonė, vandravoti, skaitliukas (45–46). 151 A tudományos részt, A terminológia történetének és jelenének kutatásai, Kazimieras Gaivenis disszertációjának, a Összetett terminusok a mai litván nyelvben (1969) című munkának a Az összetett terminusok bemutatása és értelmezése a terminológiai szótárakban című fejezetének (85–115) publikálása nyitja, angol összefoglalóval (116–117). Az adatok 17 szótárból származnak (1954–1966), az 1. fejezet, a A litván terminológiai szótárak rövid jellemzése (85–89) azonban azt mutatja, hogy a szerző a korábbi litván és külföldi terminográfiai munkákat is ismerte (a szerző szavaival: a terminológiai szótárak lexikográfiáját). A 2. fejezet a terminológiai szótárak szócikkeinek szerkezetével és a terminusok kiválasztásával foglalkozik. Kétségtelenül a 3. fejezetet, az Az összetett terminusok értelmezése a litván terminológiai szótárakban (101–113) címűt érintette legkevésbé az idő vasfoga. A litván nyelvészek közül eddig senki sem foglalkozott K. Gaivenisnél behatóbban a terminológia logikai kérdéseivel, különösen a definíciókkal. Tárgyalja a dinamikus, reális, teljes, névleges, szinonimikus, felsoroló, összehasonlító vagy zéró, nem teljes, utaló – lexikográfiai definíciókat, és megemlíti az enciklopédikus meghatározásokat is. Ma a terminológiában egyébként ezeket definícióknak nevezik, de a rendszerszerű (filológiai) értelmezés elnevezés is használatban maradt; vö. értelmező szótár (és terminológiai szótár). Az is érdekes és jelentős, hogy K. Gaivenis akkor a terminikus (nem pedig a terminológiai) jelentés kifejezést használta (101–104, 107), valamint a terminikus fogalom terminust (105, 107), jóllehet sajnálatos módon a terminológiai rendszer megnevezés is szerepel (107). K. Gaivenis disszertációjának publikációja valóban iránymutatásul és mércéül szolgálhatna a mai terminológia doktoranduszai számára is, és bizonyosan felülmúlja e kötet egynél több tanulmányát. A könyv 22 tanulmányából 18 a 2003-as nemzetközi tudományos konferencián, a Terminológia a III. évezred kezdetén (Előadások tézisei, 2003, 72 o.) elhangzott előadások (összesen 22 volt) alapján készült, 4 pedig kifejezetten a kötet számára íródott. Itt meg kell említeni egy olyan esetet is, amelyet a jövőben kerülni kellene: a példányszámot és a könyvben közölt litván összefoglalót leszámítva Juris Borzovs és Ilze Ilziņa Az információs és kommunikációs technológiák terminusainak megalkotásával kapcsolatos kihívásokról című cikke, az About the Challenges of Coining ICT Terms (150–157), teljes egészében megegyezik az előadástézisek szövegével (14–20). Ez semmit sem von le magának a szövegnek az értékéből; a litván terminológia számára különösen értékes figyelmeztetés olvasható benne: „<…> az angol terminusok nem mindig különülnek el élesen a szakmai zsargontól, a lett terminusokkal szemben támasztott követelmények szerint pedig ez hiányosságnak számít” (157). Nemcsak ebben az előadásban, hanem több másikban is elhangzott Arnold Toynbee szava, a challenge – kihívás, többnyire azonban elvont többes számban. Talán illett az ezredforduló kezdetéhez, de az 1000-ből 3 még nagyon szerény kezdet; a legfontosabb pedig minden egyes konkrét válasz. 152 A litván nyelvtudomány szempontjából is jelentős Valentina Skujiņa tanulmánya: Динамика семантики заимствований в условиях многонациональных контактов современной терминологии (litván és angol összefoglalóval). A nemzetközi szavak szemantikai ellentmondásai miatt gyakran a használókat megtévesztő szavaknak nevezik őket – angolul false friend (vagy franciául faux amis du traducteur, németül irreführende Fremdwörter); ezek semmiképpen sem kerülhetők el, az újabb szemantikai eltolódások pedig minduntalan nagyon pontos értékelést igényelnek. Iveta Putelė tanulmánya Некоторые особенности образования названий профессий в современном латышском языке (Kai kurie dabartinės latvių kalbos profesijų pavadinimų darybos bruožai) a kölcsönszavakról és nemzetközivé válásukról is szól, valamint – legkevésbé – a lett megfelelőkről, de nem azok megalkotásáról. Magyarul tehát itt nem a foglalkozásnevek daryba, sőt nem is a darymas, hanem a kūrimas (hiszen angolul is name building, nem pedig word-formation). A nyelvtudományban a terminológiát (ha nyelvészeti terminológiáról van szó) gyakran egészen különállónak képzelik el. Ojāras Busas lett nyelvész a Termini un onīmi: dažas kopīgas iezīmes (Termini ir tikriniai vardai: kai kurie bendri bruožai) című tanulmányában megpróbál hasonlóságot keresni a terminusok és a tulajdonnevek (onimák) között – nem fogadva el a névtudományi (és talán az általános szemasziológiai) szakemberek többségének azt az állítását, hogy a neveknek nincs lexikai jelentésük. Az észt terminológiát a gyűjteményben egyedül Maire Raadik képviseli Research of the Situation in the Spheres of Estonian Language Usage as a Means for Mapping the LSP Landscape (Estų kalbos vartosenos sričių situacijos tyrimas kaip specialiosios kalbos būklės nustatymo priemonė) című tanulmányával. A helyzet vizsgálata és az észt nyelv 2004–2010-es fejlesztési stratégiája – célok, tényezők, hatások, a szaknyelv-tervezés céljai és: „a szaknyelv helyzetének vizsgálata meg kell, hogy mutassa, miként érhető el ez a cél” (293)!.. Ha a nagyon hosszú időn át megfogalmazott cél és annak elérése közé még egy, az elérés módját vizsgáló kutatás is beékelődik, vajon maga a cél nem kerül-e még távolabb? A litván terminológiának 17 tanulmányt szenteltek. Persze Regina Kvašytė témája, Apie lietuvių ir latvių stilistikos terminiją, ezt a számot még 0,5-del csökkenti, noha éppen növeli a tanulmány értékét. Pontos értékelést azonban itt csak Kazimieras Župerka adhatna – a litván stilisztikai terminológia egyik megalkotójaként és normáinak kialakítójaként, valamint a litván és lett stilisztikai nyelvegybevetés gondolatának szerzőjeként. A kötet litván terminológusai tudományterületük meglehetősen széles és változatos területeit ölelik fel. Alapvető vagy programadó írásnak nevezhetnénk Stasys Keinys terjedelmes tanulmányát: Terminologijos raida, būklė, vaidmuo ir uždaviniai į XXI amžių įžengus. A szerző 153 félreteszi az évezredet (csak az ezredfordulót említi), és nem ragozza a kihívásokat. Talán néhány dolgot nem egészen arányosan nagyít fel, de a főbb – egyébként már a XX. században is jelen lévő – dolgok a helyükön maradnak: a terminológia jelentősen bővült, használata nagyon elterjedt, a terminusok a nyelv (talán a lexika?) rendszerének pereméről a középpont felé közelednek (persze nem az egész terminológia, hanem annak magja). A végén szereplő „hinni kell” és „meg kell őrizni” (237) a jelen körülmények között természetesen meglehetősen szűk és nagyon lehangoló konkretizálást kap: „a terminológusoknak már csak magukban kell hinniük”, és „egyedül a nyelvészeknek kell megőrizniük”. Ha ez a rendkívül abnormális helyzet nagyon hamar nem változik meg, akkor a „litván nyelv litván szelleme” számára a harmadik évezred két-három nemzedék alatt visszafordíthatatlanul véget érhet. A félnyelvűség megmaradhat, de az egy félnemzeté… Egy másik nagy és jelentős, de más irányú – a litván terminológia történetét tárgyaló – tanulmány Albina Auksoriūtė írása: Neaiškios darybos L. Ivinskio Prigimttumenės naujazodžiai. Ezek olyan új szavak, amelyek nem tekinthetők egyértelmű képzéseknek (valamiképpen mégis megalkották őket, de mind a képzés, mind a képzett szavak homályosak), mivel nincsenek egyértelmű formai képzési jegyeik – alapszavuk és motivációjuk –, jóllehet bizonyos végződések ismétlődnek, és valamilyen homályos, érthetetlen alap is kitapintható, például: bandonis, drūžmas, griedmas, gryntas, krūmlys, lemėtras, lūšvis, svirpstas, skamotis, sunkris, vaiklas, žyblonis. A szerző ismert formulája, miszerint „nem megalkotta, hanem egyszerűen kitalálta” (148), még vizsgázni fog, ezt a tanulmányát azonban minden lehetséges vizsgáztatónak alaposan el kell olvasnia. Harmadikként Irma Zeller fiatal terminológus tanulmányát kell kiemelni: Terminų atpažinimo tekstyne galimybės ir ypatumai. Maga a tanulmány is tartogat sajátosságokat. Az első a nagy eltérés az előadás elméleti (?) előfeltevéseitől. Az előadás így kezdődött: „Az ezredfordulón a terminológia zsákutcába jut: egyrészt az új terminusok hatalmas áttörése miatt hagyományos módszerekkel lehetetlenné válik e tudományterület tárgyának átfogása és szabályozása, másrészt a tudományos, gazdasági és politikai élet felgyorsulásával, valamint a tudományterületek közötti aktív transzferrel a tényleges nyelvhasználat megelőzi a rendelkezésre álló terminusjegyzékeket. A terminológiában tehát nem a terminus megalkotása, hanem a használata válik fontossá. A figyelem áthelyezése a terminusalkotásról a már létrehozott terminusok használatára alapvetően megváltoztatja a terminológiai munkát, hiszen változnak a terminológia forrásai és módszerei is. A terminológia fő forrásává a nagy terjedelmű elektronikus szöveggyűjtemények – a szövegkorpuszok – válnak” (Az előadások tézisei, 58). Tehát itt a terminológia katasztrófáját állapították meg… zsákutca, lehetetlen szabályozni, sőt a terminusok megalkotása sem fontos (talán nem is szükséges); és ha a legfontosabb 154 a használatot, akkor a terminológia legfontosabb alakja sem a terminus megalkotója, sem annak kutatója, hanem… a használója? De az előadás előadója nő volt, vagy mégis a disszertáció szerzője? A cikkben ez vagy kimaradt, vagy enyhült, de ez maradt: „A terminus tényleges használata tehát gyakran nem felel meg a terminus meghatározásának, tágabb értelemben a normának” (314). Ám kiderül, mi maradt kimondatlanul: a használat ezen királynői használat alanya nem valamely szakterület szakértője, aki saját szakterületével együtt annak terminológiáját is ismeri. Maga a szakterület, a transzfer nélkül is. „A terminusok hirtelen átvitele más területekre, és használatuk különböző jelentésekben, különféle szaknyelvi kontextusokban” nem „régi terminológiai probléma” (314). A terminusokat régóta viszik át – a matematikából a fizikába, a kémiából a műszaki tudományokba, a biológiából a mezőgazdaságba, az élelmiszer-technológiába stb. – nem problémamentesen, de tragikus fintorok és a terminusok automatikus felismerésére szolgáló eszközök nélkül. A szerző problémáját (amely valóban valós probléma) az újkori terminológia más folyamatai okozzák, de nem az alkotás, hanem a használat terén: a különféle tudományterületek terminológiájának széles körű és gyors áramlása (az ő szavával: átvitele) a mindennapi életbe – a gazdaságba, a politikába, a jogba –, valamint azok fordítása. A szakterületen belül a terminológia nem változik; a terminusokat nem fő használóik változtatják meg, hanem ezek a másodlagos használók, például a jogszabályok alkotói és fordítói, akik számára ez a terminológia terra incognitaterra incognita. Nem hívnak szakértőket, nem néznek utána a terminológiai szótárakban. Láttunk már eredményeket!.. És ki is javítottuk őket. Aki nem tudja gép nélkül, szövegben felismerni a terminusokat, mert nem érti a szöveget, az arra készül, hogy felismerje őket… még egyszerűbb módon: korpuszt hoz létre, valamilyen terminusfelismerő programot, ócsárolja a „hagyományos terminológiát”, de… visszatér hozzá – „a meglévő szótárakkal, terminológiai adatbázisokkal vagy más nyelvű adatokkal való összehasonlítás” révén (326). Ez nem hódoló, tisztelt hölgyem, hanem kompetens döntéshozó! És mivel hasonlítja össze, ha valamely szakterület terminológiai szótára még nem létezik (még más nyelven sem)? Egyáltalán nem érthetünk egyet azzal a következtetéssel, hogy „<…> a terminusok szabályozásának, jóváhagyásának vagy egyszerűen elismerésének folyamatát a <…> korpusz modern (félig) automatikus eszközökkel végzett vizsgálatával kellene kezdeni” (328). Ami Jupiteré, hagyják meg Jupiternek – összpontosítsanak a „2) a fordítás területére, 3) az elektronikus szövegekben való információkeresésre”, de ne az „1) a gyakorlati és elméleti terminológiára” (316). Szálljunk le az égből a földre, és tekintsünk körül a konkrétabb kutatások között. Jó néhányuk a terminológia történetének területéről való. Angelė Kaulakienė „Fizikai terminusok meghonosodásának időtartamát befolyásoló tényezők” című cikke Fizikos terminų įsigalėjimo trukmės veiksniai a modernségre való törekvés jegyében készült – a meghonosodás időtartamának a szinonim és változatként élő alakok számától való függését a szerző még képlettel is kifejezi. Magukat a tényezőket azonban – a nyelvieket (helyesség, pontosság, világosság), a nyelvek közöttieket és a nyelven kívülieket – csak felsorolja, de nem vizsgálja. 155 Ugyanehhez a területhez tartozik Palmyra Zemlevičiūtė terjedelmes cikke, „A házi orvos” orvosi terminusai Naminio gydytojo“ medicinos terminai, valamint Robertas Gedrimas „Összetett virágos növénynevek Jurgis Ambrazejaus Pabrėža „Tayslos augumyynis“ című művében” című írása Sudurtiniai žiedinių augalų pavadinimai Jurgio Ambraziejaus Pabrėžos veikale „Tayslos augumyynis“ (csak azt nem tudni, miért nevezik Pabrėža azon terminusait, amelyeket ma is használnak, maiaknak dabartiniais). A terület kutatási kérdésköreit Gita Kazlauskaitė „A fonetikai terminusok antonímiájának jellemzői” című rövid cikke is változatosabbá teszi Fonetikos terminų antonimijos bruožai. Genovaitė Irtmonienė és Albina Pribušauskaitė „A sportterminusok alkotásának tendenciái és használatának problémái” című cikkében Sporto terminų kūrimo tendencijos ir vartojimo problemos a történeti mozzanatok csupán említésre kerülnek, az egész elemzés pedig a Sportterminológiai szótár (1996 és 2002) adataira és problematikájára épül Sporto terminų žodyno. Valódi újdonság is akad itt: Giedrė Čepaitienė és Regina Kvašytė „A liv tanulmányok szótára: a terminusok kiválasztásának és értelmezésének kritériumai” című cikke Lvyčių studijų žodynas: terminų atrankos ir aiškinimo kriterijai. A téma nemcsak az olvasók, hanem talán a szerzők számára is viszonylag új: azt állítják, hogy „az e területhez szükséges terminusokat különféle tudományterületek munkáiban használják” (179); sok terminust magyarázatokkal együtt kölcsönöztek, ám a fogalmak tartalma – a terminusok alapja – a szomszédos tudományterületeken eltérhet. Nem kellene-e az új területnek magának meghatároznia e tartalmakat és saját módján definiálnia a fogalmakat, ahelyett hogy azokat bírálná, akiknek nem is lehetett ilyen céljuk? A kötethez néhány cikket nem nyelvész terminológusok írtak. Eglė Makariūnienė fizikus és Angelė Kaulakienė nyelvész „Stasys Dabušys népszerűsítő természettudományos kiadványainak terminusai” című cikke Stasio Dabušio populiarinamųjų gamtos mokslų leidinių terminai áttekinti e sokféleképpen ismert és hírnevet szerzett nyelvész, szerkesztő és fordító számos munkáját, valamint az azokban használt terminusokat, és arra a következtetésre jut, hogy az általa javasolt fizikai és műszaki terminusok közül az atšvaitas, mygtukas, kištukas, skaičiuoklis honosodott meg atšvaitas, mygtukas, kištukas, skaičiuoklis. Három szerző – Loreta Alešiūnaitė, Vytautas Gedrimas és Elena Molytė – rövid cikke, „Az anatómiai terminusok szabványosításának problémái” Anatomijos terminų norminimo problemos, a litván emberi anatómiai nomenklatúra megalkotásának és szabványosításának meglehetősen terjedelmes áttekintésével kezdődik. Itt sem kerülték el a bizonytalanságokat, sőt az ismétléseket sem, például: „A cikk nemcsak az anatómiai terminusok változásának áttekintésére törekszik, hanem az állandóság elvére is rá kíván mutatni, <...>” (118, I. bekezdés). „Ebben a munkában nemcsak az anatómiai terminusok változását szeretnénk áttekinteni, hanem az állandóság elvét is szem előtt tartani” (120, II. bekezdés). A „néhány megvitatandó kérdés felvetésére” irányuló törekvés (118) szinte csak azok felvetéséig jut el. Néhány állítás pedig nagyon pontatlan. Különösen furcsa ez az állítás: „pa- akkor használjuk, amikor a tárgy mellett és alatt elhelyezkedő helyet jelöljük, például: fültőmirigy, sátor (kisagyi), orr alatti barázda, áll alatti rész, nyálmirigy alatti rész, állkapocs alatti mirigy, állkapocs alatti nyirokcsomó stb.; po- akkor használjuk, amikor a tárgy alsó részén levőt jelöljük 156 ott, például: a szemüreg alatti varrat, szemüreg alatti nyílás, szemüreg alatti barázda, a nyelv alatti ideg magja, nyelvcsont, lapocka alatti artéria, bőr alatti tömlő, kulcscsont alatti izom, kéreg alatti központ és így tovább.” (120). Itt hiányoznak a nélkülözhetetlen definíciók, de a szerzők által megadott képzési jelentés definícióiból az következne, hogy a nyelvcsont nem a nyelv alatt, hanem a nyelv alsó részén, vagyis mégiscsak magában a nyelvben van, a bőr alatti tömlő pedig a bőrben!.. Nagyon furcsa, hogy az alatti helyet a pa-, nem pedig a po- jelenti (vö. požemis, pagrindis, poodis); a pa- másfajta helyet is jelent: valami mentén, noha ebben az esetben a gyakoribb és világosabb prie- (priekritūnis, prievartis) lenne. A szakirodalomra való hivatkozás sem mindig pontos, például: „Az akadémiai Lietuvių kalbos gramatika második kötete azt írja, hogy a különféle szakterületek terminusainak megalkotására rendszerint a szenvedő igenem jelen idejű, határozott alakú melléknévi igeneveit használják (LKG 1971: 337–343)” (120). Az idézett LKG-hely teljes alfejezete a Esamojo laiko neveikiamieji dalyviai címet viseli; a határozott alakok több oldalon is szerepelnek, de az ezekre vonatkozó állítások csak a 339. és 340. oldalon találhatók. A szerzők azt mondják: „<…> észrevettük, hogy ezt az előírást nem mindig tartják be” (120), ám közben már a cselekvő igenemű igenevekkel is operálnak, sőt rögtön, minden magyarázat nélkül egy másik kérdést is idekevernek: az igenemek megkülönböztetését vagy meg nem különböztetését. Sok a példa, a döntés viszont nem világos. A szóösszetételek kapcsolóhangzójának szabályáról és az analógiáról esik szó, a végén pedig egy homályos állítás áll: „Talán a terminusalkotás elveinek történeti hagyománya is van, amelyet nem kívánnak megváltoztatni” (122). Sok és következetlen a hivatkozás, de az ilyen kritika szükségtelen és téves: „Az általunk olvasott szakirodalom alapján arra következtethetünk, hogy a nyelvészek nem értenek egyet abban, mikor kell az -inis, -ė képzőt, és mikor a birtokos esetet használni az összetett terminusban” (123). Talán többet olvastunk abból a szakirodalomból, és jobban is értettük: a nyelvészek világosan megjelölték, mikor kell ezt, mikor azt, de azt a harmadik lehetőséget is, hogy mikor mindkettőt (nyelvtani szinonímia) — ez nem nyelvi hiba. A terminológusnak természetesen választania kell, de definíciók (hiszen a jelentéseket meg kell különböztetni!) és mikrorendszerek elemzése nélkül ezt nem teheti meg. A nyelvi jelenségeknek vannak világos határaik, de vannak átmeneti sávjaik is (szürke zónáik). Ezt meg nem értve a három szerző ezekben tévelyeg, és a nyelvészekkel szemben fejezi ki elégedetlenségét… Jurgita Mikelionienė cikke, A mai litván filozófia szinonimáinak és szóalkotási eszközeinek változatossága talán még csak a szerző számára fontos tájékozódás és gyakorlatozás a korpusznyelvészet sokak által kitaposott ösvényein. Stasys Zajankauskas cikke, A terminusokat felelősen rendezzük, ne sebtében, ne fejvesztve — a címnek megfelelően: sok a parancs és a buzdítás, sok a tagadás és az érvek nélkül ellenőrizhetetlen, puszta állítás; számos a gyors döntés és a megalapozatlan javaslat. Íme: key word – jelentéses szó, fő szó, lényeges szó, vagyis esmeszó. Pedig talán a legpontosabb a kulcsszó (és kulcsfogalom) lenne. 157 Nagyon téves az a gondolat, hogy „egyes nyelvészek számára többnyire csak az fontos, hogy a szó litván legyen és megfelelően hangsúlyozzák” (305). Valójában a terminusok pontossága elsősorban a szakterület szakembereinek hatáskörébe tartozik, de ha a nyelvészek számára a pontatlanság nyilvánvaló, semmiképpen sem „hagyják a döntést a szakterület szakembereire” (305). Ostobaság azt állítani, hogy a engedélyező (a megengedett helyett) áram az, „amelyet rendszerint valamely elemmel engedélyeznek” (308). Először is, nincs ilyen fogalom (az áram ilyen fajtája), másodszor pedig, ha valaki a nyelvtan valamely kérdésével foglalkozik, olvasnia és értenie kell a nyelvtant. A kifejtés széttagoltsága is rossz benyomást kelt. A értékről például mind a A terminusok fejvesztett rendezése című alfejezet végén (306), mind a Ne siessünk a jól meghonosodott terminusok megváltoztatásával című alfejezetben (307) szó esik, holott van külön alfejezet is, A terminusok jelentéséről és értékéről (310–311). Helyes az a gondolat, hogy ne változtassuk feleslegesen a terminusokat, és ne alkossunk furcsa új szavakat (a példák is helytállóak), ám néhány megalapozatlan állításával a szerző sajnos sem az általa hangoztatott felszólításokat, sem pedig a legfontosabb és leghelyesebb kijelentést nem támasztja alá: „a terminusrendezés mégiscsak tudományos munka” (311). Hasonlók Valerijonas Žalkauskas megjegyzései is, A politechnikai terminológiáról — ha nem nyelvész kezd sokat nyelvészkedni, a pontatlanság elkerülhetetlen, ráadásul egy nyelvészeti könyvben! A -tis képzőről emlékeztetni kell arra, hogy ez a harmadik leggyakoribb képző az igei absztraktumok, vagyis a cselekvések megnevezéseinek körében (atimtis, baigtis, išpažintis, mirtis, slinktis, šlytis, tartis, trintis,... LKG I 291), bár néhány származéknak (klūtis, stotis) konkrét jelentése is van; a cselekvés eredményét jelölő származékok között viszont csak a kilencedik legproduktívabb képző (įkaištis, paplotis, sviltys 373), és az eszköznevek képzésében sem ritka (dangtis, kamštis, lankstis, raištis, skląstis 387). Stasys Žebrauskas és Rimantas Jonas Mukulys jó témát választottak: Leonas Kaulakis professzor elektrotechnikai terminusai: egy-egy szakterület terminológiája kialakulásának történeti kutatásához rendkívül fontos az adott terület tudományos szakértelme. Végül megemlítendő Renata Maslauskienė cikke, A terminusok szabványosítása, amely áttekinti és a 6. ábrán bemutatja a Litván Szabványügyi Hivatal terminológiai munkájának minőségi mutatóit. Az áttekintésből azonban sem a nyelvészeti problémák, sem a minőségi kritériumok nem rajzolódnak ki. Pedig nagy szükség lenne rájuk. Következtetések A Terminologijos istorijos ir dabarties problemos (2004) című terminológiai tanulmánykötet, amely terjedelmét tekintve messze kiemelkedik, nagyobbrészt sikeresen kiállja a tudományosság próbáját. De van egy kisebb része is… A szerkesztő, Albina Auksoriūtė és 158 Stasys Keinys szerkesztő, úgy vélem, már a konferencia előkészítésekor csapdát állított magának – ha nincs szűrő, akkor szűrő is akad. Persze, a könyv összeállításakor sokat kiszűrtek közülük. Ráadásul, mivel a cikkek sorrendje ábécérendes, a szűrők kevésbé feltűnőek. De ha a konferencia (nem a tézisek) nem ábécérendes, akkor miért ábécérendes a kötet? Talán a Szerkesztő szerénysége is közrejátszik ebben, de az bizonyára túlzott és szükségtelen – a fejezeteket nem érték, hanem téma szerint kellene rendezni. A jövőre nézve más megoldásokat is lehet fontolóra venni, például hogy a szűrő ne legyen egyesek számára teljesen áthatolhatatlan, és a konferencia egy részét szemináriumi formában tartsák meg. Az értékelést a litván terminológiára szűkítve azt is meg kell jegyezni, ami önmagában is nagyon szembetűnő: a terminológia számítógépes ága. Ám sem ez az ág, sem más nem töpreng azon, hogy ez a terminológia új módszere-e, vagy csupán technikai eszköz, noha megszokott és nem vitatott, hogy a módszerek csak a nyelvészeti elemzés eljárásai. A jelent a jövő felé tekintve (kritikusan is) értékelve egyenes utat remélünk. De ez hegynek felfelé vezet, csakis hegynek felfelé. Jonas KLIMAVIČIUS Beérkezett: 2005-11-28 Litván Nyelvi Intézet Vileišio g. 5, LT-10308 Vilnius E-mail: [email protected] 159