Term Formation – Is There a State of the Art?

Johan Myking | Terminusképzés – Létezik-e a tudomány jelenlegi állása?6 doi.org/10.35321/term27-01 Terminusképzés – Létezik-e a tudomány jelenlegi állása? JOHAN MYKING University of Bergen ÖSSZEFOGLALÓ A tanulmány a terminusképzés elméleti problémáit tárgyalja, tekintettel a hagyományokra és a terminológiaelmélet újabb fejleményeire. Terminológia Azt theory has been challenged, discussed and revised during the last three decades. vizsgálja, hogy a terminusképzés részterülete ugyanolyan mértékű elméleti kihívásokkal szembesült-e, mint a terminológia más részterületei, és azonosítható-e a terminusképzés egyértelmű tudományos állása. A terminusképzés meglévő modelljeit tárgyalja, továbbá felvázolja és megvitatja néhány modern megközelítés főbb álláspontjait, tekintettel arra, hogy ezek a megközelítések milyen következményekkel járhatnak az elméleti és gyakorlati terminológiai munkára nézve. A tanulmány amellett érvel, hogy a terminusképzés elméletének kidolgozására irányuló minden kísérletnek figyelembe kell vennie mind az elsődleges, mind a másodlagos terminusképzést. A terminusok funkcionális aspektusai érdekesek a gyakorlati szakemberek számára, ezért relevánsak az elmélet szempontjából. A cikk egyetért azzal, hogy a terminusképzés sajátos elméletének kérdése talán még mindig nyitott, de azt javasolja, hogy egy rising’ term formation in all its aspects should be encouraged. szerényebb megközelítés a „theo KULCSSZAVAK: terminusképzés, neológia, terminológiaelmélet, nyelvtervezés, terminusmotiváció A tanulmány a terminusképzés elméleti problémáit tárgyalja, figyelembe véve a hagyományt és a terminológiaelmélet legújabb fejlődését. Az elmúlt három évtizedben a terminológiaelméletet többször is vitatták, tárgyalták és felülvizsgálták. A tanulmány azt kérdezi, hogy a terminusképzés területe a terminológiai tudomány más területeihez hasonló elméleti viták tárgyává vált-e, és megállapítható-e egyértelmű előrelépés a terminusképzés területén. A tanulmány tárgyalja a terminusképzés meglévő modelljeit, ismerteti és megvitatja a kortárs elméleti megközelítések alapelveit, figyelembe véve azokat a következményeket, amelyekkel e megközelítések az elméleti és gyakorlati terminológiai munkára nézve járhatnak. ANOTÁCIJA A tanulmány azt állítja, hogy a terminusképzés elméletének bármely megalkotási kísérlete során figyelembe kell venni az elsődleges és a másodlagos terminusképzést. A gyakorlati szakembereket a terminusok funkcionális szempontjai érdeklik, ezért ezek az elmélet számára is fontosak. A tanulmány egyetért azzal a véleménnyel, hogy a terminusképzés konkrét elméletének kérdése talán még mindig nyitott, és valamennyi aspektusában a terminusképzés „elméletiesítéséhez” való szerényebb hozzáállás ösztönzését javasolja. KULCSSZAVAK: terminusképzés, neológia, terminológiaelmélet, nyelvtervezés, a terminusok motiváltsága 7Terminologija | 2020 | 27 1. BEVEZETÉS A terminológia minden nyelvfejlesztés középpontjában áll. Elméleti megalapozásának kérdésével mind a nyelvtervezés, mind a terminológia keretében foglalkoztak márlerakják a terminológia bármely jelentősebb tankönyvében és kézikönyvében. Jól ismert tankönyvükben Heribert Picht és Jennifer Draskau (Picht, Draskau 1985: 35) a terminológia egyik fontos, még tanulmányozásra váró részterületeként mutattak rá a terminusképzés kérdésére. Úgy tűnik azonban, hogy a terminusképzés státusza az elmúlt évtizedekben nem keltette fel ugyanazt a fokú érdeklődést az elméletorientált terminológusok körében, mint a fogalomelmélet és a terminológia más fontos részterületei. Amikor a modern terminológia az 1970-es és 1980-as években virágzásnak indult, számos tudományos ösztönzés, elmélet és módszertan került egymás mellé, hogy egy új, multidiszciplináris kutatási területet alkosson, amelynek fő célja a szakmai kommunikáció elősegítése volt a nyelvi akadályokon átívelően. Kétségtelen, hogy az Eugen Wüster által lefektetett elméleti alapelveket világszerte a terminológia alaptételeiként ismerték el; ezek magukban foglalják a fogalomelméletet, a definíciókat és a terminusképzést, miközben világos határvonalat húznak a terminológia és a lexikográfia között. Ezt a multidiszciplináris területet gyakran „A terminológia általános elméletének”, vagy egyszerűen GTT-nek nevezik. Christer Laurén és H. Picht 1993-as, jólismert tanulmányukban (Laurén, Picht 1993) a terminológián belül különböző „iskolák” egymás mellett élésére mutattak rá. A fontos kanadai (québeci) megközelítésben Guy Rondeau vezette be a terminológiai neológia fogalmát („néonymie”, vö. Rondeau 1984). A Ch. által nyújtott elemzés Laurén és H. Picht (Laurén, Picht 1993: 527) arra a következtetésre jutott, hogy bár a GTT alapelveit elfogadták, a quebeci terminológia nagyobb hangsúlyt helyezett a nyelvészetre. Johan Myking | Terminusképzés – Létezik-e a tudományterület jelenlegi állása?8 This tendency can be generalised: There have been, according to John Humbley a terminológia fejlesztésének és kutatásának két fő megközelítését különbözteti meg: On peut diviser les approches théoriques en deux grandes tendances: une première qui place la réflexion terminologique dans l’ínterdiscliplinarité, et une seconde qui réclame un ancrage exclusif dans la linguistique [Az elméleti megközelítéseket két nagy irányzatra lehet felosztani: az egyik a terminológiai reflexiót az interdiszciplinaritásban helyezi el, a másik pedig kizárólagos nyelvészeti megalapozást követel] (Humbley 2018a: 46f.) Az 1990-es évektől kezdve a wüsteri tételeket számos alternatív megközelítés vitatta, módosította vagy akár fel is váltotta. A strukturalista fogalomelméletet kognitív megközelítések váltották fel, és megkérdőjelezték a wüsteri „terminus” és „fogalom” közötti elhatárolást. A vita egyik fő iránya a terminológia nyelvészethez való viszonya volt – nyelvészeti diszciplína-e vagy sem? – ugyanígy a „preskriptivizmusé” is: amellett érveltek, hogy a terminológia fő céljának empirikusnak, nem pedig normatívnak kell lennie, és hogy a preskriptív „elfogultságot” le kell küzdeni. A fent vázolt két fő megközelítés egyetért abban, hogy a terminusok jelentik a fogalmi reprezentáció fő típusát. A terminusok nyelvi entitások, következésképpen a terminusképzés részterületének minden megközelítésének valamilyen módon foglalkoznia kell a nyelvészeti szempontokkal. A terminológia ennélfogva természetét tekintve nyelvi, függetlenül fő inspirációjától. Ez a tény továbbvezet ahhoz a kérdéshez, hogy a terminusképzés részterülete átélte-e ugyanazt az elméleti kihívást, és hogy az elméleti vita elmúlt két évtizede után azonosítható-e a terminusképzés világos tudományos állása. E cikk kiindulópontja ez. 2. A TUDOMÁNYOS ÁLLÁS PROBLÉMÁJA A tudományos állás kérdését legutóbb John Humbley tárgyalta egy jelentős monográfiában és egy rövidebb tanulmányban (Humbley 2018a, Humbley 2018b). A tanulmányok, valamint a terminusképzési modellek széles körének áttekintése után a következő kérdést teszi fel: <…> az évente létrehozott terminusok száma exponenciálisan növekszik, ami gyakorlati problémát jelent ezen új formák terminológiai repertoárokba, különösen terminológiai adatbankokba való beépítésében. A probléma elméleti szinten is felvethető: hogyan lehet számot adni mindezekről az új terminusokról? (Humbley 2018b: 437f., kiemelés Jm) 9Terminologija | 2020 | 27 És így folytatja: „<…> számos igen alapvető kérdés merül fel a szaknyelvi neológiával kapcsolatban <…>, amelyek minden, a terminológia természetére vonatkozó reflexió velejárói: tudatosan képződnek-e az új terminusok, vagy sem, illetve inkább az a kérdés, hogy a terminusok mely kategóriái képződnek tudatosan, és melyek nem; átvihetők-e a terminusképzés módszerei egyik szakterületről a másikra, illetve egyik nyelvről a másikra, a terminusok bármilyen módon eltérően képződnek-e a közönséges lexikai elemektől. azaz szükség van-e a terminusképzés sajátos elméletére, sajátos kritériumokkal, a pusztán a szóképzésre vonatkozó elmélet helyett?” (Humbley 2018b: 437f., kiemelés Jm) Talán triviális és vitathatatlan tény, hogy a terminusképzés eltér a különböző szakterületeken, nyelvekben és hagyományokban, és hogy a terminusok tudatosan és spontán módon egyaránt létrejönnek. A szakterületek közötti mintázatok és különbségek pontos leírását nyelvi, valamint kontextuális tényezőkkel kell leírni és megmagyarázni. Továbbá feltehetjük a kérdést, hogy a terminusképzés kérdésével kapcsolatos elméleti tisztázások valóban szükséges feltételét képezik-e a terminológiai munka szakszerű végzésének. A kidolgozott nyelvek többsége morfológiájának és lexikai állományának kiterjedt leírásaival, valamint többé-kevésbé hivatalos irányelvekkel rendelkezik arra vonatkozóan, hogy mi tekinthető „jó” vagy „jól formált” új szónak. Valamilyen alkalmazott gyakorlat mindig lehetséges túl sok elméletieskedés nélkül, és J. Humbley (Humbley 2018b: 437) ezt a terminusformálás elméleti kutatásának hiányára adott egyik magyarázatként említi. Erre azt lehetne válaszolni, hogy az alkalmazott gyakorlat bármely területe igényli alapelveinek és módszereinek elvi megvitatását, ezért elméleti reflexió tárgyát kell képeznie. A J. Humbley rövidebb tanulmányából (Humbley 2018b) fent idézett állításokat ki kell egészíteni azzal, hogy hivatkozunk a terminológiai neológiáról szóló átfogó felmérésére (Humbley 2018a) is, amely hatalmas empirikus bizonyítékot szolgáltat a franciából és más nyelvekből, továbbá értékeli a terminológia keretében alkalmazott különféle elméleti megközelítések eredményeit. A jelen tanulmány nagymértékben erre a munkára támaszkodik. 3. A „TeRmInUsFoRmÁlÁs” mEgHaTáRoZáSa A „terminusformálás” fogalma néhány megjegyzést érdemel, mivel kissé eltérő jelentéseket hordoz: – TF1: A terminusformálás úgy határozható meg, mint új LSP-lexémák (vagy inkább: megnevezések) lexikológiai mech... általi előállításának folyamata... nyilvánvalóan a fent körvonalazott „nyelvészeti” Johan Myking | Terminusképzés – Létezik-e korszerű álláspont?1 0 nizmusok; ez a definíció a „neológia” fogalmának felel meg, ahogyan azt általában értelmezik; – TF2: A terminusképzés a terminológia egyik részterületeként is felfogható, amely egyaránt foglalkozik a kreatív aspektussal (terminusképzés szűkebb értelemben), valamint a szakmai kommunikáció hatékonyságát biztosító normatív és funkcionális aspektusokkal (vö. Laurén, myking, Picht 1998: 212). megközelítések szorosan kapcsolódnak a TF1-hez, míg a TF2 nyilvánvalóan multidiszciplináris megközelítést foglal magában. Két különböző definíció lehetővé tételével megnehezítjük az elemzés koherens kritériumainak megtalálását. A „terminusképzés” fogalma a TF2 értelmében már nem azonos a „neológia” fogalmával, míg a TF1 előfeltételezi a terminusképzés egészéről cisely a definition of neology in the sense of lexical growth within special domains. The advantage of dealing with two definitions lies, however, in szóló átfogó és értelmes diskurzus lehetőségét, amely magában foglalja a leíró és a normatív szempontokat, az elsődleges és a másodlagos terminusképzést, a szándékos terminusalkotást stb. 4. A TERMINUS MIBENLÉTE A TERMINOLÓGIÁBAN ÉS A LEXIKOGRÁFIÁBAN A fenti TF1-definíció által felvetett egyik sajátos probléma a nyelvi jel bináris megközelítésének státusza, ahogyan az Ferdinand de Saussure írásaiban, valamint a Wüster-féle megközelítésben megjelenik. A „terminus” fogalmát a lexikográfiában / lexikológiában és a terminológia Wüster-féle megközelítésében kissé eltérően kezelik: a lexikográfiában a kifejezés és a tartalom kapcsolata önkényesnek, ugyanakkor szolidárisnak tekinthető, ezért a lexikográfia lexémákkal foglalkozik. Tágabb értelemben a lexikográfia szemaziológiai, míg a terminológia onomaziológiai jellegű. A lexikográfia célja a nyelv leírása, következésképpen minden elemzés a kifejezés szintjéről, a beszélt vagy írott nyelvben megjelenő „szavakból” indul ki. A terminológia ezzel szemben a három fő elem, a tárgy, a fogalom és a reprezentáció közötti kapcsolattal foglalkozik, amint azt az ISO 704 megfogalmazza: Ez a nemzetközi szabvány <…> a tárgyak, a fogalmak és terminológiai reprezentációik közötti kapcsolatokat írja le. (ISO 704 2002: vi kiemelés Jm) 1 1Terminologija | 2020 | 27 A tárgyakat a fogalmaknak nevezett tudásegységeknek megfelelő osztályokba sorolják, amelyekhez nyelvi reprezentációkat rendelnek. A nyelvi jel saussure-i önkényességéhez való viszonyulás kölcsönösen typical Wüsterian approach more radical than in lexicography, because terms and concepts are assumed to have some sort of existence indepenegymásba ágyazódik, vö. pl. : A bécsi iskola a fogalom és az elnevezés világos elválasztása mellett foglal állást; a „fogalmak birodalmáról” és a „megnevezések birodalmáról” beszél; „a fogalmak nungen”. [The vienna school advocates a clear division between concept and birodalmáról” és „a terminusok birodalmáról” beszél.] (Laurén, Picht 1993: 530). Ezt az álláspontot a terminológia berkein belül behatóan megvitatták; nem mentes az árnyalatoktól, és a közelmúlt kognitivista és szociolingvisztikai megközelítései határozottan megcáfolták (vö. alább a 6. szakaszt). E vita céljából a TF1 definícióját kellően „lexikográfiaivá” tettük ahhoz, hogy a lexikográfiát, valamint a terminológia különböző megközelítéseit is magában foglalja. A „terminus” eleme tekinthető egy bináris jel egyszerű címkéjének, vagy az általános nyelvből átvett lexémának, amely egy tudományos fogalom megnevezéseként szolgál. Mindkét esetben a fogalomreprezentációk a mechanizmusok repertoárja által létrehozott nyelvi elemek, függetlenül attól, provided by the natural language. Hence: We speak of term formation hogy az eredmény lexémák vagy pusztán nyelvi címkék-e. Továbbá a terminológiában a terminusokat (megnevezéseket) a tudományos fogalmak verbális reprezentációinak tekintik, szemben a megnevezések más típusaival, például a tulajdonnevekkel vagy a szimbólumokkal; szavakból állnak, és a terminusképzések a lexikai gyökök száma szerint két csoportra oszthatók: A terminus egy vagy több szóból álló megnevezés, amely egy általános fogalmat képvisel egy speciális nyelvben, egy meghatározott szakterületen. Az egyszerű terminus csak egy gyököt tartalmaz, míg a két vagy több gyökeret tartalmazó terminust komplex terminusnak nevezzük (ISO 704 2002: 34) A komplexitás fogalma számos problémát is felvet: • Az egyetlengyökből álló metaforák: valóban „egyszerűek”? A szó szerinti és az átvitt jelentés közötti kapcsolat a komplexitás valamiféle formájaként elemezhető; • Komplex terminusok, különösen az összetételek és a szókapcsolatok: az ilyen különbségek önkényesek vagy tipológiafüggők, és hol húzzuk meg a szavak és a frazeológia közötti elhatárolás vonalát? Johan Myking | Terminusképzés – Van-e korszerű elmélet?1 2 Az ilyen problémákkal nem utolsósorban a korpuszalapú terminológiának, hanem a terminusképzés koherens elmélete részeként is foglalkoznia kell. nyelvi természetükből adódóan a terminusok a terminológián kívül a lexikográfia, a lexikológia és a szóalkotás-elmélet figyelmét is felkeltik. Mind a terminológiában, mind a lexikográfiában a szóban forgó entitásokról azt mondják, hogy egy speciális szakterülethez (doménhez) tartoznak, és mindkét diszciplína érdeklődik azon eljárások iránt, amelyek révén az egységek / reprezentációk létrejönnek. A fő megközelítéstől függetlenül a terminusok tanulmányozása közös érdeklődési területet jelent a terminológia és a lexikológia között. A vita összegzéseként megállapítható, hogy a korpuszalapú terminológia hosszú ideje a terminusok és a szavak kapcsolatát fokozatosság kérdésének tekinti, amit olyan kategóriák fejeznek ki, mint a „terminusság” vagy a „terminusjelleg”, ezt a vitát azonban itt mellőznünk kell. 5. A TERMUSKÉPZÉS MEGKÖZELÍTÉSEI A főbb európai nyelvek terminusképzéséről szóló átfogó művek száma jelentős. A terminusképzés leltárának és elveinek leírása fontos szerepet játszott E. Wüster fő műveiben (Wüster 1966, 1985). Drozd & Seibicke (1973) a terminusképzés elveit írták le, különös hangsúlyt fektetve a német nyelvre. Munkájuk elméleti és normatív szempontokat egyaránt magában foglalt, miközben az elméleti aspektusokat is hangsúlyozta. Az angol terminusképzés fogalmát Sager & al. (1980), később pedig Sager (1990) írta le. A terminológiai neológia első elméleti modelljét G. Rondeau (Rondeau 1984) vezette be, majd Rostislav Kocourek jelentősen hozzájárult a francia szaknyelv leírásához (Kocourek 1991). Ami az elméleti alapokat illeti, nagy vonalakban Drozd & Seibicke, valamint R. Kocourek a prágai strukturalista megközelítés keretében dolgoztak, olyan fontos elméleti témákkal foglalkozva, mint például a motiváció. Sager műveiben pragmatikai ihletet találunk, továbbá olyan fontos elméleti dichotómiák bevezetését, mint az elsődleges és a másodlagos terminusképzés szembeállítása. A terminusképzésről szóló átfogó művek közül a legújabb a(z). Humbley francia terminológiai neológiáról szóló munkája (Humbley 2018a). Ez a mű figyelemre méltó mind az eredmények elemző áttekintése, mind pedig a terminológián belül az elmúlt évtizedekben folytatott elméleti viták tekintetében. Azáltal, hogy figyelembe veszi a terminológia új területeit, valamint a terminusképzésről szóló aktualizált munka eredményeit, from Non-European languages this book must be considered the most kiindulópontot biztosított a következő vita jelentős részéhez. 1 3Terminologija | 2020 | 27 a megemlített művek alapján, az LSP széles területén belül, ahogyan azt az ezredfordulóig le lehetett írni, a terminusképzés több modelljét és modelltípusát javasolták, különböző nyelvészeti hagyományokra alapozva. Nagy vonalakban a terminusképzési modellek következő tipológiája vázolható fel: a) neológiai modellek: elsődleges vs. másodlagos terminusképzés (Rondeau 1984, Sager 1990); b) inkrementális modellek: a terminusok a speciális célokra alkalmazott (strukturális) lexikai képzés révén jönnek létre (olyan klasszikus művek, mint Drozd & Seibicke 1973, Sager 1990, Kocourek 1991; Kageura 2002, vö. Humbley 2018a, Humbley 2018b); c) motivációalapú integratív modellek (Kocourek 1991; inkrementális + kölcsönzés + szemantikai + nem motivált); d) funkcionalista (diskurzusalapú) modellek: a terminusok a diskurzusban grammatikai metafora révén jönnek létre (Halliday rendszerszemléletű funkcionális nyelvészete, vö. Humbley 2018a, Humbley 2018b); e) kognitív modellek, azaz metafora: a terminusképzés nem csupán megnevezés, hanem a megértés aktusa (Temmerman 2000). A terminológiához való két fő megközelítés szerint az a–c csoportok jól ismertek a multidiszciplináris megközelítésben (GTT, Wüster), míg a d és e egyértelműen a modern nyelvészeti elméletekhez kapcsolódik – a rendszerszintű funkcionális, illetve Halliday-féle hagyományt csak nemrég vezették be a terminológiába J. Humbley idézett munkái (Humbley 2018a, Humbley 2018b). K. Kageura (Kageura 2002) „klasszikus” munkákkal való egy csoportba sorolása az „inkrementális” kategória tág értelmezését igényli, amint azt alább kifejtjük. Az öt kategória széles körű tendenciákat képvisel, bár a határok nem mindig egyértelműek. G. Rondeau-nak a kölcsönzés és a szemantikai átvitel beépítésére irányuló ösztönzését általában elfogadták, jóllehet leggyakrabban J. C. Sager dichotómiájával (angolul) fejezik ki, amely a „primer” és „szekunder” terminusképzést különbözteti meg. Ez utóbbi akkor megy végbe, amikor egy adott fogalom terminusát ugyanazon a nyelven belüli felülvizsgálattal vagy egy másik nyelvre való átvitellel helyettesítik, míg a primer terminusképzés akkor történik, amikor egy adott fogalmat első alkalommal neveznek meg (eredetileg Sager 1990; Humbley hivatkozik rá, pl. 2018 a: 91f., Humbley 2018b: 442f.). Az inkrementális szempontok a terminusképzés bármely elemzésébe beépülnek, még a szemantikai eljárások és a kölcsönzés révén történő átvitel esetében is. A Johan Myking | Terminusképzés – Létezik-e a kutatás jelenlegi állása?1 4 A terminusok morfoszemantikai szerkezetének elemzése elengedhetetlen egy adott nyelv terminusképző potenciáljának feltárásához. Ily módon a leírás segít választ adni arra a kérdésre, hogy „hogyan” működik a terminusképzés, jóllehet a „miért éppen bizonyos formákat választanak mások helyett” elhanyagolt kérdésének megválaszolásához többre van szükség. A „hogyan” kérdése választ kap, de a „miért” kérdése nem (Humbley 2018b: 442). Az inkrementális tulajdonságok azonban nem mindig alkotják az adott terminus fő létalapját. Ahhoz, hogy választ kapjunk arra a kérdésre, „miért” alkalmaztak egy adott eljárást, célszerű figyelembe venni a terminus mögött meghúzódó különböző motivációkat: melyik motiváció áll az első helyen, melyik van alárendelve a másiknak stb. Mind egy metaforának, mind egy kölcsönzött terminusnak lehet morfológiai struktúrája, jóllehet nem biztos, hogy ez a struktúra a terminus meghatározó jellemzője. Az ilyen felismerések a terminusképzés klasszikus tanulmányainak szerves részét képezik (Drozd & Seibicke, Kocourek), de szem előtt kell tartani őket mindenekelőtt a másodlagos terminusképzés normatív tevékenységei során, valamint az új megközelítéseken belül végzett munka során is. Amint arra már rámutattunk, úgy tűnik, hogy az elsődleges és másodlagos terminusképzés megkülönböztetése általánosan elfogadottá vált az új terminusok elszámolásának releváns modelljeként (vö. még ISO 704 2002: „neoterms”) a legmagasabb szintű általánosításban, de nincs egyetértés abban a terminológiában, hogy mit kellene hangsúlyozni az elméletalkotás alapjaként – az elsődleges vagy a másodlagos terminusképzést, esetleg mindkettőt. A prioritást részben maga a kutató elméleti álláspontja határozza meg. Továbbá fontos kérdés, hogy a „primer” és „szekunder” megkülönböztetése milyen mértékben és milyen tekintetben függ össze a leíró és előíró dichotómiájával, illetve konvergál-e azzal. Az, hogy a szekunder terminusképzés szabványosító bizottságokban (nyelveken belül vagy nyelvek között), valamint terminológiai nyelvtervezési tevékenységek keretében megy végbe, triviális tény; ebből következik az a megállapítás, hogy a szekunder terminusképzés nagymértékben szándékos és tudatos, és előíró tevékenységekhez kapcsolódik. A tudatos terminusalkotás kérdése a primer terminusképzésen belül valamivel összetettebb, ezért itt részletesen nem tárgyaljuk (vö. Humbley 2018a: 96f. a tárgyalást illetően). A nyelvtervezés, a szabványosítás és a terminológia keretében a szándékos terminusalkotásra vonatkozó előíró és meglehetősen gyakran egymásnak ellentmondó elveknek számos rendszere létezik (főként, de nem kizárólagosan a szekunder terminusképzésre vonatkozóan). e rendszerek részletes tárgyalását itt mellőznünk kell. A terminusalkotásban 2 1Terminologija | 2020 | 27 a fogalmi tartalom közvetítésének eszközeként, a kifejezés elemeinek manipulálása révén. Ez a két dimenzió nem összeegyeztethetetlen (vö. Laurén, myking, Picht, Sigurður 2008: 186. skk.). A motiváció hangsúlyozása révén nagyfokú folytonosság figyelhető meg a korábbi munkákkal, vö. például R. Kocourek motivációtipológiáját fentebb. In short: It does not seem productive to exclude questions of prescription and standardisation from the theoretical study of term formation if megválaszolandó alapvető kérdések valójában háromra redukálhatók: e tanulmány célja a „miért” kérdésére választ adni (Humbley 2018b, fentebb). A terminusok formái nem választják ki önmagukat, és a terminusválasztások nagymértékben összefüggnek a preskriptív környezetben dolgozó felhasználókkal (terminusalkotókkal és -befogadókkal). Ugyanez vonatkozik a motivációra is, amely nem csupán terminusbelső (jelbelső) tulajdonság: a motiváció formáit a felhasználók és az igények szempontjából is értékelni kell. 7. A „NINCSENEK RÖGZÍTETT HATÁROK” MEGKÖZELÍTÉS A fent tárgyalt elméleti kérdések 2000 után némi érdeklődést váltottak ki, többek között a 2001-es IITF-kollokviumon, a „Terminology at the crossroads” (TSR 2002) című rendezvényen, valamint a Ch. által írt könyvben. Laurén, H. Picht, Johan myking és Jónsson (Laurén, myking, Picht, Jónsson 2008), amely bevezeti a „nincsenek rögzített határok” megközelítést. Az utóbbi publikáció két tétele a következőképpen hangzik (Laurén, myking, Picht, Jónsson 2008: 45ff., 68ff.): - Nincsenek rögzített határok a szakosított kommunikáció és a kommunikáció egyéb formái között. - Következésképpen nincsenek rögzített határok a terminusok, valamint általában a szókincs és a frazeológia között. Továbbá amellett érvelve, hogy a nyelvmenedzsment legitim tevékenység: - Mind a nyelvhasználat, mind a nyelvi rendszer menedzsment tárgya (i. m., 140. skk.) E tételekhez hozzáadhatunk egy negyediket is: - Nincsenek rögzített határok ugyanazon elv leíró és előíró következményei között. Az előíró intézkedések bizonyos mértékig tükrözik az empirikus tényeket, és vö. A motiváció elve egy szembetűnő példa: a terminusképzés alapelveként alkalmazva, vö. R. Kocourek 1991 (fent), leíró és magyarázó elvként szolgál. Nem képezi le azonban a Johan Myking | Term Formation – Is There a State of the Art?2 2 motiváció preskriptív elvét az „átláthatóság” értelmében, németül: „Durchsichtigkeit”. Valószínűleg helyes az a megállapítás, hogy a morfoszemantikai motiváció a transzparens terminusok képzésének leggyakoribb és legszembetűnőbb módja.E ent terms, but terms motivated otherwise also deserve to be assigned importance within terminology, cf. the example quark, above. „tükrözés” egyik szembetűnő példája a másodlagos terminusképzésben alkalmazott „analógia elve”, ahogyan azt K. valeontis és e. mantzari megfogalmazta: Az analógiaszabály szerint „amikor egy terminust egy order to name a new concept that has been primarily named in the source célnyelven, egy nyelvben alkotnak meg, a terminusalkotó első választása az kell legyen, hogy a forrásnyelvi terminushoz használt terminusképzési mechanizmushoz analóg terminusképzési mechanizmust alkalmazzon”. (valeontis, mantzari 2006) Érdekes módon az ISO 704 egy „ellenanalógia” elvét is jelzi: Noha a más nyelvekből való átvétel a terminusképzés elfogadott formája, a közvetlen kölcsönzésekkel szemben előnyben kell részesíteni az anyanyelvi kifejezéseket. (ISO 704 2002: 41) Az egymással ütköző preskriptív célok nem számítanak újdonságnak a nyelvmenedzsmentben. fontosabb azonban az a tény, hogy az analógiaelvnek leíró megfelelője van a tükörfordítások vagy más, analóg módon motivált terminustípusok spontán kialakulásában. részben kognitív mechanizmusok The formation, dominance or failure of terms can probably to a large magyarázhatják, azokban az esetekben is, amikor sem metafora, sem összetett terminus nem érvényesül. Az ilyen mechanizmusok figyelembevétele minden bizonnyal legitim feladat a terminusképzés számára a terminusképzés TF2-koncepciójában. A másodlagos terminusképzés egy konkrét esete szemléltetheti ezt a pontot. Számos tankönyvi és anekdotikus bizonyíték utal arra, hogy a másodlagos terminusképzés az olyan nyelvekben, mint a német, a skandináv nyelvek vagy az izlandi, morfológiailag transzparens és ennélfogva „normalizált”, nem analóg célnévi terminusokat eredményez. A norvég olajterminológia esetében az ilyen elveket kidolgozták. a nyelvi minőségről és a „jó” terminusképzésről folytatott vita nagy része néhány szópár és szóhármas körül összpontosult (Andersen, myking 2018: 542): kelly drivrør „hajtó + cső” kelly rathole drivrørshylse „hajtó + cső + tok” rottehull egérlyuk rørkoplingshylse „cső + csatlakozás + tok” musehull 2 3Terminologija | 2020 | 27 A jobb oldali oszlop formailag vagy szemantikailag minimális norvég adaptációt szemléltet (vegyes motivációk), azaz az interlingvisztikai motiváció altípusait, míg a középső oszlop „hivatalos” terminusokat tartalmaz, vagyis olyan terminusokat, amelyek összhangban vannak a morfológiai átláthatóságon alapuló minőségi kritériumokkal, összetételek formájában. További bizonyítékok más nyelvekben is találhatók, például a dán biograf „mozi” izlandi megfelelői: biograf kvikmyndahús („gyors + kép + ház”) bíó E példák alapján a terminusok másodlagos képzésének következő valószínű kimenetelei fogalmazhatók meg, és ezeket bizonyos mértékig nagyobb korpuszok elemzése is igazolta (vö. myking 2008: 13kk.): – normalizáció: a terminusok alkalmazkodnak a célnyelv gyakori és jelöletlen általános mintáihoz; – Demetaforizáció (a normalizáció következményeként): legalábbis akkor, ha az angol a forrásnyelv és az elsődleges terminusképzés nyelve, szemben valamiféle szintetikus célnyelvvel és a másodlagos terminusképzés nyelvével. A célnyelvi terminusok ekkor két csoportba rendeződnek, amelyek jellemzői a következők: 1. csoport: metaforikus, analóg, leíró (kelly, musehull, rottehull; bíó) 2. csoport: morfológiai, őshonos, előíró (drivrør, -shylse, rørkoplingshylse; kvikmyndahús) Ha a célnyelvi terminológiát valóban a morfológiai motiváltság magasabb foka jellemzi, amelyet túlzott hosszúság követ – ez népszerű, ám még nem teljes mértékben igazolt hipotézis –, akkor ezt egy aszimmetrikus kommunikációs helyzetből fakadó kognitív egyensúlyhiány magyarázhatja. Ezután megállapíthatnánk Szimmetrikus kommunikáció (adó–vevő) > analógiaelv > rövid/átlátszatlan terminusok Aszimmetrikus kommunikáció (adó–vevő) > anyanyelvi elv > hosszabb/átlátható terminusok Így jutunk el a terminusok funkcionális tulajdonságainak pragmatikai tényezőkkel való magyarázatához. Ez a fajta felismerés jelen volt Valter Tauli munkásságában (Tauli 1968). v. Tauli elvei közül a következő kettő különösen releváns: E2 A kifejezésnek a lehető legrövidebbnek kell lennie; E3 The more frequent the expression the shorter it must be. Johan Myking | Terminusképzés – Létezik-e korszerű elmélet?2 4 Ugyanezt a fajta felismerést fejezte ki Zipf törvénye 1935-ben, és ma már szervesen beépült a pragmatikai elméletbe (Grice „kooperációs alapelve” (Grice 1991)), valamint a használatalapú nyelvészetbe is (vö. Tomasello 2003; további kifejtésért lásd myking 2008: 248). Bár v. Tauli nyelvtervezéssel kapcsolatos elméleti megközelítése hamar feledésbe merült, olyan, a modern elméletek által alátámasztott felismeréseket közvetít, amelyeket nem szabad figyelmen kívül hagyni. Bár a nyelvmenedzsment eredménye soha nem garantálható, a nyelvmenedzsment továbbra is legitim tevékenység (Laurén, myking, Picht, Jónsson 2008: 139ff., 197). Egy „teljes doménre” alkalmazva (vö. Kageura 2002) remélhetnénk, hogy kimutatjuk a másodlagos terminusképzésnek az alkalmazott nyelvészet által magyarázott mintázatait, azaz a felhasználói csoport(ok) feltevéseit vagy háttértudását. Azt azonban el kell mondani, hogy az olajterminológia „teljes doménjére” alkalmazva K. Kageurának az anekdotikus tankönyvi példákkal szembeni kritikája észszerűnek tűnik. A fent vázolt tendenciák bizonyos mértékig igazolást nyertek (vö. myking 2008), bár további kutatásra van szükség. Kétségtelen, hogy mindezeket az elveket, beleértve az ISO 704-et is, természetesen el lehetne utasítani puszta közhelyként vagy a nyelvi purizmus újraértelmezéseként. Mivel a terminológia nyelvészeten alapuló tudományág, a „népi nyelvészettel” kapcsolatos elemekkel is foglalkoznia kell, talán különösen a (szándékos) másodlagos terminusképzésben, amely a terminusok „jó” és „rossz” tulajdonságaival foglalkozik. A terminusok ilyen feltételezett tulajdonságait gyakran pusztán egyedi attitűdökkel magyarázzák. Mindazonáltal, bár nem tekintendők kimerítő felsorolásnak, a fent bemutatott elméleti elemek a terminológiai növekedéssel kapcsolatos felismeréseket képviselnek; ennélfogva a terminusképzés olyan elméletét képviselik, amely releváns a szabványosítási és nyelvtervezési intézkedések szempontjából, de nem azonos azokkal. Az ilyen típusú elemek helyet érdemelnek a terminusképzésről szóló tudományos diskurzusban, éppen azért, mert a teoretikusok és a gyakorlati szakemberek számára egyaránt relevánsak. 8. TERMINOLÓGIA: „NYELVÉSZET” VAGY „AKTIVIZMUS”? A terminológiáról való elméletalkotás során fontos figyelembe venni annak sokrétű természetét. Az elmélet, hipotézis vagy kutatási kérdés egyik típusa nem feltétlenül mond ellent más típusoknak. A „nincsenek rögzített határok” megközelítés szerint a terminológiát nyelvészetként kell felfogni, al- 2 5Terminologija | 2020 | 27 bár „liberális” értelemben a terminológia nyelvvel foglalkozó tudományos tevékenység (Laurén, myking, Picht 1998: 353). Ha J. Humbleynek (Humbley 2018b: 437) igaza van abban, hogy a terminusképzést a gyakorlati alkalmazási érték hiánya miatt félretolták mint elméleti vita tárgyát, akkor felmerül a kérdés, hogyan lehetne (újra)beilleszteni a terminológia elméleti fejlődésébe. Az elsődleges és a másodlagos terminusképzés keresztezi a spontán és a szándékos terminusképzés közötti megkülönböztetést. Miközben egyes új megközelítések ragaszkodnak ahhoz, hogy az elsődleges terminusképzésnek prioritást kell biztosítani, és leíró nyelvészeti alapon kell vizsgálni, e cikkben továbbra is az az álláspont érvényesül, hogy a „szándékos” másodlagos terminusképzés valamely társadalmon belüli terminológiai fejlődés szerves része, ezért nem zárható ki a terminusképzés elméletéből, az egységes elmélet kidolgozásának nehézségei ellenére sem. Az elméletalkotás és a 7. szakaszban felvázolthoz hasonló hipotézisek megfogalmazása közvetlenül releváns a terminológiai gyakorlati szakember számára, mivel többek között az ilyen tevékenységek lehetővé teszik gyakorlati eredményeinek értékelését, és megelőzhetik az egyéni hiányosságokra vonatkozó téves következtetéseket. Ismét felidézhetjük V. Taulit, akinek alapelvei hasznos, elméleten alapuló referenciakeretet biztosítanak a nyelvtervezéshez, jóllehet nem tesznek lehetővé szigorú előrejelzéseket. Ez azt jelenti, hogy a terminológia hatókörén belül a preskriptív és a deskriptív megközelítések egyaránt helyet kapjanak. A terminusképzés elméleti diskurzusának előfeltételek széles körének kell megfelelnie: – Ismerje el, hogy a terminusképzés elméletalkotásának az elsődleges és a másodlagos terminusképzést egyaránt magában kell foglalnia, amint azt már megállapítottuk; egyik sem kevésbé fontos; – Képesnek lenni a nyelvek közötti mintázatok, különbségek és hasonlóságok magyarázatára; – Számot adni a variáció és a diakrónia problémáiról; – Felismerni, hogy a kognitív elemzések (pl. a metaforikus mintázatok elemzése, vö. Temmerman 2000) megvalósíthatók, és alkalmazhatók a másodlagos terminusképzésre is, valamint fordítva, hogy – A morfológiai komplexitáson alapuló terminusdinamika megvalósíthatónak bizonyult a másodlagos terminusképzés esetében (vö. Kageura 2002), de kiterjeszthető lehet az elsődleges terminusképzésre is; Johan Myking | Terminusképzés – Létezik-e korszerű elmélet?2 6 – Felismerni, hogy a terminusképzési mintázatok kognitív és pragmatikai magyarázatai között nincsenek rögzített határok, és ezért a pragmatika releváns a terminológiaelmélet számára; – És ennélfogva felismerni, hogy nincsenek rögzített határok a terminusok mint olyanok elmélete és a terminusok valamiféle normatív keretben való elmélete között. J. Humbley e tanulmány bevezetőjében idézett kérdésére – „Szükség van-e a terminusképzés sajátos elméletére, sajátos kritériumokkal, a pusztán a szóképzésre vonatkozó elmélet helyett?” – több igenlő válasz is adható. A TF1-re válaszul a terminusképzés elméletének számot kell adnia az for theoretical questions that are not always accounted for within theories of “word formation” in a strict sense, such as e.g. phrasal terms in contrast összetételekről. Továbbá definíció és körülhatárolás kérdése, hogy a kölcsönzéseket és a metaforát belefoglaljuk-e vagy sem. Ezek mind olyan jelenségek, amelyeket a nyelvészeti elmélet könnyen megmagyaráz, így ebből a szempontból a kérdés triviális. Ha a „szóképzést” „megnevezések képzéseként” definiáljuk, akkor mindezek a jelenségek relevánssá válnak, amint azt a terminológia „szóról” „megnevezésre” történő áthelyezése is jelzi. A terminusképzés nem korlátozható inkrementális és diszkurzív eljárásokra. A T2 perspektívájából a válasz szintén igenlő, bár nem magától értetődő, hogy az eredmény koherens elmélet lesz. Ebben a cikkben amellett érveltünk, hogy a terminusok funkcionális tulajdonságainak kérdése nem triviális és fontos, különösen a másodlagos terminusképzés keretében, amely viszont mindenféle normatív terminológiai tevékenység magva. 9. KÖVETKEZTETÉSEK E cikk címét két tényező ihlette: egyrészt a nyelvtervezés és a terminológiaelmélet összefüggésében vizsgált terminusképzési problémák iránti hosszan tartó érdeklődés, másrészt J. Humbley legújabb munkáinak olvasásából származó konkrét ösztönzés (Humbley 2018a, Humbley 2018b), amint azt fent, az 1. szakasz bevezetője jelzi. A fő érvek szilárd meggyőződések együttesén alapultak: 1) a nyelvészeti háttérrel rendelkező terminológusok többsége nagyra értékeli az elméleti törekvéseket, és azt részesíti előnyben, ha munkájukhoz a lehető legszilárdabb elméleti alapok állnak rendelkezésre 2 7Terminologija | 2020 | 27. A gyakorlati munka minták, hipotézisek vagy annak elméletei révén történő értékelése, hogy miként jönnek létre a dolgok, hasznos és szükséges. 2) no terminology activity can avoid the emphasis on secondary term formation, at least not outside of the English-speaking communities. Ez egyszerűen a jelenlegi munka legfőbb raison-d-être-je. Következésképpen a másodlagos terminusképzés elméleti vizsgálatát a primer terminusképzéssel egyenrangú, legitim feladatnak kell tekinteni term formation. 3) Általános szinten szem előtt kell tartani, hogy valamiféle közös vonatkoztatási keret valójában a terminológiai „diskurzusközösség” megszilárdításának feltétele a nyelvi, kulturális, szervezeti és tudományos határokon átívelően. Ha a terminológia mint tudományterület nemzetközi, akkor a kohéziójának biztosításához közös diskurzusra van szükség. Ahelyett, hogy határvonalat húznánk az alkalmazási és a tudományos terminológia közé, azt a kérdést kellene felvetni, hogyan dolgozható ki egy olyan elmélet, amely az alkalmazás számára is hasznos lehet, miközben új felismerésekkel gazdagítja a tudományt. Az ilyen integrációs kísérletek valóban évtizedek óta a terminológia jellemzői közé tartoznak, és ezeket a terminológia részterületén is figyelembe kell venni, term formation. A 6. szakaszban amellett érveltünk, hogy a terminológia új megközelítései „kutatási programok”, amelyek a terminológia minden aspektusát érintik, beleértve a terminusképzését is. Méltányosnak tűnik arra a következtetésre jutni, hogy ennek a vitának ténylegesen nagyon csekély a jelentősége, és nem kelt különösebb érdeklődést. Maga a vita nem hagyott mély nyomokat, a terminológia azonban úgy tűnik, valamiféle kuhn-i „normál tudományba” lépett át, amint azt egy újabb publikáció kifejezi: Míg a wüsteri hagyomány szigorúan onomasziológiai volt, az alternatív megközelítés szemasziológiai volt, és ebből a szempontból inkább a hagyományos lexikográfiához állt közel. Amint azt a millenniumváltás utáni LSP-konferenciák legtöbb tanulmánykötete tanúsítja, a szemasziológiai terminológia egyre inkább elektronikus korpuszokra támaszkodik, statisztikákat és előfordulási gyakoriságot használva. (Simonnæs, Andersen, Schubert 2019: 10) Ha igaz, hogy ez a normális állapot empirikus és korpuszalapú tanulmányokat, valamint fokozott szemaziológiai hangsúlyt foglal magában, akkor az is Johan Myking | Terminusképzés – Létezik-e korszerű álláspont?2 8 méltányos következtetés, hogy a 6. szakaszban tárgyalt alternatív megközelítések megjelenése e változás egyik mozgatórugója lehetett. A jövőbeli áttekintésekben fennáll annak a lehetősége, hogy ezt a „változást” a terminológia hatókörének kibővüléseként fogják értelmezni, nem pedig egyik megközelítésnek egy másikkal való felváltásaként. A korpuszok használata nem teszi feleslegessé a (preskriptív) terminológiafejlesztést, hanem egyszerűen bővíti a terminológia eszköztárát. A terminológia empirikus nyelvészeti kutatásként való művelése elősegíti a terminológia ismertségének növelését, és önmagában nem teszi feleslegessé az onomasziológiai intézkedéseket. Még túl korai megítélni, hogy a terminológia az együtt létező megközelítések és módszerek állapota felé mozdult-e el az egyetlen domináns paradigma helyett. Hová vezet ez bennünket a terminusképzés kérdését illetően – létezik-e korszerű álláspont, vagy sem? J. Humbley saját kérdésére adott, az 1. szakaszban idézett válasza így hangzik: „a terminusképzés sajátos elméletének kérdése, szemben a szóalkotáséval, továbbra is nyitott” (Humbley 2018b: 448). Ahelyett, hogy állítólag új megközelítést kínálna a terminusképzéshez, J. Humbley maga is jelentős hozzájárulást tett azáltal, hogy a francia terminológiai neológia empirikus kutatásán alapuló valamennyi létező módszertant és modellt értékelte, így bizonyos értelemben J. Humbley 2018 a és b jelű két munkája valójában a kutatás jelenlegi állását képviseli. Megoldása, miszerint a kérdés továbbra is nyitott, még nyilvánvalóbbá válik, ha a „terminusképzést” TF2 almezőjeként értelmezzük, és nem korlátozzuk a TF1 értelmében vett neológiára. A jelen cikk nem járul hozzá e probléma megoldásához, és a következtetések elégtelennek tűnhetnek. A téma túl nagy ahhoz, hogy egyetlen cikk lefedje. Mindazonáltal fenn kell tartani, hogy az elmélet fejlesztése elősegíti egy közös diskurzusközösség kialakulását, hogy az elmélet hasznos a gyakorlati szakemberek számára, és következésképpen minden válasznak figyelembe kell vennie, hogy a terminológia két fő aspektusból áll: kutatási terület, ugyanakkor sohasem kerülheti el a gyakorlat funkcióját. A különböző nézőpontokból és megközelítésekből származó hozzájárulások hasznos elegyet alkotnak; egyetlen elmélet sem ad választ minden kérdésre; nem minden megközelítés összeegyeztethetetlen. Talán az „elméletalkotás” helyett az „elméletiesítés” szerényebb ambíciója jelentős közös alapot biztosíthat mindenki számára, akit érdekel term formation. 2 9Terminologija | 2020 | 27 REFERENCES Andersen Øivin, myking Johan 2018: Terminology work for specific problem areas and issues: the case of oil terminology, In Humbley John et al., 535–547. Cabré maria Teresa 2003: Theories of terminology: Their description, prescription and explanation. – Terminology 9:2, Amsterdam: benjamins, 163–199. Drozd L[ubomir], Seibicke W[ilfried] 1973: Deutsche Fachund Wissenschaftssprache, Wiesbaden: brandstetter. Gaudin François 1993: Pour une socioterminologie. Des problèmes sémantiques aux pratiques institutionelles, Rouen: université de Rouen. Grice H[enry] P[aul] 1991 [= 1974]: Logic and Conversation. – Pragmatics. A Reader, ed. S. davis, Oxford university Press, 305–315. Humbley John 2018a: La néologie terminologique, Limoges: LambertLucas. Humbley John 2018b: Term formation and neology, In Humbley John et al., 437–452. Humbley John, Gerhard budin, Laurén Christer 2018: Languages for Special Purposes. An International Handbook, berlin, boston: de Gruyter mouton. ISO 704 2002: Principles and methods of terminology, 3rd edition, Switzerland: ISO. Kageura Kyo 2002: The Dynamics of Terminology. A descriptive theory of term formation and terminological growth, Amsterdam, Philadelphia: benjamins. Kocourek Rostislav 1991: La langue française de la science et de la technique, 2. éd., Wiesbaden: brandstetter. Kristiansen marita, Gjesdal Anje müller 2018: Lexical Dynamism and Language Planning. The Case of the Climate Change Subject Field in Norwegian. – TOTh 2017 – Terminology & Ontology: Theories and applications, Éditions de l’université Savoie mont blanc, 235–246. Laurén Christer, Picht Heribert 1993: vergleich der terminologischen Schulen. – Laurén Christer, Picht Heribert (Hg). Ausgewählte Texte zur Terminologie, Wien: Termnet, 493–539. Laurén Christer, myking Johan, Picht Heribert 1998: Terminologie unter der Lupe, Wien: Termnet. Laurén Christer, myking Johan, Picht Heribert with Sigurður Jónsson 2008: Insikter om insikt. Nordiska teser om terminologi och fackkommunikation, Insights about insight. Nordic Theses about Terminology and Special Communication, Oslo: novus. myking Johan 2008: motivasjon som termdanningsprinsipp. ein teoretisk diskusjon basert på norsk oljeterminologi. – Motivation as a principle of term-formation. A theoretical discussion based on Norwegian oil terminology: ph.d. diss., vaasa: university of vaasa. (= Acta Wasaensia 191). myking Johan 2009: yet another taxonomy of motivations. – Terminology Science and Research. Journal of the IITF 20, 39–53. Available at: http://www.iitf.fi/cms/component/remository/?Itemid=108. Accessed July 2017, inaccessible June 2019. Cf. Andersen & myking 2018: 547. Picht Heribert, Draskau Jennifer 1985: Terminology. An introduction, Guildford: university of Surrey. Rondeau Guy 1984: Introduction à la terminologie, Quebec. Sager Juan C., Dungworth David, mcDonald Peter F. 1980: English Special Languages: Principles and Practice in Science and Technology, Amsterdam, Philadelphia: benjamins. Sager Juan C. 1990: A Practical Course in Terminology Processing, Amsterdam, Philadelphia: benjamins. Simonnæs Ingrid, Andersen Øivin, Schubert Klaus (eds.) 2019: New Challenges for Research on Language for Special Purposes. Selected proceedings from the 21st LSP-Conference, 28–30 June, bergen, norway, berlin: Frank & Timme. (= FFF series 154). Tauli valter 1968: Introduction to a theory of language planning, uppsala: Almquist & Wicksells. Temmerman Ruth 2000: Towards New Ways of Terminology Description. The sociocognitive approach, Amsterdam: benjamins. Tomasello michael 2003: Constructing a Language. A Usage-Based Theory of Language Acquistion, Cambridge, mass: Harvard university Press. TSR 2002: Terminology Science and Research. Journal of the IITF 12:1–2, Wien: Termnet. valeontis Kostas, mantzari elena 2006: The linguistic dimension of terminology: principles and methods of term formation: 1st Athens International Conference on Translation and Interpretation Translation: between Art and Social Science, 13–14 October 2006. Available at: http://www.eleto.gr/download/booksAnd Articles/HAuConference2006valeontismantzarien.pdf [accessed 20190729]. Wüster eugen 1966: Internationale Sprachnormung in der Technik, besonders in der Elektrotechnik. Zweite ergänzte Auflage, bonn: bouvier u. Co. verlag. Wüster eugen 1985: Einführung in die Allgemeine Terminologielehre und Terminologische Lexikographie 2, Copenhagen: Copenhagen School of economics. Johan Myking | Term Formation – Is There a State of the Art?3 0 TERMINų DARYBA: AR šIOjE SRITYjE jAU PASIEKTA PAŽANGA? Santrauka Straipsnyje klausiama, ar per pastaruosius metus terminų darybos srityje įvyko tokie patys teoriniai pokyčiai, kaip ir kitose terminologijos mokslo srityse, ir ar galima nustatyti aiškią pažangą terminų daryboje. Straipsnio išeities taškas yra du svarbūs klausimai, kuriuos uždavė John Humbley (Humbley 2018a, b): „Problemą galima iškelti ir teoriniame lygmenyje: kaip būtų galima paaiškinti visus šiuos naujus terminus?“. Jis toliau klausia: „Ar reikia konkrečios terminų darybos teorijos su konkrečiais kriterijais ar užtektų ir vienos, kuri būtų tiesiog žodžių darybos teorija?“ Straipsnyje apibrėžiamos dvi „terminų darybos“ koncepcijos: pirma, naujų pava dinimų (angl. designations) kūrimo procesas naudojant leksikologinius mechanizmus (TF1); antra, terminologijos mokslo sritis, dėmesį kreipianti į kūrybinį aspektą ir į norminius ir funkcinius terminų aspektus (TF2). Aptariami esami terminų darybos modeliai (TF1), ypatingą dėmesį kreipiant į R. Kocourek’o (1991) motyvacinę tipologiją ir skirtingas motyvacijos sąvokos implikacijas. Apibrėžiamos ir aptariamos kai kurios pastarojo meto teorinės prieigos, susijusios su terminų daryba. K. Kageura (2002) ir R. Temmerman (2000) nusipelno ypatingo dėmesio ir yra laikomi svarbiomis „tyrimo programomis“, pabrėžiančiomis pirminės terminų darybos tyrimų svarbą ir pasisakančiomis už terminologiją kaip deskriptyvinę, empirinę ir lingvistinę discipliną. Straipsnyje paneigiamas šiuose darbuose išreikštas požiūris, kad preskriptyvinių aspektų teoriniuose svarstymuose apie terminologiją neturėtų likti. Požiūris „Jokių griežtų ribų“ (Laurén et al. 2008) pabrėžia, kad tarp terminų ir bendrinių žodžių nėra jokių aiškių ribų, taigi nėra ir griežtų ribų tarp deskriptyvinių ir preskriptyvinių teorinių principų aspektų. Antrinės terminų darybos tyrimas kaip svarbi terminologijos dalis turi būti tęsiamas. Funkciniai terminų aspektai (TF2) yra įdomūs praktikams ir todėl yra svarbūs teorijai. Beérkezett: 20200625 Johan myking university of Bergen a bergeni egyetem, P.O. box 7805, 5020 Bergen, Norvégia [email protected]