Daiktavardėjimas ir daiktavardiškumas architektūros ir statybos terminijoje

doi.org/10.35321/term30-2 A főnevesülés és a főnéviség az építészeti és építőipari terminológiában Főnevesülés és főnéviség az építészeti és építőipari terminológiában LINA RUTKIENĖ Litván Nyelvi Intézet ORCID-azonosító: https://0000-0001-6661-3115 Ö S S Z E F O G L A L Ó A tanulmány az építészeti és építőipari szakszótárakból, valamint e területek tudományos és oktatási szakirodalmából gyűjtött terminusok alapján vizsgálja a főnevesülés és a főnéviség kérdéseit. Miután megállapítja, hogy az építészeti és építőipari terminológiában főnevesülnek, illetve főnévi használatúak az -inis, -inė képzős melléknevek, a határozott melléknevek, a határozott melléknévi igenevek és az összetett melléknevek, tárgyalja e szavak főnéviségi fokozatait, amikor terminusként szerepelnek. Felméri, hogy a terminusok mely tematikus csoportjaiba tartozó melléknevek és igenevek hajlamosak leginkább a főnevesülésre. KULCSSZAVAK: főnevesülés, a főnéviség foka, a terminus utótagja, terminus. ÖSSZEFOGLALÁS A cikk az építészeti és építőipari terminológiai szótárak, valamint az e területekkel foglalkozó tudományos és oktatási szakirodalom alapján vizsgálja a főnevesülés és a nominalizáció kérdéseit. Meghatározza, hogy az építészeti és építőipari terminológiában milyen mértékben főnevesülnek a -inis, -inė képzős melléknevek, a névmási melléknevek, a melléknévi igenevek és az összetett melléknevek. Felméri, hogy az e terminusokban szereplő melléknevek és melléknévi igenevek közül mely tematikus csoportok tagjai hajlamosak leginkább a főnevesülésre. KULCSSZAVAK: főnevesülés, a főnéviség foka, másodlagos terminuselem, terminus. 34 Lina Rutkienė Daiktavardėjimas ir daiktavardiškumas architektūros ir statybos terminijoje BEVEZETŐ MEGJEGYZÉSEK A főnevesülést, más néven szubsztantivizációt, a litván nyelvészetben leggyakrabban a köznyelvi szavak alapján vizsgálják. A témát részletesen kutatta Adelė Valeckienė (1957), Pranas Kniūkšta (1976), Aldona Paulauskienė (1983, 1994) és Aurimas Markevičius (2012); a kérdést a Lietuvių kalbos gramatikoje (LKG 1965) is részletesen tárgyalja. Más témák vizsgálata során Saulius Ambrazas (1995), Vincentas Drotvinas (1963), Ramunė Vaskelaitė (2019) és mások szintén foglalkoztak a köznyelvi szubsztantivizáció kérdéseivel. Ez a jelenség azonban a terminológia számára is legalább ilyen fontos (jóllehet el kell ismerni, hogy kevés terminológiai kutatás foglalkozik vele). Főnevesült, terminusként használt szavak feltehetően minden tudományterületen előfordulnak, ám nem mindegyik szerepel szótárakban. A cikk célja az építészeti és építőipari terminológiai szótárakból, valamint e területek tudományos és oktatási szakirodalmából gyűjtött terminusok alapján e területek terminológiájában előforduló főnevesülés és főnéviség kérdéseinek tárgyalása. A cél elérése érdekében a következő feladatokat tűztük ki: 1) a nyelvészek meglátásaira támaszkodva a főnevesülés jelenségének tárgyalása; 2) azon építészeti és építőipari terminusok tematikus csoportjainak meghatározása, amelyek főnevesülésre hajlamos vagy már főnevesült szavakat tartalmaznak; 3) e terminusok főnéviségi fokának vizsgálata. A cikk fő módszere az analitikus-leíró módszer. Ennek alkalmazásával empirikus adatokat gyűjtünk, rendszerezünk és elemzünk, majd összefoglaljuk az eredményeket. A gyűjtött terminusokat először morfológiai szempontból három csoportba soroljuk, majd tematikus csoportokba rendezzük, és e csoportok tagjaiként vizsgáljuk. A kutatáshoz az anyagot főként a 20. század végi és a 21. századi forrásokból gyűjtöttük: építészeti és építőipari terminológiai szótárakból (az elsődleges forrásokból), továbbá tankönyvekből, monográfiákból, jegyzetekből, tanulmánykötetekből és előadásjegyzetekből. A cikk emellett néhány korábbi, a 20. század első feléből származó forrásra is támaszkodik, amelyek a terminusok fejlődésének bemutatásához szükségesek. Összesen 21 forrásból 165 egyedi, főnevesült, főnevesülő és főnévi jellegű terminust gyűjtöttünk. Az építészeti és építőipari terminusokat együtt vizsgáljuk, mivel e területek összefüggenek, és sok terminus mindkettő terminológiájában használatos. Valdemaras Michalauskas szótárának, a Mediniai ir mūriniai pastatai, konstrukcijos bei elementai című műnek az előszavában például az áll, hogy a könyv „az építészeti, valamint a polgári és ipari építési szakok hallgatóinak szól” (MMPK 1988: 3); így egyetlen kiadványban egyaránt szerepelnek építészeti és építőipari terminusok. Terminologija | 2023 | 30 35 Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a cikk valamennyi megállapítása kizárólag az összegyűjtött anyagon alapul – magától értetődően más terület és más anyag vizsgálata eltérő eredményeket tárhat fel. A főnevesedés és a főnévi jelleg kérdéseinek vizsgálata nem könnyű feladat, mivel ezek a folyamatok fokozatosak és hosszú ideig tartanak; néha igen nehéz meghatározni egy adott szó főnevesedésének kezdetét, a kétszavas terminus és a főnévvé váló nem főnévi tag kapcsolatát, valamint a főnevesedés fokát. Mindazonáltal úgy véljük, hogy még a csekély mennyiségű, valamint a tudományterületek szempontjából szűk merítésű, különböző időszakokból származó adatok áttekintése is fontos információkkal szolgálhat a tárgyalt témáról. 1. ELMÉLETI MEGFONTOLÁSOK A FŐNEVESEDÉS ÉS A FŐNÉVI JELLEG KÉRDÉSÉBEN A főnevesedés a transzpozíció, vagyis a hiposztázis1 egyik típusa. A litván Nyelvészeti terminológiai szótár a főnevesedést, vagyis a szubsztantivizációt „[M]ás szófajok szavainak (a litvánban különösen a melléknevek és a számnevek, valamint az igenevek) főnevekké válásaként” határozza meg (Gaivenis, Keinys 1990: 41). A. Paulauskienė ezt a jelenséget, amelyet a nem formáns alapú szóalkotás2 körébe sorol, a jelentés kritériuma alapján definiálja: „<...> a tulajdonságot kifejező szavak tárgyat kifejező szavakká válása” (Paulauskienė 1983: 42). Hallani olyan véleményeket, hogy a szubsztantivizációt nem kellene összetéveszteni a paradigmatizációval; például az olyan szavak, mint a daugiabutis (daugiabučiam (melléknév) – daugiabučiui (főnév)), laukinis (laukiniam (melléknév) – laukiniui (főnév)) nem a szubsztantivizáció, hanem a paradigmatizáció példái. A jelen cikk azonban Vincas Urbutis véleményét követi: szerinte „a korábbi melléknévi ragozási paradigma főnévivé való formális átalakítás[a]” csupán a főnevesedés további folytatása (Urbutis 2009: 349). A főnevesedés tehát mindenekelőtt a kategóriajelentés változásával függ össze: a főnevesedés során a tulajdonság vagy az egyéb (a szófajtól függő) jelentés halványulni kezd, és a szó a főnév kategóriajelentését veszi fel. A litván nyelvészek a főnevesedés, vagyis a szubsztantivizáció meghatározásában inkább az átalakulás, az átmenet folyamatát hangsúlyozzák. Már maga a „főnév-” 1 Hiposztázis – „[E]gy szófaj valamely szavának vagy alakjának másik szófaj szavává válása: jaunoji (főnevesült határozott melléknév), truputį (határozószóvá vált főnév egyes számú tárgyesete), dėka (utópozícióvá vált főnév) stb.” (Gaivenis, Keinys 1990: 79). 2A litván nyelv morfológiájában a nyelvész a főnevesülést a funkcionális szóalkotás jelenségének tekinti (Paulauskienė 1994: 43–46). 36 Lina Rutkienė Daiktavardėjimas ir daiktavardiškumas architektūros ir statybos terminijoje A főnevesedés, akárcsak a szubsztantivizáció terminusa, a folyamatosság és az időbeli tartósság szemantikai jegyeit foglalja magában. A szóban forgó jelenség azonban természetesen nemcsak az átalakulás folyamatával, hanem a szóalkotással is összefügghet. Stefan Höfler, aki a melléknevek főnevesedését vizsgálta, azt állítja, hogy a klasszikus indoeurópai nyelvekben a szubsztantivizáció két különböző módon mehet végbe: 1) a melléknév szóalkotás révén főnévvé válik, morfológiai vagy morfonológiai műveletek alkalmazásával – ezt nevezik közvetlen szubsztantivizációnak (angl. ‘direct’ substantivization); 2) a melléknév fokozatosan válik főnévvé. Kezdetben a melléknév és a főnév együttese egy összetett fogalmat jelöl, később a főnév elmarad. Ez az ellipszis révén végbemenő szubsztantivizáció (Höfler 2020: 181–186). Az utóbbi szubsztantivizáció egyik okának a nyelvi, ezen belül a terminológiai gazdaságosság elvét kell tekintenünk. Másfelől ez az elv mintha ellentmondana a terminológiai pontosság elvének, amely szerint az összetett terminus pontosabban, tehát világosabban fejezi ki a tudományos fogalmat. A terminológiában a közvetlen szubsztantivizáció összefüggésbe hozható az új terminusok olyan szóalkotási típusok alapján történő megalkotásával, amelyek az ellipszis révén végbemenő szubsztantivizáció következtében alakultak ki, valamint olyan minták alapján történő terminusalkotással, amelyek többsége szintén az ellipszissel járó szubsztantivizáció eredménye. Az összegyűjtött anyag alapján a második eset (vagyis a minták alapján történő terminusalkotás) a névmási melléknevek és igenevek főnévi használatát foglalja magában a terminológiában: amikor egy tudományterület megnevezési igényeinek kielégítésére egy névmási melléknevet vagy igenevet eleve egyszavas terminusként választanak ki, nem beszélhetünk terminusképzésről, mivel itt nem történik szóalkotás, és a folyamatban semmilyen szóalkotási formáns nem vesz részt. Ezért mondjuk, hogy ilyenkor új terminust alkotnak már létező minták alapján. Ha a terminusok kialakult szóalkotási típusok alapján jönnek létre, pontosabb nem főnevesedésről (mint folyamatról), hanem a melléknevek és igenevek főnévi jellegéről beszélni – ezt a terminust Pranas Kniūkšta használta a Priesagos -inis būdvardžiai című monográfiájában (Kniūkšta 1976). P. Kniūkšta terminusa ebben az esetben is releváns, ezért a jelen vizsgálatban átveszem. A kutató a főnévi jelleg több fokozatát különíti el. A -inis képzővel eleve főnévként képzett szavakat a nyelvész a főnévi jelleg első³ fokozatába sorolja. A következő (a jelen tanulmányban a sorrend szerint másodiknak nevezett) fokozatba azok tartoznak, amelyeknél a -inis képzős származékok „párhuzamosan melléknévi és főnévi használatban is előfordulhatnak, valamint 3 P. Kniūkšta nem határozza meg, és számmal sem jelöli, melyik fokozatról van szó; a pirmasis szó írásakor a sorrendre utal. Terminologija | 2023 | 30 37 melléknévi módon“. Egy további fokozat (a jelen tanulmányban harmadiknak tekintjük): „[F]őnévi módon használatosak az olyan -inis képzős származékok, amelyek egyébként melléknévként szokásosak“ (vagyis alkalmi főnevesült melléknevek)4. P. Kniūkšta szerint azonban „[F]ordítva is előfordulhat: a főnévként meghonosodott szavakat melléknévi módon használják“ (Kniūkšta 1976: 117–118) (a főnévi jelleg negyedik fokozata). P. Kniūkšta felosztása e vizsgálatban azért is hasznos, mert más főnevesedési esetekre is alkalmazható, azaz a névmási melléknevek, igenevek és összetett melléknevek főnevesedésére és főnévi használatára. Tehát bár P. Kniūkšta csak az -inis, -inė képzős származékok főnévi jellegének fokozatait különíti el, ebben a tanulmányban megkísérlem a kutató elméletét alkalmazni az építészet és építőipar terminológiájában talált valamennyi főnevesedési és főnévi használati esetre. Bár a köznyelvben különböző szófajok főnevesedhetnek, az empirikus anyag azt mutatja, hogy az építészet és az építőipar terminológiájában leggyakrabban a melléknevek főnevesednek vagy használatosak főnévi értelemben, ritkábban pedig az igenevek. A főnevesedés során a melléknév vagy az igenév jelentése megváltozik, konkrétabbá válik – a főnév jelentését is magában foglalja. Így az ilyen terminus a teljes valóságos tárgyat és annak jellegzetes tulajdonságát jelöli, vagyis nagy szemantikai terhelésű. A főnevesedés természetesen a grammatikai jegyeket, gyakran pedig a fonetikai sajátosságokat is megváltoztatja. 2. FŐNEVESÜLŐ ÉS FŐNÉVI HASZNÁLATÚ MELLÉKNEVEK ÉS IGEREVI MELLÉKNEVEK AZ ÉPÍTÉSZETI ÉS ÉPÍTŐIPARI TERMINOLÓGIÁBAN A köznyelvben – írja A. Paulauskienė – főnevekké válhatnak „a melléknevek és az igenevek határozott alakjai, a -inis, -inė (malkinė), -ienė (bulvienė), -ėtis (varsškėtis) képzős származékok, az összetett és az igekötős szavak (juodadarbis, beprotis, begalvis), mivel jelentésük és grammatikai szerkezetük egyaránt alkalmassá teszi őket a főnévi funkció betöltésére” (Paulauskienė 1983: 43). A jelen vizsgálat adatai azt mutatták, hogy az építészeti és építőipari terminológiában jóval kevesebb a főnevesülés és a főnévi használat esete: főnevesülnek vagy főnévi használatban fordulnak elő 1) a -inis, -inė képzős melléknevek, 2) a határozott melléknevek és határozott igenevek, valamint 3) az összetett melléknevek. A mennyiségi adatokat az 1. ábra mutatja. 4 A. Paulauskienė az ilyen eseteket a melléknév főnévi használatáról szólva tárgyalja (Paulauskienė 1994: 39). 38 Lina Rutkienė Daiktavardėjimas ir daiktavardiškumas architektūros ir statybos terminijoje A főnévi használatú határozott melléknevekkel és igenevekkel kifejezett terminusok 26%-a A főnévi használatú összetett melléknevekkel kifejezett terminusok 13%-a Az -inis, -inė melléknévi képzőket tartalmazó terminusok 61%-a 1. ábra. A főnevesülés és a főnévi használat esetei az építészeti és építőipari terminológiában 2.1. Az -inis, -inė melléknévi képzőkkel alkotott terminusok Az e képzőket tartalmazó terminusok problematikus kérdéseit részletesebben kellene tárgyalni. A fő kérdés az, hogy egyáltalán összefüggésbe hozhatók-e a főnevesüléssel az e képzőkkel alkotott, terminusként használt származékok. A nyelvtudományban különböző vélemények vannak arról is, hogy a főnévi jelentésű, e képzővel alkotott származékok mely szófaji kategóriába sorolandók. P. Kniūkšta a Dabartinės lietuvių kalbos gramatikoje a főnév kategóriájába sorolt, -inis, -inė képzős szavakat, például a milinė, nosinė, skardinė, stoginė, vamzdinė szavakat és hasonlókat főnévi használatú mellékneveknek tekinti (Kniūkšta 1976). Stasys Keinys egy közel ugyanakkor megjelent tanulmányában az olyan terminusokat, mint a durpinė, muitinė, siurblinė és mások, főnevekként tárgyalja (Keinys 1975: 71). A Dabartinės lietuvių kalbos gramatikoje az -inė képzős származékokról szólva azt írják, hogy „[E] képzővel (akárcsak az alább következő -inis képzővel) alkotott főnevek jelentős része kezdetben nyilvánvalóan egyszerű -inis, -inė melléknév volt, amely csak később főnevesült” (DLKG 2005: 115). S. Ambrazas az -ina, -inė, -inis képzőket melléknévi képzőknek nevezi (Ambrazas 1995: 191). A. Markevičius arra hívja fel a figyelmet, hogy „[A] melléknevek és főnevek világos elkülönítési kritériumainak hiánya miatt a különböző szótárakban jelentős a zavar” (Markevičius 2012: 144). Visszatérve az építészeti és építőipari terminusokhoz, hangsúlyozni kell, hogy többségük főnévként, egy kialakult szóalkotási típus szerint jött létre. P. Kniūkšta főnéviségi fokozatokra vonatkozó elmélete alapján ezek a terminusok az első főnéviségi fokozatba tartoznának. Az ilyen terminusok többsége valószínűleg soha nem szerepelt melléknévként; melléknévi alakjukat a szótárak nem rögzítik (pl.: areštinė ALKAAŽ 2009, kareivinės ALKAAŽ 2009, lif­tinė STŽ 2002). Tehát ebben az esetben is inkább főnéviségről, nem pedig főnevesülésről kell beszélni. Az ilyen terminusok szinkrón megközelítésben a morfológiai szóalkotással hozhatók összefüggésbe. Amint V. Urbutis állítja: „[A] főnevesülés Terminologija | 2023 | 30 39 azzal végződhet, hogy az egykori melléknévképző szinkrón szempontból már főnévképzőként érzékelhető” (Urbutis 2009: 350). Diakrón szempontból azonban felismerhetők a főnevesüléssel való összefüggések, valamint a képzéstípus kialakulásának okai. Ezért a -inis, -inė képzővel ellátott terminusokat gyakran nem tekintik a főnevesülés példáinak; csupán kapcsolatot állapítanak meg vele, és P. Kniūkšta nyomán főnévi jellegük fokáról lehet beszélni. Másfelől egyes, -inis, -inė képzővel alkotott egyszavas terminusok is a főnevesülés eredményei lehetnek. Szinkrón vizsgálat során azonban, amikor nem látható az egyszavas és a kétszavas terminusok versengése, nehéz pontosan megállapítani, melyek jöttek létre képzéssel, és melyek az átmenet eredményei. Az építészeti és építőipari terminológiában számos, -inis, -inė képzővel alkotott egyszavas terminus található: 101 ilyen terminust találtunk, amelyek két fő tematikus csoportba sorolhatók: helyek és az építmények szerkezeti részeinek megnevezései. Az empirikus adatok szerint a helyeket leggyakrabban a -inis, -inė képzős származékok nevezik meg. Ez a csoport kisebb alcsoportokra is felosztható: 1. Többségük olyan épületek, helyiségek, intézmények megnevezése, ahol az alapszóban kifejezett dolog található, készül vagy előállításra kerül. Ez nemcsak a képzés jelentéséből látható, hanem a terminusok meghatározásaiból is: durpinė „kunyhó, ahol tőzeget halmoznak fel” STŽT 1978: 49; kareivinė „helyiség katonák számára a római időktől fogva” ALKAAŽ 2009: 23; merginė „lányok szobája” ALKAAŽ 2009: 32; padarginė „hely, helyiség a szerszámok tárolására” MMPK 1988: 44; paukštinė „baromfiól, baromfiház” MMPK 1988: 75; sargybinė „őrbódé vagy őrtorony, amelyet vár, udvarház vagy városkapu mellett építenek” ALKAAŽ 2009: 23; varpinė „különálló épület vagy templomhoz csatlakozó épületrész, harangok elhelyezésére” ALKAAŽ 2009: 26; pašarinė „a csűrnek az a része, ahová pelyvát és takarmányt raknak” MMPK 1988: 75; degutinė „helyiség vagy gödör, ahol kátrányt főznek” STŽT 1978: 43. 2. A -inis, -inė képzős származékok olyan helyet neveznek meg, amelyet az alapszóban kifejezett dolog számára szánnak. Bár az első csoport szavai is hordozzák a rendeltetés jelentésárnyalatát, itt a rendeltetés jelentése mégis hangsúlyosabb; emellett az első csoport alapszavai konkrét főnevek, míg e csoportéi elvont főnevek. A meghatározásokban azonban sok esetben nem érvényesül a rendeltetés jelentése, például: pavėsinė „kis, könnyű nyári építmény a kertben vagy parkban, általában ajtók és ablakok nélkül” MMPK 1988: 79, „kis, oltárszerű építmény, amely a XVI–XIX. századi kertekre és parkokra jellemző” 40 Lina Rutkienė Daiktavardėjimas ir daiktavardiškumas architektūros ir statybos terminijoje építészetében; [A] egy építészeti együttes része, többnyire egyszintes, szabadon álló épület” ALKAAŽ 2009: 124. A további alcsoportokba kevés terminus tartozik. A -inis, -inė melléknévképzőkkel alkotott terminusok olyan építményt is megnevezhetnek, amely az alapszóban megjelölt helyen áll: žeminė „a földbe ásott építmény” ALKAAŽ 2009: 55, vagy amelyet az alapszó által megnevezett módon készítettek: krėstinė „agyagból döngölt kunyhó” ALKAAŽ 2009: 5. A helyeket jelölő, egyszavas építészeti és építőipari terminusként használt -inis, -inė képzős származékok többsége P. Kniūkšta főnévi jellegre vonatkozó fokozatai alapján az említett négy közül az első fokozatba sorolható. V. Michalauskas szótáraiban azonban két, a főnévi jelleg második fokozatába tartozó terminuspár is szerepel, vagyis a -inis, -inė képzős származékok melléknévi jelentésben egy kétszavas terminus alaptagjának jelzőjeként, főnévi jelentésben pedig egyszavas terminusként használatosak, például: mėsinė – mėsinė kamera MMPK 1988. Az említett szótárakban ennél a versengésnél jóval gyakoribb a helynevek képzésére használt képzők versengése, vö.: arklinė – arklidė STŽT 1978, avinė – avidė STŽT 1978, kiaulinė – kiaulidė, kiaulinis STŽT 1978, ledinė – ledainė MMPK 1988, paukštinė – paukštidė, paukštininkas MMPK 1988. A helynevekről szólva, amelyeket kezdettől fogva főnévként alkottak meg, érdemes figyelmet fordítani S. Ambrazasnak a litván nyelv helyneveiről szóló diakrón vizsgálataira: a kutató szerint a litvánban a helyiségek megnevezésének -inė képzővel történő létrehozását a szláv nyelvek -ьn’a képzős származékai ösztönözhették. S. Ambrazas szerint „[E] típusú származékokkal már a régi írásokban is találkozunk” (Ambrazas 1995: 191). Következésképpen az ilyen, szláv nyelvek képzési modellje alapján alkotott szavak képzési tükörfordításoknak tekinthetők – ebben az esetben már egy másik nyelv főnevesülésével vagy főnévi jellegével állunk szemben, tehát nem a mi nyelvünk jelenségéről van szó. Az ilyen képzési tükörfordítások azonban hozzájárulhattak a litván nyelvi képzéstípus kialakulásához is. Ez a képzéstípus az építészeti és építőipari terminológiában meglehetősen termékennyé vált: mind a XX., mind a XXI. században az érintett területek tudományos szakirodalmában számos helymegnevezés, azaz -inis, -inė melléknévképzőkkel alkotott egyszavas terminus található. A Statybos terminų žodyne (STŽ 2002) című építőipari terminológiai szótárban 21-et találtak, az Anglų–lietuvių kalbų aiškinamajame architektūros žodyne (ALKAAŽ 2009) című angol–litván magyarázó építészeti szótárban pedig 16-ot. Megjegyzendő, hogy korábban P. Kniūkšta szerint ez a képzéstípus nem lehetett termékeny, mert a nyelvész véleménye szerint „nem terjedhettek volna el a hibrid -inyčia képzővel alkotott szavak <...>. Emellett a litván helynevek is Terminologija | 2023 | 30 41 pavadinimai buvo populiaresni su priesagomis -idė, -udė“ (Kniūkšta 1976: 117). Gal galima manyti, kad šiam darybos tipui lietuvių kalboje įsitvirtinti padėjo būtent terminija. Amint a példákból látható, az említett helymegnevezések mind nőneműek. Ez feltehetően annak formai jelzője, hogy a kétszavas terminus alárendelt tagja kapcsolatban áll a korábbi fő terminustaggal, például a patalpa, kamera stb. szavakkal. Ezzel szemben egy másik tematikus csoport, az építmény szerkezeti részeinek megnevezései nő- és hímnemben egyaránt képződnek. Ugyanazt a fogalmat olykor eltérő nemű, melléknévképzővel ellátott főnevek jelölik: garinis / garinė „a füst kéménybe távozására szolgáló nyílás” STŽT 1978. Vannak azonban azonos tövű terminusok is, amelyek közül a hímnemű az ugyanazon tematikus csoport egyik fogalmát, a nőnemű pedig egy másikat jelöli, például: skersinė – spyrys, skersinis – traversa STŽT 2002. Az olyan szavak pedig, mint a dūminis („padlásnyílás”), illetve a dūminė („füstölő; rossz szoba; kémény nélküli lakóház” MMPK 1988: 47), különböző tematikus csoportok tagjait nevezik meg. A tárgyalt tematikus csoport lényegében két alcsoportból áll: az épület belső levegőjének javítására szolgáló különféle épületnyílások, valamint a meghatározott szerkezeti funkciót betöltő gerendák, rönkök és deszkák megnevezéseiből. Az első alcsoportba például a következő terminusok tartoznak: aukštinis, dūminis, kiaurinis „a füstös ház mennyezetén a füst távozására szolgáló kis nyílás” STŽT 1978: 27, 84; miglinė „a gőz kéménybe távozására szolgáló nyílás” MMPK 1988: 33; orinė „szellőzőnyílás” MMPK 1988. A második alcsoport terminusaira példák: balkinis „falgerenda, amelyre a gerendákat helyezik” STŽT 1978: 29; gairinė „a tetőgerincben fekvő rönk” STŽT 1978: 52; ilginis „hosszirányú tartógerenda” ALKAAŽ 2009: 26; ilaidinė, spraustlentė STŽT 2002; išilginis „áthidaló, rönk, gerenda, rúd, hosszanti irányban elhelyezve” STŽT 1978: 66; pagegninis „a szarufákat tartó falrönk” MMPK 1988: 46; pamტinis „az alapra helyezett első, alsó falrönk” MMPK 1988: 58; pavартinė „az eresz alá helyezett deszka” MMPK 1988: 78. A képzés jelentését tekintve ebben a tematikus csoportban azok az elnevezések vannak túlsúlyban, amelyek alapszava arra utal, hogy mire szolgál a megnevezett dolog (orinė „nyílás, légbeeresztő”), vagy hol található (pavartinė „az eresz alatt elhelyezett deszka”), illetve hogyan helyezik el (išilginis „hosszanti irányban elhelyezve”). Amint látható, az első két jelentés egybeesik a helymegnevezések képzési jelentéseivel. Az első tematikus csoporttól eltérően azonban a XXI. századi építészeti és építéstudományi szakirodalomban egyetlen új, -inis, -inė képzővel ellátott terminus sem található, amely épületnyílást nevezne meg. 42 Lina Rutkienė Daiktavardėjimas ir daiktavardiškumas architektūros ir statybos terminijoje Az építészeti és építőipari terminológiában további, -inis, -inė melléknévképzővel ellátott terminusok is vannak, de csekély számuk miatt nem lenne célszerű tematikus csoportokat elkülöníteni. Példaként említhetők a következő terminusok: kirvinė „a fal mellé támasztott görbe bot, amelyre a fejszét akasztják” STŽT 1978: 85 vagy molinė „agyagból készült zsindely” MMPK 1988: 33. A –inis, –inė képzőt tartalmazó terminusokról szólva megjegyzendő, hogy egy részük (például: daržinė, kiaulinė, mėsinė, skersinis) a köznyelvből vagy a népnyelvből került át az építészeti és építőipari terminológiába. Vagyis a főnévvé válás folyamata, illetve a kialakult képzési típus szerinti képzés a köznyelvben vagy a népnyelvben ment végbe, és ezek a szavak csak később váltak terminussá. 2.2. Főnevesült névszói melléknevekkel és névszói igenevekkel kifejezett terminusok A következő vizsgált eset, a névmási melléknevek és igenevek főnevesülése és főnévi használata kapcsán célszerű A. Valeckienė kutatásaira támaszkodni. A nyelvész szerint a névmási melléknevek által kifejezett tulajdonság „csak bizonyos dolgokhoz kapcsolódik, önmagában is meghatározhatja a dolgokat, ezért a dolog megnevezése szükségtelenné válik” (Valeckienė 1957: 253). Ez a gondolat részben a névmási igenevek főnevesülésének okát is segít megérteni. A kutató azonban a köznyelv szavairól beszél, a terminológiára tekintve pedig fel kell idéznünk a terminus egyértelműségének és pontosságának követelményeit. Különösen akkor okozhat bizonytalanságot a főnevesült alak, ha ugyanaz a névmási melléknév és igenév különböző terminusok jelzőjeként szerepel. Másfelől A. Valeckienė szerint a főnevesülésnek ez a tárgyalt esete régi jelenség, amely „a névmási melléknevek funkcionális jelentéseinek megjelenésétől, vagyis a névmási alakok kialakulásától fogva végbemehetett” (Valeckienė 1957: 256). Ezért feltételezhető, hogy idővel kialakulhat olyan terminusalkotási mód, amelyben a terminusok megnevezéséhez főnevesülésre hajlamos névmási melléknevet vagy igenevet választanak, és hogy ez a terminusalkotási mód produktív. Azt is meg kell azonban említeni, hogy főnevesült névmási alakok terminusként terminologizáció eredményeként is megjelenhetnek: a főnevesülés a köznyelvben már végbement, és terminusként egy már főnevesült névmási alakot választanak. Például az olyan szavakat, mint a gyvenamoji, miegamasis, a Lietuvių kalbos žodynu (LKŽe) szerint a népnyelvben is adatolták; ezért valószínűleg terminologizáció útján kerültek az építészeti és építőipari terminológiába. Terminologija | 2023 | 30 43 Ezért ebben az esetben is célszerűbb nem a főnevesülésről, hanem a terminológiában tapasztalható főnévi használatról beszélni. Mindazonáltal az építészeti és építőipari terminológiában nem sok a főnevesült névmási jelzős melléknév és igenév. Az átnézett szakirodalomban mindössze 21 ilyen terminust találtunk, ezek azonban meglehetősen változatos tematikus csoportokba tartoznak. A -inis, -inė képzős származékokhoz hasonlóan közöttük is a helynevek dominálnak. A tárgyalt szavak olyan épületeket vagy helyiségeket jelölnek, amelyeket valamely emberi tevékenység végzésére szántak (pl. miegamasis ’alvásra szolgáló helyiség’). E tematikus csoport valamennyi megtalált terminusát főnevesült, jelen idejű szenvedő igenevek alkotják: gyvenamoji STŽ 1978, laukiamasis STŽ 2002, miegamasis MMPK 1988, STŽ 2002, ALKAAŽ 2009, priimamasis ALKAAŽ 2009. E tematikus csoport főnevesült igenevekkel kifejezett terminusainak többségét valószínűleg a főnevesülés második fokozatára példaként kell tekintenünk: ezek az igenevek az építészeti és építőipari terminológiában főterminusok jelzőjeként is használatosak (vö.: gyvenamoji patalpa PKSŽ 2009, miegamasis kambarys PKSŽ 2009). A priimamasis terminus azonban csak a priėmimo kambarys változattal verseng; az átnézett forrásokban nem találtuk meg a priimamasis kambarys szókapcsolatot. Összességében az összegyűjtött anyag elemzése során nem figyeltük meg, hogy az igekötős melléknevek és igenevek főnevesülésre hajlanának. Elképzelhető, hogy a priimamasis terminus nem főnevesülés eredménye, hanem az orosz приёмная szó közvetlen fordításával jött létre. A másik tematikus csoport, a festéknevek tárgyalt terminusai szintén többnyire a főnevesülés második fokozatába tartoznak. Melléknévi használatban, kétszavas terminusok főtagjának jelzőiként, illetve főnévi használatban, egyszavas terminusokként egyaránt előfordulnak. A Statybos terminų žodyne a juodieji, raudonieji terminusokat a kétszavas terminusokra utaló hivatkozással közlik: juodieji dažai, raudonieji dažai (STŽ 2002). E terminusok versengése feltehetően hosszú ideje tartó jelenség, amelyet a szótár is rögzít. Az említett szótár főszerkesztője, Antanas Kudzys azt írta, hogy a szótár készítésekor a két világháború közötti építőipari szakirodalmat használta fel (Kudzys 2002), és az ebből az időszakból származó tankönyvekben mind a juodieji, raudonieji, mind a juodieji dažai, raudonieji dažai terminusokat használják. A žalieji terminust azonban az STŽ 2002 már a kétszavas változatra való utalás nélkül közli. A Statybos terminų žodyne kizárólag főnévként közlik a szerkezeti elemek egy másik tematikus csoportjának két elnevezését is: uždaromoji STŽ 2002, skirstomoji STŽ 2002. Más forrásokban nem sikerült megtalálni ezeket a terminusokat, sem főnévi, sem melléknévi használatban. Valószínűleg ők 44 Lina Rutkienė Daiktavardėjimas ir daiktavardiškumas architektūros ir statybos terminijoje a szótár szerkesztői már létező példák alapján alkották meg. Arra is érdemes felfigyelni, hogy a Litván Köztársaság Terminológiai Bankja szerint más szakterületeken a skirstomoji, uždaromoji csak főterminusok tagjainak jelzőjeként használatosak, például: skirstomoji dėžutė LRTBe, uždaromoji armatūra LRTBe. Az olyan terminusok, mint a dedamoji STŽ 2002 és a pastovioji STŽ 2002, valószínűleg más szakterületekről, a matematikából és a fizikából kerültek át az építőipari terminológiába. 2.3. Főnevesülésre hajlamos, összetett melléknevekkel kifejezett alárendelt tagok A főnevesülés harmadik esete olyan összetett melléknevekhez kapcsolódik, amelyek terminológiai jelzői funkciót töltenek be. El kell ismernünk, hogy a terminusként használt összetett főnevek megítélésekor gyakran nehéz megállapítani, melyek a főnevesült melléknevek, és melyek jöttek létre eleve főnévként, mivel mind az összetett melléknevek, mind az összetett főnevek alkotására alapvetően ugyanazok a főbb szóalkotási típusok érvényesek. Talán ez a legfontosabb oka annak, hogy éppen ebben a terminuscsoportban (43 terminust találtunk) található a legtöbb, a főnevesülés második fokozatába tartozó szó, vagyis olyan, amelyet melléknévként és főnévként egyaránt használnak. Ami az összetett melléknévvel kifejezett egyszavas terminus és az összetett melléknévvel kifejezett alárendelt tagot tartalmazó kétszavas terminus versengését illeti, az empirikus anyag alapján elmondható, hogy a későbbi szakirodalomban leggyakrabban az egyszavas terminust használják. Ezért ebben az esetben kétségkívül főnevesülési folyamatról beszélhetünk, amely S. Höfler szavaival élve elízió révén megy végbe. Ez a folyamat a terminusok morfológiai-szintaktikai szóalkotásával függ össze. A főnevesülés különféle terminuscsoportok összetételeit érinti, amelyek kétszavas terminusok jelzőiként szerepelnek: 1) helymegnevezések – de nem helyiségeké (ahogyan az a korábbi csoportok terminusainak tárgyalásából kiderült), hanem csak épületeké –, például: daugiaaukštis namas MSSA 1955 – daugiaaukštis PKSŽ 2009, daugiabutis namas MSSA 1955, RLKP 1959, ALKA 1980 – daugiabutis DFSRL 2012, ŠVOK 2019; 2) gépnevek, például: akmenskal dė mašina SDKŽ 1940 – akmenskaldė KP 1978, STŽ 2002; 3) szerszámnevek, például: tridantis įrankis JTŽ 1982 – tridantis STŽ 2002; 4) anyagnevek, például: angliarūgštė rūgštis SŽD 1939 – angliarūgštė RLSTŽ 1992. A forrásokból látható, hogy a főnevesülési folyamat összefügg a terminusok használatával, amint azt a tankönyvekben és oktatási célú könyvekben talált terminusok is mutatják. Nem zárható ki azonban az a lehetőség sem, hogy egyes Terminologija | 2023 | 30 45 Az összetételek főnevesülése, vagyis a másodlagos tagok terminussá válása Alvydas Umbrasas szavaival élve csupán „szituatív” (Umbrasas 2010: 118). Az angol–litván értelmező építészeti szótárban egy további tendencia is megfigyelhető: terminusként főnévi használatú összetett szó szerepel, a terminus meghatározásában viszont melléknévi használatban áll: keturkolonė „négyoszlopos ókori templom; főhomlokzatán négy oszlop található” ALKAAŽ 2009: 161. Vagyis az a többtagú terminus, amelynek jelzője a keturkolonė melléknév, a keturkolonė terminus magyarázatának alapjává válik. Ez a példa és a többi példa is azt mutatja, hogy a többtagú terminus természetesen világosabb és pontosabb. Ez az ok feltehetően egy további, a főnevesüléssel és a főnévi használattal összefüggő jelenséget is meghatároz: azt a P. Kniūkšta által a –inis képzős származékok főnévi használatával kapcsolatban tárgyalt jelenséget, amikor a főnevesült melléknevek ismét melléknévi használatba kerülnek. A tanulmány eddigi részében ilyen példákat nem említettünk: sem a –inis, –inė képzős származékok, sem a főnévként meghonosodott, de később melléknévi vagy igenévi használatba kerülő határozott melléknevek és igenevek — vagyis a később kéttagú terminusok másodlagos tagjaként szereplő formák — esetében nem figyeltünk meg ilyet az építészeti és építőipari terminológiában. A harmadik eset vizsgálatakor azonban két, éppen ilyen folyamathoz kapcsolódó terminust találtunk; ezt deszubsztantivizációnak nevezhetnénk. Az építőipari terminológiában már a 20. század közepe táján meghonosodott terminusként szerepel a savaeigė és a savivartis. A savaeigė terminust azonban az SEŽ 1967 egyes későbbi szakirodalmi forrásokban a savaeigė mašina kéttagú változattal helyettesíti (BŽSM 1982), a savivartis terminust pedig (SP 1965, PLST 1972, STŽ 2002) a savi vartis sunkvežimis alak váltja fel (PAPŠ 2008)5. Kétségtelen, hogy az ilyen deszubsztantivizációs esetek szintén lehetnek csupán kontextuálisak, vagyis szituatívak. A terminusok deszubsztantivizációját ösztönző tényezők feltárásához azonban érdemes visszatérni a pontosság elvéhez. Lehetséges, hogy ezt a deszubsztantivizációt — még ha szituatív is — elősegíti azoknak a kéttagú terminusoknak a szaporodása, amelyekben a másodlagos tag ugyanazt a tulajdonságot emeli ki, és ugyanaz az összetett melléknév fejezi ki; ez a tudomány fejlődésével függ össze. Például az Angol–litván és litván–angol építőipari terminológiai szótárban ugyanaz az összetett melléknév, a savaeigis több kéttagú terminus másodlagos tagjaként szerepel: savaeigis kranas ALLA 1993, savaeigis skirstytuvas ALLA 1993, savaeigis gręžtuvas ALLA 1993, savaeigis skreperis ALLA 1993. Az empirikus anyag alapján 5 1966-ban Kazimieras Gaivenis a savi varčiu vs. savi varčiu sunkvežimiu példával szemléltette, miként főnevesülnek a jelzői szerepű melléknevek és igenevek (Gaivenis 2014 [1966]: 505–506). 46 Lina Rutkienė Daiktavardėjimas ir daiktavardiškumas architektūros ir statybos terminijoje A. Paulauskienė szerint, ha egy tárgy nagyon meghatározott vagy egyedi tulajdonsága csak egy bizonyos tárgyhoz kapcsolódik, akkor „idővel maga a tárgy megnevezése mintegy fölöslegessé válik” (Paulauskienė 1983: 43). Ez minden bizonnyal a főnevesülés, vagyis a szubsztantivizáció mint folyamat egyik legfontosabb oka. Következésképpen a deszubsztantivizáció okának az ellenkező jelenséget kell tekintenünk: amikor ugyanaz a tulajdonság több különböző tárgyhoz kezd kapcsolódni, és ezeket a tárgyakat meg kell nevezni, a tárgy megnevezése nélkülözhetetlenné válik. KÖVETKEZTETÉSEK 1. A szavak főnevesülése régi, mindmáig zajló nyelvi jelenség, amely a köznyelvi szavakat és a terminusokat egyaránt érinti. A főnevesülés időben folyamatos folyamat, amely összefügg a terminusok morfológiai-szintaktikai képzésével és használatával, továbbá a képzéstípusok szerinti morfológiai terminusképzéssel és a minták alapján történő terminusalkotással. 2. Az empirikus anyag alapján az építészeti és építőipari terminológiában a főnevesülés és a főnévi használat három esetét azonosítottuk: főnevesülnek, illetve főnévi használatba kerülnek a –inis, –inė képzős melléknevek, a határozott melléknevek és határozott igenevek, valamint az összetett melléknevek. Ha a terminusok főnevesülését és főnévi használatát szinkrón módon vizsgáljuk, de nem értékeljük kellőképpen az egytagú és kéttagú terminusok versengését, gyakran nem állapítható meg, hogy a főnévi használatú terminus egy képzéstípus vagy egy minta alapján jött-e létre, vagy pedig úgy keletkezett, hogy a terminus másodlagos tagja átvette az elsődleges tag funkcióit. A források jelentős része mindazonáltal rögzíti ezt a versengést. 3. Az építészeti és építőipari terminusként használt, –inis, –inė melléknévképzővel alkotott származékok többsége helyeket (épületeket és más, emberi tevékenységhez kapcsolódó építményeket), illetve épületszerkezeti elemeket jelöl. A főnévi használatú határozott melléknevek és igenevek szintén többnyire helynevekként szerepelnek; ritkábban festékeket és szerkezeti elemeket neveznek meg. A főnevesülő összetett melléknevek helyek, gépek, szerszámok és anyagok megnevezéseit alkotják. A vizsgálat tehát kimutatta, hogy mindhárom esetben, a 20. és a 21. században egyaránt, főnevesülnek vagy főnévi használatban jelennek meg a helynevek terminológiai csoportjába tartozó melléknevek és igenevek. 4. A szavak főnevesülése következtében kialakult képzéstípus alapján alkotott terminusok rendszerint az első (P. Kniūkšta főnévi használatra vonatkozó Terminologija | 2023 | 30 47 fokozati sorrendjét), míg azok, amelyek a másodlagos tag főnevesülési folyamatának eredményeként jöttek létre, a főnevesülés második fokába tartoznak. Amikor egy melléknév vagy igenév átveszi egy főnévvel kifejezett kétszavas terminus alaptagjának jelentését, ez az alaptag elhagyható, és ekkor a másodlagos tag a teljes valóságmegnevezés szerepét tölti be. A tudomány fejlődésével azonban, ahogy egyre több olyan összetett terminus jelenik meg, amelynek alaptagjához ugyanaz a melléknév vagy igenév kapcsolódik attribútumként, a főnévi értelemben használt szófajok bizonytalanságot okozhatnak. Ilyenkor az ellenkező jelenség, a deszubsztantivizáció várható. Ezt a jelenséget az építészeti és építőipari terminusként használt, főnevesült összetett melléknevek körében figyelték meg. A terminológiában a főnevesülés és a főnévi használat alaposabb vizsgálatához több empirikus anyagot kellene gyűjteni, értékelni kellene a kétszavas terminus és a főnévvé váló nem főnévi tag viszonyát, valamint meg kellene határozni, hogy a terminusok gazdaságosságának, egyértelműségének és pontosságának elvei milyen hatást gyakorolnak a főnevesülésre. ŠALTINIAI ALKA – Anglų–lietuvių kalbos architektūros terminų žodynėlis, sud. A. Glemžienė, Vilnius: VISI, 1980. ALKAAŽ – Anglų–lietuvių kalbų aiškinamasis architektūros žodynas, sud. L. Kitkauskienė, N. Kitkauskas, Vilnius: Technika, 2009. ALLA – Anglų–lietuvių kalbų statybos terminų žodynas, sud. A. Kudzys, Vilnius: Technika, 1993. BŽSM – Bendrosios žinios apie statybos mašinas: paskaitų konspektas, aut. D. Midvikis, J. Starkus, Vilnius: LTSR aukšt. ir spec. vid. mokslo ministerija, 1982. DFSRL – Daugiabučių funkcines struktūros raida Lietuvoje, aut. V. Gerdvilis, Vilnius: Technika, 2012. ĮTŽ – Jaunojo tinkuotojo žinynas, aut. V. I. Goriačevas, vert. A. Zimanienė, Vilnius: Mokslas, 1982. KP – Konstrukciniai plienai, aut. A. Pavaras, Vilnius: Mokslas, 1978. LKŽe – Lietuvių kalbos žodynas. Prieiga internete: https://ekalba.lt/lietuviu-kalbos-zodynas/. LRTBe – Lietuvos Respublikos terminų bankas. Prieiga internete: http://terminai.vlkk.lt/. MMPK – Mediniai ir mūriniai pastatai, konstrukcijos ir elementai: mokomoji knygelė, aut. V. Michalauskas, Vilnius: VISI rotaprintas, 1988. MSSA – Miestų sodybinės statybos architektūra, aut. A. Spelskis, Vilnius: Valstybinės politinės ir mokslinės literatūros leidykla, 1955. PAPŠ – Pastato apdaila. Pastato šiltinimas ir tinkavimas. Apdaila plytelėmis ir apdailos elementų montavimas: vadovėlis, aut. M. Černius, E. Kuliešius, V. Rutkevičienė, V. Savarauskienė, Vilnius: Mintis, 2008. PKSŽ – Pastatų konstruktoriaus ir statybininko žinynas, red. kolg. J. Gajauskas, J. Jonas Amšiejus ir kt., Kaunas: Naujasis lankas, 2009. PLST – Prancūzų–lietuvių statybos terminų žodynėlis, sud. A. Gudaitis, Vilnius: VISI, 1972. RLKP – Rusų–lietuvių kalbų politechninis žodynas, red. kol. A. Novodorski, L. Kumpikas, J. Mikućkas, J. Stanaitis, S. Vasauskas, J. Vidmantas, Vilnius: Valstybinė politinės ir mokslinės literatūros leidykla, 1959. RLSTŽ – Rusų–lietuvių kalbų statybos terminų žodynas, aut. J. Kivilša, A. Kudzys, A. Rosinas, Vilnius: Lietuvos ūkis, 1992. SDKŽ – Statybos darbininkų kvalifikacijos žinynas, reng. S. V. Bašinskij, P. V. Blaževič, I. A. Petrov, Kaunas: Vilnius, 1940. SEŽ – Statybos ekonomisto žinynas, aut. P. Rogožinas, Vilnius: Mintis, 1967. 48 Lina Rutkienė Daiktavardėjimas ir daiktavardiškumas architektūros ir statybos terminijoje SP – Statybos pagrindai, aut. A. Iljičiovas, A. Kokinas, J. Rebortovičius, vert. R. Kuosaitė, Vilnius: Vaizdas, 1965. STŽ – Statybos terminų žodynas, aut. A. Kudzys, A. Rosenas, B. Kudzienė, Vilnius: Lietuvos mokslas, 2002. STŽT – Statybos terminų žodynas. Trobesiai, aut. V. Michalauskas, Vilnius: VISI, 1978. ŠŽD – Statyba II. Žemės darbai, aut. J. Šimoliūnas, Kaunas: Spindulys, 1939. ŠVOK – Šildymas, vėdinimas, oro kondicionavimas: teorija ir praktika, aut. J. Čiuprinskienė, K. Čiuprinskas, V. Motuzienė, Vilnius: Super namai, 2019. LITERATŪRA Ambrazas Saulius 1995: Lietuvių kalbos kuopinių ir vardažodinių vietų pavadinimų darybos raida. – Lietuvių kalbotyros klausimai: gramatika ir leksikologija 33, 180–200. DLKG – Dabartinės lietuvių kalbos gramatika, red. V. Ambrazas, 4-as patais. leid., Vilnius: Mokslo ir enciklopedijų leidybos institutas, 2005. Drotvinas Vincentas 1963: Lietuvių literatūrinės kalbos sudurtinių būdvardžių struktūriniai-semantiniai tipai (remiantis XVI–XVIII a. raštų medžiaga). – Kalbotyra 6, 75–97. Gaivenis Kazimieras 2014 [1966]: Sudėtiniai terminai su žodžiu mašina. – Kazimieras Gaivenis. Rinktiniai raštai, Vilnius: Lietuvių kalbos instituto leidykla, 505–506. Gaivenis Kazimieras, Keinys Stasys 1990: Kalbotyros terminų žodynas, Vilnius: Šviesa. Höfler Stefan 2020: Substantivization of adjectives. – Indo-European linguistics 8, 181–204. Keinys Stasys 2005 [1975]: Priesaginė lietuviškų terminų daryba. – Dabartinė lietuvių terminologija, Vilnius: Lietuvių kalbos instituto leidykla, 21–77. Kniūkšta Pranas 1976: Priesagos -inis būdvardžiai: daryba, reikšmės, gramatiniai sinonimai, Vilnius: Mokslas. Kudzys Antanas 2002: Kad susikalbėtume. – Mokslo Lietuva 19(265). Prieiga internete: http://mokslasplius.lt/mokslo-lietuva/2002-2004/200219/20021902.htm [žiūrėta 2019 m. sausio–kovo mėn.]. LKG – Lietuvių kalbos gramatika 1: Fonetika ir morfologija, vyr. red. K. Ulvydas, Vilnius: Mintis, 1965. Markevičius Aurimas 2012: Kalbos dalių paribio problemos. – Acta Linguistica Lithuanica 67, 140–155. Paulauskienė Aldona 1983: Lietuvių kalbos morfologijos apybraiža, Kaunas: Šviesa. Paulauskienė Aldona 1994: Lietuvių kalbos morfologija: paskaitos lituanistams, Vilnius: Mokslo ir enciklopedijų leidykla. Umbrasas Alvydas 2010: Lietuvių teisės terminija 1918–1940 metais: pagrindinių kodeksų terminai, Vilnius: Lietuvių kalbos institutas. Urbutis Vincas 2009: Žodžių darybos teorija, Vilnius: Mokslo ir enciklopedijų leidybos institutas. Valeckienė Adelė 1957: Dabartinės lietuvių kalbos įvardžiuotinių būdvardžių vartojimas. – Literatūra ir kalba 2, 161–328. Vaskelaitė Ramunė 2019: Įvardžiuotiniai dalyviai su priklausomais žodžiais: kodifikuotoji norma ir jos neaiškumai, – Bendrinė kalba 92. Prieiga internete: https://etalpykla.lituanistika.lt/fedora/objects/LT-LDB-0001:J.04~2019~1583831591243/datastreams/DS.002.0.01.ARTIC/content. SUBSTANTIVISATION AND NOUNNESS IN ARCHITECTURAL AND CONSTRUCTION TERMINOLOGY Summary Substantivisation is an old yet ongoing linguistic phenomenon that encompasses both general language words and terminology. This article explores substantivisation and nounness issues based on architectural and construction terminology, drawing from dictionaries of architectural and construction terms and other scientific and educational literature. The research material was mainly collected from sources dating from the late twentieth century to the twenty-first century, resulting in 165 terms compiled from a total of 21 sources. While various parts of speech tend to undergo substantivisation in everyday language, empirical evidence shows that in architectural and Terminologija | 2023 | 30 49 construction terminology, adjectives are most frequently nominalized or used in a noun-like way, while participles are less common. Substantivization is both an ongoing process in terms of time, related to morphological and syntactic term formation, and an action performed from an external source, linked to morphological term formation according to formation types and term creation by examples. During substantivization, the meaning of the adjective or participle becomes more specific and concrete, encompassing the meaning of a noun. Thus, such a term denotes the entire reality and its characteristic feature, which means it has a significant semantic load. Grammatical features often change due to substantivization, including phonetic characteristics. It was found that there are three cases of substantivization in architecture and construction terminology, namely, adjectives with the suffixes –inis, –inė, definite adjectives and adjectival participles, and compound adjectives. Most derivatives with adjectival suffixes –inis, –inė in architecture and construction terms refer to places (buildings and other structures related to human activity) or structural components of a building. Nominalized definite adjectives and participles are also typically used as place names, albeit less commonly used for materials and structural components. Compound adjectives undergoing substantivization encompass the names of places, machinery, tools, and materials. According to the formation type that has developed due to substantivization, terms are usually in the first degree of nounness (in terms of the nounness degrees sequence by P. Knjiūkšta), and as the process of secondary element nominalization progresses, they reach the second degree of nounness. When an adjective or participle takes on the meaning of a two-word term, expressed by a noun, the primary element may be omitted, and the secondary element becomes the name of the entire entity. However, as science develops and more complex compound terms emerge, where the attribute of the primary element is the same adjective or participle, parts of speech used in a noun-like way may lead to ambiguities. In such cases, de-substantivization is expected. This phenomenon has been observed in the group of compound adjectives that have undergone substantivization in architecture and construction terminology. Gauta 2023-10-06 Lina Rutkienė Lietuvių kalbos institutas P. Vileišio g. 5, LT-10308 Vilnius E. paštas [email protected] 50 Lina Rutkienė │ Daiktavardėjimas ir daiktavardiškumas architektūros ir statybos terminijoje