Daiktavardėjimas ir daiktavardiškumas architektūros ir statybos terminijoje

Lina Rutkienė34 Főnevesülés és főnéviség architektūros ir statybos terminijoje doi.org/10.35321/term30-2 Főnevesülés és főnéviség az építészeti és architektūros ir statybos terminijoje építőipari terminológiában Substantivization and Nounness in Architectural and Construction Terminology LINA RUTKIENĖ Lietuvių kalbos institutas ORCID-azonosító: https://0000-0001-6661-3115 ÖSSZEFOGLALÓ A tanulmány az építészeti és építőipari terminológiai szótárakból, valamint e területek tudományos és oktatási szakirodalmából összegyűjtött terminusok alapján vizsgálja a főnevesülés és a főnéviség kérdéseit. Miután megállapítja, hogy az építészeti és építőipari terminológiában főnevesülnek, illetve főnévi használatban fordulnak elő az -inis, -inė képzős melléknevek, a névmási melléknevek, a névmási igenevek és az összetett melléknevek, tárgyalja e terminusként használt szavak főnéviségének fokozatait. Értékeli, hogy a terminusok mely tematikus csoportjaiba tartozó melléknevek és igenevek hajlamosak leggyakrabban főnevesülni. KULCSSZAVAK: főnevesülés, a főnéviség foka, a terminus másodlagos tagja, terminus. ÖSSZEFOGLALÓ A tanulmány az építészeti és építőipari terminológiai szótárak, valamint e területek tudományos és oktatási szakirodalma alapján vizsgálja a szubsztantivizáció és a nominalizáció kérdéseit. Bemutatja, hogy az építészeti és építőipari terminológiában milyen mértékben mennek át főnevesülésen az -inis, -inė képzős melléknevek, a névmási melléknevek, a melléknévi igenevek és az összetett melléknevek. Értékeli azokat a tematikus csoportokat, amelyekbe tartozó, e terminusokban szereplő melléknevek és igenevek a leginkább hajlamosak a szubsztantivizációra. KULCSSZAVAK: szubsztantivizáció, főnéviség foka, másodlagos terminuselem, terminus. 35Terminologija | 2023 | 30 BEVEZETŐ MEGJEGYZÉSEK Daiktavardėjimas, arba substantyvizacija, lietuvių kalbotyroje dažniausiai nagrinėjamas kaip objektą pasirinkus bendrosios kalbos žodžius. Išsamiai E témát Adelė Valeckienė (1957), Pranas Kniūkšta (1976), Aldona Paulauskienė (1983, 1994), Aurimas Markevičius (2012) kutatta, a téma pedig széles körű feldolgozást kapott a Lietuvių kalbos gramatika című műben is (LKG 1965). Más témák vizsgálata során a köznyelvi főnevesülés kérdéseit Sau- (2019) és mások liaus Ambrazas (1995), Vincentas Drotvinas (1963), Ramunė Vaskelaitė is tárgyalták. Ez a jelenség azonban a terminológia számára sem kevésbé fontos (bár el kell ismerni, hogy a szóban forgó témában kevés terminológiai kutatás áll rendelkezésre). A terminusként használt főnevesült szavak valószínűleg minden tudományterületen megtalálhatók, de nem mindegyiküket rögzítik a szótárak. E tanulmány az építészeti és építőipari terminológiai szótárakból, valamint e területek tudományos és oktatási szakirodalmából összegyűjtött terminusok alapján e területek terminológiájában a főnevesülés és a főnevi jelleg kérdéseit kívánja megvitatni. A cél elérése érdekében a következő feladatokat tűztük ki: 1) nyelvészek megállapításaira támaszkodva megvitatni a főnevesülés jelenségét; 2) meghatározni az építészet és az építőipar azon terminusainak tematikus csoportjait, amelyeket főnevesülésre hajlamos vagy főnevesült szavak alkotnak; 3) megvitatni e terminusok főnevi jellegének fokozatait. A tanulmányban alkalmazott fő módszer az analitikus leíró módszer. E módszer alkalmazásával az empirikus adatokat összegyűjtjük, rendszerezzük és elemezzük, az eredményeket pedig általánosítjuk. Az összegyűjtött terminusokat először morfológiai szempontból három csoportra osztjuk, majd tematikus csoportokba soroljuk, és e csoportok tagjaiként vizsgáljuk. A kutatás anyagát főként a XX. század végi – XXI. századi forrásokból gyűjtöttük: az építészet és az építőipar terminológiai szótáraiból (a fő forrásokból), valamint oktatási könyvekből, monográfiákból, tankönyvekből, tanulmánykötetekből és előadásjegyzetekből. A tanulmány emellett néhány korábbi időszakból (a XX. század első feléből) származó forrásra is támaszkodik, amelyek a terminusok fejlődésének bemutatásához szükségesek. Összesen 21 forrásból 165 nem ismétlődő, főnevesült, főnevesedő és főnévi terminust gyűjtöttünk össze. Az építészeti és építési terminusokat együtt vizsgáljuk, mivel ezek a területek összefüggnek, és számos azonos terminus jellemző mind az építészeti, mind az építési terminológiára. Valdemaras Michalauskas Mediniai ir mūriniai pastatai, konstrukcijos bei elementai című szótárának előszavában például ez áll: a könyv „az építészet, valamint a polgári és ipari építészet szakjainak hallgatói számára készült” (MMPK 1988: 3), tehát egy kiadványban egyaránt szerepelnek építészeti és építési terminusok. Lina Rutkienė36 A főnevesedés és a főnéviség Fel kell hívni a figyelmet architektūros ir statybos terminijoje arra, hogy a tanulmány minden megállapítása kizárólag az összegyűjtött anyagon alapul – egy másik terület és más anyag vizsgálata természetesen eltérő eredményeket tárhat fel. A főnevesedés és a főnéviség kérdéseinek vizsgálata nem könnyű feladat, mivel ezek a folyamatok fokozatosak és hosszan tartóak; egy konkrét szó főnevesedése kezdetének, a kétszavas terminus és a főnévvé alakuló nem főnévi összetevő kapcsolatának, valamint a főnevesedés fokának meghatározása néha rendkívül nehéz. Mindazonáltal úgy vélhető, hogy még a különböző időszakokból származó, kis mennyiségű és a tudományterületek szempontjából nem túl széles körű adatok áttekintése is fontos információkkal szolgálhat a vizsgált témáról. 1. ELMÉLETI MEGFONTOLÁSOK A FŐNEVESEDÉS ÉS A FŐNÉVISÉG KÉRDÉSÉRŐL A főnevesülés a transzpozíció, vagyis a hiposztázis1 egyik típusa. A Litván nyelvészeti terminusok szótárában a főnevesülést, vagyis a szubsztantivizációt a következőképpen határozzák meg: „[A] más szófajú szavak (a litván nyelvben különösen a melléknevek és a számnevek, továbbá a melléknévi igenevek) főnevekké válása” (Gaivenis, Keinys 1990: 41). A. Paulauskienė ezt a jelenséget, amelyet a nem formánsos szóalkotáshoz2 sorolnak, a jelentés kritériumán keresztül határozza meg: „<...> a tulajdonságot jelentő szavak tárgyat jelentő szavakká válása” (Paulauskienė 1983: 42). Hallani olyan véleményeket, amelyek szerint a szubsztantivizációt nem kellene összetéveszteni a paradigmációval; például az olyan szavak, mint a daugiabutis (daugiabučiam (mn.) – daugiabučiui (fn.)), a laukinis (laukiniam (mn.) – laukiniui (fn.)) nem a szubsztantivizáció, hanem a paradigmáció példái. Ebben a tanulmányban azonban Vincas Urbutis véleményét követjük – szerinte a „korábbi melléknévi ragozási paradigma főnévivé átalakítás[a]” csupán a további főnevesülés (Urbutis 2009: 349). Tehát a főnevesülés mindenekelőtt a kategóriális jelentés változásával függ össze – a főnevesülés során a tulajdonság vagy más (a szófajtól függő) jelentés kezd elhalványulni, és az adott szó felveszi a főnév kategóriális jelentését. A litván nyelvészek a főnevesülés, vagyis a szubsztantivizáció meghatározásaiban inkább az átalakulás, az átmenet folyamatát hangsúlyozzák. Már maga a daiktavar1 Hiposztázis – „[E]gy szófajhoz tartozó szó vagy alak egy másik szófajhoz tartozó szóvá válása: jaunoji (főnevesült melléknév), truputį (kissé határozósult főnévi egyes számú tárgyeset), dėka (utószóvá vált főnév) és így tovább.” (Gaivenis, Keinys 1990: 79). 2 A litván nyelv morfológiájában a nyelvész a főnevesülést a szavak funkcionális szóalkotásának jelenségeként tartja számon (Paulauskienė 1994: 43–46). 37Terminologija | 2023 | 30 A képződésnek, akárcsak a szubsztantivizációnak a terminusa a folyamatosság, az időn át tartó fennállás szemantikai jegyét feltételezi. Azonban kétségtelenül a tárgyalt jelenség nemcsak az átalakulás folyamatával, hanem a szóalkotással is összefügghet. A melléknevek főnevesülését vizsgáló Stefanas Höfler szerint a klasszikus indoeurópai nyelvekben a szubsztantivizáció két különböző módon jöhet létre: 1) a melléknév szóalkotás révén főnévvé válik, amikor morfológiai vagy morfonológiai műveleteket alkalmaznak – ezt nevezik közvetlen szubsztantivációnak (angl. ‘direct’ substantivization); 2) a melléknév fokozatosan válik főnévvé. a fogalmat, később a főnevet elhagyják. Ez az ellipszis következtében végbemenő szubsztantivizáció (Höfler 2020: 181–186). Az utóbbi típusú szubsztantivizáció egyik okának a nyelv, valamint a terminusok Iš pradžių egzistuoja būdvardžio ir daiktavardžio sintagma, žyminti sudėtinę gazdaságosságának elvét kell tekintenünk. Másfelől ez az elv mintha ellentmondana a terminusok pontossága elvének, amely szerint az összetett terminus pontosabban, ennélfogva világosabban fejezi ki a tudományos fogalmat. A terminológiában a közvetlen szubsztantivizáció összekapcsolható lenne egyrészt az új terminusoknak az ellipszis alkalmazása révén kialakult szóképzési típusok szerinti megalkotásával, másrészt pedig az új terminusok olyan minták alapján történő létrehozásával, amelyek többsége szintén az ellipszis alkalmazásával végbemenő szubsztantivizáció eredménye. Az összegyűjtött anyag alapján a második eset (azaz a minták alapján történő létrehozás) magában foglalná a terminológiában a határozott alakú melléknevek és participiumok főnévi használatát – amikor egy tudományterület nominációs szükségleteinek kielégítésére egyszavas terminusként eleve egy határozott alakú melléknevet vagy participiumot választanak, nem beszélhetünk terminusképzésről, mivel itt nem megy végbe képzési művelet, ebben a folyamatban semmilyen képzőelem nem vesz részt. Ezért azt mondják, hogy ez új terminus létrehozása már létező minták alapján. Amikor a terminusok kialakult szóképzési típusok szerint jönnek létre, pontosabb nem főnevesülésről (mint folyamatról), hanem a melléknevek és participiumok főnévi jellegéről beszélni – ezt a terminust Pranas Kniūkšta használta a Priesagos -inis būdvardžiai című monográfiájában (Kniūkšta 1976). P. Kniūkšta által használt terminus ebben az esetben releváns, és ezt a kutatáshoz kölcsön fogjuk venni. A kutató a főnevesültség több fokozatát különbözteti meg. A nyelvész az -inis képzővel közvetlenül főnévként képzett szavakat a főnevesültség első3 fokozatába tartozó szavak csoportjába sorolja. Egy másik (ebben a tanulmányban sorrend szerint másodiknak nevezzük) főnevesültségi fokozat az, amikor az -inis képzős származékok „párhuzamosan főnévi és 3 P. Kniūkšta nem határozza meg, nem nevezi meg számmal, melyik fokozatról van szó; az első leírásakor a sorrendre gondol. Lina Rutkienė38 Főnevesülés és főnevesültség melléknévi“ használatban is architektūros ir statybos terminijoje előfordulhatnak. Egy további fokozat (ebben a publikációban harmadiknak tekintjük) – „[F]őnévként használnak olyan -inis képzős származékokat, amelyek egyébként melléknévként szokásosak“ (vagyis alkalmi főnevesült melléknevek)4. P. Kniūkšta szerint azonban „[F]ordítva is előfordulhat: a főnévként meghonosodott szavakat melléknévként használják“ (Kniūkšta 1976: 117–118) (a főnevesültség negyedik fokozata). E kutatás elvégzésekor P. Kniūkšta felosztása azért is szükséges, mert más főnevesülési esetekre is alkalmazható, azaz a határozott melléknevek, valamint a melléknévi igenevek és az összetett melléknevek főnevesülésére és főnevesültségére. Tehát bár P. Kniūkšta csak az -inis, -inė képzős származékok főnevesültségi fokozatait különíti el, ebben a tanulmányban megkíséreljük a tudós elméletét az építészet és az építőipar terminológiájában talált főnevesülési és főnevi jellegű használati esetek mindegyikére alkalmazni. Bár a köznyelvben különböző szófajok hajlamosak főnevesülni, az empirikus anyag azt mutatja, hogy az építészet és az építőipar terminológiájában leggyakrabban a melléknév, ritkábban pedig a melléknévi igenév főnevesül vagy használatos főnévi értelemben. A főnevesülés során megváltozik és konkrétabbá válik a melléknév vagy a melléknévi igenév jelentése – az magában foglalja a főnév jelentését is. Tehát az ilyen terminus az egész reáliát és annak jellegzetes tulajdonságát jelöli, vagyis nagy szemantikai terheléssel rendelkezik. Kétségtelen, hogy a főnevesülés következtében megváltoznak a grammatikai jegyek, gyakran pedig a fonetikai sajátosságok is. 2. FŐNEVI JELLEGŰ ÉS FŐNEVESÜLŐ MELLÉKNEVEK ÉS MELLÉKNEVI IGÉNÉVI FORMÁK AZ ÉPÍTÉSZET ÉS AZ ÉPÍTŐIPAR TERMINOLÓGIÁJÁBAN A köznyelvben, ahogyan A. Paulauskienė írja, főnevekké válhatnak „a melléknevek és a melléknévi igenevek határozott formái, az -inis, -inė (málkinė), -ienė (bulvinė), -ėtis (varšktis) képzős származékok, az összetett és az előképzős szavak (juodadabis, beprtis, begavis), mivel jelentésük és grammatikai szerkezetük egyaránt alkalmassá teszi őket a főnévi funkciók betöltésére” (Paulauskienė 1983: 43). A vizsgált kutatás adatai azt mutatták, hogy az építészet és az építőipar terminológiájában a főnevesülés és a főnévi jellegű használat esetei jóval ritkábbak: főnevesülnek vagy főnévi értelemben használatosak 1) az -inis, -inė képzős melléknevek, 2) a határozott melléknevek és a határozott melléknévi igenevek, valamint 3) az összetett melléknevek. A mennyiségi adatokat az 1. ábra mutatja be. 4 A. Paulauskienė az ilyen eseteket a melléknév főnevesült használatáról szólva tárgyalja (Paulauskienė 1994: 39). 39Terminologija | 2023 | 30 2.1. Terminai su būdvardinėmis priesagomis -inis, -inė Az ezeket a képzőket tartalmazó terminusok problematikus kérdéseit szélesebb körben kellene megvitatni. A fő kérdés az: egyáltalán e képzők čius terminais, galima sieti su daiktavardėjimu? Kalbotyroje yra įvairių származékait, a vélemények szerint, valamint a főnévi jelentéssel rendelkező, e képzővel képzett származékoknak a szófaji kategóriához való besorolását. gramatikoje daiktavardžio kategorijai priskiriamus žodžius su priesagomis -inis, -inė, tokius kaip milinė, nosinė, skardinė, stoginė, vamzdinė ir pan., laiko P. Kniūkšta a mai litván nyelv főnévként használt mellékneveiként tárgyalja őket (Kniūkšta 1976). Stasys Keinys egy csaknem ugyanebben az időben publikált tanulmányában az olyan terminusokat, mint a durpinė, muitinė, siurblinė stb., főnevekként tárgyalja (Keinys 1975: 71). A mai litván nyelv grammatikájában a -inė képzős származékokról szólva azt írják, hogy „[A] e képzővel (éppúgy, mint az ezt követő -inis képzővel) képzett főnevek jelentős része kezdetben minden bizonnyal egyszerű -inis, -inė melléknév volt, amely csak később főnevesült” (DLKG 2005: 115). S. Ambrazas az -ina, -inė, -inis képzőket melléknévi képzőknek nevezi (Ambrazas 1995: 191). A. Markevičius rámutat arra, hogy „[A] melléknevek és főnevek egyértelmű elkülönítési kritériumainak hiánya miatt a különböző szótárakban meglehetősen nagy a zűrzavar” (Markevičius 2012: 144). Az építészeti és építőipari terminusokhoz visszatérve hangsúlyozni kell, hogy többségük főnévként jött létre – a kialakult szóalkotási típus szerint. P. Kniūkšta főnevesülési fokozatokra vonatkozó elmélete alapján ezek a terminusok a főnevesülés első fokához tartoznának. Az ilyen terminusok többsége valószínűleg soha nem használatos melléknévként, melléknévként nem rögzítették őket a szótárakban (pl.: areštinė ALKAAŽ 2009, kareivinės ALKAAŽ 2009, liftinė STŽ 2002). Tehát ebben az esetben sem a főnevesülésről, hanem a főnévi jellegű használatról helyénvaló beszélni. Az ilyen terminusok szinkrón szempontból morfológiai szóalkotással hozhatók összefüggésbe. V. Urbutis szerint „[A] főnevesülés 1. ábra. A főnevesülés és a főnévi jellegű használat esetei az építészeti és építőipari terminológiában, a következőkkel kifejezett terminusok, a következőkkel kifejezett terminusok, az -inis, -inė 26 % melléknévi képzőkkel rendelkező terminusok daiktavardiškais įvardžiuotiniais būdvardžiais ir dalyviais 61 % 13 % daiktavardiškais sudurtiniais būdvardžiais Lina Rutkienė40 „A főnevesülés és a főnévi jelleg azzal végződhet, hogy a architektūros ir statybos terminijoje korábbi melléknévi képző szinkrón módon már főnévképzőként értelmeződik” (Urbutis 2009: 350). Diakrón szempontból azonban összefüggések fedezhetők fel a főnevesüléssel, és láthatóvá válnak a képzéstípus kialakulásának okai. Így a -inis, -inė képzőt tartalmazó terminusokat gyakran nem tekintik a főnevesülés példáinak, csupán összefüggéseket állapítanak meg, és P. Kniūkšta alapján főnévi jellegük fokáról lehet beszélni. Másfelől egyes, -inis, -inė képzős egyszavas terminusok a főnevesülés eredményei is lehetnek. Szinkrón vizsgálat esetén azonban, az egyszavas és a kétszavas terminusok versengését nem látva, nehéz pontosan meghatározni, melyek jöttek létre a képzéstípus alapján, és melyek az átmenet eredményei. Az építészeti és építőipari terminológiában meglehetősen sok -inis, -inė képzős egyszavas terminus található: 101 terminust találtunk, amelyek két fő tematikus csoportba sorolhatók: a helyek és az építmények szerkezeti részeinek megnevezései. Az empirikus adatok tanúsága szerint leggyakrabban helyeket neveznek meg a -inis, -inė képzős származékokkal. Ez a csoport további kisebb alcsoportokra osztható: 1. Többnyire olyan épületek, helyiségek, intézmények elnevezései, amelyekben az történik, készül vagy termelődik, amit az alapszó kifejez. Ez nemcsak a képzés jelentéséből, hanem a terminusok meghatározásaiból is látható: durpinė „pajta, ahol tőzeget halmoznak fel” STŽT 1978: 49; kareivinės „katonák számára szolgáló helyiségek a római kor óta” ALKAAŽ 2009: 23; merginė „lányok szobája” ALKAAŽ 2009: 32; padarginė „szerszámok tárolására szolgáló hely, helyiség” MMPK 1988: 44; paukštinė „baromfiistálló, baromfiól” MMPK 1988: 75; sargybinė „vár, uradalmi kastély vagy városkapu mellé épített őrbódé vagy őrtorony” ALKAAŽ 2009: 23; varpinė „a templomhoz csatlakozó különálló épület vagy épületrész, amelyet harangok felfüggesztésére szolgálnak” ALKAAŽ 2009: 26; pašarinė „a csűr pelyva és takarmány betöltésére szolgáló része” MMPK 1988: 75; degutinė „helyiség vagy gödör, ahol kátrányt égetnek” STŽT 1978: 43. 2. Az -inis, -inė képzős kas pasakyta pamatiniu žodžiu. Nors pirmosios grupės žodžiai irgi turi származékok olyan helyet neveznek meg, amely valamire szolgál; bár a rendeltetés jelentésárnyalatáról van szó, itt a rendeltetés jelentése hangsúlyosabb, továbbá az első csoport alapszavai konkrét főnevek, míg ennek a csoportnak az alapszavai elvont főnevek. A meghatározásokban azonban sok esetben a rendeltetés jelentése nem aktualizálódik, például: pavėsinė „kis méretű, könnyű nyári épület a kertben vagy parkban, rendszerint ajtók és ablakok nélkül” MMPK 1988: 79, „kis méretű, pagoda alakú építmény, amely a XVI–XIX. századi kertekre és parkokra jellemző”, 41Terminologija | 2023 | 30 az építészetben; „egy építészeti együttes része, többnyire egyszintes, különálló épület” ALKAAŽ 2009: 124. A többi alcsoportba kevés terminus tartozik. Az -inis, -inė melléknévi képzőt tartalmazó terminusok olyan építményt is megnevezhetnek, amely azon a helyen található, amelyet az alapszó kifejez: žeminė „a földbe ásott építmény” ALKAAŽ 2009: 55, vagy amely az alapszó által megjelölt módon készült: krėstinė „agyagból döngölt kunyhó” ALKAAŽ 2009: 5. A helyeket jelölő, egyszavas építészeti és építőipari terminusként használt, -inis, -inė képzős származékok nagy része P. Kniūkšta főnevesülési fokozatai alapján az említett négy közül az első fokozatba tartozna. V. Michalauskas szótáraiban azonban egy második főnevesülési fokozatú terminuspár is dokumentálva van, vagyis a -inis, -inė képzős származékokat mind melléknévi jelentésben, egy kétszavas terminus alaptagjának attribútumaként, mind főnévi jelentésben, egyszavas terminusként használják, például: mėsinė – mėsinė kamara MMPK 1988. Az említett szótárakban ennél a konkurenciánál jóval gyakoribb a helynevek képzésére használt képzők konkurenciája, vö.: arklinė – arklidė STŽT 1978, avinė – avidė STŽT 1978, kiaulinė – kiaulidė, kiaulinis STŽT 1978, ledinė – ledainė MMPK 1988, paukštinė – paukštidė, paukštininkas MMPK 1988. Az olyan helynevekről szólva, amelyeket kezdettől fogva főnévként képeztek, figyelmet kell fordítani S. Ambrazas a litván nyelv helyneveire vonatkozó diakrón kutatásaira: a tudós szerint a litván nyelvben a helyiségek elnevezéseinek -inė képzővel való képzését a szláv nyelvek -ьn’a képzős származékai ösztönözhették. S. Ambrazas szerint „[Š]io tipo vedinių randame jau senuosiuose raštuose“ (Ambrazas 1995: 191). Következésképpen az ilyen, a szláv nyelvek szóképzési modellje alapján létrehozott szavakat képzési tükörfordításoknak lehetne tekinteni – ebben az esetben egy másik nyelvben végbement főnevesüléssel vagy főnevi jelleg kialakulásával állunk szemben, ez nem a mi nyelvünk jelensége. Az ilyen képzési tükörfordítások azonban hozzájárulhattak a litván nyelv egy szóképzési típusának kialakulásához is. Ez a szóképzési típus az építészeti és építőipari terminológiában meglehetősen produktívvá vált – mind a XX. század, mind a XXI. század tárgyalt területeinek szakirodalmában számos helynév, azaz -inis, -inė melléknévi képzős egyszavas terminus található. Az Építési terminusok szótárában (STŽ 2002) 21-et, míg az Angol–litván építészeti értelmező szótárban (ALKAAŽ 2009) 16-ot találtak. Megjegyzendő, hogy korábban P. Kniūkšta szerint ez a képzéstípus nem lehetett produktív, mivel a nyelvész véleménye szerint akkor „nem terjedhettek volna el a hibrid -inyčia képzővel képzett szavak <...>. Ezenkívül a litván hely- Lina Rutkienė42 A főnevesülés és a főnévi jelleg elnevezései is architektūros ir statybos terminijoje népszerűbbek voltak az -idė, -udė képzőkkel” (Kniūkšta 1976: 117). Talán feltételezhető, hogy e képzéstípus litván nyelvbeli meghonosodását éppen a terminológia segítette elő. Amint a példákból látható, valamennyi említett helynév nőnemű. Valószínűleg ez a kétrészes terminus melléktagjának a terminus korábbi fő tagjával, például a patalpa, kamara stb. szavakkal való kapcsolatának formális jelzője. A másik tematikus csoport, az építmény szerkezeti részeinek elnevezései azonban mind nő-, mind hímnemben képződnek. Előfordul, hogy ugyanazt a fogalmat eltérő nemű melléknévi képzőt tartalmazó főnevekkel nevezik meg: garinis / garinė „a gőzök kéménybe való távozására szolgáló nyílás” STŽT 1978. Vannak azonban olyan azonos tövű terminusok, amelyeknél a hímnem ugyanazon tematikus csoport egyik fogalmát, a nőnem pedig egy másikat jelöl, pl.: skersinė – spyrys, skersinis – traversa STŽ 2002. Ezzel szemben például a dūminis („padlásablak”), dūminė („füstölőhelyiség; rossz szoba; kémény nélküli lakóház” MMPK 1988: 47) különböző tematikus csoportok tagjait nevezi meg. A vizsgált tematikus csoportot lényegében két alcsoport alkotja: az épület belső levegőjének javítására szolgáló különféle épületnyílások megnevezései, valamint a meghatározott szerkezeti funkciót betöltő gerendák, rönkök és deszkák megnevezései. Az első alcsoportba például a következő terminusok tartoznának: aukštinis, dūminis, kiaurinis „a füstös lakóház mennyezetén lévő, a füst távozására szolgáló kis ablak” STŽT 1978: 27, 84; miglinė „a gőzök kéménybe való távozására szolgáló lyuk” MMPK 1988: 33; orinė „szellőzőablak” MMPK 1988. A második alcsoport terminusainak példái a következők: balkinis „fagerenda, amelyre a gerendákat helyezik” STŽT 1978: 29; gairinė „a tetőgerincben lévő rönk” STŽT 1978: 52; ilginis „hosszirányú tartógerenda” ALKAAŽ 2009: 26; įlaidinė, spraustlentė STŽ 2002; išilginis „hosszirányban elhelyezett áthidaló, rönk, 1988: 58; pavartinė „pavartėje uždedama lenta“ MMPK 1988: 78. gerenda, rúd” STŽT 1978: 66; pagegninis „a szarufákat tartó falgerenda” MMPK 1988: 46; pamatinis „az első, alsó falrönk, amelyet az alapzatra helyeznek” MMPK. A képzés jelentését illetően ebben a tematikus csoportban azok a megnevezések vannak túlsúlyban, amelyek alapszava megjelöli, hogy mire szolgál a megnevezett dolog (orinė „levegő számára szolgáló nyílás, kis ablak”), vagy hogy hol található (pavartinė „az eresz alatt lévő deszka”), illetve hogyan helyezik el (išilginis „hosszirányban elhelyezett”). Amint látható, az első két jelentés egybeesik a helynevek képzésének jelentéseivel. Azonban az első tematikus csoporttól eltérően a XXI. századi építészeti és építéstudományi szakirodalomban egyetlen új, -inis, -inė képzős terminust sem találtak, amellyel épületnyílásokat neveznének meg. 49Terminológia | 2023 | 30 SP – Építési alapismeretek, szerzők A. Iljičiovas, A. Kokinas, J. Rebortovičius, fordító R. Kuosaitė, Vilnius: 1965. Vaizdas, STŽ – Építési terminológiai szótár, szerzők A. Kudzys, A. Rosenas, B. Kudzienė, Vilnius: Lietuvos mokslas, 2002. STŽT – Építési terminológiai szótár. Épületek, szerző V. Michalauskas, Vilnius: VISI, 1978. SŽD – Építés II. Földmunkák, szerző. J. Šimoliūnas, Kaunas: Spindulys, 1939. HVAC – Fűtés, szellőzés, légkondicionálás: elmélet és gyakorlat, szerző. J. Čiuprinskienė, K. Čiuprinskas, V. Motuzienė, Vilnius: Super namai, 2019. LITERATŪRA Ambrazas Saulius 1995: Lietuvių kalbos kuopinių ir vardažodinių vietų pavadinimų darybos raida. – Lietuvių kalbotyros klausimai: gramatika ir leksikologija 33, 180–200. DLKG – Dabartinės lietuvių kalbos gramatika, red. V. Ambrazas, 4-as patais. leid., Vilnius: Mokslo ir enciklopedijų leidybos institutas, 2005. Drotvinas Vincentas 1963: Lietuvių literatūrinės kalbos sudurtinių būdvardžių struktūriniai-semantiniai tipai (remiantis XVI—XVIII a. raštų medžiaga). – Kalbotyra 6, 75–97. Gaivenis Kazimieras 2014 [1966]: Sudėtiniai terminai su žodžiu mašina. – Kazimieras Gaivenis. Rinktiniai raštai, Vilnius: Lietuvių kalbos instituto leidykla, 505–506. Gaivenis Kazimieras, Keinys Stasys 1990: Kalbotyros terminų žodynas, Vilnius: Šviesa. Höfler Stefan 2020: Substantivization of adjectives. – Indo-European linquistics 8, 181–204. Keinys Stasys 2005 [1975]: Priesaginė lietuviškų terminų daryba. – Dabartinė lietuvių terminologija, Vilnius: Lietuvių kalbos instituto leidykla, 21–77. Kniūkšta Pranas 1976: Priesagos -inis būdvardžiai: daryba, reikšmės, gramatiniai sinonimai, Vilnius: Mokslas. Kudzys Antanas 2002: Kad susikalbėtume. – Mokslo Lietuva 19(265). Prieiga internete: http://mokslasplius. lt/mokslo-lietuva/2002-2004/200219/20021902.htm [žiūrėta 2019 m. sausio–kovo mėn.]. LKG – Lietuvių kalbos gramatika 1: Fonetika ir morfologija, vyr. red. K. Ulvydas, Vilnius: Mintis, 1965. Markevičius Aurimas 2012: Kalbos dalių paribio problemos. – Acta Linguistica Lithuanica 67, 140–155. Paulauskienė Aldona 1983: Lietuvių kalbos morfologijos apybraiža, Kaunas: Šviesa. Paulauskienė Aldona 1994: Lietuvių kalbos morfologija: paskaitos lituanistams, Vilnius: Mokslo ir enciklopedijų leidykla. Umbrasas Alvydas 2010: Lietuvių teisės terminija 1918–1940 metais: pagrindinių kodeksų terminai, Vilnius: Lietuvių kalbos institutas. Urbutis Vincas 2009: Žodžių darybos teorija, Vilnius: Mokslo ir enciklopedijų leidybos institutas. Valeckienė Adelė 1957: Dabartinės lietuvių kalbos įvardžiuotinių būdvardžių vartojimas. – Literatūra ir kalba 2, 161–328. Vaskelaitė Ramunė 2019: Įvardžiuotiniai dalyviai su priklausomais žodžiais: kodifikuotoji norma ir jos neaiškumai, – Bendrinė kalba 92. Prieiga internete: https://etalpykla.lituanistika.lt/fedora/objects/LTLDB-0001:J.04~2019~1583831591243/datastreams/DS.002.0.01.ARTIC/content. SUBSTANTIVISATION AND NOUNNESS IN ARCHITECTURAL AND CONSTRUCTION TERMINOLOGY Összefoglalás A szubsztantivizáció régi, ugyanakkor ma is zajló nyelvi jelenség, amely az általános nyelvi szavakat és a terminológiát egyaránt magában foglalja. A tanulmány az építészeti és építőipari terminológiai szótárakra, valamint egyéb tudományos és oktatási szakirodalomra támaszkodva vizsgálja a szubsztantivizáció és a főnéviség kérdéseit. A kutatás anyagát főként a huszadik század végéről és a huszonegyedik századból származó forrásokból gyűjtötték, ennek eredményeként 21 forrásból összesen 165 terminust állítottak össze. Míg a mindennapi nyelvben a különböző szófajok hajlamosak a szubsztantivizációra, az empirikus bizonyítékok azt mutatják, hogy az építészeti és építőipari Lina Rutkienė50 A főnevesülés és a főnévi jelleg Az építészeti és építőipari architektūros ir statybos terminijoje terminológiában a melléknevek leggyakrabban főnevesülnek vagy főnévszerű módon használatosak, míg a melléknévi igenevek kevésbé gyakoriak. A szubsztantivizáció process in terms of time, related to morphological and syntactic term formation, and egyaránt folyamatosan zajló folyamat és külső forrásból végrehajtott cselekvés, amely a morfológiai terminusképzéshez kapcsolódik a képzéstípusok és a példák szerinti tion, the meaning of the adjective or participle becomes more specific and concrete, encompassing the meaning of a noun. Thus, such a term denotes the entire reality and terminusalkotás alapján. A szubsztantivizáció jellegzetes vonása, hogy jelentős szemantikai terheléssel jár. A grammatikai jellemzők gyakran megváltoznak a szubsztantivizáció következtében, beleértve a fonetikai sajátosságokat is. Megállapítást nyert, hogy az építészeti és építőipari terminológiában a főnevesülésnek három esete fordul elő, nevezetesen az -inis, -inė képzős melléknevek, a határozott melléknevek és a melléknévi igenevek, valamint az összetett melléknevek. Az építészeti és építőipari szakkifejezésekben az -inis, -inė melléknévképzős származékok többsége helyekre (épületekre és az emberi tevékenységgel kapcsolatos egyéb építményekre) vagy egy épület szerkezeti elemeire utal. A nominalizált határozott mellékneveket és melléknevi igeneveket szintén jellemzően helynevekként használják, bár anyagok és szerkezeti elemek megnevezésére ritkábban szolgálnak. A szubsztantivizáción áteső összetett melléknevek a helyek, gépek, eszközök és anyagok megnevezéseit foglalják magukban. A szubsztantivizáció révén kialakult képzéstípus szerint a terminusok általában a főnéviség első fokán állnak (P. Kniūkšta főnéviségi fokozatainak sorrendje szerint), és ahogy a másodlagos elem nominalizációjának folyamata előrehalad, elérik a főnéviség második fokát. Amikor egy melléknév vagy melléknévi igenév felveszi egy főnévvel kifejezett, két szóból álló terminus jelentését, az elsődleges elem elhagyható, a másodlagos elem pedig az egész entitás nevévé válik. A tudomány fejlődésével és összetettebb összetett terminusok megjelenésével azonban, amelyekben az elsődleges elem jelzője ugyanaz a melléknév vagy melléknévi igenév, a főnévszerűen használt szófajok kétértelműségekhez vezethetnek. Ilyen esetekben deszubsztantivizáció várható. Ezt a jelenséget az építészeti és építőipari terminológiában szubsztantivizáción átesett összetett melléknevek csoportjában figyelték meg. Beérkezett: 2023-10-06 Lina Rutkienė Lietuvių kalbos institutas P. Vileišio g. 5, LT-10308 Vilnius E-mail-cím: [email protected]