Ona Vaičiulytė-Romančuk. „Gramatyka języka litewskiego. Wybrane zagadnienia morfologii i fleksji z ćwiczeniami“

O. Vaičiulytė-Romančuk. A litván nyelv grammatikája. A morfológia és a ragozás válogatott kérdései gyakorlatokkal 301 ONA VAIČIULYTĖ-ROMANČUK A LITVÁN NYELV GRAMMATIKÁJA. A MORFOLÓGIA VÁLOGATOTT KÉRDÉSEI ÉS A RAGOZÁS GYAKORLATOKKAL Varsó: Ex libris Galeria Polskiej książki Sp. z. o. o., 2006, 244 p. A grammatika szerzője, Ona Vaičiulytė-Romančuk (furcsa módon a vezetékneve nincs feltüntetve a borítón), a vilniusi egyetemen végezte litvánisztikai tanulmányait. 1985–1990 között a Litván Nyelvés Irodalmi Intézet modern litván irodalmi nyelvi osztályán dolgozott, 1990-től 1995-ig pedig a Litván Nyelvi Intézet Grammatika Osztályán. 1994-ben megvédte doktori disszertációját, amelynek alapján elkészítette a Tikriniai vardai Gervėčių apylinkių tarmėje című monográfiát (1996, Vilnius: Lietuvių kalbos institutas). Jelenleg a Varsói Egyetem Általános Nyelvészeti és Baltisztikai Tanszékén dolgozik. Egyebek mellett litván nyelvtant és dialektológiát tanít. amint az a bevezetőből és a hátsó borítóból kiderül, a nyelvtant a legkülönfélébb olvasóknak szánják, mind a kezdőknek, mind a litván nyelvet középszinten ismerőknek. A nyelvtani anyagot igyekeztek a lehető legegyszerűbben bemutatni, anélkül azonban, hogy eltorzítanák a lényeget. A szerző munkáját a litván nyelvtan kompendiumaként mutatja be: nem törekedett a litván nyelv nyelvtani rendszerének részletes leírására, csupán a nyelvtani szerkezet legfontosabb, legjellemzőbb vonásait kívánta bemutatni. szem előtt tartották a didaktikai célokat is: a nyelvtan fő fejezetei gyakorlatokkal zárulnak, amelyek megoldásai a könyv végén találhatók. Felhívják a figyelmet a litván nyelvtanok, különösen a tankönyvi célúak hiányára Lengyelországban. A recenzált nyelvtan bibliográfiájában (igaz, válogatásról van szó) mindössze két lengyel hivatkozás található: a fél évszázaddal ezelőtt kiadott Jan Otrębski-nyelvtan harmadik kötete és Axel Holvoet leíró litván nyelvtanának kiadatlan előadásanyaga. Ez Ona Vaičiulytė-Romančuk nyelvtanának aktualitását mutatja. A tárgyalt anyag a nyelvtanban szófajok szerint van elrendezve. A bemutatott hét szófaj a következő sorrendben szerepel: főnév, melléknév, számnév, névmás, ige, határozószó és elöljárószó. Az egyes szófajok grammatikai kategóriáit, ragozását és képzését következetesen tárgyalja. A nyelvtan második fejezetében a litván ábécét tárgyalja, és a 302 NYELV | A főnévragozási paradigmák 81 szócsoportba rendezve. A nyelvtan gyakorlati, nem elméleti jellegű, ezért nem találunk benne nyelvtani szakkifejezés-meghatározásokat vagy fogalommagyarázatokat (például hogy mi a főnév, a nyelvtani kategória és így tovább). A recenzió további részeiben a nyelvtan tartalmát tekintjük át. Figyelmet fordítunk a tanítás módszertanára, előnyeire és hátrányaira, valamint a vitatható vagy kétséges kérdésekre. 1. A könyv első fejezetében némi ismeretet kapunk a litván nyelvről. A balti törzsekkel és nyelveikkel kezdődik, emlékeztet a Zietelában beszélt litván nyelvjárásra és annak a litván, porosz, illetve jatving nyelvekhez való viszonyára, általános adatokat közöl a litván nyelv használatáról, valamint tárgyalja a litván nyelv nyelvjárásait (megadva azok megkülönböztető sajátosságait). Ez a könyv legelejére illesztett rész a még felkészületlen olvasó számára túlságosan bonyolultnak tűnik. A litván nyelvjárások sajátosságait célszerűbb lett volna a könyv végén tárgyalni. 2. litván nyelv fonetikai felépítéséről (magánhangzókról, mássalhangzókról és kettőshangzókról) szóló legfontosabb ismereteket fejti ki. A litván helyesírás jellemzésekor pontatlanul azt állítja, hogy az fonetikus, a történeti helyesírás elemeivel (11. o.)1. Kiemeli a magánhangzók (rövid : hosszú) és a mássalhangzók (kemény : lágy) legfontosabb fonológiai oppozícióit, valamint a diftongusok és a kettőshangzók szerkezetét. A [ie] és [uo] a diftongusok, nem pedig váltakozó magánhangzók, ahogyan sok újabb, Litvániában kiadott munkában2; A fejezetben előfordulnak a litván példák fonetikus átírásának kisebb hibái is (egyes mássalhangzók lágyságának jelöletlensége a dzingsėti, septyni, grėbti szavak transzkripciójában, az [o] hosszúságának jelöletlensége a brolį alak transzkripciójában stb.). 1 Aleksas Girdenis a litván helyesírás fő elvének a morfológiai (vagy morfonológiai) elvet tartja, míg a fonetikai és történeti elveket másodlagosnak (vö. Ambrazas, szerk. 11994: 20); Adelė Valeckienė a litván helyesírás két fő elvét jelöli meg – a fonológiai, valamint a fonetikai és a morfológiai, illetve morfonológiai elvet (vö. Morkūnas, szerk. 11999: 521). 2 Aleksas Girdenis véleménye szerint „Az egybeeső diftongusokat [ie, uo] többnyire […] külön fonémáknak (nem fonémakapcsolatoknak) tekintik” (Ambrazas, szerk. 11994: 23). A mai litván nyelv grammatikájában ezek a litván nyelv magánhangzórendszerébe vannak beillesztve (ugyanott); vö. még Girdenis 1995: 174. skk.; Morkūnas, szerk. 11999: 57. O. Vaičiulytė-Romančuk. A litván nyelv grammatikája. A morfológia és a ragozás válogatott kérdései gyakorlatokkal 303 3. A főnévi fejezet a litván nyelv szókincsének archaikusságát hangsúlyozva kezdődik, és örökölt főnevek példáit közli. Ezt követően viszonylag részletesen tárgyalja a főnevek tulajdonnevekre és köznevekre való felosztását, amely alig különbözik a lengyeltől (24–25. o.). A főnév grammatikai kategóriái közül a nemet, a számot és az esetet tárgyalja. A főneveket nemük szerint csupán egyetlen — az egyes számú nominativusi — eset alapján osztályozza, ezért további jegyeket kell keresni az -is végű főnevek nemének meghatározásához. Ehhez a nőnemű főnevek egyes számú nominativusának végződéshez kötött hangsúlyozását használja fel (27. o.), az egyes számú genitivusi, különösen pedig a dativusi alakokról azonban egyáltalán nem tesz említést. A hímnemű és nőnemű főnevek megfelelő táblázataiban a mássalhangzó-tövű főnevek -uo végződése szerepel (26. o., valamint 30. o.). az iskolai nyelvtani hagyománnyal igazolható. Mindazonáltal pontosabb lenne az akmuo, sesuo és hasonló formák végződéseit nem végződéseknek, hanem tővégeknek3 tekinteni; ez jobban megfelelne történetüknek és jelenlegi morfémaszerkezetüknek. Az úgynevezett substantiva communia (naktibalda, nenuorama, mėmė és hasonlók) a nyelvtanban nem egészen pontosan két grammatikai nemű főneveknek (rzeczowniki dwurodzajowe) nevezik. A főnevek számának tárgyalása szintén e kategória egykori háromtagú rendszerére vonatkozó történeti megjegyzésekkel kezdődik. Kétségeket váltott ki a többes számú (pluralia tantum) pietūs főnév kizárólag az időfogalmakhoz, az atostogos szó pedig az ünnepek és szertartások szemantikai csoportjához való sorolása (p. 32). A nyelvtan a megszólító esetet minden fenntartás nélkül hetedik esetnek tekinti, és nemcsak a főnevek, hanem a melléknevek, a számnevek és egyes névmások paradigmáiban is feltünteti4. Kétséges, hogy a gyakorlati nyelvtanban érdemes volt-e valamennyi posztpozicionális helyhatározói esetet bemutatni – legalábbis az adessivus és az allativus nélkül bizonyára el lehetett volna tekinteni, a rudeniop, vakarop és hasonló formákat pedig határozószóknak lehetett volna tekinteni5. A nyelvtan jó tulajdonságaként említhető egyes esetvégződések beszélt nyelvi megrövidülésének tárgyalása (p. 33–34). A főnevek ragozásának leírása nem az újabb és következetesebb Dabartinės lietuvių kalbos gramatikoje (vö. ambrazas, szerk. 11994: 69 és köv.), valamint a Lietuvių kalbos enciklopedijoje (vö. morkūnas, összeáll. 11999: 385) közölt 3 alapján készült. Éppen így, bár nem következetesen, magyarázza a megfelelő alakokat a Dabartinės lietuvių kalbos gramatika is (vö. ambrazas, szerk. ¹1994: 76). 4 Ebben az esetben lehetséges kompromisszumot javasol a Dabartinės lietuvių kalbos gramatika: a megszólító eset alakját itt szintén hagyományból feltünteti a főnevek paradigmáiban, azonban az eset kategóriájának leírásában megmagyarázza, hogy az nem jelöl szintaktikai viszonyokat (vö. ambrazas, szerk. 11994: 68). 5 Egyébként a Dabartinės lietuvių kalbos žodynas negyedik kiadásában így is szerepelnek (vö. keinys, szerk. 42000: 665 és 906). 304 kalBOS kultūRa | 81 a paradigmák tövégződések szerinti osztályozása, hanem az esetekbe sorolás régi iskolai felosztása szerint, amely csak egyetlen eset – az egyes számú alanyeset – ragjain alapul. Ebben a leírásban több pontatlanság is észlelhető. Azt állítja, hogy az egyes számú megszólító eset -au végződését az első ragozási típusba tartozó, -tojas képzővel alkotott foglalkozásés szakmanevek viselik (36. o.), ez a végződés azonban az azonos jelentésű, -ėjas képzős származékokra is jellemző. Azt állítja, hogy a második ragozási típusba tartozó Butvilà, Drkė stb. férfi vezetéknevek többes számban az első ragozási típus szerint ragozódnak, vagyis többes számú alanyeseti alakjuk Butvila, Dirkia stb. (37. o.). Ezzel nem lehet egyetérteni. A köznyelvben a megfelelő családneveknek a második ragozási osztály szabályos alakjai vannak, azaz Bùtvilos, Drkės és így tovább, míg az említett első ragozási osztály alakjai nyelvjárási vagy beszélt nyelvi (esetleg gyűjtő többes számú) változatoknak tekintendők (vö. Stundžia 1981). A főnevek képzésének leírásakor a Dabartinės lietuvių kalbos gramatika című nyelvtant követi. azonban tévesen állítja, hogy a litván nyelvtanokban a priesaga (przyrostek) alatt a képzőt a toldalékvégződéssel együtt szokás érteni (40. o.), ezért maga a szerző a nyelvtan egészében a képzők és a különböző nemű végződések sorozatait (pl.: -el-is és -el-ė; -uk-as és -uk-ė) különböző képzőknek tekinti!6 Még néhány megjegyzés a főnevek képzéséről. Azt állítja, hogy az -elis, -elė képzős származékok a köznyelvi kicsinyítő képzős szavak összességének egyötödétől a feléig terjedő hányadát alkotják (40. o.). Valójában Vincas Urbutis által megadott alsó határuk számaránya kétötöd (vö. Ambrazas, szerk. 11994: 88). A kicsinyítő képzős szavakról szóló fejezet végén egy, a litván személynevek képzéséről szóló kitérőt illesztettek be (43–44. o.). A személynevek képzését külön is meg lehetett volna tárgyalni, nem pedig a köznyelvi főnevekkel együtt. A szerző a -ius végződést a személynevek kategóriájának egyik legtermékenyebb képzővégződésének tartja (45. o.), a Kortárs litván nyelvtanban azonban azt állítják, hogy ebbe a kategóriába „nem tartozik sok -ius végződésű származékszó” (Ambrazas, szerk. 11994: 113). Sokkal termékenyebbek más végződések. Vaičiulytė-Romančuk szerint a požemis, užjūris, užsienis stb. helynevek – a lengyel nyelvhez hasonlóan – elöljárós szerkezetekből keletkeztek (49. o.). A litván nyelvészetben más vélemény uralkodik7. 6 Hasonlóképpen a felsőfokú hímés nőnemű formánsokat, a -esn-is-t és a -esn-ė-t két különböző képzőnek tekintik (vö. 58. o.). 7 Vincas Urbutis és Stasys Keinys az ilyen főneveket a megfelelő igekötők származékainak tekinti (vö. Urbutis 1978: 220; Ambrazas, szerk. 11994: 146, 148; Keinys 1999: 80), illetve vegyes képzésű szavaknak (vö. Urbutis 1978: 290). A szerző értelmezését talán egyedül Antanas Smetona támasztja alá (vö. 2005: 85–86). O. Vaičiulytė-Romančuk. A litván nyelv grammatikája. A morfológia és a ragozás válogatott kérdései gyakorlatokkal 305 4. A melléknév leírása nem tér el lényegesen a Mai litván nyelv grammatikája című mű elméleti alapelveitől. Érdekes és értékes megjegyzések olvashatók a litván és a lengyel nyelv mellékneveinek az élőségi kategóriával való eltérő ragozási kapcsolatáról (56. o.). Felhívja a figyelmet a lengyel nyelv fokozási kategóriájának kifejezésére jellemző szuppletivizmusra. A főnevekhez hasonlóan a melléknevek deklinációs osztályait az iskolai gyakorlat alapján különítik el, ezért a nőnemű melléknevek III. deklinációjára két azonos ragozási példát kell adni (didelė és stiklinė). Pontatlanul hasonlítja össze a névmási és az egyszerű melléknevek ragozását: „Paradygmaty przymiotników zaimkowych są bardziej regularne niż przymiotników prostych“ (a kiemelés tőlem. – A. J., 67. o.)8. A bemutatott ragozási példák között nem szerepelnek a III. deklináció melléknevei (didysis, -ioji és hasonlók) (vö. a 4. táblázattal, 210. o.). A melléknevek képzésének leírása jelentősen eltér a Dabartinės lietuvių kalbos gramatikában közölttől. Csak a toldalékos képzés három (a szerző véleménye szerint gyakoribb) kategóriáját választották ki: a kicsinyítő képzős (zdrobnienia), a tulajdonság mértékének különbségeit (zmiana natężenia cechy) és a hasonlóságot (podobienstwo) kifejező származékokat. Az -ingas, -inga képzővel képzett származékok a második kategóriába, az -inis, -inė képzővel képzettek pedig a harmadikba kerültek9. A melléknevek prefixumos képzése a grammatikában csak melléknevekből képzett származékokat foglal magában (vö. ambrazas, red. 11994: 224t). 5. A számnevekről szóló fejezetben a többes számú főnevekkel kapcsolatban minden megszorítás nélkül közlik az egyeri többes számú gyűjtőszámnév használatát (85. o.)10. A vienetas szót a grammatikában gyűjtőszámnévként jellemzik (87. o.), jóllehet azt is jelzik, hogy csak főnévként használatos11. A gyűjtőszámnevek közé a 8-as számnév is bekerült Vö.: „A határozott alakok ragozása egységesebb, mint az egyszerűeké” (ambrazas, red. 11994: 185; kiemelés tőlem. – A. J.). 9 A Dabartinės lietuvių kalbos gramatikában az -ingas, -inga képzővel képzett származékokat a belső tulajdonságot kifejező melléknevekhez sorolják (ambrazas, red. 11994: 197t), az -inis, -inė képzővel képzetteket pedig a megkülönböztető, illetve fajtajelölő melléknevekhez (ambrazas, red. 11994: 209t). 10 A normatív Mai litván nyelv grammatikája sem ennyire szigorú, és a köznyelvben az egyeri formát ilyen esetekben a főszámnévként használt vieni formával egyenértékűnek tekinti (vö. Ambrazas, szerk. 11994: 241). 11 Egyébként Otrębski nemcsak az vienetą, hanem a Mai litván nyelv grammatikája által gyűjtőszámnévként bemutatott szavakat is számnévi eredetű gyűjtőfőneveknek tartotta (vö. 1956: 174). 306 NYELVI KULTÚRA | 81 a dešimtis (uo.), noha a szerző korábban már főszámnévként is megadta és elragozta (vö. 81. o.). Kétséges a sorszámnevek képzőformánsának, a -t-as, -t-a elemnek az összehasonlítása a tàs, tà mutató névmásokkal (88. o.). Pontatlan a főszámnévből, a milijonas-ból képzett milijoninis alakot (90., 92. o.) sorszámnévnek tekinteni, mivel ez melléknév. 6. A grammatikában a névmások hat csoportját tárgyalják: személyes, birtokos, mutató, kérdő, vonatkozó és határozatlan névmások. meghatározzák jelentésüket, valamint bemutatják a ragozási és hangsúlyozási paradigmákat12. Örömmel olvastam azt a fejezetet, amely a társadalmi kapcsolatok személyes névmásokkal való kifejezését tekinti át. Tárgyalja a tu, jūs, tamsta, pats/pati névmások használatát. A tas/ta mutató névmás a nyelvtanban a deiktikus rendszer részeként, a távolságot (a beszélőtől való távolságot) jelölő elemként szerepel (99–100. o.). Grafikusan a távolság tengelyén a šis/ši, šitas/šita és anas/ana névmások között van ábrázolva. A magyarázatot a Ši knyga yra balta, ta mėlyna, o ana geltona mondat szemlélteti. A tas/ta névmás jelentésének ilyen értelmezése nem felel meg használatának részletesebb vizsgálataiból levont következtetéseknek13. A határozatlan névmások csoportján belül megkülönböztetik a referenciális : nem referenciális névmások szembenállását (zaimki referencjalne i niereferencjalne). A megfelelő névmások jelentését nem teljesen pontosan adják meg: a kaž formánssal képzett névmások valóságosan létező, de meghatározatlan dolgokra (realnie istniejący, ale nieokreślony przedmiot), a nors elemmel képzett névmások pedig hipotetikus dolgokra utalnak (hipotetikus tárgy)14. 7. A főnevek hangsúlyozását a könyv különálló, hetedik fejezete tárgyalja. Ebben mindenekelőtt a litván nyelvi hangsúlyozás és annak jelölésének néhány általános kérdésére emlékeztetnek. ezt nem lett volna érdemes megtenni: a grammatika nem olyan 12 A tas, toks mutató névmások paradigmáiban indokolatlanul a vocativusi alakok is fel vannak tüntetve, vö.: „a névmásoknak nincs vocativusuk, mivel általában nem állnak megszólításként“ (ambrazas, szerk. 11994: 256). 13 Vö.: „a tas névmás közömbös a távolság tekintetében: segítségével közeli és távoli tárgyra egyaránt lehet utalni“ (Rosinas 1996: 59); „A tas, ta semleges tag. Egyaránt utalhat a beszélőtől távolabb és kevésbé távol elhelyezkedő dologra“ (ambrazas, szerk. 11994: 263). 14 A. Rosinas véleménye szerint „a nors-t tartalmazó névmások semlegesek a létezés szempontjából“ (Rosinas 1996: 116). O. Vaičiulytė-Romančuk. A litván nyelv grammatikája. A morfológia és a flexió válogatott kérdései gyakorlatokkal 307 nagy terjedelmű, – szükség esetén könnyű fellapozni a fonetikai fejezetet. a litván nyelv hangsúlyozását morfológiaiként jellemzik – a hangsúly helye a szó morfémaszerkezetétől függ. ez a litván nyelv hangsúlyozási rendszerének újabb koncepciója (vö. Stundžia 1995; ambrazas, szerk. 11994: 49). Mindazonáltal a névszók hangsúlyozásának gyakorlati leírásához a hangsúlyozási paradigmák hagyományos, négyes modelljét kellett választani. A névszók hangsúlyozásának negyedik paradigmájából (113. o.) mindössze egy példa szerepel (a vaikas főnév), amely mintegy szándékosan a bemutatott hangsúlyozási séma valamennyi kivételét illusztrálja… 8. A terjedelmes igei fejezet elején rövid áttekintést kapunk a litván nyelv igerendszeréről. Ezt követően a tranzitivitást, a visszahatóságot és az aspektust tárgyalják, amelyeket – a Dabartinės lietuvių kalbos gramatika című nyelvtanhoz hasonlóan – nem tekintenek grammatikai kategóriáknak. A tranzitivitást az ige, nem pedig a mondat vagy akár a diskurzus (vö. Hopper, thompson 1980) sajátosságának tekintik. A tranzitivitás jelölése szerint azok az igék, amelyeknek alakja nem különbözteti meg a tranzitivitás jelentéseit (amelyek a kontextustól függnek), szemben állnak az azokat megkülönböztető igékkel. Az utóbbiakat három csoportra osztják: az elsőbe azok az igék tartoznak, amelyekben a tranzitivitás szembenállását a tő magánhangzó-váltakozása jelöli; a másodikba azok az igék – amelyekben a tranzitivitást kauzatív és kuratív képzők jelölik –, a harmadikba pedig azok az igék, amelyekben az intranzitivitást visszaható képződés jelöli. Ez a felosztás a Mai litván nyelv grammatikájából származik (vö. ambrazas, szerk. 11994: 83–288). Ez némileg leegyszerűsíti a tranzitivitás kategóriájának képét, mivel nem foglalja magában azokat az igéket, amelyek egyáltalán nem képesek a tranzitivitás szembenállását kifejezni (būti, atrodyti, gulėti stb.). A visszaható képzés bekerül a tranzitivitás kategóriájába, és az intranzitivitás kifejezésének egyetlen eszközévé válik15. Mindazonáltal a visszaható alakokat a grammatikában külön is tárgyalják. Bemutatja a reflexivitás és a tőmagánhangzó-váltakozás kölcsönhatását: kelti : kilti : keltis (119. o.). Az utóbbi két intranzitív forma jelentésbeli különbségei nem váltak kellően világossá: mindkettő állapotot vagy spontán cselekvést jelent. Nem magyarázza meg, hogy a részes eset jelentésével rendelkező reflexivitás nem változtatja meg az ige tranzitivitását (vö. ambrazas, szerk. 11994: 288). Jól kiemeli a lie15 Hasonlóképpen magyarázzák ezeket a formákat a Kortárs litván nyelv grammatikájában is (vö. ambrazas, szerk. 11994: 287–288). A litván nyelv reflexív igealakjainak másfajta értelmezése is lehetséges – beilleszthetők a genus kategóriájába, és a medium kifejezésének eszközeként tekinthetők (lásd Holvoet, Semėnienė 2004). 308 kalBOS kultūRa | 81 A litván és a lengyel nyelv reflexív igéinek szenvedő genusra vonatkozó jelentéskülönbségei (man nesimiega: nie mogę zasnąć és hasonlók). Az ige egyéb grammatikai kategóriáit – az időt, a személyt és a számot – külön nem tárgyalja, hanem csak röviden áttekinti az igék ragozásának leírásakor. A felszólító mód 3. személyű alakjait, a teeinie, tesimokai és hasonlókat, a kívánság jelentését kifejező permisszívum speciális alakjainak tekinti (150–151. o.)16. A felszólító jelentésű formákat (tepasako) és szerkezeteket (tegul pasako) nem közvetlen formákként adták meg (vö. ambrazas, szerk. 11994: 306), hanem a felszólító mód kifejezőeszközeiként. A fajta tárgyalásakor kijelentik, hogy minden ige (és melléknévi igenév) cselekvő formájának van szenvedő megfelelője (156. o.)17. A visszaható igekötős igék a nem visszaható igékhez hasonlóan fajtaellentéteket alkotnak, míg a visszaható, igekötő nélküli igékkel az összetett, nem visszaható szenvedő formák állnak szemben, pl. Ramunė šukuojasi plaukus : Plaukai yra Ramunės šukuojami (158. o.)18. Kétséges a visszaható igeformák képzésének magyarázata19: megadják, hogy a visszaható képzőnek, a -si-nek van -is/-s változata, azonban az olyan formák képzését, mint a gydytis, suktis, úgy magyarázzák, hogy a létrejött geminátákban kiesik az egyik i magánhangzó: *gýdyti-is → gýdytis (159. o.)20. A grammatika ezt követően a melléknévi igenévi formákat tárgyalja. Megadják azok igei és melléknévi tulajdonságait. Nem maradtak el a litván nyelv részes igeneveinek archaikus és új formáira vonatkozó diakrón megjegyzések sem. A 16. §-ban következetesen leírt alakokat már A mai litván nyelv grammatikája is kihalóban lévő, archaikus alakokként jellemzi (Ambrazas, szerk. 11994: 305, 309). A mai litván nyelv szövegtárában (http://donelaitis.vdu.lt) e recenzió szerzője az első alak használatára hét esetet talált, a második alak használatára pedig egyetlen (!) esetet sem talált. 17 A mai litván nyelv grammatikája kifejti, hogy egy cselekvő igei alaknak több szenvedő igei megfelelője lehet, és fordítva (Ambrazas, szerk. 11994: 320. kk.). A cselekvő és a szenvedő igei alakok viszonyát hasonlóképpen magyarázza Holvoet és Semėnienė (2004) is, számukra azonban a módos oppozíció csupán szemantikai jellegűnek tűnik, és nem alkot ragozási kategóriát. 18 Vö.: „ezeket a semleges nemű visszaható, illetve a hímnemű vagy nőnemű nem visszaható alakok helyettesítik” (Ambrazas, szerk. 11994: 325). 19 Indokolatlanul szét van bontva: a feltételes és a felszólító mód – a megfelelő nem visszaható alakokkal együtt –, az egyszerű kijelentő mód pedig külön, az összes többi mód tárgyalása után szerepel. Az ismétlések sem kerülhetők el; például a magánhangzó-váltakozást a visszaható képző előtt mind a 159., mind a 160–161. oldalon tárgyalja (másodszor). 20 Az ilyen alakok képzését A mai litván nyelv grammatikája jóval egyszerűbben magyarázza: „az előtag nélküli igék főnévi igenevei e formáns [-s(i)] rövid változatát, a -s-t a főnévi igenév képzőjéhez kapcsolják: praũsti – praũsti-s…” (Ambrazas, szerk. 11994: 383). O. Vaičiulytė-ROmančuk. Gramatyka języka litewskiego. Wybrane zagadnienia morfologii i fleksji z ćwiczeniami 309 ismertetve az aktív és passzív melléknévi igenevek időbeli alakjainak ragozása és hangsúlyozása, valamint megjegyzések találhatók egyes melléknévi igenévi alakok gyakoribb használatáról. külön tárgyalják a szükségességet kifejező melléknévi igeneveket, továbbá a mai nyelvben rendkívül ritkán használt visszaható és névmási melléknévi igenévi alakokat21. megalapozatlan valamennyi aktív múlt idejű többes számú melléknévi igenevet (még a hímneműeket is!) a megfelelő, névszói előtag nélküli nőnemű alakokból levezetni: „od tematu imiesłowu rodzaju żeńskiego, na przykład: drbusi […] → drbusieji […], drbusiosios […]“ (p. 183)22. A nyelvtan jól kiemeli a félig határozói igenév és a határozói igenév használatbeli különbségeit. Az ige nem ragozott alakjainak áttekintése a célhatározói igenévről és a módhatározói igenévről szóló fejezetekkel zárul. kérdéses, hogy egy kis terjedelmű, a mai litván nyelv gyakorlati nyelvtanában szükséges volt-e magyarázni a célhatározói igenév (supinum) képzését, jelentését és használatát23. A nyelvtan a módhatározói igenevet az ige alakjának, nem pedig határozószónak tekinti (vö. ambrazas, szerk. 11994: 413). Ez a megoldás mind a módhatározói jelentés, mind meghatározott használati területük tekintetében kétséges, és módszertani szempontból sem igazolható. Az ige fejezetét a szóképzés tárgyalása zárja. Röviden áttekinti a képzés alapjául szolgáló szófajokat, a képzést kísérő tőmagánhangzó-váltakozást, valamint a képzőelemeket. Kétségeket ébresztett a meglehetősen ritka, képzős duratív igék (aušėti, brydoti, glūdoti stb.) tárgyalása (190. o.). 9. A szerző a határozószót változatlan szófajként határozza meg, ugyanakkor megjegyzi, hogy sok határozószó fokozható. Vajon minek tekintendő a határozószók fokozása – ragozásnak vagy szóképzésnek? Mivel a nyelvtanban a szóképzéstől elkülönítve tárgyalják, feltételezhető, hogy nem tekintik szóképzésnek. Vagyis a határozószók többsége fokozatok szerint ragozódik?24 21 A Dabartinės lietuvių kalbos tekstynas (http://donelaitis.vdu.lt) egyetlen példát sem tartalmaz a nyelvtanban megadott visszaható formák, a rašąsis és rašysiąsis, illetve a birtokos névmási forma dirbusiosios használatára. 22 Vö.: „A birtokos névmási képző a hímnemű egyes számú alanyeseti hosszú alakjaihoz kapcsolódik, amelyek végződésének magánhangzója megnyúlt: […] būt. k. l. drbusys-is, tyljusys-is, rãšiusys-is […]“ (ambrazas, red. 11994: 367). 23 Maga a szerző is felhívja a figyelmet e forma nyelvjárási jellegére, és megadja annak köznyelvi megfelelőjét – a főnévi igenévet (187. o.). 24 A Dabartinės lietuvių kalbos gramatikėje a problémát megkerülték: a határozószót „ragozhatatlan és nem ragozódó önálló szófajként” határozzák meg (ambrazas, red. 11994: 410).