Šnekamosios kalbos ir žargoninės leksikos paskirtis viešajame žurnalisto diskurse

REGINA KOŽENIAUSKIENĖ Vilniusi Egyetem A BESZÉLT NYELV ÉS A SZLENGSZÓKINCS SZEREPE AZ ÚJSÁGÍRÓ NYILVÁNOS DISKURZUSÁBAN BEVEZETÉS A mai médiában elmosódik a nyilvánosság és a magánszféra, az elemző-értékelő és a szatirikus műfaj közötti határ. A beszélt nyelvre jellemző, nem presztízsértékű (olykor kifejezetten durva, vulgáris) szókincset használva a politikai kommentárok szerzője a képszerűségre és a retorikai meggyőző erőre törekedve egyre inkább a műfaj határán egyensúlyoz: „[...] igyekeztem úgy írni, hogy az olvasónak – akár egyetért, akár felháborodik – érdekes legyen olvasnia. A képszerű szó, kifejezés, mondás nemegyszer fontosabb volt számomra, mint a komoly politológiai vonalvezetés.”1 Nem állíthatjuk, hogy a szerző számára nem fontos a politológiai vonalvezetés. Az újságíró megszólalásának fő forrása pedig a beszélt nyelv, s belőle a szleng is – „a beszélt nyelv legmozgékonyabb, folyamatosan megújuló változata” (Jakaitienė 2009: 198) –, amely valóban segít a szerzőnek kitörni a sablonokból, képszerűen, színesen fogalmazni, bensőségesebb kapcsolatot kialakítani az olvasóval (a maguk közül valónak érzem magam2), eredetinek, egyéninek, valamint szarkasztikusan indulatosnak vagy szellemesnek lenni. Mindazonáltal ez a cikk nem a beszélt nyelvi szókincs képszerűségéről szól; célja, hogy feltárja az ilyen szókincs rejtett funkcióit az újságíró nyilvános diskurzusában3, és felismerje a kommentárokban hallható hiteles 1 R i m v y d a s V a l a t k a. Atviro nervo krapštymas. Vilnius: Lietuvos rytas, 2005, 4. 2 Hasonlóképpen ír a nyelvművelő Rita Miliūnaitė a Lietuvos rytas fiataloknak szóló magazinmellékletének, a Mes nyelvhasználatáról: „...különösen szembetűnő a szlengszerű elemek behatolása a nyilvános médiába. Jelentős részük az angol mellett orosz szlengszavakból áll. [...] A szlengszavakat itt minden alap nélkül, illetve némi iróniával is használják, hogy megnyerjék az olvasókat, és csökkentsék a szerzők és a címzettek közötti távolságot. [...] A szlengszavak azt a funkciót is betöltik, hogy a megszólaló azonosuljon egy bizonyos társadalmi csoporttal, illetve képet alakítson ki magáról: olyan vagyok, mint ti, a nyelvem nem különbözik a tietektől.” (lásd Miliūnaitė 2009: 75–76). 3 A cikk a diskurzust konkrét helyzetben zajló folyamatként értelmezi: társadalmi cselekvésként és nyelvi kommunikációs eszközként, vagyis összetett kommunikációs jelenségként, 126 KALBOS KULTŪRA | 82 más szereplők (általában a csúcson ülő politikusok) hangját vagy azok utánzását, bemutatva, miként és miért közelíti a szerző olykor a leírt szereplők beszédét a „rabokra” jellemző lexikához. A kutatás tárgya Rimvydas Valatka politikai kommentárjainak gyűjteménye Atviro nervo krapštymas (az idézetekre az ANK rövidítéssel és az oldalszámmal hivatkozunk), valamint a gyűjtemény megjelenése után a Lietuvos ryto napilapban közölt szerzői hétfői kommentárok egészen 2009. október 5-ig –A. Kubiliaus „nacionalinis“ susitarimas su B. Lubiu. A kutatás módszere leíró-analitikus. Kulcsszavak: beszélt nyelv, szleng, vulgáris lexika, zsargonlexika, zsargonfrazeológia, alkalmi frazeológia, az újságíró nyelvi etikája, nyilvános diskurzus, politikai kommentár. A KÖZNYELV BESZÉLT RÉTEGE ÉS HATÁRTERÜLETEI A NYILVÁNOS DISKURZUSOKBAN Az újságíró tárgyalt nyilvános szövegeiben világosan elkülönül az alacsony stílusréteghez tartozó beszélt nyelvi lexika, amelyet erős érzelmi-expresszív konnotáció jellemez. A beszélt nyelvi szavak közül a politikai kommentárokban főként igék fordulnak elő – ez a legaktívabb szófaj. A szótárakban ezeket általában külön funkcionális-stilisztikai minősítésekkel jelölik: flk., iron., juok., menk., niek., šnek., vulg. és így tovább. Igaz, néha nehéz világos határokat húzni e minősítések között, mert ami vulgáris, annak szinte mindig van leértékelő-megvető, ironikus árnyalata4. Az alábbiakban felsorolt, a kommentárokban talált szavak litván szavak; közös jellemzőjük, hogy átvitt jelentésűek (a szótárban ezek a jelentések másodlagosak). Jó néhány közülük, például: apsidirbti, susidirbti, išpaišyti, perspjauti, neraukti, nukalti, numuilinti, nusigrybauti, suvynioti, szlengszó5. A szerző több ízben is használta a következő beszélt nyelvi és zsargonszavakat: apmauti „becsapni” jelentésben; apsidirbti – kompromittálni magát; apšvarinti – meglopni; blefuoti – hencegni, hazudni, megtéveszteni; išdrėbti – kidobni; amely tág nyelvi és társadalmi kontextust fog át, lehetővé téve a kommunikáció résztvevőinek (köztük magának a címzettnek) és a beszédaktus létrehozási, valamint értelmezési folyamatainak jellemzését. 4 Evalda Jakaitienė ezt írja: „A vulgarizmus fogalma jóval tágabb. Vulgarizmusnak nem csupán azokat a szavakat nevezzük, amelyek erős negatív konnotációval bírnak a beszélgetőpartnerrel szemben, hanem az alacsony stiláris hangzású, »csúnya, durva« fogalmakat megnevező szavakat is, amelyeket a társadalom esztétikailag nem megfelelőnek tart” (Jakaitienė 2005: 257). 5 Szemantikai zsargonizmusokról van szó, amelyek túllépték a szakmai és társadalmi határokat, és bekerültek az általános beszélt nyelvi lexikába; ezeket egy sajátos szakkifejezéssel – szlengnek nevezik. R. KOŽENIAUSKIENĖ. Šnekamosios kalbos ir žargoninės leksikos paskirtis viešajame žurnalisto diskurse 127 kitalálni – kieszeltetni; hülyéskedni – ostobaságokat csinálni; kirúgni – elkergetni, kidobni; felhajtani – sok alkoholt meginni; nem érteni hozzá – tudatlannak lenni, nem érteni; ellopni – lopni; leteríteni – lelőni, ledöfni, végezni vele; elsikkasztani – ellopni, vissza nem adni, eltitkolni; félrebeszélni – ostobaságokat beszélni; valamit rosszul csinálni; ellopni – lopni; túlszárnyalni – megelőzni, felülmúlni; elkölt – kiadni; becsempészni – titokban becsúsztatni; habzik – dühöngeni, tombolni, veszekedni; rohangálni – egyik helyről a másikra szaladgálni; elszúrni – teljesen elrontani az ügyet; belesülni – hibázni, képtelennek bizonyulni valaminek az elvégzésére; átverni – rászedni, becsapni; megkeresni – pénzt keresni; kikészíteni – halálosan kifárasztani, elcsigázni. A cikk terjedelmi korlátai miatt itt csak néhány tipikus példát idézünk, amelyek tele vannak köznyelvi és szlengszókészleti elemekkel: Ugyanaz az S. S.6, aki azért ült börtönben, mert ellopott nem kevesebb, mint akkori egy csinos adag valutát. Ugyanaz az S. S., akit maguk a konzervatívok is megloptak, majd ezért a dutyiba dugtak. Amikor kicsúszik a hatalom a lábuk alól, a volt tolvaj is megteszi párnak. Púppal? Már bemocskolta magát, de a miénk, ezért nem fogja bántani a nagyfőnökök szemét. (Lrytas.lt 2009 09 27) B. aztán R. ang. Teljesen elvesztették a szégyenérzetüket, varangyfejűek, oszlassák fel ezt a parlamentet. Minden zug tele van velük. Miért kéne itt lapítani? Miért habzik a szájuk? Válaszoljanak egy egyszerű kérdésre: melyik a nagyobb rossz: a hazudozó, a kollégium ajtaját ellopó A. B. parlamenti képviselő vagy P. M. biztonsági főnök? [...] Bár A. B. kitakarította a kollégiumot... (Lrytas.lt 2009 09 27) A magukat jobboldalinak valló konzervatívok és liberálisok egyáltalán nem értenek hozzá. (Lrytas.lt 2009 10 04) Jelentős számban fordulnak elő ragozható köznyelvi szavak is – pejoratív, becsmérlő, gúnyos, sőt vulgáris főnevek és melléknevek –, amelyek többnyire a politikusok csekély értelmi képességére vagy viselkedésére utalnak: agyatlan – gyengeelméjű ember; éretlen – éretlen személy; nagy termetű, de csekély felfogóképességű ember; idétlen – aki nem időben született, nem fejlődött ki kellőképpen; gazember – hitvány ember; seggfej – semmirekellő; idióta – mihaszna, értéktelen, ostobaságokat beszélő; kutyafejű – aljas, semmirekellő. Úgy tűnik, a társadalmi válság immár örökös lesz. A litván politikai porondon nincs még csak távolról sem alkalmas figura, aki rendezni tudná. Akárhová néz az ember, csak rombolókat, nárcisztikusokat, az állam testén élősködő kullancsokat és sínekről letért agyatlanokat lát. (Lrytas.lt 2009 10 05) Azért, mert ilyenek vagyunk. Kritikátlanok. Még mindig öngyilkos módon elnézőek vagyunk bármelyik kutyafejűvel, agyatlannal vagy effélével szemben, ha csak „közülünk való”. (Lrytas.lt 2009 07 02) 6Etikai okokból itt és másutt csak a keresztnév és a vezetéknév kezdőbetűi szerepelnek (a szerző a szavakat félkövérrel emelte ki) – R. K. 128 KALBOS KULTŪRA | 82 A Seimasban, ahol hivatalosan még a bort is betiltották, a csúcson egy éretlen alak trónol – a farsang óta ki nem józanodó maskarás. (Lrytas.lt 2009 09 13) Sorakozunk. A Seimasnál jobb gombafejűt nem talál! (Lrytas.lt 2009 09 13) Ritkábban használt idegen szó például a cypė – börtön: Egy normális országban ezért a jelenlegi európai biztost, az egész Pénzügyminisztériumot és a kormánypártok négy vezetőjét a börtön elméletével és gyakorlatával a követéses ügyészek legalább megpróbálnák megismertetni. (Lrytas.lt 2009 09 13) A ragozható szófajok közül szembetűnőbb szemantikai szlengszavak: gabalas – legalább ezer dollár, euró vagy litas; grybas – bolond, ostoba, mamlasz; stogas – hátszél, védelem, fedezék; žali – dollárok. Ugyanaz az S. S., aki azért ült börtönben, mert annak idején jelentős összeget sikkasztott el. (Lrytas.lt 2009 09 27) Naivak. Ha már irtani kell a gombát, akkor kaszával. Ha valakinek egyáltalán a teljesen eltévelyedett ország parlamentjének csúcsán a helye, akkor csakis a légyölő galócának – minden reggel vörös arccal, fehér pöttyökkel és véreres szemekkel, fehér száron fekete, doktori michikre emlékeztető csíkokkal. (Lrytas.lt 2009 09 13) Ez a büntetés azért, mert néhány orosz tisztviselő „hátszelét” élvező csaló cégek csempészárun kapták rajta. (ANK 188) Elhihető, hogy – az „Avia Baltika” vezetőjének szavai szerint – a „Helisota” 15 ezer dollárt. (ANK 213) Az újságíró szövegeiben sok az asszimilálódott idegen szó – az orosz szleng7 szavai: krūtas – kemény, magabiztos (ember), drága tárgy; otkatas (otkatininkai) – a jövőbeli nyereségből levont illegális százalékos díj; az áru vagy valamely más üzletkötés azon része, amely a közvetítő szolgáltatásáért jár (otkatininkui); šestiorka (litvánul šešetukas) – piti tolvaj; apró megbízásokat, szakképzetlen vagy piszkos munkát végző személy; szolga, báb; tūpas – ostoba; vsio zakonno (minden törvényes), vö. vor v zakonne (törvény szerinti tolvaj) – olyan visszaeső bűnözőt jelöl, aki betartja a tolvajok törvényeit. „Vsio zakonno“ a negyedik hatványon, aztán fújjanak önök a miniszterelnök farkára. (ANK 302) Még szörnyűbb, amikor az egykori disszidens, az igazságért harcoló maffiózóvá válik, egy „šešetukassá”. (ANK 57) 7 Žr. Elistratov 2000; Mokijenko, Nikitina 2000; Dubiagina, Smirnov 2001. R. KOŽENIAUSKIENĖ. Šnekamosios kalbos ir žargoninės leksikos paskirtis viešajame žurnalisto diskurse 129 A hozzászólásokban az utóbbi időben Litvániában elterjedt szleng indulatszavak szerepelnek: blin – különféle érzelmek kifejezésére (egy orosz káromkodás eufemizmusa); dzin – nekem mindegy, nekem ugyanaz, egyáltalán nem érdekel; nafik – az orosz na fig, na figa, na figiščia kifejezésből (a fig, figa szóból – ezt neked, fityiszt, fütyülök rá) – nincs rá szükség, minek kell ez; ellentmondás, felháborodás vagy tagadás kifejezéseként mondják. Blin, ha már így áll a dolog, tisztelt Seimas... (ANK 220) Végső soron A. B. tudja, hogy rajongóit mélyen dzin, hogy hazudott-e, vagy igazat mondott. (ANK 161) Maradhat-e egy ilyen ország parlamentje vezető nélkül? Van-e nekünk jogunk arra, hogy A. V.-t nafik, és limuzinok, testőrök nélkül hagyjuk? (Lrytas.lt 2009 09 13) A köznyelvi szavak mellett8 az újságíró egy bizonyos társadalmi rétegre jellemző szlengkifejezéseket is használ: orránál fogva vezetni, védelmet nyújtani, lezüllött tető, illetve gyakrabban a köznyelv kissé vulgáris fordulatait: fittyet hányni, más „megmentőjének” faszával a mennyországba lovagolni, eltakarni a csupasz segget, seggel gondolkodni, zsíros fityisz. „Mi marad a költségvetésnek? Fityiszt.“ (ANK 211);...akik úgy félnek a reformoktól, mint ördög a tömjénfüsttől. (ANK 110) Az azonban így is világos, hogy D. T. miniszterelnök és a lengyel parlament liberálisai fejjel gondolkodnak, A. K. és a litván parlament konzervatívjai vagy liberálisai pedig legfeljebb a pénzügyminisztériumi könyvelők seggel. (Lrytas.lt 2009 09 01) A szerző könnyedén alkalmaz alkalmi népi frazeologizmusokat: Na és akkor mi van, ha a kávézó berendezésére felvett hitel után naponta ketyeg a kamat, a költségvetés pedig nem kap adót: nem az ő disznaja, nem az ő borsója. (ANK 283) Bárki más, aki – Isten óvjon minket a pestistől, az éhínségtől, a háborútól és A. V. leváltásától – kedden átveszi a parlament vezetését, csupán falevél lesz, akinek majd el kell takarnia A. K. hatalmának csupasz hátsóját.Tényleg ennyire kell nektek az a falevél? Azt hiszitek, hogy a parlament korábbi elnökével együtt a hatalom tehetetlensége is megszűnik? (Lrytas.lt 2009 09 13) Litvánia olyan, mint a mesebeli kapzsi öregasszony, aki egy idegen „megmentők” tormáján akart a paradicsomba jutni, – most pedig a széthasadt vályúnál áll. (Lrytas.lt 2009 09 13) 8 Az újságíró szövegeiben használt köznyelvi lexikának a DLKŽ (2000) csak egy részét tartalmazza; nagyobb része az LKŽ-ben található. 130 KALBOS KULTŪRA | 82 A POLITIKAI KOMMENTÁROK SOKSZÓLAMÚSÁGA Amint az idézett példákból látható, az újságíró kommentárjaira erőteljesen hat a társalgási stílus. Általában azt mondják, hogy e stílus használata (részben a szlengszókincsnek köszönhetően is) segít eltávolodni a standard kifejezésmódtól, és könnyebben kapcsolatot teremteni a hasonlóan gondolkodó olvasóval. „A baráti, vagyis bizalmas érintkezési szint az egyenrangú beszélgetőpartnerekre jellemző, akik egyformán vesznek részt a vitában, sok közös ismerettel és nézettel rendelkeznek, ezért megengedhetik maguknak a célzásokat, az ellipsziseket, az elhallgatásokat, a félbeszakításokat, a szleng elemeit (kiemelés tőlem. – R. K.) és a mindennapi, szokásos társalgás egyéb kellékeit” (Marcinkevičienė 2008: 36). A kommentár műfajára jellemzőek a mögöttes jelentések, az implikációk, valamint a nyelvi és stiláris kifejezőerő, amelyek jelentősen növelik a szöveg meggyőző erejét (uo., 133). A társalgási nyelv kifejező szókincse magától az újságírótól és bizonyos szereplőktől is ered: amikor alakokat ír le – jelen esetben különböző nézetű politikusokat, utcai embereket, politikussá lett tévéműsor-vezetőket, sőt regényalakokat –, akkor világosan elkülönülnek mondásaik idézetei, parafrázisai és allúziói9. Ahol az újságíró a hatalommal szembeszállva különböző álláspontokat akar kifejezni, ott szükségképpen él a sokszólamúság eszközével, más néven az intertextualitással. Ebben az esetben a sokszólamúság kifejezés találóbb: az olvasó felismeri ezeket az idegen hangokat, hiszen valóban hallotta már őket. Évek óta [...] mentorhangon magyarázza a képernyőn, hogy [...] a zöldek és a kereszténydemokraták tolvajok és salamakakinai, az újságírók pedig „lapulnak. (ANK 279) Egyes hangok szerzőjét az újságíró nem nevezi meg közvetlenül, de a szövegkörnyezet egyfajta utalásként rögtön eszébe juttatja azt a címzettnek. Más esetekben elmondja, hogy idegen hangról van szó (idézőjelbe teszi), vagy egyenesen megnevezi a hang gazdáját: „Vsio zakonno“ negyedik fokon, és fújjanak önök a miniszterelnök fenekébe. (ANK 302) A szerző bízik állandó olvasójában, aki tudja, miről van szó, melyik szereplőre gondol. Egy ilyen olvasót biztosan nem lehet megérinteni merev nyelvezettel. A szerző nyíltan szarkasztikus, a politikusok hibáit könyörtelenül ostorozó hangja összefonódik a leírt alakok hangjával, de egyáltalán nem olvad össze velük- 9 Apie daugiabalsiškumą ir intertekstualumo rūšis žr. R. Marcinkevičienė (2008: 73). R. KOŽENIAUSKIENĖ. Šnekamosios kalbos ir žargoninės leksikos paskirtis viešajame žurnalisto diskurse 131 olvad. Még azokban a rendkívül ritka esetekben is, amikor a kommentár szerzője egyes szám első személyben beszél, jól elkülönül a közbeékelt, bravúrosan utánzott idegen hang (egyszavas idézetként): Blin, ha már így áll a dolog, tisztelt Seimas, az engem megillető aláírói nyugdíjat odaadhatják volt professzoromnak, M. B.-nek – úgysem tudnál ennél nagyobb ostobaságot kitalálni. (ANK 220) Az újságíró megpróbálja kimondani azt, ami neki – és olykor nemcsak neki – „nem olyannak tűnik, amilyennek lennie kellene, felháborítja vagy örömmel tölti el” (ANK 3). A kommentárokban a szerző hangja hallható, amely két különböző álláspontot mutat be. Az egyik esetben nyugodtan mérlegel, az olvasókkal beszélget, komoly kérdéseket tesz fel; ilyenkor nyelvezete helyes, irodalmi eredetű fordulatokat és frazeológiát tartalmaz. Íme, hogyan tesz a szerző finom utalást I. Ilf és J. Petrov hősére, a híres szélhámosra, minden idők nagy átverőjére, kalandorára és machinátorára, Osztap Benderre. Az allúzió igen sokatmondó: egyes politikusok haszonszerzési vágya, törekvése, hogy az állam helyett önmaguknak szerezzenek előnyt, a mindenáron való meggazdagodás és az emberek gondjai iránti közöny valóban e szereplő céljaira emlékeztet. Bár az újságíró nem említi Osztap Bender nevét, az olvasó tisztán hallja a hangját: A fuldoklók megmentése maguknak a fuldoklóknak az ügye? Ha így van, ne magyarázzák, hogy szeretnünk kell az államot, amely nem látja el kötelességeit. (ANK 188) Az első álláspontot kifejező szerzői hangot intellektuálisnak, intuitívnak, a köznyelv és a stílus tekintetében egyaránt kiműveltnek nevezhetjük. A tapasztalt újságíró képes változtatni hangja tónusán, és fenn tudja tartani a folyamatos kapcsolatot hallgatóival. R. Valatka élénk, meggyőző, figyelemfelkeltő hangját könnyű felismerni: kedveli a szemléletes szókincset, a retorikai kérdések láncolatát és az érzelmileg fokozódó felsorolásokat. Íme néhány példa: Vajon a Haza Szövetsége azoknak a szociáldemokratáknak a példáját követi, akiknek nem voltak ilyen aggályaik? Átlépjük-e a litván antipolitika újabb Rubiconját? Amely hivatalosan még elválasztotta a konzervatívokat a populistáktól. Egyrészt de facto már semmit sem kell átlépni. Már a Seimas előző ciklusa alatt a Haza Szövetségének, a Liberális Mozgalomnak, az önmagukat és a „munkáspártiakat” közös erőként hirdetők szövetsége egyetértésben verte a Állambiztonsági Főosztályt. (Lrytas.lt 2009 09 21) Az eredmény: A. Šemeta Brüsszelben, Litvánia a válság fekete lyukában, a kormány pedig a visszanyert függetlenség egész időszakának legmélyebb depressziójában. (Lrytas.lt 2009 09 01) 132 KALBOS KULTŪRA | 82 Más esetben a szerző szarkasztikusan, felháborodottan beszél a hazudozó, lopó10, beszennyeződött, korrupcióval vádolt politikusok magatartásáról és tetteiről. Az ilyen szereplők megítélésére az újságíró megfelelő köznyelvi szókincset is alkalmaz; mintha a börtönvilág cinikus hangjait hallanánk (nušvilpė, nukalė, į cypę įkišo, makaronus kabino, stogas nuvažiavo, prisidirbęs, įkalės, psichuš kė, dožati, usio zakonno, otkatininkas, vagilka stb.): Megszokott módján próbálja menteni magát, ahogy csekély politikai és jogi műveltsége sugallja; korlátoltságtól csillogó komoly érveket kínál: megvesztegetni, hazudni, dožati (nyomást gyakorolni), vagy kibújni a felelősség alól. (ANK 268) Az önbecsülésnek nyoma sem volt a Seimas többségében. Pontosabban, éppen annyi volt belőle, mint A. B. kormányzása idején, amikor az „usio zakonno” mondás járta.„usio zakonno“. A litvánok gyorsan elfelejtették, hogy ez a szereplő az egész négyes bandával11 együtt kormányon, decemberben ünnepélyesen megígérte, hogy a 18-ról 19 százalékra emelt áfa csak ideiglenes lesz. Nos, valóban ideiglenes. Csakhogy nem úgy, ahogyan gondolták. (Lrytas.lt 2009 07 02) A politikusok önzése és gyengesége nyilvánvalónak tűnik. Önző magatartásuk miatt a közérdek szenved, ezért érthető az újságíró törekvése, hogy feltárja a politikusok vétkeit a nyilvánosság előtt. Mindazonáltal néha különösen rosszindulatú szerzői hang szólal meg; nem lehet nem észrevenni, hogy a szerző élvezettel él a képszerű kifejezések gazdag tárházával. Az újságíró gyakran hiperbolikusan értékeli a politikusok magatartását és tetteit, nem kímélve a legalantasabb szókincset és frazeológiát: K. ma háromszor is megtagadná ezeket a szavakat, ahogyan Simon megtagadta Krisztust a keresztre feszítés napján. Egyszóval A. K. az adópolitikájával már csúnyán befürdött, mint egy egész napra felügyelet nélkül hagyott csecsemő – fülig. (Lrytas.lt 2009 10 05) 10 „Az elmúlt 12 év választási tapasztalatai alapján általában azt lehetne állítani, hogy a litvánok szavazáskor éppen a tolvajokat és hazudozókat részesítik előnyben” – állítja kompromisszumok nélkül a szerző (ANK 283). „Mások azt állítják, hogy demokráciánk bajaiért maguk a választók felelősek, és pontosan azt a kormányt érdemlik, amelyet megválasztanak. Ám igazságtalan a helytelen választásért hibáztatni őket, ha valójában nincs is választási lehetőség. Sokan választják-e a nép képviselőit a politikai jóság racionális mércéje szerint? Nem. A szavazók többsége, aki elmegy voksolni, és legalább valamennyire elgondolkodik a választása szempontjain, nem a jót, hanem a kisebbik rosszat választja. Ha a polgárok kénytelenek kizárólag „kisebb rosszak” közül választani, akkor csak a rossz kerül hatalomra, semmi más: az egyes frakciók vagy politikusok rosszaságának mértéke nem befolyásolja döntően az összképet” (lásd V. L a u č i u s. Nem politikai akaratból, hanem politikai észből van hiány. – www.DELFI.lt 2009 09 03). 11Nehéz megmondani, hogy a szerző a banda szót valamivel enyhébb értelemben használja-e, 4. hangsúlyozási osztályú főnévként (csapat, nyáj), vagy 1. hangsúlyozási osztályúként (bűnbanda; gazfickók, rablók, gyilkosok csoportja). Ez az eset az orosz zsargon egyik szavára utal. R. KOŽENIAUSKIENĖ. Šnekamosios kalbos ir žargoninės leksikos paskirtis viešajame žurnalisto diskurse 133 Ha lesz mihez hasonlítanunk T. Wolfe6, J. London és E. Hemingway műveit, [...] akkor talán erkölcsi jogot is szerzünk arra, hogy fittyet hányjunk12 az amerikai kultúrára. (ANK 172) Érthető, hogy az újságírói diskurzus sokszólamú lexikáját a kommunikációs szándék határozza meg: a politikusok hibáinak kiemelése, valamint az ilyen visszásságok következményeire való figyelmeztetés. Véleménynyilvánítása a kritika céljától, indítékaitól és körülményeitől függ. Ám még annak tudatában is, hogy az újságírónak joga van szubjektív véleményt nyilvánítani, bírálni, provokálni, a tényeket eltúlozni, és hogy a média szerepe az „őrzőkutya” (angolul: public-watchdog) (lásd Meškauskaitė 2004: 90), továbbá hogy „az Emberi Jogok Európai Bírósága által megfogalmazott szabályok szerint a politikusok és a hivatalos állami tisztségviselők bírálatának határai a legtágabbak más köztisztviselők bírálatához képest” (uo., 92), a vulgáris kifejezésmód a nyilvános újságírói szövegekben nem mindig igazolható. Különösen akkor nem, amikor a politikusokat nyilvánvalóan megalázó13, obszcén jelzőkkel illetik, vagy más érzelmileg túlfűtött szavakat, kifejezéseket használnak: gomba, mérges gomba, politikai grafomán, időszerűtlen, semmirekellő, kutyafejű, kisiklott agyú, éretlen, kóros hazudozó, gyógyíthatatlan beteg; továbbá a nyilvános diskurzusban nem megfelelő lexikát alkalmaznak: elbaltázni, nem érteni hozzá, fittyet hányni, melléfogni, túllicitálni stb. A véleményre, mint ismeretes, „nem vonatkoznak az igazság és a pontosság kritériumai, azonban azt l e l k i i s m e r e t e s e n é s t i s z t e s s é g e s e n kell kifejezni (kiemelés tőlem. – R. K.), a tények és adatok tudatos elhallgatása és eltorzítása nélkül”14. Az újságírót nem lehet tisztességtelenséggel vádolni, hiszen mindenki számára látható példákra támaszkodik, ám azt sem lehet nem elismerni, hogy a hiperbolikus, vulgáris lexika olykor túllépi a politikai kommentár mint műfaj határait, és ütközik a kulturális elit képviselőjének beszédetikájával (vö. Koženiauskienė 2001: 79). A durva, egyenes, „színes” szó miatt (a szerző saját, a kommentárgyűjteményben tett bátor bevallása szerint!) az olvasók legszörnyűbb jelzőit, átkait, sőt fenyegetéseit is el kellett szenvednie: „Még azt sem tudom, hogyan szólítsam meg 12fittyet hányni (valamire) – egy rendkívül vulgáris frazeologizmus metonimikusan megrövidített alakja; jelentése: nem törődni valamivel, semmibe venni, egyáltalán nem figyelni rá, figyelmen kívül hagyni. 13A bűnöző, csaló, tolvaj, hitvány ember, nyerészkedő, prostituált, hazug, gazember és hasonló szavak egyértelműen érthetők, és ilyen adatok nyilvánosságra hozatala negatív véleményt kelt, ezért azt sem kell bizonyítani, hogy sértik az illető jó hírnevét (lásd Meškauskaitė 2004: 262). Az átvitt értelmű kifejezések, mint például a kóros hazudozó, kisiklott agyú, mérges gomba, tökfilkó, bár nem kevésbé csorbítják a politikusok tekintélyét, többértelműek, ezért nehezebb megállapítani, mennyiben lépi át az újságíró a beszédetikai határokat. 14Ha rágalmaz, védekezni lehet: www.blogas.lt/innodea/ – 24k – Google-másolat. 134 KALBOS KULTŪRA | 82 …önt. Kedves R. V., te kutyafejű, mocskosszájú, vagy valami más? [...] Te idióta vagy, megszállt az ördög. [...] Légy átkozott, Laurencijaus Berijos fattya” (ANK 307, 309). Az „izzóvá hevült” érzelmeket és a teljes gátlástalanságot kifejező szavakat „a művelt emberek beszédében eufemizmusokkal, azaz szelídebb, a tisztességes fület nem sértő szavakkal kell helyettesíteni [...]. A társadalomban létezik egy bizonyos tabuskála, amely kijelöli, mely dolgok, illetve az azokat megnevező szavak esnek a tisztesség határain kívülre” (Jakaitienė 2005: 257). KÖVETKEZTETÉSEK 1. A címzett érdeklődésének felkeltése és megnyerése érdekében a politikai kommentárok szerzője a köznyelvi (és különösen a vulgáris zsargon-) lexikával a politikai kommentár műfaji határán egyensúlyoz, olykor a szatirikus karcolat vagy a pamflet stílusához közelítve. 2. A szerző nem véti el az újságírói beszédetika normáit, amikor a sokszólamúság eszközével képes elhatárolódni az ilyen lexikától: harmadik személyben, mintegy kívülállóként beszél, és referenciális módon beilleszti saját szövegébe az általa hallott, a politikusoktól származó efféle megnyilatkozásokat. 3. Az újságíró zsargonlexikája egyértelműen megmutatja álláspontját: a tárgyalt politikusok magatartását és cselekedeteit erkölcstelennek tartja, ezért a szavaikat bizonyos társadalmi csoportokra jellemző beszédmódhoz közelíti. 4. A szerző szubjektív véleményét meglehetősen szabadon kifejezve olykor túl messzire merészkedik a köznyelv határain túlra. A politikusokra aggatott, egyre durvább jelzők demoralizálják a társadalmat, és arra késztetik az olvasókat, hogy mindent csak feketén lássanak. Az internetes olvasói hozzászólások, a politikusoknak címzett, majd bumerángként magára a szerzőre visszafordított obszcén káromkodások (ha egy ilyen szintű újságíró megengedheti magának a tiszteletlen beszédet, az anonim személyeket már semmi sem tartja vissza) ugyanezeket a társadalmi hangulatokat tükrözik. LITERATŪRA DLKŽ 2000: Dabartinės lietuvių kalbos žodynas. Vyr. redaktorius S. Keinys, 4 leid., Vilnius: Mokslo ir enciklopedijų leidybos institutas. Dubiagina O., Smirnov G. 2001: О. П. Дубягина, Г. Ф. Смирнов. Современный русский жаргон уголовного мира, Москва: Юриспруденция. R. KOŽENIAUSKIENĖ. Šnekamosios kalbos ir žargoninės leksikos paskirtis viešajame žurnalisto diskurse 135 Elistratov V. 2000: B. C. Елистратов. Словарь русского арго, Москва: Русские словари. Jakaitienė E. 2005: Leksikografija, Vilnius: Mokslo ir enciklopedijų leidybos institutas. Jakaitienė E. 2009: Leksikologija. Studijų knyga, Vilnius: Vilniaus universiteto leidykla. Koženiauskienė R. 2001: Žiniasklaidos retorika ir elitinė kalba. – Kalbos kultūra 74, 74–81. LKŽ – Lietuvių kalbos žodynas 1–20. Marcinkevičienė R. 2008: Žanro ribos ir paribiai. Spaudos patirtys, Vilnius: Versus aureus. Meškauskaitė L. 2004: Žiniasklaidos teisė, Vilnius: Teisinio informavimo centras. Miliūnaitė R. 2009: Dabartinės lietuvių kalbos vartosenos variantai, Vilnius: Lietuvių kalbos institutas. Mokijenko V., Nikitina T. 2000: В. М. Мокиенко, Т. Г. Никитина. Большой словарь русского жаргона, Санкт-Петербург: Норинт. Gauta 2009 10 26 THE ROLE OF COLLOQUIAL AND JARGON WORDS IN PUBLIC JOURNALISTIC DISCOURSE Summary The paper discusses colloquial and jargon words used by a famous journalist in political commentaries. It also attempts to identify functions of dispreferred words in public discourse and whether and to what extent they are compatible with standard Lithuanian usage and the ethics of journalists. The author is usually able to distance himself from colloquial and jargon words; he speaks like a stranger, from aside, and gives references to well-known political figures by using elements of their speech (e. g. blin, dzin, išdūrė, tūpas, usio zakonno). He also adds some such words and expressions of his own accord, e. g. otkatininkai, krūtas, mafiozų šestiorka, keturių banda, apmauti, susimauti, perspja(u)ti, užkalti, vagilka and some other pejorative words and phrases referring to limited intellectual ability of politicians, e.g. svačioti, vapėti, nuo bėgių nušokęs plumprotis, nebrendyla, debiliškai, kietakaktiškai. The journalist’s lexicon also contains some vivid idioms, like dėti skersą, kabinti makaronus, duoti stogą or colloquial expressions: į čypę įkišti, aplink pirštą apvynioti, špyga taukuota. 136 KALBOS KULTŪRA | 82 The journalist admits that in many cases a vivid word or expression is more relevant than a serious political argument. However, the paper focuses on the evaluation of the behaviour and individual actions of politicians expressed by colloquial and jargon words and phrases rather than their vividness or stylistic function. The paper expresses doubts as to the ethical aspects of such vocabulary and its morally negative impact on the society. REGINA KOŽENIAUSKIENĖ Vilniaus universitetas Universiteto g. 3, LT-01513 Vilnius [email protected] R. KOŽENIAUSKIENĖ. Šnekamosios kalbos ir žargoninės leksikos paskirtis viešajame žurnalisto diskurse 137