Iškilusis bendrinės lietuvių kalbos ugdytojas Kazys Ulvydas

366 Nyelvművelés | 83 JONAS PALIONIS A LITVÁN KÖZNYELV KIEMELKEDŐ MŰVELŐJE KAZYS ULVYDAS (az akadémikus születésének 100. évfordulójára) Kazys Ulvydas (1910–1996) a 20. század második felének egyik nyelvésze volt, aki sokat és igen eredményesen munkálkodott nemcsak a litván nyelv tudományának (a grammatika, a lexikológia és a lexikográfia) területén, hanem a litván köznyelv művelésének különböző területein is. a szovjet megszállás nehéz háború utáni éveiben ő (másokkal együtt) a gyakorlat számára igen szükséges Litván helyesírási szótár (1948) összeállításán dolgozott, amelynek címe nem tükrözi tartalmát, mivel tömören áttekinti nemcsak a helyesírás, hanem az írásjelek használata, a hangsúlyozás, a ragok használata, a nyelvjárások osztályozása és a névanyag kérdéseit is, továbbá a helyesírásra és hangsúlyozásra vonatkozó köznyelvi szavak meglehetősen nagy jegyzékét is közli. Ez a szótár, amely néhány éven át a litván nyelvi rendszer megismerésének egyetlen sokoldalú eszköze volt, gyakorlati jelentőségét napjainkig sem veszítette el. K. Ulvydas litván köznyelvet művelő tevékenységének terjedelme és tartalma legvilágosabban az 1961-ben az ő kezdeményezésére megindított, a széles nagyközönségnek szánt nem periodikus kiadványban, a Nyelvművelésben tárul fel, amelynek J. PalIoNIs. A köznyelvi litván nyelv kiemelkedő fejlesztője, Kazys ulvydas, 367 felelős szerkesztőként 1991-ig dolgozott, a szerkesztőbizottság tagja pedig élete végéig maradt. Itt összesen 45 olyan cikket tett közzé, amelyekben a köznyelv normáinak kialakításával kapcsolatos aktuális elméleti és gyakorlati kérdéseket vizsgálta. Már a Kalbos kultūra első számának bevezető tanulmányában, „A nyelvkultúra fejlesztésének feladatai” című írásában K. ulvydas kijelölte e kiadvány fő irányelveit: a litván írott nyelv tökéletesítését, különös figyelmet fordítva az újságok nyelvére; annak folyamatos biztosítását, hogy a köznyelvi beszélt (az akkori terminológia szerint irodalmi beszélt) nyelv ne maradjon el az írott nyelvtől; az újonnan alkotott terminusok helyességének biztosítását (nyelvészi tanácsadás révén) és egyebeket. Itt fogalmazódik meg az a megkérdőjelezhetetlen álláspont is, hogy „[a] nyelvkultúrára úgy kellene tekintenünk, mint az egyén kulturális szintjének elválaszthatatlan részére” (8. o.). A Kalbos kultūra későbbi számainak elméleti tanulmányaiban, amelyek többsége bevezető írás (ezeket joggal nevezhetjük programadóknak), K. ulvydas a nyelvkultúra fogalmát (9. sz.), a nyelvi normát (33. sz.), a nyelv társadalmi lényegét (27. sz.), a sajtó nyelvét (7., 28. sz.), az iskolának mint a nyelvkultúra fejlesztése legfontosabb tényezőjének szerepét, az anyanyelv irodalomhoz (39. sz.), valamint az idegen nyelvekhez (45. sz.) való viszonyát és más problémákat vizsgálta. Gyakorlati jellegű cikkeiben a pas elöljárószó jelentéséről és használatáról írt a mai litván nyelvben (3. sz.), „csokornyi” gyógyszerészeti és orvosi terminust közölt (21. sz.), tárgyalta az élelmiszeripari terminológiát (43. sz.) és a disszertációk nyelvét (4. sz.). Itt arról sem feledkezett meg, hogy az egyes nyelvészek milyen szerepet játszanak a köznyelvi litván nyelv fejlesztésében. nyolcvanadik születésnapja alkalmából írt Juozas Balčikonis akadémikusról (8. szám), a Nagy Litván Szótár hirtelen elhunyt főszerkesztőjéről, Jonas Kruopasról (30., 54. szám), a szintaxis és a lexika kutatójáról, Adelė Valeckienėről (30. szám), valamint Jonas Jablonskis nyelvről vallott nézeteiről (42. szám). Bár K. Ulvydas nagyra értékelte Jonas Jablonskis nézeteit és hozzájárulását a litván köznyelv megteremtéséhez és normálásához, a kaunasi Vytautas Magnus Egyetemen folytatott tanulmányai során alkalma nyílt megismerkedni a prágai nyelvészeti iskola új köznyelvelméleteivel is, amelyeket J. Jablonskis tanítványai, Pranas Skardžius, Petras Jonikas és mások terjesztettek. Ezért K. Ulvydas köznyelvi nyelvművelési koncepciójában egybeolvadtak a jablonskisi hagyományok és az újító nézetek. J. Jablonskishoz hasonlóan a köznyelv fejlesztésének legfontosabb, alapvető forrásának a nyelvjárásokat tekintette, különösen az egyik, a történelmi körülmények folytán az írásbeliségben előtérbe került nyelvjárást (a litván köznyelv esetében a délnyugati aukštaitis nyelvjárást), másfelől pedig a köznyelvet, 368 Kalbos Kultūra | 83 a prágaiakhoz hasonlóan úgy értelmezte, mint „teljesen önálló és egységes rendszert, amely saját fonetikai és grammatikai szerkezettel, saját normákkal és fejlődési törvényekkel rendelkezik, és mindkét formájában létezik: írott és beszélt formában” (KK, 2. szám, 5. o.). A neves nyelvész, Pranas Kniūkšta „A nyelvművelés tölgyfája megtört” című, nekrológ jellegű cikkében (GK 1996, 4. szám, 3. o.) ezt írta: „Az általa [azaz K. Ulvydas által] kifejtett gondolatok és levont következtetések a nyelvművelési munka egységes rendszerét alkotják, amelyet Ulvydas iskolájának lehet nevezni.” Egy kis terjedelmű cikkben lehetetlen áttekinteni K. Ulvydas sokrétű, a litván köznyelv szabályozására irányuló munkáját. Ezért a továbbiakban csak e munka néhány, napjainkban is aktuális területére kell korlátozódni, nevezetesen a köznyelvi beszélt nyelv javítására, a különböző tudományok terminológiájának tökéletesítésére és a nyelvművelés terjesztésére. K. Ulvydasnak a köznyelvi beszélt nyelvvel való törődéséről a Kalbos kultūroje (2. szám) című kiadványban közzétett bevezető tanulmánya, a „Nagyobb figyelmet az irodalmi beszélt nyelvre” tanúskodik. Itt mindenekelőtt a köznyelvi beszélt nyelvnek az írott nyelvhez viszonyított lemaradásának okaira mutatott rá. Ezek: a nyelv szóbeli kifejezésmódja iránti viszonylag késői érdeklődés, a beszélt nyelv használati területének jelentős kibővülése a háború utáni években, a kiejtésre és a hangsúlyozásra fordított elégtelen figyelem az iskolákban, az előadásokon, a beszámolókban és általában a közéletben. Emellett a lemaradás egyik okának teljes joggal a beszélt nyelv sajátosságát is tartotta – kifejezésének a sietségét, valamint az e sietség és a kifejezőeszközök szabadabb és gyorsabb áramlása következtében kialakuló szerkezeti különbségeket. K. Ulvydas azonban ezekkel az okokkal nem igazolta az akkoriban, miként napjainkban is, a rádióban, a televízióban és a nyelv nyilvános használatának egyéb eseteiben elkövetett, igen gyakori kiejtési és hangsúlyozási hibákat. Ellenkezőleg, azt állította, hogy „semmivel sem igazolhatók az olyan esetek, amikor egy művelt ember egyáltalán nem törődik, vagy csak alig törődik beszélt nyelvének kultúrájával” (ugyanott, 9–10. o.). És csak sajnálkozni lehet azon, hogy a K. Ulvydas által még 1962-ben kimondott szavakat értelmiségünk nem vette komolyabban figyelembe, nemcsak a szovjet korszakban, hanem Litvánia függetlenségének helyreállítása után sem, amikor sokkal kedvezőbb feltételek alakultak ki a litván köznyelvi beszélt nyelv fejlődéséhez. Ma még a társadalom által megválasztott seimi képviselők ajkáról is gyakran hallhatók a K. Ulvydas által joggal javított, helytelenül hangsúlyozott alakok: Lietuvõje (=Lietuvojè), sąjungà (=sjunga), komtetas (=komitètas), kilògramas (=kilogrãmas) és sok más. Valószínűleg nem tévedek, ha azt mondom, hogy a hangsúlyozási és általában a kiejtési hibák nemhogy nem csökkentek, hanem egész seregnyi más, új hiba is megjelent, amelyekről jelenlegi köznyelvi normázóinknak gyakrabban és hangosabban kellene beszélniük. J. PalIoNIs. A litván köznyelv kiemelkedő művelője, Kazys Ulvydas 369 K. Ulvydasnak a terminológiánk tökéletesítésével való törődését a Kalbos kultūroje, a Kultūros baruose és másutt közzétett cikkei tanúsítják. Az említett, egyes gyógyszerészeti és orvosi terminusokról szóló cikkében az olyan kifejezések használatának különbségét vizsgálta, mint az akių lašai ǁ lašai akims („szemcsepp” ǁ „cseppek a szemnek”), vaikų pudra ǁ pudra vaikams („baba hintőpor” ǁ „hintőpor gyermekeknek”), továbbá kifejtette, hogy az išvesti iš narkozės, išvesti iš šoko būsenos és hasonló szókapcsolatok azért helytelenek, mert állítólag az orosz nyelvből készült tükörfordítások. Összesen ebben a cikkben 17 terminológiai jellegű kérdésre adott választ (21. sz.). Ugyanezen kiadvány másik, „Dėl kai kurių terminų ar šiaip žodžių darybos ir vartosenos” („Egyes terminusok, illetve általában a szóképzés és a szóhasználat kérdéséről”) című cikkében (25. sz.) K. Ulvydas az élelmiszeriparban dolgozók által használt, nagyon hasonló hangzású, de eltérő jelentésű skerdena „kibelezett állat húsa” és skerdenà „levágott állat” terminusokról írt, továbbá az iškaulinėti „a csontokat kivágni” igéről (az iškaulinėta mėsa helyett bekaulę mėsą „csont nélküli húst” javasolta) és más hasonlókról. Az élelmiszeripar témájának szentelte 1982-ben a Kalbos kultūroje megjelent „Maisto pramonės terminiją tikslinant” („Az élelmiszeripari terminológia pontosítása”) című cikkét is (43. sz.). Itt K. Ulvydas az orosz nyelvből átvett, helytelen tükörfordításokként bírálta a tejfajták megnevezéseit: pilnas pienas (=nenugriebtas pienas „teljes tej” (=„fölözetlen tej)), sausas pienas (=pieno milteliai „száraz tej” (=„tejpor”)); valamilyen okból azonban tolerálta a žalias pienas („nyers tej”) kifejezést (azaz a frissen beszállított tejet), noha ezt jobb az įprastinis junginys šviežias pienas („friss tej”) megszokott szókapcsolattal nevezni. A tejiparral kapcsolatos terminusok használatát javasolta: a tejhozam kifejezését jelentő primilžis, nem pedig az išmilžis, illetve a primelžimas terminussal. Általában K. Ulvydasra a terminuskodifikációhoz, akárcsak a köznyelvi nyelvműveléshez való széles körű hozzáállás volt jellemző. A terminusok értékelésének legfontosabb kritériumaként – egyes más nyelvészekhez hasonlóan – nem azok litván jellegét tekintette, hanem a terminusképzés szabályosságát, használatának elterjedtségét és jelentésének nagyobb egyértelműségét vizsgálta. Ezért sem bizonyos széles körben használt kölcsönzött, különösen nemzetközi terminusokat nem ítélt el, sem pedig a litván nyelv szóalkotási törvényeinek betartásával kreatívan megalkotott új szakkifejezéseket. „Az új terminusokat csak a velük kifejezett fogalmak lényegének nagyon alapos megértése után szabad bevezetni” (KK 1965, Nr. 9, p. 5). A K. Ulvydas terminusokkal kifejezett fogalmakba való elmélyülését szemléltető tipikus példa lehet a már említett élelmiszeripari terminusok, a skerdena és a 370 Kalbos Kultūra | 83 a szakemberek a skedena szóval nevezik meg, és ennek a szónak a többes számú alakját használják. Például a tetemeket megszámolják, vö.: dvi skedenos, du šimtai skerden stb. A felboncolt, feldolgozott, fogyasztásra előkészített állat húsát a skerdiena terminussal nevezik. tehát az üzletben skerdienát vásárolhatunk, a húsipari kombinát dolgozóinak pedig, miután éppen levágták az állatot, már van egy skedenájuk, két állat levágása után – két skedenájuk stb. És csak akkor, amikor a tetemet felbontják, feldolgozzák és fogyasztásra előkészítik, nevezik skerdienának. skerdenà magyarázata: A skerdena szót semmiképpen sem szabad összetéveszteni a skerdenà szóval, amely ugyanabból a tőből, az -ena képzővel alakult. A szakembereknek két terminusra van szükségük: skerdenà és skerdena, mivel itt szigorúan megkülönböztetnek két fogalmat. A levágott állatot annak felvágásáig, a húsipari feldolgozásig a skerdenà szóval jelölik. A skerdenà szó jól van megalkotva, és a szerkesztők időnként alaptalanul nem akarják elismerni, szükségtelenül a skerdena szóval cserélik fel. mindkét szó szükséges, különböző fogalmakat jelentenek, és mindkettőt használni kell. (KK 25, p. 34). K. Ulvydas hozzájárulását a litván terminológia megalkotásához és kodifikációjához meglehetősen nehéz meghatározni, mivel tevékenységének hatóköre ezen a területen igen széles volt. Ez nemcsak a terminológiai problémáknak szentelt külön cikkekben nyilvánult meg, hanem különösen a litván nyelv normatív szótárainak szerkesztésében, mivel K. Ulvydas nem egy ilyen szótár szerkesztőbizottságának volt tagja – a már említett Lietuvių kalbos rašybos žodynas mellett szerkesztette a Dabartinės lietuvių kalbos žodynas 1954., 1972. és 1993. évi kiadásait, továbbá a nagy Lietuvių kalbos žodynas III–V. és XI–XVI. kötetének felelős szerkesztője volt. Kétségtelen, hogy aktívan részt vett e szótárak terminológiájának kodifikációjában, és K. Ulvydas szava nem egy terminus sorsát meghatározta. a nyelvművelés terjesztésével való fokozottabb törődés szükségességéről, valamint a nyelvművelés fejlesztésének tényezőiről K. Ulvydas több cikkében is írt. A köznyelv fejlesztésének legfontosabb tényezőjeként megalapozottan az iskolát tartotta: „...csak az iskola határozza meg leginkább minden tanuló ifjú nyelvműveltségi szintjét” (KK, Nr. 14, p. 3). A litván nyelv tanárai azonban gyakran panaszkodnak, hogy munkájukat rontják a rossz nyelven oktató, és egyáltalán a nyelvműveléssel nem törődő más tantárgyak tanárai (ugyanott, p. 5). Ezek a szavak a helyreállított független Litvánia mai iskolájára is érvényesek. Az iskola mellett K. Ulvydas, akárcsak a köznyelv más teoretikusai, gyakran említette a sajtó, különösen a periodikus kiadványok, az irodalom, a mozi, a színház, a rádió, a televízió és a család jelentőségét a litván köznyelv művelésének fejlesztésében. Csak a számítógép szerepét nem említette, mivel az ő idejében még nem terjedt el a számítógépesítés, amely ma sok más tényezőt háttérbe szorít, és sajnos gyakran negatívan befolyásolja az iskola és a köznyelv művelőinek a nyelv javítására irányuló erőfeszítéseit. J. PalIoNIs. A litván köznyelv kiemelkedő művelője, Kazys ulvydas 371 A köznyelvi kultúra fejlesztéséhez még a szovjet időszakban hozzájárult a Litván Rádió „Beszéljünk és írjunk helyesen” című műsora is, amelyben K. ulvydas a társadalom számára aktuális fonetikai, morfológiai, mondattani és helyesírási kérdéseket magyarázott. Ez a műsor az előadó kifejező kiejtése, gondolatmenetének logikája és egyszerűsége miatt nagyon kedvelt és meggyőző volt. Befejezve K. ulvydasnak, a XX. század második felében a litván köznyelv egyik legjelentősebb művelőjének itt röviden áttekintett jellegzetes tevékenységi vonásait, még hozzá szeretném tenni, hogy munkáiban – akárcsak a szovjet korszak sok más litván tudósának munkáiban – nem hiányzott az akkori ideológiai keret: a litván köznyelv (irodalmi nyelv) kultúrájának lebecsülése a háború előtti független Litvániában, valamint e kultúra fejlődési feltételeinek magasztalása a szovjet időszakban. Ez azonban több esetben szükséges volt ahhoz, hogy egyáltalán nyilvánosan lehessen tárgyalni – az ő szavaival élve – a „nemzet hatalmas kincsének”, a litván köznyelvnek az aktuális problémáit. Ez a keret nem homályosítja el Kazys ulvydas igen jelentős hozzájárulását köznyelvünk műveléséhez.