Bendrinės kalbos normintojai ir besikurianti skaitmeninio modernizmo visuomenė

98 Nyelvművelés | 83 Nyelv RITA MILIŪNAITĖ lietuvių kalbos institutas A köznyelv normázói és a kialakuló digitális modernizmus társadalma Litvániában a normázó munka és a köznyelv felügyeletének erős hagyományai alakultak ki: kodifikációs műveket készítenek és adnak ki, normatív adatbázisokat hoznak létre, szerkesztik az írott nyelv szövegeit, valamint különböző kiadványok nyelvi recenzióit teszik közzé. A normázók egész nemzedékeinevelődtek ki, akik aktívan hozzájárultak és hozzájárulnak a köznyelvi normák meghatározásához, bevezetéséhez és működéséhez. Ez jelentős részben ellensúlya volt és ma is ellensúlya más nyelvek – kezdetben a szláv nyelvek, ma már az angol – hatásának. Így Litvániában a köznyelv normázása a nyelvtudomány egyik markáns és a társadalom számára talán leginkább látható területe. Ezért a nyelvészek az emberek szemében elsősorban azok, akik a nyelvhelyességgel törődnek. Az idő múlásával változott a normázók társadalmi szerepe, a velük szemben felmerülő problémák és a köznyelv használóihoz való viszonyuk. de a normálók munkamódszerei valószínűleg változnak a legkevésbé. ez az egyik oka annak, hogy a közelmúltban felszabadultabbá vált társadalom nem fukarkodik a nyelvészeket bíráló szavakkal a jelenlegi nyelvpolitika és a konkrét normatív tevékenység* miatt. a legtöbb kifogás két dologgal kapcsolatban merül fel: 1) állítólag zárt nyelvészekből álló szekta működik, és rendellenes döntéseket hoz; 2) a nyelvészek állandó tiltásokkal megnehezítik a társadalom életét, túl sok mindenbe belekötnek, és ahelyett, hogy kizárólag nyelvkutatással foglalkoznának, korlátozzák a kifejezés szabadságát. általában véve * a cikk még a 2011 elején a nyelvi normálás értelméről és módszereiről kirobbant vita előtt készült. (a szerző megjegyzése a cikk levonatának olvasásakor – R. M.) R. Miliūnaitė. A köznyelv normálói és a kialakuló digitális modernista társadalom 99 a nyelvhelyességgel kapcsolatos, nyilvánosan megfogalmazott észrevételeket bármikor és bárki darabokra zúzhatja1. A társadalom egy része már teljesen más, és más világban él, mint pár évtizeddel ezelőtt. A különböző nézetrendszerekben végbemegy az úgynevezett paradigmaváltás. a jelenlegi globalizáció, az internetizáció és az új információs technológiák gyors fejlődése, valamint a különféle, gyakran szélsőségekig fokozódó ideológiák (feminizmus, politikai korrektség, genderizmus2, antisze?izmus stb.) aktívan hatnak a nyelvhasználatra, és a nyelvi normákat kidolgozók számára is új feladatokat jelentenek. ezért nem meglepő, hogy a hagyományos normatív szabályozási eszközök egyre inkább nem felelnek meg a társadalom igényeinek. Másfelől, amint azt a kutatások mutatják, a társadalomban egyaránt jelen van a standard iránti igény és az elégedetlenség, amikor eltorzítják a litván nyelvet. Az emberek szívesen vitatják meg a nyelvi kérdéseket, csupán azokat a módszereket bírálják, amelyekkel a nyelvi normákat kidolgozók bevezetik vagy megváltoztatják a normákat. ez a helyzet arra ösztönöz, hogy alaposabban szemügyre vegyük a normákat kidolgozókat, belülről vizsgáljuk meg munkájuk problémáit, annál is inkább, mivel alig rendelkezünk ilyen kutatásokkal. a cikk a jelenlegi társadalomban zajló, az internetizációs folyamatokhoz kapcsolódó változásokat figyelembe véve azt vizsgálja, hogy a normákat kidolgozóknak milyen irányba kellene terelniük tevékenységüket ahhoz, hogy munkájuk eredményei elfogadhatóbbak legyenek a társadalom számára. 1. A köznyelv normáinak kodifikátorai. A normatív folyamatra ható aktív társadalmi erők tekintélyeiről és alanyairól a nyelvészeti szakirodalomban különféle sémák és modellek találhatók. A szociolingvisztikában a nyelvi normák elméleti kérdéseinek vizsgálatakor időnként svéd származású 1 Egyik jellegzetes újabb példa az internetes hozzászólók reakciója arra a panaszra, amelyet a rimvydas Ž. néven bemutatkozó sportnéző nyújtott be az Állami Litván Nyelvi Bizottsághoz a törökországi kosárlabda-világbajnokság mérkőzéseit közvetlenül közvetítő TV3 televízió sportkommentátora, Robertas Petrauskas miatt, aki állítólag helytelenül használta a nugriūti igét a pargriūti helyett (az igekötő egyértelműen megkülönbözteti a jelentéseket). Lásd: www.delfi.lt: <http://sportas.delfi.lt/wbc2010/ krepsinio-aistruolis-apskunde-netaisyklingai-kalbanti-komentatoriu.d? id=36165731> (megtekintve: 2010 09 06, 1242 hozzászólás); www.balsas.lt: <http://www.balsas.lt/naujiena/500696/ kalbos-komisija-sulauke-skundo-del-netaisyklingos-krepsinio-komentatoriaus-kalbos> (megtekintve: 2010 09 06, 9 hozzászólás). Amikor a panasz tényét közzétették az internetes hírportálokon, hozzászólóik ahelyett, hogy elismerték volna, hogy a kommentátornak javítania kellene a beszédén, hatalmas áramban hevesen támadták a beadvány szerzőjét, amiért egyáltalán merészel ilyen csekélységek miatt akadékoskodni. Természetesen Litvániában a kosárlabda kultusza összehasonlíthatatlanul erősebb a nyelv iránti tiszteletnél, ezek a hozzászólások azonban világosan megmutatták azt is, hogy a társadalomnak legalább az internetes térben aktívan megnyilvánuló része mennyi türelmetlenséget halmozott fel a nyelvi javításokkal szemben. 2 a genderizmussal és a nyelvi változásokkal való összefüggésekről lásd: Patackas, Žarskus 2010. 100 Nyelvi kultúra | 83 a finn filozófus, Georg Henrik von Wright (Wright 1963) normafelfogásával, amely szerint megkülönböztethetők a normák tekintélyei és a normák alanyai3. Ez a megkülönböztetés fontos, amikor a normakodifikálók és a társadalom kapcsolatáról beszélünk. a normák tekintélye – az a szereplő, aki előírást ad, vagyis normatív erőt kölcsönöz a normának. A normatív erő a normák alanyainak szól; a tekintély irányítja őket, engedélyezi vagy megtiltja számukra, hogy valamit tegyenek. A nyelvtervezés elméleti szakirodalmában elfogadott, hogy a nyelvtervezőket, vagyis a nyelv fejlődésére tudatosan ható aktív erőket, négy csoportra osszák (vö. Haarmann 1990: 120–121; baldauf 2006: 151–154): • hivatalos politikai szint – az ország vezetésének döntései, • intézményi szint – állami intézmények (tudományos, oktatási és egyéb), • társadalmi képződmények szintje – különféle szervezetek (egyesületek) és csoportok, • egyének szintje – egyes személyiségek. Az elmúlt több mint száz évben a standard litván nyelv fejlődése és kodifikálása során bekövetkezett egyik szembetűnő változás éppen a kodifikátorok felfogásának és társadalmi szerepének változása volt: a tekintélyes személyiségtől később a szervezett kollektíván át az állami nyelvpolitikai és kodifikációs intézményekig. Maga a standard litván nyelv hajnalán, a XVII–XVIII. században Kelet-Poroszországban, valamint az Aušra és a Varpas idején végzett kodifikációs munka is kollektív volt (lásd Pupkis 2010: 13). A XIX. század végén – a XX. század elején viszont a műveltek körében a standard litván nyelv normáinak alapjait lerakó tekintélyes személyiségként leginkább Jonas Jablonskis emelkedett ki – vagyis az egyének szintje vált hangsúlyossá (Pupkis 1995: 2): Litvánia, mivel nem rendelkezett hagyományos saját felső osztállyal (a XX. század elejéig ez lényegében vagy elpolonizálódott, vagy eloroszosodott), nem alakított ki a más országokra jellemző presztízsnyelvet. Igaz, legalább két évtizeden át Jablonskis és írásai voltak a presztízsnyelv etalonjai, de ez is főként csak a nyelv kodifikátorai és a nyelvtanárok számára, nem pedig az egész társadalom számára – ez utóbbi a nyelv példájának az újságok és könyvek korántsem teljesen példás nyelvét tekintette. J. Jablonskis halála (1930) után kezdődött a kodifikátorok szervezett kollektívájának időszaka. A háború előtti Litvániában aktívan működött a Litván Nyelv Társasága, amelynek tagjai (Pranas Skardžius, Antanas Salys, Petras Jonikas, 3 lásd még Ammon 2004: 277; Takahashi 2004: 173–174 – a normák terjesztőiről, a normákból hasznot húzókról, a normák megsértőiről, a normák áldozatairól stb. R. Miliūnaitė. A standard nyelv kodifikátorai és a kialakuló digitális modernizmus társadalma 101 Leonardas Dambrauskas és mások) megvitatták a standard nyelv kodifikációjának elméleti alapjait, és gyakorlati kodifikációs munkát végeztek (lásd Miliūnaitė 1991: 7–21). így egy másik szintre léptünk. A szovjet időkben a normatív munkát az akkori Litván Nyelvi és Irodalmi Intézet, a felsőoktatási intézmények tanszékei, valamint a 70-es évtizedben létrehozott, a Tudományos Akadémia mellett működő Litván Nyelvi Bizottság végezte. Bár a munka már kollektív volt, kiemelkedtek olyan tekintélyes személyiségek is, akiknek a társadalomra gyakorolt hatását jelentős részben a média is meghatározta: Kazys Ulvydas, Juozas Pikčilingis és mások. A függetlenség helyreállítása után a Nyelvi Bizottság állami bizottsági státuszt kapott, ezzel együtt pedig létrejött az állami nyelvfelügyeleti intézmény, az Állami Nyelvi Felügyelet is. Tehát ma Litvániában a normatív munka legnagyobb súlya az intézményi szintre nehezedik, az egyes, a társadalomra erős hatást gyakorolni képes tekintélyek pedig eltűntek. A tekintélyek kérdése azonban nem ilyen egyszerű. A tekintélyekhez való viszonyuláson keresztül – jelképesen leginkább J. Jablonskis személyén keresztül – feltárul a nyelvészek saját nézetei közötti kisebb-nagyobb szembenállás (Pupkis 1995: 3): sajnos Jablonskis tekintélye a társadalomban mára teljesen elhalványult, a normatív munkák szerzői túl ritkán hivatkoznak Jablonskisra, és gyakran csak azokban az esetekben, amikor a szerzők véleménye egybeesik a nagy nyelvész állításaival. Más esetekben előfordul, hogy könnyű kézzel lemondanak a köznyelv legnagyobb normatívájának véleményéről, és megpróbálnak nem mindig világos, általánosan nem megvitatott kritériumokra támaszkodni. Feledésbe merül maga a kodifikációs hagyomány is: Jablonskistól – Balčikonison, Skardžiuson, Salison, Jonikason át – egészen napjainkig. J. Jablonskis eszméinek támogatói és a Jablonski utáni nemzedékből származó eszmék közötti ellentétet már Bronys Savukynas is a „népiek” és a „modernisták” vitájaként nevezte meg (vita 2005): most nem térhetünk vissza ahhoz a litván köznyelvhez, amelyet Jonas Jablonskis 1922–1930-ban éppen meghonosítani készült. Ez a modell már elavult, kinőttük, és nem felel meg a XXI. század igényeinek. Maga a köznyelv fogalma is megváltozott. Jablonskis a normák forrásának csak a nép nyelvét tekintette. Már a „Gimtoji kalba” (1933–40) megfogalmazta azt az elvet, hogy a köznyelv fő kritériuma annak jelenlegi használata. A szovjet időszakban, amikor megalakult a Litván Nyelvi Szekció a Honismereti Társaság mellett, és amikor tervbe vették a „Mūsų kalba” kiadását, ismét megjelentek az „élő népnyelv” kritériumának hívei is, akik mindmáig aktívak. [...] A nyelvművelő munka továbbra is főként J. Jablonskis javításainak újbóli bevezetéséből áll. de látni és hallani kell azt is, amiről Jablonskis még csak nem is álmodott. [...] tehát arra kell törekedni, hogy a társadalomban növekedjék a köznyelv presztízse. Presztízse már igencsak csökkent. És a nyelvészek – a „népiek” és a „modernisták” – vitái és egyet nem értése miatt csökkent. 102 Kalbos Kultūra | 83 a hagyománnyal való elfogadható viszony megtalálása – minden egyes normakodifikáló nemzedék erőfeszítéseitől újból és újból megkövetelt munka. Ma valószínűleg már senki sem beszél „Jablonskis javításainak újbóli vak bevezetéséről”, azonban megmaradnak azok az alapvető, hagyományos és az idő által igazolt dolgok, amelyeknek a társadalmi élet megváltozott körülményeire tekintettel új értelmet lehet és kell adni. A fél évszázadon át tartó szovjet megszállás miatt Litvániában a jelenségek változása a kultúra egészét tekintve továbbra is egyenetlen, a Nyugatról érkező különféle ideológiák és kulturális áramlatok pedig a korábbi nézetrendszerek sokrétű rétegein keresztül törnek utat maguknak, és meglehetősen sokáig párhuzamosan élnek a korábbi korszakok jelenségeivel. Ezért nem meglepő, hogy a XXi. század elején még mindig a népiekről és a modernistákról beszéltek, miközben a jelenlegi kultúrában már a XX. század bendrinės lietuvių kalbos norminamojoje veikloje randama romantinės ideologijos pėdsakų (žr. Vaicekauskienė 2008: 36), nors Vakarų europos második felében megkezdődött az átmenet az ipari társadalomból a fogyasztói társadalomba, a kultúrában pedig a XX. század utolsó három évtizedében a modernizmust posztmodern tendenciák váltották fel (vö. Lyotard 2010: 17; Žmuida 2010: 189). Ha a posztmodernizmust tágabban értelmeznénk – nem csupán kulturális és művészeti jelenségként, hanem általában olyan gondolkodásés cselekvésmódként, amely csak a „itt és most”-ot állítja, és amelyet a világgal szembeni szkeptikus hozzáállás jellemez (lásd Pennycook 2006: 62–63) –, elmondhatnánk, hogy Litvániában csak az utóbbi időben – jelentős késéssel – veszik át egyre inkább a fiatalabb nyelvészgeneráció képviselői. 2. A köznyelv védelmezői. A tekintélyellenesek és az új értelmiségiek A modernizmus olyan eszményeket emelt ki, mint a racionalitás, az objektivitás és a haladás, a posztmodernizmus pedig azt kérdezi, hogy ezen eszmények létezése egyáltalán lehetséges-e (vö. http://lt.wikipedia.org/wiki/Postmodernizmas). Éppen ezért válik a nyelvi normák megállapítását végző tekintélyek kérdése jelenlegi társadalmunkban meglehetősen élessé. Korábban a normamegállapítás alanyaira, vagyis a társadalomra, meglehetősen passzív erőként tekintettek, amelynek csupán a normamegállapítók döntéseit kellett volna végrehajtania. Ma azonban már mást látunk. A normamegállapítás tekintélyei és alanyai közötti viszony megváltozik: a tekintélyeket – köztük J. Jablonskįt is – megpróbálják tekintélyellenesekké változtatni, munkájukat pedig leértékelni vagy akár nyíltan kigúnyolni. A társadalomban egyre több elégedetlenség hallatszik a normamegállapítókkal szemben, és egyre több a kétely r. miliūnaitė. A köznyelv normatívái és a kialakuló digitális modernista társadalom 103 munkájuk értelmében (vö.: „bár sokáig maga is a nyelv ellenőrzőivel azguridienė 2009: 276). tesusidurdavau netiesiogiai, kalbos reguliavimo reiškinys man visada atrodė neteisingas, neprasmingas ir apskritai kažkoks itin bjauriai žeidžiantis“; Jonas Klimavičius a litván új értelmiségiek e posztmodern nemzedékéről (a Naujasis židinys-Aidai című, erre az irányzatra jellemző folyóirat egyes közleményeit idézve) ír (Klimavičius 2008: 94): a legfiatalabbakat már régen provinciális újlitvánoknak tartja, és őket ki nem mondott, de egész gőgjükből mintegy áradó szavaikkal jellemeztem: előttünk özönvíz volt, nos, hacsak nem valami Greimas, de semmiképpen sem Jablonskis. Ám kiderül, hogy J. Jablonskis is az volt. Csakhogy az új értelmiségiek szemében ő ... a kulturális extremizmus autokratikus kezdeményezőjévé válik: „A normák antidemokratikusságával, az egyéni és szituációs nyelvi kifejezés korlátozásával, valamint a konzervatív normatív beállítottságokkal szembeni elégedetlenség éppen lehetővé teszi a nyelv standardizálásában rejlő kulturális extremizmus csírájának gyanítását” (Vaicekauskienė 2010: 170), mivel e kijelentés lábjegyzete így szól: Érdekes, hogy az autokratikus nyelvtervezéssel szembeni ellenállás már a harmadik évtizedben is jelen volt, amikor ismert írók fellázadtak az általuk Jablonskis „diktatúrájának” nevezett dolog ellen, és követelték azt a jogot, hogy a köznyelvet ne kizárólag a helyesség mércéjére támaszkodva alkothassák meg. A szovjet korszakban ezt az ellenállást „nyelvjárási anarchiának” nevezték. Hasonló gondolatok nem tűnnének furcsának, inkább törvényszerűnek, ha megértenénk keletkezésük alapját – a gondolkodási paradigma megváltozását. Legfeljebb azon lehetne elgondolkodni, mekkora lenne az ilyen kijelentések súlya és értelme, ha nem száz, hanem háromvagy négyszáz évnyi kodifikált litván köznyelvi felügyeletre és működésre támaszkodnánk, amint az több nyugat-európai ország köznyelvére is jellemző (vö. Milroy, Milroy 1999: 24–33; Subačius 2004). Talán valamivel több mint száz év – egyszerűen hálátlanul rövid időszak, ha az ez alatt felépült köznyelvi litván nyelvi építményt egyetlen kézmozdulattal a feje tetejére lehet állítani. anélkül, hogy a tanulmányban átfognánk a posztmodernizmus egész problematikáját, még azt sem, amely a nyelvészettel és még konkrétabban a nyelvtervezéssel kapcsolatos (bővebben lásd Pennycook 2006: 60–76), csak annyit kell mondani, hogy a posztmodernista álláspont lényege a határhelyzetben levés, a szubjektív tapasztalatok, az individuum kiemelése a kollektív megegyezéssel szemben; a posztmodern kultúra és művészet a töredékességgel és 104 Kalbos Kultūra | 83 A liminalitással, nihilizmussal és nárcizmussal, amikor eltűnnek az idő és a tér határai, értelmét veszti a kronológia és a lineáris analitikus gondolkodás, amikor elhatárolódnak az általános jellegű elméletektől (vö. Pennycook 2006: 60; Arnatkevičiūtė 2006; Baranova 2006). A posztmodernistákra általában jellemző a kultúrával, identitással, történelemmel vagy nyelvvel kapcsolatos modern előfeltevések radikális újraértékelése, a meghonosodott értékek demitologizálása, kijelentve, hogy ez a modernizmusra és annak az autoritarizmus, illetve totalitarizmus felé való sodródására adott reakció (lásd Kasparavičius 2010). A posztmodernizmus egyik irányzata – a szkepticizmus – számos hagyományosan ápolt fogalmat és gondolkodásmódot vesz célba: a férfit, a nőt, az osztályt, a fajt, az etnikumot, a nemzetet, az identitást, a tudatosságot, a nyelvet, a hatalmat, a politikát stb. nem támasztékként, hanem egy adott esethez létrehozott fogalmakként fogadják el (vö. Pennycook 2006: 62). játékossággal, iróniával, hibriditással, eklektikussággal, intertextua A posztmodernizmus pozitívumait értékelve azt mondják, hogy „[a] posztmodernizmus célja nem annak kinyilvánítása volt, hogy sikeresen megvagyunk elődeink által felhalmozott bölcsesség nélkül, hanem a múlt pozitív értékeinek újbóli megteremtése. [...] a posztmodernizmus pozitív tulajdonságai abban rejlenek, hogy szándéka szerint feltárja azt az elrejtett kincset, amely egy alkalmatlan módszer, megközelítés vagy stratégia felszíne alatt rejtőzhet” (Clark 2010). a posztmodernizmus fogalmát azonban ma leggyakrabban a korábbi nemzedékek értékeinek, törekvéseinek és céljainak szinte teljes elutasításáról szólva használják: „sajnos legrosszabb formájában a posztmodernizmus egyszerűen újabb ürügynek bizonyul az önkényeskedésre és minden korlátozástól való megszabadulásra, újonnan elfogadott kulturális normák mögé bújva. […] a posztmodern kultúra legnagyobb kihívása az, hogy lehetővé teszi bármiféle világos viszonyítási ponttól való elhatárolódást [...]” (Clark 2010). Litvániában a posztmodern szemléletmódok a posztszovjet időszakban kezdtek erőteljesebben megmutatkozni, az úgynevezett szabadpiaci viszonyok kialakulásával párhuzamosan, átvéve a kései kapitalizmus minden fintorát. úgy vélik, hogy a posztmodernizmus a posztszovjet országokban sokkal mélyebbre hatol, mint Nyugaton, mivel a relativizmus és a nihilizmus itt nem elméleti, hanem gyakorlati jellegű (lásd Žukauskaitė 2002 és az ott hivatkozott A. Sverdiolas-tanulmányt). Erre úgy lehet tekinteni, mint a kulturális gondolkodás természetes fejlődésére, mivel Litvániában – amint említettük – csak most szilárdul meg az az értelmiségi nemzedék, amelyhez közel állnak a posztmodernizmus eszméi: a nemzeti mítoszokat dekonstrukciónak vetik alá, és megszűnik az egyetlen, a nyelvhez kötődő identitás. Eugenijus Žmuida, bár a modern Alfonso NykasNiliūnas-művek litván kultúrán belüli kontextusáról ír, a későbbi posztmodern irodalommal összehasonlítva, jóval szélesebb körben találja el a témát, és mintegy a mai Litvánia posztmodern állapotának fényképét nyújtja (2010: 194–195): R. Miliūnaitė. A köznyelv normáiért felelősök és a kialakuló digitális modernizmus társadalma 105 A posztmodern ember felmentette magát a nyomasztó kötelezettségek alól. [...]. A posztmodernizmus magát a művészetet is deszakralizálja, nem keres értékeket sem a világban, sem önmagában. Minden egyformán relatívvá válik, egyszerre fontos és lényegtelen. Mindent liberalizálnak. A lehető legtalálékonyabban játszani, anélkül hogy jelentőséget tulajdonítanánk neki, de hasznot húzva belőle – talán ez az egyetlen jelszó. Hierarchikus értékek nélküli karnevál, vagyis egyetlen érték van – az élvezet. [...] A posztmodern állapotban elveszíti jelentőségét a haza, a szülőföld fogalma [...]. nem fontos, hol élsz, mert az egyik ország alig különbözik a másiktól, a haza lehet az a hely, amely jó közérzetet és hétköznapi kényelmet biztosít, és a lehető legkevésbé követel idealista elköteleződést. Mondhatjuk, hogy napjaink legszembetűnőbb, a társadalom működésének alapjait érintő változásai nagyrészt azért mennek végbe, mert gyorsan felbomlik az ember identitását korábban egyértelműen meghatározó föld–nemzet–nyelv kapcsolat; a nemzeti identitás elválik a területtől. Amikor ezt elkerülhetetlenségként fogadják el (és gyakran nem látják szükségesnek az ellene való fellépést), a liberális irányzatra jellemző gondolatot hirdetik, miszerint „a gondolkodó személy fontosabb a kollektívánál, a közösségnél, a nemzetnél”, és társadalmunkban most „dekonstrukció alatt áll a XIX. század és Smetona korának anakronisztikus állami és nemzeti tudata, amelyet a szovjet korszak konzervált, és amelynek dekonstrukciója már régóta időszerű. új állami és nemzeti tudatnak kell kialakulnia” (Venclova 2010). Miközben elismeri, hogy a történelem demitologizálása önmagában szükséges, Andrius Martinkus e folyamat másik oldalát is feltárja – a felelősségtől és az elköteleződéstől való félelmet (Martinkus 2003): hiszen úgy tűnik, hogy a régi mítoszok dekonstruktorai és a tabudöntögetők vagány és rettenthetetlen fickók, akik nagy kulturális küldetést teljesítenek, „konzervatív”, „puritán” társadalmunkat a „normális” élet és a „civilizált ” világ felé vezetik. A lényeg az, hogy a jó származás, a tiszteletre méltó múlt, akárcsak a magas tisztségek, köteleznek és olyan felelősség vállalására késztetnek, amelyet általában nem követelnek meg a sors által jobban sújtott, gyengébb oktatásban részesült és csekélyebb élettapasztalattal rendelkező egyénektől. Na, itt van elásva a kutya. [...] hazánkban a régi mítoszok kritikája és a romantikus litván múltidealizálás kigúnyolása mögött (amelyhez, el kell ismerni, nem áll távol a naivitás) gyakran a litván államiság története, a litván nemzet múltja, valamint történelmi törekvései és ambíciói által ránk rótt felelősségtől való félelem húzódik meg. A valóságos, sem meg nem szépített, sem le nem kicsinyelt litván történelem egyesek számára többre kötelez annál, mint hogy saját alkotói impotenciájukat azzal vigasztalózva igazolják, hogy kicsik és jelentéktelenek, elmaradottak, örök diákok vagyunk, akik állandóan a Nyugatot hajszolják. És valóban, sokrétű társadalmunkban, a provincializmus és a globalizmus között vergődve, a posztmodernizmus szélsőséges megnyilvánulásai is virágoznak. A körülményeknek megfelelően változó identitás képmutatássá, a felelősség – hanyagsággá, a kri- 106 Kalbos Kultūra | 83 tikusság – nihilizmussá válik. a litván nyelv szintjén megjelenik az egyik legmarkánsabb ütközési pont – az egyén szabadsága a köznyelvi normák „diktatúrájával” szemben. A nyelv határok nélküli világba kerül, ahol minden normatív intézkedés az egyén szabadságának korlátozását jelenti. ezért nem meglepő, hogy az idézetek ironizálásával, kigúnyolásával és manipulálásával támadják a standard litván nyelv normáinak hagyományos szabályozói irányzatát, amely a nyelv mérsékelt fejlődésének támogatására és – néhány más európai országhoz képest – a köznyelv használatának meglehetősen szigorú ellenőrzési politikájának folytatására irányul. Ezzel a konfrontatív magatartással azt a törekvést deklarálják, hogy alapvetően liberalizálják a kodifikált köznyelvi normákat (lásd Vaicekauskienė 2008, 2010). A nyelvi normák szabályozóit megpróbálják a posztmodern társadalom peremére szorítani – az úgynevezett tradicionalisták közé, akik még mindig „elsősorban a nemzeti emlékezetre, a szokásokra és a világszemlélet értékeire alapozzák az identitást, az emberi jogokat és az egyéni szabadságot a kollektív nemzeti erkölcsnek rendelik alá, a más kultúrák és a globalizmus iránti nyitottságot pedig elsősorban a nemzeti identitást fenyegető veszélyként értelmezik” (Švarplys 2010). csakhogy a posztmodernisták által deklarált egyéni szabadság látszólag sehová sem vezet. ezért tünetértékű l. jonušys válasza l. Vaicekauskienė normatív ideológiákról szóló cikkére (jonušys 2010; Vaicekauskienė 2010): Ebben a tudományos történeti áttekintésben a „legszentebb szent” alapelvet – a nyelvi normák előíró jellegű szabályozásának elvét – veszik célba. ez érdekes, de két dolog hiányzik belőle – az összehasonlító perspektíva (hiszen minden nyelvet kisebb-nagyobb mértékben mindmáig normatív módon szabályoznak) és a gyakorlati javaslatok – vagyis hogy szabad-e bármit és bárhogyan? és íme, éppen akkor, amikor az új litván művelődési értelmiségi nemzedékben a posztmodern ideológia, a posztszovjet társadalom gondolkodásának törvényszerű elmozdulásaként, lendületbe kezd jönni, Nyugat-Európában, felismerve, milyen veszélyekkel jár az egyéni szabadság (amely utat nyit a multikulturalizmus konfliktusos megnyilvánulásai előtt is) elsőbbsége a társadalom közös törekvéseivel szemben, kijelentik: a posztmodernizmus meghalt4. A XXI. század elején a posztmodern és ironikus fogyasztói társadalomból lassanként egy új – digitális társadalom – kezd kinőni. 4 Különféle források ezt még konkrét dátumokkal és eseményekkel is összefüggésbe hozzák: 2001. szeptember 11-én az USA-ban végrehajtott terrortámadás (az eltérített repülőgépekkel lerombolták a két felhőkarcolót, az úgynevezett ikertornyokat) alapjaiban változtatta meg a világ közösségét, és a posztmodernizmust állítólag romjai alatt temették el; 2007-ben meghalt a posztmodernizmus egyik leghíresebb teoretikusa és ideológusa, Jean Baudrillard; 2010-ben a „Wikileaks” internetes oldal által nyilvánosságra hozott, a különösen a nagyhatalmak politikáját kompromittáló titkos információk alapvetően megváltoztatták az emberiség nyilvánosságról és a digitális technológiák arra gyakorolt hatásáról alkotott nézetét. r. miliūnaitė. A köznyelv normázóinak és a kialakuló digitális modernizmus társadalmának az ilyen, altruista közös munkára – problémák felvetésére és megoldására – irányuló lehetőségeket a kodifikátoroknak is minél szélesebb körben ki kell használniuk: meg kell adniuk a kezdeti impulzust, ki kell jelölniük az irányt, világos célokat kell megfogalmazniuk, és mindenekelőtt kreatív környezetet kell kialakítaniuk a litván nyelv támogatására. Természetesen lietuvoje normintojai visai nesistengia ieškoti ryšių su visuomene. yra gerų iniciatyvų iš Valstybinės lietuvių kalbos komisijos, kitų kalbos instinem lehetne azt mondani, hogy tucijų. megpróbálják megteremteni a nemzeti tollbamondás és a különféle vetélkedők hagyományát, valamint új szavak alkotására kérnek (az idegen szavak litván megfelelőire). de a társadalom bizalmának és tekintélyüknek a visszaszerzéséhez még jelentős munkára és időre lesz szükség. 4. Záró megjegyzések A normatív folyamatba közvetve egyre több ember kapcsolódik be. képesek-e a normázók elviselni véleményeik sokféleségét? lehet-e ezt valamiképpen irányítani? E kérdésekre úgy lehet megkísérelni a választ, hogy tisztázzuk és strukturáljuk a normázók konkrétabb problémáit, valamint megoldási lehetőségeket keresünk rájuk. A köznyelvi litván nyelv kialakulásának története során nemcsak a nyelvi normák kodifikálóinak szerepe változott jelentősen, hanem az általuk vizsgált problémák is. Kezdetben a köznyelvek fejlődésének törvényszerűségei alapján kellett dönteni a köznyelv alapjáról, kodifikálni az alapvető normákat, valamint fejleszteni a funkcionális stílusokat. Jelenleg, a digitális társadalom tárgyalt perspektíváit szem előtt tartva, a litvániai köznyelv normakodifikálói előtt álló legfontosabb problémák, illetve az újonnan megoldandó kérdések a következőképpen foglalhatók össze: • a kodifikáció tudományos alapja: hogyan frissíthető a kodifikáció elmélete, és hogyan határozható meg annak viszonya a hagyományhoz? • a nyelvhasználat kutatása: hogyan lehet ezekbe bevonni és értékelni az interneten működő mediálnyelveket? • a nyelv korszerűsítésének lehetőségei: hogyan lehet a köznyelvi litván nyelvet a jelen szükségleteihez igazítani (beleértve a szókincs bővítését, új terminusok létrehozását, valamint a közigazgatási nyelv lexikájának és szintaxisának korszerűsítését, amely különösen összefügg az EU-dokumentumok fordításával)? • a kodifikációs folyamat megszervezése: hogyan szabályozható a kodifikáció változása, és hogyan lehet áttérni a nyelvtervezésre? • a normatív munka folytonossága és perspektívái: hogyan képezhetők nyelvtervezési szakemberek? 114 Nyelvi kultúra | 83 • a normaképzők és a nyelvhasználók kapcsolatai: hogyan lehet új, pasitikėjimu pagrįstas ryšio formas? Šiems dalykams svarstyti labai praverstų kalbos specialistų forumas, takölcsönös … feltételeket teremteni számára, ezek valószínűleg még csak most érnek. KÖVETKEZTETÉSEK A posztszovjet litván társadalomban az utóbbi időben hangsúlyossá vált a litván identitás és a nemzeti mítoszok dekonstrukciója, a tekintélyek tekintélyellenesekké alakítása, ezzel együtt pedig a hagyományos normatív tevékenység kritikája, valamint a köznyelvi normák liberalizálására irányuló törekvés, hogy azok ne korlátozzák az egyén szabadságát és önkifejezését; mindez a posztmodern gondolkodás természetes kialakulásával és térhódításával magyarázható. A XXI. század elején azonban a világban már a posztmodern, ironikus fogyasztói társadalom végéről, valamint új kulturális, művészeti és filozófiai irányzatokról beszélnek, amelyek megjelenését a globalizáció és az új információs technológiák fejlődése ösztönzi, különösen az internet elterjedésével összefüggésben. Litvániában is vannak ilyen új megnyilvánulások. A posztposztmodernizmus egyik új irányzatának, a digitális modernizmusnak a lényege az új információs technológiák által meghatározott általános kulturális formák változása. A digitális modernizmus fogalmát javasló brit kultúrakutató, Alan Kirby hangsúlyozza, hogy ez nem ideológia, hanem a posztmodernizmussal szemben álló kulturális erőtér: a számítógépesítés hatása a kultúrára, a művészetre és a textualitásra. Itt nem esik szó sem az emberi jogokról vagy szabadságokról, sem a felelősségről. ezért ez a szerző egyelőre nem ad világos választ arra a kérdésre, hogy mi a tekintély, és mi a szerepe az új digitális társadalomban. azonban még ha kritikusan tekintünk is a kialakuló digitális modernizmus egyes megnyilvánulásaira, a társadalomban általa ösztönzött folyamatokat lehetetlen figyelmen kívül hagyni. a normaképzők számára fontos az új lehetőségek értékelése, mivel az új digitális társadalom fejlődési törvényszerűségeinek megismerése segíthet jobban alkalmazkodni egy ilyen társadalom igényeihez. a kialakuló digitális modernizmus körülményei között különösen fontossá válik a nyelvi közösség mint aktív erő szerepe. igaz, Litvániában leggyakrabban továbbra is a normaképzők könyörtelen kritikájaként működik, azonban felmerül. Miliūnaitė. A köznyelvi normák képzői és a kialakuló digitális modernista társadalom 115 megfelelő táptalajt kínál e normaképzők és a társadalom közötti szembenállás csökkentésére. A nyelvi normák kodifikálói ezt a kodifikációs folyamat tökéletesítésére kell hogy felhasználják: • módokat kell keresniük arra, hogyan strukturálható az új használati normák kialakulásának és terjedésének spontán folyamata; • be kell vonniuk az aktív nyelvhasználókat a normák létrehozásába és megvitatásába; • célirányosan kell befolyásolniuk a társadalom alkotó erőit; • a társadalom számára hozzáférhető digitális kodifikációs műveket kell létrehozniuk és folyamatosan frissíteniük, azok minőségére – az adatok megbízhatóságára és a változásokra való gyors reagálásra – összpontosítva. irodalom a m m o n u. 2004: standard Variety. – Szociolingvisztika. A nyelv és a társadalom tudományának nemzetközi kézikönyve. szerk. u. ammon, n. dittmar, K. j. mattheier, P. trudgill, 2. kiad., V. 1, Walter de Gruyter, 273–283. a r n a t k evi č i ū t ė l . 2006: A litván esszé a posztmodernizmus helyzetében: rolandas rastauskas. – Lituanistica 65 (1), 63–72. azguridienė G. 2009: Hogyan maradtam név nélkül. – Naujasis židinys-Aidai 7, 275–276. Elérhető az interneten: <http://www.aidai.lt/db/get_file_nza_article. php?id=1442> (megtekintve 2010. 10. 27.). b a l d a u f r. b. jr. 2006: a mikro nyelvtervezés melletti érv újrafogalmazása nyelvökológiai kontextusban. – Current Issues in Language Planning 7(2–3), 147–170. Online hozzáférés: <http://espace.library.uq.edu.au/eserv/ UQ:121324/HCA10UQ121324.pdf> (megtekintve: 2010. 11. 01.). b a r a n ova j. 2006: Posztmodernizmus a litván irodalomban. – Athena 3, C l a r k j. 2010: A 135–155. posztmodern világ. [Fordította K. Pulokas]. – www.bernardinai.lt, július 18. – Online hozzáférés: <http://www.bernardinai.lt/ straipsnis/2010-07-18-jeff-clark-postmodernusis-pasaulis/47604> (megtekintve: 2010 07 20). vita 2005: a „litván nyelv és a litván kultúra a jövő Európájában: fejlődési perspektívák” című vitából a Litván Köztársaság Sejmjének Alkotmánytermében 2005. február 14-én. – Literatūra ir menas, május 6. H a a r m a n n H . 1990: nyelvtervezés a nyelv általános elméletének fényében: módszertani keret. – International Journal of the Sociology of Language 86 (1), 103–126. az ő árnyéka. 2010: Szavak az államokban. – Šiaurės Atėnai, július 16. K a s p a r av i č i u s a . 2010: Kultúra, politika, erkölcs és boldogság. – www.balsas. lt, szeptember 18. Elérhető az interneten: <http://www.balsas.lt/naujiena/502487/ kultura-politika-morale-ir-laime> (megtekintve: 2010 09 19). 116 Nyelvi kultúra | 83 K i r by a . 2006: a posztmodernizmus halála és az azt követő időszak. – Philosophy now. november / december. issue 58. Elérhető az interneten: <http://www.philosophynow.org/issue58/58kirby.htm> (megtekintve: 2010 09 04). K i r by a. 2009: Digimodernism: How New Technologies Dismantle the Postmodern and Reconfigure Our Culture, new york. K l i m av ič iu s j. 2008: a litván nyelv és a társadalom: általános és terminológiai szempontok. – Terminologija 15, 56–104. lyo t a rd j. F. 2010: Posztmodern állapot, Vilnius: baltos lankos. martinkus a. 2003: Elvek, komplexusok és félelem. – Šiaurės Atėnai, augusztus 9. m i l i ū n a i t ė r . 1991: A nyelvi normázás elmélete a „Gimtojoje kalboje“ (1933– 1941 m.). – Kalbos kultūra 61, 7–21. m i l r oy j. , m i l roy l . 1999: Tekintély a nyelvben: a standard angol vizsgálata, 3. kiadás, london: routledge. Pa t a c k a s a . , Ž a r s k u s a . 2010: újbeszél, avagy a nyelv fekete mágiája. – Lietuvos žinios, július 12–13. Elérhető az interneten: <http://www. lzinios.lt/lt/2010-07-12/poziuris/naujakalbe_arba_juodoji_kalbos_magija. html> és <http://www.lzinios.lt/lt/2010-07-13/poziuris/naujakalbe_arba_ juodoji_kalbos_magija_ii.html> (megtekintve: 2010. 10. 15.). P e n ny c o o k a . 2006: Posztmodernizmus a nyelvpolitikában. – Bevezetés a nyelvpolitikába: elmélet és módszer. szerk. t. ricento, Blackwell Publishing, P u p k i s a . 1995: 60–76. Presztízsnyelv és Jablonskis tekintélye. – Anyanyelv 12, 1–4. P u p k i s A . 2010 [1984]: A litván nyelv kultúrája elméletének eredeténél. – A litván nyelv normái és ápolói, Vilnius: Tudományos és Enciklopédiai Kiadóközpont, 11–17. S u b a č i u s G. 2004: A standard (közös) nyelvek történetének kronológiája. – Metmenys 84, 97–115. Š v a r p l y s A . 2010: A Grainio hársfája Litvánia megoldása a globalizált világban? – www.delfi.lt, augusztus 2. Elérhető az interneten: <http://www. delfi.lt/news/ringas/lit/article.php?id=35059615> (megtekintve: 2010. 08. 03.). ta k a h a sh i H. 2004: nyelvi normák. – Sociolinguistics. A nyelv és a társadalom tudományának nemzetközi kézikönyve. szerk. u. ammon, n. dittmar, K. j. mattheier, P. trudgill, 2. kiadás, 1. köt., Walter de Gruyter, 172–179. Vaicekauskienė l. 2008: A preskriptivitás és deskriptivitás a (jövevényszavak) normázási politikájában. – Darbai ir dienos 50, 31–41. Vaicekauskienė l. 2010: a litván nyelv szabványosításának évszázada. – Naujasis židinys-Aidai 5–6, 165–172. r. miliūnaitė. A köznyelv szabályozói és a kialakuló digitális modernizmus társadalma 117 Ve n c l ova t. 2010: fulladozom. – IQ. A The Economist partnere Litvániában, július. Elérhető az interneten: <http://www.delfi.lt/news/ringas/lit/article.php?id= 34549563> (megtekintve 2010. 07. 23.). Vo n W r i g h t G. H. 1963: Norma és cselekvés. Logikai vizsgálódás, london: routledge & Kegan Paul. azonos tartalmú előadások 1958–1960-ban: Gifford lectures. Internet-hozzáférés: <http://www.giffordlectures.org/Browse.asp? PubID=TPNORM&Cover=TRUE> (megtekintve: 2010. 09. 15.). Ž m u i d a e . 2010: alfonsas nykaniliūnas és a modernizmus. – Naujasis židinys-Aidai 5–6, 189–195. Ž u k a u s k ai tė a . 2002: Posztmodernizmus, kapitalizmus és regresszív történelem a posztszovjet areálban. – Művészettudomány 2 (27), 4–8. Érkezett: 2010. 11. 08. A standard nyelv előírói és a kialakuló modern digitális társadalom Összefoglalás: a tanulmány a nyelvi előírások megalkotóinak és használóinak, illetve a tekintélyt képviselő személyiségeknek és a célközönségeknek a változó megítélését, valamint a standard litván nyelv fejlődésében betöltött szerepüket mutatja be. Az egyik változás a tekintélyt képviselő személyiségtől (Jonas Jablonskis) az intézményesített állami tekintélyhez, illetve jelenleg egy tekintélyellenes felfogáshoz való elmozdulást foglalja magában. A tekintélyek és a hagyományos standardizációs folyamat bírálata, valamint a liberális, korlátozásoktól mentes normák alkalmazására irányuló különböző kísérletek a posztmodern eszmék természetes fejlődésével és a posztszovjet litván társadalomban bekövetkezett változásokkal magyarázhatók. A 21. század kezdete azonban a posztmodern fogyasztói társadalom végét jelzi, és új művészeti és filozófiai kultúrákat, illetve irányzatokat hoz felszínre, amelyek megjelenését elsősorban a globalizáció és az új technológiák, köztük az internet ösztönözték. A posztmodern átalakulás egyik legjellegzetesebb értelmezése a digitális modernizmus fogalma. Ez a modern társadalom kulturális változásainak strukturális megközelítését javasolja. A tanulmány szerzője a modern brit kultúrakutató, Alan Kirby gondolataira támaszkodik a digitális modernizmus sajátosságainak megkülönböztetésében. Ezek a sajátosságok hozzájárulhatnak a társadalmi folyamatok jobb megértéséhez, és következésképpen enyhíthetik a nyelvi előírások megalkotói és a társadalom egésze közötti jelenlegi feszültséget. 118 Nyelvi kultúra | 83 a digitális modernizmus a kulturális változásokat a digitális szöveg magánés közéletben betöltött növekvő szerepéhez kapcsolja. Nyilvánvaló, hogy az új informatikai technológiák alapvetően megváltoztatták a szerző, a címzett (olvasó) és magának a szövegnek a természetét. A digitális modernizmus megvalósulásai, amelyek egyike a nyelvi közösség aktív erőként való felemelkedése, alapot teremtenek az új szabványosítási termékekhez, és lehetővé teszik, hogy a szabványosítási folyamatba bevonják a közösség legaktívabb tagjait. rita miliūnaitė lietuvių kalbos institutas P. Vileišio utca 5., lt10308 Vilnius [email protected]