Jonas Jablonskis ir lietuvių spaudos draudimas

VITAS LABUTIS Vilniusi Egyetem JONAS JABLONSKIS ÉS A LITVÁN SAJTÓTILALOM A XIX. század második felében a litván nyelv és a litván identitás két tűz közé szorult – az ádáz russzifikáció és a lassú, de már régóta megkezdődött polonizáció, vagyis az ellengyelesítés és ellengyelesedés közé. A russzifikáció különösen fájdalmasan sújtott, amikor bevezették a latin betűs litván sajtó tilalmát (1864–1865). Ezt a felnőtt litván értelmiség élte át a legérzékenyebben, de az elnyomással a litván nép nagy része így vagy úgy szembeszállt. Jablonskist is érték a cári elnyomás kalapácsának csapásai, hiszen közéleti ember is volt. Ezt emlékirataiban Antanas Smetona is megjegyezte: „Sokan azt mondják, hogy J. Jablonskis csak nyelvész volt, hogy sem a politika, sem a közélet nem érdekelte. Ez nem igaz. Minden érdekelte, ami a litvánok sorsát érintette, leginkább természetesen a nyelvük és az írásaik.” (Smetona 1930: 43). Jonas Jablonskis közéleti tevékenységét még részletesebben jellemezte írásainak kiadója, Juozas Balčikonis. J. Jablonskis rövid életrajzában ezt írta: „Nagy és tiszta értelemmel megáldva messze túlléphette volna a litván nyelvtudomány határait, és a nyelvtudomány egészében is kitűnhetett volna, ha útjába nem áll személyiségének egy másik vonása – legyőzhetetlen vágya, hogy hazáját szolgálja, az a kívánsága, hogy tudományos eredményeit a széles közönség is elsajátítsa. [...] A litvánok egész élete egyaránt érdekelte: örült honfitársai eredményeinek, fájdalmasan együtt érzett velük a szerencsétlenségekben, és ahol csak tudott, munkájával és vagyonával is hozzájárult a közös ügyhöz. [...] Bármikor és bárhol szólította is a haza gyermekeit, ő hallotta meg elsőként a hangját, és elsőként sietett a szolgálatára.” (Balčikonis 1932: XI). J. Jablonskis véglegesen akkor döntött úgy, hogy életét a litván identitás szolgálatának szenteli, és mindenekelőtt a litván nyelvvel törődik, amikor 1881-ben, a Ma- V. LABUTIS. Jonas Jablonskis ir lietuvių spaudos draudimas 19 rijampolėi gimnázium elvégzése1 után2 a Moszkvai Egyetemen kezdett tanulni. Ezt az elhatározást több körülmény ösztönözte: 1) a lengyelektől elkülönülő, korábban alakult moszkvai litván diákkör tevékenysége; 2) azon oktatók előadásai, akik a litván nyelvtudomány jelentőségét hangsúlyozták más nyelvek tanulmányozása szempontjából – F. Koršé (görög, később latin nyelv), F. Fortunatové (összehasonlító nyelvészet3, különösen az általa tartott litván nyelvi kurzus; vö. Piročkinas 1977: 32), V. Mileré (keleti történelem); 3) az 1883-ban Poroszországban megjelent, illegálisAušra, amelyet Moszkvában már vártak, és amely oda is eljutott4. Fel kell idézni J. Jablonskis paraszti származását is, a polonizáció által legkevésbé érintett, a porosz határ menti Užnemunė vidékéről, valamint azokat a litván öntudatot ébresztő szikrákat, amelyek még gimnáziumi éveiben égtek bele emlékezetébe a Petras Kriaučiūnasszal és Jonas Basanavičiusszal való találkozásai során. Az 1864-ben megkezdett litván sajtótilalmat5 azzal az ürüggyel leplezték, hogy el akarják távolítani a litvánokat a lengyelektől, a cári tisztviselőket azonban leginkább a litván nép asszimilálása és egy állítólag valaha létezett egységes orosz állam helyreállítása érdekelte, amelyben oroszul beszéltek és írtak6. A litvánok eloroszosítására irányuló teljes program a következőkből állt: 1 J. Jablonskis aranyéremmel végezte el a marijampolėi gimnáziumot; jó alapokat szerzett a klasszikus nyelvekből, és nem tévesztette szem elől a gyengén oktatott litván nyelvi kurzust sem, amely lehetővé tette számára, hogy ösztöndíjat kapjon a Moszkvai Egyetemen. 2 A XIX. század második felében a Moszkvai Egyetemen a később jelentős litván közéleti és tudományos személyiséggé válók népes csoportja tanult – J. Basanavičius, A. Botyrius, K. Grinius, J. Jablonskis, P. Mašiotas, S. Matulaitis, V. Pietaris és mások. 3 F. Fortunatov és V. Miler J. Jablonskis iránti rokonszenvét valószínűleg erősítette az is, hogy mintegy tíz évvel korábban felkeresték és leírták a liudvinavasi nyelvjárást, amely nagyon közel állt Jablonskis nyelvjárásához (lásd: MUI, 1872, Nr. 1–4). Úgy tűnik, F. Fortunatov ösztönözte J. Jablonskist a népköltészet és az élő nyelv iránti érdeklődésre. Jablonskis Fortunatovval az egyetem elvégzése után sem szakította meg a kapcsolatot – több mint 20 éven át. J. Jablonskis azonnal elkezdett Moszkvából és saját vidékének lakóinak életéről szóló tudósításokat küldeni az Aušra című lapnak (lásd: Palionis 1957). 4 A sajtótilalomról szóló bőséges szakirodalom áttekintésére itt még csak kísérletet sem teszünk – csupán néhány szerzőt említünk: Ruseckas 1929; Merkys 1978, 1994; Vėbra 1992; Tyla 2004; Staliūnas (szerk.) 2004 és mások. 5 A sajtótilalom egyike volt azoknak az elnyomó intézkedéseknek is, amelyeket az orosz hatóságok az 1863-as felkelés után a litván nép ellen alkalmaztak. Leverését M. Muravjov gróf irányította, aki már korábban hírnevet szerzett az 1830–1831-es felkelés résztvevői elleni harcban; a cárnál tett látogatásakor azt javasolta, hogy zárják be a Vilniusi Egyetemet, és a nyugati kormányzóságok iskoláiban mindent oroszul tanítsanak (Ivinskij, Masionienė és mások (szerk.) 1998: 212). M. Muravjov Vilnius főkormányzójává válva elsőként adott utasításokat a litván betűs sajtó betiltására. J. Jablonskis szülőföldje – az Augustów (Suwałki) kormányzóság – a Lengyel Királysághoz tartozott, ezért közvetlenül nem állt M. Muravjov fennhatósága alatt, ő azonban elérte, hogy a sajtótilalomról szóló rendelkezései ott is érvényesek legyenek. Egyébként J. Jablonskis nem említi a sajtótilalom más kezdeményezőit és végrehajtóit, csak „a néhai Muravjov grófot”. Pedig jó néhányan voltak: K. Kaufman, I. Kornilov, V. Kulin, S. Mikuckis, N. Miljutyin és mások (lásd: Merkys 1978). 6 20 KALBOS KULTŪRA | 83 a litván nyelv korlátozása a hivatalos életben, a litván nyelvű oktatás betiltása az iskolákban, a latin és gót betűs litván sajtó betiltása, valamint helyettük az orosz írásjegyek bevezetése, a katolikus egyház üldözése és az ortodoxia pártolása, továbbá annak megtiltása, hogy litván katolikusok tanárként vagy közigazgatási alkalmazottként dolgozzanak, helyükre pedig Oroszországból betelepülőket alkalmazzanak (vö. Tyla 2004: 8). A latin betűs litván sajtó betiltásának legfőbb célpontjai az ábécéskönyvek és az iskolai tankönyvek, az imakönyvek, a naptárak, a közönségnek szánt egyéb irodalom és a sajtótermékek voltak. Később a kivételeket korlátozottan csak a tudományos munkákra kezdték alkalmazni. J. Jablonskis már egyetemi évei alatt bekapcsolódott a sajtótilalom ideológiai alapjai elleni küzdelembe, aktívan részt vett a tiltott sajtóban, elrejtette és terjesztette azt, segített a könyvcsempészeknek, időnként liberális orosz lapokban és folyóiratokban is írt, valamint tágabb értelemben a litván nemzeti ügy kérdéseiről. Ez a küzdelem pedagógiai és tudományos tevékenységének három évtizedét járta át. Másfelől a cári elnyomás rendeletei és a tisztviselők megtorlásai folyamatosan megnehezítették J. Jablonskis saját életét. J. Jablonskis mindvégig szem előtt tartotta a polonizáció hatását a litván nyelvre és magára a litván nemzeti öntudatra is. Harmadéves hallgatóként 1884-ben öt nagy cikket nyújtott be az orosz legális sajtónak, amelyek irányultságát a címek is jelzik: „Litvánia és annak ábécéje”, „Egy s más Litvániáról”, „A litván papság ereje”, „A litván hangja (Még egyszer az ábécéről)”, „P. Muraška cikkéről: »A porosz litvánok teljes elszakadása a lengyelektől«7. Két témát tárgyalnak leginkább: a cirill írás litván szövegekben való alkalmazására tett sikertelen kísérleteket és a polonizáció további terjedését, amelyhez a katolikus papok jelentős része is hozzájárult. Az első cikkben J. Jablonskis egy bizonyos P. B. úrral vitatkozik, aki azt próbálja bizonyítani, hogy a cirill betűket régtől fogva használták a litván írásban, és azok teljesen megfelelőek hozzá; J. Jablonskis elutasítja P. B. úr valamennyi állítólagos érvét, emlékeztet arra, hogy a litvánok nem kedvelik az orosz betűkkel nyomtatott könyveket, sőt el is égetik őket, majd találóan megfogalmazza, miért nem felelnek meg ezek a könyvek a litvánoknak: 1) a litván írásban már több mint háromszáz éve a latin ábécét használják, és az a litván nép testébe és vérébe ivódott; 2) a litván nemzet, amely főként földművesekből áll, meglehetősen konzervatív, és vonakodva mond le a régi formákról; 3) az új ábécét elítélték a nagy befolyással rendelkező helyi 7 Az első négy cikk a Современные известия című újságban, az ötödik pedig a Русь című folyóiratban jelent meg. (A. Piročkin megállapítására támaszkodtunk a cikkek szerzőségéről, valamint az általa szerkesztett gyűjteményben közölt fordításokra; lásd Piročkinas 1991: 12–54). V. LABUTIS. Jonas Jablonskis ir lietuvių spaudos draudimas 21 papok; 4) a világ valamennyi lituanistája a latin ábécét használja litván szövegek nyomtatásához; 5) már az a tény is, hogy elrendelték az orosz nyelvű nyomtatást, éppen az ellenkező hatást váltja ki (Piročkinas, szerk., 1991: 15). P. B. úrnak, aki azt állítja, hogy a litván nyelv minden hangja jelölhető orosz betűkkel, J. Jablonskis azt javasolja, hogy legalább nézze meg F. Fortunatov és V. Miler kiadásában megjelent litván népdalokat: ezekben az orosz betűk között latin betűket, sőt újonnan kitalált betűket és jeleket is talál, amelyeknek nincs megfelelőjük az orosz ábécében. Az Oroszországban legálisan megjelenő újságban J. Jablonskis néhányszor idéz a Poroszországból érkezett Aušra című lapból, végül pedig nyíltan kijelenti: „Az orosz tervek Litvániában kudarcot vallottak...”8 Miután 1885-ben elvégezte a Moszkvai Egyetemet, J. Jablonskis négy és fél éven át hiába keresett tanári állást Vilnius, Varsó és más tanügyi körzetek területén. Különösen a marijampolėi gimnázium vonzotta, ahol több ismerős tanár dolgozott, az ellenőri tisztséget pedig a vidék szülötte, Andrius Botyrius töltötte be. Sajnos ő, miután összetűzésbe került a szlavofil igazgatóval a litván nemzeti ügy védelme miatt, ugyanazon év augusztus 1-jén már Kališba került (lásd Cirkuliar 1885: 253). J. Jablonskis egy ideig alkalmi munkákból kényszerült megélni. Pártfogás révén J. Jablonskis 1889-ben végre latintanári és görögtanári állást kapott Mintaujában. Itt sok litván élt és tanult. A Jablonskis család otthona a litván diákok és értelmiségiek valódi központjává vált, amelynek tevékenységébe az egész család bekapcsolódott (Piročkinas 1977: 73–75; Lukėnaitė-Griciuvienė 2009: 25). Mintauja városában J. Jablonskis sokféle módon és formában végezte a litván nemzeti öntudat ébresztésének munkáját: segített a titkos „Kudikio” társaság megalapításában, együttműködött V. Kudirka kezdeményezésére létrejött „Literatiškoji draugija” társasággal, segített megszervezni a varpininkai találkozóit, és Jurgis Bielinis könyvcsempész is meglátogatta. (Lásd Avižonis 1921: 532). Ebben az időszakban különösen termékenyen működött együtt különféle álneveken V. Kudirka szerkesztésében megjelenő Varpas című lappal. A. Piročkin számításai szerint J. Jablonskis 1890–1894 között több mint 24 cikket tett közzé a Varpas című lapban (Piročkinas 1977: 78). Ezek a litván iskolák és ábécéskönyvek ügyeivel, a gazdáknak szánt füzetek témáival és egyebekkel foglalkoztak. A varpininkai 8 Néhány évvel később a litván sajtó betiltásának reménytelenségét és kudarcának fő okait néhány körültekintőbb orosz tisztviselő is hasonlóképpen kezdte felvetni: 1896-ban A. Imeretinskis varsói főkormányzó, S. Suchadolskis kaunasi kormányzó, később pedig P. Sviatopolkas-Mirskis vilniusi főkormányzó, végül pedig a felhalmozott információk hatására a belügyminiszter, V. Pleve is (1904), aki egyébként áttekintette a litván sajtótilalom teljes történetét. Természetesen voltak olyan makacs közigazgatási tisztviselők is, akik védelmezték a litván sajtó betiltását (Tyla 2004: 5, 9). 22 KALBOS KULTŪRA | 83 már felismerte, hogy a sajtó betiltása és a polonizáció elleni küzdelem során a litván nyelv jövőjéről is gondoskodni kell, ezért J. Jablonskisnak a köznyelv alapjait lerakó műveit is kinyomtatta, sőt olyan terjedelmes, tisztán nyelvészeti munkáját is, mint a Medega sintaksiui. A litván ügyekre széles látókörrel tekintve J. Jablonskis a litván történelemről szóló vitákba is bekapcsolódott. Elég megemlíteni két, a Varpe című lapban közölt, e tárgyú cikket (lásd Jablonskio raštai 1932: 13–22, 23–24). Az első azt hangsúlyozza, miként csökkent a Vilniusban rendezett orosz régészeti kongresszus tudományos színvonala amiatt, hogy a litván és lengyel tudósokat arra kötelezték, előadásaikat csak orosz nyelven tartsák meg (e két nemzet régészei közül sokan egyáltalán nem vettek részt a kongresszuson). A németül előadást tartó A. Bezzenbergerre emlékeztetve J. Jablonskis máig érvényes gondolatot fogalmazott meg: „Milyen jó, ha az ember a politika ocsmány odúiból kilépve a saját szemével láthatja, hogy az igazi tudomány mindig tudomány marad.” (Jablonskio raštai 1932: 17). Mintaujoból J. Jablonskis több levelet írt orosz tudósoknak – a Живая старина folyóirat szerkesztőjének, V. Lamanskiinak, F. Fortunatov professzornak, A. Šachmatovnak és másoknak (Piročkinas, sud., 1985: 205–206). J. Jablonskis megemlíti, hogy mintegy 1000 litván népdalt és körülbelül 100 mesét gyűjtött össze (az összegyűjtött népköltészeti anyag sorsa ismeretlen). Egy másik, Lamanskiinak írt levelében emlékeztet arra, hogy 12–15 évvel korábban a Moszkvai Egyetem professzorai, F. Koršas, F. Fortunatovas és V. Mileris megpróbáltak létrehozni egy litván filológusokból álló társaságot, amely munkáit lotyniškomis betűkkel tervezte kiadni. Sajnos a társaság nem kapott működési engedélyt, mert állítólag felébreszthette volna a litván nemzeti öntudatot. J. Jablonskis 1896-ban azt javasolta a Néprajzi Osztálynak, hogy alapítsanak litván–lett társaságot, olyat, amilyen a Moszkvában korábban betiltott litván filológusok társasága lett volna. J. Jablonskis igen élesen bírálta P. Briancevas – aki írónak, történésznek és publicistának tartotta magát – Очерк древней Литвы и западной России című könyvét (Vilniusban jelent meg 1891-ben)9, amely azt állította, hogy a litvánok többsége már a 13. század óta kiválóan beszélt oroszul, átvette az orosz szokásokat és az ortodox hitet. P. Briancevas tanulmányának egy Litvániára szabott orosz történelemtankönyvet kellett volna helyettesítenie, amely azt próbálta bizonyítani, hogy a litván és az orosz nép közös- 9 Pavelo Briancevas (a keresztneve nem Dimitrijus) tanulmányának részletei megtalálhatók egy másfél évtizeddel ezelőtt kiadott szöveggyűjteményben (lásd Ivinskį), Masionienė ir kt. 1998: 242–243). P. Briancevas úgy tűnik, arra pályázott, hogy elnyerje az M. Muravjovas által régen meghirdetett pályázatot egy Északnyugati Határvidéknek szánt külön orosz történelemtankönyv megírására. Bár tekintélyes, 1000 rubeles jutalmat ígértek, a Moszkvai Egyetemen több éven át tárgyalt pályázat senkit sem lelkesített (lásd MUI 1872). V. LABUTIS. Jonas Jablonskis ir lietuvių spaudos draudimas 23 A legrégebbi időktől fogva fennálló egység, ami nagyon fontos volt a cári politika számára. J. Jablonskis sokrétű tevékenysége, különösen az ifjúságra gyakorolt hatása felkeltette az orosz csendőrök figyelmét, és Litvániától távolabbra, Tallinnba (Revelbe) helyezték át. Tallinnban J. Jablonskis közvetlenül is megtapasztalta a litván sajtó üldözését végrehajtó orosz tisztviselők megtorlásait. Az utolsó csepp az volt számukra, amikor a sok helyen végrehajtott házkutatások során Palangán, L. Vaineikisnél számos címet találtak, köztük J. Jablonskisét is. Minden olyan litvánnál házkutatást tartottak, akinek kapcsolata volt L. Vaineikisszel. 1900 októberének végén J. Jablonskis lakásában is házkutatást tartottak. A csendőrök minden kéziratos anyagot és jelentős mennyiségű könyvet lefoglaltak. Megkezdődtek a kihallgatások; A. Vonsiackis, a liepājai csendőrfőnök helyettese, ügyet kezdett fabrikálni10. Az ügy menetéről és a felhozott vádakról J. Jablonskis meglehetősen részletesen írt F. Koršas, F. Fortunatovas és A. Šachmatov orosz akadémikusoknak, valamint a Живая старина folyóirat szerkesztőjének, V. Lamanskiinak. Segítséget remélt tőlük. Leveleiben kitért arra, milyen csekély értékűek az úgynevezett tárgyi bizonyítékok. Ezek két, V. Kudirkának írt levél fogalmazványai, az „Önvédelmi társaság az üldöztetés ellen” című cikk kézirata, valamint egy különféle filológiai megjegyzéseket tartalmazó jegyzetfüzet voltak. A legrettenetesebbnek egy olyan fogalmazvány tűnt, amelyben egy csúnya mondat szerepelt: „Kiszimatolnak valami apróságot ezek a kutyafejűek, aztán neked annyi”11. Emellett kiderült, hogy a Varpe című lapban Obuolaitis álnéven aláíró személy J. Jablonskis volt. A kihallgatások során és írásbeli nyilatkozataiban J. Jablonskis minden váddal szemben állhatatosan védekezett, ám kénytelen volt kérni felmentését tanári állásából. F. Koršas energikusan J. Jablonskis védelmére kelt. Jól ismerte A. Švarcst, a Rigában dolgozó tankerületi főkurátort, akinek körzetéhez J. Jablonskis tartozott, ám Švarcs, aki egykor a latin nyelv tanára volt, most J. Jablonskist illegális kiadványok készítőjének és terjesztőjének tartotta. Sajnos az ügy a pétervári ügyészség, a Belügyminisztérium és az Igazságügyi Minisztérium elé került. Itt még az akadémikusok sem tudtak segíteni J. Jablonskisnak. A cár jóváhagyásával őt és több más litvánt közigazgatási úton két évre nyilvános rendőri felügyelet alá helyezték és száműzetésre ítélték. J. Jablonskis Pskovot választotta száműzetése helyszínéül. Bár… 10 Néhány évvel korábban ugyanez az A. Vonsiackis verte szét Marijampolėban a „Sietynas” társaságot. A J. Jablonskis ellen indított ügy egész menetét A. Piročkinas külön tanulmányában részletesen tárgyalja (Piročkinas 1971: 113–124). 11 Az 1900. december 7-i levélből, amelyet F. Fortunatovnak írt (lásd Piročkinas, sud., 1985: 105). Ezt és a többi írásos bizonyítékot az 1901. február 2-i, V. Lamanskiinak írt levél is ismerteti, azzal a kiegészítéssel, hogy azt vörös tintával írták (ugyanott, 222–224). Úgy látszik, a csendőröket ez a vörös tinta igencsak megijesztette. 24 KALBOS KULTŪRA | 83 elnyomva, száműzetésében a nyelvész nem adta fel12. Pszkovból elküldte az Orosz Tudományos Akadémiának A. Juška szótára első kötetének „Zárszavát” (mintegy 50 oldal). Itt többek között megemlíti, hogy miután a szótár anyagát szolgáltató embereket az adatgyűjtő elutazott, a csendőrök néha minden ceremónia nélkül megmotozták (Piročkinas, szerk., 1991: 143). Ezenkívül 1903-ban J. Jablonskis merészelt egy csomó visszaemlékezést küldeni a Varpui – de csak gyermekkoráról, tanulmányairól, az Aušros megjelenéséről, Kudirka megtéréséről, semmit azonban a Mintaujában végzett munkáról és saját peréről. E visszaemlékezéseket különös álnéven írta alá: „Kirvelis Nusmuko” (Jablonskio raštai 1932: 69–73). J. Jablonskis száműzetését lerövidítették, és engedélyezték neki, hogy Šiauliaiban telepedjen le, mivel közeledett a sajtótilalom eltörlése. J. Jablonskis még Pszkovból, Povilas Višinskisnek írt levelében az orosz sajtóban ilyen jeleket vélt felfedezni13. A litván nép kitartása a litván sajtó különféle eszközökkel való védelmében (ebben J. Jablonskis hozzájárulása is jelentős volt), az orosz tudósok és egyes tisztviselők hangjai, akik szerint a tilalom nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket14, az egész Orosz Birodalomban megindult forradalmi mozgalom és a Japánnal vívott háború kimenetele miatti elégedetlenség – mindez végül hatással volt az orosz kormányra, és 1904. május 7-én kihirdették a cári rendeletet a tilalom eltörléséről. J. Jablonskis Šiauliaiban az újságokból értesült a sajtótilalom megszüntetéséről. A cári rendeletet pedig azonnal litvánul is kihirdették a vilniusi Szent Miklós-templomban. A meghatott emberek aláírásokat gyűjtöttek, hogy köszönetet mondjanak Sviatopolk–Mirsky főkormányzónak, vagy akár a cárnak is. J. Jablonskis nem támogatta az efféle köszönetnyilvánításokat. 12 P. Mašiotas találóan jegyezte meg: „[m]inél fájdalmasabb büntetést kellett elszenvednie Jablonskisnak, annál nagyobb lendülettel fogott hozzá utána a félbeszakadt munkához” (Mašiotas 1930: 46). 13 Ugyanebben az időben a Новое время című folyóiratban Szergej Syromiatnikov tapasztalt újságíró, aki nemcsak különféle oroszországi, hanem külföldi sajtókiadványokban is publikált, olyan cikket tett közzé, amely szerint a kormány végre foglalkozni kezdett a litván betűtípus kérdésének megoldásával, és minél hamarabb vonják vissza a „litván és žemaitiai könyvek litván–latin betűs nyomtatását” tiltó rendelkezést, „annál előnyösebb lesz az orosz ügy számára” (Piročkinas, szerk., 1985: 393). 14 A litván sajtó litván–latin betűkkel történő megjelenítésének ügyét az Orosz Birodalom különböző intézményeiben több mint 7 éven át tárgyalták: 1896-tól 1904 elejéig (vö. Tyla 2004: 10). Voltak, akik a sajtótilalmat védelmezték, mások annak részleges módosításával értettek egyet – vagyis csak az ábécéskönyvek, imakönyvek és naptárak latin betűs nyomtatását engedélyezték volna –, megint mások pedig a tilalom teljes eltörlését követelték. Érdekes, hogy az eltörlés ellenzői főként a Népművelési Minisztériumból, támogatói pedig a Belügyminisztériumból kerültek ki (K. Strolmanas, V. Plėvė és mások). A cár különbizottságot hozott létre, amely úgy határozott, hogy hatályon kívül helyezi az orosz kormány összes korábbi döntését és rendeletét, amelyek „korlátozták a litvánok és žemaitiaiak írásbeliségét műveikben; az orosz betűk mellett latin és más betűk használatát is engedélyezni kell”. A cár jóváhagyta a bizottság határozatát. V. LABUTIS. Jonas Jablonskis ir lietuvių spaudos draudimas 25 Levélben hívta meg Povilas Višinskist, hogy azonnal utazzon el Šiauliaiba, másnap pedig már azt ígérte, hogy Vilniusba utazik megnézni, mit csinálnak a vilniusiak. J. Jablonskis azt a napot tartotta a legnagyobb ünnepnek, amikor Vilniusban megindult a Vilniaus žinios című napilap. A legális litván újságoknak és naptáraknak, amelyeket mindenki számára érthető, jó nyelven írtak, erősíteniük kellett a litván öntudatot; emellett még nehéz küzdelem várt rájuk a litván iskolákért és a megfelelő tankönyvekért. Litvánia továbbra is az Orosz Birodalom része volt, a sajtócenzúra nem szűnt meg, a polonizáció pedig tovább folytatódott15. A nehéz helyzet különösen az iskolák ügyét sújtotta. Vilniusban három iskolában engedélyezték a litván nyelvű oktatást, a kormány azonban nem biztosított erre pénzt. Az emberek maguk adakoztak a litván nyelv ügyére, és az így összegyűlt összegből némi fizetést J. Jablonskis is kapott, aki belevágott ebbe a munkába. Vidéken még rosszabb volt a helyzet. Šiauliaiban és Panevėžysben – ahogy J. Jablonskis 1912-ben J. Basanavičiusnak írta – csak lengyeltanárok vannak, a litván nyelvet pedig ott senki sem tanítja. Jonas Jablonskis jól felmérte a litván sajtó visszaszerzésének jelentőségét, de azt is megértette, milyen nehézségekkel kell még szembenézni a litván nemzeti identitás erősítése és a litván nyelv ügye érdekében. A litván köznyelv ápolójaként és normatív nyelvtanunk megalkotójaként becsüljük, de közéleti szereplőként, a litván nemzeti identitásért és a litván nyelv jogaiért küzdő emberként is értékelnünk kell. LITERATŪRA Avižonis P. 1921: Jablonskis Mintaujoj, Revely, Pskove. – Lietuvių mokykla, Nr. 12. Avižonis P. 1930: Žodis kitas apie Joną Jablonskį. – Kalba 1 (2), 48–55. Balčikonis J. 1932: Trumpas [Jablonskio] gyvenimo aprašymas. – Jablonskio raštai 1, XI–XXX. Briancev P. D. 1891: П. Д. Брянцев. Очерк древней Литвы и западной России. – Русская литература в Литве: XIV–XX в. в., Vilnius: Lietuvos rašytojų sąjungos leidykla, 1998, 241–243. Cylov N. I. (sud.) 1866: Н. И. Цылов. Сборник распоряжений графа Михаила Николаевича Муравьева. – Русская литература в Литве: XIV–XX в. в., Vilnius: Lietuvos rašytojų sąjungos leidykla, 1998, 213–217. 15 Prieš pat spaudos atgavimą polonizacijos mastais Lietuvoje laiške kun. J. Tumui-Vaižgantui baisėjosi ir Šatrijos Ragana (žr. Žekaitė 1986: 142). 26 KALBOS KULTŪRA | 83 Cirkuliar 1885: Циркуляр по Варшавскому учебному округу, Nr. 9. Ivinski P., Sideravičius R., Masionienė B., Meržvinskaitė B. 1998: Русская литература в Литве: XIV–XX в. в. Хрестоматия, Vilnius: Lietuvos rašytojų sąjungos leidykla. Jablonskio raštai 1932: Jablonskio raštai 1. Visuomenės straipsniai. Sud. J. Balčikonis, Kaunas. Litvinskaitė D. 2005: Kirilikos Evangelijų rašyba: Laurynas Ivinskis ir Jonas Kreščinskis. – Archivum Lithuanicum 7, 123–138. Lukėnaitė-Griciuvienė E. 2009: Konstancijos ir Jono Jablonskių šeima, Vilnius: Lietuvos nacionalinis muziejus. Mašiotas P. 1930: Šis tas iš Rygiškių Jono sunkaus gyvenimo. – Kalba 1 (2), 44–48. Merkelis A. 1930: Jonas Jablonskis. – Kalba 1 (2), 7–36. Merkys V. 1978: Nelegalioji lietuvių spauda kapitalizmo laikotarpiu (ligi 1904 m.), Vilnius: Mokslas. Merkys V. 1994: Draudžiamosios lietuviškos spaudos kelias 1864–1904 m., Vilnius: Mokslo ir enciklopedijų leidykla. MUI 1872: Московские университетские известия, Nr. 1–4. Palionis J. (sud.) 1957: J. Jablonskis. Rinktiniai raštai 1, Vilnius: Valstybinė politinės ir mokslinės literatūros leidykla. Peckus V., Viliūnas V. 2005: Marijampolės mokytojai, Šiauliai: Saulės delta. Piročkinas A. 1971: J. Jablonskio bylos medžiaga. – Kalbotyra 23 (1), 113–125. Piročkinas A. 1977: Prie bendrinės kalbos ištakų, Vilnius: Mokslas. Piročkinas A. 1980: Jonas Jablonskis, Kaunas: Šviesa. Piročkinas A. (sud.) 1985: Jono Jablonskio laiškai, Vilnius: Mokslas. Piročkinas A. (sud.) 1991: J. Jablonskis. Straipsniai ir laiškai, Vilnius: Mokslas. Ruseckas P. 1929: Spaudos draudimo gadynė, Kaunas: Spaudos fondas. Sabaliauskas A. 1979: Lietuvių kalbos tyrinėjimo istorija iki 1940 m., Vilnius: Mokslas. Smetona A. 1930: Atsiminimų bruožai. – Kalba 1 (2), 37–44. Staliūnas D. (sud.) 2004: Rai­džių draudimo metai, Vilnius: Lietuvos istorijos institutas. Subačius G. 2006: Kazimiero Lelio ir Ipolito Liutostanskio lietuviškos kirilikos modeliai, 1887–1891. – Archivum Lithuanicum 8, 279–316. Tyla A. 2004: Lietuvių spaudos draudimo panaikinimo byla, Vilnius: Lietuvos istorijos institutas. V. LABUTIS. Jonas Jablonskis ir lietuvių spaudos draudimas 27 Vėbra R. 1992: Lietuvių tautinis atgimimas XIX amžiuje, Kaunas: Šviesa. Zinkevičius Z. 1990: Lietuvių kalbos istorija 4, Vilnius: Mokslas. Žėkaitė J. 1986: Šatrijos Raganos laiškai, Vilnius: Vaga. Gauta 2010 10 19 JONAS JABLONSKIS AND THE BAN OF THE LITHUANIAN PRESS Summary Jonas Jablonskis is remembered as a cherisher of Standard Lithuanian and creator of our prescriptive grammar yet he also deserves credit as a public figure and fighter for the Lithuanian ideals and rights of the Lithuanian language. His resolution to foster and protect the Lithuanian language meant that he had to oppose the disastrous intents of the Russian administration, particularly as regards the ban of the Lithuanian press, and also the pervasive influence of polonization among the landowners, the clergy and ordinary people. As a student, at the University of Moscow J. Jablonskis joined a circle of patriotically minded Lithuanian students who aspired to awaken the Lithuanian national ideals and after his studies he never gave up this path but rather propagated the Lithuanian identity in his pedagogical and research writing. In the articles published in the liberal Russian press, he tried to prove that the Russian alphabet was inadequate for the transcription of the Lithuanian sounds by this demonstrating both his philological education and good orientation in the socio-political reality of Lithuania. He was also publishing texts in the illegally published Lithuanian press, e. g. the magazine Varpas, contributing to its distribution, keeping contacts with so-called book-smugglers, or illegal distributors of the written Lithuanian word, taking part in secret meetings etc. More than once J. Jablonskis fell victim to the discriminating tsarist regulations and repressions: after graduation for several years he could not get a teacher’s job in Lithuania, he was constantly persecuted by the police after his family had become the centre of the Lithuanian community in Mintauja, and finally he was transfered to Tallinn (Estonia) to keep him away from Lithuania and sever his ties with the country. In 1900, his home in Tallinn was searched by the police, some “evidence” was found and charges were brought. As a consequence, he had to leave his teaching job while the case was taken up by the prosecutors in St. Petersburg. Despite the attempts of his Russian colleagues and academicians, namely, F. Korsh, F. Fortunatov, A. Shachmatov, V. Lamanski, to stop the proceedings 28 KALBOS KULTŪRA | 83 and acquit Jablonskis, the linguist was sentenced to deportation for two years. Luckily, in 1903 he was granted a permission to move from Pskov in Russia to Šiauliai (Lithuania). In the aftermath of the persistant and long opposition of Lithuanians, which had been supported by the educated Russian people, and revolutionary movements in the tsarist empire, the ruling Russian administration decided to lift the ban on the Lithuanian press on 7 May 1904. Undoubtedly, the work and fight of J. Jablonskis had also contributed to this. The press became legal yet the Russian censorship remained since Lithuania was still a part of the Russian empire. J. Jablonskis was particularly concerned about the status of Lithuanian in schools and, more generally, in public life. In his endeavours to strengthen the status of the language, he faced two major threats: the reviving polonization and the continued Russian unwillingness to accept the independence of Lithuania. VITAS LABUTIS Vilniaus universitetas Universiteto g. 3, LT-01513 Vilnius V. LABUTIS. Jonas Jablonskis ir lietuvių spaudos draudimas 29