Kirčiuotų trumpųjų balsių ilginimo polinkiai 1960–2011 m. informacinėse laidose

RAMUNĖ ČIČIRKAITĖ Litván Nyelvi Intézet A HANGSÚLYOS RÖVID MAGÁNHANGZÓK MEGNYÚJTÁSÁNAK TENDENCIÁI AZ 1960–2011 KÖZÖTTI TÁJÉKOZTATÓ MŰSOROKBAN KULCSSZAVAK: tájékoztató műsorok, köznyelv, magánhangzó-megnyújtás. 1. BEVEZETŐ MEGJEGYZÉSEK Az az állítás, hogy a média által használt nyelv közvetlenül befolyásolja a mi – televíziónézők és rádióhallgatók – nyelvhasználatunkat, csupán egy lehet a sok nyelvi mítosz közül (Chambers 1998); a média nyelve azonban hatással lehet nyelvi attitűdjeinkre, a változó attitűdök pedig elősegíthetik mind a nyelvi viselkedés, mind a nyelvi kódválasztás változásait, továbbá a nyelv egyedi vagy rendszerszintű változásait is (vö. Trudgill 1986; Milroy, Milroy 1999; Kerswill 2003 és mások). Az utóbbi időben számos európai ország kutatói összefüggéseket keresnek a média szerepe, valamint a köznyelv (bk) társadalomban zajló destandardizációs folyamatai és új köznyelvi központok kialakulása között (Kristiansen, Coupland 2011). Felmerül az a feltevés, hogy egyes országokban a nagyvárosok válnak a köznyelvi normák új formálódási központjaivá, ezért a média nyelvi normáit már egy ideje igyekeznek a városi nyelv normáihoz kötni (Thoegersen, Kristiansen, Östman 2012; vö. még Coupland 2012). Feltételezések szerint a média nyelvének ilyen változásai a társadalmi változásokkal együtt válhatnak hangsúlyosabbá, amikor kezdenek elmosódni a magán- és a nyilvános nyelvhasználat határai, és az élet minden nyilvános területén egyre inkább tért hódít a kötetlen kommunikáció. A litván kutatók csak most kezdték intenzívebben vizsgálni, hogy ezek a folyamatok végbemennek-e országunkban (lásd Tamaševičius 2012). A nyelvművelők már egy ideje felhívják a figyelmet arra, hogy a szóbeli médiában a litván köznyelvi kiejtés rendszerét sértő jelenség figyelhető meg: mind a hangsúlytalan, mind a hangsúlyos szótagokban csökken a rövid és hosszú magánhangzók mennyiségi szembenállása, más szóval a hosszú magánhangzók rövidítésére és a rövidek megnyújtására irányuló tendencia figyelhető meg (Pupkis 1999, 178 KALBOS KULTŪRA | 85 2007; Kači už? 1. TÁBLÁZAT. A hírműsorok és résztvevőik megoszlása a média fejlődésének különböző szakaszaiban A média fejlődésének szakasza A hírműsorok időtartama A hírműsorok résztvevőinek száma Szovjet időszak (1960–1987) 334 perc 47 (36 férfi és 11 nő) Átmeneti időszak (1988–1992) 138 perc 25 (15 férfi és 10 nő) Jelenkori időszak (1993–2011) 158 perc 50 (25 férfi és 25 nő) A kutatás során nem vesszük figyelembe a beszélő életkorát, nyelvjárását vagy származását, mivel az esetek többségében (különösen a rádióműsorok újságírói esetében) nem ismertek a személyes adatok, és ezek a tényezők nem állapíthatók meg. Emellett abból a feltevésből indulunk ki, hogy a hivatásos újságírók nyelvhasználatát elvileg nem befolyásolhatják ezek a tényezők; nekik a standard nyelvi normákat kell követniük. Annak vizsgálatakor, hogy a média fejlődésének különböző szakaszaiban mennyire elterjedt a hangsúlyos rövid magánhangzók megnyújtása, minden beszélő esetében kiszámítjuk a megnyújtott magánhangzók relatív gyakoriságát. Ezt a mutatót használjuk a férfiak és nők, illetve az egyes időszakok megnyújtott magánhangzóinak összesített relatív gyakoriságának kiszámítására. A vizsgált minta 5994 szóból áll, amelyek – mint említettük – 37 hírműsorból és azok részleteiből származnak. A mintába a következők kerültek: 1) kétszótagú (a) és többszótagú (b) litván szavak, amelyek szótagmagját a, e, i vagy u hangsúlyos rövid magánhangzó alkotja, pl.: a) būtais, didì, džiūgià, mès­ti, metù, ràšti; b) àtnesa, devynì, krìsdavo, netrùkus, pabaigojè, pranėšime, šilùminę, ùžvirė; 2) nem litván szavak, amelyekben a litván végződés – képző vagy rag – kap hangsúlyt, pl.: centrinio, eksponatùs, fonė, programà, respublikinis, rezultatù, specialybė3. A ragozás nélküli nem litván szavak (pl.: interviu, taksi, žiuri stb.) nem kerültek be a vizsgálati mintába, mivel ezekben a hangsúlyos rövid magánhangzók megnyúlását a litván szavakétól eltérő tényezők, mindenekelőtt maga a szó idegen eredete határozhatja meg. Emellett a vizsgálati mintába csak azok a szavak kerültek be, amelyeket kifejezetten ki- 3 A példákban megőrizzük a szavak eredeti hangsúlyozását. 180 KALBOS KULTŪRA | 85 fejezett dialógusjelleg és spontaneitás nélküli híradásokban és azok részleteiben használtak. A dialógusos és/vagy spontán beszédet tartalmazó szakaszokban a hangsúlyos rövid magánhangzók használatát nem vizsgáltuk, mivel ezek a szakaszok és az előre megírt, a híradásokra jellemző monologikus beszéd eltérő nyelvi helyzetek, amelyek különböző nyelvi viselkedést eredményezhetnek. Annak vizsgálatára, hogy a hangsúlyos helyzetben használt rövid magánhangzó rövid marad-e, vagy megnyúlik (félhosszú, illetve hosszú hanggá), auditív, azaz hallás alapján végzett módszert alkalmaztunk. A rövid és a megnyúlt magánhangzók megkülönböztetésének legfontosabb ismérve a magánhangzó mennyisége (időtartama), kiegészítő ismérve pedig a minősége (feszítettsége). Mivel e kutatás szempontjából lényegében nem fontos, hogy a hangsúlyos rövid magánhangzó félhosszúvá vagy hosszú hanggá nyúlik-e4, az elemzésben két magánhangzócsoportot különböztetünk meg: a röviden ejtett és a megnyúlt magánhangzókét. A megnyúlt magánhangzók röviden ejtett magánhangzókhoz viszonyított arányát (százalékban kifejezve) számítjuk ki a kutatásban, hogy megállapítsuk a megnyúlási jelenség változásait a média fejlődésének különböző szakaszaiban. 3. A KUTATÁS EREDMÉNYEI A vizsgálat elvégzése után megállapítottuk, hogy a média fejlődésének mindhárom szakaszában (a szovjet időszakban, az átmeneti időszakban és a jelenkorban egyaránt) készült híradásokban a hangsúlyos helyzetben a rövid magánhangzó helyett különböző mennyiségű változatok fordulhatnak elő: rövid (a), illetve megnyúlt (félhosszú (b) vagy hosszú (c)) magánhangzó. Auditív módon annyiban állapítható ez meg, hogy a szó tövében rövid, félhosszú és hosszú magánhangzók egyaránt előfordulnak (a1, b1, c1). A vizsgált anyagban nem fordult elő olyan eset, hogy a híradásokban a szó hangsúlyos végén rövid helyett hosszú magánhangzót használtak volna: ebben a helyzetben – a szó tövével ellentétben – csak rövid és félhosszú magánhangzók fordultak elő (a2, b2) (a példában a rövid magánhangzó valamennyi változata dőlt betűvel szerepel), vö.: a1. volt, másik, segít, hívatlan, b1. nem adott, magával visz, külföld, minden, c1. műhely, jobb, átadás, saját, a2. nap, együtt, vinni, első, b2. elektromos., nincs., őszinte., minden.. 4 Csak a magánhangzó megnyúlásának ténye fontos, ezért nem végeztünk további időtartamméréseket, amelyekkel elkülöníthető lenne a félhosszú magánhangzó a hosszútól. R. ČIČIRKAITĖ. Kirčiuotų trumpųjų balsių ilginimo polinkiai 1960–2011 m. informacinėse laidose 181 1. ÁBRA. A megnyújtott magánhangzók relatív gyakorisága (százalékban) a média fejlődésének különböző szakaszaiban A beszélők, akik hangsúlyos helyzetben gyakrabban használnak megnyújtott, nem pedig rövid magánhangzót, a média fejlődésének valamennyi szakaszában megtalálhatók, ám a hangsúlyos rövid magánhangzók megnyújtására való hajlamot gyakrabban figyelték meg a szovjet időszakban készült hírműsorokban. Emellett 2000-től egyre több olyan újságíró akad, akinek beszédében egyáltalán nem rögzíthetők nyújtási jelenségek. Így a hangsúlyos rövid magánhangzók megnyújtásának előfordulása fokozatosan csökken a hírműsorokban: a szovjet időszakban minden harmadik, az átmeneti időszakban minden ötödik, a jelenlegi időszakban pedig minden hetedik, hangsúlyos szótagban álló rövid magánhangzót nyújtják meg (lásd az 1. ábrát). Amint látható, a hangsúlyos helyzetben használt megnyújtott magánhangzók a hírműsorok beszédében a jelenlegi időszakban feleannyiszor fordulnak elő, mint a szovjet időszakban. Továbbá, amennyire a hangsúlyos helyzetben használt rövid magánhangzók auditív elemzése alapján megállapítható, a szovjet időszakban gyakrabban használtak rövid magánhangzó helyett hosszú magánhangzót (a), a jelenlegi időszakban pedig félhosszú hangot (b), például: a. dvasininkíjos, lietūviais, pranešīmų (radijo reportažo „Kultūrinių ryšių komiteto plenumas“ korespondentas, 1966) elektrėniškių, išrenkamas, partinio, pranešimo, respublikos (radijo reportažo „Iškilmės Vladimiro Lenino šimtosios gimimo metinėms pažymėti“ korespondentas, 1970) alūs, nedidelės, respublikos, savo, turi (LTV laidos „Panorama“ korespondentas, 1977) 182 KALBOS KULTŪRA | 85 2. ÁBRA. A megnyújtott magánhangzók relatív gyakorisága (százalékban) a média fejlődésének különböző szakaszaiban a férfiak és a nők beszédében b. įtì.kinamo, pridėti.nės, ũ.žsienio (Baltijos televizijos žinių laidos vedėjas, 1994) bũ.vo, dvì.dešimt, istoriškũ.mo, nũ.tarė, pagrindì.niai, visuomenì.nė (LTV laidos „Labas rytas“ korespondentė, 1999) pritarì.mo, tarptautì.nio (LNK žinių korespondentė, 2011) A férfiak és a nők hasonló módon használják a megnyújtott magánhangzókat hangsúlyos helyzetben: a rövid magánhangzók helyett leggyakrabban a szovjet időszakban ejtettek megnyújtottakat hangsúlyos helyzetben, legritkábban pedig a jelenlegi időszakban (lásd a 2. ábrát). Meglehetősen nehéz egyértelműen megválaszolni, miért csökken a megnyújtott magánhangzók száma a hírműsorokban. Lehetséges, hogy ez a kiejtésbeli változás a nyelvi normákat megállapítók hosszú évek óta tartó erőfeszítéseinek következménye: normatív hagyományunkban a hangsúlyos rövid magánhangzók megnyújtására való hajlamot már az első rádióadások (vö. Talmantas 1933: 6), később pedig az első televíziós adások (vö. Vaitkevičiūtė 1965: 59) óta kedvezőtlenül ítélik meg. Emellett ezt a nyújtási jelenséget már évtizedek óta társadalmi stigma övezi (bővebben lásd Čičirkaitė, Vaicekauskienė 2012). Érdekes, hogy a második és harmadik generációs vilniusi litvánokkal készített klasszikus szociolingvisztikai interjúk hasonló tendenciákat tártak fel a hangsúlyos rövid magánhangzók megnyújtásában (Čičirkaitė, Vaicekauskienė 2012): a nyelvhasználatukra leginkább összpontosító vilniusiak, vagyis amikor egyetlen jegyükben különböző minimális párokat olvastak fel, ugyanúgy minden hetedik hangsúlyos szótagot megnyújtottak, mint a bemondók, tudósítók vagy hírolvasók az előre elkészített, felolvasott, olykor még hangsúlyjelekkel is ellátott hírműsorszövegekben. Vajon a hírműsorokban a megnyújtott magánhangzók relatív gyakoriságára vonatkozó mutatók és a vilniusiak által felolvasott szövegekben mért értékek R. ČIČIRKAITĖ. Kirčiuotų trumpųjų balsių ilginimo polinkiai 1960–2011 m. informacinėse laidose 183 3. ÁBRA. A megnyújtott magánhangzók i, u, a, e relatív gyakorisága (százalékban) a média fejlődésének különböző szakaszaiban a minimális párokban azt mutatják, hogy a média kiejtése közeledik a standard nyelvváltozathoz, vagy esetleg egy, a vilniusi beszéd alapján kialakuló új médiabeli normaközponthoz; erre azonban még túl korai válaszolni: a litván nyelvtudományban továbbra sincsenek átfogó, összehasonlító vizsgálatok a vilniusiak és a média nyelvhasználatáról. A média fejlődésének mindhárom vizsgált szakaszában a megnyújtott magánhangzók gyakoriságuk csökkenő sorrendjében ugyanúgy helyezkednek el: i, u, a, e. Ez azt jelenti, hogy a szovjet korszakban, az átmeneti időszakban és a jelenlegi időszakban is a hangsúly hatására leggyakrabban az i magánhangzó nyúlik meg az információs műsorokban (pl.: ki.tas5, visi., dvi.-dešimties, liki.mas, vi.siškai, ąžuoli.nis, asmeni.nis, hitleri.nis), valamivel ritkábban az u (institū.tas, grū.pė, lietū.viai, tū.rite, svarbū., respū.blika, sutriu.škino, bū.deliai), még ritkábban az a (sá.vo, pá.neša, maná.sis, pirmá.sis, á.tvežė), legritkábban pedig az e (didé.snė, tebė.kvepiančioje, suve.stumėt). Más szóval a hangsúly hatására gyakrabban nyúlnak meg a felső nyelvállású magánhangzók, az i és u, míg az alsó nyelvállású magánhangzók, az a és e megnyújtott változatai jóval ritkábbak6. Ha összehasonlítanánk, hogyan változott az egyes, hangsúly hatására megnyújtott magánhangzók megoszlása a média fejlődésének különböző szakaszaiban, azt látnánk, hogy a hangsúlyos helyzetben használt rövid, alsó nyelvállású magánhangzók, az a és e megnyújtásának esetei a beszélt médiában 5 Az itt és a további példákban használt félhosszúságjelölés konvencionális: nem félhosszú magánhangzót jelöl, hanem a hangsúly hatására félhosszúvá vagy hosszúvá nyújtott magánhangzót. 6 A felső nyelvállású magánhangzók, az i, u, nem pedig az alsó nyelvállásúak, az a, e gyakoribb nyújtására irányuló tendencia a vilniusiak második és harmadik generációjának beszédében is megfigyelhető (Čičirkaitė, Vaicekauskienė 2012). 184 KALBOS KULTŪRA | 85 a médiában csökken: a jelenlegi időszakban az a magánhangzó hangsúly hatására háromszor, az e pedig öt-hatszor ritkábban nyúlik meg, mint a szovjet években. A leggyakrabban hangsúly hatására megnyújtott i magánhangzó megnyújtott változatainak relatív gyakorisága azonban csak kis mértékben változik: a szovjet korszakban, az átmeneti időszakban és a jelenlegi időszakban egyaránt a megnyújtott változat, nem pedig a rövid, adja a hangsúlyos helyzetben használt i magánhangzó összes előfordulásának mintegy háromötödét. Az u magánhangzó egyre ritkábban marad rövid hangsúlyos helyzetben: a megnyújtott u relatív gyakorisága mindhárom időszakban fokozatosan nő: a szovjet időszakban a megnyújtott változat 27 százalékot, a jelenlegi időszakban csaknem 37 százalékot tesz ki7 (lásd a 3. ábrát). A hangsúlyos, megnyújtott i, u, a, e magánhangzók megoszlása a férfiak és a nők beszédében hasonlóságokat és különbségeket egyaránt feltár (lásd a 2. táblázatot). 2. TÁBLÁZAT. A megnyújtott i, u, a, e magánhangzók relatív gyakorisága (százalékban) a média fejlődésének különböző szakaszaiban a férfiak és a nők beszédében Magánhangzók | Férfiak | Nők | 1960–1987 | 1988–1992 | 1993–2011 | 1960–1987 | 1988–1992 | 1993–2011 | [i.] | 60,5 | 61 | 51,2 | 50 | 62,5 | 64,1 | [u.] | 26,5 | 31,2 | 44,4 | 37,5 | 31,8 | 32,1 | [a.] | 10,5 | 6,9 | 3,8 | 6,25 | 5,7 | 3,4 | [e.] | 2,5 | 0,9 | 0,6 | 6,25 | 0 | 0,4 Az információs műsorok férfi és női újságíróinak beszédében csökken a hangsúly hatására megnyújtott rövid, alsó nyelvállású magánhangzók, az a, e előfordulása. A hangsúlyos helyzetben használt, megnyújtott felső nyelvállású magánhangzók, az i, u relatív gyakorisága azonban első látásra ellentétes irányban változik a férfiak és a nők beszédében. A férfiak beszédében csökken az i magánhangzó nyújtásának gyakorisága, ám a hangsúlyos helyzetben a rövid u helyett gyakrabban használják annak megnyújtott változatát. A nők beszédében a jelenlegi időszakban, a szovjet évekhez képest, 14 százalékkal nőtt az i magánhangzó nyújtásának esetei, ugyanakkor néhány százalékkal ritkábban hasz- 7 Természetesen érdekes volna megvizsgálni, hogy a szó tövében és a szó végződésében mennyire gyakori a hangsúlyos rövid magánhangzók, az a, e, i, u nyújtása, de e két helyzettől eltekintve az egyes beszélők beszédében túl kevés az ezekben használt magánhangzó ahhoz, hogy összehasonlításuk alapján általánosító következtetéseket lehessen levonni. R. ČIČIRKAITĖ. Kirčiuotų trumpųjų balsių ilginimo polinkiai 1960–2011 m. informacinėse laidose 185 4. ÁBRA. A szó tővégi és szóvégi megnyújtott magánhangzók relatív gyakorisága (százalékban) a média fejlődésének különböző szakaszaiban a megnyújtott magánhangzó u változatait. A vilniusiak körében végzett kutatás kimutatta, hogy a nem jelentős tényező lehet a megnyújtott beszédváltozatok gyakoriságában: a vilniusi férfiak mind a szó tövében, mind a szó végén több mint kétszer olyan gyakran nyújtják meg a hangsúlyos rövid magánhangzókat, mint a nők (Čičirkaitė, Vaicekauskienė 2012). Ebben a kutatásban megfigyelt, újságírói kiejtésbeli ingadozások azonban túl csekélyek ahhoz, hogy kijelenthessük: a nem a nyilvános beszélők nyelvhasználatának változatosságát is meghatározza. Inkább éppen ellenkezőleg: megerősítik azt a feltevést, hogy a nyilvános nyelvhasználat homogénebb, és kevésbé tagolódik társadalmilag. A média fejlődésének különböző szakaszaiban sugárzott hírműsorokban a szó tövében és végén megnyújtott hangsúlyos rövid magánhangzók szintén egyenlőtlenül oszlanak meg: a szovjet években a hangsúlyos tőszótagban minden ötödik, a szó végén minden tizenhetedik rövid magánhangzó nyúlik meg. A jelenlegi időszakban ritkább a megnyújtott hangsúlyos magánhangzók használata: a szó tövében minden nyolcadik, a szó végén csupán minden ötvenedik rövid magánhangzó nyúlik meg. Vagyis a szó végén mindig jóval kevesebb hangsúlyos rövid magánhangzó-megnyújtás fordult elő, mint a szó tövében8, a jelenlegi időszakban azonban számuk még tovább csökkent (lásd a 4. ábrát). A litván nyelvtudományban rendszerint azt állítják, hogy a rövid magánhangzók szó tövén belüli megnyújtása nyelvjárási eredetű, míg e magánhangzók szóvégi megnyújtását városi zsargonnak, az utcai beszéd jelenségének tekintik, amely más nyelvek hatására vagy azok mintáját követve alakult ki (Grumadienė 1983: 87; Pupkis 2006, 2007; 8 A szó végén jóval ritkábban (ötször ritkábban) nyújtják meg a hangsúlyos rövid magánhangzókat, mint a szó tövében, a vizsgált második és harmadik generációs vilniusiak is (Čičirkaitė, Vaicekauskienė 2012). 186 KALBOS KULTŪRA | 85 Vitkauskas 1973: 48; 1978: 24; Zinkevičius 1966: 104). Jei (kaip matyti iš 4 pav.) informacinėse laidose ir žodžio kamiene, ir galūnėje vartojamų kirčiuotų pailgintųjų balsių mažėja, galbūt mažėja ir tarmių bei miesto kalbos poveikis viešajai kalbai. 4. ÖSSZEFOGLALÓ MEGJEGYZÉSEK A hangsúlyos rövid magánhangzók megnyújtásának elmúlt öt évtizedre kiterjedő elemzése kimutatta, hogy a média nyelvhasználatában meglehetősen ritkán alkalmaznak megnyújtott magánhangzókat a rövidek helyett. Gyakrabban nyújtják meg a tőben álló hangsúlyos magánhangzókat, a szóvégi megnyújtás pedig különösen ritka. Ez mindhárom médiaszakaszra érvényes. A jelenlegi időszakot reprezentáló szövegekben kevesebb megnyújtott magánhangzót rögzítenek a média nyelvhasználatában, mint a szovjet vagy az átmeneti időszakban. A megnyújtott magánhangzók relatív gyakorisága hasonló a mai vilniusi beszédben is. Az egyes magánhangzók elemzése alapján kijelenthető, hogy a nyilvános nyelvhasználat változásait leginkább két magánhangzó, az a és az e kiejtésének változása határozza meg. A hangsúlyos rövid i megnyújtásának esetszáma állandó marad, az u magánhangzó megnyújtásának esetei pedig még gyakoribbá is válnak. Következésképpen egyes fonetikai változók befolyásolják a kiejtés változását. A magánhangzók megnyújtása nem függ a vizsgált beszélők nemétől – e tekintetben a nyilvános beszéd szakemberei különböznek az átlagos beszélőktől. A média nyelvhasználatában a megnyújtások talán azért ritkulnak, mert a preskriptivizmus ideológiája világos nyelvi stratégiát követ, és a rádió- és televízióműsorok kezdete óta ugyanazt a kodifikációs irányt tartja szem előtt. Emellett feltételezhető, hogy a média nyelvhasználatának változását a rádióban és televízióban végbemenő természetes nyelvi változás is alakítja: csökken a hangsúlyos rövid magánhangzókat megnyújtó beszélők száma. LITERATŪRA Chambers J. 1998: TV makes people sound the same. – Language Myths. L. Bauer, P. Trudgill (eds.). New York: Penguin, 123–131. Coupland N. 2012: Sociolinguistic change, vernacularisation and British media. [2012 m. rugpjūčio 21–24 d. Berlyne vykusio XIX sociolingvistikos simpoziumo medžiaga.] Prieiga per internetą: <http://neon.niederlandistik.fu-berlin.de/ss19/paper/311> (žiūrėta 2012 12 20). R. ČIČIRKAITĖ. Kirčiuotų trumpųjų balsių ilginimo polinkiai 1960–2011 m. informacinėse laidose 187 Čičirkaitė R., Vaicekauskienė L. 2012: Balsių ilginimas kaip sociolingvistinė vilniečių tarties ypatybė. – Taikomoji kalbotyra 1. Prieiga per internetą: <http://taikomojikalbotyra.lt.azalija.serveriai.lt/lt/2012/10/balsiu-ilginimas-kaip-sociolingvistine-vilnieciu-tarties-ypatybe> (žiūrėta 2012 12 01). Grumadienė L. 1983: Социолингвистическое исследование литовской речи коренных вильнюсцев. – Lietuvių kalbotyros klausimai 23, 62–101. Kavaliauskas V., Šmitas A. 2010: Būdingosios televizijos žurnalistų tarties klaidos. – Žmogus ir žodis 1, 28–34. Kerswill P. 2003: Dialect levelling and geographical diffusion in British English. – Social Dialectology. In honour of Peter Trudgill. D. Britain, J. Cheshire (eds.). Amsterdam: Benjamins, 223–243. Kristiansen T., Coupland N. 2011: SLICE: Critical perspectives on language (de) standardization. – Standard Languages and Language Standards in a Changing Europe. Oslo: Novus Press. Kruopienė I., Kačiuškienė G. 2008: Ilgųjų ir trumpųjų balsių realizavimas sakytinės žiniasklaidos darbuotojų kalboje. – Žmogus ir žodis 10, 38–42. Milroy J., Milroy L. 2002: Authority in Language. Investigating Standard English, London and New York: Routledge. Nevinskaitė L. 2012: Lietuvos sakytinės žiniasklaidos tekstynas: rengimo metodologija ir patirtis. – Taikomoji kalbotyra (įteikta spausdinti). Pupkis A. 1999: Ar turime prestižinę tartį? – Gimtoji kalba 6, 1–7. Pupkis A. 2006: Ką parodė Kalbos švaros dienos (1–3). Prieiga per internetą: <http://www.flf.vu.lt/lkd/pdf/gk_straipsniai/gk_2006_5_3_8_ksd_pupkis.pdf> (žiūrėta 2012 12 01). Pupkis A. 2007: 2007 metų Kalbos švaros dienos. Prieiga per internetą: <http://www.flf.vu.lt/lkd/pdf/gk_straipsniai/gk_2007_11_3_11_ksd_pupkis.pdf> (žiūrėta 2012 12 20). Reikalavimai 1997: Būtinausi tarties reikalavimai. Prieiga per internetą: <http://www.vlkk.lt/lit/klaidos/tarties-reikalavimai.html> (žiūrėta 2012 12 12). Talmantas J. 1933: Daugiau dėmesio šnekamajai bendrinei kalbai. – Gimtoji kalba 6–7. Tamaševičius G. 2012: Žiniasklaidos lyderių sociolingvistinė kompetencija visuomenės transformacijų kontekste. Daktaro disertacija. Vilnius. Thoegersen J., Kristiansen T., Östman J. O. 2012: Changing linguistic norms in the audiovisual media. [2012 m. rugpjūčio 21–24 d. Berlyne vykusio XIX sociolingvistikos simpoziumo medžiaga.] Prieiga per internetą: <http://neon.niederlandistik.fu-berlin.de/ss19/paper/155> (žiūrėta 2012 12 20). Trudgill P. 1986: Dialects in Contact, Oxford: Blackwell. 188 KALBOS KULTŪRA | 85 Vaitkevičiūtė V. 1965: Daugiau dėmesio taisyklingai tarčiai. – Kalbos kultūra 8, 57–63. Vitkauskas V. 1973: Sėkmės, jaunieji aktoriai! – Kalbos kultūra 24, 47–49. Vitkauskas V. 1978: Kokios kalbos moko vaikus teatras. – Kalbos kultūra 35, 21–25. Zinkevičius Z. 1966: Lietuvių dialektologija, Vilnius: Mintis. Gauta 2012 12 27 PHENOMENON OF STRESSED SHORT VOWEL LENGTHENING IN NEWS BROADCASTS FROM 1960 TO 2011 Summary The paper presents a retrospective auditive analysis of the speech of TV and radio news. The aim of the study is to find out how frequent the lengthening of stressed short vowels is in the speech of professional voices such as journalists, news readers and hosts and how this phenomenon changes. The analysis covers more than 10 hours of news broadcasts since year 1960. The investigation has resulted in identifying the following tendencies of TV and radio news: 1) in the speech of professional voices the lengthening of stressed short vowels decreases over time; 2) the lengthening commonly affects word stems but it seems to be quite rare at the end of the words; 3) the lengthening of stressed short vowels doesn’t depend on gender of a speaker. KEYWORDS: broadcasts, standard language, vowel lengthening. RAMUNĖ ČIČIRKAITĖ Lietuvių kalbos institutas P. Vileišio g. 5, LT-10308 Vilnius [email protected] [email protected] R. ČIČIRKAITĖ. Kirčiuotų trumpųjų balsių ilginimo polinkiai 1960–2011 m. informacinėse laidose 189