Kalbinės nuojautos praradimas: ar reali grėsmė?

BENDRINĖ KALBA 89 (2016) www.bendrinekalba.lt ISSN 2351-7204 STEFANO M. LANZA Vytauto Didžiojo Egyetem A NYELVI INTUÍCIÓ ELVESZTÉSE: VALÓS VESZÉLY? KULCSSZAVAK: köznyelv, hangsúlyfajta, hangsúlyozás, nyelvérzék. A nyelv kultúrájának éveiben minden nyelvhasználónak el kellene gondolkodnia a közös nemzeti kinccsel, az államnyelvvel való kapcsolatán. A közös kincset mindenkinek felelősségteljesen kell használnia: a nyelvhelyesség semmiképpen sem csupán a nyelvészek ügye. E tanulmány célja, hogy felhívja a figyelmet a litván nyelv fonetikai sajátosságaira és jelenlegi használatára, kulturális, irodalmi és nyelvtörténeti tények bemutatásával. Ezzel remélhetőleg elősegíti a nemzeti öntudat bizonyos mértékű felébresztését. A litván nyelv ápolása során, amelyre a hangsúlyfajták rendszere jellemző, és amely 1 megkülönbözteti a magánhangzók mennyiségét – ez pedig még fonológiailag releváns jelenség –, Európa kultúrája szempontjából legfontosabb antik nyelvek hanyatlását elgondolkodtató precedensnek kell tekinteni. Mi a litván nyelv hanglejtési rendszerének mai állapota? A tanulmány célja a problémás kérdések felvetése: megállapítható-e, mi okozza a hangsúlyozási normáktól való eltéréseket, és milyen intézkedésekkel őrizhetők meg a litván nyelv jellegzetes vonásai. A NYELVI INTUÍCIÓ ELVESZTÉSÉNEK FOLYAMATA: AZ ANTIK NYELVEK A nyelvek változnak. Hogy fejlődnek-e, virágoznak-e, elszegényednek-e, kihalnak-e (vagy esetleg meg is születnek), azt alapvetően egyetlen tényező – a használók – határozza meg. A nyelvet a használói csoport (törzs, nép vagy hasonló közösség) megkülönböztető jegyeként már az ókorban is értelmezték. Az ókori Görögországban az idegeneket a rossz görög nyelvtudásuk alapján ismerték fel. Azt, aki görögül csak dadogott, barbárnak nevezték (vö. ógör. βάρβαρος „görögül dadogó”). Nyelvpolitika hiányában az ókori klasszikus görög nyelv, amelynek alapja Attika régiójának nyelve volt, a rajta írt műveknek és 2 szerzőik presztízsének köszönhetően sokáig fennmaradt. Még a függetlenség i. e. 146-ban bekövetkezett elvesztése után is az a vélemény uralkodott, hogy „a meghódított Görögország 1 Aligha lehetne a litván nyelvnek a hangsúlyos hanglejtések rendszerénél sajátosabb fonetikai jellemzőjét találni. Ez minden litván nyelvjárásra jellemző. Antanas Pakerys (1995: 301) a litván nyelv fonetikáját megkülönbözteti az európai nyelvek nagy többségének fonetikájától (így a szomszédos szláv nyelvekétől is, ugyanakkor kiemeli a lett nyelvvel való rokonságot), és annyira sajátosnak tartja, hogy a litván nyelv első kutatóinak, akik megpróbálták leírni, meglehetősen sokat kellett fáradozniuk („hi accentus nequeunt exemplificari vocibus Polonis aut aliis“, azaz „ezek a hangsúlyok (=a hangsúlyozás módjai, hangsúlyos hanglejtések) nem magyarázhatók lengyel vagy más nyelvek példáival“; idézve az 1737-es Universitas lingvarum Litvaniae című műből; vö. Strockis 2004: 301–302). 2 Tai garsažodinės kilmės žodis (bar-bar). Iš graikų kalbos terminas pateko į lotynų kalbą forma barbarus (vö. a II. században Festus által írt szótárban található bejegyzés: Barbari dicebantur antiquitus omnes gentes exceptis Graecis „az ókorban barbároknak nevezték valamennyi népet, a görögök kivételével”, barbarais buvo vadinamos visos tautos išskyrus graikus“). STEFANO M. LANZA. A nyelvi intuíció elvesztése: valós veszély? |2 leigázta a vad győzőt” (vagyis a BENDRINĖ KALBA 89 (2016) www.bendrinekalba.lt ISSN 2351-7204 rómaiakat), és egyetlen, görögül nem tanult római sem nevezhette magát műveltnek. Amint 3 azonban ismert, már a Kr. e. II. században különféle politikai és társadalmi okok miatt világos szakadék alakult ki a régi szövegekben használt irodalmi nyelv és a mindennapi életben használt köznyelv, vagyis az úgynevezett κοινή között. Ez utóbbi nyelvet a papiruszok széles körben 4 tanúsítják. Az ügyiratokban gyakran összekeverték a hosszú és rövid magánhangzókat, a kettőshangzókat és az egyszerű magánhangzókat, ami arra enged következtetni, hogy ez a keveredés a beszélt nyelvre is jellemző volt. A hangok minőségének ilyen fokú érzékvesztése bizonyítja, hogy ezzel párhuzamosan (bár logikailag azt kellene mondanunk, hogy még korábban) a nyelv egy összetettebb sajátossága, a hanglejtési rendszer is elveszett. A folyamat lassan és fokozatosan ment végbe, ám azoknak az éveknek a kulturális szereplői, a szónokok és a retorikatanárok világosan felismerték, milyen veszély fenyegette a klasszikus nyelv szépségét és általában magát a nyelv létét. A jó stílus ápolóinak reakcióját a purista irányzat testesítette meg, amelyet atticizmusnak neveztek. Az atticizmus egyik híve, Dionüsziosz Halikarnasszoszból, még az i. e. I. században is azt tanította, hogy a klasszikus görög nyelv hangsúlya dallami volt, a hangmagasság emelkedése pedig három egész hangnyi és egy félhangnyi intervallumot fogott át (Περί συνθέσεως ὀνομάτων, XI). Minden erőfeszítés ellenére az atticisták kísérlete, hogy 5 mesterségesen életben tartsák a régi prozódiai rendszert – hiszen ezt a nyelvváltozatot a mindennapi életben már senki sem beszélte –, végül nem járt sikerrel. Bár a tudósok még nem értenek egyet a latin hangsúly természetét illetően (dinamikus vagy dallami), éppen e nyelvben bizonyítható a legjobban a nyelvi érzék 6 elvesztése. A latin nyelvben a hangok mennyiségi kettős (hosszú / rövid) oppozíciója nemcsak fonológiailag releváns, hanem a verselés alapját is képezi. A hexameter involúciója tanúsítja, hogy alig pár 7 száz év alatt teljesen felbomlott a latin nyelv fonetikai rendszere. A különböző hosszúságú szótagok váltakozása alkotja a klasszikus hexameter szerkezetét: –   , –   , –   , –   , –   , –  Valamennyi verslábban – jóllehet az ötödikben csak ritka kivételes esetekben, és mindig csupán stiláris okokból – két rövid szótagot egy hosszú helyettesíthet (vagyis a daktilust helyettesítheti 3 Graecia capta ferum victorem cepit – írja Horatius (Ep. II, 1, 156) 4 Hagyományosan Nagy Sándor hadjáratait említik, amelyek gyakorlati okokból az egyszerűsített nyelv elterjedéséhez (és ezzel összefüggésben a nyelvjárások fokozatos visszaszorulásához) vezettek. Erről litvánul lásd Palionis 1999: 249–250, Poliakov 2008: 152–153. 5 Ez kvint intervallum, jóllehet Dionysius nem használja ezt a terminust. Ezt a fontos forrást, A szavak elrendezéséről című művet, úgy tűnik, nem ismerhette Zigmas Zinkevičius, mivel arra szorítkozott, hogy kijelentse: „Feltételezik, hogy a görögök a szóvégekben megkülönböztették a hanglejtéseket” (Zinkevičius 1980: 45). 6 Hasonlóképpen nincs egyetértés a latin nyelv hanglejtéseit illetően sem. A fennmaradt latin retorikatanárok írásos feljegyzései ellenére egyes tudósok még mindig úgy vélik, hogy a latin hangsúlyjelek a késői latin filológusok találmányai. Erről litván nyelven lásd: Strockis 2004: 292. 7 A litván nyelvhez hasonlóan a latin nyelvben is a magánhangzó hosszúsága lehet a szavak megkülönböztetésének egyetlen módja, pl.: pălus „mocsár” és pālus „oszlop”; lĕgo „gyűjtök” és lēgo „ráhagyok (vagyont)”; dĭco „kijelölök” és dīco „mondok”; pŏpulus „nép” és pōpulus „nyárfa”; fŭgit „menekül” és fūgit „elmenekült“. STEFANO M. LANZA. A nyelvi intuíció elvesztése: valós veszély? |3 spondeus), az utolsó „hiányzó“ BENDRINĖ KALBA 89 (2016) www.bendrinekalba.lt ISSN 2351-7204 (katalektikus) versláb pedig – – formában valósulhat meg (vagyis spondeus használatos trocheus helyett). Ezért a szokásos jelölés a következő: A szóhangsúly nem feltétlenül esik egybe a versláb –   , –   , –   , –   , –   , –  erős részével (vagyis az első hosszú elemmel, amit arszisznak neveznek), ahogyan a tonális, például Kristijonas Donelaitis-féle verselésben. Az egyezés azonban gyakori a sor végződésében, a klauzulában (hexameterben ez az utolsó két versláb). Íme Vergilius Aeneisének első sora (félkövérrel kiemelve a hangsúlyos szótagok): Fegyvert s a férfit énekelem, ki Trója partjairól elsőként… [ar-ma-vi , rum-que-ca , no-Tro , iae-qui, pri-mu-sa , bo-ris] 8 –   , –   , – – , – – , –   , – – Amint látható, a szótagok mennyiségi váltakozása megfelel a hexameter szerkezetének, a szavak hangsúlya pedig két helyen nem esik egybe az arszisszal: a cano szóban a caszótag hangsúlyos, de a versmértékben a daktilus gyenge részének (amit tézisnek neveznek) második elemét alkotja, a qui vonatkozó névmás pedig a spondeus gyenge részét alkotja. 9 Vergilius az i. e. I. században alkotott. A másik, kevéssé ismert latin költő, Commodianus (Commodianus), három évszázaddal később hexameterekben 10 írta meg tanító jellegű művét Instructiones („Tanítások“). Ez 80 vers gyűjteménye, két könyvre osztva. Íme maga a kezdet, az első vers első sora (félkövér betűvel a hangsúlyos szótagokat emeljük ki): Pri-ma prae-fa -tio no-stra vi -am er-ran-ti de-mon-strat [Pri-ma-prae , fa-ti-o, no-stra, vi-am-er, ran-ti-de , mon-strat] –  – , –   , –  ,   – , – – – , – – Sorainak abszolút többsége (97 százaléka) az eltérő verslábak ilyen, mintegy véletlenszerű 11 keveredését mutatja. A hexameterzáradékokat, különösen a sorok utolsó verslábait alkotókat vizsgálva világossá válik a költő hajlama arra, hogy minden hangsúlyos szótagot hosszúnak, minden hangsúlytalant pedig rövidnek tekintsen. A metrum helyett a ritmikai hangsúlyt részesíti előnyben. A klasszikus szabályos záradékkombináció (–   , – ) mellett szinte valamennyi más lehetséges három szótagú és 8 A szótaghatár nem feltétlenül esik egybe a versláb vagy a verslábrész határával, vö. pri-mu-sa-bo-ris. 9 Az ab elöljárószó a beszédfolyamban önálló hangsúllyal nem rendelkező szónak tekintendő. 10 Nem ismeretes pontosan, mikor élt Commodianus. Bár a kutatók által javasolt időszakok a II. és az V. század között ingadoznak, műveiben utalások fedezhetők fel a III. század közepének történelmi eseményeire (erről részletesen lásd: Salvatore 1977). 11 A statisztika az első könyv 45 költeménye alapján készült (Lanza 1997: 81). Megjegyzendő, hogy szabályos szótagminőségi sorozat hiányában a szótagok verslábak szerinti felosztása szubjektívvé válik. Mindenesetre teljesen szabályos hexameterek is előfordulnak. STEFANO M. LANZA. A nyelvi intuíció elvesztése: valós fenyegetés? |4 kétszótagú versláb. Ebben a BENDRINĖ KALBA 89 (2016) www.bendrinekalba.lt ISSN 2351-7204 zűrzavarban csak a ritmikai hangsúly körvonala állandó: egy hangsúlyos szótag, két hangsúlytalan, 12 majd egy hangsúlyos szótag, egy hangsúlytalan. Ez a szillabotonikus verselésre emlékeztet. A sorok többi része azonban nem szabályos, és bármilyen is legyen Commodianus verselésének alapja – ha egyáltalán van ilyen –, egy dolog világos: ez a költő nem tudta megkülönböztetni a rövid magánhangzókat a hosszúaktól sem a hangsúlyos, sem a hangsúlytalan szótagokban. Ahogy a latin nyelv fonetikailag változott, egyes jellemzői eltűntek; a magánhangzók időtartamának a nyelvben meglévő különbsége elvesztette fonológiai funkcióját, a magánhangzók mennyiségi oppozíciója aprašytoji kiekybinė niveliacija, geriausiai liudija romanų kalbos. Panašiai kaip naujojoje graikų pedig jelentéktelenné vált. Mindezen nyelvek hangsúlyának természete dinamikus, hanglejtések nincsenek. A LITVÁN NYELV KIEJTÉSÉNEK LEGFONTOSABB KÖVETELMÉNYEI A Litván Nyelvi Állami Bizottság közzétette a litván nyelv kiejtésének legfontosabb követelményeit. A „litván nyelv” megnevezésén itt – magától értetődően – a köznyelvi litván nyelvet kell érteni. Az ott felsorolt nyelvi hibák különösen súlyosnak tekintendők, szigorúan javítandók, hiszen ez a jegyzék a Nagy nyelvi hibák jegyzékének egyik alfejezete. Maga a cím is némileg zavarba ejtő. Nyilvánvaló, hogy szerencsétlenül fogalmazták meg. Ha ezek a követelmények „legfontosabbak”, vajon arra kell-e következtetni, hogy fontosabbak a fontosaknál? Ez nyelvtanilag és logikailag is hibás. Talán nem azt a gondolatot akarják itt sugallni, hogy megengedett (vagy megengedhető?) figyelmen kívül hagyni a legfontosabbakat? A követelmények világosan vannak megfogalmazva. A magánhangzók ejtéséről: 8.1 A rövid magánhangzók megkülönböztetése a hosszúaktól mind a hangsúlyos, mind a hangsúlytalan szótagokban; 8.2 Az e, ė, o magánhangzók megkülönböztetése az ie, uo egybeolvadó kettőshangzóktól hangsúlyos és hangsúlytalan szótagokban; 8.3 A kettőshangzók és a vegyes kettőshangzók emelkedő hangsúlyának megkülönböztetése az eső hangsúlytól. Ezekhez a következő megjegyzés társul: Kívánatos megkülönböztetni a hosszú magánhangzók és az ie, uo egybeolvadó kettőshangzók hangsúlyát. Ismét egy érdekes gondolatot erőltetnek: a hangsúlyrendszerben nem minden egyformán fontos. Feltétlenül („a legszükségesebb”) meg kell különböztetni a luk – lak, kltas – kaltas, ti – ta , rndas – radas, tisė – te sė, stb. alakokat, de csak „kívánatos” megkülönböztetni a kpti (a hegyre) – kpti (mézet) alakokat, a kšė (folyadékot) – kšė („püré”) alakokat, a vtis (főnévi igenév) – Vtis, lti (főnévi igenév) – lti (megérinteni, jelen idő 3. személy), gėlę (a gelti ige múlt idejű melléknévi igenevének többes számú alanyesete) – gėlę (a gėlė egyes számú tárgyesete), siūsi – siųsi, rūgsta – rūksta, mėtos 12 Daktilus helyett molossus található (három hosszú szótag, vö. a már közölt példával: Instr. I, 1), anapesztus (két rövid és egy hosszú szótag, pl. dĕŭs ae(ternus), Instr. XXVII, 7), amfibrachisz (egy hosszú szótag két rövid között, pl. lŏcō mă(ligno), Instr. XXIV, 19), kretikusz (egy rövid szótag két hosszú között, pl. essĕ dī(cebant), Instr. IV, 6), tribrachisz (három rövid szótag, pl. nĕquĕ dŏ(lores), Instr. XLII, 25), bakchiusz (egy rövid szótag és két hosszú, pl. dŏlō vī(vendi), Instr. VI, 19), valamint antibakchiusz (két hosszú szótag és egy rövid, pl. Chrīstō bĕ(nigno), Instr. XXXVI, 16); a spondeus (vagy choreus) helyett jambus fordul elő (egy rövid és egy hosszú szótag, pl. (corpore) sĭtīs, Instr. XXX, 4). A két rövid szótagból álló versláb, a pirrichius, általában véve nagyon ritka a latin verselésben, Commodianus clausuláiban nem fordul elő. STEFANO M. LANZA. A nyelvi intuíció elvesztése: valós fenyegetés? |5 (mėtytis jelen idejű 3. BENDRINĖ KALBA 89 (2016) www.bendrinekalba.lt ISSN 2351-7204 személy) – mėtos (mėta többes szám alanyeset), tek (határozószó) – tik (tiekti felszólító mód 2. személy), josta (egyes szám alanyeset) – justa (juosti jelen idejű 3. személy) stb. Milyen elv alapján támaszkodtak itt erre? Ha a hangsúlyok megkülönböztetését csak bizonyos esetekben tilos mellőzni, miért kellene egyáltalán tilosnak lennie? A példák második csoportjában szintén az egyedüli hangsúlyok teszik lehetővé a jelentések megkülönböztetését. Ha megértjük, hogy a hangsúlyrendszer a litván nyelv sajátos jellemzője, egyben kommunikációs eszköz is, ezek az utalások saját identitásunk egy részéről való tudatos lemondásként hangzanak. Az így, „kívánság alapján” történő engedmény annak elismerése, hogy a nyelvhasználat napjainkban önkényesen változik. 8.1 és A 8.2 pontok azt az aggodalmat tükrözik, hogy a beszélők még több nyelvi jellemzőt hajlanak figyelmen kívül hagyni, hogy egy bizonyos alapvető nyelvfejlődési szakaszt élünk át, mégpedig olyan szakaszt, amelyen keresztül az ókori görög és latin nyelv is változva haladt át. Az ókorral ellentétben ma egyes államokban a nyelvápolást jogilag szabályozzák. Litvániában jogszabályokkal törekednek a litván nyelv államnyelvként való megőrzésére. A litván nyelvpolitika első alapvető tétele, hogy „a litván nyelv az állam és lakosai kommunikációs eszköze a közélet valamennyi területén, az állam szuverenitásának és egységének 13 egyik legfontosabb jele”. A hibákért büntetni talán jó dolog, de célszerűbb megérteni, milyen okok miatt térnek el a normáktól. Aki nem tartja be a kiejtési követelményeket, nem törekszik tudatosan vagy rosszindulatból a jogi normák megsértésére. Hiszen itt szándékos jogellenes cselekményt nem lehet felfedezni. Ezért a társadalom hajlamos bírálni a nyelvészeket, a normakodifikátorokat és tevékenységüket mint a valóságtól elszakadtat. Az embernek meg kell értenie, hogy azért illik helyesen beszélnie a saját nyelvén, nem pedig azért, hogy elkerülje a hibákat a jegyzékekből vagy jogszabályokból, illetve a megbüntetéstől való félelem miatt. A nyelvérzék nem veleszületett. Ezt ugyanúgy fejleszteni kell, mint az állampolgári tudatosságot, a szociális készségeket, a nemzeti öntudatot stb. A klasszikus nyelvekkel vont párhuzamot folytathatjuk. Az ókori görög és latin verselés evolúciója megmutatta, miként tompult e nagyszerű népek képviselőinek nyelvi intuíciója, és végül saját nyelvük használata során már nem voltak képesek megkülönböztetni a rövid magánhangzókat a hosszúaktól sem a hangsúlyos, sem a hangsúlytalan szótagokban; a magánhangzók megkülönböztetése bizonyos kettőshangzóktól hangsúlyos és hangsúlytalan szótagokban; a magánhangzók és kettőshangzók ereszkedő hangsúlyos hanglejtésének megkülönböztetése az emelkedő hanglejtéstől. Mindezt átgondolva merült fel az ötlet, hogy megvizsgáljunk néhány, mindenki által ismert, valamint az iskolai oktatási programokba is bevont litván verses művet, annak érdekében, hogy képet alkossunk arról, vajon a nyelvi intuíció elvesztésének veszélye aktuális jelenség-e a litván nyelvben, amelyet írásban is tanúsítanak. A Litván Köztársaság Szejmjének 13. számú határozata „Az államnyelv-politika 2009–2013. évi irányelveiről” 1. cikk 4. pont. STEFANO M. LANZA. Kalbinės nuojautos praradimas: ar reali grėsmė? |6 BENDRINĖ KALBA 89 (2016) www.bendrinekalba.lt ISSN 2351-7204 A LITVÁN NYELVŰ VERSES MŰVEK HANGLEJTÉSELEMZÉSÉNEK PÉLDÁI A litván nyelvű verselést a nyelvi intuícióval összekapcsolni kívánva figyelmet kell fordítani a rímre, mivel ez a sorok prozódiai és fonetikai sajátosságai alapján legszembetűnőbb része. E vizsgálat szempontjából sem a záradék, sem a verssor teljes utolsó hangsúlyos szótagja nem jelentős, hanem csupán az utolsó hangsúlyos szótag magánhangzós alapja, az adott magánhangzó (vagy kettőshangzó) időtartama és a hangsúly típusa (hanglejtése). Azt vizsgáljuk, hogy a rímelő szavak összhangban vannak-e egymással, illetve hogy hangsúlyos magánhangzóik (vagy kettőshangzóik) mennyiségi és minőségi szempontból azonosak-e. Ezért a pontos rímeken (aukšta – kalna, ras – vras) kívül a hozzávetőleges rímek (gadą – atrada, žmė – smia), valamint a pontatlan rímek (tùrinio – 14 šùlinio, la ką – ma nė) is megfelelőek, ha a hangsúlyos magánhangzók (vagy kettőshangzók) azonosak, vagyis ugyanabba az artikulációs sorba és ugyanabba a nyíltsági fokozatba tartoznak. A módszer alkalmazásakor abból indulunk ki, hogy a litván nyelv hat alapvető magánhangzója ([a], 15 [e], [e], [i], [o], [u]) és minden kettőshangzó továbbra is megkülönböztethető, vagyis amikor a költő olyan szavakat rímeltet, mint a ragą és a dega, a pilti és a pulti, ebből nem következik, hogy nem érzékelte az [a] és [e], illetve az [il] és [ul] közötti különbséget. Az ilyen előforduló eseteket a költői szabadság megnyilvánulásának kell tekinteni. A nyelvi intuíció vizsgálatakor azok az esetek érdemelnek figyelmet, amikor ugyanazon magánhangzó (vagy kettőshangzó) szótagalapjai eltérő hosszúságúak és eltérő hangsúlyjellegűek, mégis rímelnek. A vizsgálathoz olyan műveket választottunk, amelyekben a költő rímrendszerhez való ragaszkodásának szándéka kétségtelen, vagyis amelyekben a rím tudatos művészi eszközként működik. Csak két szerző műveit 16 vizsgáltuk: Maironis széles körben ismert, különböző versgyűjteményekből válogatott költeményeit és Justinas Marcinkevičius gyermekeknek írt Grybų karas című elbeszélő költeményét. Ez összesen 156, illetve 164 sort, valamint 81, illetve 82 rímet jelent. A hasonló terjedelem lehetővé teszi a statisztikai összehasonlítást. Maironis műveinek rímelemzését az 1. táblázat mutatja be. 14 Kissé eltérő terminológiát, de jelentősebb különbségek nélkül használ Juozas Girdzijauskas (1998: 46) is. 15 Nem szabad megfeledkezni arról, hogy hangokról, nem pedig helyesírásról van szó. Teljesen pontosan illeszkednek egymáshoz például Maironis rímeinek magánhangzói: mane – nežinia vagy sugrįšte – jaunystė. 16 Nevezetesen: Mano gimtinė, Užmigo žemė, Augo putinas, Lietuva brangi, Kur bėga Šešupė, Vilnius, Trakų pilis, Milžinų kapai. STEFANO M. LANZA. A nyelvi intuíció elvesztése: valós fenyegetés? |7 BENDRINĖ KALBA 89 (2016) www.bendrinekalba.lt ISSN 2351-7204 1. TÁBLÁZAT. Maironis műveiben a rímek elemzése Rimo tipas Proc. Pastabos apie rimus A hangok teljes egyezése 83,9 gailia – sopulia – gilia, eltolódott hangsúllyal18; pritrei – didvriai, su nukeltu kirčiu17; didvriai – išgrė, eltolódott hangsúllyal18; mielà – sielà, eltolódott hangsúllyal19; garsia – mate , eltolódott hangsúllyal20; Trakùs – skruostùs, eltolódott hangsúllyal21. A hanglejtések különböznek 8,7 p evas – Divas22; tėvne – pamnę; tėvne – gnė; dinos – rug enos; gnė – tėvne; diną – v eną. A magánhangzók időtartama 7,4-gyel tér el Dubysos – minden [2. k.]; sesytės – belezuhant; bekyšą – kötöz; žiba – tikyba; rugpjūtė – matutė. Az itt vizsgált összes rím alapja ugyanaz a magánhangzó, bár korántsem mindegyik tartozik a pontos rímek kategóriájába. Valamivel kevesebb mint egyötödük esetében az időtartam és/vagy a hangsúly tér el. Juozas Girdzijauskas a Pavasario balsai című kötetet vizsgálva (1966: 208–269) főként a metrikai és retorikai eszközökre, valamint azok érzelmi tartalommal való összefüggéseire fordít figyelmet, a rímelés technikájáról és a 23 hangzásbeli megfelelésről azonban szinte egyáltalán nem ír. Közvetve azonban elismeri, hogy a magánhangzók időtartama miatt a költészetben „az egyes hangokat és szótagokat logikai és érzelmi súlyuknak megfelelően hangsúlyozzák, megnyújtják vagy megrövidítik”. Annak lehetőségét, hogy ez ezekben a rímekben előfordulhat, a költői szabadság kérdésének kell tekinteni, mivel Maironis műveiben a rímek hangzásával kapcsolatos törekvése mindenütt nyilvánvaló. Éppen a XIX. század végén zajlottak a litván költészetről szóló viták, és nehezen hihető, hogy Maironis közömbös lehetett volna irántuk. Vincas Kudirka az 1898-as „Tiesos eilėms rašyti” című cikkében meglehetősen szigorú követelményeket támasztott a versek metrumával, formájával és tartalmával szemben, a Kirčiavimas didvris kifejezést pedig a köznyelvben joggal tekintik helytelennek. Valószínű, hogy az állami himnusz 17 miatt is meghonosodik (vö. Tu, didvrių žemė). Érdekes, hogy elegendő lenne felcserélni a verssor szavait, és a ritmus ismét egybeesne a szavak hangsúlyával: Ddvyrių tu žemė. Egy ilyen csekély változtatás még csak felháborodást sem kellene hogy keltsen, ha felidézzük, hogy a himnusz szavait már egyszer megváltoztatták: a Tegu dirba tavo naudai helyett Vincas Kudirka egy szlávos szerkezetet írt: Tegu dirba tau ant naudos. 18 Tai metrinės transakcentacijos atvejis (turi būti ga liai). Galūninis kirčiavimas nepatvirtintas ir tarmėse. 19 Tiesa, galūninio kirčiavimo variantas sielà yra LKŽe. Tačiau tai vienintelis toks atvejis Maironio eilėdaroje (visur kitur yra tik s ela, s elos), todėl veikiau aiškintinas poetine laisve. 20 Tai metrinės transakcentacijos atvejis (turi būti garsiai). Galūninis kirčiavimas nerastas ir tarmėse. 21 Tai metrinės transakcentacijos atvejis (turi būti skrostus). Galūnėje nekirčiuojama ir tarmėse. 22 E szavak hanglejtési változatai sehol sincsenek adatolva. A rímelés másik, emelkedő intonációval megvalósuló esetét lásd a 34. lábjegyzetben. 23 „Maironis <...>, miután elérte a tartalom és a forma szerves egységét” (Girdzijauskas 1966: 269). STEFANO M. LANZA. A nyelvi intuíció elvesztése: valós veszély? |8 ugyanakkor a költői BENDRINĖ KALBA 89 (2016) www.bendrinekalba.lt ISSN 2351-7204 szabadságot is igazolta: „A költők szabadsága (licentia poėtica) lehetővé teszi az írónak, hogy 24 eltérjen a verselés szabályaitól (a ritmusban, a rímelésben, a szavak megrövidítésében stb.), de 1. ne túlságosan és ne túl gyakran, 2. a felszíni formától való minden eltérést a vers belső értékének kell ellensúlyoznia” (Kudirka 1909: 67). Maironis verseiben a tėvnė (tėvnės és hasonlók) szó különleges érzelmi töltettel bír; állandó „költői szabadság”-státuszt lehetne tulajdonítani neki. Egyaránt rímel a tvirtagalė -vel (Graži tu, mano brangi tėvne, / šalis, kur miega kapuos didvyriai: / graži tu savo dangaus mėlne!), a tvirtapradė -val (Graži tu, mano brangi tėvne, / šalis, kur miega kapuos didvriai: / ne veltui bočiai tave taip gnė), valamint a röviddel is (O drebu, vien žemumą savo baisų paž nęs, / ir drebėdamas myliu aukštos Tėvo tėvnės). Az e kutatáshoz gyűjtött sorokban fennmaradt három hanglejtési 25 eltérés esete (azaz p evas – Divas, dinos – rug enos, diną – v eną) az úgynevezett „kívánság szerinti hangsúlyozás” kategóriájába tartozik (vö. A litván nyelvi kiejtés legszükségesebb követelményei 8.3. pontjának megjegyzését: „Kívánatos megkülönböztetni a hosszú magánhangzók és az ie, uo egybeeső kettőshangzók hanglejtését.”) A rímek hanglejtésének összevetése és annak ellenőrzése, hogy a rímelt hangok teljesen megegyeznek-e, nem a mai pedáns nyelvész szeszélye. Ez inkább az esztétikai értékelés része, mert „A litván verssorokban a hangsúlyoknak is egybe kell esniük: az emelkedő csak emelkedővel, a ereszkedő pedig csak ereszkedővel illik össze: pajuodę – ilgakuodę; rasoto – ploto; tiltas – pripiltas. De az igazi elismeréshez nem megfelelő: žaibas – raibas; išplaukia – laukia; pilkas – šilkas; tėvynė – gadį/nė“ (Kudirka 1909: 65–66). Amint látható, V. Kudirka kiválóan érzékelte a hanghordozás zengését (pajudę – ilgakudę; rasto – plto; t ltas – prip ltas, tačiau ža bas – ribas; išplakia — lukia; p lkas — šilkas), az utolsó példa pedig: tėvnė — gadį/nė (vagyis gadnė) talán magának Maironisnak szánt célzásnak is tekinthető. V. Kudirka szigorú útmutatásai egyáltalán nem forradalmi szemléletet tükröznek. Ez egyszerűen a litván nyelv szépségét felismerő, művelt nyelvhasználó logikus következtetése. Csaknem száz évvel korábban az első litván poétikaelméletíró, Kristijonas Gotlibas Milkus, egy vitázóval polemizálva ezt írta: „Így rímel O. [= Ostermejeris; S. M. L.] a daloskönyvében: žús és mùs. 402,6. visame, duktė. 281,5. davė és nè. 343,2. draudęs és sugáudęs. 193,8. 26 atléisk, 27 24 A Liuosybė – nem ajánlott germanizmus. Azonban egy olyan konkrét eset megnevezéséhez, amikor költői szabadsággal élnek, hiányzik a terminus. Megfontolható volna a poetinė laisvybė. 25 Ez Maironis Dievo meilė című versének utolsó két sora. Nem szerepel az itt vizsgált művek válogatásában. 26 A köznyelvben ezek a szavak valóban rímet alkotnak (žus – mus), K. G. Milkaus által jelölt akútus azonban (ʒs) a žemaiti žūs ‘lesz’ alakra utal, vö.: „A nyelvjárásokban ugyanannak a szónak gyakran különböző vokalizmusú és hangsúlyú alakjai vannak, pl. a žemaiti būs ‘lesz’” (Zinkevičius 1981: 119). 27 Ha itt nem nyomdahiba történt, akkor ez minden bizonnyal a kényszerített rím példája (davė – nè). Vö. Girdzijauskas 1998: 37. STEFANO M. LANZA. A nyelvi intuíció elvesztése: valós veszély? |9 nußweisk, olyan BENDRINĖ KALBA 89 (2016) www.bendrinekalba.lt ISSN 2351-7204 szabálytalanul kialakított rímek jönnek ki, hogy kiejtéskor alig hallható a rímelés. Ezek szóbeli rímek. Valójában csak a hallás dönt a rímről, nem pedig a leírt betűk. “ 28 J. Marcinkevičius Grybų karo című művében szereplő rímek elemzését a 2. táblázat mutatja be. 2. TÁBLÁZAT. J. Marcinkevičius Grybų karo című művében szereplő rímek elemzése Rimo tipas Proc. Pastabos apie rimus A hangok teljes azonossága 57,1 – A hanglejtések különböznek 22,2 grbų – sodbų; pal epė – lipė [2 k.]; gėdai – rėdai, eltolódott hangsúllyal29; sijnas – raudnas; paklusė – Bobasi; Ūmėdėlė – kėlė; atsimrkti – verkti; lūšiai – mūšiui; gulį – užpolė; gvas – dvas; ga liai – kiliai; teisbę – grbe; pasilypėjo – praėjo; sermėgą – bėga; taršo – mršo; bėgti – rėkti; susira tė – eglitė. A magánhangzók időtartama különbözik 20,7 pinavija – lyja; ryto – krito; giria – vyre [2 k.]; supyko – suriko; pušį – mūšį [2 k.]; pušys – mūšis [2 k.]; vyre – girią; reggel – másé; šeimyną – beišmaitina; enyém – nem tudom; hírt – szomszédnőt; hírt – fenyvesben; ráragadt – gombához; időben – gyermekek. 28 „Ha tehát O. az énekeskönyvében így rímel: ʒús és mùs. 402,6. wissame, Duktė. 281,5. dawė und nè. 343,2. Draudęs und sugáudęs. 193,8. atléisk, nußweisk, akkor ezek olyan rosszul csengő rímek, hogy a kiejtésben alig hallani, hogy szó szerinti rímek. Mert a rímet csak a hallás ítéli meg, nem pedig a leírt betűk“ (Milkus 1800: 201). 29 A rėdyti szó nem ajánlott. Az eset vitatható, mivel a hangsúly áthelyezése után a hanglejtés akár kezdő nyomatékú is lehetne.