Dėl kai kurių baltų kalbų augalų pavadinimų kilmės

LT E TU V. LŲU (K Ar LB O-T-Y. R O. S. KL AUS I MALI LTIEEOT-- UV O STT S Ri MOK Si LE Ur ArKCAT DEM IJ A DĖL KAI KURIŲ BALTŲ KALBŲ AUGALŲ PAVADINIMŲ KILMĖS A, SABALIAUSKAS Kapor (Anethum graveolens) 1, A kapor régi termesztett növény. Hazája valószínűleg Dél-Európa (vö. O. Schrader, Reall., 1,344; J. Hoops, Reall., 1, 468). A kaprot gyógyításra már az ókori egyiptomiak is használták. Lehetséges, hogy a héberek is termesztették (vö. G. Buschan, 147). 2, Ide. nyelvekben e növény különféle elnevezéseivel találkozunk. Az ókori görögök gvndov-nak nevezték. Ezt a szót megkísérelték a gör. gvepos „szél, fuvallat” szóval összekapcsolni“. A görög nyelvbe azonban Ázsiából vagy Egyiptomból is bekerülhetett (vö. Ė. Boisac, D. ėt., 62). A görögből ez az elnevezés bekerült a latinba —anethum, ebből a fr. anet(h). A neolatin nyelvek egy másik része a kapor olyan elnevezését használja, amely a lat.; feniculum szóból ered (vö. A. Walde, Et, Wb., 282): ol. findcehio, port. funcho, sp. édeskömény, illetve fr. fenowil, ang. fennel. A románoknak és a moldávoknak ismét más elnevezésük van: rum, mdrdr, mold. mspap. Ez a szó az albán nyelvben is megtalálható —mardq,,Feniculum officinale, E szavak forrása a lat. marathrum (vö. G. Meyer, Et. Wb., 259-60). A germán nyelveknek ismét egy másik, ismeretlen eredetű kapor-elnevezésük van: ófn. vok, felnémet. z//, középfelnémet. felnémet. zille, ném.; Dill, ang. dill, dán. dild, svéd. dill, norv. dill, A germán nyelvekből ez a szó néhány finnugor nyelvbe is bekerült: észt. till, finn. zilli (vö. JI. XakyauseH, 2,55); 3. A szláv nyelveknek szintén teljesen eltérő, a korábban említettektől különböző kapornevük van: ssl. koprs, orosz. YyKpon, yKponuka, Kpon, Konep (B. Ilans, 2, 198; 4,485), balti. Kpon, ukrán. Kpin, bolgár, xon®p, szerb. —chrv. kénap, cseh, kapor, szlovák. koper, lengyel, kapor, litván, luz. kop#ik (vö. F. Miklosich, Et. Wb., 129; E. Berneker, Et. Wb., 564). E szó eredetéről különböző vélemények vannak, A. Meillet (Etud., 409) jövevényszónak tartja, forrását azonban nem jelöli meg. Más nyelvészek e szót szláv eredetűnek vélik, F. Miklosich (Et. Wb., 129) a csalán elnevezését az említett kaporelnevezéssel hozza kapcsolatba: orosz, Kpanusa, bolgár. Konpuesa, cseh, kopfiva, lengyel. pokrzywa stb. Ugyanebbe a csoportba hajlik sorolni a ssl. szót is. koprina, bolgár. Konpura „selyem”, Továbbá ezeket a szavakat, természetesen elsősorban a kapor elnevezését, összeveti a lit. kvepčti, kvūpas, lett. kūpēt, kvépt, kvépét, kvépes szavakkal. Szemantikai szempontból az ilyen összevetés teljesen lehetséges, fonetikai szempontból azonban nehéz igazolni. Fonetikai szempontból nagyon megalapozott e kaporelnevezés összekapcsolása az említett csalánelnevezéssel. Itt 5. Nyelvészeti kérdések II, 65 mindkét szóra jellemző mássalhangzó-átvetést is találunk. F. Miklosich e párhuzamával E. Berneker is hajlik egyetérteni (Et. Wb., véleménye szerint a *kopro, *kropro kezdetének a „csalánt” kellett jelentenie. Mivel a csalánt élelemként, valamint a 564-5). Jo népi gyógyászatban is iš használják, nevét egy másik növény, nevezetesen a kapor is megkaphatta. Hasonló esetet említ a baride szóval kapcsolatban. Mindazonáltal aligha állítható, hogy ez teljesen analóg jelenség lenne. Itt az egyik növény átvette a másik funkcióit, és átvette a nevét is, míg a kapor és a csalán valószínűleg túlságosan különböző növények ahhoz, hogy átvehessék egymás funkcióit. V. Machekas (Rost., 165) másképpen magyarázza e kapor nevének eredetét. Véleménye szerint ez szláv eredetű tő. Ezt a kapor elnevezést még az orosz „rus.” szóval is összefüggésbe hozza. KponuA0,,- Oenanthe phellandrium““, lengyel. kropidlo, orosz. (0) Kpon, ykpon, „forró víz“. Vagyis ennek a gyöknek az elsődleges jelentése „főzni” lehetett, a kropo, kopr, kropidlo szavak pedig főzéshez használt növényeket jelentettek. Ha ez az etimológia helyes, akkor a kapor az ember által termesztett egyik legrégebbi kultúrnövény lenne. V. Machekas Rost., 165) szintén ezt írja:,,Anethum —jedna z nejstaršich péstovanych rostlin“ Ez a magyarázat azonban nagyon kétséges. Először is, ezen az összehasonlításon kívül semmilyen más érv nincs arra, hogy a kapor jelentőségét és ősiségét tekintve ennyire ki- -emelkedő növény volna. Másfelől az ykpon szót aligha lehet elválasztani a Kponumo igétől (vö. A. Meillet, Etud., 219). Továbbá, ha a kapor ennyire fontos és ősi növény lett volna, akkor ennek az elnevezésnek talán más ide. nyelvekben is elő kellene fordulnia, ezzel szemben jelenleg csak a szláv nyelvekben található meg. Ily módon a kapor szláv elnevezését egyelőre tisztázatlan eredetű szónak kell tekintenünk. A szláv nyelvekből ez a kaporelvnevezés más nyelvekbe is átkerült: alb. kopėr, m. kapor. Későbbi időkben a Szovjetunió többi népének nyelvei az orosz nyelvből vették át: bask. ykpon, moksa. ykpon, kazah. ykpon, burját-mongol. ykpon, oszét. ykpon, evenki. ykpon, Čuv. ykpon, tuv. YyKpon ir kt. 4, Ennek a növénynek a krdpas litván neve szintén szláv eredetű jövevényszó. iš Į ez a szó valószínűleg a lengyel nyelv közvetítiš ésével került a litván nyelvbe (vö. A. Briickner, Fw., Pr. 96; Skardžius, Lw., 109; E. Fraenkel, Et. Wb., Már 288). megtaláljį juk ir K. Sirvydas szótárában (Di., A litván 104). nyelv valamennyi ir nyelvjárásában megtalálható. A lengyel nyelvből kölcsönzött, és a latgall nyelvjárásokban is megtalálható Aropas (Summent, vö. 153; E. Fraenkel, Et. Wb., 288). 5. A lett nyelvben a kapor megnevezéseként leginkább a dille használatos. Már megtalálható a XVII. a. századi lett nyelvemlékekben: G. Mancelis (Phras. lett., XVI) ezt írja: „Dillen, Dilles““, J. Langijas (Wb., 27) ,,Dilles, Dill, herba“. Így Glück bibliafordításában is ezt találjuk: „juhs dohdaht to desmitu Teesu no Mehtrehm, Dilles un Kimmines“ (vö. J. Sehwers, 305). a lettek a šį nevüket a német nyelvből kapták. Iš a németből ez a szó bekerült ir į a litván nyelvbe: dilė (L. k. žd., dilutė 2,375), (L. k. žd., 2,381; J, Dagys, A litván 23), nyelvben azonban nagyon ritkán használják. 66 6. Az óporosz nyelv emlékeiben nem találjuk a kapor elnevezését. Valóban, találunk egy porosz helynevet, a Crapitten-t (G. Gerullis, Ort., 71), amely valószínűleg a Krape (ilyen porosz személynév) és az -izképző összetételéből keletkezett. A litván nyelvben a Krapditis és a Krūpas vezetéknevekkel is találkozunk, azonban nehéz megállapítani, hogy ezek a személynevek a kapor nevéből vagy valamely más szóból származnak- -e, 7. Tehát az indoeurópai nyelvekben a kapor elnevezéseinek sokaságával találkozunk. A szláv nyelvekben közös, bizonytalan eredetű kaporelnevezés található. A lengyel nyelvből ezt a kaporelnevezést a litvánok és egyes lett nyelvjárások is átvették. Egyébként a lett nyelvben német eredetű kaporelnevezést használnak. Néha egyes litván nyelvemlékekben is előfordul. Az óporosz nyelvről semmi biztosat nem lehet mondani. Kömény (Carum carvi) 1. A kömény már ősidők óta széles körben használt fűszernövény volt. Dioszkoridész (De mat. med., 3, 61) szerint a legjobb köményt az egyiptomiak, különösen a Nílus deltájának lakói termesztették (vö. G. Buschan, 148). Hippokratész az abesszin köményt egyszerűen királyinak nevezi —*$ptvoy BaotAittdy (vö. V. Hehn, 206). Itt feltehetően a kömény Cuminum Cyminum nevű faja értendő. Európában leginkább a Carum carvi köményfaj terjedt el. Ennek a növénynek a magvai már megtalálhatók a svájci Robenhauseni cölöplakó települések feltárásaiban (vö. G. Buschan, 149). Az ókori szlávok a köményt rituálékban használták, amikor az újszülöttet befogadták közösségükbe (vö. JI. Hnnepsie, 183). Valami, ami elszenesedett köménymaghoz hasonlít, más gabonamagvak között került elő a Gabrieliškiai halom feltárásaiban (vö. W. Swederski, 245). Mivel azonban más, szilárdabb adatok hiányoznak, az akkori Litvániában a kömény termesztésére vonatkozóan semmilyen következtetés nem vonható le, 2. A legtöbb ide. nyelvnek ugyanaz a köménynév van, amelyet többnyire kölcsönzés útján egymástól vettek át. A görög nyelv köménynévváltozata +*0ptyvy valószínűleg sémi nyelvekből származó kölcsönszó, vö. héber kammén, arámi. kamménd, asyr. kaminu ir kt. (plg. O. Schrader, Reall., 1, 655). E szemita nyelvek köményelnevezéseit a göröggel összehasonlítva bizonyos vokalizmusbeli eltérés tűnik szembe, ezért némelyek, például P. Kretšmer (KZ, 29, 440–1), hajlanak arra, hogy ebben a nézetben kételkedjenek. A fent említett keleti köményelnevezésekkel hozza kapcsolatba a gör. sxapwyia alakot is, mellette *žpoy (lat. scammonia) „egy bizonyos kúszónövényfajta”. Meg kell azonban jegyezni, hogy az ősi keleti jövevényszavak vokalizmusa gyakran nem egyezik, ezért úgy tűnik, teljesen megalapozottan tartja a nyelvészek többsége a gör. *dptvov alakot a fent említett sémi nyelvi köményelnevezésekkel azonos gyökerű szónak (vö. O. Schrader, Reall., 1, 655; K. Lokotsch, Et. Wb., 84; Weigand, 1, 1169; E. Berneker, Et. Wb., 681; V. Machek, Rost., 157; A. Brūckner, St. et., 239). A görögből ez a köményelnevezés bekerült a latin nyelvbe —cuminum, innen pedig különböző utakon a germán és a román nyelvekbe: ófelnémet felső. kumil < kumin, vid, vok. aukšt. kumin, vok..Kimmel, angl. cumin, šved. kummin, dan. kommen, oland. komijn, it. comino, isp. comino, port. cuminho, rum. chimen, moldav. Kūmex. Šis žodis taip pat pateko į kitas Europos kalbas: vengr. komény, suom. 67 kumina (plg. T. E. Karsten, IF, 26,249), est. kddmen ir kt. 3. Šį kmyno pavadinimą turi ir slavų kalbos: ssl. kjumint, rus. muus, KMUK, muson, KuMux (B. Hane, 4,408), baltų, kmen, ukr. KMUH, cseh. kmin, szerb-horvát. xdMUH, lengyel. kmin, szlovén. kumin, kum, čimin (vö. F. Miklosich, Et. Wb., 117; E. Berneker, Et. Wb., 681). Amint látjuk, a szláv nyelvekben e szó különféle fonetikai változatai fordulnak elő. Ezeket a forrás különbözősége magyarázza, amelyből kölcsönözték, vagy már a szláv nyelvek talaján alakultak ki, 4. A balti nyelvekben is megtalálható e tő köményelnevezése, ezekbe szintén különféle utakon került be. A litván nyelvjárásokban és írásos emlékekben e megnevezés különféle fonetikai változatai fordulnak elő: kmynas, akmynas, tkmynas, kvynas, knynas, kimjnas, kimelis, kimulis, kėmelis, kemelys (vö. J. Dagys, 74). Az irodalmi nyelvben használatos és a nyelvjárásokban leginkább elterjedt forma a kmynas. Már régi írásainkban is megtalálható (C. Szyrwid, Di., 86; M. Daukša, P., 314). Ennek a szónak a litván nyelvbe fehérorosz vagy lengyel nyelvből kellett bekerülnie (vö. A. Brūckner, Fw., 95, 101; Pr. Skardžius, Lw., 104; J. Otrębski, Tw., A 3,29). litván nyelvben a km—mássalhangzó- -kapcsolat nem szokásos. Ezért a könnyebb kiejtés érdekében a km—kapcsolatot egyes nyelvjárásokban két szótagra bontották, így alakok jöttek létre: akmjinas (Rk, Sdk, Zr, Trgn), ikmynas (Všk, Grž), kimynas. | J; Szinte az egész Žemaitijában előfordul a kvjinas forma. Ez a forma a kmfinas forma disszimiláció útján való kialakulásából keletkeziš ett. Ilyen v ir m váltakozás egy másik nazális hang mellett más indoeurópai nyelvekben is előfordul: a lengyel nyelvjárásokban swintarz < cementarz (vö. M. Niedermann, TiZ, 2, 440), az olaszban novero < Clot. numerus, a késői szkr.-ban šravana < šramana, vimamsū < mimamsa (vö. J. Wackernagel, KZ, 43, 282). A litván nyelvben ilyen Kváltakozást a bezvénas < bezménas < bait. szóban is látunk. 6a3men (vö. E. Fraenkel, IF, 53,127). Ugyanígy a lett nyelvjárásokban is megtaláljuk ugyanilyen eredetű bazvanc alakot (vö. M. A. Alksnis, FBR, 12,26). Linkuva és Šeduva körzetében olykor előfordul az Aknjinas alak, amely a kmjnas alak asszimiláció útján létrejött formája. Kelet-Poroszország litván szótáraiban a knyvai alakot találjuk (vö. P. Ruhig, Lex, 1, 65; Chr. Mielcke, Wb., 1, 125; G. Nesselmann, Wb., 223). Ez az alak metatézis útján keletkezhetett a kuynai alakból, vö. lett senalas; litván sčlenos, lett notal: litván nuolat, lett gazore < garozė (vö. J. iš Endzelins, La. Gr, 235). Mivel ez az alak az élő nyelvben nem fordul elő, a szóban forgó szótárakban való megjelenését más módon is megkísérlik magyarázni. Ez az alak a kéziratos D. Klein-szótárban található (=Lexicon Lithuanicum in usum eorum..., vö. G. Gerullis, KZ, 50, 233). Ott az Avynai helyett tévesen jegyezhették fel, és innen kerülhetett át más szótárakba is (vö. Pr. Skardžius, Lw., 105). A -/į formánssal képzett alakok a német nyelvből kerültek a litván nyelvbe, amit szemléletesen mutat e szó földrajzi elterjedése is (Kbr, Vrb, Nm, Sdr, Gl, Plv, Sat, Grš); G. Neselman szótárában (Wb., 353) a laukkmynai alak mellett a laukkimmėlei alakot is megtaláljuk. Ezek a németből való tükörfordítások. Feldkiimmel (vö. K. Alminauskis, 5. A lett nyelvben szintén megtaláljuk ugyanezen tőből származó köményelnevezést. A nyelvjárásokban, valamint más nyelvemlékekben e név különféle változataival találkozunk: kimene, kimins, Rimens (EM, 2, 381; EH, 1, 703), kimenis (EH, 1, 703), kimans (EH, 1, 702), kimuni (EH, 1, 703), kimele (EM, 2, 381), kémele (EM, 2, 373), kérmeles (EM, 2, 376), kiemeles (EM, 2, 390), kinepes 68 78). (EM, 2, 382). A kimene alak a lett nyelvbe a németből kerülhetett, vö. ném. cimin, vagy az orosz nyelvből (vö. EM, 2, 381). J. Zėveris (306) hajlamos orosz jövevényszónak tartani. iš „A Kmyno megnevezéséhez az -Išaltinis formánssal a német nyelv szolgált forrásul, a kimeles alakot már G. Mancelis szótárában megtaláljuk. A kėmele, kiemele alakok minden valószínűség szerint a németből származnak. alsó ném. komel (vö. J. Sehwers, 66, 306; EH, 1, 707). A kérmeles alak minden valószínűség szerint a kémelesből keletkezett az r mássalhangzó beillesztésével. Az ilyen r-betoldás magánhangzó és mássalhangzó közé, különösen jövevényszavakban, különböző nyelvekben előfordul; néha a lett nyelvjárásokban is megtaláljuk: iegartnis < iegatnis, mėrtelis < mételis, kūrsis < kūsis, partaga < pataga, paérglis < paeglis (vö. J. Endzelins, KZ, 44, 60; La. Gr., 237-8). * A Rinepes alak meglehetősen különös. Minden valószínűség szerint a „kender” jelentésű kanepes és a „mustár” jelentésű sinepes szavak hatására keletkezett. Jellemző, hogy a kinepes szó egyik helyen köményt, másutt kendert, megint máshol pedig mustárt jelent (vö. EM, 2, 382). Amint látjuk, a baltiaknak és a szlávoknak azonos tövű, idegen eredetű köménynyelvű elnevezéseik vannak. Ez az elnevezés különböző utakon került be az említett nyelvekbe. A balti nyelvek egy része a kömény elnevezését a szlávoktól, egy része —a. germánoktól kapta. A kömény elnevezéséről az óporosz nyelvben. nincsenek adataink. Torma (Cochlearia armoracia) 1. A. de Candolle (43, 553) e növény hazájának Kelet-Európát tartja. A Fekete-tenger partvidékén vad torma nő; elvadult tormára olykor Litvánia és Lettország területén is rá lehet találni (vö. P. Snarskis, 381; P. Galenieks, 2,344). E növény ókori használatáról nincsenek megbízható ismereteink. P. Einhorn „Historia lettica” című művében (35) azt írja, hogy a lettek nem használnak fűszernövényeket (vö. J. Sehwers, 305).1 2. Az indoeurópai nyelvekben a torma különféle elnevezései fordulnak elő. Ezek az elnevezések azonban többnyire nem régiek: a szomszédos nyelvekből származnak, vagy viszonylag újonnan, a saját nyelvekben alkotott összetett szavak, amelyeknek egyik eleme valamely más növényt jelent, leggyakrabban „retket- ”; vö. port. rabano de cavalo (rabano „retek”, cavalo „ló”), ang. horse-radish, svéd. pepparrot (peppar „bors”) (ebből finnül piparuutti), ném. Torma. Ennek a növénynek a svéd elnevezése arra utal, hogy a svédeknek a borsot korábban kellett megismerniük, mint a tormát. 3. A torma régi elnevezése megtalálható a szláv nyelvekben: ssl. chrėno, orosz xpex, balti XxpoH, ukr. xpin, bolgár xpaw, szerb–horvát xpėčk, szlovén. hrén, cseh. kfen, 1 Azonban P. Einhorn itt talán a keleti vidékekről importált fűszernövényekre (borsra stb.) gondolhatott. 69 sen. cseh. chfėn, szlovák. chren, lengyel. chrzan, felsőnémet. luz. khrėn, földrajzi rövidítés. luž. ksén, poláb. chfon (vö. F. Miklosich, Et. Wb., 90; E. Berneker, Et. Wb., 402; A. BynnnoBuu, 1,91; M. Vasmer, Et. Wb., 3,271; F. Stawski, St.et., 1,84). E név eredetét többféleképpen próbálták magyarázni, azonban ezek a magyarázatok egyelőre nagyon valószínűtlenek. J. Lioventalis (AfslPh, 37,384) nagyon mesterkélt módon próbálta rekonstruálni az ide. prolytes *kerdind- -s, *(s)kerdind-s, *kserdind-s alakokat, a skr. ksard-h „égető, maró” szóval, a lat. seresco „szárítok” szóval kapcsolva őket. Ugyancsak sikertelen volt az a kísérlete (ZfslPh, 7,407), hogy a torma e nevét a hollanddal kapcsolja össze. schrijnen „csípni, égetni“. Ha szemantikai szempontból ezek az ir összehasonlítások motiváltak, fonetikailag nehezen lehetségesek. Más hasonló magyarázatokhoz vö. M. Vasmer, Et. Wb., 3,271; F. Stawski, Sl.et., 1, 84. Valószínűleg ugyanebből a tőből származik, mint a torma szláv elnevezése, a gr. xepgiv. Šį a szót már említi Theophrasztosz. Ő (IX, írja: 15,5) „...növényeket, amelyeket egyesek vad reteknek (S*yavov gygiav), más orvosok — kerainnak neveznek“ (vö. O. Schrader, Reall., 2,55). Ir a görögök, šį és a szlávok is valamely keleti nyelvből kaphatták a torma elnevezését (vö. V. Machek, LP, 2,158; Rost., 66). A szlávok révén az említett tormaelnevezés különféle utakon más nyelvekbe is bekerült: középnémet magas. krėn, krėne, fr. cran, macedón rom. (aromán) hreanu, dákoromán. (dákoromán) hrean (vö. A. Rosetti, 44), mold. xpax stb. ir Későbbi időkben iš az orosz nyelvből ez a szó számos más į Szovjet Unióbeli nyelvbe is bekerült: erz. kKpėx, bask. kepsn, tádzs. xpex, kazah. xpe, lezg. XpeH, -oszét. Xpex, bur.-mong. XpeHX, avar. XpeH, csuv. xėpeH, tuv. Xpex kt. ir 4. Iš a szlávoknál ez a torma elnevezése bekerült ir į a balti nyelvekbe. Šį a szót már megtaláljuk K. Sirvydas szótárában (Di., 27). Į a litván nyelvbe orosz vagy belarusz iš nyelvekből kerülhetett (vö. Pr. Skardžius, Lw., 110; A. Brūckner, Fw., 97; J. Otrębski, Tw., 3,26; B. H. Kocrenbuuukui, 218). A krien elnevezése (kriénas) minden litván nyelvjárásban használatos. Ismeri jį ir A latgalei lett nyelvjárás (vö. P. Galenieks, 2,344). 5. Mindazonáltal a lett nyelvjárásokban és az ir irodalmi nyelvben általában a kriennek egy ne másik, szláv eredetű elnevezése használatos, A nyelvjárásokir ban különböző nyelvemlékekben ennek az elnevezésnek különféle változatai fordulnak elő: mdrrutks (EM, 2,584), merrutks, mérarutks (EM, 2,620), mėr(r)uks (EH, 1,809), mdrakas (EM, 2,583), mūraka (J. Endzelins, La. Gr., Ezek a 76). szavak a német nyelvből származó iš kölcsönszavak, csupán a szó második komponense van lefordítva (vö. J. Sehwers, A 78). fonetikai váltakozás annak a forrásnak a változatosiš ságával magyarázható, amelyből a szót kölcsönözték (ném. alsó. mahrreddick, közép. felső. alsó. merreddich) vagy már a lett nyelv talaján bekövetkezett változásokkal. Az utolsó két forma asszimiláció útján keletkezett. A magánhangzók ilyen asszimilációja a balti nyelvekben teljesen szokatlan, ezért lehetséges, hogy itt a lív nyelv hatásáról van szó (vö. J. Endzelins, La. Gr., 76). A lett nyelvben e tő tormamegnevezését találjuk, amelyben a második komponens nincs lefordítva —mērdikis (EM, 2,618; J. Sehwers, 299). Ezek a tormaelnevezések már a 17. századi lett nyelvemlékekben is megtalálhatók. G. Mancelis (Phras, lett. XVI) írja ,,Merrettich, Swati Ruttki, Mahra — Ruttki““, Langijas J. (Wb, 114) — ,,Mahrrutki, Meerettig.” Másképpen „swahti Rutki“ néven nevezik őket (vö. Į. Sehwers, 299). 70 E gyökér tormaneve a második komponens nyomai nélkül is előfordul —marene (EH, 1,792). 6. A torma neveit áttekintve látjuk, hogy a szláv nyelvekben régi, bizonytalan eredetű tormanév található. Ez a név más indoeurópai, köztük balti nyelvekbe is bekerült. A lett nyelvjárásokban és a latgalei lett nyelvjárások egy kis részében fordul elő. A többi lett nyelvjárás német eredetű összetett tormanevet használ, többnyire lefordított második komponenssel. Az óporosz nyelv tormanevéről semmilyen ismeretünk nincs. RÖVIDÍTÉSEK alb, = albán port. —portugál angol —angol francia — francia arám, — arámi román, —román asszír —asszír orosz —orosz felnémet, — felnémet ófelnémet — ókori avar.—avar szerb.-horv. —szerb-horvát belarusz, —belarusz szkr. — szanszkrit baszk —baskír bolg. — bolgár bur.-mong. —burját-mongol cseh, —cseh csuvas, —csuvas dán. — dán erza. —erza észt. —észt evenki. —evenki gör. —görög héb. —héber ide. — indoeurópai isp. — spanyol it, —olasz kazah. — kazah lat, lett = lengy, lengyel — lezg. —lezg moks, —litván lot. —latin luz, —lužicei (luZicy) moks. —moksva mold. —moldáv Norv. — norvég holland. —holland oszét, —oszét poláb, —poláb szlovén. —szlovén szlovák. —szlovák ószláv finn, —finn svéd. —svéd tádzsik, —tádzsik tuvai. —tuvai ukrán. —ukrán magyar. —magyar közép. —középnémet, alsónémet. — —žemaičių * ‘Gl —Gelgaudiškis, Šakių r. Grš —Griškabūdis, Naumiesčio r. Grž —Grūžiai, Joniškėlio r. Kbr —Kybartai Nm —Kudirkos Naumiestis Plv —Pilviškiai, Vilkaviškio r. Rk —Rokiškis Sdk— Sudeikiai, Utenos r. Sdr—Sudargas, Šakių r. Snt — Sintautai, Kudirkos Naumiesčio r, Trgn —Tauragnai, Utenos r, Vrb —Virbalis, Kybartų r. Všk —Vaškai, Linkuvos r. Zr — Zarasai 71 IRODALOM 1. M. A. Alksnis, Filologu biedribas raksti, 12, 26-48, Riga (1932). 2. K. Alminauskis, A litván germanizmusok, Kaunas, 1935. 3. E. Berneker, szláv etimológiai szótár, Heidelberg, 1908–13, 4. E. Boisacq, A görög nyelv etimológiai szótára, Heidelberg–- Párizs. 1916. | 5. A. Briickner, A szláv jövevényszavak a litvánban, Weimar, 1877. 6. A. Briickner, A lengyel nyelv etimológiai szótára, Krakkó, 1927. 7. A. Byauaosuu, IlepsoOkhirnbie cJiaBane, 1, Kuen, 1878. 8. G. Buschan, Az óvilág kulturális és haszonnövényeinek őstörténeti botanikája őstörténeti leletek alapján, Breslau, 1895. 9. A. De Candolle, Der Ursprung der Culturpflanzen, Leipzig, 1884. 10. J. Dagys, Lietuviškas botanikos žodynas, Kaunas, 1938. 11. B. Jlajis, TOJiKOBbIĖ cJioBapb JKHBOrO BeJHKOPyccKoro fsmika, 1-4, Mocksa, 1955. 12. Daukšos Postilė, fakszimile kiadás, Kaunas, 1926. 13. J. Endzelins, A lett nyelv grammatikája, Rīga, 1951. 14. J. End zelin, Összehasonlító nyelvkutatási folyóirat az indogermán nyelvek területén, 44, 46–69, Göttingen (1911). 15. EH= J. Endzelins, E. Hauzenberga, Kiegészítések és javítások K. Mīlenbachs A lett nyelv szótárához, 1–2, Riga, 1934–46. 16. EM= J. Endzelins, K. Mīlenbachs A lett nyelv szótára, 1–4, Riga, 17. E. Fraenkel, Litván etimológiai szótár, Heidelberg, 1955–8. 18. E. Fraenkel, Indogermán kutatások, 53, 123–34, Berlin–Leipzig (1935). 19. P. Galenieks, A Lett SZSZK flórája, 2, 1923-32, Riga, 1955. 20. G. Gerullis, Az óporosz helynevek, Berlin–Leipzig, 1922. 21. G. Gerullis, Összehasonlító nyelvkutatási folyóirat az indogermán nyelvek területén, 50, 233, Göttingen (1922). 22. JI. Xakyaunuen, A finn nyelv fejlődése és szerkezete, 2, Moszkva, 1955. 23. V. Hehn, Kulturpflanzen und Hausthiere in ihrem Ubergang aus Asien nach Griechenland und Italien sowie in das iibrige Europa. Hetedik kiadás. Új kiadásban O. Schrader szerkesztésében, A. Engler botanikai tanulmányaival, Berlin, 1902. 24. J. Hoo ps, Reallexikon der germanischen Altertumskunde, 1, Strassburg, 1911. 25. T. E. Karsten, Indogermanische Forschungen, 26, 236-58, Strassburg (1909). 26. B. H. KocTeabuuukuii, Orosz–litván nyelvi kapcsolatok a litván nyelv szótári anyagai alapján, Leningrád, 1953 (kézirat). 27. P. Kretschmer, Zeitschrift fiir vergleichende Sprachforschung auf dem Gebiete der indogermanischen Sprachen, 29, 381-483, Giitersloh (1888). 28. L. k. 2d, = J. Balčikonis, A litván nyelv szótára, 2, Kaunas, 1947, 29. J. Loewenthal, Archiv fiir slavische Philologie, 37, 377–94, Berlin (1920). 30. J. Loewenthal, Zeitschrift fiir slavische Philologie, 7, 406-8, Leipzig (1930). 31. K. Lokotsch, Etymologisches Worterbuch der europdischen (germanischen, romanischen und slavischen) Worter orientalischen Ursprungs, Heidelberg, 1927. 32, V, Machek, Cseh és szlovák növénynevek, Prága, 1954. 33. V. Machek, Lingua Posnaniensis, 2, 145–161, Poznan (1950). 34. A. Meillet, Tanulmányok az óegyházi szláv nyelv etimológiájáról és szókincséről, Párizs, 35. G. Meyer, Etymologisches 1902, Worterbuch der albanesischen Sprache, Strassburg, 36, F. Miklosich, Etymolog1891, isches Worterbuch der slavischen Sprachen, Wien, 1886. wel 37. G, H. F. Nesselmann, A litván nyelv szótára, Königsberg. 1851. 38. JI. Huzxepuae, Szláv szótár, Moszkva, 1956. 72 39, M. Niedermann, Tauta ir Žodis, 2, 438–44, Kaunas, 1924. 40, J. Otrębski, A kelet-litvániai twerecki nyelvjárás, 3, Krakkó, 1932, 41. A. Rosetti, A délszláv nyelvek hatása a román nyelvre (VI–XII. század), Bukarest, 1953, 42. Ph. Ruhig, Litván–német és német–litván lexikon, Königsberg, 1747. 43, O. Schrader, Az indogermán ókortörténet reállexikona, 1, Berlin, 44, 1917. J. Sehwers, Nyelvi és kultúrtörténeti vizsgálatok, főként a lett nyelvre gyakorolt német hatásról, Leipzig, 1936. 45. Pr. Skardžius, Die slavischen Lehnworter im Altlitauischen, Koon 1931. 46. F. Stawski, A lengyel nyelv etimológiai szótára, 1, Krakkó, 1952–6. ‘47. P. Snarskis, Útmutató a Litván SZSZK növényeinek megismeréséhez, Vilnius, 1954. 48, W. Swederski, Acta Sociatatis Botanicorum Poloniae, 3, Nr, 2, 242.52, Varsó (1926). 49. C. Szyrwid, Dictionarium trium linguarum, Quinta editio, Vilnae MDCCXIIL 50. M. Vasmer, Orosz etimológiai szótár, 1–3, Heidelberg, 1950-7. 51. J. Wackernagel, Összehasonlító Sprachforschung auf dem Az indoeurópai nyelvek területei nyelvek, 43, 277-98, Göttingen (1910). 52. A. Walde, Latin etimológiai szótár, Heidelberg, 53. F. L. K, Weigand, 1910. Német szótár, 1, Giessen, 1909. O MPOMCXOKAEHMHM HA3BAHHŪ HEKOTOPbIX PACTEHHĖ B BAJITHKHCKHX SI3bIKAX A. H. CABAJISSYCKAC Pesiome Ykpon (Anethum graveolens) YKpor siBJSIETCS AaBHO M3BECTHbIM KyJbTYPHbIM pacTenueMm. B mHzoeBponėfiCKHX SI3bIKAaX BCTPEYAlOTCs pa3Hbie Ha3BaHHA 3TOro pacTeHHsi. CnaBsHCKHE S53LIKH HMEIOT ofliee Ha3BaHHE YKpona (orosz ukrán, Ukr. Krím, Jell. korj. röv. H ). e név eredete megnevezése semleges. helyes BCEero, OHO HMEeT TOT Ke KOpeHb, YTO H CJ/IaBSIHCKOe Ha3BaHHe KpamHuBbl (PyCCK. Kpanusa, Hell kopFiva, 6oar. Konpuea ¥ 1p.) JIuToBLbl Ha3BaHHe yKpona (krapas) NMO3aHMCTBOBa/H y CJaBfiH, CKOpee BCEro y IMOJIAKOB. H3 nosbCKOro si3bika 3TO Ha3BaHHE MONaJO0 H B HEKOTOPbie AHAJEKTbHI JIaTHILLCKOro siabika (kapor). Ho Boofuie B JaTHILICKOM fi3biKe yrnoTpedJsercs Ha3BaHHE YKpOMa HeMenKoro npoucxoxjenus (dille). Huorja rtakoe Ha3BaHHe (dilé, diluté) obnapyKHBaeTCs H B JIHTOBCKOM fI3bIKE. O Ha3sBaHHH YKpoOMa B APEBHENPYCCKOM 3bIKe UTO HHOYAb onpeies€HHOro Nehéz megírni. 73