Būdingesnės Ramaškonių tarmės ypatybės

LIETUVIŲ KALBOTYROS KLAUSIMAI. III LIETUVOS TSR MOKSLŲ AKADEMIJA A RAMAŠKONYSI NYELVJÁRÁS JELLEGZETESEBB SAJÁTOSSÁGAI1 J. ŠUKYS Ramaškónys egy litván lakta szigetecske leginkább litván jellegű faluja; ez a szigetecske a Belarusz SZSZK területén található, és a Varanavo (Balatnõs2) járás keleti részét foglalja el. A Varanavo járás nyugati részén (Nevėžiai környékén), különösen pedig a Ródūniai járásban további litvánul beszélő falvak is vannak. Ramaškonytól mintegy 8 km-re északra húzódik a Litván SZSZK határa, keleten pedig a Dievėniškiai környéki településekkel határos. Magán a ramaškonyi szigetecskén mintegy 12–15 km hosszú (északról délre) és 6–8 km széles (nyugatról keletre) területen, több faluban is találhatók litvánul beszélő és értő emberek. Legtöbben Ramaškonių, Tūsamonių, Dainavos, Stanišių, Bieliūnų és Bilių faluban élnek. A helyi lakosok állítása szerint mintegy 50 évvel ezelőtt itt a litván nyelv volt az uralkodó („džiadas „nagyapa” még a felét sem tudta beloruszul kimondani”). Manapság azonban ezekben a falvakban sem mindennapi nyelv már a litván. Kevés olyan család van, amely otthon litvánul beszélget, noha e falvak szinte minden 30 évnél idősebb helyi lakosa tud litvánul, vagy legalábbis érti a nyelvet. A szóban forgó szigetecskén a litván nyelv jelenleg már nem lehet teljes értékű kommunikációs eszköz, mert az emberek közötti kapcsolatok jelentősen megerősödtek, gyakoribbá váltak a vegyes házasságok, a fiatalok előtt szélesre tárultak az iskolák kapui, széles körben terjedt a sajtó és a rádió, mindez pedig erősíti a belorusz nyelv befolyását. Csak az egyházi központokban és az egykori uradalmakban terjedt el jobban a lengyel nyelv; egyébként a Varanavo járás egykori litván falvainak lakói ma beloruszul beszélnek. Ramaškony környékének nyelvjárását alaposabban csak a szovjet korszakban, mégpedig 1952-től kezdték kutatni. Abban az évben a Litván Nyelvi és Irodalmi Intézet által szervezett dialektológiai expedíció, miután a szóban forgó szigetecske több falujában, köztük Ramaškonyban is járt, dialektológiai szövegeket jegyzett le, és megválaszolta a „Litván nyelvatlasz anyaggyűjtési programja” kérdéseinek egy részét. További anyagot gyűjtött ugyanennek az intézetnek az 1957-ben szervezett felderítő dialektológiai expedíciója. A nyelvjárás vizsgálata az 1959-es dialektológiai expedíció során fejeződött be. A cikkben az expedíció által gyűjtött anyagra támaszkodunk, amelyet a szerző főként Ramaškony falu nyelvjárásának beszélőitől jegyzett le. A korábbi expedíciók anyaga nem különbözik az 1959-es expedíció anyagától. 1 A szerző 1959-ben, a dialektológiai konferencián ismertette a ramaškonyi nyelvjárás fonetikai és morfológiai sajátosságait. 2 A helyi, litvánul beszélő lakosok a hivatalos Varanavas név helyett leggyakrabban a Balatnã nevet használják. 12. Kalbotyros klausimai, III 177 A cikkben, a kontrasztív módszer alkalmazásával, e kihalófélben lévő nyelvjárás jellegzetesebb fonetikai, morfológiai, szintaktikai és lexikai sajátosságait írjuk le, történeti fejlődésük és a litván nyelv más nyelvjárásaiban való elterjedésük részletezése nélkül. Fonetika Vokalizmus. A ramaškonyi nyelvjárás vokalizmusának egyik első pillantásra feltűnő jelensége az ie, uo kettőshangzók i˙, u˙ hanggá válása. Mindegy, hogy ezek a kettőshangzók hangsúlyosak vagy hangsúlytalanok, emelkedő vagy eső intonációjúak, a szó tövében vagy végén állnak-e, és az is mindegy, hogy örökölt szóban vagy jövevényszóban fordulnak elő: a fiatalabb nyelvjárási beszélők nyelvében rendszerint egyhangzósodnak, például: p˙i˙nas, svi˙tas, ki˙mi, klu˙nas, ju˙kas, kurdėlis. Az 50–60 évnél idősebb nyelvjárási beszélők gyakran, bár nem világosan, a kettőshangzó második elemét is kiejtik; ezt a P. Arumaa Zietela környékéről származó szövegeiben alkalmazott jelöléshez hasonlóan kellene jelölni3, például: Savclėnė (családnév), n˙ėkas, dž˙ievilis, džio-na, pi˙emuo, uo˙gauč. A ramaškonyi nyelvjárás legidősebb beszélője, aki közel százéves, és a szomszédos Dainava faluból származik, egyáltalán nem egyhangzósítja az ie, uo kettőshangzókat, például: paucieni˙ „tojásrántotta”, džievvas, kiemi, svečiosna, dióonos, kuodėlis. Ebből következően az ie, uo kettőshangzók kiejtése — néhány kisebb kivételtől eltekintve — észrevehetően függ a nyelvjárási beszélők életkorától, és fakultatív (ugyanaz a beszélő ugyanazt a szót néha eltérően ejti). Mindez azt mutatja, hogy ez a fonetikai jelenség meglehetősen új keletű. Az ie, uo kettőshangzók i˙, u˙ vagy i˙e, uo hanggá válása más, a Belarusz SZSZK területén fekvő déli litván szigeteken is előfordul: különösen gyakori a zietelai nyelvjárásban4, ritkábban és rendszertelenül a lazūnai nyelvjárásban5, hangsúlytalan helyzetben pedig a szomszédos Rodūniai járás litván falvaiban, például Pelesában és Kargauduose. A többi kettőshangzó nem különbözik az 1k-tól; csak a eső intonációjú, hangsúlytalan au kettőshangzó kiejtése említendő: első elemét a második erőteljesen hasonítja magához, ezért határozott o színezetet kap, például: làũkas, dàũk, gàncũ, audėjà, raspi˙làu. A vegyes kettőshangzókról szólva először az am, an, em, en, kettőshangzókat kell megvizsgálni, amelyek kiejtése alapján a dzsukok nyugati és keleti csoportra oszlanak. A. Salys, feltehetően nem rendelkezve elegendő adattal, térképén6 a nyugati és keleti dzsukok közötti határt Trakai, Eišiškės és Lyda felé vezette, a teljes mai Varėnavo járást, így Ramaškonyt is, a keleti dzsukokhoz sorolva. Ezt a pontatlanságot J. Senkus és V. Grinaveckis is észrevette, és 1952-ben pontosította a határvonalat7. Valójában a keleti dzsukok fő megkülönböztető jegye — a puntininkas jelenség — Ramaškonytól egészen Biliųig még a legidősebb nyelvjárási beszélők nyelvében sem fordul elő. Az am, an, em, en kettőshangzók mindenütt épek maradnak, például: sámcis, páncis, kàmpas, rañkos, kampẽlis, rankà, lantà, pẽmpė, g˙venč, peñktas, peñk. Úgy tűnik, a nyugati és keleti dzsukokat elválasztó határ Ramaškony és Dieveniškės között húzódhatott, mert Dieveniškėsen, ahogy 3 Žr. P. Arumaa, Litauische mundartliche Texte aus der Wilnaer Gegend, 41—53, Dorpat, 1930. 4 Lásd P. Arumaa, i. m., ugyanott. 5 Lásd J. Senkus, A lazūnai nyelvjárás néhány sajátossága. — Lietuvos TSR Mokslų akademijos darbai, A sorozat, 185, Vilnius, 1958. 6 Lásd az Archivum Philologicum, 4, Kaunas, 1933 mellékleteként közölt térképet. 7 Lásd J. Senkus és V. Grinaveckis, Néhány dialektológiai kérdés az iskolában. — „Tarybinė mokykla”, 9, 16, 1952. 178 A Lietuvi Nyelv- és Irodalomtudományi Intézet által gyűjtött dialektológiai anyag azt mutatja, hogy az am, an, em, en már um, un, im, in alakokká változik. Más a régi an, en sorsa, amelyeket a köznyelvben ą, ę tükröz. A Ramaškonys környéki nyelvjárásban, akárcsak egész Dzūkijában, ebben az esetben u˙; i˙ áll, például: kù˙snis, šù˙la, žù˙sės, mẽrgu, tì˙sc, kárvi˙, šì˙ ~ sen, tì˙ ~ ten. A régi szóvégi *á˙n, *é˙n végződésekből, amelyek un, an alakokká váltak, az n mássalhangzó eltűnésével rövid u, i hangok keletkeztek a nyelvjárásban, például: su mergù, su paklotáiti „kis lepedő”, pūodì, tvàrti, kaũ. A hegyes hangmenetű vegyes diftongusok il, im, in, ir, ul, um, un, ur első eleme megnyúlik, például: Vi˙lñus, sod˙nč, bū˙lù; indá˙rė. A ramaškonysi nyelvjárás magánhangzói kevéssé különböznek a köznyelvi litván magánhangzóktól. A nyelvjárás e hangja, különösen hangsúlyos helyzetben, nagyon nyílt, például: mãtai, ri˙talis, pẽmpė. A nyelvjárásra jellemző a magánhangzók lecsapása: így ejtik: kāp, tēp, visāp, kitāp, šēp, tēp, itep. Az ė, o magánhangzókat időnként, különösen a nyelvjárás fiatalabb beszélői, csaknem ie, uo kettőshangzóként ejtik, például: niẽra, tiẽvas, diẽd˙nė, nemiõku, muotkà. A nyelvjárás szóvégi magánhangzó-használatában szabálytalan és nehezen magyarázható jelenségek fordulnak elő. A hangsúlytalan szóvégen az ė mellett (amely néha rövid, vagy ie hangra emlékeztet) gyakran rövid e is előfordul, például: mõke, vẽrpste, dãre. Az egyes számú tárgyeset ragjában, amely tudvalevőleg mindig hangsúlytalan, a hosszú mellett rövid magánhangzó is előfordul, például: ùžsu, kùški. A szláv nyelvek által erősebben befolyásolt fiatalabb nyelvjárási beszélők a hangsúlyos szóvégen megnyújtják a rövid magánhangzókat, például: tùrù, galù˙, miegmì˙, dartì˙, az a hangzót pedig ebben az esetben sajátos rövid ė hangként ejtik, például: Dainavė, rankė, narė „barlang”.8 A magánhangzók kombinációiból a nyelvjárásra leginkább a szinkópa jellemző. Különösen jellegzetes a visszaható partikula magánhangzójának kiesése, például: ažùzdegė < ažùsdegė, nuzbùdo, pašbōrė, ȧpsėmė „vállalta”, pašėmė „magához vette”. A szinkópa az apɨ-, ati- igekötők alakját is megváltoztatta, például: abárstė < apbárstė < apibárstė; aduotáu < aduotáu < atiduotáu; adārė „kinyitotta”, atrù˙ko „eltörött”. Szinkópa igekötőkön kívül is előfordul, például: prièmė, šùrni̇n, másfelől viszont ott sem jelentkezik, ahol a litván nyelvjárások többségében már végbement, például: vãlinas „ördög”, ãntaras „második”. Mássalhangzórendszer. A ramaškonysi nyelvjárás mássalhangzórendszerének legjellemzőbb vonása a dzūkálás. A köznyelvi litván č, dž affrikátákat, amelyek tj, dj hangkapcsolatokból keletkeztek, következetesen c, dz alakban ejtik, például: svẽco, gaidžãu, aũdža, sveči˙, gaidžù˙, kùrcas, negirdžù. Van azonban egy szabályos kivétel: ha a paradigma többi esetében vagy személyalakjában nincs c, dz, akkor abban az esetben vagy személyalakban is, amelyben az irodalmi nyelvben č, dž szerepel, a várt c, dz helyett t, d áll, például: kaĩtù, raidù˙, rankù˙, gì˙rdau, šuntáu (vö. katė, katės, katei, katį, katį, katėj, katės…, gì˙rdau, gì˙rdei…). Feltehetőleg analógia útján történt ez a kiegyenlítődés9. A köznyelvi litván t, d mássalhangzókat i, y, į, ie előtt c, dž alakban ejtik, a tv, dv hangkapcsolatokat pedig cv, džv alakban, például: kãcinas, nakcìs, atvažuodzinėjo, kvì˙cìna „csirkehús”, džìevàs, šaudži-klė, buteláici (egyes számú tárgyeset), bù˙c, cvìnkė, dzèvìlika. Ebben az esetben azonban nincs szigorú következetesség. Hallani a következő alakokat is: didelis, didelo, sod˙nč, apkvaitinšu „megütöm, elkábítom”, pardu˙dinėc, nekrikšči˙ta, valamint nagyon gyenge dzūkálással ejtett formákat is, például: d(ž)t- 8 Azokban az esetekben, amikor a nyelvjárás fonetikája kevert és szabálytalan, a példákat a cikk mindenütt úgy közli, ahogyan lejegyezték, mindenféle egységesítés nélkül. 9 Lásd: Lietuvių kalbos tarmės, Lietuvių kalbos rašybos žodynas, 124, Kaunas, 1948. 179 delis, atvažiuod (≈) inėc. Néha ugyanaz a nyelvjárási beszélő ugyanazt a szót eltérően ejti, bár általában a c, dz egyértelműen dominál. A t, d azonban mindig változatlan marad az i előtt, amely az ősi szóvégi *-ėⁿ-ből keletkezett, valamint az újabb jövevényszavakban, például: su kari, su kaladį, tvārti, piōdi, išinkavōta, tikēc. Az šť (žd) hangkapcsolatok az i, y, į, ie előtt hasonulás következtében šč (ždž)-vé alakultak, például: suvėdšč, ru’kščis, višč’na „csirkehús”. A Ramaškonys-nyelvjárás másik jellemző sajátossága a mássalhangzók keményítése. Az l mássalhangzó az e, ei, en, ė előtt mindig megkeményedik. A megkeményedett l után az e, ei, en a, ai, an hanggá válik, például: lādas, lāka, pālamus, lāisk, lānda „slenda”, sūlankos „sulenk tos”, lāngva, lantēla; az e magánhangzó pedig ɛ-vé válik, például: ci’lēc, lēke, rasplēše, ski’lē, pęlē. A szóvégi hangsúlytalan helyzetben azonban, ahol a köznyelvi litvánban ė áll, a nyelvjárásban az l után nemcsak ɛ fordul elő, például: kāūle, akāles, hanem a is, például: kāūla, sāūla, impī’la. Úgy tűnik, hogy az ismertetett nyelvjárásban már régtől fogva párhuzamosan ė és e is előfordult a köznyelvi litván szóvégi hangsúlytalan helyzetében, mivel az la hangkapcsolat csak le-ből keletkezhet. Az ősi szóvégi *-ėⁿ-ből a megkeményedett l után b’ keletkezett, például: kum’ēlb; sāūlb’; az ősi *-ėⁿ-ből pedig bl lett, például: su kumelbl, su sāūlbl. A többi, gyakrabban, bár nem szabályszerűen keményedő mássalhangzó közül az r említhető: néha e előtt keményedik meg, például: rātas „rėtas”, rači, ragį, rāka; néha e előtt, például: turēsu, inturējęi „megtartottam, kibírtam”; sőt olykor ė előtt is, például: parb’nko „ellopta, elvette”, varbsti, grāūsc „mennydörögni”. Elvétve, szórványosan az š, ž, m, d keményedése is előfordul, például: nešōjas, nuvāžu, nežbūno, menesō, pecadēn kšte. Úgy tűnik, a fiatalabb nyelvjárási beszélők hajlamosabbak a mássalhangzók keményítésére. A belarusz nyelvből származó jövevényszavakat többnyire keményedéssel vették át, például: pažbīc (balt. пазбычь), gaspadinė (balt. гаспадыня). Érdekes, hogy a nyelvjárás beszélői nem kerülik a litván nyelvre nem jellemző f, h, ch mássalhangzók kiejtését, például: fābrikas, fundamentas, bu(h)āteras, hī’mnas, cholērija, chōras, chlōpčas „fiatalember”, nechōj „hadd”. Ez kétségtelenül a szláv nyelvek hatásának tulajdonítható. A helyiek nevetve mesélik, hogy néhány évtizeddel ezelőtt az idősek még nem tudták kiejteni ezeket a mássalhangzókat, és még belaruszul beszélve is a хата „ház” szó helyett azt mondták: kata. A nyelvjárásra jellemző a v mássalhangzó betoldása a szókezdő uo (u*) elé, például: vū’gos, vū’sis, vūodas, pavū’sci’k, vuodega; továbbá a j mássalhangzó betoldása a szókezdő ė, i, ie elé, például: jēsc, jēda, jīma, nejilgā, jieva. Mássalhangzó-betoldás is előfordul, különösen a t és az s hangé, például: strāba „kortyolja”, strū’ptęra, roīškčais, auštrēla (egy dalban), apī’nastris, daṅktis, pecadēn kšte. Hangsúlyozás. A köznyelvi litvántól eltér néhány nyelvjárási főnévképző hangsúlyozása. A cselekvő személyeket jelölő köznyelvi -ėja helyett a nyelvjárásban -ējā használatos, például: audējā, pjovējā (a vizsgált vidéken a gabonát többnyire nők aratják). A földterület megnevezésére a köznyelvi -ėna helyett -ienā használatos, például: rugienā, kvī’č’nā, avižī’nā. Hasonlóképpen a hús megnevezésére is a -ėna helyett -ienā használatos, például: kāūlienā, višč’nā, žū’sienā. A köznyelvi litvántól eltér a jövő idő és a feltételes mód igéinek hangsúlyozása. A jövő idő egyes számában minden cirkumflex és rövid tövű egyszerű ige esetében általánossá vált a végződés hangsúlyozása, például: aiš, miršū, nešū, aiši, mirši, prilaksi (vö. az akut hangsúlyú bū’su, adū’si alakokkal). A feltételes módban a végződés hangsúlyozása még az akut hangsúlyú egyszerű igék esetében is általánossá vált, például: bu’tāu, bu’tāi, bū’ti, bu’rum, bu’uti, bū’t. Csak a többes szám- 180 A feltételes módú igék a ragban vagy a tőben kapnak hangsúlyt, például: nemėltau, darbūtai, sod’ntum (I. oszt.). A sėdos, stojos, rados igék minden alakjukban a végződésen hangsúlyosak. A nyelvjárás fontosabb hangtani sajátosságainak áttekintése után arra a következtetésre juthatunk, hogy a Ramaškoniai nyelvjárás hangrendszere bizonyos esetekben nem teljesen szabályos; például az ie, uo > i, u váltakozása következetlen, az t, d palatalizációja az i, y, į, ie > előtt c, dz-vé következetlen, a szóvégi hangsúlytalan ė || e stb. Egyes ingadozások oka feltehetően a lakosság kétnyelvűsége. Fő jellegzetességei — a dzsūkavimas és a pantininkavimas — alapján a Ramaškoniai nyelvjárás a nyugati dzsūk nyelvjárásokhoz tartozik. Alaktan Az alaktanból csak néhány fontosabb szófajt tekintünk át, amelyek a Ramaškoniai nyelvjárásban jobban eltérnek az irodalmi nyelvtől. Főnév. A többes számú részes és eszközhatározói esetnek sok helyütt a litván nyelvjárásokban ismert többes számú végződései vannak, például: vīram, kāūlom, su bitēm, su rankom. Az i- és mássalhangzós tövű főneveknek azonban ezekben az esetekben a leírt nyelvjárásban -mu végződésük van, például: akimū, dukterimū, šunimū; su akimū, su dukterimū, su šūnimū. A leírt nyelvjárásban két helyhatározói eset van: a belső helyet jelölő (inessivus) és a belső irányt jelölő (illativus). A külső helyet jelölő (adesivus) és a külső irányt jelölő (allativus) ma már nem használatos; például az allativusi forma rudenóp helyett illativusi forma, az parudenin használatos. Talán csak az olyan kifejezésekben, mint: žemės tai nebūvo mumim, a mumim névmás a régi adesivus maradványa lehet, amelyből a -p(i) posztpozíciós partikula lekopott. Érdekes a többes számú inessivus végződése, amelyben az s után nem e, hanem a áll, például: rūguosa, ki’muosa „kaimuose“, Ramaškoni’sa, mėtųsa, Navasi’du’sa, Pārabiškėsa. Mivel a leírt nyelvjárás általában nem keményíti meg az s-t az e előtt, aligha magyarázható ez a végződés hangváltozássalⁱ⁰. Az illativus egyes számban már megrövidült -n posztpozíciót tartalmaz, például: darbań, mėdzan, Li’don, rankon, ūpeń, šulniń, többes számban pedig -na-t, például: krikščī’nosna, svečiosna, Ramaškoni’sna. A leírt nyelvjárásban, akárcsak a litván nyelv más nyelvjárásaiban, megfigyelhető a tőtípusok keveredése. A gyengébb tövek (i-, u- és mássalhangzós tövek) egyes esetei már az erősebb tövektől kölcsönözték végződéseiket. Így például az i-tövű főnevek egyes számú eszközhatározói esete az io-tőhöz került át, például: su akū, nōsu, usnū, ugniū, šī’r dzu; az u (iu)-tő többes számú alanyesete az a (ja)-tőhöz került át, például: li’tai, turgai, sū’nai, pi’tai „pietūs“, spi’čai „spiečiai“; a mássalhangzós tő egyes számú birtokos esete az ia-tőhöz került át, például: vandėno, akmėno, pi’meno, tašmėno, a mássalhangzós tő többes számú alanyesete pedig az a-tőhöz, például: pi’menai, tašmenai, rudenai. A gyengébb névszói tövek azonban néhány esetben megőrizték régi végződéseiket. Ellenállóbbnak bizonyult a mássalhangzós tövű nőnemű alak, amelynek egyes számú birtokos esete a nyelvjárásban dukterės, seserės, többes számú alanyesete pedig dūkterēs, sēseres. A mássalhangzós tő régi többes számú alanyeseti végződését azok az i-tövű főnevek őrzik, amelyek, ¹⁰ Lásd A. Laigonaitė, Vietininkai dabartinėje lietuvių kalboje, Filologijos mokslų kandidato disertacija, 15—16, Vilnius, 1955, Vilniaus Valstybinis V. Kapsuko vardo universitetas, rankraščių skyrius. 181 amint azt a többes számú birtokos esetben a végződés előtti mássalhangzó keménysége mutatja, korábban valóban mássalhangzós tövűek voltak, például: dãnės, šù-ses, ãžves, pìšes (vö. történeti szempontból a valódi i-tövűekkel, amelyek többes számú alanyesete a nyelvjárásban ãvì-s, ãkì-s stb.). A főnevek képzéséből megemlítendő az irodalmi nyelvre nem jellemző -ysta képző (az irodalmi nyelvben -ystė, -ãtvė), például: senì-stà „öregség”, jáunì-stà „ifjúság”, drãugì-stà „barátság”, továbbá a nyelvjárás néhány igen elterjedt kicsinyítő képzője, például: -aitė, például: karvaitė, galvaitė „csibe”, kojaitės, bulbaitė; -ulis, például: žmogùlis, lietùlis, ponùlis, Bronùlis; -ūtis, például: langùtis, lapùtis „levélke”, kampùtis, Ludvikùtis. Névmás. Az irodalmi nyelvi jis, ji személyes névmások helyett anàs, anà használatos. Többes számban azonban gyakrabban mès, jù-s (részes esetben mùmim, jùmim, eszközhatározói esetben pedig — mumìm, jumìm). Az irodalmi nyelvi šitas, šita, šitoks mutató névmások helyett ìtas, itòj, itokìs használatos. A nyelvjárásban széles körben használatosak a ragozott birtokos névmások, például: diesvėlau mã-nas mielas! mana bùicis suvãrė „teljesen kimerített” mãnì; mãnas tai mažai parvažiãja, jù-sis tai dažnai. Velük párhuzamosan ragozatlan birtokos névmások is használatosak, rendszerint rövid alakban, például: mã motinù pasamãdė ažu mergù tarmalù; jō tėvas ir mã motkà tai búvo radni „rokonok”; sã namì žẽnijaus. A mutató névmások nőnemű alakjának a nyelvjárásban egyébként nem jellemzően¹¹ teljes alakja van, például: itòj namė darbou turì, tòj vaikščioja Balatnòn. Ige. A jelen idejű igék néhány atematikus (mássalhangzós) ige maradványait őrzik, ám ezeknek az igéknek a személyragjai már a tematikus igéktől kölcsönzöttek, például: mì-gmi, miegmì, miegmà; palìẽkma. Mivel a nyelvjárásban igen elterjedt az n tővéghangzós jelen idejű alak, például: n, például: bù-na, pjãuma, grì-bàuna, vaikščàuna (a vaikščauč alakból), lãndžàuna (a lãndžàuč alakból), ez a tővégi mássalhangzó valószínűleg behatolt a fent említett, kontaminált mássalhangzós igék alakjaiba, és a nyelvjárás beszélőinek többségénél, különösen a fiatalabbaknál, már kiszorította a -m ragba átkerült alakot, például: lì-kna, palì-knì, mĩ-gna, mì-gni, mi-gni. Másfelől a régi, sok nyelvjárásban megőrzött atematikus būti „lenni” ige jelen ideje a leírt nyelvjárásban új és többnyire ragozatlan, például: ò, kokà tù žmònì zìrà. A múlt időben a kìšė, knìšė, šùvė igék ė-tövűek. A múlt ismétlő múlt időt szinte egyáltalán nem használják. A jövő idő csak a hangsúlyozásban tér el az irodalmi nyelvtől (lásd „Fonetika, hangsúlyozás”). A feltételes mód személyragjai megegyeznek a legtöbb dzsuk nyelvjáráséval, például: bu˙tau, bu˙tái, bu˙t, bu˙tùm, bu˙tù˙t, bu˙t. Az egyes és többes szám harmadik személyű alakja rendszerint rövid formában használatos, például: kãd sužinõt, taĩ ir atãit. A felszólító módnak csupán egyetlen változata van — csak -k formánssal, például: ne-bėdži˙k „ne keseregj”, jìmkim. A megengedő mód a belarusz eredetű nechòj szóval képződik, például: nechòj gaĩšta, nechòj dúoda, nechòj stãto, nechòj atsìgefa. Az igeidők további morfológiai sajátosságai a ragok egyértelmű fonetikai változásaival, különösen a rövid magánhangzók kiesésével függnek össze. Minden igeidő 11A nyelvjárás mellékneveinek teljes alakú formája csak az Igda helynévben fordul elő, noha a többi hasonló típusú helynév mind rövid alakú, például: Jilgūla ~ Ilgūlė, Platūla ~ Platėlė, Šaurūkai, D(a)idžūlis kalnas. 182 A többes szám I. és II. személyében az e többnyire elmarad, pl.: pjāunam, išėdem, galė j ot, bár olykor, különösen az idősebb beszélők, még megtartják ezt az e-t, pl.: dudāname „beszélgetünk”, būvome, nemókate. A múlt idő egyszerű alakjának III. személyében a teljes ragok mellett gyakrabban rövid ragokat használnak, pl.: nemokėj < „nemokėjo”, nuvėj, paskavój, dāu < dāv < dāvē, nuvaždau. Egyes esetekben a szóvégi magánhangzó az i-tövű igék jelen idejének III. személyében is kiesik, pl.: stóu < „stóvi”, sėdz. A főnévi igenév végződése mindig rövid, pl.: pjāuc, rāsč, ažujūdinc. A nyelvjárás igeképzéséről szólva először a nyelvjárásra nagyon jellemző intenzív iteratív (gyakoriságot kifejező) igékre kell kitérni. Ezeket rendszerint eseményaspektusú igékből, többnyire igekötős alakokból12, a -dinėti vagy -dyti képző hozzáadásával alkotják, pl.: „pradėjom mėdu· perdėdinėc; anā pas Vaišiū· ataido”. Ezek az intenzív iteratív igék a leírt nyelvjárásban rendszerint a cselekvés ismétlődését jelentik, de bizonyos esetekben nem feltétlenül fejezik ki azt. Az általános jelen idejű igék, amelyek a cselekvő állandó tulajdonságát jelölik, iteratív jelentéssel bírnak, pl.: „anā ažusimdo” „mentegetőzik” „zababōnais visókāis”; „jū·s Zošā atimdo” „elveszegeti” „pienu·” (azzal vádolja, hogy megkóstolja); „ir ti·nai turgai susiringdo” „összegyűlik”; „vērpste, kū· ākmeni· pakeldzinėja” „emelgeti”. Ha azonban az éppen most zajló konkrét cselekvést jelölik, az ilyen típusú igék rendszerint nem hordoznak iteratív jelentést, pl.: „jāu pritemdzinėja” „sötétedik”; „kažū· kōl nerazgindzinėja” „nem csinál semmit” — „nūgi mušasi”; „li·tūs susiringdo” „gyülekezik”, „jāu ataido” „jön” „gālas”; iteratív jelentésük akkor sincs, ha valamilyen állandó állapotot jelölnek, pl.: „aš jām dēdē priseidāu” „kimegyek”. Azok az intenzív iteratív igék, amelyek a cselekvés ismétlődését jelentik, múlt idejű egyszerű alakban a nyelvjárásban eredményesen helyettesítik a múlt idejű gyakoriságot kifejező igeidőt, pl.: „balatniškis kunigas atvažiuodinėja” „eljárt” „svečuosna”; „vūogas parduodzinėjāu ir prabudzinėjāu” „árultam és ott időztem”. A valódi múlt idejű gyakoriságot kifejező alakot csak egyszer hallották, a következő mondatban: „ti·nai vėlinai pristodinėja, ti·nai žmonės bjōdavo vakarais aic”. Úgy tűnik, ez a múlt idejű forma csak olyan igéknél fordul elő, amelyek — a bjōti igéhez hasonlóan — folyamatos aspektusúak, és amelyekből nem szívesen képeznek intenzív iteratív igéket. Az igeképzés további sajátosságai közül az igekötők keltik fel a figyelmet. A nyelvjárás egyes igekötői, valamint használatuk is jelentősen eltér a köznyelvitől. ažū- (až). Ez az igekötő a köznyelvi už- megfelelője, pl.: „nūneša ir ažūrakina; kūrgi ažudarbuosi? kāminas ažūndegė”. Néha a cselekvés kezdetét is jelentheti, pl.: „aš kēp ažūverkāu” „elsírtam magam”; „aš ažūsirgāu” „megbetegedtem”; továbbá néha a cselekvés befejezését is jelölheti, pl.: „ažūsātās” „elhasználódik” „kadū jus; kad suveit ašaros, ažū svī·ru ažuplāu” „lemostam”. Magánhangzók vagy zöngés mássalhangzók előtt nem az ažū-, hanem az až- igekötőt használják, pl.: „ažėdė, ažlīndo”. da-. Ennek a nyelvjárási igekötőnek nehéz meghatározni a jelentését; leggyakrabban a szláv nyelvek hatásának eredménye, pl.: „jēglo dādeda” „hozzáteszi”; „diktē nedapāise” „nem vigyázott rá”; „darōdi·kit” „mutassátok be”, „kūr druskos pirkc; šēp tēp dabū·su” „valahogy kihúzom”; „duonos ku·snēlo dabū·c” „szerezni egy darab kenyeret” nehéz; „kadū aš dasklauščiau” „eljutnék”; „kū· aš ne tēp pasakān, tau ani·s dasmano” „megérti”. 12A nyelvjárásban csak két olyan példa került feljegyzésre, amelyben az ilyen típusú igéknek nincs igekötőjük: „žū·ses aido” „megy” „pirmin; kas per žmogus razdinėjas” „fel-felbukkan és eltűnik”. 183 pa-. Ez az előtag leggyakrabban a cselekvés befejezését jelöli, hasonlóan az ik su-, nu-, elemekhez, pl.: parbėko „ellopta” čàs baronkàs, paėdė „megette”; ratùs palaužė „összetörte”; pàmirė „meghalt” tùoj kruvàuku kvarabù „véres betegséggel”; sparnùs pakapoja „levágja”; pùodų pamušė „összetörte”; vaikùs paauklėjau „felneveltem” ti'nai. raz-. Ez az igekötő a szláv nyelvekből került át, és használata a nyelvjárásban ugyanaz, mint a szláv nyelvekben (leggyakrabban a litván iš- igekötőnek felel meg), pl.: „razàūšo” „kivirradt” (vö. orosz рассвело); „kūpetù raìka razlaìsc” „kiengedni, kiteríteni”, „kàd iżdžùt”; „káušiniùs raspì·lau” „kiöntöttem”, „kàp bū·bas”; „pažabàrs kadù i razàis” „szétválnak”; „mẽs i razbėgom” „szétszaladtunk”; „dabàr razlì·ta” „kiöntött, átázott” „balà”. Néha ezek egyszerűen tükörfordítások, pl.: „pastovėjau, paklausáu — nieko nerazrinkáu” „nem igazodtam el” (vö. orosz не разобрался); „anà vĩsa rasakinėjo” „mesélt” (vö. orosz рассказывала). A nyelvjárás fontosabb morfológiai sajátosságainak áttekintése után megállapítható, hogy a szláv nyelvek hatása inkább a nyelvjárás szófajainak képzésében érezhető, a ragozás azonban meglehetősen ellenáll ennek a hatásnak. Szintaxis Megemlíthetünk néhány érdekesebb esetet a tájnyelvi esetek használatából. A tájnyelvben széles körben használják a nominativust főnévi igenévvel, például: raìka aĩc pamėdėn „az erdő szélére” rugùż pjáuc; aĩc tvàrtas ažurakìnc; raìka dù mẽtai padarbùc; dar raìka dù lakštaĩ „levelek” nùšù·sc. Néhány elöljáróval dativus használatos, például: sėdž prìk pẽči; nė prìk tėvi bù·nam, alẽ prìk patėvi; ažùsėme ik dignì; pa vi'nai gãne Érdekes, hogy ezekben az elöljárós szerkezetekben a tájnyelv hímnemű főnevei többnyire szokatlan -i végződést kapnak, amely megfelel a régi mássalhangzó-tövű főnevek dativusragjának. A minőségi instrumentalis mindig a su elöljáróval fejeződik ki, például: žuvaitė su nedidùkėm akim, az eszközhatározói instrumentalis viszont többnyire elöljáró nélkül, például: ò, kokàis rãtais važùoja. Ramaškonyban, akárcsak valamennyi nyugati dzsuk tájnyelvben, keveredik az inessivus (belső helyet jelölő, állapotot kifejező helyhatározói eset) és az illativus (belső hely felé való mozgást jelölő helyhatározói eset) használata: az illativust néha ott használják, ahol inessivus volna szükséges, például: anàs kamaròn „a kamrában” ažù katùko „a doboz” ažìlidos; rankovėsna „az ujjakban” raženė; vagy fordítva — inessivust használnak ott, ahol illativus volna szükséges, például: atlai­dùrsa „a búcsúba” vaikščàuna. Ez a keveredés azonban nem különösebben jellemző a ramaškonyiakra. Valószínűleg a keleti dzsukok közeli szomszédsága hat rájuk, akik az inessivus és az illativus használatát soha nem keverik össze. A ramaškonai tájnyelv megőrzött régi elöljárókat, amelyek használata bizonyos esetekben szintén igen érdekes. ažù (ãž). Az irodalmi nyelvi už helyett használatos, például: ažù kū· pirksi? pasamùdė ažù mérgu; až vĩeno nuvė́j — nedabùvo „nem élt sokáig”, až kito negalėj bù·c. in. Ez a tájnyelv igen gyakori elöljárója, amelyet leggyakrabban az irodalmi nyelvi ant helyett használnak, például: vìšta in kaùšinu·sėdž; mã arklas in laùko galì; laùk in laùko, in vàlos, taĩ bùs gerà. Az in + genitivus szerkezetet a tájnyelv olyan esetekben is használja, amikor az irodalmi nyelv elöljáró nélküli esetet, többnyire instrumentalis esetet alkalmazna, például: vė́rpa in karavàto „karavattal, rokával”; pėrvertė in gudù „gudokkal”; aẽi tavì vi·rėsne in devìni·tu· mẽtu „kilenc évesen”; in bù·bu· „burgonyáért” trìs šimtais dàdavėm. 184 Az in elöljárószót olykor más jelentésekben is használják, például: in „miatt” druskos kokis buvo vargas; svītas palismonu atvede in „-hoz/-hez” manį; in „-ba/-be” manį paįso. įngi (vö. a nyelvjárási in, a régi írásokban ing, ingi alakokkal). A köznyelvi į helyett használatos, például: įngi dėdi padabną „hasonló”; plāčkes storos, plāčos, įngi silkės panāšos; įngi darbų įngi vīsa anā nuzdāvus. Az įngi olykor a pas elöljárószó jelentésében is előfordul, például: našlės įngi našlb’ vaikščavo. A nyelvjárásban az įngi elöljárószó valószínűleg azért maradt fenn, hogy ne essen egybe az „-on/-en” jelentésű in elöljárószóval. nuog (nūg.), nūg (vö. a régi írások nuogi, nuog, nug alakjaival). A köznyelvi nuo helyett használatos, például: čā tolāu nuog mūs lietuviškai kalbanco žmogaus nėrā; mažė man nug dūl-kur’ dūchu „illatot” vāro; nuk tēvo likāi mažas; anas paskavoj nuk jūs. prieg (prīg), prig (vö. a régi írások prieg, prieg, prig alakjaival). A köznyelvi prie helyett használatos, például: priek šāu neturū; prīk tēvi āre jautais; dār kāp prīk sveikātai, tai gerāi. Érdemes megemlíteni néhány jellegzetes, mellékmondatokat összekapcsoló szót. A jelzői mellékmondatok sok litván nyelvjárásban már nem használt kuris vonatkozó névmással kapcsolódnak, például: beržas, kuris paskēlbos viršūn, žvirškas, o kuris žemīn — moteriškas: kāsos paslaidī. A rövid jelzői mellékmondatokban azonban, különösen azokban, amelyek egy dolog rendeltetését határozzák meg, leggyakrabban a kas vonatkozó névmás tárgyesetét használják, például: žebā, kū šoka „béka, amely ugrál”; šākes, kū pūodus kāla; veči-kle, kū vėto grūdus; kū duris ažuspirdenėja, tai žāperka „menyhal”. A kas vonatkozó névmás tárgyesetét olykor az alanyi és tárgyi mellékmondatok összekapcsolására is használják, például: tai nepraudė, kū džiāvas irā; pasākė, kū nepernēs; skaitė, kū pinigų dāuk. Az időhatározói mellékmondatok összekapcsolására gyakran használják a kāp „ahogy” kötőszót, például: kāp cīk saulā paska vōjo, tai ir šalcāi jau. Ezenkívül a kāp „ahogy” az okhatározói mellékmondatok összekapcsolására is használatos, például: kāp mūs sūsu itie pieskāi, tai žolė nedūga. A nyelvjárásban igen elterjedt a szenvedő múlt idejű melléknévi igenevek és a névmások semleges neme, például: ažupjauta ravėlis ir dirželi pririšta; karbijos „kosarak” iš šāudų nupinta; būvo namai kūrvais statīta; vīsa nuvėję liepsnā; vīsa rāka pīrkė; aš nežināu, kas itai būs iš to šalco. A ramaškoniai nyelvjárás mondattanában erősen érezhető a szláv nyelvek hatása is. Ez a hatás elsősorban a mellékmondatokat összekapcsoló szavakban figyelhető meg. Az engedményes mellékmondatok kapcsolására gyakran a szláv kòc (kōt) kötőszót használják, például: kòc nemōkita, alė tū manį dār neapšukūosi „nem fogsz becsapni”. A feltételes mellékmondatokban a kad mellett a szláv ježėli kötőszó is használatos, például: kām pristōc, ježėli tū nedūmoji mērgu jīmė? Kérdő mondatok alkotásakor a gal mellett olykor a szláv mōj szócska is használatos, például: mōj mā telīčāiti vāro? A célhatározói mellékmondatokban a fiatalabbak gyakrabban használnak már nem feltételes módot, hanem — a szláv nyelvekhez hasonlóan — főnévi igenevet, például: dūbi kāsa, kāt instūmė, nuāpīc „megfullasztani”. Az aš turiu, tu turi… szerkezet helyett gyakrabban használatosak a szláv mintájú pas mane yra, pas tave yra… szerkezetek, például: pas man karvēla būvo „volt egy galambom”, tai in dienos irs viedrīs pieno dāv; Zošā, a nerā pas tavį kvakūkės ažšos (odafordult, hogy tejet kérjen, és megkérdezi). A nyelvjárásban a szláv nyelvek hatása az esetek használatában nem olyan jelentős. 185 Szókincs A Ramaškonių nyelvjárás szókincsében érdekes régi litván szavak is vannak, de sok szláv jövevényszó is — jóval több, mint a Litván SZSZK-ban élő litvánok nyelvjárásaiban, például: jaunėsnis chłopcas nāto už tarli'vas „a fiatalabb fiú nagyon beszédes”, bōba aina būvo tokā klapatīva, kriklīva „túlzottan gondoskodó, hangos”; vesēlas čėsas, alē ne žēdinam „vidám időszak, de nem mindenkinek”. A szláv jövevényszavak ilyen nagy száma teljesen érthető: a szláv (belarusz, lengyel) nyelvek közvetlen és folyamatos hatása elsősorban a nyelvjárás szókészletén hagyja nyomát. Még most is megfigyelhető, ahogy a kovà szó kiszorítja a nyelvjárásból a pušis szót, a kmarā szó a debes's szót, a padābnas szó pedig a panašus szót, és így tovább. E párok közül a nyelvjárás fiatalabb beszélői többnyire a szláv szót választják. A régi litván szavak, amelyek az Ik-tól eltérnek, gyakran ételek, szerszámok és hasonlók elnevezéseihez kapcsolódnak. Például a burgonyából készült kását itt gru·dzils-nek nevezik, a rozslisztből készült édes italt — saldzinis-nek, ugyanazt az édes italt, de már erjesztve pedig — rugini's-nek; a kötéllel összekötött, valaminek a magasba emelésére szolgáló rudakat kābinės-nek hívják, és így tovább. Egyébként a litván nyelv megszokott szavai is gyakran az Ik-tól eltérő jelentésűek a nyelvjárásban. Például arra a kérdésre, hol él a farkas, azt felelik: medī (mēdzas — erdő), arra pedig, hol él a mókus: mādžagoj (mēdžaga — fa; vö. cik vinā mādžaga āuga in lāuko). A nyelvjárás jellegzetes főnevei közül a következőket említhetjük: draugė — család, például: sunkū prabū·c, kāp didela draugē; kiēmas — falu, például: mū's kiēmas mažas; klūpsc'is — térd, például: kelinēs pali klūpsc'i apru·džiji „barnásak”; krósnis — kőrakás, például: terpūkelej krósnis; kvakūkė — kikelő tyúk, például: kvakūikē kvākši; lāškas — levél, lap, például: nī·ko nerāšo: ani vī·no lāškto negavāu; lopinīkas — kendő, például: raīka lopinukū apsirišē; rezgē — kosár, pēdžos — a csűr belső oszlopai; pradzinī·kas — kondás, például: kāp āš ganāu, sēnas tokis būvo pradzinī·kas; skarā — mosnivaló (vö. az Ik összetett szavával: skar-malas — a „mosnivaló” széléből levágott darab, foszlány), például: skarās išvelejau; terpūpē-dzīs — az egyik „pēdžia” és a másik közötti istállóköz. A nyelvjárásnak még az elvont fogalmak kifejezésére is vannak szép litván szavai: beduonē — kenyérhiány, például: nebūvo aršāu „rosszabb”, kāp beduonī; ki·sc; buicis — élet, például: ītai buicis žmogāus jaunos dalā — szerencse, például: vis ītai žmogāus nedalā; krapštulī·s — aprólékos munka, például: daži nā dāžnōn irā kokis krapštulī·s. Előfordul egy-két érdekesebb melléknév is: grīnas — meztelen, csupasz, például: ažu grīno ažānco insideda ir nešiojas tū· uōdžinu „kígyót”; mi·nkštas — apró szemű, például: druskā bū·na rupī ir minkštā; savadarbis — saját készítésű, házi, például: ā pas jūs savadarbī miltū audžā? širdžī·tas — mérges, például: alē gi ir širdžī·tas: ani ažujūdinē nemōžna; žilas — szürke, például: alē koki žili debesē aina — gal lītūs būs. A nyelvjárási igék és a belőlük képzett szavak meglehetősen gyakoriak: apsisēkc — felöltözni, például: ir pavālgī·c, ir apsisēkc, ir apsāuc raīka; ažuveikc — megkeresni, például: kī· ažuveika berniukai, mūmim gand; brīnkc — sokáig aludni, például: kī· tū brinksci tēp ilgai? dairī·tis — gondozni, például: dabar nera kám manī dairī·tis; dukterēs neadvotāu tolī: kadū abdairī·si „meglátod, meglátogatod”, tolī adāvus? māžu priseis 186 apžodairìc „összefutni, találkozni” a lányommal? dudenc — beszélni, például: lengyelül és litvánul beszél; gùrinc — ütni, verni, például: megütöttem a könyököm; insidarì:c — bepiszkolódni, összekenődni, például: nahát, ez az asszony: már nagyon összekente magát; kárć — felakasztani, például: a szalonnadarabot a tűz fölé akasztotta és megsütötte; lùpć — széttépni, például: a sólyom a csirkék közé telepedett, megtépte őket, jól megtépázta azokat a madarakat; a tyúkok kikaparták a zabot; paginéc — befejezni, például: minden egyes madárnak, amint a fiókák kikeltek, a dalai is elhallgattak; páisić — nézni, például: az az öregasszony nézi, mit veszel el; parbùnkė — elvenni, ellopni, például: mindent elvitt; privìrsc — odahullani, például: sok féregrágta alma hullott oda; skraidì:c — szaladgálni, például: mikor szaladgált ő összevissza a tehenekkel és a juhokkal; žìbinc — világítani, például: már öreg, semmit sem hall, és a szeme sem világít. Megemlítendő néhány érdekesebb nyelvjárási határozószó és határozószói elem is, például: bemàž — majdnem, daugės(t) — több, nedàugi — egy kicsit, nekadù — valamikor régen, nu:nài — most, pirmùlàusa — mindenekelőtt. Érdekes frazeológiai fordulatok is előfordulnak, például: òt, tai kì:mo šliota „olyan nő, aki ok nélkül szaladgál a faluban és pletykákat hord”; káp iškastas Bronùlis „nagyon hasonlít Bronulisra — mintha a szeméből húzták volna ki”; ne galvóji dainùoc, káp vargèlis paspìrė „a nyomor rászakadt”. Általában véve a nyelvjárás alapvető szókincse csaknem megegyezik az lk alapvető szókincsével. A példákból látható, hogy a Ramaškonių nyelvjárási sajátosságok többnyire olyan szavak, amelyek az irodalmi nyelvben is ismertek, csak jelentésük kisebb-nagyobb mértékben eltér. A Ramaškonių nyelvjárás fontosabb sajátosságainak áttekintése után arra következtethetünk, hogy ez a nyelvjárás a nyugati dzsukok nyelvjárásának folytatása, mivel jellegzetességei nagyrészt egyértelműen megegyeznek a Litván SZSZK területén élő nyugati dzsukok nyelvjárásának sajátosságaival. Ez a nyelvjárás nem őriz annyi archaikus vonást, mint a Litván SZSZK-tól legtávolabb eső Lazūnų¹³ és Zietelos¹⁴ szigetek. A RAMAŠKONI NYELVJÁRÁS JELLEGZETES SAJÁTOSSÁGAI И. Л. ШУКИС Összefoglaló A Ramaškoni nyelvjárás, amely a dzūk nyelvjárások közé tartozik, litván „szigetet” alkot a Belorusz SZSZK-ban, a Voronovo járás keleti részén. A nyelvjárást jól beszélőket több mint tíz faluban lehet találni. Jelenleg e falvak mindennapi nyelvhasználatában többnyire már nem a litván, hanem a belorusz nyelv dominál. Az egykori uradalmak területén és a nagyobb falvakban a lengyel nyelv van túlsúlyban. 13 Vö. J. Senkus, Kai kurie Lazūnų tarmės ypatumai. — Lietuvos TSR Mokslų akademijos darbai, A, 1, 185, Vilnius, 1958. 14 Vö. P. Arumaa, Litauische mundartliche Texte aus der Wilnaer Gegend, 41—53 és 68—75, Dorpat, 1930. 187 A cikk e nyelvjárás legjellemzőbb hangtani, alaktani, mondattani és szókészleti sajátosságait tárgyalja. A Ramaškoni nyelvjárás az am, an, em, en kettőshangzó-kapcsolatok kiejtése alapján a nyugati dzūk nyelvjárások közé tartozik, amelyek e kettőshangzó-kapcsolatokat nem változtatják meg, például: páncis, kañpras, rémpe, penkì. Ugyanakkor azonban, mint minden dzūk nyelvjárás, az ą, ę>u, i hangokat megváltoztatja, például: mẽrgu·<mẽrga, tìsc>tẽsti. Figyelemre méltó a ie, uo kettőshangzók monoftongizációja is, például: mi·gas, klú·nas, pi·rmū·. Feltehetően ez a jelenség egészen új. A nyelvjárás legidősebb beszélői még klú·nas, pi·rmū·, sőt klúonas, pietuõ alakban ejtik. A szó hangsúlytalan végén párhuzamosan fordul elő az è és az e, például: lùpė, móke, kãùle<kiaùle, sáula<sáule. A mássalhangzórendszer tekintetében e nyelvjárás beszélőinek, a többi dzūkhoz hasonlóan, némi következetlenséggel affrikátáik vannak a d, t, dv, tv helyén (i, i, y, ie előtt)>dz, c, dzv, cv, például: pakcìs, dziẽvas, dzvì·lika; továbbá č, dž> → c, dz átmenet tapasztalható, például: svãčko, áudza. A főnevek alaktanában jellemző, hogy a gyenge tövű egyes esetek (i, u végű, illetve mássalhangzós tövek) erős tövűvé (a, o végű tövekké) válnak, például: su akù, akmenai, ākmefio. Ebben a nyelvjárásban azonban a gyenge tövek néhány régi esetalakja is előfordul, például a többes szám alanyesete: sãseres; az egyes szám birtokos esete: seserès; valamint a többes szám részes és eszközhatározói esete: akimù, seserimù. A kicsinyítő képzők közül leggyakrabban a -áitė, -ìtis, -ùlis fordul elő, például: karvaitė, kampliùcis, žmõgulis. A leírt nyelvjárásra nagyon jellemzők a -dinėti, -dyti képzős intenzív iteratív igék, amelyek rendszerint igekötős befejezett igékből képződnek, és ismétlődő vagy egyszeri cselekvést egyaránt kifejezhetnek, például: vúogas parduodzinėjau ir prabu·dzinėjau; niekur neiseidáu aš; li·tus susirĩgdo. Ezen igék egyszerű múlt idejű alakja gyakran helyettesíti a múlt ismétlő alakját, például: kùnigas atvažiuodinė́jo „atvažiuodavo“ svečuosna. Az atematikus igék maradványai is előfordulnak; végződéseik tematikus igéktől származnak, például: miegmi||mi·gni, palìekma||palì·kna. Az irodalmi nyelvtől eltérő igekötők közül megemlítendő az ažu- (až-), például: ažujùdinč „užjudinti“, ažlìndo „užlindo“, valamint a szláv eredetű da- igekötő, például: dãdeda „prideda“, és a raz-, például: razaũšo „išaušo“. A ra- igekötő ebben a nyelvjárásban többnyire a cselekvés befejeződését jelöli, például: ratùs palaužė „sulaužė“. Néhány elöljárószó a leírt nyelvjárásban mindmáig ugyanolyan maradt, mint a XVI—XVII. századi írott emlékekben, például: priẽg||prig (priek sáu netui); nuõg||nùg (nuk tévo likàù mãžas); ìngi (ìngi dẽdi· padabna). 188 A szintaxis területén ez a nyelvjárás, akárcsak valamennyi nyugati dzūk nyelvjárás, az inessivus és az illativus következetlen használatával tűnik ki, például: rankóvēsna „rankovese“ razneše; atlaidusā „i atlaidus“ vāikščāuna. A mondatokban gyakran előfordul néhány melléknévi igenév és névmás semleges neme, például: tvōros strackais tvārta; visa nuvāč liepsnā. A priēg|| prig elöljárószókat részes esettel használják, például: sēdz prīk pāči; āzusēmē ik dūgni. A szókészlet területén a szláv nyelvek mindennapi és közvetlen hatására megjelent számos szlavizmus mellett néhány érdekes nyelvjárási szó is előfordul, például: kiēmas „kaimas”, drāugē „šeimyna” mādzas „miškas”, mādžaga „medis”, lopiniukas „skarelė”, pāisi˙c „žiūrėti”, dudēnč „kalbėti” stb. A ramaškoniai nyelvjárás a nyugati dzūk nyelvjárások peremvidéki változatainak maradványa, és e nyelvjárás valamennyi jellegzetes vonása túlnyomórészt megegyezik a Litván SZSZK-ban élő nyugati dzúkok nyelvjárásainak sajátosságaival.