Dėl M. Rudnickio „Galindos“, „Priegliaus“ ir „Sūduvos“ etimologinių aiškinimų

A monográfia második részében jelentős teret szentelnek a ir balti nyelvek lokatívuszának. A balti nyelvek anyagát mind az indoeurópai lokatívusz történetének általános kérdései megoldására, mind pedig a szláv nyelvek lokatívusza fejlődési folyamatainak megvilágítását segítő anyagként felhasználják. V. Toporov hangsúlyozza, hogy a balti adatok nemcsak a szláv nyelvek tényeihez ne való közelségük, hanem archaikusságuk miatt is különösen jelentősek. ir jų A szerző az anyag jelentős részét írott iš emlékekből és ir nyelvjárási szövegekből gyűjtötte össze. A könyvben a balti nyelvek adatai megtalálhatók a porosz katekizmusoktól, Mažvydas írásaitól és Adolfi grammatikájától kezdve a lett és litván népköltészeti gyűjteményekig, J. Endzelīns és J. Jablonskis munkáiig. A műben említett gazdag baltisztikai irodalmat legfeljebb egy-két, az utóbbi években közzétett litván vagy lett dialektológiai tanulmánnyal egészíthetnénk ki. E tanulmányok állításai azonban nem mondanak ellent a mű általános következtetéseinek. Befejezésül csupán néhány kisebb pontatlanságot említünk, amelyek semmiképpen sem csökkenthetik a mű általános du értékét. P. 295 ne Mažvydas mondata teljesen helyesen van lefordítva: ateidamij angelai giedaia...' A 322. oldalon az ap elöljárószóval álló lett nyelvi példák helytelenül vannak lefordítva. Nem állítható, hogy a 319. oldalon megadott példák, amelyekben a helyet az apie elöljárószóval álló tárgyeset fejezi ki, idegenek lennének az irodalmi litván nyelvtől. V. Toporov helyesen mutat rá, hogy a porosz nyelvben általában nincs lokatívusz, és a lábjegyzetben ezt magyarázza: „Ha nem számítjuk az Enchiridion egyetlen névmási példáját: bhe stallėti pėrdin en schisman ackewijstin Krixtianiskan astin, 77, 15. o., amely azonban semmit sem bizonyít, mivel más nyelvekben nincsenek megfelelői (formális szempontból)” (vö. 283. o.). A magunk részéről hozzátehetjük, hogy J. Endzelīns a schisman alakot is hajlamos volt datívusszá javítani: *schismau< *šismū?. Ezenkívül J. Endzelīns az o-tövű egyes számú lokatívusznak tekintette — bizonytalanul — nemcsak a V. Toporov által említett bitai határozószót, hanem az összetett szavak sallubai busennis, salaūbaigannan, sallūbaiwirins első tagját is®. Vilnius A. Sabaliauskas M. RUDNICKI GALINDÁRA, A PRÉGEL-VIDÉKRE ÉS SUDAVÁRA VONATKOZÓ ETIMOLÓGIAI MAGYARÁZATAIRÓL Mikotaj Rudnicki, Prastowiariszczyzna Lechia-Polska, II, Wspėlnota slowianska. „Wspélnota lechicka-polska, Poznan, 1961. Ebben a lengyel nyelvész művében nyelvi és régészeti adatok alapján részletesen tárgyalja a szláv törzsek, köztük a lengyel nép etnogenezisének, őstörténeti területének és vándorlásának kérdéseit. Ugyancsak tárgyalja a szláv őstörténeti dialektológia, anyagi kultúra és 2. Pig. J. Budze!ins Senprėšų valoda, Riga, 1943, 80—81. o. 3. Pig. Ugyanott, 58—59. o. 320 vallási kérdéseit, különös figyelmet fordítva a nyugati szláv törzsekre. Vizsgálja továbbá a szlávok és szomszédaik (baltiak, germánok stb.) kapcsolatait. Számos kérdésben M. Rudnickinak megvannak a maga eredeti nézetei, amelyek meglehetősen eltérnek az indoeurópai nyelvészet és a szlavisztika į hagyományos koncepcióitól. Anélkül, hogy a szigorúan szláv vonatkozásokba mélyednénk, itt megállunk egy-két olyan M. balti nyelvészeti kérdésnél, amelyet Rudnicki érint. A baltiak őstörténetének kérdéseit M. Rudnicki több esetben is érinti: amikor a szlávok szomszédairól beszél, a balti nyelvek régi szlavizmusairól, valamint amikor az egyes szláv törzsek ir területének kérdését vizsgálja. M. Rudnicki, akárcsak ir más lengyel nyelvészek: T. Lehr-SplawińskJ. i, Safarewicz, Kurylowicz, J. újabban ir J. Otrembski a balto-szláv ősnyelv hipotézisét vallja. Ši a szerző koncepciója a műben igen kategorikus megfogalmazásokban tükröződik: „a balto-szláv ősidőktől” (p. 36), „mint még teljesen balto-szláv, de már felbomló na Battéw i Stowian" (p. 82) ir rész Ez a balti–szláv nyelvi egységre vonatkozó a ir priori meggyőződés arra készteti a szerzőt, hogy helyenként meglehetősen erőltetetten értelmezze a balti nyelvek adatait. su Nem kívánunk vitába szállni a szerzővel a balti–szláv alapnyelv létezéséről, csupán Rudnicki baltiakra vonatkozó, ezen balti–szlavisztikai tézisen alapuló egyes állításainál időzünk, M. különösen azoknál, amelyeket véleményünk szerint a balti anyag cáfol. Általában véve felróható a szerzőnek a balti anyag szegényessége, a baltiakról szóló adatok szűkössége. ' ir Az a benyomás alakul ki, hogy a szerző jóval elavultabb baltisztikai adatokra támaszkodott. Ebben a műben a legkevésbé meggyőzőek a galindokkal, a Pregolyával ir és a szudávokkal kapcsolatos etimológiai okfejtések. | Galindok. A galindokra vonatkozó ismert történelmi adatokat figyelmen kívül hagyva a szerző hajlamos őket kizárólag azért szláv törzsnek tekinteni, mert a galindok nevének szláv etimológiai értelmezését meggyőzőbbnek tartja a baltiénál. A történelmi forrásokban említett balti Galindos helynevek? el vannak hallgatva, a galind szót pedig a o balti névrendszertől elszakítva etimologizálják. Eközben a galind szó meggyőzően magyarázható, ha a balti nyelvek analóg szemantikájú és szerkezetű képzett alakjaival hozzuk kapcsolatba. A galind meggyőző szemantikai etimológiáját K. Būga adta meg“, ezt az etnonimát a litván galas szóval hozva kapcsolatba, jelentését pedig a ykxpauney „a végen élő” szóval szinonimnak magyarázva. Valójában a Galinda területe a Biebrza (1. Biebrza), a Łuk (l. Etk), az Łyna és a Gołdap folyók között a nyugati balták területének legdélibb része volt. Ezt az etnonimának ezt a jelentését még az is megerősíti, hogy keleten, a Možajszk környékén élő balti törzsnek ugyanez volt a neve (orosz l'oasgs=- balty Galind —). M. Rudnicki véleménye, miszerint a „primitív“ porosz nép nem rendelkezhetett saját földrajzi helyzetének megértésével, megalapozatlan, mivel a földrajzi helyzet ilyen viszonylagos megértése Lásd. K. Būga, Rinktiniai raštai, III, Vilnius, 1961, p. 124 és köv. * Uo., p; 126. 4 Uo., p. 117. * A „végeken“ jelentésű levezetés így is nagyon kétséges, mert ez a meghatározás feltételezi az óporoszok földrajzi kiterjedésének ismeretét, ami egy primitív népnél furcsa lenne (18. o.). 21. Kalbotyros klausimai VI. 321. gyakorlat nem annyira összetett, hogy még ir „primitív“ népnek. Ellenkezőleg, a szomszédok önmaguk orientálása alapján į történő megnevezése a megnevezés legegyszerűbb módja. K. Būga galind etimológiája főként azért váltott ki kifogásokat, mert e népnév képzése nem került meggyőző magyarázatra. A porosz galind ir szemantikir iš ája és képzési része megfelel a litván galinis Ši lexéma széles körben képviselteti magát a litván toponímiában (Galinis folyó.“ 1. Biržai, 2. Dieveniškės, 3. Joniškis, Kapsukas, 4. Seredžius; 5. Galin - folyó Biržai; Galiniai k. ir vs. — Lietország 15 különböző helyein), az antroponímiábir an (vezetéknév Galinis — 140 család). Vezetéknév A Galinis egy ragadvániš ynévből származik (Galinis „a végén, a szélén élő”). Ši ragadványnév Litvániában ma nagyon ir elterjedt: sok helyen a falvakban Galinisnak nevezik a szélen élő lakosokat. Ugyanezen tőből képzett ir nevek a su porosz helynevek: Galynde „erdő Semboje ties Kampainiu“, Galinden „vidék Mohrungeno aps. ". Galindien „vidék Eilavos aps. "®. Képzőt -inddar találunk helynevekben: pl. Karw-inden, Stab- -ynden'; lit. Gel-ind-ėnai k. (Plungė), Ner-ind-aičiai k. (Telšiai). Képző -indlie. rövidítés Dal-inda, Dubr-indys, Til-indis ir Gal-indžius. J. Otrembskio azon állítása, hogy Galindzius<Galin¢ius® megalapozatlan. A balti nyelvekben nincs ilyen afrikáták váltakozása, ir jo nem magyarázható a balti media tenuis +— váltakozásával (dempti — tempti, griaūnos -— kriaūnos). Ezt a képzőt a következő appellatívumir okban találjuk: klib-inda „elhanyagolt tárgy, görnyedt ember", lask-inda „rongyos, mezítelen ember". A litván nyelvben a -injaszuffixum mellett megtalálható ir az -inta-: paskut-inis ir paskut-intas (Giedraičiai); az -intatekintendő a determinatív -injaváltozat kibővített formájának. Feltételezhető, hogy a ir képző -indyra bővített determinatív -injavariáns. Hogy ilyen tővégi toldalék következhet ir -d-, -tir után, azt a következő példák mutatják: Kurėnas tó (Smalvos) <*Kuranas ir Kūrantas || Kūrandas folyó (Betygala); Kūrandas<*Kuran-as+ -d-; Samandis tó. (Smalvos) ir Samūnis tó. (1. Rimšė, 2. Smalvos, 3. Švenčionys); laboda , Chenopodium" < *baldnas (bal-as+ -ūn-, vö. raūdas || raud-6nas) + -d; skil-dn-d-- is és mások Litván tulajdonnév Galindžius származék (derivátum) iš Galindis ar Galindas, o utóbbi a — „-d-“ su képzővel képzett származék -diš Galinis. Ennek ir megfelelően a galindas etnonima valószínűleg a galinis „hátsó” szóból a -diš képzővel képzett származék. Szemantikailag is valószínűne leg mást jelent a galindas, mint a galinis „szélső, a végén élő”. A Galinda tájnév úgy viszonyul a galindas etnonimához, mint a Lietuva a lietuviuhoz, a Kuršas a kuršiuhoz. su Prieglius. M. Rudnickio művében azt állítja, hogy a Prieglius-medence az őstörténet egyik időszakában a szláv areálhoz tartozott, maga a folyónév pedig 5 A rövidítések ugyanazok, mint amelyeket a „Lietuvių kalbotyros klausimų” köteteiben közölt többi toponimiai tanulmányban használnak. ® Georg Gerullis, Die altpreugischen Ortsnamen, Berlin und Leipzig, 1922, p. 35. 7 Ibid. p. 223. 8 Lásd J. Otrębski, A galindok kérdése. A Studia historica a tudományos munka 35. évfordulójára Henryka Lowmianskiego, p. 77. 322 című műben szintén szláv eredetűnek mondják? A baltistát sem az egyik, sem a másik nem győzi meg. Sem a régészeti, sem a helynévtani adatok nem mutatják, hogy itt valaha is szlávok éltek volna. Ptolemaiosz térképe, amely a venedeket (Odevedar) a į Visztulától északra helyezte el, túl gyenge érv ennek bizonyítására. A folyó neve is ir meggyőzőbben magyarázható csak a balti hidronímiai rendszerben. E folyónév legrégebbi, -ban/-ben rögzített alakja: 1273 Pregora. A lengyel nyelvben e folyónév Pregola, a németben — Pregel. Ir a lengyel és ir német alakok csupán a Pregora fonetikailag módosult, az adott nyelvek fonetikájátų hoz igazított (r változatai / (a változás ebben az esetben a disszimiláció miatt teljesen lehetséges- ). A litván Prieglius a német Pregel adaptációja. A Pregora szerkezete alapján a balti gar|-gar gyökhöz tartozó, iš preielőképzős származéir knak tekintendő (lit. prie-), amely a középkori német átírásban több változatban jelenik meg: prei-, prey-, pre-, pri-. Ily módon A Pregora a balti víznevek olyan előképzős típusához tartozik, amelynek valamennyi balti nyelvben bőségesen vannak megfelelői: pl. Prei-tekynne (vö. lit. folyni), Pre-sluge (vö. litván. žliūgas ,mocsár, iszap, korhadt fa im víz“)!? ; litván. Prie-būdis folyó. (Rumšiškės), Prie-godas ež. ; pra-: su Pra-mūšis up. (Deltuva), Pra-galvys up. (Akmenė); la. Ie-sala up.! !. Antrąjį Pre-goros komponentą gar-lgarrandame daugelyje baltų hidronimų: lie. ITpa-ropa'? up. (Kražiai), Gor-ija folyó (Kazlų Rūda), Gor-iné folyó (Laukuva), Gor-upys (Subačius), Gar-iava folyó (Panevėžys); pr. Gor-in tó, Gor-ow-yten's, Saknj | gar-lgarrandame a litván appellatívumokban pra-goré „szakadék, feneketlen mélység“, prd-garas ,grundloser Weg, Abgrund”, pra-garmé „szakadék, mélység, üreg“, gar-m-ėti „elmerülni, elsüllyedni, motyogni, lezuhanni“, gor-ūoti „lassan menni, alig mozogni“. Egyéb du A Prieglius nevei Lipz'* ir A Skara'““ szintén illeszkedik a balti hidronímiai rendszerbe, vö.: lit. 1) Lyp-artė folyó. (Ragainė), Lipka folyó. (Jonava), Lipkus folyó. (Rietavas), Lip3ys-tó. (Debeikiai); la. Lipsa folyó. Lipst- -upe folyó. ' *; pl. Lyps-aden"'; 2) lie. Skar-yé¢ia up. (Varniai), Skar-6kla ež. (Pušalotas), Skar-upé (Geldapė). Sūduva. A megalapozatlan, tendenciózir us vulgáris etimologizálás legszembetűnőbb példája Sūduva „etimológia” (: lit. šūdas, „excrementum”), amelyben a tájnév etnonimájánir ak szemantikája véletlenszerűiš en vezethető le t * O ile A szláv ma elnevezés arra enged következtetni, nem kizárt, hogy ze ezt a vidéket egy ideig szlávok foglalták el, akiket éppen ők távolítottak el elsősorban a gótok z Sambia i z a szomszédos területek... p. 87. '* Georg Gerullis, Die altpreuischen Ortsnamen, Berlin und Leipzig, 1922, p. 134-5 "J. Endzelins, Latvijas PSR vietvardi, I dala, 1. sėjums, Riga, 1956, p. 374. 12 M. A, Cnporncn, leorpaduueckiii cA0oBaps ApeBHeit XoMoirTcmoil seman XVI croAnti, BuAsLua, 1888, p. 261. "Georg Gerullis, Die altpreufischen Ortsnamen, Berlin és Leipzig, 1922, 44. o. M Georg Gerullis, Die altpreufischen Ortsnamen, Berlin és Leipzig, 1922, 90. o. 15 W. Kalwaitis, Lietuwiszky Wardy Klėtele, Tilžėje, 1910, p. 70. J. Endzelins, Latvijas PSR helynevei, I rész, 2. kötet, Riga, 1961, p. 311. "Georg Gerullis, Die altpreuBischen Ortsnamen, Berlin és Leipzig, 1922, 89. o. 323 fonetikai hasonlósásu gú appellatívumot, į figyelmen kívül hagyva az ugyanazon gyökhöz tartozó balti toponimákat. Nem meggyőző ir ezen etimológia szemantikai motiválása: a balti lexika teljes rendelkezésre álló anyagának (akadémiai A Lietuvių kalbos žodyno kartotekáját, valamennyi régebbi litván és lett nyelvi szótárt stb.) ellenőrizve, ir Rudnicki etimonjának jelentése ir M. A „bloto" nem található. Kétséges ir K. Būga Sūduva etimológiája'- ®, amely a šį tájnevet az indoeurópai iš *sūdhos „saját“ szóból ji eredezteti, mivel a helynévi ir anyag ar alapján aligha lehetséges szemantikailag motiválni. R. Šmitlein !'* utalása Sūduva hasonlósága miatt į Összeadva Silva (az őskori kelták elterjedési területén) aligha szolgálhat alapul az etimológiához. Sūduva, pr. Sūdavė (a forrásokban: gr. Žovd-tvor — etnonima; lat. Suduvia, Sudovia, terra Sudorum; német Zudua, Sudowin, Sudowen, Sudouwin, Suderland, Sudland) a gyökere alapján elválaszthatatlan a balti helynevektől su Saud-/Sud-/Sad-. E tő normális fokát a következő helynevekben találjuk: litván Saudė-gala folyó (Saločiai), Saud-ininkai k. (Šiluva); rövid. Saud-en ir Saud- -iten®, Ennek a tőnek a rövidült és megnyújtott rövidült fokát a következő helynevek tartalmazzák: lit. Sud-eikiai kisv. (Utena), Sud-énai k. (Kretinga), Sūda-laukis (Linkmenys), Sud-6kiai k. (Šašuoliai), Sud-uikiai k. (Molėtai), Sud-vajai k. (Alytus), Sud-ota ež. (Švenčionėliai), Sad-uonia up. (Kalvarija), Sūdupis up. (1. Kelmė; 2. Papilė), Sūd-piaunis pv. (Tverai, Kaupų falu), Sūd-ėlis erdő (Adutiškis, Močiškės falu), Sūda-raistis (Viešintos, Maldeikių falu), Sūdiškė rét (Ž. Naumiestis, Brokurių falu), Sūd-laukis 1k. (Akmenė, Munčelių falu), Sad-dlés legelő (Kartena, Dauginčių falu) Lyk-sūdė k. (Mosėdis), Kap-sūdžiai k. (Plungė); Spruogio: Cyga lk. (Beržėnų vls.), Cyg-adme Ik. (Pavandenés vls.) krūmai (Kražių vls.), Cygsi Cygocrs ynucs. pl. (Kražių vals.); st. Sude folyó, Sud-al-ipa folyó, Sud-urga folyó. (urga „patak“)*'; előtag Sud-owe| Sud-au (korábbi település Karaliaučiusi járás), Sud-el-ow (XIV. hely a. Sembo), Zud-aynen (helynév iš XV a.), Sud-en-iten (korábbi település Königsbergi járás); Sud-rin/Sud-ere/Sod-ere (erdő Sambiában XIX. század )*. Sūduvą-val összekapcsolni su M. A Rudnicki által megadott etimon ezt nem teszi lehetővé, ir mivel a su toponimák sūdbuvimas-a az autochton litván területen fordul elő, ahol a balti 35. o. Helynevek su A Saud-/Sud-/Sūdsu tőhöz kapcsolódó köznév: sūduva „mocsaras, ingoványos hely, szem, vízmosás”: *0le, mint sūduvákon átmész, nem emel fel, várd da meg, míg megfagy (Tauragnai, Paakmenio falu; A litván nyelv szótárának kartotékja, LKLI). A sūduva viszont su még a lett sud-eksis szóval is összefüggésbe hozható Iš K. Būga, Válogatott írások, III, Vilnius, 1961, p. 127. ¥ Raymond Schmittlein, Tanulmányok az Aestii la nemzetiségéről Litván I, helynévtan, Bade, MCMXLYIII, p. 60. ® Georg Gerullis, A régi porosz Helynevek, Berlin és Leipzig, 1922, 153. o. 21 J. Endzelin, A lett Víznevek, „Zeitschrift fiir slavische filológia”, B. XI, Leipzig, 1934, p. 135 ir 149. 2 Georg Gerullis, Die altpreuBischen Ortsnamen, Berlin és Leipzig, 1922, 175–9. o. 324 „gipsz“ (vö. lit. sud-6klis ,gipsiné pustyklé”), lit. saud-ūlis ,smiltyninis $lamutis — Helichrysum arenarium” (Varėna) és talán a sūdė „olyan gomba, amely hasonlít a į rudméshez” (Šimkaičiai). A sūd-uva fiziográfiai terminus „mocsaras hely” az ilyen fajtájú su egyéb litván terminusokkal azonos képzésű: siet-uva „a folyó mély helye”, rag-uva „a víz által kivájt ar árok, mélyen kijárt útszakasz”, kil-iava „a folyó küszöbe”, kriok-uva „áramlás, vízesés”. Mind a balti helynevek, mind a köznyelvi lexika egy probalti *sū-dtövet mutatna, amely valószínűleg „vízzel átitatott, nedves, ragacsos” jelentésű volt, és minden bizonnyal nem különíthető el az indoeurópai *sūro-s**-- tól; vö. lit. sūrūs, óporosz syrs „nedves, feucht”, óind skand. sūrr „sauer, scharf, beißend“. A balti sū-dir és sū-ryra azonos tövűek, csak a tő különböző determinatívumaival rendelkeznek. Ezt a litván „lie.” is mutatja. sū-d-yti, amely a sū gyökből képzett alak, iteratív determinatívummal su -d-. Vagyis Szūduva — ingoványok, mocsarak és lápok vidéke. A névnek ez a jelentése teljes mértékben megfelel a Mazuri-tavak és a Nemunas közötti vidék fiziográfiai jellegzetességeinek, ahol a szúdoviak etnikai területének központja is volt. M. Rudnickio művében még több olyan értelmezés ir található, amelyek ellentmondanak a baltisztika adatainak, például a balti régi szlavizmusok, egyes vándorlások kronológiája, valamint a balti őstörténeti terület kérdései, ezek azonban egy sokkal terjedelmesebb tanulmányt igényelnének. Itt bennünket csak a baltisztikai névkutatással kapcsolatos kérdések pontosítása érdekelt, valamint annak bemutatása, mennyire elhamarkodott általánosító következtetéseket levonni véletlenszerű nyelvi adatok alapján, Vilnius B. Savukynas KÉT ROMÁN NYELVÉSZ MUNKÁI A BALTO-SZLAVISZTIKA KÉRDÉSEIRŐL 1. A. Vraciu, Problema comunitūtii lingvistice balto-slave,,Romanoslavica”, IV, Bucuresti, 1960, p. 87—106. 2. A. Vraciu, A balto-szláv és germán nyelvek közötti nyelvi kapcsolatok kutatásának jelenlegi állása, „Romanoslavica”, VI, Bukarest, 1962, 41—47. o. A Román Népköztársaság filológiai folyóiratában, a „Romanoslavica”-ban felkelti a figyelmet Ariton Vračiu román nyelvész két, a balti nyelvek keletkezésének kérdéseivel foglalkozó tanulmánya. A tanulmányokban tárgyalt problémák rendkívül időszerűek. A történeti-összehasonlító nyelvészet megszületésétől kezdve felmerültek a balti nyelvek eredetének, a többi indo. nyelv között elfoglalt helyének és a többi indo. nyelvvel való kapcsolatainak kérdései. A nyelvészeket különösen izgatta és mindmáig izgatja a balti és a szláv nyelvek nagyfokú hasonlósága. Ezek a problémák ma is fennállnak. Jelenleg határozott erőfeszítéseket tesznek e problémák – különösen a balti és a szláv nyelvek közötti kapcsolatok – megoldására, az alábbiakkal kapcsolatban: ®| Alois Walde, Vergleichendes Wėrterbuch der indogermanischen Sprachen, II, Berlin und B. Leipzig, 1927, p. 513. 325