Dėl lietuvių kalbos morfologinės sandaros

A LITVÁN NYELV MORFOLÓGIAI FELÉPÍTÉSE ÉS FEJLŐDÉSE LEF-E TU Va Oi S T. S R MOKSLŲ AKADEMI1JA A LITVÁN NYELV MORFOLÓGIAI FELÉPÍTÉSÉRŐL ÉS FEJLŐDÉSÉRŐL (Bevezetés helyett) A. VALECKIENE § 1. A nyelv morfológiai felépítésének alapját a szóalakok alkotják. A legtöbb szónak a nyelvben nem egy, hanem több vagy akár egy tucatnyi alakja van. A szóalakokat a szó lexikai jelentése egyesíti. A szavakra és szóalakjaikra szintén jellemzőek a grammatikai jelentések, amelyek nagyon elvontak. Ugyanaz a grammatikai jelentés nemcsak egyetlen szóhoz vagy szóalakhoz tartozhat, hanem egész csoportjukhoz. A nyelvtani jelentések a szavak és formák más szavakkal és formákkal való nyelvi kapcsolatából érthetők meg. Ezek nagyon szorosan összefüggnek a szavak lexikai, vagyis konkrét jelentéseivel is. V. Vinogradov hangsúlyozza, hogy a szó nyelvtani jelentése szervesen beépül minden szó jelentésszerkezetébe- !. A szavak nyelvtani jelentései, morfológiai sajátosságai és szintaktikai funkciói alapján a hagyományos nyelvészetben bizonyos szócsoportokat, illetve típusokat különítenek el, amelyeket szófajoknak neveznek. A szófajok (főnév, melléknév, számnév stb.) alkotják a fő morfológiai kategóriákat. Morfológiai kategóriáknak tekintik továbbá a szófajra jellemző és annak szavait átfogó általános morfológiai sajátosságokat is (pl. nem, szám, eset stb.). Az utóbbi morfológiai kategóriák külső kifejezőeszközei, amelyek a szótípusok morfológiai szerkezetét is meghatározzák, a szóalakok. Az egy bizonyos morfológiai kategóriát alkotó formák nyelvtani jelentése egyben a morfológiai kategória jelentése is. A morfológiai kategóriák mindkét oldala (a formális és a szemantikai) oszthatatlan egységet alkot. $ 2. A szóalakoknak általában külső formális kategoriális mutatóik vannak. A flektáló típusú nyelvekben (amelyekhez a litván nyelv is tartozik) az ilyen mutatók rendszerint különféle affixumok (toldalékok, képzők, előtagok). A szóalakok néha eltérő magánhangzó-váltakozással (úgynevezett „belső flexióval”), hangsúllyal és intonációval képződnek. A litván nyelvben az utóbbi alakképzési eszközök rendszerint affixumokkal kombinálódnak. A litván nyelvben, akárcsak a vele rokon nyelvekben, analitikus ir | B. B. Bunorpanos, Pyceknū a3bik, Mocksa—Jlenunrpan, olyan formák is 1947, p. 33. használatosak, amelyek egy önálló és egy olyan segédszóból állnak, amely már nem rendelkezik saját nominális funkcióval. Az analitikus formák grammatikai jelentése nem a forma összetevőinek jelentéséből, hanem az egész szókapcsolat szemantikai szintéziséből alakul ki. Ezek teljesen új, sajátos grammatikai jelentéssel rendelkező formák. A litván nyelvre jellemzők az összetettnek nevezett igei analitikus formák, amelyek a folyamatos formák mellett önálló ragozási rendszert alkotnak. (A litván nyelv igei összetett befejezett formáinak szerkezetét és fő funkcióit a folyamatos formákkal összehasonlítva e kiadvány „Az igeidők és igemódok összetett befejezett formái a litván irodalmi nyelvben” című tanulmánya tárgyalja.) § 3. A morfológiai kategóriákat nem egyes szavak morfológiai sajátosságai, hanem funkcionálisan egybeeső formák összessége fejezi ki. Például a litván nyelvben a főnevek nyelvtani nemének kategóriája több formális kategoriális mutatóval rendelkezik. A hímnemű formákat az egyes számú alanyeset -as, -is, -ys, -us, -uo végződései jellemzik; a nőnemű formákat pedig az -a, -ė, -i, -is, -uo végződések. Azokat a hímés nőnemű egyes számú alanyeseti formákat, amelyek azonos végződéssel rendelkeznek, az ugyanazon szócsoport ragozási rendszerének más formái különböztetik meg. Például az egyes számú alanyeset -is végződésű hímnemű főnevek egyes számú részeseseti végződése -iui (dantis, dančiui), míg az ugyanilyen egyes számú alanyeseti végződésű nőnemű főnevek egyes számú részeseseti végződése -iai (akis, akiai) stb. Így a morfológiai kategóriák a nyelvben általában bizonyos formarendszerekként funkcionálnak. A rendszeren belül a grammatikai forma külön kategorikus jelölő nélkül is kellően meghatározott. Például a litván nyelvben a következő paradigma mellett: dešimtis, dešimtiės, dėšimčiai, dėšimtį, dešimtimi, dešimtyjė egy ilyen paradigma is meghonosodott: dėšimt, dešimtiės||dėšimt, dėšimčiai, dėšimt, dešimtimi, dešimtyjė. Az utóbbi rendszerben a dėšimt forma, amelynek nincs a grammatikai eset formális jelölője, az egyes számú névszói alanyeset, tárgyeset és néha birtokos eset formájaként értelmezhető. Az egyes morfológiai kategóriák formális jelölői egybeeshetnek. Például a -as végződés a litván nyelvben szinkretikusan jelöli a főnevek és névmások nemének, számának és esetének kategóriáit, vagyis a -as végződésű szavakat grammatikailag egyes számú hímnemű alanyeseti formákként , 10“ jellemzik. ; Egyes ragozhatatlan szavaknak külső formális kategorikus jelölőik sem lehetnek. Például az elöljárószók mint morfológiai kategória sajátosságai és grammatikai jelentése abból bontakoznak ki, hogy az adott elöljárószó milyen szavakkal kapcsolódik össze (ezért különböztetnek meg birtokos, tárgyeseti és másféle elöljárószókat). § 4. A morfológiában a szóalakok vizsgálatakor nem lehet elszakadni az egész szó, valamint a szótípusok morfológiai szerkezetétől. Ily módon a morfológia nemcsak a szóalakokról és azok rendszereiről szóló tudományt foglalja magában, hanem a morfológiai szótípusokról és a szavak morfológiai jegyeiről, vagyis az egész szó, még a morfológiailag fel nem bontható szó morfológiai természetéről szóló tudományt is. 6 A morfológiában általában a szóalkotás módjait is vizsgálják. A szóösszetételt mint sajátos szóalkotási módot elkülönítve, a szavak és a szóalakok alkotásának többi fő eszköze egybeesik (képzők, ragok, előtagok). A litván nyelvben ugyanaz a rag lehet egy új szó alkotásának eszköze és a szóalak jelölője is, például: jaūnis (brolis) az -is raggal képzett származéka a jdunas szónak; az -is rag egyúttal ezt a származékot a hímnemű egyes számú nominativus eseteként is jellemzi. (A szóalkotás területét ebben a kiadványban a „A hidronimák képzésének vizsgálatáról” és „A litván nyelv összetett partikulái” című tanulmányok képviselik- .) A morfológia tudományának tárgya igen szorosan kapcsolódik a szintaxis tárgyához — a szókapcsolatokhoz és a mondatokhoz. A szintaktikai szófunkció a szófajok elkülönítésének egyik kritériuma. A szavak szintaktikai funkciójából, valamint a mondatban lévő más szavakkal való kapcsolatukból a szavak grammatikai jelentése is kirajzolódik. Egyes morfológiai kategóriák grammatikai jelentése másként nem is magyarázható meg, csak szintaktikai elemzésük alapján. Például a névutó grammatikai jelentése azoknak a szavaknak a kapcsolataiban válik érthetővé, amelyek szintaktikai viszonyát jelöli (leggyakrabban az ige és a főnév viszonyát). (Lásd e kiadvány „A į névutó jelentése és használata a mai litván nyelvben” című tanulmányát.) Másfelől a szavak mondatbeli kapcsolódásának törvényszerűségei részben szintén néha e szavak morfológiai felépítésének sajátosságaitól függnek. Erre nézve szemléletes példa a participiumok esete. A participiumok az ige és a melléknév morfológiai sajátosságaival egyaránt rendelkeznek. Ezért attributív és predikatív funkciót egyaránt betölthetnek (az utóbbi funkcióval az elbeszélő nyelvben rendelkeznek). Ezenkívül egyes participiumok mintegy köztes funkciót töltenek be a predikatív és az attributív funkció között. Ilyen esetekben a mondatban másodlagos cselekvést vagy állapotot jelölnek, és más szavakkal kettős szintaktikai kapcsolatban állnak; funkciójukat tekintve az ilyen igenevek a fő cselekvést kifejező szóval (általában igével) és a cselekvés alanyát kifejező szóval (általában főnévvel) állnak kapcsolatban, vö. Gyermekként elfáradva a gyermek abbahagyta a futást. Az igenevek ez utóbbi funkcióját e kiadvány „A litván nyelv igeneveinek attribútív-predikatív használata” című tanulmánya tárgyalja. Itt teljes élességében tárulnak fel magának az igenévi kategóriának a morfológiai szerkezeti sajátosságai is. $ 5. A nyelv állandóan változik. „A nyelv fejlődésének minden egyes korszaka létrehoz valami újat, és ez, miközben a nyelv fokozatosan változik, további fejlődésének alapját képezi”2. A nyelvben változik mind a szókincs, mind a grammatikai szerkezet, csak nem minden egyformán. A lexikai változások valamivel feltűnőbbek. A társadalmi rendszer minden új változásával a nyelv új szavakkal gazdagodik, egyes szavak pedig kikerülnek a használatból. A nyelv grammatikai, különösen morfológiai szerkezete nagyon lassan, alig észrevehetően változik. Hosszabb idő alatt azonban itt is megfigyelhetők bizonyos változások: módosulnak a szavak alakjai és az alakrendszerek, változik a szavak és alakok grammatikai jelentése, valamint a morfológiai kategóriák természete, sőt új morfológiai kategóriák is kialakulnak. ? M. A. Bonysu ae Kyprensa, Ha36panunbie Tpyjbi no OOILEMY S3bIKO3HAHHIO, 1. 1, Mocksa, 1963, p. 67. A litván nyelvben a legjellemzőbb kihalóban lévő alakok közé tartoznak a kettős szám alakjai, amelyek még szépirodalmi művekben és egyes nyelvjárásokban fordulnak elő. Rendszerként a kettős szám alakjait csak a žemaičiai nyelvjárás nyugati részén használják. Más nyelvjárásokban már nem minden szó rendelkezik kettős számú alakokkal (általában csak néhány régebbi szó, amelyek jelentésük szerint magához az emberhez vagy annak életéhez kapcsolódnak). Ugyanígy már nem minden eset kettős számú alakjai használatosak (gyakoribb a hímnemű alanyeset- –tárgyeset, pl.: da vyru). A főnevek kettős számú alakjai rendszerint a da, dvi, abū, abi számnevek alakjaival együtt fordulnak elő. (Lásd e kiadvány „A litván nyelv főneveinek kettős száma” című szócikkét- .) Látható, hogy e számnevek normatívvá vált kettős számú alakjai a mondatbeli egyeztetés elve révén egy ideig még segítik a főnevek megfelelő kettős számú alakjainak fennmaradását. A litván nyelvben archaikusak a különböző esetekből posztpozíciókkal képzett posztpozicionális helyhatározói esetek is, különösen az adessivus és az allativus. Az utóbbi két esetből a mai litván nyelvben csak elszórtan fordulnak elő megkövesedett alakok (pl.: velniop, vakarop, namiépi stb.). Ezek az esetek bővebben a régi írásokból ismertek. Az illativus még élő a keleti aukštaitis nyelvjárásokban, és mozgást jelentő igék után használatos (išėjo miskan). Helyenként ez a rag már a kihalás jeleit mutatja: összekeverik a belső helyhatározó esettel (miškė). (Ebben a kiadványban tanulmány jelenik meg a belső helyhatározó eset (inessivus) többes számú alakjainak történetéről.) A nyelvben kihalóban lévő szóalakok elszigetelődnek, és egy ideig bizonyos reliktumokként élnek tovább. Néha nagyon hosszú ideig is fennmaradnak frazeológiai kapcsolatokban. Amikor azonban egyes alakok kihalnak, más, ugyanazzal a funkcióval rendelkező alakok jelennek meg. Ennek következtében a nyelv grammatikai rendszere sértetlen marad, és a nyelv minden akadály nélkül ellátja kommunikatív funkcióját. Például a litván irodalmi nyelvben a posztpozíciós helyhatározó esetek helyett a prepozíciós szerkezetek honosodtak meg (városba megy, a házba megy||a házhoz, nálunk lakik stb.). A kihalóban lévő alakok funkcióját szintén átvehetik a nyelvben meglévő más alakok. Például a kettős számú alakok funkcióját a többes számú alakok veszik át®. Ezért kissé megváltozik a többes számú formák grammatikai jelentése és magának a számkategóriának a jellege. ė $ 6. A nyelv grammatikai szerkezetének fejlődésében az egyik legszembetűnőbb folyamat az egyes esetragok alakjainak lexikalizálódása, vagyis határozószóvá válása. Egyes szavak esetraggal ellátott alakjai, miközben a nyelv fokozatosan változik, elszakadnak paradigmájuktól, elveszítenek minden grammatikai kapcsolatot a többi eset alakjával (és ezáltal korábbi grammatikai jelentésüket is), és önállókká válnak — lexikalizálódnak. Új, határozószói funkciókat kezdenek betölteni. Az eset általános formális jelölője (a megmerevedett végződés), miután az alak megszakította korábbi kapcsolatait az egész paradigmával, elveszíti kategorikus jelentését. Így a mai nyelv szempontjából határozószóvá vált3 Az is valószínű, hogy a kettős szám alakjai azért kezdtek eltűnni, mert grammatikai jelentésük alapján a nyelvben az egyes számú alakokkal együtt a többes számú alakokkal álltak szemben. 8 esetraggal ellátott alakok már nem vethetők össze más, ugyanazt a végződést megőrző és az eset jelentésével rendelkező alakokkal. Nem minden, határozószói funkciót betöltő esetragú alak szakadt el egyformán a saját ragozási rendszerétől. Általában azokat az esetragú alakokat tekintik határozószósultnak, amelyekhez már nem lehet jelzőt kapcsolni. Az izolált esetragú alakok alapján ugyanazzal a formánssal új határozószók alkothatók. Ily módon az egyik grammatikai jelenségrendszerben izolálódott esetragú alak egy másik rendszerben (a határozószó kategóriájában) ismét produktívvá válhat. (Lásd e kiadvány „A singularis genitivus határozószósulása és az -(i)os, -ės formánsú határozószók a mai litván nyelvben” című tanulmányát. (A határozószó kategóriájából e kiadványban egy másik tanulmány is megjelenik: „Az -(i)ai formánsú határozószók az északnyugati aukštaitis nyelvjárásokban”- .) i '§ 7. A nyelv morfológiai szerkezete összetett rendszer. A morfológia valamennyi jelensége összefügg egymással. Ha egy jelenség megváltozik, a többi is kissé változik. A morfológiai rendszerben bekövetkező csekély, jelentéktelen változás néha más, igen nagy változások oka lehet. A nyelv morfológiai rendszerének fejlődésében az analógia törvényének igen nagy jelentősége van. A rendszereket alkotó formák kölcsönösen hatnak egymásra. Az egyik paradigma valamelyik esetének formája alapján kiegyenlítődnek a többi paradigma megfelelő eseteinek formái, vagy az egyik típusú paradigmák alapján — egészében a másik típusú paradigmák. Bizonyos esetekben még a lexikai morféma is megváltozik. Például a litván nyelvben, akárcsak a többi indoeurópai nyelvben, az 1. és 2. személyű névmások paradigmái szuppletív formákból állnak, azaz e paradigmák egyes eseteinek különböző töveik vannak, vö. lk. én, engem, nekem stb., mi, a miénk, nekünk, mienk stb. Az egyes szám első személyű névmás paradigmájában különbözik a nominativusi aš tő a többi eset tőjétől, a mantőtől; a többes szám paradigmája az irodalmi nyelvben még változatosabb. Itt akár négy tövet is megkülönböztethetünk (més, mūs-, mum-, mūs). A nyelvjárásokban az első személyű névmások többes számú paradigmája analógia útján kiegyenlítődik. A többes szám részes és eszközhatározói alakjai alapján, amelyek a mumtővel rendelkeznek, a többi nem közvetlen eset alakjai is ugyanezzel a tővel képződnek, pl.: birtokos esetben mumį, mūmi, mum, mumės, valamint mumūs, mumis, mums és mumį, mūmi, mum (birtokos esetű alakokként), helyhatározói esetben mumysė, mumisė, mumės, mumy (a mūsyje mellett); ill. mumysna. Hasonló analógia megy végbe a 2. személyű névmások többes számú paradigmájában is. Az első és a második személyű névmások egyes és többes számú paradigmái, mivel tövükben különböznek, egymással kevésbé kapcsolódnak össze, mint más névmások vagy névszók megfelelő paradigmái. Jelentés szempontjából az aš és més, ti és jūs névmások alakjai önálló szavakként is kezelhetők. Ezért az aš és mės, tū és jūs névmások paradigmái között alaki képzési analógia megy végbe. Az egyes számú alakok hatnak a többes számú alakokra. Például a korábban említett és más többes számú esetformák közül soknak megvannak az egyes szám megfelelő eseteinek ragjai, vö.: tsz. szül. mumį (a vns. kilm. tarm. manį alapján, amelyben a főnevek egyes számú tárgyeseti alakjának példájára nazális į szerepel- ), mumės (a vns. kilm. manės alapján, ė tövű főnevek végződésével), mum (tu 9 lenni, szerkezetét tekintve hasonló (egyetlen lexikai morfémából álló) egyes számú gen. mad, amely fonetikailag a manė rövidülése), mūso (a mano alapján); többes szám felh. mūmienai (pagal vns. naud. mūnienai su senąja galūne -ie<ei, plg. pr. mennei), dgs. gal. mūmi (pagal vns. gal. mani) ir mumį, mum, kaip daugiskaitos kilmininkai, dgs. viet. mumy, mūsyje (pagal vns. viet. many (jé)), mumės (pagal vns. viet. munė (žem.) su senąja i kamieno daiktavardžių galūne -ė, prisidėjus prie jos daugiskaitai būdingam -s), dgs. ad. mūsip (pagal vns. ad. manip) ir kt. A litván nyelvben az 1. és 2. személyű névmások sajátos ragozását nagymértékben befolyásolta a főnevek és a birtokos névmások ragozása; vö. az 1. személyű névmás i-tövű főnevek megfelelő eseteinek alakjai alapján képzett alakjaival: egyes szám birtokos eset muniės (Zem.), egyes szám nominatívusz manim, egyes szám helyhatározói eset manyjė, munė (žem.), többes szám helyhatározói eset mumys(e- ); a birtokos névmások megfelelő eseteinek alakjai szerint: többes szám eszközhatározói eset: mumais (a jais szerint), többes szám helyhatározói eset mūsuose (a juosė alapján), többes szám haszn. mūmiem (feltehetően a jiem alapján) és egyebek A nem ragozott névmások ragozásában igen sokféle, egymást keresztező analógia található; ezek vizsgálata külön tanulmány feladata. Meg kell mondani, hogy a nyelv egyik területén bekövetkező változások gyakran átterjednek egy másikra, például a fonetikából a morfológiába. Egyes esetek fonetikailag egybeeső ragjai miatt az egyes paradigmákban a litván nyelvben visszaszorul az u-tövű főnevek és melléknevek ragozása, valamint a főnevek mássalhangzós tövű ragozása; jelentősen károsodott továbbá az i-tövű főnevek ragozása is. Ennek következtében az aés ia-tövű ragozás egyre inkább meghonosodik és terjed. § 8. A nyelv morfológiai szerkezetének fejlődése során egy bizonyos idő elteltével egyes formák vagy formárendszerek produktívként emelkednek ki, mások pedig a produktív formák mellett másodlagos párhuzamos formákként vagy kivételként maradnak fenn. Így a nyelv morfológiai rendszerében mindvégig jelen vannak egyes alakok úgynevezett dublettjei. A produktív és legszélesebb körben használt alakokat a nyelvtanok általában normatívként rögzítik. Az alakok produktivitása azonban, és ezzel együtt egyes nyelvtani normák is változnak. A nyelv fejlődésének minden egyes időszakában vannak állandóbb és inkább változó morfológiai jelenségek. Azon a területen, ahol változások zajlanak, a nyelvtani normák a nyelv fejlődésének nem túl hosszú időszaka alatt is megváltozhatnak. Például J. Jablonskis 1901. évi nyelvtanához képest ma egyes u-, iés mássalhangzós ragozású főnevek bizonyos eseteinek más alakjai számítanak normatívnak, vö. J. Jablonskis nyelvtanában többes szám alanyeset kő, nővér, lány, de: hónapok (most: akmenys, seserys, dukterys, vaisiuje, puodyje), egyes szám eszközhatározó eset: patimi (most: pačiu), egyes szám helyhatározó eset patimė (most: pačiame) stb. A nyelv morfológiai szerkezetének és fejlődésének vizsgálatakor fontos, hogy a nyelv fejlődésének minden egyes időszakában feltárjuk a produktív és nem produktív formákat, valamint meghatározzuk bizonyos morfológiai jelenségek és az egész morfológiai rendszer fejlődésének irányát. 10