Dėl lietuvių kalbos morfologinės sandaros

LIETUVIŲ KALBOS MORFOLOGINĖ SANDARA IR JOS RAIDA LIETUVOS TSR MOKSLŲ AKADEMIJA A LITVÁN NYELV MORFOLÓGIAI SZERKEZETÉRŐL ÉS FEJLŐDÉSÉRŐL (Bevezetés helyett) A. VALECKIENĖ § 1. A nyelv morfológiai szerkezetének alapját a szóalakok alkotják. A nyelvben a szavak többségének nem egy, hanem több, akár egy tucatnyi alakja van. A szóalakokat a szó lexikai jelentése fogja össze. A szavakra és alakjaikra grammatikai jelentések is jellemzők, amelyek igen elvontak. Ugyanazt a grammatikai jelentést nem csupán egy-egy szó vagy alak hordozhatja, hanem egy egész csoportjuk is. A grammatikai jelentések a nyelvben az egyes szavak és alakok más szavakkal és alakokkal való kapcsolatából ismerhetők fel. Szorosan összefüggnek a szavak lexikai, azaz konkrét jelentéseivel is. V. Vinogradov hangsúlyozza, hogy a szó grammatikai jelentése szervesen beépül minden szó jelentésszerkezetébe1. A szavak grammatikai jelentései, morfológiai sajátosságai és szintaktikai funkciói alapján a hagyományos nyelvtudomány bizonyos szócsoportokat vagy típusokat különít el, amelyeket szófajoknak nevez. A szófajok (főnév, melléknév, számnév stb.) alkotják az alapvető morfológiai kategóriákat. Morfológiai kategóriának tekinthetők továbbá az adott szófajra jellemző, annak szavait átfogó általános morfológiai sajátosságok is (pl. nem, szám, eset stb.). E morfológiai kategóriák külső kifejezőeszközei — amelyek a szótípusok morfológiai szerkezetét is meghatározzák — a szóalakok. Az adott morfológiai kategóriát alkotó alakok grammatikai jelentése egyúttal a morfológiai kategória jelentése is. A morfológiai kategóriák két oldala (a formai és a szemantikai) oszthatatlan egységet alkot. § 2. A szóalakoknak többnyire külső, formai kategóriajelölőik vannak. A flektáló típusú nyelvekben (amelyek közé a litván is tartozik) ezek a jelölők rendszerint különféle affixumok (ragok, képzők, előtagok). A szóalakok olykor eltérő magánhangzó-váltakozással (az úgynevezett „belső flexióval”), hangsúllyal és hanglejtéssel jönnek létre. A szóalkotás utóbbi eszközei a litvánban rendszerint affixumokkal társulnak. A litvánban, akárcsak a vele rokon nyelvekben, analitikus 1 В. В. Виноградов, Русский язык, Москва—Ленинград, 1947, p. 33. 5 alakok is használatosak, amelyek önálló és segédszóból állnak; a segédszónak nincs saját névszói funkciója. Az analitikus alakok grammatikai jelentése nem az alak alkotóelemeinek jelentéséből, hanem a teljes szerkezet szemantikai szintéziséből ered. Ezek egészen új, sajátos grammatikai jelentéssel rendelkező alakok. A litván nyelvre jellemzőek az igék analitikus alakjai, az úgynevezett összetett alakok, amelyek a szintetikus alakok mellett önálló ragozási rendszert alkotnak. (A litván ige összetett befejezett alakjainak szerkezetét és fő funkcióit a szintetikus alakokkal összehasonlítva e kötet „Az igeidők és módok összetett befejezett alakjai az irodalmi litván nyelvben” című tanulmánya tárgyalja.) § 3. A morfológiai kategóriákat nem egyes szavak morfológiai sajátosságai, hanem funkcionálisan egybeeső alakok összessége fejezi ki. A litván nyelvben például a főnevek nyelvtani nemének kategóriáját több formai kategóriajelölő fejezi ki. A hímnemű alakokat az egyes szám alanyeseti ragjai jellemzik: -as, -is, -ys, -us, -uo; a nőnemű alakokat pedig a következő ragok: -a, -ė, -i, -is, -uo. Az azonos ragú hím- és nőnemű egyes számú alanyeseti alakokat az adott szóosztály ragozási rendszerének más alakjai különböztetik meg. Például az egyes szám alanyesetében -is ragú hímnemű főnevek egyes szám részes eseti ragja -iui (dantis, dančiui), míg az ugyanilyen egyes számú alanyeseti ragú nőnemű főneveké -iai (akis, akiai) stb. A morfológiai kategóriák tehát a nyelvben rendszerint bizonyos alakrendszerekként működnek. A rendszeren belül a grammatikai alak külön kategóriajelölő nélkül is kellően meghatározott. Például a litvánban a „10” számnév következő paradigmája mellett: dešimtis, dešimties, dešimčiai, dešimtį, dešimtyje egy másik paradigma is meghonosodott: dešimt, dešimties||dešimt, dešimčiai, dešimt, dešimtimi, dešimtyje. Az utóbbi rendszerben a dešimt alak, amelynek nincs az esetkategóriát jelölő formai eleme, egyes számú alanyesetként, tárgyesetként, olykor pedig birtokos esetként értelmezhető. Az egyes morfológiai kategóriák formai jelölői egybeeshetnek. Például a litvánban az -as rag szinkretikusan jelöli a névszók és névmások nem-, szám- és esetkategóriáját, vagyis az -as ragú szavak grammatikailag hímnemű egyes számú alanyeseti alakok. Egyes ragozhatatlan szavaknak külső formai kategóriajelölőjük sincs. Például az elöljárószók morfológiai kategóriaként való sajátosságai és grammatikai jelentése abból mutatkoznak meg, hogy az adott elöljárószó milyen szavakkal kapcsolódik össze (ezért különböztetünk meg birtokos, tárgyesetes és más elöljárószókat). § 4. A morfológia a szóalakok vizsgálatakor nem tekinthet el az egész szó, illetve a szótípusok morfológiai szerkezetétől. Ezért a morfológia nem csupán a szóalakokról és rendszereikről szóló tudományt foglalja magában, hanem a morfológiai szótípusok és a szavak morfológiai jegyeinek, vagyis az egész szó — még a morfológiailag oszthatatlan szó — morfológiai természetének tanulmányozását is. 6 A morfológiában általában a szóalkotás módjait is vizsgálják. Ha a szóösszetételt a szóalkotás sajátos módjaként különítjük el, akkor a szavak és szóalakok képzésének többi fő eszköze egybeesik (szuffixumok, ragok, prefixumok). A litván nyelvben ugyanaz a rag lehet új szó képzésének eszköze és a szóalak jelölője, például: fiatalabb testvér (fiútestvér) az -is raggal képzett származék az fiatal szóból; az -tis rag ezt a származékot hímnemű egyes számú alanyesetként is jellemzi. (A szóalkotás területét e kiadványban a következő tanulmányok képviselik: „A hidronimák képzésének vizsgálatáról” és „A litván nyelv összetett partikulumai”.) A morfológia tudományának tárgya igen szorosan kapcsolódik a szintaxis tárgyához — a szókapcsolatokhoz és a mondatokhoz. A szavak szintaktikai funkciója a szófaji besorolás egyik kritériuma. A szavak szintaktikai funkciójából, valamint a mondatban más szavakkal fennálló kapcsolatukból a szavak grammatikai jelentése is kirajzolódik. Egyes morfológiai kategóriák grammatikai jelentése másképpen nem is tárható fel, csak szintaktikai elemzésükkel. Például az elöljárószó grammatikai jelentése azoknak a szavaknak a kapcsolataiban válik érthetővé, amelyek szintaktikai viszonyát jelöli (leggyakrabban az ige és a főnév között). (Lásd e kiadvány „Az į elöljárószó jelentései és használata a mai litván nyelvben” című tanulmányát.) Másfelől a mondatbeli szókapcsolódás törvényszerűségei részben olykor a szóban forgó szavak morfológiai szerkezetének sajátosságaitól is függenek. Erre jó példa a melléknévi igenév. A melléknévi igenevek az ige és a melléknév morfológiai sajátosságaival egyaránt rendelkeznek. Ezért attribútumi és predikatív funkciót is betölthetnek (az utóbbi funkciót elbeszélő szövegben töltik be). Ezenkívül egyes melléknévi igenevek mintegy köztes funkciót látnak el a predikatív és az attribútumi funkció között. Ilyenkor a mondatban másodlagos cselekvést vagy állapotot fejeznek ki, és kettős szintaktikai kapcsolatban állnak más szavakkal; funkciójukat tekintve az ilyen melléknévi igenevek a fő cselekvést kifejező szóhoz (rendszerint igéhez), valamint a cselekvés alanyát kifejező szóhoz (rendszerint főnévhez) kapcsolódnak, vö.: A gyermek fáradtan abbahagyta a futást. A melléknévi igenevek utóbbi funkcióját e kiadvány „A litván nyelv melléknévi igeneveinek attribútumi-predikatív használata” című tanulmánya tárgyalja. Itt mutatkoznak meg teljes élességükben magának a melléknéviigenév-kategóriának a morfológiai szerkezeti sajátosságai is. § 5. A nyelv folyamatosan változik. „A nyelv fejlődésének minden korszaka létrehoz valami újat, és ez, miközben a nyelv lassan változik, további fejlődésének alapját képezi”. A nyelvben a szókészlet és a nyelvtani szerkezet egyaránt változik, csak nem azonos mértékben. A szókészlet változásai valamivel könnyebben észrevehetők. A társadalmi rend minden újabb változásával a nyelv új szavakkal gyarapodik, egyes szavak pedig kikopnak a használatból. A nyelv nyelvtani, különösen pedig morfológiai szerkezete nagyon lassan és csekély mértékben változik. Hosszabb idő alatt azonban itt is megfigyelhetők bizonyos változások: módosulnak a szavak alakjai és az alakrendszerek, változik a szavak és szóalakok grammatikai jelentése, valamint a morfológiai kategóriák természete, sőt új morfológiai kategóriák is kialakulnak.2 2 И. А. Бодуэн де Куртенэ, Избранные труды по общему языкознанию, т. 1, Москва, 1963, р. 67. 7 A litván nyelvben az egyik legjellemzőbb, kihalóban lévő forma a kettes szám formája, amely még szépirodalmi művekben és egyes nyelvjárásokban fordul elő. Rendszerszerűen a kettes szám alakjait csak a žemaitiai nyelvjárás nyugati részén használják. Más nyelvjárásokban már nem minden szó rendelkezik kettes számú alakokkal (leggyakrabban csak néhány régebbi szó, amelyek jelentésük szerint magához az emberhez vagy életviteléhez kapcsolódnak). Már nem minden esetben használják a kettes szám valamennyi esetének alakjait sem (gyakoribb a hímnemű alanyeset-tárgyeset, pl.: két férfi). A főnevek kettes számú alakjai rendszerint a kettő, két számnevekkel együtt fordulnak elő. (Lásd e kiadvány „A litván főnevek kettes száma” című cikkét.) Látható, hogy e számnevek kettes számú alakjai normává válva a szóegyeztetés elve révén a mondatban egy ideig a főnevek megfelelő kettes számú alakjainak fennmaradását is elősegítik. A litván nyelvben archaikusak a különféle esetekből posztpozíciókkal képzett posztpozicionális helyhatározói esetek is, különösen az adessivus és az allativus. E két utóbbi esetnek a mai litván nyelvben csak elszórt, megkövült alakjai fordulnak elő (pl.: az ördöghöz, estefelé, haza stb.). Ezek az esetek régi írásos emlékekből ismertebbek. Az illativus még él a keleti aukštaitiai nyelvjárásokban, és mozgást jelentő igék után használják (bement az erdőbe). Némely helyen ez az eset már a kihalás jeleit mutatja: összekeverik a belső helyhatározói inessivusszal (az erdőben). (E kiadványban cikk jelenik meg a belső helyhatározói eset (inessivus) többes számú alakjainak történetéről.) A nyelvben a kihalóban lévő szóalakok elszigetelődnek, és egy ideig bizonyos reliktumokként élnek tovább. Néha nagyon sokáig fennmaradnak frazeológiai kapcsolatokban is. Az egyik alakok kihalásával azonban más, ugyanazt a funkciót betöltő alakok jelennek meg. Emiatt a nyelv grammatikai rendszere sértetlen marad, és a nyelv akadálytalanul tölti be kommunikációs funkcióját. Például az irodalmi litván nyelvben a posztpozicionális helyhatározói esetek helyett az elöljárós szerkezetek honosodtak meg (a városba utazik, hazamegy||otthon felé, nálunk lakik stb.). A kihalóban lévő alakok funkcióját a nyelv más, meglévő alakjai is átvehetik. Például a kettes számú alakok funkcióját a többes számú alakok veszik át3. Ennek következtében kissé megváltozik a többes számú alakok grammatikai jelentése és magának a számkategóriának a jellege. § 6. A nyelv nyelvtani szerkezetének fejlődésében az egyik legszembetűnőbb folyamat az egyes esetalakok lexikalizálódása, vagyis határozószóvá válása. Egyes szavak esetalakjai a nyelv fokozatos változásával elszakadnak paradigmájuktól, elveszítenek minden grammatikai kapcsolatot más esetalakjaikkal (és ezzel korábbi grammatikai jelentésüket is), majd önállósulnak — lexikalizálódnak. Új, határozószói funkciókat kezdenek betölteni. Az eset közös formai jelölője (a megkövült rag), miután az alak megszakította korábbi kapcsolatait az egész paradigmával, elveszíti kategóriális jelentését. Ezért a mai nyelv szempontjából határozó- Valószínűleg azért is kezdtek kihalni a kettes számú alakok, mert grammatikai jelentésük szerint a nyelvben a többes számú alakokkal együtt álltak szemben az egyes számú alakokkal.3 8 az elhomályosult esetformákat már nem lehet összevetni azokkal a formákkal, amelyek megőrizték ugyanazt a végződést és rendelkeznek esetjelentéssel. Nem minden, határozószói funkciót betöltő esetforma szakadt el egyformán saját ragozási rendszerétől. Általában azokat az esetformákat tekintik határozószóvá vált alakoknak, amelyekhez már nem lehet jelzőt kapcsolni. Az elszigetelt esetformák alapján ugyanazzal a formánssal új határozószók alkothatók. Így az elszigetelődött esetforma egy másik nyelvtani jelenségrendszerben (a határozószók kategóriájában) ismét produktívvá válhat. (Lásd e kötet „A egyes számú birtokos eset határozószóvá válása és a -(i)os, -ės formánsú határozószók a mai litván nyelvben” című tanulmányát. A határozószók kategóriájából e kötet egy másik tanulmányt is közöl: „-(i)ai formánsú határozószók az északnyugat-aukštaitiai nyelvjárásokban”.) § 7. A nyelv morfológiai szerkezete összetett rendszer. A morfológia valamennyi jelensége összefügg egymással. Ha egy jelenség megváltozik, a többi is valamelyest változik. A morfológiai rendszerben bekövetkező kicsiny, jelentéktelen változás olykor más, igen nagy változások oka lehet. A nyelv morfológiai rendszerének fejlődésében az analógia törvényének igen nagy jelentősége van. A rendszereket alkotó formák kölcsönösen hatnak egymásra. Egy paradigma valamely esetformája alapján más paradigmák megfelelő eseteinek formái egyenlítődnek ki, vagy egy típust követő paradigmák alapján egy egész másik típus paradigmái. Bizonyos esetekben még a lexikai morféma is megváltozik. Például a litván nyelvben – más indoeurópai nyelvekhez hasonlóan – az első és második személyű névmások paradigmái szuppletív formákból állnak, vagyis e paradigmák egyes eseteinek eltérő a töve, vö. lk. àš, manẽs, màn stb., mēs, mūsų, mùms, mùs stb. Az első személyű névmás egyes számú paradigmájában az alanyeset töve àš eltér a többi eset tövétől, a man- tőtől; az irodalmi nyelvben a többes számú paradigma még változatosabb. Itt akár négy tő is megkülönböztethető (mės, mūs-, mum-, mùs). A nyelvjárásokban az első személyű névmás többes számú paradigmája analógia útján kiegyenlítődik. A mum- tövű többes számú részes és eszközhatározói formák alapján ugyanezzel a tővel képződnek a többi függő eset alakjai is, például: birtokos eset: mumį, mùmi, mum̃, mumės, mumùs, mumìs, mùms és mumì, mùmi, mùm (birtokos esetként); helyhatározói eset: mumysè, mumisè, mumẽs, mumỹ (a mùsyje mellett); illativus: mumỹsna. Hasonló analógia érvényesül a második személyű névmások többes számú paradigmájában is. Az első és második személyű névmások egyes és többes számú paradigmái tőalakjuk különbözősége miatt kevésbé kapcsolódnak egymáshoz, mint más névmások vagy névszók megfelelő paradigmái. Jelentésük alapján a névmási àš és mēs, tù és jūs alakok önálló szavakként is kezelhetők. Emiatt az àš és mēs, tù és jūs névmások paradigmái között alakalkotási analógia érvényesül. Az egyes számú formák hatnak a többes számúakra. Például sok korábban említett és más többes számú esetforma az egyes szám megfelelő eseteinek végződését viseli, vö.: többes számú birtokos eset: mumį (az egyes számú birtokos eset manį alapján, a főnevek egyes számú tárgyesetének mintájára nazális hanggal), mumės (az egyes számú birtokos eset manẽs alapján, az ē-tövű főnevek végződésével), mùm (talán 9 a szerkezet szempontjából hasonló, egyetlen lexikai morfémából álló egyes számú birtokos eset, a mán alapján, amely hangváltozás következtében a manė alakból rövidült), mūsų (a mano alapján); többes számú részes eset: mūmienai (az egyes számú részes eset mānienai alapján, a régi -ie <ei végződéssel, vö. óporosz mennei), többes számú tárgyeset: mūmi (az egyes számú tárgyeset mànį alapján), valamint mumį, mūm, birtokos esetű többes számként; többes számú helyhatározói eset: mùmy, mùsyje (az egyes számú helyhatározói eset manỹ(ję) alapján), mumės (az egyes számú helyhatározói eset munė (žem.) alapján, a régi i-tövű főnevek -ė végződésével, amelyhez a többes számra jellemző -s járult), többes számú adessivus: mùsip (az egyes számú adessivus manip alapján) stb. A litván nyelvben az első és második személyű névmások sajátos ragozására nagy hatással volt a főnevek és a nemek szerinti névmások ragozása; vö. az első személyű névmások i-tövű főnevek megfelelő esetei alapján alkotott alakjait: egyes számú birtokos eset: munės (žem.), egyes számú eszközhatározói eset: manim(i), egyes számú helyhatározói eset: manyje, munė (žem.), többes számú helyhatározói eset: mumys(ė); a nemek szerinti névmások megfelelő eseteinek alakjai alapján: többes számú eszközhatározói eset: m umais (a jais alapján), többes számú helyhatározói eset: mūsuose (a juose alapján), többes számú részes eset: mūmiem (feltehetően a jiem alapján) stb. A nemek szerint nem megkülönböztető névmások ragozásában számos, egymást keresztező analógia figyelhető meg; ezek vizsgálata külön tanulmány feladata. Meg kell jegyezni, hogy az egyik nyelvi területen végbemenő változások gyakran átkerülnek egy másikba, például a fonetikából a morfológiába. Mivel egyes esetvégződések különböző paradigmákban fonetikailag egybeestek, a litván nyelvben eltűnőben van az u-tövű főnevek és melléknevek ragozása, valamint a mássalhangzó-tövű főnevek ragozása; jelentős veszteségeket szenvedett az i-tövű főnevek ragozása is. Emiatt az a- és ia-tövű ragozás egyre inkább elterjed és megerősödik. § 8. A nyelv morfológiai szerkezetének fejlődése során egy bizonyos idő elteltével egyes formák vagy formarendszerek produktívként rajzolódnak ki, mások pedig a produktív formák mellett másodlagos, párhuzamos alakokként vagy kivételként maradnak fenn. Így a nyelv morfológiai rendszerében mindig jelen vannak egyes formák úgynevezett kettősei. A produktív és legszélesebb körben használt formákat a nyelvtanok rendszerint normatívként rögzítik. A formák produktivitása, és ezzel együtt egyes nyelvtani normák is változnak azonban. A nyelv fejlődésének minden korszakában vannak stabilabb és változékonyabb morfológiai jelenségek. Azon a területen, ahol változások zajlanak, a nyelvtani normák a nyelv fejlődésének rövid időszaka alatt is módosulhatnak. Például J. Jablonskis 1901-es nyelvtanához képest ma bizonyos u-, i- és mássalhangzó-tövű főnevek egyes eseteinek más formái számítanak normatívnak, vö. J. Jablonskis nyelvtanában a többes számú alanyeset ãkmenės, šėsers, dùkteres, de mėnesiai (ma ãkmenys, šėserys, dùkte-rys), az egyes számú helyhatározói eset sūnūje, žmogūje, vaisiūje, puōdžiūje (ma sūnuje, žmoguje, vaisiuje, puōdžiuje), az egyes számú eszközhatározói eset patimi (ma pačiu), az egyes számú helyhatározói eset patimė (ma pačiame) stb. A nyelv morfológiai szerkezetének és fejlődésének kutatása során fontos, hogy a nyelvfejlődés minden korszakában feltárjuk a produktív és nem produktív formákat, és meghatározzuk az egyes morfológiai jelenségek, valamint az egész morfológiai rendszer fejlődési irányát. 10