Dėl sudurtinių daiktavardžių pirmojo sando neutralizacijos

LIETUVIŲ KALBOS LEKSIKOS RAIDA LIETUVOS TSR MOKSLŲ AKADEMIJA AZ ÖSSZETETT FŐNEVEK ELSŐ TAGJÁNAK NEUTRALIZÁCIÓJÁRÓL V. DROTVINAS Az összetett szavak a litván nyelvben rendszerint szókapcsolatokból keletkeznek. A szókapcsolat csak nagyon ritkán egyezik meg alkotóelemeinek alakjában az összetett szó tagjaival: nagyon kevés az olyan összeillesztési eset, amikor a szókapcsolat tagjai már kész összetételi tagok (vö. šalti barščiai >šaltibarščiai1). Amikor a szókapcsolat tagjai összetételi tagokká válnak, alakjuk az összetett szavak strukturális-szemantikai típusától függ. A szókapcsolat tagjainak összetételi tagokká alakítására és egyetlen, szerkezetileg és szemantikailag új képzett alakulatba való egyesítésére két módszer szolgál: 1) az összetételi tagok összekapcsolása kötőhangzóval, valamint 2) az összetételi tagok kötőhangzó nélküli összekapcsolása. A kötőhangzó eredete többnyire az első tag eredetéből válik világossá². Az összetett főnevek (és más szófajok) első tagja nemcsak az első összekötő tőre terjed ki, hanem arra az eszközre is, amellyel a két tag egyetlen összetett szóvá kapcsolódik, vagyis a kötőhangzót is magában foglalja³. Ezért érdemes tisztázni, mi történik, amikor a szókapcsolat tagjai összetett szó tagjaivá válnak. Az iskolai nyelvtanok azt állítják, hogy a kötőhangzó két szót egyesít, és ennek az egyesítésnek köszönhetően új képzett alakulatot, összetett szót kapunk. Ez természetesen igaz. Az összetételi tagok összekapcsolási módjának elsőként szembetűnő funkciója morfoló- 1 Az összetétel következtében változatlanul gyakrabban a főnévi összetétel második tagja marad meg, például: piktžolė, vö. žolė. Ezenkívül a szókapcsolat abban is különbözik az összetett szótól, hogy az utóbbinak egyetlen hangsúlya van. 2 Az összetett szavak képzéséről, az őket alkotó tagok és a használt kötőhangzók szempontjából, bővebben lásd V. Urbutis, Dabartinės lietuvių kalbos sudurtinių daiktavardžių daryba, „Dabartinė lietuvių kalba“, Vilnius, 1961, p. 65—121; V. Drotvinas, XVI-XVIII a. lietuviškų raštų sudurtinių daiktavardžių daryba dėmenų atžvilgiu, „VVPI Mokslo darbai“, III, 1957, p. 203—220; V. Drotvinas, XVI-XVIII a. lietuviškų raštų sudurtinių daiktavardžių dėmenų jungimo būdai, „VVPI Mokslo darbai“, VIII, 1959, p. 59—90; V. Drotvinas, Lietuvių literatūrinės kalbos sudurtinių būdvardžių struktūriniai-semantiniai tipai (remiantis XVI-XVIII a. raštų medžiaga), „Kalbotyra“, VI, Vilnius, 1963, p. 75—97. 3 A kötőhangzó fogalmát a litván nyelvtudományban elsőként A. Šleicher vetette fel; lásd Litauische Grammatik von August Schleicher, Prag, 1856, p. 132. A litván összetett szavak tagjainak összekapcsolására használt eszközt elsőként K. Būga nevezte meg litvánul 1910-ben, kezdetben „jungiamąja balse” formában. Az „jungiamojo balsio” terminust K. Būga 1911-es „Apie lietuvių asmens vardus” című munkájában használta. E terminus meghonosodásához J. Jablonskis is hozzájárult; lásd P. Kriaušaičio ir Rygiškių Jono Lietuvių kalbos gramatika. Etimologija, Vilnius, 1919, p. 186—187. Ez utóbbi terminus meghonosodott, és általánosan elterjedt a litván nyelvtudományban. 14* 211 gikai, konstrukciós: a szókapcsolat tagjainak, amelyek összetételi tagokká válnak, egyetlen összetett szóvá kapcsolása. A kötőhangzó (és a tagok közvetlen összekapcsolási módja) szóhatáron való alkalmazása azonban korántsem merül ki ebben az egyetlen, közvetlen funkcióban. Ahhoz, hogy a leendő alakulat tagjai összekapcsolhatók legyenek, először is rendelkezni kell ezekkel a tagokkal. Pontosabban: az első tag akkor jön létre, amikor az összetétel (jelen esetben a kötőhangzó) révén a szókapcsolat első tagja olyan alakot ölt, amellyel korábban nem rendelkezett a litván nyelvben. Vagyis a kötőhangzó nem a szókapcsolatban az összetett szó alapjául szolgáló alakjukban egyesíti a szavakat, hanem olyan alakokban, amelyek csak az összetétel elemeiként ismertek. Például az arkli-, dango-, pigy-, žvaka- alakok nem a megfelelő szavak valamely esetének alakjaiként értelmezhetők, hanem csak az arkli-gonė, dango-raižis, pigy-metis, žvaka-galis összetett főnevek első tagjaiként. Ebből arra lehet következtetni, hogy a kötőhangzó a litván szavak összetételében egy másik fontos funkciót is betölt: az első tag grammatikai jelentésének neutralizálását, vagyis izolálását. Megjegyzendő, hogy a neutralizációs funkció a kötőhangzó nélküli összetett szavakra is érvényes. A tagok közvetlen összekapcsolásakor az első tag (beleértve a mássalhangzós tövű eseteket is) szintén grammatikailag neutralizált alakot ölt, csakúgy, mint a kötőhangzóval összekapcsolt tagok. Az összetett főnevek első tagjának grammatikai neutralizációs foka különböző. Ezt a kötőhangzók, illetve általában az első tag eredetének változatossága határozza meg. Megkülönböztethetők az első tag grammatikai neutralizációjának teljes és részleges esetei. Azok az összetett főnevek mutatják az első tag teljes grammatikai neutralizációját, amelyekben a kötőhangzó analógiás úton keletkezett, vagyis nem függ az első tag eredetétől, amint azt az arkligonė, dangoraižis, pigymetis, žvakagalis példái alapján láttuk. Teljesen grammatikailag neutralizáltak az összetett főnevek első tagjaként álló mássalhangzós tövű főnevek is: e paradigma egyetlen esete sem használatos az összetétel első tagjaként, az újonnan megjelenő kötőhangzó pedig szintén nem alkot esetformát, vö. šun(ia)galvis. Végül a kötőhangzó nélküli összetett főnevek első tagja is teljesen neutralizált, mivel az olyan alakok, mint a darb- a darbdavys szóban, a litván nyelvben nem használatosak önállóan. Az első tag csak részlegesen neutralizált a tőalapú képzésű összetett főnevekben. Például a darbadienis főnév első tagja, a darba- alak gyakorlatilag nem használatos a litván nyelvben, ez az alak azonban a darbas teljes szó ragozási paradigmájának jelölője. Egyébként az összetett főnevek részlegesen grammatikailag neutralizált első tagjai nagyon gyakoriak, mivel a mai litvánban jóval több a tőalapú képzésű összetett főnév, mint a ragozási alakra épülő. És mi a helyzet az első tag grammatikai neutralizációjával azokban az esetekben, amikor egy névszó esetformája áll benne? A ragozási alakra épülő összetett főnevekben az első tag morfológiailag teljesen könnyen felismerhető, és ezzel együtt magát, az összetett főnév képzési alapjául szolgáló szókapcsolatot is könnyű visszaállítani (néhány szemantikailag összetettebb kivételtől eltekintve), vö. darbotvarkė „munka, munkák rendje”, darbovietė „munkahely”, kojūgalis „a láb vége”, rytomiegis „reggeli alvás”, vargovaikis „szegény ember, a nyomorúság embere”. Az efféle eredetű 212 A kapcsoló magánhangzó mint az első tagként szereplő szó szerves szerkezeti része természetesen semmiféle neutralizációs funkciót nem tölt be. Vagyis ha a mai nyelv szempontjából a kapcsoló magánhangzó egybeesik a raggal, akkor nincs alapunk arra, hogy az ilyen összetett főnév első tagjának grammatikai neutralizációjáról beszéljünk. Könnyen beláthatjuk, hogy az összetett főnév arkliaganvs,-ė (és arkliagonis,-ė) kapcsoló magánhangzója -ia-, mint az ia-tövű főnév tővégi magánhangzója, kizárólag az első taghoz tartozik. Az olyan összetett főnevek első tagjai azonban, mint az arklaganas, arklagonė, már nélkülözik az ia-tövű főnevekre jellemző tővégi magánhangzókat. Mivel az arklys főnév egyetlen esete sem rendelkezik az arkla-, arkli- alakkal, az ilyen típusú főnevekben a kapcsoló magánhangzó nem szervesen, az első tag eredete alapján, hanem csupán formálisan, analógia útján tartozik az első taghoz, az olyan, eltérő természetű képzések mintájára, amelyek első tagjában valamilyen magánhangzó található. Vagyis az első tagban szereplő kapcsoló magánhangzó rendszerint kétféle lehet: váltakozó, ha tő- vagy esetragjellegű, illetve képzői, ha más tővégi magánhangzók mintájára, analógia útján jön létre4. A kapcsoló magánhangzónak az első tag grammatikai neutralizációjában betöltött funkcióját azonban nem szabad túlértékelni. Hiszen amíg az összetett főnév mindkét tagja megőrzi eredeti szerkezeti alakját, vagy másképpen fogalmazva, amíg még nem érte őket etimológiai átalakulás, a tagok grammatikai jelentését maga az összetétel módja határozza meg (pontosabban az okok egész sora, amelyek hatására a szókapcsolat összetett szóvá válik), nem pedig egyetlen összekötő elem — a kapcsoló magánhangzó. Vegyük például az összetett főnév két alakját: a régebbi sielavartas PS I 106 (amelyet egyébként a keleti aukštaitiai nyelvjárás ma is használ), valamint a mai sielvartas alakot. Mind az siela, mind a siel- tag morfológiailag megmerevedett, vagyis egyformán izolált, neutralizált. Tehát olyan esettel van dolgunk, amikor az első tag formális, morfémaszintű kifejeződés nélkül is neutralizálódott. Mint említettük, az a fontos, hogy a szókapcsolatban előforduló alakja ne essen egybe a szó ténylegesen használt alakjával. Tehát a litván nyelvben kapcsoló magánhangzó nélkül is lehetséges az első tag grammatikai neutralizációja. Vagyis az első tag grammatikai neutralizációjának funkcióját különféle eredetű kapcsoló magánhangzó tölti be, ám gyakori kiesése esetén ezt a funkciót maga a litván szavak (tövek) összekapcsolásának módja is ellátja. Az összetett főnevek első tagja még inkább neutralizálttá válik azokban az esetekben, amikor nemcsak a kapcsoló magánhangzó, hanem vele együtt az első tag teljes szótagja is kiesik, vö. kirvakotis > kirvkotis > kirkotis. Az ilyen esetek azonban az összetett szavak etimológiai átalakulásának körébe tartoznak, és külön témát alkotnak, ezért itt nem tárgyaljuk őket. A litván összetett főnevek kapcsoló magánhangzójának funkcióit áttekintve látjuk, hogy azok nem egyformák. Egymástól függenek, kölcsönösen meghatározzák egymást. E funkciók közül melyiknek van nagyobb jelentősége a szavak összekapcsolásában? Kétségtelenül az első tag grammatikai neutralizációjának funkciója fontosabb. Ez érthető: a tagok összekapcsolódása lehetetlen, amíg az első tag grammatikai neutralizációja el nem végzi a maga feladatát, vagyis amíg a szókapcsolat első tagja a neutralizáció révén az összetett szó első tagjává nem válik. Ezért elmondható, hogy a neutralizációs funkció elsődleges, és hogy ténylegesen csak annak megvalósulása után kerülhet sor a másodikra — a tagok összekapcsolásának 4Képzői eredetű -o- kapcsoló magánhangzója van például a rankogalis összetett főnévnek is, ahol az -o- az -o- képző maradványa (vö. rankovgalis). 213 funkciójára. Vagyis a tagok összekapcsolása csak a neutralizáció után következik, és grammatikai neutralizáció nélkül nem lehetséges. Kivételt képeznek a birtokos esetből képzett összetett főnevek első tagjai: ezekre nem hat a grammatikai neutralizáció, a tagok összekapcsolása mégis végbemegy. Amikor az összetett szó tagjai közvetlenül kapcsolódnak össze, az első tag grammatikai neutralizációs funkciója megmarad. Ezért a tagok összekapcsolásának funkciója is lehetséges. Így a neutralizációs funkció zéró grammatikai kifejeződéssel mintegy egybeolvad a tagok összekapcsolásának funkciójával. Az első tag grammatikai neutralizációjának funkciójával szorosan összefügg a kapcsoló magánhangzó asemantikusságának kérdése is. A kapcsoló magánhangzó funkcióinak megítélésében a nyelvészek között nincs egyetértés. A nyelvészek egy része akarva-akaratlanul figyelmen kívül hagyja a kapcsoló magánhangzónak az első tag grammatikai neutralizációjában betöltött szerepét, és csupán a két tag összekapcsolását szolgáló szerepet tulajdonítja neki. E nyelvészek szerint a kapcsoló magánhangzónak nincs szemantikája a szóban, és azt javasolják, hogy „asemantikus morfémának” tekintsük. Mi a helyzet tehát a kapcsoló magánhangzó szemantikusságával a litván összetett főnevekben? Szemantikussága a kapcsoló magánhangzó eredetétől függ. Ha a kapcsoló magánhangzó esetrag, nincs alapunk arra, hogy asemantikusságáról beszéljünk. Az ilyen eredetű kapcsoló magánhangzót asemantikus morfémának tekinteni annyit jelentene, mint asemantikusnak tekinteni azokat az esetragokat is, amelyek a szavak mondatbeli viszonyát fejezik ki. Mint azonban láttuk, a litván összetett főnevek kapcsoló magánhangzóinak eredete nem egységes. Ezért minden analógia útján létrejött kapcsoló magánhangzó magától értetődően asemantikus, jóllehet ezek is ellátják mind az első tag grammatikai neutralizációjának, mind a tagok összekapcsolásának funkcióját. A kapcsoló magánhangzó asemantikussága azokban az esetekben is vitathatatlan, amikor e magánhangzó megváltozása vagy kiesése egyáltalán nem befolyásolja a szó jelentését. A kapcsoló magánhangzó asemantikussága tehát a litván szavak összekapcsolásának meglehetősen jellegzetes vonása5. Befejezésül az alábbi rövid következtetéseket vonhatjuk le: 1) a kapcsoló magánhangzó a litván főnevek (és általában a szavak) összekapcsolásának egyik morfológiai-szerkezeti (nem fonetikai) jegye; ez jellemzi az összetett szavak első tagjának eredetét, valamint a két tag egyetlen képzett szóvá kapcsolásának sajátosságait; 2) a kapcsoló magánhangzó (vagy bizonyos okokból annak hiánya, azaz a tagok közvetlen összekapcsolása) a szóösszetételben két funkciót tölt be: a) az első tag grammatikai neutralizációját, valamint b) a tagok egyetlen képzett szóvá kapcsolását; és 3) a kapcsoló magánhangzó szemantikusságát annak eredete határozza meg; az pedig, hogy az összetett szó első tagjának szerkezeti része legyen, egyaránt függ a kapcsoló magánhangzó eredetétől és az egész összetett szóra ható fonetikai törvényektől. 5 Más nyelvekben, például a németben, az összekötő elem (rendszerint mássalhangzó) kiesése megváltoztatja az összetett szó jelentését, az orosz nyelvben pedig a kapcsoló magánhangzók egyáltalán nem változhatnak, nem váltakozhatnak vagy eshetnek ki, ahogyan a litvánban. Az orosz nyelvben kapcsoló magánhangzó nélküli összetett szóból alig akad egy-kettő, vö. дурачок, поклонка, ночлег. 214 A TÖBBSZÖRÖS FŐNEVEK ELSŐ TAGJÁNAK NEUTRALIZÁCIÓJÁRÓL В. ДРОТВИНАС Резюме A cikk arról szól, hogy a litván nyelvben az összetett főnevek első tagjának alakja gyakran eltér annak a szókapcsolatnak az első tagjáétól, amelyből az összetett szó keletkezett. A szóösszetétel módja az első tag természetét is jellemzi. Ezért az összetétel általában, és különösen a kapcsoló magánhangzóval történő szóösszetétel nemcsak a tagok egy szóvá kapcsolásának „szolgálati” funkcióját tölti be, hanem az első tag grammatikai neutralizációjának funkcióját is. A kapcsoló magánhangzó szemantikai szerepe szintén annak grammatikai természetétől függ; ez a magánhangzó rendszerint aszemantikus morféma (kivéve azokat az eseteket, amikor a kapcsoló magánhangzó esetrag). A kapcsoló magánhangzó aszemantikusságát nemcsak annak természete igazolja, hanem a litván összetett szavaknak az a sajátossága is, hogy a kapcsoló magánhangzó teljesen elhagyható, vagy másikkal helyettesíthető anélkül, hogy ez bármilyen hatással lenne az összetett szó jelentésére. 215