Svarbus įnašas į baltų kalbotyrą

BEANL POR PAK RE OS LAU RIALS IU ROY BTA) IEE. TN VIO-S TS RO“M OK SL Ų "A K A D E M TT A A RECENZIÓ FONTOS HOZZÁJÁRULÁSA Į A BALTI NYELVÉSZETHEZ Chr. S. Stang, Vergleichende Grammatik der baltischen Sprachen, Oslo — Bergen — Tromsø, 1966, 485 o. A híres norvég nyelvészprofesszor Chr. Stang neve csaknem į negyven évvel ezelőtt bekerült a litván nyelvészet bibliográfiájába. Érdekes, hogy első jelentős lituanisztikai munkáját ez a nyelvész az első litván könyv kutatásával kezdte; éves korában monográfiát adott ki a — 29 1547 m. megjelent könyvről a „Catechismvsa prasty ir szadei““ összeállítóját M. Mažvydą!. Po néhány évig Chr. Stanggal együtt su J. Gerulius egy keletporoszországi litván nyelvjárást írt o le?, később „ tanulmányt adott ki a szláv–balti igéről?, kutatta a Litván ir Nagyfejedelemség kancelláriáiban használt belarusz nyelvet, elmélyült a balti és szláv nyelvek legősibb kapcsolatainak problémájában. į ir A legnagyobb és kétségtelenül be legjelentősebb Chr. Stang műve az utóbbi jo évek munkája „A balti nyelvek összehasonlító nyelvtana”. E mű óriási jelentősége a baltisztika, általában pedig az indoeuropeisztiir ka számára különösen nyilvánvalóvá válik, ha visszaemlékezüir nk arra, hogy mindeddig a balti nyelvek egyetlen összehasonlító nyelvtana a lett nyelvész J. Endzelīns a Rigai Egyetemen tartott előadásai alapján kiadott, viszonylag kis terjedelmű könyve volt „A balti nyelvek hangjai és ir alakjai”**. Tehát Kr. Stang nyelvtanának megjelenése fontos esemény a nyelvtudományban, mind elméleti, mind gyakorlati szempontból — ir a balti nyelvek története iránt érdeklődő filológusok számára a nyelvtan most nélkülözhetetir jų len tankönyv ši lesz. „A balti nyelvek összehasonlító nyelvtanának- ** bevezetőjében (p. 1—21) Kr. Stang röviden jellemzi a balti nyelveket, és megjelöli a szláv nyelvekhez való viszonyukat. jų su Nagyon részletesen tárgyalja a balti — nyelvek — a litván, a lett ir és az óporosz — — fonetikáját (p. 22—174), 0 iš a morfológia — szavak ragozása (p. 175—482). A szóképzés szintaxisának ir kérdéseit a munka szándékosan nem érinti. A balti nyelvek fonetikai és morfológiai jelenségeinek történetét, valamint ir fejlődését magyarázva a szerző ezeket más indoeurópai, különösen a szláv nyelvek megfelelő su tényeivel hasonlítja össze. A fonetikai fejezetben gyakran dolgozik a finnugor balti nyelvek balti kölcsönszavaival. A könyvben azonban érthető módon elsősorban a balti nyelvek tényszerű * Chr. S. Stang, Die Sprache des litauischen Katechismus von Mažvydas, Oslo, 1929. * J. Gerullis ir Chr. Stang'as, Lietuvių žvejų tarmė Prūsuose, Kaunas, 1933, * Chr. S. Stang, Das slavische und baltische Verbum, Oslo, 1942. * J. Endzelins, Baltu valodu skanas un formas, Rigi, (litván 1948 fordítás: J. Endzelynas, A balti nyelvek hangalakjai, Vilnius, ir régi írott és 1957). 191 különböző jelenlegi forrásokból összegyűjtött anyag alapján. A szerző különösen gyakran támaszkodik a litván nyelv adataira és a litván nyelvészek munkáira. Nemcsak A. Baranauskas, K. Jaunius, K. Būga, J. Jablonskis és más nyelvészek munkái ismertek számára jól, hanem az utóbbi évek litván nyelvészete is — művében Chr. Stang több mint húsz szovjet litván nyelvész munkáit idézi. Mind a fonetika, mind a morfológia fejezeteiben számos új állítást találunk. Igaz, nem mindegyikkel lehet azonnal egyetérteni, sok közülük azonban eredetiségével kétségtelenül más nyelvészek figyelmét is felkelti, és arra készteti őket, hogy a balti nyelvek történetének egyes kérdéseire új szemmel tekintsenek. Tegyük fel, mindmáig nincs egységes vélemény arról, hogyan alakult ki a litván š az I, ū magánhangzók utáni s-ből. A kérdésben meglévő nézeteket (J. Endzelynas, J. Otrembskis) kritikailag értékelve Chr. Stang azt állítja, hogy a š mássalhangzó jelenléte a maišas, rieš(ut Jas, aušra, rišti szavakban, valamint az s jelenléte a musé, lysė, klausiu szavakban nem csupán fonetikai, hanem dialektológiai-földrajzi probléma is (96. skk.). Ugyanígy véli, hogy a régi litván írásokban (különösen a Litvánia nyugati részéről származó szerzőknél: Mažvydasnál, Vilentasnál, Bretkūnasnál, Daukšasnál stb.) a mássalhangzók előtt gyakran előforduló s(ss) a § helyett (pl.: schestas „šeštas”, aukstas „aukštas”, ischreiske „išreiškė”, penukslas „penukšlas- ”) nem pusztán ortográfiai kérdés, hanem az említett esetekben eltérően ejtett š (96. o. 99—100). A litván nyelv számos kutatóját foglalkoztatta és foglalkoztatja a keleti aukštaitis nyelvjárás Debeikiai környéki beszédének a(6d) tövű főneveinél az egyes szám részes esetének -ai végződése (pl. vaikai „vaikui”). Eredetéről eltérő vélemények vannak. Chr. Stang új gondolatot vet fel: mivel az említett nyelvjárásban a hangsúlytalan wo kettőshangzó a-vá alakul, ezért az egyes szám részes esetének -ai ragját a régi litván–lett e rag háromhangzós *-uoi végződéséből származtatja (70. o.). Azonban az -ai végződés, amelynek első eleme valójában kissé redukált (= a), a nyelvjárás fonetikai törvényei szerint az -ui-ból is származhat, vö. e nyelvjárás többes számú alanyesetét: vi'rai „férfiak- ”, valamint az egyes számú részes esetet: vi'rai „a férfinak- ”, az egyes számú helyhatározói esetet: fufgai < turguj(e) „a piacon”. Chr. Stang azzal a széles körben elterjedt nézettel sem ért egyet, hogy a litván nyelv -uose végződésű többes számú helyhatározói esetű alakjai a többes számú tárgyesetű alakokból és a *en utópozícióból alakultak. Ez a nézet állítólag azért helytelen, mert már korábban is léteztek -uosu végű alakok. A nyelvtan szerzője szerint a többes számú helyhatározói eset -uose végződésű alakja éppen ezekből a korábbi alakokból, az egyes számú helyhatározói eset mintájára alakult ki. A régebbi, -uosu végű többes számú helyhatározói esetű alakok wo eleme a -uosna végű többes számú befelé helyező esetű alakokból származik (186—187. o.). A munkában közölt egyes litván nyelvi adatok hitelességével, értelmezésével és lokalizációjával kapcsolatban egy-két kritikai megjegyzést is tehetünk. Így például az u-tövű főnevek egyes számú birtokos esetének -aus végződése (sinaiis) mellett megadják (214. o.) a -ūs végződést (sūnūs) is, amely R. Gotjo francia nyelvész által kiadott, a Buivydžiai nyelvjárásról szóló leírásban található meg”. Az utóbbi évek dialektológiai kutatásai azonban sem Buivydžiai nyelvjárásában, sem más litván nyelvjárásokban nem erősítették meg a -ūs végződés meglétét. R. Gotjo valószínűleg ezt is pontatlanul jegyezte fel a Buivydžiai nyelvjárásban bizonytalanul ejtett -aus végződés helyett’. 5 Lásd: Z. Zinkevičius, Lietuvių dialektologija, Vilnius, 1966, 95—96. o. * R. Gauthiot, Le parler de Buividze, Párizs, 1903, § 44. ? Lásd: Z. Zinkevičius, i. m., 92. o. 192 A. Salys által összeállított litván nyelvjárási térképre támaszkodva?, a grammatika szerzője bizonyos nyelvjárási jelenségek elterjedtségét nem egészen pontosan adja meg. Így többek között azoknak a lakóhelyeknek a sorában, ahol a hangsúlyos szóvégi előtti a, e magánhangzók helyett o (2), é(¢) hangzik, Alanta és Giedraičiai is fel van tüntetve (25. o.). Valójában ezeken a helyeken az említett a, e változatlan marad. Ugyanígy változatlanok maradnak a Smilgiai környékén a tőhangsúlyos am, an, em, en kettőshangzók is (a grammatikában az szerepel, hogy itt om, em, változnak, p. 85 —86). A K. Būga írásaiból idézett zmudgyn egyes számú részes esetű alak mellett (nyomdahiba Zmuégyn helyett) Kvėdarna van megjelölve (85. o.). Valójában K. Būga arra utal, hogy a varniškiai žemaitis nyelvjárásban az egyes számú részes esetű žmudgyn alaknak megfelelka Kvėdarna žmuėgū, Alsėdžiai, Rietavas és Salantai Zmudgou® alakja. Mivel a műben a tildejel (~) után rendszerint a köznyelvbe átírt nyelvjárási forma szerepel, ezért a žemaitėsi egyes számú részes esetének gallou 140, lėngėu 169, ark ’pu, vakéu 170 alakjait ilyen esetben nem galui, langui, drkliui, vaikui, hanem gūluo, ldnguo, drkliuo, vaikuo alakban kellene átírni. Egyes esetekben a műben fontosabb ok vagy megfelelő megjegyzés nélkül nem a litván köznyelv, hanem nyelvjárási alakok szerepelnek, például: opsris 9 (a köznyelvi alak =opsris); gimti 7 (=gimti), gulbė 8 (=gulbé), iiikstas 109, 112 (=inkstas), laiškas 8, 63 (=ldiskas), musė 97 (=mūsė). Az olvasó néha kissé összetévesztheti ir iš a különböző dialektológiai munkákból vett példák egységesítés nélküli átírását (a példákat rendszerint a forrás átírásában közlik). Előfordulnak egyértelmű ir korrektúrahibák is, amelyeket akár meg sem kellene említeni. nė Néhányuk azonban megtévesztheti azokat, akik kevésbé ismerik az egyes balti nyelveket, ezért a fontosabbakat megadjuk: dzuole 298 (=dZuole), dievūtis 3 ( =dievilis), galva 141 (= galvą), krastėlin 192 (=krastélin), kriduse 204 (=kridušė), meslti 61 (=melsti), plūostas 110, 360 (=pluoštas), saka 169 (=saka), svenčidusis 193 ( = švenčidusis), zvėris 91 (=žvėris). Egyes ir tulajdonnevek, például helynevek kijavítandó alakjai: Alantu 25 (= Alanta), Anyksčiai 181 (= Anykščiai), Dieveniskis 478, Dieveniškis 479 (= Dieveniškės), Dubiniai 104 (= Dubingiai- ), Gervéciai 70 (=Gervėčiai), Mosedis 207 (= Mosėdis), Musininkai 86 (= Musninkai), Oniškis 99 (= Onuškis), Pagirai 86 ( = Pagiriai), Pagramančių 160 (= Pagramančio), Panevežys 85, 86, 125 (= Panevėžys), Pasilé 227 (= Pašilė), Svedasai 207, 302 (= Svėdasai- ), Svėkšna 471 (= Švėkšna), Svenčionėliai 188 (= Švenčionėliai), Svenčionys 433 (= Švenčionys), Sirvintai 4, Širvintas 170 (= Širvintos), Veivirženai 194 (= Veiviržėnai), Vendžiogala 170 (=Vandžiogala); személynevek: Algimant 4 (= Algimantas), Daukža 231 (= Daukša), Grynaveckis 139 (=Grinaveckis), Mikolauskaitė 168, 169, 478 (= Mikalauskaitė), Otrebski 207, 212 (= Otrebski- ), Illoamueune 5 (= Toemusuns). Ezenkívül a XIV. századi orosz Munuzauno forma litván megfelelője Minigaila kellene hogy legyen, nem pedig Minigailas 6, vö. Švitrigaila (Illeumpueauno) 5. Ugyanígy a porosz Minnegayle személynév pontosabb litván megfelelője Min(i)gaila, nem pedig Mangaila 4. A különböző okokból a nyelvtanba į bekerült és benne ir megmaradt egy-két apró pontatlanság semmivel sem nė csökkenti e rendkívül gondosan, módszeresen ir elkészített, a szerző sokéves tanulmányi munkájának tudományos jelentőségét. * Archivum Philologicum, 4, Kaunas, 1933, ?* Lásd K. Būga, Válogatott írások, III, Vilnius, 1961, p. 376. 13. A balti és szláv nyelvek kapcsolatai 193 A nyelvtan előszavában a litván irodalom úttörője, M. Mažvydas szerény szavaival fordul az olvasóhoz:,,mana darba usz gier prymkiet- “. Kétségtelen, hogy e neves norvég baltista tudós kívánsága bőségesen teljesülni fog. A könyv minden oldaláról az olvasó nagy hálával érzi a szerző iránt, hogy a ,,Balti nyelvek összehasonlító nyelvtana“ jelentős és alapvető hozzájárulás napjaink baltisztikájához és indoeuropeisztikájához. ; K. Morkūnas AZ ÚJ LITVÁN NYELVTAN A. Senn, Handbuch der litauischen Sprache, Bd. I: Grammatik, Heidelberg, 1966. Hosszú időn át külföldi nyelvészek egész nemzedékei A. Leskien által összeállított tankönyvből tanulták a litván nyelvet, amely egy szemelvénygyűjteményből, egy rövid nyelvtanból és egy szótárból állt. Megjelenése (1919) óta már csaknem ötven év telt el. Ez idő alatt nemcsak a litván helyesírás változott meg jelentősen, hanem egyes alakok használata is, a szépirodalom és a tudományos irodalom összehasonlíthatatlanul nagyobb terjedelművé vált, a fonetika, a morfológia és a szintaxis számos kérdését pedig alaposan megvizsgálták. Szükségessé vált egy új, átfogó litván nyelvi kézikönyv összeállítása. Ezt a munkát a svájci származású nyelvész, A. Zenas (Senn) vállalta magára. 1957-ben kiadta „A litván nyelv kézikönyve” II. részét, amely különböző litván írók műveiből válogatott és hangsúlyjelekkel ellátott szövegekből, azok kommentárjaiból, valamint egy litván–német–angol szótárból áll². 1966-ban megjelent e kézikönyv első, legfontosabb része is — a litván nyelv grammatikája. Ez egy hatalmas, 495 oldalas mű, amely részletesen leírja a mai litván nyelv fonetikáját, morfológiáját és számos nyelvtani forma használatát. E grammatika szerzője, a Pennsylvaniai Egyetem professzora, A. Zenas munkásságával jól ismert a litván nyelvészek körében. Nemrégiben ő volt az egyik szerkesztője a Heidelbergben befejezett, ötkötetes „A litván írott nyelv szótára” című műnek, és egyben ő az egyetlen, aki e szótáron annak kiadásának kezdete óta folyamatosan dolgozik. Régóta érdeklődik a litván nyelv iránt, Litvániában is élt, a kaunasi egyetemen fonetikát és más nyelvészeti tárgyakat tanított. 1929-ben megírta a „Rövid litván nyelvkönyv” című művet, amelyet azoknak a külföldieknek szánt, akik szerettek volna valamelyest megtanulni litvánul. A lituanisztikával való kapcsolatát A. Zenas később sem szakította meg. Számos cikket és egyéb munkát írt a lituanisztika, a baltisztika és általában az összehasonlító nyelvészet kérdéseiről, az utóbbi időben pedig aktívan részt vesz a balti, szláv és germán népek legősibb kapcsolatainak problémájával kapcsolatos kutatásokban. Új műve mintegy összegzi a hosszú éveken át folytatott lituanisztikai tanulmányok eredményeit. y | A nyelvtan tíz részből áll. Már maga az első — bevezető — rész is terjedelmes és tartalmas; ebben a litván nép történetének rövid áttekintése után tárgyalja a litván nyelv helyét a balti nyelvek között, valamint kapcsolatát más rokon nyelvekkel. A szerző itt röviden kifejti koncepcióját a balti, szláv és germán nyelvek legősibb kapcsolatainak kérdéséről. Véleménye szerint már az indoeurópai közösség időszakának végén, amikor a balti, szláv és germán nyelvek elődei szoros kapcsolatban álltak egymással, megjelent ' A. Senn, Handbuch der litauischen Sprache, II, Heidelberg, 1957. * M. Niedermann, A. Senn, F. Brender, A. Salys, Wėrterbuch der litauischen Schriftsprache, Litauisch-- Deutsch, I—V, Heidelberg, 1934—1967. * A. Senn, Kleine litauische Sprachlehre, Heidelberg, 1929. 194