Dėl kai kurių žodžių literatūrinės formos ir kirčio

IŠ LIETUVIŲ LEKSIKOLOGIJOS IR LEKSIKOGRAFIJOS LIETUVOS TSR MOKSLŲ AKADEMIJA Megjegyzések, recenziók EGYES SZAVAK IRODALMI ALAKJÁRÓL ÉS HANGSÚLYÁRÓL A nyelvjárási és régi írásos emlékekből származó szavak irodalmi alakjának meghatározása az a probléma, amelyet a „Litván nyelv szótára” című nagy szótárat íróknak folyton meg kell oldaniuk. Itt néhány hasonló apróságot mutatunk be a lexikográfiai gyakorlatból. 1. Amelėti vagy omelėti? A āmėlėti szó először K. Būga „Litván nyelv szótárában” szerepel; jelentése: „kedvesen megszólítani, barátságosan szóba elegyedni” (Užpaliai), „szelídíteni, szoktatni” (Vyžuonos), és a következő mondatokkal illusztrálja: Āmelėdama prisiprātino į savę mergiōtę. Paāmėlėk (припаскай, приголубь) ir priprāsk! Užpaliai¹. Szótárának egy másik helyén K. Būga az āmėlėti szót az āmalioti „ostobaságokat fecsegni”² szóval próbálja összekapcsolni, ezt pedig az āmas „речь, сознание, Bewusstsein, žādas”³ szóval rokonítja. Valószínűleg ez a megalapozott kapcsolat késztette K. Būgát az āmėlėti4 alak helyreállítására, noha például az a Vyžuonosból származó cédula (D. Tuskenis), amelyet ennek az alaknak az igazolására használt, egyértelműen egy másik alakot mutat: omelėti5. Úgy látszik, K. Būga számára itt nem volt minden világos, hiszen a „Férfiak, nők, segítségre fel!” című, a szótár korrektúráinak megjelenése előtt nem sokkal közzétett felhívásában a amelėti6 szóról is adatokat kér. Ma már megerősített adataink vannak az ōmelėti7 alakra – és nemcsak Vyžuonosból: más helyekről, Dusetosból, Sudeikiai-ból, Leliūnaiból, Utenából, sőt Užpaliaiból is adatolták. Például: Omelēja vaika ant kelių Dusetos. Gal ir tave reikēs omelėti kaip mažą! Dūsetos. Turi vieną dukterį, tai ir omelēja Leliūnai. 1 Žr. K. Būga, Rinktiniai raštai, III, Vilnius, 1961, p. 436. Beje, čia pat nurodomas tarminis tarimas – āmalāt veikiausiai yra korektūros klaida (po m turėtų būti ne a o e), nes ir paties K. Būgos iš Užpalių užrašytame lapelyje randame formą āmėlėti. 2 Lásd: K. Būga, i. m., III, 432. o. 3 Lásd ugyanott, 433. o. 4 Ez a kapcsolat akkor is megalapozott marad, ha az omelėti alakot állítjuk helyre: vö. itt az omuo „emlékezet; megértés, felfogóképesség”, az omenis „ész, értelem, tudat; emlékezet”; az aumuo „megértés, felfogóképesség”, az āumenys pedig „emlékezet” szót (tehát itt a gyök magánhangzóinak váltakozását látjuk). 5 Jellemző, hogy a „Litván nyelv szótára” későbbi szerkesztése nem használja fel ezt a cédulát (vö. Lietuvių kalbos žodynas, I, Vilnius, 1941, p. 98; II leid., Vilnius, 1968, p. 119–120), és bár ugyanazon a helyen hagyja a kartotékban, másolatot készít róla, és ezt a másolatot az o betűhöz helyezi át. 6 Lásd: K. Būga, i. m., III, 488. o. A cirkumflex intonációt itt feltételesen állítjuk helyre, mert a szó használati területén nem különböztetik meg a magánhangzók intonációját. A cirkumflex jelleg némiképp azzal indokolható, hogy az általa jelölt cselekvés folyamatos jellegű.7 189 Aligha hihető, hogy ez más szó volna, mint az a āmėlėti szó, amelyet K. Būga Užpaliaiból, valamint a „Lietuvių kalbos žodynas” I. kötete (és annak II. kiadása) Užpaliaiból és Jūžintaiból közöl. Valószínűleg egyetlen szó ez, csupán különféleképpen állították helyre. Vajon melyik forma az igazi irodalmi alak? A kérdés megválaszolásához meg kell vizsgálnunk e formák használati területén az irodalmi nyelv a· és o· megfelelőit. Az omėlėti formáról feltételezhetnénk, hogy rotininki jellegű. Egyrészt azonban az omelėti formában az o· hosszú (o·), tehát nem lehet az irodalmi nyelvi a reflexe, mivel ez utóbbi a rotininki területen rendszerint rövidebb (ɔ vagy ă·); csak délkeleten, Ukmergėhez közelebb hosszú (ɔ·), ahol az általunk tárgyalt szó már nincs használatban. Másrészt az említett szó összes előfordulási helye közül csak Leliūnai esik valamivel közelebb a rotininki nyelvjárási területhez, de nem olvad bele (K. Morkūnas tanúsága szerint az Anykščiai–Rokiškis főút jobb oldalán fekvő Leliūnaiban nem rotininkizálnak). Így tehát elesik annak a lehetősége, hogy az omelėti rotininki forma legyen. A nyelvjárási āmėlėti alakot — amelyet Užpaliųból és Jūžintaiból adatoltak — bátran tekinthetjük žadininki formának (az irodalmi nyelv hangsúlyos o· megfelelője: a· (ă·)⁹), különösen ha figyelembe vesszük a régebbi feljegyzéseket (K. Būga legalább fél évszázaddal ezelőtt jegyezte fel Užpaliųból), mivel Z. Zinkevičius szerint „úgy tűnik, még egészen a közelmúltig, legalábbis az uteniškių nyelvjárás területén, következetesen ă· vagy a· hangzott el”¹⁰. Dusėtosból, Sudėikiai-ból, Vyžuonosból, Leliūnaiból és Utenából (ritkábban) az omelėti alakot jegyezték fel; ez könnyen megmagyarázható és érthető, hiszen ott a žadininkizálás visszaszoruló nyelvjárási sajátosság. Az adatközlők omelėti alakja (ezek többnyire az utóbbi évek feljegyzései) sok esetben a tényleges nyelvjárási o· vagy legalább ɔ· hangzást tükrözheti, ritkábban pedig ă·-t, amelyet „nem mindig könnyű megkülönböztetni a ɔ·-tól, vagyis az o-tól, amelynek a színezetű árnyalata van”¹¹. Végül arra is emlékeztetni kell, hogy a nem szakember feljegyzők gyakran az irodalmi nyelvhez igazítják az alakokat. Vagyis a nyelvjárás fonetikája arra utal, hogy kellő valószínűséggel tekinthetjük az āmėlėti alakot žadininki formának. Az irodalmi nyelvben ōmėlėti alakra kell rekonstruálni. 2. A žemaitiai oršas – a (v)ašo fia, a aržuolo barátja A néprajzi szakirodalom a žemaitiai ház kéményének kialakításáról szólva említi az oršas szót. V. Milius így ír: „A katiliui felakasztására vašast szereltek fel (oršas), alsó részén horoggal. Fából vagy vastag vasláncból készült, és ahhoz a gerendához igazították, amelyet a ház mennyezetének magasságában keresztben fektettek át”¹². K. Čerbulėnas a többi nyelvjárási változat között szintén megemlíti az oršas formát: „A vašast nyelvjárásban ašas, onšas, vonšas, oršas, anšas néven nevezik”¹³. Az itt említetteken kívül a vanšas, ošas, vošas és oušas formák is ismertek. E változatok fejlődése világos: an > on > o > ou (žemaitiai) vagy an > ą (aukštaitiai). A szó eleji v hang megléte vagy hiánya is érthető. Csak az oršas (ōršas) forma különbözik. A Litván Nyelvi Szótár akadémiai cédulagyűjteményének (M. Untulis feljegyzései), a Litván Nyelvatlasz cédulagyűjteményének és V. Milius¹⁴ adatainak tanúsága szerint ez Žr. Z. Zinkevičius, Lietuvių dialektologija, Vilnius, 1966, p. 50. Lásd Z. Zinkevičius, i. m., 69. o. és 28. térk. Lásd ugyanott, 69. o. Lásd ugyanott. Lásd V. Milius, Platelių apylinkių gyvenamieji namai, „Iš lietuvių kultūros istorijos”, II, Vilnius, 1959, 218. o. Lásd K. Čerbulėnas, Namas („numas”) – pirminis lietuvių gyvenamojo pastato tipas, ugyanott, I, Vilnius, 1958, 129. o. Lásd V. Milius, i. m., 214. o. 190 kis területen használatos — Vindeikiai, Notėnai, Gintališkė, Platel? M. Daukša „Postilė”-jének dėgus, dėgaus alakjai sokkal meggyőzőbben értelmezhetők úgy, mint dángus, dángaus. Ezt a mai nyelv adatai is alátámasztják: 1. A dángus, dángaus alakok tükörképeként a nyelvjárásokban fennmaradt a szógyök hangsúlyának állandó hangsúlyozása a belőlük képzett melléknevekben: dángiškas Pagramantis²², Daukšiai, Baitininkai, Pilviškiai, dánginis Keturvalakiai, Kazlų Rūda. 2. A mai nyelvi dángus, dángaus mellett M. Daukša „Postilė”-jének dėgus, dėgaus alakjai éppúgy megférhetnek, ahogyan a nyelvjárásokban létezik ugyanennek a szótőnek és képzésnek, de más tőalakú szónak, a danga szónak hasonló hangsúlyozási párja: dángą, dangõs ir dánga, dángos Šakiai, Keturvalakiai, Kapsukas, Kalvarija, Daukšiai, Marcinkonys, például: Fedő borítja a kenyérdagasztó teknőt Daukšiai. Jól szorítsd rá a kaptár fedelét, hogy ne essen be az eső Šakiai. Fedővel zártam el az odút, hogy a medvék ki ne tépjék Marcinkonys²³. Ide sorolhatók a dusetiškiai és rokiškėnai dángos „rekeszizom” jelentésű adatai is: Neprapjauk dángų, viduriai susikraujuos Rokiškis; ez a forma a kupiškėnai dángų alakja mellett is létezik²⁴. Az a tény, hogy mind a dángos szó elterjedési területe (Kelet-Litvánia), mind a dánga szóé, különösen pedig a dángiškas, dánginis melléknevek elterjedési területe (Délnyugat-Litvánia) meglehetősen távol esik a „Postilė” szerzője, M. Daukša szülőföldjétől, még nem feltétlenül mond ellent értelmezésünknek: a 16. században e nyelvi jelenségek elterjedési területe egészen más lehetett. E rekonstrukciót a történeti adatok is kiválóan alátámasztják: a dángus, dángaus régi, metatonikus hangsúlyozású deverbális főnév (vö. dengti). K. Būga „Die Metatonie im Litauischen und Lettischen” című művében, e metatóniaesetről (deverbális főnév /: ige ~) szólva, az általunk már említett példákat is megadja: dánga „Deckel der Bachtroges” Keturvalakiai, dángos, Gen. dángų Ds „Zwerchfell, Diaphragma”: dángo 3 praes. frequ. von deńgti „decken”²⁵. Ugyanitt K. Būga megjegyzi: „Hierher gehört auch le. (kurisch) dánga BGr. „Ecke”²⁶. Kétségtelen, ide tartozik a lett (kúr) dándzis „Kranz, aus einem Stück bestehende Radfelge”²⁷ is. A porosz nyelvi adatok — acc. sing. dangon 151₁₉, 155₄, 159₆, 161₈, 163₅–₆, 167₃, 169₁₂,₁₆, 219₂, 239₄,₁₃, dangan 169₆ és deńgijĸas gen. sing. f. 231₃, deńgijĸanſ acc. pl. f. 229₇,₂₈ — szintén arra utalnak, hogy a litvánban megvolt a dángus (és a dángiškas) alak. ²² Lásd: Lietuvių kalbos žodynas, II, 174. o. Kár, hogy a szótár más esetekben nem tünteti fel az ilyen hangsúlyozású példákat. Például nem használták fel a Kazlų Rūdából származó megbízható gyűjtő által feljegyzett dánginis alakot, helyette nyilván újabb danginis alakot közöltek (lásd ugyanott, 173. o.). ²³ A „Lietuvių kalbos žodynas” II. kötetében csak a dangà alakot találjuk (171. o.). Valamiért bizalmatlanul kezelték egy egész, jelentős kiterjedésű nyelvjárási terület teljes anyagát, amely a dánga hangsúlyozást tanúsítja. ²⁴ Lásd: Lietuvių kalbos žodynas, II, 174. o. ²⁵ Lásd: K. Būga, i. m., II, Vilnius, 1959, 397. o. ²⁶ Lásd ugyanott. ²⁷ Žr. E. Fraenkel, Litauisches etymologisches Wörterbuch, Heidelberg–Göttingen, 1955–1965, p. 88. ²⁸ Žr. Prūsų kalbos paminklai, parengė V. Mažiulis, Vilnius, 1966. Skaičiai rodo puslapius ir eilutes. 192 Mindez azt mutatja, hogy M. Daukša „Postilėjében” a dāgus, dāgaus valóban dāngus, dāngaus. Így ez volna talán az egyetlen valódi példa az u-tövű főnevek I. hangsúlyozási paradigmájára nemcsak a „Postilėben”29, hanem az egész litván nyelvben is30. A kronológia cáfolhatatlanul tanúsítja, hogy M. Daukša dāngus alakja régebbi a mai hangsúlyozásnál: dāngùs. A folyamatos tőhangsúly végződéshangsúllyá alakulása (I >IV. hangsúlyozási osztály)31 ebben a példában megfelel a litván névszók hangsúlyozása fejlődése általános, alapvető tendenciájának. J. Klimavičius EGY APRÓ TERMINOLÓGIAI KÉRDÉSRŐL K. BŪGA ÉS E. FRENKEL ÍRÁSAIBAN Litvánia-szerte kőrakásokban, írások halmaiban, kőalapzatok réseiben és más zugokban egy kis madár fészkel, amelyet az ornitológusok latinul így neveznek: Oenanthe oenanthe L. Prof. T. Ivanauskas így ír róla: „Litvániában nyílt mezőkön találkozhatsz velük, különösen terméketlen helyeken. Gyakran fordulnak elő országutak és nagyobb erdei utak mellett, de városok közelében is, katonai gyakorlótereken, stadionokban, vasútállomások közelében, különösen ott, ahol kövek, írások vannak felhalmozva… A háború után, amikor országunkat mindenféle romok lepték el, igen kedvező feltételek alakultak ki e madár fészkeléséhez, mert a romok a hegyek lábát és a köves tájat pótolják számára. Így például a háború után nem kevés kūltupys jelent meg magában Vilniusban is, ahol egész városnegyedek változtak romhalmazzá”1. E madár litván elnevezéséül a žemaitiai nyelvjárás kūltupys szavát vették át (a szótárakban és a tudományos folyóiratokban e szónak további három változata is előfordul: kūltupis, kultupis és kultupys2). A szó képzése világos: a žemaitiai kūlis ’kő’ + tupėti ’üldögélni’ szóból alkották. Litvánia keleti részén a kūltupys megnevezésére az antukas || antikas és intukas3 szavakat használják. Említésre méltó még az antuka, antukys, antukytis alak stb. K. Būga a „Славяно-балтийские этимологии” című tanulmányában4 megjegyezte, hogy „Сл. ot-oka 29 M. Daukša „Postilėjében” az ember szó alakjai: žmogus 843, žmogaus 1328 stb. P. Skardžius szintén az I. hangsúlyozási osztályba sorolja, de ez – ahogy maga a szerző is megjegyzi – csupán feltevés, bár igen valószínű (lásd P. Skardžius, i. m., 124. o.). 30 Vö. K. Būga megjegyzését: „A főnévre nincs példám” (lásd K. Būga, i. m., III, 35. o.). 31 Ennek oka – amint A. Girdenis helyesen megjegyezte – feltehetően „az egyes esetek megkülönböztetésének igénye” (lásd A. Girdenis: Kodėl įsigali „galūninis“ vardžodžių kirčiavimas, „Mokslinės aukštųjų mokyklų dėstytojų konferencijos lietuvių kalbos klausimais, skirtos Spalio 50-mečiui, programa ir pranešimų tezės“, Vilnius, 1967, 6. o.). 1 Žr. T. Ivanauskas, Lietuvos paukščiai, III, V., 1955, p. 309–310. 2 E terminus változatainak nem egységes használata még az akadémiai „Lietuvių kalbos žodynas” című szótárban is megfigyelhető: az akmenė és antikas szócikknél (I, V., 1968) kultupys szerepel, a girnakalis szócikknél (III, V., 1956) – kultupis, a gudžvirblis (III, V., 1956) és intukas (IV, V., 1957) szócikknél – kultupys, míg a fő címszóként felvett kūltupis (VI, V., 1962) alatt csak a kultupys és kultupis alakok szerepelnek. 3 További említendő szinonimák: akmenė (az ornitológusok ezzel a névvel nem a kūltupyst, hanem az Arenaria interprest jelölik), čėkšla, čėkšta, girnakalis, gudžvirblis és talán a čekutis is. Noha az akadémiai „Lietuvių kalbos žodynas” (II, V., 1969) az utóbbi szó mellett azt jelzi, hogy jelentése „sárszalonka” (Scolopax gallinago), a példamondat ezt cáfolja: „Oi tu čekut, čekutėli, ko tu lendi krūsnin” (Švenčionys). 4 K. Būga, Rinktiniai raštai, I, V., 1958, 472. o. 13. Iš lietuvių leksikologijos ir leksikografijos 193