Aktualus tyrinėjimas

AKTUÁLIS KUTATÁS V. Schmidt, Die Streckformen des deutschen Verbums. Substantivisch-verbale Wortverbindungen in publizistischen Texten der Jahre 1948 bis 1967, Halle (Saale), 1968, 144 p. Veronika Schmidt német nyelvész tanulmánya az igék és igei főnevek kapcsolatairól (például Vortrag halten, Mitteilung machen, Entscheid(ung) treffen, magyarul előadást tartani, közlést tenni, határozatot hozni) e kérdés problematikus volta miatt a litván nyelv kutatóinak figyelmét is felkeltheti. Mint ismeretes, J. Jablonskis, bár maga is használta az duoti patarimą, gauti pakvietimą, neturėti pasitikėjimo kifejezéseket, általában véve mégis javította az ilyen kapcsolatokat¹. Akadtak, akik nem értettek egyet az efféle javítással, és védelmükbe vették ezeket a kapcsolattípusokat. Hasonlóképpen járt el J. Jablonskis „Válogatott írásainak” szerkesztője, J. Palionis is². Ám még ma is eltérően ítélik meg ezeket a formákat, használatuk pedig még inkább eltérő. Ezért, anélkül hogy részletes recenzióra vállalkoznánk, szeretnénk felvetni a mű néhány elméleti gondolatát, amelyek a litván nyelv szempontjából is aktuálisak lehetnek. A szerző művéhez több mint nyolcezer-ötszáz példát gyűjtött a német publicisztikából egy húszéves időszakból (1948–1967). Ez a tartalmas könyv bevezetésből, három fejezetből – a nyelvtani és szintaktikai elemzésből, a stilisztikai elemzésből és a bőséges statisztikai adatok összegzéséből –, következtetésekből, valamint két szójegyzéket tartalmazó függelékből áll: az igei főnevek és az igék jegyzékéből (gyakorisági adatokkal). Az ige és az igei főnév kapcsolatainak³ V. Schmidt azokat az analitikus frazeológiai kapcsolatokat nevezi, amelyek főnevesült absztraktumból és jelentésében elhalványult, strukturális központ szerepét betöltő igéből állnak, és szemantikailag hozzávetőlegesen egyenértékű szintetikus igealakokkal párhuzamosan léteznek. A szerző kialakulásukat az ige főnevesülésével magyarázza, amely szerinte szétzilálja a mondatot – a tartalom eltűnik. Ekkor egy másik ige siet a segítségére, amely kapcsolóelemmé válik. Inkább azonban azt kellene feltételezni, hogy a főnevesülés a mondaton kívül megy végbe, a mondatban pedig a főnevesült formákat, az ige ilyen transzformációit már kész állapotban használják fel. Az igei kapcsolóelem szerepét leggyakrabban poliszém igék töltik be, mivel jelentéseik úgy változnak, hogy a konkrét jelentéselemek gyengülnek, az elvontak pedig erősödnek (és ezzel egyidejűleg erősödik az elvont- 1 Žr. J. Jablonskis, Rinktiniai raštai, t. II, Vilnius, 1959, p. 515. 2 Lásd ugyanott, 532. o. 3 Németül Streckformen, szó szerint: nyújtott formák. Csak csodálni lehet e nem hivalkodó terminus (és a vele analóg Streckverb) használhatóságát, és sajnálni, hogy nekünk nincs ilyen rövid szavunk. 223 ság, és az alapvető lexikai jelentésben is). Ráadásul rendkívül jól kapcsolódnak (több vegyértékűek), ezért sok analitikus kapcsolatot alkotnak. Ezeket a kapcsolóelemeket leggyakrabban félig segédigéknek nevezik4. A német nyelvben meglehetősen sok van belőlük, ahogyan a segédigék és a módbeli segédigék kategóriája is fejlettebb benne. Mivel az igei kapcsolóelem jelentése elvonttá vált, elhalványult, a kapcsolat jelentése nem azonos az összetevők jelentéseinek összegével. Itt bizonyos idiomatikusság, a jelentések elkülönülése figyelhető meg. Ez az egyik oka annak, hogy ezek az analitikus formák jelentésükben nem teljesen egyenértékűek a szintetikus alakokkal. Más szerzők is hasonló álláspontot képviselnek. A szintetikus forma állandó, a cselekvés általánosabb, tágabb jelentésű. Az analitikus kapcsolatban viszont a cselekvés részletezett és konkretizált, szemantikája a lehető legszűkebb5. Itt valóban érdekes jelenséggel van dolgunk: az elvonttá vált ige és az igei absztraktum kapcsolata konkrétabb, szűkebb jelentést eredményez, mint a szintetikus forma jelentése. V. Ambrazas megjegyzi, hogy az ilyen kapcsolat nemcsak a cselekvést, hanem annak tárgyát vagy eredményét is megnevezi6. A szerző ezután bemutatja, miként módosul kisebb-nagyobb mértékben az analitikus kapcsolat jelentése, ha benne a szintetikus formához képest megváltozik az igeaspektus (ingresszív, duratív, egresszív, inchoatív, kontinuatív, rezultatív, kauzatív), továbbá más grammatikai (aktív, passzív, reflexív) és szintaktikai kategóriák (személyes vagy személytelen mondatszerkezet). Az aspektus megváltozása az analitikus kapcsolatokban valóban új változatlehetőségeket teremt. Ezt a litván nyelvi példák is mutatják, vö.: küzdeni és küzdelmet kezdeni, harcba hívni – folytatni a küzdelmet, harcot vívni – befejezni a küzdelmet, felhagyni a harccal. V. Schmidt ezt tartja az analitikus formák megválasztásának legfontosabb grammatikai és szintaktikai indokának. Ilyen esetekben a helyettesítés nem lehetséges. Igen jelentős és aktuális a szerzőnek a jelző szerepével kapcsolatos megfigyelése is, vö.: jelenteni és érdekes jelentést tenni, határozni és fontos határozatot hozni. Ezekben az esetekben a helyettesítés egyáltalán nem lehetséges. A szerző statisztikája szerint az esetek mintegy 70 százalékában állhat jelző (vagy más bővítmény, például: jelentést tenni valamiről...). A stilisztikai szempontok körében V. Schmidt a szintetikus és analitikus formákat fakultatív, hozzávetőlegesen egyenértékű alakokként kezelve az igei főnevekkel alkotott igei kapcsolatok használatának következő indokait emeli ki: a közlés hivatalos, ünnepélyes, nyilvános, aktuális jellege stb. A szerző megjegyzi, hogy e formák megítélésekor egyre inkább elvetik a meggondolatlan, felületes elítélést és az alaptalan vádaskodást. E kapcsolatok megszaporodása állítólag más nyelvi tendenciákkal – a főnevesüléssel, a nominalizációval stb. – függ össze. A tudomány, a technika, az oktatás és a kultúra fejlődése a gondolkodási folyamatra is hat, azon keresztül pedig a nyelvre is. Egyre erősödnek a tudományosságra, az elvontságra és a fogalmiságra irányuló tendenciák. 4 Mivel gyakran egyenesen desemantizálódnak, és mintegy grammatikalizált formánsokká válnak, egyes kutatók üres igéknek nevezik őket (vö. M. A. Пеклер, Аналитизм и идиоматизм сочетаний с „пустыми“ глаголами, „Проблемы лексикологии и грамматики“, вып. II, Минск, 1967, p. 137. 5 Lásd В. И. Андрусенко, К вопросу о синоформии (о лингвостилистическом характере синонимических отношений между глаголом и глагольно-именным словосочетанием), Русский язык, его изучение в высшей и средней школе, Астрахань, 1970, p. 22. 6 Lásd V. Ambrazas, Dabartinės lietuvių kalbos sintaksės klausimai, „Lietuvių kalba tarybiniais metais“. Vilnius, 1967, p. 132. 224 A nyelvi formák stabilitására törekszenek. Ezt a stabilitást éppen az állandó főnévi maggal rendelkező kapcsolatok biztosítják. Ezt nemcsak az újabb nyelvek példája igazolja. H. Jakobi (H. Jacobi) már 1903-ban megfigyelt hasonló jelenséget a szanszkrit tudományos stílusában, ahol az H. Jakobis szerint rendkívüli, mondhatni, elrugaszkodott fokot ért el. A nyelvben az analitikus jelleg is erősödik. Az igék és a deverbatív főnevek kapcsolatai több lehetőséget kínálnak az új tartalmak kifejezésére, mivel több jelentéshordozó elem összekapcsolása több változatot hoz létre, amelyeknek nincsenek szintetikus megfelelőik. Természetesen ennek a folyamatnak a visszája is van. A szerző elmondása szerint kerülte a kritikai hangsúlyt. Mindazonáltal megjegyzi, hogy vannak aggodalmak és veszélyek is. Ezen analitikus kapcsolatok elszaporodásával erősödik az a tendencia, hogy megkerülik az ige mondatbeli meghatározó szerkezeti szerepét, és jelentése egyre inkább elhalványul. Előfordul indokolatlan használatuk is. Néha nehéz megmondani, hogy az ige és a deverbatív főnév kapcsolata tudatos stilisztikai választás eredménye-e, vagy csupán analógia alapján használják. Ez állítólag valós veszélyt jelent a nyelvre. A növekvő absztrakció révén elveszhet a szemléletesség és a világosság. A szerző azonban úgy véli, hogy a nyelv fejlődését befolyásolni lehet, mégpedig annál hatékonyabban, minél műveltebb a társadalom. Az ilyen gondolatok nem keltenek kétséget. Bár a litván nyelvben e formák stilisztikai használata a gyakorlatban továbbra is időszerű marad, a jelenség elméleti vizsgálata is igen hasznos volna. V. Schmidt munkája nagy segítséget és nélkülözhetetlen forrást jelentene a mikrotipológiai összehasonlításokhoz, amelyekből fontos következtetések vonhatók le a nyelvek rokonságára és lexikai sajátosságaira vonatkozóan. Például a németben csaknem 300 félig segédige van. Közülük azonban talán csak néhánynak van olyan litván megfelelője, amely gyakoriságában és kapcsolódóképességében is hasonló (geben — duoti, machen — daryti, haben — turėti stb.). Mások kapcsolódóképessége sokkal kisebb, vagy akár nulla, pl.: Vorsitz führen — pirmininkauti, Untersuchung führen — tardyti (bár Kampf führen — kovoti /vesti kovą/; Verzicht leisten — atsisakyti; Sorge tragen — rūpintis, Verantwortung tragen — atsakyti, būti atsakingam; Opfer bringen — pasiaukoti, in Ordnung bringen — sutvarkyti, zu Ausdruck bringen — išreikšti stb.). Litvánul azért kevesebb az ilyen kapcsolat, mert összességében kevesebb az elvont ige. Vagyis a litvánban gyakoribbak a szintetikus formák. Ezt a szintetikus jelleget éppen a litván igei szemantika konkrétsága erősíti. Más esetekben, noha analitikus kapcsolatokat használnak, azok igei összetevői nem adekvátak, pl.: Beweis führen — pateikti įrodymą; Gefahr bringen — (su)kelti pavojų, Hilfe bringen — (su)teikti pagalbą; Frage, Aufgabe stellen — kelti klausimą, uždavinį; Klage erheben — paduoti skundą. Hasonló a helyzet más nyelvekben is. Például az orosz делать analitikus kapcsolatokban a német machen, tun, geben, ziehen, treiben, wirken, erteilen, bringen igéknek felel meg, és még másoknak is — összesen mintegy 60 igének⁷. Az orosz оказывать (влияние, любезность, помощь, предпочтение) megfelelői az ukránban: робити (вилив, ласки), подавати (допомогу), віддавати (перевагу)8. Az igei összetevők inadekvátsága (valamint felcserélhetőségük, vö. pl.: padaryti /atlikti tyrimus) megerősíti azt a gondolatot, hogy azok 7 Lásd М. А. Пеклер, i. m., 138. o. 8 Lásd Д. Н. Шмелёв, Основные процессы в лексике современных восточнославянских языков, Славянское языкознание, Москва, 1966, 403. o. 225 ürességét, desemantizálódását, legalább részleges grammatikalizálódását. Ugyanakkor ezek fontos tényezői a nyelvek sajátosságainak. Más kérdés a deverbatív főneveké. V. Ambrazas szerint a litvánban használati körük jóval szűkebb. Kétségkívül nagy különbségeket találnánk egyrészt az -imas képzővel alkotott absztrakt főnevek, másrészt a más képzőkkel, különösen pedig a végződésekkel képzett származékok között. Utóbbiak jelentése konkrétabb. Az absztrakció csak akkor válhat a cselekvés tárgyává, ha konkretizálódik, ami az analitikus kapcsolat szükséges feltétele. Mivel az -imas képzővel alkotott származékok, például sėdėjimas, ėjimas, veikimas, šokimas, dauginimas, sudėjimas, brėžimas elvont főnevek, amelyek nem válhatnak a cselekvés tárgyává, ezért például nem mondjuk: vykdyti sėdėjimą; atlikti ėjimą, veikimą, šokimą, dauginimą, sudėjimą; daryti brėžimą. Viszont teljesen természetes azt mondani: turėti posėdį; duoti eigą, atlikti veiksmą, šokį, daugybą, sudėtį; daryti brėžinį, mivel ezekben a kapcsolatokban a deverbatív főnevek jelentése konkrétabb. Hasonlóképpen mondhatjuk: atlikti kelionę, pareigas; vykdyti sėją; turėti kosulį, svajonę, rūpestį, nuostolį; daryti priekaištą, mankštą; sudaryti paliaubas, santuoką, sandėrį; duoti pastabą, pažadą; paduoti skundą; suteikti pagalbą; pasiekti pergalę stb. Ha pedig azt mondjuk, hogy padaryti pranešimą, akkor az -imas képzős pranešimas származék annyira konkretizálódott, hogy ha például elveszítenénk azt a jelentést, nehéz volna létrehozni. Kétségtelen, hogy Veronika Schmidt e jelentős munkája a jövőben részletesebb tanulmányozásban és értékelésben részesül, a litván nyelv pedig az igék és igei kapcsolatok alapos vizsgálatát igényli. Ennek szükségessége nyilvánvaló. J. Klimavičius 9 Lásd V. Ambrazas, i. m., 137. o. 226