Aktualus tyrinėjimas

AKTUÁLIS KUTATÁS V. Schmidt, Die Streckformen des deutschen Verbums. Névszói-igei szókapcsolatok az 1948 és 1967 közötti évek publicisztikai szövegeiben, Halle (Saale), 1968, 144 p. A német nyelvésznő, Veronika Schmidt tanulmánya a verbális főnevekkel alkotott igei kapcsolatszerkezetekről (például Vortrag halten| Mitteilung machen, Entscheid(- ung) treffen. litvánul ennek megfelelően padaryti pranešimą, priimti nutarimą) a kérdés problematikussága miatt a litván nyelv kutatóinak figyelmét is felkeltheti. Mint ismeretes, J. Jablonskis, noha maga használta a duoti patarimą, gauti pakvietimą, neturėti pasitikėjimo kifejezéseket, egyébként az ehhez hasonló kapcsolatokat helytelenítette! Egyesek nem értettek egyet ezzel a helyesbítéssel, és védelmükbe vették az ilyen kapcsolatokat. Hasonlóképpen járt el J. Jablonskis „Rinktiniai raštai” című írásainak szerkesztője, J. Palionis is?. E formákat azonban még ma is eltérően ítélik meg, használatuk pedig még változatosabb. Ezért anélkül, hogy kimerítő recenzióra törekednénk, szeretnénk felvetni e munka ir egy-két olyan elméleti gondolatát, amely a litván nyelv számára is aktuális lehet. Munkájához a szerző több mint tizenkétezer-ötszáz példát gyűjtött össze a német publicisztika 20 éves (1948—1967) időszakából. Ez a tartalmas könyv bevezetésből, három fejezetből — a grammatikai és szintaktikai elemzésből, a stilisztikai elemzésből és a bőséges statisztikai adatok összefoglalásából —, továbbá következtetésekből és két jegyzékből álló függelékekből: a verbális főnevek és az igék jegyzékéből (a gyakoriság feltüntetésével). Igék és verbális főnevek kapcsolataival? V. Smidt analitikus frazeológiai kapcsolatnak nevezi azokat, amelyek egy főnévi absztraktumból és egy jelentését tekintve elhalványult igéből állnak; ez utóbbi a strukturális központ szerepét tölti be, és párhuzamosan léteznek a szintetikus igei formákkal, amelyek szemantikailag hozzávetőleg ekvivalensek. Megjelenésüket a szerző az ige szubsztantivációjával magyarázza, amely szétrombolja a mondatot — nem marad meg a tartalom. Ekkor segítségül lép egy másik ige, amely kapcsolattá válik. Csak azt kellene feltételezni, hogy a főnevesülés a mondaton kívül megy végbe, a mondatban pedig a szubsztantivált formákat, az ige e transzformációit már készen használják fel. Igei kapcsolatként leggyakrabban poliszémikus igék szerepelnek, mivel jelentésváltozásuk a konkrét jelentéselemek gyengülésének és az absztrakt elemek erősödésének irányában megy végbe (és ezzel egyidejűleg erősödik az absztrak1 Lásd J. Jablonskis, Válogatott írások, II. kötet, Vilnius, 1959, 515. o. 2 Lásd. Ugyanott, 532. o. * Németül Streckformen, szó szerint folyamatos formák. Csak csodálni lehet ennek az egyszerű terminusnak (valamint a vele analóg Streckverbnek) a kényelmességét, és sajnálni, hogy nekünk nincs ilyen rövid terminusunk. 223 teljesség és alapvető lexikai jelentésben is). Ezenkívül nagyon kapcsolékonyak (több igetőhöz kapcsolódnak), ezért sok analitikus szerkezetet is alkotnak. Ezeket a kapcsolatokat leggyakrabban félig segédigéknek nevezik*. A német nyelvben meglehetősen sok van belőlük, akárcsak abban az igei segédés modális igék kategóriája is erősebb. Mivel az igei kopula jelentése elvontabbá, elhalványulttá vált, a szerkezet jelentése nem összetevői jelentéseinek összege. Itt bizonyos idiomatikusság, a jelentések elszigetelődése nyilvánul meg. Ez pedig az egyik oka annak, hogy ezek az analitikus formák jelentésükben nem teljesen ekvivalensek a szintetikusakkal. Hasonlóképpen nyilatkoznak más szerzők is. A szintetikus forma állandó, a cselekvés — általánosabb, tágabb jelentésű. Az analitikus szerkezetben azonban a cselekvés részletezett és konkretizált, a szemantika maximálisan szűk®, Itt valóban érdekes jelenséggel van dolgunk: az elvontabbá vált ige és az igei absztraktum kapcsolata konkrétabb, szűkebb jelentést eredményez, mint a szintetikus forma jelentése. V. Ambrazas megjegyzi. hogy az ilyen szerkezettel nemcsak a cselekvést, hanem annak tárgyát vagy eredményét is megjelölik- ”. A szerző ezután bemutatja, hogyan módosul kisebb vagy nagyobb mértékben az analitikus szerkezet jelentése, amikor a benne szereplő ige aspektusa a szintetikus formához képest megváltozik (ingresszív, duratív, egresszív, inchoatív, kontinuatív, rezultatív, kauzatív), valamint más grammatikai (aktív, passzív, reflektív) és szintaktikai kategóriák (személyes vagy személytelen mondatszerkezet) esetében is. Az aspektus megváltozása az analitikus szerkezetekben valóban új variációs lehetőségeket biztosít. Ezt a litván nyelv példái is mutatják, vö.: kovoti és pradėti kovą, įsitraukti į kovą — tęsti kovą, vesti kovą — baigti kovą, nutraukti kovą. V. Šmidt ezt az analitikus formák megválasztásának legfontosabb grammatikai és szintaktikai indokának tekinti. A helyettesítés (csere) ilyen esetekben nem lehetséges. ; Nagyon jelentős és aktuális a szerzőnek a jelző szerepére vonatkozó megfigyelése is, vö. pranešti és padaryti įdomų pranešimą, nutarti és priimti svarbų nutarimą. A helyettesítés ezekben az esetekben egyáltalán nem lehetséges. A szerző statisztikája azt mutatja, hogy a jelzők (vagy más bővítmények, pl.: jelentést tenni valamiről...) az esetek mintegy 70 százalékában fordulhatnak elő. A stílus területén az analitikus és szintetikus formákat fakultatív, hozzávetőlegesen ekvivalens formákként kezelve V. Šmidt a következő, igei főneveket tartalmazó igei szókapcsolatok használatának indítékait emeli ki: a közlés hivatalos, ünnepélyes, nyilvános, aktuális jellege stb. A szerző megjegyzi, hogy e formák megítélésekor egyre inkább lemondanak a meggondolatlan, felszínes elítélésről és a megalapozatlan vádakról. E szókapcsolatok gyarapodása állítólag a nyelv más tendenciáival — a szubsztantivációval, nominalizációval stb. — függ össze. A tudomány, a technika, az oktatás és a kultúra fejlődése a gondolkodás folyamatára, azon keresztül pedig a nyelvre is hatással van. Egyre erősödnek a tudományosság, az absztraktság és a fogalmiság tendenciái. * Mivel gyakran egyszerűen desemantizálódnak, mintegy grammatikalizálódott formánsokká válnak, egyes kutatók üres igéknek nevezik őket (vö. M. A. Tlekaep, Anannrn3M H HAHOMATH3M COueTaHHA C „TIYyCTbIMH“ TJIAaroJIiaMH, „L IpoGJjieMbi JEKCHKOJOTHH H rpaMMATHKH“, Bein, II, Munck, 1967, p. 137. 3. Zr. B. H. Auap YCEHKO, K BOIIpOCY O cHHOGOP MHH (0 JIHHTBOCTHJ/IHCTHYECKOM XapakTEpEe CHHOHHMHYECKHX OTHO LIeHH I MEXKJY raaroJJoM H rJjaaroJibHO-uMeHHbIM CJIOBOCOYETAHHEM), PyccKuit si3bIK, ero nzyuenue B Bbiciueli cpeaueii LIKOJIe, Acrpaxaus, 1970, p. 22. ® Zr. V. Ambrazas, A jelenlegi litván nyelv szintaxisának kérdései, „A litván nyelv a szovjet években“. Vilnius, 1967, 132. o. 224 A nyelvi formák stabilitására törekednek. Ezt a stabilitást pedig éppen az állandó főnévi maggal rendelkező kapcsolatok biztosítják. Ezt nemcsak az újabb nyelv tanúsítja. Így H. Jacobi már 1903-ban megfigyelt hasonló jelenséget a szanszkrit tudományos stílusban, ahol az H. Jacobi szerint rendkívüli, mondhatni félelmetes fokra fejlődött. A nyelvben szintén erősödik az analitikusság. Az igék és igeneves főnevek kapcsolatai több lehetőséget kínálnak új tartalmak kifejezésére, mivel több jelentéselem összekapcsolása több olyan változatot hoz létre, amelyeknek nincsenek szintetikus megfelelőik. Természetesen ennek a folyamatnak a visszája is megvan. A szerzőnő azt mondja, hogy kerülte a kritikai hangsúlyt. Mindazonáltal megjegyzi, hogy gondok és veszélyek is vannak. Ezen analitikus kapcsolatok gyarapodásával erősödik az a tendencia, hogy megkerüljék az ige mondatbeli domináns strukturális szerepét, jelentésbeli elhalványulása pedig fokozódik. Vannak indokolatlan használati esetek. Néha nehéz megmondani, hogy az ige és az igeneves főnév kapcsolata tudatos stilisztikai választás eredménye-e, vagy csupán analógia alapján használják. Ez állítólag valódi veszélyt jelent a nyelvre. A növekvő absztrakció következtében elveszhet a szemléletesség és az egyértelműség. A szerző azonban úgy véli, hogy a nyelv fejlődését befolyásolni lehet, mégpedig annál hatékonyabban, minél műveltebb a társadalom. Az ilyen gondolatok nem keltenek kétséget. Bár a litván nyelvben e formák stilisztikai használata a gyakorlatban továbbra is aktuális marad, e jelenség elméleti vizsgálata is nagyon hasznos lenne. V. Šmidt munkája ebben nagy segítséget és pótolhatatlan forrást jelentene a mikrotipológiai összehasonlításokhoz, amelyekből fontos következtetések vonhatók le a nyelvek rokonságáról és lexikai sajátosságáról. Például a német nyelvben a félig segédigék száma csaknem eléri a 300. Ám közülük mindössze néhány jų litván megfelelőjük valószínűleg gyakoriságban és vonzatképességben sem maradna el (geben —adni, machen —csinálni, haben —birtokolni és egyebek). Mások összekapcsolhatósága sokkal kisebb, vagy akár nulla, pl. Vorsitz fiihren — elnökölni, Untersuchung fiihren — kihallgatni (bár Kampf fiihren — harcolni | harcot vezetni); Verzicht leisten — lemondani; — Sorge tragen — gondoskodni, — Verantwortung tragen — felelni, felelősnek lenni; — Opfer bringen — — feláldozni in magát, Ordnung — bringen — rendbe zu hozni, Ausdruck — bringen — ir kifejezni stb. A litván nyelvben azért van kevesebb kollokáció, mert benne általában is kevesebb az absztrakt ige. iš Ebből következik, hogy a litván nyelvben gyakoribbak a szintetikus formák. Tą a szintetikusságot éppen a ir litván ige szemantikájának konkrétsága erősíti. Más esetekben, bár analitikus kollokációkat használnak, az igei komponensek nem adekvátak, pl. jų : Beweis fiihren — pateikti įrodymą; Gefahr bringen — (su)kelti pavojų, Hilfe bringen — (su)teikti pagalbą; Frage, Aufgabe stellen kelti — klausimą, uždavinį; Klage erheben — paduoti skundą. Panašiai yra ir kitose kalbose. Pavyzdžiui, rusų desams analitiniuose junginiuose atitinka vokiečių machen, tun, geben, ziehen, treiben, wirken, erteilen, bringen kt. ir — iš összességében az igékről". 60 Az orosz oxaseeamo (6ausarue, Aro6esHocmob, noMOwWo6, npedno4menue) megfelel az ukrán poOumu (6uaus, aacky), nodasamu (donomozy), 6eidJda ea mu (nepeeazy)?. Az igei komponensek inadekvátsága (akárcsak ir jų felcserélhetőség, vö. pl.: megtenni |kutatásokat végezni) megerősíti a gondolatot arról, hogy jų 7 Lásd M. A. Ilekaep, i. m. ige, p. 138. 8 Lásd JI. H. Határfelületek, alapvető folyamatok B JIEKCHKE KORSZERŰ BOCTOYHOCJ/IABSIHCKHX SI3bIKOB, CJiaBsiHCcKOe 513biKO3HaHHe, Mocksa, 1966, p. 403. 225 ürességet, desemantizációt, legalább részleges grammatizációt. Ezek egyben a nyelvek sajátosságának fontos tényezői. Másik dolog — az igei főnevek. V. Ambrazas szerint a litván nyelvben használati körük jóval szűkebb?, Kétségtelen, hogy jelentős különbségeket találnánk egyrészt az -imas képzős absztraktumok, másrészt a többi képzővel, különösen pedig a végződésekkel képzett származékok között is. Az utóbbiak konkrétabb jelentésűek. És csak a konkretizálódott absztraktum válhat a cselekvés tárgyává, ami az analitikus szerkezet szükséges feltétele. Ezért, mivel az -imas képzős származékok, például a sėdėjimas, ėjimas, veikimas, šokimas, dauginimas, sudėjimas, brėžimas olyan absztraktumok, amelyek nem válhatnak a cselekvés tárgyává, nem mondják például azt, hogy vykdyti sėdėjimą; atlikti ėjimą, veikimą, šokimą, dauginimą, sudéjimq; daryti brėžimą. De teljesen lehetséges azt mondani, hogy turėti posėdį; duoti eigą, atlikti veiksmą, šokį, daugybą, sudėtį; rajzot készíteni, mivel ezekben a szókapcsolatokban a verbális főnevek konkrétabb jelentésűek. Hasonlóképpen lehet mondani az olyan szókapcsolatokról, mint az utazás, a kötelességek teljesítése; vetés végrehajtása; köhögés, álom, aggodalom, veszteség birtoklása; szemrehányást tenni, tornázni; fegyverszünetet, házasságot, üzletet kötni; megjegyzést tenni, ígéretet tenni; panaszt benyújtani; segítséget nyújtani; győzelmet aratni stb. Ha pedig azt mondják, hogy jelentést készíteni, akkor itt a -imas képzős származékszó, a pranešimas, annyira konkretizálódott, hogy, mondjuk, ha elveszítenénk azt a jelentést, nehéz lenne elkészíteni. Kétségtelen, hogy Veronika Šmidt e nagy értékű munkája a jövőben részletesebb tanulmányozásban és értékelésben részesül, a litván nyelv pedig — a igék és az igei szókapcsolatok átfogó kutatásában. Szükségessége nyilvánvaló. \ J. Klimavičius: 3 Lásd V. Ambrazas, i. m., 137. o. 226