Semantika ir etimologija

LEKSIKOS TYRINĖJIMAI LIETUVOS TSR MOKSLŲ AKADEMIJA SEMANTIKA IR ETIMOLOGIJA SIMAS KARALIŪNAS 1. Néhány szemantikai kérdés Az ember a nyelvi jelenségek tengerében él és tevékenykedik. A nyelv jelentéseinek összessége az emberi létnek magának létfontosságú környezetét alkotja, és az ember jelhasználó viselkedésének egyik összetevője. „Le sens apparaît toujours comme une donnée immédiate: cela suffit à l'homme pour vivre et agir dans un monde signifiant“, – állítja napjaink egyik legjelentősebb szemiotikusa, A. Greimas1. Hogy mennyire befolyásolja az ember gondolkodását és viselkedését a nyelv, azt a Sapir–Whorf-hipotézis és L. Weisgerber nyelvi relativizmusa mutatta be. A „szemantikai mezők” elmélete, amelyet továbbfejlesztve L. Weisgerber megfogalmazta az említett nyelvi relativizmus elvét, nemcsak a nyelv – gondolkodás és a nyelv – kultúra kapcsolatainak kutatása szempontjából volt fontos, hanem a szemantikusoknak és lexikológusoknak strukturális módszert is adott. Vagyis a klasszikus szemantika által megoldani kívánt két probléma – a jelentések osztályozása és a szemantikai változások törvényszerűségeinek feltárása – helyett az utóbbi évtizedekben előtérbe kerültek a deskriptív szemantika és a szemantikai struktúra feltárásának problémái. Arra a kérdésre válaszolva, hogy a jelentések milyen mértékben alkothatnak struktúrát, L. Hjelmslev rámutatott, hogy két okból tekinthetők struktúrát alkotónak: 1) a részjelentések (significations particulières) a számbavételi változatoktól függenek, amelyeket a forma leírásakor feltételezett lehetséges viszonyokból logikailag vezetünk le; 2) az általános „jelentések”, vagyis a szemémák az értékektől (de valeurs) függenek, amelyek szintén a formából erednek, és meghatározzák a lehetséges korrelációkat2. Annak ellenére, hogy a szójelentések a nyelvnek azt a területét alkotják, amely a legnehezebben rendszerezhető és formalizálható, hogy gyakran nem világos, hol ér véget az egyik tartalmi síkhoz tartozó szegmens és hol kezdődik a következő, ezért ezen a területen kedvező talajra talál a szubjektivizmus és az önkényesség, mégis úgy tűnik, hogy a lexika és a jelentések pontosabb, a strukturális nyelvészetből származó módszerekkel is vizsgálhatók. A szemantikusok számára ezt F. de Saussure zseniális elmélete teszi lehetővé a nyelv két síkjáról – a tartalom és a kifejezés síkjáról (plan du contenu et plan de l’expression) –, valamint az utóbb megállapított izomorfizmusuk, amely lehetővé teszi „à concevoir la structure sémantique comme une articulation de l’univers sémantique en unités significations minimales (=ou sèmes), correspondant aux traits distinctifs du plan de l’expression (=ou phèmes)“3. Az általános nyelvelmélet e sarkalatos alapelveiből kiindulva az a feladat, hogy világos információt szerezzünk a minimális szemantikai elemekről (seman- 1 A. J. Greimas, Du sens. Essais sémiotiques, Paris, 1970, p. 39. 2 L. Hjelmslev, Pour une sémantique structurale, in: Essais linguistiques (=Travaux du cercle linguistique de Copenhague, vol. XII), Copenhague, 1959, p. 108. 3 A. J. Greimas, op. cit., p. 40. 5 (a tic primitívek) és kapcsolataik számát és jellegét, jelenleg legalább korlátozott számukat leírva, a szemantikai elmélet posztulált struktúráját, erőfeszítéseket tesznek a generatív grammatika alapelveire épülő szemantikai elmélet kialakítására. Bármilyen strukturális szemantikai elméletet alkossunk is, a szemantika strukturális vizsgálata – feltehetően – elsősorban a lexika strukturális vizsgálatától függ. A nyelv (például a litván) szinkrón szótárának leírása (egy ilyen leírás ideálisan tökéletes lenne) legalább kétféle információt kellene hogy tartalmazzon: az egyszerű és összetett lexikai egységek jegyzékét, valamint azokat a strukturális modelleket, amelyekbe ezek az egységek beletartoznak. A jegyzéknek fel kellene ölelnie: 1) a nyelvben létező morfokat (természetesen abszolút teljesség nem érhető el), 2) az összes szót (a morfok konvencionális kombinációit) és 3) az összes kifejezést (specifikus szócsoportok állandósult együtteseit, amelyek különböznek a szavak egyszerű összegétől). A jegyzék minden egyes tételét valamilyen módon azonosítani kellene: megadva a morf vagy a szó funkcióját, illetve szinonimát vagy egyenértékű kifejezést. A második típusú információ – amint említettük – a strukturális modellek, vagyis azoknak a paradigmáknak a megjelöléséből állna, amelyekbe a lexikai egységek beletartoznak. A strukturális paradigmák meghatározása úgy lehetséges, hogy a lexikát „háló” formájában mutatjuk be. Hogy ez mit jelent, az itt közölt jegyzékrészletből látható, amely olyan szótári elemekből (fonológiaiakból és valósakból) áll, amelyek CV szerkezetű első szótaggal rendelkeznek, amelyet a (ras) fonémasorozat követ. Mássalhangzók Magánhangzók a e i u ā ē ī ū ė o stb. k karas keras kiras kuras karas keras kyras kūras kėras koras g garas geras giras guras garas geras gyras gūras gėras goras t taras teras tiras turas taras teras tyras tūras tėras toras d daras deras diras duras daras deras dyras dūras dėras doras p paras peras piras puras paras peras pyras pūras pėras poras b baras beras biras buras baras beras byras būras bėras boras stb. A lexika ilyen „hálózatos” ábrázolása a következőket mutatná: 1) minden matematikailag lehetséges fonémakombinációhoz egy-egy csomópontot, 2) a fonotaktikai korlátozások miatt be nem töltött csomópontok tartományát (így például a kāras, kėras, gāras, gėras stb. automatikusan kiesnek, mivel a litvánban tulajdonnevekben nem lehetséges rövid, hangsúlyos szókezdő magánhangzó; vö. azonban: pėras „ilyen cím”) és 3) azokat a csomópontokat, amelyeket ténylegesen morfok és szavak töltenek be, és amelyek nem 7. A fonémakombinációk ilyen egyszerű matematikai jegyzéke hamarosan végtelenül naggyá és kezelhetetlenné válna. A fonotaktikai szabályok alkalmazásával azonban ez 4 F. P. Dineen, The Structure of Semantic Elements, Actes du xᵉ congrès international des linguistes, II, Bucarest, 1970, p. 589–593. 5 Jerry A. Fodor, Jerrold J. Katz, The Structure of a Semantic Theory, Language, 39, 1963, p. 170–210. 6 S. Abraham, I. Evseev and V. Serban, The Bases of a Structural Semantics, Actes du xᵉ congrès…, II, p. 609–611. 7 F. G. Cassidy, A Descriptive Approach to the Lexicon, in: Approaches in Linguistic Methodology ed. by I. Rauch and Ch. T. Scott, Madison, Milwaukee, and London, 1967, p. 9–15. 6 jóval kisebbé válna, ha minden kitöltetlen cellát kiküszöbölnénk. De így, megkurtítva is meglehetősen nagy maradna; a lexika vizsgálatának ez a módszere azonban hasznos lehet, mert teljes leltárt adna a nyelv morfémáiról és azok kombinációiról, feltárná a szókincs strukturális kapcsolatait, és segítene meghatározni a szókincs fejlődésének és gyarapodásának tendenciáit. A számítógépek jelentősen megkönnyítenék a feldolgozás munkáját. E lexikavizsgálati módszer szerzője, F. Cassidy meggyőződése szerint a lexika ideális leírása és strukturális vizsgálata ma „within the realm of possibility”8. A szókincs strukturális leírása, úgy vélhetjük, a szemantikát is szolgálná. Ekkor fel lehetne vetni azt a kérdést, vajon az egyazon strukturális paradigmához vagy fonológiailag közeli paradigmákhoz tartozó kifejezési síkbeli szegmensek esetenként nem egy vagy egymással szomszédos érzéki tapasztalati és gondolkodási területek tartalmi szegmenseit manifesztálják-e. A szókincs strukturális leírása talán lehetővé tenné az olyan bonyolult szemantikai jelenségek pontosabb vizsgálatát is, mint a poliszémia és annak kapcsolata a homonímiával, amelyek – mint ismeretes – a szinonímiával, a szavak motivációjával és a szavak karakterével együtt a deskriptív szemantika fő tárgyai. A poliszémia, noha a logikusok a kommunikáció és a gondolkodás akadályának tekintik, a nyelvi gazdaságosság hatékony eszköze, mert jelentősen tehermentesíti az emlékezetünket. A szavak többértelműsége több okból alakul ki. A széma kontextuális változata abból az egyszerű tényből ered, hogy különböző megnyilatkozásokban egy szó soha nem rendelkezik teljesen azonos jelentéssel. Így például a knyga szónak konkrét jelentése van, és úgy tűnik, mi változhat ezen a jelentésen. Azonban a könyv mást jelent a szerzőnek, mást a kiadónak vagy a gyűjtőnek, és megint mást a könyvkereskedőnek. A könyvgyűjtőnek egyet jelent, az antikváriusnak mást, a bibliográfusnak vagy a könyvtárosnak ismét mást, az olvasónak pedig egészen mást. A kontextustól és a használat helyzetétől függően a szó eltérő jelentésárnyalatokkal bírhat, és rendszerint bír is. Ezen árnyalatok egy része múlandó, mások állandó jelentésárnyalatokká fejlődhetnek, amelyek idővel, egymástól való távolságuk növekedésével, a szó különálló jelentéseivé válhatnak. Ebben a metonímia és a metafora is fontos szerepet játszik. Például az akis szó a „látás szerve” alapjelentésén kívül 21 olyan jelentéssel rendelkezik, amelyek a név különféle asszociációkon alapuló átvitelével keletkeztek: „1. háló szeme; 2. a kötés szeme; 3. a nyüst hurka, nyílása; 4. hurok nyulak, rókák és más kisebb állatok befogására; 5. léken vágott kis lyuk vagy teljesen be nem fagyott hely; lék; 6. nyílt hely a mocsárban; kis vízfelület a mocsarakban vagy a feltöltődés végéhez közeledő tavakban stb.” Mivel egy szó jelentésének funkcionális terhelése nem mérhető, azt sem lehet megmondani, milyen mértékben különböznek egymástól ugyanazon szó jelentései, illetve milyen mértékben különböznek egy másik szó jelentéseitől. Más szóval, nem tudhatjuk, hol ér véget a poliszémia és hol kezdődik a homonímia. A lexikográfusnak itt pusztán az ösztönére kell hagyatkoznia. Igaz, javasoltak kritériumokat a poliszémia és a homonímia megkülönböztetésére, de ezek csupán segédeszközök, és nem oldják meg a problémát. Úgy tartják például, hogy ha két azonos alakú szót ugyanabban a mondatban úgy használnak, hogy ismétlésük nem tűnik fel, akkor a beszélő nem érez közöttük semmiféle jelentésbeli kapcsolatot. Például a francia pas ’lépés’ és pas ’nem’ egy mondatban szerepel: Cela ne se trouve pas dans le pas d’un cheval ’Ilyet nem mindennap találni’. Következésképpen a mai francia nyelvben két különböző szóról van szó, noha mindkettő a latin passus szóból ered. 8 F. G. Cassidy, op. cit., p. 14. 7 „lépés”. Arra is hivatkoznak, hogy állítólag egy önmagát tisztelő költő sem rímeltetne két olyan szót, amelyeket egyjelentésűnek érez9. Ezzel kapcsolatban egy további kritériumot is javasolhatunk a poliszémia és a homonímia megkülönböztetésére. Ha az egyik allomorf ugyanazokat vagy hasonló tartalmi szegmenseket manifesztálja, mint a másik, akkor az általuk manifesztált tartalmi szegmensek egyazon szóhoz tartozónak tekinthetők (nem pedig két homonim szóhoz). Például a kuópti jelentései a következők: „1. tisztítani, takarítani; gondozni; 2. feldolgozni, betakarítani; 3. mézet kivenni, mézet szedni; 4. a lent megtisztítani a pozdorjától, tilolni; 5. kapálni, ásni, meríteni; 6. eltemetni; 7. elrejteni; 8. gondoskodni; 9. fosztogatni, megragadni, elkapni; lopni; 10. étvággyal, sokat enni, habzsolni, falni, kanalazni; 11. gyorsan futni, menni, rohanni” (lásd LKŽ VI 916). Nagyon hasonló jelentéscsoportot találunk az 1. kópti, 2. kópti|kópti és 3. kóp-til|kópti igénél is (lásd LKŽ VI 351–4). Ha ez így van, a kópti|kópti és a kuópti ige feltehetőleg allomorfok, hiszen a uo: o váltakozás a litván nyelvben teljesen szabályos. Következésképpen három homonima helyett valószínűleg egyetlen többjelentésű kópti|kópti igével van dolgunk: „1. tisztítani, takarítani; 2. feldolgozni, megtisztítani (a gabonát a mezőn); 3. mézet kivenni (a kaptárból, faodúból); 4. villával a kocsira rakni, trágyát rakodni; 5. körbekapálni, töltögetni (burgonyát, zöldségeket…); kupacba ásni, halmot készíteni, töltögetni; szórni; 6. eltemetni; 7. elrejteni; 8. elvenni, elragadni, megragadni, bekebelezni; 9. mohón enni, kanalazni; 10. menni, utazni” (a homonim kópti ’mászni (felfelé, lefelé, át valamin…)’ mellett), mivel a kópti|kópti ’tisztítani, takarítani; feldolgozni, megtisztítani (a gabonát a mezőn)’ stb. igével való kapcsolata szinkrón síkon nem mutatható ki. Emellett itt hasznos lehet a litván szemantikában megfigyelt következő jelenség is: a „(mohón) enni, falni, habzsolni, nekilátni”, „menni, utazni, futni”, „ütni, vágni, lesújtani”, „lopni” szémák gyakran más, különféle szémák mellett fordulnak elő. Más szóval, a litván nyelvben gyakori, hogy egy igét metaforikusan használnak az említett cselekvések jelölésére; vö. például a dróžti ’késsel vagy más éles eszközzel vágni, hegyezni, simítani; ütni, vágni, odacsapni, megütni; enni, falni, inni; gyorsan menni, futni, hajtani, utazni, húzni stb.’ jelentésű szót: LKŽ II² 747. Úgy tűnik, a lett I žaút ’trocknen, zum Trocknen aushängen’ és II. žaut ’schlagen, einen starken Schlag versetzen etc.’ ME IV 792–3 szintén egy és ugyanazon szó, nemcsak diakronikus, hanem szinkronikus szempontból is (vö. litván džiáuti ’felakasztani, kitenni száradni; lopni; vágni, lesújtani stb.’ LKŽ II² 1016); erről lásd alább. Hasonlóképpen például a litván káuti ’menni, utazni’ LKŽ V 450 aligha különbözik a káuti ’ütni, leteríteni; harcolni; kovácsolni’ igétől (vö. a dróžti jelentései közötti viszonyokkal). Igaz, itt még át kellene gondolni, hogyan járjunk el az ilyen esetekben a szótárkészítés gyakorlatában és a szinkronikus szemantikában: talán valóban célszerűbb két vagy több szót elkülöníteni és homonimának tekinteni őket, mivel sok esetben a jelentések annyira eltávolodtak egymástól, hogy eredeti kapcsolatuk felderítésében, és ezáltal a poliszémia megállapításában csak az alapos etimológiai elemzés segít (lásd alább). A deskriptív (szinkronikus) szemantika kérdéseinek tárgyalása közben egészen a diakronikus szemantika témáihoz jutottunk. A szemantikai elemzés, mint ismeretes, a fonológiai és derivációs vizsgálat mellett az etimológia egyik fő aspektusa. A poliszémia és a homonímia diakróniabeli jelenségeinek vizsgálatakor, a lexémák eredetbeli kapcsolatainak magyarázatakor nagy jelentőségű B. Jäger által megfogalmazott elv: „… treffen mehrere weit auseinanderstehende Bedeutungen (A, B, C …) in einer 9 S. Ullmann, Semantics. An Introduction to the Science of Meaning, Oxford, 1962, p. 179. 8 …a hangalakot együtt, akkor ezt a tényt meg kell állapítani. Ha ez a jelentéssor A, B, C… máshol is felbukkan, aligha kételkedhetünk tovább abban, hogy az A, B és C jelentések között — még ha ez elsőre nem is felismerhető — jelentésrokonság áll fenn”¹⁰. B. Jēgers e tétel érvényességét az itt idézett egész munkájával bizonyította; ez a balti nyelvek szemantikájának legjobb diakrón vizsgálata. E tétel azt feltételezi, hogy egy szó tartalmának egyes jelentései szervesen alakultak ki más jelentésekből, vagyis szabályszerű szemantikai fejlődést képviselnek. Az esetek túlnyomó többsége kétségkívül ezt mutatja. Egy szó tartalmi síkjában azonban két tartalmi szegmens egyidejű jelenléte nem feltétlenül bizonyítja a szegmensek szabályszerű fejlődését. A szó ugyanis átvehette az egyik tartalmi szegmensét egy másik szótól. Ez leggyakrabban akkor fordul elő, ha a szavaknak hasonló a fonetikai burkuk. Itt az úgynevezett „pszeudoszemantikai fejlődés” eseteivel van dolgunk. Konkrétan a francia essuyer „1. törölni, letörölni” és „2. elviselni, kibírni” jelentése nem mutatja, hogy ez a két, általa megjelenített tartalmi szegmens egymásból alakult volna ki, mert az „elviselni, kibírni” szegmenst ez az ige az essayer „próbálni, megkísérelni; igyekezni” igétől kapta, amely a XVI. században azt is jelentette, hogy „átélni, elviselni, kibírni”¹¹. A lett vuobit jelentése „az ajkakat nevetésre összehúzni”, valamint „hámozni, kifejteni (pl. diót, borsót)” ME IV 677. E tartalmi szegmensek túlságosan távol esnek egymástól ahhoz, hogy más nyelvekből párhuzamokat találjunk hozzájuk, és ily módon megerősítsük diakrón kapcsolatukat. Kétségtelen, hogy a „hámozni, kifejteni” tartalmi szegmenst a vuobit a rímszóként vele összecsengő luōbit „hámozni, kifejteni, kicsépelni” igétől vette át. Összetett szemantikai infiltrációt látunk a litván plúoštas és plūoštas esetében: a plúoštas „1. textilipari nyersanyag, vékony és erős rostok; 2. tutaj, komp” az első jelentését (vö. az pláustas alomorfot, amelynek nincs ilyen jelentése) a plūoštas „textilipari nyersanyag, vékony és erős rostok; (széna, szalma, haj stb.) csomó, marék, kis köteg; csokor, bokréta; szalag, csík; komp, tutaj” szótól kapta, míg a plūoštas, amely etimológiailag a plėšti igével függ össze, a „komp, tutaj” jelentést feltehetően a plúoštas szótól kölcsönözte. Kifejezési síkjuk igen közeli volta (csak a š — s fonémák különböznek) feltehetően az oka annak, hogy tartalmi síkjuk is közeledni kezdett egymáshoz. Következésképpen mielőtt azt állítanánk, hogy egy tartalmi sík bármely két szegmense közötti kapcsolat a szabályszerű szemantikai fejlődés eredménye, szükséges — amennyire csak lehetséges — tisztázni, hogy nem „pszeudoszemantikai fejlődésről” van-e szó. 2. A litván džiaugtis etimológiája A litván džiaugti „örömet szerezni”, džiaugtis „örülni, mulatni” LKŽ II² 1014 a lettben a džaugt „gyönyörködtetni”, -tiēs „gyönyörködni”, gáugtîes „örülni, ujjongani; remélni, várni; ígérni, szándékában állni; panaszkodni; becézgetni, dédelgetni” ME I 694, „simulni, odabújni” EH I 425 szavaknak felel meg. Noha e litván és lett nyelvi megfeleléseket már régen megállapították, a litván džiaugti(s) és lett rokonai — egy-két sikertelen kísérlettől¹² eltekintve — máig nem rendelkeznek megbízható etimológiával. 10 B. Jēgers, Verkannte Bedeutungsverwandtschaften baltischer Wörter, K Z, 80, 1966, p. 10–11. 11 J. Orr, Words and Sounds in English and French, Oxford, 1953, p. 157 tt. 12 E. Fraenkel, Litauisches etymologisches Wörterbuch, Heidelberg-Göttingen, 1962, p. 116–7. 9 H. Hirt¹³ a litván džiaugiuosi alakot a latin gaudēo és a görög γηθέω „örülök” igével kapcsolta össze, és — feltételezve, hogy itt mássalhangzó-metatézis történt — a *gaudžiuosi alakból származtatta. A latin és görög szavak korábbi alakja *gāu-edh-ējō (vagy *gāu-adh-ējō)¹⁴ lehetett. Következésképpen a litván nyelv konzervatív jellegét szem előtt tartva *goved- (vagy *govad-) alakot várnánk, nem pedig *gaud- alakot. Annak megállapítása mellett, hogy itt nem történt metatézis, a litván és lett nyelv más azonos tövű szavai is könnyen felhozhatók (lásd alább). P. Persson¹⁵ kísérlete is sikertelen volt: a lett gaugtiês alakot az ófelnémet goukolōn, gouggolōn „bolondozni, tréfálkozni” szavakkal, a lett gaūbt² alakot pedig a középfelnémet gief „bolond” szóval vetette össze. Először is, amint látható, az összehasonlított szavak jelentései jelentősen eltérnek egymástól, és — ami a legfontosabb — a lett szavak tövének etimológiai kezdő mássalhangzója *d- (*g- helyett; lásd alább). Mielőtt rátérnénk az etimológia magyarázatára, meg kell jegyeznünk, hogy bár a litván džiaugti(s) és a lett džaugt(ies), gauties genetikai azonosítása eléggé kézenfekvőnek látszik, fonetikai nehézségekbe ütközik. A litván džiaugti(s) szabályszerűen egy korábbi *deug- tövet folytat: az eu diftongus szabályszerűen jau-vá alakult, a *dja- kapcsolat pedig dž’a-vá változott (vö. a litván biaurùs, a lett blaũrs alakot a *beur- tőből). A lettben a *dj, *tj kapcsolatoknak a hátul képzett magánhangzók előtt ž, ž¹⁶ a megfelelői. Éppen ilyen hangok találhatók a vizsgált tő szavaiban; vö. a lett ap-žaugties „növekedve (egy másik fát) körbefonni”, apžaugties kam ap kaklu „valakinek a nyaka köré fonódni” EH I 128, žaudīties (praes. -guôs, praet. -dzījuos) „tolakodóan viselkedni; szeretettel körülvenni valakit, dédelgetni, átölelni, megcsókolni (főként kisgyermekekről mondják); egymást dédelgetni”, žauguoties „ugyanaz” uo., žaugas „becézés; érzés, indulat” uo., žaugule „kedves, szerető” uo., žaugzmas „érzés, indulat” uo. (vö. a litván džiaūgsmas „a nagy megelégedettség vagy öröm érzése, vidámság, boldogság” LKŽ II² 1013 alakot). E lett lexémák a *deug- tő szabályos folytatóinak tekintendők. Mivel a ž- helyett dž- található, J. Endzelīns a lett džaugt(iês), džauga alakokat (EH I 563) hajlott litvánizmusnak tekinteni. Valójában e formákat az élő lett nyelvben nem használják; csak a lett nyelv régebbi szótáraiból ismertek (Lange „Lettisch-deutsches Lexikon”, 1773; Stender „Lettisches Lexikon”, 1789; Ulmann „Lettisch-deutsches Wörterbuch”, 1872). Úgy tűnik azonban, hogy sem a szabályos ž- helyetti dž-, sem e formák élő nyelvbeli használatának hiánya nem elegendő ok arra, hogy litván jövevényszavaknak tekintsük őket. Több olyan eset is van, amikor a litván dž, č hangoknak a lettben szintén dž, č felel meg; vö. például a lett džàut, čuôp², čàpt, čùpt, čupinêt, čuožātiês, čūzinât és a litván džiauti, čiuopti, čiopti, čiūpti, čiupinėti, čiuožti, čiūzinėti alakokat. Túl merész volna mindegyiket litván jövevényszónak nyilvánítani. Annál is inkább, mert a régi *dj, *tj kapcsolatok dž, č reflexei magában a lett nyelvben is adatoltak (a zemgalliai nyelvjárások egy részében)¹⁷. E nyelvjárásokból a dž, č-t tartalmazó alakok bekerülhettek a lett nyelv régi szótáraiba, vagy átterjedhettek más nyelvjárásokba. ¹³ H. Hirt, BB, 24, 1899, p. 280: „A litvánból γηθέω és gaudeo megfelelőjeként a džiaugiuos az *gaudžiuos alakból adódik.” ¹⁴ A. Walde- J. B. Hofmann, Lateinisches etymologisches Wörterbuch, I, Heidelberg, 1936, p. 584. ¹⁵ P. Persson, Beiträge zur indogermanischen Wortforschung, Uppsala, 1912, p. 59 tt. ¹⁶ J. Endzelīns, Latviešu valodas gramatika, Rīgā, 1951, p. 177 tt. ¹⁷ M. Rudzīte, Latviešu dialektoloģija, Rīgā, 1964, p. 91. 10 A *deug- > lat. žaug- fonetikai fejlődésének közbülső szakasza *d’aug- feltehetőleg a g’augtiės alakban tükröződik. Mivel vannak olyan adatok, amelyek alapján a kur nyelvben rekonstruálható a d’, t’, < *d̑j, *t̑j18, a g’augtiės alakot a kur nyelvből a lettbe átkerültnek tekinthetjük19, mivel a lettben a palatális d’, t’ jövevényszavakban g’, k’ hangként tükröződik. A gaugtiės igét éppen Nyugat-Lettország egy részéről (Dunika) jegyezték fel. Következésképpen a *deug- ’örülni’ vagy ehhez közeli jelentésű tövet a balti nyelvek harmadik nyelvében, a kurban is adatoltnak találjuk; ebben a nyelvben, amint feltételezhetjük, a *eu kettőshangzó szintén jau-vá változott. A džiaug- < *deug- gyengült fokú változata a litvánban a džiūgti „örvendezni kezd” LKŽ II² 1031, džiūga „öröm” ib. 1029, džiūgà, džiūgas „aki gyorsan örül valaminek” ib. 1029, džiūgùs „aki hamar megörül, örül, vidám” ib. 1031, džiūgauti „nagyon örül” ib. 1029 stb. Az affrikáta dž jelenléte hátsó képzésű magánhangzó előtt arra utal, hogy ezek az alakok valószínűleg a teljes fokú tőváltozat džiaug- alapján, a šaukti: šūkti = džiaugti: x. modell szerint jöttek létre. Ezt az a tény támasztja alá, hogy a lett nyelvben nincs megfelelőjük. A további džiaugti(s), ap-žaugtiės, džaugt(ies), g’augtiės alakok kapcsolatának tisztázásában a lett žaugātiės2 ’céltalanul mászkálni, járni; a csordát elhagyva gabonába futni, (árkokon) átugrani (tehenekről mondják)’, žauga2 ’olyan tehén, amely ismételten elhagyja a csordát, gabonába megy, árkokon ugrik át stb.; olyan, aki tiltott helyre megy’ segíthet, valamint a tőbeli galo-k- žauka ’féktelen személy; aki ide-oda mászkál; kurva stb.’ ME IV 790. Az, hogy e későbbi lett szavak alapjában a lett žauties, žaunuōs, žāvuōs ’mászni; magasra feljutni; tombolni, féktelenkedni; futni; minden akadályt figyelmen kívül hagyva gyorsan menni; gondolkodás nélkül neki- vagy átugrani valaminek; haszontalanul elmenni valahová; elesni, lezuhanni’ ME IV 793, ’fejjel nekiindulva valahová menni, tolakodni; titokban elmenni valahová; mászni; sietni, futni; átkúszni valamin’ EH II 817 áll, meglehetősen nyilvánvaló; vö. a lett guovis pirmuo dienu ganuos žaugājas… ’az első legeltetési napon egymás hátára ugrálnak’ ME IV 790 s. v. žaugātiės2, amely világosan mutatja a žaugātiės2 ige tartalmi kapcsolatát a žauties igével. A lett žauties litván megfelelője a džiūti, džiūna, džiovė ’futni, gyorsan menni; valamit hevesen csinálni’ LKŽ II² 1016. A lett žauties jelentésében némileg elkülönül a ’leesni, lezuhanni’ jelentésrész. Hogy ez kontextuális változat, amely feltehetőleg az ige metaforikus használatából keletkezett, azt szépen szemlélteti a litván Kad džiovė (griuvo) aukštienykas, net kojos užsiriėtė ’Akkorát esett (összeomlott), hogy még a lába is kificamodott’ Žiežmariai (lásd LKŽ. II² 1016 s. v. džiūti). A lett žauties és a litván džiūti rokonai más indoeurópai nyelvekben: óind dhavate ’fut, folyik’, görög ϑέω ’futok’, ϑοός ’gyors’ (indoeurópai *dheu- ’futni, folyni’20). A képzés szempontjából itt az a tény fontos, hogy a balti *dēu- > *djāu- ’futni, gyorsan menni; folyni stb.’ tő -g- képzővel bővült. Ezért meg kell jegyezni, hogy a lettben ezt a képzőt olyan lexémák is tartalmazzák, amelyek jelentése ’száradni’ vagy ehhez közeli tartalmi elemeket fejez ki; vö. lett žugt, žugstu, žūgu = žūt ’száradni’ ME IV 835, žugls ’sovány’ ib. 829 (a jelentésrészek kapcsolatához vö. litván džiūti ’szárazzá válni, kiszáradni; soványodni, fogyni stb.’ LKŽ II² 1035). Következésképpen az a tény, hogy a žaugātiės2 lexéma ’céltalanul mászkálni, járni; a csordát elhagyva gabonába futni, (árkokon), 18 J. Endzelin, Über die Nationalität und Sprache der Kuren, FUF, 12, 1912, p. 59—72; K. Būga, RR, III, 1961, p. 172—4; V. Kiparsky, Die Kurenfrage, Helsinki, 1939, p. 253, tt. 19 Így tett már K. Būga, RR III 174 és J. Endzelīns, ME I 694 is (utóbbi a litván nyelvjárásokból való kölcsönzés lehetőségét sem zárja ki). 20 J. Pokorny, Indogermanisches etymologisches Wörterbuch, Bern, 1959, p. 259. 11 džiáuti ’felakasztani, elhelyezni, hogy megszáradjon; szárítani; lopni; vágni; ütni’ LKŽ II² 1016 (jelentésrészeinek viszonyáról lásd fentebb), džiūti ’szárazzá válni, kiszáradni; hervadni, elgyengülni, pusztulni, elhalni (növényekről); soványodni, fogyni’ ib. 1035, lett žaut ’szárítani, száradni felakasztani’, žaut ’ütni, nagyot ütni; önteni; ömleni, hevesen esni az esőnek’ ME IV 792—3 (arról, hogy itt poliszémiával bíró egyetlen lexéma van, lásd fentebb), žūt ’száradni’ ib. 838, mint ismeretes, több etimológiai hipotézissel rendelkezik²¹. E. Berneker²² ezeket az óind dunóti ’ég’, davah ’erdő’ (< ’égés’) szavakkal vetette össze. J. Endzelīns²³, az eredeti ’kiszárad, elhervad, megmerevedik’ jelentést feltételezve, e balti szavakat az ófelnémet tawalōn ’eltűnni, meghalni’, az óskandináv dó ’megmeredt (ízületekről)’, az ófelnémet touwen, az óangol dōian ’meghalni’, a gót dauþs ’halott’ szavakkal kapcsolta össze. Ez az összekapcsolás szemantikai és fonológiai (a germán szavak tövében au áll) nehézségekbe ütközik. Újabban a germán szavakat másként etimologizálják²⁴. F. Specht ²⁵ abból kiindulva, hogy a ’ragyogni, fényleni, világítani’, ’hevülni, égni’ és ’száradni’ szemémák rokonok (vö. például a latin sūdum ’derült idő; derült ég’, sūdus ’száraz; felhőtlen, derült’ szavakat), azt a hipotézist vetette fel, hogy az indoeurópai ég régi elnevezése, a diēus ’sugárzó, fénylő ég’ (óind dyáuh ’ég, nappal’ és ’isten’, görög Ζεύς, latin diēs ’nap’) tovább él a litván džiáuti és a lett žaut szavakban. Sajnos az alább bemutatott balti nyelvi adatok miatt, amelyeknek a modern nyelvészeti elemzési módszerek elsőbbséget követelnek, kénytelenek vagyunk lemondani erről az érdekes hipotézisről²⁶. Az adatolt lett žūgt ’száradni’ (: žūt ’száradni’) és a žaugāties2 ’céltalanul mászkálni, járni; a csordát elhagyva gabonába futni, (árkokon) átugrani’ (: žauties ’tombolni, féktelenkedni; futni; minden akadály ellenére gyorsan menni stb.’) között fennálló képzési kapcsolat (mindkettőben -g- képző van), amint már említettük, lehetővé teszi, hogy tartalmi síkjuk kapcsolatát is keressük. Hogy a ’száradni, szárazzá válni’ szeméma — amelynek intranszitív–tranzitív ellentétpárjában a második tag jelentése ’felakasztani, elhelyezni, száradni hagyni’ — és a ’futni, folyni, ömleni’ szeméma történetileg rokon lehet, azt mindenekelőtt a litván šėkti ’csökkenni, száradni, apadni (vízről); eltűnni, fogyatkozni, soványodni’, a lett sikt (jelen idő: sieku = litván senkù) ’elapadni, (vízről) leesni, kiszáradni’, valamint a latin sicāre ’szárítani, kiszárítani; vízteleníteni; meginni; fejni, kiszívni’ mutatja. Ezt a feltevést tovább támasztja az a tény, hogy a balti šėkti, sikt szavakkal nemcsak a görög (aorisztoszi) ἐ-σχ-ετο ’kimerült, elfogyott, kiszáradt’ és az óind á-sakrah ’kiapadhatatlan, kimeríthetetlen’ tartozik egy tőhöz, hanem — ami a legfontosabb — az aveszta hišku- ’száraz’ (a reduplikációs képzésű si-sk-us alakból), az óír sesc, a walesi hysb, a breton hesp ’száraz’ (a *sisk̑uo- alakból)²⁷. A latin siccus ’szá- 21 Lásd E. Fraenkel, LEW, p. 117. 22 E. Berneker, IF, 10, 1899, p. 158. 23 K. Mühlenbachs Lettisch-deutsches Wörterbuch, IV, p. 793. 24 J. Pokorny, IEW, p. 260. 25 Fr. Specht, Der indogermanische Himmelsgott im Baltisch-Slavischen, KZ, 69, 1/2, 1948, p. 115—123. 26 Lásd még, mit mond M. Mayrhofer: „Spechtnek a diēu*-’sugározni, fényleni’ feltevése azonban bizonytalan marad — ebből a ’égni’ közvetítésével állítólag a lit. džiáuti-’szárítás céljából felakasztani’ džiovà ’aszály’ keletkezett volna.” — M. Mayrhofer, Kurzgefaßtes etymologisches Wörterbuch des Altindischen, II, Heidelberg, 1963, p. 71. 27 J. Pokorny, IEW, p. 894; M. Mayrhofer, op. cit., I, p. 64. 12 „sas” (a *sikkos alakból, expresszív geminátával) és az av. hiku- „száraz” egy eredetű az óind sécate, siñcāti, av. hiñcaiti, hičaiti „kiönt, kiönt magából”, ófelnémet sihan „szűr” (német seihen), ófelnémet, ószász, óangol sigan „csepegve esik, apad, folyik” alakokkal²⁸ (indoeurópai *seik̑- „kiönt, szűr, csorog, csepeg” Pokorny IEW 893)²⁹. Az olasz asciutto „száraz” továbbviszi a latin exsūctus alakot, amely a latin exsūgo „kiszív, kiszív magából” (: sūgo „szopik; beszív; felszív”) ige befejezett melléknévi igeneve. E nyilvánvaló tények alapján bizonyítottnak tekinthető a „száradni, szárazzá válni” és a „futni, folyni, ömleni” szemémák történeti kapcsolata³⁰. Mivel pedig a „futni, folyni” kifejezéseket vízre és személyre egyaránt használják — vö. például a gyermek fut és a víz fut kifejezéseket, valamint a folyni: út kapcsolatát —, ez egyúttal azt is megmagyarázza, hogy a litván džiauti „felakasztani, kitenni száradni; lopni; vágni, ütni”, lett žaut (žaut) „szárítani, száradni kitenni; ütni, nagyot ütni”, litván džiūti, lett žūt „száradni”, valamint a litván džiauti „futni, gyorsan menni; hevesen csinálni valamit” és a lett žauties „mászni; magasra emelkedni; hancúrozni, féktelenkedni; futni; minden akadályt figyelmen kívül hagyva gyorsan menni; meggondolatlanul valakinek neki- vagy átrohanni; haszontalanul, akárhová elmenni stb.” egyazon gyökhöz tartoznak, annál is inkább, mert a „futni, ömleni” tartalmi szegmensek magában a vizsgált gyökben is megjelennek; vö. a lett žaut „önteni, hevesen esni (az esőnek)” ME IV 793 adatot. Továbbá az itt megállapított, „száradni, szárazzá válni” és „futni, folyni, ömleni” szemémák közötti történeti kapcsolatból az is kitűnik, hogy az utóbbi szeméma, illetve annak „futni, sietni, gyorsan menni” aloszémája az elsődleges. Ezt megállapítva visszatérhetünk a džiaugt(i)s, ap-žaugties, džiaugt(ies), gāugties etimológiájához. A vizsgált igék tartalmi síkján a tartalmi szegmensek következő fő csoportjai különülnek el: 1) „örömet érezni, szórakozni; gyönyörködni, örülni, ujjongani” (džiaugt(i)s, džiaugt(ies), gāugties), 2) „remélni, várni; ígérni, készülőben lenni; panaszkodni” (gāugties); 3) „szerelmeskedni, becézgetni; összebújni” (gāugties), „egymást becézgetni; szeretettel körülvenni valakit, csókolózni, ölelkezni, rátelepedni valakire” (žaud zīties, žauguoties); 4) „növekedve körbefonni (egy másik fát)” (ap-žaugties). A „rátelepedni” és a „növekedve körbefonni (egy másik fát)” szegmensek meglehetősen közel állnak egymáshoz. A „örülni” szeméma genetikai kapcsolatát azokkal a tartalmi szegmensekkel, amelyek a lett žaugāties² „elhagyva a csordát, (a gabonába) futni, (árkokon) átugrani (tehenekről mondják) stb.” és žauties „mászni; magasra emelkedni; hancúrozni, féktelenkedni; futni stb.” igékben találhatók, szintén viszonylag könnyű kimutatni; vö. ófelnémet frao, frō, frawēr „vidám, örvendező” (német froh): óskandináv frār „gyors, sietős, hirtelen, heves”, középangol frow „gyors, sietős” (a germán frawa- alakból), óind prā́vate „ugrik, ugrándozik”; angol exult „örül, ujjong”, amely korábban azt is jelentette, hogy „örömében felugrik (to leap upward, especially for joy)”. Ez az angol ige a latin ex(s)ultō „ugrálok, felugrom; forrongok, tombolok, hullámzom; gyönyörködöm,” alakot folytatja, 28 Vö. A. Walde–J. B. Hofmann, Lateinisches etymologisches Wörterbuch, II, Heidelberg, 1954, p. 533. 29 Vö. még, amit J. Pokorny mond: „mellette egy seik̑- ‘száraz’ gyök is, amely valószínűleg az ‚elcsorog, elapad = kiszárad‘ jelentésen keresztül egyesítendő a seik̑- ‚kiönt‘ gyökkel”, — J. Pokorny, IEW, p. 894. 30 Vö.: „Néhány (azaz a „száraz” jelentésű lexémák) az „a nedv kivonása” fogalmából ered, — C. D. Buck, A Dictionary of Selected Synonyms in the Principal Indo-European Languages, Chicago, Illinois, 1949, p. 1076. 13 „örülök stb.”; a latin exsiliō „kiugrom; felugrom stb.” frequentatívuma. Ennek alapja a salio „ugrom, ugrálok”, a görög ἄλλομαι „ugrom” rokona”³¹. Az „örülni” szemantikai mező többi szegmensének kialakulása többé-kevésbé érthető: a „szerelmeskedni, becézgetni; összebújni” jelentéshez vö. a latin gaudeō „örülök, elégedettséget érzek” és a gaudere aliquid „szeretni, kedvelni valamit” kifejezést; a „remélni, várni; ígérni, készülőben lenni; panaszkodni” jelentéshez pedig vö. a lett priecāties „örülni”, priekš „az öröm”, óind prināti „örömet okoz, vidámít; ösztönöz, buzdít, ébreszt; ízlel, kipróbál, használ; gyönyörködik, csodál, örömét leli valamiben”, av. frīnaīti „kíván, vágyik, akar, óhajt”, gót frijōn „szeretni”, ószláv prijaja, prijati „előre látni, megsejteni, előre átgondolni; előrelátónak, óvatosnak lenni; gondoskodni; törekedni”. Vagyis komoly alapja van annak a feltevésnek, hogy a „örülni” jelentésű lexémák, a džiaugti(s), ap-žaugtiēs, džaugt(ies), g’augtiēs, valószínűleg az alapigéből, a džiauti „futni, gyorsan menni; hevesen csinálni valamit”, illetve a žauties „mászni, magasra emelkedni; hancúrozni, féktelenkedni, futni; minden akadályt figyelmen kívül hagyva gyorsan menni; meggondolatlanul valakinek neki- vagy átrohanni; önteni, hevesen esni (az esőnek); ütni, nagyot ütni stb.” alakból erednek. A litván džiaūgti(s) gyökében rövid au (< eu) kettőshangzó van, míg a džiauti, žauti hosszú ēu kettőshangzót mutat; vö. még a praes. džiauna/džiaū-ja, žāuju/žāunu és a praet. džiōvē, žāvu alakokat. Azt azonban, hogy a hosszú kettőshangzós gyök mellett rövid kettőshangzós allomorf is létezett, a lett žavēt „szárítani, füstölni” ME IV 794 és a žugls „sovány” ib. 829 adatok mutatják. 3. A lat. džaubt, g’aibt2 etimológiája A ap-žaugtiēs, džaugt(ies), g’augtiēs mellett a „sich freuen” szemémáját a lett nyelv a tővégi -b-vel rendelkező lexémákkal is kifejezi: g’aibju, g’aubu, g’aubt2 „ergötzen, jubeln”, -ties „sich freuen, jubeln; hoffen, erwarten; versprechen, im Begriff sein; sich beklagen” ME I 694, gaubt „achten auf, sorgen für, besorgen (gādat)” EH I 425, g’aubas „das Wehklagen” ME I 694, g’aubigs „ergötzlich” EH I 425, džaubt „sich sorgen, Sorge tragen”, džaubtiēs „sich ergötzen; etwas zu tun versprechen” EH I 365. Itt is, akárcsak a džaug-/g’aug- tő esetében, a tő elején a dž-/g’- váltakozik. A dž- kezdetű formák az augšzemniek nyelvjárásokban használatosak (Bērzgale, Pilda, Zasa), a g’- kezdetűek pedig inkább az augšzemniek nyelvjárás délnyugati részén, a litván határ közelében összpontosulnak, és átterjednek a középnyelvjárás területére is (Bēzaune, Blīdienē, Kaldabruņa, Krustpils, Liepkalne, Nereta, Saikava, Sauka, Stūri, Sunākste, Susēja, Zasa). Amint látható, a vizsgált formák földrajzi elterjedése nem árul el semmi biztosat eredetükről. A g’- kezdetű formák feltehetően a régi balti nyelvjárásokból (talán a litvánból is) kerültek a lett nyelvbe, amelyekben a *dj, *tj kapcsolatok *d’, *t’-vé válhattak. Bárhogy legyen is, számunkra ebben az esetben az a fontos, hogy a dž-/g’- váltakozás a szókezdő etimológiai *dj- hangot feltételezi. Vagyis a vizsgált lexémák gyöke korábban *djaub- < *deub- alakú volt, és csupán a tővégi mássalhangzóban különbözött a *d jaug- < *deug- gyöktől. A *deug- és *deub- gyök lexémáinak tartalmi síkja olyan közel áll egymáshoz, fonetikai burkuk pedig annyira hasonló, hogy magától adódik a gondolat: a két gyök genetikailag azonos. És valóban, éppen az az álláspont, hogy a g’aubtiēs a g’augties ige késői átalakítása vagy a tővégi mássalhangzók váltakozásával létrejött változata. 31 A. Walde-J. B. Hofmann, op. cit., II, p. 468. 14 mássalhangzó-váltakozást, és ezt ki is mondták³². Mind a litván, mind a lett nyelvben találkozunk a b/g és p/k mássalhangzók szórványos váltakozásával, vö. lit. bābas „ragaisis, pyragas (vaikų kalboje)” LKŽ I² 538: bāgas „t. p.” ib. 554; brýnas „be turto, be darbo, plikas” LKŽ I² 1050: grýnas „…nuogas; plikas; tuščias; neturtingas, vargingas” LKŽ III 606–7; blúoksnis „gluosnis” LKŽ I² 952: glúoksnis LKŽ III 441, glúosnis „gluosninių šeimos medis; žilvitis (Salix)” ib. 442; lett plùons² „kluons, pads” EH II 305: kluõns „Estrich aus Lehm; die Tenne” ME II 238; praulêt „modern” ME III 379: kraulêt² „faulen” EH I 643; žup­snis „so viel man mit 3 (od. 2) Fingern fassen kann, ein Wenig etc.” ME IV 832 (vö. lit. žiùpsnis): žuksnis „eine Handvoll, soviel man mit den Armen fassen kann etc.” ib. 829. Azonban, amint látható, ezek a mássalhangzók többnyire a szó elején, valamint az l, r szonoráns mássalhangzók szomszédságában váltakoznak, a *deug-, *deub- gyökökben viszont a tő végén állnak. E gyökök egymásból való fonetikai származtatásának ellentmond, hogy 1) K. Mühlenbach–J. Endzelīns szótárának adatai szerint a *deub- gyöknek nincs adatolt *žaub- alomorfja, amely megfelelne a -žaug-ties alomorfnak, és 2) a *deub- gyök lexémáinak tartalmi síkján olyan összetevők jelennek meg (vö. „sich sorgen, Sorge tragen”, „sich beklagen; das Wehklagen”), amelyek a *deug- gyök lexémáiból hiányoznak. A džiaùgti(s), ap-žaugtiẽs, džaugti(ies), gaugtiẽs analógiájára természetesen a legegyszerűbb volna azt feltételezni, hogy a džàubt(ies), gàubt(ies) is a žauties „klettern, hoch steigen; tollen, ausgelassen sein, laufen; ungeachtet aller Hindernisse schnell gehen etc.” alakból jött létre. Ezt azonban nem engedi az említett tény, hogy nem találunk adatolt *žaub- alomorfot, amely megfelelne a -žaugtiẽs alomorfnak, és amelynek *žaub- gyöke azonos lenne a žauties gyökével. Nem lehet véletlen, hogy ugyanezekkel a szókezdő mássalhangzókkal rendelkezik a džáubt-, bju-, -bu „würgen” EH II 365 és a gàubt „schlachten, würgen” ME I 694 ige is. A „sich sorgen, Sorge tragen” és a „würgen” szemémái közötti kapcsolatra összevethető a lett sirds man žnaudzəs ME IV 824 s. v. žnaùgt (: žnaùgt „würgen, knebeln, zuschnüren, stark drücken; ausringen”, lit. žniaùgti „veržti su žniaugu, čiaupti”); továbbá az angol anxious „susirūpinęs, neramus; nekantriai siekiąs, trokštąs”, a latin anxius „bailus, baikštus; neramus, nerimastaująs, susirūpinęs; niūrus, paniuręs, piktas; bauginas, gąsdinąs, kankinantis” és a latin angō „gniaužiu, spaudžiu; slėgiu, smaugiu” közötti szemantikai viszonyok, valamint az, hogy az angol worry „nerimauti, rūpintis; varginti, įgristi etc.” a középangol worien, wirien „griebti už gerklės; pykynti, erzinti” és az óangol wyrgan „smaugti, dusinti” folytatása. Vagyis e szemémák genetikai kapcsolata aligha lehet komoly kétség tárgya. A lett džàubt „sich sorgen, Sorge tragen” kifejezésmódjában és tartalmában egyaránt igen közel áll a lit. džiaūbia, džiaūbė, džiaūbti „eiti nosį nuleidus” (Gervėčiai) LKŽ II² 1012 alakokhoz. A litván megfelelő megállapítása végérvényesen megerősíti az itt felvetett gondolatot, hogy a lett džàubt(ies) „sich ergötzen etc.; sich sorgen etc.” és gàubt(ies) „(sich) ergötzen, jubeln etc.” etimológiailag más gyökhöz tartozik, mint az ap-žaugtiẽs, džaugti(ies), gaugtiẽs lexémák. A lit. džiaūbti kétségtelenül rokon a lit. džiūbti „kristi, pulti žemėn (visu svoriu)” LKŽ II² 1029, džiūbinti „mušti, pliekti; kirsti, kapoti”, džiūbyti „lesti, kapoti su snapu; mušti, pliekti; kirsti, kapoti etc.” ib. 1028 és džiūboti „kirsti, kapoti” ib. alakokkal. ³² J. Endzelīns, ME, I, p. 694 s. v. gàubt²; E. Fraenkel, LEW, p. 117. 15 1029, džiaubénti „menni, lehajtott fejjel járni” ib. 1028. Bár ezek a zérófokú lexémák későn jöttek létre a džiaubti alapján — ez magyarázza, miért van bennük affrikáta, dž az u előtt, és miért nincs lett megfelelőjük —, még akkor is létrejöhettek, amikor a džiaubti még régebbi jelentésszegmensekkel rendelkezett; következésképpen a džiaub-/džiub- tő régebbi jelentését tükrözhetik („esni, a földre zuhanni”, „ütni, verni; vágni, aprítani” stb.). A litván džiaubti, a lett gaubt(ies), džaubt(ies) olyan allomorfot képviselnek, amelynek tőhangzója a jo tövű igékre jellemző normál gyökérvokalizmusa e: *deub-. Az *doub- allomorfot képviselő rokon alakok lehetnek a litván daūbti „üregelni, kivájni; ütni, verni” LKŽ II² 310, daubà „völgy, mélyedés, szakadék; lyuk, üreg, barlang, odú; búvóhely” ib. 309, daūbas „lyuk, üreg, barlang, odú; búvóhely”, „naplopó, hanyag ember, lusta” ib. 310, a lett daūba „die Schlucht” ME I 443, az óporosz pa-daubis „Tal” Elb. 30, továbbá a zérófokú gyökérvokalizmust mutató litván dūbti „üregessé válni, bemélyedés keletkezni, meghajolni; elmerülni, besüllyedni, elsüllyedni; megrepedni, tönkremenni” LKŽ II² 785, és a lett dubt „einsinken, einfallen, hohl werden” ME I 509. Ezek mind a PIE *dheu-b- „mély, üreges” gyök folytatói Pokorny IEW 267. Az említett lexémák etimológiai azonosítása szempontjából fontos a daūbti „üregelni, kivájni; ütni, verni” és a džiaubti „lehajtott orral járni”, a gaubt „achten auf, sorgen für, besorgen (gādāt)”, a džaubt „sich sorgen, Sorge tragen” jelentéssíkbeli kapcsolata, amelyet szépen szemléltet például a litván rūpėti „gondja van”, a lett rūpēt „Sorge machen, bekümmern”, valamint a litván raūpti „aggódni, szomorkodni”: raūpti „ásni, üreget vájni”, raupýti „fúrni”, szerb-horvát rūpa „lyuk, gödör”, óészaki rauf „lyuk”³³. A „sich sorgen, Sorge tragen” és a „würgen” szemémák genetikai kapcsolatát viszonylag könnyű kimutatni (lásd fent), míg a „sich sorgen, Sorge tragen” és a „sich freuen, jubeln, ergötzen” szemémák történeti viszonya, meg kell mondani, meglehetősen homályos marad. A „sich sorgen, Sorge tragen, besorgen” szeméma mellett, amely — amint már említettük — a „üregelni, kivájni, fúrni”, „ütni, verni, levágni, megfojtani” szemémák alapján alakult ki (vö. lett džaubt(ies) „würgen”, gaūbt(ies) „schlachten, würgen”) —, a „sich freuen, jubeln, ergötzen” szeméma kétféleképpen jöhetett létre. Feltételezhető, hogy ebben némi szerepet játszott a szemantikai polarizáció, amely a „az ellenkezőjévé válni, átalakulni” szemantikai univerzálén alapul; vö. például a jól ismert litván brėkšti „hajnalodni, világosodni”: žem. „sötétedni”; smagūs „gyors, erőteljes; otthonos, kellemes; vidám, jókedvű”: žem. „nehéz”, lett smags „schwer, lastend”; litván viltis „remélni”: lett vilties „sich täuschen, sich versehen”; végül azonos gyökű šilti: šalti, valamint az óegyházi szláv kon-bco „vég”: na-čona, na-četi „kezdeni” (a *kin- tőből) stb. Ezt a lehetőséget az óegyházi szláv radъ „aki örül”: óorosz roditi „gondoskodni, nagyon igyekezni” is alátámasztja. Ahhoz, hogy a džaubt(ies), gaūbt(ies) jelentésében a „sich sorgen, Sorge tragen, besorgen” szeméma mellett megjelenjen a „sich freuen, jubeln, ergötzen” szeméma is, hozzájárulhatott a džiaugt(ies), gaūgt(ies) is: kifejezési síkjuk hasonlósága miatt a jelentést is befolyásolhatták (erről a jelenségről lásd fent), annál is inkább, mert e két ige jelentéssíkjának voltak érintkezési pontjai; vö. gaūgties „hoffen,” 33 A szemantikai motivációhoz vö.: „A lit. rūpi берет забота” a cselekvő raūpti „поковыбать” „statikus” formája; más szóval a személytelen rūpi ige azt az emberi állapotot fejezi ki, amelyet valakinek az állandó „piszkálása” (kaparása) idéz elő benne — raupimas” — K. Būga, RR, II, p. 545. 16 elvárni; megígérni, készülőben lenni; panaszkodni” és gàubtiēs „remélni, várni; megígérni, készülőben lenni; panaszkodni”. Jelentésszegmenseik köztes helyet foglalnak el a „sich freuen, jubeln, ergötzen” és a „sich sorgen, Sorge tragen, besorgen” szemémák között. SZEMANTIKA ÉS ETIMOLÓGIA S. KARALIŪNAS Összefoglalás A szemantikában és a lexikonban alkalmazható strukturális megközelítés lehetőségeit tárgyalja. F. de Saussure ragyogó elképzelése a nyelv két síkjáról — a kifejezés síkjáról és a tartalom síkjáról —, valamint ezek izomorfizmusáról lehetővé teszi a strukturális módszerek alkalmazását a szemantika és a lexikon területén. F. G. Cassidy által javasolt, a lexikai adatokat rácsba rendező megjelenítés nagy értéket képviselhet a litván lexikon vizsgálatában. Kétségtelen, hogy a lexikon strukturális vizsgálata sok tekintetben előmozdítaná a szemantikai kutatást. Minden valószínűség szerint szigorúbb módszerekkel gazdagítaná a leíró szemantikát az olyan összetett jelenségek vizsgálatában, mint a poliszémia és a homonímia. A B. Jēgers által megállapított elv sok esetben lehetővé teszi a poliszémia diachronikus felismerését ott, ahol szinkrón szempontból általában homonímiát feltételeznek. Ezzel kapcsolatban azonban szem előtt kell tartani, hogy előfordulhatnak a „pszeudoszemantikai” fejlődés esetei. Például a fonémikus hasonlóság miatt a lit. plūostas „1. rost, szál; 2. komp, tutaj” első jelentése látszólag a plūōstas „rost; szál; pamacs” szóból származik. Ezzel az elvvel összhangban megadjuk a lit. džiaugtis „örül, ujjong” és a lett džàubt „bánkódik, aggódik”, gàubt² „örül, ujjong, ujjongva örvendezik” etimológiáját. A lit. džiaugtis „örül, ujjong” és lett megfelelői, az apžaugties „növekedés közben egy másik fa köré tekeredik”, a džiaugt(iēs) „örömet szerez; örömét leli valamiben; szórakozik”, a gàugtiēs „örül, vidám, ujjong, lelkendezik; remél, vár, számít valamire stb.” származástani kapcsolatban áll a lett žaugātiēs² „elhagyja a csordát, hogy (a gabonába) fusson, árkon ugorjon át (tehenekről mondva) stb.” és a lett žautiēs „felmászik, felhág; ugrándozik, hancúrozik; fut stb.”, valamint a lit. džiáuti „fut, siet stb.” igével. A „fut, siet, ugrik stb.” jelentéstől az „örül, ujjong, lelkendezik” jelentésig vezető szemantikai fejlődés jól látható az angol exult „nagy örömöt érez; ujjongó vagy diadalmas; (elavult) felugrik, különösen örömében” vagy az ófelnémet frao, frō, frawēr „örömteli, ujjongó”, a középangol frow „gyors, sebes” stb. szavakban. Érdemes rámutatni, hogy a lit. džiūti, a lett žūt „szárad, megszárad”, valamint a lit. džiáuti, a lett žaut „(száradni) felakaszt” ugyanahhoz a tőhöz tartozónak bizonyult, mint a lit. džiáuti „fut, siet stb.” és a lett žautiēs „felmászik; felhág; ugrándozik, hancúrozik; fut stb.”, mivel a „szárad, megszárad” szemémát úgy kell érteni, hogy „kifolyik, kiszökik, kiáramlik; kicsöpög”. A lett džàubt „bánkódik, aggódik”, gàubt² „örül, ujjong” nagy valószínűséggel kapcsolatban áll a lett dzāibt „megfojt, fojtogat; fuldoklik”, gàubt „levág, lemészárol; megfojt” igékkel; összefüggésükhöz vö. az angol anxious és worry szemantikai fejlődését. Mivel a dž- és a ǵ- a *dj- mássalhangzó-kapcsolat nyelvjárási reflexumai, a lett dzāibt, gàubt litván megfelelője a džiáubti „szomorú állapotban megy, jár” ige. Elképzelhető, hogy 2. Leksikos tyrinėjimai 17 ezek az igék ahhoz a tőhöz tartoznak, amelyet a lit. daũbti „kiváj; üt, megöl”, daubà „szakadék”, a lett daũba „uo.”, a lit. dùbti „üregessé, besüppedtté válik”, valamint a lett dubt „besüllyed; beomlik” adatok tanúsítanak. Szemantikai párhuzamként szolgál a lit. rūpėti „aggódik, törődik valamivel”, raũpti „uo.”, raĩpti „ás, kiváj”, valamint a szerbhorvát rȕpa „gödör”. Az „örül, ujjong” jelentésre való áttéréskor a „bánkódik, aggódik, szorong, törődik valamivel” szeméma követhette a „megváltoztatja X állapotát” szemantikai univerzálé mintáját, vagy — ami valószínűbb — fonémikus hasonlóságuk miatt hatással lehettek rá a džiaugt(iės), gáugt(iės) szavak.